Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => Zsebpiszok köz => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:10:04



Cím: Vakegér
Írta: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:10:04
Ariane Ahler és Elliot O'Mara pennájából

(https://i.imgur.com/PJgNzLp.jpg) (https://i.imgur.com/5Bv1AYw.jpg)

A Vakegér nevű kocsma, mely egy bizonyos Janus Ahler vezetés alatt áll, nem akármilyen hely. Az elhelyezkedése is magáért beszél, hiszen az Abszol út és Zsebpiszok köz találkozásánál nyitja meg nap, mint nap ajtaját a látogatók előtt. No igen, a látogatókat említve sem beszélhetünk mindennapi társaságról: csempészek, bűnözők, lecsúszott varázslók és boszorkányok kedvelt találkozó helye ez.



Cím: Re: Vakegér
Írta: Fernando Flores - 2020. 11. 23. - 17:57:23
Reunión

(https://i.pinimg.com/564x/81/c9/a6/81c9a6d30ef0926bb7375b1adf66a2ce.jpg)

2001.11.20. 18:00

Elliot

Elliot nem hallatott magáról az elmúlt napokba, de ahogy megbeszéltük eljöttem ma a Vakegérbe. Nem tudom, hogy sikerült-e jutnia valamire a bálványt illetően, de bíztam abban, hogy meg tudott valami hasznosat. Egyrészt azért, mert tudtam, hogy az megnyugtatta volna őt is és engem is, hogy végre elpusztíthatjuk az a cuccot. Persze, ha fel akarja használni valamire, akkor lehet, hogy meggondolta magát az elpusztítást illetően. Hát reméltem, hogy nem ez a helyzet, mert akkor azt hiszem csalódtam volna benne. Mármint nem tudom mire használta volna fel, de ő is nagyon jól tudja, hogy az a mini bálvány igenis gonosz dolog és jobb, ha egyetlen varázsló vagy boszorkány sem tartja közel magához. Lehet, hogy aggódtam Elliotért? Nehéz volt eldönteni, de mikor ott voltunk az esőerdőben, akkor azt hiszem, hogy a legrosszabb formájában is láttam és emiatt az volt az érzésem, hogy szüksége van jó barátokra. Én csak egy útitárs voltam neki első körben, de szívesen lettem volna a barátja is, hogy tudja, hogy számíthat rám. Meg aztán az sem lenne rossz, hogyha még el tudnánk menni egy-két érdekes helyre kutakodni. Elliotnak szerintem egész jó kapcsolatai lehettek, én igazából inkább magányos farkas voltam és szívesen mászkáltam egyedül, de vele együtt sem unatkoztam végül is.
Nem voltak sokan a Vakegérben, amit nem bántam, nem kell mindenkinek azt hallgatnia, hogy valami titokzatos varázserővel bíró tárgyról folyik az egyeztetésünk. Mivel nem voltak sokan azt hamar észrevettem, hogy Elliot még nem ért ide.
 – Egy lángnyelvet kérek –mondtam a pultosnak és miután megkaptam az áhított italt leültem a sarokba az egyik asztal mellé. Anyám kedvenc könyveiben a gyanús alakok mindig a sarokban lévő sötét asztalhoz ültek le, ezen nevetnem kellett, de inkább csak belekortyoltam az italomba. Egy pillanatig gondolkodtam rajta, hogy talán Elliotnak is rendelhettem volna, de nem voltam benne biztos, hogy mikor ér ide és amúgy sem kockáztatnám, hogy valami olyat kérek neki, amit nem inna meg.
Türelmesen vártam, de egy részem arra gondolt, hogy remélhetőleg nem esett baja a bálvány miatt. Mármint csak nem nyomozta le a megbízó és támadt rá a semmiből? Nem tudhatom, de akkor biztosan megpróbált volna valahogy jelezni nekem, hogy ma mégse jöjjek ide. Vagy nem tudom, túl sokat feltételeztem? Fura dolog ez, mert annyira nem ismertem még Elliotot, de mégis olyan érzésem volt, hogy szólt volna, ha bármi baj lenne.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Elliot O'Mara - 2020. 11. 25. - 20:43:54
 
újratalálkozás
(https://i.pinimg.com/564x/56/a9/7c/56a97ca8b63c5d8290ff34e6c3de1bc5.jpg)

Fernando
2001. november 20.
Este hat óra

outfit (https://i.pinimg.com/564x/30/60/9d/30609d7e894dca63ddc4709d4b440b56.jpg)

Csendesen hagytam otthon Aident. Nem böktem oda egyetlen szót sem, csak hogy „megyek.” Őt ismerve amúgy sem kérdezte volna meg, hogy miért vagy hogyan… és nyilván féltékeny sem lenne, pedig aztán Fernando tényleg egész jó pasi volt. Talán az sem tűnt fel neki, hogy elmúlt néhány napban elég elfoglalt voltam, a saját munkámmal törődtem. Nem is igazán munka volt, inkább kíváncsiság… mert az a bálvány egész egyszerűen bemászott a gondolataim közé és nem hagyott nyugodni. Nem csak egy dísztárgy volt, hanem valami gonosz dolog… amit fegyverként is lehetett használni.
Megigazítottam a galléromat, ahogy végig siettem a macskaköves úton. Fernando már bizonyára ott volt, de én a reggeli incidens nyomán késésben voltam. Az egész kicsit félre siklott, felborította a terveimet… mégis eljöttem.
Séta közben a kezem önkéntelenül is a kabátom zsebébe vándorolt. Finoman rászorítottam az aranybálványra s éreztem, ahogy lüktet benne a gonosz mágia. Talán, ha nincs elég önfegyelmem, megint belerángatott volna valami fájdalmas látomásba… amiben megint elhagynak és eltaszítanak. Nem akartam azt látni, hogy elveszítem Aident, vagy a gyerekeim kikerülnek az életemből… vagy éppen mindenki hátat fordít nekem. Nem voltam kész szembe nézni a félelmeimmel, amik már régen nem apám körül forogtam. A magány. Ez ijesztett meg, ettől rettegtem… mert valamit felépítettem, mikor idejöttem Londonba. Az önvédelmi falam mögé beengedtem embereket… beengedtem őket, hogy ne kelljen állandóan egyedül lennem. Utáltam a bálványt, amiért ezzel szembesített.
Keserű szájízzel léptem be a Vakegér ajtaján. Péntek este nem sokan voltak itt, mindenki terepen volt, így tökéletes hely volt arra, hogy egy ilyen kegyetlen tárggyal foglalkozzunk. Na nem, mintha a Vakegér nem látott volna már rosszabb dolgokat… hetente verekednek össze varázslók vagy átkozzák egymást porrá. Ez nem az a hely volt, ahol titkolózni kellett, mindenkit lefoglaltak a maga sötét kis ügyei.
Az egyik sarokbeli asztalnál ült. Én csak odaintettem Arianénak, aki szokás szerint a pult mögött ácsorgott és már töltötte is kis a lángnyelvet. Akárhányszor idejöttem, ezt kértem, ez volt a kedvencem. Fernando szokás szerint nagyon latinos volt a bajszával, így széles vigyorral az arcomon ültem le vele szemben.
A szék kicsit megnyikordult, ahogy behúzódtam az asztalhoz. A poharára pillantottam.
– Na mi van, muci, nem akartál nekem rendelni? – Nevettem fel, ekkor érkezett meg Ariane. Kacsintással tette le a poharat elém, majd a fenekét riszálva távolabb sétált. Ez a kis flört már három éve áll közöttünk, mióta először pillantottuk meg egymást… és amikor valahogy a kocsma hátsó részében kötöttem ki.
– A kutatásom egész érdekes eredményekkel járt… – hajoltam közelebb hozzá, egész az asztallapra dőlve, mintha csak nem akarnám, hogy a kocsmában lévő három kobold, vagy a félszemű, kopasz fickó meghalljon minket. Mindannyian Cartwright emberei voltak, vagyis, ha valami érdekeset szimatolnak, azonnal köpnének… Nem, nem volt szükségem még egy féltékenységi jelentre, csak azért, mert most éppen egy szabadúszóval lógom. Valójában én is az voltam, csak ezt Christopher nem tudta elfogadni, pedig én aztán nem óhajtottam a kis bűnszervezetének a tagja lenni.
– A bálvány nem oda tartozott eredetileg, ahonnan elhoztuk. Egyszer már járt Angliában… – kezdtem bele a kis történetbe, hogy felcsigázzam Fernandot, majd felemeltem a poharamat, hogy koccintásra emeljem. – Igyunk a bálványra!



Cím: Re: Vakegér
Írta: Fernando Flores - 2020. 12. 01. - 16:49:38
Reunión
(https://i.pinimg.com/564x/81/c9/a6/81c9a6d30ef0926bb7375b1adf66a2ce.jpg)

2001.11.20. 18:00

Elliot

Elliot végre megérkezett és már alig vártam, hogy beavasson mire jutott a nagy kutatással. Nem tudom igazából, hogy mennyire érdekelt ez a bálvány téma – persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy érdekes varázstárgyról van szó. Mert érdekesnek érdekes, csak éppen rohadtul veszélyes is és ezt nem igazán tudtam hova tenni egyelőre. Találkoztam már veszélyes tárgyakkal és annak soha nem volt jó vége. Elliot mondjuk ebben biztosan jártasabb nálam, én legtöbbször családoknak segítek megtalálni elveszett dolgokat, azok pedig nem mindig szörnyűek.
Elliot semmit nem változott a legutóbbi találkozásunk óta, de ez annyira nem lepett meg, végül is kb. csak egy hónap telt el. Mindenesetre jó, hogy a Vakegérbe nem hozta el a gyerekét azt hiszem. Nem éppen gyerekeknek való ez a hely, még akkor sem, ha ennyire kevesen vannak itt.
– A kutatásom egész érdekes eredményekkel járt… – magyarázta Elliot, miután megkapta az italát. Természetesen szóvá kellett tennie, hogy miért nem rendeltem neki, de nem vettem magamra a dolgot. Ez is olyan Elliotos volt, mindig máshogy reagált a dolgokra, mint azt egy normális embertől vártam volna. Vicces volt, de most nem volt kedvem elmagyarázni neki, hogy nem tudtam mit szokott inni. Szerintem ezt magától is kitalálta.
– Izgalmasan hangzik. Nem küldtél egy baglyot sem, úgyhogy kíváncsian vártam mire jutottál – válaszoltam és belekortyoltam a saját italomba.
–  A bálvány nem oda tartozott eredetileg, ahonnan elhoztuk. Egyszer már járt Angliában… Igyunk a bálványra! – Elliot felemelete a poharát így koccintottam vele, de nem gondoltam volna, hogy annyira innunk kellene erre a bálványra. Mindenesetre a lángnyelv elég jó volt.
– Hogy érted, hogy járt már Angliában? – kérdeztem, miközben visszatettem a poharamat az asztalra. – Valaki ellopta korábban? És hogy került vissza Dél-Amerikába? – kérdeztem, de biztos voltam benne, hogy Elliot el fogja húzni a témát. Eléggé szeret beszélni, úgyhogy türelmesen vártam, hogy mit talált végül is a bálvánnyal kapcsolatban. Ez amúgy érdekes volt, hogy már valamikor itt járt Angliában, kicsit kezdett olyan érzésem lenni, hogy sokkal érdekesebb az egész bálvány története, mint amilyennek elsőre tűnt. Mármint persze a tárgy energiái és a mágia, ami benne volt érdekes volt alapban, de ez, hogy össze-vissza járt két kontinens között még érdekesebbé tette.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Elliot O'Mara - 2020. 12. 03. - 15:16:25
 
újratalálkozás
(https://i.pinimg.com/564x/56/a9/7c/56a97ca8b63c5d8290ff34e6c3de1bc5.jpg)

Fernando
2001. november 20.
Este hat óra

outfit (https://i.pinimg.com/564x/30/60/9d/30609d7e894dca63ddc4709d4b440b56.jpg)

Furcsa volt újra látni azt a bajszot. Azonnal elvigyorodtam, ahogy kiszúrtam a Vakegér egyik lefeltűnőbb asztalánál. Nem bántam, mondjuk, hogy emellett döntött. Itt szerettem, ha tudják: megjött Elliot O'Mara. Mióta nem vagyok Nathaniel Forest selyemfiúja, mintha a tekintélyem is egyre inkább a régi színben pompázott volna. Csak Christopher miatt aggódtam, hogy ne kapjon újabb féltékenységi jelenetet, csak mert éppen a kaland kedvéért melózom és nem azért, mert ő boldoggá akarom tenni. Fernando nem volt bűnző, inkább valami kalandor féle, aki úgy ismert a világ rejtélyes pontjait, mint a tenyerét. Ez pedig izgalmas volt, legalább annyira, mint amikor Gustaf vitt magával, hogy megmutassa, milyen az élet odakint a világban,
- Izgalmasan hangzik. Nem küldtél egy baglyot sem, úgyhogy kíváncsian vártam mire jutottál.
Magához vett egy kortyot az italából, én pedig csak bólintottam válaszként. Nos valóban nem kerestem az elmúlt hónapokban, de ennek több oka is volt... egyrészről a költözéssel járó bonyodalmak, másrészről a családi mizéria, ami csak nem látszott nyugodni. Minden olyan volt, mint egy összeomlani készlő kártyavár... csakhogy ez hatalmas volt s éppen maga alá készült temetni engem is. Nat miatt mentem bele apám óhajába... akkor még jó döntésnek tűnt, most viszont egyre veszélyesebbnek és kiszámíthatatlanabbnak látszott.
Hogy érted, hogy járt már Angliában? - kérdezte, miközben a pohara visszakerült az asztalra. Az ital maradványai ott csillogtak a bajszán, olyan bájos volt, hogy majdnem el is mosolyodtam, ám ehelyett rajtam volt a sor, hogy igyak. A pohár tökéletesen illett a kezembe, már megszoktam a Vakegér vendég szeretetét. A lángnyelv pedig olyan fűszeresen égetve siklott végig a nyelőcsövemen, hogy szinte beleremegtem a szépségébe. Tökéletes volt ez így. -  Valaki ellopta korábban? És hogy került vissza Dél-Amerikába?
Elmosolyodtam, ahogy lejjebb eresztettem a poharat. Tetszett, hogy izgatottá vált... éppen ezért nem válaszoltam azonnal. Ahogy én is cseppenként jutottam az információ, kiélvezve a kutatkodás minden apró szeletét, úgy itt volt az alkalom, hogy Pedro is megtapasztalja, mire vállalkozott, mikor elfogadott partnernek.
- Hát, ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. Egy ásatáson találták meg, valami furcsa nevű pasas... aztán idekerült Londonba és egy varázstárgyakból álló kiállításon mutatták meg. Talán hallottál róla már. Az 1922-es Nemzetközi Varázskiállításként szokták emlegetni. Minden országból hoztak valami különlegességet, amit az adott nemzet kutatói leltek meg. Anglia a bálvánnyal büszélkedett, csakhogy a bemutató közepén kitört a pánik, egy csomó ember transzba esett és rémképeket látott...   - magyaráztam és megemeltem a poharamat megint, de ezúttal Ariane felé, hogy újabb adagot kérek. Végül is, egy kis iszogatásból nagy baj nem lehetett.
Megvártam, míg a kocsmáros kisasszony odacsoszog és széles vigyorral újabb pohár italt hoz. Talán még kedvelt egy kicsit, annak ellenére is, hogy jó ideje nem kevertem magam nők társaságába. Mondjuk ez nem az ő hibája volt... egyszerűen csak a férfiakkal egyszerűbb volt. Ez alól persze Aiden kivétel volt, mert bár már könnyen átláttam rajta, de azért még így is néha szíven ütött, mikor érdektelenséget mutatott. Túlságosan megszerettem, veszélyesen közel engedtem magamhoz, szinte készenállva egy újabb szívtörésre...
- Egy jelentéshez jutottam hozzá, ami azt állítja, hogy a bálvány... itt konkrétan a Démonok megtestesülése címmel illetik... - előrángattam a zsebemből a papírt és kiterítettem Fernando elé az asztallapra. - Szóval a Démonok megtestesülését elrabolták 1923. január 7-én. - Magyaráztam tovább, a lapon lévő, régies, girbe-gurba, nehezen olvasható betűkre mutogatva.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Fernando Flores - 2020. 12. 12. - 09:18:20
Reunión
(https://i.pinimg.com/564x/81/c9/a6/81c9a6d30ef0926bb7375b1adf66a2ce.jpg)

2001.11.20. 18:00

Elliot

Valahogy nem lepett meg, hogy a bálvány milyen bonyodalmakat okozott azon a kiállításon, amiről Elliot mesélt. A transzba esett boszorkányok és varázslók látványa nem volt elképzelhetetlen, hiszen én is éreztem annak a gonosz kis bálványnak az energiáit. Furcsa, hogy Elliot és én végül is nem kerültünk nagyobb bajba mikor megtaláltuk. Az még furcsább, hogy azóta sem történt semmi extra, azon kívül, hogy persze fura érzés, ha a közelben van a bálvány.
–  Egy jelentéshez jutottam hozzá, ami azt állítja, hogy a bálvány... itt konkrétan a Démonok megtestesülése címmel illetik... – magyarázott tovább Elliot, én pedig figyelmesen hallgattam, hogy milyen titkokat sikerült megtudnia a bálványról. Közben kiterített elém egy darab papírt, ami a szóban forgó jelentés volt. Kicsit közelebb húztam magamhoz a gyűrött papírdarabot és megnéztem a jelentést magamnak. –    Szóval a Démonok megtestesülését elrabolták 1923. január 7-én. – tette hozzá, miközben a magam részéről sokat nem tudtam kivenni a nehezen olvasható betűkbúl. 1923-ban az emberek még nem arra törekedtek, hogy minden olvasható legyen azt hiszem.
– Ez akkor sem magyarázat arra, hogy hogyan került Dél-Amerikába és ott is az amazóniai őserdő közepére –mondtam elgondolkodva, de volt egy olyan érzésem, hogy ebben Elliot is egyet érthet velem. Végül is az ilyesminek oka kellett, hogy legyen, nem? Dél-Amerika innen nézve a világ másik vége, az őserdőben pedig ki akarna megkeresni egy gonosz mágikus tárgyat? Hát éppenséggel én, ha megbíznak vele, de ezt 1923-ban még senki sem tudta. – Szerinted nem furcsa, hogy éppen ott bukkant fel? –kérdeztem, majd ismét ittam egy kortyot.
Igazából nem tudtam, hogy Elliot mit látott bele ebbe az egészbe vagy mit akart belelátni. Nekem az tűnt fel, hogy valaki vagy nagyon meg akart szabadulni a bálványtól, vagy elrejtette a bálványt, hogy később használni tudja valamire. Ha Elliotnak igaza volt abban, hogy ez a kis cucc tényleg akár fegyverként is használható, akkor ez az utóbbi gondolat nem is tűnt annyira lehetetlennek. Egy varázsló vagy boszorkány aki bosszút akar állni valamiért éppenséggel pontosan tudta volna, hogy hogyan használjon fel egy ilyen fegyvert. Vagy lehet, hogy nem tudta volna, de akkor is fel akarta volna használni és talán nagyobb katasztrófát is okozott volna vele, ha végül használja.
– A megbízód… vajon ő honnan tudta, hogy a bálvány ott van az őserdőben? –kérdeztem és felnéztem Elliotra, várva, hogy válaszoljon. Persze, könnyen lehet, hogy fogalma sem volt róla, de most őszintén, nem gyanús ez az egész? Oké, ha azt nézzük elég régen volt már ez a kalandunk, azóta sok dolog történt, de mégis úgy éreztem, hogy a megbízásnak meg mindennek oka volt. Lehet, hogy ez paranoiás gondolat volt, de szerintem akkor is igazam volt. Ettől viszont egy pillanatra kirázott a hideg, hiszen, aki megbízta Elliotot, az azt is tudta, hogy én elég jól ismerem Dél-Amerikát.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Elliot O'Mara - 2020. 12. 14. - 08:05:54
újratalálkozás
(https://i.pinimg.com/564x/56/a9/7c/56a97ca8b63c5d8290ff34e6c3de1bc5.jpg)

Fernando
2001. november 20.
Este hat óra

outfit (https://i.pinimg.com/564x/30/60/9d/30609d7e894dca63ddc4709d4b440b56.jpg)

Fernando elé toltam a jelentést, ami a bálvány ellopását bizonyította. Nem, mintha olyan egyszerű lett volna elolvasni. A korabeli cirádás kézíráshoz még nekem is nagyítót kellett használnom, mikor első ízben próbáltam meg elolvasni a tartalmát. Jó pár órámba telt, mire átmásoltam egy papírra betűről betűre és össze tudtam olvasni a szavakat… de azt hiszem, minden erőfeszítést megért. Elhúztam a számat egy félmosolyra, ahogy ő is a betűket bogarászta.
– Ez akkor sem magyarázat arra, hogy hogyan került Dél-Amerikába és ott is az amazóniai őserdő közepére – felelte némi gondolkodás után.
Lassan bólintottam.
Ebben tökéletesen egyetértettem vele. Még én sem jöttem rá, hogy ki és miért vihette oda, pedig én aztán mindent megpróbáltam megmozgatni a felderítés érdekében. Annyit bizonyosan tudtam, hogy egy spanyol tolvajnál volt 1923 év végén, de aztán ő is a nyomát vesztette a látszólag nagyon is értékes tárgynak. Pino Zarco ugyanis fegyverként akarta eladni egy diktátorszerű fazonnak, de egy éjszaka eltűnt a bálvány. Azóta senki sem tudott róla semmit.
– Annyi biztos, hogy Dél-Amerikába már 1923-ban visszajutott. Egy idősebb tolvaj ismerte a történetét a Patkányfészekben… Pino Zacro egy piti tolvaj és varázstárgykereskedő volt Ecuadorban. Állítólag egy ismeretlen alaktól vette meg a Démonok megtestesülését, majd tovább akart adni rajta… szó szerint fegyverként árulta. – Magyaráztam és megköszörültem a torkomat. – De tőle is ellopták. Valamikor ezután kerülhetett oda, ahol rátaláltunk.
Sóhajtottam egyet. Persze a megbízom pontosan tudta, hogy hol keressem… érdemes lett volna vele is beszélni erről, csakhogy… Pápaszemes Johnny nem olyan régen elég durván megfenyegetett, amiért nem szállítottam le neki az árut. Szinte biztos volt benne, hogy nálam van, hiába hazudtam neki szemrebbenés nélkül. Nem hitte el, hogy nem bukkantam a tárgy nyomára.
– Szerinted nem furcsa, hogy éppen ott bukkant fel? – kérdezte és ivott egy kortyot az italából.
Én csak fogtam az enyémet, majd lehúztam az egészet. Ha a mai napon több energiát akarunk még ebbe fektetni, akkor nekem bizony kelleni fog egy jó adag alkohol, hogy kibírjam. Korán keltem, hogy Aiden ajándékának csomagolását elintézzem.
– A lehető legfurcsább… – bólintottam és az üres pohárra pillantottam, amit megforgattam az ujjaim között. Még egy csepp lángnyelv ott csillogott az alján a maga aranyos színével. Gyönyörű volt és legszívesebben azt is lehúztam volna, de már így is többet ittam a kelleténél éhgyomorra.
– A megbízód… vajon ő honnan tudta, hogy a bálvány ott van az őserdőben?
Fernando okos ember volt, könnyen eljutott addig a gondolatig, ameddig én magam is. Biccentettem egyet, jelezve, hogy ez nekem is megfordult a fejemben. Gyanítottam, hogy nem éppen azért vitték ugyanis oda a bálványt, mert meg akarták védeni az emberiséget. Ez egy tolvaj trükkje volt… és Pápaszem sok idősebbel kapcsolatban volt, akik még az előző generáció idején vittek véghez nagyobb tetteket. Voltak, akik Voldemort első uralma alatt varázstárgyakat csempésztek ki az országból, hogy elrejtsék azokat a halálfalók elől… így megakadályozva, hogy tömegeket pusztítsanak el velük. Talán így került a bálvány is éppen oda, ahova.
– Sajnos nem volt módom felvenni a kapcsolatot Johnnyval… illetve egyszer összefutottunk, de megfenyegetett, hogy kivágja a szemem, ha nem adom neki oda a báltányt. – Vigyorodtam el nagy büszkén, hogy megint magamra haragítottam valakit.
Végül még is csak megittam az utolsó kortyot a poharam aljáról. Csak ezután emeltem újra Fernandora a tekintetemet.
– Elvihetlek a Patkányfészekbe, hogy beszéljünk vele… de ha egy késsel közelít az arcom irányába, akkor meg kell mentened… világos?


Cím: Re: Vakegér
Írta: Fernando Flores - 2020. 12. 19. - 08:27:16
Reunión
(https://i.pinimg.com/564x/81/c9/a6/81c9a6d30ef0926bb7375b1adf66a2ce.jpg)

2001.11.20. 18:00

Elliot

Elliot sok hasznos dologra rájött, de még így is úgy éreztem, hogy a felét sem tudjuk annak, ami ezzel a bálvánnyal történt. A Démonok megtestesülése – milyen hülye neve van, bár tény és való, hogy igenis illik rá. Akárki is akarta fegyvernek használni az tudta, hogy tökéletes fegyver lenne belőle, konkrétan szerintem tömegeket lett volna képes megölni vele. Egy ilyen pici tárgy és mégis rengeteg problémát okozhat, hogyha rossz kezekbe kerülne. Számomra most már egyértelmű volt, hogy a legjobb az lenne, hogyha valahogy végül el tudnánk pusztítani a bálványt.
– Sajnos nem volt módom felvenni a kapcsolatot Johnnyval… illetve egyszer összefutottunk, de megfenyegetett, hogy kivágja a szemem, ha nem adom neki oda a bálványt. –mondta Elliot vigyorogva, bár nem tudom, hogy annak miért örült, hogy valaki ki akarta vágni a szemét. Mindegy, vannak furcsaságai.
– És ennek ennyire örülsz? –kérdeztem, de nem vártam rá választ, helyette inkább megittam a lángnyelvem maradékát és félretoltam a poharat.
– Elvihetlek a Patkányfészekbe, hogy beszéljünk vele… de ha egy késsel közelít az arcom irányába, akkor meg kell mentened… világos? – kérdezte Elliot.
– Nyilván –bólintottam. Elliot lehet, hogy nem így gondolkodott, de végül is társak voltunk. Mármint ebben az ügyben azok voltunk, mert együtt találtuk meg bálványt és együtt csináltuk végig az egész szenvedést Dél-Amerikában. Igazából ezt leszámítva nagyon hiányzott Dél-Amerika, de most nem volt időm erre gondolni, mert más problémáink voltak. – Tényleg azt hiszed, hogy ez a Johnny haverod tud nekünk valami újat mondani? Csak mert a magam részéről nem hiszem, hogy megbíznék valakibe, aki megpróbálta kivágni a szememet –tettem hozzá, bár volt egy sejtésem, hogy Elliot nem véletlenül akart hozzá fordulni. De sajnos az az igazság, hogy valószínűleg igenis tudhatott valamit, amit mi nem.
– Igyunk még egyet, ezt rendesen meg kell tervezni –sóhajtottam fel végül és aztán intettem a csaposnak, hogy hozzon még lángnyelvet, lehet egy egész üveggel kellett volna kérni ehhez.
Igazából tudtam, hogyha meg is tervezzük részletesen, hogy hogyan megyünk oda, akkor is majd valami bajba keveredünk. Mindenesetre mindent meg kell tennünk az előkészületeket illetően, nehogy Elliot szemek nélkül térjen vissza a családjához. Azt hiszem, akkor engem is mindenki meg akarna ölni majd, mert én sodortam veszélybe.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Elliot O'Mara - 2020. 12. 22. - 22:46:57
 
újratalálkozás
(https://i.pinimg.com/564x/56/a9/7c/56a97ca8b63c5d8290ff34e6c3de1bc5.jpg)

Fernando
2001. november 20.
Este hat óra

outfit (https://i.pinimg.com/564x/30/60/9d/30609d7e894dca63ddc4709d4b440b56.jpg)

Apró kis tárgy volt ez a bálvány. Apró, értékes és ránézésre tökéletesen veszélytelen, pedig ebben aztán semmi olyasmi nem volt, amire az ember ráfoghatta, hogy ugyan, nem lesz baj. Ha az ember fogékony volt a sötétségre, mint én és egy olyan sokat látott ember, mint Fernando, akkor képtelenség ellene harcolni. A legrosszabb rémálmot mutatja meg olyan élethűen, hogy nem lehet simán elhessegetni, mint egy rossz gondolatot. Valószínűleg ezt Pápaszemes Johnny is tudta, vagy éppen az, aki őt megbízta, hogy engem megbízzon… furcsa dolog volt ez, de biztos voltam benne, hogy ártani akartak a tárggyal. A pápaszem amúgy sem volt éppen megbízható alak, ha úgy tartotta kedve bárkivel örömmel elszórakozott, ez alól még én sem jelentettem kivételt, hiába tudta, hogy akkor talán az egész Patkányfészek neki megy.
– És ennek ennyire örülsz?
Fernando nem ismert. Fogalma sem volt, hogy a félelem volt az én éltetőerőm. Az adrenlain lüktett bennem, minden porcikámat megfertőzte, ha kést vagy pálcát fogtak rám… de néha már egy fenyegetés is elég volt. Csak ez utóbbitól inkább a fejemet veszítettem el és neki rontottam a támadómnak.
– Nem, de rendkívül élvezem, hogy azt hiszi, tudna nekem ártani… – vontam vállat. Végül is volt valami szórakoztató abban, mikor egy magát erősnek érző fickó megpróbálta elmetszeni a torkomat, kitépni a szememet, aztán hoppon maradt. Én nem tűntem soha elég erősnek, de azt biztosan tudtam, hogy ügyességgel, némi átveréssel, ez is menne, legalább annyira, mint bármi más.
– Tényleg azt hiszed, hogy ez a Johnny haverod tud nekünk valami újat mondani? Csak mert a magam részéről nem hiszem, hogy megbíznék valakibe, aki megpróbálta kivágni a szememet.
– Az előbb még jó ötletnek találtad, hogy vele beszéljünk – nevettem rá, bár tény, hogy értettem, miért gondolta át. A fenyegetés ellenére én azonban nem tartottam annyira Johnnytól… sőt, igazából azt gondoltam, hogy a megfelelő módszerrel még információkat is ki tudunk belőle húzni. Kételkedtem abban is, hogy ő akart elpusztítani egy tömeg embert… talán ő sem tudta pontosan, mit keres. Ehhez azonban tényleg beszélnünk kellett vele.
– Esetleg elcserélhetünk vele némi információt egy másik csecsebecsére. – Tettem hozzá aztán, hogy ne legyen zavarban, csak azért, mert némi önellentmondásba keveredett. Ilyen helyzetben ez bárkivel előfordulhatott volna.
–  Igyunk még egyet, ezt rendesen meg kell tervezni – mondta és közben intett a pult mögött álló Ariane felé. Csak biccentettem. Bár nem voltam a tervezés híve, azért ez egy másik helyzet volt… mi ketten voltunk, Johnnynak viszont bizonyára egy egész halom embere volt, akik állandóan körülötte legyeskedtek.
Hamarosan meg is érkezett az újabb kör ital. A poharamat koccintásra emeltem, erre ugyanis tényleg inni kellett.  Egyetlen korttyal húztam le a lángnyelvet, immáron érezve, hogy többet ittam a kelletténél. Az alkoholtól kellemesen megszédültem, de azért részeg még nem voltam… vagy legalábbis nem annyira.
– Van egy viking kelyhem, ami érdekelné pápaszemet. Szóval, ha azt felajánljuk neki, szerintem van rá esély, hogy azért cserébe megadja a szükséges információt és még a szemem is helyén marad. – Magyaráztam és megpiszkáltam a poharat. Kellett egy pillanat, míg leesett, hogy ezt bizonyára kicsit felesleges volt Fernandora zúdítani. Akármennyire is kalandor, nem mozog annyira az alvilágban otthonosan. Pápaszemesről sosem hallott még, pedig egy tisztességes bűnöző legalább egyszer „átmegy” rajta.
– Eléggé érdeklik a középkori cuccok. Szenvedélyesen gyűjti őket.
 


Cím: Re: Vakegér
Írta: Fernando Flores - 2021. 01. 05. - 18:29:12
Reunión
(https://i.pinimg.com/564x/81/c9/a6/81c9a6d30ef0926bb7375b1adf66a2ce.jpg)

2001.11.20. 18:00

Elliot

Nem akartam annyiban hagyni ezt a bálvány dolgot, de annyira nem fűlött a fogam ahhoz, hogy találkozzak ezzel a pasassal. Az sem tűnt viszont jó ötletnek, hogy Elliot egyedül menjen, még a végén valaki tényleg kivágta volna a szemét. Nem hiszem, hogy szemek nélkül akart volna élni az élete hátralévő részében. De mindegy, ettől még gyanús volt ez az egész és nekem tényleg nem sok kedvem volt most bajba sodorni magamat. Mintha nem lenne éppen elég bajom meg Elliotnak sem éppen rózsás az élete gondolom, de a bálvány témát azt meg kell oldani. Mi ketten tudunk csak erről, szóval nekünk is kell lezárni a dolgot.
– Van egy viking kelyhem, ami érdekelné pápaszemet. Szóval, ha azt felajánljuk neki, szerintem van rá esély, hogy azért cserébe megadja a szükséges információt és még a szemem is helyén marad.  – mondta Elliot, ez valahol megnyugtatóan hangzott, de én nem voltam olyan magabiztos, mint ő.
– Egy kehely? Ennyi kell neki, hogy leállítsa magát a szemeddel kapcsolatban? –kérdeztem és felvontam a szemöldökömet. – Talán vigyünk neki valami mást is, hogy még véletlenül se akarjon semmi olyat tenni, aminek az lenne a vége, hogy szem nélkül kell majd hazavinnem téged – tettem hozzá, nem mintha találkozni akartam volna a családjával. Nem ismertem egyetlen ismerősét vagy rokonát sem, de jobb is volt ez így. Végül is ha azt nézzük csak „munkatársak voltunk.
–  Eléggé érdeklik a középkori cuccok. Szenvedélyesen gyűjti őket.  – mondta Elliot és ez jó kiindulópontnak tűnt, hogy én is be tudjak szerezni valamit addig, míg sor nem kerül a nagy találkozásra.
– Jól van, majd szerzek neki még valamit a kehely mellé, hogy jól le tudjuk fizetni és daloljon mint egy kismadár. A bálványt viszont inkább ne hozd magaddal, mert akkor biztosan megpróbálná azt megszerezni. Nem tudhatjuk, hogy másra milyen hatással van az a cucc. – mondtam, aztán beleittam a lángnyelvbe, ami még ott volt előttem. Nem mondom, hogy mindent megterveztünk száz százalékosan, de volt egy kiindulópontunk. Az a fazon pedig megadhatta a kérdéseinkre a válaszokat, nem igazán volt más választásunk, minthogy odamenjünk, beszéljünk vele és el tudjuk pusztítani a bálványt.
– Mikor akarsz odamenni? Nincs idő megtervezni komolyabban ezt a témát, szóval essünk rajta túl. Mondd meg mikor és ott leszek a patkányos helyen. – mondtam és közben reménykedtem benne, hogy Elliot legalább ennyire túl akar esni ezen a témán, mint én. Nehogy meggondolja magát a végén, hogy mégis megtartja a bálványt, mert annak biztosan csúnya vége lenne.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Elliot O'Mara - 2021. 01. 08. - 18:21:51
újratalálkozás
(https://i.pinimg.com/564x/56/a9/7c/56a97ca8b63c5d8290ff34e6c3de1bc5.jpg)

Fernando
2001. november 20.
Este hat óra

outfit (https://i.pinimg.com/564x/30/60/9d/30609d7e894dca63ddc4709d4b440b56.jpg)

Tehát Fernando komolyabban vette a fenyegetést, ami Pápaszemes Johnnytól jött. Egyértelműen nem sok tapasztalat volt a pitibűnözés eme csodás rétegével… én azonban sok megbízást csináltam már. Volt, aki az ujjaimból akart nyakláncot készíteni, más a fogaimat akart kiütni, csak azért, mert nem tetszett neki a végeredmény. Egyelőre több kincset adtam el, mint amit megtartottam, de ha valami megtetszett, azt konkrétan a zsebembe süllyesztve azt magamnál tartottam, míg rá nem jöttem a titkára… ha pedig azután is érdekelt, hát a kincsesládámba került – ami egyelőre még mindig Nat Forest házában volt.
– Egy kehely? Ennyi kell neki, hogy leállítsa magát a szemeddel kapcsolatban? – kérdezte a röviden felvázolt tervemre. Az tény, hogy a kelyhet inkább csak csalinak gondoltam… nem akartam róla ténylegesen lemondani. –  Talán vigyünk neki valami mást is, hogy még véletlenül se akarjon semmi olyat tenni, aminek az lenne a vége, hogy szem nélkül kell majd hazavinnem téged – folytatta. Fernando majdnem olyan volt, mint valami testőr. Nem neki kellett megvédenie… nem vártam senkitől sem, hogy elém álljon és azt mondja, most már pedig megóv mindentől. Már megtanultam, hogyha életben akarok maradni, akkor gyengének kell tűnnöm, mert ebben a testben nem sok erő volt, viszont lendülettel és meglepetéssel még volt esélyem a legádázabb bűnöző ellen. Én élveztem a harcot, mindennél jobban.
– Minden ember megvásárolható, ha történetesen sikerül beletrafálni a gyengepontjába. – Rántottam meg a vállamat. Lehúztam a maradék lángnyelvet, mintha nagyon biztos lennék a dolgomban. Nem voltam az… tudtam, hogy Pápaszem nem akar majd elrugaszkodni a korábbi terveitől… mégis ha ez kellett Pedronak, hogy megnyugodjon, hát engedtem neki ennyit.
–  Jól van, majd szerzek neki még valamit a kehely mellé, hogy jól le tudjuk fizetni és daloljon mint egy kismadár. A bálványt viszont inkább ne hozd magaddal, mert akkor biztosan megpróbálná azt megszerezni. Nem tudhatjuk, hogy másra milyen hatással van az a cucc.
Biccentettem.
– Fernando, legyél már kicsit lazább. Egy kis harc csak felpörgeti a dolgokat… és gondolj bele, ha az embereit kiiktatjuk, akkor még kettesben is beszélhetnénk vele. – Magyaráztam, bár nem volt kenyerem a tervezgetés. Tudtam, hogy úgyis az adott helyzet dönti el végül, mi fog történni… talán Aidennek ez működött, de nekem nem. – De csak, hogy megnyugodj, nem hozom magammal a bálványt. – Tettem hozzá. Nem volt kedvem még vele is összevitatkozni. Volt elég gondom.
–  Mikor akarsz odamenni? Nincs idő megtervezni komolyabban ezt a témát, szóval essünk rajta túl. Mondd meg mikor és ott leszek a patkányos helyen.
– Jó kérdés, majd küldök egy baglyot. Egy kicsi sűrű a táncrendem. – Sóhajtottam enyhén színpadiasan, s végig túrtam a hajamat. Egész sok beszervezett dolog volt mostanában. Például el kell volna hoznom a maradék cuccomat Tengerszemből, bár ehhez nem igazán volt kedvem. Talán csak egy-két apróság hiányzott. – A patkányos hely… majd itt találkozunk akkor is. – Tettem hozzá.
Abba inkább nem avattam bele egyelőre, hogy Patkányfészek bejárata lényegében ennek a kocsmának a pincéjében volt. Egy igazi fertő volt odalent, csalókkal, tolvajokkal, bérgyilkosokkal, csempészekkel… egyszóval mindenki ott volt, aki nem éppen valamin ügyködött és Christopher Cartwrightnak dolgozott. Ilyen volt a mi Pápaszemes Johnnynk is.
– Na de, Pedro, haladjunk. – Keltem fel, előre hajoltam, hogy adjak egy puszit az arcára. – Akkor majd kereslek. – Tettem hozzá és egy intéssel megindultam kifelé, hogy szépen hazatérjek Cukormázba.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!


Cím: Re: Vakegér
Írta: Beatrix Flint - 2021. 01. 18. - 19:20:37
Pálca-hadművelet

2002. január 15.

to: David Evanson

Általában az Édes Mérgek Kocsmában szoktam a titkos üzleteimet megkötni, de néhány napja abban a furcsa robbanásban odalett az egész. Amíg a Vakegér felé ballagok, a robbanáson gondolkodom. Akár én is ott lehettem volna. Szóval mondhatom, hogy szerencsém volt, de valójában aznap egész nap a szerkesztőségben ültem, mert a hétvégi lapszám borítóját mindenképpen nekem kellett megszerkesztenem. Ez valójában csak egy teszt volt a főszerkesztőtől, egy újabb teszt, hogy megfelelő leszek-e az igazi újságírói pozícióba. Mert, ahogy mostanában egyre többször kifejti, én csak gyakornok vagyok, és csak az anyám kapcsolatainak köszönhetem, hogy Londonban lehetek. Hát baromira örülök, hogy egy cornwalli kúria helyett egy egyszobás kis lakásban tengethetem a mindennapjaimat. Sokkal jobb lenne, ha több szabadidővel, és kevesebb főszerkesztői beszólással rendelkeznék.
Akkor talán több időm lenne Jasperre és a kis barátnőjére is...
Most viszont fontosabb dolgom volt. Egyik nap kaptam egy baglyot, természetesen név nélkül, hogy valakinek eljutott a fülébe, hogy én készítek pálcákat. Kedves anomin pártfogóm alig várja már, hogy kipróbálhassa egy feltörekvő ifjú pálcakészítőmester munkáját... Na persze, ez valójában azt jelenti, hogy valami illegális varázslatra készül, és szüksége van egy regisztrálatlan pálcára. Én pedig pont kapóra jöttem neki.
Nem ez lesz az első pálca, amit itt Londonban készítek, de ez lesz az első alkalom, amikor nem én sertepetrélek a Zsebpiszok közben munka után kutatva, hanem a munka talált meg engem. Ezért egy kicsit izgulok is. Amíg a Zsebpiszok közben sétálok, végignézek magamon. Sötét póló, sima farmer, kényelmes tornacipő, mindezt elfedve egy egyszerű fekete talárral. Szerencsére a Zsebpiszok közben senkinek nem tűnik fel, hogy fel van húzva a csuklyám. Igaz már sötétedik - habár itt mindig sokkal sötétebb van az átlagosnál -, azért mégsem tudok egészen elvegyülni a tömegben. Én egyszerűen nem vagyok képes görnyedve járni, hogy elbújjak a kíváncsi szemek elől. Most is kihúzom magam, és magabiztosságot tettetve lépkedem a macskaköves utcán.
Végül belépek a Vakegérbe. Egyáltalán nem vagyok feltűnő jelenség, a kocsma fele mégis felém fordul. Aki teheti, a hátát a falnak veti, és végigmér minden érkezőt. Én csak belépek, végigmegyek a pultig, kérek egy kupa vajsört, és leülök egy félreeső sarokba. Fogalmam sincs, kit kell keresnem. Azt írta az utolsó levelében, hogy ne aggódjak, ő megtalál.
Igazából aggódtam. Fogalmam sincs, milyen bűnözővel hoz össze a sors. Mindenesetre bíztam abban, hogy addig nem esik bántódásom, amíg a pálcát el nem készítem. Nem véletlenül írt rám ez a fickó... Vagy nő... Mindig elfelejtem, hogy a kuncsaftjaim nők is lehetnek. Nem is gondolná az ember, mennyi nő űz sötét mágiát. Aztán eszembe jutott, hogy félig meddig én is azt csinálom. Azt hiszem ez családi örökség. A fél családom halálfaló volt, a másik fele meg csak azért nem, mert megtébolyodott. Én meg a kellemes kis elegy voltam: a megtébolyodott, illegális pálca készítő.
Szóval vártam, iszogattam a vajsörömet, és azon gondolkoztam, hogy ezúttal milyen alapanyagot, és magot válasszak a pálcába. Mondjuk ez teljes mértékben a vásárlótól függött, de végig kellett gondolnom, mivel is gazdálkodhatok.
Néha körbenéztem, hátha megjelenik rejtélyes levezőtársam, de úgy tűnt, késik...


Cím: Re: Vakegér
Írta: David Evanson - 2021. 01. 20. - 13:47:22
(https://i.pinimg.com/564x/1a/20/09/1a2009a3eef85a1a4cfdfaadddbbff94.jpg)
Beatrix




Naná hogy késve indulok. Az utóbbi időben, pláne szilveszter óta rendszeresen sose érem utol magam a hétköznapibb dolgokban sem. Pedig már nincs itt Mira, aki folyton folyvást gátoljon mindenben is, és most is csak Alfrednak vetek oda egy köszi hellón sziát. Felmarkolok a széfből előtte azért két köteg bankjegyet, muglit és varázsvilágbelit is, majd a kabátot magamra kanyarintva már a Vakegér felé menet az alagutakba ejtem meg. Nem sok ez a táv, de még így is annak tűnik pláne hogy az órám jelez.
Cartwright zabos lesz, tudom. Cifra halk bassza meg hagyja el ajkaim de nem a Patkányfészekbe megyek hanem letérek a mellette lévő alagútba, ami a Vakegér pincéjébe visz Garden Lodge-tól.
A raktár enyhén állot dohány és szesz szagú. Levegője áporodott a portól, úgyhogy szólni kellene Arianenak, hogy jó lenne kicsit rendet rakni itt is. Azért, csak mert kibaszott jó fej vagyok felkapok egy rekesz jó minőségű portói sört és azzal lököm be a csehó ajtaját. A pulthoz cipelem és széles vigyorral köszöntöm Ahler-t. Szeretek vele flörtölni, mert lazán vesz minden ilyet még annak ellenére is hogy sose volt semmi köztünk.
Kikapok együveg sört, aminek a nyakát nagy kegyesen megtörli mégse legyen már tiszta pincepor és biccent az egyik szélső asztal felé. Nem az, amelyiknél a nevelőapám szokott rendszeresen üldögélni de ez is félreeső, a túlvégen. Köszönetképpen biccentek, majd az üveget fedő kupakot a pult kemény fa széléhez ütve egy laza mozdulattal eltávolítom és belekortyolva indulok meg a sorok között.
A kis csuklyás boszorkánynak először csak a szeme villan felém, hidegen, számítóan, de nem ijedek meg tőle. Kihúzom a vele szemközti széket, megfordítom és  a támlára könyökölve ülök rá.
- Csá! Szóval te lennél a pálcakészítő?
Nem is titkolt meglepettséggel mérem végig a csuklyás alakot, várva hogy felfedje az arcát majd ha megteszi hát akkor a smaragdzölden csillogó szempár mellett a bájos női arcot is megcsodálom.
- Hm, furcsa, valaki másra számítottam őszintén szólva. Na mindegy…
Vonok vállat, mert ez nem tartozik a tárgyhoz. Lekapom a zsekim és a másik szék karfájára dobom. A kezem aztán a szutykos faasztal lapját érintik, hogy lássa nincsenek hátsó szándékaim még úgy se hogy a pálcám közel van ha szükség lenne rá esetleg.
- Cartwright megbízásából vagyok itt. Davidnek hívnak. Úgy hírlik elég jó vagy a mesterségedben, a feltörekvő tehetségeket pedig pártoljuk. Szóval… hosszú távú együttműködést ajánlunk ha érdekel…
Kék szemeim szúrósan merednek a csinos lányra, aki túl fiatalnak tűnik ahhoz hogy illegális pálcákat gyártson, de manapság már semmin nem szokás fenn akadni.
- Mit szólsz?
Iszok bele a sörömbe, de egy percre se fordítom el róla a tekintetem. Ahhoz túlzottan bájos hogy megtegyem.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Beatrix Flint - 2021. 01. 20. - 19:58:55
Pálca-hadművelet

2002. január 15.

to: David Evanson

Egyszer csak megjelenik - nekem úgy tűnik, hogy nagyjából a semmiből -, egy szőke hajú srác. Magabiztosan a pulthoz lép, egyértelműen nem most van itt először. Olyan kisugárzása van, hogy még az is odanéz, akinek nem állt szándékában, de az energikus mozgásáról egyszerűen nem tudom levenni a szemem. Egy kicsit Jasperre emlékeztet, lehet, hogy azért sem bírom elfordítani róla a pillantásomat. Néha totál elegem van abból, hogy folyamatosan Jasper jár a fejemben, és hogy őt látom mindenhol. Talán azért, mert mindig, mindenhol ott van a nyavalyás gondolataimban.
Egy sörrel a kezében indul meg - felém. Remek, szóval ő lehet az én titkos pártfogóm. Megmondom őszintén, többre számítottam. De vajon mire is számítottam? Egy nagymúltú sötét mágusra? Hát azok pont nem nálam fognak pálcát készíttetni. Valami pitiáner bűnözőre? Azt már jobban elhittem volna. De hogy egy korombeli, jó kiállású, magabiztos srác fog leülni velem szemben - na arra pont nem számítottam. Ahogy helyet foglal velem szemben, még jobban kihúzom a hátam, ne gondolja azt, hogy félek tőle vagy akár csak egy kicsit is el tud bűvölni a bájos pofikájával. Persze közelről már teljesen máshogy néz ki, mint Jasper. Ettől megnyugszom egy kicsit, nem igazán örültem volna, ha egy Jasper-hasonmással kellene üzletelnem.
-Csá! Szóval te lennél a pálcakészítő?- kérdezi flegmán.
-Helló! - köszönök neki lazán, hátradőlök, és egy pillanatig némán figyelem, majd lehajtom a csuklyámat. Utána előveszem a kis noteszemet és a pennámat, amit jegyzetelésre szoktam használni. - Igen, én vagyok.
-Hm, furcsa, valaki másra számítottam őszintén szólva. Na mindegy… - mondja, én meg felhúzom a szemöldökömet.
-Miért, kire számítottál? Azt vártad, hogy Ollivander fog majd szemben ülni veled, és a kezedbe nyomja az éppen nála lévő pálcakészletet? - megrázom a fejem. - Az én pálcáim ezerszer személyre szabottabbak, mint Ollivander pálcái...
A férfi egyértelműen jelzi, hogy nem áll szándékában megtámadni, vagy bármilyen ártó varázslatot szórni rám. Szerencséje van, nekem sem áll szándékomban bántani őt semmilyen módon.
-Cartwright megbízásából vagyok itt. - mondja, én pedig elgondolkozom a néven. Mintha már hallottam volna Cartwright nevét egyszer-kétszer a Zsebpiszok közben, de valójában nem tudom, kiféle-miféle alak lehet. Mindenesetre nagymenőnek kell lennie, ha már kifutófiúkat küld maga helyett. - Davidnek hívnak.
-Trix.  - mutatkozom be én is. Eszemben sincs a teljes nevemen bemutatkozni, a Beát pedig végképp nem akarom kisstílű bűnözők szájából meghallani. Úgy csak Ő hívhat.
-Hosszú távú együttműködés... -motyogom ízlelgetve a szavak jelentőségét. - Ez pontosan mit jelent? Mennyi pálcára lenne szükségetek? Ahhoz, hogy a legtökéletesebb varázspálcákat gyártsam le nektek, szükségem lesz néhány...öhm... érzékenyebb információkra is. De erre elég rátérnünk akkor, ha már megegyeztünk abban, hogy mit és mennyiért kell megcsinálnom. Ollivandernél egy pálca 10 galleon. Én egy regisztrálatlan pálcát 20 galleonért készítek el, de ha többet rendelsz, esetleg adhatok kedvezményt.  - csillogtatom rá lenyűgöző mosolyomat. - Egy pálca elkészítése nagyjából egy hónap, függően attól, hogy milyen időszakban állok neki, és milyen fából, milyen maggal szeretnétek elkészíteni.
Próbálom megmutatni ennek a Davidnek, hogy mennyire képben vagyok a varázspálca készítésben. Ez volt a legfontosabb: meg kellett győznöm a vásárlóimat arról, amit egy ilyen fiatal lányból nem néztek ki: hogy képes egy használható, jól működő varázspálcát elkészíteni. Folyamatosan figyeltem David reakcióit, és reméltem, hogy tényleg elhiszi, képes vagyok számukra a kívánt minőséget szolgáltatni.


Cím: Re: Vakegér
Írta: David Evanson - 2021. 01. 22. - 15:22:41
(https://i.pinimg.com/564x/1a/20/09/1a2009a3eef85a1a4cfdfaadddbbff94.jpg)
Beatrix




- Miért, kire számítottál? Azt vártad, hogy Ollivander fog majd szemben ülni veled, és a kezedbe nyomja az éppen nála lévő pálcakészletet? Az én pálcáim ezerszer személyre szabottabbak, mint Ollivander pálcái...
Elvigyorodom a visszavágásán. Tetszik. Az is hogy nem ijed meg és az is hogy van bátorsága közölni a véleményét. Manapság kevés ilyennel akad dolgom  vagy ha igen az sem az én korosztályom béliek közül kerül ki nőként. Ahhoz rend szerint meg kell érni.
- Milyen pimasz itt valaki…
Jegyzem meg somolyogva, de láthatja jól szórakozom rajta nem veszem fel az iróniát. Inkább csak a tárgyra térek, mert sok dolgom akad mára, habár talán miatta még képes is lennék a délutánom átszervezni, végtére is azok a zöld szemek csillogása könnyen rabul tudna ejteni.
- Nos Trix… - ismétlem meg a nevét és ízlelgetem. Illik is hozzá meg nem is. De akár álnév vagy művésznév is lehet. Sose tudni.  – Örülök hogy megismertelek.
Biccentek felé egy kacsintás kíséretében és iszok egy újabb korty sört. A portói keserű utója marja a torkom de pont olyan jó, amilyennek lennie kell.
- Ez pontosan mit jelent? Mennyi pálcára lenne szükségetek? Ahhoz, hogy a legtökéletesebb varázspálcákat gyártsam le nektek, szükségem lesz néhány...öhm... érzékenyebb információkra is. De erre elég rátérnünk akkor, ha már megegyeztünk abban, hogy mit és mennyiért kell megcsinálnom. Ollivandernél egy pálca 10 galleon. Én egy regisztrálatlan pálcát 20 galleonért készítek el, de ha többet rendelsz, esetleg adhatok kedvezményt. Egy pálca elkészítése nagyjából egy hónap, függően attól, hogy milyen időszakban állok neki, és milyen fából, milyen maggal szeretnétek elkészíteni.
- Woooowooowooo! Nyugi zsenikém! Engem nem kell meggyőznöd, vagy nem ebben a formában, Cartwrightot meg már elbűvölte a zsenialitásod és a hírneved. Ki tudja, lehet a csinos pofid is el fogja ha meglát.
Kuncogok egy kicsit, mert ismerve Christ ez nem túl nehezen elképzelhető, bár mostanság meglepően ellent mond saját magának mióta Volkova újra képbe került.
- A pénz nem akadály. Mágus vagy mugli zsé kell?
Kérdésem közben a kabátomhoz nyúlok és előhalászom a köteg pénzt meg a kis bársonycsomagot tele súlyos galleonokkal. Majd a zöld szemű királylány eldönti melyik a neki szimpatikusabb.
- Először is, kapsz egy próbamunkát, ezt addig… - lököm az asztal közepére kettőnk közé hanyagul a fizetőeszközt - … tekintsd előlegnek és a hallgatásod megvásárlásának. A feladat pedig elég egyszerű…
Rákönyöklök újra a szék karfájára és előre dőlök vele úgy hogy közelebb kerüljek Trix-hez.
- Nekem kell a lehető legtökéletesebb pálcát megalkotnod. Szóval…. kezdheted a feltérképezést.
Az elégedett vigyort le se tudnám vakarni a képemről még ha akarnám se. Azt hittem uncsi munka lesz nekem befogni a pálcakészítőt, meg tesztelni, de olybá tűnik fortuna ma kegyes hozzám.
- Tény, ami tény már van egy vagy meglehet kettő is, ami remekül szuperál…. de sose árt egy biztonsági tartalék…
Utalok szelíden szemöldökvonogatva, mert kíváncsi vagyok veszi-e a lapot, érti-e a célzárt, mert hát hülyének nem tűnik, túlbuzgónak annál inkább, és messzemenőkig kíváncsi vagyok mennyire készséges az üzletet némi extrával keverni. Csak és kizárólag a szórakozás jeleként.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Beatrix Flint - 2021. 01. 22. - 21:04:33
Pálca-hadművelet

2002. január 15.

to: David Evanson

Egyértelműen tetszik neki a válaszom, a hozzáállásom, még akkor is, ha ő ezt pimaszságnak könyveli el. Én pedig elégedett vagyok magammal, megteszem, ami tőlem telhető, hogy megszerezzem az üzletet. Emellett egyértelműen flörtöl is velem, de én csak bátorítóan rámosolygok, hadd gondolja azt, hogy nyeregben van.
Elmagyarázom neki a lényeget - legalább is remélem, hogy ki tudta belőle hámozni -, de úgy tűnik, őt a pálcakészítés szakmai háttere annyira nem érdekli. Inkább őt ennek a Cartwrightnak a véleménye érdekli, magamban fel is jegyem, hogy utána kell néznem a pasasnak.
-És mondd csak, Cartwright honnan hallott az én zsenialitásomról - ezt eléggé gúnyos hangnem mondom, mert közel sem gondolom magam zseniálisnak - és hírnevemről? - a hírnévből már többet el tudok képzelni, néhány nagyobb ágyúnak is készítettem már pálcát.
David nem kispályás, az egyből látszik, amikor egy nagy halom pénzt rak ki elém az asztalra. Nyelek egyet, mert azt hiszem, még soha nem láttam ennyi pénzt egy kupacon, pedig az én családom sem szegény.
-A mugli pénzzel mihez kezdenék? - kérdezem flegmán.  - Megmondtam a pálcáim árát. - tolom vissza a pénzeszsákot. - 20 galleont kérek a első pálcáért. A többiről pedig egyezkedhetek veled vagy Cartwrighttal. A hallgatásom pedig szakmai követelmény. Hova lenne a hírnevem, ha szétkürtölném, mire készülök?
Megvárom, amíg leszámolja a pénzt, és amikor odanyújtja, előredől, hogy közelebb kerüljön hozzám. Kiderül, hogy neki kell a pálcát elkészítenem, és felajánlja a "feltérképezés" lehetőségét. Újra nyelek egyet, és próbálok nem elpirulni az ajánlatra. Soha nem vallanám be ennek az arrogáns, beképzelt srácnak, hogy még nem voltam együtt férfival. A Roxfortban Jasperre vártam, a csata után nem úgy alakultak a dolgaim, és persze Jasperre vártam, és most? Hát most is rá várok.
Aztán bevillan egy gondolat? Mi van, ha csak akkor kapom meg a munkát, ha valami mást is nyújtok... mondjuk ennek a srácnak? Mi van, ha többet is kell adnom? Ennyire szükségem volt erre a munkára? A válasz egyértelmű volt: főszerkesztő asszisztensként nem lehet nagy karriert befutni. De pálcakészítőként! Igen, határozottan szükségem volt Cartwright támogatására.
David vagy türelmes ember volt, vagy a feltérképezésnek tudta be a viszonylag hosszú csendet, de végül ő szólalt meg:
- Tény, ami tény már van egy vagy meglehet kettő is, ami remekül szuperál…. de sose árt egy biztonsági tartalék…
Gúnyosan elmosolyodtam.
-Meglátod, ez a pálca nem biztonsági tartalék lesz. Szóval - vettem elő a noteszemet, és egyelőre próbáltam nem törődni a kételyeimmel, és Dave szemöldök vonogatására. - most milyen pálcád, pálcáid vannak? Maradjunk a... öhm... fő pálcádnál. Elégedett vagy vele? Vannak olyan varázslatok, amikre különösen szeretnéd használni az új pálcádat?


Cím: Re: Vakegér
Írta: David Evanson - 2021. 01. 26. - 13:42:23
(https://i.pinimg.com/564x/1a/20/09/1a2009a3eef85a1a4cfdfaadddbbff94.jpg)
Beatrix




-És mondd csak, Cartwright honnan hallott az én zsenialitásomról… és hírnevemről?
Elvigyorodom a kérdés hallatán. Valahogy úgy, mint egy ragadozó nagymacska mikor kiszúrja a kedvenc prédáját. Igaz nem az én érdemem ez a csaj, nekem az infót kell csak szállítanom róla, de a gyanakvása bizonyítja, nem ejtették a fejére, így a csinos kis pofi alatt kellő ész is rejlik. Ami azért sose árt.
- Ohó, hát Chrisnek megvannak a maga… forrásai.
Nem szándékozom kifejteni ezt jobban, egy kis rejtélyes somolygással elintézem hogy még sejtelmesebbnek hasson a dolog. Meg amúgy is, már az nagy szó hogy Cartwright kipécézte magának. Persze ezt Trix nem sejtheti.
-A mugli pénzzel mihez kezdenék?
Tetszik a lesajnáló pillantása, így a fontokkal teli kötegeket vissza is veszem, míg a másikat az orra előtt hagyom. A kikerekedő zöldes íriszek rabul ejtenek.
- 20 galleont kérek a első pálcáért. A többiről pedig egyezkedhetek veled vagy Cartwrighttal. A hallgatásom pedig szakmai követelmény. Hova lenne a hírnevem, ha szétkürtölném, mire készülök?
Lényegre törő és nem az az alkudozós típus. Olybá tűnik tényleg könnyűnek ígérkezik vele a munka, de lejátszott kviddicsmeccsnek erre nem fogadnék egyelőre. Csak biccentek felé válaszképpen egyetértéssel. Helyes, óvja csak a kis hírnevét, ez van meg az erénye. A tudását úgyis mindenki kurvára kihasználja ebben a világban.
Úgyhogy inkább a tesztfeladatra és annak felvázolására fókuszálok. Az elején még talán zavarba is ejti a dolog, de ha ez így is van hamar magáévá teszi a helyzetet és él a lehetőségeivel. Már a válaszában és kérdésében is csupa szenvedély csendül ki.
-Meglátod, ez a pálca nem biztonsági tartalék lesz. Szóval…
- Szóval…
Vonom fel a szemöldököm várva, mit is reagál. Ha már nem hát már ezért a szórakozásért megérte a boszorkánnyal foglalkozni.
- most milyen pálcád, pálcáid vannak? Maradjunk a... öhm... fő pálcádnál. Elégedett vagy vele? Vannak olyan varázslatok, amikre különösen szeretnéd használni az új pálcádat?
Egy perc jelentőségteljes csendet iktatok be, csak a hatásszünet kedvéért, és persze hogy felcsigázzam. Ez elég ahhoz is hogy felmérjem a lányt aki bár nincs messze tőlem az asztal túlvégén a széken billegve mégis fényévnyi távolságnak tűnik. Pláne a kurva notesszel ahogy jegyzetelni kezd, mint egy kibaszott titkárnő.
- Most… van kettő is bár attól függ honnan nézzük. Az egyik galagonya, sárkányszívhúrral. Kifejezetten ügyes transzbűbájokra. Könnyű használni és könnyű szeretni. A másik…
Jelentőségteljesen pillantok Trixre, hogy ne a papírlapra való kaparással legyen elfoglalva. Látni akarom vonásait, ahogy a nyugodt sima felszínt megborzolja szavaim hatása, akárcsak egy kavics amit a sima felszínű tóba dobnak.
- …hát az minden lyukat be tud tömi. Igazi gyógyír.
Vigyorgok nagyképűen, és ez nem csitul pláne ha szelíd pírt csal a pálcakészítő arcára.
- De sajnos olyan, ami jól szuperál a háztartási bűbájokkal, nincs. Szóval vagy keresek egy feleséget… vagy készítesz nekem egy erre szabott pálcát.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Beatrix Flint - 2021. 01. 26. - 20:52:33
Pálca-hadművelet

2002. január 15.

to: David Evanson

Chris Cartwright. Egyre jobban izgat ez az alak. Utána kell néznem, ki is ő, akit -úgy tűnik számámra - még ez a szőke srác is nagyra becsül. Mindenesetre jó érzéssel tölt el, hogy a varázslók és boszorkányok elégedettek a munkámmal. Nyilván szuper lenne mindezt legálisan is csinálni, de mennyi esélyem van erre Londonban, Ollivander üzlete mellett. Az embereknek viszont mindig lesz szükségük regisztrálatlan pálcákra, amiket nyilván sokkal veszélyesebb volt használni, de annál is nehezebb volt lekövetni. A családom pedig épp elég sötét alakot ismert ahhoz, hogy fenn tudjam tartani magam a mellékes betevőkből.
A húsz galleon ott hever előttünk, de addig nem veszem el, amíg meg nem egyeztünk a részletekben. Mindig is fontos volt számomra és a Flint család számára a látszat fenntartása. Talán éppen ezért nem tudódott ki sohasem, hogy bő másfél évig a Szent Mungó elmeosztályán kezeltek. Egy őrült éppen elég volt egy családba. Bár szerintem a Flint család nagy része jobban örült volna annak, ha meghalok a roxforti csatában.
De végre rátérünk a pálcákra:
- Most… van kettő is, bár attól függ honnan nézzük. Az egyik galagonya, sárkányszívhúrral. Kifejezetten ügyes transzbűbájokra. Könnyű használni és könnyű szeretni. A másik…
Eddig jegyzeteltem, de egyszerűen nem tudom megállni, hogy rá ne pillantsak Davidra. A hangja annyira kéjes, és csábító, kíváncsi vagyok, mire készül. Szégyentelenül vigyorog, és várja a reakciómat, ahogy folytatja:
- …hát az minden lyukat be tud tömi. Igazi gyógyír.
Egy pillanatra lefagyok, ahogy leesik szavai értelme. Eltátom a számat meglepetésemben, de gyorsan úgy teszek, mintha mondani akarnék valamit, de aztán megrázom a fejem, és leteszem a noteszt. Az asztal alatt akaratlanul is keresztbe rakom a lábam - tényleg az erényemet félteném? -, majd közelebb hajolok Davidhez az asztal felett. Elgondolkozom azon, amit mondott: gyógyír. Mennyi mindenre keresem én is a gyógyírt. De vajon tényleg ennyi lenne? Egy kellemesen eltöltött éjszaka, egy jóképű, izmos sráccal mindent megoldana? El tudnám engedni akkor Jaspert? El tudnám felejteni azt, ami a csata közben és utána történt. Valószínűleg ez nem ennyire egyszerű. Kiestem egy pillanatra a szerepemből, keresem a szavakat, ezt látja ő is rajtam, úgyhogy lazán, nagyképű mosollyal folytatja:
- De sajnos olyan, ami jól szuperál a háztartási bűbájokkal, nincs. Szóval vagy keresek egy feleséget… vagy készítesz nekem egy erre szabott pálcát.
Köhintek egyet, és Davidre nézek:
-Komolyan háztartási bűbájokra rendelsz egy illegális pálcát? - Ez annyira béna cél. És meg fogja látni, hogy tényleg nagyon nem mindegy, mire készülnek a pálcák. - Szerintem feleséget olcsóbban találnál. De ha erre van felesleges 20 galleonod... - vonom meg a vállam. A másik pálcáról szóló monológját inkább említés nélkül hagyom egyelőre. Inkább a feladatra koncentrálok, próbálom a profi üzletasszony benyomását kelteni, akit egy kis évődés nem tud kiszakítani a gondolatmenetéből.
-Ezekhez a varázslatokhoz a gyertyán a legjobb fafajta. Szerencsére ez könnyen beszerezhető akár Londonban is. A mag viszont már nehezebb kérdés. Persze használható lenne az egyszerű egyszarvú szőr, de az eléggé snassz. Meg vannak vele bizonyos problémák is. Én a szemiflázs szőrét ajánlanám neked. Sokkal erősebb és hűségesebb pálcát eredményez. Csak nehezebb beszerezni, általában ezért nem bajlódnak vele.
-A méretekhez viszont...  - ki sem akarom mondani, mert magas labdát fogok ezzel adni - ... le kell mérnem téged. Talán még a másik pálcádat is megvizsgálom...  - villan a szemem, kíváncsi vagyok, mennyire nagy a szája.


Cím: Re: Vakegér
Írta: David Evanson - 2021. 01. 28. - 13:41:04
(https://i.pinimg.com/564x/1a/20/09/1a2009a3eef85a1a4cfdfaadddbbff94.jpg)
Beatrix




Nem kerüli el figyelmem hogy nem nyúl a pénzzel teli zsák felé, de úgy vagyok vele hogy az ő dolga. Én a helyében ebben a csehóban ahol pazar rossz arcok hada ücsörög nem hagynám a pulton a jussom, de meglehet amilyen bájos olyan ügyesen forgatja a pálcát is s még mielőtt bárki illetéktelen hozzá tudna érni vagyonához már egy csinos kis ártást kapna tőle. Cartwright és persze én se fizetek neki kétszer, az is biztos.
-Komolyan háztartási bűbájokra rendelsz egy illegális pálcát?
Vártam valami ilyesmi reakciót. Elhűlést, döbbenetet, megvetést… de ugyanakkor azért van benne jócskán kihívás ha az ember jobban belegondol. Csak szerényen megvonom a vállam, mint aki nem tehet róla hogy ennyire béna. Az igazság az hogy azért annyira nem vagyok elveszve, a pálca jó segítője lesz Alfred-nek Garden Lodgeban és Trix tudása vagy annak kiaknázására ideális feladat. Aztán majd kapja a megrendelést C-től ha beindul az üzlet. Másolásra, hamisításra, bájolásra, ártásokra való komoly pálcákra…
- Szerintem feleséget olcsóbban találnál. De ha erre van felesleges 20 galleonod...
Elvigyorodom és felszökik a szemöldököm. A feleség olcsóbb lenne… nem gondolom.
- Minden nő drága. Neked mennyi is az árad? Nem hiszem hogy húsz galleon..
Pimaszkodom élvezkedve de mivel ő abszolút  profi próbál maradni, inkább csak piszmog a jegyzetfüzete meg a pennája felett.
- Ezekhez a varázslatokhoz a gyertyán a legjobb fafajta. Szerencsére ez könnyen beszerezhető akár Londonban is. A mag viszont már nehezebb kérdés. Persze használható lenne az egyszerű egyszarvú szőr, de az eléggé snassz. Meg vannak vele bizonyos problémák is. Én a szemiflázs szőrét ajánlanám neked. Sokkal erősebb és hűségesebb pálcát eredményez. Csak nehezebb beszerezni, általában ezért nem bajlódnak vele.
Egyszerűen unott fejjel hallgatom végig a monológját. Őszintén szólva magasról teszek rá miből csinálja, meg hogyan csak legyen kész és működjön, ahogy kell. Akkor Chris hátba vereget engem, Trix megkapja édes kis jutalmát, én meg hátba veregetem Trixet már ha hagyja. Ha nem akkor lesz elég időm a hosszú távú szerződés keretein belül paskolgatni itt meg ott meg amott.
- A méretekhez viszont...  
Imádom, ahogy elakad és arcára pillantva látom rajta az édes belső vívódás nyomát.
- ... le kell mérnem téged.
Kuncogok.
- Talán még a másik pálcádat is megvizsgálom...
- Ejha! – füttyentek miközben rám pillant. – De rámenős lett itt valaki.
Képemről a vigyort még egy erős pofon se tudná lemosni.
- Miből gondolod hogy csak úgy a kezedbe adom a legbecsesebbik fegyverem?
Nem tudom megállni hogy ne üssem azt az amúgy is forró vasat. Erre inni kell, így ujjammal csettinve intek Ariannénak hozzon nekünk még egy kört. Közbe felállok és kihúzom magam.
- Hát rendben. Ha felettébb ragaszkodsz hozzá… - megadón tárom szét a kezem, mint aki motozásra adja testét. – Bár azt hittem intimebb helyen akarsz vizsgálódni nem ennyi szem láttára. Jó tudni hogy nem vagy szégyenlős.
Búgom lágyan ha már elém lép ha pedig nem hát lazán az asztal szélére támaszkodva várom, hogy lemérjen. Itt meg ott meg amott.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Beatrix Flint - 2021. 01. 29. - 21:11:29
Pálca-hadművelet

2002. január 15.

to: David Evanson

Ez a férfi, úgy tűnt, folyamatosan zavarba hoz. Mi mást tehettem volna, amikor az "áramról" kérdezett, mint hogy elpirultam. Nyilván számára az én áram, mint feleség megfizethetetlen. De hány lányt láttam én már házasodni, miután pár galleont gazdát cserélt. Hány érdekházasság köttetett már aranyvérű körökben? Jobban belegondolva, alakulhatott volna így is az életem. Valami undok aranyvérű férj mellett is leélhettem volna felnőtt korom nagy részét, ha apám beszámítható állapotban lett volna, és a családi hagyományokat követi. Alapvetően örültem, hogy itt kötöttem ki Londonban, és a saját utamat járhatom. Amit persze beárnyékol a múltam, de egy idő után azt is magam mögött hagyhatom talán... Vagy újra visszaszerezhetem, amit elvesztettem.
Így inkább nem is válaszolok Davidnek, inkább rátérek arra, amihez értek: a pálcákhoz.
– De rámenős lett itt valaki. - mondja, amikor megemlítem, hogy esetleg mást is kihozhatunk a dologból. Úgy érzem, fűznöm kell a srácot, el kell kápráztatnom. Szükségem van erre a melóra, és a többire, ami ezzel együtt jön. De mennyit ér meg nekem ez? Egyáltalán van-e értelme Jasperre várnom, amikor ő egy másik lányba szerelmes, rám pedig a legutóbbi találkozásunkkor undorodva nézett? Semmiképp nem akartam Davidben annyira megbízni, hogy az ágyamba engedjem, de talán még hasznomra válhat a srác, ha szorult helyzetbe kerülök. Nyilván én sem voltam neki más, mint egy jó kis szórakozás.
- Miből gondolod hogy csak úgy a kezedbe adom a legbecsesebbik fegyverem? - kérdi incselkedve.
- Elég jó a kézügyességem. - mosolygok rá csábítóan. - Sokan mondták már.
Közben David rendel még egy kört, örülök is neki, kezdett kiszáradni a szám. Akkor még jobban, amikor felajánlja, hogy tapogassam végig, tegyem a dolgom, egy kocsma kellős közepén. De hát, a munka az munka, úgyhogy nekiálltam. Próbáltam komolyan venni, profin csinálni, még ha a férfi ezért le is nézett. Ezek szerint ő nem ismeri azt a szót, hogy hivatás. Nekem a pálcakészítés nem egyszerű bérkiegészítés volt, vagy hobbi volt, én tényleg ezt szerettem volna csinálni. Mert egyedül ebben voltam jó, és magabiztos.
Nekiálltam méricskélni. Először a karjával kezdtem, aztán a magasságával, aztán a háta mögé mentem, és gyanúsan sokat időztem az egészen formás popójánál. Aztán eléléptem, egészen közel, és vigyorogva felnéztem rá. Jóval alacsonyabb voltam nála, nagyjából a mellkasáig értem. A mérőszalagot, amit eddig használtam, nagyjából a nyakához tettem, aztán szépen lassan elkezdtem a kezem lehúzni a mellkasán, egészen az ágyékáig. Lepillantottam, hogy dudorodik-e odalenn valami, aztán sóhajtva hátraléptem:
-Áh, nincs ott lenn mit lemérni. - vágta mű csalódott arcot, és kíváncsian vártam a reakcióját. Közben elfordultam tőle, lehúztam a maradék italomat, és zsebre raktam a pénzemet.
-A pálca nagyjából két hét múlva készül el. Hogy érhetlek el, ha készen vagyok? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna.


Cím: Re: Vakegér
Írta: David Evanson - 2021. 02. 01. - 12:38:57
(https://i.pinimg.com/564x/1a/20/09/1a2009a3eef85a1a4cfdfaadddbbff94.jpg)
Beatrix




Nem tudom mi a lassabb, a kiszolgálás vagy a lány ahogy feláll hogy megkezdje a munkát. A csípős válaszára színpadiasan a szívemhez kapom a kezem, mint akit találat ért.
- Elég jó a kézügyességem. Sokan mondták már.
- Ah, ezt nem kétlem…
Nem is néztem volna ki hogy szende virágszál, sokkalta vadabb és céltudatosabb ő attól.
- De azért szeretem magam megtapasztalni a dolgokat…
Újabb felhívás keringőre, bár egyre inkább az a sejtésem csak provokál. Ezt igazolja is, ahogy körbejár mindenhol alaposan megvizsgálva. Hagyom neki, mindössze csak kuncogok a vizslató tekintetére s én ugyanolyan árgus szemekkel figyelem, mint amilyenekkel ő mustrál engem. Vajon fordított helyzetben ő miként reagálna ha ugyanígy körbejárnám?
De a gondolatra az elképzelt válasz rögtön kisiklik agyamból mintha csak egy merengőbe való ostoba emlék lenne ahogy felém lép meglepő magabiztossággal és az önműködő mérőszalagját a nyakam köré tekeri. Nem ijesztő ez, se nem támadó vagyis a szó értelmében az. A pillanat megfagy és nem bánom hogy Ari késik a sörömmel, vagy hogy a csehóban az emberek moraja hangosabbra vált. Senki nem törődik velünk, ahogy mi se törődünk senkivel. Pillantásom Trix zöldjeibe fúrom, és a benne megcsillanó fény egyértelműsíti szándékait. Ő eközben könnyedén lejjebb csúsztatja a szalagot mely végigszántva a mellkasomon elér a derékövig hogy aztán lentebb megakadjon. A lány lepillant majd gunyorosan fel rám.
-Áh, nincs ott lenn mit lemérni.
Fanyar kis mosoly suhan át arcomon a hurrogására. Nem tudom megállni hogy közelebb ne hajoljak és szelíden megérintve a vállát a fülébe búgjam:
- Súlyos tévedésben élsz, tündérem.
Aztán elengedem s előkapom a galagonya pálcám, hogy felé nyújtsam. Ha ez kell neki hát tessék, itt van, vizsgálgassa csak meg. Nem szólok semmit hozzá, csak kivárom hogy elvegye, szándékosan ujjaimmal az övéhez érve.
Ekkora fut be az ital, ami elvonja a lány figyelmét rólam, én pedig lazán megtámaszkodom közvetlen mellette az asztalon ujjaimat a sörösüveg nyakára fonva. Jobb lenne a finom kis vállait érintenem, ujjaim viszketnek hogy újra érezzék vagy csak selymes bőrének érintését, de elfojtom magamban a kísértés minden csíráját.
-A pálca nagyjából két hét múlva készül el. Hogy érhetlek el, ha készen vagyok?
- Ne aggódj, megtalállak.
Kacsintok és iszom. Cartwrightnak mindenhol vannak emberei, és két hét bőven sok minden feltérképezésére is. Néha még két óra is doszt elegendő. Nem fogom szántszándékkal követni a boszorkányt, de tudni fogom merre jár. Már ezért is megéri a nevelőapám árnyékában élnem és neki dolgoznom.
- Akkor ennyi?
Kérdezem színpadiasan sajnálatot mímelve. Jobb örültem volna ha nem áll annyira ellent a benne is felszikrázó vágynak, de talán nem is célszerű idő előtt megfektetnem. Ha távozni készül egyszerűen csak hagyom, mindössze egy sunyi de szívdöglesztő mosolyt eresztek meg felé, és ugyanolyan átható pillantásokkal mikkel ő is illetett az imént időzök el arcán, dereka vonalán, mellei formáján.
- Viszlát hamarosan…
Köszönök el, és megvárom míg kimegy végigkísérve a tekintetemmel. Mikor alakját elnyeli az utca forgataga megiszom a söröm és intve a többieknek visszarobogok a raktárba hogy ott a kellő köveket megkoppintva a Patkányfészekbe való átjárót használjam és megkezdjem a munkát ami elsődlegesen Chris számára a friss élménybeszámoló lesz a pálcakészítő csajról többek között. 

Köszönöm a játékot!


Cím: Re: Vakegér
Írta: Elliot O'Mara - 2021. 05. 31. - 11:50:16
◂ kísértet históriák ▸
2002. június 11.
(http://i.pinimg.com/564x/5e/e8/dc/5ee8dc9e9e2e8247b78d1918083d2bdf.jpg)
◃f y n n▹
The devil's on your heels
He knows just what you want
He knows just what you feel

style: summer in black (https://i.pinimg.com/564x/b0/8c/05/b08c0583176e53354db9a17309c2b1a9.jpg) ║ zene: devil at your door (https://www.youtube.com/watch?v=U_MIhCJczDs)

Vakegér. Elcseszett egy hely, de még mindig itt volt a legkönnyebb információhoz jutni, ha az ember tudni akart valamit… ráadásul odakint sem volt éppen ajánlatos lenni, hiszen beütött a szokásos angolnyár. Nem volt más, csak eső, dörgés, ráadásul a szél is elcsendesedett, finoman jelezve, hogy ezek az esőfelhők nem mostanában fognak távozni.
Szóval idejöttem, hogy összeszedjek némi információt a skóciai Keir Mill nevű faluról. Csupán egyetlen varázslócsalád élt ott, évszázadokkal korábban és egy házat hagyott maga után. Azt azóta a muglik is elkerülik, mert állítólag furcsa zajok szűrődnek ki. Míg másokban ez rettegést váltott ki, bennem kíváncsiságot és tudni akartam, hogy mi húzta meg magát ott… már azon túl, hogy Aiden egy varázstárgyat sejtett ott, ami éppenséggel jól mutatott volna az üzletünkbe, én pedig szívesen mentem kalandra. Csak hát már megint késő délután volt, mire elszabadultam otthonról, ráadásul be is sötétedett a felhők miatt már hatkor.
– Ariane, Keir Mill mit mondd neked? – kérdeztem a Vakegér csinos csaposlányát, aki annak idején egy pár szép estét szerzett nekem, közvetlenül azután, hogy visszatértem Angliába.
– Az a kísértetház ott van, ami a muglikat paráztatja…  – Vont vállat, miközben egy poharat készített elő, hogy megtöltse nekem lángnyelvvel. – Azt hallottam, hogy a minisztérium sokáig azt hitte, hogy csak egy varázsló szórakozik velük, de aztán megvizsgálták jobban a házat és a mágiájával valami nincs rendben. Egy ideig tudományosan is meg akarták nézni a történtétek, de sosem került rá sor.  – Magyarázta, én pedig a lángnyelvet bámultam. Szép, aranyló színe volt, szinte csábított, hogy máris lehúzzam és kérjem a másikat.
– Szuper.
– De ne menj oda egyedül… jó? Vidd el valamelyik piáló seggfejet, Cartwrightnak fel sem tűnne. – Bökött a fejével, a tolvajokból, gyilkosokból és egyéb veszélyes alakokból álló társaság felé. Megköszörültem a torkomat, majd biccentve felkaptam a poharamat, hogy a szokásos kandalló felé vegyem az irányt… csakhogy ott már ült valaki.
Belekortyoltam az italomba, majd úgy indultam meg felé. Hát na, tudom én, hogy mire van szükségem és az bizony az a hely. A társaság meg amúgy sem zavart, főleg ha idegesíthettem vagy jól elbeszélgettünk. A kettő közül bármelyikkel kiegyeztem, ha arról volt szó.
– Hello! – Huppantam le, de ahogy a szemébe néztem, az az érzésem volt, hogy egy vámpírt sikerült asztaltársaságnak választanom. Túl erőteljesen világítottak a szemei a sötét hajhoz, na meg a hely kellemes félhomályához képest. Szuper, O’Mara, most már csak az kell, hogy kiszívják a véred! Úgy tettem, mintha minden rendben lenne, de azért kicsit áthajoltam az asztalon, hogy megnézzem mit iszik. – Azt hittem a magadfajta csak a vért szereti.  – Köszörültem meg a torkom ismét. Aztán ilyen közelről, egyenesen a szemébe néztem és megtámaszkodtam a könyökömmel az asztalon. Cseppet sem érdekelt, hogy a hátsóm elemelkedett a széktől. Sőt, még tetszett is, hogy így incselkedhetek vele, elvigyorodtam, ahogy letettem a poharat. -Tök jó ez a hely. Közel a kandalló és még is bejön kintről a mocskos ablakon a fény... bár az most éppen nem sok akad.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Fynn Kyteler - 2021. 05. 31. - 18:05:47
Hova hova?
(https://i.pinimg.com/564x/9a/d1/22/9ad12234c331c873e95b17e9a176a36a.jpg)

2002. 06. 11.
Elliot

Tiszta agyalágyult ez a Léa, ha azt hiszi, ki tud csalni ilyen béna kifogással. Jaj, Fynn, szükségem van rád, úgy hiányzol...mintha nem utálna, mióta egy kis összetűzésbe keveredtem az bátyjával. Jól van, kissé elvesztettem a fejem és fullasztó élményben lehetett része, de végülis semmi baja sem lett. Tudtam, hogy még van kábé úgy 3 másodperce míg megfullad. Egy karcolásnyi nyoma sem maradt, komolyan nem kellett volna ennyire túlreagálni a dolgot. Léa elég fura, és kiszámíthatatlan, nem szívesen megyek a közelébe. Jó ott, ahol van, valahol Párizsban az igen erős barátaival, akik egy laza pálcamouzulattal kivéreztetnének. Kár, mert amúgy szívesen romantikáznék egyet a naplementében egy francia kávézóban. Mondjuk..Marseille elég messze van Párizstól, lehet elhívom Lucilet. Pár hónapja ismerkedtem meg vele. Az egyetlen nőnemű, akire szinte rokonként tekintek. Remek érzéke van a cuccaim eladására, és ő az, aki szeret velem minden felé császkálni és hozzávalókat beszerezni. Még egy sötét, nyálkás, átkokkal teli barlangba is eljött egyszer, és meg is mentette a seggem. Léától kapott levelem egyhamar összegyűröm és elégetem. Közben kihozzák a harmadik lángnyelvem is.
- Csodálatos vagy ma Ariane, köszönöm! Túlságosan is elkényeztetsz!-  
Mivel az idő elég pocsék, semmi kedvem sétálni, míg a következő fiúcska meg nem érkezik a dyspnoe cseppekért. 3 csepp kell, és az illető fulldokolni kezd. Igazából ez egy elég gyenge változat, halált nem okoz akkor sem, ha az adag többszörösét kapja valaki. Egy 20 év körüli szőke srác érdeklődött már egy ideje, van e valami enyhébb cuccom, ami ijesztegetésre, vagy menekülésre jó. Pár hete nem adtam el semmit, így meg is örültem. Mostanában megint többször megfordul a fejemben, hogy tovább állok innen. El, közel keletre, vagy ilyesmi. Törökország, begyűjtenék egy csomó cucco..
-Hello!-
Egy ázsiai srác huppan le mellém, tönkretéve a jó kis törökországi képzelgésem.
-Azt hittem a magadfajta csak a vért szereti.-
Nem tudom, ki ez a srác, de éppen belemászik az aurámba, amit nem nagyon szeretek...
- Parancsolsz?  
Fogalmam sincs  miről hadovál. Vért? VAlami vicc akar lenni, amit nem értek?  Most már egészen közel hajol, amit pláne nem tudok értelmezni.
-Tök jó ez a hely. Közel a kandalló és még is bejön kintről a mocskos ablakon a fény... bár az most éppen nem sok akad.-
- Aha..-
Mormolom halkan, közben a srácot mustrálva. Nem tudom, ki ez, és mit akar tőlem, de majd gondolom mond is valamit. Én nem szoktam bájcsevegni idegenekkel, de van egy olyan sejtésem, hogy ok nélkül ő sem. Lehúzom a harmadik lángnyelvet is.
-Bocs haver, esetleg ismerjük egymást?-
Biztonság kedvéért rákérdezek, mert simán lehet, hogy volt vele valamikor dolgom, csak nem rémlik. Bár nem sok Ázsiai sráccal volt dolgom, így tuti emlékeznék rá. Akárhogyan is nézem, nem ismerem. És miért vigyorog? Kelletlenül visszavigyorgok, de nem tudom, mi történik.


Cím: Re: Vakegér
Írta: Elliot O'Mara - 2021. 06. 03. - 07:35:27
◂ kísértet históriák ▸
2002. június 11.
(http://i.pinimg.com/564x/5e/e8/dc/5ee8dc9e9e2e8247b78d1918083d2bdf.jpg)
◃f y n n▹
The devil's on your heels
He knows just what you want
He knows just what you feel

style: summer in black (https://i.pinimg.com/564x/b0/8c/05/b08c0583176e53354db9a17309c2b1a9.jpg) ║ zene: devil at your door (https://www.youtube.com/watch?v=U_MIhCJczDs)

A Vakegér szokásos, füstfelhős, már-már varázslatos légkörében otthonosan éreztem magam. Innen csak egy köpés volt a Patkányfészek, amiről persze csak a magam fajta csőcselék – tolvajok, gyilkosok, csempészek – tudott. Cartwright búvóhelye az ilyen esővel terhelt, túlzottan is kellemetlen napokon, meglehetősen kellemes volt. Odalent ingyen ital, kaja, na meg állandó megbízások várták az embereket. Én azonban ezt most inkább kihagytam. Csak a megszokott asztalomat akartam, a kandalló mellett. De persze ott ült valaki.
A valaki persze történetesen pont úgy festett, mint egy vámpír. Azok a világító kék szemek egyenesen borzongást váltottak ki belőlem. Ez persze engem nem ijesztett el, sőt egyenesen elvigyorodtam, készen állva arra, hogy most aztán alaposan eljátsszak ebben a helyzetben.
– Parancsolsz? – kérdezett vissza. Máris minden tökéletes volt, nem értette a játékot, sem az apró kis megjegyzést, ha meg még is, hát akkor csak még viccesebb volt. Kimondottan szerettem az embereket bosszantani a hülyeségeimmel. Volt valami kielégítő abban, ahogy kiakasztottam őket.
– Borzalmas édes a vérem, inkább ne próbáld ki!  – Folytattam és kicsit jobban belemásztam az arcába. Hát igen. Ez most megint csak egy olyan dolog volt, amit a bosszantás kedvéért tettem. Na meg már régen nem olyan jó a látásom, hogy meg tudjam alaposan figyelni távolabbról. A csokibékát is már csak az illatáról ismerem meg. Ezt persze nem kellett mindenkinek tudnia… hiszen volt elég gondom úgy amúgy is. Ha Aiden még azt is tudná, hogy szemüveget kéne hordanom, totál kiakadna. Így is frászt hozom rá, akárhányszor tök sérülten megyek haza. De hát végül is ez a munkám, tárgyak megszerzése.
Na mindegy is. Inkább a jelenlévőkre koncentráltam. Muci pontosan rá fog érni akkor, amikor hazaértem és kicsit összebújunk. Így is miatta voltam itt, kellett egy kis ivászat, mielőtt belevetem magam a komolyabb melóba… na meg, hogy Keir Millről minden tudni valót összeszedjek. Ariane kis információ már közelebb juttattak ahhoz, mi várhat rám. Én persze nem féltem egyedül odamenni… mert miért félnék? De hát el-elkaptam a lány aggódó pillantását, szóval előbb-utóbb tényleg választanom kellett a sok tahó között. Végül is abból gond nem lehet, ha nem megyek egyedül és egy sört később még fizethetek neki.
– Aha.. – bökte oda, mire közöltem, hogy egész kellemes ez a hely, ami az enyém. Nem is tudom, csak figyeltem az arca változását, ahogy reagált a szövegelésemre. Láttam, hogy nem jövök be neki semmilyen téren, ez nem volt kérdéses, de tetszett, hogy olyan nagy hévvel húzza le a lángnyelvet, hát én is így tettem. Persze mindezt úgy, hogy cseppet sem húzódtam hátrébb.
– Bocs haver, esetleg ismerjük egymást? – kérdezte aztán.
– Majd ma megismerjük egymást. – Közöltem egyszerűen és visszahuppantam rendesen a székembe. – Jó varázsló vagy, vámpírsrác?– Kérdeztem és kicsit megigazgattam magamon a ruháimat, hogy ne álljanak olyan mocskos gyűrötten. Közben a háttérben valaki kiáltott egy, mintha éppen valami szörnyű sérelem érte volna. Engem azonban nem érdekelt, egyenesen a para kék szemekbe néztem.
– Úgy nézem rád férne egy kis gyakorlás… olyan uncsin keserű képet vágsz.  – Köszörültem meg a torkom, ahogy végig mértem. Aztán egy pillantást vetettem Arianéra, még kacsintottam is, majd kinyújtottam a kezemet és a srác csuklójára szorítottam. Ez pont elég volt ahhoz, hogy hoppanálhassunk végre. Még mindig béna voltam persze benne, így a gyomrom azonnal megkavarodott, ahogy beindult a forgás és csak a szerencsén múlt, hogy össze nem hánytam magam.
Elengedtem vámpírfiút és kissé előre görnyedve a gyomromra szorítottam a tenyeremet. Valami keskeny úton álltunk a sötétben. Odafent a telihold nehezedett ránk, esőnek itt Skóciában persze nyoma sem volt… de éppen meleg sem volt, kellemetlenül hűvös szél fújdogált. Hát igen… valami iskola előtt lehettünk. Öreg épület volt, vöröstéglás, kissé miniatürizált kastély benyomását keltette, de ott volt mellett egy játszótér.
– Szuper. Megjöttünk.

A helyszín szabad.