Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => Mágiaügyi Minisztérium => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:06:00



Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:06:00

(https://i.imgur.com/D9AImOX.jpg?1) (https://i.imgur.com/qREStyG.jpg?1)

Minden auror és a parancsnokság egyéb alkalmazottjai saját íróasztallal rendelkezik a Minisztérium ezen részén. Egy külön teremben tárolják az aktuális ügyek aktáit és bizonyítékait, melyek segítségül szolgálhatnak az érintettek munkájához.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Aiden Fraser - 2020. 10. 22. - 11:08:47
your veins are full of ice-water
but mine are boiling


(https://i.pinimg.com/236x/64/fd/b4/64fdb486f391ba9417b7c521daeacc5b.jpg)
2001. október 17.
style (https://i.pinimg.com/236x/18/4f/57/184f57b0858ae5b181be5c3e81c6c2cd.jpg)


A Minisztérium... A Minisztérium, már megint.
Vajon hányszor kerülök még ide? Ezentúl ez rendszeres lesz, minimum évente kétszer, de ha lehet, többször is? Merlin
szerelmére, mennyivel egyszerűbb volt minden, amíg nem jöttem vissza Londonba... egy kis részem azt kívánja, bárcsak maradtam volna a seggemen és nem jöttem volna vissza ide sose, a másik pedig... a nagyobbik... nos, az talán valahol örül neki egy kicsit, hogy most mégis itt vagyok.
Mármint nem... nem a Minisztériumban. Annak kibaszottul nem örül. Már megint megfosztottak a pálcámtól, sőt, mielőtt bevezettek volna ide, még az a rohadt bűvös lánc is rákerült a csuklómra. Mit is mondott a faszi? Elővigyázatosság? Hát abban a pillanatban elgondolkodtam rajta, hogy olyan elővigyázatosságot adok neki, amilyet még nem látott, de aztán csak visszafogtam a dühömet, és követtem be őket a kis kihallgatóhelyiségbe. Most egy kényelmetlen, fotelhez hasonlító szerkezetben ülök, és a fenébe is, mindennél jobban vágyok egy szál cigarettára. Valamiféle Liu... ezt a nevet mondták az aurorok idefelé jövet és mintha Elliot is ezt említette volna. Persze tök mindegy, nem mintha ismerném. Miss Hardyn és néhány faszképű auroron kívül nem ismerek itt senkit, na és persze nem hiszem, hogy pont egy protektort küldenének be kihallgatni... bár ki tudja? Tulajdonképpen miért nem kaphattam egy protektort erre a kihallgatásra? Azt se igazán tudom, miről van szó... mármint persze, értesítettek pár szóban. De azt továbbra sem értem, hogyan jövök ehhez az egész Szeszélyes témához én a képbe. Egészen áprilisig a Szeszélyt is alig ismertem, sokkal inkább hírből.
Hátrahajtom a fejemet és körbefuttatom a tekintetemet a helyiségen. Nem tudom, meddig fog ez tartani... Elliot elkísért, de ha ez a szar elhúzódik, nem bánt meg vele ha közben lelép. Nem vagyok már kisfiú, hogy kísérgetni kelljen, de persze, tudom, ő ezzel csak jót akar. És valahol tetszik ez, nem tagadom. Egyszerűen szokatlan még, hiszen tulajdonképpen egész életemben egyedül voltam. Még akkor is, ha ott volt Benjamin, vagy néhány haver a suliból... sosem éreztem azt, hogy bárki is különösebben megértene, pedig Elliot sem sokat tud még a múltamról, és talán rólam sem. Bezzeg ez a nő... legyen akárki is... ő az aktáimat átolvasva máris sokkal többet tud, mint kéne neki.
Látványosan sóhajtok egyet. Mikor érkezik már meg? Kezd unalmas lenni... Felpillantok arra a két egyenruhás fickóra, akik az ajtó mellett, a sarokban állnak, és méregetem őket egy darabig. Ennyire rohadtul rémisztőnek tűnök, vagy vajon minden kihallgatottnál ennyire előkészülnek, vagy csak bekavar az a bizonyos, tavaszi incidens? Csak mert a pálcám nélkül, megbilincselve akkor sem tehetnék sok kárt a kihallgatómban, ha nagyon akarnék. 
- Kaphatok egy szál cigit? - szólalok meg hirtelen, csevegő hangemben, mintha csak nem is ebben a helyzetben üldögélnénk. - Nyugi, van nálam... itt van a zakóm belső zsebében, csak valamelyikőtöknek ki kéne venni, cukifiúk...
Kegyetlen vigyorra húzom a számat figyelve, ahogy ezek ketten kelletlenül pillantanak egymásra. Egy pillanatig nem is szól egyik sem, majd végül a szőke felém fordul.
- Idebent nem lehet dohányozni, Mr. Fraser. Miss Liu bizonyára pillanatokon belül megérkezik - közli kimért hangon, hogy elégedetlen nyögéssel visszafordulok előre. Merlinre, de unalmas... és még cigit sem kapok! Pedig azzal azt a maradék idegességet is ellapátolhatnám, amelyre egyébként nagyon figyelek, hogy elő ne bukkanjon.
Nem tudom, mennyi idő múltán, de végre kinyílik a hátam mögött az ajtó, én pedig oda sem pillantva a plafon felé emelem tekintetemet.
- Remélem ön az, Miss Liu... már alig tudom visszatartani az izgalmamat, hogy végre találkozzunk - szólalok meg, nem titkolva a haloványan csengő gúnyos élt a hangomban.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Irene Liu - 2020. 10. 25. - 16:23:52
Kihallgatás

(https://i.pinimg.com/564x/f4/ba/87/f4ba8722933c4eada5d79764f6f01c42.jpg)


Mr. Aiden Fraser

2001. október 17.

Sometimes not speaking says more than all the words in the world

outfit  (https://i.pinimg.com/564x/3e/d4/94/3ed494bd5fd7d0bcc3b468b98690ff92.jpg)

Nem tudtam, hogy miért éppen nekem kellett kihallgatni a két tesót. Nem tudom ki osztotta be a kihallgatásokat, de az biztos, hogy nem gondolt arra, hogy talán jó lenne, ha különböző emberek hallgatnának ki rokonokat. De lehetséges, hogy ezt csak én gondoltam így, nem akartam senkivel sem elfogult lenni. Ez mondjuk már akkor megdőlt, amikor megkaptam Elliot baglyát és az információt vele együtt, hogy ismeri Aiden Frasert. Nem szabadott elfogultnak lennem, csak azért, mert a rokonom ismerte az embert, akit ki kell hallgatnom. Eleve nem szerettem a kihallgatásokat és nem is voltam jó bennük, de nem volt választási lehetőségem. Szóval nem akartam arra gondolni, hogy Elliot ismeri ezt a gyereket (merthogy elég fiatal volt), hanem próbáltam professzionálisan a dologhoz állni.
Nem értek egyet a Minisztérium minden lépésével, tehát nem biztos, hogy a legjobb auror voltam kihallgatásokat tekintve, de azt el kellett ismernem, hogy mostanában elég furcsa dolgok történtek. A balesetekre kellett magyarázatot találni és ha jobban érdekelt volna a munkám mint mostanában szokott, akkor lehet, hogy többet is foglalkoztam volna ezzel az egésszel. De nem szerettem már itt dolgozni elég régóta, így ezek a nyomozások sem kötöttek le.
Összeszedtem a pergameneket és odamentem a kihallgató szobához, nem számítottam rá, hogy odabent mi fog fogadni. Átolvastam az előzetes jelentéseket, de azért ezt a leláncolást túlzásnak tartottam – elvégre a fiú tisztára tudta mosni a nevét azzal a gyilkossági üggyel kapcsolatban is, de őszintén eléggé felületesen olvastam csak el a tényeket. Még nem mondhatjuk ki, hogy ez a fiú gyanúsított, akármennyire is úgy tűnik, hogy köze lehet a dologhoz.
– Remélem ön az, Miss Liu... már alig tudom visszatartani az izgalmamat, hogy végre találkozzunk –  mondta a fiú, miközben helyet foglaltam vele szemben.
–  Irene Liu vagyok, én fogom ma kihallgatni –  mutatkoztam be, majd visszafordultam a két auror felé akik az ajtó mellett álltak. –  Tényleg szükség van erre? –  kérdeztem tőlük és a leláncolt fiú felé böktem a fejemmel.
–  Igen, elővigyázatosságból – válaszolta az egyikük, így inkább nem feszegettem a témát. Ha Aiden kellemetlenül fogja érezni magát, akkor maximum nem fog elmondani mindent, ha egyáltalán tud bármit is.
–  Jobb lesz, ha belekezdünk. Bizonyára tudja, hogy miért hívtuk be – mondtam, miközben a papírokat néztem. – A Mágikus Szeszélyhez köthető tömegbalesetekről biztosan hallott már, Mr. Fraser, magát és a testvérét is vizsgálta a Minisztérium a történtekkel kapcsolatban. Amennyiben bármilyen információja van az eseményekkel kapcsolatban, akkor itt most elmondhatja – tettem hozzá és türelmesen vártam, hogy magától mondd-e valamit. Az ajtó mellett álló aurorokat legszívesebben kiküldtem volna, de volt egy olyan érzésem, hogy akkor is azt a választ kaptam volna, hogy elővigyázatosságból kell itt lenniük. Mintha alkalmatlan lennék arra, hogy megvédjem magamat, nem mintha bármi esélye is lenne, hogy ez a gyerek meg fog támadni vagy csak én bíztam abban, hogy nem fog. Elliot biztosan nem mondta el neki, hogy ismerjük egymást, sőt… rokonok vagyunk, de igazából senkinek sem kell erről tudnia, így a legegyszerűbb.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Aiden Fraser - 2020. 10. 27. - 22:24:56
your veins are full of ice-water
but mine are boiling


(https://i.pinimg.com/236x/64/fd/b4/64fdb486f391ba9417b7c521daeacc5b.jpg)
2001. október 17.
style (https://i.pinimg.com/236x/18/4f/57/184f57b0858ae5b181be5c3e81c6c2cd.jpg)


Hátrahajtom a fejemet egy kicsit és felbámulok a hófehér plafonra, újra feltéve magamban a kérdést: meddig kell itt maradnom? Semmi kedvem a Minisztériumhoz. Mármint, rohadtul nincs. Próbálom elfedni, de egy egészen kicsit azért frusztrál a hely... az, hogy fel-alá vonulnak itt az aurorok a kicseszett aktákkal a kezükben, és azt képzelik, hogy ők a mindenség. Csak mert elolvasnak pár összefirkált sort... A faszt! Mindenki mögött sokkal több rejlik, mint a puszta tények. Én sem jókedvemből öltem meg azokat, akiket... de persze ha ezt elkezdeném sorolgatni, kétlem, hogy valahogy is én jöhetnék ki jól.
Sóhajtok egyet, ahogy végre nyílik az ajtó a hátam mögött, közben pedig megmozgatom kicsit a tagjaimat. A bűvös lánc, amely valószínűleg az egyik auror varázspálcájáig tekereg, csak ahogy szokott, szorítja kicsit a csuklómat és dörzsöli annak hegeit, amelyek a bőröm alatt bujkáló Sötét jegy felett futnak. Ahogy mozdulok, csak mégjobban megfeszülnek, és kicsit arrébb húzom a számat.
–  Irene Liu vagyok, én fogom ma kihallgatni – szólal meg a nő. Végre! Azt hittem, sosem ér ide. Minél előbb belevágunk ebbe a szarságba, annál hamarabb léphetek le.
- Nagyon örvendek. - Oldalra fordítom a fejem, hogy lássam ahogy elvonul a székem mellett. Persze a két cicafiú a sarokban továbbra sem akar elengedni... Az azért egy kicsit fényező az egómat, hogy ennyire tartanak tőlem.
–  Jobb lesz, ha belekezdünk. Bizonyára tudja, hogy miért hívtuk be – kezd bele a hölgy. – A Mágikus Szeszélyhez köthető tömegbalesetekről biztosan hallott már, Mr. Fraser, magát és a testvérét is vizsgálta a Minisztérium a történtekkel kapcsolatban. Amennyiben bármilyen információja van az eseményekkel kapcsolatban, akkor itt most elmondhatja.
Kicsit felszökik a szemöldököm, miközben megpróbálok a helyzethez mérten kényelmesen a fotel háttámlájába simulni.
- A testvéremnek mégis mi köze ehhez? - kérdezem, de igyekszem visszafogni hangomban a támadó élt. Komolyan nem értem... Ennyi erővel akármelyik roxfortos diákot kihallgathatnák, de valószínűleg nem teszik. Én voltam halálfaló, én öltem embereket, nem ő... és még így sem teljesen értem azt sem, hogy kevertek bele ebbe. Persze, nem vagyok hülye, értem én, hogy a halálfalós dolgok miatt lehet... de annyi minden mást rámkenhetnének ehelyett, olyan dolgokat, amiket tényleg nehéz lenne tagadni. De ez?
Veszek egy mély levegőt, mielőtt folytatnám a válaszadást az előző kérdéseire. Nem vagyok ideges, mert tökéletesen tudom, hogy nem vagyok bűnös... bár akkor sem lennék az, ha ellenkező lenne a helyzet.
- Tudja, Miss Liu... talán az aktámban is láthatta, hogy az utóbbi három évben nem tartózkodtam Londonban. Őszintén? A Szeszéllyel is alig találkoztam. Nem vagyok benne teljesen biztos, miféle információra kíváncsi - vonom meg a vállamat. - Biztos hogy nem lehet idebent dohányozni? - kérdezem aztán inkább reménykedve. Tényleg... egy szál most nagyon jól esne.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Irene Liu - 2020. 10. 30. - 08:49:51
Kihallgatás

(https://i.pinimg.com/564x/f4/ba/87/f4ba8722933c4eada5d79764f6f01c42.jpg)


Mr. Aiden Fraser

2001. október 17.

Sometimes not speaking says more than all the words in the world

outfit  (https://i.pinimg.com/564x/3e/d4/94/3ed494bd5fd7d0bcc3b468b98690ff92.jpg)

Mindig rájövök, hogy pocsék auror lettem az utóbbi időben és egyáltalán nem értek az emberekhez. Talán türelmem sincsen hozzájuk már, nem tudom, de kezdtem úgy érezni, hogy nekem nehezebb ez a kihallgatást, mint Mr. Frasernek. Mostanában annyira lekötöttek a saját problémáim és a saját bosszúhadjáratom, hogy nem igazán foglalkoztam a Minisztréium ügyeivel. Őszintén engem ez az egész balesetes dolog sem kifejezetten hozott lázba, lehet, hogy évekkel ezelőtt még többet foglalkoztam volna egy ilyen furcsa eseménysorozattal, de akkor még lelkes auror voltam. Aztán minden a feje tetejére állt, de most talán nem ezzel kellene foglalkoznom.
Tény és való, hogy nehezen tudtam koncentrálni a kihallgatásra, zavart, hogy Mr. Fraser így ült előttem, ennek a leláncolásnak semmi értelmét nem láttam, hiszen pálca sem volt nála. Ha mégis megtámadott volna, akkor meg tudnám védeni magamat, mert nálam nyilván volt pálca.
–  A testvéremnek mégis mi köze ehhez?  –  kérdezte, miután elmondtam neki, hogy miért is van itt.
– Mr. Fraser, nem én döntöttem el, hogy kiket hallgat ki a Minisztérium a balesetekkel kapcsolatban. Nem tudom, hogy a testvérét miért hívták be, vele csak holnap találkozom –  válaszoltam. Ezzel gyakorlatilag be is vallottam neki, hogy konkrétan mennyire hidegen hagy ez az egész kihallgatósdi, de nem számított.
–  Tudja, Miss Liu... talán az aktámban is láthatta, hogy az utóbbi három évben nem tartózkodtam Londonban. Őszintén? A Szeszéllyel is alig találkoztam. Nem vagyok benne teljesen biztos, miféle információra kíváncsi – mondta végül és erre őszintén legszívesebben azt mondtam volna, hogy semmilyen információra nem vagyok kíváncsi. Mert tényleg nem érdekelt, annyi auror van még ebben a hatalmas épületben, akik sokkal több energiát tudtak volna ebbe ölni, de mégis engem választottak ki arra, hogy két gyereket hallgassak ki két nap leforgása alatt. Biztosan ez is valami büntetés, amiért nem vagyok elég kooperatív a szervezettel. De hát mire számítottak, mikor visszavettek ide dolgozni? Azért mert dobtak egy darab csontot még nem fogom elfelejteni, hogy hogyan bántak velem, mikor én ültem abban a székben, ahol most Mr. Fraser foglalt helyet. –  Biztos hogy nem lehet idebent dohányozni? –  kérdezte, gondoltam a hallgatásom neki is feltűnt.
– Meg kell kérnem, hogy menjenek ki, Mr. Fraser láthatóan ideges a jelenlétük miatt – fordultam az ajtó mellett álló két auror felé. – Ha megtámadna, azt kintről is hallani fogják – tettem hozzá, még volt némi ellenkezés, de végül megszüntették a lebilincselő varázslatot is és kimentek a szobából. Megkönnyebbültem, egyszerűen engem is feszélyezett, hogy két másik auror itt hallgatózik.
– Most már rágyújthat, ha szeretne –  fordultam vissza Mr. Fraser felé. – Ha tudni akarja, nem kifejezetten érdekel, hogy tud-e bármit is ezekről az ügyekről. A balesetek persze furcsák és megmagyarázhatatlanok, de mivel nem tartózkodott Londonban az elmúlt időszakban talán elhiszem, hogy nincsen az egész ügyhöz semmi köze. De nem én hozom itt a döntéseket és ezért ülünk most itt, nem pedig azért, mert nekem olyan nagy kedvem van kihallgatni embereket – tettem hozzá. Egy kicsit talán csípősen reagáltam, nem tudom, de mostanában az önkontrollom még annyira sem működik, mint korábban. Össze vagyok zavarodva a saját ügyeimet illetően és amíg nem hal meg körülöttem valaki, aki fontos nekem a Szeszély miatt, addig nem hiszem, hogy érdekelni fog ez a téma. Mr. Fraser meg azt gondol, amit akar, végül is szabad ember, csak jó ha tudja, hogy én sem jókedvemből ülök itt. Az hogy ártatlan volt-e még kérdéses volt számomra, de nem az én dolgom ítéletet alkotni felette.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Aiden Fraser - 2020. 11. 07. - 21:00:06
your veins are full of ice-water
but mine are boiling


(https://i.pinimg.com/236x/64/fd/b4/64fdb486f391ba9417b7c521daeacc5b.jpg)
2001. október 17.
style (https://i.pinimg.com/236x/18/4f/57/184f57b0858ae5b181be5c3e81c6c2cd.jpg)


Újra lepillantok a csuklóim köré tekeredő mágikus kötelekre, amíg a nő szavait várom. Nem sokáig tartom ott a tekintetem, épp csak egy pillanat az egész... nem mutatom, mennyire hihetetlenül irritál a helyzet, az, hogy itt kell lennem. Általában ezt csinálom, játszok egy figurát, aki nem én vagyok. Bár igazából ez már belém épült az évek alatt... mindennél egyszerűbb volt egyszerűen csak magamra húzni egy maszkot mindig is.
– Mr. Fraser, nem én döntöttem el, hogy kiket hallgat ki a Minisztérium a balesetekkel kapcsolatban. Nem tudom, hogy a testvérét miért hívták be, vele csak holnap találkozom – válaszolja, mire megpróbálom visszafogni az ingerült sóhajt, így az megáll a torkomban. Faszomat... újra gyötörni kezd az, hogy mennyire haza kéne mennem - így egy hónap után, újra -, de ugyanakkor meg... mit mondhatnék? Egyértelmű, hogy ebbe is én kevertem bele... valahogy, hiszen még azt se értem teljesen, nekem miért kell itt lennem. De hogy neki? Ez feldühít kissé... mert az mindig is feldühít, ha a családomat bántják. Ezért vagyok dühös magamra, állandóan és állandóan.
- Értem... - morgom vissza. Egyre nehezebben tudom legyűrni a cigaretta iránti vágyamat. Miért is nem szívtam el egyet odakint? Persze, valószínűleg akkor se lenne sokkal jobb most. - Csak tudja, ő az utolsó ember, akinek köze lehet ehhez az egész faszsághoz... akármi is ez. - Próbálom visszafogni azt, hogy elkezdjek érte tanúskodni, de nehezen megy. Mindig nehezen mennek a dolgok, ha róla van szó, legyen akármilyen is a kapcsolatunk.
– Meg kell kérnem, hogy menjenek ki, Mr. Fraser láthatóan ideges a jelenlétük miatt – fordul hirtelen a nő a két másik auror felé, ahogy a cigaretta után érdeklődöm újra. A csuklómról így hirtelen leoldódik a lánc, mire azért egy kis sóhajt hallatok, és megérintem az előbbi nyomás helyét bőröm csúnya emlékei felett. Merlinre... az aurorok és a beteg, régimódi módszereik...  – Ha megtámadna, azt kintről is hallani fogják.
Az ajtó hamarosan nyitódik és záródik is ismét, hogy újra felpillantok Miss Liu arcára. Remek... azért megtisztelő az, hogy ő nem gondol olyan életveszélyesnek, hogy hajlandó egy légtérben maradni velem, közvetlen segítség nélkül. Hű, pedig mennyi dolgot tehetnék vele... Azzal a pennával az asztalon például biztosan egész komoly sérüléseket lehet okozni egy emberben.
- Köszönöm, bár én nem kifejezetten voltam ideges. - A zsebembe nyúlok, és előhalászom a cigarettás dobozomat, hogy aztán egy kis gondolkodás után a nő felé biccentsem azt. - Esetleg egy szálat?
Akármit is válaszol, én kiveszek egyet a számba csúsztatom, hogy aztán azt a régi, mugli öngyújtót is előhúzzam és meggyújtsam a cigimnek a végét. Ahogy feltör belőle a füst, azzal együtt elégedetten hümmögök is egyet.
– Ha tudni akarja, nem kifejezetten érdekel, hogy tud-e bármit is ezekről az ügyekről. A balesetek persze furcsák és megmagyarázhatatlanok, de mivel nem tartózkodott Londonban az elmúlt időszakban talán elhiszem, hogy nincsen az egész ügyhöz semmi köze. De nem én hozom itt a döntéseket és ezért ülünk most itt, nem pedig azért, mert nekem olyan nagy kedvem van kihallgatni embereket.
Kissé meglepetten pillantok rá a békésen parázsló cigarettám felől, ahogy mesélni kezd, és közben valamivel kényelmesebben helyezkedem el a székben, most, hogy végre már tudom mozgatni a kezeimet is. Vajon mikor csaptunk át kihallgatásból valami egészen személyesebbe? Persze nem mondom, bármiről szívesebben csevegek, mint mondjuk a háborúról... és annak nagyon sötét következményeiről.
- Szóval maga is csak egy bábu itt, hm? - kérdezem kissé költőien, azt se bánom, ha nem válaszol rá, csak kifújom közben a füstöt oldalra, hogy azért valamennyire elkerülje a nőt. - Rendben, felőlem tehetünk úgy, mintha épp nagyon komolyan kihallgatna... mindent megtalál úgyis az aktámban, ami kicsit is számíthat. Ismerem már, mennyire utánanéznek itt az embernek... - teszem hozzá az utolsó mondatot kissé halkabban, és újra szívok egyet a szálból, oldalra fordított fejjel a bútorzatot figyelve, mintha olyan érdekes volna.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Irene Liu - 2020. 11. 11. - 09:07:44
Kihallgatás

(https://i.pinimg.com/564x/f4/ba/87/f4ba8722933c4eada5d79764f6f01c42.jpg)


Mr. Aiden Fraser

2001. október 17.

Sometimes not speaking says more than all the words in the world

outfit  (https://i.pinimg.com/564x/3e/d4/94/3ed494bd5fd7d0bcc3b468b98690ff92.jpg)

A hozzáállásom a kihallgatáshoz egyáltalán nem volt professzionálisnak nevezhető, de hogy is fogalmazzak? Hát bárhol szívesebben lettem volna, mint most itt. Tudom, hogy az események eléggé furcsák és nagyjából mindenki aggódik, hogy mi a fene is folyik most körülöttünk. De engem megváltoztattak a körülmények, már nem igazán érdekelt, hogy igazságot szolgáltassak. Az egyetlen dolog, ami kicsit is foglalkoztatott az a saját ügyem volt és tisztában voltam vele, hogy ez elhomályosította az ítélőképességemet minden téren. De már olyan közel voltam a megoldáshoz, vagy legalábbis úgy éreztem közel járok hozzá és a magam igazát bebizonyítani egy kicsit fontosabbnak tűnt. Lehet, hogy ez önzőség is volt, de mindenki a maga érdekét nézi először, nem igaz?
Mr. Fraser nem hiszem, hogy megértette, hogy azért küldtem ki a másik két aurort, mert engem idegesített a jelenlétük. Lehet, hogy ő már megszokta, hogy figyelik minden lépését, de én nem voltam hajlandó úgy dolgozni, hogy közben a saját kollégáim figyelnek meg. Ugyanis éppen annyira figyeltek rám, mint Mr. Fraser-re, bár ezt lehet, hogy ő nem érezte. Vagy csak szimplán nem foglalkozott vele, ami érhető, elvégre ő ül a kihallgató székben.
– Szóval maga is csak egy bábu itt, hm? Rendben, felőlem tehetünk úgy, mintha épp nagyon komolyan kihallgatna... mindent megtalál úgyis az aktámban, ami kicsit is számíthat. Ismerem már, mennyire utánanéznek itt az embernek... –  mondta Mr. Fraser, mikor mér végre rágyújthatott a cigijére, amire annyira vágyott. Engem nem zavart, hogy dohányzik, ráadásul biztos voltam benne, hogy ez megnyugtatta az idegeit.
– Nem egy bábú vagyok, hanem ember, aki itt dolgozik –  válaszoltam nyugodt hangon. Persze, azt gondol, amit akar, de talán feltűnt neki ennyiből is, hogy nem értek egyet mindennel, amit a Minisztérium képvisel. Az Azkabanban töltött idő megváltoztatta a gondolkodásomat és ebben nincsen semmi szégyellnivalóm. – Csak feleslegesnek tartom, hogy faggassam, ha egyszer nem tartózkodott Angliában az elmúlt időszakban. Elhiszem, ha nem tud semmit sem a Szeszélyről, bár nem nekem kell egyedül elhinnem. – tettem hozzá. Szívem szerint nem is igazán húztam volna tovább az időt, Mr. Fraser is nyilván szívesebben ment volna haza vagy beült volna egy kocsmába, hogy igyon valamit ezután a teljesen felesleges kihallgatás során.
– Abban igaza van, hogy a Minisztérium utánanéz mindennek, de attól még nem lát mindent. Csak találgatnak, a Szeszély jóval nagyobb ügy, mint amilyennek tűnik – jegyeztem meg. Nyilván ez sem volt túl professzionális, hogy ezt mondtam, de sajnos nem tudtam megállni. Mivel a Minisztériumban tartózkodni is néha nehézségeket okozott ezért nem tudtam már komolyan venni a munkámat. Arra jó volt, hogy megtudja információkat a saját ügyemről, hiszen bármihez hozzá tudtam férni az akták között, de egyébként tényleg nem szívesen töltöttem itt az időmet. Ahogy ez a kihallgatás is úgy éreztem, hogy csak időpocsékolás.
– Azt fogom írni a jelentésembe, hogy ártatlan és semmit sem tud az eseményekről. Innentől kezdve pedig már nem én döntöm el, hogy mi fog történni –  magyaráztam, miközben visszahúztam magam elé a papírokat és az egyik sarkára írtam pár szót, amit majd a jelentésembe fogok beletenni. – Ha szerencsések vagyunk, akkor nem fogunk egymással találkozni még egyszer. – tettem hozzá, ugyanis reményeim szerint nem akartak bevonni ebbe a Szeszély dologba a kelleténél jobban. Van elég lelkes auror ebben az épületben, aki elvállalná az egészet, de az nem én vagyok. Engem az érdekel, hogy megtaláljam a saját kérdéseimre a választ, nem pedig az, hogy levegőtlen kihallgató szobákban beszélgessek egy gyerekkel, aki azt sem érti, hogy minek hívták be és konkrétan semmilyen információval nem tud szolgálni – mivel nem tud semmit tényleg. Azt hiszem vagyok annyira jó emberismerő, hogy észrevegyem, ha valaki hazudik. Mr. Fraser azonban láthatóan tényleg nem tudta, hogy mi a fene folyik itt, ebből pedig egyértelműen levonhattam most már a következtetést, hogy semmi köze nincsen a tömeges balesetekhez.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Aiden Fraser - 2020. 11. 14. - 17:26:08
your veins are full of ice-water
but mine are boiling


(https://i.pinimg.com/236x/64/fd/b4/64fdb486f391ba9417b7c521daeacc5b.jpg)
2001. október 17.
style (https://i.pinimg.com/236x/18/4f/57/184f57b0858ae5b181be5c3e81c6c2cd.jpg)


Nem érdekel ez az egész. Hogy miért akarnak kihallgatni, hogy miért vették fejükbe, hogy én is a gyanúsított listán vagyok. Persze, nem mondom hogy alapvetően az ex-halálfalók veszélytelenek és nem kell rájuk gyanakodni... de azt már megtapasztaltam, hogy milyen könnyen utánanéznek itt az embernek. Egy cseppnyi odafigyeléssel egyértelművé vált volna, hogy én nem vagyok az az ember, akit keresnek... ahogy a testvérem sem. A francba is, ő meg pláne nem!
Halkan sóhajtok egyet és hátradőlök, figyelem az ajkamat elhagyó füstcsíkot, ami hamar körbefutja a szobát. Ha a kihallgatómat zavarja is, nem mondja, engem viszont pont elég kellemesen ellazít, bár amúgy sem vagyok kifejezetten ideges. Mindig is az a fajta voltam, aki nyomás alatt is higgadt marad, az utóbbi években pedig ez csak erősödött. Nem adhattam meg azt az örömöt senkinek, hogy összeroppanjak.
– Nem egy bábú vagyok, hanem ember, aki itt dolgozik – kéri ki magának a nő, mire csak megvonom a vállamat. Itt dolgozó... tehát egy bábu, akit ide-oda rángatnak, ha csak szükség van rá, amúgy meg valószínűleg a nevét sem tudják. Ez általában így szokott menni. – Csak feleslegesnek tartom, hogy faggassam, ha egyszer nem tartózkodott Angliában az elmúlt időszakban. Elhiszem, ha nem tud semmit sem a Szeszélyről, bár nem nekem kell egyedül elhinnem.  
Kicsit eltartom ajkaimtól a szálat amíg kifújom a füstöt, és addig a nő vonásait méregetem. Nem mondom, rosszabbra számítottam... hogy órákig itt fogunk ülni, ő próbál kiszedni belőlem valami használhatót, de a Szeszély kapcsán semmit nem tud.
- Bárkinek ugyanezzel a válasszal fogok tudni szolgálni, ha elhiszi, ha nem - válaszolom, és visszaemelem a csikket ajkaimhoz.
– Abban igaza van, hogy a Minisztérium utánanéz mindennek, de attól még nem lát mindent. Csak találgatnak, a Szeszély jóval nagyobb ügy, mint amilyennek tűnik – közli Miss Liu. Persze, ezt gondoltam... Pláne, hogy lassacskán már az élet minden szegletébe befészkelte magát ez a rohadt anomália, na meg a saját bőrömön is megtapasztaltam legutóbb azon a Csillagfesztiválon, vagy mi a tökömön... persze akkor még pont megúsztam, hogy elkapjanak az aurorok. 
– Azt fogom írni a jelentésembe, hogy ártatlan és semmit sem tud az eseményekről. Innentől kezdve pedig már nem én döntöm el, hogy mi fog történni. Ha szerencsések vagyunk, akkor nem fogunk egymással találkozni még egyszer.
Biccentek egyet, és egy pillanatra nem is vagyok benne biztos, mit kéne lépnem... megköszönni, amiért nem fest le bűnösként, vagy örülni annak, hogy többet nem találkozunk? Inkább csak felállok és elnyomom a csikket az asztalon, és bár ha akarnék, innen pont ráleshetnék a papírokra, úgy döntök, most az egyszer jófiú leszek, és a nő arcán tartom a tekintetem.
- Ezesetben örülök, hogy találkoztunk, Miss Liu - egyenesedek fel, pont ahogy belépnek a hátam mögött az aurorok újra. Ezúttal valamiért nem kapok láncokat - aminek nem, mintha nem örülnék -, egyszerűen csak megérintik két oldalról a karomat, hogy kifelé irányítsanak, én pedig csak megigazítom a zakómat, mielőtt megfordulva követném őket. Hát ez gyors volt... de legalább ezen is túl vagyunk. Szívesen a hátam mögött hagyom a Minisztériumot újra, eddig sem hiányzott különösképpen. Követem az őröket a folyosóra, ha pedig Elliot még ott várakozik, akkor csatlakozom hozzá, hogy aztán valószínűleg hallgathassam az ő faggatózását is, hogy mi történt... Ez már így is túl sok izgalom egy napra, és még hol az este?



Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.




Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Erica Fraser - 2021. 05. 18. - 20:31:11
Felzavart víz
(https://data.whicdn.com/images/228939049/superthumb.jpg?t=1457625700)

Mr. Milton
2002. június 10.

design (https://i.pinimg.com/564x/30/dd/44/30dd44bdc6f4f5ede0aaa99625c69873.jpg)


Amikor először hívtak be a fiamhoz egy hamis gyilkosság vádjával került majdnem az Azkabanba. Akkor éreztem először azt, hogy elogy a levegőm, hogy nincs már talaj a lábam alatt és minden, amit eddig egymeb akartam tartani magamból kifrodul, és csak egy romhalmazzá válok. Miután ejtették a vádat ellene és elengedték, megkönnyebbültem. Megkönnyebbültem, hogy soha többé nem lépem át a parancsnokság küszöbét, hogy többé nem kell a fiam miatt idegeskednem. Megviselt. Ahogy Bent is. Mindannyiunkat. De a vihar nem múlik el, és valaki mindig dob egy követ a vízbe, hogy annak felkavarja a felszínét, és ismét felcsapjanak a hullámok. Ez volt pár hónapja is, amikor ismét mind a két fiam kihallgatták. Tudom, tudom, hogy Aiden tett rossz dolgokat. Szörnyű dolgokat. De Merlin szerelmére, tizennégy éves volt, aki minket akart megvédeni. És mégis ő szenved a legtöbbet. Pedig az én hibám, hogy hagytam őt belekeveredni egy olyan harca, amit nem nyerhetett meg. Nem tudom, hogy kikkel találkozott, amikor beállt halálfalónak. Nem tudom mikre kényszerítették. Sosem fogom megtudni, kik voltak azok, akik rászórták az imperiot, és megölették a férjem és a kislányomat. De tudom, hogy mit tehetett velük Aiden. Nem vagyok ostoba. És ismerem a fiamat. Tudom, hogy titkol dolgokat. De az anyja vagyok. És talán még jobban ismerem őt, mint Ben. Hiába akarja elrejteni magát.
A tárgyalás értelmetlen és felzaklat. Midnekin átlátok, olyanok akár a kiéhezett sárkányok. Várják, hogy gyenge legyen a préda és feltépjék a húsát. De én állom a tekintetüket. És megvédem a fiamat.
- Mrs. Fraser, tudnunk kell, hogy milyen kapcoslatban állt a fia Charles Feryll nevű halálfalóval - mondja az előttem álló magas, sötétszőke hajú férfi, és türelmetlenül dobol az asztal lapján, miközben velem szenben próbál felboncolni.
- Mint már mondtam, nem tudok a köztük lévő kapcsolatról. Talán, ha kobold nyelven mondanám el, megértenék? - kérdezem hűvösen, mert kezdem elveszíteni a türelmemet. - Mégis hányszor akarnak emiatt behívni minket? Esetleg a halott férjem és a lányom is ki akarják kérdezni?
- Nézze, hölgyem. Az az ember egy háborús bűnös, akivel a fia kapcsolatban állhatott. Ha bármilyen módon hátráltatja ezt a nyomozást...
- Na ide figyeljen Mr. Hudson... - mondom dühösen és olyan hevesen állok fel, hogy a szék, amin ülök nagyo hangon, nyikorogva csúszik hátra. Nagy a kísértés, hogy az előtte lévő Best Boss csészét hozzávágjam, de megőrzöm a méltóságom, és csak hűvös, jeges pillantást vetek rá. Elegem van a mutogatásból. Nem szenvedett eleget a családom? Nem szenvedett eleget a fiam? - Miközben olyan nagy buzgósággal próbálnak feleleveníteni egy valószínüleg halott ügyet, ami valószínüleg hamarosan megkapja az elévült státsuzt, igazán fordíthatnák a figyelmüket olyan esetekre, ahol valós emberek ölnek meg és tesznek tönkre valós családokat.
- Asszonyom, kérem üljön le és nyuhodjon meg - lép hozzám egy másik auror, bizonyára a társa, de ahogy megnyugtatóan hozzám ér, elrántom tőle a kezem.
- Fogja be! - szűröm ki a fogaim közzül. - Amit maguk művelnek szánalmas és felháborító. És csodálkoznak, hogy a varázslók és a boszorkányok bizalma megrendül magukban? Ócska ügyök után rohangálnak és kergetik a saját farkukat, ahelyett, hogy embereket mentenének meg! ha még egyszer behívnak valami nevettséges ügy miatt engem, vagy a gyerekeimet, esküszöm, hogy mindekit beperelek, és higyjék el én meg is fogom tenni!
- Hölgyem nem perelheti be az egész aurorparancsnokságot... Szóval megesküszik, hogy a fia... ártatlan? - tolja fel az orrnyergére a szemüvegét Hudson, mire én kegyetlenül belenézek a szemébe.
- A fiam sosem volt bűnös - közlöm vele, majd meg sem várva az engedélyt, hogy távozzak, elhagyom a kihallgató helyiséget. Erica Frasernek nem parancsolhatott most sem sneki, és nem kellett nekem engedély ahhoz, hogy oda menjek, ahova akarok, akkor amikor akarok.
Aiden áldozat volt. És bárki is volt ez a Charles Feryll, neki kellett volna szenvednie. Nem az én tizennégy éves fiamnak, és a családunknak. Aiden tett rossz dolgot. De megérmeli, hogy újra normális élete legyen. Olyan heves elndülettel vonulok, egyeness házzal a kijárat felé, hogy azt sem veszem észre ki mellett haladok el. Egyszerűen csak meg akarok tőle szabadulni. A helytől. És a múlttóól, ami mindig belefolyik fekete kátrányként az életünkbe, és minegyikünk bőre alá mérget csepegtet.


Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2021. 05. 19. - 19:08:18
TO; Erica
(https://i.pinimg.com/originals/53/b6/f6/53b6f6e61b635d1d7a9ada184f89a120.gif)

2002. június 10.
Felzavart víz

Lassan öt nap telik el, mióta rátörtem Rowle papára, Elliot pedig rosszul lett. Azóta nem találkoztunk, szándékosan. Azt nem tudom, hogy ő volt-e nálam. Néha azt gondolom, hogy igen, de mivel szinte csak aludni járok haza, és az egyik kutya mindig velem van, nem tudom megmondani pontosan. Örülök, hogy végre dolgozhatok, még akkor is, ha egyelőre megfigyelés alatt. Bár, Metz szerencsére nem csinál belőle nagy ügyet, csak akkor, ha valami komoly feladattal bíznak meg, terepmunkával. Szerintem még mindig azt gondolják, hogy nem vagyok jól, de kellek nekik.
Ma csak irodai munkára vagyok beosztva, szóval talán időben haza tudok majd érni, ha addig nem történik semmi. Márpedig úgy tűnik, nem fog addig semmi sem történni. Lehet mégis át kéne néznem néhány régi aktámat, talán van bennük valami, amit most kiszúrnék. Bár, ez csak engem minősítene, és nem is éri meg a múltat bolygatni. Az asztalom felé menet elhaladok a kihallgató helyiségek mellett. Egyik kollégám egy olyat mond, ami azonnal felkelti a figyelmem.
- Mrs. Fraser hamarosan itt lesz. Remélem, együtt működik majd. Neki és a fiainak is jobb lesz így.
Megnézem, hogy kik vannak a kihallgató helyiségben, és azonnal rájövök, hogy csak akkor járnak majd sikerrel, ha a nő megijed attól, hogy be kell jönnie. A leginkább szabályt követőek, és még nem is nagyon voltak terepen. Nem fiatalok, de nincs is olyan sok tapasztalatuk. Ha azt mondják nekik, hogy itt vége, mert hívom az ügyvédem, akkor abba is hagyják. Ez nem jó taktika, ha ki akarunk valamit szedni valakiből.
Mindegy, egyelőre rájuk hagyom, nem az én dolgom. De a nőt mindenképpen látni akarom. Nincs vele dolgom, ez igaz, de ha sikerülne kiszednem belőle egy kevés információt, ilyen csevegés jelleggel, akkor talán közelebb kerülhetek a Fraser fiúhoz, és vigyázhatok Elliotra is.
Elmegyek az asztalomhoz, és átnézek néhány aktát. Komolyan, még soha nem csináltam ennél unalmasabb melót. Macmillan nem gondolhatja komolyan, hogy ezt rám bízza. Három kupac akta van az asztalomon, és ezekkel minél előbb kell végeznem. Ezzel még nem is lenne baj, de némelyik olyan vastag, hogy több óra, mire átolvasok mindent. Aztán persze jelentést kell írni róla, hogy érdemes újra elővenni az ügyet vagy sem.
Egy idő után megunom, és úgy döntök, hogy sétálok egyet. A kihallgató mellett elhaladva, hallom, hogy benn elég indulatosan beszélnek. Megállok az ajtó mellett, de mivel nem különösebben érdekel, ami ott benn zajlik, tovább is állok. A mosdó szerencsére nincs messze, de visszafelé látom, ahogy közeledik felém Mrs. Fraser. A neve alapján mondjuk más is lehetett volna, de ahogy ránézek a nőre, biztos vagyok benne, hogy ő az, akit már korábban is láttam. Ha máshol nem, öt nappal ezelőtt egy fényképen.
- Mrs. Fraser. – Indulok meg a nő után. Eléggé fel van paprikázva, szóval esélyem van arra, hogy elküld a fenébe. Még azelőtt sikerül elcsípnem, hogy elérné a liftet. - Elnézést a kollégáim modortalanságáért. Remélem, nem zaklatták fel nagyon.
Igyekszem úgy állni, hogy a parancsnokság és közte legyek. Méreteiből ítélve ki is takarok mindent, így talán megnyugszik picit.
- Meghívhatom ide a társalgóba egy kávéra?
Nem akarok én semmit róla, csak annyit, hogy ne ennyire felzaklatva menjen el innen. Ha a későbbiek folyamán esetleg szükség lenne a hölgy segítségére, akkor készségesen álljon rendelkezésünkre. Igen, úgy is mondhatnám, hogy most készülök csillapítani a kedélyeket.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Erica Fraser - 2021. 05. 26. - 18:42:20
Felzavart víz
(https://data.whicdn.com/images/228939049/superthumb.jpg?t=1457625700)

Mr. Milton
2002. június 10.

design (https://i.pinimg.com/564x/30/dd/44/30dd44bdc6f4f5ede0aaa99625c69873.jpg)


Nem hittem sosem a makulátlan igazságban. Mert mindeki okkal fordult néha a sötétség felé. Bár Voldemortnak is megvoltak az okai, mégis a tettei kegyetlenek, az eszméi megbocsáthatatlanok voltak, melyek előtt nem óhajtzottam sem én, sem Rudolf fejet hajtani. Mégis tudom, hogy a következmények tezsik az embereket mocskossá, borít rájuk fekete köpenyt rájuk borítva a csillagtalan éjjelt. A fiam is egy volt ezek közzül, rá is fekete köpeny borult, de ő nem a saját önző beteges célai miatt. hanem értünk. Tudom, hogy értünk tette, tudom, hogy miattunk képes volt feláldozni mindent. És én gyűlöltem magam, hogy nem vettem észre, nem láttam őt a vak szeretetemen túl, miközben Benjamint minden miatt hibáztattam.
A kezem ökölbe szorul, ahogy végigviharzom a folyosókon, a szívem a fülemben dübörög. Nem, még egyszer nem vehetik el tőlem a gyerekeimet. Még egyszer nem fogom hagyni, nem fogom tétlenül, és bánultan végignézni, ahogy összeomlik a családom. Én nem vagyok Rudolf, hogy végletekig higyjek a jóban... Nem hiszem, hogy mindig a jók nyerik el a jutalmukat és a rosszak a bűntetést. Mert van amikor a jónak kell rosszá válnia. És akkor mégis kik vagyunk mi, hogy e felett ítéletet mondjunk? Zsarolható, megvehető aurorok, és protektorok? A Winzegamot tagjai? Ugyan már, nevettséges. Az én fiam felett ne bíráskodjon az, aki csak a markát tartja a galeonokért.
Heves indulatosságomat egy hang szíktja félbe, kettévágva gondolataim háborgó tengerét. Megtorpanok, és a velem szemben álló magas férfire bámulok indulatosan, de kellően büszkén és magasan fentartott orral. Még járkált rajtunk kívül pár varázsló a foylosón, az ablakokon beáramló fényt megtörték a régi mérvénylapok a talpam alatt. Finom mozdulattal megigagzítom szőke fürtjeimet, ahogy a valószínüleg auror férfira bámulok.
- Elnézést a kollégáim modortalanságáért. Remélem, nem zaklatták fel nagyon - erre felszalad a szemöldököm, összeszorítom a számat. Modorosabban kellene viselkednem, elvégre egy aranyvérű vagyok, igen is kifinomult jellemmel. De nem. Ez nem az a nap, amikor kedves vagyok. Nagyon nem.
- Felzaklattak? Felzaklattak?! - kérdezem és a hangom egyre magasabbra szökik. - Nem lát a szemétől, maga óriási tapló?! Úgy nézek ki, mint aki nincsen felzaklatva? Hol van a szeme, a fenekében? Nem akarja megkérdezni esetleg azt is, hogy milyen kiegyensúlyozottnak érzem magam? Még jó, hogy nem protektor ezzel a kérdéssel, aztn igazán sokra vihetné - ordtok rá, aztán csak veszek egy mély levegőt. - A kollégái meg kinyalhatják egymés valagát... Ehhez nem elég egy elnézést kérni - fújok még egyet felháborodva, de végül csak próbálom magam lenyugtatni.
Nézem, ahogy a méreteivel kitakarja előlem körülbelül az egész parancsnokságot. Kissé feszélyeznek a nagyon magas férfiak. De azt hiszem az utóbbi időben elég sok minden feszélyezett. Már kérdezném, hogy mégis mit akar tőlem, de megelőz a kérdéssel.
- Meghívhatom ide a társalgóba egy kávéra? - félrebillentem a fejem, és kérdőn kikerekedett szemekkel nézek rá. Aha. Kávé. Összefonom a kezeimet magam előtt. Nem most jöttem le a falvédőről, így kissé gyanakodva válaszolok.
- Egy kávéra? Na és milyen okból akarna pont engem meghívni egy kávéra? - kérdezem tőle. - Gondolom ez a kávézgatás egy kissé túlmutat a baráti csevejen, nemde? Egyébként remek, hogy itt mindenki tudja a nevem, de megmondhatná a magáét is, Mr... - mérem végig a férfit. Ismerősnek kéne lennie? Aligha. Aztán mégis csak megindulok a bizonyos társaló felé. A kávé kell, különben idegességemben darabokban érkeznék haza.


Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2021. 06. 01. - 20:24:08
TO; Erica
(https://i.pinimg.com/originals/53/b6/f6/53b6f6e61b635d1d7a9ada184f89a120.gif)

2002. június 10.
Felzavart víz

Ha lehet valakire azt mondani, hogy jobb vigyázni vele, az valószínűleg Erica Fraser. Legalábbis abból ítélve, amit pillanatok alatt kapok tőle. Persze, megértem, hogy valakin le kell vezetnie azt a rengeteg feszültséget, amit a normális ember akkor érez, mikor be kell jönnie a Főparancsnokságra, de azért a legtöbben inkább megszeppenve távoznak, és nem teljes egészében kikelve magukból.
- Felzaklattak? Felzaklattak?! Nem lát a szemétől, maga óriási tapló?! Úgy nézek ki, mint aki nincsen felzaklatva? Hol van a szeme, a fenekében? Nem akarja megkérdezni esetleg azt is, hogy milyen kiegyensúlyozottnak érzem magam? Még jó, hogy nem protektor ezzel a kérdéssel, aztn igazán sokra vihetné. A kollégái meg kinyalhatják egymés valagát… Ehhez nem elég egy elnézést kérni.
Jobbnak látom, ha nem szólok neki, hogy valójában semmi kérdés nem volt a mondandómban, csupán a reményeimet fejeztem ki. Látva ezeket az indulatokat inkább csak magamnak jegyzem meg, hogy szóljak a kedves kollégáknak, legközelebb ne zaklassák fel ennyire azt a személyt, akit kihallgatni hívtak be. Mert valljuk be, hogy látható, ha nem együttműködő az a személy, akivel beszélni akarnak. És szemmel láthatóan Mrs. Fraser nem volt együttműködő.
Reménykedem benne, hogy ha meghívom egy kicsit kávézni, akkor sikerül lenyugtatnom. Közben pedig szeretnék kiszedni belőle néhány információt Aidenről. Persze, nem erőszakkal, de még jól jöhet, ha előnybe kerülök vele szemben.
- Egy kávéra? Na és milyen okból akarna pont engem meghívni egy kávéra? Gondolom ez a kávézgatás egy kissé túlmutat a baráti csevejen, nemde? Egyébként remek, hogy itt mindenki tudja a nevem, de megmondaná a magáét is. Mr…
- Milton. Gabriel Milton, szolgálatára.  
A sok kérdése között nem is tudom mire kéne hirtelen válaszolnom, ezért beérem csak annyival, hogy bemutatkozok. Lassan megindulunk a társalgó felé, ahova egyébként is hívni kellett volna őt, ha nem vádolják meg semmivel. Odavezetem egy asztalhoz és kihúzom neki a széket, segítek a leülésben.
- Milyen kávét hozhatok Önnek?
Miután megismerem a választott ital típusát, magamnak is kérek egyet, majd két csészével térek vissza az asztalhoz, és egy kis kekszhez, amit a kávéhoz szoktak felszolgálni, de nem minden esetben. Szóval ez most tényleg egy kivételes alkalom.
Igyekszem meggyőzni a nőt, hogy tényleg csak egy könnyed csevej miatt hívtam meg, ebben az állapotban talán nem is tenne jót neki, ha hoppanálna. És csak reménykedem benne, hogy a Szombati boszorkányban megjelent cikkből nem fog felismerni. Vagy esetleg néhány korábbiból, amikor még Elliottal voltam.
- Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik? Nem tűnik bűnözőnek, akit be kéne ide rángatni.
Tudom, hogy a látszat néha csal, és könnyen lehet, hogy nagyon is köze van bármilyen üzlethez, ami illegális. Még a legártatlanabb emberekkel is előfordul néha. Szerencsére tudom, hogy mi miatt kell itt lennie, még ha nem is minden apró részletről tudok.
- Jól tudom, hogy Benjamin, az ön fia egy éppen feltörekvőben lévő kviddics játékos? Valamennyire nyomon követem a játékokat.  
Ez persze, nem igaz. Fogalmam sincs, hogy mi történik a sport világában. Korábban a munkába temetkeztem, a kviddics pályák közelébe maximum akkor mentem, ha figyelni kellett a rendbontókra, mostanában pedig szintén ez a helyzet. A sport egy teljesen más módját választom minden nap.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Erica Fraser - 2021. 06. 10. - 09:27:15
Felzavart víz
(https://data.whicdn.com/images/228939049/superthumb.jpg?t=1457625700)

Mr. Milton
2002. június 10.

design (https://i.pinimg.com/564x/30/dd/44/30dd44bdc6f4f5ede0aaa99625c69873.jpg)


A szemem valószínűleg szikrákat hány, arra a férfira is aki elém áll. Kedvem lenne felpofozni, de egyelőre még nem idegesít úgy fel, hogy ki akarnám kaparni az ő szemét is. Pedig nagyon a határán vagyok. Ezen a helyen az utóbbi időben mindenki olyan idióta lett, de most komolyan? Kihallgatnak teljesen indokolatlanul, mintha bűnözők lennének a fiaim. Attól még, hogy Aiden tett dolgokat, nem jelentette azt, hogy rossz ember. Sosem fogom megtudni, hogy mit művelt, míg távol volt. De ismertem a fiamat.
- Milton. Gabriel Milton, szolgálatára - felvonom a szemöldökömet. Óóó, szóval ez az a Milton, akiről Johann beszélt nekem? Szóval ő lenne Elliot előző... Nem mintha ettől még nem akarnám megütni. Nem tudom és nem is hánytorgatom ELliot és a fiam múltját, hogy mi volt velük, amikor szétmentek. Inkább csak követem a kávézó felé, és ahgy leülök, próbálok nem a keserű emlékekre gondolni. Amikor Rudolf még itt dolgozott, sookat jártam be hozzá, mert hiányzott és a kis titkos összebújásaink nagyon is nosztalgikusnak hatottak, szinte láttam magunkat végigsétálni vagy futni itt. És arra is emlékszem, amikor Aidennel és Bennel voltam várandós, hogy sokszor bejöttem ide, elpanaszkodni, hogy mennyire veszekednek már megint rugdosnak. Amint megérkezik a fekete kávé, amit kértem finom mozdulattal emelem az ajkaimhoz, miközben a csészém mögül fürkészem Mr. Milton arcát.
- Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik? Nem tűnik bűnözőnek, akit be kéne ide rángatni - puhatolózik. Ügyes, ügyes. Ingerülten sóhajtok, mielőtt válaszolnék.
- Egy ajándék boltom van a Trafalgar téren. Ne aggódjon teljesen tisztességes, akár meg is nézheti a papírokat és a boltban is szétnézhet közben - villantok felé egy hűvös mosolyt. Bár kizártnak tartom, hogy ez az ember valaha is csak úgy elmegy és vásárolgatni kezd.
- Jól tudom, hogy Benjamin, az ön fia egy éppen feltörekvőben lévő kviddics játékos? Valamennyire nyomon követem a játékokat - felszalad a szemöldököm ahogy ezt így kijelenti. Valamenniyre? Ugyan már, nem most léptem ki a festményből, hogy ne tudjam mennyire is követi nyomon a sportot. Belekortyolok megint a kávémba, majd utána összefonom magam előtt a karjaimat miközben hátra dőlök a széken.
- Óh. Csakugyan? Milyen érdekes, nem tűnik kifejezetten sportrajongónak. De igen egészen ügyes - bólogatok, majd sóhajtok. Nincs kedvem ilyen hülye játékokat játszani. - Nézze, Mr. Milton... Felőlem folytathatnánk akár ezt az üres kis bájcsevejt, míg lemegy a nap, tudja. De ahelyett, hogy kerülgetjük a thesztrál trágyát, inkább térjen a lényegre. Mit akar tőlem?


Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2021. 06. 19. - 17:18:25
TO; Erica
(https://i.pinimg.com/originals/53/b6/f6/53b6f6e61b635d1d7a9ada184f89a120.gif)

2002. június 10.
Felzavart víz

Nem kérdéses, hogy az okos nőkkel vigyázni kell, mert képesek arra, amire egy okos férfi nem. Valaki, akinek több tapasztalata van a férfiakkal az biztos, hogy egy idő után már nem tudják átverni. Lehetek akármilyen mézes-mázos, próbálhatom kerülni és terelni a témákat, az biztos, hogy hosszabb távon úgyis rá fog jönni, hogy mire akarok kilyukadni.
- Egy ajándék boltom van a Trafalgar téren. Ne aggódjon teljesen tisztességes, akár meg is nézheti a papírokat és a boltban is szétnézhet közben.
- Mint mondtam, én nem tartozok azok közé, akik behívták ide. Ahogy az sem tartozik a feladataim közé, hogy illegális áruk után kutassak.
Most legalábbis nem tartozik a feladataim közé. Szóval később még akár össze is futhatunk ilyen okból is, de maximum akkor, ha valakitől kapunk egy bejelentést. Amúgy meg, nem hiszem, hogy egy olyan nemes asszony, mint Mrs. Fraser bármilyen okból is a saját egzisztenciáját kockáztatná. Még a gyerekei miatt sem hiszem, hogy megtenné. Ahhoz túl erős, túl büszke.
Kortyolgatom én is a kávét, majd megpróbálok kicsit kerülő úton ugyan, de faggatózni a gyerekekről. Egy olyan szülő, aki büszke a gyerekére akarva akaratlanul is mesélni fog majd róla. Még akkor is ezt gondolom, mikor pár pillanattal később rájövök, hogy a sport nem éppen a legjobb megközelítési módja ennek. Nem igazán követem a kviddics meccseket, vagy ha igen, akkor is csak a nagy világversenyeket. Azért megpróbálom menteni a menthetőt.
- Óh. Csakugyan? Milyen érdekes, nem tűnik kifejezetten sportrajongónak. De igen egészen ügyes.
Látom rajta, hogy átlátott rajtam. Nos, ami azt illeti itt vissza is térhetnék az okos nőkre, és hogy ezúttal mennyire alábecsültem a képességeit, pedig tudtam, hogy vigyáznom kéne.
- Való igaz, hogy űzni jobban szeretem, mint nézni, de ettől még nem idegen tőlem teljes egészében minden sport.  
A következő dologra azonban nem számítok. Legalábbis nem ennyire hamar. De ha már így alakul, akkor kiteregetem a lapjaimat. Valamennyire, mert nyilván nem fogom mindenbe beavatni.
- Nézze, Mr. Milton… Felőlem folytathatnánk akár ezt az üres kis bájcsevejt, míg lemegy a nap, tudja. De ahelyett, hogy kerülgetjük a thesztrál trágyát, inkább térjen a lényegre. Mit akar tőlem?
Igen, ez az a pont, amikor még mindig hazudhatnék neki, de azt is tudom, hogy azon is átlátna. Szóval most keresek magamban egy olyan arany középutat, amivel talán megkapja azt, amire most rákérdezett, de én is kicsit kielégíthetem a kíváncsiságom.
- Most megfogott, asszonyom.  – Leteszem a kávémat az asztalra, majd keresztbe teszem a lábam, a kezem összekulcsolom, és a térdemen pihentetem. - Valóban nem volt véletlen az, hogy leszólítottam.
Most legyél okos, most kell okosabbnak lenned, mint ennek a nőnek itt előtted. De mégis hogyan tudnám úgy megnyugtatni, hogy azért egy kis információt is eláruljon nekem. Végül is úgy döntök, hogy egy különleges, kerülőutat, illetve talán picit támadást alkalmazok.
- Biztos vagyok benne, hogy már azóta tudja, hogy ki vagyok, mióta bemutatkoztam.  – Itt nem magára a bemutatkozásra gondolok. Aiden és Elliot kapcsolatában, ha nem is direktben beszéltek neki rólam, biztos vagyok benne, hogy nem vagyok ismeretlen. - Csak szeretném kicsit jobban megismerni a családot, amelyik befogadta Elliotot.
Befogadta szót használom, de tudom, hogy ez nem így van. Vagyis, valamilyen formában mégis, de ez csak az enyhébb kifejezés rá, hiszen maguk közé engedték, az életük része lett.
- Elliot nekem már nem mindent mond el…  – Értelemszerűen, hiszen nagyon mélyreható módon már nincs közünk egymáshoz. - De ismerem őt, a családját és a múltját, és aggódom érte. Remélem, nem okoz sok gondot önöknek.
Rendben, egyelőre előkészítettem a terepet, most már csak a válasz reakcióra várok. Nem tudom Mrs. Fraser mennyire ismerhet a múltra vonatkozó rész miatt, talán tud róla, de nem tudhatja, hogy most hogy állok az emlékeim visszaszerzésével kapcsolatban.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Erica Fraser - 2021. 06. 24. - 14:44:10
Felzavart víz
(https://data.whicdn.com/images/228939049/superthumb.jpg?t=1457625700)

Mr. Milton
2002. június 10.

design (https://i.pinimg.com/564x/30/dd/44/30dd44bdc6f4f5ede0aaa99625c69873.jpg)


A kávém lassan kezd kiürülni, de inkább sokkal jobban leköt, hogy a szemben ülő férfit tanulmányozzam. Megfigyelem minden kis rezdülését. Az ember könnyen megismerhető a finom mozdulatokból, a abból, merre kapja gondolkodás közben a tekintetét. Mit titkol és mit nem. Hazudik, vagy nem hazudik. Mr. Miltonból olvasni nem egyszerű, minden rezdülése finoman megtervezett, gondosan és precízen felépített. Mintha csak a fiam lenne. Aprólékos és okos mozdulatsorok, áthatolhatatlan tekintet. És mégis mögéjük lehet nézni.
- Mint mondtam, én nem tartozok azok közé, akik behívták ide. Ahogy az sem tartozik a feladataim közé, hogy illegális áruk után kutassak - erre megeresztek felé egy hideg kis mosolyt. Az egyetlen előnye, ha az ember kemény szülő mellett nő fel, hogy ő maga is tud olyanná válni. Anyámtól tanultam meg mindazt, ami most én vagyok. A józan és büszke nőt, aki egyenes háttal néz szembe akár az egész minisztériummal is, ha kell.
Nincs időm báj csevejekre, ahogy azt az unalmas aranyvérűeknek rendezett bálokon szokás, ahol mindenki óvatosan mártogatja bele a másikba a méregfogát. Mennyire gyűlöltem én azokat. És mennyire más volt Rudolf családja, ahol mindenki annyira befogadó volt. És ahol senkinek sem volt méreg a bőre alatt. A férjem emléke erőt ad, így továbbra is rezzenéstelenül nézek Mr. Miltra. Kicist olyan, mintha most is halványan, de vezetne. Hiszen rám bízta a gyermekeinket. Én pedig nem fogok neki csalódást okozni.
- Biztos vagyok benne, hogy már azóta tudja, hogy ki vagyok, mióta bemutatkoztam. - erre aprót bólintok. Követem én az eseményeket, hogy tudjam mi történik. Muszáj volt kapaszkodnom az életbe. Benjamin és Aiden miatt. Így most sem volt számomra ismeretlen a Minisztérium világa. Csendesen várom, hogy folytassa a mondanivalóját, miközben aprót kortyolok a kávémból.
- Csak szeretném kicsit jobban megismerni a családot, amelyik befogadta Elliotot. Elliot nekem már nem mindent mond el… - a szemöldököm magasra szökik, ahogy ezeket meghallom. Szinte érzem, hogy kirobbannék, amiért ilyen számonkérő lehet valaki a másik iránt úgy, hogy maximum baráti viszony lehet kettejük között. De egyelőre megtartom a véleményemet, és csak szorongatom amkezemben a csészémet. - De ismerem őt, a családját és a múltját, és aggódom érte. Remélem, nem okoz sok gondot önöknek.
- Óh? Meg szeretne ismerni minket? Talán túlságosan hideg a családi aktánk és unalmas, hogy nincs benne minden? Nézze, mi normélis család vagyunk. Mégis mit gondol, milyen emberrel él együtt Elliot? Valami piti kis bűnözővel? Vagy azt feltételezi a fiam bántalmazza? Ugyan már! Azt hiszem Elliot elég felnőtt ahhoz, hogy ne adjon számot minden lépéséről, Mr. Milton. Így is egy megynomorító kapcsolata van az apjával. Nem kell neki egy második Rowle - teszem hozzá hűvösen. - El akar jönni egy idillikus kis teázásra? Hm? - kérdezem miközben keresztbe teszem a térdemen a másik lábamat, és hűvösen fürkészem az aurort.


Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2021. 06. 26. - 20:12:29
TO; Erica
(https://i.pinimg.com/originals/53/b6/f6/53b6f6e61b635d1d7a9ada184f89a120.gif)

2002. június 10.
Felzavart víz

Ha már belevágunk a közepébe, akkor legyen az rendesen végigvezetve. Nem kell feltétlenül mindent elárulnom, a lényeg, hogy figyeljek oda mit mondok neki. Ha úgy alakul, akkor természetesen elárulom neki az igazat, ellenben jobb ha azt megtartom magamnak. Nem mintha érdekelne, hogy mit gondolnak rólam az emberek, úgy érzem, már így is bőven elítélnek, ha másért nem a munkámért mindenképpen.
Egyébként is, egy féligazság mennyire lehet hazugság? Úgy gondolom, hogy ha eljutunk odáig, hogy a történetem felét elmondom, akkor valaki, aki nagyon okos, majdnem össze is teszi a másik felét, de persze ehhez az kell, hogy nagyon jól ismerjenek. Amit eddig nem sok embernek engedtem meg, és ez a jövőben sem fog változni.
Játszok picit a poharam szélével, amíg figyelem a velem szemben ülő nőt. Erős, okos, szép. Igazából nem is értem, hogy miért facér még. Persze, tudom, hogy nem könnyű új kapcsolatba kezdeni a szerettünk elvesztése után, én sem tudtam, nem is próbáltam meg. Ez a nő egymaga elvezeti a családot, de nem akarom elhinni, hogy ne esne jól neki néha egy erős férfi kéz.
- Óh? Meg szeretne ismerni minket? Talán túlságosan hideg a családi aktánk és unalmas, hogy nincs benne minden? Nézze, mi normélis család vagyunk. Mégis mit gondol, milyen emberrel él együtt Elliot? Valami piti kis bűnözővel? Vagy azt feltételezi a fiam bántalmazza? Ugyan már! Azt hiszem Elliot elég felnőtt ahhoz, hogy ne adjon számot minden lépéséről, Mr. Milton. Így is egy megynomorító kapcsolata van az apjával. Nem kell neki egy második Rowle.
Túl sok minden hangzik el nagyon rövid idő alatt, és bevallom, nem is szeretnék mindenre válaszolni. Ami viszont nagyon rosszul esik, hogy Phillip Rowle-hoz vagyok hasonlítva csak azért, mert szeretnék egy kicsit többet megtudni arról, hogy minden rendben van-e azzal a férfival, aki eléggé elcsavarta a fejem. De ha ez itt már felér egy komoly bűnözői múlttal, akkor lehet mégis meg kéne szoknom a gondolatot.
- Maga örülne neki, ha Rowle csak töredékében hasonlítana rám. Bár, meglep, hogy a sok együtt töltött pofavizit közben, amit maguk estélyeknek hívnak, valahogy nem tűnt fel, hogy az a család mennyire megmérgez mindenkit. Mellesleg, nem azt mondtam, hogy minden lépéséről be kell számolnia, csak annyit, hogy kevesebbet mesél, mint korábban.
Összegyűröm a poharamat, és kidobom a kukába. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy olyan családnak, mint a Rowle-ok, ne lenne valamilyen negatív kisugárzása, amit messziről megérez mindenki. Az aranyvérűek között pedig amilyen törékeny az egyensúly, szerintem mindenki tud mindenről, hogy azt az egyensúlyt megtarthassák.
- El akar jönni egy idillikus kis teázásra? Hm?
Itt azért megakad bennem a levegő. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, de azért kíváncsi lennék rá, hogy mit szólna, ha azt mondanám, hogy igen, elmennék. Persze, ez soha nem történhetne meg. Ezzel ő is tisztában van.
- Nem hiszem, hogy komolyan gondolja ezt a kérdését, de ha mégis így tenne, akkor közlöm. Nincs az az indok, ami miatt a maguk házában vagy bárhol a világon egy asztalhoz ülnék a fiával. Persze, ha be kéne hozni valamiért, hogy kihallgassam, akkor talán.  
De ki tudja, talán ott is ügyelnék rá, hogy még véletlenül se üljek le az asztalhoz. Persze, ez az én saját véleményem, a jövő pedig kiszámíthatatlan. Talán hamarabb bekövetkezik, hogy egy asztalnál ülünk majd, mint gondolom.
- Remélem, ez viszont nem fog megtörténni. Mindannyiunk nevében mondhatom ezt, úgy gondolom.  


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Erica Fraser - 2021. 07. 05. - 10:06:06
Felzavart víz
(https://data.whicdn.com/images/228939049/superthumb.jpg?t=1457625700)

Mr. Milton
2002. június 10.

design (https://i.pinimg.com/564x/30/dd/44/30dd44bdc6f4f5ede0aaa99625c69873.jpg)


Összehúzott szemöldökkel méregetjük egymást, mintha két egyásra támadó oroszlán lennénk. Hihetetlen, hogy vaéaha ez az ember még ehy házban volt velem, bár akkor sem igazán bezsélgettem vele különösebben. valahogy olyan merev volt mindig is, és egyszerűen egyre inkább irritálóvá kezdett válni, ahogy adta a rendíthetetlen aurort. Szeretnék én is olyan gyorsan és hirtelen felpattanni, hogy a székem drámaian hátra boruljon, szeretnék az arcába üvölteni, hogy neki egyáltalán nincs igaza. Tudom, hogy nincs igaza. Semmivel kapcoslatban nincs, amit hisz, vagy gondolo. Az a feltételezése pedig, hogy Elliot a fiam mellett, az én családomban nincsen biztonságban egyenesen sértő. Vérlázító. Az ujjaim pedig egyre szorosabban markolják a poharat. Ki akarom billenteni ebből a feszéjezett és merev egyensúlyából, és remélem, hogy amikor Rowle-hoz hasonlítom, akkor végre sikerül is.
- Maga örülne neki, ha Rowle csak töredékében hasonlítana rám. Bár, meglep, hogy a sok együtt töltött pofavizit közben, amit maguk estélyeknek hívnak, valahogy nem tűnt fel, hogy az a család mennyire megmérgez mindenkit. Mellesleg, nem azt mondtam, hogy minden lépéséről be kell számolnia, csak annyit, hogy kevesebbet mesél, mint korábban.
Egy ideges kacaj csúszik kia  számon. Még hogy nem tűnt fel. Pontosan tudom, hogy mennyire fertőző és mennyire kegyetlenül mérgező az a család. Ezért is nem való ELliot oda, ezért is akarja a fiam minden áron kiszakítani onnan, még ha nem sokása mindent a másik orra alá dörgölni.
- Mégis mit vár, hogy húzza ki pont az én családom a méregfogukat? Ne legyen nevettséges - rázom meg a fejemet. Még Phillip Rowle sem kockáztatná azt, hogy nyíltan bántalmazza akármelyik családtagomat, akármelyik fiamat. MÉg ő sem kockáztatná azt, hogy két aranyvérű család egymás torkának ugorjon. A saját kis bábui túlságosan is drágák a számára. Felemelkedek, hogy véget vessek ennek anevettséges sehova sem tutó kis párbeszédnek. A Minsiztérium így is eléggé felzaklatott.
- Nem hiszem, hogy komolyan gondolja ezt a kérdését, de ha mégis így tenne, akkor közlöm. Nincs az az indok, ami miatt a maguk házában vagy bárhol a világon egy asztalhoz ülnék a fiával. Persze, ha be kéne hozni valamiért, hogy kihallgassam, akkor talán.
Erre egyszerűen eluralkodik rajtam az a régi düh, ami egyre inkább csak terjed és terjed bennem szerte-szét, vörössé borítva az agyamat. A kezem a kávéspohárért nyúl, és annak a maradék tartalmát egyenesen Gabriel Miltonra csapom. Mindig is tudtam magamról, hogy ga valami a gyremekeim ellen bármit is mond képes vagyok akár megverni is az illetőt. Egyszerűen felháborítanoónak tartom ezt a megzsólalást egy auror részéről.
- Maga szánalmas alak, Mr. Milton. Nem hittem volna, hogy a Roxfort után idáig képes süllyedni - szűrtem ki a fogaim közzül. - És igen, remekül mondja, mindannyiunk érdeke, hogy mostantól a lehető legmesszebb elkerüljük egymást - mondom még egyenesen belenézve a szemébe, majd egy elegáns fordulattal hátra arcot csapok, miközben én is összegyűröm a kávés poharat és a legközelebbi szemetesbe hajítom. Kivonulok a Minisztáriumból, hogy méginkább messze kerüljen annak még az árnyékától is.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Lieselotte R. Blanchett - 2022. 01. 06. - 09:02:46
Christmas fun work


(https://static.euronews.com/articles/stories/06/30/96/92/1045x587_cmsv2_12641906-5d98-51ac-98ea-596c4817d4d8-6309692.jpg)


to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit:  knitted dress  (https://i.pinimg.com/564x/30/03/42/300342857297b0ff72d1daeb708f1d3e.jpg)



A jelenlegi állapotban kétlem, hogy bármi extrémeset befutna az éjszaka folyamán. Nyilván sose lehet előre tudni, de ha eddig nem volt mozgolódás, akkor reméljük a legjobbakat. Sóhajtva hajoltam a papír kötegem fölé és nekiláttam befejezni a jelentéseket.  Sorra írtam alá, hogy gyorsabban haladjak és már nem maradt más hátra, mint a tegnapi kihallgatás eredménye. Sajnáltam szegény fickót, mert ha engedett volna és hallgatott volna rám, nem ért volna fel egy kínzással, de nem hallgatott rám, sőt ellenkezett. Persze én sem örülnék, ha turkálnának az emlékeim között, de ez az egyik leggyorsabb módja, hogy megtudjuk, amit akarunk. Ha pedig enged az ember, hamarabb szabadultunk volna, mind a ketten. Így meg bent szenvedtünk 1 órán át. Tisztára, mint az iskolában, amikor gyakorol az ember. Megértem, ugyan, amilyen titkai vannak, de ezek engem egyáltalán nem érdekeltek, sőt! Hálát adok az égnek, hogy ilyennel nem hozott össze soha az élet. Szerintem az első pillanatban olyan satuféket és hátramenetet nyomtam volna, mint a csuda és csak a keréknyom marad utánam. Visszaemlékezve egyszerűen kirázott a hideg és éreztem, ahogy feláll a szőr a karomon és a hátamon. Bleh. Borzasztó. Megígértem, ugyan, hogy soha nem mondom el senkinek, de ez kiverte nálam a teljes biztosítékot. Nem is tudom, szerintem kétszer meggondolom ezen túl, hogy egyáltalán szóba álljak-e bármilyen hímegyeddel, olyan szándékkal.
Néma undorral felejtem be a jelentést, és bár nem ért célt a kihallgatás, azért egy nyomnak annyira nem lehet rossz. Talán legközelebb több szerencsénk lesz és olyat is sikerül behozni, aki többet tud. Bár ez ugyan olyan, min a szerencsejáték. Vagy szerencséje van az embernek vagy nem, de az esetek többségében nem szoktunk mellé fogni. Noha az én ügyeimhez nem sok köze van, de van olyan, aki majd tudja hasznosítani az információit.
Amint ezzel is megvoltam összerendeztem őket, és gyorsan szétszortírozva elvittem a megfelelő adminisztrátori helyekre. A legtöbben morogtak és volt, ahol nem tetszésüket fejezték ki, amiért itt kell lenniük és nem tudnak otthon lenni az ünnepek alatt. Nyilván, akinek van családja, azt teljesen meg tudom érteni, még azt is, aki épp párkapcsolat miatt akarna otthon lenni, de aki egyedül van, mint én, annak igazán nem lehet semmi kifogása. A legtöbben amúgy is csak egy napot kapnak/vállalnak be, hogy ne legyen emiatt hiszti a kollégák közül. Kevesen vannak olyanok, akik bevállalják, mind a három napot. Szerintem az ember hamarabb szabadul, ha elvállal pár plusz napot, meg aztán, így édes az a három nap pihenő, ami alatt tényleg nem lehet lelkiismeret furdalásom, hogy elutazom.
Lefutva a tiszteletköröket visszabaktattam az asztalomhoz és végre kényelmesen hátradőlhettem. Töltöttem egy nagy bögre, forró csokit is, és mivel egyedül voltam, így elvittem a széket az ablakig, letöröltem róla a párát és elkényelmesedve néztem a kinti hóesést, a fények kavalkádjában. Mondjon bármi bármit, annyira nem rossz itt. Pláne ha egyedül van az ember és „lazulhat”. Most már csak abban reménykedhetem, hogy senki nem fog bekavarni és ilyen nyugiban letudhatjuk a mai esténket.


Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 01. 09. - 20:39:57
TO; Lieselotte
(https://i.pinimg.com/564x/40/f6/61/40f6616c442946e3840185409cc8561c.jpg)

2002. december 24.
Christmas fun work


A tegnapi nap nagyon jól sikerült, örülök neki, hogy végül sikerült Elliotnak egy kis időt szakítani rám, és végül mégsem lett gond abból, hogy be kellett ugranom a munkahelyemre. Persze, ez talán csak szerencse, és ki tudja, később még talán a szememre fogja vetni.
Most viszont itt vagyok, és pár újonc társaságában viszem a karácsonyi műszakot. Remélem, tényleg nem lesz semmi különös csak néhány jelentés, meg egy kevés unalmas óra. Az éjszakásokat kicsit jobban sajnálom, de így is kárpótolva vagyunk bőven. Talán a két ünnep között el kéne menni valahova. Elliot nem lesz itthon, talán Macmillan is meglesz nélkülem pár napig.
Az asztalom mellett ülök és írom a jelentéseket. Agiel és Asmodai is velem van. Ők ketten talán rosszabbul jártak, Amon és Azazel legalább a kertben tud rohangálni és nem kell egy zárt helyen lenniük. Persze, ezeket a morgolódó fiatalokat ők sem fogják tudni elhallgattatni. Nem is értem, mit gondoltak, mikor az auror szakmát választották maguknak. Ez nem olyan, mintha elmehetnél ünnepre, nincs hétvégéd, legalábbis kezdőként sokkal többet kell „vállalni”, mint tapasztaltabb kollégáknak.
Lassan letelik a műszak fele, mire végzek a jelentésekkel. A helyükre rakom őket, és akkor veszem észre a másik stócot. A rajtuk lévő név nagyon is érdekes. Nem is vettem eddig észre Ms. Blanchett jelenlétét, de ennek talán az az oka, hogy az asztalunk nincs közel egymáshoz és bele is voltam merülve a jelentésekbe. A tekintetemmel keresni kezdem, majd mikor megtalálom az ablak mellett, akkor eszembe jut valami.
Elmegyek a konyhába és melegítek egy kevés tejet meg mellé kakaót és csokit. Meg keresek mályvacukrot is. Remélem, van még néhány darab, de végül csak egyet találok. Készítek egy gőzölgő forrócsokit, kicsit megpirítom a mályvacukrot, és elindulok a kisasszony felé.
Odafelé menet még rászólok néhány tanoncra, hogy fejezzék be a nyávogást, és ha nagyon nem tudnak mit kezdeni magukkal akkor elkezdhetik kitakarítani az egész főparancsnokságot, mire elhallgatnak. Ha jól láttam, akkor én vagyok a rangidős, kénytelenek lennének követni az utasításomat. Még szerencse, hogy ezek az újoncok nem olyanok, mint a tavalyiak, akik folyamatosan a korábbi évekről kérdezgettek, mesét vártak az elfogott bűnözőkről, a háború alatt történtekről. Akkor inkább takarítsanak.
- Szép estét, Ms. Blanchett – nyújtom felé a forró csokit. - Ezt magának csináltam.
Tudom, hogy legutóbb a második adag valami, ami a kezében volt, azt nekem hozta, de nem gondoltam, hogy még van olyan, aki nem tudja, hogy nem iszok olyat, amiről nem tudom honnan van, vagy mi van benne. Egy szóval, amit nem én készítettem. Asmodai és Agiel most átballagnak hozzánk és a közelben fekszenek le.
- A legutóbbi bevetésünk után megírtam a jelentésemben, hogy a sérüléseiért csak engem terhel a felelősség.
Ha nem veszi el a poharat, akkor lerakom egy közelben lévő asztalra. A jelentés nem tartalmazott semmi olyat, ami bármelyikünkre is hátrányos lehetett volna, de a sérüléseiért vállaltam a felelősséget. Nem kellett volna szétválnunk. Csak remélni tudom, hogy nem volt komolyabb baja az akkor történteknek köszönhetően.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Lieselotte R. Blanchett - 2022. 01. 11. - 00:01:58
Christmas fun work


(https://static.euronews.com/articles/stories/06/30/96/92/1045x587_cmsv2_12641906-5d98-51ac-98ea-596c4817d4d8-6309692.jpg)


to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit:  knitted dress  (https://i.pinimg.com/564x/30/03/42/300342857297b0ff72d1daeb708f1d3e.jpg)



Velem lehet a baj, de nekem újonc koromban eszembe sem jutott amiatt nyavalyogni, hogy beosztottak valami ünnepre, vagy itt kellett lennem, esetlegesen még munka is akadt és nem tudtam kényelmesen hátradőlve pihengetni, mint mondjuk most. Nyilván nekem ehhez a részhez semmi közöm, és amíg megcsinálják a dolgukat, felőlem úgy hisztiznek, ahogy akarnak, csak ezt tegyék csendben és kulturált körülmények között, mert bár nem én leszek, aki ezt megemlíti, de itt a falnak is tud füle lenni. Arról nem is beszélve, hogy ezzel olyan büntetést tudnak maguknak csinálni, hogy egy életre elmegy a kedvük az aurori hivatástól, és minden másfaja munkától is, ahol nem lehetnek a saját maguk főnökei. Nem értem, tudtommal egyik újoncnak sincs olyan komoly családi dolga, mint például férj/feleség/gyerek, hogy erre hivatkozva kérjék legalább a ma esti eltávot. Ahogy figyelem és hallgatom őket, itt inkább magával a munka részével lehet gondjuk. Pedig még semmi izgalmas nem jött be, bár kétlem, hogy történne valami olyan, ami miatt mozgósítanak mindenkit, de sose lehet tudni. Mivel nekem már nem volt mit írnom, és rendbe is raktam magam körül a dolgokat, kényelmesen hátra dőlve néztem a hóesést és a fények forgatagát, amely az idő előre haladtával egyre halványodott. Nyilván mindenki ment aludni vagy ilyesmi. Meg tudom őket érteni lassan éjfélt üt az óra, és már nincs is olyan sok a munkából, szóval tényleg nem értem mit kell még mindig nyafogni.
Megmozgatva az elgémberedett végtagjaimat, elviszem a poharamat és az időközben szerzett, immáron üresen álló tányéromat a konyhába, gondosan elmosogatom őket, majd visszakuckózok az ablak elé. De előtte megállok egy régebbi vastagabb akta felett, és magammal viszem, hogy valamivel elüthessem az időt, míg meg nem jön a váltás. Nem szeretem a lezáratlan ügyeket, de ezt egyelőre jegelték, mert nem jutottunk előrébb az ügyben. Én lehet, odaadnám az össze aktát, pár másik aurornak, hátha ők új szemmel meglátnak valamit, amit a mi csapatunk nem látott, és bár a kihallgatásokon talán mindent sikerült rendesen megtudnunk, egy új ember lehet, találna valami újat, ennyi idő után. Talán még a megoldásra is rájönne, és bár marna a féltékenység és a bűntudat, örülnék, hogy végre le tudtuk zárni. Épp belemerültem a kihallgatási jelentésembe, amikor egy ismerős bariton szólal meg. Nem pont nekem címezve a szavait, de a hangra automatikusan beugrik a hozzá tartozó arc is, és nem kell sokat várnom, hogy mellém lépjen. Nem gondoltam volna, hogy a múltkori bénázásom után még munkán kívül hajlandó lenne hozzám szólni, arról nem is beszélve, hogy-hogy nem vettem észre?! Nem olyan tömegben eltűnős alkata van, de lehet ez egy önvédelmi dolog volt, mert valahol azért tartok tőle.
 - Szép estét, Ms. Blanchett –  Hatalmas szemekkel nézek fel, az amúgy sem alacsony emberre és automatikusan nyúlva a bögréért átveszem, gondosan ügyelve, hogy ne érjek hozzá. - Ezt magának csináltam. – Értem, tehát akkor még is csak haragszik, ha megint magázni kezd, bár már egy párszor megbeszéltük, hogy tegeződünk, de értem a célzást, és ezentúl csak magázni fogok. Csillogó szemekkel fordulok a kopogó léptek irányába, de ezt is megtanultam, csak rámosolygok a kutyákra és annyiban is hagyom. Megfogadtam, hogy Gabriel kutyái tabuk, bármennyire is ölelni és simogatni való fejük van, arról nem beszélve, hogy megérdemelnek egy kiadós kutyamasszázst is.
-Üdvözlöm, Mr. Milton. Köszönöm, bár nem kellett volna ezzel fáradnia. Gondolom, az iménti, takarítási parancs mindenkinek szólt.- Bár akkor nem értem, én miért kaptam forró csokit, de talán az „idd meg és haladj” elvet akarja a tudtomra adni. Arról nem is beszélve, hogy bármit is mondjon, azt automatikus parancsnak kell értenem, elvégre 10 évvel idősebb és most ő a rangidős. Szóval, ha azt mondja, akkor már ugrok is takarítani, vagy járőrözni, vagy bármi. Talán a bármi is megteszi, mert ezt tényleg nem tudom hova tenni, tartok is kicsit és lehet, hogy van bennem egyfajta létfenntartási menekülő ösztön is.
 - A legutóbbi bevetésünk után megírtam a jelentésemben, hogy a sérüléseiért csak engem terhel a felelősség.
- Hát ez roppant kínos. Akkor ezért hivatott be a parancsnok, hogy megkérdezze pontosan mi is történt. A jelentésem eltért az Önétől. Remélem nem okoztam vele gondot.  Kedves volt Öntől, de minden az én óvatlanságom és figyelmetlenségem következményeként történt. Nem figyeltem a neszre, csak a kinti területet néztem és későn vettem észre a támadó pálcának villanását. A saját ügyetlenkedésem okozta a sérüléseket, amiért Ön egyáltalán nem felelős. Egyedül magamat okolhatom, amiért a szétválást felvetettem.- Mosolyogtam rá kedvesen, mert ez volt az igazság. Ha nem javaslom, még csak meg sem fordul a fejében, akkor nem történt volna ez az egész. Bár a sebek begyógyultak a hegeknek több idő kell, míg a bőröm regenerálni tudja önmagát, ezen sajnos kevés bájital és varázslat tud, gyors megoldást nyújtani. Automatikusan lentebb húztam a ruhámat, hogy eltakarjam a heget, noha jól lehet el is felejtette merre sérültem meg.
- Nem tartom fel? A többi gyö…Már mint a többi kutyája otthon pihen?- Érzem, hogy az újoncok kikerekedett szemmel néznek, és inkább őt, mint engem, bár gondolom ennek az érdeklődésnek az is az oka, hogy van, aki ilyen nyíltan szóba elegyedik velem, és még csak félre sem néz. Ha tudnák, hogy Gabriel is van olyan jó legillimentor mint én, nem hiszem, hogy mernének vele packázni, bár neki elég a tekintetét végighordoznia a termen, hogy elérje a teljes csendet. Kíváncsi vagyok, a barátaival is ilyen szigorú tekintettel beszélget, és hogy egyáltalán tud-e mosolyogni, úgy igazán. Lefogadom szívdöglesztő a mosolya, és remélem, ha valaki látja, lefényképezi, hogy betegye valami évkönyvbe, vagy bekereteztetve kitegye a falra, esetleg óriás plakátokra, hogy mindenki jól lássa, hogy Gabriel Milton bizony tud mosolyogni is.
 



Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 01. 14. - 19:06:15
TO; Lieselotte
(https://i.pinimg.com/564x/40/f6/61/40f6616c442946e3840185409cc8561c.jpg)

2002. december 24.
Christmas fun work


A vezetőséget már nem is lepte meg, mikor elsőként jelentkeztem a karácsonyi műszakra. Innentől kezdve csak azért kellett imádkoznom, hogy olyan ember is jelentkezzen, akivel legalább el lehet ütni az időt. Vagy ha nem is lehet egy jót beszélgetni, legalább ne zavarjon. Biztos tele lesz újoncokkal is. Szerencsére a törvényen kívülieknek is ünnep az ünnep. Eddig nem nagyon volt olyan időszak, amikor karácsonykor bármire is mozgósítani kellett minket.
Végignézve a társaságon azonban hamar rá kell jönnöm, hogy a ma este nem lesz olyan könnyű, mint ahogy elsőre gondoltam. Legalábbis az újoncokat elnézve. Lehet át kéne vezényelnem őket az Azkabanba. Ilyenkor ott északon meglehetősen hideg van, az ügyeletet egyedül, vagy még néhány tapasztaltabb kollégával is el tudom látni, és akkor mindjárt meglátnák a fiatalok, hogy nem minden fenékig tejfel.
A dossziék tetején azonban meglátok egy nevet. Azt hiszem, ez az este mégis jobban fog alakulni, mint ahogy gondoltam rá. Gyorsan csinálok egy kevés forró csokit a nálam lévő alapanyagokból, aztán meg is indulok a hölgyemény felé. Odanyújtom neki a bögrét, majd igyekszem nem annyira keményen bánni vele, mint a bevetésen. Elvégre mégis csak szolgálatban vagyunk, de azért a Főparancsnokság nem terep munka.
- Üdvözlöm, Mr. Milton. Köszönöm, bár nem kellett volna ezzel fáradnia. Gondolom, az iménti, takarítási parancs mindenkinek szólt.
Hátranézek az újoncokra, akik közül néhányan tényleg elkezdtek takarítani, mások pedig eltűntek valószínűleg a kihallgatóban vannak, vagy a parancsnokság pihenőjében esetleg a vendégek várójában.
- Nos, ami azt illeti, a tapasztalt kollégákra nem gondoltam, hogy majd takarítani fognak. A kis picsogókat pedig csak el akartam hallgattatni, és úgy tűnik valamennyire sikerült is.
Tény, hogy nincs az a nagy hangzavar, mint eddig. Leülök a mellettünk lévő asztal szélére, azt már megtanultam, hogy nem mindegyik bírja el a súlyomat, ha nem akarok a kollégáknak kellemetlen percet okozni a hiányzó asztallal, akkor jobb, ha csak támaszkodom.
Egyébként tényleg ennyire szigorúnak és vaskalaposnak tűnök, mint amire itt mindenki beállít? Talán nem voltam a legjobb társ a bevetésünk során, de nem szeretem, ha a feladat közben csacsogást hallok. Kizökkent engem is.
A bevetésünk óta viszont nem beszéltünk, ezért bevallom neki, hogy minden sérülésért engem terhel a felelősség. Nem tudom milyen okból kifolyólag, de még egy elbeszélgetésre sem hívtak be, amiért képes voltam egy ilyen rossz döntést meghozni.
- Hát ez roppant kínos. Akkor ezért hivatott be a parancsnok, hogy megkérdezze pontosan mi is történt. A jelentésem eltért az Önétől. Remélem nem okoztam vele gondot.  Kedves volt Öntől, de minden az én óvatlanságom és figyelmetlenségem következményeként történt. Nem figyeltem a neszre, csak a kinti területet néztem és későn vettem észre a támadó pálcának villanását. A saját ügyetlenkedésem okozta a sérüléseket, amiért Ön egyáltalán nem felelős. Egyedül magamat okolhatom, amiért a szétválást felvetettem.
Így már értem, hogy miért maradt el a fejmosás. Mondjuk örülök neki, hogy nem kellett Macmillen elé vonulni, de azért nem kellett volna mindent magára vállalni. Akárhogy is, most már mindegy.
- Igazán nem kellett volna. Ketten voltunk benne abban a bevetésben, természetes, hogy felelősséget vállalunk egymásért. Még a legnagyobb ellenségemmel is megtenném, ha az érdek éppen úgy kívánja.
Persze, utána mehetne a sittre vagy megvívnánk a legnagyobb párbajunkat, de a lényeg, hogy mindent az érdek dönt el. Közben hallom, hogy mögöttem megint elkezdenek mozgolódni, de egyelőre nem foglalkozok vele. Amíg nem hangoskodnak, nyávognak, nyafognak vagy rontják el az estét, akkor nem lesz itt semmi gond.
- Nem tartom fel? A többi gyö…Már mint a többi kutyája otthon pihen?
Felhúzom a szemöldököm, majd picit elmosolyodom.
- Feltartani? Össze vagyunk zárva reggelig. Miért tartana fel?
Asmodai mozdul, de azon túl, hogy megcsóválja a farkát, nem látszik rajta, hogy nagyon lelkes lenne. Pihenget a lábunknál Agiellel egyetemben. Agiel az egyetlen szuka és hófehér dobermann, akivel valaha találkoztam.
- Igen, a többiek otthon vannak, vigyáznak a házra. Azért hoztam kettejüket, hogy ne érezzék magukat egyedül. Meg is van az előnye, ha négy kutyája van az embernek.
Előveszem a termoszomat, és iszok belőle egy kortyot, közben hátranézek, mire mindenki úgy tesz, mintha eddig nem minket néztek volna. Vajon Ms. Blanchett a gond, én vagy a párosunk ennyire furcsa? Akármi is legyen, amíg csönd van és nem kell fegyelmezni őket, addig mindenkinek jó lesz.
- Tetszett a tegnapi kihallgatása. Igazán ügyes volt. Bár, a férfi azért nem mindent mondott el, amit tud. Tessék…
Átadok neki egy jelentést a tegnapi nappal kapcsolatban. Vagyis azt a jelentést, amit a behívásom után kellett megírnom, és amiről Ms. Blanchett nem tud.
- Remélem segítségére lesz ez a néhány plusz információ, amit tartalmaz.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Lieselotte R. Blanchett - 2022. 01. 15. - 12:59:04
Christmas fun work


(https://static.euronews.com/articles/stories/06/30/96/92/1045x587_cmsv2_12641906-5d98-51ac-98ea-596c4817d4d8-6309692.jpg)


to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit:  knitted dress  (https://i.pinimg.com/564x/30/03/42/300342857297b0ff72d1daeb708f1d3e.jpg)


+16



- Nos, ami azt illeti, a tapasztalt kollégákra nem gondoltam, hogy majd takarítani fognak. A kis picsogókat pedig csak el akartam hallgattatni, és úgy tűnik valamennyire sikerült is.-
Hát valamennyire sikerült, de vannak olyanok, akik annyira nem rettentek meg a nagy Gabriel ijesztő hangnemétől. Bevallom, ha nekem mondott volna ilyet, olyan gyorsan kezdtem volna neki a takarításnak, mint a fene. Most az egyszer örülök, hogy nem találkoztam vele, még ilyen tojáshéj fenekes korszakomban. Nem mintha olyan hisztiket levágtam volna, mint ők, de hát akkor is. Gabriel-re ránézni is elég. Ha azt mondaná, ugorj ki az ablakon, akkor jobb, ha megkérdezed melyik emeletről, mint bármi más ostobaság. Amilyen helyes női szemmel, olyan félelmetes is. Szerintem, ha a civil életben futnék vele össze egy sikátorban, sikítva menekülnél, és soha az életben nem lépnék be abba a városrészbe, ahol találkoztam vele. Igen, rendben ez azért valahol túlzásnak érződik, de azért megfontolandó ötlet. Mondjuk, ha valaha nagyon unnám magam, lehet, nekiállok takarítani, de valahogy ez sose tudott bekövetkezni. Mindig találtam valami elfoglaltságot, akár egy kihallgatás végignézése, akár egy régi akta újraolvasása, vagy szimplán járőrözés az utcákon, esetlek a Zsebpiszok közben, ott mindig találni valami érdekességet.
 - Igazán nem kellett volna. Ketten voltunk benne abban a bevetésben, természetes, hogy felelősséget vállalunk egymásért. Még a legnagyobb ellenségemmel is megtenném, ha az érdek éppen úgy kívánja.  
- A felelősség vállalás nem abból áll, hogy magára vállalja az ostobaságomat. Macmillen parancsnoktól megkaptam a kellő fejmosást és büntetést, hogy egy életre megjegyezzem a dolgot. Ettől függetlenül, sajnálom, hogy bajba kevertem, de annak örülök, hogy egyikük sem sérült meg.-- Rajtam kívül. Azt hiszem azt nem bírta volna elviselni a lelkiismeretem, ha a kutyájának bármi baja is esett volna. Ez lehet most gonoszság, de Gabriel-t kevésbé sajnálnám, mint az egyik kutyáját. Persze őt is, sőt, mindent megtennék, hogy a lehető legkényelmesebben és a leggyorsabban heverhesse ki az okozott bántalmakat, de egy kutya… Egy kutya az teljesen más lapra tartozik. Tőle hiába kérdezem meg, hogy jól fekszik-e, kér-e esetlen nasit, vagy bármit. Nem fog tudni olyan nyelven válaszolni, hogy megérthessem, és annyira nem ismerem jól őket, hogy a legapróbb jelből is rájöjjek, mi az, ami épp jól esne nekik. Ettől függetlenül tudom, hogy jó kis masszázs-t mindig szívesen fogadnak.
 - Feltartani? Össze vagyunk zárva reggelig. Miért tartana fel?-
Erre felvontam a szemöldököm, mert kétlem, hogy egyből megértené mit is jelenthet, azaz egy apró mondat. Továbbra sem gondolom, hogy elnyertem a szívét, nem is volt szándékomban, de egy ilyen lehetőséget válasz nélkül hagyni…Olyan nagyon kér, lenne. Viszont megvan bennem az a félsz, ami elég gyávává tesz, hogy ne tegyem meg. Pedig igazán-igazán jól esne.
- Mert mindig úgy tűnik, mint akinek rengeteg fontos dolga akad.- És nem ér rá a halandó porhüvelyekkel beszélgetni, de ezt meg nem fogom az orrára kötni, csak illedelmesen rámosolygok. Nem kerüli el a figyelmemet, azaz édes farok csóválás sem, így rákacsintok a kutyusra, de ezen felül nem fordítok nagyobb érdeklődést irányukban, pedig olyan nagyon sok kérdésem lenne. Arról nem is beszélve, hogy a hófehér nagylány-már amennyire jól látom, igen is felkeltette az érdeklődésemet, de nem teszem, vagy inkább nem tehetem? Talán mindkettő, ettől függetlenül a szemem sarkából még meglesem a szépségeket. Ennyit még lehet, ugye?
 - Igen, a többiek otthon vannak, vigyáznak a házra. Azért hoztam kettejüket, hogy ne érezzék magukat egyedül. Meg is van az előnye, ha négy kutyája van az embernek.
- Kétlem, hogy valaha egyedül éreznék magukat, az Ön társaságában, de nyilván jobban ismeri a lelküket, így igazat adok önnek. Megvannak a szokásos párok, vagy mindig a feladatnak megfelelően dönti el ki vagy kik a legalkalmasabbak az aktuális küldetéshez?-
 És tessék, csak nem bírtam megállni, hogy ne kérdezősködjek. Hát persze, hogy nem tudtam megállni, mert kotnyeles vagyok. Ezért még drágán meg fogok egyszer fizetni, na, nem a mostani incidensre értem, hanem úgy amblokk. Non nem baj, ennyi bűn még belefér az életembe.
 - Tetszett a tegnapi kihallgatása. Igazán ügyes volt. Bár, a férfi azért nem mindent mondott el, amit tud. Tessék… Remélem segítségére lesz ez a néhány plusz információ, amit tartalmaz.
Tányérnyi nagyságúra kerekedik a szemem és ugyan elveszem a felkínált iratokat, de nem olvasok bele. Ez már a sokadik ilyen alkalom, és kezd egy kicsit igazán felpaprikázni. Nem is értem minek kellett elmondania. Most felvág, amiért ő precízebb és jobb képességekkel rendelkezik, amiért neki van minimum 10 évnyi tapasztalata? Most komolyan, ennyire kegyetlen, vagy csak azt hiszi, marhára jól esik, amikor arra utalnak, hogy elbasztam valamit?!
- Ez nem az én ügyem. Most éppen maga volt a harmadik kihallgató fél. Ez már nem az első ilyen eset. Ez egy negyedik ember ügye.- Azt is tudom kié, de ezt nem fogom az orrára kötni.- Mostanában rendszeres, hogy egy embert, három aurorral hallgattatnak ki és egy negyedik félé az ügy. Gratulálok a bravúros teljesítményéhez, de mivel ez nem az én ügyem így…- Nyújtottam vissza mosolyogva az olvasatlan aktát, majd kifejezéstelen arccal néztem ki az ablakon. Nem rá haragszom, mert én voltam, aki elbaszta, de azért ez akkor is szarul esik. Nincs varázsló, akinek ne esne rosszul, hogy valaki kijavítja az ő elbaszott hibáját. Idegesen megdörzsöltem az orrnyergemet, majd az időközben kiürült bögrével némán felállok és elviszem a konyhába elmosni. Komolyan nem rá haragszom, csak nem tudok mit kezdeni a dühömmel, amit amiatt érzek, hogy elszúrtam valamit, amiben igen is kiváló vagyok. Idegesen belecsapok a folyóvízbe, majd mély levegőt veszek és visszasomfordálok. A kis zöldfülűekkel nem foglalkozom, mert a szemem sarkából is elég, hogy lássam a susmusukat, és halljam, ahogy arról vitáznak, hogy most épp összevesztünk-e vagy sem és akkor most ez egy szerelmi történet-e vagy sem. Tényleg nagyon sok idejük van.
- Sajnálom, hogy miattam kellett pluszban dolgoznia, és bejönnie, amikor már hazament.- Ülök vissza, és talán valamivel kissé nyugodtabban helyezkedek kényelembe. Ettől függetlenül, még ha nem is bakiznék, is rosszul esne, hogy valaki olyan miatt kell pluszba dolgoznia, aki csak lusta „bemocskolni” a kezeit. Talán ez volt az elmúlt egy hónapban a harmadik vagy negyedik ilyen esetem? De általában én szoktam lenni az utolsó és nem a középső. Hah, csak nem gondolja, hogy elpuhultam? Vagy csak diszkriminál, mert nő vagyok? Most biztos, jót fog szórakozni magán, amiért egy férfi ügyesebb volt, mint én. Már látom is magam előtt a borvirágos pofáját, ahogy önelégültem vigyorog az asztala felett… Ha nem lenne idősebb komolyan… Áhh, mit eszem még mindig rajta magam? Ez van és kész. - Nem ön ellen szólt, ne haragudjon. A büszkeségemen esett törés, de majd helyre jön.


Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 01. 15. - 16:17:02
TO; Lieselotte
(https://i.pinimg.com/564x/40/f6/61/40f6616c442946e3840185409cc8561c.jpg)

2002. december 24.
Christmas fun work
16+


- A felelősség vállalás nem abból áll, hogy magára vállalja az ostobaságomat. Macmillen parancsnoktól megkaptam a kellő fejmosást és büntetést, hogy egy életre megjegyezzem a dolgot. Ettől függetlenül sajnálom, hogy bajba kevertem, de annak örülök, hogy egyikük sem sérült meg.
- Macmillen egy hülye, ha ezért megbüntette magát. Bár, soha nem tartottam igazán beszámíthatónak, és mióta ő lett a Főparancsnok azóta csak romlott a helyzet.
Bár az meglep, hogy nem engem büntetett meg, hanem Ms. Blanchettet. Bár, ebben is van ráció, talán a köztünk lévő egyébként is feszült viszony miatt talán nem akart kikezdeni velem. Az csak még inkább szítaná a pletykákat. Akárhogy is gondolkodik Macmillen, az biztos, hogy szemét dolog volt részéről a büntetés.
- Mert mindig úgy tűnik, mint akinek rengeteg fontos dolga akad.
Érdekes válasz a kérdésemre, hogy miért is tart fel. Mondjuk örülök ennek a válasznak, mert így legalább pont azt értem el, amit akartam. Ha azt hiszik, hogy fontos dolgom van, akkor nem fognak tőlem faszságokat kérdezni. Olyanokat, amikre úgyis tudják a választ. És igen, nem fognak odajönni hozzám, hogy „Menjünk el vacsorázni.” vagy „Elkísérsz a következő bevetésemre?” Hát, nem. Nem fogom senkire rábízni az életem, ha nem bízom benne vagy ő nem bízik bennem. Metzgeren kívül eddig nem sokuknak sikerült elérni ezt, de azt meg kell hagyni, hogy Ms. Blanchett nagyon jó úton halad, hogy jó társam legyen. Mivel ő is legilimentor és animágus, egy meglehetősen erős páros lennénk.
- Hacsak nem szeretné az utcán tölteni ezt az estét, akkor tényleg nem megyek ma este sehova. A fontos dolgok is várhatnak, meg aztán a nagyon fontosakat már be is fejeztem. Szándékosan hagytam néhány jelentést ma estére, de nem tudom mi lesz holnap és holnapután.
Akkor már az emberek is aktívabbak, lehet ki kéne ugrani egy kicsit az utcákra és körbenézni. Még az is lehet, hogy a mugliknak is fognánk néhány betörőt. De ha nem lesz rajtam kívül itt senki rangidős, akkor nem hagyhatom el ezt a helyet. Akkor aztán tényleg takarítani fognak majd a kis picsogók. Bár, ha meghagynám a kutyáknak, hogy figyeljenek és senki ne csinálhasson semmi illetlent, akkor lehet még el is tudnám hagyni egy kis időre a helyet. Ahhoz mind a négyüket hoznom kell magammal nem csak Agielt és Asmodait.
- Kétlem, hogy valaha egyedül éreznék magukat, az Ön társaságában, de nyilván jobban ismeri a lelküket, így igazat adok önnek. Megvannak a szokásos párok, vagy mindig a feladatnak megfelelően dönti el ki vagy kik a legalkalmasabbak az aktuális küldetéshez?
- A magányosság nem csak rajtam múlik. Ők négyen testvérek. Nem igazán voltak még úgy külön, hogy vagy egy testvére vagy én ne lettem volna ott velük. Ha egy kutya egyedül maradna, akkor unatkozna és egyedül érezné magát. Még akkor is, ha kiképzett kutyákról van szó, az alap természetüktől nem lehet megfosztani őket.
Egy kicsit elgondolkodok a kérdésen. Igazából tudatosan erre soha nem gondoltam. Mindegyik egy kis személyiség. Egyértelmű, hogyha Asmodai ott van, akkor ő a falkavezér, Agiel a lelkisebb.
- A küldetés dönti el, de alapvetően az összes kutyának ugyanazok a képességeik a különbséget csupán a személyiségük adja. Az is döntő szokott lenni, ha mondjuk az egyik kutya nem jön ki a feladat közben a társammal, akkor őt értelemszerűen nem tudom magammal vinni még akkor sem, ha ő lenne a legalkalmasabb. Hiába jók, és hiába kaptak és folyamatosan kapnak kiképzést, az ösztön néha nagyobb úr.
Agiel felkapja a fejét, és fel is áll, hogy kinyújtóztassa magát. Közben úgy tesz, mintha véletlenül érne hozzá Ms. Blanchetthez, de tudom, hogy szándékosan csinálja. Nem is szólok rá, megérdemli a kényeztetést, és valahogy a múltkori miatt ki is kell engesztelnem kollégámat.
Viszont egy kicsit el is terelem erről a helyzetről a figyelmet, ezért megdicsérem a kihallgatás miatt. Tényleg szép volt, büszke lehetne magára. Átadom a dossziét is.
- Ez nem az én ügyem. Most éppen maga volt a harmadik kihallgató fél. Ez már nem az első ilyen eset. Ez egy negyedik ember ügye. Mostanában rendszeres, hogy egy embert, három aurorral hallgattatnak ki és egy negyedik félé az ügy. Gratulálok a bravúros teljesítményéhez, de mivel ez nem az én ügyem így…
Visszaadja a dossziét, amit magam mellé teszek az asztalra. Nem gondoltam volna, hogy ezzel a megjegyzésemmel ennyire a lelkébe gázolok. Még legilimencia nélkül is tudom, hogy ez mennyire megviseli majd. Hagyom is, hogy kimenjen a konyhába, de Agielnek jelzek, hogy menjen vele, aki pedig boldogan lépdel a nyomában. Talán nem kellett volna elárulnom neki, hogy ott voltam én is tegnap.
Ránézek az elvarázsolt ablakra. Itt a föld alatt másunk úgysem maradt, de vajon tényleg azt hitték, hogy ezzel majd javítanak a helyzetünkön? Hogy majd nem fogják néhányan megbánni, hogy elvállalták ezt a műszakot?
- Sajnálom, hogy miattam kellett pluszban dolgoznia, és bejönnie, amikor már hazament. – Felhúzom a szemöldököm, majd kicsit megköszörülöm a torkom.
- Nem tudom honnan veszi, hogy maga miatt jöttem be pluszban. Egyébként a tegnapi napom teljesen szabad volt, és egy fogoly átszállítása miatt kellett bejönnöm egy jelentést megírni. Eredetileg úgy volt, hogy karácsony után viszik el, de valamiért úgy döntöttek, hogy tegnap még megcsinálják. Aztán miután végeztem, még gyorsan berángattak oda is.
Persze, tudom én is, hogy valószínűleg igaza van a kisasszonynak és valójában a kihallgatás miatt kellett bejönnöm, de had maradjon mindenki abban a tudatban, hogy palira vehettek. Ránézek a kisasszonyra és úgy érzem, el kell neki mondanom a teljes igazságot.
- Nem ön ellen szólt, ne haragudjon. A büszkeségemen esett törés, de majd helyre jön.
- A büszkeség esett csorbán javít valamit, ha elmondom, hogy a fogolynak két foga bánja azt, hogy nem mondott el mindent? Igazából egy véletlenről van szó, egy apró gondolatfoszlányról, ami alapesetben engem sem foglalkoztatott volna, de nagyon megijedt, mikor rákérdeztem, és így már érdemes volt tovább kutatni. Higgye el, nem a maga képességeit akartam megkérdőjelezni vagy alábecsülni, tényleg a véletlen műve volt.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Lieselotte R. Blanchett - 2022. 01. 15. - 22:42:42
Christmas fun work


(https://static.euronews.com/articles/stories/06/30/96/92/1045x587_cmsv2_12641906-5d98-51ac-98ea-596c4817d4d8-6309692.jpg)


to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit:  knitted dress  (https://i.pinimg.com/564x/30/03/42/300342857297b0ff72d1daeb708f1d3e.jpg)



- Macmillen egy hülye, ha ezért megbüntette magát. Bár, soha nem tartottam igazán beszámíthatónak, és mióta ő lett a Főparancsnok azóta csak romlott a helyzet.
 Elnyomtam egy mosolyt, mert nem ismertem olyan jól a parancsnokot, hogy ilyen baráti kijelentést tegyek irányába, bár valóban én is erős túlzásnak éreztem a büntetést, de hát ez van. Ami jár, az jár, noha néha túlzásnak érzi az ember lánya. Ettől függetlenül becsülettel végigcsináltam, nehogy azt mondhassa rám bárki is, hogy hanyag vagyok.
- Hacsak nem szeretné az utcán tölteni ezt az estét, akkor tényleg nem megyek ma este sehova. A fontos dolgok is várhatnak, meg aztán a nagyon fontosakat már be is fejeztem. Szándékosan hagytam néhány jelentést ma estére, de nem tudom mi lesz holnap és holnapután.
- Nem különösebbek aggódom, ha kiküld a hidegre. Van még két éjszakám, amit akár kint is tölthetek, szóval, ha úgy kívánja, akár már most nekiláthatok egy járőrkörnek.-Mert ha jól láttam, az elkövetkező napokban is ő az a szerencsés rangidős, aki felügyelheti a fiatalságot. Nem tudom figyelte-e bár nem olyannak tűnik, akit ez annyira érdekelne. Munka-munka, megcsinálja és kész. Ránéztem az asztalomra, majd vissza Gabriel-re.-Én mindent megírtam. Ha hagytam volna bármit is, akár későbbre, akár a maradok két napra, biztos becsúsznak olyan dolgok, ami miatt elmaradásom lenne, és akkor borul az utazásom.- Ez az igazság, egyszer; még az első ilyen karácsonyomon, szépen elosztottam a munkát, hát kár volt. Olyan ügyek csúsztak be, hogy elszabadult a pokol a papírjaim között és még egy napot rá kellett szánnom, a munkára, hogy összeszedhessem magam. Akkor megfogadtam, hogy ez még egyszer nem fog előfordulni és inkább mindent megcsinálok még az első este, amikor talán nyugi van. Inkább olvassam a régi jelentéseket, mint hogy elússzak.
- A magányosság nem csak rajtam múlik. Ők négyen testvérek. Nem igazán voltak még úgy külön, hogy vagy egy testvére vagy én ne lettem volna ott velük. Ha egy kutya egyedül maradna, akkor unatkozna, és egyedül érezné magát. Még akkor is, ha kiképzett kutyákról van szó, az alap természetüktől nem lehet megfosztani őket.
- Szerintem félre értett. Úgy gondoltam, hogy nem érezné magát egyedül, hogy egyikük van önnel, a másik három pedig együtt. Ha ebből a nézőpontból nézzük, ő is egyedül lenne, de neki itt lenne ön, hogy társaságot szolgáltasson. Így éretettem.- Noha nem gondolom, hogy magyarázatot érdemelt, amit mondtam, nem akartam, hogy félre értse. Nyilván összeszokott bandáról van szó, és hiába ember Gabriel és a falkavezér, szerintem valahol mélyen magukhoz érzik közelebb, mint a többi emberhez.
- A küldetés dönti el, de alapvetően az összes kutyának ugyanazok a képességeik a különbséget csupán a személyiségük adja. Az is döntő szokott lenni, ha mondjuk, az egyik kutya nem jön ki a feladat közben a társammal, akkor őt értelemszerűen nem tudom magammal vinni még akkor sem, ha ő lenne a legalkalmasabb. Hiába jók, és hiába kaptak és folyamatosan kapnak kiképzést, az ösztön néha nagyobb úr.
-Remélem, a partnerét cseréli le és nem a kutyát…-Na, nem mintha meglehetne ezt tenni, de szerintem néha jobban örülne ennek, mint a kutyacserének.-Egyébként, ezt még is hogyan kivitelezi? Elvégre nem dolgozott még együtt mindenkivel, hogy tudja melyikük, hogyan reagálna az aktuális partnerére. Vagy állandó partnerei vannak és akkor már a kérdésem is felesleges volt, mert nyilván így van.- Aki ilyen régóta van itt, gondolom, megteheti, hogy minden küldetésre állandó partnercsapatot alakíthasson ki. És bármennyire is nem bírja Macmillan-t, azért neki is van szeme, hogy mikor működik jól egy adott munkamenet. Legalábbis remélem. Vagy csak eddig nekem volt olyan szerencsém, hogy nem fogott mellé a párválasztásban. Így vagy úgy, de nekem eddig csak jót tett. Oldalra pillantok, ahogy egy nagyobb nyújtózkodásnak lehetek tanúja, a szépen kidolgozott izmoknak, amiket az ember első ránézésre nem is biztos, hogy észrevenne, de így van miben gyönyörködni. Arról nem is beszélve, hogy kihasználva az alkalmat, finoman végigfuttatom az ujjaimat a bunda azon részén, amihez amúgy is hozzá ért a drága szépség. Engedély nélkül és természetesen teljes tudatában, hogy akár szidást is kaphatok érte, de igen is nagyon nagy dicséretet érdemel, hogy eddig kitartottam és nem térdeltem le melléjük, hogy alaposan kényeztethessem őket. Szóval ennyi belefér, ugye? Amúgy pedig kedves volt, hogy utánam küldte a kutyát, de még így sem voltam hajlandó engedély nélkül leguggolni hozzá, hogy megköszönjem a kíséretét, pedig megérdemelte volna. Az a szép pofi…
- Nem tudom, honnan veszi, hogy maga miatt jöttem be pluszban. Egyébként a tegnapi napom teljesen szabad volt, és egy fogoly átszállítása miatt kellett bejönnöm egy jelentést megírni. Eredetileg úgy volt, hogy karácsony után viszik el, de valamiért úgy döntöttek, hogy tegnap még megcsinálják. Aztán miután végeztem, még gyorsan berángattak oda is.
- Onnan, hogy annyira lehengerlő a személyiségem, hogy a küldetésünk óta nem is tud meglenni nélkülem, így természetes, hogy miattam jött be.- Öltöttem rá a nyelvem, mert ez már tényleg magas labda volt és egyszerűen nem tudtam nem lecsapni.-Ennek tudatában viszont, azt sajnálom, hogy a pihenő napján rángatták be, amiért képtelen voltam tökéletesen megcsinálni egy kihallgatást.- Nyeltem le valamennyire a sértettségemet. Nem tehet róla, de bánt. Majd megbékélek, ellenben ez azt jelenti, hogy még többet kell majd gyakorolnom, és nem lehetek többet kedves. Valahol sajnálom a kihallgatandó feleket, de akkor a tegnapi volt az utolsó, amikor megkönyörültem rajtuk. A munkája meg… Akár kifogás is lehetne vagy füllentés, hogy kevésbé érezzem magam felelősnek, amiért berángatták. Majd valahogy kiengesztelem. Talán kezdhetném azzal, hogy többet ne kelljen miattam pluszba dolgoznia? Igen, határozottan ezzel tudnám a legjobban kiengesztelni.
- A büszkeség esett csorbán javít valamit, ha elmondom, hogy a fogolynak két foga bánja azt, hogy nem mondott el mindent? Igazából egy véletlenről van szó, egy apró gondolatfoszlányról, ami alapesetben engem sem foglalkoztatott volna, de nagyon megijedt, mikor rákérdeztem, és így már érdemes volt tovább kutatni. Higgye el, nem a maga képességeit akartam megkérdőjelezni vagy alábecsülni, tényleg a véletlen műve volt.
- Van, ami tudna segíteni, de kétlem, hogy belemenne. Azokat a fogakat sajnálom, amúgy sem volt neki túl sok.- Nem mintha annyira tanulmányoztam volna száját és a fogai épségét, de már így is hiányzott neki egy elölről. Azért remélem, hogy nem a metsző fogfaitól szabadította meg, az emberünket, nem lehet túl jó érzés, ha mosolyog az ember és hiányzik neki a foga.-Nincsenek véletlenek. Nem figyeltem eléggé, hibáztam és megint ön volt az, akinek helyre kellett tennie a dolgot, amit eltoltam. Ezen nincs mit szépíteni, se kedveskedni. Értékelem az igyekezetet, de ezzel csak ront a helyzetemen. Rossz munkát végeztem, és kész.- Ez sem teljesen igaz, mert többet megtudtam, mint az első kihallgató, de nem eleget ahhoz, hogy ne kelljen egy harmadik felet is bevonni. Csak tudnám, a parancsnok miért hagyja ezt. Nyilván ő tudja, én meg, mint kis hal, maradjak csendben.
-Jó, eddig bírtam. Minden fejmosást és panaszt, sőt bármit vállalok, de muszáj megkérdeznem. Most szabad?- Elvégre nincs bevetés, nem hallok felesleges zajokat és kétségbeesett kiáltást, hogy munka van. Úgy hogy nagyon remélem, most az egyszer ad annyi engedményt, hogy legalább megsimogathassam azokat az édes buksikat. Már ha mindketten hagyják, ha nem, akkor csak egyiküket. Ha pedig Gabriel nem hagyja, akkor tényleg ez volt az utolsó, hogy próbálkoztam.



Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 01. 18. - 17:07:30
TO; Lieselotte
(https://i.pinimg.com/564x/40/f6/61/40f6616c442946e3840185409cc8561c.jpg)

2002. december 24.
Christmas fun work
16+

Csönd, végre csönd van. Az újoncok nem picsognak tovább. Tőlem akár aludhatnak is, ha csöndben maradnak és riasztás esetén lehet őket ugrasztani. Azért annyira nem vagyok szőrös szívű, hogy ünnepek alkalmával is olyan kemény legyek, mint általában szoktam lenni.
Bár soha nem rejtettem véka alá a véleményemet Macmillannel kapcsolatban, azért ennyire nyíltan nem szoktam ellene beszélni a Főparancsnokságon. Viszont látva, hogy más sem ért feltétlenül egyet a dolgaival, számomra felüdülő. Végre nem csak én vagyok az, akit zavar valami, más is morog.
- Nem különösebbek aggódom, ha kiküld a hidegre. Van még két éjszakám, amit akár kint is tölthetek, szóval, ha úgy kívánja, akár már most nekiláthatok egy járőrkörnek.
- Merlin mentsen tőle, hogy egyedül hagyjon ezekkel a picsogókkal.
Olyan váratlanul tör fel belőlem ez a mondat, hogy még magam is meglepődöm. De legalább igaz. Ms. Blanchett mellett legalább kicsit elengedhetem magam, és nem kell azzal foglalkoznom, hogy az idő elütése miatt a fiatalokat tréningezzem. Lényegében megmenti őket tőlem. Vagy engem tőlük, ez már részletkérdés.
A hölgyet igazán szimpatikussá teszi, hogy hasonlóan gondolkodik hozzám. Amit ma megtehetsz azért ne halaszd nagyon sokáig, különben soha nem készül el elvet követni talán az élet minden területén követni kellene.
- Hova utazik? Már, ha szabad tudni, és nem tolakodó a kérdésem.
Észre se veszem, de eléggé fecsegő leszek. Általában nem szoktam ennyit beszélni, de most valahogy megered a nyelvem. Csak remélni tudom, hogy nem lesz túlságosan zavaró a kisasszony számára, hogy egy picit megnyílok neki.
Felhúzom a szemöldököm. A kutyákkal kapcsolatban szerintem ugyanazt mondjuk, csak valahogy mégis elbeszélünk egymás mellett. Nem baj, ebből is látszik, hogy kezdünk egymásra hangolódni? Talán. De szerencsére valahogy a kutyák jó témát jelentenek.
- Remélem, a partnerét cseréli le és nem a kutyát… Egyébként, ezt még is hogyan kivitelezi? Elvégre nem dolgozott még együtt mindenkivel, hogy tudja melyikük, hogyan reagálna az aktuális partnerére. Vagy állandó partnerei vannak és akkor már a kérdésem is felesleges volt, mert nyilván így van.
 - Ha előre tudom, hogy kivel leszek együtt, akkor úgy választom ki a kutyát. Ha már a bevetésen találkozunk, akkor ki kell bírniuk egymás társaságát. Egyébként általában egyedül dolgozom, ha van rá lehetőségem. Nagyon ritka, amikor partnerrel megyek, bár sajnos mostanában egyre többször fordul elő.
Bár, tényleg sajnálom, azért nem minden esetben rossz. Viszont csak később esik le, hogy talán nem úgy hangzik a mondandóm, mint ahogy én akarom.
- Elnézést, nem úgy értettem, hogy Ön esetleg rossz lenne csak nem vagyok hozzászokva a társakhoz. A háború óta, mióta az akkori partnerem meghalt, nem igazán volt kivel együtt dolgoznom.
Ezzel sem javítok a helyzetemen, és azzal se, hogy utána megmutatom neki a jelentést, amit a kihallgatása utána készítettem. Nem mintha az ő hibája lenne vagy rossz szakember lenne, egyszerűen szerencsém volt, hogy olyat láttam meg, ami nem hagyott nyugodni. De a megjegyzését a küldetésünkről, és a személyiségéről nem értem, ezért valószínűleg teljesen tanácstalannak tűnhetek. Már, ha képes olvasni az álarcomról.
- Nem a maga hibája, hogy mostanában már nem bíznak meg egy aurorban sem és kell nekik az ellenőrzés.
De tényleg? Hova fajul ez a rendszer, ha az emberben a saját munkaadója nem bízik meg? Ilyen szempontból meg is értem a kiakadását. Én se szeretem, mikor nem látszik a munkámnak az eredménye. Egyelőre a közelmúltban történt események közül egyiknek sem lett komolyabb visszhangja, de ki tudja mi lesz még a jövőben.
Viszont megint nem értem miről beszél. Mibe nem egyeznék bele? A nők annyira rejtélyesek, fogalmam sincs sokszor, hogy miről beszélnek. De szimpatikus az a felfogása, ami a véletlenekre vonatkozik.
- Jó eddig bírtam. Minden fejmosást és panaszt, sőt bármit vállalok, de muszáj megkérdeznem. Most szabad?
Egy pillanatig nem értem a kérdést, de aztán rájövök. Ha eddig nem volt egyértelmű akkor mikor utána küldtem Agielt, vagy akkor mikor nem szóltam érte, hogy megsimogatja, hozzáér, akkor kimondom hangosan.
- Természetesen. Most szabad.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Lieselotte R. Blanchett - 2022. 01. 19. - 23:14:35
Christmas fun work


(https://static.euronews.com/articles/stories/06/30/96/92/1045x587_cmsv2_12641906-5d98-51ac-98ea-596c4817d4d8-6309692.jpg)


to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit:  knitted dress  (https://i.pinimg.com/564x/30/03/42/300342857297b0ff72d1daeb708f1d3e.jpg)



- Merlin mentsen tőle, hogy egyedül hagyjon ezekkel a picsogókkal.
 Jóízűen felnevettem erre a mondatra. Nem akartam én kinevetni, de ki gondolta volna, hogy ilyen őszinte megnyilvánulásra lesz képes. Jó a helyzet is vicces, de valahol igaza van. Bár ezt a egy Silencio varázsigével könnyen el tudja érni és kétlem, hogy lenne bárki is, aki rosszat merne mondani róla. Meg aztán én biztos nem láttam és nem is hallottam semmit, szóval csak a kicsik találták ki, amiért nem lehettek otthon és munkájuk akadt a munkanapjukon.
-Elnézést! Csak nem szoktam meg ekkora őszinteséget. De értékelem, hogy jobb társaságot nyújtok, mint a fiatalok.- Na nem mintha én olyan baromi öreg lennék, csak na. Hátra néztem a fiatalokra, és bár voltak, akik hozzám hasonlóan csodálkozva néztek Gabriel-re, de elcsendesedtek és meg is fogyatkoztak. Viszont volt egy-kettő, akik megijedve a takarítás említésétől, inkább körmölni kezdett, hogy mit az továbbra is rejtély, de még mindig jobb, mint a hisztik. Elég volt végighallgatni a többi részlegen.
 - Hova utazik? Már, ha szabad tudni, és nem tolakodó a kérdésem.
-Japánba megyek, pontosabban Kusatsu meleg vizes üdülőhelyére, már a zsupszkulcsom is megvan. Rám fér egy alapos felfrissülés.- Amúgy sem szoktak sokan lenni, és van egy magánfürdő, amit a varázslóknak tartanak fenn.  Meglepett nagyon, hogy ennyire érdeklődő, nyílt és őszinte kérdést tett fel, arról nem is beszélve, hogy az érdeklődése olyan őszinte volt, hogy akármit kérdezhetett volna, minden gond nélkül elrebegném neki a legtitkosabb titkomat is, Veritaserum nélkül is. Ez pedig megijeszt, nagyon is, de gondolom ez a normális, ha két ember ismerkedik. Szent Merlin, milyen régen volt ilyenben részem! Majd valahogy meghálálom neki.
 - Ha előre tudom, hogy kivel leszek együtt, akkor úgy választom ki a kutyát. Ha már a bevetésen találkozunk, akkor ki kell bírniuk egymás társaságát. Egyébként általában egyedül dolgozom, ha van rá lehetőségem. Nagyon ritka, amikor partnerrel megyek, bár sajnos mostanában egyre többször fordul elő. Elnézést, nem úgy értettem, hogy Ön esetleg rossz lenne, csak nem vagyok hozzászokva a társakhoz. A háború óta, mióta az akkori partnerem meghalt, nem igazán volt kivel együtt dolgoznom.
- Akkor lehet előre szólni kellett volna Önnek, hogy ne hozzon kutyát, ha velem kényszerítik közös munkára. De ha ez megnyugtatja, az érzés valamennyire kölcsönös. Általában benti munkákat bíznak rám, oda pedig felesleges a társaság, meg aztán a legtöbben félnek is tőlem, így nem nehéz. Részvétem a társa miatt!- Na nem feltétlen szó szerint, de vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy olyan marha érdekes az életük és engem pont az érdekel a legjobban, hogy velük mi van, mert szerintük a legtöbb legillimentornak, az a mániája, hogy kutasson a saját kollégái fejében. Mintha amúgy lenne időnk ilyenekre. Ha pedig ilyen felkérést kapnánk, akkor úgy is a kihallgatóba megyünk, nem csinálunk felesleges köröket. Legalábbis én, utálom, ha feleslegesen megy az időm valami baromságra.
 - Nem a maga hibája, hogy mostanában már nem bíznak meg egy aurorban sem és kell nekik az ellenőrzés.
-Na de ha már egymásban nem bízhatunk, akkor hogy is áll még a parancsnokság? Viszont ezen a gondolatmeneten egy szép kis összeesküvést is kilehet találni, hogy nem-e a Rend az, aki ilyen szépen belekavar a dolgainkban. Elgondolásnak nem rossz, de ha valóban így lenne, akkor az elég aggasztó. Viszont ez mind csak feltételezés és ostoba spekuláció. Ekkora szerencséjük még nekik sem lehet, nem igaz?-Legalábbis nem még egyszer. Volt már egyszer ilyen, de kétlem, hogy ez előfordulhat. Inkább a félelem az, ami arra sarkallja az embereket, hogy ne bízzanak meg a másikban. Ami közröhej, tekintve, hogy nekünk azért eléggé össze kellene tartanunk, de amíg vannak olyanok, akik hisztiznek egy sort és meg van oldva a gondjuk, addig nem is fog semmi sem változni és megoldódni sem. Talán ha a Miniszter ránk nézne, kicsivel többször észrevenné, mi a hiba. Talán itt is a kifejezés válik be legjobban, hogy a fejétől bűzlik a hal, elvégre a kisemberek nem tudnak ilyen mértékű galibát okozni, de kár ilyenen agyalni.
 - Természetesen. Most szabad.
 Amint megkaptam az engedélyt, felkeltem és letérdeltem a kutya elé. Kinyújtottam a kezem, és megvártam, amíg közelebb jött és megengedte ő is, hogy megsimogassam. Na, szerintem ő sem gondolta, hogy mibe egyezett bele, de most már késő. Nyilván ha el akar menni, el fogom engedni, de addig ki kell bírnia, hogy módszeresen végig simítom a buksiját, alaposan megmasszírozom a füle tövét, a nyakát, és így haladtam ameddig csak engedi.
- Egyébként ő az egyetlen fehér dobermann, akivel eddig találkoztam. Így született, vagy esetleg a mágikus feljavítás tette ilyenné?- Gyönyörű egyébként, és szerintem azokon a mugli kutyakiállításokon, olyan helyezéseket érne el és mindenki istenítené a szépségéért. Bár szerintem neki elég a gazdi szeretete, és feltétlen imádata, de ahogy figyeltem jól esik neki, ha más is meg simizi. Bár láttam, hogy oda-oda pillant Gabriel-re. Ez olyan tipikus. Ha kényeztetnek valakit és ott van, akit a legjobban szeretünk, naná hogy nézzük, hogy néz-e minket, miközben más kényeztet. Igazi nő, valljuk be. -Ha nem titok, bár nyilván csak nekem kerülte el a figyelmem, vagy eddig nem került szóba, de hogy hívják őket? A nagyfiú, aki velünk volt, az ő nevét se tudom. Már ha nem veszi tolakodásnak a kérdést.- Nem emlékszem, hogy bemutatkoztunk volna egymásnak, szóval csak remélni tudom, hogy el is árulja, bár szívesen hívom őket Gyönyörűségeknek, azért a név igen is fontos dolog. A nyakörvekről könnyen le tudnám olvasni, de olyan sunyi még sem leszek.


Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 01. 22. - 21:19:19
TO; Lieselotte
(https://i.pinimg.com/564x/40/f6/61/40f6616c442946e3840185409cc8561c.jpg)

2002. december 24.
Christmas fun work


Ha Ms. Blanchett eddig is itt volt karácsony estéken, akkor miért nem találkoztam vele? Mármint valószínűleg találkoztunk csak nem volt érdekes, hogy beszélgessünk. Nem akartam én ezen a napon senkivel sem beszélgetni vagy közel kerülni. Azt akartam, hogy minél előbb vége legyen vagy legyen valamilyen feladat, aminek köszönhetően kimozdulhatok. Az idei évig amúgy sem én voltam a rangidős, de miután az illető nyugdíjba volt, és már nem vállal ilyen ünnepet, nem maradt más.
Lehetséges, hogy ez a baj a mostani kezdőkkel. Mikor én voltam kezdő auror, akkor Warren a szárnyai alá vett, és én nem okoztam neki csalódást. Nem is igazán volt idő a gondolkodásra, az első varázsló háború idején azonnal kellett cselekedni. Mintha mostanában már nem lenne erre kényszer, ezért nem is érzik úgy a fiatalok, hogy ez olyan komoly munka lenne. Mintha eltűnt volna a társadalmunkból a megbecsülése az auroroknak.
Csak egy kicsit lep meg, mikor a megnyilvánulásom után Ms. Blanchett elneveti magát. Nem értem félre, azt hiszem, tényleg eléggé szabadszájú kijelentést tettem. És szinte biztos vagyok benne, hogy van olyan, aki meg is hallotta. Talán a holnapi napot azzal fogom tölteni, hogy gatyába szedek néhányat közülük. Feltéve, ha én leszek a rangidős. Ha esetleg jönne más, akkor biztos menekülni fogok az utcákra. Az ünnep többi napja már nem olyan békés, mint az első.
- Japánba megyek, pontosabban Kusatsu meleg vizes üdülőhelyére, már a zsupszkulcsom is megvan. Rám fér egy alapos felfrissülés.  – Válaszolja arra kérdésemre, hogy hova akar menni majd az ünnepek után.
Japán nagyon is érdekes hely. Mármint, ha hasonlítanak Elliotra, akkor eléggé kitűnnék a soraikból. Talán egyszer sikerül majd elmennünk oda, még akkor is, ha csak egy vagy két napra, ami talán még nem akkora probléma a pasijának. Úgyis tudja, hogy hova kell mennie, ha baj van. Mondjuk a kutyákat akkor rá kéne bízni valakire, és nem tudom Metz… annyira még nem rendeztük a dolgainkat.
- Akkor lehet előre szólni kellett volna Önnek, hogy ne hozzon kutyát, ha velem kényszerítik közös munkára. De ha ez megnyugtatja, az érzés valamennyire kölcsönös. Általában benti munkákat bíznak rám, oda pedig felesleges a társaság, meg aztán a legtöbben félnek is tőlem, így nem nehéz. Részvétem a társa miatt!
Értem, hogy mire gondol a figyelmeztetés mögött, de nem volt gond a bevetés során. Mármint a kisasszony nem tudhatta, hogy milyen nevelésben részesítem őket. Tudom, hogy miként vélekednek rólam a kollégák és a kutyatartással kapcsolatos nézeteimről, de biztosak is lehetnek benne, hogy ők négyen előbb adnák fel az életüket, minthogy a feladatuknak ellent mondjanak. Ők négyen sokkal megbízhatóbbak, mint némely kollégám.
- Mindenkitől félnek, aki kicsit eltér a normálistól. Ennek az az oka, hogy nem értik a működését. Nézze meg, hiába tanultak ők is féléveken keresztül a legilimenciáról és az okklumenciáról, még mindig nem értik.
Nem mondom, hogy ez a tanárok hibája, ez valószínűleg az emberekbe van kódolva. Ami pedig Warrent illeti. Ő a társam, a mentorom és kicsit az apám is volt. Soha senki nem pótolhatja, nem lesz már senki, akire úgy felnéznék vagy rábíznám az életem. Metzgeren és Ellioton kívül. Ahhoz már öreg vagyok, hogy valaki annyit tudjon bizonyítani, hogy feltétel nélkül rábízzam az életem egy emberre legyen az boszorkány, varázsló vagy varázstalan.
Persze, ez talán abból is adódik, hogy mostanában maga a főparancsnok és a kollégáink sem bíznak meg egymásban. Mégis hogyan kéne akkor úgy együtt dolgoznunk, hogy mellette a bizalmatlanság, ami uralja ezt az osztályt?
- Na de ha már egymásban nem bízhatunk, akkor hogy is áll még a parancsnokság? Viszont ezen a gondolatmeneten egy szép kis összeesküvést is kilehet találni, hogy nem-e a Rend az, aki ilyen szépen belekavar a dolgainkban. Elgondolásnak nem rossz, de ha valóban így lenne, akkor az elég aggasztó. Viszont ez mind csak feltételezés és ostoba spekuláció. Ekkora szerencséjük még nekik sem lehet, nem igaz?
- Ez egy igen érdekes feltevés. Mostanában én is sokat gondolkodtam rajta, hogy valaki nem-e belülről rohasztja a főparancsnokságot. Egy vezetői szinten lévő ember, hiszen a bizalmatlanságot onnan erősítik meg a plusz kikérdezésekkel. Plusz, mivel alig van valami, amit a Rendről tudunk, mégis honnan kéne tudnunk, hogy nem épült-e már be valaki közénk? – Talán túl komolyan is váltok erre a témára. - Ms. Blanchett, mi van azokkal a foglyokkal, akik egyértelműen bűnösök, és mégis elengedjük őket? Miért? És nem egy van, akiről tudok, néhányat személyesen hoztam be, és egy vagy két héttel később már szabadlábon volt.
Azóta is követem őket, de amíg nem követnek el újra valami szörnyűséget, meg van kötve a kezem. De ezúttal nem fogom hagyni magam. Csak még egyszer kapjam rajta őket, és személyesen fogok döntést hozni a sorsukról. Nem lesz ötször kihallgatás, nem lesz protektor és minisztériumi fogságban tartás, azonnal mennek az Azkabanba. Ha akarnak valamit, majd onnan elintézik.
Kérdőn nézek kollégámra, amint csillogó szemeit felém fordítja. A kérdése után persze hamar rájövök, hogy mi áll a háttérben, és nem is tart semeddig megadni az engedélyt. Most nincs olyan fontos teendő, hogy ne lehessen egy kicsit kényeztetni. Meg aztán Agiel is imádja, ha foglalkoznak vele és nem csak a kiképzésről szól a napja.
- Egyébként ő az egyetlen fehér dobermann, akivel eddig találkoztam. Így született, vagy esetleg a mágikus feljavítás tette ilyenné?
- Agiel ilyennek született. Semmi olyat nem tettem velük, ami külső változást okozott volna. Az már más kérdés, hogy a sok mágikus beavatkozás következtében meghosszabbodott az életük. De őket az utcára kidobva találtam. Négy testvér, ahogy már mondtam korábban is.
És négy nagyon különböző testvér, de mégis kiegészítik egymást. A lehető legjobb testvérek és tökéletes társak. Nem is tudnám manapság már nélkülük elképzelni az életem. Nem tudom mi lenne, ha ők már nem lennének.
- Ha nem titok, bár nyilván csak nekem kerülte el a figyelmem, vagy eddig nem került szóba, de hogy hívják őket? A nagyfiú, aki velünk volt, az ő nevét se tudom. Már ha nem veszi tolakodásnak?
- Öhm… – Felhúzom az egyik szemöldököm, mert nem értem mi az oka ennek a nagy óvatoskodásnak, ha már megengedtem a simogatást is. - A fehér doberman, Agiel. Az egyetlen szuka a testvérek között. Ő itt… – mutatok a másik kutyára. - Ő volt velünk a küldetésen is, Asmodai. Van még egy hozzá hasonlóan, feketés barnás színű, ő Azazel. Van egy teljesen fekete, ő pedig Amon.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Lieselotte R. Blanchett - 2022. 01. 23. - 18:24:06
Christmas fun work


(https://static.euronews.com/articles/stories/06/30/96/92/1045x587_cmsv2_12641906-5d98-51ac-98ea-596c4817d4d8-6309692.jpg)


to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit:  knitted dress  (https://i.pinimg.com/564x/30/03/42/300342857297b0ff72d1daeb708f1d3e.jpg)



- Mindenkitől félnek, aki kicsit eltér a normálistól. Ennek az az oka, hogy nem értik a működését. Nézze meg, hiába tanultak ők is féléveken keresztül a legilimenciáról és az okklumenciáról, még mindig nem értik.
- Be kell vallanom, ha nekem is csak az akadémián kezdték volna el tanítani, lehet én sem értettem volna meg teljesen. Ami nagyon szomorú, tekintve, hogy egy igazán érdekes és sokoldalú rétege a mágiának. Ha már nem legalább az okklumenciában kellene minden aurornak jeleskednie. Akkor kevésbé félnének és védve lennének. Sajnálatos, hogy a legtöbben erre sem veszik a fáradtságot. Holott aki kicsit is ráérez, hamarabb kapja el ezt a fonalat, mint a legillimenciát. Legalábbis csekély iskolai tapasztalataim szerint.- Nálunk legalábbis, aki kicsit is értette, annak ezt a részt könnyebb volt megtanulni. Nekem mondjuk nem volt választásom, de ez szerintem szerencse kérdése és talán a genetika is beleszól, de ez végképp nem az én szakmám kitalálni és megérteni. Bár a családban eddig csak férfiágon öröklődött, de hát így jár, aki nem képes férfit nemzeni. Elfogadja a sorsát és behódol a hagyományoknak.
 - Ez egy igen érdekes feltevés. Mostanában én is sokat gondolkodtam rajta, hogy valaki nem-e belülről rohasztja a főparancsnokságot. Egy vezetői szinten lévő ember, hiszen a bizalmatlanságot onnan erősítik meg a plusz kikérdezésekkel. Plusz, mivel alig van valami, amit a Rendről tudunk, mégis honnan kéne tudnunk, hogy nem épült-e már be valaki közénk.  Ms. Blanchett, mi van azokkal a foglyokkal, akik egyértelműen bűnösök, és mégis elengedjük őket? Miért? És nem egy van, akiről tudok, néhányat személyesen hoztam be, és egy vagy két héttel később már szabadlábon volt.
- De ilyen szempontból, legalább 3-4 legillimentor kellene, hogy átvizsgáljunk minden itt dolgozót, és ez csak a felső vezetőségre gondolva is, minimum 1 ember 1 nap. Nehezíti, ha okklumentor az illető, és ki vállalná be, hogy például végignézi a Miniszterelnök életét?- Én mondjuk nem szívesen, de a parancs az parancs.-Arról nem is beszélve, hogy már egy kihallgatásnál nem elég egyeseknek egy szakértői vélemény, milyen fejetlenség lenne, ha egymást kellene kihallgatnunk?-Na igen ez mondjuk egyre jobban idegesít, és szerintem legközelebb utána fogok nézni, kinek a rabját kell kihallgatni, mert biztos a fejére húzom az egész aktát, hogy miért nem képes ő maga elvégezni a dolgot, és ha már erre nem képes, mi a fenének kell még két legillimentor véleménye?! -Nem feltétlen kell ehhez a legmagasabb rangban lennie valakinek. Elég, ha csak mondjuk Ön fölött áll rangban. Esetleg a megvesztegetés sem lehet utolsó gondolat. Bár nyilván egy belső vizsgálattal gyorsabban haladnánk, mint a találgatásokkal. Viszont kétlem, hogy lenne ilyen tervezet, meg ki vállalná magára, a „bűnbak” szerepét és a többi auror haragját. Magamból kiindulva, lehet, felháborodnék, hogy ennyire nem bíznak bennem, de ettől függetlenül szó nélkül alávetném magam mindenféle kihallgatásnak, csak hamarabb szabaduljak.- Az már kérdés, hogy magamban annyit morognék, mint a fél aurorparancsnokság összesen, de ez van. Mindenkinek vannak gyenge pontjai. Nekem ez a bizalmatlanság, és nehezen is tűröm el, de ez van. Majd csak jobb lesz, ahogy öregszem, gondolom én, ha nem ezzel is meg tanulok együtt élni.
Olyan kis aranyosan tette a kezembe a fejét, hogy menten el kell olvadni ettől a szépségtől és gyönyörűségtől. Hát hogy bírja ki Gabriel, hogy nem ölelgeti és puszilgatja folyamatosan őket? Nálam biztos teljesen el lennének kényeztetve, mert mást sem csinálnék, csak simogatnám őket, és ölelném és puszilnám őket, arról nem is beszélve, hogy lehet, már gurulnának, annyi apró finomsággal lepném meg őket. Ebből is látszik, hogy elég nekem a hobbi állatgondozás és az önkéntes munka.
 - Agiel ilyennek született. Semmi olyat nem tettem velük, ami külső változást okozott volna. Az már más kérdés, hogy a sok mágikus beavatkozás következtében meghosszabbodott az életük. De őket az utcára kidobva találtam. Négy testvér, ahogy már mondtam korábban is. Öhm… A fehér doberman, Agiel. Az egyetlen szuka a testvérek között. Ő itt… Ő volt velünk a küldetésen is, Asmodai. Van még egy hozzá hasonlóan, feketés barnás színű, ő Azazel. Van egy teljesen fekete, ő pedig Amon.
- Nem gondoltam, hogy szánt szándékkal, lett belőle fehér.- Mondjuk valóban úgy hangzott, mintha azzal vádolnám, hogy fehérré varázsolta egy kutya szőrét, ami abszurd gondolat, mert aki ennyire szereti a kutyáit, nem tenne ilyet. - Szerencsések, hogy maga találta meg őket, és nem más. Rosszabb helyzetbe is keveredhettek volna.  Rámosolyogtam Agiel-re és tovább simogattam a nyakát, mellkasát, mellső mancsait, hátát.- Gyönyörű neved van, tudod? És te is gyönyörű vagy. Szabályozd rendesen a fiúkat, és a gazdádat is. Tudniuk kell, ki az úr a házban, és ne hallgass rájuk, ha azt mondják nem te vagy, mert te vagy az.-Suttogtam a fülébe, és tovább simogattam, amikor egyre nagyobb gyaloglás és kavarodás támadt az irodában. Egy-két újonc még igazi fejvesztett futamot is bemutatott nekünk. Bevallom vicces volt látni őket, és elnevettem volna magam, ha nem épp mással lennék elfoglalva. Viszont ráéreztem, hogy ideje befejezni a kényeztetést, mert, ahogy felálltam és még egyszer megsimogattam Agiel fejét, berontott az irodába az egyik adminisztrátor és őrült tekintettel keresni kezdett valakit, vagy valamit, mire rám nézett és határozottan odamasírozva a kezembe nyomott egy aktát.
- Lis, kihallgatás, a te ügyed. Szedd össze magad és menj. Már várnak rád.- Majd nyájas mosollyal Gabriel felé fordult.- Önnek most nem hoztam semmit, és igyekszem megoldani, hogy a munkaidő végéig ne kelljen elhagynia az irődát.- Kacsintott rá és sarkon fordulva kitipegett a tűsarkain, ha engem kérdeznek, mint pártatlan női személő, kicsit túl is játszotta a fenék rázást, de hát mit lehet tenni. A legtöbben sok mindent megadnának még akár egy kósza éjszakáért is Gabriel-lel, arról nem is beszélve, hogy összetennék a két kezüket, hogy ha beszélhetnének vele hosszabb időt, mint a feladat kiadása. Hát pech, de talán felfigyel a nőkre, és nekiáll megnyugtatni az idegeiket.
Átfutottam az aktát, majd gonosz mosollyal megköszörültem a torkom és rámosolyogtam Gabriel-re.
- Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és a simogatást is. Remélem nem lesz nagy fejetlenség és a kicsik békén hagyják. Rákacsintottam a kutyákra, majd elindultam, de két lépés után visszafordultam és Gabriel vállára rakva a kezem adtam egy puszit az arcára.-Egyébként, Boldog Karácsonyt!- Mosolyogtam rá, és otthagyva a megdöbbent tömeget elmentem a kihallgatóba, hogy a fennmaradó időt eltölthessem és kiadva a haragom az előző elbaltázott kihallgatás miatt, most nem hagytam sem pihenőt, sem kibúvót. Kegyetlen voltam, de meglett az eredménye.


Köszönöm szépen a játékot!

Szabad helyszín!


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Jasper Flynn - 2022. 05. 03. - 09:22:16
szürke sóhajok

(https://i.pinimg.com/564x/75/89/bc/7589bc37cba1ddf1a408c15470bce8c2.jpg)

2003. május 2.
Sophie

outfit (https://i.pinimg.com/564x/ee/e1/6a/eee16a43e67f8164a37c4529c32b426d.jpg)
 
„i don’t care how complicate this gets,
i still want you”

Fogalmam sem volt, mit tegyek, hogyan álljak ellen. A bilincs egyetlen pálcaütésre kattant a csuklóm körül és csak azt tudtam biztos, hogy Sophie-nak ebből ki kell maradnia. Nem ő ölte meg Vincetet, hanem én… ő csak áldozat volt, aki belekeveredett ebbe az egészbe. Talán nem a legjobb módszert választottam arra, hogy megmentsem, de ha tovább várok, talán bántja is Sophie-t. Az az ember őrült volt.
Nem akartam, hogy rángasssák Sophie-t vagy fájdalmat okozzanak neki miattam. Nem volt időm szólni vagy kérlelni, mert a következő pillanatban már hoppanáltunk. Egy hivatalos épület zord folyosóján találtuk magunkat. Rideg volt, illet az aurorokhoz.
– Ne bántsák – hallottam Sophie hangját. Kétségbeesettnek tűnt, ahogy elkaptam a tekintetét. Láttam, hogy lépne oda hozzám… de engem tényleg nem akartak bántani. Csak egy ajtóhoz rángattak. – Nem lehetek vele? – kérdezte, de nem láttam többet, csak hogy odalépett elé a mogorva auror, hogy feltartóztassa.
– Kérem, ne ijesszék meg Sophie-t – magyaráztam az aurornak, aki engem az ajtóhoz vezetett. Egy pálcakoppintással a kilincs megadta magát, a zár kattogva jelezte, hogy most már be lehet menni. Ahogy az ajtó kitárul, egy kihallgató helyiséget pillantottam meg.
Egyetlen asztal volt ott és körülötte négy szék. Csendesen hagytam magam bevezetni, választ egyelőre nem adtam senkinek. Így némán sétáltam oda és leültem a kihúzott székbe. Az auror rám pillantott.
– Mindjárt beszélhet a menyasszonyával arról, hogy kit hívjon protektornak. – magyarázta és végig simított az arcán. Egészen olyan volt, mintha gondterhelt lenne, de tudtam, hogy ez csak a kihallgatás előtti színjáték lesz. Nem hittem, hogy nagyon érdekelné az, ami velem van. – Ezt a beszélgetést semmiképpen ne kezdjük el protektor nélkül. – Tette aztán hozzá nagylelkűen.
Nyeltem egyet.
Egyelőre nem tudtam válaszolni, mert fogalmam sem volt, mit mondjak Túlságosan is lesokkolt, ami történt. Ezt az évet nem így terveztem… azt hittem, majd megházasodunk, boldogok leszünk, ahogy kellett volna amúgy is a karácsonyi események után. Ehhez képest már Sophie-ról kiderült, hogy Fraser rokona, Vincent meghalt, engem meg le akarnak csukni.
– Hozok egy teát és beküldöm Sophie-t. – Mondta végül az auror, aztán otthagyott egyedül.
Egy nagyot sóhajtottam csak. Fogalmam sem volt, mi lesz velem, de ha a szüleim meg tudják, teljesen ki fognak borulni. Anyámék is tudták, hogy az ember mikre képes. Ők vittek medimágushoz, miután a bőrömbe véste, hogy „halál.” Egy életre megbélyegzett azzal a heggel, ráadásul egyfolytában zaklatott.
Az ajtó megint nyílt. Az auror pedig Sophie-val és a teával tért vissza. Utóbbit elém tette, mielőtt megint magunkra maradhatunk volna.
– Nem ismerek egy protektort sem…  – dünnyögtem magam elé megtört hangon.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Sophie Flynn - 2022. 05. 04. - 09:42:19
előzmény (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15673.msg105748.html#msg105748)

ღ Szürke sóhajok ღ
(https://i.pinimg.com/236x/64/73/1d/64731dd7baafe13fddd0dd7052271b12.jpg)

Jasper
(2003. május 4.)
Ruci (https://i.pinimg.com/564x/cc/1d/42/cc1d42141f2b634e160735f272bd57b0.jpg)

Up on Melancholy Hill
There's a plastic tree
Are you here with me? (https://www.youtube.com/watch?v=04mfKJWDSzI&ab_channel=Gorillaz)


Teljesen magamon kívül vagyok, amikor elviszik mellőlem Jaspert. Fogalmam sincsen, mit kéne csinálni vagy nem csinálni. A hely is rettenetesen ynomasztó, szinte olyan súlyosan ránehezedik az ember lelkére az a furcsán magasztos, komor légkör, hogy el nem tudom képzelni, hogy is lehet idebent dolgozni.  Olyan sötét meg mindenhol ezek a komoly arcú aurorok. MIntha csak valmi munkaköri előírás lenne ez az arckifejezés. Szabályosan borsódzik a hátam. És közben azon agyalok, hogy mégis mit csináljak. Nem akarom, hogy el kelljen válnom Jaspertől, nem akarom, hogy olyan hülyén vallassák, mint a mugli filmekben, hogy az auror az asztalt csapkodva kiabál, aztán pedig azt mondja sittre vele és aztán villamos szék... Te jó ég, Sophie, ez nem a Halálsoron, itt nincs ilyen sőt már dementorcsók sincsen, de... Nem akarom elveszíteni Jaspert. Az egész baleset volt, vagy önvédelem, és... nem is tudom... azt se tudom, hogyan tudták összefüggésbe hozni velünk.
Az agyam őrülten cikázik, miközben az egyik auror kilép a vallató szobából, vagy hogy hívják ezeket, majd egy teával bukkan fel pár pillanattal később és beterelget Jasperhez. Nem tudom, mi lesz így velünk, és még az izgalomtól gondolkodni sem tudok rendesen.
- Jöjjön, Sophie, nem kell félni, kap egy kis időt, hogy beszéljen a férjével - mondja út közben én meg olyan nagyon elképzelem, ahogy megállok szembe fordulok vele és megkérdezem tőle: tényléeg azt hiszi direkt volt? Jasper nem gyilkos, ő csak meg akart védeni! De persze ezek csak gondolatban szépek, úgysem merek mondani semmit ahhoz túlságosan is ideges vagyok. És ilyenkor sose tudni, hogy mit fognak felhasználni vagy mit nem ellene. Inkább csak idegesen a számat rágcsálva lépek be Jasperhez, és szinte a karjába vetem magam, odafúrva az arcomat a nyakához. Nem érdekel, hogy mennyire lehetne vagy nem lehetne, csak a közelségét szeretném érezni. Észre sem veszem, hogy kettesben maradunk... Jó, hármasban, a teával, csak amikor megszólal Jasper.
– Nem ismerek egy protektort sem… – szólal meg megtörten, és belefacsarodik a szívem a látványba. Megrázom a fejem.
- Én... én sem... Ilyenkor a muglik kirendelnek egy ügyvédet... mármint protektort - dünnyögöm, de ez nem sokat segít. Gyerünk Sophie, gondolkozz, most az egyszer legalább tegyél te is valamit, ne csak menekülj! Ha már Aiden rokona vagyok valamennyire egy kicist igazán hasonlíthatnék r, legalább probléma megoldás szinten... Ó, Aiden.
- AIDEN! - kiáltok fel hirtelen, és lehet éppen egyenesen bele Jasper fülébe, de hirtelen nem is foglalkozom vele. - Aiden! Aiden biztos tud valakit! Neki úgyis olyan sok ismerőse van... És tudom, hogy ő miattad bármit megtenne, hiszen a barátja vagy - magyarázom neki.
- Írnom kell neki majd egy levelet.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Jasper Flynn - 2022. 05. 05. - 19:54:29
szürke sóhajok

(https://i.pinimg.com/564x/75/89/bc/7589bc37cba1ddf1a408c15470bce8c2.jpg)

2003. május 2.
Sophie

outfit (https://i.pinimg.com/564x/ee/e1/6a/eee16a43e67f8164a37c4529c32b426d.jpg)
 
„i don’t care how complicate this gets,
i still want you”

Elég volt Sophie-t meglátnom ahhoz, hogy azonnal elfogjon a bűntudat. Hogy tehettem ezt vele, hogy bánhattam vele így? Szó szerint belerángattam abba a mocsokba, ami kiskorom óta az életem része volt. Cassennel megtettem és tönkre is mentünk, most pedig ő. Nem is bírtam ránézni. Lesütöttem hát a szememet és lenéztem a megbilincselt csuklóimra. Undorodtam magamtól, hogy megint nem tudtam magam távoltartani egy ilyen ártatlan valakitől… de beleszerettem, mikor ott volt mellettem és együtt próbáltunk meg gyógyulni a szakításainkból. Mostanra pedig odáig jutottam, hogy vele képzeltem el az életemet.
– Én... én sem... Ilyenkor a muglik kirendelnek egy ügyvédet... mármint protektort  – magyarázta, én pedig ahelyett, hogy ránéztem volna csak megérintettem a poharat, amibe a teát adták. Belekortyoltam, megpróbáltam nem arra koncentrálni, mennyire édes nőt szeretek, aki még most is egy zavarodott kislányra hasonlít.
– Nem hiszem, hogy egy kirendelt protektorral jól járnék, Babám. Gyilkossággal gyanúsítanak. – A szó olyan volt, mint egy sértés, fájt kimondani. Nem tudom miért, pedig tudtam, hogy közöm van Vincent halálához, de közvetlenül sosem akartam elvenni az életét. Én csak Sophie-t védtem.
– AIDEN! – Sophie kiáltására hirtelen összerezzentem. Tudtam, hogy arra gondol, amire én, hiszen az én gondolataim között is átfutott, hogy van a családjukban protektor. Talán nem is egy… de Fraser sokszor beszélt nekem Elliot bátyjáról, hogy lekezelő vele, meg utálja és valami protektor csajjal van együtt. – Aiden! Aiden biztos tud valakit! Neki úgyis olyan sok ismerőse van... És tudom, hogy ő miattad bármit megtenne, hiszen a barátja vagy – folytatta aztán.
– Megpróbálhatjuk…  – bólintottam lassan.
Újra kortyoltam a teából. Kellett egy egészen kis pillanat, hogy jobban érezzem magam és összeszedjem a gondolataimat. Nem, mintha képes lettem volna teljesen adni a hideget azzal a hülye mágikus bilincsel a csuklómon. Ráadásul még a pálcámat is elvették, amitől egyenesen meztelennek éreztem magam. Tönkre mentem határozottan.
– Írnom kell neki majd egy levelet. – Közölte aztán, még mindig túlzottan izgatottan, mintha meg sem hallaná, amit mondok. Persze értettem, hogy őt is felzaklatták az események és a helyében én is csak mind jobban tenni akartam volna valamit, hogy legalább szabadlábon védekezhessen.
– Sophie… Sophie… figyelj!  – kértem. Reméltem, hogy ránéz, elidőzhetek kicsit a megnyugtató kék szemek pillantásán, ha már most még csak simogatni sem tudtam a vörös tincseket, a puha szeplős bőrt. Legszívesebben elmosolyodtam volna, de aztán leesett, hogy hol és milyen helyzetben vagyok.
– Sophie, figyelj. Szólj Frasernek, itt biztosítanak neked baglyot. De nagyon kérlek, hívd ide a szüleimet, ők mindent tudnak Vincentről, hogy mennyit zaklatott engem és mindent… érted? – kérleltem. – Ha ők vallomást tesznek, akkor egyértelmű lesz, hogy ez önvédelem volt. – Nem tudom miért nyugtattam magam. Még én is éreztem, hogy akár bosszúnak is beállíthatják a tetteimet… de Vincent rabolta el Sophie-t és nem fordítva. Meg kellett mentenem, ám szemtanúk nélkül ezt még bizonyítani sem ment.
– Megbeszélték? – Nyílt ki hirtelen az ajtó.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Sophie Flynn - 2022. 05. 06. - 21:03:44
előzmény (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15673.msg105748.html#msg105748)

ღ Szürke sóhajok ღ
(https://i.pinimg.com/236x/64/73/1d/64731dd7baafe13fddd0dd7052271b12.jpg)

Jasper
(2003. május 4.)
Ruci (https://i.pinimg.com/564x/cc/1d/42/cc1d42141f2b634e160735f272bd57b0.jpg)

Up on Melancholy Hill
There's a plastic tree
Are you here with me? (https://www.youtube.com/watch?v=04mfKJWDSzI&ab_channel=Gorillaz)


Jaspert meglátni abban a söét szobában egyszerre volt megkönnyebbülés, és egyszerre felkavaró. Igazából mélyen még nindig magamat is okolom a történtek miatt, hiszen már megint a bugyuta naiv hozzáállásom sodort engem veszélybe, és amiatt raboltak el, mert nem vigyáztam eléggé. Még most is megborzongok, ha az az este eszembe jut. Télen legalább nem nekem kellett bezárnom este a büfét, most hogy már a nap is sokkal tovább sütött lassan én is átvettem a zárást Armintól vagy éppen attól aki soros volt. Bár azt hiszem, ha beköszönt az ősz megint félni fogok. Vagy vinni fogom magammal Zserbót, hogy figyelmeztessen a gonosz sunyin settenkedő alakokra.
Jasper közelébe érve persze rögtön elkezdtem magyarázni a protektorokat, meg az ügyvédeket. Iagzából hiába néz az ember sok ügyvédes filmet, akkor se fogja tudni hogy mégis hogy működnek a dolgok, az úgyis csak le van egyszerűsítve, hogy az olyan elvarázsolt emberek is megértsék, mint én.
– Nem hiszem, hogy egy kirendelt protektorral jól járnék, Babám. Gyilkossággal gyanúsítanak -mondta ki a szavakat és ahogy ezt nyilvánvalóvá téve hangosan ki is mondja, megborzongok. Nem, nem lehet. A fejem is megrázom hozzá. Jasper nem lehet gyilkos. Ő sosem ölne meg csak úgy snekit. Csak rá kell nézni és az ember méris elolvad tőle. melyik gyilkostól olvad el bárki is?... amúgy is a tető rossz volt. Iagzából még most se nagyon tudom felidézni, hogy mi történt akkor túlságosan meg voltam rémülve, mert azt hittem én fogok meghalni vagy Jasper, nem az az ijesztő gonosz ember.
- De te nem öltél meg snekit - mondom nagyon kétségbeesett hangon és inkább csak azon gondolkodm, hogy ki tudnak nekünk segíteni. Eszembe jut Aiden, és nagyon is örülök, hogy ilyen jó barátok Jasperrel. Iagzából úgy ragyog fel előttem ez az ötlet, mintha ez lenne az utolsó mentőövünk. Tremészetesen erre teljesen bepörgök és izgatottan magyarázom el Jaspernek az ötletemet.
– Sophie, figyelj. Szólj Frasernek, itt biztosítanak neked baglyot. De nagyon kérlek, hívd ide a szüleimet, ők mindent tudnak Vincentről, hogy mennyit zaklatott engem és mindent… érted? Ha ők vallomást tesznek, akkor egyértelmű lesz, hogy ez önvédelem volt.
Felsóhajtva bólintok.  Egyedül az aurorok módszereiben reménykedhetünk még. MÉgis csak nagyobb eszköztáruk van mint a rendőröknek meg a helyszínelőknek. Csak ahsználnak merengőt is, meg nem tudom... ugye?... UGYE?
Valamit még szerettem volna mondani, de benyit egy auror amitől úgy megijedek, mint egy nyúl és még a mellkasomhoz kapva meg is ugrok, mert Jasperrel szemben ácsorgok háttal az ajtónak.
- Megbeszélték? - kérdezte én meg hevesen bólogatok.
- Igen... Szeretnék küldeni két levelet, és... lesz protektorunk is - motyogom majd Jasperre pillantok. - És most? Most mi lesz? Vele mi lesz? - kérdezem miközben rá és az aurorra pillantok, aki megköszörüli a torkát. -
- Először is írjon a protektornak, Miss. Aztán utána eldől, mik lesznek a következő lépések  - magyarázza, én meg bólintok, és ha kiengednek, még hátranézek jasperre.
- Szeretlek - suttogom, majd amilyne gyorsan csak lehet kérek két baglyot, hogy tudjak SOS levelet küldeni Aidenhez, és Jasper szüleihez is.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Jasper Flynn - 2022. 05. 12. - 11:10:12
szürke sóhajok

(https://i.pinimg.com/564x/75/89/bc/7589bc37cba1ddf1a408c15470bce8c2.jpg)

2003. május 2.
Sophie

outfit (https://i.pinimg.com/564x/ee/e1/6a/eee16a43e67f8164a37c4529c32b426d.jpg)
 
„i don’t care how complicate this gets,
i still want you”

– De te nem öltél meg snekit – Sophie kétségbeesett hangja töltötte meg az üres kihallgató szobát. Tudtam, hogy akár ki is hallgathatnának, még sem tudtam azt válaszolni, hogy nem… én nem öltem meg senkit. Valójában Vincent meghalt, még ha nem is közvetlenül az egyik átkomtól, de részem volt benne. Ezt pedig Sophie is tudta. Talán, ha nem csak mi lettünk volna ott, egymást védve, még hinnének is nekünk… így viszont nem volt hihető. Legalábbis én ettől tartottam.
– Csak mi voltunk ott és Vincent…  – sóhajtottam. Persze nem az volt a fontos, hogy mi történt és kivel és hogyan, hanem a védelem. Abban a percben egész egyszerűen az volt fontos és csak Sophie tudott intézkedni. Az egyetlen reményem Fraser volt, hiszen nála befolyásosabb barátom nem akadt. Neves család tagja volt, kiváló kapcsolatokkal… és Sophie rokona.
– Igen... Szeretnék küldeni két levelet, és... lesz protektorunk is – magyarázta Sophie kissé motyogósan, bizonytalanul, ahogy visszatért az auror. – És most? Most mi lesz? Vele mi lesz? – kérdezte aztán rám célozgatva. Tudtam, hogy nem lesz olyan egyszerű, hogy idejön valaki, majd annyit mond, szabad lábon védekeznék. Ha már bilinccsel a csuklómon hoztak ide, megalapozott gyanújuk lehet.
A szüleimtől amúgy is jobban tartottam. Féltem, hogy elhinnék, tényleg szándékkal tettem mindezt. Tudták mennyire tartok Vincenttől, hiszen szemtanúja volt mindkettő annak, amit velem tett. Látták a sebemet, hallották a fenyegetését… de valójában ők maguk sosem tettek ellene. A szüleim gyenge emberek voltak, akik nem bíztak bennem igazán. Kifelé persze átlagos család voltunk, de az összetartás és a törődés sosem volt része a kapcsolatunknak. A szüleim karrieristák voltak, akikhez nem illett a gyerekvállalás.
– Először is írjon a protektornak, Miss. Aztán utána eldől, mik lesznek a következő lépések – magyarázta az auror aztán Sophie-nak. Láttam, hogy csak bólintani tud rá, aztán már ki is nyílt az ajtó, hogy megint magamra hagyjon. Nem maradhatott itt, sőt igazából örültem volna, ha a kihallgatás után hazamegy és kimarad ennek a nehezéből.
– Szeretlek – suttogta, ahogy hátrapillantott rám. Csak biccentettem, most nem tudtam volna hangosan kimondani ezeket a szavakat. A vörös tincsek eltűntek az ajtó mögött, így kettesben maradtam az aurorral.
Leült velem szemben, majd hátradőlt a székben. Én pedig, csakhogy ne a szemébe nézzek, megint kortyoltam az íztelen angol teából. Nem szerettem, de a meleg most jól esett, a folyadék meg helyre rázta kicsit a gyomromat.
– Jasper, tudom, hogy nehéz ez most. De higgye el, mi nem akarunk rosszat… ez a munkánk. – kezdett bele. – Ha akarja beszélgethetünk protektor nélkül, kettesben, jegyzőkönyvek nélkül. – Folytatta aztán és elővette a mézes-mázas arcát. – Maga még nagyon fiatal, Jasper. Nem akarjuk tönkre tenni az életét.
Lettem a bögrét és megköszörültem a torkomat.
– Megvárom a protektorom. Nem öltem meg snekit.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Sophie Flynn - 2022. 05. 14. - 15:20:37
előzmény (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15673.msg105748.html#msg105748)

ღ Szürke sóhajok ღ
(https://i.pinimg.com/236x/64/73/1d/64731dd7baafe13fddd0dd7052271b12.jpg)

Jasper
(2003. május 4.)
Ruci (https://i.pinimg.com/564x/cc/1d/42/cc1d42141f2b634e160735f272bd57b0.jpg)

Up on Melancholy Hill
There's a plastic tree
Are you here with me? (https://www.youtube.com/watch?v=04mfKJWDSzI&ab_channel=Gorillaz)


Ahogy a hátam mögött becsukódik az ajtó, még sokáig bámulom. Nem tetszik, hogy Jasper otthagyódik azzal a furcsán sejtelmesen ravasz arcó, túl kedves aurorral. De tudom, hogy Jasper is nagyon okos, okosabb, mint én, és nem fog csak úgy csevegni, még a fura tea ellenére sem. Hnagos sóhaj hagyja el az ajkaimat, és sietek a bagoly felé, ami csak engem vár a papírokkal és a pennával maga előtt. Természetesen írok Jasper szüleinek is, csak annyira izgulok és sokkban vagyok, hogy azt se tudom, hogy címezzem meg. A kezemben remeg a toll is, mintha sose fogtam volna ilyet az ujjaim közzé, szóval a betőim is ennek hatására elég olvashatatlanok és göröngyösek lesznek. De igyekszem legalább a fontosabb infókat kicist határozattabban is megírni. MIután a szüleinek elküldöm a levelet, írni kezdek Aidennek is, hogy irányítson át a protektor vagy valamilyen minisztériumi ismerőséhez.
Amíg  aválaszra várok, a másik auror elkísér a váróba és mellettem marad, mintha én is ugyan olyan tettes társ lennék, de szerencsére nem sok mindent kérdez, elvégre itt nem nagyon faggathat ki. Meg hát nem is igazán szeretnék válaszolni, a mugli filmekben is mindig azt antrázzák, ha letartóztatnak valakit, hogy bármi ami itt elhangzik felhasználható maga ellen a tárgyaláson. Sose tudom, hogy tényleg mondanak-e ilyet a rendőrök, mert hát sose tartóztattak le. Amíg ehhez hasonló gondolatokon vekengek, megérkezik Aiden válasza, benne Diana Hardy címével, és én egy pillanatra fellélegzem. Tudtam, hogy seígteni fog, mert hát a maga nevében Aiden is olyan rendes, mint Ben. Nem nagyon látják ezt egymáson, de azért vannak közös vonásaik. Azon kívül, hogy teljesen ugyan úgy néznek ki.  HA Aiden szeme nem lenne sérült, sose tudnám őket megkülönböztetni.
Gyorsan megírok Dianának is egy levelet és már most jobban izgulok, mint előtte. Tudom, hogy a sürgöny baglyok gyorsabbak, de azért óráknak tűnik a várakozás. Hát már kínomban mindenre gondolok, hogy vajon közben mi lehet Jasperrel, meg hogy mi lesz velünk, meg hogy mi van ha Diana sose kapja meg a levelet mert megeszi a baglyot egy héjja vagy sas... meg hogy egyáltalán vannak-e ilyenek Londonban, meg ha vidéken van akkor ott nem-e eszi-e meg valami, meg hogy éhes vagyok és szomjas vagyok, meg hogy Jasper is biztos éhes, és bárcsak vége lenne ennek a napnak, és hogy bárcsak ne lettem volna olyan béna, hogy elrabolnak azon az estén, és jajj. Ha a tűsarkú cioők kopogására ne rezzenek össze, akkor ítéletnapig is örvéynlettem volna ezek között a hülye gondolatok között. Összerezzenek, ahogy a vörös magassarkús cipőbe bújtatott nőies láb megáll előttem. Vajon az én bokám is ilyen kecses? Aztán lassan felpillantok és meglátom a szőke hajú nőt, aki barátságosan és nyugodtan rám mosolyog.
- Bizonyára te vagy Sophie, igaz? - kérdezi, mire én felpattanok a székből és szerencsétlenül bólogatok. - Nyugodj meg, minden rendben lesz. Diana Hardy vagyok, de hívj nyugodtan Diának. Nem mondtatok semmit még az auroroknak, ugye? - kérdezi, mire én ismét csak megrázom a feje, túl izgatott vagyok beszélni.
- Ne aggódj, mindent elintéztem. Jasper szabad lábon védekezhet - mondja, és én úgy érzem nagy kő esik le a szíveről, miközben megindulunk a kihallgatóterem felé.
- Jaj, merlinre! - sóhajtok megkönnyebülve, bár nem nagyon tudom mit jelent ez, semmit se tudok a büntetőjogról, meg ezekről, de az leesik, hogy így nem kell itt rostokolnia.
Majd megindul velem Jasper kihallgatóterme felé, majd ahogy belép határozott hangon fordul az aurorhoz.
- Diana Hardy vagyok, és az ügyfelemhez jöttem. Mostantól semmi szükség erre az álszent kihallgatásra, ügyfelemnek nem kötelessége mostantól válaszolnia, szabad lábon védekezik tovább - mondja, mire látszik az auror ábrázatán, hogy ez nem tetszik neki. Nagyon nem. Én közben Jasper tekintetét keresem.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Jasper Flynn - 2022. 05. 16. - 13:09:21
szürke sóhajok

(https://i.pinimg.com/564x/75/89/bc/7589bc37cba1ddf1a408c15470bce8c2.jpg)

2003. május 2.
Sophie

outfit (https://i.pinimg.com/564x/ee/e1/6a/eee16a43e67f8164a37c4529c32b426d.jpg)
 
„i don’t care how complicate this gets,
i still want you”

Már nem is emlékeztem az auror nevére, aki ült velem szemben. Túlságosan lefoglalt, hogy a fejemben pontosan helyre tegyen, mi is történt abban a raktárhelyiségben. Tudtam, ha beszélnem kell, akkor olyan dolgokat kell mondanom, amik az én érdekemet szolgálják és amit nem arról szólnak, hogy mióta gyűlöltem Vincentet. A fogalmazáson múlt, mint mikor nem tudtam semmit a vizsgára és csak hablatyoltam. Ez sem volt különb.
– Jasper. Tényleg jót akarunk magának. Biztos vagyok benne, hogy ennél hasznosabb információkat is tud mondani. Mi megtudjuk mi történt az úriemberrel, maga pedig szépen visszamegy az akadémiára. Nem célunk tönkre tenni a jövőjét. – Hangoztatta ugyanazt, amit már korábban is említett.
Sóhajtottam egyet.
– Semmit sem tudok mondani. A protektorom nélkül meg még annyit sem. – Próbáltam higgadt maradni, így megint ittam a keserű teából, hogy kicsit helyre rázzon a melegsége. Kellett ez a pár perc, hogy végig gondoljam, pontosan mi is történik majd most.
Szerencsére éppen ekkor nyílt az ajtó. Aiden valami ismerőse lehetett a csaj, aki belépett rajta. Úgy tűnt, hogy tökéletesen ura a helyzetnek, ráadásul Sophie is ott volt vele, amitől nagyot dobbant a szívem. Nem akartam én őt szar helyzetbe kerülni, de nélküle ez sem ment volna ilyen egyszerűen. Azt meg végképp nem bántam, hogy a szüleim még nem értek ide.
– Diana Hardy vagyok, és az ügyfelemhez jöttem. Mostantól semmi szükség erre az álszent kihallgatásra, ügyfelemnek nem kötelessége mostantól válaszolnia, szabad lábon védekezik tovább – mondta és az auror felvont szemöldökkel bámult rá. Nem figyeltem rájuk, mert valamit megvitatni kezdtek, meg Diana valami pergament is mutogatott neki… én Sophie-ra pillantottam.
– Most már minden rendben lesz…  – tátogtam. Ahogy ezeket a szavakat odasúgtam magam elé, a bilincs megszűnt a csuklóm körül. Nyilván a protektor valami olyan iratot adott át, ami elegendő volt ehhez. Azonban valami másfajta varázslat hatását is éreztem magamon. Így az auror felé néztem.
– A kihallgatás holnap kilenckor lesz ezen a folyosón. A protektorával, Miss Hardyval együtt kötelező a megjelenése. Bár itt lennie nem kell tovább, nyomkövetőbűbájjal fogjuk ellenőrizni, hogy hol tartózkodik. Az országot a tárgyalás végéig nem hagyhatja el. – Magyarázta az auror, én pedig csak lassan bólintottam. Nem nagyon érdekelt innentől. Ahogy Diana jelzett, követtem kifelé a folyosóra. Sophie kezét menet közben kaptam el.
– Köszönjük. Frasernek is köszönjük.  – Mondtam és kicsit megdöntöttem a fejemet a protektor felé. – Sajnálom, hogy ilyen gyorsan történt minden…  – suttogtam és ha nem ütötte volna meg ismerős lépések zaja a fülemet, talán már mentem is volt el innen. A szüleim bukkantak fel.
– Jasper!  – Rohant oda anyám és megölelt, aztán Sophie-t is. – Drágám, ugye nem bántottak? – Simogatta végig az arcát, mintha az ő anyukája is lett volna, nem csak az enyém.
– Vincentet megölte valaki? – kérdezte apám. Ahelyett, hogy válaszoltam volna csak lesütöttem a szemeimet.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Sophie Flynn - 2022. 05. 17. - 17:13:12
előzmény (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15673.msg105748.html#msg105748)

ღ Szürke sóhajok ღ
(https://i.pinimg.com/236x/64/73/1d/64731dd7baafe13fddd0dd7052271b12.jpg)

Jasper
(2003. május 4.)
Ruci (https://i.pinimg.com/564x/cc/1d/42/cc1d42141f2b634e160735f272bd57b0.jpg)

Up on Melancholy Hill
There's a plastic tree
Are you here with me? (https://www.youtube.com/watch?v=04mfKJWDSzI&ab_channel=Gorillaz)


Csak Jasper kajrai közzé akarok bújni, de úgy érzem, hogy ez még egy kicsit messze lesz. Sőt valahogy az egész békés álmodozásom is szerte tűnik foszlani az esküvőnkről, meg minden ilyesmiről, mert hát... Jaspert az Azkabanba is zárhatják. Tudom, hogy nem helyes embert ölni, tudom, hogy nem szabad, Jasper is tudja, de teljesen sarokba voltunk szorítva és tudom azt is, hogy tovább gyötört volna minket tovább lopakodott volna fekete árnyékként az életünkbe, amibe nem akartam én se, hogy belekerüljön. És mégis most is itt van az árnyéka, még halála után is tönkre akar minket tenni, legfőképpen Jaspert, ami kegyetlen és szörnyű dolog. Csak mevédett. Csak meg akart menteni. De az auroroknak még a szeme se állt jól, mintha nem is akarnák ezt az egész ügyet jobban körbejárni. Megborzongok Vincent gondolatára is. Nem Jasper nem ölte meg. Úgy. Egyszerűen csak... betemette valahogy a valami, és... hirtelen most ebben a pillanatban fel sem tudom idézni, hogy mi történt.
Ahogy Diana az aurorral vitázik, nem akad le a tekintetem Jasperről, és szinte felsóhajtok, ahogy látom a feloldó pálcamozdulatokat, és Jasper csuklója is elengedni látni.
– A kihallgatás holnap kilenckor lesz ezen a folyosón. A protektorával, Miss Hardyval együtt kötelező a megjelenése. Bár itt lennie nem kell tovább, nyomkövetőbűbájjal fogjuk ellenőrizni, hogy hol tartózkodik. Az országot a tárgyalás végéig nem hagyhatja el - magyarázza az auror, én pedig azonnal a nyakába akarok ugrani, de nemtehetem meg, csak követem Dianát kifelé, az auror kelletlen pillantásával a hátam mögött, és amikor Jasper kezét sikerül megfognom úgy kapaszkodom belé, mintha ezen múlna az életünk.
Diana elköszön tőlünk, és biztosít minket arról, hogy nem lesz semmi baj, aztán visszaindul még biztos valami hivatalos papirokat intézni, miután Jasperrel együtt megköszönjük neki a segítséget.
- Aidennek sütnöm kell valami sütit ezért. Mondjuk valami étcsokisat... vagy kókuszosat... és..- és Dianának is...- motyogom, aztán megrázom a fejem, mert felbukannak Jasper szülei, és megölelgetnek minket. Látszik, hogy aggódnak, de talán az ő vallomásuk tényleg elég nyomós indok lesz arra, hogy az egész... nem hobbiból történt, vagy nem is tudom...
- Vincentet megölte valaki? - hangzik el az eddik minondatlan kérdés, és látom, ahogy Jasper lesüti a szemét. Én megszorítom az ujjait, és hhirtelen nem is tudom mit modnjak. Hogy igen, Jasper meg elrabolt és hogy Jasper... és hogy elrabolt, és a plafon és... Lehunyom a szemem, és nagyot sóhajtok.
- Az egész... baleset volt, ő nem... Engem akart védeni Jasper, mert Vincent elrabolt és... aztán a plafon... a plafon tette - magyarázom rémülten, és úgy érzem sírni tudnék. A mai napom csak arról kezd szólni, hogy valaki megölt valakit, és ettől már sikítani is támadna kedvem. Jasper szülei összenéznek, aztán vissza ránk, hiszen szinte teljesen megsemmisülve ácsorgunk ott.
- Holnap reggel kilenckor lesz egy tárgyalás - teszem hozzá. Nem is merek én se rájuk nézni, csak egy kedves támogató érintést érzek a vállamon, és Jasper anyukája megszólal megint.
- Most hazakísérünk benneteket, és nálatok maradunk, a tárgyalás végéig. Most gyertek... elég volt nektek ebből a helyből mára - mondjagondoskodóan, és csak most érzem igazán, milyen jó lenne nekem is egy anyuka, aki ilyen helyzetekben segít nekem. Csak egy apum van, akit nem akarok ebbe belerángatni nem is tudná mi ez az egész varázs mindenség itt. Bárcsak anya is itt lenne velem... Követjük hát őket egészen a kandallókig, hogy onnan meg se álljunk hazáig, ahol csak össze akarokl bújni egész estére Jasperrel és csak... csak vele akarok lenni.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT! o.o
A HELYSZÍN SZABAD!


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Harold Macmillan - 2022. 06. 14. - 10:30:32
Elbeszélgetések

2003. március

(https://i.pinimg.com/736x/54/59/88/545988ca75f06fe6afd5fd053f4e8e1f.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/6d/9d/7a/6d9d7aa164799bfd22421960bea38957.jpg)

to; Mr. Gabriel Francis Milton

Harold Macmillan alapos, precíz ember volt, aki ugyanezt a hozzáállást várta el az alkalmazottaitól is. Kiváltképpen olyan auroroktól, akiket a szakma nagyra tartott. Gabriel Milton maga a főparancsnok is tisztelt tapasztalatáért, ám az utóbbi időben, mintha a férfi lába alól kicsúszott volna a talaj. Szétszórtabb volt, túl sokat vállalt feleslegesen és a legutóbbi jelentése is teljes mértékig... nos, borzalmas volt. Macmillan egyszer még vissza is dobta neki javításra, ám ennek következtében csak még kellemetlenebb felfedezéseket tapasztalt. Titkolózást.
Harold Macmillan felkelt a székéből, hogy elvegye a kis asztalra rakott tálcáról a gőzölgő, forró teát és azzal együtt sétált helyére, hogy pontban tizenegykor megkezdje Mr. Milton figyelmeztetésének közlést. Figyelmeztetés, nem fegyelmi volt ez még, ám hamarosan az is terítékre kerülhetett.
Az asztalon ott hevert a meglehetősen hiányos jelentés, így mikor az ajtó nyílt, Mr. Milton azonnal láthatta, miért is hívták be azon a napon. Macmillan szigorú volt, véleményét sosem rejtette véka alá az alkalmazottait illetően. Így merev, hideg tekintettem mutatta az aurornak, hogy foglaljon helyett a terebélyes íróasztal túloldalán helyet kapó bőrfotelben.
- Nos, Milton. - köszörülte meg a torkát, majd egy intéssel a másik csésze forró tea az auror elé reppent. - Gondolom sejti, miért vagyunk ma itt. - Paskolta meg a tenyerével a jelentést, melynek alján Milton aláírása kapott helyett a minisztériumi pecsét mellett.
Hagyta, hogy az auror befókuszálja a lapot. Addig várt türelmesen, mintha azt szeretné magától beszéljen, de nem. Macmillan mindig is annak a híve volt, hogy maga irányítsa a beszélgetéseket.
- Mondj el szóban a történteket, olyan részletesen, ahogy csak tudja. - A feladat egyszerű volt, ám a főparancsnokot az érdekelte, hogy Milton a szemébe hazudik-e, vagy kifejti mindazt, amit a lapról kihagyott. Belekortyolt hát a teába és várakozott.


Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 06. 14. - 22:25:21
TO; Harold Macmillan
(https://i.pinimg.com/564x/42/29/30/4229309edd61ab36a15fe5229fa936ce.jpg)

2003. március 20.
Meghallgatás
16+

Valahogy számíthattam rá arra, ami most következik. Az a két jelentés, amit leadtam a Galwayben történtekről még a legkezdőbb aurornak is gyanús. Persze, hogy Macmillan kiszúrta. Őt ismerve pedig egyértelmű volt, hogy nem fog elengedni. Legalább nem egy szabadnapomat bassza szét ezzel a meghallgatással.
Még fogalmam sincs, hogy mit fogok tenni, de az biztos, hogyha eddig nem kevertem bele Elliotot, akkor ezután sem kellene. De bassza meg, ezért még kurvára sokkal tartozik, mert a szarsága miatt elveszíthetem az állásom. Viszont ezzel már talán bebizonyítanám neki, hogy ő kurvára fontosabb, mint az auror létem.
A megadott időben kopogok az ajtón, majd a beengedő szó után szépen be is lépek. Elutasítom a szívélyes invitálást, nem ülök le és a teájából sem kérek. Bassza meg, egy jó erős kávéra lenne most szükségem.
- Nos, Milton. Gondolom sejti, miért vagyunk ma itt.
- Eltéveszteni sem lehetne a célzást az asztalomon.
Zsörtölődök kicsit pár lépésre Macmillantől, de jelenleg ő a nagyobb kutya, szót kell fogadnom. Ez most nem olyan eset, mint januárban az a kibaszott ház, ez csak az én saram. És végül is jogosnak is vélhetném, hogy behívott.
- Mondj el szóban a történteket, olyan részletesen, ahogy csak tudja.
Most mi a fenét csináljak? Napok óta gondolkodok ezen, de még mindig nem sikerült rájönnöm, hogy mi lenne a legjobb megoldás.
- Nem tudom, mivel egészíthetném még ki a jelentésemet. Az egész gyorsan történt, nem igazán volt lehetőségem jegyzetelni. A bolt, ahol éppen tartózkodtunk, egy része teljesen használhatatlan lett, felújítás zajlik éppen. Az üzletben személyi sérülés nem történt. A tárgy, aminek köszönhetően követni tudtak minket, eltört, már nem használható nyomkövetésre. A valódi célpont én voltam, így kénytelen voltam megvédeni a velem lévő civilt. Nehezen ment, nagyon is képzett bérgyilkos volt az illető, de végül alul maradt. A bicska az enyém. A velem lévő civil pedig megfigyelés alatt áll egy korábbi bűncselekmény miatt. Még nincs elég bizonyítékom ahhoz, hogy le tudjam tartóztatni, ezért a közelébe férkőztem. A kapcsolatunk egyre jobb, egyre több dolgot árul el magáról, hamarosan a bizonyíték is meg lesz.
Tudom, hogy nem erre a sok halandzsára vár valójában. Ő egy nevet akar. Egy nevet, aminek utána tud nézni, amit le tud ellenőrizni és aki után esetleg egy másik aurort küldhet, hogy helyettem learassa a babérokat. Talán jobb is lesz így. Annyiszor figyelmeztettem, hogy egyszer nem tudom már megvédeni. Annyiszor mondtam már neki, hogy fogadjon szót, nem véletlenül baszogatom.
- A neve Fred McCohen. Egy alapvetően piti tolvajból küzdötte fel magát egészen addig, hogy egy komolyabb bűncselekmény tettestársa és talán kiötlője is lett. Egy ideig volt az informátorom, de mostanra már megbízhatatlan lett. Gondolom megérti, hogy egy hónapokig tartó nyomozást nem akartam csak úgy átadni másnak azzal, hogy valaki beleolvas a jelentésembe, és talán ráijeszt az illetőre.
A név valódi, tényleg az informátorom, tényleg figyelmeztettem, hogy baj lesz, ha nem hagyja abba a dolgait, és tényleg benne van valami stikliben, amiről nem tudok még. Bassza meg, remélem elhiszi, mert ha nem, akkor nem tudom megvédeni Elliot seggét. Szóval olyan keményen állom Macmillan tekintetét, ahogy csak lehet, hogy elég hihetőnek tűnjek.
McCohennek meg jövök eggyel, mert ezek után biztos, hogy be kell hoznom majd egy kihallgatásra. Az meg nagyon sokba fog kerülni nekem, és még közel sem biztos, hogy utána is szóba fog állni velem.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Harold Macmillan - 2022. 06. 19. - 07:51:37
Elbeszélgetések

2003. március

(https://i.pinimg.com/736x/54/59/88/545988ca75f06fe6afd5fd053f4e8e1f.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/6d/9d/7a/6d9d7aa164799bfd22421960bea38957.jpg)

to; Mr. Gabriel Francis Milton

– Nem tudom, mivel egészíthetném még ki a jelentésemet. – Kezdte Mr. Milton, amire a főnöke máris felemelte a kezét, hogy egy pillanatra hallgasson el.
– Ne egészítse ki. Mondja el részletesen mi történt, ennyit kértem.  – Közölte Macmillan szigorú stílusban, majd egész egyszerűen csak intett, hogy folytassa a beszédet. Nem is igazán a szavait figyelte mindeközben, hanem a férfi viselkedését, ami kezdett az elmúlt időszakban nagyon is gyanússá válni.
– Az egész gyorsan történt, nem igazán volt lehetőségem jegyzetelni. A bolt, ahol éppen tartózkodtunk, egy része teljesen használhatatlan lett, felújítás zajlik éppen. Az üzletben személyi sérülés nem történt. A tárgy, aminek köszönhetően követni tudtak minket, eltört, már nem használható nyomkövetésre. A valódi célpont én voltam, így kénytelen voltam megvédeni a velem lévő civilt. Nehezen ment, nagyon is képzett bérgyilkos volt az illető, de végül alul maradt. A bicska az enyém. A velem lévő civil pedig megfigyelés alatt áll egy korábbi bűncselekmény miatt. Még nincs elég bizonyítékom ahhoz, hogy le tudjam tartóztatni, ezért a közelébe férkőztem. A kapcsolatunk egyre jobb, egyre több dolgot árul el magáról, hamarosan a bizonyíték is meg lesz. – kezdte. Macmillan a kezeit, az arcát figyelte, hol rándul meg egy izom, csillog-e valami a szemébe. És amire jutott, nem tetszik neki. Gabriel Milton ugyanis hazudott. Ezért hát megköszörülte a torkát és belekortyolt a teába. Egyelőre nem szakította félbe a tisztes aurort. – A neve Fred McCohen. Egy alapvetően piti tolvajból küzdötte fel magát egészen addig, hogy egy komolyabb bűncselekmény tettestársa és talán kiötlője is lett. Egy ideig volt az informátorom, de mostanra már megbízhatatlan lett. Gondolom megérti, hogy egy hónapokig tartó nyomozást nem akartam csak úgy átadni másnak azzal, hogy valaki beleolvas a jelentésembe, és talán ráijeszt az illetőre.
Kérdő pillantást vetett Miltonra. Ezek szerint nem hallotta, hogy MaCohent a napokban letartoztatták és már egy kényelmes cellában csücsül az Azkabanban. Aligha lehetett ott az eseményen.
– Nos, Mr. Milton, nem tudom kit véd, vagy mit hallgat el, de a története jó része bizonyára a fantázia szüleménye. – Kelt fel a székéből Macmillan. Kihúzta magát kötött mellénye alatt és úgy sétált ki az asztal mögül, körbe járva Gabriel Francis Milton termetes alakját. Pontosan ezt csinálta a kihallgatásokon is, hogy nyomást gyakoroljon. Hát most a saját alkalmazottjára kellett.
– Először is, mint auror nem értem miért volt magánjellegű programja egy piti tolajjal, ahogy maga nevezte. Csakhogy idézzem a jelentését: „Aznap munka után volt egy magán jellegű programom. A Mágus téren volt a találkozó, ami után egy ruhaboltban ránk támadtak.” Mit keresett maga Fred McCohennel egy ruhaboltban magáncéllal?  – kérdezte szigorú hangon és megállt Milton mellett, úgy nézett rá, várva a választ. – Másrészt, hogyan hozta ki az Azkabanból? Február elején tartóztatták le a kollégái.  – Tudta, hogy ez a kérdés akár zavarba is hozhatja, Mr. Miltont, ám erre nem várt választ, csak az első felére.
– A tárgy, ami alapján követték magukat nem került a nyomozási anyagba. Ezt azonnal beszerzi, ahogy azonnal megmondja, hogy mit titkol. Ha nem, annak komoly következményei lesznek, Mr. Milton. – Folytatta komolyan. – Tudja, nem azzal van gond, ha valakit véd, azzal van baj, ha nem egyenes. Létezik olyan indok, amit megértek és elfogadok, de maga még csak meg sem próbál partnerként kezelni egy ilyen kényes ügyben.


Cím: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 06. 22. - 12:20:35
TO; Harold Macmillan
(https://i.pinimg.com/564x/42/29/30/4229309edd61ab36a15fe5229fa936ce.jpg)

2003. március 20.
Meghallgatás
16+

Tudom, hogy Macmillant nem fogom tudni olyan könnyen megvezetni, de ha azt hiszi, hogy ezzel a meghallgatással majd berezeltet, akkor nagyon is téved. Nem fogom kiadni Elliotot. Több oka is van neki, de nagyon remélem, hogy a legfontosabb soha nem fog kiderülni. Még akkor is, ha most egy ideig biztos nem akarom, hogy a szemem elé kerüljön. Az, amit tett bőven elég nekem, ez a kis meghallgatás már a saját saram. Akár fel is adhattam volna.
Ahogy köröz körülöttem, mint egy keselyű tényleg azt hiszi, hogy ami a khallgatásoknál bevált majd velem szemben is be fog? Azt hittem, ennél sokkal jobban ismer.
- Nos, Mr. Milton, nem tudom kit véd, vagy mit hallgat el, de a története jó része bizonyára a fantázia szüleménye.
Oké, azt hiszem, hogy most ezt nagyon elbasztam. Még akkor is, ha a sztori jó része igaz, alábecsültem Macmillan aurori hatodik érzékét.
- Először is, mint auror nem értem miért volt magánjellegű programja egy piti tolajjal, ahogy maga nevezte. Csakhogy idézzem a jelentését: „Aznap munka után volt egy magán jellegű programom. A Mágus téren volt a találkozó, ami után egy ruhaboltban ránk támadtak.” Mit keresett maga Fred McCohennel egy ruhaboltban magáncéllal?
Legközelebb jobban át kell gondolnom, hogy mit is mondom, vagy írok le bárhova is. Azt hiszem, tényleg kijöttem a gyakorlatból, már nem tudok olyan könnyen elbújni az érzéseim és a hazugságaim mögé.
- Nos, ami azt illeti, elég jó a stílus érzéke, plusz az információknak ára van. Mindennek ára van.
Hogy mennyire nem kellett volna ezt mondanom, azt egy pár pillanat múlva meg is tapasztalom. Tény, hogy régen nem láttam McCohent, de ennyire azért nem régen, és ha itt lett volna a főparancsnokságon, akkor szembe kellett volna találkoznom vele. Hacsak, nem egy olyan időszakban történt ez, amikor nem voltam napokig itt egy külső feladat miatt.
- Másrészt, hogyan hozta ki az Azkabanból? Február elején tartóztatták le a kollégái.
- Volt merszük… – fakadok ki, mintegy támadásként. - Tudták, hogy nyomozok utána, az az én ügyem volt. Maga meg biztos engedélyezte is, hogy elkapják egy rajtaütésen.
Azért nem viszem túlzásba, hiszen, hogy egyértelmű, hogyha február óta nem tűnt fel az eltűnése, akkor nem nyomozhattam utána valami intenzíven. De remélem, legalább a kérdéseiről elterelem a figyelmet. Látszólag sikerül is.
- A tárgy, ami alapján követték magukat nem került a nyomozási anyagba. Ezt azonnal beszerzi, ahogy azonnal megmondja, hogy mit titkol. Ha nem, annak komoly következményei lesznek, Mr. Milton. Tudja, nem azzal van gond, ha valakit véd, azzal van baj, ha nem egyenes. Létezik olyan indok, amit megértek és elfogadok, de maga még csak meg sem próbál partnerként kezelni egy ilyen kényes ügyben.
Igen, igaza van, de akkor sem tehetek mást. Döntenem kell, és ha mással nem, ezzel most be tudom bizonyítani Elliotnak, hogy ő a fontosabb. És persze segget csinálok a számból, amiért nem tartóztatom le, de kurvára nem érdekel, ha az összes megfigyeltemet, besúgómat vagy gyanúsítottamat más elviszi, őt nem adom ki a kezemből. Merlin bassza meg, akkor itt olyan balhé lesz, amilyet nem látott még a Minisztérium.
- Visszamegyek a helyszínre, ott kell még lennie az eszköznek, ha nem került még a nyomozati anyagba. Ami pedig a többit illeti… – Majdnem megered a nyelvem azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem rá tartozik a magánéletem, nem szolgálatban mentem abba a kurva boltba, még a jelentést se kellett volna megírni, de bassza meg, ez… lesz, ami lesz, már leszarom.
- Ha ennyire jól rájött, hogy védek valakit, akkor azt hiszem, tiszteletben is tarthatná. Nem véletlenül védem a seggét az illetőnek. Ha ideje korán kiderülne itt minden, az egész kibaszott Minisztérium bukhat. A kedves kollégák, akik lefizethetők, azok a közszolgák, akik egy kis plusz miatt képesek eredeti anyakönyvi kivonatokat hamisítani és benyalni ezzel egy aranyvérű családnak. A mágusvilág még nem áll készen erre.
Csak egy kicsit akarom szemléltetni a dolgot, hogy ha most kinyitnám a szám, akkor mi minden veszhet oda, és nem véletlenül utalok a korábban történtekre a Rowle-okkal. Ha Most ez egy lutri, ha akar felfüggeszt, vagy elenged, de ha úgy gondolja, meg akarja majd szüntetni azt a mocskot, ami itt van, akkor talán még azt is megkockáztatja, hogy haladjak tovább az ügyön és csak neki jelentsek, szóban.
- Gondolja át, egy piti tolvaj nem biztos, hogy ér annyit, ha egy komplett korrupciós vonalat felszámolhat elegendő bizonyítékkal.
Megvillantom a szemem rá, igen, most úgy érzem, kicsit talán visszaszereztem az elvesztett előnyömből.
- Kész vagyunk? Mehetek?


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Harold Macmillan - 2022. 06. 25. - 10:29:11
Elbeszélgetések

2003. március

(https://i.pinimg.com/736x/54/59/88/545988ca75f06fe6afd5fd053f4e8e1f.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/6d/9d/7a/6d9d7aa164799bfd22421960bea38957.jpg)

to; Mr. Gabriel Francis Milton

Macmillan őszinte csalodottsággal nézett végig Mr. Miltonon. Tehetséges auror volt, ám színésznek gyenge. Ráadásul hazudni sem tudott olyan jól, hogy bejöjjön neki a próbálkozás "valaminek" az elfedésére. Nos, Harold Macmillan vak nem volt. Az igazat megvallva jó ideje figyelte Gabriel tevékenykedéseit, sőt néha egy-egy lépéséről is jelentést kért személyes csapata tagjaitól, akik nem csak remek kémek voltak, de kiváló kriminálpszicho-mágusok.
- Visszamegyek a helyszínre, ott kell még lennie az eszköznek, ha nem került még a nyomozati anyagba. Ami pedig a többit illeti… - kezdett bele. Harold nem mutatott érzelmeket a szavaira. Sziklaszilárd pillantással nézett végig rajta. Milton titkolózott minden szaván, minden mozdulatán tetten érhető volt, mégsem tett semmit. Épp elég csalódottságot okozott neki, hogy egy alkalmazott, aki úgy érezte, jelentenie kell egy bűncselekmény valamiféle hazugság hálóba keverte magát és bár még csak sejtette annak az okát, hogy miért, mégis szörnyű volt ezt látnia. Főleg azért, mert Miltonnak megadta a lehetőséget, hogy bevonja és a segítségét kérje a kényes ügyben.
- Ha ennyire jól rájött, hogy védek valakit, akkor azt hiszem, tiszteletben is tarthatná. Nem véletlenül védem a seggét az illetőnek. Ha ideje korán kiderülne itt minden, az egész kibaszott Minisztérium bukhat. A kedves kollégák, akik lefizethetők, azok a közszolgák, akik egy kis plusz miatt képesek eredeti anyakönyvi kivonatokat hamisítani és benyalni ezzel egy aranyvérű családnak. A mágusvilág még nem áll készen erre.
- Csak ugyan? - kérdezett vissza Macmillan nyugodt hangon. - És nem gondolja, hogy erről a főparancsnoknak tudnia kéne? - folytatta kérdéssel a beszélgetést. Nem várt rá választ, ezért csak megrázta a fejét a szavakra. Úgy érezte, sőt egyenesen tudta, hogy Milton maga sem gondolta át, mikkel vagdalkozik. Nem volt benne biztos, hogy a férfi épelméjű, egyébként miért próbálna elkövetni bűncselekményt, legalábbis ennyire nyíltan? A hatóságok megvezetése ugyanis az volt.
- Gondolja át, egy piti tolvaj nem biztos, hogy ér annyit, ha egy komplett korrupciós vonalat felszámolhat elegendő bizonyítékkal. - Nos. Milton okosnak hitte magát, de határozottan nem volt az. - Kész vagyunk? Mehetek?
Macmillan összefonta maga előtt a karjait. Úgy nézett végig Mr. Miltonon, mintha sajnálná. Talán még a szemében is csillant némi együtt érzés, ám a szavai keméyebbek voltak, mint valaha.
- Áprilistól  nem vehet részt semmiféle terepmunkán egészen július elejéig. A folyamatban lévő ügyeit zárja le vagy adja át valakinek. Ezt követően a papírmunkában segédkezhet, ám ha ezt követően is hazudni próbál, rácsmögé fog kerülni. - Folytatta. - Pontosan ennyi időt kap, hogy átgondolja ismét, mit mondd el nekem az ügyről.Remélem okosabb annál, minthogy azt válassza, hogy magam járjak utána. - Tette hozzá és az ajtóra mutatott. - Mehet.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Edward Nott - 2022. 08. 02. - 07:05:02
to Lin
2003. Augusztus 2.

 (https://i.pinimg.com/564x/86/f6/01/86f60166766b77e49f669a837a5cf338.jpg)


 öltözet  (https://i.pinimg.com/564x/e9/1f/63/e91f632f235cdd6a55ef863b771ea13e.jpg) II háttérzaj  (https://www.youtube.com/watch?v=vjVkXlxsO8Q&ab_channel=LinkinPark)


Hiányzott ez az előléptetés nekem, mint hippogriffnek a pallos. Nagy megtiszteltetés, hatalmas elismerés, meg minden, de nem véletlenül akar valaki auror lenni. Hacsak nem rosszul töltötte ki a papírokat (de az ilyet kinek is jutna eszébe újságíróknak való hazudós pennával kitöltetni), akkor azért van itt, hogy valóban üldözze a bűnt.  Én pedig pontosan azt tettem. Volt az a Walpurgis Lányai koncert, ami mint kiderült, nem is koncert lett végül, hanem  az aktuális főgonosz szervezet, a Rend újabb tömegterror rendezvénye. Én pedig, mivel már a kispárnám alatt is Waltherrel, a pisztolyommal alszom, ki találtam luggatni az ellenség “frontemberének” a vállát egy pisztollyal, erre tessék. Előléptettek - kispadra. Aktákat tologatni.
Ebből is látszik, hogy itt a Minisztériumnál nem feltétlenül követelmény jól dolgozni, legfeljebb papíron. Papíron.... PAPÍROK MINDENÜTT! Mély undorral a képemen toltam félre az asztalomon heverő pergamenkupacokat, és az egyik lap megvágta az ujjamat.
- Picsába…
Morogtam, és bosszúsan a számba vettem a sebesült ujjat. Inkább küzdjek meg egy Kóbor Grimbusznyi Rend-taggal, mint ezzel itt. Azok is az ember vérét veszik, de legalább érdekes, hogy miért, mert még nem tudjuk, mire kell nekik. Már kiderítettünk annyit, hogy a maguk beteg módján valahogy ezzel akarják megmenteni a világot. A papír viszont… Az eredendően gonosz.
Na de majd a gyakornok! Majd az megment engem ezektől. Direkt egy hölgyet kértem. Egy aranyos kis gyakornok hallgatót, aki pár odadobott aprópénzért, szóval knútért lelkesen tologatja majd nekem az asztalomon a… Oké, lehet, hogy ez nem volt jó ötlet, mert ha a nejem megtudja, hogy diáklányokat próbálok beszervezni magam mellé, még rosszra gondol, és pusztán szeretetből megöl. De még az is jobb, mint a papírok.
Rezignált sóhajjal a bejárati ajtó felé néztem az íróasztalok tengere felett, hogy csekkoljam, érkezik-e a vendégem. Ahogy pedig megláttam az arcát, elkerekedett a szemem, elvigyorodtam, és majd kiesett a nyálas ujjam a számból. Végül pont azzal böktem felé kedélyesen, ahogy odaért az asztalom mellé.
- Te vagy miss Greyson! Tudtam, hogy ismerős a neved…
Felálltam az érkezésére a székemről, hogy leteszteljem a kézfogását. Na de, a másik kezemmel, annyira nem akartam elijeszteni - bár nem tűnt épp elijeszthető típusnak.
- Látod, Kölök, ember tervez… Persze, hogy hozzám osztottak. Szóval üdv a parancsnokságon, örülök, hogy idetaláltál.  Látod, itt minden aurornak van egy saját asztala.
Körbemutattam a hatalmas teremben, ahol valóban, egy nagy légtérben volt mindenki. A magasabb rangúaknak persze volt saját iroda, talán valahol nekem is, de nem is tudom, mert eszembe se jutott elhagyni a jó megszokott helyem. Ahol amúgy sose ültem, legfeljebb ide hajigáltam le az útálatos házifeladataim. És néha az asztallapra tenyereltem, görnyedve, szenvedve a papírok felett. De ez ma megváltozik.
- Te majd ülhetsz itt helyettem. Szereted a papírmunkát?
Szélesen és lelkesen rávigyorogtam, úgy, hogy: UGYE szereted…?! Aztán mielőtt körbevezetném itt, reménykedve vártam, sőt szugeráltam a választ. Valamiért egyre inkább elfogott a balsejtelem, hogy nagyon kéne szurkolnom a helyes válasznak, mert még a végén velem akar majd jönni bevetésekre…



Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Akilina Greyson - 2022. 08. 02. - 17:55:10
To Mr. Nott

Ahogy visszagondoltam tényleg hosszú éveknek és keserves munkának tűnt, hogy idáig eljutottam. A jobb szemöldököm tikkelt ahogy a folyosókat jártam tudván, hogy mi vár rám. Három év, valahogy mégsem ment ki a fejemből az az idegesítő vigyor. De hát már csak ilyen az én szerencsém, mindig valahogy a nehezebb utat kell járjam. Sóhajtottam mielőtt beléptem a nagy terembe.

Az elém táruló káoszban próbáltam megtalálni azt akit keresek. Ami végül valahogy könnyebb volt mint gondoltam.

- A sors és kifürkészhetetlen útjai, vagy mi a szösz… - forgattam meg a szemem anélkül hogy belegondoltam volna, majd erélyesen megráztam a kezét. A szemem azért a két keze között ugrált próbálva ki találni, hogy akkor vajon melyik ujját is szopogatta egy perccel ezelőtt, de aztán úgy tűnt a talárom megkíméltetik attól hogy törölközőnek használjam.

Bólogattam nagy hévvel, és még több rejtett szarkazmussal.

- Váó, szép, az IKEÁban nem lehet ilyet kapni… - na igen valahogy amióta erre a pályára készülök nem igazán az a kép lebegett előttem hogy asztalnál ücsörögjek egész nap.

Ahogy a papír munkát emlegette felvontam a szemöldököm és egy mindent eldöntő pillanatra egymásra néztünk. Ő körülbelül olyan szemekkel nézett rám mint egy kóbor kutya aki előtt egy vastag szelet sonkát lebegtetnek.
- Sosem volt az erősségem, de amit muszáj azt muszáj – sóhajtottam.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Edward Nott - 2022. 08. 05. - 19:40:53
to Lin
2003. Augusztus 2.

 (https://i.pinimg.com/564x/86/f6/01/86f60166766b77e49f669a837a5cf338.jpg)


 öltözet  (https://i.pinimg.com/564x/e9/1f/63/e91f632f235cdd6a55ef863b771ea13e.jpg) II  háttérzaj  (https://www.youtube.com/watch?v=vjVkXlxsO8Q&ab_channel=LinkinPark)


- A sors és kifürkészhetetlen útjai, vagy mi a szösz…
Tetszett a kézfogása, elég határozott. Gondolom a legutóbbi találkozásunk óta átesett pár évnyi aurorképzőn, az pedig sosem hátrány.  Láttam a futó pillantást, ahogy próbálta leplezni, hogy azon gondolkodik, melyik kezem is volt. A haja ennél már nem állhatna jobban fel, de azért menyugtattam:
- Nyugi, a másik volt. Harci sérülés, mi? A papírmunka mind közül a legveszélyesebb.
Az ikeás megnyilvánulásra ránéztem, és kicsit félrebillentettem a fejem. Tudom, hogy valami mugli dolog. De ezért lesz nagyon hasznos, hogy más körökből érkezik, mert majd ha ilyen kérdésem lesz, ki tud segíteni. Na jó, ebből most ki is találtam, hogy valami bútorbolt lehet, lehet, hogy épp az a svéd kék-sárga márkás, amelyikhez valamikor a múlt évben ki kellett mennünk, mert valaki megpróbálta varázsigének használni a termékek neveit, hátha valamelyik a megfelelő pálcamozdulatra összerakja magát. Hát, a tanulság inkább az lett, hogy: Tisztelt vásárlóink, a bútorok elnevezéseinek ismeretlen varázsigeként használása,véletlenszerű pálcamozdulatokkal kísérve ön- és közveszélyes, ezért szigoróan tilos. Még jó, hogy a svéd mágiaügyi minisztérium lazán kezelte az ügyet.
A papírmunka iránt persze nem volt lelkes, de tetszett ez a sóhajtozós beletörődés. Oh, igen, a Minisztériumnak pontosan ennyire lelkes munkaerőre van szüksége. Különben még megbüntetnek még töb munkával. Elnézve ezt a lányt… Majdnem megszántam, hogy irodai munkára kárhotatom. Végülis, most épp van a tarsolyban kevésbé bonyolult ügy, ahová épp csak ki kell lépjek megnézni, hol tartanak az eddig kiküldött kollégák.
- És ha már szép bútorok… Van itt ez az ügy a padokkal, amik muglik seggét harapdálják - veszem kezembe a stóc tetejéről a friss parancsnoki utasítást.
- Ha van kedved, ezt megnézhetjük, miután körbevezettelek a parancsnokságon. Vagy ahelyett. Erre amúgy nem túl bonyolult eltájékozódni. Ez itt egy légtérben mindenki, amarra a főfejesek irodái vannak, ott a lépcsőn kell lemenni a kantinhoz, ahol főleg inkább folyékony kenyeret fogyaszthatsz, és a női wc-ben pedig ne higgy a falfrkáknak, én egy becsületes, nős ember vagyok - tettem hozzá, de kacsintva, hogy azért annyira ne vegyen komolyan. Magam se tudom, mennyire komolyan kéne.
- Nos, van kedved ma velem tartani? Ne félj, ez csak egyszeri alkalom, nyugis terep, később inkább papírokkal küzdesz majd - tettem hozzá huncutul.





Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Akilina Greyson - 2022. 08. 08. - 16:17:30
To Mr. Nott
[/color]

Egy apró sóhaj hagyta el a szám megkönnyebbülten amikor megerősítette, hogy épp nem a nyálas kezével fogott velem kezet. Onnantól csak együttérzően bólogattam.

- Így van, sosem lehet tudni mikor ugrik egy ilyen fenevad az embernek. Némelyik még ellenkezik is hogy írjanak rá...

Az egészet természetesen viccnek szántam, még akkor is hogy ha hangsúlyom teljesen komoly volt. De ami igaz az igaz, a varázsvilágban nem lehetett tudni. Akár még el is lehetett képzelni hogy valaki hobbiból ilyesmiket csinál. Vagy hogy még lehet lehet is kapni valahol... volt az a bolt... A gondolataim elkalandoztak, próbáltam felidézni a bolt nevét, mikor a hangja felrázott a kis bambulásomból.

Halkan és önkénytelenül csettintettem a nyelvemmel. Na erről beszélek! Több vonatkozásban is.

Az arckifejezésem kissé felderült.
- Persze! - feleltem talán egy kicsit túl lelkesen is. De ahogy folytatta a szemöldököm egyre magasabbra és magasabbra húzódott. Ez itt így normálisnak van titulálva? Megnézném a varázsvilágon kívül hol lenne egyáltalán elfogadott hogy valaki igyon munka alatt. Körül-belül sehol. Mondjuk azt nem mondom hogy attól még valószínűleg nem fordulna elő. Az is igaz hogy mintha nem lennék én is party arc, de vannak határok. Van ami buli meg van ami munka...

- Ühüm - ráztam a fejem arra hogy ne higgyek a falfirkáknak. Igazándiból ezzel csak kíváncsivá tett. De azt hiszem most nem rohanhatok fel a mosdóba csak úgy klótyóversikéket olvasni, akár mennyire is érdekesen hangzik.

- Ó hogy fogom én kibírni a papírok nélkül? - forgattam a szemem színpadiasan, "kétségbeesetten" szét tárva a karjaimat. De amikor nem látta bosszúsan néztem vissza papírokra, volt egy olyan érzésem hogy nem lesz sem egyszerű sem érdekfeszítő dolgom velük amint visszaértünk.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Edward Nott - 2022. 08. 19. - 14:57:29
to Lin
2003. Augusztus 2.

 (https://i.pinimg.com/564x/86/f6/01/86f60166766b77e49f669a837a5cf338.jpg)


 öltözet  (https://i.pinimg.com/564x/e9/1f/63/e91f632f235cdd6a55ef863b771ea13e.jpg) II  háttérzaj  (https://www.youtube.com/watch?v=vjVkXlxsO8Q&ab_channel=LinkinPark)


- Így van, sosem lehet tudni mikor ugrik egy ilyen fenevad az embernek. Némelyik még ellenkezik is hogy írjanak rá…
Tetszett ez a kijelentés, már csak azért is, mert ha véletlenül megint elmaradok valami írásbeli házifeladattal, majd bevetem, mint kifogást. Igen, el kell terjeszteni a parancsnokságon, hogy valaki megbűvöli a pergameneket, hogy azok elmeneküljenek a megíródás elől!
Amikor a Kantinról esik szó, és elkerekedik a szeme, elvigyorodom.
- Persze, alkoholt szigorúan munkaidőn kívül. S főleg az után. Szóval elóbb a mugliseggrágó padok, aztán a szórakozás - teszem hozzá kedélyesen, de lelomboz, ahogy a papírokat emlegeti. Ja! Igen. Csakis a papírok miatt vettem ezt a meglepetésgyereket a nyakamba. De a lelkesedését látva nem volt szívem itt hagyni.
- Na jó. Akkor induljunk.
A kandallók felé vettük az irányt, mert onnét lehet csak mágikus helyváltoztatással távozni a Minisztérium épületéből. Persze, biztos lenne az irodámban is valami kis sparheltszerűség, de az az igazság, hogy még nem próbáltam, talán nincs is a Hopp-hálózatra kötve. Ki is kéne kormolni… meg amúgy is, nem akarok kilógni a kollégák közül. Jobb, ha ez az izéhelyettesi micsoda titok marad, amennyire lehet.
- Belfastba, Észak Írországba megyünk, a Szent Patrik templomba. (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15481.0.html) Pár vicces kedvű huligán megbűvölte a padokat, hogy azok harapdálják, akik rájuk ülnek.
Odaértünk az egyik szabad kandallóhoz. Levettem a kandalló párkányáról egy kis tégelyt, amiben a mágikus utazáshoz szükséges por volt.
- Az uncsi melót már mások elvégezték, ellátták a sebesülteket, dolgoznak az amneziátorok is. Nekünk marad a jó rész, hatástalanítani a padokat, meg megtalálni a kis mókamestereket.
Előzékenyen beledobtam a tűztérbe egy marék zöldes csillámot Akilina előtt, mire smaragd lángnyelvek csaptak fel.
- Hölgyeké az elsőbbség. Ahogy mondtam, Belfast, Szent Patrik templom.
Akilinát a hopp-poros tűz egyenest a templomba vitte, ahol is egy szerény kandalló kapott helyet, a központi oltártól nyíló egyik kisebb szobában. Ide lépett ki, hogy megcsodálja a templom szépségét, és nemsokára én is követtem. Nem értettem, miért van kolléganőm elázva, de egy pillanat múlva megtudtam, mikoris én is a képembe kaptam egy loccsantás állott, algás ízű vizet. Úgyhogy a kérdésem kis híján velem együtt szenteltvízbe fulladt, s míg én köhögtem, addig a velünk szemben álló rémült tiszteletes kiabált velünk.
- Maguk művelték azt a padokkal? A sátán küldte magukat?
Én meg harákolva próbáltam megőrizni a méltóságomat, és Akilina felé biccentettem bátorítón, hogy megkezdheti a még nem amneziált szemtanú kihalgatását, aki, miközben zaklatottan bámult ránk, szorgalmasan vetette a kereszteket...

A játék  itt  (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15481.0.html) folytatódik tovább!



Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Enola Hemmings - 2023. 05. 24. - 12:27:15
K i r á n d u l á s
to; Gabriel F. Milton
(https://i.pinimg.com/564x/0e/95/bf/0e95bf97864886acb4997d12f543a4b6.jpg)

2004. május 24.
Nem hazudok már jó ideje magamnak,
bármikor hangosan köszönök a bajnak.
Nem félek tőle, belenézek a szemébe,
mire feleszmélnék, már vége.

zenéd: Who We Are - Imagine Dragons  (http://youtube.com/watch?v=LdMDjf9YDhU) ● outfited: szokásos (https://i.pinimg.com/564x/ec/2f/df/ec2fdf7f157c24d740f7517db970221a.jpg)


- Hemmings, ne maradjon le! - pirít rám Brown professzor, mire megszaporázom a lépteim. Sose jártam még itt a Minisztériumban, gondoltam, akkor már körbe nézek rendesen, de lehet ez itt a baj. Csak én gondoltam így.
Hosszú a folyosó, mosolygó embert alig látni. Elhúzom a szám, hisz az emberek nagy többsége olyannyira büszkén mondja, hogy itt dolgozik, aztán akárkit látok, az mégis faarccal siet valamerre. De az is lehet, csak rossz helyre jöttem. Itt mégis csak a sötét varázslókkal, meg a rendbontókkal foglalkoznak, és belegondolva, egy csupavidám, mosolygós egyenruhás alak, engem se rettentene el, ha épp törvényt készülnék szegni. Behúzom a nyakam, ahogy elkapok egy-egy tekintetet, mert reflexből válaszolnék a fel nem tett kérdésre. Egyelőre én se tudom, mit keresek itt.
Mivel többen jöttünk, magam előtt nagyjából semmit nem látok, csak hogy megváltozott a légkör, azt érzékelem. Felpipiskedek, hogy megnézzem, mi történt, és akkor találom majdnem szembe magam Harold Macmillannal. A döbbenet kiül az arcomra, mert nem gondoltam volna, hogy neki pont erre van ideje, Roxfortosokat istápolni, de elkönyvelve, hogy igenis így történt, megpróbálok közelebbi helyen sátrat verni, mert egy-két delikvenssel ellentétben, engem érdekel is.
Tényleg minden erőmmel azon vagyok, hogy be tudjam fogadni az információt, de.... túl száraz, szinte érzem, hogy fátyolként terül rám a fáradtság, pedig most még a gyógyszert is bevettem, aludtam is. Levegő körülbelül semmi, szorosan állnak körülöttem, és érzem is ennek a hatását, szinte fel se fogom, de a kezem a magasba lendül, hogy jelezzem valami nem oké, közben már fogalmam sincs, kinek a kezét kapom el, hogy ne fogjak megint padlót.
Mikor kijelentem, hogy nem vagyok túl jól, csak morgások meg hangos sóhajok jönnek, megszokták már, velem mindig van valami. Habogva megköszönöm a vizet, de hiába hajtom is fel, nem segít, így még a fejem is lehajtom, mert ez nagyon kellemetlen.
Egy másik férfi hangot hallok, el akar vinni innen, de hadakozni sincs erőm, így ránézek a tanárokra, akik szintén jó ötletnek tartják ezt. Kicsit azért elszomorodok, tényleg érdekelt az előadás.
- Köszönöm szépen - szólalok meg halkan, mert ahogy kiérünk a dohos, túlságosan fojtó kis szobából, kezdem egy fokkal jobban érezni magam.
- ...és sajnálom - nyelek mellé, mert biztos vagyok benne, van neki is jobb dolga, mint engem őrizgetni, a szégyentől rendesen pír szökik az arcomra. Pedig nem egyszer éreztem már magam kellemetlenül, de ez viszi eddig a pálmát. Bevezet az irodába, és be is foglalom a kényelmes fotelt, amivel kínál, és boldogan biccentek a teára meg a kekszre is, mindkettőt szeretem. Jó, alapjáraton sem mondhatom magam túl finnyásnak.
Egy ideig nézem, ahogy megy a férfi ide-oda, aztán ráncolni kezdem a homlokom, mert zavar keletkezik az erőben.
- Mr....mr...mr. Milton - halkan habogva szólalok meg, kezemmel az emelkedő borítékra mutatva. Én rivallónak tudom be elsőre, hisz azzal már találkoztam, de hamar világossá válik, senki nem kiabál, helyette valami por kerekedik, amitől egyből rám tör a köhögőroham, és utána olyan furcsán érzem magam. Szinte csak távolról hallom a zár kattanását.
- Ki..kellene mennünk - halkan akadozva beszélek, de a hangom is olyan, mintha nem is az enyém lenne. Az érzés az viszont tetszik, megint nincs semmi, csak üresség, és bódultság. Elmosolyodom.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 05. 28. - 16:53:07
TO; Enola
(https://i.pinimg.com/originals/15/da/ef/15daefe4650a22c47820c11d5099d1cb.gif)

2004. május 24.
Kirándulás
16+

Nem értem, mi ez a nagy felbolydulás a parancsnokságon. A kihallgatóban vagyok, most hoztam be valakit, és kéne mellém még egy személy. Nekem egy újonc is megfelelne, nem különösebben érdekel. Legalább tanulna valamit ezen a napon. A legilimencia segítségével úgyis kiszedem belőle, amit akarok.
Macmillan irodájában azonban nincs senki, így a keresésére indulok. Nem tudok róla, hogy bármilyen fontos megbeszélés vagy sajtó esemény lenne, azonban mikor meglátom a rengeteg diákot, már tudom, hogy mi ennek az egész szokatlan helyzetnek az oka. Komolyan, a főparancsnokság az elmúlt néhány évben nem csillogott így, és nem volt ilyen rendezett, mint most. Persze, tudom, hogy szükségünk van utánpótlásra, de azért ezt már túlzásnak tartom.
A csoport élén meg is látom azt a személyt, akit keresek. Sóhajtok egyet, mert nem hiszem el, hogy nem lett volna erre sokkal alkalmasabb személy, aki persze nem én vagyok. Ismerem a képességeimet, simán elüldözném a jelentkezőket. Intek egyet a fejemmel, hogy kéne pár szót váltanunk, de aztán meglátom a kislányt, és jobbnak látom, ha most nem zavarom meg ezt a bemutatót, sőt őt is inkább magammal kellene vinnem mielőtt rosszul lesz és medimágust kell hozzá hívnunk.
- Köszönöm szépen és sajnálom – mondja, miközben haladunk az irodám felé.
Azt hiszem, jobb lesz neki ott, amíg kicsit összeszedi magát és újra tud csatlakozni a társaihoz. Addig én is előkészítem a kihallgatást. Majd rábökök valakire, aki éppen kávézik, aztán elintézzük az ügyet.
- Mégis mit sajnál? Azt, hogy rosszul lett? Gondolom nincs befolyással rá. Ez a hely sok emberből sokféle reakciót ki tud váltani.
Nem értem, hogy miért kell valamiért bocsánatot kérni. Az eset megtörtént, valószínűleg nem is lehet rajta változtatni vagy előre felkészülni. Azt meg remélem nem gondolja, hogy engem feltart. Persze, jó lenne levezényelni a kihallgatást, de semmi sem fontosabb annál, hogy egy látogatóért lehetőleg ne a mentő jöjjön.
Az irodámban leültetem a székemre, majd a kisasztalról előveszek egy kevés kókuszos és csokis sütit, amit még tegnap csináltam, majd töltök egy kis citromos teát neki. Jeges tea, hogy valóban frissítő legyen.
- Egyen egy kicsit és igyon mellé. Segít abban, hogy jobban legyen. Minden saját készítésű, és nem akarom megmérgezni, ne aggódjon.
Azt hiszem, ez utóbbit nem kellett volna hozzátenni. Nem mindenki fél ettől, sőt, talán az emberek többsége egyáltalán nem fél ettől. Amíg falatozik, addig elkezdem rendbe tenni a korábban félbemaradt akták rendezgetését, aztán át kell majd néznem a postát is. Ha jól láttam, akkor be akarnak majd hívni megint meghallgatásra egy-két Wizengamot előtt lévő ügy kapcsán.
- Mr….mr…mr. Milton…
Nem lep meg, hogy a nevemet hallom. Az ajtónál ki van írva, és korábban Harold is említette neki. Nem hiszem, hogy ez a pár perc elég ahhoz, hogy jobb állapotba kerüljön, ezért odafordulok felé.
- Igen, Ms. Hemmings?
Igazából nem is kell válaszolnia a kérdésre, látom, hogy felemelkedik az egyik levél az asztalról, majd felrobban. Azonnal valamilyen por vagy mi keveredik a levegőbe. Kicsit fújt, de a lassan rám telepedő hatásából biztos vagyok benne, hogy nem fog megölni. A tiszta gondolkodásomat azonban hamar egyre vastagabb köd borítja be. Hallom, ahogy kattan a zár. Csapdába estünk a saját irodámban. Remek.
- Ki..kellene mennünk.
Ahogy eljutnak hozzám a kisasszony szavai rájövök, hogy akármit is kezdek a zárral, először muszáj megoldanom, hogy ne ezt a levegőt lélegezzük be tovább. Mielőtt még bármit tenni tudnék egy alak jelenik meg a tőlem távolabb lévő sarokban. Azonnal felismerem, bár egyre nehezebben megy a gondolkodás. Hogy a fenébe jutott be ebbe a szobába, keresztül a parancsnokságon? Hacsak nem használta ki a látogatást…
Előveszem a pálcám, hogy légbuborékot varázsoljak Enola és körém. Ahogy látom Taknyos Bill mindenre felkészült, csak arra nem, hogy ketten leszünk. Ha sikerülne kicsit kitisztítani a kisasszony gondolatait, és rávenni, hogy ne álljon az utamba, akkor nem lesz gond.
A pálca azonban kirepül a kezemből, és egyenesen az íróasztalon landol. A picsába, sokkal felkészültebbnek kéne lennem. Most viszont nincs nálam megfelelő bájital sem, a levegőt pedig egyenesen lehetetlen lesz így megtisztítani.
- Bubo… Buborékfej bűbáj!
Próbálkozom segíteni Enolának, hogy mit kéne tennie. Ami még lehetséges, hogy vagy visszadobja nekem a pálcámat, vagy egyszerre odaugrok érte, és reménykedem, hogy Bill nem előz meg engem.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Enola Hemmings - 2023. 06. 04. - 18:32:07
K i r á n d u l á s
to; Gabriel F. Milton
(https://i.pinimg.com/564x/0e/95/bf/0e95bf97864886acb4997d12f543a4b6.jpg)

2004. május 24.
Nem hazudok már jó ideje magamnak,
bármikor hangosan köszönök a bajnak.
Nem félek tőle, belenézek a szemébe,
mire feleszmélnék, már vége.

zenéd: Who We Are - Imagine Dragons  (http://www.youtube.com/watch?v=http://www.youtube.com/watch?v=$1#) ● outfited: szokásos (https://i.pinimg.com/564x/ec/2f/df/ec2fdf7f157c24d740f7517db970221a.jpg)


Szinte borítékolható volt, hogy ezt a kirándulást sem úszom meg anélkül, hogy ne vetődne rám a figyelem. Pedig én esküszöm, más vágyam sem volt, mint megbújni, és végighallgatni Mr. Macmillant, esetleg megnézni, mit rejt magában az a halom papír. Hovatovább most már illene azon is elgondolkodnom, mihez kezdjek magammal, ha kikerülök a Roxfortból, mert az idő ketyeg, és nem fog csak azért megállni, hogy én eldöntsem, mire szeretném vinni az életben.
Többek között ezért is ragadom meg a lehetőségeket, és nézek meg magamnak helyeket, amik aztán felkerülhetnek a nem is annyira képzeletbeli listámra, ami szégyenszemre elég karcsúcska jelenleg.
És most már fel se róhatom senkinek, ha rám aggatják a figyelemhajhász jelzőt is a többi mellé. Rosszul érzem magam, és nem is csak fizikailag, mert még Mr. Milton is miattam kell, hogy mással foglalkozzon a saját dolga helyett.
- Igazság szerint.... nem feltétlenül a hely teszi. Inszomniás vagyok, így bár jó sokáig vagyok el alvás nélkül, vannak ennek hátulütői is, mint az látszik - motyogom, kivételesen nem hazudva, vagy hallgatva el információkat. Úgy érzem, itt mihelyst füllenteni kezdenék, megszólal valami riasztó, ami azon nyomban le is buktat. Azt pedig nem kockáztatnám meg a világért sem.
A szék viszont kényelmes, mégse merem teljességgel kihasználni, épp csak ráülök, csak annyira hogy ne zakózzak mellé, viszont a kekszet csak úgy falom, mert amint az első falat a számba kerül, már érzem is, hogy erre is szükségem van... mármint arra, hogy valami táplálék kerüljön a szervezetembe.
- Eszembe se jutott aggódni, ez isteni finom - és ha a szavaimnak még nem is hinne, a jó ízű nyammogásom kellő bizonyíték lehet, vagy az, hogy szinte azonnal nyúlok a következőért, amit aztán szépen le is öblítek.  Egy idő után meg már a bátorságot is veszem, hogy körbenézzek a helyiségben, így tűnik fel a rendellenes levél is, amire próbálom is felhívni az auror figyelmét.
És bár a célom elérem, sokkal nyugodtabb nem leszek. Szinte azonnal robban a tárgy, és fura füst száll fel belőle, amit még csak beazonosítani se tudok, mi lehet, viszont ahogy rátelepszik az agyamra, úgy érzem magam egyre kellemesebben.
- Bubo… Buborékfej bűbáj! - a hang segít visszatérni a valóságba, amibe aztán próbálok is kapaszkodni, mert valahol felfogom, hogy ez most nem egy sulis tréfa, hisz Mr. Milton is idegesnek tűnik. Csak mikor követem a tekintetét, látom meg én magam is, hogy nem csak ketten vagyunk az irodában. Előveszem a pálcám, és próbálok gondolkodni, mi lehet az, nemrég tanultam, vagy olvastam róla? Teljesen mindegy, az agyam forogni kezd, köszönhetően a túlélési reflexnek, vagy épp az adrenalinnak, és mondom is a bűbájt, de teljesen hasztalan, nekem az még nem megy.
Jobb ötlet híján, az íróasztalba kapaszkodva húzom fel magam, természetesen hatalmas erőlködések árán, csak hogy meg tudjam fogni az auror pálcáját, és visszajuttatni neki.
- Nekem...az..még...nemmegy - próbálom a lehetőségeimhez mérten, tudtára adni, hogy akkora képzettségem még nincs, hogy azt a bűbájt produkálni tudjam... sajnos.


Cím: Re: Aurorparancsnokság
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 06. 09. - 20:28:33
TO; Enola
(https://i.pinimg.com/originals/15/da/ef/15daefe4650a22c47820c11d5099d1cb.gif)

2004. május 24.
Kirándulás
16+

Azt hiszem, a legjobb lesz, ha gyorsan végzek a feladataimmal, mert később még szükségem van egy kis időre. Nem akarok hulla fáradtan hazaérni. Viszont közbejön egy apróbb ugyanakkor talán fontosabb feladat. Nem igazán szeretném, ha a parancsnokságon lenne rosszul egy diák. Örülhetnék éppen, hogy a Mungóból idejön valaki, de az nem August lenne, az alapszintű orvosi ellátásra pedig én is képes vagyok.
Az irodámban gyorsan megkínálom egy kevés sütivel és teával. Ez talán segít neki a felépülésben. Szeretném, ha úgy hagyná majd el az irodát, hogy minden rendben van már vele.
- Igazság szerint… nem feltétlenül a hely teszi. Inszomniás vagyok, így bár jó sokáig vagyok el alvás nélkül, vannak ennek hátulütői is, mint az látszik.
- Értem.
Soha nem volt az elalvással ilyen jellegű problémám. A PTSD másként hatott rám, bár akkor is voltak álmatlan éjszakáim. Ettől függetlenül egy rakás auror között lenni, mindenkiből mást hoz ki. Ha egy kis pihenés, kilépés a szűk és gyors program keretei közül segít, akkor természetesen muszáj megtenni.
- Eszembe se jutott aggódni, ez isteni finom.
- Ennek örülök. Mostanában kísérletezni szoktam az ízekkel és már megszoktam, hogy ez nem mindenkinek tetszik.
Persze volt már olyan, ami még nálam is kiverte végül a biztosítékot, pedig annyira érdekesnek tűnt eleinte. Meg mikor kigondoltam akkor is. Csak aztán nem igazán az lett a végeredmény, mint amire számítottam. Sokáig viszont nincs lehetőségünk erről beszélni, mert amíg az akták között pakolgatok, addig az asztalon lévő egyik boríték megemelkedik és felrobban mindenféle gázzal teleszórva az irodám levegőjét.
Ms. Hemmings kapja a legtöbbet belőle, mert ő van a legközelebb hozzá, lévén az asztalomnál étkezett éppen. A por azonban hamar elér engem is, és bár próbálom megakadályozni az elterjedését, a pálca hirtelen kirepül a kezemből. Ez így nem lesz jó. A legilimenciával nem tudok legyőzni senkit, a puszta erőhöz pedig kéne egy kicsivel tisztább fej, mint amivel most rendelkezem. Megpróbálok segíteni a kisasszonynak, hogy legalább kettőnk közül ő legyen egy picit magánál, és ha már azért jött ide, mert rosszul van, akkor ne legyen még szarabb állapotban.
- Nekem…az..még…nemmegy.
- Bassza meg!
Erre azért nem számítok. Ketten vagyunk egy ellen, nem kéne gondot okoznia ennek a szarházinak, és mégis kitalálta, hogy miként tud sarokba szorítani. Most ráadásul fölényben érzi magát, látom a gondolataiban. Játszadozik velünk, és élvezi is. Talán ez lesz a szerencsénk, mert ebben az állapotban alábecsül majd minket.
Az íróasztal felé fordulok, el kell érnem a pálcát.
- Stupor! Dormito! Valamelyik…
Valamelyik biztos menni fog a kisasszonynak, ha már ott van a kezében a pálca. Csak ne engem célozzon vele, hanem Billt.
Hallom, ahogy Agiel és Azazel az ajtón kívül ugatnak, és nyüszögnek. Most azért örülök neki, hogy nem voltak az irodában, mert nem tudom hogyan hatna rájuk ez a szer. Végül sikerül elkapnom a pálcát az asztalról, és azonnal alkalmazom is a buborékfej bűbájt a Ms. Hemmingsen, majd magamon is. Mélyeket lélegzek, de csak óvatosan. Biztos vagyok benne, hogy csak pár percig tart majd a hatás. Sietnünk kell.
- Jobban van, Ms. Hemmings?