Oldal nyomtatása - Fiúhálók

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
előzmény (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15390.msg89598.html#msg89598)
(https://i.ibb.co/VNtfvQj/owl.png)

Ez az iskola nem arról híres, hogy különösebben megkönnyítené bárki dolgát, ha szabadidőről beszélünk. Negyedikben több az óra és bírhatatlan a könyvtömeg, hatodikban viszont hiába kevesebb az óraszám, az anyag mennyisége és nehézsége egy teljesen más szintet képvisel. Még ő is erőteljesen érzékeli, pedig kifejezetten nem a stréber könyvmoly típus. Egyszerűen csak eljött az a pont, hogy a szimpla affinitása nem elég. Mégsem viszi rá a lélek, hogy beüljön a könyvtárba tanulni, nem... inkább lelép egy nyűgös negyedikessel lógni, mert az egy érett döntés.
Nos. De legalábbis furcsa módon kellemesebb, mint az ellenkezője.
Csak a sötét pillák rebbennek, ahogy a fiú belekarol, engedi, hogy közel bújjon hozzá. Senki nem szól rájuk, elvégre ebben a korban nincs abban semmi furcsa, ha egy kamaszpáros turbékolva távozik a színről, még ha ez rá személy szerint meglehetősen jellemzőtlen is. Bár, ki tudja? Nem mintha mostanra nem néznének ki belőle bármit is.
Lepillant a srác fejére a szavakat hallva. Milyen... direkt. Tényleg nagyon rossz passzban kell legyen, ha ennyire nem érdekli az ég világon semmi, még saját zavara sem. Mondhatná, hogy ez az egyetlen ok, amiért ilyen könnyedén enged neki, de valójában nem biztos benne jelenleg, mi ez a fenenagy engedelmesség tőle. Persze. Élvezett vele lenni, de élvez bárki mással is lenni nagyjából, szóval...
Hhh... túl fáradt ahhoz, hogy gondolkodjon, egyszerűbb, ha szimplán csak sodródik az árral és csinálja amit Sebastian épp szeretne.
Valahol ezen a ponton találkozik pillantása a bejárati csarnokban kószáló aurorpajtással. Egy hosszú másodpercig farkasszemet néznek, mielőtt a férfi szája éles, féloldalas mosolyra húzódna.
Valami beazonosíthatatlan, kellemetlen gondolat kúszik fel a gerincén és szorít rá a tarkójára hideg ujjakkal ő pedig reflexből kiszabadítja magát a kezek fogságából és helyette átöleli Sebastian derekát közelebb húzva magához. Nem tűnhet másnak jelenleg, mint biztonságosabb támasznak, ám az auror tökéletesen érti a néma, területvédő figyelmeztetést. Még a szemével se tapogassa, ami az övé.
...
Az övé?
Alig kerülnek ki látókörből, már megkérdőjelezi magában a gondolatot. A reakciója értelmezhetetlen a számára, egyszerűen csak indokolatlan az egész jelenet... és amíg ezt próbálja sikertelenül megfejteni, tőle merőben szokatlan módon csendben is marad.
Kicsit fellélegez, ahogy beérnek a klubhelyiség kandalló fűtötte oltalmába, a meleg színárnyalatok lecsendesítik belülről és ahogy a srác ujjai az övéibe kulcsolódnak, van az egész jelenetben valami baromira meghitt, ami egy pillanatra belenyilall az agyába.
Ujjai megszorulnak a fiú kezén, de nem engedi el, koponyájában acsarogva száműz olyan démonokat, melyeknek itt és most helye nincsen. Ha fáradt, mindig könnyebben találnak rá.
- Ugyan, látnod kéne az enyémet. Egy őskáosz van ott. - Neveti el magát, figyelme körbejár azért a szobán, ami maximum a személyes tárgyakban különbözik az övéktől. Pillantása megakad az azonosítatlan főzeten, míg legombolja magáról a talár sötét anyagát. Az alatta lévő fehér, hosszúujjú ing, vörös-arany nyakkendő és fekete, szűkített nadrág kombinációjában különösebben semmi új nincs, bár... az a nadrág kurvajól áll rajta.
A talárt és a táskát egy szomszédos ágyra dobja, a hanyag mozdulat részeként lép a fiúhoz. Állát mutató- és hüvelykujja közé fogja, puha mozdulattal fordítja maga felé. Ezúttal nem mosolyog, pillantása kutatón figyeli a srác nyúzott vonásait. Hacsak nem mozdult el az érintés elől, úgy tenyere az arcára siklik, hüvelykujja megcirógatja bal oldalt a szem alatt húzódó sötét karikát. Elképzelni sem tudja, hogyan képes ilyen titkot rejtegetni saját társai elől, ha ilyen szélsőséges állapotba kerül minden alkalommal. Vagy csak a mostani ennyire kritikus? Szeretné megkérdezni. De esélyesen pillanatnyilag ez hiányzik a srácnak a legkevésbé.
Időnként olyan átkozott figyelmes tud lenni.
Nem szól semmit, egyszerűen csak lehajol hozzá és megcsókolja. A gesztus ezúttal nélkülözi azt a már jól ismert vad szenvedélyt, amivel magának követelte. Ez a fajta finom, gyengéd és kellemes melegséget hagy maga után anélkül, hogy követelne az égvilágon bármit is.
Szabad kezét megemeli, ujjai végigfutják a fiú talárjának gombjait megoldva őket, hogy szintén megszabadulhasson az ágyban meglehetősen kényelmetlen viselettől.
- Mondd csak, Sebastian... - Előrébb lép, éppen annyira, hogy a fiú vádlija beleütközzön hátulról az ágyba és kénytelen legyen leülni. Nem megy tőle messzire, a kiszámított mozdulat részeként hajol le és hacsak Sebastian nem akar beleütközni, kénytelen lesz hátradőlni.
Bal térde belemélyed az ágyba a srác csípője mellett, míg a jobb a combok közé pozícionálva még a földön támaszt hátul. Pillantása kiismerhetetlenül fénylik, a rakoncátlanul lelógó nyakkendő pedig úgy köti össze őket, mint valami elbaszott szimbólum.
- ...eszedbe jutottam, amikor itt feküdtél aznap éjjel a sötétben? - Nem dorombol hangjában az élveteg perverzióra éhes trágár szörnyeteg. A kérdésnek más íze van, de nehéz behatárolni igazán. Egyszerűen csak... érdekli.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

A zavar minden erejét bevetett, hogy úrrá legyen rajtam s talán sikerült is volna neki, ha nem vagyok annyira nyúzott és nem csak egy másik test melegére vágyom. Ahogy a folyosón a derekamra siklott Noah keze és még közelebb vont magához, ellenállás nélkül simultam hozzá. Éppen csak annyit engedtem a testemnek, hogy újabb adag forrósággal töltse el a füleim hegyét. Ez volt a legfőbb jele a zavarodottságomnak, de időnként olyan erőteljesen ült meg a rózsaszín pír az arcomon, mintha rengetegett futottam volna. Erre most nem volt erőm, enyhe zavarodottság maradt csupán... és elveztem, hogy komolyabb ellentmondás nékül simulhatok bele Noah oldalába. Talán bele is borzongtam volna, de elértünk a klubhelyiségbe és én csak óvatosan kulcstam az ujjaimat az övé közé, hogy elvezessem a hálótermünkig - ami egyébként még nagyjából három és fél óráig biztosan üres volt.
- Ugyan, látnod kéne az enyémet. Egy őskáosz van ott. - Mondta, mikor szabadkozni kezdtem. Az egy dolog volt, hogy az én ágyam olyan volt, mint amin miniumum bombát robbantottak, de mellettem Jacké sem volt éppen szép látvány. Jó szokásához híven teledobálta félpár zoknikkal, mert soha egyiknek sem volt meg a párja. Túl rendetlen volt ahhoz, hogy rendezetten tartsa a cuccait, a házimanók meg nem győzték éjszakánként karban tartani a cuccait.
Erőtlenül gyűrtem a pizsamámat a párna alá. Igazásg szerint elképzeltem párszor Noah ágyát... ahogy este átosonok és mellé bújok, ő pedig azt teszi velem, amit ott a lezárt folyosóban. Anyám bizonyára azt vágná a fejemhez, hogy túl fiatal vahyok ilyen gondolatokhoz és igaza lenne, én mégis újra érezni akartam magamban. Ezért hát az álmodozás kitöltötte a nem átváltozással töltött éjszakát.
- Na így már... - makogtam magam elé, mikor végre kicsit rendezettebben nézett ki az ágy és ledobtam a vállamról a táskát is az éjjeli szekrény elé. Míg nem figyeltem Noah-ra, addig megszabadult a talárjától és a fehér ing meg a nyakkendő nézett velem farkasszemet, túlzottan is kiadva a teste alakját. Valamivel nagyobb volt nálam, én pedig egyenesen tökéletesnek láttam - mégha minden bizonnyal nem is volt teljesen az.
Éreztem, ahogy megint közelebb lép, mert az illata még erősebben talált meg, mint korábban. Messziről képes lettem volna kiszúrni, akár nagy tömegben is... de ilyen közelről veszélyes volt. Éreztem, ahogy a szívem vadul löktet és ő is tudta ezt minden bizonnyal, mert olyan könnyedén nyúlt felém, amire én biztos nem lettem volna képes, hiába akartam őt mindennél jobban újra. Hagytam hogy maga felé fordítsa az arcom, óvatosan végig simítson az arcomon. Egyetlen pillanatra gondolkodtam el csupán, hogy vajon látja-e rajtam a nyúzottságot, aztán jött a csók. Lehunytam a szemem és vadul forgott velem a világ. Nem akartam, hogy ez az érzés elmúljon. Gyengéd volt és finom, hiába nyúltak ujjai a taláromhoz, hogy megszabadítsanak tőle.
- Mondd csak, Sebastian... - kezdte és egy lépéssel könnyen az ágy felé tolhatott. Ekkor éreztem meg megint, hogy elpirulok, de nem ellenkeztem. Ahogy a vádlimnál megéreztem a matracot, azonnal leültem. Így néztem fel rá azokkal a szinte ártatlan, kölyökkutyásan csillogó barnai szemeimmel - amik valjában egy vadállatot rejtettek. Könnyedén fölém kerekedhetett, engedelmesen dőltem el az ágyon, érezve milyen jó érzés, ahogy a puha matrac a testem alá simul, ő pedig fölém. A comjbát megéreztem a combjaim között, amitől egy picit talán sóhajtottam is.
- ...eszedbe jutottam, amikor itt feküdtél aznap éjjel a sötétben?
Nyeltem egyet két zavart pislogás között. Tudtam, hogy mit akar hallani... de én nem igazán szoktam azt csinálni. Még túl fiatal vagyok hozzá... ugye? Nem, biztosan nem, hiszen lefeküdtem valakivel, illetve hát pontosan vele. Szóval ahhoz sem lehetek túlzottan fiatal.
- Hát én izé... csak... csak éreztelek még ott és akkor igen... - motyogtam szinte felnézve rá. Úgy kaptam levegőért, hevesen, hirtelen, mint amikor a teste alatt remegtem a folyosón, már csak a belőle áradó meleg is valamit kiváltott belőlem. Láthatta, ahogy vadul emelkedik a mellkasom az ing-nyakkendő-pulóver hármasa alatt. - És akkor újra éreztem azt a lüktetést... meg ahogy bennem van... - nyeltem megint egyet, kiszáradt a torkom, ahogy erről beszéltem. Abszolút semmi szexi nem volt ebben a viselkedésben, pedig én mindennél jobban azt éreztem, mióta megpillantottam a Nagyteremben, hogy tetszeni akarok neki. De túl béna voltam ehhez... a testem reagált rá, határozottan, még ő is érezhette, de mégsem tudtam normálisan beszélni.
- Te... te gondoltál rám? - próbálkoztam felvenni a ritmusát.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
16+
(https://i.ibb.co/VNtfvQj/owl.png)

Nem, Noah Nightingale alapvetően nagyon sok minden, de egészen biztosan nem tökéletes. Helyes gyerek, de valójában nincs benne semmi extra, hiányzik a vonásaiból az a férfias sárm, ami 17 évesen azért már kiülhetne az arcára, ám kifejezetten nem ilyen géneket örökölt. Feltehetően kölykös képe lesz még hosszú évek múltán is, ami van, akinek bejön és van, akinek nem. Az utóbbiak miatt nem kell aggódnia, az előbbieket pedig többnyire problémás viselkedése tartja távol avagy hozza testközelbe egy-egy futó játszadozás kedvéért. Nightingale egészen biztosan nem olyasvalaki, akire Sebastian anyja az áldását adná. Ellenben lehet kitekerné a nyakát, ha megtudná mit művel a fiacskájával. Ki tudja? Nem ismeri, nem áll szándékában megismerni és legfőképpen nem gondolkodik ilyesmin.
Tisztában van vele milyen hatást gyakorol a fiúra. Talán nincs félrész farkasból, hogy kiszagolja Sebastian izgalmát, de épp elég tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy felismerje a rá irányuló követeléseket. A helyzet csupán, hogy viszonylag ritkán... ennyire fókuszált.
Igen. Lefekszik másokkal, viszonylag rendszeresen elvégre neki is vannak igényei és a suli okozta stresszt is le kell vezetni valahol. Mégis jellemzőtlen, hogy kifejezetten rá vágyna valaki és nem a kielégülésre önmagában, amiben ő csak egy eszköz csupán. Nincs ezzel baj. Ő is eszköznek tekint másokat. És ez így tökéletesen meg is felel a számára.
Az utolsó azonban, akit a konkrét személye érdekelt egy olyan ember volt, aki már nincs az élők sorában... és pontosan ez, ami miatt nem tudja valójában, hogyan nyúljon Sebastianhoz. El van szokva az ilyen fókuszált jellegű, kiélezett figyelemtől. A feltétel nélküli befogadástól. Attól, hogy valaki tényleg őt akarja.
Megcsókolja, miközben eldönti, hogy valójában nem így van. Nincs szó másról, mint a srác tapasztalatlanságáról. Ha bárki mással hempergett volna abban az átjáróban helyette, akkor valószínűleg fel sem tűnt volna neki a létezése. Talán igénye lesz rá egy-két hétig, hónapig maximum, de idővel levetkőzi a gátlásosságot és rájön, hogy az égvilágon nincs benne semmi különleges azon kívül, hogy elvette a szüzességét.
És ez így rendben van. Függetlenül attól, hogy viszonylag minimális az esély arra, hogy ő maga képes lesz kivárni, amíg a fiú maga fordul el tőle. Belenézve azokba az ártatlan kiskutyaszemekbe, tudva-tudván mi van mögötte, kifejezetten veszélyesnek érzi, hogy neadjisten egy óvatlan percben elkezdene valamiféle... kötődést érezni.
Nem kell hagynia, hogy idáig fajuljon, hm? Meghúzhatja anélkül, hogy jelentene számára bármit is.
Tisztában van vele, miért tesz fel neki állandó jelleggel ilyen kínzó kérdéseket. Talán nem kellene, de imádja, ahogy próbálja átküzdeni magát saját zavarának kusza védfalán, csak hogy közelebb mászhasson hozzá. Jobbját a fiú arcához emeli, hüvelykje megsimítja az ajkait, ahogy beszél és hazudna, ha azt mondaná, nincs rá hatása. Szélsőségesen vizuális típus, elég kimondani előtte valamit, automatikusan elképzeli. Ezért tanul szédítő tempóban anélkül, hogy belefulladna a könyvekbe és ezért reagál azonnal arra is, amit Sebastian mond.
Ujjai lesiklanak a fiú állán, még mindig harapásnyomtól elszíneződött nyakán, zaklatottan emelkedő mellkasán. Elcsípi a nyakkendő utolsó harmadát, finoman meghúzza és biztos benne, hogy még mielőtt végleg elválnának az útjaik, a saját nyakkendőjével fogja hátrakötözni a karjait mielőtt felhúzná magára. De még baromi korán van a perverzióihoz, hm?
- Mhm. Többször is. - Ujjai elérik a pulcsi szegélyét és befutnak alá megmártva magukat a két anyag közt húzódó forróságban. Nem ér a bőréhez, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni az ing anyagán felfelé simító mozdulatot, mely mind feljebb kényszeríti a pulcsit.
- Nem tudtam melyik szobában vagy, de biztos voltam benne, hogy nem lehetsz messzebb néhány ajtónyinál. - Átbújtatja a pulcsit a fiú fején, alácsókol az állának, amíg az anyag fogságában van és ezúttal nem is áll meg félúton a vetkőztetésben. Nem árt némi segítség Sebastiantól, de így vagy úgy leszedi róla a felesleges anyagot.
- Elképzeltem, ahogy fekszel a sötétben, felhúzva, türelmetlenül, arra várva, hogy bármelyik pillanatban nyílhat az ajtó és besétálok rajta. Átkozottul szerettem volna megtenni. - Ujjai lefutnak az ing gombjain, ezúttal sokkal figyelmesebb velük, mert nem tépi le őket. A szavakkal szinkronban gombolja végig fentről lefelé, hagyva hogy a szétnyíló fehér szárnyak között mellkasra, hasfalra csússzon a nyakkendő a legminimálisabb jelét sem adva, hogy azt le óhajtja venni róla.
Lehajol hozzá és megcsókolja újra. Ezúttal sokkal forróbb, mint az imént, de a szenvedély most lassan építkező, türelmes fajta, amit arra terveztek, hogy pontról-pontra gyújtson lángra, ne pedig egyetlen lobbanással égessen el.
- Legközelebb... - Súgja elszakadva a csóktól, arcát az arcához simítja és a szájába véve harapja meg kissé az érzékeny fülcimpát. - ...nyúlj magadhoz a kedvemért. Imádnám, ha rám gondolnál, miközben kivered magadnak.
Széthúzza az inget rajta teljesen, amíg lemezteleníti a fiú felsőtestét és lehajol, hogy végigcsókoljon rajta. Nincs benne az égvilágon semmi sietség, lassan, de biztosan halad lefelé, hol csókol, hol rányal, hol megszívja a bőrt rózsaszín foltot hagyva maga után.
Valahol a sebhely magasságában pillant fel gyorsan bizonyítva, hogy még az átlagbarna szemek is tudnak olyan izzást közvetíteni, amitől az embernek nagy hirtelenséggel egekbe emelkedik a pulzusszáma.
- Biztos lehetsz benne, hogy én ezt fogom tenni. - Hacsak a fiú nem kerüli a pillantását zavarában, hát nem szakítja meg a szemkontaktust, ahogy végignyalja a durva marás okozta szabálytalan szélű sebhelyet. Megpróbálhatja elrejteni előle, de hacsak nem lát valódi, zsigeri nemtetszést, le fogja fogni a csuklóját. Az égvilágon semmi nincs, amit takargatnia kellene előtte.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

Újabb remegés futott át a testemen, ahogy az ujjai végig cirógattak az ajkaimon. A fáradtság még ott volt ugyan, de a testemben uralkodó új, némileg kellemesebb érzések átvették felettem az uralmat. Talán még ott voltak a sötét karikák a szemem alatt és a pirultság éppen csak rózsaszínre színezte a bőrötmet, de határozottan nem éreztem úgy a gyengeséget, mint korábban. Talán csak a tagjaimban ült még mindig az a tompa izom fájdalom, ami az átváltozás utáni legjellemzőbb érzés volt. Ez sosem maradt el, csak voltak alkalmak, amikor könnyebben megküzdöttem vele... leginkább tizennégy éves korom előtt, amikor hirtelen minden sokkal nehezebbé és elviselhetelenebbé vált. Akármennyire is szerettem volna persze, hogy ennek az egésznek vége legyen, tudtam, erre semmi esélyem. Még is reméltem, hogy valaki... egy tudós megtalálja a módját a visszaváltozásnak, én ugyanis teljesen ember akartam lenni. Nem is tudom miért... talán, hogy megfeleljek a családomnak, a barátaimnak... és ne ijesszek halálra senkit, aki úgy közeledik hozzám, mint Noah. Még, ha neki ez játék is volt, nem akartam széttépni még veletlenül sem. Bár erre emberként nem volt esély, az is igaz.
- Mhm. Többször is. - Éreztem, ahogy a meleg tenyere bebújt a pulcsi alá és finoman simít. Az anyag egyre feljebb csúszott a felső testemen. Nem attól remegtem, hogy megéreztem a bőrömön a kastély gyűlölt hűvösségét. A mzodulattal, mintha valaki port vert volna fel, az illata még erősebben ért el és én még jobban azt akartam, hogy kerüljön még közelebb. Egy sóhaj szakadt ki az ajkaim közül, mintha azt akarnám mondani: vedd már le és gyere közelebb. Valójában nem siettettem volna, élveztem a pillanatot.
- Nem tudtam melyik szobában vagy, de biztos voltam benne, hogy nem lehetsz messzebb néhány ajtónyinál. - Az anyagot annyira feltűrte, hogy egy pillanatra a kezeim fogságba estek, ő pedig könnyedén csókolhatott az állam alá. Morgás. Morgás jött, mintha csak az átváltozás előtt lennénk megint... aztán a pulcsiból végleg kibújva, lelöktem azt a földre és tudtam gondolkodni. Gondolkodnom kellett, fékezni a morgást, mielőtt túlzásba esnék. Most nem volt bennem annyi erő, mint a legutóbbi találkozásunk alkalmával.
- Elképzeltem, ahogy fekszel a sötétben, felhúzva, türelmetlenül, arra várva, hogy bármelyik pillanatban nyílhat az ajtó és besétálok rajta. Átkozottul szerettem volna megtenni. - Mintha csak a gondolatiamban olvasott volna. Én is kívántam azt, hogy bár rám találná, bár bemászott volna az ágyat éjszakáként körbeölelő függöny mögé és ölelt volna még inkább magához. De ez a kép gyorsan elillant. Csak a pillanat számított, ahogy az ujjai finoman gombolták az ingem.
Nem mondtam semmit, csak felnéztem rá. Furcsa érzés volt, hogy mennyire helyesnek láttam... azelőtt nem is tudom. Nem néztem át rajta, mert folyton belement és zavarban voltam, de csak arra a furcsa, hányingeres érzésre emlékeztem, amit a gyomromban éreztem, akárhányszor megéreztem az illatát. Valahogy túlságosan hatott rám, nem úgy, mint mások esetében. Az övét messziről felismertem... elbódított, ezért nem vettem sokszor észre, mentem belé és jött a zavar.
Az újabb csókot már könnyebben viszonoztam, kevesebb zavarodottsággal. Az ajkai olyan puhák, olyan melegek voltak, hogy szívesen adtam meg magam nekik. - Legközelebb... - húzódott el, hogy az arcát az arcomhoz préselje... majd a fülembe harapva egy sóhajt csaljon ki megint a testemből. Ez a hang más volt, magasabb, remegősebb, mintha az egész testemben hirtelen ezerszeresére növekvő mindent akaró érzést egyetlen, rövid hanghatásba sűrítettem volna. Éreztem, ahogy az a forróság elöntötte minden porcikámat. - ...nyúlj magadhoz a kedvemért. Imádnám, ha rám gondolnál, miközben kivered magadnak.
Éreztem, hogy zavar jövök, ráadásul a mellkasom, a felsőtestem, így pedig lassacskán a marás nyom is. Nem akartam, de nem tudtam mozdulni, túlságosan akartam.
- Én nem szoktam... azt.- Motyogtam a szavakat, de közben egy kicsit megfeszültem, hiába remegtem a vágyaktól olyan nagyon. Nem akartam, hogy megérintse a sebet, hogy lássa miféle lények tették... mert még a vak is láthatta. Éreztem, hogy felnéz a csókok között, de kerültem a pillantását. Nem akartam látni, ahogy átvillan a szépen csillogó szemeken a felismerésre.
- Biztos lehetsz benne, hogy én ezt fogom tenni. - Oda akartam kapni a kezemmel, hogy visszahúzzam a ruha anyagát és elfedjem, de ő olyan könnyen tolta félre a kezem, szorította le a csuklóm, hogy esélyem sem volt ellenkezni. Gyenge is lettem volna az átváltozás után csak úgy kiszakadni a szorításából.
- Nem szép látvány... kérlek... - érezhetően kétségbesettebbé vált a hangom, de a testem ugyanúgy akarta, érezhette, ahogy odalent hozzám ért a teste, mennyire akarom. Sóhajtottam is egyet, mintha egyszerre rettegnék és élvezném a pillanatot. Nem akartam, hogy megtudja, mi vagy... de kellett az az érzés, ahogy a testemben volt legutóbb. Akartam azt a forróságot, azt a kínzó érzést az aprócska fájdalommal, hogy aztán megint jöjjön a megkönnyebbülés.
- Csak... tegyél velem, amit akarsz... - suttogtam halkan, megadóan. El akartam ezzel is terelni a figyelmét az undorító sebhelyről.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
18+
(https://i.ibb.co/VNtfvQj/owl.png)

Hogy képes-e érzékelni a sóhaj mögött neveletlen vadállatként nyújtózó türelmetlenséget, örök rejtély marad. Nem adja semmi jelét legalábbis, hogy bármit is változtatni kívánna a tempón, szándékában áll minden porcikájában kiélvezni a vele töltött időt, ha már feláldozta az összes délutáni óráját érte. Tekintve persze mai teljesítményét, ez nem nevezhető túl nagy áldozatnak, ám... ha már az ölébe hullott a lehetőség, hát élni is fog vele.
Az a morgás lesz a veszte. Hiába dönti el ugyanis, hogy végtelen türelemmel nyalja feszesre pontról-pontra, ha a saját testébe úgy rezonál bele az állatias hang, mintha minimum benne vonyítana a már fogyóban lévő teliholdra.
Rá kell jönnie, hogy szeret változatos hangokat kicsikarni belőle és elmereng a gondolaton, hogy egy éjszaka talán tényleg belopózik hozzá. Be kellene fognia a száját közben. Ez a kósza jelenet pedig elég alaposan felhúzza a fantáziáját. Ehh... túl sokat fantáziál mostanában.
A fiú zavara csak úgy süt alóla. Belemosolyodik, ahogy lefelé halad rajta, nem tántorítja el az sem, ahogy megfeszül a szavaktól, mintha csak fizikailag próbálna ellenállni nekik.
- Hmh. Mit csinálsz akkor, ha felizgat valami? - Ah le kéne állnia. Vagy Batesnek kéne inkább valaki olyat találni, aki nem stresszeli ilyen kérdésekkel minden egyes alkalommal, ha testközelbe kerül. Bár ki tudja? Lehet valahol mélyen élvezi, egyszerűen csak... nem meri kimutatni.
Számít az ellenállásra és nem is kell csalódnia. Ujjai ráfónódnak a csuklójára, lenyomja az ágyra a fiú kezét, ám a hirtelen fellángoló akaratosságon túl nincs benne az égvilágon semmi erőszak. Ujjai meglazulnak ugyanis a csuklón amint nyugton marad és elpihennek a pulzusán valami lusta, puha cirógatás kedvéért.
- Ritkán szép, ha az embert megpróbálják széttépni. - Jegyzi meg csendesen, szája puhán érinti a seb szélét határoló még sima bőrfelületet. - De nekem tetszik. Valami, amit képes voltál túlélni és aztán felállni belőle. Ezen szerintem az égvilágon nincs semmi szégyellnivalaó. - Középmély hangja egyszerre komoly és könnyed, nem engedi hogy lehúzza a téma súlya, de nem is veszi azt olyan félvárról, mint ami kinézhető belőle.
Nem akarja azonban túlfeszíteni a másik tűréshatárát ezügyben, ereszti hát a kezét, ahogy lejjebb csúszik rajta. Annyira, hogy végül térdei a földön koppannak, csípője a fiú combjai közé ékelődik, jobbja pedig felsimít a hasfalán.
- Akármit? - Hangja szinte dorombol a srác domborodó öléből és ha még ezen a ponton sem hajlandó ránézni, hát esélyesen váratlanul éri a csók, ami még nadrágon keresztül éri feszes vágyakozását. Nem. Abszolút nem kerülte el a figyelmét, ahogy lecsúszott rajta.
Szabad keze megoldja a nadrág gombját, a cipzár zizegése figyelmeztető jelzés a szívdobbanásnyi csendben és ha ezen a ponton sem visszakozik Sebastian hiperűrsebességgel, akkor ideje sincs átkozni a vetkőztetéssel ölébe csókoló hideget, Noah ugyanis gátlástalanul végignyal merev tagján lentről-felfelé.
Függően attól, Sebastian hogy reagál az ingerre, folytatja a vetkőztetését. Mindkét kezével a feneke alá nyúl, rákényszeríti, hogy emelje meg a csípőjét és egyszerre nyúzza le róla a nadrágot és az alsót is. A mozdulattal szinrkonban húzza magához közelebb, eléggé ahhoz, hogy kényelmesen rá tudjon hajolni és a következő óvatlan pillanatban már engedje mélyre futni a szájában.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

18+

– Hmh. Mit csinálsz akkor, ha felizgat valami? – A kérdésre annyira elpirultam, hogy egy pillanatra még azt is elfelejtettem, ami a lábaim között lüktetett. Még soha senki sem kérdezett tőlem ilyet… meg igazából nem is nagyon fogtam fel, ha felizgatott valami. Előtte nem is éreztem igazán olyasmit.
– Hát… ö… ö… se… semmit… – dadogtam, mintha nem tudnám erre, mi lenne a helyes válasz. Mikor a történtek után rágondoltam és éreztem még a nyomát annak, ami történt, csak azt kívántam, hogy bár megint velem lenne. Az ágyamba feküdtem és elképzeltem, ahogy a hátam mögött van, átkarol és csókolja a nyakamat, harapja a fülemet… de más nem történt. Igazság szerintem eszembe sem jutott odanyúlni. Egy kicsit féltem, hogy a hangom túlságosan megtöltené a hálótermet.
A zavarról hamar elterelődött a figyelmem. Rettegés vette át… a sebhely. Az az átkozott sebhely olyan gusztustalanul mocskolta be a testemet. Utáltam, ha látják, mert egyértelmű volt, honnan származik. Ráadásul volt egy-két kisebb harapásnyom is a testemen, amit magamon ejtettem, mikro bezsongtam farkasként. A tudatom megmaradt a bájitaloknak köszönhetően, de a marcangolás utáni vágy olyan erősen lüktetett bennem, hogy azt hittem őrületbe kerget. A saját húsomba martam a hatalmas, vadállatias fogakkal.
– Ritkán szép, ha az embert megpróbálják széttépni. – Csendesen beszélt. Az ajkai azonban puhán érintették a sebet, amitől megborzongtam… pedig már majdnem megértettem, hogy tudja mi vagyok… tudja, egyébként biztosan nem a széttépni szót használta volna. – De nekem tetszik. Valami, amit képes voltál túlélni és aztán felállni belőle. Ezen szerintem az égvilágon nincs semmi szégyellnivalaó.
Elengedte a csuklómat. Nem, mintha eddig szorongatta volna, igazából meglepően lágy volt velem, csak én voltam erőtlen az ellenálláshoz. Ahogy lesiklott rólam és halottam a térdeit földet érni, sóhajtottam egyet. Nem is tudom, talán megnyugodtam a szavaitól… ne, éreztem magam egy undorító szörnyetegnek, akit csak megvetni lehet. Mégis azon dolgoztam, hogy eltereljem a figyelmét… a testem arra vágyott, amit legutóbb adott neki. Mindennél jobban érezni akartam.
– Akármit? – kérdezett vissza, de nem néztem rá. Éreztem, ahogy a lüktető, merev részemre csókol és még a nadrágon keresztül is éreztem, milyen forró lehelete, milyen puhák az ajkai. Apró morgást hallattam. Aztán engedtem magam vetkőztetni. Csak akkor rezzentem újra össze, mikor megéreztem magamon a nyelve érintését. A francba… a francba… a francba… Tudtam, hogyha ezt így folytatja, akkor sokkal gyorsabb lesz az a bizonyos robbanásérzés, mint a legutóbb. Újabb morgás szökött ki a számon, ahogy az ajkai rám fonódtak. A hátam ívesen megfeszült… ezek szerint még sem vezettem le elég feszültséget a szexszel az átváltozás előtt.
Az ujjaim belemarkoltak a takaróm amúgy is rendetlenül ledobott anyagába. Egyszerre nyögtem és morogtam, ha megismételte az előző mozdulatot. Ez nagyon nem volt jó… nagyon nem… éreztem, ahogy ki akar belőlem szakadni az az érzés és mindezt alig valamennyi kényeztetéstől.
– Ezt ne… – nyöszörögtem és lenyúltam a hajához, hogy belemarkoval elhúzzam magamtól. – Ne… mert én mindjárt… ahh… – Ha sikerült elengedtem és már a semmitől is csak remegni és nyöszörögni tudtam. Másra nem voltam képes egész egyszerűen.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
18+
(https://i.ibb.co/VNtfvQj/owl.png)

- Fursztráló érzés lehet. - Súgja halkan, mintha lenne bárki is a szobában, aki meghallhatná őket. Nem érdekelné különösebben, ellenben a bizalmasság hajlamos arra, hogy elültesse az érzékeny elmékben a megfelelő gondolatot. Talán legközelebb mikor az éjszaka közepén már mindenki alszik és ő arról álmodozik hogyan öleli hátulról, meglehet eszébe jut milyen átkozottul könnyű lenne egyszerűen csak... engedni a saját testének.
Nem zavarja, hogy válasz nélkül hagyják. Anélkül beszél, hogy különösebb elvárásai lennének vele szemben és az egyetlen, amire igazán vágyik az, hogy Sebastian megnyugodjon az érintései alatt. Hogy természetesnek tűnjön akkor is, ha feltehetően úgy rejtegeti saját sebhelyeit, mintha az élete függene tőle... és valószínűleg így is van, ha az élet minőségét tekintjük inkább.
Noahban nincsenek ilyen jellegű előítéletek. Mindannyian szereztek örökérvényű hegeket az Ostrom alatt, vagy épp a megelőző évben, de még Umbridge főinspektori rémuralma alatt is. Vannak, akiken látható jele van és vannak akik csak a mélyben őrzik, de az iskolai évek egyikükön sem múlt el nyomtalanul. Hogyan is ne fogadná el, ha valaki havonta egyszer kívül viseli a szörnyeteget, ha az övé mindeközben 0-24-ben belül kapar?
Elmondta amit akart és egyéb ingerek híján ereszti is a témát, aminek valószínűleg itt és most nincs sem helye, sem ideje. Nem biztos, hogy lesz valaha is egyáltalán, elvégre a minimális tapasztalatok alapján viszonylag keveset kommunikálnak egymással verbálisan. Tökéletesen el tudja ezt így fogadni, mert amíg nincs más kötődés, szabadon hempereghet vele anélkül, hogy különösebb pórázszerű veszéllyel fenyegetne néhány óvatlan pillanat.
Belemosolyodik abba a kitartó zavarba. Minél tovább fosztja meg a pillantásától, annál jobban vágyik rá és annál hathatósabb stratégiákat piszkál fel benne, hogy megszerezze amit akar. Nem mintha eddig nem lett volna épp elég az inger, de a morgás végérvényesen vezeklésre kényszeríti, amiért ilyen kibaszott szűk nadrágot kellett felvennie. Ami azt illeti, még élvezi is így. Mindig is volt benne egy jó adag mazochizmus.
Fél kézzel nyúl a fiú háta alá, végigsimítja a gerinc feszes ívét és megtapad hátul a derekán, ahogy engedi mélyen a torkára csúszni. Nem hagy neki túl sok pihenőidőt, a következő szívdobbanással már felfele halad, csak hogy aztán ismét mélyre csókolja. A nyöszörgésre nem reagál, ellenben a markolásra már összerezzen. Engedi elhúzni a fejét és méltatlankodva felnyög, ahogy újra levegőt kap, nyelve még utánanyal érzékeny tagjának, mielőtt megnyalná a saját száját.
- Azt mondtad, azt tehetek veled amit akarok. - A hangja szinte ártatlan, ám sokkal kevésbé az a mozdulat, amellyel lehajol azzal sem törődve, ha megtépik ezúttal tényleg. Félrebiccenti az állát és oldalról csókol rá feszes vágyára. Szinte a száján érzi a szívverését. - Nyugi, Bates. - Forró, simogató lélegzete nem segít az önkontroll visszaszerzésében.
- Ne gondolkodd túl, oké? Csak élvezz a kedvemért. - Ezzel a zárszóval csókol rá újra. Szorosan köréfonódó ajkai között a behatolás élménye tökéletes és valóban nem is arra tervezett, hogy gondolkodjanak rajta. Hacsak nem kap valódi ellenállást, hát ezúttal szenvtelenül ignorál mindent, ami nem közelebb kívánja húzni magához. Ritmikus, céltudatos mozgása nem kínozza elhúzódó játszadozással, kimondottan a srác gyönyörére játszik és engedi is, hogy a szájában élvezzen el.
Noah egyszerűen csak arcpirítóan gátlástalan. Fél kézzel továbbra is szorosan öleli a fiú derekát, amíg az feloldódik a kéjben és kérdés nélkül nyel magába fogadva a másik élvezetét. Csak akkor ereszti, ha lecsillapodott és bár ezen a ponton határos némi kínzással, azért még végignyal rajta, lelopva az élvezet maradékát.
Ezen a ponton felpillant, rácsókol a fiú combjára és hacsak amaz nem akadt ki, mint az órarugó, felmászik mellé az ágyra. Ez veszettül lüktető merevedéssel abban a szűkre szabott nadrágban nem épp kényelmes feladat, de legalább segít, hogy némi önkontrollt gyakoroljon.
- Hé. - Lefekszik mellé az oldalára fordulva, hozzásimul egészen Sebastian lemeztelenített testéhez, átöleli a csípőjét és már-már bocsánatkérőn csókol bele a nyakába. - Mondd, hogy legalább egy kicsit azért tetszett.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

18+

Nem akartam. Megijedtem, mert túl forró és nedves volt, én pedig túlságosan lüktettem. Nem bírom… Figyelmeztettem magam, de éppen az utolsó erőmmel nyúltam a tincsek közé és rántottam el a fejét onnan. Már nem voltam zavarban… vagyis hát igen, de nem így akartam azt az érzést. Túl idegen volt ahhoz képest, amit legutóbb éreztem és rettegtem. Rettegtem, hogy kitör belőlem a farkas.
– Azt mondtad, azt tehetek veled amit akarok. – Nem mertem ránézni, csak a hangját hallgattam. Ártatlanul csengett, de én haragudtam… azt mondtam valóban, de azt hittem csak a hasamra fordít és megtörténik, aminek meg kell. Ez bőven túlmutatott minden elképzelésemen. – Nyugi, Bates.
Megremegtem, ahogy megéreztem a bőrömön a leheletét. Egy morgás tört fel belőlem, még ezt is élveztem. Már megint jött az az érzés, hogy menten szétszakadok, hogy felrobban a testem egy pillanat alatt.
– Ez nem jó… – motyogtam, de nem reménykedtem benne, hogy Nightingale-t meghatná. Ő irányított minden téren, azt tett valóban, amit akart… ehhez jóformán még csak az engedélyem sem kellett. Tudtam eddig is, de csak most esett le igazán. Kisklott az ujjaim közül a haja, a kezem visszahullott a gyűrött takaróra.
– Ne gondolkodd túl, oké? Csak élvezz a kedvemért. – A mondat végén megint megéreztem magamon a forró, nedves ajkakat. Lehunytam a szemem, a ritmusra figyeltem, remegtem, martam a takarót. A hangomat pedig képtelen voltam visszatartani. Egyszerre volt morgós, éles és nyögdécselős. Nem hittem el, hogy mindezek komolyan belőlem jönnek ki… de csak egy ideig voltam éber, addig tudtam gondolkodni. Aztán jött az a forró örvény, magával rántott és egész egyszerűen robbant… nagyjából pillanatokon belül.
Éreztem, ahogy a nyelve még egyszer végig fut rajtam oda lent. Ekkora már furcsa, kínzó remegést éreztem csupán… meg egy halkabb nyögés szakadt még ki belőlem. Az ajkai azán rátaláltak a combomra, én meg remegtem. Úgy éreztem, mindjárt elbőgöm magam, csak markoltam a takarót. Bénának éreztem magam.
– Hé. – Éreztem, ahogy mellém simul, de egyelőre a másik irányba néztem. Nem akartam rá nézni, csak sóhajtottam egyet, ahogy finoman csókolt a nyakamba. – Mondd, hogy legalább egy kicsit tetszett azért.
Biztos voltam benne, hogy látszik rajtam, mennyire megijedtem. Más biztosan nem retteg, miközben az az ember kényezteti, akire napok óta vágyott… de én… én éreztem, hogy félek és ő is érezte. Kellett egy pillanat, hogy felé nézzek, az én barna szemeim rátaláljanak az övéire. Azt akarja, hogy én is ezt csináljam neki? - pislogtam nagyokat, szinte beleremegve a puszta gondolatba is. A sima szexben sem voltam túl tapasztalt, de ebben végképp nem. Egyszer láttam, ahogy Jack célozgatásokat tesz a barátnőjének egy banánnal, sőt egyenesen javasolta a lánynak, hogy a gyümölcsön gyakoroljon. Kellett egy banán… minél előbb… ha csak nem akartam, hogy Nightingale megunjon… már pedig azt biztosan nem akartam. Merlinre, éreztem, ahogy a gondolatok őrült módon kavarognak bennem és talán két egész percig is várattam, mielőtt megszólaltam volna.
– Furcsa volt… – böktem ki és lebiggyesztettem kicsit az ajkaimat, még mindig nem tudtam hogyan kéne kezelni ezt az egészet. – Azt hittem, hogy úgy fogod csinálni, mint legutóbb és… – Beharaptam az alsó ajkamat kicsit talán túl szerencsétlenül is, ahogy ránéztem. –Ennyit még sosem morogtam egy huzamban…

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
16+
(https://i.ibb.co/VNtfvQj/owl.png)

Egyszerűen csak ignorálja, amit mond. Nem érti, miért kellene leállnia igazán, elvégre a hangokból ítélve nyilvánvalóan örömet okoz neki. Márpedig ő ilyen típus, szeret örömet okozni különösebb elvárások nélkül, mert neki egyszerűen csak... jól esik. És nincs benne a szótárában, hogy a másiknak nem. Elfelejti, hogy a test reakciói nem feltétlenül vannak szinkronban a mentális felkészültséggel. És nem is ébred rá egészen addig, amíg fel nem mászik mellé az ágyra.
Viszonylag sok mindenre számít, de az ijedtség meglepi. Elhallgat egy pillanatra és most rajta a zavar sora, még ha az nem is pírt mar az arcára, egyszerűen csak... összekavarja a gondolatait.
Az ijedtség olyasmi, amit nem akar rajta látni. Valami furcsa, kellemetlen érzést kapar a gyomrába, a mellkasába, amit képtelen bár beazonosítani, de nagyon. Nagyon nem akarja érezni és ettől pánikszerű menekülhetnékje támad odabent.
Mi a fasz bajod van, Nightingale?!
Pillái megrebbennek, ahogy a fiú végre felé fordítja a pillantását és ettől csak kimélyül benne az a kellemetlen, mardosó üresség, aminek nem kéne, hogy súlya legyen, de Merlin seggére, kurvára van. Utálja ezt az érzést. Mint valami kellemetlen gúnya, amit ráaggattak, most pedig hozzánőtt a bőréhez és képtelen levedleni. Hát baszki. Olyan sokáig nyúlik a csend, hogy a végére szinte vibrál a bőrén és nagyon... nagyon szeretné megtörni. Muszáj, vagy itt helyben hülyét kap? Levegőt vesz, hogy megszólaljon, de végül Bates csodával határos módon megelőzi. Ő pedig csendben marad. Figyeli az arcát, a szemeit, a szavait.
Basszus.
- Ah... ne haragudj. - Keze, mely eddig monoton simogatott csípőn, csak hogy valamit csináljon, most megszorul a fiú oldalán és rákényszeríti, hogy felé forduljon, még ha éppenséggel ez sem épp egy túl figyelmes gesztus részéről. Ebből a pózból ellenben jóformán lehetetlen félrenézni és sokkal. Sokkal könnyebb átölelni.
Meg is teszi, fél kézzel átöleli és hozzásimul egészen, míg a homloka a homlokának koccan, a mellkasán érzi a szívverését és amíg a térde befurakszik a combok közé. A látszat ellenére figyelmes, nem érint érzékeny ponton jelenleg, bár tény és való, hogy egyszerűen csak mintha mindenhol ott lenne.
- Nem akartalak megijeszteni. - Rácsókol a fiú szemöldökére, orrnyergére, az arcára, a szájára. A gesztus rövid, inkább hat simogatásnak, mint valódi csóknak. - Átkozottul felizgat ez a morgás tőled, tudod? - Felpillant rá újra, lusta köröket cirógatva ujjaival a lapockái között. - Annyira, hogy minden féle és fajta szituációban hallani akarom és... nem tudom neked megígérni, hogy türelmes leszek veled. - Nem, valószínűleg nem ez a legmegnyugtatóbb szövege, de ez az igazság. És a tévhittel ellentétben van, amikor arra is szükség van.
- De nem kell olyasmit csinálnunk, amit tényleg nem akarsz, oké? Az nekem se jó érzés. - Ereszti a hátát, felsimít helyette a fiú arcára, hüvelykje lecirógat az állán és finoman lefelé nyomja, hogy a srác ajkai elnyíljanak. Belekóstol az alsóajkába, puhán, alig harapva és bár a pillantása jelenleg inkább otthonos, semmint zavarbaejtő, a helyzet miatt nyilvánvalóan lehet az utóbbi is. - A "nem"-ek nem feltétlenül jelentenek számomra tényleg nemlegességet, mint a példa is mutatja szóval... akarsz valami... biztonsági szót? - Szemöldökei összeszaladnak, ahogy keresi a megfelelő szavakat a témára, amivel még ő sem találkozott különösebben. Nem mintha nem lett volna valaha ő is tapasztalatlan, de az a kapcsolat egyszerűen csak... máshogy épült fel.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

18+

Nem akartam, hogy lássa rajtam, mennyire felkavartak a történtek. Talán jó érzés volt ezt kár is lenne tagadni, mert ugyanazt a megkönnyebbülést éreztem utána… de a hangom. A saját hangom, amit kihozott belőlem megrémített. Nem akartam hallani, a lihegés, a furcsa kis vékony hang, amit akkor adtam ki, ha a fülemre tapadtak az ajkai, annyival nyugodtabbak voltak.
Végül még is csak ránéztem, sőt mikor jelezte, hogy azt szeretné, forduljak az oldalamra megtettem. – Ah… ne haragudj. – Pontosan ezért nem szerettem volna, ha az ijedtséget látja rajtam. Máris bocsánatot kellett kérnie és azt hitte, valami rosszat tett, pedig csak én voltam olyan rohadtul szerencsétlen mindenben.
Ahogy közelebb simult hozzám és összeért a homlokunk, sóhajtottam egyet. Aztán lehunytam a szememet és csak élveztem a pillanatot. Ez is jó volt, legalább annyira, mint az, ami ott történt a lezáródott folyosó részen. Éreztem a belőle áradó meleget, a leheletét, ahogy végig simít az arcomon.
– Nem akartalak megijeszteni – mondta, közben az ajaki rátaláltam a szemöldökömre, az orromra, az arcomra, a számra. Olyan finom volt ez is, mint egy nyugtató simogatás. – Átkozottul felizgat ez a morgás tőled, tudod?
Az ujjai finoman simítottak a lapockáim között. Annyira, hogy még egy kis hangot is hallattam, olyan mormogás félét. Még közelebb simultam hozzá, csak érezni akartam őt még jobban. Talán hülyeség volt, de nem tudtam elképzelni, hogy bárki máshoz úgy bújjak, mint ehhez a hatodikos sráchoz. Bizonyára volt nála helyesebb, erősebb, ahogy nálam is… nekem mégis ő kellett abban a pillanatban ahhoz, hogy megnyugodjak. Nem tőle ijedtem meg, nem is attól, amit csinált, hanem a bennem lévő farkastól, azt hiszem. Olyan vékony a határ az ember és a vadállat között.
– Annyira, hogy minden féle és fajta szituációban hallani akarom és... nem tudom neked megígérni, hogy türelmes leszek veled. – Közölte a tényeket, mire felpillantottam rá. Nem is tudom, mik forogtak a fejemben, talán valami olyasmi, hogy: de én nem akarom, hogy türelmes legyél velem. Nem, én azt akartam érezni, amikor elvesz mindent… még most sem ítéltem el, amiért megkértem, hogy ne és még is a szájába vett.
– De… de nem baj… nem kell türelmesnek lenned. – Megköszörültem kicsit a torkomat, hogy megembereljem magam. Nem akartam mindig dadogni és gyengének tűnni… de Nightingale illata, az érintései egészen összezavartak. Nem tudtam megmondani mi ez – a nyilvánvaló testiségen kívül. De vonzódtam hozzá, túlságosan, mert a szívem még nyugalmi állapotban is olyan rohadtul kalapált, hogy azt hittem kiszakad a mellkasomból.
– De nem kell olyasmit csinálnunk, amit tényleg nem akarsz, oké? Az nekem se jó érzés. – mondta és az államhoz ért a hüvelyk ujjával. Az ajkaim szinte azonnal megnyiltak, hogy aztán finoman harapjon az alsóba. Lehunytam a szemem, hogy a hörgés távozzon. – A "nem"-ek nem feltétlenül jelentenek számomra tényleg nemlegességet, mint a példa is mutatja szóval... akarsz valami... biztonsági szót?
Csak megráztam a fejemet.
– Egyelőre ne legyen biztonsági szó. Azt hiszem… én csak szeretnék minél többet megtapasztalni. – Suttogtam kicsit talán szerencsétlenül és közelebb húzódtam hozzá, hogy a lábamat csípőjére tegyem. Bátor akartam lenni. – És szeretnélek minél többet érezni… ott… meg banánon gyakorolni, amit rajtad kell csinálni a számmal…
A francba. Ezen a ponton jött a felismerés, hogy pont azt mondtam ki, amit egyáltalán nem kellett volna kimondanom. Éreztem, hogy elpirulok megint… ez kellett nekem még. Nem elég, hogy bepánikoltam a kényeztetéstől, még az orrára is kötöttem, hogy mit akarok egy banánnal csinálni.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
18+
(https://i.ibb.co/VNtfvQj/owl.png)

Nem feltétlenül érti, miért csinálja, amit jelenleg csinál. Nem is biztos, hogy akarja egyáltalán értelmezni a saját tetteit, egyszerűbb ha csak hagyja megtörténni azt, ami pillanatnyilag természetesnek tűnik és nem gondolkodja túl a dolgot, mert az nála még soha nem vezetett semmi jóra. A nem gondolkodás ellenben rengeteg problémát szül, de azokat legalább kiszámítva idézi elő. És szerinte sokkal jobb, ha azt kapja, amire számít.
Kimondottan szereti a reakcióit. A legapróbb sóhajtól egészen a falakra kaparó morgásig, egyszerűen csak szereti hallgatni. Jó érzés, hogy miatta keletkeznek egyáltalán és amíg nem gondol rá, hogy ez nem egy általános felállás a részéről, addig tudja élvezni is igazán.
- Nem? - Kutató pillantása az íriszeket vizsgálja és ettől egy nagyon hosszú szívdobbanásra egészen... másmilyennek tűnik. Komolyabbak a szemek, a vonások, az egész hangulat és ez abban a kósza pillanatban megsejteti talán, hogy több is van a barna szempár mögött a szertelen, játékos felhangnál, ami szexben úgy látszik nem ismer nemet és ami minimum a hivatalos büntetőmunka-rekordra hajt az elmúlt éveket figyelembe véve.
A furcsa érzésvilág gyorsan elmúlik, ahogy szemet huny felette és harap inkább tovább gördítve a gondolatmenetet.
Nem szólal meg, ha már egyszer hajlandó úgy istenigazán beszélni hozzá a másik, de rásimít a térdére, a combjára, a fenekére, ahogy közelebb húzódik. Van valami érzéke ahhoz, hogyan pótolja ki a mozdulatokat úgy, hogy azok szerencsétlenkedés helyett abszolút természetesnek tűnjenek.
- Mhmmm... - Ő is szeretné minél többet ott érezni magát, tökéletesen egyetértésben hümmög a gondolattal és már majdnem. Majdnem az álla alá csókol, mielőtt az utolsó szavakra megdermedne a mozdulat.
Hogy mivan.
Egy pillanat néma csend. Aztán kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, még levegőt is vesz... aztán beharapja az alsóajkát. Nagyon. Kurvára nagyon igyekszik nem nevetni. Francba, belül épp megdöglik. Tuti hiéna lesz belőle, ha egyszer animágusnak áll.
- Zabálnivaló vagy. - Nyilatkozik meg végül, a hangjában ott bujkál még a nevetés, de inkább a nyakába csókol, mielőtt újra felpillantana.
- Ki a franc tanácsolt neked ilyesmit, hm? - Sikerült ugyan rendeznie a vonásait, de ez még nem jelenti, hogy a kérdést is vissza tudja fojtani magába.
- Ha gyakorolni akarsz, rajtam gyakorolj. Sőt. Ha BÁRMIT ki akarsz próbálni, azt rajtam csináld, oké? - Baromi szuggesztív tud lenni a pillantása, ha akarja és ezúttal nem nevet, teljes mértékig komolyan gondolja. - De egyébként is. Azért csináltam, mert tetszett, nem mert elvárom, hogy viszonozd. Ellenben, ha ilyen gondolataid vannak... - Ezúttal keményebben rámarkol a fiú fenekére, jobbja becsúszik az ágy és a dereka közé és a következő mozdulattal már fordítja is magára lovaglóülésbe.
Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, hogy úgyamúgy ő még mindig kőkeményen felajzott állapotban van, hát most viszonylag nehéz nem érezni még a nadrágon át is. Le is hunyja egy pillanatra a szemét, ahogy a pózváltással ránehezedő súly olyan mozgást kíván meg tőle, aminek pillanatnyilag nem tehet eleget és nem feltétlenül csak azért, mert még mindig ruhában van.
- Nagyon sok minden van, amit a száddal csinálhatsz és állatira jól esne. - Mindkét keze rátapad a fiú csípőjére, hüvelykjei masszírozó mozdulattal felfutnak a csontok ívén, pillantása végignyalja lentről-felfelé.
- Példának okáért... - Megdönti a saját csípőjét annyira, hogy a fiú előre bukjon, rögtön testközelbe, pillantása ellopja az övét. - ...megcsókolhatnál.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

18+

Az enyhe rózsaszín pír először a fülemre talált rá, aztán szép lassan az arcomra is. Azt a rohadt banánt nem kellett volna emlegetne… de annyira beköltözött a kép a fejembe, ahogy Jack a barátnőjének magyarázza a gyakorlást.
– Zabálnivaló vagy – mondta Noah, de még mielőtt rápillanthattam volna, hogy felmérjem, mennyire égettem le magamat, a nyakamhoz hajolt egy csókra. Lehunytam a szemem és megborzongtam egy kicsit, talán megint morogtam… mert már tudtam, hogy őt nem zavarja a szörny bennem. Felizgatta a hangja, meglehet szándékosan csalta is elő… nem tudtam, de kezdtem úgy érezni, hogy felszabadulhatok vele.
– Ki a franc tanácsolt neked ilyesmit, hm?
Sóhajtottam.
– Hát Jack… a legjobb barátom… – motyogtam kicsit bénán és rápillantottam a barna szempárt keresve. Persze ez megint félreérthető volt több szempontból is. Úgyhogy megint jött a pirulás és a magyarázkodás: – Mármint nem azért, hogy az övét vegyem a számba… szóval a barátnőjének mesélte el, hogy hogyan kell és kérte meg, hogy gyakoroljon a banánon… – Hadartam el a végét, nehogy azt higgye, hogy más miatt ilyet tennék. Egyáltalán minek akarom erről biztosítani? Megborzongtam, ahogy ránéztem… kezdett megfogalmazódni bennem valami, ami összefügött a furcsa érzéssel a gyomromban.
– Ha gyakorolni akarsz, rajtam gyakorolj. Sőt. Ha BÁRMIT ki akarsz próbálni, azt rajtam csináld, oké? – ahogy ránéztem, csak bólintani tudtam. Komolyan gondolta… komolyan, hogy még a bénázásomat elviselné. Én viszont egyelőre a biztonságos részen maradtam volna, ahol ő irányít, ő mutatja mit csináljak. Nem mertem volna azonnal kísérletezni. – De egyébként is. Azért csináltam, mert tetszett, nem mert elvárom, hogy viszonozd. Ellenben, ha ilyen gondolataid vannak...
Rámarkolt a hátsómra, amit sóhajtottam egyet. Fel sem fogtam hogy mozdulunk együtt, amíg le nem pillantottam rá. A fenekem alatt éreztem, hogy most ő készül felrobbanni, hogy rajta lüktetnek végig ugyanazok a vágyak, talán ugyanaz a forróság is, ami engem majdnem az őrületbe kergetett.
– Nagyon sok minden van, amit a száddal csinálhatsz és állatira jól esne. – Mondta, a kezei a csípőmre simultak. El sem tudtam képzelni, hogy amit lát vonzó lehet. Nem voltam még annyira sportos, habár szeptember óta rendszeresen futottam, de a törpe, vézna test nem volt semmiképpen tökéletes.
– Példának okáért… – mozdult egyet. Erre nem voltam felkészülve, így előre buktam, olyan közel, hogy az orrunk hegye majdnem összeért. Az ajkaimon éreztem a lélegzetét és az illata megint hevesebben tört rám. – ...megcsókolhatnál. – Érkezett a folytatás.
Nem volt elég bátorságom még kezdeményezni, habár mindennél jobban vágytam arra, hogy megint érezzem magamban azt az érzést. Lassan hajoltam közelebb, mintha minden mozdulattal a szeplőit akartam volna megszámolni. Aztán a tekintetem az ajkaira vándorolt, mielőtt még csókoltam volna. Finom, puha érintés volt csupán, de már ettől is úgy éreztem, hogy képes lenne ismét magával ragadni az a szokásos melegség.
Egy kicsit bizonytalanul nyúltam a nadrágja gombjához, hogy kipattintsam. Aztán remegve lehúztam a cipzárt. Most nem téptem el… azt nem… csak az alsógatyát, ahogy túl nagy erővel próbáltam lehúzni mindent. Aztán jött a morgás.
– Teperj le… kérlek… – leheltem az ajkai közé és szerencsére nem gondoltam bele a kérésembe, így a pirulás sem jött.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
18+
(https://i.ibb.co/VNtfvQj/owl.png)

Belemosolyodik úgy igazán a morgásba és ez meg is szelídíti benne azt a pillanatnyi ingert, ami fennakadt a banánon nevetgélni és esélyesen ott is maradt örökre.
- Óh? - Automatikusan feltételez az a felkanyarodó mosoly a száján, nyilván direkt félreérti. Imádja, ha belezavarodik saját magába.
- Mhmmmm... - Olyan agyhúzós az a hümmögés, mintha nem lenne úgy istenigazán meggyőzve. - Gondolsz rá úgy? Már érted, nincs abban semmi fura, ha bejön a legjobb barátod. - Mondhatná, hogy tapasztalat, de inkább csak mégsem. Rendkívüli tehetsége van ahhoz, hogy mélyre nyomjon olyan gondolatokat, amelyek óvatlan pillanatokban megpróbálják felkapni a fejüket. Már ha erre van lehetősége és pillanatnyilag... elég jól érzi magát ahhoz, hogy a hangulatot ne a saját sötétjével mérgezze.
Persze szokása szerint gondolkodás nélkül kérdez. Eszébe sem jut, hogy Sebastianra még vár a facepalm felismerés melegkérdésben, pedig az ember azt hihetné, hogy már a folyosón sikerült benne elég mélyen elültetni a gondolatot. Ahw, nagyon rég volt ártatlan szűz kiskölyök. Már nem is emlékszik, milyen volt úgy igazán. És hogy volt-e valaha ártatlan egyáltalán? Kétséges.
Hagyja, hogy a fiú fülig tudjon vörösödni a témában, mielőtt biztosítja úgy istenigazán arról, amiről kell. Benne nem tudatosul ilyen kategorikusan, mennyire is gondolja egészen komolyan amit mond. Persze... nyilván. Ki tudja mi a faszt talál még ki Jack, van pár zöldség és gyümölcs a világon és bárki mással szórakoztató is lenne a téma, de. De?
Hhhh... nagyon engedékeny magával, amikor úgy dönt, inkább mellőzi ezt a gondolatmenetet és valószínűleg meg is bocsátható, tekintve hogy valami sokkal érdekesebb lopja a vérét ölbe. A vonzódás kérdéskörében egyszerűen nincs mit meditálni. Abból az egyetlen pillantásból süt, hogy minden ízében akarja úgy, ahogy van. De ha ennek nem hinne, az teste alatt feszülő követelésnek talán fog.
Igenis azt akarja, hogy kezdeményezzen. Ha pontról-pontra kell irányítania, megteszi és azt is pokolian élvezni fogja. Előre löki tán és megindítja a mozdulatot, de nem segít utána. Azt akarja, hogy csókolja meg. Ő. Azért, mert akarja. És az elhúzódó, óvatos pillanatban belefeszül odalent valami szabadjára nem engedett türelmetlenség hívószaván.
Lehunyja a szemét arra a puha érintésre. Együtt mozdul vele a szája, de nem csinál semmit, amivel felüldominálhatná a csókot. Válaszol rá, de nem veszi el tőle azt a pillanatnyi kontrollt, elvégre... ő kérte. Kezei lecsúsznak a csípőjéről, ujjai belemarnak a takaróba és ahogy a srác keze a nadrág gombjához ér, hirtelen szívja be magába a levegőt. Ezúttal ő csókol. Hiába próbálja visszafogni magát, egyszerűen csak nem olyan óvatos, mint Sebastian. A szája forró, a csók maga elnyújtott, követelő, ajzott fajta és végül nyögve szakad el tőle szinkronban az alsó recsegő zajával, saját szabadulásával...
Ezúttal rajta a sor, hogy morduljon. Bár mélyről jön és érdes a saját vágyától, a türelmetlenségtől, ez a hang színtisztán emberi. Elemi válasz a kérésre, amire nem tud nemet mondani és legfőképp; nem is akar.
Hirtelen a mozdulat amivel magához öleli és már fordul is vele. Csípője a combok között nehezedik rá az ölére, félreérthetetlen hosszú mozdulattal csúsztatja végig magát rajta, hogy érezze elejétől a végéig. De nem temeti bele magát. Elvárja, hogy remegjen érte újra, mielőtt megteszi és ezt a követelést át is adj a csóknak, amellyel a szájára tapad. Heves, forró, akaratos, szenvedélyes, szinte ráfáj a fiú ajkaira és ellopja a lélegzetét annyira, hogy zihálnia kelljen, amikor végre levegőhöz engedi egyáltalán. Nem túl kegyes ellenben, mert ez az a pillanat, ahol a szája helyett fülcimpára harap és pofátlan módon maximálisan ki is használja a felfedezett erogénzónát.
Fél keze a srác fejénél támaszt, jobbja viszont a saját csípőjénél. Sebastian érezheti a combján a kar ínjainak jellegzetes feszülését, bár ebből a szögből egyszerűen csak nem látszik mit csinál. Hogy mennyire nyer értelmet a következő mozdulattal, az éppúgy kérdéses, ám végül keze becsúszik kettejük közé, rásimít a srác fenekére valami nedves, síkos érintéssel alig egy gondolattal azelőtt, hogy belé csúsztatná a középső ujját.
- Nyugi. - A hangja rekedt, ahogy végre ereszti a srác fülét és felemeli a fejét, pillantása kissé ködösnek tűnik bár, kifejezetten fókuszál a másik arcára. - Ezúttal megkapod a farkamat is. - Baromi trágár tud lenni, ha akar, de ha őt kérdezik, ez még virágnyelv volt. Bármilyen virágokat is ismernek a magafajták.
A célja, hogy ezúttal valóban fel is készítse magára, ám ez nem jelenti, hogy nem tudja ingerelni közben, sőt. Érzéke van hozzá, hogy oda nyúljon, ahol baromi jól is esik és akkor. Ha majd tényleg megveszik érte, akkor hajlandó lesz belelökni magát ezúttal egyetlen hosszú, síkos mozdulattal és lehetőleg tövig.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

18+

Ezt a banános témát nem kellett volna szóbahozni. Nagyon nem… mert hát Jack mégis csak egy fiú barát… és Noah is fiú… te jó ég… nekem nem szabad gondolkodni! Lehunytam egy pillanatra a szememet, hogy megnyugtassam magamat. Csak a szívem kalapált még mindig olyan veszettül vadul, amit nem tudtam hová tenni, de az arcomból talán kezdett szép lassan elszivárogni a pír… egészen addig, míg meg nem hallottam, Noah következő kérdését.
– Gondolsz rá úgy? Már érted, nincs abban semmi fura, ha bejön a legjobb barátod.
Valami hümmögés és nyüszítés közötti hang jött ki az ajkaimon egyből. Azonnal kipattantak a szemeim és fogalmam sem volt, hogy mit kéne erre mondani. Mármint… mármint most féltékeny vagy… vagy mi? Nem hittem, hogy tényleg az lenne, hiába fordult meg a fejemben. Noah olyan típusnak tűnt, aki bármit megkaphatott, amit csak szeretett volna.
– Én nem… nem… – hebegtem-habogtam. Még sosem gondoltam Jackre így, jó pár éve a legjobb barátom volt, akit láttam a legrosszabb és a legjobb pillanataiban is. Támogattam, ő is engem… és volt barátnője… és az tűnt természetesnek. Én csak a harmadik kerék voltam.
Igazából örültem is, hogy egy kicsit más felé terelődött a téma, egészen pontosan a testi dolgok irányába. A finom csók, mintha felszakított volna bennem valamit… talán egy gátat, amitől addig olyan veszettül hadonászott eddig minden ellen. Utána olyan könnyek jött a kérés, amivel tökéletesen megfogalmaztam, mit akartam: érezni őt magamban megint. Újra akartam azt a vad lüktetést a mellkasomban, az őrjítő forróságot, a hangos sóhajokat.
Könnyed mozdulattal kerültem alá. Éreztem, milyen merev odalent és egy sóhaj ki is szakad belőlem, jelezve, mennyire akarom. Egy ideig nem is figyeltem a mozdulataira, elterelte a figyelmemet az ajkai játéka a fülemen. A harapásba olyan hangosan sóhajtott, olyan vékony kis hang, amire normális esetben nem lettem volna büszke… most azonban fel sem fogtam, mert megéreztem magamban az ujját, olyan könnyen, olyan nedves dugta oda, hogy megremegtem és nyögtem egyet ismét.
– Nyugi. – Szólalt meg rekedt hangon, de a tekintetem már elhomályosult a lüktetéstől, ami ismét rám talált. Egyetlen forró hullámként remegtem az ujjára. – Ezúttal megkapod a farkamat is. – Tette hozzá, amire talán elpirultam, de megint megfeszült a hátam. Úgy éreztem, hogy a testem mindennél jobban készen áll erre az újabb közös élményre… de nem tudtam megszólalni. Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy még egyszer kimondjam, mit akarok. Pedig ott ült az ajkaim szegletébe, hogy: akarom a farkad…
Megint elpirultam, most még erősebben, mint korábban. Éreztem, ahogy a füleim égnek a zavartól, de közben odalent egyre erősebb lüktetést éreztem, már nem tudtam gondolkodni. A forróság végig kúszott a gerincemen, már-már attól féltem, hogy megint robbanok. Az érzést persze megkoronázta egy morgás is.
– Ké… kérlek… – Suttogtam alig hallhatóan, mintha valami szégyenteljes dolog lett volna… pedig a korábbi beszélgetésünk biztosított róla, hogy tényleg bármit megpróbálhatok vele. Nem. Egyelőre szükségem volt rá, hogy ő irányítson… olyan volt ugyanis, mintha tökéletesen ismerné a testemet. Akárhová nyúlt rajtam úgy éreztem menten megőrülök és most… az ujja mozgása. Csak remegni és nyögni, morogni tudtam, hol egyszerre, hol felváltva.
– Ah… mindjárt felrobbannok… – nyögtem bele a hálóterem csendjébe.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
18+

Hogy a nyüszítésnek is beillő hang, vagy a habogás teszi kérdéses, de minden esetre Noah elneveti magát. Nem szép tőle, de legalább jól áll neki a jókedv és szinte bocsánatkérésként csókol bele a nyakába ha már olyan pofátlanul húzza az agyát. Bár, ki tudja. Lehet most ébresztette rá egy évek óta mélyre nyomott, észre se vett titkos vonzódásra, aztán holnap már nem is lesz rá szükség. Vagy azért pár hetet várhatnának, amíg kineveli saját magán mindenféle banánok helyett. Mindkét srácnak jobb lesz úgy.
Az pedig, hogy neki mi lenne jó, nos... meglehet valóban olyan típusnak tűnik, mint aki bármit megkaphat amit akar, ám nem éretlen kiskölyök már. Tökéletesen tisztában van vele, hogy az életnek saját elképzelései vannak arról, mit lehet és mit nem lehet. Sebastian olyasmi, amit itt és most megengedhet magának ám... meddig? Melyik az a pont, ahonnan nincs visszaút? Ahol elég közel kerül ahhoz, hogy érdekelje, él-e, vagy hal-e? Mikor fordul egy ember át abba az undorító mocsokba, ahol hajlandó félredobni az életösztöneit valami kurva hősies tettért egy óvatlan pillanatban?
Nem ez. Valószínűleg még nem ez, szóval jól érezheti vele kicsit magát anélkül, hogy ez valóban gond lenne és az úgy a végén senkinek nem fáj. Ugye?
Lényegtelen pillanatnyilag. Semmi más nem érdekli ugyanis azon kívül, hogy megfeleljen annak az egyetlen apró kérésnek, ami már önmagában is hatalmas változás a srác részéről. Hogy egyáltalán meg meri fogalmazni, mit akar. Franc gondolta, hogy ő maga ennyire érzékenyen reagál rá, de kristálytisztán érzékeli magán, hogy elveszi az eszét a kis morgós dögje. Azzal, hogy megujjazza inkább, semmint hogy magára húzná, egyszerre kedves vele, bünteti és próbálja meg visszafogni magát, pillanatnyilag nem eldöntve, melyik gondolat is domináns igazán. Nem, valószínűleg nem az utolsó, mert a srác reakciói inkább feszegetik a türelmét, semmint erősítik azt. És igen. Imádná érte, ha kimondaná.
- Mit kérsz, Sebastian? - Alattom kérdése még az érzékenyre harapott fülcimpát csiklandozza, ám a következő mozdulattal már feltolja magát fél kézzel és onnan pillant le a fiú arcára.
- Mh... - Halkan hümmög a nyögést hallva és egyáltalán nem biztos, hogy a sajátja nem annak indult szintén inkább, mert figyelme elcsábul az alatta fekvő testnek. Annak a vágyterhes pillantásnak súlya van, szinte érezni, ahogy végigcsordul a bőrön, mielőtt megállapodna a farkán. Vajon megtépné megint, ha nyalná inkább? Csábító gondolat.
Baromi csábító az is, hogy végre benne érezhesse magát és ezúttal nincs sötétség, amely megfoszthatná a látványtól.
- Hé. - A hangja puhán csendül, egy utolsó simítással megvonja tőle a kezét és a világ hirtelen sokkal. Sokkal rosszabb hely lesz, ahogy nem marad más utána csak lüktető hiányérzet. Kivár addig, amíg Bates hajlandó ránézni, és csak aztán nyúl a térdei alá, hogy felhúzza őket egészen az oldaláig.
- Nézd végig mit művelek veled. - Nem kérés, ez jóformán parancsnak is beillik azzal az érdesre mart hangszínnel. Talán ha kénytelen végignézni és egy az egyben realizálni az eseményeket, legközelebb lesz elég bátorsága pontosan azt kérni, amire vágyik. Újra és újra.
Ráfog saját, merev tagjára és az ahogy végigsimít rajta síkos kezével, kétség kívül arcpirítóan obszcén látvány. Szerencsére nem volt kentaur az apja, tökéletesen arányos minden tekintetben, de a kép, ahogy feszes tagjára fog és hozzáilleszti magát még így is megkérdőjelezi az átjáróban történtek valószínűségét.
Ezúttal nem olyan finom vele, mint akkor. Még az ujjai között vezeti magát, ahogy előretolja a csípőjét és ezúttal ég és föld a különbség a behatolás sima mozdulatában. Most nem okoz szükségtelen fájdalmat és könnyen is nyomja előre magát egészen addig, amíg csípője keményen a testének ütközik. Saját, elégedett sóhaja végül rákényszeríti, hogy szemet hunyjon felette és visszaereszkedjen a fiú testére. Bal kézzel a combjára simít rögzítve egyúttal a saját bordái magasságában a srác térdét, míg jobbja a válla alá csúszik és hátulról mar bele, biztosítva a megfelelő támaszt. Rácsókol az ajkaira, ahogy mozogni kezd benne. Nem gyors, vagy vad, ellenben kemény, határozott és nem. Nem felejti el, hol és mennyire volt érzékeny az imént, amikor még csak a kezét használta.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

18+

– Mit kérsz, Sebastian? – kérdezte Noah, de képtelen voltam bármit is mondani. A testem annyira remegett, az ujját pedig olyan mélyen éreztem, hogy csodálkoztam, miért nem fáj. Nem… határozottan nem volt fájdalom, csak valami furcsa, lüktető érzés, amit legutóbb is éreztem valahol a kínok alatt. Nyitottam volna a számat, de a zavar és az élvezet furcsa keveréke, csak egy újabb nyögést engedett meg.
Levegőért kaptam, mert éreztem, ahogy menten felrobbannok. Ahogy kisiklott a számon, hogy mindjárt felrobbannok, meg is remegtem, pontosan úgy, mint legutóbb, amikor kiszakadtak belőlem ezek az érzések és jött a megkönnyebbülés. Csak később esett le, hogy akkor mentem el… hiszen addig fogalmam sem volt milyen érzés. Nem nyúltam magamhoz, hiába faggatott Nightingale erről.
– Hé.
Ahogy elhúzódott, kirázott a hideg. Éreztem, hogy a testem egy kicsit hűlni kezd… fáztam nélküle. Szabályosan remegtem, de a tekintetemmel egyenesen az ő szemeit kerestem egy kis vigaszért. Tudtam, hogy azért csinálta, mert nem akarta, hogy idő előtt megint megtörténjen, ami korábban. Nem is akartam. Vele akartam egyszerre érezni azt a megkönnyebbülő, remegős érzést. Engedtem, hogy a térdeim alá nyúlva mozgassa a testemet.
– Nézd végig mit művelek veled. – A szavai szokatlanul parancsolónak hatottak, bár a határozottságot sokszor éreztem felőle. Nem ellenkeztem, csak engedelmeskedtem, figyeltem a mozdulatait. Láttam, ahogy végig simít magán… most néztem meg először azt rendesen. Egy sóhaj szökött ki az ajkaimon, egyértelműen jelezve, hogy tetszik.
Nem akartam ezúttal a szemébe nézni. Még zavarban voltam a saját érdeklődésemtől… nem tudtam hová tenni, nekem ez teljesen új volt. Éreztem ugyan a fájdalmat, de máshogy, mint korábban… talán azért, mert olyan könnyen csusszant be. Azért egy szenvedősebb morgást megengedtem magamnak… a zavartságom egyre inkább olvadozni kezdett megint, ahogy a testem megremegett. Olyan mélyen, olyan keményen éreztem most, egészen másképp, mint korábban.
Fölém hajolt, a mellkasomon éreztem a teste melegségét. Az ajkai az enyémekre simultak, én pedig egy adag forró levegővel mordultam megint közéjük a mozgásra. Aztán újra jött a morgás, aztán a nyögés… minden mozdulatra, ahogy újra teljesen bennem volt. Kemény volt és határozott, annyira, hogy a testemre megint rátalált a forró örvény, lehunytam a szemem, megfeszültem újra és újra. Ő a combomat szorította egy kézzel, én pedig az oldalába martam, a körmömet a bőrbe fújva. Bár nem volt hosszú emberként, mégis megérezhette. Tudtam, hogy vörös nyom marad rajta.
Azt kívántam, bár még erősebben mozdulni… mert minden egyes alkalommal még akartam, még, még és még, remélve, hogy egyenesen szétszakadok a karjai között. A ritmus kezdet megőrjíteni, egyre többször feszült ívbe a hátam, egyre hangosabbakat nyögtem. Már nem voltam magamnál, a szörnyeteg és az ember egyetlen forró masszává vegyült. Hallottam, ahogy a nyögéseim egészen kitöltik a teret, de már nem tudtam visszatartani őket… már eszembe sem jutott olyasmi, hogy zavarba kéne jönnöm… és ahogy kinyitottam a szememet egyesen az ő szemei csillogását kutattam.
– Erősebben… – sóhajtottam felé, szinte meg sem ismerve a saját hangomat.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
18+

A srác engedelmessége kifejezetten... izgató. Nem lepi meg különösebben, hogy újabb és újabb részleteket kap belőle, ami a maga zavart pírja mögül is magakelletőn játszik a kedvére. A felfedezés viszont egészen új, elvégre a kettejük között túlságosan is gyors természetességgel kialakult dinamika szintén valami új a számára. Nyilván a jelleme teszi, de általában akikkel összeakad, kimondottan egysíkú mentalitással esnek neki. A többség inkább nevelni akarja, netán móresre tanítani, betörni, büntetni, használni, szelídíteni. Millióegy módon megfogalmazhatná és mégis... ez valami más. Talán képtelen ezt a szituációban átgondolni igazán, de az információ elraktározódik a tudatalatti rejtekében tökéletes táptalajt biztosítva annak a közönségesen egyszerű ténynek, hogy mocskosul jól érzi magát vele. Rajta. Benne.
Az utolsó gondolat fixálódik koponyájában, mint az egyetlen értékelhető parancs, amit jelenleg a teste is elfogadni képes. Figyelme rögzül a reakciókon és valamiért ezen a ponton állatira fontos, hogy a másiknak tetszen amit lát. A sóhaj hatására önkéntelenül is megnyalja a száját. Nem. Nem kell csalódnia benne.
Nem kényszeríti rá a szemkontaktusra, pedig valahol kifejezetten vágyik rá ám kárpótolja helyette a morgás, ami meglehet szenved alatta, de ennyi már aligha állítja meg.
És imádja benne magát. Pokolian élvezi, ahogy a srác beleremeg az érzésbe, ahogy a teste ösztönösen megszorul körülötte, mintha csapdába akarná ejteni. Ugyan. Eszébe sincs kimászni belőle.
Saját mozgása őt sem hagyja reakciók nélkül, hangja egészen kimélyül az élvezettől, nyögése összekeveredik a fiú vadállatias, morgó hangjával. Valahol ezen a ponton koponyája egy eldugott kis szegletében felismeri, hogy ez a hang folyamatosan a veszélyérzetére játszik. Ezért fut végig a libabőr a nyakszirtjén, a karjain, ezért merednek égnek a pihék a tarkóján és ezért izgatja olyan átkozottul. Tetszik a szépség és tetszik a szörnyeteg egyetlen testbe zárva, mintha egy időben kapná meg belőle mindkettőt. Talán egy beteg állat, de legalább felvállalja. Húzzon sorszámot, aki pálcát akar törni felette.
Szisszenve szakad el a csóktól, ahogy a srác körmei belemarnak a bőrébe. Nem jelent valódi fájdalmat, az élvezettől feszül meg benne és rántja a gesztus egy eddiginél durvább, keményebb lökésre. Nem nehéz összerakni a képet, hogy van benne némi kevéssé titkolt mazochista hajlam és kifejezetten jól irányítható ennek ismeretében.
Franc tudja, miért pillant le rá pont akkor. Talán túlságosan is rá van hangolva ahhoz, hogy ne vegye észre, ha a másik akar tőle valamit. Pillantása lehullik az íriszekbe, a sötét szempillák pedig megrebbennek a kérésre. Hmh. Szexi kis dög.
Ő pedig igazi rohadékból van, mert a következő mozdulattal se szó, se beszéd feltolja magát a pózban és feltérdel, mielőtt nemes egyszerűséggel kihúzza magát belőle. Emiatt a saját teste legalább annyira őrjöng, mint feltételezhetően Sebastiané is, viszont csodával határos módon olyan kemény kontroll alatt tartja magát, hogy egynémely tanára tapsikolna örömében. Vagy nem, lévén még mindig az iskola falai között, a hálókörletükben húzogat kiskorúakat. De legalábbis egyet.
A srác csapdába ejtett combjára fog hátulról, előrébb tolja magán, míg másik kezével a csípőjére fog ugyanarról az oldalról. Gyors mozdulattal fordítja hasra, de ezúttal nem engedi feküdni, térdelésbe kényszeríti maga előtt.
Ezen a ponton nincs annyi türelme, hogy még játszadozzon vele, amint megfelelőnek értékeli a pózt, már löki is vissza magát bele. Semmi pihenőidőt nem hagy felfogni egyáltalán az új szituáció jelentette változó érzésvilágot, a következő döfés kemény, erőteljes, kíméletlen.
Ebben a pózban nincs a testnek valódi ellenállása vele szemben, nincs ami visszafoghatná igazán, hát meg is tartja ezt az erőteljes, jóformán durva érzésvilágot minden mozdulatban. Pontosan úgy, ahogy a srác megkövetelte tőle.
És mégis... a látszat ellenére rendkívül kiélezett a reakcióira. Képes visszafogni magát, ha úgy ítéli meg, hogy az a másiknak bármely ponton túl sok lenne.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

18+

Nyögtem egyet, ahogy a teste eltávolodott tőlem. Legszívesebben utána kaptam volna, hogy visszahúzzam magamhoz, újra érezzem a belőle áradó forróságot. De nem volt erőm hozzá, azt akartam, hogy ő vegyen el mindent, amit csak akar. Átadtam neki magamat, ezt hallhatta a morgások és nyögések sokaságából… már nem feszültem be, csak élveztem, ahogy újra és újra mélyre hatol bennem. A fájdalmat is imádtam, ami társult a mozdulataihoz, most már természetes volt. A része volt ennek az egésznek.
Így hát, akármennyire is akartam, nem nyúltam utána. Engedtem, hogy mozgassa a testemet… na nem, mintha nehéz dolga lett volna. Alacsony voltam és könnyű, ami az egyik oka volt annak, amiért beválasztottak a kviddicscsapatba. Ilyen testalkattal a seprű is egyszerűbben mozdult velem, én pedig elég fürge voltam ahhoz ennek köszönhetően, hogy kivédjem a támadásokat. S most is kapóra jött az alkatom. Nightingale könnyedén fordíthatott a hasamra s segített a térdeimre. Ösztönösen támaszkodtam meg az alkarjaimon, igyekezve megtámasztani magamat. Nem volt egyszerű, hiszen éreztem, ahogy remegek a vágyaktól… ez a póz még sokkal izgatóbb volt az előzőnél is – talán csak azért, mert még elég új volt.
Nyögtem egyet, majd egy hangosabbat, ahogy erőteljesen hatolt belém és a testem előre mozdult a matracon. Az ujjaim megint belemartak a takaróba. Újra és újra magas hangon nyögtem egyet, ahogy megint megéreztem a határozott mozdulatot. A testem az ő ritmusával együtt mozdult, erősen, remegősen. Hamarosan a hangokat felváltott a morgás ismerős mélysége.
Megint jött őrjítő köd, a forróság már-már olyan határokat feszegetett, hogy azt éreztem nem bírom tovább. Mégsem jött az a gyönyörérzés, csak remegtem és hörögtem, a homlokomat a takaróra fektetve. Tökéletesen megtehetett velem bármit, ami csak jól esett… nekem az erős mozdulat elég volt, ahogy fájdalommal vegyes kellemes érzéseket váltott ki belőlem. Még jobban martak az ujjaim az ágyneműbe, ahogy a testem egyre hevesebben mozdult vele együtt. A homlokomon már gyöngyözött a verejték.
Tudtam, hogy milyen közel vagyok ahhoz, hogy vége legyen, hogy jöjjön a megkönnyebbülés érzés, amit olyan őrülten hajszoltam volna eddigre. A testem egyre többet akart, egyre mélyebben és erősebben. Már nem csak egyszerűen hagytam újra és újra lökni magamon, én is felé mozdultam. Azt akartam, hogy élvezzen, ahogy én őt… fel sem fogtam, mennyire feloldódtam vele s hogy tényleg nem gondolkodom többé, csak csinálom és érzem, ami ösztönösen jön belőlem.
– Noah… – nyüszítettem a nevét az ágyneműbe, ahogy egyre inkább azt éreztem, kiszakad belőlem a nedvesség. Nem tudom, természetesen jött így tenni, mikor már egészen elködösítette az elmémet a melegség. Nem gondolkodtam, nem csináltam semmit, csak hagytam, hogy még hevesebben, még mélyebben jöjjön belém… aztán megint a morgás… és a gyönyör. A nedvesség az ágyra került, a bőrömre, de ez nem zavart meg. Nem akartam elhúzódni, míg ő nem végzett, csak felé mozdultam én is, szinte ösztönözve, hogy folytassa azokat a vad mozdulatokat. Túl érzékeny voltam, ezért minden újabb lökés újabb magas hangokat rángatott ki belőlem.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
18+

Csak egyszer kell végignéznie, hogy seprűn lovagol és esélyesen elvárja majd az ismétlést saját magán. Nightingale néha nagyon egyszerűen gondolkodik és a legártatlanabb dolgokba tud szexuális tartalmat injektálni, dehát... a 17 csak varázslóvilágban számít felnőttnek, pont ugyanúgy dúlnak benne a hormonok, ahogy az egyébként a korosztályától messze elvárható.
Ami azt illeti, kifejezetten nem látta még játszani. Az Ostrom óta úgy kerüli a Kviddicspályát, mintha Megszeghetetlen Esküt tett volna, holott szimplán csak Fraser miatt nem vette rá a lélek. Már mehetne, elvégre a csávó befejezte a sulit, de egyszerűen csak... hozzászokott. Fel sem tűnik már a rutin, amivel nem követi a vidám kölyöksereget, holott az első három évben még kimondottan játszani szeretett volna. Régi szép idők, amikor még volt elég ártatlan ahhoz, hogy hasonló igényei legyenek bármiféle közösséghez tartozásra. Már egészen másban éli ki az ilyesfajta vágyakat. Kezesbáránnyá kefélhető, szelídíthető vérfarkasokban.
A srác engedelmessége tökéletesen játszik a keze alá, mintha valóban azon a szinten járnának, ahol szavak nélkül is értik, mit akar a másik. Akár józanítólag is hathatna rá a gondolat, hogy ez így önmagában túlontúl is természetesnek hat, ám az új póz pontosan annyira nem engedi hülyeségeken merengeni, amennyire ő sem engedélyez pihenőidőt a fiúnak. Mocskosul élvezi a behatolást, azt ahogy a hangja az övével keveredik és egy pillanatra fogalma sincsen hol ér véget ő és hol kezdődik Sebastian. És még így sem lehet elég közel. Szinte vibrál a bőrén a hiányérzet, amiért nem simulhat hozzá és mégis... a póz mindenért kárpótolja.
Ahogy a srác morogni kezd, rámar a csípőjére két oldalt és a következő mozdulattal szabályosan magára húzza. Franc tudja, miért akad meg a pillantása az ágyneműt gyűrő ujjak látványán, de ez az egyetlen mozzanat valamiért olyan sürgetést vág végig a gerincén, hogy kis híján elélvez benne. Mintha csak megérezné mire készül, ez az a pillanat is, amikor a fiú teste felé moccan, ő pedig felnyög az érzéstől. Elnyúló hangjába belehempereg az a kéjes, őrjítő érzet, ami végighullámzott rajta és ezen a ponton kihúzza magát belőle nem törődve az esetleges ellenkezéssel, ujjai szorosan, keményen fognak rá saját farkára.
- Ne kínozz, Sebastian. - Fullasztó hangja túlságosan is forró, a szavak közben hajol le rá, nyelve nedves csapást nyal a gerinc vonalán. - Nem tudom türtőztetni magam, ha így mozogsz. Megőrjítesz vele. - Kurvára. Kurvára félretérhető jelzéseket ad, mert az a hang másra sem vágyik jelenleg jobban, mint hogy csinálja. Nem hagy időt gondolkodni rajta igazán, mert a következő szívdobbanással már ismét benne van és az a minimális pihenőidő kínzó volt bár, messze nem elég arra, hogy bármilyen szinten is lecsillapodjon a felhevült test, sőt. A feszítő forrósággal ezúttal szentségtelen módon párosodik az ismételt behatolás váratlansága, az izmokba újra belefeszül a visszautasíthatatlan követelés és ahogy visszatér a kemény, szenvtelen, állatias ritmus, a világ valahogy tökéletesen megszűnik létezni körülöttük.
A számára is. Nem érdekli semmi más, csak az ahogy a testük egymáshoz ütődik, ahogy a nevét nyüszíti, ahogy érzi megszorulni maga körül az élvezet hullámán és hogy ez már nem az a pont, ahol bármiféle megálljt parancsolhatna saját magának. Nem lassít és nem lesz finomabb, csak mert a másik élvez még akkor sem, ha ez valami zaklatott, heves gyönyört jelent ám... a puszta tudat eléri, hogy ne tartsa vissza az égvilágon semmi sem. Felhördül, ahogy a srác kielégülten is felé mozdul, csípője keményen ütődik a fenekének és saját magától éppúgy megtagadja a gyengédséget, mint tőle is tette; kőkemény, de rövid mozdulatokkal űzi fel magát a csúcsra, ujjai erősen megszorulnak a srác csípőjén és ahogy hátravetett fejjel végre elélvez benne, hangja egészen eluralja a szobát.
Valami őrülten dobog a szíve a mellkasában. Hallani véli saját, ziháló légvételein át, míg ölében csendesen lüktet a kielégülés kellemes, forró öröme.
Lassan vonja vissza belőle magát és a következő szívdobbanásban már mellette fekszik az ágyon. A szeme hunyva, nyitott ajkai között még zaklatottan jár a lélegzet, mellkasa ütemesen emelkedik és süllyed a fehér ing alatt. Az rendezetlenül tapad a testéhez, bőre fényes az izzadtságtól, megnyalja a száját, ahogy kócos tincsei közé túr még mindig egyszerűen csak... belefeledkezve a saját élvezetébe.
- Tönkreteszel, Bates. - Közli végül, de a szája mosolyra rándul, lustán felsimítja hasfaláról az inget, miközben felpillant a srácra. - Már el sem tudom képzelni a szexet ilyen állatias morgás nélkül. - Hacsak nem bújt még oda hozzá, ezen a ponton ujjai elhagyják a barna tincseket és ráfonódnak a nyakkendőre, hogy magához húzza. Csókja még őrzi a korábbi szenvedély forró lenyomatát, bár ezúttal sokkal, sokkal gyengédebb.

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

18+

Tovább mozgott, én pedig csak remegve mozdultam felé… olyan volt, minden újabb lökés, mint valami furcsa kínzás, mégis ott volt benne ugyanaz a szikra, ami a gyönyör előtt. Csak néhány nyögés és egy nyüszítés szakadt ki belőlem, ahogy még erősebben csapódott a csípője a testemhez. Bele kellett markolnom megint a takaróba, hogy meg tudjam tartani magam. Éreztem, ahogy megremeg a lábam is. Az ágy recsegve, ropogva jelezte, hogy ez a tempó mennyivel erőteljesebb, mint a korábbiak… és csupán akkor hallgatott el, mikor Noah hangja visszhangzott a falakról. Éreztem, ahogy a forró nedvesség kitölt, pontosan úgy, mint ott a lezárt kis folyosón.
Szép lassan, őrülten kínzó módon vált el a testünk egymástól. Noah hamar a matracra került, én pedig mellé. Szerencsére nem voltam olyan nagy, hogy ne férjünk el ketten az egy személyes ágyon. Igazság szerint még a legtöbb lánynál kisebb termetű voltam. Hangosan kapkodtam a levegőt, ahogy fölfelé bámultam. A baldachin vörösségét figyeltem egy hosszú pillanatig, aztán felé pillantottam, ahogy hangosan kapkodja a levegőt, majd mosolyogva simítja fel az inget a hasáról.
– Tönkreteszel, Bates. – Mondta, miközben én egy hosszú pillanatot szenteltem a csupasz bőr látványának. Tudtam, hogy nem ő a legjobb pasi a Roxfortban… hiszen az Edward, de nekem tökéletesnek tűnt minden porcikája. Nem is értettem, miért nem vették ezt észre mások. Mi, mi, mi? Hirtelen eszméltem fel a gondolatra… és éreztem, amint megint elpirulok. Nem lett volna szabad ilyeneken agyalni. Nem is volt biztos, hogy őt bármennyire is érdeklem ezeken az összebújásokon kívül. Erre még jobban elvörösödtem, bár valószínűleg kívülről csak a szokásos rózsaszín pír ült ki az arcomra.
– Már el sem tudom képzelni a szexet ilyen állatias morgás nélkül.
Megköszörültem a torkomat picit, de csak annyira, hogy elűzzem a zavaromat – természetesen sikertelenül. Az ujjai a nyakkendőmet szorították, egyetlen kisebb rántással magához tudott húzni. A csók, mintha elűzte volna minden korábbi aggodalmamat, csak a forróság maradt, az a gyengéd szenvedély, ami az együttlét után olyan jól esett. Félig ráfeküdtem, az egyik lábam ösztönösen simult az övére.
– Túl sokat morgok… – makogtam kicsit szerencsétlenül, a hangom olyan volt, mintha rosszat tettem volna. Talán így is volt, hiszen neki szinte azonnal felfedtem magamat… ami nem biztos, hogy a legjobb döntés volt. Vissza viszont nem tudtam fogni magamat, mert akárhányszor hozzám ért, olyan volt, mintha valami jól eső perzselés futna végig a testemen. Nem tudtam ellenállni. –… és… az veszélyes.
Belegondolva, ha kisétál innen, akár szét is kürtölheti, hogy megszelídítette a vérfarkast. Felvágásnak biztosan jó lenne, én meg égnék, mert az egész iskola megtudná mi vagyok és a szülők biztosan nem akarnák, hogy a közelemben tanuljanak a gyerekeik. Jack apja volt elég jófej ahhoz, hogy ebből ne csináljon nagyügyet, de még én is sejtettem, hogy nem minden felnőtt ilyen.
Persze nem hittem, hogy Nightingale ezt tényleg megteszi. Jobban tartottam attól, hogy egyszer rám un és valaki mást vetkőztet le… és csókol. Sürgősen meg kellett tanulnom a banános trükköt… Jack azt mondta, hogy az újdonság minden kapcsolatot feldob és ezért kellett Kate-nek a banánon gyakorolnia. Ha minden szabad idejét lefoglalnám… – gondolkodtam el, ahogy a fejemet a vállára fektettem.
– Holnap órák után van kedved a banános dolgot gyakorolni…? – kérdeztem kicsit remegős hangon.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
18+

Kivételesen annyira el van telve a saját élvezetével, hogy nincs érkezése a srác zavarával foglalkozni. Vagy egyáltalán észrevenni, hogy történik bármi is, amíg ő még saját gyönyörében nyújtózkodik, mint valami átkozottul elégedett, kéjre szelídülő vadállat. Aki így ebben a pózban jóformán ártatlannak tűnik.
Nem, nem ő a legjobb pasi a Roxfortban. Sőt, a top10-es listát sem ugorja meg esélyesen és a többség abszolút nem veszi komolyan. Miért is tennék? Az égvilágon semmi okot nem ad rá és az, hogy Sebastian úgy viselkedik vele, ahogy... nos. Nyilván a véletlen, meg a hormonok műve, ami képes merevre nyalni az ember egy kis dörgölőzéstől. Nem, Nightingale átkozott messze áll a tökéletestől, de hogy szexuálisan meghaladja saját korosztályát, az elvitathatatlan tőle még akkor is, ha ez a legtöbb kulturálisan elfogadott szavazólapon nem is épp pozitív értékrendet képvisel. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy de. Vannak akik észreveszik. Senki nem az anyatejjel szívja magába a tudást arról, hogyan elégítsen ki másokat anélkül, hogy egyáltalán ölbe nyúlna közben. Mert azért ehhez - legyünk őszinték - gyakorlat kell.
Másrészről viszont... mit számít, hogy tökéletes-e, ha a farkaskölyöknek nyilvánvalóan erre van szüksége?
Megelőzi a választ azzal a csókkal, mert épp önző és a srác hiába akar beszélni, ha neki másra kell a szája. Remekül ért hozzá, hogyan tegye a saját vágyait közös letéti alapba.
- Griffendéles vagyok, Bates. Felizgat a veszély. - Áll alá csókol, játékosan beleharap a torkába és néhány szívdobbanásig nem gondol bele úgy igazán, hogy a fiú esetleg nem úgy érti a veszélyt, ahogy ő. Aztán leesik. Hangosan koppanva.
Hülye vagy, Nightingale.
- Mh. - Felpillant, hasfaláról keze a fiú testére vándorol, ujjaival lustán cirógat végig a gerinc vonalán, a fenekén, aztán vissza. Újra és újra, kellemes, nyugodt simogatással mondva köszönetet az élvezetért, amit neki köszönhet.
- Ne aggódj, oké? Engem nem zavar, másnak meg nincs semmi köze hozzá, mi vagy. - Ereszti a nyakkendőt, rásimít helyette a fiú arcára. Teszi ami természetesen jön és ezért nem is kérdőjelezi meg önmagát. Azt a gyengédséget, amivel hozzá fordul ahelyett, hogy egyszerűen csak lelépne a szex után bájcsevej elől. Mert valahol erre... neki is éppúgy igénye van.
- Nem vagyok gerinctelen típus. Nem büntetlek azért, mert felszabadult vagy velem. Ezt a titkot megtartom magamnak. - Franc tudja, miből jött rá egyáltalán, hogy ilyen gondolatok kavaroghatnak a fiú fejében. Nem merengett rajta eddig igazán, pedig... kellett volna. Nem volt még dolga vérfarkassal semmilyen szinten, hát kellene, hogy legalább egy minimálisan tartson tőle ám... imádja az LLG órákat. Imádja a mindenféle bestiákat és egyszerűen csak... más a felfogása ezügyben, mint az átlagnak. Nem sokkolja, nem tartózkodik tőle és "megfelelő" szőlői nevelés híján nincs benne az az egészséges félelem, amely egyébként bármely varázslócsalád gyermekétől elvárható volna. Ha legalább az Ostromon részt vett volna...
Megcsókolja újra, amivel egyúttal fel is hatalmazza arra, hogy ne kelljen reagálnia az elhangzottakra ha nem akar és ettől ne váljon a helyzet végtelenül kínossá. Néha olyan fájdalmasan könnyű vele. Valakivel, aki nem vár el igazból... semmit.
A kérdésre szemöldökei magasra szaladnak és a mosoly ami felkanyarodik a száján finoman szólva is tízpontos.
- Milyen türelmetlen vagy. - Megcsiklandozza a fiú oldalát, hogy összekavarja azt a remegős hangot. Legalább egyszer. Egyetlen egyszer szeretné látni mosolyogni. - Ah. Csábító, de nem lehet. - Keze lecsúszik az arcáról, mutatóujja játékosan a srác füle mögé simít egy kósza tincset, nem szalasztva el a lehetőséget, hogy végigcirógasson a kagyló külső ívén. - A teljesítményem valahol a szánalmas alatt van kettővel néma átváltozástanból, vacsoráig különórám van Belbyvel. Meg néhány másik szerencsétlennel. - Megforgatja a szemét a gondolatra, bár alapvetően nincs ellenére a dolog. Egyszerűen csak muszáj fejlődnie a témában, nem lehet örökké ilyen kibaszott szánalmas. Még akkor is, ha láthatóan sokkal jobb programja is lehetne.
- Plusz ahogy mondtam, rengeteg egyszerűbb dolgot tudnál csinálni a száddal még, de lásd, milyen kegyes vagyok... - Szemei játékosan összeszűkülnek, a mosolya egészen aljas kis élt kap. - ...engedem, hogy csináld, ha kimondod a megfelelő varázsigét. - Jelzésértékűen megütögeti a nyakát mutatóujjával alig egy légvétellel a füle alatt.
- "Akarom a farkad, Nightingale. Engedd, hogy leszopjalak." - Nem csak a szövege, a hangja is arcpirító, az a kimélyült, kéjes hang ugyanis olyasmi, amit jóérzésű ember nem ad a másik szájába. Ki mondta, hogy ő a jófiúk közé tartozik?

To: Noah

2001. december 14.
(https://i.pinimg.com/564x/12/39/32/123932261be2655131b8672fb70e4602.jpg)

18+

– Ne aggódj, oké? Engem nem zavar, másnak meg nincs semmi köze hozzá, mi vagy. – A nyakkendő kisiklott az ujjai közül és finoman simított rá az arcomra. Kicsit lehunytam a szememet és bele is bújtam ebbe az érintésbe… megint azt a furcsa biztonságérzetet éreztem, amit korábban is. Nem értettem őt… nem érttem, miért nem zavarja, hogy egy farkassal van egy ágyban. Más nem lenne ilyen nyugodt és laza – még akkor sem, ha Griffendéles történetesen.
– Nem vagyok gerinctelen típus. Nem büntetlek azért, mert felszabadult vagy velem. Ezt a titkot megtartom magamnak.
Mondani akartam valamit, de nem tudtam. Az ajkai megint az enyémeket érintették és azokban a csókokban mindig olyan könnyű volt elmerülni. A forróság apró hulláma ismét átfutott rajtam, talán most már örökre így lesz. Hatást gyakorol rám, én zavarba jövök és azon agyalok, hogyan foglalhatnám le annyira, hogy mással ne legyen ideje ezt csinálni…. ugye nem akarja mással ezt csinálni? A kérdés még egyszer a gondolataim közé férkőzött és nem tudtam elhessegetni. Bár a hangom remegős volt, de muszáj voltam feltenni a kérdést.
– Milyen türelmetlen vagy. – Végig csiklandozott az oldalon, amitől megremegtem és összerándultam, majd kitört belőlem egy halk nevetés, széles mosolyra húztam az ajkaimat, kivillantva a fehéren fogsort. Talán ez volt az első alkalom, hogy ezt láthatta tőlem… igaz korábban nem is próbált megcsikizni.
– Hé… – toltam el a kezét az oldalamból. – Most komoly dolgokról van szó…
– Ah. Csábító, de nem lehet. – A hajamat érintette, majd a fülemet, miközben válaszolt. Ez utóbbiba megint beleremegtem kicsit. Túl érzékeny voltam azon a területen, a bőröm szinte bizsergett az érintése nyomán.
Nagyon nem akartam, hogy nemet mondjon… mert lehet, hogy valaki mással találkozgat, valami mással tölti a szabadidejét. Nem akartam féltékeny lenni, de tudtam, hogy ez az… ráadásul valószínűleg egy egyelőre nem is létező valakire – minden bizonnyal. – A teljesítményem valahol a szánalmas alatt van kettővel néma átváltozástanból, vacsoráig különórám van Belbyvel. Meg néhány másik szerencsétlennel.
Sóhajtottam egyet csalódottan.
– Plusz ahogy mondtam, rengeteg egyszerűbb dolgot tudnál csinálni a száddal még, de lásd, milyen kegyes vagyok... – elmosolyodott megint, én meg már ennyitől elvörösödtem, mintha csak tudnám, mi lesz a folytatás. – ...engedem, hogy csináld, ha kimondod a megfelelő varázsigét. – Az egyik ujja megütögette a nyakamat.
– Varázsigét? – kérdeztem nagyot nyelve, szinte várva, hogy a folytatás, majd még inkább zavarba hoz. A gyomromban is remegés futott végig, talán egy csepp hányinger is, de már megszoktam ezt az érzést a közelében és talán nem is volt annyira kellemetlen.
– "Akarom a farkad, Nightingale. Engedd, hogy leszopjalak." – A hangszíne, a szavak. Éreztem, amint az arcom egyenesen égni kezd a zavartságtól. Talán nem voltam olyan vörös, az nem ment, de a rózsaszínes, szokásos pír tuti kiült az arcomra. Nagy pislogással jeleztem, hogy valami nagyon nem oké.
– Akarom a fa…farkad… Nightingale…. engedd, hogy… hogy leszopjalak… – ismételtem meg, megint remegni kezdtem. Újabb pislogások, egy szerencsétlen sóhaj. Miért vagyok ennyire béna? – futott végig a gondolat rajtam és inkább elfordítottam róla a tekintetem. Valahogy eközben csapta meg az orrom egy ismerős illat… Jack. Nem csak ő volt, hanem jó pár szobatársam, akiknek minden bizonnyal vége lett az órájának. Az utolsó órának.
– Valaki jön… – mondtam, bár az sem volt kizárt, hogy még éppen csak a portrélyukon léptek be. A neszelést és az illatokat olyan messziről képes voltam kiszúrni, mint egy vadászkutya. Az ismerősöket meg még távolabbról. Azonnal lemásztam róla és öltözni kezdtem.

★★ Sebastian ★★
2001.12.14
18+

Talán sunyi módon csiklandozza meg, de a srác nevetése belőle vált ki meglepettséget. Egy kósza pillanatig ritka őszinte és ártatlan képet vág, amíg magába issza a látványát. Francba. Tényleg nem látta még mosolyogni, pedig baromi jól áll neki.
- Ajmááár. - Nyüglődik, ahogy eltologatják a mancsát, a "komoly" szóra már elmosolyodik és kifejezetten sajnálja, hogy ki kell ábrándítsa. Éppen akkor, amikor ő kezdeményez, bár... miről beszél? Hiszen Sebastian hozta egyből szobára most is. Ha jobban belegondol, első alkalommal is kérte magára. Hmh. Ahhoz képest, milyen könnyű zavarba hozni, Bates tudja mit akar és nem úgy néz ki, mint akit valóban izgatnak a következmények. Persze... Griffendéles. Az a csoda, hogy egy bizonyos korosztály felett nem rendeznek egyenesen orgiákat errefelé, elvégre összezsuppolták egy helyre az összes hevesvérű kis szörnyeteget.
Az érzékenységet ha akarná sem tudná nem észre venni, ám az már az első pillanattól fogva bizonyított tény, egyszerűen csak... szereti felhasználni ellene. A féltékenységre meg gondolhatna, de nem ordít rá abból a barna íriszpárból valamiféle megszállott területvédő ösztön, így egyszerűen csak nem kalkulál vele. Miért is tenné? Kétszer feküdtek le, de jóformán két szót nem váltottak még egymással a témán túl. Nem tudnak egymásról semmit, nincs mire kialakuljon az az érzelmi alap, amire ilyen jellegzetes birtoklási vágyak felépítkezhetnek, ugye?
Ha az ember elég sokáig van egyedül a saját gondolataival, hajlamos elfelejteni, hogy a saját teste nem eszköz csupán, az emberi gondolkodásmód meg ritkán sem racionális.
Játszik vele. Nyilván. Nem tudja nem húzni az agyát, ha fél pillanat alatt felnyalja magát a pír az arcára.
Másodszorra lepődik meg, mikor a srác elismétli a hallottakat, épphogy átsuhan az arcán a gondolat csak hogy a következő pillanatban megemelje az állát, a szája a szájához ér csók nélkül, pillantásában ott hempereg valami lassú tűzön izzó szenvedély.
- Most úgy, hogy el is higgyem. - Minden szava a fiú ajkaira simít, egyetlen gondolatnyi távolságra a következő csóktól...
Megrebbennek a sötét pillák, ahogy megérzi a változó hangulatot az izmok feszülésében, az elfordulásban.
- Óh? Honnan tudod? - Nem ül fel azonnal, ahogy a másik lemászik róla, helyette úgyahogy eligazgatja magát a széttépett alsóban, felhúzza a sliccét. Csak ezt követően csúszik le az ágyról és lép a talárjához, egy lusta mozdulat kezdéseként dobja magára és zárásaként engedi a somfapálcát a szövet ujjából a kezébe.
- Milyen messze vannak - Kérdezi halkan, mielőtt elmormog néhány varázsigét, hogy eltűntesse a fiú élvezetének magakellető nyomait és némileg rendbe szedje az ágyat. Nem mulasztja el a fiú talárját sem átpakolni a saját oldalára biztos, ami biztos alapon. Ennyi idő alatt valószínűleg Sebastian is végzett az öltözködéssel, ő pedig ezen a ponton mögé lép, hogy belecsókoljon a tarkójába. Már ő is hallja az egyre közeledő zsivajt, aminek pusztán másodpercek kellenek, hogy belépjen a szobába...
- Csak semmi banán, oké? - Súgja hátulról egy félölelésben, beleharap a fülébe fentről a szeretet egyezményes jeleként, aztán ellép mellőle. És ahogy az ajtó nagy ricsajjal kivágódik, oda kapva minden pillantást, ő eltűnik a figyelem középpontjából. Olyannyira, hogy nem tűnik fel a beáradó kölyköknek, mintha egyszerűen csak... nem találna oda a pillantás.
Zsebre dugott kezekkel, szó nélkül sétál ki az utolsó belibbenő srác után a hanyagul nyitva felejtett ajtón és a kiábrándító-bűbáj rejtekében. Lehet sokat szopott vele, amíg megtanulta, de a mai napig a kedvenc varázslata. Bámulatos, hányféleképpen képes megmenteni az ember seggét a legtöbb helyzetben.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

Roxfort RPG

Múlt => 2001/2002-es tanév => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 10. - 13:08:46