Roxfort RPG

Ősi tekercsek => Hirdetmények => A témát indította: Mrs. Norris - 2019. 09. 11. - 18:08:51



Cím: Szombati Boszorkány
Írta: Mrs. Norris - 2019. 09. 11. - 18:08:51

(https://i.imgur.com/6Z4cVMz.jpg?1)

A Tobias Misslethorpe által alapított heti lap, mely kifejezetten háziboszorkányoknak szól, a mai napig rendszeresen igényes olvasni valóval szolgál… már, ha az ember recepteket és sztárinterjúkat akar naphosszat bújni. Manapság leginkább egy pletykalapként üzemel, alig egy-egy hasznosabb cikkel, ami a háztartásvezetéssel kapcsolódik össze.
Emellett az újság évente átadja a Legbűbájosabb Mosoly díjat egy-egy nagyra tartott varázslónak.


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2019. 09. 11. - 18:12:33
EGY ÖSSZETÖRT SZÍVŰ MŰVÉSZ

Nathaniel Forest kétségtelenül az angol varázsvilág egyik legismertebb és letehetségesebb varázslója. Számos kötetét olvashattuk már, mely más világokba, érdekes esetekhez repített el minket. Az utóbbi időben azonban az általános írói elfoglaltságai mellett Mr. Forest magánélete is igencsak izgalmas lett. Így hát, nem is olyan meglepő, milyen nehezen zsúfolta bele ezt a mi kis beszélgetésünket a hétköznapjaiba.

(https://i.pinimg.com/originals/aa/1f/29/aa1f298030a52a6d182d307d599ca63c.gif)

– Üdvözlöm, Mr. Forest! Örömmel látom, hogy így sugrázik, hiszen nem egy rémhír kelt szárnyra Önről és a kedves párjáról… akarom mondani volt párjáról. Mondja csak, hogy viseli a szakítást? Befolyásolja ez a legújabb Noldar kötet megírásában?

– Üdv.  A sugárzástól messze vagyok azért, de köszönöm a bókot. Ami a magánéletemet illeti, úgy gondolom minden okkal történik az életemben. De az bizonyos, hogy úgy gondolom bármiféle nehézség áll mögöttem vagy előttem, azt annyiszor kell megpróbálni leküzdeni, ahányszor csak lehet. Semmit sem szabad feladni, így az írást sem. Ha néha meg is akad a történet fonala, némi gondolkodási szabadság nekem is kijár.

– Egy bizonyos informátorunk,  az ön volt párjának. közvetlen ismerőse, azt állította, hogy Elliot Forestet egy másik férfival látta enyelegni. Mit szól ehhez?

– Minden közvetlen ismerősünkben megbízunk. A barátság és a rokoni kapcsolatok nagyon nagy kincsek. És tudjuk, hogy a mi barátságunk is kincset ér az ismerőseinknek. Arról pedig, hogy az ex-párom mit csinál a szabadidejében, nem tudhatok mindent, hiszen nem jelenti be… sőt, ami azt illeti…





– És arról tudott, hogy ez a férfi a kapcsolatuk alatt is többször megfordult a másik Mr. Forest ágyában?

– Én szeretnék maradéktalanul megbízni Elliotban.

– Jól van, térjünk is át a legfontosabb kérdésre. Igaz, hogy depresszióval kezelik és ezért késik több kötet megjelenése is a Kalamáris Kiadónál?

– Ahogy mondtam, drágám, közel sem sugárzom. A Kalamáris Kiadónál azonban minden a legnagyobb rendben zajlik. Talán az új igazgató kinevezését némiképp meg lehetett érezni. De ez van, ha az ember új fogaskereket rak a gépezetbe. Hirtelen megáll egy pillanatra, hogy aztán jobban zakatolhasson… akkor is, ha időnként nem tud ránézni az ember.

– Meséljen nekünk egy kicsit arról, milyen tervei vannak ilyen magányosan és szomorúan a jövőben! A rajongói bizonyára aggódnak magáért!

– Köszönöm és hálás is vagyok nekik. Ők adnak erőt nekem.

– Kérem, búcsúzóul mondjon pár szót a rajongóinak!

– Úgy vélem nagyszerű rajongótáborom van. És ezért sosem lehetek elég hálás. Köszönöm a türelmüket, a kedvességüket és a hűségüket a munkásságom felé.

Rita Vitrol írása




Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2019. 10. 19. - 07:48:00
EGY ÚJABB HÍRES BARÁTSÁG?

A sajtót már bejárták Mikhail Belot és Miron Welch közös képei, amint együtt jelentek meg az Októberi Tánc nevű rendezvényen. A táncos eseményt ezúttal is a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztálya szervezte meg, így nem is csoda, hogy majd’ az összes kviddicsjátékos és sportkommentártor megjelent. Igazi ruhakölteménycsodák vonultak végig a helyszín vörös szőnyegén. Azonban talán a legfurcsább és legmeglepő páros még is a Belot-Welch összetétel volt.

(https://66.media.tumblr.com/93417f6fc3fce5665495638271932594/tumblr_ofx1rm13tb1qgl8dgo5_250.gif)

Mikhail Belot, a francia-bolgár származású táncművész és az egyikor kviddicsjátékos Miron Welch barátsága nagy port kavart. Sokan többet láttak bele a helyeztbe ugyanis és nem is ok nélkül. A két fiatalember ugyanis egész este meglehetősen meghitt csevegésbe merült el. Mr. Welch pedig többször gyengéden megigazgatta Mr. Belot zakóját, attól tartva, hogy az esetleg meggyűrődik. Az árulkodó jelek közé tartozhat persze az is, hogy mindketten ugyanannak a francia divattervezőnek a kreálmányát viselték ezen az estén.





Mr. Welch csak annyit fűzött hozzá a kérdésre, miszerint boldog kapcsolatban él-e: – Majd meglátjuk… majd meglátjuk… – s sejtelmes mosollyal Mr. Belot után igyekezett, hogy elfoglalják helyüket a színpaddal szemben. Az est során a Reggeli Próféta díjai is átadásra került. A legnépszerűbb férfi díját Mr. Belot kapta meg. Egy rövid beszéd után pedig, Mr. Welch öleléssel fogadta újdonsült barátját.

(https://66.media.tumblr.com/9902128b66dd95795aec95747bf2885f/a4401fd40d79c7ca-0c/s400x600/128ce01515e892927781a0aafc565d2814e29e84.gif)

Kedves olvasóink, ezúttal lehetőségük van megosztani véleményüket a hírrel kapcsolatban. Egy-két kedves, bátorító szó biztosan jól esne a mi kis galambocskáinknak, így hát ne habozzanak!

Rita Vitrol írása




Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2019. 10. 28. - 10:20:23
EGYEDÜLÁLLÓ ANYA LETT A MI HERCEGNŐNK?

Batsa Welch korunk egyik legmeghatározóbb nőalakja. Nem csak azért, mert rendkívüli képességgel válogatja össze ruhatára legszebb darabjait, de minden porcikájában megtestesíti a modern nőt. Erős, határozott és nem kötik olyan társadalmi normák, mint a házasság utáni gyermekvállalás. Ezekről kérdeztük őt egy rövid beszélgetés erejéig, a Gyöngyzug Teaház és Jósda egyik takaros asztala mellett ücsörögve.

(https://i.imgur.com/kFdBMQD.gif)

Mindig öröm látni, ahogy egy kismama ragyog a boldogságtól. És Önre nézve, Miss Welch, nem is csoda. Ha jól tudom a vőlegénye már igencsak benne jár a korban, sietniük kellett a gyermekvállalással.

– A boldogság mindenkit máskor talál meg, Reed esetében ez valóban elég későre tolódott. Minket is talán elér az a szerencse, hogy immáron, sokakkal ellentétben, tökéletesen boldogok lehetünk. Hálásak vagyunk a sorsnak, pontosan ezért nem sietünk sehová. Az élet csak adja a boldogságot, a kérdés az néha, hogy képes vagy-e kitárni érte a karod, a lelked és a szíved.

– Azt szokás mondani, hogy egy gyermeknek mindig teljes családba kell érkezni, ez jelenti a biztos pontot. Persze modernebb felfogások szerint a házasság már klisé és csak egy papír, semmi több. Ön hogy gondolkodik erről, Miss Welch?

– A gyermekünk ugyan nem fog teljes családba érkezni...de az anyagi biztonság ettől függetlenül meglesz, hiszen én azt tökéletesen tudom biztosítani neki. Az én családom nagy és szerető, tökéletes közeg egy gyermek számára, így papírok vagy akár apa nélkül is tökéletes helyre érkezik. Sem a mi, sem az ő boldogsága, nem a házasságunktól függ. Ezt szerintem manapság egyre többen így gondolják.





– A férfiak mindig fiút akarnak elsőnek. Ez valamiféle tendenciának mutatkozik közöttük, de érdekelne: Reed hogyan viszonyul ehhez a témához?

–  Reeddel egyetlen dologban egyeztünk meg ezzel kapcsolatban. Hogy elsőként fiúgyermeket akarunk. Reméljük a szerencse mellénk áll.

– Néhány aggodalmas rajongó levél érkezett a Szombati Boszorkány szerkesztőségébe, amiben többen érdeklődtek, hogy igaz-e a pletyka, miszerint megromlott Mr. Lancasterrel a kapcsolata. Ez igazán fontos kérdés, hiszen éppen gyermeket vár, kedvesem.

– Biztosíthatok minden kedves rajongót, hogy ha  tökéletesen nem is vagyunk  boldogok, most csak a kellemes készülődés és várakozás a fontos.

– Zárásként pedig ossza meg velünk, drágám, hogy milyen szobát tervez a kicsinek.

–  Már megvan pár alap bútordarab, de majd teljesen a születése után alakítjuk ki. Maga a szoba a kertünk legtökéletesebb részére néz. Azt szeretném, hogy valahányszor felébred majd reggel álmából, az a csodás látvány emlékeztesse rá, hogy ő maga is mennyire tökéletes és gyönyörű.

– Köszönöm az interjút, kedvesem! Gratulálok a kicsihez és kitartást a nehézségekhez!

– Én köszönöm, hogy megoszthattam a történetemet valakivel.

Rita Vitrol írása





Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2019. 11. 09. - 20:49:44

ÖT MÁGIKUS ARCÁPOLÁSI TIPP
Avagy, ki, mire esküszik a nagyvilágban


• Sárkánylehelet – Kína
Kínában a sárkányokat nem csak létezésükben tartják csodásnak. Úgy gondolják különleges erejük varázslaton és csodán alapul. Így természetes hát, hogy több különleges legenda és szokás is fűződik hozzájuk.
A nők nem csak a múltban, de mind a mai napig úgy tartják, hogy a sárkány lehelete, vagyis lényegében a kifújt levegője bőrszépítő hatással bír. Az első pár alkalommal megpuhítja a bőrt, majd állandó használata porcelán szépségűvé teszi azt.
A szépülni vágyókat az esetleges veszély sem tántorította el, bár számtalan nő szenvedett égési sérüléseket, miközben közeledni próbált egy sárkányhoz.
Ma már varázslattal levédett fiolákban, hozzájuthatunk. Már, ha meg tudjuk fizetni…


• Kidhusz köpet - Izland
Eleinte sokan úgy gondolták, hogy Kidhusz csak a mondákban létezik, majd kiderült, hogy bizony a különleges alakú és nem túl kedves lény, közkedvelt vendég az izlandi máguscsaládok kertjében. Nem csak azért, mert távol tartja a betolakodókat, hanem egyéb szépészetben hasznos tulajdonságai miatt is.
A mérges kis lény előszeretettel köpi tele a kertet, amit az izlandi háziasszonyok fagyott állapotában összegyűjtenek. Ilyenkor egészen hasonlít egy jégdarabra, csak furcsa türkiz színe különbözteti meg tőle. Ez még szilárd – vagyis fagyott – állapotban a bőrbe dörzsölve, segít visszafogni a bőr zsírosodását.
Ugyan nem sokan vagyunk olyan szerencsések, hogy kipróbálhassuk, de bizonyára működik.
Figyelem! A sárga színű hó és jég, NEM Kidhusz köpet!


• Lobalug csípése – Amerika
A majdnem tenyérnyi nagyságú lobalug lényegében egy egyszerű rovar is lehetne, legalábbis a muglik nem sok különbséget látnak közöttük. Nem úgy, az amerikai mágusok, akiknek körében kifejezett népszerűségnek örvend és örvendett a lobalug.
Kezdetben csak mérgének bódító hatása miatt fogták be őket. Később szépészeti célokra kitenyésztették méreg nélküli alfaját.
Felfedezték ugyanis, hogy a lobalug csípése nyomán az ajak enyhén felduzzad és gyönyörű természetesen vöröses színt vesz fel. Persze a tenyésztési körülmények és a természet rendjébe való ily módú beavatkozás végül a lobalugok számának drasztikus csökkenéséhez vezetett.
 



Szerencsére a kíméletlen lénymanipulációt ma már súlyos szabályokkal visszafogták. De ezzel egy időben piacra dobták a Lobalug Szépség ajaktűt, amely apró mágikus tű segítségével másolja a lobalug csípésének hatásait.
Kipróbáltuk. És imádjuk!


• Hippogriff tojáshéjból és trolltakonyból készült keverék – Franciaország
Lássuk be a franciák mindig élen járnak, ha különleges arcápolási termékekről van szó. Na, hát nem is vártunk mást tőlük, mintsem, hogy idén előrukkoljanak a legfurcsább összetevőjű bőrradírjukkal.
A recept verhetetlenül egyszerűnek hangzik és valójában már a XI. században is alkalmazták. Végy egy fészekaljnyi hippogriff tojáshéjat, törd porrá, majd szerezz egy kifejlett trollt, vedd rá, hogy az őrült tojáshéjra tüsszentsen. Et voilá! Már készen is van a világ legdrágább és legkeresettebb bőrradírja.

(https://i.pinimg.com/originals/58/67/e6/5867e64a4b5bef659be59cef6166ce45.gif)

Állítólag az emberek évszázadokon keresztül kockáztatták az életüket az összetevőkért, ma már szerencsére szakavatott, jól megfizetett mágusok gyűjtik be ezeket. Nem véletlen, hogy jelenleg luxuscikknek számít…


• Streeler csiga nyála – Korea
A streeler csiga nem épp kedvelt lénye a kerteknek. Nyálkájának savas hatása miatt kiégett nyomvonalat hagy maga után, sok bosszúságot és ronda kertet eredményezve.
Nem tudni ki lehetett az a kétségbeesetten szőrös boszorkány, aki először próbálta ki a nyálkát szőrtelenítésre használni, de utódai kétségkívül profitáltak bátorságából.
A nagy szőrtelenségi forradalom kezdetén magát a lényt tartották közel a szőrös bőrfelülethez, lényegében lemarva az undok kis sokaságot. Ma már szerencsére számtalan márkájú, összetételű és illatosított krém közül válogathatunk. Van, ami lábra jó, van amivel szemöldököt, bajszot formázhatunk vagy tűntethetünk el végleg.
Figyelem! A krémekhez könnyebb és olcsóbb hozzájutni, mint a streeler csiga által okozott maró, fájdalmas hólyagokat kezelni!




Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2019. 11. 20. - 18:04:18

HÍRESSÉGEK TOP10 LEGSZEBB PÁRJAI
- 3 -
Elliot Forest


Rendhagyó cikksorozatunkban az olvasók szavazatai alapján állítottuk össze az 2000-es év legszebbnek tartott embereit. A hírességek szépségeinek kibeszélése után, néhány hete már azok vannak terítéken, akik némileg megmaradnak rejtve a színfalak mögött.
A Hírességek top10 legszebb párjai közül lássuk immáron azokat, akik kiérdemelték a dobogós helyezéseket!

- 3 -
Elliot Forest
Bár ázsiai származású szépségünk nem foglalhatta el a dobogó első helyét, az biztos, hogy a legrejtélyesebb versenyző címért bőséggel harcra kelhet. A világ egyik leghíresebb, és leghelyesebb írójaként számon tartott Nathaniel Forest párjáról ugyanis szinte semmiféle információt nem lehet fellelni. Sem a családja, sem a származása, de még a neve sem tisztázott. Mindössze a keresztneve ismert pontosan, ezért is ragasztotta rá Nat Forest olvasóközönsége az író közismert vezetéknevét.
Rejtélyessége persze még hozzátesz népszerűségéhez. S ahol csak felbukkan, lassanként pont ugyanannyi rajongás veszi körbe, mint méltán híres párját.
Sajnálatunkra azonban nyilvános szereplései nem túl gyakoriak. S többször lehet felfedezni kettesben sétálva Nat Foresttel London valamelyik utcájában, mint bármilyen, a kiadó által szervezett rendezvényen.

A szavazás ideje alatt olvasói baglyok tömkelege árasztotta el szerkesztőségünket.




Legtöbb rajongását fejezte ki Elliot Forest iránt, de akadtak, amik ilyen-olyan információval kecsegtettek a férfiról. Egyesek úgy tudják, hogy egy egyszerű kis kínai származású boszorkány és egy híres családból származó férfi szerelemgyereke. Megint mások úgy tudják, hogy eleve az író kérésére érkezett az országba, ezért sem lelhető fel róla információ.

(https://i.ibb.co/vzhwQtp/2018-12-26-1.gif)
Elliot Forest a Kalamáris Kiadó által szervezett mugli rendezvényen.

Szépségét elnézve persze mi magunk sem volnánk túlzottan meglepődve azon, ha kiderülne esetleg, hogy az író kifejezetten rejtegeti páráját, s ő maga tűntetett el mindenfajta információ róla. Mivel azonban Nat Forest továbbra is válasz nélkül hagyva a párkapcsolatával kapcsolatos kérdéseket, marad a találgatás.  De annyi bizonyos, hogy tökéletesre vágott hajával, gyönyörű sötét szemeivel és mindig kifogástalan öltözetével a mi szívünkbe azonnal belopta magát. Gyanítjuk Nathaniel Forestet is külsejével fegyverezte le az ázsiai szépség. Ahogy olvasóink többségét is, akiknek szavazatai a harmadik helyre repítették.




Cím: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2019. 12. 04. - 19:35:48
ELRABOLTÁK MR. ELLIOT FORESTET?

Felfoghatatlan esemény történt, kedveseim. Alig pár perce kaptam a hírt egy szemfüles olvasómtól, miszerint rémséges eseménynek volt szemtanúja London belvárosában.

(https://i.pinimg.com/originals/03/79/5e/03795e8c9ae69bc653a7c92c3ca9f179.gif)
Mr. Elliot Forest egy mugli eseményen.


Történt ugyanis, hogy le akarata szólítani az utcán Elliot Forestet, a híres író Nathaniel Forest párját, hogy érdeklődjön hogyléte felől és autogrammot kérjen tőle. Azonban a következő pillanatban egy férfi lépett hozzá, és elkapta a nyakánál fogva a titokzatos Mr. Forestet, majd beráncigálta egy közeli sikátorba. A mi szemfüles olvasónk pedig azonnal segítségért kiáltott, amit meg is kapott néhány arra járó muglitól, de mire a sikátorhoz értek, addigra Mr. Forest és a támadója szőrén szálán eltűnt.






Micsoda hallatlan szörnyűség mindez!
Az eset kapcsán megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot Nathaniel Foresttel is, de a cikkünk megjelenéséig nem válaszolt megkeresésünkre. Információink szerint az elrablóról semmilyen adat nem áll rendelkezésre sem az Aurorparancsnokságon, sem a mugli rendőrségen. Egy másik szemtanúnak köszönhetően részleges leíráshoz jutottunk a támadóról, ám ez aligha elegendő a férfi azonosításához. A hatóságok egyelőre csak feltételezik, hogy az illető maga is varázsló és hoppanálással, meglehetősen gyorsan, hagyta el a helyszínt.
Máskülönben hogyan tűnhetett volna el ilyen hamar? Lehetséges volna, hogy a titokzatos Mr. Forest hoppanált, hogy megvédje magát és az utcán közlekedő ártatlanokat? Bizonyára nagyon is hősies tett volna! Ám a férfi múltját ismerve, inkább egy újabb szeretőjelölt féltékenységi jelenetére gondolhatunk.
Ossza meg velünk, kedves, hogy Ön mit gondol a történtekről? Olvasóink baglyait szokás szerint a Szombati Boszorkány szerkesztőségbe várjuk!


Rita Vitrol írása




Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2019. 12. 11. - 17:31:09
DIVATOSAN SZABADULVA

Irene Liu, a bourton-on-the-waterbeli családgyilkos jelzővel elhíresült boszorkány szabadon bocsátása többeket is felkavart. Nem azért, mert a nő ártatlanságát kérdőjelezték volna meg, habár még mindig kérdéses a valódi tettes kiléte. Nem kedveskéim, a felháborodást az keltette, hogy az egykori Mrs. Pye talpig a legjobb és legdrágább márkák darabjaiban tért vissza Londonba.

(https://66.media.tumblr.com/58b5b045522482706d050f56cef42ec0/tumblr_ovg0ctiIuA1w5spf2o4_400.gif)

A képekről is könnyedén láthatja az ember, micsoda elegancia jellemzi az özvegy ízlését, ám a feltűnő sminkelés és a pompázatos öltözék cseppet sem árulja el azt, hogy mennyire megrázta a tragédia, melyben egy egész családot veszített el. Több neves pszicho-medimágus is úgy gondolja, hogy a nő viselkedése különös. A gyásznak nyoma sincs rajta.





Milyen felháborító viselkedés mindez egy családanyától, aki csupán két éve veszítette el gyermekeit és mindezidáig az Azkabanban raboskodott! Elég rápillantani Miss Liu arcára, hogy az ember lássa: semmiféle érzelem nincs jelen. Jeges tekintetével szemrevételezte csupán az újságírókat, majd egész egyszerűen, kilépve a minisztérium kapuján, hazasétált, talán éppen ugyanabba a házba, ahol nem rég két kislányt és egy szerető apát mészároltak le.
Ha a tisztességes varázslót nem is nyűgözi lesz, Miss Liu viselkedése, úgy a divatszakértőket mégiscsak elkápráztatta gyönyörű öltözékével. Általa pedig mi is ízelítőt kaphatunk a legújabb trendről. Hogy ez kárpótolja-e azokat az anyákat, akik lapunkat olvasva gyermekeiket féltik? Aligha.

Ossza meg velünk, kedves, hogy Ön mit gondol a történtekről? Olvasóink baglyait szokás szerint a Szombati Boszorkány szerkesztőségbe várjuk!


Rita Vitrol írása




Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 01. 02. - 17:32:55
A SZERELEM ŐRÜLT HULLÁMVASÚTJÁN

Immáron sokadjára kaptuk a hírt, miszerint Mr. Elliot és Nathaniel Forest összevesztek. Az író hírhedt szeretője pedig egész egyszerűen összepakolva a holmiját távozott az otthonukból. Egyes feltételezések szerint az ázsiai szépség Londonban keresett magának menedéket, ahol aztán meggyógyíthatja az újabb sebeit.

(https://i.imgur.com/OZ4NqDW.gif)

Mások azonban Londonon kívül látták együtt a két férfit, amint üres házakat nézegetnek egy mugli ingatlanos kíséretében. Ennek ellenére Mr. Forest egy közeli barátja azt mondta, hogy már régóta nem kiegyensúlyozott a viszony a páros között, sőt leginkább úgy jellemezte: – Már olyanokon vitatkoztak, hogy kinek milyen hosszú a haja. Elliot elviselhetetlenül hisztérikussá vált az elmúlt időben, nem csoda, hogy Nat is menekül előle.





Az alacsonyabbik Mr. Forest már jó ideje agresszív és hisztérikus. Erre jó példa volt, mikor először jelent meg az író mellett egy jótékonysági rendezvényen, majd egy újságíró munkatársat megtámadott, csak azért, mert az lefotózta. Nathaniel Forest persze többször is a párja védelmére kelt, ám a nevét nem vállaló barát erről is másképp nyilatkozott: – Persze, nyilvánosan védte Elliotot, de valójában a végén már neki is elég volt belőle. Ezért szakítottak, nem tiszta, hogy miképpen könyöröghette volna vissza magát hozzá.

(https://i.imgur.com/0l1Pbbf.gif)

Lapunk más forrásokból úgy értesül, hogy Mr. Foresték valóban együtt nézegetnek házakat vidéken, sőt egy mugli bútorüzletben is látták őket kettesben. Hogy mi van a két férfi között, az még mindig nem tisztázott. Mindenesetre viharos kapcsolatuk már túlzottan is borzolja a rajongók kedélyeit, hiszen többen szervezkedni kezdtek, hogy Elliot Forest háza előtt tűntessenek az író védelmében.

Rita Virtol írás




Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 01. 17. - 07:55:52
AKIT MAGUK UTÁN HAGYTAK
AVAGY EGY ÖSSZETÖRT SZÍVŰ LÁNY MESÉJE

Miss Merel Everman, a Roxfort hatodéves diáklánya tegnap, a koradélután órákban sírva mesélte el történetét. Jó ideje tudjuk Elliot Forestről, hogy könnyen a szenvedélyek csapdájába esik, amit talán csak agresszivitása tud felülmúlni. Meglehet éppen heves természetének köszönhetően esett a csapdájába Miss Everman is.

(https://media.giphy.com/media/kRobgihEdbhsY/giphy.gif)

A lány szerelme vitathatatlan. Ahogy szóbakerült Mr. Forest felcsillant a szeme, majd érkeztek a fájdalmas könnyek. Többek között azt is bevallotta, hogy fiatalkora ellenére a férfivel máris testi kapcsolatot létsített. A szegény kis teremtés egészen összetört, a zokogástól hosszú percekig szóhoz sem jutott, csupán akkor, mikor Nat Forestről kérdeztem. Láthatóan felzaklatta a téma, de volt benne annyi becsület, hogy ne menjen bele a részletekbe. Tömören mindössze annyit nyilatkozott: – Nem kedvelem.





Aggályai persze érthetőek is. A híres bestseller író hatalmas rajongó táborral rendelkezik, akik közül néhányan már régi-új szeretőjét, Elliot Forestet is az istenítettek közé emelték. Ugyanakkor még mindig sokan akadnak, akik úgy vélik, az írónak jobb lenne enélkül a se veled, se nélküled kapcsolat nélkül. Minden bizonnyal ők csupán Nat Forest boldogságát féltik, aki immáron többször is magányos maradt párja szeszélyes, már-már hisztériába hajló viselkedése miatt.

(https://i.pinimg.com/originals/8e/d6/cb/8ed6cba02191dd324f42b7610bc81653.gif)

Egyes források szerint a két férfi ismét együtt van, azonban erre tényleges bizonyíték nincsen. Mindenesetre Elliot Forest megfontoltabban is dönthetne, mielőtt ilyen ártatlan teremtéseket, mint Miss Everman bevon a játszadozásába, mellyel jóformán mindenkit megkaphat… legalábbis látszólag.

Ossza meg velünk, kedvesem, mit gondol a hírről. A baglyokat a Szombati Boszorkány szerkesztőségébe várjuk! Szokás szerint, a legjobb öt levelet, heti troll rovatunkban közöljük le.

Rita Vitrol írása




Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 02. 02. - 19:33:07
A SZÍVTIPRÓ ÖSSZETÖRT SZÍVE
Maguk is biztos emlékeznek a Floridai Akrobatikus Színház híres, londoni előadására. Ez volt a társulat egyetlen előadás hazánkban, még 1996-ban, de az olyannyira elvarázsolta közönséget és a médiát, hogy még hónapokig, sőt évekig hatalmas volt az ováció a társaság tagjai körül. Nos, nyájas olvasóim, hát itt van a 2001-es év egyik legfergetegesebb híre: idén a floridai akrobaták visszatérnek Angliába s az egyik legfontosabb kérdés bizony az, hogy a társulat egykori tagja, a Roxfort szexi pszichológusa is visszatér-e közéjük. Bizony kedveskéim, Ares Murphy egykor a porondról szórakoztatta a közönséget!

(https://i.pinimg.com/originals/b8/89/b2/b889b25361faa3a452d3fc387c6431c5.gif)

A londoni előadás után Mr. Murphy eltűnt a nyilvánosság szeme elől meglehetősen hosszú időre, majd a Roxfortban bukkant fel legközelebb. Ekkor derült fény arra is, hogy a Mandragórán megkezdte medimágusi tanulmányait. De mi is a valódi oka annak a bizonyos eltűnésnek? Ares Muprhy ugyanis meglehetősen sikeres volt a szakmájában, gyönyörű barátnője mellett pedig lényegében mindene megvolt.





Annyit megtudtunk, hogy az előadás után nem sokkal Mr. Murphy elvesztette menyasszonyát egy összecsapásban, amiről azt pletykálták, hogy tulajdon apja rendezte meg a páros ellen. Akárhogy is történt, a madarak bizony azt csiripelik, Mr. Murphy mindent bevet, hogy ismét párra találjon. Egyes mendemondák szerint, még Madam Puddifoot híres randevúközvetítő cégét is felkereste! Erről és az egykori társulata visszatéréséről nyilatkozott is nekünk a fiatal pszicho-medimágus: – Felkerestek az egykori társaim, hogy az előadás erejéig csatlakozzam hozzájuk, természetesen a történtek miatt, amikre még mindig fájó szívvel gondolok vissza… nos… emiatt még ódzkodom az egésztől. Vannak olyan sebek, amik sosem gyógyulnak be igazán.

A kérdésünkre, hogy mikor dönt végre, nem adott választ. Úgy tűnik tehát, hogy Mr. Murphy még mindig a múltja hatása alatt áll, amit egykori barátai kérése sem tud felülírni. De hát ki ne értené meg, milyen szeszélyes egy összetört szív? Persze felmerülhet az a kérdés is, hogy: talán van a társaságban valaki, aki rabul ejtette a szívét és inkább a bátorságát gyűjti, hogy elfogadja a felkérést? – Nincs senki, aki elrabolta volna a szívem. Jelenleg nincs párom, de talán rövid időn belül megváltozik ez a helyzet. Soha nem lehet tudni, hogy ki jön szembe veled az utcán, akivel szerelembe esel.

Kedves olvasóink, talán éppen önök közül kerül ki egy szerencsés boszorkány, aki elrabolja végül Ares Murphy szívét. Osszák hát meg velünk véleményüket! A baglyokat a Szombati Boszorkány londoni szerkesztőségébe várjuk!

Rita Vitrol írása




Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 02. 14. - 09:24:19
(A Szombati Boszorkány reklámoldala, mely kivételesen rózsaszín betűkkel lett szedve)


(https://thumbs.gfycat.com/SkeletalHalfBarnowl-size_restricted.gif)







KEDVESEM... IGEN-IGEN, MAGÁCSKA OTT!
 
Úgy gondolja idén Valentin-napon végre megérdemli a boldogságot? Egy romantikus vacsorát a kiválasztott férfi oldalán? Ebben teljesen igaza van, jöjjön hát el Roxmortsba és Madam  Puddifoot különleges, szerelmes akciójában jusson hozzá egy igazán finom, szenvedéllyel teli rózsaszínpalackos szerelmi bájitalhoz!

Az itallal nincs más dolga, mint a kiszemeltje italába tölteni. Garantált a siker és igazán hosszantartó, kellemes eredményre számíthat!*

*amennyiben úgy tapasztalja, hogy a szer több, mint 48 órán át hat és a kiszemeltje már-már betegesen ragaszkodik Magához, forduljon medimágushoz!





Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 02. 21. - 20:38:35
MINDEN MEGVÁLTOZIK?

A napokban Mr. Elliot Forest egyik közeli barátja megerősített: a férfi immáron teljesen új életet tervez. Először is el költözött híres író párjától, majd a a vele közösen fenntartott galériájukatól is szabadulni akart. Egyes híresztelések szerint máris talált rá vevőt, de nem is olyan nagy csoda ez ilyen hírnévvel!

(https://i.pinimg.com/originals/2e/85/67/2e85677e7827c6dd3baae9a91c05a880.gif)

Bár egyik Mr. Forest sem nyilatkozott az újabb szakítás miértjéről, nem sokan reménykedtek benne, hogy a korábbi igen csak viharos kapcsolatukat követően együtt maradnak. Pszicho-medimágus szakértők szerint már az is csoda volt, hogy eddig nem szedték egymást darabokra. Hogy a mi Nathaniel Forestünk miképpen viseli a csapást, azt személyesen tőle nem sikerült megtudnunk, ám legjobb barátja, egykori asszisztense úgy nyilatkozott: – Nem volt más várható. Elliot nem épeszű, de biztosra veszem, hogy Natnak lesz kire támaszkodnia.





Elliot a Prófétába tett nyilatkozata, melyben csupán a galériát említett meg, arra utalhat, hogy teljesen új életet akar kezdeni. Szakértőnk is megerősítette ezt a tényt. Vannak ugyanis olyan személyek, akik egy hosszabb kapcsolatból kilépve, mindent felrúgva maguk körül igyekeznek elhitetni a világgal, hogy velük aztán minden rendben van. De kérdem én kedves olvasóim, ha valaki ilyen hevesen kapálódzik valami ellen, amit készen áll lezárni, akkor valóban lezárta?

Mindenesetre egy a Prófétába érkezett levél alapján Nathaniel Forest már megfelelő kezek között gyógyul. Többen látták egy szimpatikusnak tűnő ifjú hölgy társaságában, akivel egymáshoz bújva andalgott a Kalamáris Kiadóhoz közeli parkban. Reméljük ezúttal nem törik össze a szívét, hiszen mi, őszinte rajongói értjük csak meg igazán, milyen érzékeny lélek is a mi Nat Forestünk!

Kedves olvasóink, ismét itt a lehetőség, hogy megosszák velünk véleményüket! A baglyokat szokás szerint a Szombati Boszorkány londoni szerkesztőségébe várjuk!

Rita Vitrol írása




Cím: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 03. 28. - 19:31:11
Botrány a Roxfortban?

Egyes információk szerint veszélybe került McGalagony pozíciója. Nem meglepő egy olyan nőtől, akiről köztudott, hogy nem alkalmas a rá osztott pozíció betöltésére. Elődje Albus Dumbledore szintén nem volt alkalmas arra, hogy az iskola diákjait védelmezze és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a rengeteg baleset, ami az utolsó éveiben történt. Gondoljunk csak szegény Gilderoy Lockhartra, aki azóta is a Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály vendége.

A diákok sorozatos kijárása az iskolából, és ezzel a szabályok semmibe vétele nem elég bizonyíték önöknek, nyájas olvasóim arra, hogy az iskola jelenlegi vezetése alkalmatlan a feladata végrehajtására? Képzeljék el, hogy az iskola tanárai szintén osztoznak az igazgatóasszony nézeteiben, miszerint nem lehet semmi elég veszélyes. Pont ezért a legutóbbi párbaj szakkörön egy halálos átkot mutattak meg a diákoknak.




Gondolják el, mi lett volna, ha valamelyik diák meghal, mert a tanár óvatlan volt. Az igazgatóhelyettes Fawcett professzor vajon hogyan számolna el a lelkiismeretével és a diák szüleivel, ha tragédia történik? Mert információink szerint történt is. Egy arra tévedő házimanó vesztette életét a bemutató során. Legjobb tudomásunk szerint az igazgató asszony még csak lépéseket sem tett azért, hogy a kollégája megkapja a megfelelő büntetését.

(https://i.pinimg.com/originals/6a/dd/41/6add417db8119dfacfb1332e04d25cc4.gif)

Kérdem én, nyájas olvasóim, meddig megy ez még így? Az őszi haláleset már nem volt elég ahhoz, hogy a Mágiaügyi Minisztérium elgondolkozzon a teljes tanári kar leváltásán? Önök mit gondolnak? Írják meg véleményüket, és a következő számban közzé tesszük. A nép hangja talán eljut a Mágiaügyi Miniszterhez és megfelelően cselekszik az ügyben.

Rita Vitrol írása


Cím: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 04. 14. - 21:08:23
Rettegésben

A napokban szörnyűség történt a szerkesztőségünkben! Természetesen, nyájas olvasóm, ez csak azt bizonyítja, hogy jól végezzük a munkánkat. Hiszen elsődleges célunk, az önök tájékoztatása.

Ginevra, a Reggeli Próféta nagyszerű újságírója fenyegetéseket kapott, nem csak a munkahelyén, hanem az otthonában is. Egy oknyomozó riportjának a következménye ez, melyre talán önök is emlékeznek: Korrupt protektorok címmel jelent meg még a múlt héten. Azonban ezúttal nem csak a szokásos baglyok érkeztek meg hozzánk, hanem néhány erőszakos hangvételű is.



Kollégám az üzenetek elolvasása óta retteg, nem tud aludni, és már az is megfordult a fejében, hogy elhagyja szerelmét csak azért, hogy őt biztonságban tudja. Sajnos még nem sikerült kiderítenünk, hogy melyik személytől érkezhetett a fenyegetés azok közül, akik meg lettek jelölve a cikkben.  

(https://i.pinimg.com/originals/c5/ff/31/c5ff3164fe9767a5c633060374e18c85.gif)

Akárhogy is legyen, ezekben a békeidőkben nem szabadna ilyen szörnyűségnek történnie. Ki garantálja akkor a biztonságunkat, ha a protektorok sorra mentik fel a bűnözőket? Vajon melyikünk lesz a következő áldozat?

Ossza meg velünk, kedves, hogy Ön mit gondol a történtekről? Olvasóink baglyait szokás szerint a Szombati Boszorkány szerkesztőségbe várjuk!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 05. 02. - 18:58:55
Egy sötét évforduló margójára

Kinek az elméjébe ne vésődött volna be egy dátum, amikor azt hittük, elveszíthetünk mindent, és mindenkit? Amint felébredtem ezen a szomorú reggelen, kötelességemnek éreztem, hogy kiírjam magamból ezeken a sorokat...

Nehéz erről beszélni, pláne írni, még nekem is, drága olvasóim, higgyék el! Május másodika... Mi egyebet is mondhatnék? Biztos vagyok benne, hogy mindannyiuk fejében megjelennek a rémképek, az emlékek, hogy ne is legyen szükség itt a szavaimra! Kérem, engedjék meg, hogy már most elnézést kérjek, amiért felzaklatom Önökben ezeket a gondolatokat, ám ma egyszerűen semmilyen témát nem tudtam volna kipréselni magamból ezen kívül...!

(https://66.media.tumblr.com/1178437707586f1ecba13312aa63867c/tumblr_inline_nwrd7r1D3v1r007zs_500.gifv)

Mint oly sokan Önök közül is, kedves olvasóim, én is gyakran eltöprengek: vajon a nagybecsű Dumbledore professzor büszke lenne ma, ha látná az iskolát? A Roxfortot persze igyekeztek makulátlanul helyrehozni az ostrom után, de ha engem kérdeznek, én úgy gondolom, hogy ez lehetetlen! Annak a sok szörnyűségnek az emléke mindig is ott fog szunnyadni a falak között, történjen akármi is... És honnan is tudhatnánk, most biztonságban vagyunk-e?



Vajon az iskola jelenlegi tanári kara képes arra, hogy megfékezzen még egy ilyen katasztrófát? Vagy esetleg a brutális és meggondolatlan eszközök, amelyeket ott bent, a falak között alkalmaznak, ismét elhozzák korunk legsötétebb varázslóját? Tökéletes példa volt minderre a legutóbbi botrány is, amely alátámasztotta, hogy mennyire nem rátermettek a Roxfortban tanító mágusok! Esetleg lemaradtak, és most nem tudják, miről is beszélek? Nyájas olvasóim, mindent szaftos részletet megtalálnak lapunk egy korábbi számában!

Mit gondolnak, drága olvasóim, kérem, osszák meg Szerkesztőségünkkel a gondolataikat bátran, kíváncsiak vagyunk rá! Eljöhet még egy olyan sötét időszak világunk életében, mint az a nap? Meddig megy ez így tovább, mire végre teljesen biztonságban érezhetjük magunkat?

Végszóként pedig, engedjék meg, hadd kívánjak mélységes részvétet mindazoknak, akik elvesztették valakijüket az ostrom során! Emeljünk pálcát hőseinkre együtt, otthonunk csendjében!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 06. 17. - 20:47:34
Szeszély Londonban

Ahogy ez már Önöknek sem olyan meglepő, nagyrabecsült olvasóim, a Szeszély ott csap le, ahol akar, és akkor, amikor akar, a legváratlanabb pillanatokban! Hogy vajon világunk vezetői miért nem képesek már végre valamiképpen megfékezni ezt a jelenséget? Ez az a kérdés, amelyet sajnos még én sem tudok megválaszolni! Már a muglik is zavarognak, pedig fogalmuk sincs arról, ami az orruk előtt folyik.

Néhány napja különös jelenségnek lehettek szemtanúi London lakói - hirtelen az égből vízcseppekkel együtt kulcsok kezdtek potyogni. Jól olvasták, kedveseim! Kulcsok. Különféle mérető, formájú, anyagú és eredeti kulcsok, amelyek csak úgy a semmiből hullottak alá az égből - több száz darab. Természetesen mondanom sem kell, hogy a muglik teljesen magukon kívül voltak! Több mugli lap is lehozta az esetet, a vezetőik pedig még mindig azon tanakodnak, mi lehetett a jelenség oka. Ez a bizonyos kulcs-eső természetesen elég nagy károkat okozott az épületekben és muglijárművekben, ahogy néhány emberben is. Egy férfinak például az információink szerint az orrába fúródott bele egy kulcs, amíg felfelé nézett! Micsoda borzalmas baleset, kedveseim!

(https://25.media.tumblr.com/92f15d4aeb4bed0797d57d6253a43f98/tumblr_mwoj31Pf701s85u2fo1_500.gif)

Természetesen roppant sajnálatos dolog, hogy a Szeszély már a muglik világában is felbukkan és kárt tesz, mindemellett pedig veszélybe sodor így minket is. Nem is kérdés, hogy vezetőinknek nagyon gyorsan ki kell találniuk valami megoldást, mielőtt a dolgok mégjobban elszabadulnak!




A kulcsokat, amint elállt a csupán néhány percig tartó eső, összetakarították és biztos helyre vitték, azonban egyiket sem sikerült azonosítani. Még mindig látogathatóak, hátha valaki felismeri a kollekcióból a sajátját, vagy egy régebben elhagyott darabját, de erről egyelőre még nincsenek információnk. Így pedig nem is meglepő, hogy mindenki döbbenten áll a dologgal szemben, aki csak olvasott a hírről, vagy esetleg megtapasztalta saját maga!


Természetesen minden apró kis információnak nagyon örülünk, drága olvasóim - amennyiben láttak valamit, vagy ismernek olyat, aki szemtanúja lehetett ennek az őrült eseménynek, küldjenek szerkesztőségünknek egy baglyot! A következő lapunkban kétségkívül szerepelni fognak a legérdekesebb beszámolók!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 07. 25. - 13:56:48
Pletykasarok: És mi történt velük ?

Nathaniel Forest éppen nyolc hete írta alá azokat a válási papírokat, melyek másolatai tegnap kerültek szerkesztőségünkhöz. A pár egy közeli ismerőse megerősítette, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal, de a két férfi nem élt együtt december óta. A szakítást tényét ráadásul az is tovább erősíti, hogy Mr. Forestet többször együtt látták a korábbi asszisztensével, egy bizonyos Ansonnal ölelkezni vagy éppen romantikusan ücsörögni nívós éttermek teraszán.

És hogy mi a helyzet a mára már csak ex-Mr. Foresttel? Meg nem erősített forrásokból kiderült, hogy az egyikori Elliot Forest alig pár napja tért vissza egy dél-amerikai kirándulásról, ahová minden bizonnyal spanyol származású szeretőjével menekült el a média elől. A tíz napos kiruccanás során az amazonasi őserdőben bérelhettek egy romantikus bungalót, hogy ne találhassa meg őket senki. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy az út jól sikerült, hiszen Elliot szinte ragyog a boldogságtól.




(https://i.pinimg.com/originals/7d/3c/8b/7d3c8ba94091fbc9d1e295dd93485eba.gif)

Bizony kedveseim, úgy tűnik, hogy mindkét fél túllépet kapcsolatuk sötét múltján, ám mindez csupán a látszat! A mi Nat Forestünket ugyanis már második hónapja kezelik a Mungó pszicho-medimágiai részlegén súlyos depresszióval. Szakértőink úgy gondolják, hogy az Ansonnal való együttlét mindössze egy menekülési lehetőség, hogy ne kelljen szembenéznie azzal a veszteséggel, ami érte. Ugyanakkor az is valószínű, hogy a megromlott házasság, egy agresszív, túlzott ragaszkodásból fakadó kapcsolaton alapult. A család több ismerőse is megerősítette, hogy Elliotnak gyakran voltak dühkitörései, hisztirohamai, amiket Mr. Forest nem tudott megfelelő módon kezelni.

Ön mit gondol, kedveském? Mr. Forest megérdemli végre a boldogságot ennyi szenvedés után?

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 09. 26. - 19:32:28
Rettenet Roxmortsban - már a tanárokban sem lehet bízni?

Alig telt el néhány hét a Csillagleső Fesztivál borzalmai óta, mindent elözönlöttek az aurorok, mi pedig oly hosszú idő után, végre ismét biztonságban érezhetjük magunkat... vagy nem? Ki gondolná, hogy még a Roxfort hírhedt tanári karába se fektethetünk bizalmat? Drága olvasóim, mondják meg - kihez fordulhatnak azok a drága, ártatlan kis diákok, ha már a professzoraik is megtámadják őket?

Pontosan ez történt ugyanis a minap Roxmortsban, kedveskéim! A mit sem sejtő diákok csak élvezni szerették volna a faluban töltött hétvégéjüket, amikor is az egyik tanár, név szerint nem más, mint bizonyos Hana Tachibana professzor, rátámadott egy hugrabugos diáklányra! Lesből csapott le rá, és csak Merlin könyörületének köszönhető, hogy egy auror közbelépett, és szegény kislány épen megúszta a támadást!

(https://i.pinimg.com/originals/f9/f3/00/f9f300edbaf8a4ed15e781b83ca1ad44.gif)




Gondoljanak bele, mi történhetett volna! Nem mondhatnánk persze, hogy ez túlságosan meglepő egy olyan alaktól, mint Tachibana professzor. A kínai nőt többször is gyenge idegzetűnek és kiszámíthatatlannak írták le kollégái és tanítványai, forrásaink szerint az általa tartott Bájitaltan órákon is gyakorta előfordulnak kisebb-nagyobb balesetek...
Hogy engedhet meg ilyet magának a Roxfort? Most még senki nem sérült meg... de legközelebb? McGalagony igazgatónő vajon tisztában van vele, hogy milyen embereket enged a gyerekek közelébe?!


Kérem, ossza meg velünk, mit gondol ezen borzalmas esetről! Természetesen szívesen fogadjuk a történetét, Drága olvasó, ha Ön vagy a gyermeke is áldozatául esett egy szakképzetlen roxforti tanár garázdálkodásának!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 10. 09. - 15:50:26
Belot-ból Bertov?
- amit egy szupersztár rejteget -

Mikhail Belot, a Szófiai Mágikus Táncművészeti Akadémia legkiemelkedőbb tehetsége a napokban arra adta a fejét, hogy megváltoztatja nevét. A táncos menedzsere és közvetlen barátja úgy fogalmazta meg az okokat, hogy: Mikhailnak gyakran honvágya van. A családja egy aprócska faluban él Bulgáriában, ezért pedig végül úgy döntött, hogy visszaveszi apja nevét. Így mától Mikhail Bertovként fog megjelenni az egyes rendezvényeken is.

A nagyközönség eddig úgy tudta, hogy Mr. Bertov francia gyökerei miatt használta a Belot művésznevet. Azonban az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre, nem voltak hajlandóak az akadémiánál sem válaszol. Így végül magát a művészt kerestük fel személyesen. Erre pedig egy olyan neves helyen volt lehetőségünk, mint a Lockhart Mágikus Szépségszalon. Kérdéseinkre azonban Mr. Bertov a hajcsavarók hisztérikus dobálásával reagált. A nyomdafestéket nem tűrő káromkodásokat tetévzve, pedig megfenyegette lapunkat egy feljelentéssel is.

(https://i.pinimg.com/originals/0a/58/40/0a58401284a32d356cf3f12b8ecb70e9.gif)




A zaklatott sztárról már régóta pelykálják, hogy súlyos mentális bajokkal küzd, mióta elhagyta legutóbbi partnere. De hát ki ne értene meg ilyesmit, kedveskéim? A szerelem nem egyszerű, s mostanában, mintha a londoni sztárvilágra egyenesen rájárna az út. Először Nathaniel Forest szörnyű szívtörése, most pedig Mr. Bertov tragédiája rázza meg a kedves olvasóinkat. Kérdem én, milyen világ ez, ahol ilyen nagyszerű embereknek is szenvednie kell?

Mr. Bertov medimágusától pontos tájékoztatást kaptunk a sztár állapotáról. Súlyos bipoláris zavarokról, pánikrohamokról és egyéb mágiával sem kezelhető betegségekről adott részletes leírást, melyek mind Mikhail magánéleti problémáiból fakadnak. Úgy tűnik, hogy a szakítás annyira megviselte a férfit, hogy még öngyilkosságot is megpróbált elkövetni.

Megosztana néhány kedves gondolatot Mikhail Bertovval? Esetleg más véleménye van erről az egész helyzetről! Az olvasói baglyokat a Szombati Boszorkány szerkesztőségébe várjuk.

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 11. 09. - 19:06:10
A Malkin-féle pizsamadivat

Bár idén nem sok lehetőségünk van, hogy hatalmas bálokon jelenjünk meg a legcsillogóbb ruhadarabjainkban, Madam Malkin gondoskodott róla, hogy otthonunk kényelmében is igazi hercegnőnek érezhessük magunkat… és persze az urakról sem feledkezett meg! A divattervező boszorkány legújabb kollekciójában nem csupán unalmas talárokat, hanem a legfinomabb anyagú selyempizsamákat is megtalálhatjuk.

A francia divatnak megfelelően a ruhákat valódi kínai selyemből varrták, a kényelmesebb, sportosabb darabokat pedig kasmírból. Így minden ruhadarab, melyet ebben a szezonban az Abszol út legnevesebb divatüzletében vásárol, minőségi anyagból készült. Az olyan apró részlegekig meg lett minden tervezve, mint a hattyúlenyomatos gombok.

(https://i.pinimg.com/originals/0c/25/c2/0c25c2cbca714b5dffb7b5314f159fbf.gif)




A legdrágább minden bizonnyal az az uraknak szánt, fekete selyempizsama, melyhez steppelt köntös is tartozik. A pizsama gombjai aranyból készültek, melyek csak tovább emelik az öltözék értékét. Mikor Madam Malkint a meglehetősen drága öltözékről faggattuk, csak ennyit mondott: – Vannak, akik szeretnek egésznap kényelmes ruhát viselni. Így ez nem csupán pizsama, hanem mindennapi viselet is, melyben akár az utcára is ki lehet menni. Ráadásul, mivel nem lehet nagyobb rendezvényeket tartani egy otthoni, kislétszámos pizsamapartyra is kiváló öltözék.

A hölgyeknek szánt legfinomabb ruhanemű az idei kollekcióban egy halványkék színű, térdközépig érő hálóing, melynek mintája finom, egyedi mágikus eljárásokkal készült. A csodaszép ruhadarab akciós december elejéig… bizony uraim, érdemes meggondolni, hogy meglepjék a kedves feleségüket!

Madam Malkin üzletében minden ruha könnyedén a méretére igazodik. Nem kell tartania attól, ha esetleg felszedett néhány plusz kilót!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2020. 12. 12. - 19:30:27
Az új szerető...

A nemrégiben ex-Mr. Forestté vált sztár, bizonyos Elliot Rowle-O'Mara - merthogy már a név sem egészen tiszta, Kedveseim - nem sokáig váratott minket egy újabb, szaftos kis szerelemmel! Alig néhány napja egy újabb botránynak, amely alkalmával napvilágra került: kedvencünk ismét szerelmes! Nem is akárkibe...

Minap a Zsebpiszok köz kellős közepén kezdett őrjöngésbe Elliot, a szerkesztőség egyik munkatársa pedig szerencsére éppen a közelben volt, és rögzíteni tudta az egészet. A férfi tőle nem idegen módon, heves érzelmek közepette kezdett kiabálni egy nála sokkal fiatalabbnak tűnő fiúval, és eközben vallott neki szerelmet. Hát nem romantikus? Természetesen a jelenetnek számos nézője akadt, de talán pont ez volt Elliot terve. Ha engem kérdeznek, Drága Olvasóim, az sem lepne meg, ha ez egy újabb ócska próbálkozás volna, hogy visszaszerezze Nat Forestet.

(https://i.pinimg.com/originals/1e/33/33/1e3333e043ef486209eec42f975085a6.gif)




Sajnálatos módon kedves munkatársunk nem tudta megnézni részletesebben az új szeretőt, a drámai jelenet után pedig kisebb utcai párbaj alakult ki a fiú és egy ismeretlen férfi között! Miféle alakkal keveredhetett hát össze Mr. Rowle-O'Mara? Mi is pontosan erre vagyunk kíváncsiak, és ha még a nevét nem is tudtuk megszerezni, szerencsére a párbaj másik részvevőjét el tudtuk csípni néhány szóra.

"- Sötét haj, sötét szemek... igazából csak ennyit fogtam fel abból az elmebetegből, mielőtt nekem jött volna, mindenféle ok nélkül -" mesélte nekünk a férfi, pont, miközben medimágusok látták el a mellkasát ért sérülést. "- Régóta ismerem O'Marát, jó barátok vagyunk. Higgyék el nekem, sokféle alakkal láttam már, de ilyen... az új pudlija nem utcára való."
A férfi sajnos több mindent nem volt hajlandó elárulni nekünk, több szemtanút pedig nem találtunk.

Maguk mit gondolnak az új szerelemről? A szerkesztőségünk továbbra is szeretettel fogadja baglyaikat! Akad egy új, izgalmas sztorija? Írja meg nekünk most! Következő számunkban talán az Ön neve is szerepelhet!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 02. 03. - 21:22:11
Valentin-napi botrány

A frissen vált, egykori Elliot Forest igazán sajátos módon rontott be a minap a Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály recepciójára. A jelenlévők szerint állítólag többször is felkiáltott, miszerint ő nem Elliot Forest, hanem Elliot Milton. A vezeténév változásának legfőbb oka pedig az új házassága. A férfitól nem áll messze a feltűnési viszketegség és hisztéria, a recepciós boszorkány mégis úgy vélte, hogy ezúttal joggal aggódott.

Gabriel Francis Milton, az Aurorparancsnokság egyik kiváló dolgozója ugyanis éppen Valentin-napon az ispotály falai között lábadozott. Többen látták a szobájába betérni Elliotot, aki állítólag hosszú órákon keresztül nem is távozott. Ugyanakkor többen megvoltak győződve, hogy mikor a férfi Miltonként hivatkozott magára, a kezét is magasba emelte egy feltűnően gicccses gyűrűt mutogatva – mely bizonyára a Mágus téren található Diadém egyik egyedileg készült gyémántberakásos ékszere.

(https://i.pinimg.com/originals/99/6e/6f/996e6f75eefeb858a71ae093e8caef84.gif)
Elliot Milton, egy Mr. Forestként eltöltött rendezvényen.




Magazinunk a kérdéssel felkereste Mr. Gabriel Milton munkahelyét, ahol egy közeli barátja nyilatkozott is a hírrel kapcsolatban: – Gabe házas volna? Igen, a napokban valóban furcsán viselkedett és egy alkalommal rajta kaptam, azon is, hogy az ujján lévő gyűrűt bámulja elmerengve. Rendkívül romantikus alkat, biztosra veszem, hogy Elliot most a mindene. Nem csoda, hogy a legutóbbi bevetésén képtelen volt a feladatára koncentrálni.

(https://64.media.tumblr.com/5e70e3945194341a31b9ae59e5b676ce/800b68ad8f88fc86-e9/s540x810/bce6f2e62b8ebe079725606ce1fde493222d99d8.gif)
Gabriel Milton egy 2001-es kitüntetése alkalmával.

Az újdonsült Mr. Miltonnal kapcsolatban számos pletyka kelt szárnyra az elmúlt félévben, mióta korábbi házassága, a depresszív hangulatba került sztáríróval zátonyra futott. Az biztosan tudott tény, hogy hisztériás rohamai és állandó kitörései miatt több pszicho-medimágus szakértő is a kezelését javasolná, semmint hogy újabb kapcsolatokba ugráljon ki-be. Egy neves szakember így nyilatkozott az ügyben: – Mr. Forestnek… elnézést, Mr. Miltonnak olyan dühkitörései vannak, melyek ön- és közveszélyesek. Ezért az új férjnek leginkább azzal a jótanáccsal szolgálhatok, hogy dugja minél előbb egy megfelelő intézetbe, mielőtt komolyabb családalapításba kezdene vele. Alapos kezeléssel ezek a gondok orvosolhatóak, bár az ő esetében jó eséllyel feltűnési viszketegséggel is párosulnak.

A szerelmesek napján mindössze annyit mondhatunk, hogy ilyen a szerelem, szabad és vak. Sok boldogságot kíván egész szerkesztőségünk mindkét Mr. Miltonnak. Az Aurorparancsnokságra szerkesztőségünk mind a 221 gyümölcskosarat eljuttatta, melyet olvasóink nászajándéknak ajánlottak fel!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 02. 19. - 13:37:08
Egy csodás arc tragikus vége

Benjamin Fraser, a Montrose Magpies Kviddics Válogatott fiatal hajtója a tegnapi meccsen tragikus sérüléseket szenvedett el, méghozzá éppen az arcán. A jóképű,  mindössze tizenhét éves fiatalember egy gurkóval találta szemben magát, miközben kvaffal a hóna alatt manőverezett az ellenséges csapat, a Porpicy SC játékosai között.

Mr. Fraser addigra már három góllal gazdagította csapatát, így a tengerészkék taláros csapat egyik terelője úgy döntött, hogy éppen felé indítja meg az egyik gurkót. A csapat kapitány elmondása alapján a játékosnak nem volt szándéka eltörni Benjamin orrát, csupán finoman le akarta tessékelni a seprűjéről. A tragédia mégis megtörtént és tinilányok sokasága esett mély depresszióba.

(https://i.pinimg.com/originals/cc/be/ae/ccbeae3b96166b1160864dd8ad13a3c4.gif)




Ez persze nem is olyan nagy csoda, hiszen Mr. Fraser üde színfoltja immáron jó néhány hónapja a csapatnak. Nem kis hisztéria alakult ki körülötte, főleg, mikor kiderült, hogy egykori kedves, egy bizonyos Elizabeth Hepburn nevű, roxfortos diáklány faképnél hagyta legutóbbi Roxmortsban töltött randevújukon. – Felháborító, hogy egyes lányok, mennyire nem értékelik, milyen szerencsések. És szegénynek most egyedül kell lábadoznia ebből a szörnyű sérülésből. Imádlak Benny! – Sikoltott fel a Benjamin Villám Fraser Rajongói Klub vezetője.

Bár a Porpicy SC játékosai személyesen kértek bocsánatot Mr. Frasertől, a sérülései továbbra is meglehetősen lassan gyógyulnak a hagyományos kezelés ellenére. Úgy tűnik, hamarosan plaszti-medimágiai beavatkozást is alkalmazni fognak az arcán, hogy rajongói visszakaphassák azt a bizonyos Benjamin Frasert, akit megszoktak.

Szívesen küldene ajándékot Mr. Frasernek? Nincs más dolga, mint elküldeni szerkesztőségünkbe, hogy mi aztán a Szent Mungóbatovábbítsuk azt s közösen kívánjunk jobbulást a mindenki által olyannyira kedvelt fiatalembernek!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 02. 21. - 20:44:13
A Minisztérium leghelyesebb dolgozójáról

Ahogyan minden évben, úgy idén is megválasztották a Mágiaügyi Minisztérium hölgy dolgozói az év leghelyesebb férfi dolgozóját. Az enyhén szexista rendezvény kereteiben, a jelöltek között idén olyan nevek tűntek fel, mint a jóképű, ám meglehetősen bárdolatlan Edward Nott. A férfi legnagyobb ellenfelének Henry Mirolt, Mr. Monstro titkárát tartották minisztériumi berkekben, ám gyorsan bebizonyosodott, hogy a két férfi nem ér még csak a közelébe sem az idei nyertesnek.

Senki sem gondolta volna ugyanis, hogy a nemrégiben súlyos sérüléseket elszenvedő Gabriel Francis Milton, többszörös kitűntetéssel rendelkező auror dobogtatja majd meg annyira a hölgyszíveket, hogy egyenesen a dobogó csúcsán végezze. Második helyezettnek pedig egy kevésbé ismert, ám annál szebb mosolyú mediaurort választottak, egy bizonyos Johann Metzgert.

(https://64.media.tumblr.com/c546e9f6ae5a3d6474a3d7f7a00906f8/f1e880e429cf3e16-de/s400x600/3514f94b0d0f43dac6859c1de343cdc7087703b1.gif)
Mr. Nott, mikor még azt hitte, megnyerheti a versenyt.




Az eredmény hirdetés végén derült ki, hogy a képzeletbeli dobogó harmadik helyét foglalhatta el holtversenyben Mr. Nott és Mr. Mirol. Mindezzel még nem is lett volna baj, ha a fiatalemberek méltósággal viselik érdemeik el nem ismerését. Alig, hogy kiosztották ruhátlan férfialakot mintázó aranyszobrot Mr. Miltonnak, az ezüstöt Mr. Metzgernek, a két másik férfi egymásnak esett.

(https://64.media.tumblr.com/d6020a01499943f0333334af7c6ab14a/2b47c200d0a94e26-bb/s540x810/c0d48e2434877737301b40fd324b562cc1f6eea5.gif)
Mr. Milton izmai, amivel megnyerte a versenyt.

Az eset után Mr. Shacklebolt titkára úgy nyilatkozott, hogy Edward Nott és Henry Mirol is alapos fejmosásban részesült saját főnökétől. Ráadásul olyan továbbképzésen vehetettek részt, melyen a minisztériumi kollégák a dühkezelés alapjaival ismerkedhettek meg.

Nem ért egyet verseny eredményével? Esetleg gratulálna a győzteseknek? Küldje el bagolypostával véleményét szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 03. 23. - 20:05:19
Szatír a Godrikon!

A Griffendél Godrik akadémia immáron több hete eltűnt tanulójának, Leonora Bertnek az esete felkavarta a kedélyeket Hertfordshire-ben. A tizennyolc éves diáklány idén kezdte meg tanulmányait, hogy majd protektorként dolgozhasson. Édesanyja már többször nyilatkozott a Reggeli Prófétának a lánya ügyében, ám az aurorok és az önkéntesek azóta sem bukkantak Nora nyomára.

A napokban azonban egy ismeretlen szemtanú, aki csak „diáklány”-ként írta alá a szerkesztőségünkbe küldött levelét megnevezett egy lehetséges gyanúsítottat. Levelében a következőt hangsúlyozza: Frey Henricksen professzor többször is legyeskedett a diákok körül. Leonora különösen tetszhetett neki, hiszen rendszeresen külön fogadórákra invitálta. Az aggódó diáklány levele azonban ezzel nem ért véget.  

(https://64.media.tumblr.com/1fc8defbb473bab2d6268d70ca28cc16/62bd7d58b3079073-e6/s540x810/b50771e05ce4b3f4bd105553c4fae7ed02bd90da.gif)




Az aggodalmas sorok ugyanis felhívták a hatóságok és szerkesztőségünk figyelmét is arra, hogy Mr. Henricksen, a neves aranyvérű család tagja, Miss Berttel távozott az eltűnése napján. Köztudott tény, hogy a Henricksen család rendkívül zárkózott életet él, őseikről lehet csupán a könyvtárak poros köteteiben olvasni. Az elmúlt száz évben viszont kevés információ van róluk, ráadásul rendkívül belterjesen is házasodtak, így az őrültség sem áll messze a családtól.

A Godrik professzora ellen a minisztérium nyomozást indított, ám az akadémia nem hajlandó felfüggeszteni a munka alól. Ezért hát kérünk minden diáklányt, hogy amíg a nyomozás nem zárul le, tartózkodjon Mr. Henricksen társaságától!

Mi a véleménye a történtekről? Ossza meg velünk! Minden olvasónk baglyát örömmel fogadjuk szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 04. 13. - 15:44:46
A Montrose Magpies játékosának sötét titkai

A Montrose Magpies Kviddics Válogatott legifjabb hajtója, Mr. Benjamin Fraser már többször magára vonat a közvélemény figyelmét. Botrányos randevúzásai és a tragikus baleset is hangos véleménynyilvánítást, na meg aggodalmat hozott magával a rajongók körében. Többen úgy gondolják, hogy Mr. Fraser sportemberhez méltatlan példát mutat a fiataloknak, akik körében egyre népszerűbbnek látszik.

Legutóbbi botrányos megjelenése azonban sokaknál ismét komoly felháborodást keltett. A fiatalembert ugyanis többen is látták a napokban az Abszol út környékén, illetve London utcáit járva, amint újabb és újabb cigarettára gyújtott. Egyesek szerint kész csoda, hogy még nem ment tönkre a tüdeje és ilyen jól bírja a lepülést.

(https://64.media.tumblr.com/3e98082008ec246dddf0523689af40df/tumblr_pm1bfttoFm1vg6qedo2_540.gif)




Egy medimágus olvasónk úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Mr. Fraser nem szokik le a cigarettáról, az hamarosan nem csak, hogy példakép nem lesz belőle, de a kviddicsezést is kénytelen lesz abbahagyni. – Egyébként a bőrnek sem tesz túl jót. Számos kutatás bizonyította, hogy mind a mágikus, mind a mugli dohánytermékek gyorsítják az öregedést. Előbbiek gyorsabban is. Öt év alatt akár tíz évet is öregethet a külseje!

Ezért bizonyára kár lenne! Hiszen tudjuk a Kviddics Válogatott leghelyesebb játékosáról van szó. Így hát Mr. Fraser részére kétszáz üveg leszokást segítő bájitalt küldtünk bagolypostával dartfordi otthonába. A csomagot édesanyja vette át és hálás üzenettel köszönte meg a támogatást, jelezve, hogy fia hamarosan megházasodik, így kifejezetten jól jön neki egy kis életmód váltás, hogy párjával tökéletesen új életet kezdhessen.
 
Mi a véleménye a történtekről? Ossza meg velünk! Minden olvasónk baglyát örömmel fogadjuk szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 04. 27. - 11:43:28
Ázsiai jellegű denevérláb
- avagy Elliot ex-Forest kedvenc receptje -

Nathaniel Forest egykori párja, a kínai származású Elliot, imádott az író kedvére tenni. Ha ételről volt szó, akkor pedig különösen. A páros egykori közös barátja a következő képpen nyilatkozott: – Elliotnak is voltak kedves pillanatai, ha éppen nem hatalmasodott el rajta a depresszió vagy nem csalta meg Nathanielt. ilyenkor szecsuáni fűszeres denevérlábat készített neki.

A receptet egyenesen Elliot osztotta meg velünk, hogy otthon is bárki el tudja készíteni. Sőt azt is elmesélte, hogy Kínában, a muglik körében népszerű ételt eredetileg csirkelábból készítik. A finom szósz fűszerezést ad neki és kiváló proteinforrás is, így nagydarab férfiak számára kifejezetten ajánlott edzéshez és energiapótláshoz – tette hozzá az úriember jótanácsként.

(https://64.media.tumblr.com/7180bc3913619fe1a8de78f7acc2f23b/tumblr_oe38lgxRCd1sqstgio5_400.gif)

A kérdésünkre, hogy most kinek készíti ezt az ínyencséget annyit mondott, hogy Mr. Benjamin Fraser mind a tíz ujját megnyalta utána. – Szereti a különlegességeket, azt mondta egyszer, hogy még a bogárból készült finomságokat is megkóstolná valami egzotikus országban. Ezt annyira nem támogatom… elég gusztustalan. Mindenesetre jó érzés, hogy főzök neki és szívesen fogyasztja az ételt. – Magyarázta már-már boldogan Elliot.





(https://64.media.tumblr.com/b1bc654edc0e9c68dc557955e51e3308/9b0b3b892497a105-02/s540x810/066d69540bcf172133c4e9c5d222d44c2e21d7d8.gif)

Hozzávalók:

Alaplé:
3 liter víz, 60 g friss gyömbér, 3 db újhagyma, 3 ek cukor, 2 ek só, 50 ml shao-szing bor, ötfűszerkeverék

Előfőzés:
20 db denevérláb, ecet, durva tengeri só, barnacukor, víz

Mártás:
olaj, gyömbér, 2 thai csili, 1 kk csilipehely, 200 ml főzőlé (leszűrve), 1 kk fermentált chilli szósz, 1 kk osztrigaszósz, 1 kk hoiszin-szósz, 1 kk cukor, 100 ml shao-szing bor, 1 újhagyma

Elkészítés:
Az alaplé minden alapanyagát egybe öntve összeforraljuk fedő alatt. Ezt köventően levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni. A lábat elő kell készíteni, feldarabolni, eltávolítani a körmöket, a durva sóval bedörzsöljük, majd le is öblítjük róla. Két liter vizet felforralunk, belerakjuk a sót, a cukrot és az ecetet (literenként egy-egy ek). Forrás után belerakjuk a lábat, amit 8-10 percig forraljuk. Ezt követően jeges vízbe lehűtjük őket, ezt követően forró zsíradékban kisütjük. Ezt követően a denevérlábakat az alaplébe tesszük, amivel együtt a hűtőbe kerül. 3-4 órával később, majd ugyanebben a lében 40 percen át forraljuk őket alacsony hőfokon. Amíg hűl, elkészítjük a szósz: a fokhagymát és a gyömbért megpirítjuk, ezután hozzáadjuk a többi alapanyagot, majd jöhet a főzőlé. Amint a mártás elég sűrű lesz, leöntjük vele a denevérlábakat. Jó étvágyat!

Mi a véleménye az új románcról Mr. Fraser és Mr. O’Mara között? Ossza meg velünk! Minden olvasónk baglyát örömmel fogadjuk szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 05. 04. - 16:34:57
Hajas Hilda Bombasztikus Hajpakolása
- mert az ÖN haja is megérdemli -

Magácskának is megfordult a fejében, hogy másnak a haja sokkal szebb? Sokkal dúsabb, fényesebb, selymesebb, ragyogóbb, színesebb? Az Öné meg túl száraz, törik, és nem csodás koronája a fejének? Nos ezen segíthetünk! ugyanis a hajak koronázott szépe, Hajas Hilda megosztotta velünk az egyik legjobb hajpakolás receptjét, ami egészen biztosan csodát fog tenni minden hajjal, amihez csak hozzáér!  

(https://img.wattpad.com/f14f0eb2caeab5c64cd25d15507de04675af36c8/68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f337857624c4848327a512d4d67513d3d2d3630393738343635352e3135343533373435336464366165326532373938333039393030372e676966)

Hajas Hilda hosszú-hosszú évek kemény munkájával és kísérletezésével alkotta meg ezt a receptet, hogy minden hajgondban szenvedő hölgynek, úrnak, gyereknek idősnek ideális megoldást nyújtson! Hilda szörnyű haja megkeserítette az életét, de most ő diktálja a divatot a leghíresebb hajmodallként! Olyan aklar lenni, mint ő? Használja a Bombasztikus Hajpakolás receptjét, és garantáltan érezni fogja, hogy utána minden egyes létező és nem létező hajhagymája felsóhajt a boldogságtól, önnel egyetemben! Hiszen mind tudjuk, mit szokott mondani mindig Hajas Hilda:
- A szépségedért te felelsz. Vedd kezedbe az irányítást, és a tested, a hajaddal együtt hálás lesz érte!







Hozzávalók a pakoláshoz:

- 3 ek méz
- 1 csapott kanál kelpie ürülék (szépségápolási boltokban kapható)
- 2 db banán
- 2 ek lángnyelv
- 1 tojássárgája (hoszú hajuaknál ezt a mennyiséget duplázzuk a haj hosszával egyenlően)
- 1 véla hajszála

A tojássárgájához először is hozzákeverjük a három evőkanál mézet majd a véla hajat. Ezt követően belepépesítjük a banánt, beleadjuk az ürüléket, valamint a legvégén meglocsoljuk a léngyelvvel is. A hatás fokozása képpen javasolt a hajpakolást nedves hajra tenni, az esti fürdő után. Ezt követően csavarjuk bele a hajat egy meleg törölközőbe, és hagyjuk hatni egy éjszakán át.
Ügyeljünk az alvásra, és arra, hogy a törölköző ne essen le közben a fejről, mert bizony a szép ágyneműnk és a mellettünk elvó kedvesünk bőre bánja, hiszen amíg nem issza be a haj a pakolást, rendkívül büdös és ragacsos. Másnapra azonban a szag elmúlik, és a hajunkkal együtt egy csodálatos új napra virradunk. A pakolást hetente 3x ismételjük meg, hogy minél ragyogóbb és csodásabb hatást érjünk el.
Higyjék el, kedveskéim, ezután mindenki ÖNÖK és a hajuk után fog fordulni!
 
Önnek is hazsnált ez a csodálatos hajpakolás? Kérem osszák meg velünk élményeiket, tapasztalataikat, és örömmel várjuk a hajukról készült fotóikat is! Minden olvasónk baglyát örömmel fogadjuk szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 05. 11. - 17:17:14
A legújabb Malkin-kollekció

Drágám, csak nem azon gondolkodik éppen, hogy milyen szépséget viseljen a május végén, Roxmortsban megrendezendő utcabálon? Akkor bizony a legjobb oldalra lapozott, hiszen most felfedjük Madam Malkin szabászatának legcsodálatosabb újdonságait?

A csipke igazi szerelmesének vallja magát? Akkor bizony ez a könnyed, nyári kollekció igazán önnek való. A Karcsú Hilda becenévre hallgató csipkeruha a koronája a ruhaköltemények díszes sorának. A legfinomabb francia csipkét és selymet használtak fel a készítéséhez. Legyen akármilyen testalkata is, a lágy, babakék ruha tökéletesen emeli ki annak legszebb részeit.

A finom esésű ruha magasnak, kecsesnek mutatja alakját. A Malkin szabászatban pedig megsúgták: - Hamarosan a elérhető lesz fehér, púderrózsaszín, mélyvörös és sötétkék színekben is a Karcsú Hilda. Az üzletben mindegyikhez illő táskát és cipőt vásárolhatnak meg a hölgyek. Illetve a Diadémmel való együtt működésünknek köszönhetően minden pénteken egy koboldkollégával közösen ékszerbemutatókat is tartunk. Ezen alkalmakkor gyönyörű kiegészítők vásárlása is lehetséges az Abszol úton.




A kollekció egy másik legszebb darabja a Kék hattyú, mely egy sötétkék csipkés és A-vonalú ruha, mely majdnem minden testalkathoz passzol. Siessen drágám, nehogy lemaradjon erről a népszerű luxus kollekcióról! Ha pedig a partnerét is magához öltöztetné, akkor válassza a legújabb csipkemintás ingeket, melyek a Malkin-féle kollekció férfi vonalát erősítik.

(https://data.whicdn.com/images/305933509/original.gif)

Ossza meg velünk, hogy milyen módon készül a május végi utcabálra! Szerkesztőségünkre küldött gyorsbagollyal akár már a hétvégi számban is megjelenhet levele!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 05. 28. - 16:03:41
A LEGÚJABB NYÁRI CIPŐ ŐRÜLET
- A SÁRKÁNYPIKKELY MINTA-

Ön is unja már a snasszos, egyszínű cipőket, kedveském? Elege van abból, hogy mindig csak barna, szürke, vörös és fekete színűek a kollekciók? Nos, ezúttal egy kirobbanó új hírem van a számára! Nyárra szenzációs és őrületesen vadító minta kerül a piacra, aminek nem fog tudni ellenállni! Ugyanis Tipegő Tina forradalmi újítása Önt is leveszi a lábáról!

Tudjuk ám, mennyire kegyetlen az időjárás hozzánk, és a kecses, gyönyörű, nőies lábainkat nem igazán tudjuk mutogatni. Minő tragédia, a férfiak tekintete elsiklik az unalmas lábbelink miatt rólunk, mi pedig csak megszégyenülve lesünk utánuk. De ez már a múlté! A sárkánypikkely mintának köszönhetően garantáltan minden szem az ön lábára fog tapadni!

A különlegesen kihívó színkompozíciónak hála nem kell már egyhangú cipőkbe tuszkolnia a lábat, és ne aggódjon, minden cipő egyedi mintázatának köszönhetően az ön lábai is egyediek és megismételhetetlenek lesznek! Magyar mennydörgő színre vágyik? Esetleg norvég tarajosra? Vagy odavan a svéd sróforrúért? Mindegyik fajtát megtalálhatja a kínálatban, melyek mintázatukban és anyagukban is különböznek egymástól. Vad fekete-vörös átmenetet óhajt, vagy rózsaszín fehér habcsók akar lenni? Nem akadály többé!

A cipők változatos fazonúak, találhat belőlük gumicsizmát, téli csizmát, tűsarkút, futócipőt, szandállt, mindent, ami szemnek szívnek ingere. És ne higyjék, hogy csak ennyi. Különleges kialakításuknak köszönhetően alkalmazkodnak a lábhoz, tyúkszem, bütyök nem akadály többé, az eredeti bőr úgy simul a lábra, hogy többé egyetelen egy lépés sem fog fájni. Nincs több kidörzsölt sarok, nincs több fájdalmas vízhólyag!





De az urakról sem feledkezett ám meg Tipegő Tina! Nekik is készül egy csodás kollekció, elegáns vonulatú cipőkkel, csizmákkal és szoba papucskkal.

Kaphatóak Tipegő Tina Szalonjában.
Figyelem! A cipők nem sárkánybőrből készültek, csupán a mintázatukkal hódulunk eme csodás és feélelmetes teremtmények előtt!

(https://i.gifer.com/11x3.gif)

Ön bevásárolt már belőlük? Melyik szín és minta az ön kedvence? A párját is meglepte velük? Ossza meg velünk! Minden olvasónk baglyát örömmel fogadjuk szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 06. 07. - 18:40:24
HOVÁ LETT NATHANIEL FOREST?

A varázsvilág talán legbotrányosabb, mégis legsámorsabb regényírója az utóbbi időben mély hallgatásba borult. Kedveseim, mindannyian tudjuk, hogy Mr. Forest magánéleti huzavonái megrázták 2001-ben az egész varázsközösséget. Nem csak az állandó szakítások, családon belüli erőszak és bizonytalanság kavarta fel a nyugalmat Nathaniel Forest háza táján, hanem a hirtelen jött újabb "gyermekáldás" is.

Mr. Forest, mindenki kedvenc írója tavaly botrányos körülmények között vált el párjától, Elliottól. A problémás, kínai származású varázslóval addigra már annyira megromlott a házassága, hogy az komolyan kihatott a rajongói táborára is. Többen egyenesen tűntetést akartak szervezni, hogy megvédjék Mr. Forestet az ex-Mr. Forest kegyetlen játékaitól, aminek keretében nem csak férje hírnevét rombolta le, de a könyveladás is súlyosan csökkenést mutatott. Így hát a Kalamáris Kiadó mára súlyos veszteségeket szenvedett el.

A válás óta Nathaniel Forest egyfajta remeteként él és csak ritkán bukkan fel a nyilvánosság előtt. Egy ilyen alkalommal pillantották meg három csöppség társaságában. Fogadott lányával és fiával már korábban is találkozhattunk, ám a karon ülő kisfiú újdsonságnak bizonyult. Az író egyik barátja megerősítette, hogy valóban újabb gyermekáldás történt, bár annak körülményeiről nem igazán tudott pontos információt adnu: - Állítólag Elliot az apja... de Natot ismerve inkább csak egy árva gyerek megmentéséről lehet szó. Tudják milyen aranyszíve van! Ha tehetné az összes árvát magához venné.





Úgy tűnik azonban Mr. Forest nem csak, hogy három gyerekkel maradt teljesen egyedül, az idegösszeomlás is megkörnyékezte. Többen látni vélték egy magán pszicho-medimágiai rendelőben. Egyesek egyenesen azt állítják, hogy Nathaniel Forest képtelen volt ép ésszel továbblépni a házasságán, Elliot annyira meggyötörte a férfi gyengécske érzelmi világát. Mostanra a család nem csak az íróért, de a gyermekeiért is aggódik.

(https://64.media.tumblr.com/7685c97788f0e25adf9b50d1c475a6ad/4fffc5ca7f342630-80/s540x810/573c9f494564f256e412c907895d14ee18feb997.gif)

- Nem értik még meg, hogy nincs velük a nevelőapjuk. Ráadásul bennük is nyomot hagyott az a sok vita, ami gyakran tettlegességig fajult. Elliot nem könnyű természet, nem volt ritka, hogy Nathanielt is bántotta... vagy összetört mindent a házban. Súlyos hisztirohamai voltak, amiket csak ideig-óráig tudott Nat kezelni. - Nyilatkozott az egyik családtag. - Remélem, hogy meggyógyul idővel Nat szíve és az elméje is. Szüksége van a tovább lépésre.

Eljuttatná jókívánságait Mr. Forestnek? Ne habozzon, küldje el szerkesztőségünkbe, hogy mi továbbíthassuk neki!
Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 06. 18. - 21:31:08
Az Igazi
- gyűrű-, és esküvőkiállítás -

Eljött a nyár, drágaságaim. A forró és heves évszak. A diákok rabigájának megváltója! És a szerelmes, házasodni készülő párok kedvenc időszaka! Úgy van kedveskéim, itt a nyár és tombol az idei év legnagyobb esküvőszezonja! Nem tudja, milyen ruhát válasszon? Fogalma sincs hol legyen a nagy nap? Vagy a legcsodásabb gyűráre vadászik? Akkor kóstoljon bele az ajánlónkba és ne habozzon elcibálni a kedves választottját a rendezvényre!

Az idei kiállítás fő témája, a ruhák és egyéb extra kínálatokon túl a fő attrakció az idei év legimpozánsabb gyűrűkollekciója. Ezek a gyűrűk ötvözik a hagyományos gyűrűk finom vonalait a modern stílus úttörő dinaimikájával. A legkifinomultabb kezű koboldok munkájának csodálatos eredménye az Igazi kollekció, mely összesen 30 varázslatos gyűrűt tartalmaz.


(https://i.pinimg.com/originals/84/9b/26/849b26fb55e4403582ea89cc3dd2736d.gif)

Az egyszerű és közismert aranytól kezdve egészen a smaragdig válogathat a kedves pár a választék között. A lehető legegyedibb formánakk és dizájnoknak köszönhetően a stílus igazi megtestesítőji, és csodás étke minden ujjnak, aki viseli. Vannak egyszerűbb darabok és vannak kifejezetten exrémek is. Nyúl formájú, esetleg vérvörös rubint, netalántán rózsaszín golymók színű. Szinte garantált, hogy meg fogja találni az Igazit.





Mindegyik kő különleges és páratlan mágiával készült. Úgy hírlik képesek megjósolni, hogy meddig tart a házasság, valamint különös kötelékkel vannak egymással összekötve. Ha valami szörnyűség történne a másik gyűrű tulajdonosával, azt párjának ujján jelzi. Bizony, ez kobold mágia. Hatalmas és lenyűgöző kobold mágia.

Ha részese akar lenni ennek a csodálatos varázslatnak, siessen ám! Június 29-ig tart az esküvő kiállítás, a Covent Gardenben! Csak siessen ám, a legszenzációsabb dolgok fogynak el a leghamarabb!

Ön már megtalálta az Igazit? Vagy éppen az orra elől vették meg az áhított gyűrűt? Esetleg már siekrült is az ujjára húznia? Mennyi együtt töltött időt jósolt meg önnek?Küldje el bagolypostával véleményét szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 06. 23. - 20:38:41
Kiadó tulajdonos – Szállodalánc örökös
avagy Nat a Nattal

Nat Forest pennájából

Azt manapság senki sem kérdőjelezi meg, hogy Nathaniel Forest vonzalma az ázsiai kultúra és az ázsiai férfiak iránt igencsak magas mértéket öltött. Nem csak EXházastársa, de három gyermekéből kettő is ennek a keleti kultúrának jegyeit hordozza magán. Most pedig itt az újabb szerető… Akinek kiléte vagy legalábbis származása senki számára sem lehet meglepő, lévén tökéletesen beleillik az ötletesen csak Forest-sornak elnevezett családtervezési hóbortba. Na, de ki is ez a csillogó szemű, alig huszonegy éves ifjú, akit mostanság annyit látni a mi híres-neves írónk karjába kapaszkodva, miközben szerelmes pillantások sokaságát küldi a férfi felé?  

(https://i.pinimg.com/originals/d8/ba/f0/d8baf01a62c25aeb4300aef7b2100e1b.gif) (https://i.pinimg.com/originals/18/f7/f2/18f7f231f8f505475ec6377b3c4e8070.gif)






Nattasit Kornnarat a híres ázsiai székhelyű szállodalánc a Destiny tulajdonosának legkisebb gyermeke. Bár jelenleg vagyonának csak egy részéhez férhet hozzá, annyi bizonyos, ha innentől a kisujját sem mozdítja meg, akkor is részese lesz a milliárdosok klubjának örök életére. Csakhogy ő bizony megmozdítja a kisujját, a Konnarat család nem kis bosszúságára…. De ne ugorjunk ennyire előre… Nattasit gyerekként kiváló magaviseletéről és tündéri jelleméről volt ismert. Osztályelsőként és prefektusként végzett az iskolában, nem csak származása, de eredményei miatt is nagy jövőt jósoltak neki. Számos mágikus tudományos díj elnyerése után az egyik legmagasabb pontszám birtokosaként jutott be a mágus egyetemre. Aztán valami történt… Az első szexbotrányát a Konnarat család még sikeresen eltussolta, később azonban több, finoman szólva izgalmasra sikeredett képe jelent meg az újságokban. A mágus egyetemről, ismeretlen okok miatt, még abban az évben kicsapták, Nattasit élete pedig határozott lejtmenetbe került. Bár a Konnarat család próbál minden pletykát szőnyeg alá söpörni, Nattasit az elmúlt pár évben hatalmas izgalomban tartja világszerte a pletykarovatokat és annak olvasóit. Tucatnyi világkörüli kalandot és megannyi alkoholmámoros, vagy hallucinogén főzetes botrányt tudhat a háta mögött, miközben a hivatalos eseményeket úgy vágja tönkre, ahogy nem szégyelli.

Egyesek szerint tökéletesen illik Nathaniel Forest mellé egy ilyen kis botrányhős, hisz Elliot O’Mara kapcsolata sem volt épp zökkenőmentes a sajtóval. Mások azt rebesgetik, hogy az angol író csak valami főzet hatása alatt áll és ez a kapcsolat sem fullad másba, csak egy szaftos kis botrányba.


Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 07. 04. - 20:10:07
Szerkesztőségi Könyvajánló
- júliusra -

Itt a nyár, mindenki megszabadult az iskolától, az egyetemtől, akik pedig a munka unalmas mókuskerekében tengetik a mindennapjaikat talán kivettek néhány szabadnapot. Egy szóval ismét eljött az idő a töménytelen mennyiségő könyv elolvasásának, nem igaz, Drága Olvasók? Most a szerkesztőségünk lelkes könyvfalói - köztük jómagam is - összeállítottunk most önöknek kivételesen egy nyári listát, ami garantáltan leköti magukat erre a hónapra!

01. Csókos Linda - A kényszerjegyesség
Óó, ne tévessze meg önöket ez a drámai cím, kedveskéim! Mindannyian tudjuk, hogy mit jelent ez, hiszen számos fiatal varázsló és boszorkány életét keseríti meg és keserítette meg mindig is ez a szó. A szülők akarata, a szerelmek útjába állása, ó, jaj! De ez azonban egy különleges romantikus történet egy Hugrabugos és egy Mardekáros aranyvérű között, akiket a szülők még a Roxfortos éveik alatt jegyeztettek el egymással. A felek gyermeki bájjal gyűlölik egymást, szabotálni is próbálják az esküvőjüket is, mind a ketten másba szerelmesek. Vajon mi lesz a két fiatal sorsa?
Ez egy kellemes, kissé drámai de merőben vicces olvasmány, egy különleges szerelemről, és a felnőtté válásról, na meg a szülői elnyomásról.
Csókos Linda már számos sikerkönyvet írt, leginkább romantikus műveket alkot, leghíresebb könyvei a Szerelem és Téboly, a Mindenízű Pite és a Nászajánlat. A Kényszerjegyesség idén májusban jelent meg és a toplisták élére került.

02. Michail Sáncez - Mi van a takaróm alatt?
A nyári kánikula egyszerűen kiált a fülledt erotika után, és erre tökéletesen alkalmas ez a sikerkönyv, ami  június óta tarol a boszorkányok között, és bevallom, személyes kedvencem is.
Egy gazdag aranyvérű varázslóról Hektorról,  és az ő mugli szerelméről, Brianról szól. A két férfi viszonya meglehetősen rosszul indul egy kellemetlen muglijármű baleset miatt, amikor főhősünket elütik vele.



Azonban a baleset után többször is egymás mellé sodorja őket az élet. A meglehetősen bravúros kémiájuknak köszönhetően hamar Hektor gyában kötnek ki. A könyv erotikus pillanatai szinte hullámokban érik az olvasót, de nem mellőzi a kisebb izgalmakat is, ugyan is Brian nem tudja, hogy Hektor varázsló. Ebből adódóan rengeteg bonyodalom és vicces szituáció születik.
Kihagyhatatlan olvasmány minden fiatal boszorkánynak és varázslónak, akik egy humoros, szerethető és forró könyvet szeretnének olvasni!
Mr. Sáncez első könyve máris bomba siker, reméljük hamarosan újabb gyöngyszemmel kedveskedik nekünk!

Esther Margaret Doyle - A legszebb könnycsepp
A Jégherceg és az Égi Királyfi meséje I

Hadd mutassunk be ismét egy remek, új írópalántát. A többi könyvhöz eltérően a mi kis virágszálunk nem felnőtt irodalomban alkot, hanem, drága olvasóink meséket ír! Mennyire hiányzott már ez a piacon! Merem álítani, hogy bár teljesen kezdő és amatőr történetről van szó, egyszerűen elbűvölő megfogalmazása és története van. A Jégherceg és a Égi Királyfi meséjének első kötete a Királyfiról szól, és arról, hogyan ment meg egy hercegnőt, seprűn röpülve, lenyűgöző tetteket végrehajtva. repülő nyulak, gonosz manók, és egy csodálatos finálé méltán megmozgatja a kicsik és nagyon könnycsatornáit.
Esther M. Doyle fiatal, feltörekvő író, aki már dolgozik is a pletykák szerint a történet folytatásán, ami a Jéghercegről fog szólni. Hamarosan várjuk az újabb könyvbemutatót! reméljük az olvasóink közkívánatára megint felbukkan majd a nagyszerű ifjú kviddics játékos, Aiden Fraser is!


(https://64.media.tumblr.com/49028012ed583c7989cfe98318c32238/tumblr_pdlrrwyvdu1xuwskro1_500.gifv)

Ön melyik könyvünket olvassa el ebben a hónapban? Vagy esetleg mindegyik szimpatikus? Netalántán már forgatta az ujjai között eme műveket? Tetszett önnek, vagy csalódott? Kérem ossza meg velünk! Küldje el bagolypostával véleményét szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 07. 16. - 22:22:31
Vidd magaddal! Varázslény Börze

Idén is megrendezésre kerül a Vidd magaddal! Varázslény Börze, ami azt jelenti, hogy immár tizedik alkalommal segíti a kis varázsnövendékeket, na és persze az idősebbeket is, hogy megtalálják az ideális golymók társukat. Bizony ám, ez csak és kizárólag golymókokról szól! És nem olyan átlagos kis szőrpamacsokról, mint amit az Abszol úton lehet kapni, hanem igazi ritkaságokba is bele lehet botlani!

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, kedveskéim, példának hozom Liee Chi mestert aki méltán vezeti a legnagyobb golymóktenyésztő listáját már évek óta. Óriás golymókai nem kis rajongásra tettek szert az elmúlt években, ráadásul a megfelelő, praktikus bűbájjal még a méreteit is szabályozni tudjuk, tehát az egy szobás - ami az alapállapot - méretről egy lisasztal méretű is lehet. Hát most ki ne lenne odáig ezekért az óriás szörmókokért?





Természetesen, nem csak óriás golymókokból áll a felhozatal. Nagyszerű tenéysztőink gondoskodnak a sokszínű felhozatalról.  Vannak itt még különböző, speciális tulajdonságokkal rendelkezők puffancsok is, mint például  a Rubeus Hagrid által kitenyésztett bumm és fuss golymók, ami ha megijed szívárványszínű, bűzös pukkantást ereszt ki magából, de ott vannak még a Daloló Dalma által tenéysztett éneklő golymókok is. Mindenféle szólamban, hangban és stílusban kaphatóak a klasszikus rajongoktól kezdve. Ne felejtkezzünk még a lávagolymókokról, a durranókról sem!

Hatalmas vétek lenne kihagyni ezt a remek felhozatalt, nem gondolják, Drága Olvasóim? A helyszín auror biztos és védőbűbájjal levédett, szigorúan megfelel minden előírt szabályoknak. Jegyeket a Foltozott Üstben, vagy akár a Szerkesztőségünk recepcióján is meg lehet vásárolni, de bagoly útján is megrendelhető. 15 év alatti kiskorúak számára a rendezvény ingyenes! A rendezvény július 17-től július 26-ig tart!


(https://i.gifer.com/5n9z.gif)
Liee Chi,az óriásgolymók tenyésztő és Li Chi (licsi)

Ön már tudja melyik kisállatot fogja hazavinni? Vagy már Ön vagy csemetéje boldog golymók tulajdonos? Küldje el bagolypostával véleményét szerkesztőségünkbe, és ha kedve támad szívesen fogadjuk a fénykép mellékletet is!!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 08. 10. - 21:28:04
Benjamin Fraser és Elliot O'Mara-Rowle-ExForest-ExMilton-Fraser
kiszivárgott erotikus felvétele

Titkos küldemény érkezett a minap a szerkesztőségbe, Drága Olvasóim! Úgy tűnik a híres kviddics játékos, Benjamin Fraser nem elégedett meg a sztár fizetéssel. A felvételről biztosan állíthatom, hogy felnőttfilm forgatásra adta a fejét. Ám nem akárki található a szaftos felvételeken, mint a mi kedvenc pletykasztárunk, Elliot O'Mara-Rowle-ExForest-ExMilton-ÚjdonsültFraser.

(https://i.pinimg.com/originals/85/c4/9f/85c49fab1a16eb167c627d84ab04bbd0.gif)

A videó, amit csakis szakmai szemmel néztem végig, információink alapján idén szeptemberbe kerül a mugli éjjeli adókba, a Szaporodó Nyúl címet viseli. A filmet két diák a Kanifesztálódott főiskoláról készítette, egy vizsgafilm során, akik az apakomlexusos fiatal férfiak szexualitását vizsgálták. Megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot Ms. Evermannal és Ms. Barlow-val, de baglyainkra még nem válaszoltak.
A felvételeken pironkodásra késztető jelenetek vannak, melyek lágy sorokkal indítanak megtévesztve minden kíváncsi nézőt.





A filmeben levetített képkockák feltárják az apafüggőséget, és nyilvánalóvá vált, hogy Benjamin Fraser egy szegény áldozat! Mondanom sem kell, hogy milyen mélyen meghökkentő, hogy Elliot O'Mara-Rowle-ExForest-ExMilton-ÚjdonsültFraser milyen alantas módon képes beszennyezi ezt a csodálatos makulátlan lelkű fiatalembert, kihasználva a daddy issues hajlamát. Mélyen megindító, hogy a szerelem mire nem képes rávenni egy ifjú férfiút. Elliot O'Mara-Rowle-ExForest-ExMilton-ÚjdonsültFraser pedig képes berángatni ezt a tisztalelkű ifjút a sötétségbe, hogy megrontsa! Hova tart a világ, drága olvasóim? Hova tart a világ? A szerelemért már a mi Benjaminuk is képes eladni a testét!

A titoktartás miatt a felvételt a lehető legnagyobb körültekintéssel megsemmisítettük.

Mi az Ön véleménye, erről az incidensről, Kedves Olvasónk? Kifejezné Ön is az aggódását a fiatalember iránt, esetleg távoltartási végzést követelne Elliot O'Mara-Rowle-ExForest-ExMilton-ÚjdonsültFrasertől? Vagy esetleg huncut kedvében megtekintené ön is a tiltott gyümölcsöt? Írja meg nekünk most! A baglyokat a szokásos címre küldjék!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 09. 06. - 19:01:06
Nathaniel Forest ázsiai tivornyái

A mindenki által imádott Nathaniel Forest immár a második idegösszeomlását éli tönkrement házassága óta. Először egy Elliotra rendkívül hasonlító fiatalemberrel mutatkozott nyilvánosan, most pedig maga mögött hagyva gyermekeit Ázsiába látogatott munka címszóval.

(https://64.media.tumblr.com/308591e95c01898c2147127604c2d515/062ccc1768e3f85d-6e/s540x810/c845fe00859a7224eceac84e596a1fb6e18b0b7a.gif)

Hogy miért csak címszó? Hát azért, mert Mr. Forest ahelyett, hogy a rajongói találkozókat bonyolítaná le, folyamatosan bárokba jár és gyűjti a skalpokat. Több egykori fanatikus imádója aggodalmát fejezte ki ezzel kapcsolatban. – Elliot tönkretette. Mr. Forest csak őt szerette… most meg próbál tovább lépni, de nem megy. Sosem látná be, hogy mekkora szüksége volna arra a kezelésre a Mungóban. – Mondta el véleményét az aggódó Teresa, aki Nathaniel Forestet Angliából követte ázsiai útjára.




Több pszicho-medimágus is kifejtette a véleményét, hogy Mr. Forestnek leginkább nyugalomra és pihenésre lenne szüksége. Egy kis időre távol a munkától. A híres író azonban rá sem hederít a szakvéleményekre, inkább sorra falja az Elliotra hasonlító szeretőket. Hogy ebből valaha lesz-e komoly kapcsolat? Nem valószínű. Azonban azt reméljük, hogy ez elegendő lesz a szívfájdalom csökkentésére.

– Úgy gondolom, hogy még évek kérdése, mire Nat jól lesz. Jelenleg is Elliot a mindene… – nyilatkozott az író egyik közeli barátja. A férfi rendkívül aggódik Mr. Forestért és nyíltan kifejezte, mennyire haragszik a történetek miatt a kínai származású exférjre.

Mit gondol Ön Mr. Forest kétségbeejtő állapotáról? Küldene neki egy-két felvidító üzenetet? Hát ne várakozzon tovább! Bagolysürgönnyel juttassa el a szerkesztőségünkbe kedves szavait, hogy azt továbbíthassuk az írónak!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 09. 22. - 17:44:57
Ízes Nyelvek
- XXX. Édességfesztivál -

Hamarosan megkezdődik az ősz egyik legjobban várt fesztiválja, az Ízes Nyelvek édesség evő versenye már most lázban tartja nem csak a szerkesztői irodát, hanem a kicsiny, ámbár hőn szeretett varázslótársadlmunkat is itt, Angliában. Az évente megrendezett fesztivál minden ősszel egyre nagyobb és nagyobb teret hódít magának, és ízesíti meg az összes édesszájú boszorkány és varázsló nyelvét!
(https://64.media.tumblr.com/111e7627673f8bcf9f4c7d7c8878da79/2ac96f5a6d14f56f-da/s400x600/b56a90e37bad9beece1d6c146095456e21c58b23.gifv)

Az idei év rendkívüli körülményei ellenére is engedeélyezett fesztivált szeptember 24-26 között rendezik meg, a Roxmortsban, hogy a diákok is hozzájuthassanak a mennyei mannához. Természetesen minden kézműves édességkészítő felvonultathja itt majd a remekműveit, találkozhatunk Madam Caramella d'Brownnal, a karamellás finomságok koronázatlan császárnőjével. Brown Brownie-val, a süteményes édességek többszörös díjazottájavl, és természetesen a többi kisiparossal is, akik ki szeretnének tűnni a remekeikkel az unalmas, sematikus édességek közül.




Számos finomság kifejezetten erre az eseményre készült, a legújabb pletykák szerint fel fog bukkanni a híresen hírhedt Elharaphatatlan Medvecukor, az erotikus hangokat hallató nyalóka, a Kéjnyalás, a dogéria ízű csokoládék és bonbonok, na meg persze a tönbbi ismert és szeretett édesség is, amit hihetetlen olcsón, áron alul szerezhetnek be, Nyájas Olvasóim!

A fő attrakció most is az édességevő verseny, ami ennek a fesztiválnak a szíve és a lelke. A nevezés a szokott módon történik, a fesztiválon a belépőn mindneki kap egy-egy nevezési űrlapot, amit a cukormázas pavilonnál le is adhatnak 0-tól 200 éves korig. Az édességkínálatot titok övezi, de úgy huhogják a baglyok, hogy százféle édességet kell elfogyasztaniuk, amik között ott szerepel a Kéjnyalás és a Medvecukor is.

A fesztiválon természetesen a zene sem fog elmaradni, a hangulatról gondoskodni fog a Walpurgis lányai, a Sárkányköpet, a Heléna Hárfája

Önök is várják már a fesztivált? Van olyan édesség, amire áhítoznak? Esetleg beneveznek az édeségevésre? Baglyaikat a szokásos helyre küldjék, a szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 11. 02. - 19:38:03
Elrabolták Mikhail Bertovot!
- szigorúan erős idegzetűeknek -

Az utóbbi időben rajongók ezrei követelték, hogy Mikhail Bertov jelenjen meg a közönség előtt. Az utolsó közszereplése hónapokkal ezelőtt volt, és már felröppentek a pletykák, hogy kedvenc, csodálatos táncosunk meghalt! El tudják ezt képzelni? Teljes pánikban voltunk mi is a szerkesztőségben, mert sehogy sem tudtuk elérni őt, a Színház pedig nem válaszolt a baglyainkra. Azonban most! Most, kedves olvasóim, ügynökeink lerántották a leplet az igazságról! Mikhail Bertovot elrabolták!
(https://i.pinimg.com/originals/0a/58/40/0a58401284a32d356cf3f12b8ecb70e9.gif)

A legfrissebb értesülésünk szerint Mr. Bertov dühöngve távozott az Orosz Mágikus Színházból, nyomában Mr. Eduard Sokolovval, aki ugyebár a színház igazgatója. Több szemtanú is alította, hogy a férfi furcsán viselkedett, mintha nem lett volna önmaga, aztán az arca is elváltozott. A férfi teljesen máshoyg nézett ki! Mikhail Bertov pedig egyértelműen menekült előle. Egyes forrásaink szerint Mr. Sokolov eltűnt, és a helyét felvette egy hírhedt kirgiz bűnöző, Boris Kasnyikov.




Mikhail Bertov állítólag testi szolgáltatásokat nyújtott Kasnyikovnak, aki kenyéren és vízen tartotta, egészen addig, amig bravúros módon meg nem szökött a zsarnok kezei közül. Ő pedig a híres színházig üldözte, de a hős táncosunk kiállt magáért, kedves olvasóim! Nem hagyta magát, és most valószínűleg hamarosan belép a tanú védelmi programba, amíg az Azkabanba nem zárják az imposztort!

(https://64.media.tumblr.com/38e5b9c1959f8dd50718825f7026d60f/5316bb7c623cfa9b-31/s250x400/84b48bbdd427ce615a0568671e70a9fc6cbea1e8.gifv)

Egyelőre nem tudjuk, hogy mi lett az eredeti Eduard Sokolovval, de nem kecsegtet bíztató jelekkel a hosszú eltűnése. Jelenleg nem tudjuk, mióta az imposztor mozgatja a színházban a szálakat, de jobb lesz vigyázni, hogy legközelebb kinek a tekintetével találkozunk egy újabb megnyitó alkalmával. Sosem lehet eléggé figyelmes az ember. Reménykedünk benne teljes szívvel, hogy Mikhail Bertov a tanú program által megmenekül a zaklatójától, és az eredeti Mr. Sokolov is előkerül.

Ön is furcsának találta az utóbbi időben Mr. Sokolov viselkedését? Esetleg őrjítően hiányolta Mr. Bertovot?  Esetleg üzenne a kedvenc sztárunknak néhány kedves szót? Küldjön nekünk baglyot és mi továbbítjuk Mr. Bertov titkosított címére!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2021. 12. 18. - 18:21:19
Tarolás a jégpályán

December 18-án, éppen hét óra tizenöt perckor történt az a szörnyű baleset, mikor egy bizonyos szőke hölgyemény végig tartolt egy egész csomag korcsolyázón a Mágus Téren felállított karácsonyi műjégpályán. Változó sérüléssel kellett lemenekítenie a jégpálya munkatársainak a sérült személyeket, közöttük az elkövetőt: Miss Elfelda Hallt.

(https://64.media.tumblr.com/76fe7ba4242da604b220c72062d9c605/d9cb2e822e4a0969-95/s540x810/779926c6e75d0fab124766248f68104c85b7a00b.gif)

Jól olvasta. A híres modell, aki számos alkalommal látta már el olvasóinkat divattanácsokkal úgy tűnik, hogy nem volt ura a korcsolyájának. Egy felháborodott boszorkány úgy nyilatkozott: – Mintha egy elefánt trappolt volna végig a hátamon. Azt mondják egy modell volt? Szerintem inkább egy tehén. – Magyarázta, finom jelezve, hogy a hölgyemény nem tűnt éppen pehelysúlyúnak.




Ha jobban megnézzük Miss Hall képeit, az utóbbi időben valóban meglepően kikerekedett. Egyesek úgy gondolják, hogy az erőteljes csípő és fenéktáji hízás a túlzott édességevés eredménye. Azok a fránya kilók pedig éppen a legrosszabb helyen tapadnak meg, amit bizony igen csak nehéz elrejteni. 

Magazinunk szakértőjét Aphrodité Geernyot kértük fel, hogy adjon pár tanácsot a modellünk számára az ünnepi időszakot megelőzően, mert bizony akkor el tudnak szabadulni a kalóriák. – Az ünnepek előtt érdemes figyelni arra, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, na meg a Geernyo Csodafőzetet, ami a saját termékem. Minden ékezés után egy kiskanálnyi segít csökkenteni az étvágyat és segíti az emésztést. Az ünnepek alatt is érdemes egyfajta korlátot tartani, hogy az alakja olyan szívdöglesztő legyen, Elfelda, mint az enyém.

Ön mit gondol? Miss Hall befogja tartani az ajánlatunkat vagy tovább folytatja a hízást, míg nem csak a molett divat szekcióban fogják majd foglalkoztatni? Írja meg véleményét a Heti Troll rovatunkba!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 02. 25. - 15:32:17
Szerkesztőségi könyvajánló
- február - március -

Vége lassan a szerelmesek hónapjának, és lassan kivirágzik a mi csodálatos kis országunk is. Végre lehet olvasni a kertekben, a napfürdőzés közben, vagy bebújni a hűvös eső elől a kis kuckónkba. Minden idős és fiatal boszorkány álma ez, igaz? Egy jó könyv, egy csésze forró csokoládé vagy tea! Mivel legutóbb is nagy népszerűségnek örvendett a könyvajánló cikkünk, szerkesztőségünk bevetette hát a szemét, hogy önöknek válogassunk olvasmányokat.

01. Horkantó Horton - Csak +27 év!
Ó, igen. Mi sem szomorúbb annál, hogy ha valakik között több év korkülömbség van, hát még két férfi között! Hosé a mexikóból emigrált szegény sorsú családban felnőtt 16 éves kamasz nem találja a helyét a brit varázsvilágban. Sodródik az utcán, rosszabbnál rosszabb helyzetekbe kerül, aztán egy nap találkozik a nála 27 évvel idősebb Egonnal, aki kisegíti egy szorult helyzetből. Egonnak mindene megvan, amit csak akar. Gazdag, befolyásos aranyvérű család tagja, akinek jól menő minisztériumi állása és kényelmes élete van. Azon az estén azonban, amikor a két világ találkozik egymással, fellángol közöttük a szenvedély, és választás elé kerülnek. A szerelmük, vagy a kötelesség?
Ez a rendkívül jól megírt, szépirodalmi mű azonban nem csak drámában, hanem humorban is bővelkedik. Horkantó Horton második regénye méltó elődjéhez, a Miért csak +27 év?!-hez.





Csókos Linda - Kötél és bársony
Antóna egy átlagos titkárnő a Mágiaügyi Minisztériumban, aki a szokásos unalmas mókuskerékben tengeti a mindennapi életét. Egyedül él, szingli. Aztán az unalmas élete egy csapásra felfordul, amikor kiderül, elhunyt édesapja hatalmas adósságot hagy maga után. Kétségbeesetten keres másodállást, amikor egy hírdetésben rábukkan egy igen egyszerű munkára. El kell játszania Tobi, a gazdag aranyvérű varázsló számára a barátnőt, bizonyos ideig, tetemes menyniségű összegért, így hát Antónia belemegy az üzletbe. Arra viszont nem számít, hogy Tobival találkozás után az élete éles frodulatot vesz. Belecsöppen a kéjes éjszakai életbe, és a bűnök viharos, szenvedélyes útvesztőjébe, miközben közte és Tobi között szövődik a szerelem.
Csókos Linda mára már az egyik legnépszerűbb romantikus könyv író, aki legfrissebb regényével fűti fel a levegőt a tavaszi szellő kíséretébe.
Figyelem, a mű korhatára 17+!

(https://i.pinimg.com/originals/2c/09/e9/2c09e9e32f3bbc3b4ea18e12441ab45a.gif)

Ön melyik köynvet választja a hónap utolsó heteire, és a tavaszi megújulás első hónapjára? Esetleg mind a két könyv felkeltette a figyelmét? Netalán tán Csókos Linda vagy Horkantó Horton rajongója? Írja meg gondolatait, rendkívül kíváncsiak vagyunk a véleményére!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 03. 16. - 20:40:16
Mikhail Bertov szépségtitkai

A nagyérdemű már régóta találgatja, pontosan milyen diétát folytat Mr. Bertov, amivel még negyvenévesen is a legjobb testű művészek között tartják számon. Mert bizony az ifjúnak tűnő félig francia, félig orosz táncművész a napokban töltötte be a negyvenedik életévét, így hát meg is ragadnám az alkalmat, hogy a Szombati Boszorkány szerkesztősége boldog születésnapot kívánjon Mr. Bertov-nak.

(https://64.media.tumblr.com/72d1f8c47431466638b9209eb3fbb4b6/c5c9d866245ba9ba-26/s640x960/72a51994dec12786eaa9db6c62ef66ac7cf628dc.gif)
Mr. Bertov dedikálás közben (2002)

A negyedik x-et taposó táncművészt épp a minap kapták lencsevégre egy kis Abszol úton található teaházban. A helyi pincérek szerint Mr. Bertov rendszerint megfordul itt egy hölgy társaságában, aki minden bizonnyal a táncművész és Mr. Sokolov várvavárt gyermekét hordja a szíve alatt. Az egyik pironkodó pincérnő még azt is kiemelte, hogy Mikhail úr – ahogyan ő nevezte – rendszerint bent dohányzik az üzletben, pedig az szigorúan tilos. Valószínűleg nem csoda, hogy ezek után komoly figyelmet fordít a bőre ápolására.





Flora, a teaház egyik határozottabb pincérnője bővebben is nyilatkozott: – Mikhail úr rendszerint a Tavaszi Sugaraktól Búcsúzó nevű teánkat issza, mely kifejezetten a bőr javítását célozza meg. Rendszeres fogyasztása a ráncokra is kiváló hatással van.

A hely tulajdonosa is nyilatkozott, tovább erősítve a tényt, hogy a negyvenes táncos diétájának alapja a teafogyasztás. – A másik kedvenc teája a Hajnali Harmat, mely szintén a bőrt javítja, főleg a fáradtság ellen jó, a sötét karik ellen egyenesen kiváló. Mr. Bertov sokszor fáradt a próbák és a munka miatt. Ezért ezt nagyon szereti. Ráadásul mindig cukormentesen szolgáljuk fel neki, így biztosan nem okoz egyéb problémát neki. Mindezek után persze érthető, hogy miképpen rendelkezhet egy ilyen idős férfi hamvas, már-már nőiesen lágy bőrrel.

Szakértőket bevonva a diéta kutatásába úgy vélik, Mr. Bertov kerülheti a nagymértékű húsfogyasztást, főleg zöldségeket és gyümölcsöket fogyaszthat. Ráadásul azokat is nyersen. Így hát, ha valaki olyan szépséges bőrre vágyna negyvenéves kor után, mint a francia-orosz táncművész, nincs más dolga, mint hagyja annyiban a főzést!

Ön milyen diétát követ, hogy megőrizze alakját és fiatalságát? Esteleg szívesen hallana tippeket magától Mr. Bertovtól? Írja meg nekünk és felkeressük az úriembert személyesen is!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 06. 19. - 08:28:17
Mr. ex-Forest vagyona

Rengteg megkeresés érkezett szerkesztőségünkhöz, miszerint Nathaniel Forest, a híres író egykor exférje vagyonokat költ Guccira. A méregdrága mugli ruhamárka legolcsóbb darabjai is a csillagos eget verdesik. Eddig az a hír járta, hogy Mr. ex-Forest, kevésbé ismert nevén Elliot George Rowle nem kapott semmit a válást követően a közös és a nem közös vagyonból sem, ám a legújabb fejlemények alapján úgy tűnik, igen csak komoly összegre perelte be az írót és a nyilvánosság kizárásával zajló tárgyalások kedvezően végződtek számára.

Elliot Rowle 1968. márciusában született, ám ennek nyoma sincs az arcán. Mióta csak nyilvánosság elé került asszonyok és férfiak csodálják a bőrét, a haját, az ízlésesen megválasztott ruhadarabjait. Több közeli ismerős persze úgy nyilatkozott, hogy a férfit Nat Forest húzta ki a mocsokból, mivel sosem tartozott komolyabban a Rowle családhoz, a kínai családja pedig annyira elszegényedett, hogy nem jutott jelentősebb vagyonhoz aranyvérűsége ellenére sem.  

Az igazság az, hogy Elliot valóban szegényen került be a házasságba. Ráadásul hiteles forrásokból tudjuk, hogy a lakása az egyik londoni szegénynegyedben van, mostanra már üresen és elhagyatottan. Bár a helyszínre nem sikerült bejutni, de az elvadult környezet arról árulkodik, hogy sosem újították fel. Így hát Elliotnak, a válással minden pénzforrása elveszett.






A kiesett vagyont pedig Nat Forest beperelésével szerezte vissza. Állítólag a vád súlyos testi sértés volt, amit többször kellett elviselnie az írótól. Ezt persze mi, hű Nathaniel Forest rajongok, Noldar-olvasók, nehezen hisszük el. De vajon mi történt a házasságuk alatt? Elliot Rowle nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben, ám egy közeli ismerős megszólalt az ügyben.

(https://64.media.tumblr.com/f495eb45dbdf454f73893962ba7a6b39/123fb0e997738afe-a9/s540x810/b4bde4c97479d5b50e6433ea75da349ceab837b3.gif)
Mr. Rowle az író egyik fotózásán (2000)

– Sokszor törtek tányérok, bútorok. Előfordult, hogy egymásnak estek. Egy vitájuk alkalmával Elliot kizuhant egy kastély ablakából. Csak az mentette meg az életét, hogy éppen egy fa lombjai közé hullott. Mondanom sem kell, minden bájital ellenére egy hétig feküdnie kellett. Nat Forest őrült kézremegése is a házasságuk alatt keződödött. Nem tartom kizártnak, hogy Elliot bántotta valamilyen átokkal. Egyikük sem szent. Sokszor bántalmazták egymást. Kész csoda, hogy három évig húzták együtt.

Ön mit gondol a vártalan fejleményekről? Úgy gondolja, hogy Mr. Forest és Mr. Rowle még valaha egy pár lesznek? Ossza meg velünk a gondolatait!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 07. 13. - 18:04:04
Mérgezés a Foltozott Üstben
- Már a szilvásgombócban sem bízhatunk! -

Ismerik maguk is a Foltozott Üst híres szilvásgombócát? Óh, mennyire szerettük mi is itt, a Szerkesztőségben! Az a roppanós külső, a lágy, krémes töltelék belül, az ember szíve megolvadt tőle, ahogy az ízlelőbimbóik is táncra perdültek, amint megérezték a fenomenális aromát! Óh! Hát nem múlik el nap, hogy ne sóvárogjon utána az ember, miután egyszer megkóstolta. A nagy múltú, titkos recept alapján készült szilvásgombócot még maga Hugrabug Helga is a kedvencei közzé sorolta. De ennek most vége, Drága Olvasóink, vége!

Hatalmas felfordulásra lehettek figyelmesek az arra járók, tegnap délután öt óra negyvenhárom perckor. Szinte körbevették az aurorok és a medimágusok a helyszínt. Jó magam éppen a helyszínen tartózkodtam, így szemtanúja lehettem annak, amint Hubert Hubertus nevű, kissé molett varázsló a nyakához kapva köhögni kezdett, aztán fulladozva a nagy tál szilvásgombócba borult.




Hatalmas pánik tört ki, és kivételesen pillanatokon belül megjelentek az aurorok, hogy bebiztosítsák a helyszínt, mindannyian egyre gondoltunk, megmérgezhették a csodálatos szilvásgombócot. A medimágusok kiérkezéséig minden pillanat végtelen hosszúnak tűnt. Hosszas küzdelem folyt Hubert Hubertus életéért, miközben az aurorok kikérdezték a jelenlévőket. És még csak nem is foglalkoztak a szilvásgombóccal!

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS-Lkp8wIJevtDxLKhHdTY0_22KUZawr7lbzuqhOqQIgGb5Un7YCYm6ULh2ErzPxMmSfTQ&usqp=CAU)

A következő pillanatban Hubert Hubertus is magához tért kiköpve egy jókora darabot a gombócból. Az aurorok távoztak, anélkül, hogy bármi mást is csináltak volna holmi unott kérdezősködésnél! Felháborító! És még a medimágusok is annyit mondtak, hogy pusztán félre nyelt Mr. Hubertus, de mind tudjuk az igazságot. Valaki a gombócokat mérgezi!

Ön mit gondol? Ezek után el fogja nagy ívben kerülni a Foltozott üstöt? Netalántán Ön is rágalmazó levelet küld a Mágiaügyi Minisztériumnak? Írja meg nekünk a gondolatait

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 07. 24. - 13:16:35
Új főparancsnok-helyettes születik?

Mr. Edward Nott az Aurorparancsnokság egyik legszemrevalóbb férfiembere Mr. Macmillan bizalmasaként sétált ki a 2003. június 19-i akcióról. Többen hallani vélték, amint a főparancsnok felajánlotta a férfinek - természetesen akkor még nem hivatalos módon -, hogy a THESZTRÁL nevű akciócsoport helyettes vezetője legyen, ám mások már egyenesen főparancsnok-helyettesként tekintenek rá.

Mr. Nott évtizedek óta az Aurorparancsnokság tiszteltre méltó munkatársa, aki a Renddel kapcsolatos akciók résztvevője. Minden létező esetben jelen volt a nyomozásban, nem egy fontos jelentést ő maga körmölt le. Munkatársai rendkívül büszkék rá, ennek pedig többen hangot is adtak, miután meghallották a hírt a kinevezésről.




Egy bizonyos Bessie a következőket nyilatkozta: - Eddie mindig is sokat tett, hogy előre jusson a pályáján. Először is a Gorilla-proteines reggelijét követően elmegy edzeni, majd kocogva érkezik be a Parancsnokságra. Sőt, csakhogy még jobban biztosítsa a helyét, bebújt egy Wizengamot-tag szoknyája alá. Manapság már egy férfinak is el kell adnia a testét, hogy komolyan vegyék. - A hölgy a pontos leírást követően elsírta magát és őszinte sajnálatát fejezte ki, amiért Mr. Nott Mafalda Hopkrik ölebe le.

(https://64.media.tumblr.com/46302f815c2ca868b9929b784de31cb6/69bae2d0938cc7a3-ac/s540x810/d4f3cd6a9b94c85449a6dc66a56348857bc9165d.gif)

Bár Mr. Edward Nott szörnyű sorsa a magánéletében nem valószínű, hogy pillanatok alatt helyre áll, ám még maga Mr. Macmillan is megerősített minket abban, elgondolkodott a férfi magasabb fokra emelésén. - Kár lenne tagadni, Mr. Nott találékonysága gyakran emberéleteket ment és ezt kitűntetéssel kell jutalmazni. Erről viszont nem az én tisztem dönteni egyedül, hanem az Önöké és természetesen a Miniszter úré.

Ön is szívesen gratulálna Mr. Nottnak? Személyesen a július 11-én megrendezett ünnepségen, a Mágiaügyi Minisztérium aulájában megteheti!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 07. 30. - 14:56:45
Lennox Campbell kitálal!

Kedves Olvasóim, most nézzenek magukba, és vallják be őszintén, hogy belül mélyen mindannyian szerelmesek a Montrose Magpies legendás ifjú fogójába, Lennox Campbellbe. Az ifjú csoda tökéletes testtel, és arcszerkezettel bír, tekintetével pedig minden nőről és minden férfiról képes leolvasztani a fehérneműt. Szerkesztőségünk egyik leggyakoribb vendége, aki ismét meginvitáltunk egy interjúra.

Természetesen irodámban még mindig forróság dúl a jelenlététől, ám most eltökélten foglalom össze önöknek az újabb csodálatos interjút, melyben ismét megvillantotta rendkívül megnyerő személyiségét, és nyíltan felvállalta szenvedélybetegségét. Szem nem marad szárazon, Kedves Olvasóim!

Mr. Campbell, számos rajongója - köztük én is - kíváncsi vagyunk arra milyen viszonyt ápol Aiden Fraserrel, csapatának második legjobb sztárjátékosával?
Ez egy rendkívül nehéz kérdés, azt hiszem az iskolás éveink alatt kezdődhetett a viszonyunk, melyet úgy próbáltunk titkolni a nyilvánosság elől, hogy eljátszottuk, mennyire gyűlöljük egymást. Más súlycsoportba tartoztunk akkor is, és én természetesen nem alacsonyodhattam volna le hozzá. Titkolnunk kellett egész végig, de most már, hogy együtt játszunk és együtt bulizunk a győzelmeink után, nem titkolhatjuk, milyen kapcsolatban állunk.





Milyen romantikus! Azt hittük ön az a típus, aki sohasem állapodna meg egy ember mellett. Miben más ez a kapcsolat?
A siker hajszolása, a folyamatos tehrek a vállamon, hogy egyedül én rajtam múlhat a győzelem bájitalfüggőségbe hajszolt. Először csak kisebb adagokban, majd egyre durvábban rákaptam a dologra, végül teljesen a függővé váltam, és minden egyes győzelmi ünneplésen sok-sok bájitalt fogyasztottam. Aiden Fraser mentett meg a túladagolástól.

(https://i.pinimg.com/originals/e7/e1/cc/e7e1cc94ba93a05e3f19d7c1cdf5aa79.gif)

Mr. Campbell részletesen számolt be a kűzdelméről a bájitalfüggőséggel, melynek végén mindenki zokogott az irodánkban. Hatalmas erő lakozik ebben a sebzett fiatalban, aki talán már most úgy érzi, nem fog bírni sokáig a csúcson maradni. Őszinén kívánjuk neki, hogy tündöklése még ne hunyjon ki, bármenynire is úgy tűnik, egyre megfáradtabb. A beszélgetésünkben fejtegettem, hogy igaz-e, hogy ő lesz az új Repüléstan tanár hazán szeretett iskolájában, de erre sajnos nem kaptunk választ. Mr. Campbell elfoglalt ember lévén hamar távozott a Szerkesztőségünkből, talán éppen egy titkos találkozóra?

Ön mit gondol összeillik a két pár? Zokogott a cikk végén? Valamint önök is megnézik majd a következő meccsüket, azon izgulva, mikor omlik össze szeretett sztárunk? Baglyaikat várjuk Szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 09. 08. - 19:51:44
Az ősz illatai

Kedves Olvasóim, véget ért hát a nyár, a diákok és a főiskolások legnagyobb bánatára. És a miénkére is, hiszen már vége a strand és a bikiniszezonnak, jönnek az ünnepek, és a felesleges kilók! Szörnyű ördögi kör, igaz kedveskéim? De ne csüggedjünk, közelgő úszógumik miatt, hiszen újra piacra dobta legújabb őszi parfüm kollekcióját Miss Disenchantment!

Rendkívül nívós termékcsalád került idén is piacra, ami képes volt lenyomni a legtöbb piacvezető terméket. Egyes mugli kozmetikai cikkekben jártas boszorkányok azt állították, hogy a híres Dior, Chanel vagy akár Gucci is elbújhat az új illatvilág mögött. Szerkesztőségünk természetesen kapott tesztelésre az új kollekcióból, amit örömmel ki is próbáltunk. És nem csalódtunk!

A női parfümök közül három féle új illat került ki. Az Őszi Eső, Ködhajnal, és a Vörösarany. Mondanom sem kell, hogy ezek a nevek is önmagukért beszélnek, bennük van az ősz különleges melankóliája, és élettel teli utolsó ragyogása. Az Őszi esőben a friss eső illata kellemesen friss, mégsem érzetük azt, hogy olyan ázott kutyaszagunk lenne, sőt. Mintha mi lettünk volna az éledő természet. Egy kis föld és fű illat, esővel. A Ködhajnal csípős, kissé intenzív illatba burkolja be a hölgyeket, enyhe vanília beütéssel. De a kedvencünk egyértelműen A Vörösarany. Szenvedélyes, forró, aranybarna illat, tüzes és az őszi rózsák utolsó illata van belezárva.





A férfi illatú parfümök is méltán hírt szereztek maguknak a hölgyekkel tarkított szerkesztőségünkben, ha tehetnénk egész nap szagolgatnánk az ilyen illatú urakat, természetesen diszkréten. Minden női szívet megdobogtat, és kedves háziasszonyok, ifjú kamaszlányok, fiatal hercegnők: mindenki vegyen ezekből az illatokból szíve választottjának!


(https://64.media.tumblr.com/8af8e89ffb997068e9e20be8f5509cc9/tumblr_pe6ea9HYU61u9ooogo1_640.gif)

A Tajtékos Éj, az Ősziszüret és a Hajnali Mementó mind rendkívül fantasztikus illatok, talán még magunk sem tudjuk eldönteni, melyik a legtökéletesebb. A Tajtékos Éj hűsítő aromája az őszi éjszakák sötéten csillogó ábrándjával van befűszerezve, és a menta koronázza meg. Az Ősziszüret játékos, szőlő és bor illatával kifejezetten erotikus illatnak számít, mely mégsem túl tolakodóan intenzív, de az ember lánya ha egyszer ebbe beleszagol, megrészegülhet a férfitól, aki ilyenbe burkolja magát. A Hanjalni Mementó pedig a friss fák, a ködös táj mélabús illatával enyhe szerecsendió beütésével már a közelgő ünnepeket jelzi

Összegezve tehát elmondhatjuk, hogy ezek az őszi illatok talán még a tavalyi kollekciónál is jobbak, erősebbek és pikánsabbak. Nem túloznék azzal az állítással, hogy holnap egész Nagy-Britannia ezekben a csodás parfümillatokban fürdene.

Ön kipróbálta már az új termékcsaládot? Melyik ejtette rabul a szívét? Baglyaikat várjuk Szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 09. 20. - 16:34:18
Kihagyhatatlan randihelyek az őszi napokra

Itt van az ősz, itt van újra... Az emberek szívesebben vonulnának a takarók kellemes melegébe egy bögre forrócsokival és Csókos Linda új könyvével, de mi garantáltan kirángatjuk a kuckóikból a kedves hölgyeket és az urakat. Az ősz is egy csodálatos és izgalmas évszak, és ugyan úgy alkalmas arra, hogy az ember a szabadban töltsön el néhány boldog percet szíve választottjával. Szerkesztőségünk felkutatta a legszebb, legromantikusabb őszi helyeket, ahova érdemes ellátogatni, akár egy első randevúra, vagy egy évfordulóra. És garantált sikerélmény és csodás emlék lesz minden ott töltött pillanat, higyjék el, Kedveskéim!

ROXMORTS - A FALU MELLETTI HEGYEK
Együtt érzünk az ifjú, szerelmes diáklányokkal és diákfiúkkal, akiknek korlátolt lehetőségeik vannak idillikus randihelyet keresni. Pedig meg kell adni az első közös csóknak a módját! Viszont szerencséjükre nem kell messzire elmenni, hogy egy csodálatos helyre bukkanjanak. Nincs az országunkban olyan boszorkány és varázsló, akinek be kellene mutatni ezt a bájos kis falucskát. Ősszel a dombok csodálatos színekben pompáznak, a napfény melege pedig forró ölelésbe vonja egy felhőtlen őszi napon a dombokat és a környező fákat, aminek bársonyos levelei a legszebbek. A természet adja a legszebb csodát, nem igaz, Kedveskéim? Csak egy kis pokróc, némi romantikusan elkészített sütemény és szendvics és meg is van a legszebb kamaszéveket időző randi! És persze a kilátásról még nem is beszéltünk! Úgyhogy vegyék az irányítást a kezük közzé, drága kis varázslópalánták! Hódítsák meg itt kiszemeltjeik szívét!

(https://i.pinimg.com/originals/2a/31/1b/2a311b8615dd01fa36280f155e0efa51.gif)

PUZZLEWOOD
A csodálatos, mesebeli erdő, mely Gloucestershire-ban található. Akik szeretnek túrázni azoknak kötelező, főleg, ha az őszi színeiben szeretnének gyönyörködni. Az erdőben barátságos varázslények is rejtőznek, egyes, mugliktól erősen védett területén pedig unikornisok is tanyázhatnak. Hát mi lehetne romantikusabb annál, mint hogy két szerelmes unikornisokat nézzen? Őszi színeiben olyan, mintha csak egy általunk kedvelt mesébe csöppentünk volna bele. Ha pedig az ember nyitott szívvel jár jótevő tündérekkel vagy pedig oltalmazó manókkal találkozhatnak. Létezik itt egy hatalmas, vastag törzsű fa, melynek odvába az arra járó párok tették bele szerelmes vallomásaikat, hogy az erdő örökké megőrizze szerelmüket.





A FEHÉR MENNYASSZONY ÖLELÉSE, SKÓCIA
Kevesen tudják, hogy ez a sziklaperem létezik, olyan eldugott helyen van. A helyet a mágia védi az avatatlan mugli szemek előtt. Elég csak követni Islay szigetén a tenger dallamát, mely halkan vegyül el a szélben, és amit a szemfüles varázslók és boszorkányok meghallhatnak. A dallam átvezet egy fehér fákkal keresztezett ösvényen, melynek lombjai üresen állnak, az ember szíve mégis megtelik békével, ahogy rájuk pillant. Az ösvény pedig egy gyönyörű sziklaperemre vezet, mely mögött ott húzódik a habos, tajtékzó tenger. Ezen a helyen örökké nyílnak a fehér violák. Az embert itt áhítat és boldogság járja át. A legenda pedig úgy tartja, csak azok lelhetik meg a helyet, akiknek szerelmük őszinte, igaz és örök életre szól. A helyhez kötött mágiáról homályos tudásunk van, csak úgy mint a nevéről.  Kedves Olvasónk, képes lenne vállalkozni erre az útra szíve választottjával? Képes szembenézni azzal a kérdéssel, hogy "mi van ha mi mégsem?..."

(https://i.pinimg.com/originals/90/8d/9e/908d9eb75f0ae20e9a68149c76206ad8.gif)

ARANY PEZSGŐ BÁLTEREM
Ki ne hallott volna az Arany Pezsgőről, az aranyvérűek kedvelt bálterméről? Ha valaki igazán magas színvonalon szeretné űzni a randevúzást, akkor természetesen meleg szívvel ajánljuk. A házimanók profizmusa, a terem csodálatos berendezése, a hagyományos báli hangulat mind-mind megteremti azt a klasszikus, múlt idéző hangulatot, ahol a hölgyek és az urak egy-egy szenvedélyes táncban vallottak érzésükről, vagy egy-egy elrejtett testbeszéddel adták a másik tudatára gyengéd érzéseiket. Ha megengedhetik maguknak, egyszer ez életben legalább jöjjenek el egy ilyen elegáns és pompás bálra, ahol a hagyományok, a múlt szelleme és a csodálatos ruhák egyvelege várja önöket. Hölgyek báli ruhában az urak pedig öltönyben. Létezik ennél romantikusabb? Hiszen, figyelem! hamarosan kezdődik az őszi bálszezon, hozzá illő dress code-dal.

Őszintén reméljük, Drága Olvasónk, hogy ezek közül valamelyik helyszín elnyerte a tetszését. Ne felejtsék: minden évszakban él a szerelem, minden évszakban csodálatos az elcsattanó csók, de ennek bizony meg kell adni a módját!

Ellátogatott valamelyik helyszínre? Esetleg mindegyiket bejárták? Ossza meg velünk élményeit és tapasztalatait. Baglyaikat várjuk Szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 10. 14. - 19:43:42
A DIVATÉRT MINDENT

Az a bizonyos Elliot Forest, akit családtagjai – mint kiderült – manapság már Elliot Rowle-Fraserként emlegetnek, híres írónk életéből kikerülve is igazi stílusikon maradt. Nem csupán a mugli- és a varázslódivat csodálatos elegyét figyelhetjük meg mindennapi viseletén, de remek alakja is irigylésre méltó mind az urak, mind a hölgyek körében.

Lapunk ezúttal nem tudta nyakon csípni Mr. Rowle-Frasert, sőt egy alkalommal átkozással is fenyegetőzött. Ám, nincs ok az aggodalomra, drága olvasóim! Így is választ kaptunk kérdéseinkre divatgurunk, Bathilda Bugyelláris és bájitalmesterünk, Jean le Beau elhivatottságának köszönhetően.

(https://64.media.tumblr.com/32adc5951e69ecb26c68e2a5fa5e3f0d/66e086c152b1e164-26/s540x810/36deabd5dfb5c3da38717b02ccca91d8e324b6be.gif)
Mr. Rowle-Fraser fotózás 2001-ben a Reggeli Prófétának.

– Elliot határozottan fejlődött Mr. Forest mellett. Nem csoda, hiszen az író állandóan rivalda fényben élt. – Fogalmazta meg Madam Bugyelláris, ahogy végig nézte a férfiról készült képeket. – Az első nyilvános megjelenése visszafogott és egyszerű volt, szmoking csokornyakkendővel, ám mára már kifinomult és ízléses lett. A ruhái kihangsúlyozzák az alakját és mivel meglehetősen alacsony, igyekszik ő vagy a tanácsadója magasabbnak láttatni. – Tette hozzá végül.





Monsieur le Beau bár Elliot stílusát nem emlegette, ám felhívta a figyelmét a csodás arcvonásaira. – Sosem kapunk biztos választ arra, hogy mennyi idős lehet, de Nat Forest ízlését ismerve, akár még a huszonkettő-huszonhárom év sem kizárható. Igen. Ez azt jelentené, hogy Mr. Rowle-Fraser akkoriban tizenhét-tizennyolc éves lehetett. – Magyarázta, ahogy közelebbről megnézte eme égi szépséget. – Egyetlen ránc, egyetlen folt sincs a bőrén. Akármit is használ a bőrére, az igazi csodaszer lehet. Bár gyanítom, hogy egy illegálisan kapható kenőcs lehet a háttérben. Sajnálatos módon sok unikornis halt meg érte.

Pár perc csend után Monsieur le Beau ismét megszólalt. Kifejtette, hogy ezt a csillogó bőrt és egyenletessége a le Beau Sárkányolajjal is el lehet érni, amit saját szalonjában vásárolhat meg a nagyérdemű Párizs varázslónegyedében.

(https://64.media.tumblr.com/836e579be43dc081e60bec4ff43efcde/66e086c152b1e164-09/s540x810/480bdf6c2d55bcddb4b32ded0609bea0bc76bb26.gif)
Fotózás 2000-ből.

Bár Elliot külseje egyértelműen irigylésre méltó, problémás személyisége továbbra is botrányos visszhangnak örvend a varázsvilágban. Nem egy fotós kameráját rongálta meg és fenyegetőzött komolyabb átkokkal. Kihágásait többen jelezték az auroroknak, ám az ügy sosem jutott tovább. Talán ők is úgy gondolják, hogy ez a szépfiú nem viselné jól az Azkaban nyirkos vendégszeretetét.

Egyszerre imádja és utálja Elliotot? Egyenesen a pokolra küldené? Írja meg szerkesztőségünkbe! Akinek a levele bekerül a Heti Troll rovatba, ajándék Sárkányolajjal kap jutalmul!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2022. 11. 12. - 18:28:56
Télváró olvasmányok

Drága Olvasóim! Hát eljött ez a várva várt hónap is. Tudják, hogy mit jelent ugye, Kedveskéim? Közeledik a december, közeledik mindenkinek a kedvenc ünnepe. A sötét estéken pedig egyre szívesebben takarózik be az ember lánya egy bögre forrócsokival és könyvvel. Íme hát, most ismét összeszedtünk néhány télváró olvasnivalót, nehogy unalmasak legyenek a hosszú éjjelek.

Csókos Linda - Karácsonyi puding
Kedvenc romantikus írónk igen csak termékeny mostanában, mindannyiunk legnagyobb örömére. Sosem okoz csalódást, a leghidegebb éjszakákon is képes forróságot hozni az ember mindennapjaiba. Most ismét visszatért, merészebb, pikánsabb és vakmerőbb, mint valaha! Már el is pirulok, ha csak a történetre gondolok!
A Karácsonyi puding főszereplője Cini, a szégyellős, mugli családból származó kamaszlány. Csendes és visszahúzódó, aki imád sütögetni, szünidőkben pedig a családi cukrászdában dolgozik. Itt találkozik Armandóval, az egozikus mediterrán aranyvérű férfival, aki betéved az üzletbe, és egy szempillantás alatt izzani kezd tőlük a levegő, szinte még az édességek is elolvadnak a jelenlétükben. Még Cini sem gondolta, hogy hamarosan a karácsonyi puding minden csínját-bínját el fogja sajátítani, és az egzotikus édességek szakértőjévé válik.
Ez után a könyv után természetesen már senki sem fog ugyan úgy nézni egy pudingra sem, az ünnepek alatt, hölgyeim!





Mazsolás Márta - Az eltűnt karácsonyi manó
Rengeteg kisgyerekes szülő várhatta már ezt az új mesekönyvet, a csemetéi számára. Mazsolás Márta történetei kedvesek, szívet melengetőek, és tanító célzattal íródtak. Ő neki köszönhetjük a Morcos Mákosbéles, az Álmatlan Ákombákom mesét is. Ez az új történet pedig méltó elődjeihez.
A Mikulás otthonában nagy a fejetlenség, hiszen Morzsa Manó eltűnt, aki bizony nélkülözhetetlen abban, hogy a gyerekek ajándékait a zsákba pakolják. Nélküle úrrá lesz a káosz, és a fejetlenség, olyannyira, hogy Mikulásné is a zsákba kerül. Előkerül vajon Morzsa Manó, mielőtt túl késő lesz?

Sirene Howl - Farkasok órája
Ha valaki a szépirodalom nagyjai között szeretne szemezgetni, akkor bizony neki tökéletes a nem  rég berobbant boszorkány új, nagyszabású története. Tíz év után tér vissza a nagyérdemű elé Sirene Howl, hosszú-hosszú hallgatást követően, mint üstökös az éjszakában.
A Farkasok órája egy monumentális alkotás, mely egy rég eltűnt családtörténetet dolgozz fel. A félig meddig önéletrajzi ihletésű mű számos emberi jellemet sorakoztat fel előttünk, akik egy elszigetelt közösségben élnek, a viharos, fagyos északon. Az ő történetük a miénk is lehet, az ő kérdéseik a mi kérdéseink is. Valahol a sötétségben egy gyermek indul útnak a hófedte dűnék között, hogy gyógyírt szerezzen haldokló édesanyjának. Nincs semmije, csak a hátizsák a hátán, és egy legenda, mely a híres Fokföldi boszorkányhoz vezeti. Az út hosszú, és a kérdés örök: Kik vagyunk mi ezen a világon, és életünk értelme vajon hol rejlik?

(https://bestanimations.com/media/reading/655989980sherlock-holmes-reading-book-animated-gif.gif)

Őszintén remélem, hogy eme remekművek között önök is megtalálják a maguknak valót, és felmelegíti a lelküket a hűvös, magányos éjszakákon. Hamarosan megjelenik Horkantó Horton újabb kötete is, a Párizsi fehér éjszakák címen, mely két varázslóról szól, akik a váletlen folyamán ismerkednek meg Párizsban, karácsonykor. Egyetlen egy éjszaka, és mégis az az egy nap is csodát tehet két sebzett lelkű emberrel, akik egymásban lelhetnek vígaszt.

Önök már elolvasták ezeket a műveket? Esetleg az új könyvet várják? Mennyire nyerte el tetszésüket az adott könyv, esetleg csalódtak benne? Epekedve várjuk a válaszaikat, szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása


Cím: Re: Szombati Boszorkány
Írta: Rita Vitrol - 2023. 01. 10. - 14:51:47
A tél illatai

Drága Olvasóim! Csodálatos örömhírrel szolgálunk ismét, hiszen mindannyiunk kedvenc boszorkánya, a híres Miss Disenchantment újabb parfüm kollekciót dobott a piacra, a kamaszlányok és a hölgyek legnagyobb örömére. Az ünnepekkel bizony néhány deka feljöhetett a bájos testünkre, és talán nem látjuk magunkat olyan elbűvölőnek, de ezekkel a csodás, új illatokkal meg se érezzük a zsírpárnákat!

Az új termékcsalád szinte ismét feltört a parfümök között az élvonalra, ami nem is csoda, mert Miss Disenchantment képességei nem ismernek határokat, és a hölgyek szívét ugyan úgy képes meghódítani igéző illataival, mint a kedves urakét. A tesztelére kapott termékminták egytől egyig fantasztikusak, nem is lehet eldönteni, hogy melyik a legjobb, de mit is várunk, Miss Disenchantment korunk egyik legnagyszerűbb boszorkánya!

A női parfümök csodás, esztétikus dizájnnal kerültek a polcokra, az üvegcsék egy-egy jégcseppre emlékeztettek minket, világos üvegben pedig ott volt három rendkívül finom illat. A Mézeskalács kunyhó, Fagyöngyerdő és a Vörös szív. Nevük beszédes, a Mézeskalács kunyhó édes, finom, nem tömény, fahéjas-almás-mézes illatfelhőt alkot, mely az ünnepek elmúltával is megállja a helyét vendégségekben, és persze akkor is, ha azt akarjuk, hogy felfaljon minket egy úrfiú. A Fagyöngyerdő téli fenyvest idéz fel bennünk, mintha csak a szabad természetben sétálnánk. A bodza, málna és narancshéj keveredik a fenyves illatával. Intenzív és erotikus illat, de ha a hölgyek ennél merészebbek szeretnének lenni, ott van a Vörös szív, kifejezetten a Valentin-napokra. Cukorszirup, rózsa és magnólia illata bódító hatással lehet a hölgyek szíve választottjára.





És bizony az urak sem maradtak ám ki, ők is megkapták a fenomenális, három illatból álló új kollekciót! A Tengeróceán, a Havasi rejtek és a Sejtelmes szerelem. A Tengeróceán kellemes, friss illattal burkolja be az urakat, szicíliai citrom, bergamott, sós tenger és citrus illata elbűvölő és markáns. A Havasi rejtek a
havas táj, az eukaliptusz, fenyő és enyhe gyümölcsös illatával szinte hölgyek fognak heverni a lábak előtt, és férfiak is, ezt garantáltan mondjuk. A sejtelmes szerelem illata kellemes szivar aromáját markáns, érett férfiaknak ajánljuk, melybe citrom és ámbra illata keveredik.


(https://i.pinimg.com/originals/6c/16/43/6c16439f514fad64016692184362447c.gif)

Reméljük Önnek is sikerül ezek közül az illatok közzül kedvére valót találnia, és tökéletes ajándék lesz önnek és szerettei számára is. Figyelem, a csodáló tekintetek Önökre fognak ragadni, akármerre is járjanak, ezek után!

Elnyerte valamelyik illat a tetszésüket? Esetleg már ki is próbálták őket? Melyik ejtette rabul a szívét? Baglyaikat várjuk Szerkesztőségünkbe!

Rita Vitrol írása