Roxfort RPG

Időn kívüli játékok => Kalandok kartonozója / Archívum => A témát indította: A Dementor - 2019. 07. 03. - 20:49:21



Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: A Dementor - 2019. 07. 03. - 20:49:21
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

(https://i.imgur.com/UiBZsbX.jpg) (https://i.imgur.com/eUxgOVq.jpg)

A csendes nyári estét megtöltötte a Három Seprűbe betérő tömeg beszélgetésének zaja és az onnan kiáradó, mindig jellegzetes-füstös illat, amiben érezni lehetett a vajsör kellemes aromáját. Ezúttal azonban nem a legjellemzőbb társaság – azaz roxfortos diákok – töltötték meg a helyet, hanem egy-két különösebb, illetve átlagosabb figura. A különös persze az volt az egészben, hogy nem csak a jelenlévők voltak oly’ eltérőek a megszokottól, hanem magam a Három Seprű is. A megszokott kocsmahangulatot felváltotta valami más. Kerek asztalok mindenhol, rajtuk nevek és előre kikészített üveg borok, vajsörök és egyéb jellegzetesen varázsló italok. A töklé is ott volt kitöltve egy-egy magas pohárba, szépen csillant meg narancsos színe a bágyadt gyertyafényben. Persze mindenki tudta miért ez a nagy felhajtás.
Lassan második hónapja hirdették a plakátok, nem csak Roxmortsban, de London szerte is, hogy egy tehetséges Illuzionista tért vissza külföldi útjáról és az angol közönséget szeretné elkápráztatni. A hírverés olyan jól sikerült, hogy a jegyek nagyrésze már pár héttel a reklámkampány megkezdése után elkelt. Nem csoda hát, hogy az egyes asztalnál, pontosan az hirtelen eszkábált színpad előtt kapott helyet Mr. Forest és kellemes kis oldaltáskája, Elliot O’Mara… akarom mondani Forest vagy Lee, vagy O’Lee. A két férfit kísérték első körben az asztalukhoz, még mögöttük bőven zajlott a jegykezelés. Ugyanazon asztalnál foglalt helyet Mr. Cartwright és Miss Volkova. A kisasszony azonnal kiszúrta szépen felvésett nevét az asztalon elhelyezett pergamenen. Az aranybetűk légiesen ívesek voltak rajta, akárcsak a többi névtábla helyett eszkábált kis lapon.
A többi asztal lényegében ezek mögött kapott helyet. Elsőként jutott be Miss Everfen és Miss Leddicius, akik meglepő módon a kettes számmal jelölt asztalnál foglaltak helyet. Hozzájuk csapódott be a Bolton–Niel páros. Az úriember, némi ügyetlenséggel felborított egy jó pohár töklevet is, egyenesen Miss Everfen csinos ruhájára. Éppen ekkor érkezett a felmentő sereg Mr. Fawcett társaságában.
A következő asztalnál, kicsit jobbra a színpadtól kapott helyett Miss Fawcett és Miss Jadisland, akikhez máris odaugrott egy túlzottan is segítőkész fiatalember, természetesen a Seprű alkalmazottja, hogy kibontson egy üveg bort. Csupán előzékenységből, na meg a két nőszemély szépséges mosolyáért. Hamarosan befutott mögöttük Miss White, aki kissé zavarban ugyan, de lehuppant az Esmé melletti székre, hogy egy nagyot kortyoljon a hamarosan kitöltött borból. Így hát nem is olyan nagy csoda, hogy a lány kissé kábultan pillantott az asztalhoz érkező Miss Vanheimre.
Miss Cassen a négyes számú asztalnál ült le, a színpadtól balra. Csillogó szemekkel pillantott az üres pódiumra, izgatottan várva az eseményeket. Nem számított még véletlenül sem Mr. le Fay társaságára. Utánuk érkezett Olivia, aki ilyen formán óhajtotta megünnepelni győzelmét a RAVASZ vizsgák felett.
Miss Harpell és Miss Lowell huppantak le az ötös asztalhoz, bátortalanul pillantva egymásra. Nem is számítottak igazán férfitársaságra, ugyanis jóval utánuk futott be Mr. Collins, kissé zihálva a kinti forróságtól. Az pedig már csak mindennek a teteje volt, hogy még Mr. Zharkov is éppen az ő asztalukhoz ült le. Ám szerencsére a két lány, különösen Miss Lowell, annyira lefoglalta az úriembert, hogy még véletlenül sem vehette észre a közelben ülő Annát. Talán Lottie-nak nem volt éppen szerencsés arra a napra azt a rózsaillatú pacsulit választani, hiszen a szűk helyet gyorsan megtöltötte annak aromája, elnyomva minden mást.
Amint mindenki elfoglalta a helyét, és magához vette a kellő alkohol vagy üdítő mennyiséget. Hirtelen elsötétül a kocsma. Éppen csak a kandallóban pislákolt egy kis fény, de az kevés volt ahhoz, hogy megpillantsák ki alatt reccsennek meg a dekalapok. Hamarosan gyenge, sápatag fehérség világította meg a színpadot, előtűnt az a zöldeskék szempár és a hozzá tartozó közepes termetű férfi.
– Ez itt olyan varázslat estéje, hölgyeim és uraim, amit még nem láttak! – Mondta és kitárta a karjait. – Legyenek hát üdvözölve az Illuzionista kertjében, mert én így hívom azt a csodát, amit ma látni fognak. – Folytatta, majd egy pillanatra megigazította csinos ruháját. – Szeretném, ha megvizsgálnák, milyen az idő. Születésünk percétől kezdve sodródunk vele. Jelezzük és megmérhetjük, de nem uraljuk. Nem tudjuk se gyorsítani, se lassítani. Vagy mégis? Mindannyian éreztük, hogy egy szép pillanat túl gyorsan vált semmivé, nemde? És bárcsak hosszabbra nyúlhatna! Vagy, hogy ragad a perc egy rossz napon, és bárcsak gyorsabb ütemre sarkallhatnánk...* Mit szólnának, ha a ma este megváltozna az idő? Hol megállna, hol lassulna?
Lelépett egy színpadról, be a közönség közé, majd egyszerűen kihúzta zsebóráját a szmoking belső zsebéből és felemelte azt. Rámutatott, mintha csupán az annyit emlegetett idő egyetlen mementója lenne.
– Hunyják le a szemüket a kedvemért. Lassítsunk le egy pillanatra együtt! – Megvárta, míg mindenki így tesz. Ha valaki halogatta a dolgot, hát odasétált hozzá és finoman a vállára tette a kezét. Hamarosan mindenki erősödő, hangos ketyegésre lehetett figyelmes. A szemükre, mintha súlyos álom szállt volna. Nem mozdultak. Nem mozdultak, csak hallgatták mereven. – Képzeljék magukat egy olyan világba, ahol más idők vannak, más valóság, más falak és más határok… ismeretlen játékszabályokkal…
A mondandója vége elveszett a hallgatók számára. Azok ugyanis mély, sötét álomba zuhantak, mozdulatlanul ülve székeikben. Számukra nem volt már más, mint esés érzés, aminek nem tudtak ellenállni. Csak sodródtak, sodródtak az árral tovább…  



A következő mesélő reag július 14-én érkezik
Mindenki úgy és annyit írjon, amennyi kényelmes!
Reagsorrend nincs.
A reagok 3-3 pontot érnek, amik
az új tanévhez lesznek elszámolva!
Csók 8)

*Idézve A mágus c. filmből


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 07. 04. - 18:44:32
Elvarázsolt kastély
(https://i.pinimg.com/564x/02/85/74/028574ece8079b2698d65a5aa79d2cc6.jpg)

2000. július 7.

.outfit. (https://i.pinimg.com/564x/50/5e/59/505e5946fdf29965db22cd508798e128.jpg)

Már megint én voltam az, aki szarul járt… nem elég, hogy odakint nagyjából negyven fok tombolt és nekem teljes páncélzatban kellett lennem, hogy a nagy Nathaniel Forest mellett tökéletesen nézzek ki, de még csak nem is ígérte ez az este jó szórakozási lehetőséget. Ki a francot érdekel egy illuzionista? Egyáltalán mi a szart csinál egy ilyen fickó?
– Mi a szarnak kell mindenre ingyen jegyeket küldeni, de most komolyan?  – morgolódtam, mikor már ott ácsorogtunk a Három Seprű ajtajában. Az egyik kicsípett alkalmazott éppen a belépőnkkel babrát és néha-néha bepillantott a kocsmába, mintha még nem lenne tökéletes előkészítve minden. Baszki meddig álljak a melegben feketében? Toporogtam ingerülten és Natra pillantottam a szemem sarkából.
– Máskor menj egyedül…  – magyaráztam dühösen és a nadrágzsebembe rejtettem a kezemet. Aztán nagyot sóhajtottam, mikor végre átléphettük a küszöböt és bevezettek minket az első asztalhoz közvetlenül a színpad elé. Nathaniel Forestet mégis hova ültették volna, ha nem a díszpáholyba? Hát persze… milyen hülye is vagy, O’Mara! Korholtam magam, majd lehuppantam hanyagul az egyik kényelmetlennek látszó székre, hogy azonnal magamhoz vehessek egy pohárka bort. Éppen időben kortyoltam bele, ugyanis a következő jelenet enyhén lesokkolt.
Nem egyedül kaptunk ugyanis helyet az asztalnál. Hanem Christopher Cartwright csatlakozott, mint a sors fintora, majd kisvártatva kiszúrtam a mellette ücsörgő nőcskét is. Nem különösebben érdekelt a fekete haj és a kékszem, ő sem lehetett több egy kellemes kispárnánál, aki időnként bemelegíti a „tolvajok királyának” cseppet sem királyi ágyát. Furcsa, hogy mennyi közös pontom volt már első ránézésre a nővel.
– Szép estét, Cartwright  – köszöntem és végig mértem, cseppet sem szemérmesen. Az asztal alatt a bokámat hozzáérintettem csak azért, hogy irritáljam kicsit a barátnője előtt. – Nem tudtam, hogy szereted a szemfényvesztést… vagy ez egy randi? Mert akkor befoghatom. – A nőre vigyorogtam, nem Cartwrightra. Nagyon elégedett voltam magammal, hogy máris belekotnyeleskedhettem a dologba. Nem, nem tettem volna tönkre a randiját. Ez azért még Chrisnek is kijárt a maga módján. Egyszerűen csak bírtam, hogy kicsit kellemetlen helyzetbe hozhatom.
– Elliot O’Mara vagyok. – Nyújtottam át a kezem a nő felé az asztal felett. – Ő Nat Forest.  – Böktem a mellettem ülőre. Kihúztam magamat, mintha nagyon büszke lennék, hogy egy híres író társaságában vagyok… nem kellett tudnia senkinek, hogy csupán kényszerre olvastam el a könyveit. Addig hisztizett, míg neki nem estem. Azt sem kellett tudnia senkinek, hogy csak azért jártattam annyira a számat, mert Nat már régen tudott arról, ami köztem és Cartwright között történt és nem kellett volna, hogy ők ketten esetleg szóba eledjenek. Tudtam, hogy ez érzékeny pontja a kapcsolatunknak.
Szerencsére hamar elsötétült a kocsma, hogy aztán halovány fény mellett megjelenjen egy fickó. Nem néztem meg jobban magamnak, ugyanis engem nem érdekelt a szövegelése… csak az, amit éreztem. Valami varázstárgy volt nála… valami erős varázstárgy, amitől úgy dobogott a szívem, hogy majdnem kiugrott a helyéről. A kezem is megremegett, mintha másra sem vágynék, csakhogy hozzáérjek, végig fogdossam a testét, amíg meg nem találom, amit rejteget.
Kelj fel, O’Mara… szerezd meg… vedd el… tépd ki a kezéből… Ekkor fogtam csak fel, hogy egy zsebórát bámulok.
– Hunyják le a szemüket a kedvemért. Lassítsunk le egy pillanatra együtt! – Mondta a fickó, de én nem tudtam így tenni. A ketyegő aranytárgyat bámultam, amit nagyon szerettem volna a magaménak tudni. Azonban nem így történt, mert a pasas a vállamra fektette a kezét, amitől azonnal lehunytam a szemem, mint egy mugli masina, amit testi erővel lehet irányítani. – Képzeljék magukat egy olyan világba, ahol más idők vannak, más valóság, más falak és más határok… ismeretlen játékszabályokkal…
A hangja egyre inkább elmosódott. A fejem előre hanyatlott a testemen és csak a sötétség, a csend és a lüktetés maradt a Három Seprű meglepően nyugalmas, esti fényei után.


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Willow Fawcett - 2019. 07. 04. - 21:28:45
Elvarázsolt kastély


(https://i.pinimg.com/564x/bd/b9/40/bdb940eb99c0177f24a81c7bdb63fd67.jpg)

2000. július 7.


Néha nagyon fura és különleges eseményeket képes produkálni az élet. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan eset után, mint a Valentin napi baki még egyszer elmegyek bármilyen Roxmortsban meghirdetett eseményre. Főleg azok után, hogy az ott történtekre soha nem fogok választ kapni, és utálom az ilyen helyzeteket. Jobban szeretem, ha valamilyen választ mindig kapok. Ráadásul a nyarakat mostanában inkább az utakon töltöm, ki akarom használni minden egyes percét, mert az iskola mellett nem nagyon van rá lehetőségem.
Igazából ezúttal olyan kevés idő telik el a diákok kiröppenése és az esemény között, hogy egyelőre csak otthon töltöttem a napjaimat. Van mit helyreállítani, és igazából így találom meg azt a borítékot is, amiben a jegy van. Mert ezt már régen megrendeltem, csak magam mellett nem akarom tartani. A kíváncsiság viszont nálunk családi vonás. Nem lennék meglepődve rajta, ha találkoznék még néhány közelebbi vagy távolabbi rokonommal. Abban reménykedem azért, hogy Shirleyvel összefutok majd. Jó lenne őt megint látni, kíváncsi vagyok, mi van vele azóta. Ugyan váltottunk pár levelet, de az azért sohasem az igazi.
Lassan ideje is lenne készülődnöm, mert gondolom az előadás pontosan fog kezdődni. Hoppanálással nem lesz nehéz odáig eljutni, de előtte még szeretnék néhány apróságot venni a Mézesfalásban. Azt hiszem, egy farmer, egy sportcipő, egy póló és egy lazán fogott sál tökéletesen meg is teszi. (https://i.pinimg.com/564x/b6/d5/03/b6d503e74bd1713399a9c6238f8002e8.jpg) Mert soha nem lehet tudni. Talán még fázni is fogok a mai nap folyamán. Elmosolyodom a tükörbe nézve, mert azon túl, hogy jól áll ez a sál, semmi funkciója nincs, szerencsére.
Egy utolsó sóhaj, mikor belépek a főutcára. Még mondhatnám, hogy meggondolhatom magam, de nem. Nem volt olcsó ez a jegy, nem fogom veszni hagyni. Főleg úgy nem, hogy a varázslat mágus létemre még engem is el tud kápráztatni. Legyen szó bármely ágáról. Talán azért, mert eléggé naiv vagyok hozzá, és itt van is bennem egy ellentmondás. Talán az, hogy érdekel, de azért hagyom magam elvarázsolni mutatja meg bennem az, mennyire összetett vagyok. Vagy nem.
Miután végzek a Mézesfalásban, a Három Seprű felé veszem az irányt. Próbálom fürkészni a tekintetemmel azokat az arcokat, akik arrafelé tarthatnak, mint én is. Van néhány ismerős arc, diákok, egykori diákok, de amúgy ennyi. Senki érdekes, de valahogy nem lepődök meg rajta. Minden olyan gyorsan történt. Pillanatok alatt elfogytak a jegyek. Nekem se volt időm gondolkodni rajta mint két perc.
- Jó napot! – köszönök, amikor belépek a kocsmába.
Talán csak a közelben lévők hallják a felém forduló arcokból ítélve, de amúgy nem is lepődök meg rajta. A kocsma mindenhol csak kocsma. Az emberek csak akkor ismerik egymást, ha meghívják őket valamire. Az asztalok között sétálva meglátok egy hosszú, barna hajzuhatagot. Bár ritkán találkozunk Esmével, bárhol képes vagyok felismerni az unokahúgom. Oda is megyek hozzá, hogy köszönjek. Feláll, mikor meglát és megölel. Fura, de tőle olyan jól esik ez az ölelés. Tudom, hogy a családom többi tagjával ellentétben, ő soha nem fog elítélni valamiért, amit nem követtem el.
- Szia! Nem gondoltam, hogy itt foglak majd látni.
- Én se feltételeztem rólad ugyanezt. Ő itt Ginevra – mutat a mellette ülő nő felé, én pedig megcsókolom a kezét a hölgynek.
Nem kell mondania semmit, látom hogyan néznek egymásra. Az már viszont igaz, hogy meglep. Mármint sejtettem, hogy ő van annyira szabad szellem, nem nézi kivel esik nagy szerelembe, de mégis meglep.
- Érezzétek jól magatok, ha kell itt leszek valamelyik asztalnál.
Intek nekik egyet, majd megyek tovább a saját asztalom felé. Ide mintha egy jól elkapott pillanatban kerülnék. Előveszem a pálcám, és pillanatok alatt eltüntetem a kiömlött italt, majd a foltot is eltávolítom Merel ruhájáról.
- Jó estét, hölgyeim! Jó estét, uram! Willow vagyok. Ahogy nézem, ma estére az asztaltársuk.
Leülök a helyemre, majd magamhoz intve az egyik pincért, azonnal vajsört kérek. Egy közeli asztal felől meghallok egy rég hallott mégis ismerős hangot. Odafordulok, és meglátom a kis Elliotot. Egy szalvétából galacsint gyúrok, és felé dobom. Ha elmegy odáig és észrevesz, akkor intek neki, ha nem, akkor annyiban hagyom, mert elcsendesednek a fények és belép egy idegen alak.
Próbálom minden mozdulatát kielemezni, nem akarok semmiről sem lemaradni, ezért nem is figyelem igazán az óráját. Addig nem, amíg a közelembe nem ér, a vállamra teszi a kezét. Ekkor egy pillanat alatt elálmosodok, még hallom, ahogy a korsó koppan az asztalon, de aztán ennyi.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sage Bolton - 2019. 07. 05. - 07:57:57
TO; M I N D E N K I

2000. július 7.
(https://66.media.tumblr.com/4133902488bae49633778273acef8f4d/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o1_400.gif) (https://66.media.tumblr.com/972a86ca9d7b1e3f4149be3cb91e6e09/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o3_r2_400.gif)

"The moment you doubt whether you can fly,
you cease for ever to be able to do it."


Végre volt ki elhívni. Ezzel a gondolattal pillantottam a mellettem sorban álló Taniara, akivel nem rég még csak cigicimbik és gumikacsafelkutatók voltunk. Mára pedig a nmp*-ből éppen neki köszönhetően váltam közepesen nmp-vé. Nem bántam, hogy mellettem van, mert képes volt mosolyt csalni az arcomra, na meg öröm volt nem egyedül dohányozni „odahaza” a kis szobámba. Azelőtt sosem osztottam meg a helyemet senkivel sem, nem adtam másnak az ebédemből – amit amúgy sem ettem meg. De végül is nem volt olyan rossz.
A nagy melegben persze nem volt olyan kellemes kint ácsorogni. A nap még mindig fent volt és úgy tűzött a hátamra, hogy azt hittem menten leég bőröm. Jó lett volna, ha végre egy jó kis eső lehűtötte volna a levegőt annyira, hogy ne legyen ilyen kegyetlen, elviselhetetlen a forróság. Persze a múlthéten ez is megtörtént, akkor meg olyan pára lett, hogy a hajam még göndörebb volt, mint máskor.
– Lassan olyan, mintha zuhanyoztam volna. – Közöltem a tényt vigyorogva Taniával, mikor végre a mi jegyünk került ellenőrzésre. Elnyomtam a cigimet, ami ott füstölt az ujjaim között, majd átléptem a küszöböt és magammal húzva Taniát megindultam az asztal felé, ami állítólag direkt nekünk lett előkészítve. Biztosan ezért kérték el a nevemet a jegyvásárlásnál.
Egészen másképp nézett ki a Három Seprű ahhoz képest, amihez szoktam. Nem a szokásos angol kocsma volt, hanem kissé szalonszerű benyomást keltett. A kerek asztalokkal, az aranybetűs pergamenlapokkal, amivel jelezték, hogy ki hol foglaljon helyet.
Az asztalnál már ült két lány, akiket nem is néztem meg jobban. Éppen csak intettem feléjük egyet, mikor kihúztam Taniának a széket… de amikor leültem volna én is, na akkor csapott meg az az ismerős illat. Nem volt talán olyan intenzív, mint ahogyan az emlékeimben élt, mégis beleborzongtam. A két másik lányra pillantottam. Az egyik világos hajú, világos szemű volt, talán kicsit idősebb, mint egy roxfortos diák. A másik sötét hajára és sötét szemére viszont azonnal ráismertem. Hirtelen megszólalni sem tudtam, mintha kiszáradt volna a torkom, ezért az előttem lévő pohár töklé felé nyúltam. Szívesen kortyoltam volna egy nagyot belőle, hogy visszatérjen a hangom és a kinti hőség utóhatásait is enyhítsem. Elbénáztam. A pohár megborult és a tartalma éppen az ismerős lányra borult.
– Bocsánat…
Nehezen nyögtem ki még azt az egy szót is. Ha nem jelenik meg mellettünk az a varázsló és tesz rendet, biztosan még jobban leégetem magam.
– Jó estét, hölgyeim! Jó estét, uram! Willow vagyok. Ahogy nézem, ma estére az asztaltársuk. – köszönt. Egy kicsit hálás is voltam neki, hogy megzavar minket és míg magához intette a pincért – ki tudja minek –, megpróbáltam kicsit összeszedni magam. Nem is tudom, hogyan támadhatott fel bennem az a könyvbeli farkas ilyen hirtelen, éppen csak az ismerős illat hatására.
– Sage. – Mutatkoztam be és felé nyújtottam a kezemet. Közben a pincér az asztal közepén lévő vajsörös üveget kibontotta neki és beletöltötte egy pohárba.
Elsötétült a Három Seprű hamarosan. A homályosan pislákoló fényben egy alak rajzolódott ki és egy nagyon sejtelmes szöveget hadart el az időről. A kíváncsiságomat éppen csak az az illat tudta elvonni. Nem is értettem, hogy abban a hatalmas illatfelhőben, ami az egész kocsmát uralta, hogyan tudtam éppen azt az egyet kívenni. A szívem vadul kalapált persze. Aztán, mikor lehunytam a szemem ez elmúlt. Csak hallgattam a ketyegést és azokat a szavakat, míg furcsa, sötét álom nem telepedett rám.

*nagyon magányos pasi


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Lilium Leddicius - 2019. 07. 05. - 09:21:31
Kísértet kastély
✿✿✿
2000. július

All in one

(https://data.whicdn.com/images/332187620/superthumb.jpg?t=1561925551)

✿hacuka✿ (https://i.pinimg.com/564x/96/f1/b3/96f1b323880e74269de010ccc875d331.jpg)

Nem nagyon van kedvem ennyi ember között kuksolni, és még a józanabbik felem is megszólalt bennem, hogy ebből lehet nem lesz semmi jó ksülve. Főleg, mert amilyen nagy siettséggel jöttem, a gyógyszerem is otthon hagytam. A sors iróniája, hogy a gyógyítóm mondta, hogy jöjjek el ide, hogy tanuljak szocializálódni. Hát nagyon jó, nem sokra megyek ezzel, ha begőzölök. Bár ahogy elnézem a hosszú sort, néhány erősebb varázsló és boszorkány is volt köztünk. A sírba tesz engem a gyógyítóm. Az oké, hogy esténként a Lionba dolgozok, de az valahogy mégsem a üt ki úgy, mitha egy sima rendezvényen lennék, viszonylag normális emberek között. A Lionba úgy minidg mindeki azt csinál, amit akar, azért szeretnek oda járni.
Aztán végül úgy döntök a görcsölés nem nekem való. Egy nálam jóval fiatalabb lánnyal sikrül bejutnunk a helyiségbe, így a még üresen ránk váró asztalka felé vehettük az irányt. Nagy robajjal csörtetek is a cél felé, miközben mindenfélét kotyogok a mellettem, vagy mögöttem haladó leánynak.
- Szerinted meg fog halni valaki? Olyan jó lenne, ha végre történne valami izgalmas.
Mikor lehuppanok a székre, rögtön rendelek egy karamellás sört, és bár tudom, nem kéne innom, mert az alkohol jobban előhozza belőlem a dolgokat, mégsem aggodalmaskodom úgy, mint az elején. Majd lesz, ahogy lesz. Olyan nincs, hogy ne lenne sehogy.
Amíg várakozunk, lassan gyűlnek az emberek, én pedig a tányér melletti késsel kezdek el játszani. Ahogy szórakozom vele, megpillantok egy férfit és egy közel Merellel egy idős lányt közeledni felént.Tudom, elvileg tudom a szabályokat, hogy nem kéne hirtelen msnak esetleg fura kérdéseket feltenni, ezt nagyon sokszor elmagyarázta a gyógyítóm, de egyszerűen nem tuom eldönteni, hogy mi lehet másnak fura. Mert nekem semmi sem tűnik annak. Így ahogy a közelebb értek, megkérdezem, amit meg kell:
- Nahát, ti ennyire szeretitek a daddy féle párosítást? - kérdezem, semmiféle rosszindulat nélkül, majd kíváncsian végigmérem őket, és észreveszem, ahogy minket is megnéz magának a srác, majd a szeme megakad Merelen. Hm. Kétségtelenül daddy feeling, gondolom magamba. A köveztekző pillanatban azonban felborul az ital, ami a mellettem ülő lány szép ruhájára fröccsen. Ahelyett, hogy hasznossá tenném magam, inkább felkiáltok.
- Hű, nézzétek, olyan a foltja, mint egy tüdőnek! - kiáltom és még közelebb hajolok a ruha felé.
Ám nem volt túl sok időm a foltot bámulni, mert felbukkan egy férfi, és mindenestől eltűnteti a baleset maradványait. Bóóóó, de kár.
Aztán lassan, de biztosan minden vendég elfoglalja a helyét, én pedig már kezdek unatkozni. Lassan elsötétül minden és egy fura alak kezd el mászkálni a sorok között, mindenféle magasröptű szöveget hangoztatva. Egészen nyugisnak indul az este, ám ebből az állapotból kizökkentett egy kattogás, ami lassan kezd az őrületbe kergetni. Képtelen vagyok lehunyni a szemem, mindenfelé leskelődöm, ám az a fura hapsi mögém lép és a vállamra teszi a kezét. Nem tudok ellenállni neki, így lassan lehunyom a szemem, de egyre jobban sajog a fejem, és egyre hangosabb a hang is, mely annál is inkább az erőszakra kényszerít. Utálom ezt az érzés, és már el is felejtettem milyen, napok óta normálisan tudok elaludni, de ez a kattogás teljesen felkavar. Aztán belecsapódik a fejem az asztalba.


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Esmé Fawcett - 2019. 07. 05. - 17:55:39

Elvarázsolt kastély

(https://i.pinimg.com/564x/13/e5/3e/13e53ece2fe46ddf280aa009c7e497f2.jpg)

2000. július 7.



          Nagyon izgatott vagyok. Már alig várom, hogy láthassam a mágusnak az előadását. Igaz, egy vagyon volt a jegy, de biztos vagyok benne, hogy minden kis knút megéri majd. Főleg mert ez megint egy olyan előadás lesz, amire szerelmemmel együtt megyek el. Már jó előre megvettem a ruhát is, amit eddig nem mutattam meg neki. Mellette mindig kicsit félek, hogy túl alulöltözöm, nem akarom, hogy szégyenkezzen miattam. Most kicsit mégis úgy érzem, hogy ezzel (https://i.pinimg.com/564x/e5/bb/b3/e5bbb3c84db45de52dbb56bab871a3b6.jpg) a settel sikerül felvennem vele a lépést. Egy hasonló színű szandált veszek még fel, a hajamba teszek egy csatot és kész is vagyok. Legalábbis úgy érzem, de nem tudom. Előbb inkább megmutatom magam Ginevrának.
          Ha ő is elkészül, akkor irány Roxmorts. A falu, amely annyi jót és rosszat is megélt, és ami mostanában tele van csodákkal. Olyan jó lett volna átélni Vénusz kertjét, de akkor nem éreztem úgy, hogy nekem ott lenne a helyem. Meg aztán akkor pont nem is vágytam semmiféle szerelemre. A helyzet mostanra viszont már változott. Megfogom párom kezét, hogy együtt hoppanálhassunk, és ezáltal együtt is érkezzünk. Nem igazán van kedvem máshova menni, de ha szerelmemnek igen, akkor természetesen a Seprű előtt meglátogatjuk azokat a helyeket.
          A kocsmába lépve hamar kiderül számomra, hogy majdnem az elsők között érkezünk. Mármint szépen látom csorogni az embereket, a legtöbbjüket nem ismerem, de a korukból ítélve még Roxfortosok lehetnek. Nem véletlenül ezt a korosztályt nyűgözi le a legjobban a mágia ilyen fajtája. Az asztalok között sétálva csak később veszem észre, hogy név szerint vagyunk leültetve. Ez nagyon menő, bár, remélni tudom csak, hogy mi nem mentünk még el a saját helyünk mellett.
          Végül a színpadhoz közel lévő asztalnál meg is találom a helyem, épp annál az asztalnál, ahol Shirley is ül. Nem gondolnám véletlennek, ha mégis az lenne.
          - Szia! Örülök, hogy itt látlak – megölelem, majd leülök mellé az egyik székre.  – Hogy vagy?
          Mielőtt még komolyabban belemerülnénk a beszéletésbe, észreveszem az egyik szomszédos asztalnál Elliotot és mellette Natot.
          - Ott van Elliot és Nat. Elmegyek köszönteni őket – fordulok Ginevra felé.
          Tudom, hogy készített róluk interjút, de nem tudom milyen módon váltak el egymástól, szóval ezért inkább csak érdeklődöm. Mielőtt azonban meg tudnék indulni, egy ismerős hangot hallok meg a hátam mögül. Ahogy hátra fordulok, úgy pillantom meg a lassan látómezőmbe tévedő unokabátyámat. Kicsit izgulok, mert Ginevra még senkivel sem találkozott a családomból, de nem gondolom, hogy pont Willow-val lesz a probléma. Mondjuk az meglep, hogy eljött, azt hittem majd egész nyáron Európát járja.
          Gyorsan bemutatom őket egymásnak, majd egy mosoly kíséretében őt az asztalához is kísérem. Bevallom, tényleg számítottam bármilyen kioktatásra, vagy csak szimplán rosszallásra, de semmit sem kapunk. Ennek nagyon is örülök.
          - Ő az unokabátyám, akit már említettem. Tudod, a beépített emberem a Roxfortban – kacsintok egyet.  – De most egy pillanat.
          Felpattanok a helyemről, majd odamegyek a legelső pozícióban lévő asztalnál ülőkhöz. Két embert nem ismerek, nem is igazán foglalkozok velük, nekem elsősorban Elliot a célpontom. Egy öleléssel köszöntöm is.
          - Jó estét, mindenkinek – köszönök miután kiegyenesedek.
          Az idegenek felé is biccentek, bár úgy érzem, ezt még meg fogom bánni. Nem agyalok ezen pár pillanatnál tovább, inkább megölelem Natot is. Csak mert, miért is ne. Nem nagyon szoktunk találkozni a kiadóban, talán csak futtában, azon kívül pedig még kevesebbet, de sokkal tartozok neki. Nagyon sokkal.
          - Mondd, hogy nem egy mágikus dologra jöttél vadászni – igyekszem úgy mondani, hogy senki se hallja hármunkon kívül. – Azt hittem nem érdekelnek az ilyen dolgok. Van elég mágia az életedben.
          Elliot vállára teszem egy pillanatra a kezem, majd el is indulok a saját asztalom felé, egy röpke intés után, de aztán visszafordulok és megint csak suttogva közlöm velük.
          - Vigyázzatok ezzel a pasassal, a szeme se áll jól. Nem bízom benne, ki tudja mit tesz majd a trükkök alatt.
          Mondjuk azt azért meg kell hagyni, hogy nagyon jó alapja lenne néhány festményemhez, akár így párosával is, de ennek nem most van itt az ideje. Visszafelé az asztalomhoz még megállok Willow mellett és Sage-re nézek.
          - Látom megismerted az unokabátyám, Sage. Remélem, jövőre már együtt is fogtok dolgozni – kacsintok egyet felé, hogy tudja kit kell befűzni, ha be akar valakit, aztán már állok is tovább a saját asztalom felé.
          Ott kicsit közelebb húzom a székem szerelmeméhez, majd megfogom a kezét. Még épp időben sikerül bocsánatot kérnem tőle a közjátékért, mikor elsötétedik a szoba. Bevallom, elsőre megfog az a szempár, amelyik a színpadról néz le ránk, már látom is magam előtt milyen arc tartozhat hozzá, és azt milyen környezetben tudnám elhelyezni. Aztán egy pillanat alatt az egész összemosódik, és már nem hallok, látok vagy érzek semmi mást csak a nagy semmit.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Nathaniel Forest - 2019. 07. 05. - 19:22:47

ELVARÁZSOLT KASTÉLY
(https://i.pinimg.com/originals/6d/98/8b/6d988b820b2762a02f661ffe8c4bbf88.gif)

outfit (https://i.pinimg.com/564x/fb/a0/f9/fba0f974f817c85819ad33107483c143.jpg)

Nem volt egyszerű ez az egész. Nem is volt kérdéses, hogy vajon az lesz-e. Bár tetszett a KisLak, de ettől függetlenül még mindig idegennek éreztem magam a falai között. Bár azt be kellett vallanom magamnak, hogy egyre kevésbé. A reggeli nyugalmat kifejezetten élveztem. Volt az egészben valami rusztikus nyaraláshangulat, ami kifejezetten megszépítette. Nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e otthonomnak nevezni azt a helyet, de egyre jobban élvezem azt, hogy nem kell sehova sem sietnem, hogy van időm a tájat bámulva elmélázni, gondolkodni, alkotni. Ez olyasmi, amire jó régen volt időm és lehetőségem. A tucatnyi határidő és teendő pedig nagyrészt kifacsarták a lelket az írásaimból és ahogy fest a kapcsolatomból is. De megmentem. Magamat éppúgy, mint minket is.

Ettől függetlenül vannak vitáink. Tegnap és ma is akadtak. Végül lényegében belekényszerítettem Elliotot megint valamibe, amit ő nem akart. De itt-ott enged az ember. Ezt a meghívást, ingyen jegyet pedig még azelőtt kaptam, hogy elköltöztünk Tengerszembe és önkéntesen elvonultam írói szabadságra. Mivel megígértem, hogy ott leszünk. Igen, Elliot is, nem csak én. Így nem volt kérdéses, hogy elmegyünk. Nekem nem volt. Elliotnak már annál inkább, mivel továbbra is gyűlöl minden olyan helyet és alkalmat, ahol nyilvánosan meg kell jelenni. Ez most sincs máshogy. – Ez az utolsó ingyenjegy volt, amit elfogadtam, megnyugodhatsz… - Szorítom meg kissé a kezét, bár aztán finoman meg is cirógatom. – Nem akarok nélküled lenni. Ezen sem. És szerintem tetszeni fog neked.

Magammal húzom lényegében, ahogy az előadás helyszínéül szolgáló ivó felé haladunk. Van némi dézsa-vu érzésem, mert mintha már a romantikusnak ígérkező valentin dologra is épp így hurcibáltam volna magammal. Persze próbálok fennköltnek, hatalmasnak és magabiztosnak tűnni, Így, hogy immáron fürkésző tekintetek kereszttüzében vagyunk. De azért igencsak kérdéses számomra vajon nem teszek-e megint mindent tönkre ezzel a húzásommal. Pedig valahogy úgy éreztem egy ilyesfajta előadás jobban illik Elliothoz, mint hozzám.
Persze attól még, hogy most elvileg visszavonultam kicsit, amit a napokban terveztünk nyilvánosságra is hozni, még mindig ugyanúgy megilletnek bizonyos jogok. Például az, hogy nem kell odakint a tűző napon ácsingóznunk, hogy beengedjenek. Amint helyet foglaltunk egy pincér sertepertélt körülöttünk, hideg italokat és némi harapnivalót téve az asztalunkra. Elégedett vigyor ült ki ajkaimra, ahogy figyeltem az alakot és számhoz emeltem a hideg italt. Az a baj, hogy hamar le is görbült az ajkam és immáron bosszús gorombasággal szemléltem az asztalunkhoz újonnan érkező Cartwright-ot és bájosnak mondható partnerét.

Elliot azonnal gondoskodott a jó hangulatról, hogy ajkaimra megint visszatérhessen az az önelégült mosoly. Játszik a férfival, látom. És bár ott bujkál bennem a féltékenység, tudom, hogy legalább lesz miért elégtételt vennem, ha hazaértünk. Csak egy enyhe biccentést produkálok a nő felé, amennyiben van olyan kedves és néven nevezi magát, vagy Cartwright őt. Vállat vontam, mintha igaziból az egész nem is érdekelne, bár belül nagyon is mardos a féltékenység. Azért a lábammal jeleztem Elliot bokájának, hogy ideje visszahúznia a széke alá. - Legyél jó és kedves fiú Elliot. Cartwright is tudja, hogy te vagy a legszebb. Nem kell már elcsábítanod...

Közben elsötétült minden. Hatásvadász kezdés… Dünnyögök magamnak és már ebből kiindulva sem sejtek túl sok jót a dologból. Aztán halvány fény világította meg a színpadot és így előtűnt a homályból az alacsonynak tűnő férfi. És bár a továbbiakban sem csökkent hatásvadász mivolta szememben. Hát a szövegírója legalábbis borzasztó… De azért teljesítettem amit kért. Egy hangos sóhajjal merültem bele tulajdon képzeletem világába, hogy aztán észrevétlenül, abból zuhanjak legmélyebb álmomba…


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Christopher Cartwright - 2019. 07. 07. - 09:46:15
the greatest show (https://www.youtube.com/watch?v=NyVYXRD1Ans&list=PLi0vNpDrBJPdGH3LoC85PgixsOq5vDUV3&index=1)
(https://i.pinimg.com/originals/ef/4e/86/ef4e862d94d272f4875e48064a4b2ae1.gif)


...az illúzió az élet elhagyhatatlan része,
S az illúzió születése nem feltétlen a valóság halála...



..a trágár szavak esélyesek...

Az utolsó simításokat ejtem meg az ingen és a zakón, majd szemlélem meg az összképet. Tökéletes... ez a szó jut eszembe. Mindenki egy vérbeli angol úriembert lát, mert a külső tökéletes összképpel sugallja ezt. Mindössze csak én tudom, ez valójában nem igaz. Enyhe gyomorremegő izgalommal indulok el, hogy felvegyem az autóval Annát. Taylor vezet, mert ma inni akarok, és még ha nem is rúgok be nagyon mert nem épp ez a célom, azért mégis csak egy elit showműsorba lesz részünk.
Volkováva összeegyeztetni bármit nem épp egyszerű. A színházak nagy többségét én magam dobtam Zara miatt, illetve a felkeringő pletykákat megelőzendően. Ám ennek az illuzionistának az előadására a kapott tiszteletjegy nem tűnt túlzottan veszélyesnek vagy kompromitálónak. Ráadásul még Anna is beleegyezett.
Az oldalán elégedetten lépek be a Három Seprűbe a roxmosrtsi utcáról. Ritkán járok ide, nem igazán szeretem. A kiszolgálás egyenesen borzasztó, a söntés középszerű, de tény, ami tény fontos összekötő pont, népszerűbb mint a Szárnyas Vadkan. Megértem tehát hogy ez szolgálja a helyszínt. Azúrkék szemeim végigpillantanak a cirádás betűkkel vésett meghívón, majd a zsebembe süllyesztem őket.
Karomat könnyeden fontom a nő oldalára és hajolok felé a tömegben irányítva őt az első asztalhoz.
- Ugye tudod, hogy ez az egész csak illúzió? Valószínű minden olyan valótlan lesz... bezzeg te gyönyörű vagy.
Nem tudom mit is várjak a mai estétől, de valahol sejtem, neki jobban fog tetszeni, mint nekem. Illatával az orromban és sötét haja puha érintésétől kísérve érünk az első sorhoz, ahol mosolyom mindössze akkor lohad le egy cseppet mikor meglátom kik is foglalnak helyet a számunkra is fenntartott asztalnál.
– Szép estét, Cartwright
- O’Mara... – biccentek felé, majd pillantásom a kísérőjére téved. Naná, hogy a hírhedt firkásza az. Nem tudom miért is bosszant... talán a sors kegyetlen iróniája, hogy épp ők és épp ma és most kerülnek a környékünkre. - ... Forest.
Ő is kiérdemli a köszöntésnek szánt biccentést, s még mielőtt leülnék bemutatom nekik Annát. Aztán döntök, én ülök inkább Elliot mellé, mert jobbnak látom gátló tényezőként fellépni.  Ismerem annyira Elliotot, hogy tudjam... csúnya játékot szeret űzni. És milyen jól rá is érzek... alighogy helyet foglalok és elénk kerül a pincér jóvoltából két pohár hűs bor máris a társam és barátom figyelmét élvezhetem ki az asztal alatt... és felett.
– Nem tudtam, hogy szereted a szemfényvesztést… vagy ez egy randi? Mert akkor befoghatom.
Már épp szóra nyitnám a szám, hogy visszavágjak tegye meg ezt a kis szívességet, mire beelőznek.
- Legyél jó és kedves fiú Elliot. Cartwright is tudja, hogy te vagy a legszebb. Nem kell már elcsábítanod...
Könnyed mozdulattal csapom hátba Elliotot, gunyoros mosollyal kísérve, mert olyannak hat így mint egy ostoba, féltékeny kisgyerek. Közben egyúttal elhúzom a lábam az övétől az asztal alatt. Szelíd jelzés, de nem vagyok benne biztos, hogy érti.
- Bizony, legyél jó kisfiú Elliot és fogadj szót. Mellesleg...
Ujjaim rátalálnak Anna kezére az asztalon és ösztönösen kulcsolom össze a sajátommal majd húzom magamhoz.
- Egész jól eltaláltad.
Cinkos vigyort csal elő belőlem a siker. Egyrészt tudom, ezzel felbosszantom O’Marát. A közös kis kalandunk óta nem találkoztam vele, így lemaradtam mégis hányadán áll a Foresttel kapcsolatos életében, és mostanság ő is került engem. Így semmit nem tudhat az enyémről. Másrészt valószínű az egész lényem bosszantja Forestet is. Kettő egy csapásra... Harmadrészt pedig... mégis csak ez egy kimondott és nyílt bók vagy ha tetszik, felismerés, amit nem is nekem kellett megtenni de Anna számára is világossá válik. Egyszerűen megkönnyítve a dolgom. Rápillantok immár nem törődve az asztaltársaságunkkal. Tekintetemben sok minden benne van, többek közt az is hogy jobb ha nem kérdez, csak ha majd túlesünk mindenen és már úton vagyunk haza. Nem célom eltitkolni előle semmit sem... de talán nem itt kellene megvitatni sem semmit.
Szelíd csókot lehelek vékony hosszú ujjai tövébe, amik annyiszor a segítségemre siettek és megmentettek már, s aminek következtében Sophie medálja a nyakamban újra nehézzé válik. Ezt pedig fokozza a színpadon hirtelen feltörő fényár és az illuzionista megjelenése. Elkap egyfajta bizsergés... valami bosszantóan frusztráló érzés. És ez nem jó. Figyelmem kizárólag az előadásra összpontosul, eszembe sincs körbenézni mégis kik jöttek még el, mert aki igazán fontos az ott van közvetlen a jobb oldalamon. Mikor pedig feladatot kapunk kissé feszengve és Annára sandítva, némán jelezve bizalmatlanságom neki, de végül vonakodva csak eleget teszek. Lehunyom a tekintetem és egy darabig csak Anna kezére figyelek, puha érintésére, a bizsergésre a bőrömön, majd a mindjobban elnehezülő medálra a nyakamban, ami mintha lefele húzna.. a jól megszokott tudattalan sötétségbe.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Florian le Fay - 2019. 07. 07. - 10:17:18
▪ 2000 július 7 ▪
mindenki
(https://i.pinimg.com/564x/06/17/a2/0617a260faf11dd654b630a02bac90ab.jpg)

A hőséget egész jól viseltem, talán azért, mert nem is volt időm arra gondolni, mennyire folyik a hátamon a víz. A homlokomon is ott patakzott nedvesség, jelezve, hogy jó pár perce a délutáni tűző napon állok. Nem számított nagyon, azt leszámítva, hogy a kezemben szorongatott, névre szóló jegyem egészen átnedvesedett. Még sem érdekelt túlzottan, mert a hátam elképesztően fájt. Alig két napja suhintott rám Isaac az apja sétapálcájával, ami az oldalamat és a hátamat találta el. Ezért sem akartam ma itt lenni, az persze csak rátett egy lapáttal, hogy Rebecca sem ért rá végül.
Átnyújtottam a jegyemet az ajtóban álló embernek, várva, hogy megnézze nem hamisítványról van szó. Addig benéztem a válla felett a Seprűbe. Azonnal kiszúrtam, hogy ott bent nagyon más már minden. Nem csak azért, mert a rendezvény egyetlen hírességét jóval előttünk beengedték, hanem mert a szokásos asztalok helyett valamivel elegánsabbnak ható körasztalok várták, hogy leüljenek melléjük. Volt rajtuk minden, ital, nasi. Alig vártam, hogy ledöntsek valamit, de ahogy beléptem az oldalamat sikeresen végig húztam az ajtófélfán, így megint nyöszöröghettem egy kicsit fájdalomtól.
Végül csak megtaláltam az asztalomat. Már távolról kiszúrtam Averyt, amint a színpadot bámulja. Egyébként ez sem volt korábban a Seprűben. Ezt is az eseményre pakolták ide… ettől függetlenül még mindig nem nagyon érdekelt az Illuzionista. Valószínűleg tényleg hiba volt egyedül idejönni, mert csak halálra fogom unni magam, még ha Avery egészen jófej lány is volt.
– Szia Avery – köszöntem és kihúzva a székemet, leültem végre én is. – Nem láttalak a tanév vége óta. – Mosolyogtam a szőke tincsek felé. Közben nagyon örültem, hogy rá nem állított még Isaac és nem kellett a Figyelők Társaságának állandó jelentést adnom róla. Avery rendes lány volt, szinte annyira, mint Marble. Nem lett volna jó, ha ő is áldozattá válik engem meg miatta is addig vernek, míg nem vagyok hajlandó behódolni az akaratnak.
Magam elé vontam egy pohár töklevet. Egy ideig hagytam, hogy a hideg ital csak az üvegen keresztül a tenyeremet hűtse le. Közben a tekintetem végig járattam a termen, láttam pár ismerős arcot az iskolából, meg sok nálunk sokkal idősebb boszorkányt és varázslót. Hamarosan az asztaltársaságunkhoz is csapódott egy hetedéves lány. Csak egyszer-kétszer láttam a folyosón, így a nevét nem tudtam.
– Szia, Florian le Fay vagyok  – mutatkoztam be, majd felé nyújtottam a kezemet. Közben éreztem, ahogy húzódik az oldalam és a hátam. Nem volt éppen kellemes ilyen fájdalmak között létezni, de már megtanultam összeszorítani a fogam és tűrni. A kviddics veszélyes sport, szinte minden meccsünk után akadt egy-egy kisebb nagyon sérülésem, de nem számított. Elfogadtam, lenyeltem.
Elsötétedett a Seprű, egyik pillanatról a másikra. A kandallóban is éppen csak pislákolt a mindig égő láng, ami szerencsére most nem ontotta magából a forróságot, mint a téli napokon. Aztán, a sötétségből túlvilági fény lett, ami egyenesen a színpadot és vele együtt a feltételezett Illuzionistát világította meg. Amennyire nem érdekelt addig, annyira ragadott magával a hatásos belépő és a szövege. Arra gondoltam én magam is, milyen furcsa dolog az idő s közben lehunytam a szemem. Hallgattam a ketyegést, az Illuzionista furcsán megnyugtató hangját. Mintha csak elnyomot volna az álom, úgy szállt rám a kellemes sötétség és szűnt meg minden hang körülöttem.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Avery Cassen - 2019. 07. 07. - 18:43:51

(https://kepkuldes.com/images/aaf26fc1d56ef32960d12b9e44a3e0cc.jpg)
2000. július 7.

Az este minden szempontból kellemesnek ígérkezett, az egyetlen rondító tényező az a hatalmas meleg volt, amitől felforrt még a vérem is, miközben a jegyem ellenőrzésére várakoztam a Három Seprű előtt. A sötétzöld, ujjatlan, csipke felső (https://i.pinimg.com/564x/13/40/d3/1340d3bf67f4afa107c556022dccf5c8.jpg) remek választás volt, azonban a hozzá párosított fekete hosszú nadrág már annyira nem, rettentően melegített, ráadásul még a hajamat se kontyoltam fel végül, csak hagytam, hogy egyenes tincsekben a hátamra omoljon. Igazából nem tudom, mit gondoltam. Talán reménykedtem benne, hogy mire ideérek, kicsit lehűl a levegő, erre csak még jobban kivirult az ég, narancssárgára festve a Három Seprű épületét.
Meglegyeztem magam a jeggyel, hogy túléljem, amíg a kis sor elfogy előlem. Amikor először megpillantottam a plakátokat, már biztos voltam benne, hogy szeretnék menni: a jegy elég drága volt, de úgy gondoltam, megengedek magamnak ennyit, ha már a nyaram többi része amúgy is dögunalom lesz, összezárva a nagynénémmel.
Végre én kerültem sorra, és néhány pillanaton belül már bent is voltam a Három Seprűben, ahol már sokkal kellemesebb volt a hőmérséklet. Egy gyors, kíváncsi pillantást vetettem körbe, és eközben ki is szúrtam pár ismerős arcot. Néhány Roxfortos diák és tanár, például a házvezetőnk, Mr. Fawcett mellett, azonban felbukkant egy arc, aki nemrég összevérezte a pólómat bagolytáp vásárlás közben az Abszol úton, aztán meghívott fagyizni. Ha összeakadt a tekintetünk, halvány mosollyal intettem Sage-nek, aztán elindultam megkeresni a helyemet.
A négyes számú asztalnál találtam meg a nevemet, szóval kihasználva, hogy még nincs itt senki, letelepedtem a legszimpatikusabb székre, ahonnan szerintem a legjobban rá lehetett látni a színpadra, és magamhoz húztam egy pohár töklevet, ami a kerek asztal közepén csillogott. Kellemes volt még csak megérinteni is a poharat, annyira hideg volt a fala, megkóstolva pedig még mindig ugyanaz a kellemes íz fogadott.
A kezdés még kicsit messzebb volt, de az én tekintetem már ráragadt a színpadra, valamiféle elvétett mozgás után kutattam, de egyelőre semmit nem láttam. Hirtelen aztán a szemem sarkában bukkant fel valaki. Odafordulva Florian le Fayt fedeztem fel az új asztaltársamban.
- Szia, Florian! - köszöntem neki halvány mosollyal. - Hogy vagy? Azóta nem törted el a kezed, ugye?
Apró vigyort engedtem meg felé, visszautalva az első találkozásunkra, aztán aprót kortyoltam a hideg tökléből.
Nemsokára még egy lány csatlakozott hozzánk. Én sem tudtam a nevét, bár a Roxfort folyosóiról enyhén ismerős volt.
- Szia! Avery Cassen. - Én is kezet nyújtottam neki, és kedves mosolyt villantottam felé. Közben azon törtem a fejem, hanyadéves lehet. Talán hét? Őket abszolút nem ismertem, a lány pedig idősebbnek tűnt, mint én. Ezután feltűnt néhány méterrel arrébb az egyik osztálytársam, Sophie, és neki is integettem. Kicsit azért féltem, hogy teljesen ismeretlenek vesznek majd körbe, de szerencsére nem így lett.
Nemsokára elkezdődött az előadás. Izgatottan körbepillantottam, amikor a gyertyafény elhalt és a kocsma elsötétült. A kandallóban éledező kis lángokat figyeltem egy pillanatig, amikor a színpad felől recsegést hallottam, és arra fordítottam a fejem. Hiába hunyorítottam, egészen addig a pillanatig semmit nem láttam, amíg szürkés fény nem gyúlt, és felbukkant egy zöldeskék szempár, amely úgy vizslatott lassan végig mindenkit, mintha az ember lelkébe látna. Hirtelen megborzongtam, és meglepően kellemetlen volt. Nem tudtam az okát, szóval ráfogtam a fickó lehengerlő kisugárzására, és arra, hogy talán ténylegesen van benne valami más. Akkor még eszembe se jutott, hogy ez a más ténylegesen rossz legyen.
Lassan kirajzolódott a termete és öltözéke is, miközben beszélni kezdett. Szavaira koncentráltam, de valami nem stimmelt. Valami, mint kis vészcsengő duruzsolt bensőmben. Az egész kocsmára néma csend telepedett, mintha még lélegezni is elfelejtettünk volna.
– Hunyják le a szemüket a kedvemért. Lassítsunk le egy pillanatra együtt! – Lassan körbesandítottam, mindenki így tesz-e, néhány embert szúrtam csak ki, aki nem volt hajlandó egyből behunyni a szemét, azokhoz pedig odalépett az illuzionista, és a vállukra tette a kezét... a szemük pedig már csukódott is le. Vizslattam egy pillanatig az alakot, aztán Florian felé fordultam, de ő már tette, amit a férfi kért. Halkan beszívtam a levegőt, aztán mielőtt engem is kiszúrhatott volna, inkább hátradőltem, és hagytam, hogy valamiféle láthatatlan erő lehúzza szemhéjamat.
– Képzeljék magukat egy olyan világba, ahol más idők vannak, más valóság, más falak és más... - A szavak lassacskán összemosódtak elmémben. Levegőért kaptam, de mintha a testem nem akart volna engedelmeskedni, aztán valami megfoghatatlan súly nyomott lefelé, ami talán a férfi keze is lehetett... és nem tudtam megkapaszkodni semmiben, így csak csúsztam egyre lejjebb a sötétségben, amíg már semmi sem számított.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Anna Volkova - 2019. 07. 08. - 13:56:07
(https://i.pinimg.com/originals/f8/fe/42/f8fe4265a1e21f5167aa1a6833e90b08.gif)

Elvarázsolt kastély

2000. július




Elég szkeptikus voltam ezzel az egésszel kapcsolatban, mert egy ilyesféle bűvészbemutató úgy hangzott, mint amivel az egyszerűbb mugli rétegek szemfényét vesztik. Boszorkaként láttam már néhány esetet, amit a varázstalan népek „csodának” mondanának. Egy apró részlet azonban mégis meggyőzött arról, hogy Nekem ezt az előadást látnom kell. Ez a kis kitétel pedig Christopher volt. Szóval elfogadtam a dolgot, most az egyszer, és vártam, mit mutathat nekem, a varázsvilágba tartozónak egy ilyen "show" műsor.
Róma mély nyomokat hagyott bennem, és azt hiszem Christopherben is, átvitt értelemben ugyanúgy, mint szó szerint. Már nem tudtam nem felemelni a telefonkagylót, ha eszembe jutott. A névjegye már feleslegesen feküdt a kis asztalon, mert a számot fejből tudtam. Apró ürügyek, egy-egy kérdés vagy apró információmorzsa mindig akadt. A távolságtartás is nehezebben ment – ennél kevesebb közös kaland is alaposan összekovácsolna két embert. Még mindig voltak ellenérzéseim, még mindig azt gondoltam, hogy jobb, ha távolságot hagyunk egymás között. Óvatosságból, biztonságból; különösen most, hogy a Falka egyre erősebb gyökereket ver a környéken… De ő mégis valahogy úgy hat rám, hogy ezek az érzések drasztikusan lecsökkennek bennem éppúgy, mint a távolság, amit tartani akarnék.
Úgyhogy most itt voltam, az oldalán, és a székek közt lépkedve Cartwright oldalán azon tűnődtem, mi is ez köztünk igazán, és mit is keresünk itt.
- Ugye tudod, hogy ez az egész csak illúzió? Valószínű minden olyan valótlan lesz... bezzeg te gyönyörű vagy.
Elmosolyodtam és kissé el is képedtem a nyilvánvaló bókon, amely egy tőle megszokottan morcos megszólalást követett, de egyáltalán nem volt a szokásos, sértésként is értelmezhető bók. Felvontam a szemöldökömet, és átható pillantást tettem felé. Valami más. Határozottan különös érzés fogott el, ha eddig találkoztunk, az ilyen sosem volt.
- Nem tudhatod… Te mondtad; lehet, hogy ez is csak szemfényvesztés – kacsintottam rá végül játékosan, köszönetképp, és rutinmozdulattal végigsimítottam a ruhámon. Ritkán öltözöm a varázsvilágban megszokott öltözékbe, de most választottam egy kissé boszorkányos hatású kalapot az egyébként egyszerűen csinos, fekete miniruhához. Kellemes határesetet képeztem így a két kultúra között valahol félúton. Chris ugyan a tökéletes gavallér viseletébe bújt, de neki mágikus kiegészítőként elég volt csibészes vigyora.
- Első sor, mi? – pillantottam rá csipkelődős elismeréssel, mikor kiszúrtam a nevünket a megfelelő asztalra fektetett névkártyákon. Természetesen ezt is elintézte, meg sem kellene lepődnöm. A többi asztaltárs táblácskáját nem is volt szükséges elolvasnom, mert innen-onnét már találkoztam az arcukkal és a nevükkel.
- Szép estét, uraim! Anna Volkova vagyok – mutatkozom be, mikor nyilvánvalóvá válik számomra, hogy mindenki mindenkit ismer.
- Nagyon örvendek, Mr. Forest… – mondom kedves mosollyal az író felé, és egy huncut kacsintással fejezem be a mondatot a másikhoz fordulva. - … és Mr. Forest.
Hallottam, hogy Chris más nevet említ a szemmel láthatóan keleti származással bíró fiatalúr kapcsán, de az igazság az, hogy bármennyire is igyekszem a tudományok és a hasznos tudás témakörében tájékozódni, a közéleti hírek akarva-akaratlan azért hozzám is eljutnak. Nos, leginkább két igen nyomós forrásból kifolyólag vagyok ilyen jól értesült, az egyik a rendelőm várójában kihelyezett néhány Forest-könyv, a másik pedig a Próféta egyik-másik száma, ami ugyanitt található meg. Az unatkozó gazdik pedig nem egyszer a beteg házikedvenccel együtt a híreket is behozzák nekem. Úgyhogy növekvő kíváncsisággal figyelem a közöttük, és Cartwright között kibontakozó párbeszédet.
– Nem tudtam, hogy szereted a szemfényvesztést… vagy ez egy randi? Mert akkor befoghatom.
Ezt megmosolygom, egyrészt a szórakoztató szemtelenség miatt, másrészt pedig az jut eszembe, hogy a kettő nem is igazán zárja ki egymást. A másik két asztaltárs azért kevésbé szórakozik el ezen.
- Legyél jó és kedves fiú Elliot. Cartwright is tudja, hogy te vagy a legszebb. Nem kell már elcsábítanod...
Felvont szemöldökkel, enyhe meghökkenéssel hallgatom az író úr dorgáló szavait. Úgy érzem, jobb volna egyelőre továbblépni azon, mire is célzott olyan különös éllel a hangjában.
- Bizony, legyél jó kisfiú Elliot és fogadj szót. Mellesleg... Egész jól eltaláltad.
Újabb, érdeklődő mosollyal pillantok a most megszólaló Christopher felé, a tekintetünk egy rövid időre összefonódik.  A kibontakozó közjátékot egyelőre tudomásul veszem, bár nem biztos, hogy jól járnak azzal, ha találgatok. Persze, felőlem mindenki élheti az életét, ahogy szeretné, az enyhe meglepetésemet, hogy épp Cartwrighttal kapcsolatban merül fel ilyen sejtés, szépen elpalástolom egy későbbi időpontra.
És a randi-ügy pedig… Kijelenteni ezt így, ilyen egyszerűen? Róma óta az a bizonyos óvatosság mintha benne is ott lett volna, éreztem persze, hogy több is van köztünk, de kellett, hogy leülepedjen a por. De ez a kijelentés elsöpört minden maradék kétséget. Ez az este egy kicsit más, mint a korábbiak. Legalábbis eddig még senkit sem lőttek fejbe, és senkivel sem töröltük fel a padlót, kezdetnek nem is rossz. Finoman megszorítom a másik kezét. Igazából új volt nekem ez, hogy valaki így, társaságban húzódik oda hozzám, de a szégyenlősséget gyorsan palástolom valamivel. Mégsem vagyok tizenéves szűzlány, hogy pironkodjak…
- Nyugtával dicsérd a napot, hisz a program szerint… Itt minden csak illúzió – figyelmeztetem játékosan, egy sejtelmes félmosollyal, aztán feloldódva folytatom. - De ha nem történik katasztrófa, akkor utólag megállapíthatjuk, hogy randi volt-e – teszem hozzá, az elmúlt találkozásainkra utalva.
Lehet, hogy az utolsó gondolatom miatt, de amikor az est főszerelője végre színre lép, és beszélni kezd, valahogy végigfut a hideg a hátamon. A ravasz, baljós érzetet keltő szavak után eszemben sincs szót fogadni, és lehunyni a szemem. A lelkem mélyén megmozdul valami, egy jelenleg halk hang szól figyelmeztetőn; a farkas fúj távoli vészriadót. Hiába küzdök, az érintés a vállamon legyőz, az órakattogás elnyomja a bennem tomboló aggályokat. Amikor a tudatom már majdnem elködösül, megrémülök, és erősebben megszorítom a mellettem ülő kezét – próbálok belekapaszkodni, hátha itt tart a zuhanástól, ami egészen olyan, mint az a pillanat, mikor a telehold beköszöntével elveszítem az eszemet. És ahogy attól sincs menekvés, már innen sem volt, megbénulva, vakon, tehetetlenül tűrtem, hogy a sötétség tompán boruljon rám, és nyeljen el végképp.



Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 07. 09. - 07:41:09
(https://i.pinimg.com/564x/e5/e4/ed/e5e4ed66e299808c951d023f86b737bf.jpg)
Elvarázsolt lány az elvarázsolt kastélyban
zenebona (https://www.youtube.com/watch?v=mRFX8AcDuMo)

2000. június



Ha elsőre kapsz otthont, van egy biztos és jó helyed, akkor ellágyulsz. Olyan leszel, mint a legpuhább, legkedvesebb szobacica. Ha ez másodjára történik meg veled, azután, hogy egyszer már ezt elvesztetted, akkor pedig még keményebb leszel. Legalábbis velem ez történt. Megtapasztaltam, milyen a szabadság, milyen a saját két lábadon állni, és tudom, hogy az élet nem tündérmese, hanem akciófilm. Az, hogy van egy origó, egy stabil nullpont, ahova vissza tudok húzódni és amire számíthatok, nem nyugtatott meg, de olyan energiát adott a további úthoz, ami semmi máshoz nem fogható. És ezért mindig hálás leszek Cartwrightnak, aki lassan apám helyett apám. De azért csak meglógok Garden Lodge-ból újra, mert miért is ne, és mert tudnom kell bizonyos dolgokat. És nem csak nekem.
- Alfred, könyörgöm, nem hal bele a kíváncsiságba? De komolyan?! – toporogtam az ajtóban. Kezem a kilincsen volt már, de az öreg ott állt előttem, azzal a szigorú póker-képével, karba font kezekkel, és képes volt a szemembe mondani, hogy:
- Nem.
- Dehogynem! – nyüszítettem bosszúsan. – Telefonbeszélgetések, indokolatlan, bamba vigyorok, szétszórtság, és az ég szerelmére, látta, hogy ma milyen cuccban ment el? Teljes puccban! – vágtam rá a költői kérdésre én magam a választ hevesen és jelentőségteljesen. A válasz azonban megingathatatlan, hűvös hallgatás volt.
- Ajjh, maga is tudja, hogy ez most valami más, és biztos, hogy kifúrja az oldalát, ki az a nő – fújtam mérgesen.
- Mr. Cartwright magánügyei csak rá tartoznak és arra, akivel azokat megosztja – jelentette ki a komornyik emelt fővel és olyan unalmas hangon, hogy attól hányást imitáltam, de majdnem tényleg is.
- A kisasszonynak pedig éjszaka semmi keresni valója odakinn. A szobájában a helye, reggelig, ahogy mindig. Az a munkám, hogy itt rendet tartsak – tette hozzá kicsivel határozottabban. Még egy utolsó oldalpillantást vetettem rá, ekkor mintha azonban egy apró, bujkáló mosolyt láttam volna az öreg szája sarkában. Egészen felé fordultam, s közben engedelmesen elléptem az ajtótól.
- Ó… - A felismerés nem túl magasröptű megnyilvánulása tört ki belőlem, és széles vigyorra húzódtak tökéletesen kirúzsozott ajkaim. Titkos munkatársaim ügyesen megtanítottak bánni a különböző szépészeti termékekkel, úgyhogy a ma este célállomását ismerve azt gondoltam, bevetem a megszerzett értékes tudást. – Semmiképp sem szeretném, ha miattam végezné rosszul a dolgát – böktem ki színpadias belenyugvással, és szomorú kiskutyaszemeket meresztve elindultam a folyosón a szobám felé. Amikor elhaladtam a férfi mellett, csibészes vigyort dobtam neki – bizonyságául annak, hogy túl sok időt töltök Cartwrighttal – és rákacsintottam, ezzel üzenve kimondatlanul, hogy akkor a szokott módon, a tetőn át fogok távozni és úgy teszünk, mintha Alfred semmiről sem tudna.
Lassan lépegettem, feltűnő ráérősséggel. A komornyik megköszörülte mögöttem a torkát. Kitört belőlem a röhögés.
- Csak ne aggódjon Alfred. Tájékoztatom – kacsintottam, aztán teljes erőből elszaladtam a szobám felé.
                                                                                               *
A társaság gyülekezett, én pedig könnyen elvegyültem a tömegben. A névtáblával nem volt gond, a mágia, vagy a dolgozók tették a dolgukat, így a nevem ott virított az egyik hátsó asztalnál, jó messze az elsőtől. Majdnem túl messze is.
- Sziasztok! – köszöntem az asztaltársaknak, a fiatal egyetemistának tűnőLottie-nak és a később befutó, egyébként Roxfortos-társ Hunternek egy-egy halovány mosollyal, de fél szememet a megfelelő helyen tartottam, várva, mikor futnak be a várva várt vendégek. Az állandó mászkálás miatt azonban nem sokat láttam.
- Jó lesz az előadás, mi? – kezdtem felszínes csevegést, csak hogy ne legyen feltűnő, hogy majd kiugrok a bőrömből. Egy villanásnyi időre láttam Cartwrightot, amint helyet foglal, és az oldalán valakit, akiből egyelőre csak hosszú, fekete hajat tudtam megfigyelni. Szóval fekete… Kaján vigyor terült szét szeplős képemen, és elfelejtkezvén magamról, elégedetten vigyorogtam Lottie-ra. Magyarázatképp ennyit súgtam neki meg Hunternek:
- Én csak azért vagyok itt, hogy meglessek valakit. Meg valakinek a nőjét… És ti? – érdeklődtem aztán, hátha valamelyiküknek kedve van válaszolni.
Az asztalhoz utolsóként egy idősebb fickó ült le. Nem sokat foglalkoztunk vele, bár Lottie eléggé lekötötte a figyelmét egy darabig.  Én meg továbbra sem láttam sokat, mert a titkos hölgyemény háttal ült. Azt láttam, hogy vékony, és ami a pláne, hogy egyszer csak…
- Megfogta a kezét! Megfogta a kezét! – robbant ki belőlem az álmélkodó ujjongás, de aztán észbe kaptam, és hirtelenül ártatlan képpel néztem vissza a kérdő tekintetekre. Különösen sokáig tartott fogva az idősebb figura sötét, kutató pillantása, amit nem  is tudtam hova tenni elsőre, de aztán vállat rántottam, mert kezdődött a műsor. Nem szívesen, de azért engedelmesen hunytam be a szemem, és a valóság lassan messzire úszott tőlem, elmúlt a nagy kíváncsiság is, nem maradt más, csak az órakattogás és az a könnyed érzés, mintha egyre zuhannék…
 

 


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sophie Vanheim - 2019. 07. 09. - 17:20:28
Kastélybanzáj
2000. 07. 09.
Mindenkinek, aki él, és annak is, aki nem
8)

(https://data.whicdn.com/images/148738593/superthumb.jpg?t=1417101662)

ruci (https://i.pinimg.com/564x/bd/7f/e4/bd7fe40ffeba762a9a9a7b061ec41179.jpg)


Amikor heccből vettem egy Kapard le Voldemort fejét nevű béna kaparós sorsjegyet, csupán egy mindenízű drazsét szerettem volna vele nyerni, nem pedig valami hülye egyszemélyes belépőt erre az izére... Minden vágyam az volt, hogy otthon punnyadjak végre a tizenakárhány macska között, a lehető legmesszebb kerülve minden varázsdologtól, erre csak megnyerem ezt a hülyeséget. Nem is én lennék. És bár szerettem volna rásózni valamelyik barátomra, hogy fogjad vigyed, rá kellett jönnöm, hogy nekem nagyon is nincsenek barátaim. Na, ez fail. Szóval az utolsó pillanatig halogattam, hogy egyáltalán eljöjjek, semmi kedvem nem volt idáig felutazni, de aztán csak rávett a nyavaja, meg a hülye kíváncsiságom.
Ahogy a tömegben topogva török előre, a lúzerság érzetem megint csak megnő, mert szinte mindenkinek volt párja! Te vagy a társasági élet rémje, Sophie, sóhajtozom magamban, miközben a jegykezelés után végre beszabadulok a kicsit sem nyomasztó, és kicsit sem zsúfolt helyiségbe. Random pincérek jelennek meg a semmiből, és random ismeretlen emberek zsigonganak  körülöttem. Út közben néha megcsapja a fülemet valami csörömpölés, és arra nézve látom, hogy az egyik asztalnál egy hapsi kiborított valami piát. Hát legalább más is szerencsétlen, nem csak én. Hurrá. Először rossz asztalhoz ültem, aztán mikor onnan elkergetett egy békát ölelgető tokás hölgyemény - szentég, remélem én nem fogok ilyen klasszik vén banya külsőt felvenni, mire megöregszem - végre csak oda találok az asztalomhoz. Annyira megörülök, amikor ott látom Esmét és Ginervát is. Legalább velük nem vagyok társalgási zokni.
- Sziasztook! Milyen eddig a "buli"? - kérdezem tőlük lelkesen, majd lezuttyanok a székemre.  Közben forgolódom, hátha még észreveszek egy-két isemrőst. Nem vagy semmi, Sophie, abból a kemény öt darab ismerősből. Ráadásul ahogy nézem ez valami nagyon nagy szuperság készülődik itt, mert a fél varázslóvilág is itt van. Én meg még azt sem tudom, ki ez. vagyis nyilván tudnom kéne, de nem nagyon izgatnak ezek a dolgok. Végül is csak jobb itt kotlani, mint egy rahedli macskaszőr és macskamenta között.
Amúgy megint csak körbebambulva esik le, hogy itt szinte mindenki úgy kirittyentette magát, mintha csak valami epic bál lenne, én pedig úgy nézek ki, mint aki most szabadult egy Nazareth koncertről. De inkább vagyok gatyában, bizos ami biztos, ha esetleg elvarázsolódnék valami fura helyre, és vélatlenül sem akarnék semmikléppen se bugyogót villantani. Egyáltalán most melyiket vettem fel? Kérdezem magamtól, aztán a nagy nézelődés közben csak kiszúrom Avery-t is, ahogy felém integet, én pedig mosolyogva viszonzom.
- Mi újság, Ginerva, van valami izgis pletyka mostanában? - fordulok a boszorkány felé, miután rendeltem egy bögre forrócsokit. Esmé éppen elment szétnézni. Jó neki, hogy mindenfele van ismerőse, olyan mint egy társasági pillangó. Én szerintem megtartom a sajátságos bluggyhal szerepemet. Amikor végre Esmé is visszakeveredik hozzánk, végre meg tudom kérdezni, mi újság vele.
- Na hogy meg a korizás?
Mire belemelegednék a beszélgetésbe, puff elmennek a fények világot látni. Bár megértem őket, ha olyan lesz az előadás, mint amilyennek tippelem, én is, ha fény lennék inkább eloltaném magam kínomban. Nagyszerű elmélkedés volt tőled, már megint Sophie.
Mire észbe kapnék, már kezdi is az ipse a fellengzős beszédet, mintha ő maga lenne az atyaúristen, aztán negédesen kér mindenkit, hogy hunyja be a szemét. Ezen elkuncogom magam, de ez akkor is úgy hanzik, mintha valami elcseszett meditációs magnót hallgatnék. Még szép, hogy nem csukom be a szemem, inkébb kíváncsian forgatom a fejem összevissza, de aztán mögém kerül a fura fazon, én pedig úgy elálmosodom, minha évek óta nem aludtam volna egy szemhunyásnyit sem. Végül behunyom a szemem és unottan az asztalra könyökölöm és tenyerembe támasztom a fejem. A tiktakkolás anyám régi ingaórájára emlékeztet, és eszembe juttatja azokat a rég elfeledett emlékeket, amikor még hittem a mesékben.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Tania Niel - 2019. 07. 09. - 23:52:10
e l v a r á z s o l t  k a s t é l y
2000 július eleje
outfit (https://i.pinimg.com/736x/6c/e2/7c/6ce27cefdf60c7daf7adbc6fb66ae9d2--soft-grunge-makeup-soft-grunge-style.jpg)
(https://68.media.tumblr.com/2d6f6bb6c7820b736f6455a84f8aad53/tumblr_o5hardXnXA1qfsahvo1_500.jpg) (http://képlink)

to: m i n d e n k i
Sokáig gondolkodtam rajta, aztán úgy voltam vele, hogy igazából már minden mindegy. A közös önpusztítás és gumikacsa-vadászat után, miért ne jöttem volna el vele? Megérdemelt annyit, hogy felvállaljam, ha már többet lógtam nála, mint otthon.
Csendesen állok a tűző napon, élvezem, ahogy a nap melegíti a szabadon hagyott vállaim, mellettem a kivételesen egyedül dohányzó Sage láthatóan nem élvezi annyira a napsütést és a meleget. Látszik rajta, alig várja, hogy végre lecsekkolják a jegyeket és bejussunk a hűvös kocsmába.
– Lassan olyan, mintha zuhanyoztam volna. – jelentette be vigyorogva, miközben elnyomta a blázt, majd behúzott magával az átalakított Három Seprűbe.
A hely nem hasonlított önmagára, ezzel a berendezéssel igazi kultúr helynek tűnt, nem valami angol kocsmának. Ahogy közelebb érünk az asztalhoz, látom, hogy már két lány ül ott, még közelebb érvén egyiküket felismerem, volt már többször is szerencsém a hugrás lányhoz , aki láthatóan lekötötte Sage minden figyelmét. Merel mellett ült egy kicsit idősebb, szőke lány, aki a jelek szerint nem köntörfalaz, ha valami felkelti a kíváncsiságát.
 – Nahát, ti ennyire szeretitek a daddy féle párosítást? – csodálkozik rá a duónkra, ahogy leülünk, és nem tudom hibáztatni, biztos viccesen nézünk ki Sagedzsel így kettecskén. Főleg, hogy elfelejtette levenni a tekintetét Merelről. Lassan pillantok körbe, hogy felmérjem kik a közönség tagjai, látok pár ismerős arcot, főleg a Roxfortból.
 - Hálisten szó sincs ilyesmiről, ez csak amolyan…– szakít félbe Sage azzal az akciójával, hogy leönti Merelt egy pohár sütőtöklével – plátói dolog. - motyogom még halkabban, mint eleve, ahogy befut Merel ruhájának megmentője,  Fawcett prof.
– Jó estét, hölgyeim! Jó estét, uram! Willow vagyok. Ahogy nézem, ma estére az asztaltársuk. – ül le közénk, és ráz kezet kicsit instabil partneremmel.
Ahogy végigmérem, látom, hogy ma estére szegény Sage feje teljesen elveszett, enyhén szólva széteső félben van.
Óvatosan a kezére teszem a kezem, hátha kizökken, de a színpadon megjelenő nyurga alak sem tűnik ehhez elégnek. A figura hosszú és költői szöveget ad elő az időről és annak változtathatóságáról, miközben bejárja a teret és felméri a közönséget, mint valami vadász a prédáját. Mi is csak préda lennénk? Ahogy előveszi a zsebóráját és meghallom a ketyegést, arra kéri a közönséget, hogy hunyják le a szemüket. Lassan hunyom le a szemem, először kicsit gyanakodva, majd egyre jobban ellazulok és csak a ritmusos ketyegésre figyelek. Ha akarnék, sem tudnék jobban odafigyelni magamra, teljesen elengedem magam és csak sodródom a ketyegő árral, ami magával ragad.



Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Olivia Stane - 2019. 07. 10. - 14:41:04
ELVARÁZSOLT KASTÉLY
2000 július eleje
outfit (https://i.pinimg.com/originals/d7/7b/00/d77b00b3960d93f74ef43f1896b2b46f.jpg)
(https://i1.wp.com/static2.srcdn.com/wordpress/wp-content/uploads/2018/12/hp-timeline-4.jpg?w=1500&ssl=1) (http://képlink)

Azt hittem már sohasem fogok túl esni ezeken a drága RAVASZ vizsgákon. Komolyan mondom már az agyamra ment ez a sok tanulás. A nyaram első felét szinte csak azzal töltöttem, hogy a könyveket bújtam meg mindenféle varázsigéket mormoltam magamban. Ha egyszer véletlenül valaki felfigyelt volna rám azt hitte volna, hogy megbolondultam mi több kihívta volna rám a gyogyósok kezelőit, hogy vigyenek el. Főleg ha mugli lett volna az illető. El sem tudom mondani mennyire jól esett mikor végre kitették a vizsga eredményeket. Szinte ujjongtam és úgy ugrabugráltam mint egy kerge nyúl.
Aztán milyen sokat vacilláltam azon, hogy hova is iratkozzak be. Pedig már kiskorom óta tudom, hogy gyógyító szeretnék lenni, ám most mégis gondolkodóba estem, de győzött az álmom a félelmem felett. Így beiratkoztam a Mandragóra intézetbe általános gyógyítói szakra.
Mivel is ünnepelhetném meg a sikeres vizsgáimat, meg úgy mindent? Hát persze, hogy ezzel a jeggyel egy érdekes bemutatóra. Na jó, éppen ennyire nem volt egyszerű a választás. De mivel hogy nem iszom és úgy amúgy nem is szeretek bulizni, maradt ez. Már csak azért is mert éppen szembe futottam vele egy plakáton és szerencsésen hozzá is jutottam egy baromi drága jegyhez. De hát na, egyszer él az ember.
Indulás előtt még egy órát el töltök azzal, hogy kihajigálom a szekrényemből szinte minden ruhámat amíg végre eldöntöm, hogy melyiket fogom fel venni. Végül egy egyszerű fekete lenge ruhácska mellett döntök és hozzá egy piros-fekete csíkos felsőt választok, na meg egy elég magas sarkú cipelőt. Az utóbbit rögtön meg is bánom, miután majdnem egy kerek órát állok sorba, hogy végre ellenőrizék a jegyemet és beengedjenek. Ráadásul ez a tűző nap sem segít a helyzeten, úgy érzem magam mint egy frissen bundázott hús, akit épp most helyeztek a forró olajba.
Végre! Végre! Átléptem a küszöböt. Hu! Micsoda jó érzés ez a hűvös ami megcsapja bőrömet. Sose gondoltam volna, hogy egyszer nekem, aki szinte irtózik a hidegtől, ennyire jól fog esni a hűvös levegő. Kissé behunyom a szemem, hogy csendben élvezhessem a kellemes hideget, de hamar újra ki kell nyitnom, hiszen hátulról már szinte befelé löknek, hogy menjek tovább. Gyorsan beljebb is megyek miközben tekintettemmel e nevemet keresem az asztaloknál. Mennyire furcsa így berendezve ez a helyiség. Olyan, mintha teljesen máshol járnék és nem a megszokott Három Seprűben. Néha el is felejtem, hogy tulajdonképpen ott vagyok.
Heves keresgélésem közepette megakad a szemem egy igencsak ismerős alakon. Ez valami nagyon hajmeresztően idegesítő dolog, hogy folyton belé kell akadnom. Mindenhol ott van ahol én is. Pedig azt hittem megszabadulhatok tőle és még csak látnom se kell. De kicsípte magát a drága, na meg első asztal. Oh. Nehogy odarohanjak... Persze, hisz azzal az írócskával vagy kivel jött. A kis pincsi kutyája így természetes, hogy első asztalt kapott, másképp ő nem is tudott volna ilyen előkelő helyet szerezni magának. Hogy ragadna le ahhoz a székhez és a betonhoz, hogy soha ne tudjon onnan felkelni. Na jó, ez azért túlzás... vagy mégsem... Minden esetre azt hiszem ő nem vett észre.
Pár perc múlva megtalálom a nevemet a négyes asztalnál, ahová ha már ülnek egy köszönés kíséretében lehuppanok. Amíg az előadás kezdődik a szememet kezdem forgatni a teremben, hogy jobban szemügyre vegyem a helyiséget. Talán még néhány ismerős alakot is felfedezek az emberek között. Hirtelen elsötétül minden, a szemeim furcsán cikázni kezdenek a gyors fényváltozás miatt. Majd hamar rátapad a legelős fényforrásra a színpadon, amin megjelenik egy fura figura. Amikor arra utasít minket, hogy csukjuk be a szemünket én szinte azonnal így teszek. Olyan gyorsan elfog az álom, hogy karjaimat az asztalra helyezem, a fejemet pedig kényelmesen rá. Gondolataim csak azon járnak, hogy milyen rég nem aludtam már egy nagyot. Valami áramlat féle ragad el, vagy nem is tudom mi. Elkezdek sodródni fogalmam sincs merre, de annyira igazinak tűnik az egész.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Alexej A. Zharkov - 2019. 07. 10. - 21:55:36
Elvarázsolt kastély
(https://i.pinimg.com/564x/0c/11/62/0c11625ac6ba1962621389f9465f7d8a.jpg)
Blinded by me, you can't see a thing (https://www.youtube.com/watch?v=_1XQKK-eCLM)


NAGYON illetlen szavak előfordulhatnak… 16+


Valaki itt ma meg fog halni. Egyre biztosabb voltam benne. Mindazonáltal egykedvűen, keresztbe font karokkal állapítottam ezt meg, s közben csendben, türelmesen figyeltem, amint az Alfa tombol. Dühös, morgásra hajazó beszéde ide-oda pattogott az alagsori terem kőfalai között, a mocskos asztal pedig végigrázkódott a belé vágott késtől. A többiek talán megnyugodtak attól, hogy a hegyes fegyver fogságba esett a szeszes italoktól meg egyéb nedvességektől rohadó fában, de én tudtam, hogy ez még nem jelent semmit, mert az Alfánál mindig van egy pálca, meg legalább egy pisztoly is. Ami utóbbi elő is került.
- … Szaragyú banda! Az eltűnések, amik mögött mi vagyunk, nem… kerülhetnek… a kurva… sajtóba! – A középre dobott Próféta aktuális száma gyors egymásutánban négy golyót kapott, az utolsó szavak nyomatékosításául, ezekből az egyik pedig át is vitte az asztalt és a kissé saras padlóba fúródott. Felvontam a szemöldökömet, mert furcsálltam, hogy egy lövés sem tévedt mellé, és nem ütötte át senkinek az agyát. Persze, felkészült varázslók vagyunk, védőbűbájokkal felszerelkezve, úgyhogy valószínűleg senkinek sem ártana… nagyon.
- És mi ez a szarság, hogy ellenőrökkel kell baszakodnunk a vámnál újra meg újra?! Hogy lehet még életben bárki, akinek megfordul a fejében minket csesztetni? – A pisztolyból kifogyott a lövedék, úgyhogy a banda vezetője - a sebhelyes pofájú, félszemű férfi - egyszerűen hozzávágta az immár haszontalan fémdarabot a hozzá legközelebb ülő halántékához, de olyan erővel, hogy a szerencsétlen fickó azzal a lendülettel el is terült a széke mellett a padlón. Az Alfa sárga szeme felé villant, egy kis elégedettség szikrája gyúlt benne és látszott, hogy ez a kis történés némileg lecsitítja a benne tomboló indulatokat egy kezelhetőbb és hasznosabb szintig. Legalábbis egy időre elaltatta a tomboló farkas vérszomját.
- Basszátok meg. Azt a seggfejet, aki keresztbe tesz nekünk, és ránk küldi a Minisztérium kurváit. Nem tudom, ki az, vagy kik azok, de basszátok meg mind, hátulról! Ráállunk néhány emberre, és megszorongatjuk a tökeiket, akkor is, ha valami szuka az! Lex – vakkantott az Alfa felém, de hiába várta, én nem rezzentem össze, és nem sápadtam el. Türelmesen, némán vontam fel a szemöldököm, úgy néztünk farkasszemet egy tört másodpercig, aztán a főnök szétszabdalt képén elégedett, vicsorszerű vigyor terült szét. – Neked valami nagyon különlegest gondoltam ki… A legjobb feladatok, a legnagyobb fogások, több is akár, egyszerre! Nem egyszerű, és fingod se lesz, ki kicsoda és kit keresel, szóval szerintem élveznéd, ha sajnos nem lennél ekkora érzéketlen fapöcs... – röhögte a képembe, aztán elém hajított egy dossziét, benne nevekkel, néhány kartonnal, meg az egész tetején valami illuzionista előadására szóló, csicsás jeggyel. Felnyaláboltam a halmot, majd egy biccentéssel távoztam a dolgomra.
*
Kicsit mindannyian illuzionisták vagyunk. Az apró hazugságok, a megjelenésünkbe csempészett hamis jelek, azok a levehetetlen álarcok mind-mind egy szerep részei. Teljesen mindegy, hogy másoknak, vagy magunknak szólnak, teremtenek egy benyomást, egy képet, ami nem a valóság. Mindenki ezt csinálja, akár tudja, akár nem. Én pedig valójában épp emiatt érkeztem ma este ide, és nem az előadás főszereplőjéért. Nem. Az igazán izgalmasak azok az illúziók, melyekről a legnehezebb megállapítani, hogy azok. És én emiatt érkeztem – hogy kiszúrjam, kik a rejtőzködő szemfényvesztők.
Az Alfától kapott mappában számtalan fénykép és név volt, és ezekhez tartozott némi információ is, de én most új szemmel figyeltem, mellőzve az előzetes tudást. Mert az egy kevéssé elvakít. Az előfeltevésekre építve lehet az embert a legkönnyebben becsapni, a bűvészbemutatón ugyanúgy, mint a való életben. Felkészültem hát rá, hogy a tömegben csendben, türelmesen beolvadva szerzem meg a számomra fontos információt, kiszúrom a megfelelő embereket… Ám aztán egy csapat iskolás tinilánnyal meg egy hasonló korú sráccal találtam magam egy asztalnál, fullasztó, rózsaillatú ködben. Ez utóbbinak egy komponensére ráadásul olyan érzékenynek bizonyultam, hogy pár pillanatig senkit és semmit nem láttam, csak azt, ahogy a könnyeim foltokra oldották a valóság éles látványát, színes és homályos kavalkádot eredményezve.
Biccentéssel köszöntem az asztaltársaságnak, vakon, a hangok alapján beirányozva, nagyjából melyikük merre lehet. Ha be is mutatkoztak, én megtartottam magamnak a nevemet, legfeljebb hangosan is jó estét kívántam Nekik. A fecsegésük alatt feltűnésmentesen igyekeztem megszabadulni a mardosó illatfelhőtől. Ügyeltem rá, hogy ne keltsen feltűnést a dolog, csendben és faarccal törölgettem a szemem, másik kezemmel pedig megkerestem a pálcám.
- Megfogta a kezét! Megfogta a kezét! – Amíg a kislányos ujjongás elterelte a többiek figyelmét, nonverbális varázslattal elértem, hogy ne kínozzon a másik lány felől érkező illatár. Amint a kép tisztulni kezdett, sűrű pislogás közepette én is arra vetettem pillantásomat, amerre a vörös hajú leányzó mutatott.
Érdekes asztaltársaság volt az a másik, több arc is ismerős volt az aktában szereplő fényképekről. De ezek mellett leginkább a nekem háttal ülők, különösen a hosszú, fekete hajú női alak kötötték le a figyelmemet. Az a karcsú váll, az a kecses mozdulat… Nem láttam az arcát, de elfogott a gyanú, hogy talán ismerem őt. Talán most az egyszer, amikor nem hajszolom, most véletlenül ráakadtam? Lassan fordultam a szeplős, vadóc kis hölgy felé, hogy óvatos faggatózással kiszedjem belőle, kik kézfogásának is örül ennyire, de ekkor az előadás megkezdődött, én pedig türelemre intettem magam. Bőven lesz időm kérdésekre a szünetben is, vagy a műsor után. Bármennyire is feszített a tudásvágy, engedelmesen hallgattam az Illuzionista beszédét, s eleget tettem a kérésének. A fekete öntudatlanság hirtelen zúdult rám, s én keresztbe font karokkal, a széken fegyelmezett-egyenesen ülve tűrtem. Nem volt ínyemre, hogy kissé kicsúszik a kezemből az irányítás, s talán épp ezért még egy leheletnyivel erősebben kulcsoltam ujjaimat a még mindig a kezemben tartott pálcámra. Nem az a fajta vagyok ugyanis, aki olyan könnyedén engedi át az irányítást. Legalábbis, nem felkészületlenül teszem.




Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Shirley White - 2019. 07. 12. - 13:36:03
ELVARÁZSOLT KASTÉLY
(https://i.imgur.com/2XwCqyr.jpg)
2000. július

[viselet] (https://i.pinimg.com/564x/70/eb/99/70eb99c3bf50c1630094011d74c4f707.jpg)

Körülbelül két hónapja kerülhetett meghirdetésre ez az érdekes esemény. Elég gyorsan elkapkodták  a jegyek nagy részét. Kíváncsi voltam én is természetesen, hiszen a varázsvilágban nem jellemző az illuzionista foglalkozás, elég érthető okokból. Ám vajmi kevés szabadidőmből adódóan nem voltam az első jegyvásárlók között. Sőt! Mire megvettem a belépőmet, már majdnem azt hittem, hogy elkelt az összes jegy, a programom pedig így ugrott. De szerencsémre még volt pár.
Most pedig egy utolsó pillantást vetve az öltözékemre indultam el a Három Seprűbe. Elég furán nézett ki így, hogy az emberek elég vegyesek voltak - diákok és felnőttek vegyesen-, valamint az asztalok is máshogyan voltak elrendezve. Beljebb lépve a kocsmába, körül nézek egy kicsit és észreveszem rögtön az első asztalnál Elliotot, majd a másodiknál Willowot is megpillantom. Elmosolyodom az ismerős arcokat látva. De itt még nem is ért véget a sor, ugyanis kissé jobbra a színpadtól Esmét pillantom meg, Ginevra társaságában. A vigyorom még szélesebb lesz és elindulok feléjük.  Úgy látom, hogy ők is épp akkor értek oda. Esmé megölel, amit viszonzok is és köszöntöm.
- Köszönöm megvagyok. Jó volt kiszabadulni kicsit a kávézóból. Veletek mi újság? - érdeklődöm, miközben leülünk. Akkor veszem észre, hogy egyébként a helyek névre szólnak. Szerencsémre az én nevem is ezen a pergamenen szerepel gyönyörű, íves aranybetűkkel. Zavaromban azért megfogom az első kezem ügyébe kerülő poharat és nagyot kortyolok belőle. Így sajnos már későn veszem észre, hogy az bor. A testemen végigfut a hideg, a tarkóm elkezd zsibbadni. Eltolom magamtól a poharat jó messzire. Ezt nem feltétlenül kellett volna.
A következő pillanatban lehuppan mellénk egy lány, akit nem ismerek, de tetszik a stílusa. Nagyon is. Egyből szóba elegyedik a többiekkel, engem szerintem vagy nem vett még észre, vagy teljes mértékben figyelmen kívül hagy. Pedig úgy forgolódik az asztalnál, mint egy hiperaktív gyerek.
Mögöttünk megszólal egy ismerős hang. A többiekkel együtt én is megfordulok és észreveszem Willowot, ahogy máris Esmét öleli. Én elpirulok és figyelem az eseményeket. Egykori tanárom engem nem vett észre, úgyhogy azt hiszem egy kis ideig még élvezhetem a nyugodtság érzését, hogy nem kapok gyomorideget a közelében. Nem szeretem a pillangós megfogalmazást, túl elcsépelt. Bár így is lehetne mondani.
Barátnőm a következő pillanatban elszalad, hogy köszönjön Elliotéknak. Úgyhogy azt hiszem Ginevrával és az ismeretlen leányzóval maradtam egyedül. Amíg ők elbeszélgetnek egymással én nézelődök. Hirtelen rám tör az a kissé melankolikus érzés, az egyedüllét, a magány érzése. Itt majdhogynem mindenki ismer mindenkit, beszélgetnek, én pedig itt ülök csendben, figyelve, hogy milyen vidámak.
Hamarosan Esmé visszaül mellém és pár pillanattal később a fények is kihunynak. A melankólia helyét átveszi az izgatott kíváncsiság. A színpadon egy férfi jelenik meg, érdekes szemszínnel, ami azonnal megfog. Elkezdi mondani a saját kis szónoklatát, majd belép a közönség közé. Egy zsebórát vesz elő a zsebéből és kiadja az utasítást. Én, akinek nincs jobb dolga és úgysem beszélget senkivel, egyből lehunyom a szemem és várom a fejleményeket. Pár pillanattal később elálmosodom. Teljes mértékben az ismeretlen varázsló hangjára koncentrálok, ám mire befejezi a mondandóját én elmerülök abban az ismerős mély sötétségben, ahol semmi és senki nem zavar, ahol csak nyugodtságot érzek.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Merel Everfen - 2019. 07. 12. - 23:37:18
Vegyes számításokkal várom a sort a Három Seprű bejárata előtt, a tömeget nézegetve. Érdekesnek hangzik a műsor, de megvan mellé még a szkepticizmusom is az igazából egész világ felé, jobban rámragadhatott, mint gondoltam. Volt pedig egy-két érdekes kalandom a tanév végével, nem mondhatnám elméletileg, hogy nem.
Bár lehet, hogy ez az enyhe apátiamaradék segít nem olyan izgágán tűrni az álldogálást, mint a szőke lány itt előttem.
Ahogy beszabadulunk egymás után mindketten az alkalmilag átalakított fogadóba, felvont szemöldökkel hallgatom a jelek szerint felém intézett kérdését. És még asztaltársak is leszünk ezek szerint.
-Az azért kicsit extrém lenne... De ja, ha történik valami érdekes, az nem egy rossz dolog.
Bizonyos határig mindenképp.
Miközben megtelik a terem, a helyemet jelölő névtáblával játszok, forgatom, figyelem a tömeget, lelesem az érdekes figura asztaltársam nevét az ő táblájáról, Lilium Leddicius. Előttünk, kvázi díszpáholyban, ki más ülne, mint Elliot meg az embere. Pluszminusz hozzájuk ülő számomra ismeretlenek.
Lilium közben egy étkészlet-késsel játszik valamit, gondolok egyet, és továbbra is nézelődve, minden szó nélkül, szerte tárt ujjakkal lerakom a tenyerem az asztallapra. Csak hogy vajon felismeri-e a játékot. Lehet mondjuk, élesebb kés esetén azért nem tennék így, ameddig nem mértem fel ahhoz megfelelő erőviszonyokat.
Farkaskoma és ...Niel? Mondják, hogy kicsi a világ, de ennyire? És látszólag még együtt is jönnek, szóval nem csak véletlen látok egyszerre két újabb ismerős arcot is. Egyre nagyobb a tömeg közben, ahogy kezd beérni a korábban kint kígyózó sor. Kiket ismerek még innen vajon?
Akkora a tömeg, hogy már az események is szűkösen férnek csak össze. A könyvből ismert csóka ezúttal teljesen emberalakú, ellenben leönt a töklevével, de mire arra reagálhatnék, már Leddicus - akinek szinte biztosan rosszul tudom a nevét egy táblára sandítás után - felkiáltására tudok csak reagálni.
-Mivan?- nevetem el magam, talán kicsit morbid, de bármi éle lett volna a helyzetnek, azt tény, hogy kivette ezzel. Leddicus - vagy ahogy helyes - én téged szét adlak. Aztán mire erre is túl sokat lehetne reagálni, következőnek Faci bá is befut, és egy köszönés keretein belül a tüdőlé foltot is eltünteti.
Ez a jelenet kérem egyre bizarrabb, mint valami fura humorista skicc.
-Óh, köszönöm, Faci bá.
De végül leállapodnak valamelyest az események, legalábbis elkezdődik a műsor. Gyanakodva figyelem az elmondottakat, ebből is csak egy újabb "Valentin-nap" lesz-e, de végül beadom a derekam, erre vettem jegyet végülis. Elhelyezkedek, hogy ne leboruljak véletlen a székről, mint hallom innen-onnan a gyanús koppanásokat, aztán vonakodva, de lecsukom a szemem.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Lottie Lowell - 2019. 07. 13. - 19:23:39
ELVARÁZSOLT KASTÉLY
(http://www.gamechannel.hu/pictures/hirblock/bejelentve_a_haunted_house_cryptic_graves_1.jpg)
2000. július

[viselet] (https://www.thecoolhour.com/wp-content/uploads/2015/03/Flynn_Skye_082514_S15_2186.jpg)

Annyira hihetetlen, hogy én már megint egy hülye előadásra tartok csak azért, hogy hátha megtalálom ott a másik felemet. Azt az embert, akit nekem rendeltetett a sors. Komolyan mondom lassan elhiszem, hogy csak egyedül nekem nem lehet senkim, hogy csupán én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy erre az eseményre is egyedül kell jönnöm. Velem van a baj. Biztosan velem...
Szomorúan ballagok a Három Seprű felé és attól, amekkora sor van előttem csak még jobban elszontyolodom. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy pont akkor futok be, mikor a legnagyobb sor van. Ráadásul olyan füllesztő meleg van, hogy érzem mindjárt elolvadok. Ezen a forróságon az sem segít, hogy tényleg csupán egy lenge sötét két virágos ruhácskát kaptam magamra egy fehér szandállal. Már csak a hajamat kellett volna felkötnöm, hogy az legalább ne melegítsen ennyire. Egyik kezemmel várakozás közben beletúrok fürtjeimbe és kissé felemelem szabaddá téve ezzel nyakamat. Ám ez sem segít azon, hogy kissé lehűtsem testemet.
- Végre - hagyja el az ajkamat egy megkönnyebbült sóhaj amikor is az épület hűsébe kerülök. Az ajtóban állok ellenőrzik a jegyemet, mintha kissé többet is időzve velem, vagyis inkább a bámulásommal, pedig nincs is rajtam semmi feltűnő. De azt hiszem a parfümömből lehet, hogy kicsit több jutott a testemre a kelleténél. De szerintem ezzel nincs semmi baj. Így legalább hátha valami normálisabb férfinemű egyed is felfigyel rám. Talán mégis jobban szeretném ha valaki önszántából figyelne rám és nem a parfümöm miatt. De néha rá kell segíteni a dolgokra ugyebár.
Ahogy belépek a Három Seprű ajtaján rögtön meg is torpanok. Ez nem az a hely amit én megismertem. Egészen furcsa, mintha teljesen más helyre csöppentem volna. Teljesen át van rendezve, mint egy díszterem vagy nem is tudom mi. Észbe kapva elindulok az asztalok között, amiken ha jól látom névtáblák vannak. Fejemet forgatva keresem meg az enyémet és gyorsan rá is akadok az ötös asztalnál. Úgy látom még nincs itt senki így gyorsan lehuppanok a legkényelmesebb székre, miközben a teremben megjelent embereket figyelem, hátha ismerős alakokra bukkanhatok.   Ám hirtelen félbeszakít egy mellém lehuppanó lány, így igazából nem sikerül egyetlen ismerőst sem találnom. - Szia. - köszönök én is a lányra kedvesen. Aztán ismét a többi vendéget fürkészem tekintetemmel. Van itt egy pár ismerős alak, legalább is olyanok akiket láttam már valahol, csak nem tudom hová tenni őket.
- Igen biztosan. - válaszolok a lány kérdésére kissé félvállról egy mosoly kíséretében. Nem udvariatlanságból nem akarok vele beszélgetni csupán most jobban leköt a vendégsereg, legfőképpen a férfiak. Persze azok akik nem párjuk társaságában érkeztek.
- Engem az előadás érdekel meg némiképp a vendégek. - villantok egy búja mosolyt mikor ezt mondom. Igazából nem tudom, hogy miféle előadás lesz ez. Csak azért vettem jegyet rá, mert majdnem minden ismerősöm ezt tette. Én sem akartam elmaradni, így most itt ülök. Remélem nem fogok csalódni és tényleg valami nagy szenzáció lesz az egész. Vagy legalább találok valakit magam mellé.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor az asztalunkhoz egy meglehetősen jóképű figura ült le, ami igencsak felkeltette a figyelmemet. De ahogy észrevettem én is az övet. De az is meglehet, hogy ez csak a parfümöm hatása. Mindenesetre én elővéve legbájosabb mosolyomat és csáberőmet néztem rá. Abban a reményben, hogy nem csupán a parfümöm hatása ez az egész. 
Nem sokáig élvezhetem ezt a figyelmet, mert hirtelen elsötétül minden és megjelenik a színpadon egy különös figura. Mindenféle érthetetlen dologról hadovál, majd arra kéri a közönséget, hogy hunyják be a szemüket. Na jó erre nekem nincs időm. Nem vagyok sem álmos, sem pedig más. A hallucinációban sem igazán hiszek szóval eszemben sincs lecsukni a szememet. Ám ekkor hirtelen megjelenik mellettem az alak és vállamra helyezi kezét. Én pedig, mint egy kislány engedelmeskedve hunyom be a szememet és se perc alatt már édesdeden alszom. Fejemet időközben kezemre helyeztem amely összekulcsolva az asztalon pihent. Már csak azt érzem, hogy zuhanok a semmibe, mint egy szárnyatlan madárka, ami nagyon ijesztő.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Hunter Collins - 2019. 07. 14. - 10:23:09
E l v a r á z s o l t _ K a s t é l y
2000. július

(https://i.pinimg.com/564x/09/87/ce/0987cef3ec8ce968ebd6f5756e8da205.jpg)

Inkább egy kád hideg vizet kellett volna választania, nem a sietős sétát, amit elindított nem is olyan rég. Amikor az órára pillantott, káromkodott egy sort, ha már jegye van, akkor miért ne menjen el, miért ne tehetné meg, hogy jegyet vált valahova, egész évben körmölt és melózott, hogy most legyen miből jegyet váltani, enni, felvenni a szellős inget és nadrágot, persze nem rövidet, ámbár fogalma sincs, mennyire kell kiöltözni, az ing és a nadrág kombó csak elég lesz. Nem hajlandó több rétegre, aztán még szerencse, hogy az üzletben, ahol vette, ellátták a kellemetlen foltok elleni védelemmel, így nyugton folyhat a hátán a víz, mire odaér, nemigen néz úgy ki mint a csataló. Csak aztán sikerült nagy kört tennie, mire haját a kellő formába helyezte, szokásos illatát magára fújta, már félúton kellett volna lennie, így... Pedig nemigen szokása a késés, de oda sem neki. Testvére kivételesen még itthon, vagy már itthon, meg is lepte a sietős léptek közbeni kérdés, merre megy. Ez is elvett az idejéből.
- Előadásra – bökte ki, miközben a cipőt fűzte be, kötötte rá a masnit.
- Ó, mifélére? Nem is mondtad, elhívhattál volna! - vágyakozás, hogy valami történjen az ő életében is, ez volt a szemeiben, no meg próbálkozás, hogy egyetlen élő rokonával jobb legyen a viszony. De valljuk be, ez sem ma fog megtörni, kiegyenesedve néz bátyjára, arcán szinte ott ül a „na ne röhögtess” kifejezés, végül lenyeli a gúnyos kacajt és az ordenárébb választ is.
- Nem tudtam, hogy itthon vagy, hogy érdekel és nem is akartam igazából. Ne várj meg ébren – azzal bármilyen választ meg nem várva nyitja az ajtót és tűnik el a házból, nem fog most majd családi akármit tartani, ha eddig sem volt, eddig is megvolt egyedül, nem most kell majd neki a bátyja akármije. Meg ne ölelje? Erre ki is rázza a hideg.
Az út nagy része sietés, nincs ideje kirakatot bámulni szerencsére, aztán meg nem is akar, hozott magával költőpénzt, miért ne, magának mindig eldicsekszik azzal, hogy van, kis öröm, ha most elhozta volna a másikat, akkor biztosan mindent neki kellene állnia, akkor meg jöhetnek a kérdések, hogy ezt mégis miből? A jegyen is talán elcsodálkozott, de azt lehet mondani az iskola ajándékának, ha meg nem... Nem is érdekli. (…)
Odaérve nagy sóhajjal nyit be, bár nem sokkal hűvösebb a terem és többen is vannak, mint azt neki illik, nem akad fent rajta. Úgy néz ki sikerült időben is ideérnie, nem is utolsóként, új rekord, bár szerencsére amilyen hosszú lábakkal áldotta meg a sors, tudta fokozni az iramot. Ezek után már csak egy hideg valami és minden oké lesz. Nem izgatott, mint egy elsőrandis, kíváncsinak kíváncsi, azért is jött el, aztán pedig a szórakozás a lényeg. Oldalazva kel át az asztalok között, vagy épp csak könnyedén lépdel, mire megtalálja a helyet és lehuppan, szabályozva a légzését, hogy ne nézzen már úgy ki, mint egy kint sétált kutya, aki most liheg, hogy lehűtse magát.
- Üdv, hölgyek – biccent feléjük, a vöröst vágja valamennyire az iskolából, aztán ennyi is a barátkozás, megrendeli magának a hideg sörét, arca enged ennyit vagy csak a személyzet sem figyel, nem számít, neki ez most kell alapon, kezébe kapva kortyol pár nagyot és elégedetten sóhajt. A vörös meg csicsereg. Remek, jó asztalhoz ült, ha végigdumálja az előadást, félő, hogy a felénél némító bűbájt kell alkalmaznia.
- Nem tudhatni, ha sz.r lesz, ha jó, majd a végén kiderül – von vállat, ezzel ezt lezárva, mert minek dumáljon előre valamiről, amit sosem látott. A sör aromára mellé azonban valamelyik pacsulija nem épp kellemes, orrot is vakar, ugyan nem fog tüsszögő rohamot kapni, de az ő borsmentás, fás illata sehol sincs a rózsa mellett, mire hazaér, ő is ebben fog úszni, aztán majd jöhet a vád, hogy nővel volt. Nem mintha zavarná, de ha már nővel van, nem a pacsuliillatot tartaná meg belőle. Horkant egy aprót.
- Elég retek élet lehet, ahol előadáson kell kémkedni mások után. Én inkább a saját dolgommal törődnék meg azzal, amit a színpadon fogsz látni. Hidd el, jobban jársz – és csendesebb is lesz. Újabb korty, az érkező felé biccent egyet, legalább nem egyedül lesz a nőkkel, nem mintha haverkodni akarna amazzal, látszik az arcán, hogy nem olyan, aki itt fogja meglelni a haverját, vagy akivel ujjat kéne húzni, valamiért a tarkóján égnek áll az összes pihe tőle, vagy a vörösből áradó „cukiság” az, fene tudja. Ujjait a hűs poháron tartja, tekintete a lényeg felé irányul, a nemrég érkezett arc meg sírógörcsöt produkál, vagy ő rosszabbul járt és a pacsuliillat ki akarja szúrni a szemét. Erre csak vigyorog egy aprót, hátradől, oda sem figyel a kislány rajongására, felőle smárolhatnak is, kit érdekel a másik élete. Aztán (…)
Kihúzza magát ültében, amikor a fények eltűnnek és lépteket hallani. Nem ő az egyetlen talán, aki fejét forgatva keresi és leli meg végül, úgy néz ki, elkezdődött. Csendben hallgatja a szavakat, hatásvadász, még a légy zümmögése is ágyúhangnak tűnik, miközben a férfi beszél, olyan csend lett, ő sem kíván belekotyogni, a mondandó egyszerre sablonos – ahogy illik egy ilyen művészhez -, mégis megragad valamit, amin kattogni kezd az agya, amit nem egyszer gondolt végig ő is akár véletlen és ami mégis megfogja. Érti a dolgát, annyi szent. Úgy néz ki, mégse valami kontár előadására vett jegyet? Meg lenne lepve. Nagyon szkeptikus tud lenni.
Elsőnek nem akarta lehunyja a szemeit, lopva lesett ide-oda, hogy ezt most tényleg kell, vagy csak egy elem, végül aztán rá is segítettek, összerezzent, amikor az ő vállára került a kéz, hogy most már meg kéne tennie, ez komoly feladat, interaktív előadás. Hát fene viszi, kezeit az ölébe fekteti, hátradől és lehunyja a szemeit. Épp türelmetlen akar lenni, piszkálni a körmeit, az ingujjat, de ez elmarad, helyette valami egészen más, új keríti hatalmába. Kifejezetten éber volt, még a sör se ütötte meg, most mégis olyan nehezek a szemhéjai. Merev vállai engednek, ellazulnak, feje oldalra bukik és felrántaná, de ereje sincs, ideje sincs, azon kapja magát, hogy elalszik, belezuhan a mélybe és a csalogató semmi hívja magához. Zuhanni kezd, de semmit nem tesz ellene, már rég nem ural semmit sem.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: A Dementor - 2019. 07. 14. - 12:50:56
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

Egyszer volt, hol nem volt még talán a Óperenciás tengeren is túl állt egy hatalmas robosztus kastély, éppen Seholország szívében s abban uralkodott egy keménykezű király. A kastélynak három különböző szintje volt: a pince, a földszint, központjában a trónteremmel és az emelt tele díszes termekkel és hálószobákkal. S mindezt szörnyű átok járta át.

Seholroszág királya és az Üveghegyek hercege
(https://i.imgur.com/cghnd9C.jpg?1) (https://i.imgur.com/BYHxGrA.jpg?1) (https://i.imgur.com/mgGur0u.jpg)

Christopher király gondterhelten ült a trónteremben felállított hatalmas asztal végében. Éppen a vele szemközt ülő, idegen herceget figyelte. Elliot az Üveghegyek urának egyetlen fia volt, akihez éppen hozzá készültek adni Merel hercegnőt. A lány ott toporgott az asztal mellett kék krinolinjában, mellette Nathaniel és Hunter, a két palotaőr állt készenlétben. Néma csend uralkodott a teremben, amit éppen csak a sarokban sepregető cselédlány, Mirabella tört meg időnként, mellette ott ácsorgott Scarlett, a másik cselédlány kezében egy lapáttal, segítve társa munkáját. Senki sem szólt hosszú percekig, mintha hirtelen esett volna csak le: ők nem ide tartoznak, ez nem az ő történetük.
Az asztal közepén álló hatalmas vázában hét különböző varázspálca volt. Az egyik szilfa példány azonnal megragadta a király tekintetét, miközben végig simított a szakállán. Tudta, hogy az az övé… hozzá tartozott. Hát úgy vetette rá magát az asztalra, hogy ujjai éppen elérjék a szépen faragott darabot. Ezzel a lendülettel a váza megbillent és felborult, a többi pálca szanaszét gurult a teremben s mintha földrengés keletkezett volna.
Elliot herceg széke megbillent, ő a földre zuhant, de még mielőtt kinyúlhatott volna az egyik lucfenyőpálcáért, ami éppen az arca előtt hevert, sötétség borult a teremre. Hangos dübörgés rázta meg újra és újra. Merel hercegnő egyenesen beleütközött Hunterbe, aki persze elveszítve az egyensúlyát fellökte Nathanielt is. A sarokból csak annyi hallatszott, hogy Mira elejti a seprűt, Scarlett pedig felsikoltott. Hát nem éppen a lábujjára esett a takarítóeszköz?

A harcos és a szörnyeteg
(https://i.imgur.com/C0f4R8u.jpg?1) (https://i.imgur.com/oqq2S3V.jpg) (https://i.imgur.com/sS4Ld84.jpg?1)

Seholország ifjú királynéja, egészen pontosan a negyedik Christopher király életében, Olivia nem ok nélkül tartott attól, hogy ő lesz a következő, aki elveszíti a fejét. Újdonsült férje ugyanis elődjeit ilyen-olyan vádakkal kivégeztette. Nem volt hát más választása, minthogy saját védelmében a király mérgezését tervezte. Ezért hívta magához a híres Shirleyt, aki kiválóan értett a bájitalokhoz. Éppen egy apró fiolát nyújtott át Ginevrának a konyhalánynak, aki a rotyogó vacsora mellett ácsorgott. Esmé, a leghíresebb szakácsnője Seholországnak éppen az egyik udvarhölgy, névszerint Lady Lilium Leddicius társaságában figyelte az eseményeket. El sem tudta képzelni, miért pont az ő kiváló vacsoráját kell megrontani a méreggel. Az ajtóban várakozott Sir Alexej, a lovag és hű fegyverhordozója, Florian, hogy a királynénak segítsenek a terv kidolgozásában. S abban a pillanatban, mintha hirtelen mindannyian feleszméltek volna: ez nem az ő meséjük, hiszen az imént még a Három Seprűben voltak.
A konyha egyik végében hatalmas könyvespolcféle állt. Annak éppen a harmadik szintjén sorban varázspálcák hevertek, egészen pontosan hét darab, mindegyik másmilyen. Lilium tekintete állapodott meg első ként egy vöröstölgy példányon, majd őt követte Alexej, aki a legszélső fenyő pálcát szúrta ki. Szinte egyszerre rontottak neki a bútordarabnak, az pedig megbillent, minden lehullott róla, ezer felé gurulva. Lilium azonban szerencsésen ujjai közé foghatta a fegyvert, érezte, amint a varázserő végig lüktet tagjaiban… de nem élvezhette sokáig. Morgás-zörgés-remegés rázta meg a konyhát. A falon óriási árnyék jelent meg, agyarral, fogakkal, de a hozzá tartozó testet nem pillanthatta meg senki. Az ugyanis láthatatlan volt számukra.

A hercegnő és a tükörszoba
(https://i.imgur.com/CEBOcRC.jpg?2) (https://i.imgur.com/PT34WSZ.jpg?1) (https://i.imgur.com/eVZzVGK.jpg)


Merel hercegnő húga, Tania a híres Tükörszobában találkozott a vadásszal, Sage Boltonnal. A férfi egy csodálatos farkasprémmel lepte meg, ami igazán hercegnőhöz illő ruhadarab volt. Ezt persze nem titkolta Lady Lottie, a hercegnő jobbján álló nevelőnő sem, aki óvatosan simított végig a puha bundán. Hasonló lelkesedéssel bólintott Sohpie kisasszony, a hercegnők társalkodónője. A két udvarhölgy, Lady Avery és Lady Anna nevetgélve súgtak össze, ám amikor az udvari bolond, Willow betáncikált a terembe, hirtelen mindannyiukat szörnyű felismerés érte: ez nem az ő történetük, hiszen az imént még a Három Seprűben ücsörögtek. Hiába simítottak végig díszíes ruhájukon, nem találhatták a pálcájukat. Azok ugyanis a tükörterem végében lévő apró komód tetején sorakoztak. Hat különböző. Willow rontott először neki a komódnak, legalábbis úgy gondolta… de tenyere hideg felületbe ütközött. Nem volt az más, mint tükörkép. A terem másik végében ugyanezzel próbálkozott meg Tania hercegnő, ugyanis ott is feltűnt a titokzatos komód, de az ő tenyere is hideg felületnek ütközött, mert az sem volt más, csak tükörkép.
A bolond érintése nyomán azonban recsegni-ropogni kezdett a tükör. Hatalmas repedés futott végig középről egészen a plafonig, majd a padlóig, míg végül szét nem pattant az egész, felsértve Willow nyakát, Sage arcát, megrongálva Avery és Anna szépséges ruhakölteményeit.



A következő KM-reag július 21-én érkezik
Mindenki úgy és annyit írjon, amennyi kényelmes!
Reagsorrend nincs.
Figyelem! A csoportok között van átjárás, megpróbálhattok
átjutni egyik meséből a másikba!
A reagok 3-3 pontot érnek, amik
az új tanévhez lesznek elszámolva!
Csók 8)


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Scarlett Bridget - 2019. 07. 14. - 18:46:53
Seholroszág királya és az Üveghegyek hercege


Kinézet (https://i.imgur.com/ZlSoVqP.jpg)

Sietve érkeztem meg a neves illuzionista előadására, mert kicsit elhúzódott a készülődés. Mikor beértem, már javában folyt a műsort, végigpásztáztam a tömeget, szerencsére senki sem fordított figyelmet rám, mindenki a székéből ülve figyelte az előadást. Még a légy zümmögését sem lehetett volna hallani, annyira rákoncentráltak az előadóra, szinte itták a szavait. Hirtelen megpillantottam egy üres széket a hátsó sorban, majd gyorsan lehuppantam rá. Úgy tűnt, nem sok mindenről maradtam le, ugyanis a fő attrakció csak most következett. Meg kellett hagyni, az előadónk nagyon karakánt embernek tűnt, akiből csak úgy áradt az önbizalom és a határozottság. Valamilyen fura módon azt éreztem, hogy sikerült extra gyorsan megnyugodnom, mióta leültem a helyemre és figyeltem a mozdulatait, hallgattam a mondandóját. Miután lelépett a színpadról, elővette a zsebóráját, majd megkért minket, hogy hunyjuk le a szemünket és lazuljunk el, a monológja hallatán hirtelen álmosság lett úrrá rajtam, majd a következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy egy idegen helyre kerültem. Elég bizarr volt az egész helyzet számomra, ugyanis azon kaptam magam, hogy egy lapáttal a kezemben ácsorgok egy háztársam, Mirabella mellett, aki épp bőszen sepregetett.
- A ruhád! - hagyta el a számat ez az egyetlen szócska, mikor ránéztem elhűlve, majd gyorsan végignéztem magamon is, és felfedeztem, hogy én sem lógtam ki a sorból. Mi a fene? Egy cselédlány ruha? Mi történik velünk? Az előbb még az előadást hallgattuk, miféle szeszélyes játék ez? Hiába tettem fel magamnak ezeket a kérdéseket, nem találtam rá választ hirtelenjében. A meglepődöttségtől szinte földbe gyökeredzett a lábam. Kellett hozzá néhány perc, mire összeszedtem magam, hogy szétnézzek a helyiségben. Több ismerős arcot is sikerült felfedeznem, ami önmagában véve nem lenne baj, viszont a többiek is úgymond középkori ruhában feszengtek. A legdíszesebb öltözete Christopher-nek és Merel-nek volt, biztos voltam benne, hogy játsszák itt a főszerepet. A többiek lovagi hacukában voltak, állig felfegyverkezve páncélban.
- Nagyszerű, már csak a sárkány hiányzik! - néztem feléjük egy halovány mosollyal az arcomon. Amilyen bizarr volt maga a helyzet, egyszerre komikus is volt számomra. Eldobtam a lapátot, majd az asztal felé sétáltam, ahol megláttam a pálcáinkat egy díszes vázában elhelyezve. Mielőtt bármit is mondhattam vagy csinálhattam volna, Christopher rávetette magát az asztalra a pálcák irányába, ám a váza megbillent, felborult. A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy az összes pálca kiesett a helyéről, amely olyan következménnyel járt, mintha földrengés járta volna át a helyiséget. Miután Eliot is leesett a helyéről, komor sötétség lett úrrá a termen. Ujjaimat a szám elé vettem, szinte beleborzongtam az egészbe, annyira abszurd és egyben félelmetes volt az egész.  Annyira sötét volt, hogy semmit sem láttam, csak néhány kétségbeesett hangfoszlányra lettem figyelmes. Hirtelen azt sem tudtam, merre induljak, az ijedtségtől szinte földbe gyökeredzett a lábam. Már-már azon gondolkodtam, hogy elindulok valamerre, mikor erős fájdalom hasított belép egy puffanásnyi hang után.
- Aúcs! Ez fájt! - hajoltam le, és fogtam meg rögvest a sajgó lábujjamat.  Nem tudtam, hogy mi a fene eshetett rá, de meg kellett hagyni, hogy piszkosul fájt. Egyelőre egy helyben maradtam a lábamat tapogatva, és vártam, hogy vajon milyen fordulatot vesznek az események.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Ginevra P. Jadisland - 2019. 07. 14. - 20:13:57
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

(https://wpblink.com/sites/default/files/wallpaper/fantasy/68733/fantasy-castle-wallpapers-hd-68733-558567.png)

outfit (https://www.lulus.com/images/product/xlarge/2746852_387482.jpg?w=560)

Méghogy illuzionista… Bár hallottam, hogy sokan nagyra tartják ezt a mágust, de én valahogy sokkal szkeptikusabb lélek voltam annál, még boszorkányként is, hogy bedőljek az ilyesfajta szemfényvesztésnek. Mindazonáltal a show maga hatalmas érdeklődésre tett szert, és Esmé is alig várta, hogy láthassa a hírhedt performanszot, így örömmel kísértem el őt, hisz összeköthettem a kellemest a hasznossal: Esmével lehettem és olyan előadásra ültem be, amiről biztosan lesz is mit írni. Ha jó, akkor azért, ha bukás, azért. Esmével az utóbbi időben nem sok időnk volt együtt lenni, sajnos engem is teljesen behavazott a munkám és ő is folyton elfoglalt volt a különböző művész-projektjei és a kiadóban vállalt feladatai miatt, de mintha a távolság nem tompította, hanem felerősítette volna az egymás iránt táplált érzéseinket. Amikor megpillantottam abban a gyönyörű ruhában, muszáj volt belesuttognom a fülébe:
- Biztos el akarunk menni? Legszívesebben inkább csak kettesben tűnnék el itt és most veled… - mosolyogtam rá, majd csókot leheltem az ajkára, aztán persze engedelmesen megfogtam a kezét és odahopponáltam vele egyenesen a Seprű elé, ahova kéz a kézben lépünk be. Odabent megvárom, amíg Esmé köszönti az ismerőseit, és én is le tudok néhány kötelező kört, majd elérkezik az idő, hogy kövessem őt a rokonához, akiről már sokat hallottam.
- Ő az unokabátyám, akit már említettem. Tudod, a beépített emberem a Roxfortban – mutat be bennünket, aztán tovalibben, hogy újra Natre és Elliotra fordítsa a figyelmét. A távolból biccentek nekik, aztán ismét Willow felé fordulok.
- Örülök, hogy találkoztunk. Elég szerencsések a mostani diákok, hogy ilyen tanáraik vannak, mint Te – mosolygok Willowra a tőlem telhető legelbűvölőbben, hiszen természetesen szeretnék jó benyomást kelteni Esmé szeretteiben…. Még ha ez néha nem is jött össze teljesen a múltban. Khm...
- Érezzétek jól magatok, ha kell itt leszek valamelyik asztalnál  - köszön el a sármos prof, mire egy rövid időre egyedül maradok.
Bár a kapcsolatunk legelején szörnyen kisajátító érzéseim voltak ilyenkor, ez mostanra halványodott bennem. Ahogy nekem is, úgy tudom, hogy neki ugyanúgy nagy szüksége van a térre és a szabadságra ahhoz, hogy boldog legyen, így inkább megfigyelőként pásztázom végig az egybegyűlt tömeget, amíg visszatér hozzám a szerelmem. Gyorsan adok neki egy puszit, hogy érezze, minden rendben, majd köszönök Shirleynek, aki a közelünkben foglal helyet. Aztán nincs más hátra, kétkedve bár, de teljes figyelmemet az előadónak szentelem. Meglehetősen hatásos monológot ad elő, és már épp azon vagyok, hogy előveszem a táskámból a pulicerpennám, hogy feljegyezzem a történéseket, amikor…. egy pillanatra lehunyom a szemem az illuzionista kérésére. Tényleg csak egy pillanatnak tűnik… de….hirtelen elvesztem az eszméletem, így a pennám is marad a táskám rejtekén.
Ezután homályos érzések törtek rám…. mintha nem lennék önmagam, messze kerülök a Próféta és Roxmorts világától…. csakis egy dologban vagyok biztos. Hogy még mindig szerelmes vagyok Esmébe, aki éppen mellettem van…. egy… egy konyhában. Furcsa, régi ruhában sertepertélek a konyhában, ami olyan megszokott, természetes közegnek tűnik most a számomra.
Shirley valami üvegcsét nyújt át nekem, amiről nem sokat tudok, de valamiért úgy érzem, át kéne nyújtanom azt Esmének, de mielőtt még ezt megtehetném, váratlanul egy könyvespolcra leszek figyelmes. A kezemben megremeg a fiola és majdnem elejtem, de aztán az utolsó pillanatban mégis megtartom. Majd még mindig a kezemben szorongatva az üvegcsét, ösztönösen a többieket követve odasietek a polchoz, hogy megkaparintsam az engem hívogató, göcsörtös, szinte ében színű pálcát…Épp időben, mert ebben a pillanatban egy valódi fenevad árnyékával vagyunk kénytelenek szembenézni.
- Ez meg mi a...? - nyögöm megrökönyödve, és hát, talán kissé remegő hangon. Bár mindig kiváló voltam SVK-ból, rég volt már, hogy a gyakorlatban is kamatoztatnom kellett a tudásomat. Ezúttal nem csak a saját testi épségem érdekel, hanem természetesen a páromé is, ezért igyekszem úgy helyezkedni, hogyha gond van, vele együtt tudjak menekülni...Bár egy kis hang valahol azt súgja bennem,amit észrevétlenül ki is mondok félhangosan.
- Az egész csak.... illúzió.... ugye? - nézek reménykedve a többiekre.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 07. 15. - 13:09:45
(https://i.pinimg.com/564x/e5/e4/ed/e5e4ed66e299808c951d023f86b737bf.jpg)
Elvarázsolt lány az elvarázsolt kastélyban
zenebona (https://www.youtube.com/watch?v=mRFX8AcDuMo)

2000. június



Az órakattogásnak hirtelen szakad vége, egy tikk és egy takk között. A zuhanás a feketeségben épp így, ilyen hirtelen ér véget, s én úgy nyitom ki a szemem, mintha csak pislogtam volna egyet. Azonban nyilván több idő telt el, és még több dolog, ami történt.
- Mi a… - nyökögöm bele a néma csendbe, aztán látva a környezetemet, kitör belőlem a röhögés. Mert az csak egy apróság, hogy más ruhában vagyok és egy seprűt tartok a kezemben. A visszafojtani próbált nevetésem egy – gondolom – kastély termében ver visszhangot, a pompázatosan feldíszített kőfalak között pedig egy ismerős társaság pislog, ismeretlen szerepekkel. A Három Seprű iménti vendégserege most ennek a kastélynak a népe, a szereplők között nem egy roxfortos iskolatársamat fedezem fel (Scarlett konkrétan előttem guggol, lapáttal a kezében). Mind fura maskarában vannak, természetesen, de a hab a tortán, a non plusz ultra, hogy Cartwright ül az asztalfőn, mint király, fején meglehetősen komikusan mutat a fenséges, csicsás korona, vele szemben pedig Elliot ácsorog az asztal túloldalán, mint fess és daliás hercegfi.
- Sokáig éljen a király! – tátogtam vigyorogva, Cartwright felé, hátha elkapja a félig gúnyos jókívánságot. Nem mertem a döbbent csendet jobban megtörni, gondolom mindenki meglepődött, akárcsak én – aki viszont ezt hangoskodással szoktam enyhíteni, de most tekintettel a többiekre nem így tettem. Csak vigyorogtam, figyeltem az eseményeket, és azon gondolkodtam, vajon most lebuktam azzal, hogy itt vagyok, vagy házigazdám azt gondolja, én is a beharangozott illúzió része volnék. Hogy ezt az utóbbit valószínűbbé tegyem, lelkesen tettem tovább a dolgom, és sepregettem, mintha mi se történt volna.
- A ruhád! – tátja el a száját Scarlett, én pedig felé bökök egy kaján félmosollyal:
- Ne aggódj, a tied is kiment már a divatból!
- Nagyszerű, már csak a sárkány hiányzik!
- Nem hiányzik, ott van a korona alatt – kuncogtam, bár magam sem tudtam, hogy a teremben lévő melyik koronás illetőre is gondolok leginkább ez alatt. Félrebillentett fejjel kísértem figyelemmel, amint megkezdődik a pankráció a pálcákért, és bár Scarlett már elhagyta a posztját, én azért jó munkaerőhöz híven nem szabadultam meg a seprűtől, hanem azt szakszerűen használva rátámaszkodtam a nyelére, s így pihentem. Egészen, amíg be nem ütött a katasztrófa.
Mintha egyszeriben nemcsak minden lámpát, de még a napot és a gravitációt is lekapcsolták volna. Az általános ijedtség hangjai töltötték meg a termet, sikítás, fájdalomkiáltás, miegymás. Kapaszkodtam volna tovább békésen a seprűmbe, csakhogy az hirtelen már nem volt a kezemben, úgyhogy támaszték nélkül én is kissé megborultam.
- Korona kerül annak a kettőnek a fejére, és tessék, rögtön beköszönt a sötétség kora. Ki nem látta ezt előre… – morogtam félig bosszúsan, félig meg röhögve, közben a földön, ahová kerültem, tapogatózva megtaláltam a seprűt is, meg Scarletet is.
- Bocsánat, jaj neharagudj – mondtam a háztársnak együttérzéssel, de azért inkább nem másztam ki a személyes teréből, sőt, belekaroltam a karjába. – Ha nem bánod…
A föld újra megremegett, de mi legalább viszonylagos stabilitásnak örvendtünk így, egymást támogatva. Úgyhogy finoman, de határozottan kapaszkodtam tovább a másikba, ő meg egész nyugodtan fogódzhatott belém.
- Szerintem várjuk meg így, míg valaki nem talál egy pálcát, és nem dob vele egy Lumost, vagy valami… - javasoltam, és a sötétben vakon pislogva próbáltam kitalálni a csatazajok alapján, vajon mi is történik körülöttünk. A nagy kavarodásban és földindulásban a pálcák is össze-vissza keveredhettek, mert egy éppen a lábamhoz gurult. Vagy csak egy fakanál volt az, a sötétben nem lehettem benne biztos, de kapva kaptam a lehetőségen, és amint megéreztem a karcsú fát az ujjaim között, próbából rögtön rikkantottam egy határozott Lumos maxima!-t, majd kíváncsian vártam, mi történik.
 


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 07. 16. - 07:32:07
Elvarázsolt kastély
(http://i.pinimg.com/564x/db/c8/63/dbc8631a75c387258db129b7deda5b96.jpg)

2000. július 7.

.prince outfit. (https://i.pinimg.com/564x/33/14/1f/33141ffccb9560b617afdcb00c2d483a.jpg)

Nem is tudom, hogy számítottam-e Esmére egy ilyen helyen. Talán egy kicsit meglepett a hirtelen ölelés, de az ismerős illat és a hozzá társuló hang azonnal megnyugtatott. A kisebb feszültség miatt, ami közöttünk volt a közelmúltban, szinte el sem mertem hinni, hogy visszaálltak a dolgaink a régi kerékvágásba. De nagyon úgy festett. Valójában a figyelmeztetésére csak elmosolyodtam. Nem gondoltam volna, hogy egy szemfényvesztő bármiféle hatással is lehetne rám, azon kívül, hogy majd bealszom közben. Aztán ott volt az a Willow, aki Hollandiában megpróbált rám mászni… de még ő sem volt olyan borzalmas, mint Cartwright nyálgép kiadása. Ha valakinek nem áll jól ez a romantikus vagyok és randizom viselkedés, hát akkor az éppen ő volt. A nő szerencsére normálisabbnak tűnt nála… meglepő, mert az első kérdés, ami felmerült bennem, hogy mégis milyen naiv teremtés randizna éppen vele? Ha belegondolok persze, eleinte velem is kedves volt a maga módján, csak az utóbbi időkben tört rá a zsarnokoskodás. Az „Bizony, legyél jó kisfiú Elliot és fogadj szót. Mellesleg...” mondattal pedig aztán végig elvágta magát, pedig talán adtam volna egy esélyt, hogy a nyálgép oldala jobb fej. Tévedtem. Pont ugyanolyan bunkó, mint amilyen volt.
– Nyugtával dicsérd a napot, hisz a program szerint… Itt minden csak illúzió. – Na végre valaki odabökte neki rendesen. A nőcske értett hozzá, hogyan tegye a helyére az egóját, az már biztos. – De ha nem történik katasztrófa, akkor utólag megállapíthatjuk, hogy randi volt-e.
Elismerően bólintottam a megjegyzésre. A „megfogta a kezét” felkiáltást még hallottam, de nem fordultam oda, inkább megfogtam én is Nat kezét. Nem akartam túlzottan bíztatni vagy rámosolyogni… mindketten tudjuk miféle gondjaink vannak és hogy azokat nem fogja helyre tenni egy bűvészkedő idióta sem pedig az, hogy a forróságban sétáltunk idáig. Ehhez több kell, sokkal több.
– Ez nem illúzió… – Súgtam Nat felé, megszorítottam a kezét. Még mindig nem volt ott az ujjamon a tőle kapott gyűrű… azt pár napja hozzá vágtam, nála kellett lenni valahol. Nem voltam még kész rá, hogy visszavegyem az ékszert. A gondjaink túl mélyen gyökereztek már ahhoz. A vidéki élet talán megoldja… a vidéki jó levegő… a zöldellő völgyek…

(https://i.imgur.com/DpX0Edl.png?1)

Nem tudom, miféle álomba kerültem. Csak lebegtem benne a végtelen sötétségbe s az hosszú óráknak tűnő, furcsa békesség volt, amit éppen meg tudott még rontani a ketyegő óra hangja. De gyűlöltem, de nem akartam hallani. Arra emlékeztetett, mikor Nathaniel hajnalban ébredt, hogy futni majd dolgozni menjen… én pedig ettől a ténytől alapból a rosszabbik lábammal másztam ki az ágyból. Talán hülye és önző dolog ez, de valójában csak éreztem, hogy minden egyes napon mélyebbre ássuk magunkat abban a bizonyos gödörbe, ahelyett, hogy kimásznánk belőle.
Hol vagyok… – futott át az elmémen, ahogy végig néztem a hirtelen szemem elé táruló termen. A válasz jött. Tudtam mit csinálok: Seholország királyával szemben ücsörgök egy asztalnál, az asztal környéként ott van a lánya is, akit nekem akar adni. Mert ki vagyok én? Az Üveghegyek hercege. Hirtelen szakadt ki belőlem a röhögés… Elliot O’Mara, a herceg… Aztán megláttam Cartwrightot is a koronában, Natot meg valami fegyverrel a kezében. Talán csak Merelnek állt jól ez a világ, a csinos kék ruha tökéletesen állt a fehér bőrhöz és a sötét hajhoz… mellesleg eddig nem is vettem észre, hogy ott lett volna velünk a Három Seprűben. Túlságosan lefoglalt az elégedetlenkedés.
– Paron, felség, éppen csak…  – Röhögtem és a fején lévő koronára mutattam. Hát loptam volna az tuti. Aztán némi komolyságot erőltettem magamra, mintha ez is valami őrült szerep része lenne, aztán Merelre pillantottam. A tekintetem éppen csak tovább siklott Natra. Miért van az, hogy egy ilyen harcosabb szerep ilyen jól áll neki? Érdekesebb, mint a hisztis, pénzben úszkáló kiadótulajdonos, az már biztos. – Igazán gyönyörű a lányod, Cartwright. – Tettem hozzá és ahogy visszafordultam az asztal felé, megrökönyödve vettem észre a pálcát tartó vázát… és az asztalra ugró Cartwrightot, akik ezzel lényegében katasztrófát indított elé.
A föld megremegett, a székem megbillent és én oldalra dőltem vele együtt. Éppen csak megpillantottam a sötétben az ismerős lucfenyő pálcát, ami olyan tökéletesen illett ujjaim szorításába, azonnal utána nyúltam, ám mielőtt még elérhettem volna, ott a hideg kőpadlón kiterülve, hirtelen minden elsötétedett, beszédet, becsapódást, elégedetlenkedést hallottam a többiek felől.
– Bassza meg… valaki nem tudna egy Lu… – Ekkor hallottam meg Mirabella hangját valahonnan kicsit távolabbról. Na igen, ezt is ezer közül felismerem a közös kis kalandozásunk óta, na meg ugyebár a nyári terveink reménye is igencsak élénken élt még bennem. –…most tolni?
Négykézláb másztam a földön, kiszakítva a nadrágom a térdénél, aztán megéreztem valamit az ujjaim alatt. Nem tudtam, hogy a saját pálcám-e, mert túl nagy volt a káosz ahhoz, hogy megérezzem az erejét.



Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sage Bolton - 2019. 07. 16. - 08:26:39
TO; M I N D E N K I

2000. július 7.
(https://66.media.tumblr.com/4133902488bae49633778273acef8f4d/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o1_400.gif) (https://66.media.tumblr.com/972a86ca9d7b1e3f4149be3cb91e6e09/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o3_r2_400.gif)

"The moment you doubt whether you can fly,
you cease for ever to be able to do it."


Nem tudom, miért lettem olyan ideges a Piroska csaj közelében. Megint éreztem azt a furcsa érzést a gyomromban, ami ott nem tűnt többnek éhségnél. Valójában most sem volt más valószínűleg. A történtek emléke igencsak komoly hatással lehetett a testemre, ha még mindig ilyen hevesen reagáltam rá. Értsd: a ráborított töklé esete. Tania ujjainak simítása a kézfejemen megnyugtatott. Megérintettem, sőt kicsit meg is szorítottam őket, hogy érezze, mennyire hálás vagyok, amiért mindig mellettem van. Ha nem kábulunk be a ketyegéstől, akkor biztosan sokáig fogtam volna még a kezét. A sötét álomszerűségben azonban már nem éreztem, hogy érinteném… sőt valami puha, prémes dolgot éreztem az ujjaim között és mikor kinyitottam a szememet nem láttam mást, mint Taniát.
Szemben állt velem, kicsit ódivatú, csinos ruhában. A haja is kicsit más volt, de a szeplők pont ugyanolyan barátságosan rajzolódtak ki az orrán és az arcán. El akartam vigyorodni, mondhatni ösztönösen, mikor hirtelen felfogtam: a kezemben egy farkasprém van, rajtam meg bőrkesztyű és hasonló fekete öltözet. A hátamon pedig – a tükörben megpillantottam –, egy íj díszelgett. Hirtelen nem tudtam megszólalni, csak kérdő tekintettel bámultam ismét Tania barna szemeibe. Kellett egy pillanat, mire feldolgoztam, hogy több hölgyemény is van velünk a Tükörszobában és ismertem őket. Nevelőnő, társalkodónő és két udvarhölgy. Sőt, azt is tudtam, hogy Tania a kastély fiatalabb hercegnője… aztán beugrott, hogy korábban nem is itt, hanem a Három Seprűben voltunk. Egyiküket-másikukat még láttam is, amit belépnek a kocsmába előttünk.
– Tania hercegnő? – mosolyodtam el, miközben a nevelőnő, Lottie, végig simított a prémen, amit a kezemben tartottam. Még mondtam volna valamit arról, hogy jól áll neki ez a ruha, de akkor kinyílt az ajtó és egy udvari bolond táncikált be közénk. Figyeltem a mozdulatait, az arcát. Alig ismertem rá, csak amikor szembe fordult velünk. Az asztaltársunk volt, Willow vagy mi a fene a neve… Azt hiszem őt említette annak idején Esmé a kocsmában. Rokonok voltak és ez is csak a nevéből ugrott be.
Ekkor pillantottam meg egy komódot, rajta varázspálcákkal. Mozdulni akartam, mert felismertem az enyémet, a lábaim még sem mozdultak olyan gyorsan, mint a bolondé, meg a hercegnőjé. Egy lépést tettem aztán Tania felé, mintha vissza akarnám tartani, de akkor a tenyere egyszerűen a tükörnek ütközött. A komód nem volt ott, olyan volt, mintha csak tükörkép lenne és amikor megfordultam, éppen ugyanez történt Willow érintésére. Az egyetlen különbség az volt, hogy ott a hatalmas felület egyszerűen megrepedt. Hangosan, recsegve-ropogva jelezte, valami nagyon nincs rendben. És akkor, hirtelen ezer darabra robbant szét és azok egyenesen felénk repültek.
Éppen annyi lélekjelenlétem volt, hogy megragadjam Tania csuklóját és magamhoz húzzam, így nem őt, hanem engem értek a szilánkok. Az egyik fel is sértette az arcomat, valahol a szemem alatt, mert éreztem, ahogy maró érzés kíséretében megindul a vér a borostám felé, onnan pedig egyenesen a lányra cseppen.
– Jól vagy? – kérdeztem aggodalmas hangszínnel.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Christopher Cartwright - 2019. 07. 16. - 11:59:14
only one king (https://www.youtube.com/watch?v=3BFuQicL2WI)
(https://i.pinimg.com/originals/f2/1f/04/f21f04dfa784e1f706e1849500069341.gif)


...az illúzió az élet elhagyhatatlan része,
S az illúzió születése nem feltétlen a valóság halála...



..a trágár szavak esélyesek...

Unottan néztem a velem szemben terpeszkedő Üvegherceg délceg fiát. Hogy én hogy rühelltem világ életemben az apját! Erre ennek a piperkőcnek a kezére kellene adnom a lányomat. Az én szépséges lányomat, aki most is a kék selyemruhájában a mélyfeketén tündöklő hajával ott várakozik mellettem. Rápillantok Merelre azúrkék szemeimmel, majd vissza Elliotra. Van képe magát hercegnek nevezni, pedig mióta is létezik a birodalmuk? Egy évszázada talán?
Nem hagyhatod neki…
Egykori feleségem hangja úgy sistereg a fülemben, mint a mérgező sav. Bársonyosan puha, mégis… ellentmondást nem tűrő. Akkoriban nem hittem a boszorkányságban de miután meghalt és rám hagyta a medált, mely az ő hangján beszél hozzám tudom, muszáj hinnem, muszáj engedelmeskednem.
– Igazán gyönyörű a lányod, Cartwright.
- Neked felség. Vagy király!
Vetem oda kurtán, dühösen. Elegem van az udvariaskodásból, ahogy elegem van a pökkhendi stílusból. A mellettem strázsáló Hunterre meredek. Ő még túl fiatal... nem is túl erős...
- Nathaniel! - kiáltok ellentmondást nem tűrően a másik szolgámhoz. - Menj és hozz bort még nekünk.
Kivárok egy percet mely alatt végigsimítok a szakállamon.
- Vagy tudod mit… nem is. Nathaniel! Vesd tömlöcbe ezt a bohócot. Untat…
Vajon mit szól majd az apja, ha tömlöcbe vetem egy szem örökösét és ezzel kénytelen háborút indítani ellenem? Seholország a legjobb harcosokkal rendelkezik, és évezredek katonai tapasztalatával. Üveghegy pedig szánalmas szemétdomb csupán...
Tekintetem eddigre már a pálcák fényes fái vonják magukra. Nem tudom milyen ostoba becsapós ajándék ez, tipikusan az Üveghegy királyára vall… de az a világos szil ott, ami a balról a negyedik… Tudom, egyszerűen tudom hogy hozzám tartozik, csakúgy mint Sophie hangja, mint a medál. Ez is boszorkányság, de én már nem bánom. Már rég nem számít miben hiszek vagy csak mit akarok. Kinyúlok érte, épphogy el is érem. Ahogy ujjaim ráfonódnak a nyélre egyszerre jár át melegség, a siker öröme és persze az óvatlanság. A váza megborul és eldől mielőtt bárki bármit is tehetne. A pálca csak azért marad a kezemben mert erősen tartom és ekkor…
Mi a fasz van itt?
Rájövök hogy én nem ide tartozom és az előbb…
- Mirabella?
Mintha az ő hangját hallottam volna. Zavartan pislogok, meglepetten. Nem... neki otthon kellene lennie Garden Lodge-ban. Csakhogy időm nincs már megállapítani valóban a vörös libbenő hajzuhatag villant-e meg ott hátul a sarokban, mert hirtelen megremeg a föld és sötét is lesz. Ezzel együtt épphogy nem esek el. Visszazuttyanok a trónszékemre a koronámat a fejemen úgy kell megtartanom.
- Bassza meg…
Morgom félhangosan miközben azon tűnődöm ez az egész mégis micsoda, hogy kerültem ide, miért sajog az oldalam ahogy visszalökött az erő a trónszékbe, és… hol van Anna?
Anna…  meg kell találnom Annát!
A medál megrándul féltékenyen a nyakamban de Soph egy szót se szól, tüntetőlegesen. A szívverésem pedig felgyorsul… valami nem stimmel itt, de nagyon nem.  Azért eleget téve Elliot hisztis hangjának megpróbálkozom egy lumos-szal, hátha azzal célravezetőbben rájövünk mégis mi a fene folyik itt.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Tania Niel - 2019. 07. 16. - 15:57:37
e l v a r á z s o l t k a s t é l y

2000 július eleje
princess (https://i.pinimg.com/736x/e2/ac/7d/e2ac7d41d5194c9d2ae086596ead338f.jpg)
(https://68.media.tumblr.com/2d6f6bb6c7820b736f6455a84f8aad53/tumblr_o5hardXnXA1qfsahvo1_500.jpg)
to: m i n d e n k i
A hercegnő és a tükörszoba

Még éreztem, ahogy Sage megszorítja az ujjaimat, majd azt is éreztem, ahogy lecsúszik a keze az enyémről. Ahogy az illuzionista szavai elragadtak magukkal, nem is éreztem szükségét annak, hogy megint a keze után nyúljak. Volt ebben a hullámzásban valami végtelenül megnyugtató, ami arra késztetett, hogy teljesen elengedjem magam. Kicsit vonakodva nyitottam ki ismét a szemem.

Apám és a nővérem egy herceg társaságában lebzselnek éppen, amit azért nem értek, mert tudtommal apám megveti az Üveghegy felől érkezőket, legyenek azok bármilyen rangúak. Most épp nevelőnőm, nővéremmel közös társalkodónőnk és két udvarhölgy társaságában találkoztam Boltonnal, az udvar egyik vadászával. A Tükörszobában kicsit viccesen mutatott a fekete vadászhacukában az íjával együtt. Ahogy Lottie végig simított a vadász kezében tartott prémen, egy váratlan mosolyt kaptam a velem szemben álló férfitól. Azért igyekeztem minél több időt tölteni a társaságában, mert apámat ez bosszantotta. Én pedig azt élveztem, ha őt bosszantja valami. Ha már egyszer anyámat lefejeztette… De hisz anyu Amerikában él, valami pasassal.
Mire Bolton szavai elértek hozzám, már éreztem, hogy itt valami nincs rendben.
–Tania hercegnő? –  még láttam, hogy lett volna hozzáfűznivalója, de az ajtó nyitódása félbeszakította. Ahogy mindenki az ajtó felé kapta a fejét, körbenéztem magam körül, majd miután megállapítottam, hogy nekem határozottan nem itt van a helyem, a bolondra néztem.
Fawcett prof? Ahogy megint körbefordultam, megpillantottam a komódot a terem végében. Először furcsálltam a pálcacsokrot az üvegvázában, majd megpillantottam a sötét ébenfa pálcát. Biztosan tudtam, hogy annak a pálcának az én kezemben van a helye. Felhúztam a szoknyám alját, hogy gyorsabban tudjak haladni, és a pálca után nyúltam. A pálcám után nyúltam. Ahogy odaértem, kellemetlen meglepetésben volt részem, a kezem hideg tükörfelülethez ért, szinte lepattant róla. Már emeltem volna a kezem, hogy ököllel verjem az üveget, amikor a hátam mögül hallottam, ahogy betörik a tükör. Fawcett bá betörte a tükröt, felemeltem a tekintetem, hogy kövessem a repedéseket.
Hűvös ujjak kulcsolódtak a csuklómra. Ha Sage nem ránt magához, biztos, hogy agyoncsap a plafonról lezúgó tükördarabok egyike. Örültem, annak hogy itt van, remegő kézzel kapaszkodtam meg az íjat hátára rögzítő szíjban, ő volt az egyetlen biztos pontom ebben a széteső félben lévő teremben. Ahogy felnéztem rá, éreztem, hogy valami meleg cseppen az arcomra. Széles seb éktelenkedett a szeme alatt, vékony csíkban csorgott belőle a vér, végig az arcán. Szabad kezemmel megtöröltem az arcom, ahogy körbenéztem a még mindig üvegcsörömpöléstől hangos teremben.
– Jól vagy? –  hallottam az aggodalmat Sage hangjában. Ha tudtam volna, sem válaszoltam volna, csak bólintottam, ahogy éreztem, hogy egyre nehezebben veszem a levegőt. Nem akartam engedni a pániknak, egyre erősebben szorongattam a kezemben a Sage mellkasán feszülő szíjat. Lassan indultam el az udvarhölgyek felé, hogy megnézzem, hogy vannak, lassan kissé szédelegve lépkedtem a szilánkok közt, miközben továbbra is erősen kapaszkodtam a szíjba. Éreztem, hogy zihálni kezdek, és alig kapok levegőt. Ahogy Avery és Anna mellé érek, leguggolok, és magammal rántom Saget is.



Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Shirley White - 2019. 07. 16. - 20:39:37
A HARCOS ÉS A SZÖRNYETEG
(https://i.imgur.com/rw3wQ85.png)
2000. július

[viselet] (https://i.pinimg.com/564x/dc/15/8b/dc158b5a66a46851405b9ba7608011a1.jpg)

Pislantok egyet, s készségesen átadom a méreggel teli fiolát Ginevrának, majd kissé bocsánatkérőn nézek Esmére, a szakácsnőre, aki rosszallón méreget minket. Kedvelem és tisztelem, nem rontanám el a főztjét, ha nem lenne muszáj. De nem hagyhatjuk, hogy egy újabb jószívű uralkodó vesszen oda, csak azért, mert Christopher király úgy dönt, hogy mégsem kell neki feleség. Ezért csináltam meg Olivia királyné kérésére a mérget. Ez a legerősebb bájital amit csináltam egész életemben, minden tudásom benne van. A biztonság kedvéért még körülnézek, hogy nem-e leselkedik valaki a konyhaajtónál, de csak Sir Alexej és Florian figyeli onnan az eseményeket. Ekkor elfog egy furcsa érzés. Az előbb még nem a Három Seprűben ültünk? Én Esmé mellett foglaltam helyet, aztán jött az az érdekes fickó, a hatásvadász szövegével meg az órával.
Végignézek a többieken. Régi ruhákban feszít mindenki. Végignézek magamon is. Az én fekete szerelésem kicsit gyakorlatiasabb, titokzatosabb. A világos bőröm és a fehér hajam csak úgy világít a kapucni alól.
Mintha mindenki most ébredt volna fel, néz körül, hogy beazonosítsa a helyzetet. A legmeglepőbb az egészben, hogy tudom hol vagyok, ki vagyok, mit csinálok, és miért. Tudom az egész történetet és tudom azt is, hogy mi a neve pár számomra ismeretlen embernek. Pedig az életben nem beszéltem még velük, sőt megkockáztatom, most találkozom először személyükkel.
Hirtelen megpillantok egy könyvespolcot, s azon hét vesszőt. Ott van köztük egy egész szép vörösfenyőből készült pálca is, ami mintha hívogatna. Természetesen el is indulok a bútor felé, a többiekkel egyetemben. Tehát, hogy vázoljam a helyzetet: közös erővel majdnem felborítjuk a polcot, így arról minden ezer felé esik. Én csaknem elesem az egyensúlyom elvesztésétől, s így a pálcámat is szem elől tévesztem, ami valahol a földön várakozik arra, hogy megtaláljam.
Ezzel azonban nem sokáig tudok foglalkozni. A következő pillanatban  megremeg a föld és morgás zaját hallani - kicsit mintha deja vum lenne.. Nem ez történt februárban is, Vénusz Kertjében? A falon megjelenik egy hatalmas árnyék agyarral és fogakkal, de testet nem látni. Kiráz a hideg és érzem a pálcám hiányát, hogy védtelen vagyok. Teljesen.
Nekem is eszembe jut egy kis gondolkodás után, hogy ez valószínűleg egy illúzió lehet. Bár ez még nem magyarázza, hogy miért vagyunk itt és hogy kerültünk ide. Valamint, hogy ki öltöztetett át minket, ha ez egyáltalán megtörtént.
Ám fő a pozitív életszemlélet! Bízva abban, hogy a megérzésünk helyes, körülnézek, s meglátom az olyan nagyon vágyott pálcám. Méghozzá a konyhaajtó közelében, szóval vissza kell mennem arra a pontra, ahol álltam. Az árnyékra sandítok, a morgást még mindig hallom. Félve bár, de elindulok az ajtó irányába, hogy megszerezzem a vágyott tárgyat, ami nélkül védtelen vagyok. És épp ezért rettegek, ha nincs velem. Még akkor is, ha a párbajozáshoz annyira se értek, mint a leggyengébb évfolyamtársam a Roxfortban. Azért van egy megnyugtató kisugárzása. De mivel hiányzik az a picike súly, amit mindig érzek, így hiányzik a nyugodtság is. Úgyhogy meg kell szereznem azt a pálcát.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Alexej A. Zharkov - 2019. 07. 17. - 10:18:11
Elvarázsolt kastély
(https://i.pinimg.com/564x/c8/5e/d8/c85ed85b079d564b8c231f7d2386b7ff.jpg)
Blinded by me, you can't see a thing (https://www.youtube.com/watch?v=_1XQKK-eCLM)


Illetlen szavak előfordulhatnak…



Kezem a kard sima gombján pihent, ahogy mindig. Rezzenetlenül álltam posztomon, büszkén és marconán, akár egy szobor. Pedig több voltam annál. Felesküdött hős lovag voltam, ízig vérig a királyné hű embere, aki kardját, vérét és életét Olivia királynő szolgálatára ajánlotta. Mert ez az én utam, szolgálni mindenek felett.
„Túl sokan tudnak a tervről” – ingattam a fejemet, gondolatban megfogalmazva azt, ami a leginkább zavart ebben az egészben. Átható pillantással figyeltem mindent és főleg mindenkit, aki jelen volt. Ha csak egy valaki is elbizonytalanodik, ha a terv nem sikerül, és nyilvánosságra kerül, sokan elvesztik a fejüket, beleértve szeretett királynőnket is. Úgyhogy semmiféle aggasztó gesztus, és egyetlen apró, árulkodó megnyilvánulás sem kerülte el a figyelmemet.
- A szakácsné… – mondtam halkan, az orrom alatt, a mellettem álló, ifjú Floriannak címezve, s csupán szemem villanásával intettem neki, hogy figyeljen az említett hölgy felé. A kétely ott volt az arcán, az az enyhe rosszallás, amellyel más talán nem törődne, én azonban tudom, hogy ezen a semmiségnek tűnő dolgon mindannyiunk élete múlhat. Vagy a dagadt, ostoba királyunké. Vagy akár Esméé. Mert így működik ez, ha jól olvasol az emberek arcán, ha ügyesen tájékozódsz arról, mit forgatnak a fejükben és mi lesz a következő lépésük, akkor életben maradsz a kemény alvilágban.
Hirtelen ugrott be erről, hogy ki is vagyok valójában, és hogyan is kerültem ide. Egykedvűen vettem tudomásul, hogy az illuzionista ereje ezek szerint valóban működésbe lépett. Valahol még szórakoztatott is a dolog, ugyanakkor elgondolkodtatott. Én, talpig páncélban, míves lovagi palásttal a vállamon, mint az igazság és a hősiesség jelképe, és mégis… Egy aljas gyilkosságot igyekszek elősegíteni. Finom félmosollyal vettem tudomásul, hogy legyek bármilyen dimenzióban, akármely valóságban vagy illúzió bűvkörében, azt nem tudom kikerülni, aki vagyok. Szolga. Gyilkos. Harcos. Túlélő.
Adott volt már egy, az oldalamra kötött fegyver, a csodás kard, de elnézve a társaságot, és ismerve a képességeiket, úgy éreztem, ennél nekem több kell. A pálcám nélkül, melyet az imént, az asztal mellett függve oly elszántan fogtam, félkarúnak éreztem magam. Amint tekintetem körbeszántott a helyiségen, hamar kiszúrtam a fenyőpálcát, szemben a polc harmadik fokán, sok más varázsfegyver mellett.
A döbbenet, mely a jelen lévőkön ült, előnyhöz juttatott, legalábbis a legtöbbekkel szemben. Egy ezüsthajú, mokány nőszemély ugrott szinte velem egyszerre. Én, otthagyva Floriant, öles léptekkel szeltem át a távolságot, de a fürge kis leányzó egy hajszállal megelőzött. Rutinos oldalmozdulattal úgy helyezkedtem, hogy amint megszereztem saját pálcámat, azonnal ideális szögben legyek akár önvédelemhez, akár varázslathoz. Nem mintha valószínű lett volna ez az eset, de nem tudhattam, ki kicsoda, ki tartozik az illúzióhoz és ki a vendégsereghez. Nyugodt óvatossággal, egyszerű és villámgyors mozdulatokkal fordultam hát oda, és nyúltam a mágikus fegyverem felé, de nem értem el időben. Ugyanakkor az sem derült ki, vajon az ifjú hölgy miért sietett ugyanolyan hévvel a pálcájához, mint én. A bútordarab ugyanis hogy, hogynem, megbillent, s a nyakunkba konyhaeszközök, porcelán étkészletek és miegymás záporozott. Sebesen lendültem arrébb, s két határozott lépéssel kikerültem a veszélyzónából, mielőtt bajom lehetett volna. Ahol az imént álltam, egy kés vágódott bele a fapadlóba, majd pengve-remegve meg is állt benne.
Nem csodáltam sokáig az ezüstös penge látványát. A csorba pohárdarabok, tányércserepek között megpillantottam újból a fenyőpálcát gurulni, s egy lecsapó kígyó gyorsaságával és pontosságával kikaptam a kavarodásból.  Egyetlen elégedett, rövid sóhajt engedélyeztem magamnak, mielőtt a további teendőkre összpontosítottam volna.
A falon torz szörnyalak árnyéka nyúlt fel, én pedig összehúzott szemöldökkel fordultam abba az irányba, ahol a sziluett forrásának lennie kellett volna. Azonban ott nem volt semmi.
- Tegyük valahogy láthatóvá ezt a szépséget – javasoltam a körülöttem állóknak, különösen a fehér sörényű hölgyeménynek, s mielőtt belefogtam volna a támadásba, még egyszer, utoljára az árnyékra pillantottam a szemem sarkából. Láttam én már hasonlót, s a teremtmény hangjai sem voltak számomra ismeretlenek egészen. A vérfarkasoknak is ilyesféle körvonalat rajzol a sápadt telihold a sáros földre, vagy a romos falakra a nagy, éles fogsorral és a fenyegető, torz külsővel. A hörgés, az acsargás is a mindennapjaim része.  Azt elemezgettem, vajon milyen varázslatok léteznek, melyek láthatatlanná teszik ugyan a célpontot, ám az mégis vet árnyékot, de aztán arra jutottam, hogy a legtöbb ilyen varázs megtörésére épp a mágiamentes módszerek a legcélravezetőbbek, s ez talán közös pont is bennük.
- Vigyázzatok… - mondtam halkan, de úgy, hogy ha valaki a közelbe került, az azért meghallhassa, majd elkaptam a zsák lisztet, mely a hozzám közeli konyhapulton várakozott, s egyszerűen feltéptem, majd a morgás és árnyjáték forrásának feltételezett irányába hajítottam. A levegő megtelt a gomolygó, fehér porral, s vártam, hova ülepszenek le az áruló szemcsék. Már emeltem a pálcám, s a gondolataim közt előrébb lépett a nonverbáis, sötét varázsige, a Lex Ignis, mely azonnal működésbe is lépett, ha megpillantottam a láthatatlan fenevad valós tartózkodási helyét. Akkor a tüzes, bénító betűk majd nemcsak harcképtelenné teszik a dögöt, de fel is fedik rögvest az összes bűnét. Újból félmosoly bujkált szám sarkában, mert enyhe elismeréssel adóztam az illuzionista felé. Mégiscsak sikerül szórakoztató műsort előidéznie…


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Anna Volkova - 2019. 07. 18. - 07:18:29
(https://i.pinimg.com/originals/36/5d/1b/365d1b48c29887d70d43f40689e91e76.gif)(https://i.pinimg.com/originals/f2/65/97/f26597b2982573db833c3414a932bb00.gif)(https://i.pinimg.com/564x/38/a2/5a/38a25a80d964d117af7c9ea94cb00fcd.jpg)

Elvarázsolt kastély

2000. július




Egy álomban vagyok. A felismerés egy szemhunyásnyi idő alatt vág belém. Ez a kis szikrányi szünet választja el az iménti társalkodónőt a mostani Annától, aki hirtelen eszmélt öntudatra. A fejem még a régi szerep gondolataival van tele, de már az újak is közé keverednek; belefúródnak, mint apró, mérgező nyilak, melyek lyukakat marnak az addig tökéletes szövetbe.
A tükrök ezüstös, higanyos színe innen-onnét visszaverte a helyiségbeli derengő világosságot, s ez különösen sejtelmes fénybe vonta a bontakozó románc résztvevőit. A puha farkasprém látványa, melyben a királykisasszony és a nevelőnő keze elmerült, engem mégis megborzongatott kissé. Nem mintha ódzkodnék az állati eredetű termékektől, épp csak eszembe juttatta a valóságot, hogy én is farkas vagyok, aki a vadászra vár.
Ugyanakkor udvarhölgy is vagyok most, elegáns, finom ruhában állok a kastély egy szórakoztatóbb helyiségében, és a szívem még izgatottan dobol a fiatalok sorsának alakulását látván.
- Emlékszel a Piroska és a farkas meséjére? Itt úgy látom, a vadász és a kislány különösen boldog befejezésben részesül, ha ez így megy tovább. A farkast pedig senki sem sajnálja, nem igaz? – kuncogok oldalra, a másik udvarhölgy felé kacsintva vidámságot tettetőn. Vagy ez őszinte jókedv volt?
Minden esetre, csak addig tartott, míg az udvari bolond színre nem lépett. A sipkája csengésétől pislogtam egyet, és akkor átkattantak a gondolataim – hirtelen ráeszméltem, hogy egy álomban vagyok. Biztosan van ebben is csúfság, és zűrzavar, ahogy a másikban is, de itt még egy pillanatig csak a szépet láttam, s azon gondolkodtam, vajon mi okkal, mi céllal érkeztünk ide? Emlékeztem a Három Seprűre, az órakattogásra, Christopher kezének érintésére? Körbenéztem, de őt nem láttam. Megrántottam a vállamat, és bíztam benne, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Majd csak újra összefutnak az útjaink…
Megszokásból futtattam végig tenyeremet a drága selymen, hogy a pálcám után kutassak, aztán nyugodtan vettem tudomásul, hogy bár a kocsmában még nálam volt, most határozottan nincs. Mire eljutok oda, hogy felfogjam, a teremben vannak, egy kis komódon, melynek több tükörképét is felfedezni vélem magunk körül, ketten is ugranak két különböző komód után.
- Vigyázz! – kiáltok, és megragadom a másik udvarhölgyet, hogy legalább őt messzebb rántsam, mert azt láttam, hogy vagy a kisasszony, vagy a bolond tükörképre ugrik, és abból baj lehet. Baj is lett. A szilánkok zápora minket még egészen megkímélt, csak a ruhánkat szabdalta szét, de nem volt mindenki ennyire szerencsés.
Sietve nézek végig a két férfin, akik  a legrosszabbul jártak, aztán körbenézek a teremben, hátha meglelem a pálcámat. A fejemben az jár, hogy a rajta lévő csavaros minta emlékeim szerint az óramutató járásával megegyező irányba csavarodik. Így ha meglátok egy olyat, ami az enyémhez hasonló, épp csak fordított rajta a spirálos minta, az bizonyára tükörkép.
- Üdv! Gyógyító vagyok. Nem tudom, mennyire súlyos az a nyaki sérülés, de szorítsa rá a kezét a biztonság kedvéért, így – mutatom nyugodtan, de határozottan, hátha figyel az udvari bolondot játszó férfi. Épp úgy állt, hogy nem láttam a karcolás komolyságát, de jobb az ilyet nem félvállról venni. – Ha megtalálom a pálcám, és megengedi, meggyógyítom. És azt is – ajánlottam finoman, a két fickó felé mosolyogva, s közben óvatosan jártam körbe, hogy felkutassam az említett varázseszközt. Ha azt megkaparintottam, és megengedték, utána hódoltam szakmai rossz szokásomnak, és munkához láttam. Kicsit azért aggódtam, vajon hol van most Chris, és vajon ő milyen kalandokba keveredik? Eldöntöttem, ha itt megnyugszik a helyzet, megkeresem…




Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Florian le Fay - 2019. 07. 18. - 15:13:47
A harcos és a szörnyeteg
▪ 2000 július 7 ▪
mindenki
(https://i.pinimg.com/564x/1d/23/ce/1d23ce237560415eddb3be8219a1f9f9.jpg)

A tekintetem azonnal a szakácsnéra siklott. Elég volt Sir Alexejnek éppen csak elmotyognia az orra alatt a rövidke szót, én figyeltem, akár egy vadászkopó. Azt akartam, hogy lássa rajtam az elszántságot és egyszer az ő útját járhassam majd én is, ha kellően idős leszek hozzá. Én gyakoroltam vele, én rohantam utána a felszerelésével, én csutakoltam le a lovát. Igenis megérdemeltem, hogy fényes jövőm legyen majd ennek a sok gürcölésnek köszönhetően.
Nem volt nehéz leolvasni a nő arcáról, hogy nem ért egyet a tervvel vagy inkább csak rosszalja a gyilkosság módjárt. Ilyen pontossággal képtelenség lett volna meghatározni, de ott ácsorogva a konyhában a kellemes illatok között, még az én fejemben is megfordult, hogy talán nem a legfinomabb fogást kéne átitatni méreggel. Az éhség beszélhetett bennem, ugyanis azóta nem ettem… nem ettem, hogy elindultam reggel a Három Seprűbe. Három Seprű? Hirtelen eszméltelem fel a tényre, hogy valami nincs rendjén az egész helyzettel. Biztosra vettem, hogy nem voltak például azok a bőrkesztyűk a kezemen reggel, mert hát az elviselhetetlen forróságban amúgy sem lett volna ügyes húzás ilyesmivel melegíteni tovább a testemet. Ugyanez volt elmondható a térdig érő fekete csizmáról, ami a lábamon volt. A többi ruha sem illett igazán a ruhatáramba, mintha jó néhány évszázaddal elcsúszott volna a naptár.
Felocsúdni nem volt időm jó formán, csak mikor Sir… Alexej… szóval az a pasas ellépett mellőlem, hogy egy polcnyi pálcára vesse magát. Alig fogtam fel, hogy amit látok és úgy vonzza a tekintetem, nem közönséges darab. A kötődés egyértelmű volt. Sötétfa, aminek az alján az egyszerű díszítés, aminek a kidolgozása olyan finom volt, mint bármelyik Ollivander darabé. Zaj következett, olyan amilyet leginkább akkor hallottam, ha Isaac egyszerűen a galléromnál fogva megragadt és egyszerűen neki taszított a könyvszekrénynek, ahonnan jó néhány dísztárgy és vaskos kötet a földre hullott. Most azonban egy kicsit nagyobb lett a csörömpölés, mikor nem csupán a pálcáink, de némi konyhafelszerelés is a földre hullott. A pálcámat persze elveszett szem elől, így hiába léptem közelebb Alexejhez, már nem láttam sehol.
– Ne…  – kutattam kétségbeesetten a tekintetemmel a padlóra került törmeléket, még akkor is, mikor Alexej és az egyik udvarhölgy vagy boszorkány – legyen akárki – hátrébb léptek onnan. Még le is guggoltam, hogy egy halom fakanál közé benyúltam, hátha megtalálom a varázspálcám.
Csak a hörgésre kaptam fel a fejem és arra a suhanó árnyra, ami megjelent a falon agyarral és más szörnyszerű ismertetőjegyekkel. Még vadabbul kezdtem kutatni a pálcámat, mert nem érdekelt. Ha ez nekem jön, én biztosan varázsolok a Roxforton kívül is. Csak Alexej újabb megjegyzésére, amit nem is nekem szánt, hanem Lilliumnak. Nekem egy kicsit lassabban jutott el a tudatomig, hogy amit látok az csak egy árnyék, melyhez test nem tartozik – legalábbis látható semmiképpen.
– Akármi is ez pálca nélkül kell harcolnom! – Parancsoltam leginkább magamra, majd egy a kezembe szorongatott fakanállal próbáltam meg védeni magam. Éppen csak előre emeltem, keresztbe az arcom előtt, pontosan tudva, milyen béna próbálkozás ez részemről, de amilyen szerencsém volt még csak egy fedőt sem találtam odalent a kutatásban.
Még meghallottam Alexej halk figyelmeztetését, de nem léptem hátrébb. Láttam, ahogy a liszt megtölti a levegőt és a morgás hangjának irányba repül a nagyja… megfeszülve figyeltem, vajon előkerül valami amott a sarokban.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Merel Everfen - 2019. 07. 18. - 16:37:04
Feszül a csönd, még a herceg felröhögése sem szakítja meg igazán, bármilyen paradoxnak is tűnhet így. Nem tudja, mivel játszik apám koronáján nevetni, vagy csak nem érdekli? Mégis végül megkímélem egy lesújtó pillantástól, megkapja azt apámtól úgyis, az én arcomra egy félmosoly húzódik. Nem kéne végülis ellenségesen állnom Üveghegy hercegéhez, ha az életünket tervezik összekötni.
Várjunk, mi van?
Ó...
Óóó!
Adom.
Utólérnek az eredeti életem emlékei, de valahogy vegyülnek a hercegnőével, egész jól is állom, végignézve mondjuk a teremben jelenlévők pillanatnyi döbbenetein. Ők is az illúzionista vendégeiként eszmélnek rá a jelenetre. Meghökkenek egy apró pillanatra én magam is, de inkább csak felismerés. Ilyen volt, nem is rég, a mesekönyv is, és ráadásul ezúttal tudom azt is, hogy a terv része belecsöppenni a történetbe, úgyhogy mire átmosódik az arcokon ki-ki felismerése, én már rég felnyaláboltam a szerepem, csak tovább szélesítve a félmosolyt az arcomon.
-Apám, kérlek,..- Bár egyáltalán nem kérlelés. A hangom inkább a fejét csóválja, csak így egy elmulasztott helyes megszólításért bebörtönözni Elliot herceget? Barbárok vagyunk? Ugyan már. -Hívjuk el inkább vadászni.
Egy vadászaton nagyon sok izgalmas dolog történhet. Mint azt őfelsége nagyon jól tudja, sok vadászaton vett már részt, és nemegyszer történtek már ott igazán izgalmas dolgok, általában a terveinek megfelelően.
Tudom jól, hogy mennyire kedvére tenne egy háború, gyors és jövedelmező, Üveghegy ellen, de ne már fater, tényleg ilyen nyíltan kéne kiprovokálni a szomszéd királyból? Pláne, hogy még ajándékot is küldött a fia mellé?
Ha történik valami az ifjú herceggel a vadászaton, Üveghegy máris az agresszor, ha nekünk üzen hadat a vadkan, medve, sárkány, tikbalang, nargli, vérnyúl, medvedisznóember, miegyéb helyett, ami ténylegesen követett el bármilyen atrocitást a vendégünk ellen. Pláne, ha a herceg meg se hal, csak nagyon, nagyon súlyosan lesérül, így jó szívvel nem engedhetjük haza, ameddig jobban nem lesz. Ami ilyen súlyos sérülésekkel bizony mennyire elhúzódhat.
Mi kérem ártatlan vendéglátók vagyunk csak, ha Üveghegy összeesküvéssel vádol minket, és annak hevében kerekedik fel ellenünk minden seregével,.. De jóapám bizonyosan jól ért mindehez, csak rövid türelemmel kelt ezen a napon.
Az ajándék persze nem kerüli el az ő figyelmét se, még a cselédlányok is felfigyelnek rá. És valóban, az én tekintetemet is megragadja egy, pikkelyesen vöröslő tiszafa, ahogy sárkányként nyújtja a fejét felém a többi markolat közül.
Pár pillanatig az asztal két vége egy western város majdnem deli főutcájává válik, feszül a párbaj előtti pillanat, ahogy Christopher király ugrásra kész macskaként fixírozza az egyik pálcát, így én is felkészülök, kiszemelve az útvonalat a tisza sárkányért, mert itt események fognak kitörni, és jobb, ha nem ér fegyvertelenül az ilyesmi.
Megremeg a föld. A tekintetem nem téveszti el a faragott sárkányét, de megtántorodok, nekiütközve a mellettem álló egyik palotaőrnek. Tőle lököm el magam, visszanyerni az irányomat, nem figyelve, merre taszítom tovább, csak hogy minnél gyorsabban vágjam keresztül magam a ránk boruló sötétségen.
Nem látom már a leboruló pálcákat, ahogy kettő-háromra is rátenyerelek, de végül ráfonódnak az ujjaim a pikkelyek, szarvak formájára.
-Lumos!


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Nathaniel Forest - 2019. 07. 20. - 10:29:22

SEHOLORSZÁG KIRÁLYA 
(https://i.giphy.com/media/bOpDjZ8SnThGo/giphy.webp)
ÜVEGHEGYEK HERCEGE

Egy darabig próbálok ellenállni elnehezedő szempilláim mámorító csábításának. Nem akarok elaludni. Éppen én, éppen itt és most. Félek ez is valami, ami végül igyekszik mindent tönkretenni. Nem akarom… Annyira küzdenék, nem látod világ? Vedd már észre Elliot! Most mindent megtennék érted. Még a szememre nehezedő nyomást is legyőzném…
De nem győzöm.
Érzem, ahogy pillám még egy utolsót fellebben, majd lecsukódik. Hogy aztán olyan erővel nyíljon tágra, mintha sosem próbált volna a feketeség alvásra ösztönözni.

Csakhogy a világ, amibe ébredtem, nem igazán volt ismerős…
Zavarodottan tekintettem végig tagjaimon, miközben agyam kutakodott a legmélyebb bugyraiban emlékei után. Őr. Palotaőr. Vagy nem? Mintha ott tátongott volna egy másik élet űrt hagyó léte a lényemben, de minduntalan igyekezett felülírni azt mókás maskarám és feladatköröm. „Vigyázz Merel hercegnőre! Vigyázz rá!” Adta ki a feladatot az a benső, amit a sötét űr mellett szinte alig-alig éreztem magaménak. Mintha valahol a tátongó ürességben felejtettem volna a dolgaimat, s ez az élet most nem az én életem. Sosem volt szükség önmagam biztatására, de hang ismét kántálni kezdett, s én kihúztam magam, hogy minden kétségem ellenére is jó palotaőr legyek.

Csendben, mereven néztem hát a jelenetet egy darabig. De nem tudtam ellenállni a bennem felhalmozott keserű kétkedésnek. Christopher király valahogy messze túl ismerősnek tűnt nekem, mintha egy másik életből nézne vissza rám, koronátlan fejjel. S valahányszor Elliot hercegre nézek a szívem vad zakatolásba kezd. Tehetetlenül mozdulok egyet, mikor Christopher király börtönbe vetné vendégét. Tudom, hogy képtelen vagyok rá, mégis felé lépnék, csak azért, hogy egy kicsit érezzem az illatát, ami mintha ilyen messziről is reménnyel kecsegtetne ismerősségével. A két szolgáló csevegését csak háttérzajnak érzékelem. Ahogy a másik palotaőr jelenléte is, mintha csak háttértörténet lenne… Ismerős az érzés, ahogy minden mást figyelmen kívül hagyva, csak egy embernek akarok a közelébe jutni, csak őt érzékelem, csak őt látom…

Aztán az események gyors egymásutániságban mennek végbe. Szemem továbbra is a gyönyörű sötét hajú hercegre szegezem, akit féltékenyen húznék távolabb Merel hercegnőtől. De nincs rá lehetőségem, hogy megérintsem. A váza az asztalon összedől, s talán szét is törik. Olyan erőt szabadítva el ezzel, amilyet még nem érezhetett a kastély népe ez előtt. A föld megremeg, a herceg széke kibillen egyensúlyából. Én is csak nehezen tartom meg magam, miközben felé lépnék, hogy elkapjam vagy felsegítsem. De miközben megszállottan a gyönyörű hercegre figyelek, lökést érzek az oldalam felől, s végül én is mellé zuhanok a földre. Most éreztem csak igazán, mindennél erősebbnek azt az édes illatot.
- Elliot! – Suttogom régi ismerősként a nevet, miközben már tudom, ő hozzám tartozik, senki máshoz. – Elliot! Jól vagy? 


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Lottie Lowell - 2019. 07. 20. - 10:45:07
A Hercegnő és a Tűkörszoba
(https://allthatsinteresting.com/wordpress/wp-content/uploads/2018/03/old-photo-neuschwanstein-castle.jpg)
2000. július

[viselet] (https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTUkbKibkwnW2utaRpbRMTXC0LwbaNKQ-BRjqYff2FKQPOTZvd1)

Tania hercegnő mellett állok, magam előtt összefont kézzel. Amiota idejöttem nevelőnőnek megváltozott az életem azelőtt egy kis falucskában éltem a szüleimmel Seholországban. Igazából azt sem értem, hogy miért vagyunk itt. De azt tudom, hogy Christopher királyutasításba adta, hogy menjek el Tania hercegnővel Tükörországba arra az időre amíg ő fogadja Merel hercegnő jegyesét vagy mit. Én pedig hűséges alattvalóként eleget tettem kérésének. Így most itt vagyok.
A hercegnő derűsnek és nagyon vidámnak tűnik miközben Sage Bolton vadásszal beszélget. Lehet csak én gondolom így. de van egy olyan érzésem, hogy van itt valami a levegőben. A vadászúr egy gyönyörű prémet tartogat a kezében, amit sejtéseim szerint a hercegnőnek kíván átadni. A szemem szinte azonnal megakad a csodás ruhadarabon, azt hiszem ezzel nem is vagyok egyedül. Sophie , a társalkodónő talán még csillogóbb tekintettel néz a farkasprémre, mint én. Szerintem mindkettőnknek úgyanaz a gondolat járhat a fejében, hogy mi sosem fogunk ennyire szép prémet kapni avagy akár hordani magunkon.
Akaratlanul is kezemet a prém felé nyújtom és végig simítok a káprázatod ruhadarabon. Ám gyönyörködésemből kizökkent a két neveletlen udvarhölgy Avery és Ana kuncogása a háttérben. Mérgesen rájuk nézek és már szidásra nyitnám a számat, mikor megjelenik Willow az udvari bolond. Mintha tudná, hogy mikor kell bepattannia. remekül időzít mondhatom.
Rápillantok és szinte belém hasít a felismerés. Várjunk csak... Mit keresek én itt? A Három Seprűben tartózkodtam és egy előadásra vártam. De akkor hogy kerültem ide? Ez csakis az illuzionista műve lehetett. Biztosan csak álmodom. Ez csakis egy álom lehet. Nyugatom magamat efféle gondolatokkal, mintha ettől csak úgy eltűnne ez az egész és újra a Három Seprűben ébredtem volna fel. A pálcám! Szaporán kezdek el kutatni a ruhámban, megtapogatva minden egyes négyzetmétert, de nem találom sehol. Nincs meg! Kétségbeesetten idézem vissza az elmúlt idő történéseit hátha rájövök, hogy merre lehet a pálcám, ám nem jut eszembe semmi használható információ.
Gondolataimat az udvari bolond ugrása és üvegbe csapódása rendít ki. Arra felé nézek és felismerem, hogy mi után ugrik. A pálcák! Hatalmas szemeim egy komódra tapadnak, pontosabban egy üvegcsére, amiben számtalan pálca sorakozik. Felismerni vélem a sajátomat ám mire oda ugranék Tania hercegnő megelőz. Én pedig utána kapok, hogy megtartsam nehogy elessen. El sem érem, hiszen valamiben elbotlik a lábam és a földre huppanok. Csupán hallani vélem a tükör reccsenését és repedését valamint a többiek nyöszörgését. Úgy vélem ők is hasonlóképp járhattak, mint én.
Pár perc múlva sötétség lepi el a szememet, mintha valami megragadná a lábamat és úgy húzna magával. Egy örvény szerű forgatagba ránt, amelyben csak forgok és forgok. Szemem nem tudom kinyitni, mert ha megteszem az örvény által okozott por belerepül és nem látok tőle semmit. Próbálok valamiben megkapaszkodni, de nincs körülöttem semmi és a többiek által okozott zajok is gyorsan elcsendesednek. Egy örökké valóságnak tűnik az örvényben való forgatásom, amikor egy talaj szerű valamire pottyanok. Óvatosan nyitogatom szememet, hogy megtudjam hova cseppentem. Minden porcikám sajog, olyan erővel dobott ki az örvény magéból. Mintha ismerős alakokat vélnék felfedezni, akik a Három Seprűben is ott voltak. Nem vagyok biztos benne, hogy jól látom-e, a szemem még homályba burkolódzik, de úgy vélem  Alexej Zharkovot, Esmé Fawcetet és talán Lilium Leddicius  vélem felfedezni. Ám ebben a világban semmi se biztos, úgy hiszem. Így abban sem vagyok biztos, hogy őket véltem felfedezni huppanásom után. Hason fekve, aggodalmasan fekszem. Meg sem merek moccani, hisz úgy érzem valami fog történni még....      


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Willow Fawcett - 2019. 07. 20. - 22:07:54
Elvarázsolt kastély


(https://img2.dreamies.de/img/755/b/sl4entlbrc2.jpg)
A hercegnő és a tükörszoba


Nehezen adom magam, de ennek nem az az oka, hogy nem lennék könnyen hipnotizálható. Ez inkább annak köszönhető, hogy aggódom azokért az ismerőseimért és diákjaimért, akik itt vannak. Mikor megláttam a zsebórát, akkor már tudtam, hogy nem egy egyszerű kártyatrükkről van szó. Nem is tudom, miért számítottam arra.
Mikor legközelebb magamhoz térek, egy folyosón haladok, csak fáklyák világítják meg az utat. Nem tudom hova megyek, csak azt, hogy oda kell mennem. Nem érzem valami jól magam, mintha kóvályogna a gyomrom, de nem lehetek szomorú. Lenézek a ruhámra, az valami ocsmány, de muszáj ebben lennem. A gazdám ezt várja el tőlem. A családom érdekében pedig megteszem. Muszáj megtennem, mert ha nem így lesz mindent elveszthetek. Azt a keveset is, amim még megmaradt.
Megérkezem a szoba ajtajához, ahova igyekeztem. Nem tudom miért, de ide hoz a lábam. Mintha mindig itt töltenék egy kis időt, amikor nem akarok egyedül lenni. És persze akkor is, mikor egyedül akarok lenni vagy a gazdámnak nincs rám szüksége. Az pedig eléggé kiszámítható, hogy mikor nincs. A vacsorához szokott kéretni leginkább vagy ha valamilyen fontos vendége van. Mondjuk, most is az van nála, de valamiért nem annyira fontos, hogy ott legyek. Mindegy, addig legalább szusszanok egyet.
Nagy lendülettel nyitok be az ajtón, egy pillanatra meg is torpanok a sok ember láttán. Ezek hogy kerültek ide? Talán valamilyen összeesküvés készül? Mondjuk benne vagyok, ha jobb, mint ami most van. Bár, eddig megélt rövid életem során tudom, soha nem lesz jobb hosszú távon. Mindig rosszabb lesz csak egy idő után.
- Ne zavartassák magukat, nyugodtan esküdjenek össze.
Kicsit kuncogok a szójátékon, és hogy mit szólhatnak majd hozzá, de abban a pillanatban, hogy lépnék is egyet az egyik tükör felé bekattan valami. Lenézek a ruhámra, ezúttal már más szemmel, mint pár pillanattal korábban.
- Mi a fene?  – morgom a bajszom alatt.
Mikor meglátom a tükörképem, akkor jövök rá, hogy valami nagyon fura dolog történt a Három Seprűben. De mennyire illúzió és mennyire valóság? A ruhák anyaga, a tükörképem és minden valóságos, érzem ahogy megérintem, és a levegő is, amit beszívunk. Ez lehetetlen. Lehetetlen, hogy átrepített volna minket téren és időn. Ahhoz túl nagy és erős mágiára van szüksége.
Körbenézek kicsit, kíváncsi vagyok ki van velem, ki van itt. A tanítványaimat Taniát, Sophie-t és Avery-t felismerem. A másik férfi, mintha Sage lenne, akit Esmé említette, de nem vagyok biztos benne, a másik két nőt nem ismerem fel. Nem is emlékszem rá, hogy a kocsmában láttam volna őket.
- Hölgyeim, igazán lenyűgözően festenek.
Nem is tudom, miért kezdek el bókolni, most nem ez a legfontosabb. Nincs itt az unokahúgom és a párja, nincs itt Elliot. Nekik valahol lenniük kell, ahogy a pálcáinknak is. Ahogy ezt kigondolom, a terem másik felében megjelenik egy komód, rajta a pálcáinkkal. Legalábbis valószínűleg, mert több darab is van a tartóban. Nem tart sokáig kiszúrni a sajátomat.
Megindulok feléjük, majd mikor már azt hiszem, hogy meg tudom kaparintani, nagy erővel nekicsapódik a kezem a tükörnek. De hogy lehet ez. Teljesen világos volt, hogy a komód a tükör előtt volt. Sokat jártam ebbe a szobába eddig is, mármint a másik itteni énem. Ismerem már ezt a helyet, mint a rossz pénzt, és biztos vagyok abban, amit láttam.
Az események sora azonban nem ér itt véget. A kezem nyomán elkezd megrepedni a tükör. Elveszem onnan a kezem, de nem időben. Az darabjaira törik, én pedig későn kapok már az arcom el, az egyik megsérti a bőröm. Nem is akárhol, hanem a nyakamnál. Érzem, ahogy lassan csorog le a vér. A csilingelő hölgy hang felé fordulok, közben utasításának megfelelően a kezemet a nyakamra teszem.
- Willow vagyok, kisasszony. Ha van egy zsebkendője, akkor könnyebb lenne elállítani. De nekem úgy is megfelelő, ha valaki letép az enyémből egy darabot.
Az ujjaim között kifolyó vérem jelzi, hogy a kezem nem feltétlenül lesz elég. Az tudom, hogy ez a karcolás nem ért ütőeret, de elég mély lehet ahhoz, hogy kellő vérveszteség mellett elájuljak egy idő után.
- Maguk jól vannak?


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Esmé Fawcett - 2019. 07. 21. - 21:04:42

Elvarázsolt kastély

(https://i.pinimg.com/564x/13/e5/3e/13e53ece2fe46ddf280aa009c7e497f2.jpg)

A harcos és a szörnyeteg



          Nagyon izgulok az előadás miatt, annyira, hogy még Ginevra bókját sem tudom értelmezni úgy igazán. De azért egy csókkal megköszönöm neki, hogy ki mer lépni velem az utcára. Nem is akármilyen módon, hanem mindjárt egy eseményre. Roxmortsban a Három Seprűben sok ismerős arccal találkozok, ami talán nem is meglepő, elég sok emberrel találkoztam eddigi életem során. Még olyan Roxfortos tanulókkal is összehozott a sors, akikkel egyébként nem biztos, hogy valaha találkoztam volna.
          A legjobban azonban annak örülök, hogy Ginevra végre a családom egyik tagjával is megismerkedik. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz majd könnyű. De minél többen állnak majd mellém, annál könnyebb lesz, ha esetleg van olyan, aki elutasít. Az asztalunkhoz lépve egy forró ölelésben részesítem Shirleyt. Sok dolgot köszönhetek neki, amiket nem is biztos, hogy képes leszek meghálálni.
          - Köszi, mi megvagyunk. Mi is örülünk neki, hogy sikerült végre egy közös programot találni, ahova mind a ketten el tudtunk szabadulni.
          Hamarosan Sophie is beesik, így már teljes az asztal társaságunk, és teljes az én köröm is. Sokkal jobban szeretem, ha olyanok vesznek körül, akiket ismerek, mint akiket nem ismerek. Ha menekülnöm kell, akkor tudjak hova és hogyan. Mert hát a párbajozás nem az erősségem. Erre egyelőre viszont nem lesz szükség, úgy tűnik. Simán elalszom bármilyen erősebb ráhatás nélkül, és még ez sem lep meg különösebben.
          Legközelebb, mikor magamhoz térek, akkor egy konyhában állok. Alig várom már, hogy nekiállhassak főzni, de valami készül, valami összeesküvés, aminek nem örülök. Morgok is a bajuszom alatt valami olyasmit, hogy „Miért az én főztömet kell elrontani.”, de ez legyen a legkevesebb. Fontos dolog van készülőben, ezt érzem a levegőben. A feszültség az egekig magasodik. Oldalra fordítom a fejem, ahol is egy nagyon csinosan öltözött nőt pillantok meg. Csak nem a király előkóstolója? Nem, ő a királyné udvarhölgye, de biztos jó lesz nekem ez így? Nem, ebben nem kéne részt vennem. Csak itt hagyom a pulton és elmegyek. Bár, ha az én ételembe kerül akkor is az én fejem fogják venni, ha semmi közöm se lesz hozzá.
          Mire felkiáltanék, hogy mi a fenébe sikerült belekeverednem, addigra magamhoz térek és az első gondolatom az, most még nagyobb bajba kerülök. Ez az illúzionista műve, de mégis hogyan? Annak legalább örülök, hogy ismerős arcok vesznek körbe, így mikor felismerem szerelmemet odamegyek hozzá és megölelem, megcsókolom. Bár valamiért úgy érzem, ez nem helyes, biztos vagyok benne, hogy ez annak a lénynek az ellenállása, aki most vagyok. Az ő története más.
          - Szeretlek – suttogom, majd a többiek felé fordulok. – Hol vagyunk?
          Tudom, hogy nem ez a legfontosabb kérdés, főleg akkor nem, mikor ők valami olyasmit vesznek észre, amit én nem. És ez a valami nem a mindenkin rajta lévő fura ruha, hanem a varázspálcák. Látom mindenki megindul a sajátjáért, így kicsit hátra maradok. Még jobb is, hogy így teszek, mert a sok embernek, aki odaér nem lesz jó vége. Az összes varázspálca ezer felé gurul. Mondjuk ez legyen a legkevesebb, majd megtaláljuk.
          - Mi volt ez?
          Valami morgás szerűséget hallok a közelemből, ezért az ellenkező irányba kezdek araszolni. A falon az edény alatt rotyogó tűznek köszönhetően egy árnyék jelenik meg, csak a testet nem látjuk hozzá. Ha már van közöttünk egy lovag, odaaraszolok a közelébe. Nem hiszem, hogy nagy segítség lennék még pálcával sem.
          - Nem voltam jó SVK-ból, párbajozásból sem. Van itt olyan, aki igen?
          Egy pillanattal később mindent és mindenkit beterít a liszt. Kíváncsi vagyok a végeredményre, mert csak így lehet esélyünk a túlélésre. No meg talán úgy, ha megtaláljuk a pálcáinkat, de az enyém jelenleg annyira kérdéses, hogy hol van, talán már nincs is egyben, épségben.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Avery Cassen - 2019. 07. 22. - 20:54:33
a   h e r c e g n ő   é s   a   t ü k ö r s z o b a
(https://kepkuldes.com/images/2d303e71da1d33a66b3824e352c4527b.jpg)

Olyan hirtelen riadtam fel a sötétből, amennyire az jött. Ajkaimon át szívtam be a levegőt, miközben kipattant a szemem, és az első, amit megláttam, az a padló volt - annyira hirtelen ért annak fényessége a... a... Valami mintha szétolvadt volna agyamban, és amikor felnéztem, olyan természetességgel mosolyogtam a mellettem álló nőre, mintha egész életemben ismertem volna. De hiszen ez így is volt - Anna volt az első barátom itt az udvarban, így hát hihetetlen boldog voltam, hogy mellette lehetek udvarhölgy. Épp akkor fordultam felé, amint szóra nyitotta ajkait.
- Emlékszel a Piroska és a farkas meséjére? Itt úgy látom, a vadász és a kislány különösen boldog befejezésben részesül, ha ez így megy tovább. A farkast pedig senki sem sajnálja, nem igaz? – kuncogott felém, amit igyekeztem minél halkabban viszonozni, ám ez nem biztos, hogy sikerült. Mindeközben lopott pillantást vetettem Tania hercegnő, és a mellette álló vadász felé, szemeim ráragadtak az értékes prémre, és mélységesen egyetértettem Annával. Még elképzelni is hihetetlen volt, milyen lehet egy ilyen ajándékot...
Ebben a pillanatban hirtelen felbukkant egy furcsa jelmezbe burkolózott alak, engem pedig arcul csapott a valóság. Végigbizsergett minden egyes porcikámon a döbbenetes felfedezés, és első reflexből a ruhámhoz kaptam, a hasam felé. Amikor lenéztem, egy díszes, világoskék ruhát pillantottam meg, ami amellett, hogy közel sem volt az én stílusom, egészen biztos voltam benne, hogy a ruhatáram szomszédságában sem szerepel. Meg amúgy is, hol a fenében árulnának ilyet? Valami régiségkereskedésen? Régiség... Felkaptam a fejem, és miután zavarodott pillantással illettem a mellettem álló nőt, aki ezek szerint minden bizonnyal az Anna nevet viselhette, körbefuttattam a szemem a szobában. Felfedeztem néhány ismerős arcot, az udvaribolond kilétén pedig még el is mosolyodtam volna, ha nem kerekedett volna felül rajtam a rossz érzés és a talán enyhe félelem, hiszen egy fél perccel ezelőtt még a Három Seprűben iszogattam a töklevemet.
- Mi a fene... - suttogtam inkább magamnak, aztán eszembe jutott a pálcám. Bár nem tudom, milyen varázslattal repíthettem volna vissza magam a rendes kerékvágásba, idegesen megtapogattam az oldalamat, de persze nyomát sem találtam a finom, sötétbarna fűznek. Mély levegőt vettem, mielőtt teljesen elfog az idegesség, és újra felnéztem - ám éppen, hogy kiszúrtam az átellenben lévő komódot, a mellettem álló megragadott, és hátrébb rántott. Mielőtt méltatlankodhattam volna ezen, észrevettem, amint Fawcett professzor a komód felé veti magát. A keze sima felületnek ütközött, és akkora erővel csapódhatott neki a tükörnek, hogy az mentem elrepedt. Összeszorítottam a szemeimet a záporozó szilánkok ellen, azonban miután a csörgés elhalkult, lassacskán realizáltam, hogy nem esett bajom - a ruha nem úgy, azt azonban nem sajnáltam.
Kicsit megremegett az ajkam, miközben lesöpörtem magamról a szilánkokat, persze csak óvatosan, nehogy megsértsék a kezem, és lassan újra körbesandítottam, a pálcámat keresve a szememmel. Aztán, ahogy eszembe jutott az előbbi, Anna felé kaptam a fejem.
- Köszönöm - mormoltam, és közben reméltem, hogy ha már engem elrántott a nagy üvegdarabok elől, ő sem sérült meg. Egyelőre ennek nyomát nem láttam rajta. - Te jól vagy?
Közben Fawcett mellett Tania és Sage is közelebb ért, ők már kevésbé voltak szerencsések, ami a sérülést illeti, a vér látványától pedig egy kicsit felkavarodott a gyomrom, így oldalra fordítottam a fejem, hátha kiszúrom a pálcáinkat.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sophie Vanheim - 2019. 07. 23. - 16:48:31
Kastélybanzáj
2000. 07. 09.
Mindenkinek, aki él, és annak is, aki nem
8)

tükröm, tükröm

(https://data.whicdn.com/images/148738593/superthumb.jpg?t=1417101662)

neeemiezaruhaa (http://4.bp.blogspot.com/-pCZk4hy0uUU/UXyTX_MuSnI/AAAAAAAAALM/3mXre5UkLvw/s1600/C1094red_LRG_01.jpg)


A többiekkel nem nagyon foglalkozva taperolom végig Lady Lottie nevelőnő társaságában a míves ruhadarabot, mert szerény kis szívem titkolt vágya volt az, hogy egyszer én is ilyenbe járjak. Vagy valki nemes lelkű férfiú ajándékaként kapok én is ilyen szép alkotást. De csak egy szimpla társalkodónő vagyok, akiről a legtöbb esetben csak megfeledkeznek az emberek.
Letörten sóhajtozok, miközben próbálok végigsimítani a fekete nadrágomon, de helyette valami olcsó kis szoknyaát markolnak meg kezeim. Összezavardova nézek ki a fejemből, hogy minek is akartam nadrágot tapintani magamon, hiszen az felháborító egy dolog, micsoda gondolat, egy nő nadrágban! Hogy is jut ilyen az eszedbe, Sophie!
A teremben végre szétnézek, és mér számomra furcsán régről ismerős arcokat pillantok meg. Taina hercegnő milyen gyorsan nő, hihetetlen, hogy szalad az idő. Bár a vadász kissé ilyesztő érzést kelt bennem, de mintha találkoztam volna már vele korábban, amikor valami helyen üldögéltünk több emberrel is. Na mindegy. Meghallom Lady Avery és Lady Anna nevetgélését és kíváncsian odasétálok hozzájuk, hogy megtudakoljam mi a nevetgélés tárgya, ugyan is nagyon szereem a vidám dolgokat. Épp erre a gondolatba táncol be az udvari bolond, mire a hangját hallva előugroik egy régi kép egy kastély tanterméből, amint valami sötét varázslatok kivédéséről hadovál egy néhány unatkozó diáknak.
Aztán hirtelen észbe kapok, mint a többiek. Újra végigsimítok a ruhán, és úristen miez a ruhaaaaa? Fú de béne, hogy áll rajtam, forgoldódom körbe a tükör előtt, mint valami eltévedt statiszta egy középkori forgatásról. Te jó és... Hol a bakancsom, egyáltalán mi ez a cipő? Ahogy elnézem a többiek is meglepődve pislognak egymásra, majd egyszer csak Willow prof. hirtelen beleüttközik a semmibe. Azaz a tükörbe, amiről lepattan, mint gurkó az ütőről. Ezt a fantasztikus mozdulatot Taina is elköveti, aztán vészjósló recsegés zengi be a termet. Az előttem lévő tükör is kirobban, én pedig igyekszem a szilánkokat kerülgetni. Aztán a kavarodás közben észreveszem, hogy Lottie elesik, a professzor és az elvileg leendő új rúnaismeret tanár vérzik. A többieknek csak a ruhánk szenvedi meg a kárt. Na, ebben a cafatolt formában máris jobban tetszik ez a szerelés. Bólintok, majd Avery felé sietek.
- Hűha, egy pillanatra azt hittem, az agyamba fognak állni ezek a szilánkok... - mondom felé feszülten mosolyogva, majd kicsit hangosan hozzáteszem.
- Ha az egész terem üvegből lenne és széttört volna vajon a semmiben lebegnénk vagy mi? - tanakodom, majd most veszem észre, hogy nincs meg a pálcám. Annyira bevett szokásom lett az, hogy nem hordom magamnál sehova, hogy fel sem tűnt eddig, hogy valami hiányzik.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Lilium Leddicius - 2019. 07. 23. - 19:56:39
Kísértet kastély
✿✿✿
2000. július

All in one

(https://data.whicdn.com/images/299409246/superthumb.jpg?t=1508113720)

A nagy szörnyeteg csetepaté

✿hacuka✿ (https://i.pinimg.com/564x/96/f1/b3/96f1b323880e74269de010ccc875d331.jpg)
✿halló halló halló hallucináció✿ (https://www.youtube.com/watch?v=A8oIrWyBBHs)


Istenem, te jó ég egy óriási cselszövés közepébe csöppenek bele, ami annyira felpezsdíti mindenemet, hogy alig várom azt a bizonyos negyedik Kistófot, vagy hogy is hívjákot szenvedni láthassam a méregtől. A helyiségben kifejezetten dermedt és feszült csend van, de engem valahogy ez teljesen hidegen hagy, még az is, ahogy a mellettem álló szakécsnő morgolódik meg bosszankodik, hogy az ő főztjét így elrontani.
- Ugyan, ugyan, ez inkább lesz még zamatosabb - válaszolom vigyorogva. ha tehetném én is mérgenném a mérget, mert őrjítően kíváncsi vagyok mit is tesz pontosan a fenséges uralkodónkkal, akit amúgy én is szívesen látnék holtan, mert olyan sokat ártott mindennek. De amúgy ő ki a szötymörő? Tolakodik elő a fejemben egy bizonytalan hang, mire csak a szememet forgatom.
Közben látom, hogy a királynő lovagja és annak apródja úgy méregeti Esmé szakácsnőt, mintha valami véres takony lenne, pedig iagzából ő csak a művét félti. Én, mint művész ezt teljesen megértem, én sem szeretem, ha a boncolásaimat nem értékelik az emberek. De ez mégis megint honnan a fenéből jött? Udvarhölgy vagyok, aki szereti  a vért, de igazából ennyi az egész.
Közben pedig igatottan figyelem, ahogy Shiley átadja a szép üvegcsét a királynőnek, akit mindennél jobban tisztelek és nem nagyon szeretném, hogy porba hulljon a feje, ugyanis abba nincsen semmilyen kínzás, olyan hamar véget érne az egész... De már megint miféle méltatlan dolgokat gondolok. Két kezemmel megpofozgatom egy kicsit az arcomat, majd eszebe jut, hogy én minden vagyok, csak nem társalkodó nő, és kissé megkönnyebbülve, hogy levedlem azt a fura szerepet, amit valaki, jobban mondva az illúzionista rám aggatott az imént fellélegzem.
Már megszoktam, hogy nem vagyok ura az elmémnak, de ez a fajta uralom kicsit feldühít. Aztán észreveszem azt a könyvespolcot, ami hívogatóan szól felém, és kiszúrom az én egyetlen jó barátomat és társamat, a pálcám. Aztán már ugrom is a felé, mintha az életem múlna rajta, és amúgy halvány gőzöm sincsen miért akarok én annyira az életemet és a véremet feláldozva, az Alaxej nevű pasassal versenyezve megkaparintani a pálcámat. De azért kűzdök, és a szerencse még mellettem is áll, mert hopp, a kezebe kerül a varázspálcám és máris új energiával töldődöm meg.
- Bocs, halvány gőzöm sincs, minek rohantam ennyire eszeveszetten érte, mintha más uralná a testem - tápászkodom fel a földről, nevetgélve. Majd vesztemre és a lassúságomnak köszönhetően engem is beterített valami fura fehér köd, mire prüszkölve jövök rá, hogy lisztbe lettem burkolózva. Közben valami morog és acsarog, és mintha Ginerva is megkérdezné, hogy ez az egész illúzió-e, de valahogy nem voltam benne olyan biztos, hogy ha leharapná a kezem az illúzió, nem lennék e a valóságban is félkezű. Azért igyekszem eloldalozni a figyelmeztetésre, és kíváncsian nézem, hogy mi történik.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Hunter Collins - 2019. 07. 24. - 21:36:14
S e h o l r o s z á g_k i r á l y a
 é s_a z
Ü v e g h e g y e k_h e r c e g e
2000. július

(https://i.pinimg.com/564x/09/87/ce/0987cef3ec8ce968ebd6f5756e8da205.jpg)

Felszegett állal tekint előre, mereven, mint holmi szobor. Háta szögegyenes, keresve sem lehetne jobb állású ifjút találni a vidéken. Fegyverét biztos kézzel fogja, másik maga mellett, szorosan, mintha tényleg valaki kőből faragta ki volna, nem moccan, csak a pislogása és szabályos lélegzetvétele árulja el, hogy emberrel van dolga, nem műalkotással. Ruháján egy folt, egy gyűrődés sem, minden gombját fényesre suvickolja minden reggel, egyfajta rituálé, pedig koránt sem volt sosem pedáns, csak amikor ráragyogott a szerencse. Szegény fiú volt ő, nem várt rá semmi az életben, csakhogy valaki inasa lesz, talán ha a karja erősödött volna kicsit előbb, beállhatott volna a kovács mellé, vagy molnárlegénynek, de a sors a palotáig sodorta, ahol aztán... Végre lett valaki! Kitartása, akarata meghozta a jutalmát, nem csoda hát, ha büszkén áll a hercegnő mellett és ha kell, egy méhecskétől is megoldja, keze gyors és ügyes, figyelme pedig az asztal felé indul. A király és a herceg tanácskoznak, násznak néz elébe a királyság, boldog és gyöngyöző korszaknak, azonban ő csak őr, nincs szava, nem is szólal meg, csak mikor kérdezik, akkor is röviden. Egy aprót változtat lábtartásán, vált, a balra helyezi kicsit a súlyt, és a furcsa virágra vetül az ő tekintete is, amelyet maga a király is kiszúr. Noha, semmi veszélyes nincs a botokban, amelyeket valaki oda helyezett, mégsem érez jót felőlük. Talán a cselédlányok mókája tán? Majd jól megfeddi őket valaki érte, talán a távoli herceg kérése, sosem tudni. Mégis, ahogy tovább nézi... Nézi... Hunyorogni kezd, aztán egyszeriben rezzen össze, mintha valaki arcul csapta volna.(...)
Nagy levegőt vesz, álomból ébredt fel. Lassan dereng neki minden, mintha az álmot altató okozta volna, mélyre és sötétre alkotta volna, amelyből nehezen, lázálomtól kísérve ébred fel. Felsejlik előtte, hogy nemrég még a székén ücsörgött, hogy érzett valami fogást a vállán és aztán... aztán... a sötétség. Akaratlan nyúl a vállához, mintha még most is az ott pihenő kéztől tartana, de az ujjak helyett valami mást érez. Egy váll-lapot, fura anyagot, odapillant hát.
- Mi a f... ? - emeli maga elé fehér kesztyűbe bújtatott kezét, a másikra is rátekint, amiben a fegyver pihen. Az előbb még ott terpeszkedett mellkasában a büszkeség, hogy ő ifjú őrként a király közelében lehet, a király, akiről fogalma sincs mégis, kicsoda. Zavart kettősség, tartásán lazítva, tekintetét ide-oda tekergetve találja meg az ismerős arcokat, ismeretlen csomagolásban. Mire azonban bármit is mondhatna, sziszeghetne, vagy akármi, a király, a férfi úgy pattan fel, mint akinek tűt szúrtak a hátsó felébe. És mint az őrült, ki letépte láncát ugye, úgy veti rá magát a vázára, amazok pedig nem botok, hanem.
- A pálcám, mit keres ott a... - már hajítaná el a fegyverét, de a föld megbillen, remegni kezd. Belesajdul a kettősségbe a feje, aztán a palotaőr büszkesége eltűnik, az ő zavara ül oda, az, hogy ő illuzionista estre jött és mesébe, te jó ég, egy mesében találja magát. Gyerekkora óta nem hallott mesét, sőt, akkor is csak rövidet és hülyeséget, neki kimaradt az ágy melletti olvasás, így duplán értetlen. És most még a fények is eltűnnek, megint a sötétség, megint a mély semmi, de ebben már ébren marad, nem hunyja le szemeit, rögtön tapogatna is, legalább a pálcát. A pálca... De ő nem kaparintja meg, cserébe a hercegnő, a lány esik neki, megbillenve tartja meg őt, magát is, mégis, erősen csapódik valakinek. Fene tudja, ki ez, mordulva tántorodik hátra és végül az asztalban tud kapaszkodva állva maradni, persze, kissé neki is esik, de ez apró sajgás, fejét ide-oda tekeri, de nem tud tájékozódni és ez bosszantja.
- Valakinek, ha már fény lesz... - lesz? Nem tudni. Reméli. - Valami fogalma..? - támaszkodik tovább, majd leguggol lassan és megtapogatja a földet, de a pálcáknak nem érzi nyomát. Így csak sóhajt, és végigtapogatja ruháját, de hát, ez nem az övé így ebben nem lapul meg öngyújtója. Káromkodik egy sort, és vár a csodára. Egyelőre hasztalan és ez jobban bosszantja, mint a sötét, amely még mindig remeg és morajlik. Rájuk ne dőljön ez a kóceráj...
- Ha most jön a gonosz mostoha, és elátkozza a királyságot, ér röhögni? - ez a mese ugrik csak be neki, talán akkor hallotta, amikor még némileg próbáltak neki normális életet adni. De régi és ködös, ennyi, amire lényegében emlékszik. A francnak jött ide...


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: A Dementor - 2019. 07. 25. - 08:12:14
ELVARÁZSOLT KASTÉLY
Kérem, hogy mindenki olvassa el az összes kis mesét, ne csak a sajátját!
Fontos infók lehetnek benne!

Seholroszág királya és az Üveghegyek hercege
(https://i.imgur.com/cghnd9C.jpg?1) (https://i.imgur.com/BYHxGrA.jpg?1) (https://i.imgur.com/mgGur0u.jpg)

A rengés enyhülni kezdett, de nem szűnt meg egészen. Ezt Mirabella is érezhette, mikor kezébe fogta a pálcát és megpróbálkozott egy Lumos Maximával. Sajnálatos módon azonban nem saját fegyvere akadt a kezébe, hanem egy idegen, meglehetősen makacs pálca, egészen pontosan az a lucfenyő darab, amiért korábban Elliot herceg próbált nyúlni. Így fényt nem sikerült előcsiholnia belőle, ellenben ujjai között izzani kezdett a pálca, mint egy felhevített fémdarab, érezhette, amint megégeti a bőrét. A magát félig-meddig még mindig királynak képzelő Christopher azonban sikeresen ragadta meg szilfa pálcáját és máris apró fénycsóva tört ki abból. Elliot oldala és karja az esés miatt bizseregni kezdett a fájdalomtól, de mégsem erre figyelt fel először. A teste ugyanis éles kínt jelzett valahol a tenyerétől pár centire, egészen közel a máskor kéken lüktető verőerekhezl. Ahogy odaért, megérezhette a nedvességet, akár csak a segítségére siető Mr. Forest. Ugyanilyen sebet fedezhetett fel magán Scarlett, aki éppen csak összeszedte magát a földrengés után. Merel hercegnő Lumosa is felvillant hamarosan a még mindig elképesztő sötétségben, de az ő csuklóján is apró vágás jelent meg, jóformán a semmiből. Hát nem eldobta a pálcát fájdalmában? Hunter Collins, kissé még összezavarodva a történtek felett, próbálta visszanyerni egyensúlyát az enyhülő földrengésben. Ez sikerült is volna neki, ha a vérző sebtől megtántorodó Merel hercegnő nem löki megint meg.
A rengés ugyan csökkenni kezdett, de a sötétség megváltozott. Sűrű, fekete ködnek tűnt, amin alig-alig hatolt át a pálcák fénye. Hamarosan mindenki csuklóján ott díszelgett a seb, ami először Elliot és Scarlett, majd Merel csuklóján jelent meg.

A harcos és a szörnyeteg
(https://i.imgur.com/C0f4R8u.jpg?1) (https://i.imgur.com/oqq2S3V.jpg) (https://i.imgur.com/sS4Ld84.jpg?1)

A morgó teremtmény képe egyre csak nőtt a falon.  Alexej lovag előkapva a lisztet próbálta láthatóvá tenni a szörnyet s mintha valami derengett is volna ott a hatalmas fehérségen át, ám az nem volt több egy szőrös mancsnál. A Lex Ignis varázslat sem volt elég semmire, leszámítva, hogy felbőszítse a fenevadat. Az árnyékon keresztül láthatták, ahogy megremeg, majd üvöltése betöltötte a konyhát. Először Esmét, Ginevrát és Shirleyt érte a lökés, amitől a padlóra kerültek, Olivia királyné azonban mást érezhetett. Mintha a gondolatait sűrű köd lepte volna el, minden tompa álomszerűbb képnek tűnt, mint eddig. Szédelegve kapaszkodott meg a tűzhelybe s mintha nem is érezte volna annak égetését ujjain. Lilium kisasszony éppen a vágásra lett figyelmes a csuklójánál, mikor őt érte valami csapás féle, amitől egyenesen bezuhant a sarokba, immáron lisztesen, véresen. A fenevad ismét lesújtott, ezúttal Florianra és Alexejre, akik egymás hegyén-hátán landolva zuhantak neki a konyhába vezető ajtónak. Mindketten nagyot nyekkentek, olyannyira, hogy a lovag fejéből ömleni kezdett a vér.
A szörnyeteg megint felüvöltött s hamarosan azok csuklóján is megjelent a mély, de aprócska vágás, akik eddig megúszták. Mindegyikük karját és ruháját bemocskolta a vér, testüket átjárta a fájdalom.

A hercegnő és a tükörszoba
(https://i.imgur.com/CEBOcRC.jpg?2) (https://i.imgur.com/PT34WSZ.jpg?1) (https://i.imgur.com/eVZzVGK.jpg)


Anna és Avery lettek figyelmesek egy újabb komódra, immáron nem a terem két végében álló tükrökben. Az egyik hosszabb, nyugatifalon fekvő, kissé torzító tükörnél pillantották meg. Anna kisasszony szinte gondolkodás nélkül sétált oda, hogy ujjaival megérintse azt, de ő is csak hideg felületet talált. Ez a tükör ugyan nem repedt meg, de a csuklójánál mély vágást pillantott meg, ami a semmiből jelent meg. A csinos ruháját bemocskolta a vér, s ugyanerre a jelenségre lehetett figyelmes Avery is saját testén. Willow, az udvaribolond - bár viszonylag ellátották a korábban szerzett sérüléseit -, egy kicsit megszédült. Valami hangféle költözött a fejébe, ami egyre hangosabban kántálta: Ölj, ölj, ölj! Vajon ellen tud állni neki? Elég erős hozzá?
Sage és Tania hercegnő jó ideig egymással voltak ugyan elfoglalva, de a vadász hamarosan egy újabb tükörképet pillantott meg a lány vállai felett, benne a pálcák képével. Így odasietett, hogy megérintse ujjaival azt is, nem számított már a vérzés, a felszíni sebek. Meg akarta szerezni a fegyvert, amivel minden bizonnyal jobban bánt, mint az íjjal. Amint bőre a hideg felülethez ért, ő is megérezhette a csuklóján ejtett vágást. Beleborzongott és hirtelen nem is futotta többre, mint egy rémült pillantásra, amivel Taniát illette. Sophie kisasszony éppen fel akarta segíteni Lottie-t, mikor észrevette, hogy kinyújtott kezén ugyanazon vágás keletkezik, mint Anna, Sage és Avery esetében. Az ő ruhája is mocskos lett a vértől, ráadásul a nevelőnő is a szeme láttára vált köddé. S hogy hová tűnt? Azt csak ő tudhatta a Tükörszoba társaságából, ugyanis először megpillantotta Alexej lovagot, amint harcolni készül, ám nem állt meg itt a kép. Hamarosan egy sötét, átláthatlan helyiségben találta magát, a földön fekve, éppen csak megpillantva Christopher király sziluettjét a pálca sápatag fényében.
Hamarosan még egy tükör repedt meg, ám ez nem szórta ezer felé szilánkjait. Talán azért, mert senki sem ért hozzá… ám még is, mintha valahogy ezzel a hanggal egyszerre, a többiek csuklóján is mély vágás jelent meg.



A következő KM-reag augusztus 1-én érkezik
Mindenki úgy és annyit írjon, amennyi kényelmes!
Reagsorrend nincs.
Figyelem! A csoportok között van átjárás, megpróbálhattok
átjutni egyik meséből a másikba!
A reagok 3-3 pontot érnek, amik
az új tanévhez lesznek elszámolva!
Csók 8)


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sophie Vanheim - 2019. 07. 25. - 11:04:50
Kastélybanzáj
2000. 07. 09.
Mindenkinek, aki él, és annak is, aki nem
8)

trükköm, trükköm

(https://data.whicdn.com/images/148738593/superthumb.jpg?t=1417101662)

neeemiezaruhaa (http://4.bp.blogspot.com/-pCZk4hy0uUU/UXyTX_MuSnI/AAAAAAAAALM/3mXre5UkLvw/s1600/C1094red_LRG_01.jpg)


 A nagy kavarodás teljesen felbolygatja úgy az egész társaságot, és mindenki önmagához képest is totál szétesik. És az állapotunkat pedig még a ruháink is engedelmesen követik. Ahogy körbenézek a cécóban, meglátom Lottiet, ahogy elvágódik, én pedig sebesen sietek felé, közben olyan hülyeségeket kiabálva, mint:
- Lottie kiasszony, jaj, Lottie kiasszony... - már megint mi a bánatot rikácsolok, csapkodom meg futás közben két oldalt az arcom. Nem vagyok egy elcseszett mese lúzer szereplője. - Lottie, jól vagy? - kérdezgetem, mikor letérdepelek mellé. Mér éppen azon gondolkodom, hogy mennyire vagyok jó erőben, hogy felrángassam, amikor elengedem a kezét, amit markolok, és fájdalmasan sziszegve a csuklómra szorítom a szabad ujjaimat. Ez meg mi ez ez? Pillantok az ujaimon keresztül  amély vágásra, ami a csuklómon keletkezik. Csak közel álhattam ahhoz a tökörhöz, de akkor miért most veszem észre? Nagyon éget a seb, de ez a szenvedés lassan másodlagossá válik a számomra. A következő pillanatban olyan esemnyének leszek a szemtanúja, ami egy hangos sikolyt kényszerít ki belőlem.
Pukk. Eltűnik. Semmi sem marad belőle. Köddé válik. Lottie köddé vált. Ég veled, ismeretlen boszorkénytársam, gondolom megilletődve, ám a szomorúságomat felváltja a meglepődés, mivel egy full páncélos pasi veselkedett neki valami fura harcnak, és Lottie is ott volt jól meghúzva magát az ottani őskáoszban. Mielőtt kigondolhattam volna akár annyit is, hogy bakfitty, hirtelen eltűnik minden a szemem elől, és némi ideig őszintén azt gondolom, hogy én megvakultam. Azt érzem, hogy én is fekszem, pedig az előbb tisztán emlékszem, hogy térdepeltem.
Ahogy nagyokat pislogok, és mindenféle emberek felől hangokat hallok, észreveszek egy fószert, aki halovány fény takar be. Erre araktalanul is beugrik egy nagyon régi dal a semmiből a fejembe. Elvarázsolt meseország az egész.
Meseország királya egy őszes úr, kit mindenki becéz, Gedeon bácsi, a nők bálványa...
Megrázom a fejem, és magamra erőltetem azt, hogy csendben legyek, mert semmi kedvem vihogni, még a végén azt hiszi rajta röhögök. Viszont jöbb ötletem nem lévén felé kezdek tapogatózni, reménykedve abban, hogy nem rúg fejbe senki és én sem esek át senkin. Hirtelen azonban megtorpanok, és eszembe jut, hogy a pálcám a túlvilágon hagytam. Eh, majd csak előkerül, vonom meg a vállam, eddig is megvoltam nélküle. Próbálom magam bíztatni, ám mégis hiányzik. A kezemet a semebhez szorítom továbbra is, mert nem igazán csillapodott a fájdalom.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Scarlett Bridget - 2019. 07. 26. - 19:14:52
Seholroszág királya és az Üveghegyek hercege


Kinézet (https://i.imgur.com/ZlSoVqP.jpg)


Mosolyogva fogadtam Mirabella válaszát, miszerint bizony az én ruhám is kiment már a divatból. Elég nyugodtan kezelte a helyzetet, szinte irigyeltem is kicsit, hogy ennyire bírja magát tartani ebben a lehetetlen, fura szituációban. Ráadásul még viccelődni is maradt ereje, hát nem semmi a csaj! Nagyon szimpatikus volt. Idáig csak köszönő viszonyban voltunk háztársként, igazából fogalmam sem volt róla, hogy milyen ember volt idáig, de kezdtem picit jobban megismerni, ami pozitívum volt számomra. Még mindig nehezen érintettek a múlt eseményei, de próbáltam magam túltenni rajtuk, amennyire lehetett. Tisztában voltam azzal is, hogy a rossz emlékek és a szeretteim elvesztése mély nyomott hagyott bennem, amelyre örökkön örökké emlékezni fogok. Ez pedig mindig elszomorított...
- És tényleg! - vigyorogtam a lányra, mikor közölte, hogy a sárkány bizony nincs is olyan messze tőlünk, mint gondolnánk. Közben egyre melegebb lett a helyzet, és alig bírtam kapkodni a fejem, hogy mikor mi történik... annyira gyorsan történt egymás után minden, hogy egyszerűen képtelen voltam követni az eseményeket. Persze a pálcákig már nem jutottam el, nem volt olyan szerencsém, hogy akár hozzá is érhessek a sajátomhoz vagy bármelyikhez. A pálcák borulása után, avagy az asztal megbillentés attrakció után, elszabadult a pokol. Miután minden elsötétedett, majd földrengés következett be, totális káosz lett a helyiség területén, mindenki szó szerint a sötétben tapogatózott, és nem a jó értelemben. Szerencsétlenségemre a lábujjamra esett valami tárgy, így nem sokáig jutottam el, menekülni se volt esélyem, bár a félelem hevében földbe gyökeredzett a lábam, úgyhogy egy helyben toporogtam. Közben kiderült, hogy a háztársam okozta seprűjével a jelenlegi fájdalmat, de elnézést kért, ezt pedig nagyon méltányoltam.
- Semmi baj, lehetett volna rosszabb is - mondtam neki nyöszörögve. Eléggé be voltam tojva a látottaktól vagyis nem látottaktól, a sötétségtől, a rengéstől, az emberek kétségbeesett zsivolyától. Mirabella közben belekarolt a karomba, amit egyáltalán nem bántam, mert így kevésbé éreztem egyedül magam.
- Csak nyugodtan! - biztattam félénk hangnemmel, reméltem, hogy nem most jön el a vég, hiszen még annyi minden elintézni valóm volt a való életben. Bíztam benne, hogy ez olyan történés, mint egy rossz álom, de kétségeim voltak effelől. Egymásba fogódzkodva vártuk a történtek kimenetelét, nagyon örütem volna, ha végre túljutunk a nehézségeken, de az is bennem volt, hogy az első a túlélés mindenek felett. Ennek megfelelően egy helyben maradtam a másikba karolva, egy tapottat sem mozdultam, bízva abban, hogy hamarosan véget ér ez a rémálom. Közben a háztársam hirtelen elkiáltotta magát, hogy "Lumos maxima", majd kíváncsian vártam a fejleményeket. Még mindig nagy volt a káosz, a rengés se szűnt meg, csak csillapodott valamennyire. Hirtelen a távolból egy apró fénycsóvát véltem felfedezni, majd a tenyeremtől pár centire a verőerekhez közel éles, lüktető fájdalmat véltem érezni.
- Aúcs! Mi a fene? - szisszentem fel a fájdalomtól, majd a másik kezemmel vizslatni kezdtem a fájó területet, amely hatalmas fájdalmat okozott.
- Ez iszonyú! Te jól vagy? - kérdeztem szenvedőzve a háztársamtól. Nem tudtam, honnan jött ez a kín, azzal se voltam tisztában, hogy más is osztozott benne vagy csupán én kínlódtam vele. Volt egy olyan érzésem, hogy egyre komolyabbá kezd fajulni a helyzet, amit nem szabad félvállról venni.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 07. 27. - 08:31:17
Elvarázsolt kastély
(http://i.pinimg.com/564x/db/c8/63/dbc8631a75c387258db129b7deda5b96.jpg)

2000. július 7.

.prince outfit. (https://i.pinimg.com/564x/33/14/1f/33141ffccb9560b617afdcb00c2d483a.jpg)

Az oldalamra esve éreztem, ahogy a karomban és a bordáim környékén furcsa bizsergés fog elé. Nem érdekelt a fájdalom, sem az, hogy Nathaniel aggódva vetette magát mellém. Nem számított, kinyúlt a kezem arra, amerre a pálcámat láttam korábban. Meg kell szerezned, O’Mara… meg kell szerezned! A hang kántált a fejemben szokás szerint, mert tudta: kelleni fog az az átkozott pálca, ha életben akarunk maradni. Ujjaim persze a semmibe kapta. Talán már régen elgurult jó messzire, mikor Nat felém lépett. Könnyedén elsodorhatta a testével. Ráadásul az érintése nyomán egyszerűen összerezzentem... volt ott valami a csuklómnál, ami egész egyszerűen égett a fájdalomtól. A pálcák halvány fényében meg is pillanatottam azt a vékony vágást a „senki” feliratú hegem felett, amiből szivárgott a vér.
– Mi a szar?– Fakadt ki belőlem. Már régen nem érdekelt az, hogy Chris az előbb itt játszotta a nagykirályt és persze rohadt röhejesen be akart vetni még egy várbörtönbe is. Abból tudtam meg nagyjából, hogy ez nem igazi álom. Cartwright pontosan úgy viselkedett, ahogy vártam tőle. A normális viselkedés számára nem volt opció, az indokolatlan dacoskodás viszont annál inkább… ráadásul baromi viccesen nézett ki koronában. Ha valaki nem való királynak, akkor az ő.
– Tök mindegy, csak vér! – közöltem Nattal.
Kell a pálca! O’Mara, keress! A hang úgy parancsolt rám, mint valami elcseszett kutyára, én pedig pontosan úgy pattantam. Négykézlábra verekedtem magam és véres nyomot hagyva magam után elkezdtem valamerre haladni a hirtelen igencsak sötétté váló helyiségben. Olyan volt, mintha valami sűrű ködfátyolon át bámultam volna a többieket.
Cartwright pálcájának hideg fény felé haladtam, remélve, hogy a közelében kötött ki az enyém is ebben a nagy fejetlenségben. Szerencsére már nem remegett annyira a padló alattunk, így könnyebben is tudtam mozogni előre. A pálca, a pálca, a pálca… A hang még mindig kántált, őrültebben, mint máskor. Egészen addig, míg el nem jutottam Chris lábáig. Végig tapicskoltam mindent körülötte, mert abban a sötétségben nem láttam semmit.
– Hol a fenében van… – Magyaráztam halkan magam elé, egészen hasonló stílusban, mint a hangok a fejemben. – Bassza meg, O’Mara, hogy tudsz mindent így elcseszni… – Közben megragadtam Cartwright bokáját és a lábán, a a felsőtestén kapaszkodva feltápászkodtam, alaposan összekenve őt is az egyre csak vérző csuklómmal.
Egy pillanatra szembe is néztem vele. Láthatta rajtam, hogy egészen megzavarodtam. Nem ettől a helytől, hanem az egyre mantrázó hangtól, ami a fejemben van. Ebben a környezetben sokkal őrültebbnek tűnt, mint korábban. Vedd el a pálcáját… Erőszakosan suttogta bennem, a tekintetem pedig a Cartwright kezében szorongatott, cseppet sem ismerős darabra vándorolt… majd vissza az arcára.
– Ez nem lucfenyő. – Böktem ki, bár nem neki, hanem leginkább magamnak, de kívülről úgy festhetett, mintha vele próbálnék csevegni. A kezem még mindig a vállán pihent, tönkre téve a királyi palástot… vagy mi a jó büdös franc volt rajta. Mindenesetre a véremtől az is kicsit átnedvesedett. Kellet egy pillanat, mire minden tisztulni kezdett és kiböktem: – Hol van Mira… és Merel? – A hangom aggódóvá vált.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Florian le Fay - 2019. 07. 27. - 16:59:18
A harcos és a szörnyeteg
▪ 2000 július 7 ▪
mindenki
(https://i.pinimg.com/564x/1d/23/ce/1d23ce237560415eddb3be8219a1f9f9.jpg)

A lisztből keletkezett ködből egy mancs rajzolódott ki. Már nem csak álomnak tűnt az, amibe sikerült belekeverednem az illuzionista előadásán, hanem lidércnyomásnak, amitől nem tudtam egész egyszerűen szabadulni. Hiába gondoltam arra, hogy: jól van, Florian, most már ideje magunkhoz térni, nem ment. Minden túl valóságos volt, hiszen ezeket az embereket láttam már odakint és a korábban elcsípett beszélgetéseik alapján egyre biztosabb volt, hogy ők sem tudják mi ez az egész. Nem tudtam koncentrálni persze, csak is arra, hogy meg kell szereznem a pálcámat, varázsolnom a Roxforton kívül, mielőtt az az izé, aminek a képe egyre csak nőtt a falon, végezne itt mindenkivel.
Hallottam a suhintást a levegőben, ahogy lecsap valami azokra a lányokra és nőkre, akik egy területen gyűltek össze. Csak a lisztes mancsot láttam mozogni a levegőben, furcsa hatást kölcsönözve az egész helyzetnek és mikor ők mind a földre kerültek, összerezzentem. Éreztem, hogy mi leszünk a következők, aztán jött az ütés a hasamba, az oldalamba. A hátam az egyik ajtónak csapódott, majd nyekkenve hullottam a kőpadlóra… még mindig pálca nélkül természetesen.
– Valamit tennünk kell, Sir! – Mondtam, hirtelen beleélve magam a helyzetbe. Tetszett a fegyverhordozó szerepe, aki kiemelkedő tettet végrehajtva akarja lenyűgözni a lovagot, a családját, a királyát. Eléggé hasonlított rám. Bennem is ott volt mindig a vágy, hogy valaki legyek, mint a nagyapám. – Meg kell óvnunk a fehérnépet!
Nem bírtam ki, elvigyorodtam a saját mondandómon. Meglehetősen viccesen hangzott ilyesmi a számból. Pontosan addig volt ilyen jó kedvem, míg meg nem pillantottam Sir Alexej fején a vért. Az úgy folyt végig a fülétől a nyakáig, hogy utat talált magának a ruhája alá.
– Hát akkor, nekem kell tennem valamit! – Pattantam fel, de akkor meg üvölteni kezdett a szörnyeteg. Beleremegett talán az egész konyha is, de nem figyeltem, ugyanis a tekintetem a csuklómra vándorolt, amiből megindult a vér még jobban bepiszkolva a koszos ingemet. A vágás, mintha csak úgy magától keletkezett volna ott. Megráztam a fejemet, remélve, hogy a saját álmom már csak tudom irányítani. Hiába koncentráltam. A seb nem tűnt el, a vér egyre csak folydogált a bőrömön, a ruhám alatt is már.
– Pálca… – Pillantottam le megint oda, ahol korábban a sajátomat kerestem a szekrény alatt. Valami fa kilógott onnan, így azonnal rávetettem magamat és megragadtam. Nem figyeltem, lehetett akár egy fakanál is. A lényeg az volt, hogy felpattanjak a konyhaasztalra, lerúgva jó pár előkészített ételt és egyenesen a manccsal szembe kerüljek. Rászegeztem a pálcának vélt fadarabot, ami nem is biztos, hogy a sajátom volt.
– Pherecitius mangicus!– Kiáltottam és közben azon imádkoztam, hogy ezúttal sikerüljön a fagyasztóátkot tökéletesen kiviteleznem. A tanév folyamán sem voltam elég ügyes ahhoz, hogy végrehajtsam a dolgot, de ez más volt. Vészhelyzet, muszáj volt tennem valamit.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sage Bolton - 2019. 07. 27. - 18:38:55
TO; M I N D E N K I

2000. július 7.
(https://66.media.tumblr.com/4133902488bae49633778273acef8f4d/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o1_400.gif) (https://66.media.tumblr.com/972a86ca9d7b1e3f4149be3cb91e6e09/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o3_r2_400.gif)

"The moment you doubt whether you can fly,
you cease for ever to be able to do it."

Még mindig égett a seb a szemem alatt. Nem lehetett több vékony karcolásnál, de úgy siklottak végig a cseppek az arcomon az állam felé, hogy még Tania is kaphatott belőle egy keveset. Nem számított, csak az, hogy ő jól van, legalábbis fizikailag. A bólintása nem győzött meg. Hallottam, amint megváltozik a légzése és mintha a szemében is ugyanaz vagy legalábbis hasonló csillogás derengett volna, mint ott az italbolttól nem messze, mikor az az ismeretlen fickó próbált meg kikezdeni vele. Nem léptem el, hagytam, hogy az ujjai a tegezt tartó szíjba csimpaszkodjanak. Ha ez adott neki biztonságérzetet, én készen álltam hagyni neki magam. Hagytam magam a két udvarhölgy felé sétálni. Sőt, úgy ránthatott, hogy még le is guggoljak vele.
Anna és Avery sem sérült meg túlságosan. Szerencsére a szilánkok csak a ruhájuk finom anyagán ejtettek vágásokat.
– Üdv! Gyógyító vagyok. Nem tudom, mennyire súlyos az a nyaki sérülés, de szorítsa rá a kezét a biztonság kedvéért, így – szólalt meg Lady Anna. Nem, nem Lady Anna, csak Anna, mert már tudjuk, hogy ez az egész csak egy álom vagy mese. – Ha megtalálom a pálcám, és megengedi, meggyógyítom. És azt is.
Szóra nyitottam volna a számat, hogy megmondjam, semmi szükség erre. Nem érdekelt az a karcolás, magától is meggyógyult volna, Taniáért viszont aggódtam. Nem volt jó bőrben, talán a tükörtörés zaja vagy a meglepően ijesztő és idegen helyzet váltotta ki belőle. Örültem, ha nem húzza el a kezét tőlem. Inkább maradtam volna a közelébe, hogy vigyázzak rá, míg ki nem keveredünk erről a szörnyű helyről. Az én tekintetem is persze időnként eltávolodott tőle, hogy azt kutassam, hogyan juthatnánk ki erről el a helyről. Mindennek van egy megoldása, csak jó felé kell kutakodni.
Nem tudtam megszólalni még sem. Még Willow kérdésére sem. Túlságosan lekötötte a figyelmemet, hogy alaposan körbe nézzek és még Taniára is vigyázzak. A sebről is egészen gyorsan megfeledkeztem, csak akkor jelezte égető fájdalommal a jelenlétét, mikor pislogni merészeltem egyet. Aztán meghallottam Sophie, a társalkodónő hangját valahonnan mellőlünk és mintha láttam volna valakit eltűnni éppen előtte.
Ahogy elnéztem abba az irányba Tania vállai felett egy még sérülésmentes tükörben megpillantottam a komód tükörképét, rajta a pálcáinkkal. Ott volt az enyém is: 12 hüvelyk hosszú, ébenfa. A vékony felület markolati részén rúnák voltak, amiket én vésettem bele utólag. Könnyen felismerhetővé tette a mintázata. Szükségem volt rá, tudtam, hogy anélkül csak nagyon nehezen fogom megoldani ezt a helyzetet és minél előbb távozni akartam.
Nagy léptekkel, Taniát magammal húzva indultam meg a tükör felé. Reméltem persze, hogy én nem töröm össze a hatalmas felületet és ijesztem meg újra. Nem akartam neki több kellemetlenséget okozni annál, mint ami már amúgy is rátalált.
– Bízz bennem, nem fog megvágni – ígértem, mintha legalábbis parancsolhatnék annak, ami körbe vesz minket. Előre nyúltam, hogy megérintsem a tükröt. Ujjaim éppen csak érintették a hideg felületet, mikor megjelent az a vágás a csuklómon. Nyögtem egyet, mert szinte éreztem a láthatatlan pengét, amint végig siklik a bőrömön, fájdalmasan szakítva fel azt. Megremegtem és kicsit lehunytam a szemem.
Legalább nem a tükör repedt meg… – Alighogy ezt kimondtam, valahonnan a hátam mögül érkezett egy olyan hang, mint korábban. Csak a szilánkok nem érkeztek meg ezzel együtt.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Tania Niel - 2019. 07. 27. - 22:22:33
e l v a r á z s o l t k a s t é l y
2000 július eleje

princess (https://i.pinimg.com/736x/e2/ac/7d/e2ac7d41d5194c9d2ae086596ead338f.jpg)
(https://68.media.tumblr.com/2d6f6bb6c7820b736f6455a84f8aad53/tumblr_o5hardXnXA1qfsahvo1_500.jpg)
to: m i n d e n k i
A hercegnő és a tükörszoba

Kétségbeesetten nézek körbe magam körül, a teremben a káosz uralkodik. Szinte lehetetlen a szilánkokat kikerülni, mondjuk úgy, hogy elég hamar szétoszlott a hely mesebeli varázsa. Még mindig a pánikkal küszködve kapaszkodom Sage szíjába, és csak reménykedem, hogy valakinek támad valami világmegváltó ötlete. Sophie sikolya kizökkent a lassú összeomlásból, és csak nézek, mint borjú az újkapura. Lottie eltűnt, egy porszem sem maradt a helyén. Már elindultam volna Sophie felé, amikor Sage hirtelen felindulásból másfelé indult. Egy újabb tükör, a komóddal és a pálcáinkkal. Ahelyett, hogy elengedném a szíjat, megyek vele, hátha visszaszerzem a sötét és letisztult ébenfa pálcám.
Nem bírom a stresszt. Veszek egy mély levegőt, ahogy közelebb kerülünk a tükörhöz. Sage nyújtja a kezét.
– Bízz bennem, nem fog megvágni. – mondta halkan, inkább csak megnyugtatásként, mert így pálca nélkül nem igazán jutunk messzire. Ökölbe szorul a szabad kezem, Sage pedig visszarántotta előrenyújtott kezét, valami nem volt rendben a tükörrel. Hangos robajra fordultam hátra, mintha újra összetört volna egy tükör, de szilánkokat nem láttam sehol. Szabad kezemen, a csuklóm felett éreztem a fájdalmat, elkaptam a szíjról a kezem, hogy megfogjam a vágást. Éreztem, ahogy valami végighasít a bőrömön, és éreztem, ahogy a vérem csöpögni kezd a ruhámra, és a padlóra. Riadtan néztem össze a sráccal, akivel jöttem.
Körbenézek megint, mindenkinek a csuklóján éktelenkedik egy ilyen vágás, de legalább Lottien kívül senki nem vált köddé. Nem ismertem ugyan a lányt, csak a ráakasztott szerepet, de aggódtam, hogy mi lehet vele. Egyre jobban frusztrál ez az egész, kezdek nagyon ideges lenni, és ebben kicsit közrejátszik az is, hogy nem érzem magam biztonságban a pálcám nélkül. Az, hogy akadályoz a földig érő, nehéz anyagból készült kényelmetlen gönc, már csak hab a tortán. Távolabb megyek Sagetől, egy nagyobb darab szimpatikus szilánkot keresek magamnak és elkezdem vele tépni a szoknyám alját. Egy nem túl egyenes vonalban, valahol combközép- és térdmagasság között szabdalom le a szoknya alját, a szilánkkal a tenyerem is megvágom. Az anyagdarabok közül egyet a kezemre tekerek, egyet pedig megfogok és Fawcett profnak ajánlok fel, aki szintén nincs túl jó bőrben.
 – Hátha ezzel könnyebb lesz. –  motyogom halkan, ahogy nyújtom felé az anyagdarabot.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Alexej A. Zharkov - 2019. 07. 28. - 05:45:18
Elvarázsolt kastély
(http://[url=https://i.pinimg.com/564x/c8/5e/d8/c85ed85b079d564b8c231f7d2386b7ff.jpg]https://i.pinimg.com/564x/c8/5e/d8/c85ed85b079d564b8c231f7d2386b7ff.jpg[/url])
Blinded by me, you can't see a thing (https://www.youtube.com/watch?v=_1XQKK-eCLM)


Illetlen szavak előfordulhatnak…



A fenevad dühös ordítása nem csalt vigyort az arcomra, de kellemes mértékben megnövelte véremben az adrenalin mennyiségét. A harc, a cselekvés volt az én asztalom, nem bámulva remegni, vajon mi következik a helyzetből. Nem. Én irányítani szeretek, és minden áron, foggal körömmel ki is küzdöm ezt.
Mikor azonban a démonszerű szörny a hölgyek felé csap, elmém egy még kevésbé racionális, és némileg elbűvölt része lép működésbe. Nem tűrhetem ezt. Nem hagyhatom, meg kell óvnom a védteleneket, mert a lovagi kódex és a jó érzés így követeli meg.
– Valamit tennünk kell, Sir! Meg kell óvnunk a fehérnépet!
- Úgy ám, és pontosan ezt tesszük! – harsogta hangom tisztán és elszántan, akár egy bátor hősé, bár amint elhagyták ajkaimat e furcsa szavak, rögtön felismertem, mennyire idegenek tőlem, különösen a dolognak az a része, mely a hölgyek megvédésére vonatkozik. Én nem ebben hiszek, mert felesleges ostobaság a tehetetleneket folyton gyámolítani. Véget nem érő szélmalomharc, aminek a vége elkerülhetetlen úgy is, mert a világ rendje, hogy a gyenge elbukik, s csak az erős él túl. Míg nem jön egy még erősebb. Úgyhogy teszek róla, hogy ez utóbbi mindig én legyek.
Enyhe, halvány félmosollyal viszonoztam a fiú lelkesedését, s arra gondoltam, milyen jó, hogy ilyen nemes fényt szolgáltat amúgy önző cselekedetemnek, elvégre nekem is érdekem, hogy a fenyegetés megszűnjön, és megszabaduljunk a bestiától. És számomra ez az egy érdek számít, de azért nem bánom, ha némi kapcsolati tőkét is ápolhatok vele, hisz sosem lehet tudni. Nem tiltakozom hát, ha a csinos és számomra a való életben ismeretlen hölgyeknek ma én lehetek a szerencséje.
- Fegyvert fel! – zengem Florian felé határozottan, csak hogy szórakozásból megfeleljek ennek a mesének. De ezúttal nem a pálcámat emelem. Mivel a varázslat nem hozott elég sikert, mással próbálkozom. Hős lovag, mi…
Fém pengése harsan az általános csatazajba, s kezemben megvillan az eddig oldalamra kötött lovagi kard, mely eddig tokjában pihent. Különös dolog, mert a való életben nem sokszor fogtam ilyen ódivatú fegyvert, most mégis megmagyarázhatatlan rutinnal fonódnak rá ujjaim a markolatára, s biztató rutinnal lendítem a fenevad vélt helye felé. Olyan, mintha a részem volna, karom tökéletes és halálos meghosszabbítása. Csatakiáltásom válaszol a szörny hörgésére, s amint előre vetem magam, a fehér porköd csavarosan lebben el az útból. A fejem fölé emelem a fegyvert, s lesújtok vele a bestia felé, tiszta erőből… Abban biztos vagyok,, hogy ember nem volt ott, de hogy a célpontot eltalálom-e, az kérdés marad. Sajnos nem látom. A szörnyeteg sem tétlenkedett ugyanis, és a mancsa elsodor.
Egy pillanatra vörösen izzó fájdalom vakítja el előlem a világot. Érzem magam alatt a padlót, s az ifjú fegyverhordozót is. A gndolataim helyén egy pillanatig csak robbanásszerű szenvedés van. Ha olyan faragatlan volnék, mint némely kollégám, talán mondanék valami arcpirító káromkodást, de ezt nem a hölgyekre tekintettel nem teszem, egyszerűen csak fölösleges energiapazarlás volna. Elfojtom a kín miatt érzett sziszegésem, hogy legalább büszkeségemen ne essék több csorba, s szapora pislogással igyekszem visszanyerni a látásomat. Nem veszíthetek… Soha.
– Hát akkor, nekem kell tennem valamit!
- Kapd el, kölyök – szűrtem a fogaim között, próbálva úgy tartani a fejem, hogy a vér ne csorogjon a számba. Van a mondandómban némi cinizmus, de ha sikerül elég bátorságot öntenem a fiúba, az talán leköti a szörnyeteget addig, míg véres kezemmel odébb küzdöm magam, távolabb a veszélyzónából, és közelebb az ajtóhoz. Bár látásom még homályos, főleg vörös foltokat és fehér ködöt látok, egy-egy odébbszökkenő folttal, felküzdöm magam talpra, a környezet tárgyaiba kapaszkodva, s végül az ajtó kilincsébe kapaszkodva pihenek meg egy pillanatot. Teszek egy próbát, hátha kinyílik, csak úgy megszokásból.
Hallom Florian hangját, amint elkiáltja az átkot, s bízom benne, hogy betalál vele. A fejemben az jár, hogy a kavarodásban talán megléphetnék… De ez a gondolat egy másik, ostobábbal viaskodik bennem, a lovag hangjával, mely azt harsogja, előre! Talán csak az agyrázkódás… S így zavartan, magamat is meglepve, de a kardot újból felemelem ellenségünkre irányítva hegyét, nem törődve a képemen csordogáló ragacsos vérrel, s kezem remegésével sem, közben pedig a hölgyek felé teszek egy bizonytalan lépést, hogy eléjük álljak. Így ha akarják, akár ők is elérhetik az ajtót, míg én késlekedek ugyanez ügyben. Azért józanabbik énem folyamatos unszolására értelmesebb dolgot is teszek, s míg a fenevad Floriannal foglalkozik, a másik kezemben tartott pálcát közben a sérüléseim felé fordítom. Magamban elmondok egy gyógyító varázst, hátha ez legalább a vérzést elállítja, mielőtt az állapotom ennél is aggasztóbbá válik.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 07. 28. - 06:21:58
e57070
(https://i.pinimg.com/564x/e5/e4/ed/e5e4ed66e299808c951d023f86b737bf.jpg)
Seholroszág királya és az Üveghegyek hercege
avagy Elvarázsolt lány az elvarázsolt kastélyban

zenebona (https://www.youtube.com/watch?v=mRFX8AcDuMo)

2000. június



- Csak nyugodtan!
Megnyugtató volt, hogy van mellettem valaki ebben a magányos, agresszíven ingatag sötétségben – de még megnyugtatóbb volt, mikor kezembe foghattam egy varázsfegyvert. Persze, mikor már kimondtam az igét, de még mielőtt működésbe léphetett volna a varázs; abban az egy pillanatnál is rövidebb momentumban már tudtam, hogy ez sajnos nem az én pálcám. És a varázslatnak katasztrofális következményei lettek.
A sikításom nem is csak magának a fájdalomnak szólt. Persze, borzasztó kínnal jár egy ilyen égési sérülés, amilyet a pálca okozott nekem, és önmagában ez is elég lett volna ahhoz, hogy kiboruljak, ám én ezen túl még valami sokkal rosszabb dolgot is tapasztaltam. A forróság azonnal felidézte egyébként most úgy is vak szemem elé a rémképet, mely mindig kísértett, a lángoló bikát, a mögötte röhögő halálfalókat, a pusztító tűzvihart, ami hamuvá égette a gyerekkorom, a családom, az otthonom, az életem… Nincs semmi más, ami megrettentene ennyire. Semmi, ami rám hozná a pánikot. Csak ez az egy. A tűz.
Annyi lélekjelenlétem maradt, hogy nem hajítottam el messzire a pálcát. Egyszerűen hagytam kiesni a fájdalomtól megbénult ujjaim közül. Míg ép kezemmel a megégettet dédelgettem, s próbáltam a vérzést enyhíteni az elszorítással, iszonyodva pillantottam a még izzó fadarabra.
- Aucs, mia fene? Ez iszonyú! Te jól vagy? - hallom Scarlett hangját magam mellett.
- Jól, vagyok, jah, csak megégetett ez a mocsok – sziszegtem, hiszen nem tudhattam, Scarlett látta-e a sötétben, hogy mi történt. Nem akartam megijeszteni, bár azt hiszem, a rengések és csatazajok mellett már úgy is mindegy volt. – De olyan ismerős… - méregettem a pálca most már alig pislákoló körvonalát. A fogója, a hossza, a fa erezete… Láttam már valahol ezt, egyre ismerősebb volt, ám csak akkor jöttem rá, honnan, mikor egy rengés elsodorta a lábunk elől.
- Elliot! Ez Elliot pálcája! Jaj! – Feledve az iménti attrocitást, utána vetettem magam. Elszakadtam némileg Scarlettől, s a föld újabb mozgásától hasra is estem, de legalább újra a kezemben foghattam a komisz kis varázsfegyvert. Ragacsos volt a vértől, de azért ép volt, és Elliot kezében bizonyára hasznosabb is. Tudtam, hogy valahogy vissza kell juttatnom hozzá, és amúgy magunkat is, mert a harcedzett varázsló mellett nyilván mi is nagyobb biztonságban volnánk. Közben a kavarodásból két helyről is hallottam a nevemet, de most inkább elsősorban Elliotnak kellett válaszolnom.
- Elliot, itt a pálcád! – harsogtam bele a zűrzavarba, abban reménykedve, hogy a hangomra odatalál. Ha egyáltalán tud. A földrengés miatt még az is nehéz volt, hogy újra talpra álljak. Legalább a rajtunk ülő feketeség mintha megtörni látszott volna – most már át-átvilágította némely pálca fénye.
- Gyere, menjünk a többiekhez, a fény felé – javasoltam Scarlettnek, majd megfogtam újra, hogy együtt, botladozva átverekedjük magunkat a sötét ködön, a pálca gazdájának, vagy Christopher király fényességének irányába.


 


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Anna Volkova - 2019. 07. 28. - 06:48:18
(https://i.pinimg.com/originals/f8/fe/42/f8fe4265a1e21f5167aa1a6833e90b08.gif)

Elvarázsolt kastély

2000. július




- Hölgyeim, igazán lenyűgözően festenek – kedveskedi a Bolond, én pedig kuncogok, és a legyezőmet is pont úgy rebegtetem, mint a szempilláimat, de csak egy rövid pillanatig, aztán ráeszmélek, hogy igazából ki is vagyok, és hol is vagyok, és zavartan megrázom a fejem. Aztán peregnek az események, és én hamar azon kapom magam, hogy üvegszilánkok zuhataga elől menekülök. Már megint… Róma jutna eszembe, ha nem volnának fontosabb dolgaim.
- Köszönöm. Te jól vagy? – kérdezi a másik társalkodónő kedvesen, én pedig sebtében bólintok.
- Igen, én igen… De ők nem – veszem észre a sérülteket aggódva. Önkéntelenül is kitör belőlem a szakmai ártalom, s akcióba lendülök.
- Willow vagyok, kisasszony. Ha van egy zsebkendője, akkor könnyebb lenne elállítani. De nekem úgy is megfelelő, ha valaki letép az enyémből egy darabot.
- Kell itt valahol lennie egy… És van is – hökkenek meg finoman a tényre, hogy megtépázott ruhám rejtekéből valóban előkerül egy szép, kissé összeszabdalt, fehér selyem-zsebkendő. A belőle rögtönzött kötés remélhetőleg van annyira hatékony, hogy Willow egyelőre nem ájul el. Sajnos nagyon valószínű, hogy mindannyiunknak eszénél kell maradnia, ha ki akarunk innen jutni, vagy legalább biztos helyre menni.
Amikor a legfontosabb ellátások megtörténtek, újból a környezetünk tanulmányozásába fogtam.
- Más is látja az újabb komódot? – kérdeztem gyanakodva, aztán azonban mintha a józan eszem lassan háttérbe vonult volna. A pálcám látványa felülírt mindent, s úgy vonzott magához, akár a molylepkét az éjjeli fény. Minden értelmes gondolkodást mellőzve indultam felé, de hiába, ez is hamis kép volt, elérhetetlen üvegfal mögött. Hiába közelítettem óvatosan, hiába nem tört el az üveg, a csuklómba mégis éles fájdalom hasított, és folyni kezdett a vér belőle.
Nem attól rettentem meg, hogy megsérültem – ez nálam mondhatni üzemi állapot sajnos – hanem attól, hogy a többiek és a vérem esetleg kapcsolatba kerülhetnek. Erre kínosan ügyelek mindig, mert jobb az elővigyázatosság. Úgyhogy ott helyben, messzebb mindenkitől igyekeztem ellátni a keletkezett vágást, s ruhám egy darabjával nyomókötést rögtönöztem az érintett terület felett. Csodálkozva vettem észre, hogy mindenki ugyanezt a kezét fájlalja, s mindenkinek került rá egy vágás.
- Hogy lehet ez? Mindenkinek ugyan ott? – dünnyögtem értetlenül, majd elborzadva figyeltem, ahogy egy lány el is tűnik, s egy tükör anélkül reped végig, hogy bárki akárcsak hozzáért volna. Kicsivel messzebb álltam attól az üvegfaltól, amihez az előbb odasétáltam, s eltűnődve szemléltem az eseményeket. Nem lehet véletlen, hogy a tükörszobába kerültünk, s a csuklónkat ért sérülés is mindenkin ugyanolyan…



Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Esmé Fawcett - 2019. 07. 28. - 21:45:09

Elvarázsolt kastély

(https://i.pinimg.com/564x/13/e5/3e/13e53ece2fe46ddf280aa009c7e497f2.jpg)

A harcos és a szörnyeteg



          Mit mondhatnék még? Azon túl, hogy ki akarok innen jutni, és azon túl, hogy nagyon féltem szerelmem talán nem is kell mást. De most komolyan, mi a fene történik itt? Azt hittem, hogy csak egy egyszerű előadás lesz, pár érdekesebb trükk és ennyi, viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy ha ez valamilyen trükk is, túlságosan élethű ahhoz, hogy könnyen megússzuk majd. Talán nem ártana majd megtalálnom a pálcámat sem, ha esetleg élve meg akarom úszni ezt a kalandot.
          Keresni is kezdem a pálcámat, de nem akadok a nyomára. A helyzetem pedig még az is nehezíti, hogy a kiömlött liszt mindent eltemet, ami addig picit is megkülönböztethető lett volna. Sóhajtok egyet, de inkább nem foglalkozok vele, a hossza alapján is fel tudom ismerni, remélem.
          A két férfi felé fordulok, akik láthatólag sokkal többet tudnak tenni az ügy megoldása érdekében, mint én. Nem szeretem, hogy ennyire gyengének tűnök, de ha egyszer nem megy a varázslás, és valahogy nem érzem szükségét annak sem, hogy egy láthatatlan állattal vegyem fel a harcot, akkor remélem azért gyáva sem vagyok. Mindegy, nem is érdekel, festő vagyok nem auror, nem az én tisztem megvédeni a világot.
          Csak egy pillanat. Ennyi elég ahhoz, hogy elterelődjön a figyelmem a pálcával, és már csak egy hatalmas, fájdalmas üvöltést hallok, aztán pedig a repülést és a fájdalmas landolást valamelyik falnak a tövében. Nem tudom, mennyi időre, talán csak pár pillanatra vesztem el az eszméletem, mert szinte minden változatlan mikor kinyitom a szemem.
          - Ginevra!?
          Kicsit szédülök, ahogy megpróbálok felülni, és közben őt keresni. Mikor megtalálom, kicsit megcirógatom az arcát, aztán Shirleyt keresem a tekintetemmel. Tudom, hogy ott volt mellettünk és valóban most is közel van hozzánk.
          - Mennünk kell. Ki kell jutnunk innen.
          Megint a két harcoló férfira szegeződik a tekintetem. Nem hagyhatom, hogy ők végezzék a munka jó részét. Ha úgy nézzük, hogy se pálcával se pálca nélkül nem vagyok sikeres, akkor tök mindegy, bármit csinálnék az öngyilkos küldetés lenne. Várom a varázslat hatását, és látom, ahogy a lovag emeli a kardját. Meglehetősen furcsa választás, de más fegyver hiányában bármi megteszi a hatását.
          Kicsit kótyagosan még, de felállok. Szabaddá vált az út az ajtóhoz, legalább meg kellene próbálni kijutni innen. Akárhogyan, bárhogyan. A falnak támaszkodva és a ruhámat kicsit megemelve araszolok a lisztes földön húzva a lábam, mielőtt még rálépnék valakinek a pálcájára. Mielőtt még sikerülne elérnem az ajtót, éles fájdalmat érzek a csuklómba és látom, hogy vércsíkot húzok magam után.
          - Mi a fene ez? – csúszik ki a számon, mikor jobban megnézem magamnak a sérülést.
          Biztos vagyok benne, hogy nem sérthettem fel a falon semmivel, és sokkal jobban vérzik, mintha egy egyszerű karcolás lenne. Igyekszem letépni a szoknyámból egy darabot, ezzel bekötni a csuklómon a vágást, és bekötni szerelmem sérülését is. Ekkor jut eszembe valami. Valószínűleg öngyilkos vállalkozás, és a vesztembe rohanok, de egy próbát megér.
          - Menj az ajtóhoz, próbáld meg kinyitni – suttogom Ginevrának és Shirleynek, miközben az ő sérülését is ellátom. - Ki kell jutnunk innen valahogy. Nekem van egy tervem, megpróbálok nektek időt nyerni, és a két harcos férfinak egy kis pihenési lehetőséget.
          Nem egy nagyon nagy terv, de mégis csak valami volt. Bár nem tudtam, hogy a két tervem közül melyik mellett maradjak végül. Amíg kicsit eloldalazok a szeretteim mellől, addig a tekintetemmel a pálcámat keresem, és azt hiszem, meg is találom, mikor az összeomlott polc közelébe keveredek. Felveszem, majd megvetem a lábam, és még jobban letépem az alját. Végül úgy döntök, hogy kipróbálom mind a kettőt majd amelyik beválik azt az oldalt viszem tovább.
          - Hé, cicus! – Remélem nem sértem meg ezzel, ha esetleg nem macska lenne a szörnyeteg. – Meséld el anyucinak, hogy mi a baj. Mid fáj? Mutasd magad!
          Megmarkolom a pálcám arra felkészülve, hogy ha történik valami, akkor legalább valamilyen módon védekezni tudjak. Ha ez nem volt elegendő, akkor taktikát váltok, és más hangnemet ütök meg. Az egyik csak beválik majd.
          - Te mocskos, büdös korcs. Mutasd magad azonnal vagy darabjaidra szaggatunk aztán majd mehetsz a sarokba nyüszítve és az anyád után sírva, te szerencsétlen!
          Ez a szóáradat még engem is meglep, de ha nem ért a jóból, akkor kénytelen lesz tanulni a rosszból.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Christopher Cartwright - 2019. 07. 29. - 08:38:39
only one king (https://www.youtube.com/watch?v=3BFuQicL2WI)
(https://i.pinimg.com/originals/f2/1f/04/f21f04dfa784e1f706e1849500069341.gif)


...az illúzió az élet elhagyhatatlan része,
S az illúzió születése nem feltétlen a valóság halála...



..a trágár szavak esélyesek...

Nem hoz a pálca szorítása kellő megnyugvást. Kellene, de csak nem hoz. Még úgy se, hogy sikerül némi fényt előcsikarnom belőle. Közel sem emlékeztet ez a tőlem megszokott világító bűbájra, ami fényesen ragyogja be a sötét teret, de valahogy maga ez az egész szituáció is totálisan abszurd, így meg sem lepődöm igazán ezen. Az oldalam sajogva masszírozgatom miután a korona a fejemen maradt és gyors, elegáns mozdulattal megigazítva ezt tudomásul is veszem. Ez is hozzám tartozik, mint a szilpálca, mondhat bármit az a fene nagyképű Üveghegyi senki...
Persze Merelnek igaza van... talán vadászni kellett volna elvinnem, ott könnyű szerrel kaphatott volna egy eltévedt nyilat a szívébe amiről mi nem tehetünk, de unom már az állandó karikába járást ezzel a népséggel. No meg... ha úgy van én aztán vállalom a nyílt ellenségeskedést is.
A kezem megemelve próbálom felmérni kik vannak körülöttem de épphogy kinyújtom csak mikor éles vágás szánt végig a másikon. Mázli hogy nem ejtem el a nehezen megszerzett varázseszközt, de figyelmem nem a többi ember köti le hanem a saját csuklóm.
Elképedve nézem a nem túl mély csuklósérülést, miből azonban mégis csak ömlik a vér.
- Baszki... remek. Már csak ez hiányzott...
Morgok egy sort és visszazuttyanok a trónomra, hogy a pálcát a számba véve a fogaim közé szabad lehessen a kezem és letéphessek egy jókora darabot az ingujjamból. Azzal próbálok valamiféle kötésszerűt összeeszkábálni, de hát elég suta mozdulatokkal zajlik mindez és a profizmust nem meglepő módon messze elkerüli. Leszarom, csak a célnak felejen meg.
Meg kell találnom Annát...
A gondolat újra belém hasít, tekintve hogy most is ez a szituáció is egy másikat idéz fel bennem. Róma súlyos olasz légkörét, a meleget, az alkoholt, a nyári estéket és az angyalarcokat...
Mindebből a lábamhoz érő matatás ránt ki. Egy kéz tapogatózik először csak a bokámnál majd elindul felfelé. Ha ijedős lennék talán megugranék, de csak megkövülten figyelem milyen lény próbál a hatalmába keríteni egész addig mígnem egy vágott sötét szem és egy fehér arc bukkan fel hozzá.
Elliot.
– Hol van Mira… és Merel?
- Nemb thudomb...
Közlöm vállrángatva mintha nem is érdekelne, mert még csak most fejezem be a rögzítést a suta ujjaimmal. Aztán leesik... Mira.... Mira... MIRA!
A pálcát gyorsan köpöm ki és kapom el a kezemmel, mérgesen meredve O’Marára.
- Mirabella itt van?
Úgy hördülök fel, mintha a legsúlyosabb vétségek egyikét tenné a másik... történetesen hazudna. Nem, valójában nem lepne meg ha a vörös hajtincsekkel megáldott leányzó itt téblábolna, de messzemenőkig haragudnék a szökésére. Mert akkor... miért is jött? Szórakozni? Vagy engem követett?
- Merre?
Azonban mire választ kaphatnék egy puffanás szakít meg minket. Egy lány sziluettje bontakozik ki, ahogy a pálcám felé fordítom. Egy lány aki.... nem Anna. A szívem egy vad pillanatig megdobban, majd csalódottan áll vissza megszokott ritmusára.
Azért felé lépek és felsegítem, már ha engedi.
- Jól van kisasszony?
Csak addig tartom meg ameddig szükséges. Aztán rögtön elengedem és az arcát fürkészem.
- Honnan került ide?
Teszem fel az első érthetően fontos kérdést. Mert lássuk be, nem az ajtón sikerült belépnie és hasra esnie, a plafonon én pedig még mindig nem látok ajtót, pedig úgy ismerem ezt a kastélyt mint a tenyeremet...


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Willow Fawcett - 2019. 07. 29. - 21:19:47
Elvarázsolt kastély


(https://img2.dreamies.de/img/755/b/sl4entlbrc2.jpg)
A hercegnő és a tükörszoba


A motorozásnál kellett volna maradnom, az legalább kevésbé veszélyes, mint ezek alapján egy ilyen előadás. Hogy lehet az, hogy ez a vágás valóságos és fáj is? Ez csak egy illúzió, annak kell lennie. A kérdés az, hogyan fogunk kijutni ebből az illúzióból. Ahogy a többiek felé fordulok, látom, hogy Ms. Niel éppen szaggatja a ruháját. Hálásan pillantok rá, mikor nekem is ad egy darabot belőle, amit aztán a nyakamhoz helyezek. Ez talán elég lesz arra, hogy megállítsa kicsit a vérzést. Közben az ismeretlen hölgy is hozzám lép és egy zsebkendővel megerősíti a kötést.
- Köszönöm mind a kettejüknek, kisasszonyok. Szerintem így már meg fogok maradni.
De szinte még ki sem mondom ezeket a szavakat, a hölgyek alig lépnek el a közelemből, mikor megszédülök. Meg kell támaszkodnom az egyik tükörben, mert úgy érzem elájulok. Ennyi vért biztos nem vesztettem. Ráadásul a kötésnek köszönhetően mintha már nem is folyna a vérem.
- Hogy fogjuk megszerezni a pálcánkat, ha mindig csak egy tükörben jelenik meg, ami darabjaira hullik?
Valahogy vissza kell szereznünk őket akkor is. Nem számít hogyan, valahogy mindenképpen. Mielőtt azonban lépni tudnék, akár olyan irányba, hogy kimenni az ajtón vagy átvizsgálni a tükör másik oldalát, úgy érzem teljesen elhagy az erőm. Valami mintha szívná el az energiám, és közben mintha a többiek mellett valami hangot is hallanék. Még nem értem teljesen tisztán, hogy mit mond, de már nem kell sokáig várnom rá.
- Ti is halljátok? Valaki van itt rajtunk kívül.
Körbenézek a társaságon, de mindenki nagyon el van foglalva. Abban sem vagyok biztos, hogy hallották a kérdésemet. Persze, nem meglepő, még én magam sem vagyok biztos benne, hogy kimondtam hangosan.
„Ölj! Ölj! Ölj!” folyton ez jár a fejemben, és már kezd az idegeimre menni. Ki akarom verni onnan, kicsit meg is rázom magam, de úgy látszik, hogy nem igazán segít. Vajon, ha hagyom neki, akkor nem mondja majd többé? De kinek kéne lennie a célpontnak? Végignézek a társaságon, aztán egy pillanat alatt mintha egy villám csapna belém, elborzadok magamtól. Mégis hogyan fordulhatott meg akár a gondolat is a fejemben?
A kezeim a fülemre teszem, mintha ezzel ki tudnám zárni a hangot. Tévedek. Letérdelek a földre, kizárom, igyekszem a lehető legjobban kizárni a külvilágot, nem figyelni a többiekre, akik össze vannak zárva velem egy helyiségbe. Azt akarom, hogy elmúljon a hang, nem akarom többé hallani.
- Menjetek el innen!
Nem hagyom, hogy a hangom elcsendesüljön. Egyre erősebben, egyre hangosabban mondom. Meg akarom értetni velük, hogy nincsenek biztonságban, de igazából ezt úgy kéne megtennem, hogy közben nem mondom el nekik mi történik. Tekintve, hogy én sem tudom, hogyan kéne megmagyaráznom akkor?
Nem mozdul senki. Hogy azért, mert nem hallottak meg vagy mert nem tudnak hova mozdulni, ezt nem tudom. Valahogy figyelmeztetnem kell őket, és ennek jelenleg egy megoldását látom, ami talán az én kínom is enyhítené. Felállok és rávetem magam Sage-re. Ellököm Tania mellől, majd a nyakára fonom a kezem.
- Te nem hallod? Azt mondja, ölj!
Lassan mintha valaki kényszerítene, de kulcsolódni kezdenek az ujjaim. Szenvedek, mert minden akaratom össze kell szednem ahhoz, hogy lassítsam a folyamatot, de gondolom a ruhám sem segít azon, hogy elhitessem a többiekkel, baj van és nem őrült vagyok.
- Vidd el innen őket, amíg tudod. Mindenkit. Mentsd őket!
A csuklómon lévő mély sebet csak ekkor veszem észre, de mintha beletörődnék, hogy akkor szerencsésen meg fogják úszni a többiek is, mert lassan biztos elájulok vagy meghalok a vérveszteségtől. Az ujjaim mégsem akarnak lazulni, de ettől a felfedezéstől legalább megáll a szorítás.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Avery Cassen - 2019. 07. 30. - 15:15:30
a   h e r c e g n ő   é s   a   t ü k ö r s z o b a
(https://kepkuldes.com/images/2d303e71da1d33a66b3824e352c4527b.jpg)

Tekintetemmel körbekutattam a szobát, amelyben voltunk, de egyszerűen nem tűnt valóságosnak ez az egész. Mindenfele csak üvegszilánkokat láttam, meg néhány vércseppet, aggódó arcokat... Reszketegen beszívtam a levegőt, és ahogyan csak tudtam, nyugalmat erőltettem magamra. Ha pánikba esek, azzal igazán nem érek el semmit, csak mégjobban leblokkolok. Muszáj kitalálnunk, hogy hogyan juthatunk ki innen... aztán, hogy hogyan szedhetjük apró ízekre azt az illuzionistát, hiszen kétségkívül ő volt a felelős mindezért. De mégis hogyan csinálhatta? Mégis hogyan...
- Hűha, egy pillanatra azt hittem, az agyamba fognak állni ezek a szilánkok... - csapódott hirtelen mellém Sophie, ami egy pillanatra kibillentett a gondolataimból. Felé pillantottam, de ahogy tekintetem a válla mögé révedre észrevett valamit, az is kiment a fejemből, hogy mit mondott, amelyre felelnem kellett volna. Egy egészen rövid ideig meredten álltam, igyekezve felmérni, hogy a komód, amelyet látok, valóságos-e vagy ismét csak egy tükörben felsejlő trükk.
- Sophie, te is lá... - formáltam ajkaimmal a szavakat, ám mire az talán felé is eljutott volna, eltűnt, elrohant valamerre, nem is tudom merre, ismét vissza kellett, hogy forduljak a komód felé. Ha Sophie nem is, Anna észrevette.
- Más is látja az újabb komódot? – kérdezte, majd el is indult a bútor felé, amely ott pihentek a pálcáink. Ki is szúrtam a sajátomat, és ahogyan valószínűleg Annát is, elfogott a vágy, hogy végre újra kezeim között foghassam a szépen megmunkált fűzfa darabot. Követtem őt, és egy egészen röpke pillanatig nekem is elsötétült az elmém, eszembe se jutott, hogy ez ismét átverés, ismét baj lehet, hiszen ott volt a pálcám, és nekem szükségem volt arra a pálcára...
Sophie sikoltása zökkentett ki. Riadtan odakaptam a fejem, hogy elinduljak a lány felé, de az első lépésemnél megállított a hirtelen jött éles fájdalom, melyet csuklómon éreztem.
- Mi a... - szaladt ki számon a fájdalmas felkiáltás, ahogy a kezem felé fordultam, és döbbenten néztem a vágott sebből sűrűn folyó vért, mely lecsöppent a ruhámra. Egy pillanatig lebénított a fájdalom és a kérdések forgataga, aztán gyorsan rászorítottam másik kezem a sebre, de ez nem volt túl praktikus. Ám addig éppen kitartott, amíg visszanéztem Anna felé. A komód már sehol nem volt, de a nő csuklóján is hasonló vágást fedeztem fel, mint az enyémen.
- A fenébe! Mi ez az egész? - Mellé siettem, de aztán visszafogtam magam, hogy ne érintsem meg a tükröt. De várjunk... hiszen el sem tört! A felismerés arcul csapott, és körbefordultam - mindenki a csuklóját fájlalta, ettől pedig egy egész picit megszédültem. Egészen addig, amíg meg nem éreztem, hogy a vér utat tör az ujjaim közt, és a földre, meg a már így is szaggatott ruhám aljára csöpög. Sikerült annyi lélekjelenlétet előcsikarnom magamból, hogy leszaggassak egy már így is kis híján levált részt a ruhám világoskék, bő ujjából, és a csuklóm köré tekertem, valószínűleg nem túl professzionálisan, de ennyire tellett, és éppen meg is felelt, a helyzethez mérten. Aztán eszembe jutott Sophie. De merre is volt? Kezdtem elveszíteni az érzékeimet a tükrök közt, hogy akármerre néztem, mindenből kettő, három, négy volt... Merre van Sophie?
Közben újabb törést halottam, így összeszorítottam a szemem egy pillanatra, és közben azt hajtogattam magamban, hogy nem hagyhatom, hogy a hely átvegye felettem az irányítást... egyszerűen nem... Végül nem hullott a nyakamba üvegszilánk, talán csak megrepedt a dolog, valahol valamerre...
Kinyitottam a szemem, éppen abban a pillanatban, hogy Fawcett professzor rávetette magát Sage-re, csaknem az orrom előtt.
- Te nem hallod? Azt mondja, ölj! - ordította a tanárom Sage arcába, mire megfagyott a vérem. Ám nem engedtem a lábaimnak, hogy leblokkoljanak, most nem.
- Fawcett professzor! - Egy kicsit megbotlottam a ruhám aljában, de szerencsére nem estem el, sikerült közelebb verekednem magam a szilánkok közt, hogy megragadjam a férfi karját, bár kételkedtem benne, hogy képes lennék lerángatni a professzort a másikról. A férfi... mintha nem is önmaga lett volna. Ahogy megpillantottam oldalról a szemét, azt a tekintetet, amely benne ült... Megborzongtam a látványtól, aztán taktikát váltva, megráztam a tanáromat a vállánál fogva - reménykedve, hogy ha mindennek vége, nem ítél büntetőmunkára. - Fawcett professzor, engedje el!


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Merel Everfen - 2019. 07. 31. - 00:09:35
Qapla, konstatálom egy pillanatra a varázslatom sikerét, ahogy fényt gyújtok a valóban ismerős pálca hegyére. Derengés, nem sok, de legalább valami. És el is ejtem megint, ahogy valami, fájdalom, végighasít a csuklómon. Eredménytelenül rápillantok, talán sötétlő folt, de most hagytam el a fényforrásom, talán meleg, de lehet csak a fájdalom izzása.
Ha úgysem egyértelmű, inkább a fénypont után is vetem magam, ameddig ki nem alszik, vagy szem elől nem tévesztem, botladozva a még remegő talaj, az útba kerülő szoknyám széle és az újra és újra csuklómba nyilalló fájdalomtól, ahogy nem egészen négykézláb, de időről időre arra a kezemre támaszkodok rá.
Nem szökik!, csapok le a pálcára, ahogy elhasalva utólérem, megállítva a gurulását, és újra a már egyértelműen csúszós ujjaim közé fogva, eközben megérezve nagyjából a derekammal valakinek a lábszárát, ahogy az állítja meg a gurulásomat, talán, igen, valószínűleg megint az ifjabbik palotaőrünk közelebbi vége, ha jól vélem a sötétben az irányt, és nem mozdult el onnan, ahonnan a pálcámért menet tőle rugaszkodtam el magamat. Túl sokat abuzálom egy nap alatt szegény legényt.
-Qu'vathl...- morgom magam elé, ahogy a visszaszerzett pálcám fényében jobban megnézem a tisztázatlan módon felvágott csuklómat. Megfordul a fejemben, hogy illene egy "bocs"ot dobni Hunternek minimum, de ez most túl leköti a figyelmem. Ez nem jó, és erről nem volt szó.
Meg a kiba...lettozott szoknyáról sem, ez még abroncsos is, nehogy rendesen mozogni lehessen benne. De mostmár ülve ittmaradok a földön, akkor többet nem botladozok, és a fénypontomat úgyis látják a többiek, hogy itt van alacsonyan, önmagam világítótornya vagyok. Bár ebben a sötétségben úgyse hiszem, hogy bárki pont rohangálni fog.
Megfordul a fejemben, hogy a vágás valami Szeszélyes visszaütése lehet a varázslatomnak, ezért jól megfontopltan diffindo helyett egy certusectel vágok hosszú csíkot a szoknyám szegélyéből, hogy véletlen se tudjam magamat vágni meg - bár lehet, hogy pont mindegy, ha valami itt nem ismert szabályok szerint játszik ellenünk, ezt magamnak is el kell ismernem - aztán a pálcát a fogam közé veszem megtatrani, és a fényénél a szoknyacsíkból megpróbálok minnél szorosabb kötést tekerni a csuklómra. Nem segít, hogy ebben a bal kezemre tudok csak hagyatkozni leginkább, körülményesen a jobbra, amilyen irányba tud hajlani maga felé, de a rögtönzött szlag végét megfogni se a legegyszerűbb, tekintve hogy annak a csuklóján kell megkötni. Az egyetlen előnye ennek a szoknyának, hogy jó hosszú csíkot tudtam vágni. Ha nagyon nem segít, még megpróbálhatom összevarrni a sérülést egy consuoval.
A kész műveletből felnézve megpróbálom felmérni a helyzetet, de az egy dolog, amire jutnom sikerül, az hogy itt nagyon sötét van. Mondjuk nagyon nem úgy, ahogy a sötétségnek működnie kéne, főleg egyre több fényforrással, ahogy mindenki pálcákat gyújt. Kur...kászó majmokra nem így kéne működnie a sötétnek, ez inkább lassan ...ködszerű? Mindenképp rendellenes, és mintha nem is fény hiánya lenne, hanem közeg, anyagszerű.
-Aura!- próbálkozok a varázslattal, hátha ér bármit. Hátha ködként viselkedik a sötétség, ha már ködszerűnek tűnik, és elfújható legalább. Vagy valami.
-És van kötszerem!- teszem hozzá, hátha kell még másnak, hallottam fájdalmas hangokat másfelől is. Mindegy, csak fogyjon el ez a kurkászómajmok szoknya valami normálisan viselhető formára. Egészen biztos vagyok benne, hogy a hercegnő énem se szereti jobban, csak az alkalomra adták rá.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Ginevra P. Jadisland - 2019. 07. 31. - 08:50:16
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

(https://wpblink.com/sites/default/files/wallpaper/fantasy/68733/fantasy-castle-wallpapers-hd-68733-558567.png)

A harcos és a szörnyeteg

Épphogy sikerült megragadnom a pálcát, amikor a földre zuhantam másokkal Esmével és Shirleyvel együtt. Fejjel előre estem, de szerencsére időben magam elé nyújtottam a könyökömet, hogy tompítsam az ütést. Így is ösztönösen feljajdultam azért, hiszen alaposan megütöttem magam a kemény padlóra érkezve.
 - Aú - hátráltam olyan gyorsan, amennyire tudtam, majd a pálcámat magam előtt tartva igyekeztem készenlétben állni. A fejemben különböző átkok cikáztak, és már majdnem mormoltam volna valamit, amikor egy ismeretlen férfi akcióba lendült. Kísérletét azonban láthatóan hamar letörte a fenevad, mire egy fiatalabb fiú vette fel vele a harcot. Imádkoztam, hogy ő nagyobb sikerrel járjon...
Ebben a helyzetben nem sokat tudtam tenni, mint szemmel tartani kedvesemet, készen arra, hogyha alkalom adódik rá, azonnal meneküljünk. A sűrű porfátyolból hallottam, hogy Esmé szólongat. A hangja még így, ebben a félelmetes helyzetben is megnyugtatott.
 - Esmé? -szólítottam én is, majd néma bólintással jeleztem neki, hogy készen állok a tervre. Ekkor valami furcsa szúrást éreztem a csuklómnál, mintha megmart volna valami.... Aztán vérezni kezdett a seb. Pedig a fenevad látszólag hozzánk sem ért. Hagytam, hogy Esmé bekösse a sebemet.
- Nem is tudtam, hogy ilyen ügyes javasasszony vagy - mosolyogtam rá futólag, hogy erőt adjak neki ezzel is, majd figyelmesen hallgattam a tervét.   
- Menj az ajtóhoz, próbáld meg kinyitni. Ki kell jutnunk innen valahogy. Nekem van egy tervem, megpróbálok nektek időt nyerni, és a két harcos férfinak egy kis pihenési lehetőséget - adta ki a feladatot szerelmem, amire legszívesebben vitatkoztam volna, hogy ne sodorja magát veszélybe, de olyan elszánt tekintettel nézett rám, hogy jobbnak látom, ha nem okoskodok bele ebbe. - Vigyázz magadra! - suttogtam oda, majd kénytelen-kelletlen elindultam az ajtó felé. Ez most az a helyzet volt, ahol a szükség törvényt bontott. Lassan, nagyon lassan és amennyire tudtam, síri csöndben lopóztam el az ajtó közelébe, majd amikor már majdnem elértem, egy nonverbális alohomorával sikerült kinyitnom azt. Ekkor hallottam meg, ahogy Esmé immáron erélyesebben kiabált a fenevaddal.
- Te mocskos, büdös korcs. Mutasd magad azonnal vagy darabjaidra szaggatunk aztán majd mehetsz a sarokba nyüszítve és az anyád után sírva, te szerencsétlen!  - pirított rá a lényre olyan vehemenciával a párom, ahogy még sosem hallottam beszélni. Büszkeséggel vegyes elképedéssel az arcomon pillantottam felé, rettegve attól, mi következik ezután.... Közben belül megjegyeztem magamnak, jobb, ha semmivel nem bosszantom fel úgy szerelmemet, hogy bármikor is ilyen hangsúlyt provokáljak ki belőle...


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Lilium Leddicius - 2019. 07. 31. - 21:19:56
Kísértet kastély
✿✿✿
2000. július

All in one

(https://data.whicdn.com/images/299409246/superthumb.jpg?t=1508113720)

A nagy szörnyeteg csetepaté

✿hacuka✿ (https://i.pinimg.com/564x/96/f1/b3/96f1b323880e74269de010ccc875d331.jpg)
✿halló halló halló hallucináció✿ (https://www.youtube.com/watch?v=A8oIrWyBBHs)



A nagy liszteső szinte teljesen összezavar, és igyekszem inkább tényleg kereket oldani, mert ha jól értelmezem kicsit sem hatott ez  arra a.. akármicsodára meditatívan, ám hátrálási kísérletemet keresztül húzza az a tény, hogy hirtelen elvesztem a talpam alól a talajt és elvágódok a sarokba, mint valami krumplis zsák. A fejem beverem, és érzem, hogy nem csak lisztes, hanem véres is vagyok. Erre persze inkább fellelkesülök, nem bepánikolok, és igyekszem összeszedni a gondolataimat, miközben hallom a lovag és hű segédjének az ügyködését. Magamban azon kezdek gondolkodni, hogy mit is csináljak. Igazából ezt az egész elborult helyzetet élvezem, már kezdett unalmas lenni az élet odaát, úgyhogy tök izgi. Bár nem hiszem, hogy ez illúzió lenne, vagy bármi, és abban sem vagyok biztos, hogy ha visszakerülünk a seprőbe sértetlenek leszünk, de kit izgat!
A fejemben a hangok azonban hirtelen előtolakodnak, és érzem ahogy lassan átveszik megint rajtam az irányítást, én pedig tudom, hogy nem hoztam magammal a gyógyszert, amit felírt a medimágusom. A hangok minden mást kiszorítanak a fejemből, én pedig a pálcát kezdem el görcsösen szorongatni, miközben testemet elönti az az eszelős vágy, hogy én valakit most le akarok vágni. Pedig jól tudom, hogy nem lenne szabad. És a fejemben valami nagyon sötét, valami nagyon hangos és harsány varázslat szavai kezdenek körvonalazódni, miközben hol a két pasas, hol Esmé kűzd azzal a furcsa dologgal, amit én nagyon is meg szeretnék ölni. De aztán eljátszom a gondolattal, hogy mennyire jó lenne itt mindekit lemészárolni. Nem sok jó párbajos van itt velem, egyedül az a lovag hapsi néz ki kemény diónak, de azt hiszem a többiekkel könnyen elbánnék. A józanabbik énem pedig végleg elsodródik a testemtől, és a dühödt gyilkos gondolataimnak köszönhetően felemelem a kezem. Ezt akarom, ezt akarom, dögölj meg. Dögöljön meg mindenki. Odaállok a szörneteg és a többi ember közzé, az ajkaim kegyetlen vigyorral nyílnak szét, miközben nem számolva  akövetkezménekkel, elhajítok egy robbanóbűbájt, miközben apró nevetés csusszan ki a számon, és kitárt karokkal várom a végeredményt.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: A Dementor - 2019. 08. 01. - 09:22:48
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

Seholroszág királya és az Üveghegyek hercege
(https://i.imgur.com/cghnd9C.jpg?1) (https://i.imgur.com/BYHxGrA.jpg?1) (https://i.imgur.com/mgGur0u.jpg)

Aura… micsoda remek varázslat. Olyannyira, hogy Merelnek sikerült is kicsit kitisztítania maga előtt az utat s megszűnt a fekete köd fojtogató mivolta. Azzal azonban senki sem számolt, hogy a feketeség összegyűlik egy ponton hatalmas gócpontként és egyenesen Nathaniel testét veszi körbe. Először csak körbe táncolta, mint valami sűrű, mozgó raj, majd az orrán és a száján bejutott egy része a testébe. Az a szag… mintha maró füst lenne, ami végig éget az ember torkán. Aztán jött az a hang. Vért, vért, vért! Tekintete végig járt a körülötte lévőkön. Először Hunteren, aztán Merelen, az egyre közelebb kerülő Scarletten és Mirabellán, majd valahol a még érintetlen ködfelhő felett megpillantott Elliotot, Christophert és a felsegítésre váró Lottie-t. Vajon ki lesz az áldozata? A legtöbben talán észre sem vették, mint történt. Királyunk ugyanis éppen lehajolt, hogy talpra állítsa a frissen érkezett Lottie-t, míg Elliot a pálcája hírére megindult Mira felé. Hunter az ütközés sorozat után próbálta összeszedni magát… de aztán, mintha ő is érezte volna azt a maró füstöt a torkánál s jött a hang gőzerővel: Vér, vér, vér! Először térdre esett, tenyere pont egy 11 hüvelykes fenyőpálcán landolt. Ujjai ösztönösen rámarkoltak, hiszen ismerték a fegyvert, de a fiú tekintete már régen Merel nyakán csüngött. Megragadta hát a lány lábát, hogy földre rántsa. Merel elveszítve egyensúlyát éppen Scarlett szoknyájába tudott csak megkapaszkodni. Így a griffendéles szobalány is a padlóra zuhant, éppen szembe nézve a megvadult Hunterrel.

A harcos és a szörnyeteg
(https://i.imgur.com/C0f4R8u.jpg?1) (https://i.imgur.com/oqq2S3V.jpg) (https://i.imgur.com/sS4Ld84.jpg?1)

Ginevra az ajtóhoz lépve sikeresen kinyitotta azt. Arra azonban nem számított, hogy az igazi veszély talán nem is a háta mögött morgó szörnyeteg volt. Ugyanis a mögötte lépkedő Shirley ujjai egyszer csak a nyakára szorultak. A méregkeverő-boszorkányt ugyanis utólérte az átok, ami Nathanielt és Willowt korábban. Talán akkor kezdődött az egész, mikor a szörnyeteg csapása nyomán a földre került. Valami furcsa, ködös érzés szállt az elméjébe és csak azt érezte, meg kell szorongatnia egy nyakat. Nem volt hang, nem voltak őrült képek, csak a késztetés. A hátuk mögött harcolók mind ebből semmit sem vettek észre. Esmé üvöltése nem tudta elterelni a szörnyeteg figyelmét, ugyanis Florian fagyasztóvarázslata ugyanis eltalálta. Hangos üvöltés rázta meg a konyhát, mire Olivia királynénk megbotlott, úgy hogy neki esett Shirleynek. A lány a nyakánál fogva rántotta a földre Ginevrát. Florian is lezuhant az asztalról, majd végig gurult a konyha padlón vissza  Alexejhez, akinek megint kiesett a kezéből a pálca, így nem tudta meggyógyítani a sérüléseit. Így már csak Esmé állt a szörnyeteggel szemben… ám nem sokáig. Az átok újabb embert ért el, az amúgy is gyenge idegrendszerrel rendelkező Liliumot. A szörny árnyéka egyre kevésbé hasonlított a furcsa teremtményre, köddé vállva egyszerűen belerepült Miss Leddicius testébe az orrán keresztül, s ő érezhette magán a vad lüktetést, ajkait egy morgás féle hagyta el, úgy indult meg Esmé felé.

A hercegnő és a tükörszoba
(https://i.imgur.com/CEBOcRC.jpg?2) (https://i.imgur.com/PT34WSZ.jpg?1) (https://i.imgur.com/eVZzVGK.jpg)


Willow ujjai egyre erősebben szorongatták Sage nyakát. A fiatal varázsló nem tudott ellenállni a feszítésnek, lévén sosem volt egy nagy harcos pálca nélkül. Talán csak Miss Volkova próbált valamit érdemben tenni, de hiába. Az ő tekintetét is magára vonta valami más. Ezúttal ismét megpillanthatta komódot, de nem csak pálcák voltak rajta, hanem egy üveg is, ami lila tartalmával azt hirdette: Igyál meg! Annyira megbabonázta a dolog, hogy hiába a körülötte lévő felfordulás, odalépett. Bele sem gondolt, hogy ujjai megint hideg felületet érhetnek. Nem, megragadta az üveget… megragadt! Aztán megitta annak tartalmát. Mintha valami furcsa erő vette volna át benne az uralmat. Tekintete Sophie-ra vándorolt. A lány egy pillanatra eltűnt, bepillantást nyerve oda, ahova Lottie érkezett, ám egy ismeretlen erő visszarántotta. Így még félig kábán feküdt a tükörszoba padlóján, a csuklját szorongatva. Észre sem vett egy hosszú percig, hogy Anna a véres sebet bámulta, érezte annak fémes, erős illatát. Akarta. Annyira, hogy fel sem tűnt neki, hogy Avery és Tania is mellé rohantak, kezükbe véve pálcáikat. Az ő szemük előtt csak az lebegett, hogy mentsék meg Mr. Boltont a támadótól. Willow ugyanis még mindig szorított és szorított, a hang ugyanis egyre erőteljesebben lüktetett benne. Minél hangosabban hallotta az Ölj, ölj, ölj! bíztatást, annál több tükör repedt meg körülöttük… s talán mindannyiukban felmerült: hol vagy józanész? Hol bujkálsz?



A következő KM-reag augusztus 7-én este érkezik
Mindenki úgy és annyit írjon, amennyi kényelmes!
Reagsorrend nincs.
Figyelem! A csoportok között van átjárás, megpróbálhattok
átjutni egyik meséből a másikba!
A reagok 3-3 pontot érnek, amik
az új tanévhez lesznek elszámolva!
Csók 8)


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Willow Fawcett - 2019. 08. 01. - 19:31:52
Elvarázsolt kastély


(https://img2.dreamies.de/img/755/b/sl4entlbrc2.jpg)
A hercegnő és a tükörszoba


Mindenféle hang olyan távolról cseng, hogy a kiabálástól a fejemben nem is hallom meg őket. Talán csak néha eszmélek rá, hogy valamit tennem kéne, és nem abban az irányban, amiben éppen elindulok. Most komolyan, mi a fene folyik itt? Nem akarja valami elengedni az elmém, mintha megkaparintott volna magának, és azt mondaná, te csak arra vagy jó, amit én mondok neked.
Az első lépéseket még magamtól teszem meg Sage felé. Meg akarok szabadulni ettől az őrjöngéstől. El akarom tűntetni a fejemből a hangokat. Azt, amelyik egyre hangosabban kiabál. Akármennyire is akarom, próbálom legyűrni ezt a hangot, egyedül nem fog menni. Tudom, muszáj lesz, mert így nem maradhatok. Azzal veszélybe sodrom mindannyiunkat.
- Segíts! Üss ki! Nem érdekel mi az, csak hallgattasd el a hangot bennem.
Ez az utolsó olyan pillanat, amikor még tudom azt mondani a lehető legnagyobb befolyásom van az elmémre. Innentől kezdve inkább azt érzem, mintha valami köd szállna alá. Pontosabban valami ködfátyolon keresztül látnám a mozdulataim, hallanám a hangom. Azt viszont így is tudom, hogy amennyire tudom, még mindig a segítséget kérek. Azt, hogy valaki állítsa le ezt a helyzetet.
Várjunk, ez csak egy illúzió. Ha illúzió, akkor meg lehet törni, nem? De mégis milyen módon, ha az akaraterőm teszik most próbára?
Hirtelen hallok meg egy női hangot. A ködfátyolon keresztül felismerem tanítványom, talán ennek köszönhető az, hogy nem bántom, csak figyelmen kívül hagyom a kérését. Hamarosan azonban egy kezet érzek meg a vállamon és mintha ráznák is.
- Menj innen!  – szűröm a fogaim között.
Remélem sikerül elég hangosan, hogy tanítványom megértse. Nem tudom ezek után, hogyan fogok a szemébe nézni. Mégis, hogyan oktathatnám pont én? Ezen a kérdésen viszont most ráérek gondolkodni. Most azt kell kitalálnom, hogyan fogom lefejteni az ujjaim a nyakról, amire megint egy kicsivel nagyobb nyomást gyakorlok.
A kéz még mindig a vállamon nyugszik, így elengedem a nyakat és lesöpröm magamról a másikat. Egy pillanat, nem több és visszatérek a korábbi tevékenységemhez. Vajon ő lesz az első, akit megölök? Még nem bántottam senkit. Legalábbis annyira nem, hogy belehaljon.
- Ölj! Ölj! Ölj! – kántálom immár hangosan is azt, ami belülről szétfeszít.
Csak reménykedni tudok benne, hogy valamilyen módon megállít majd valaki. Vagy ha nekik nem is, a vérveszteségem megtöri az akaratom, a testem. Addig csak annyi a dolgom, hogy legalább kordában tartsam az erőm, amennyire lehet, hogy ne öljem meg Sage-t.



Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Tania Niel - 2019. 08. 02. - 13:25:05
e l v a r á z s o l t k a s t é l y
2000 július eleje

princess (https://i.pinimg.com/736x/e2/ac/7d/e2ac7d41d5194c9d2ae086596ead338f.jpg)
(https://68.media.tumblr.com/2d6f6bb6c7820b736f6455a84f8aad53/tumblr_o5hardXnXA1qfsahvo1_500.jpg)
to: m i n d e n k i
A hercegnő és a tükörszoba

Ijedten figyelem a jelenetet, ahogy Fawcett prof odébb lök, elkezdi fojtogatni Saget és közben kiabál vele.
 - Te nem hallod? Azt mondja, ölj! Vidd el innen őket, amíg tudod. Mindenkit. Mentsd őket!
Valami nagyon nagy baj van. Valami nagyon nincs rendben, és ahogy abbahagyom a tántorgást, Fawcett keze után nyúlok, megpróbálom lefejteni ujjait Sage nyakáról. Kétségbeesetten nézek körbe, azt látom, hogy Anna és Avery, akik szintén a bolond ruhájába bújtatott férfit próbálja nyugtatni, elindulnak egy komód felé. A pálcák! Összenézek Averyvel, szinte egyszerre indulunk meg a komód felé, elrohanunk a Sophiet bámuló Anna mellet. Valami ott sincs teljesen rendben, Sophie ájultan fekszik, de egyelőre nem látok komoly gondot. A komód felé rohanás, mintha örökké tartana.
Ahogy a kezembe veszem a pálcám, és megérzem a finoman munkált ébenfa darabot a kezemben, sokkal jobban érzem magam. Ha nem egy kitalált ország, kitalált kastélyának egy szobájában próbálnám menteni a barátom életét, azt mondanám, elárasztott a végtelen nyugalom. Felismerem Sage pálcáját, az utólag rájuk vésett rúnákkal, megfogom és a két pálcával indulok vissza a dulakodó férfiak felé. Rámarkolok a pálcámra, és teljes kétségbeesésemben egy Stupor! hagyja el a számat, amíg Fawcett prof hangosan az ölj szót kántálja.Ahogy odaérek, a még pár percig ájult tanáromat lehúzom Sageről. A ruha övébe tűzöm a pálcám, és idegesen a hajamba túrok.
- Jól vagy? Légyszi mondd, hogy jól vagy! - kinyújtom felé a kezem, és odaadom neki a pálcáját. Sage nyakán két hatalmas sötét tenyérnyom. Nincs túl jó bőrben, és még mindig kapkodja a levegőt. Ahogy közelebb húzódom Sagehez, végigmérem az ájult férfit. Aggódón nézek fel a hozzánk érő Averyhez.
- Most mit csináljunk Faci bá’-val? – idegesen kapkodtam a tekintetem a megmaradt, szétrepedt tükrök, Avery és Sage között.



Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Avery Cassen - 2019. 08. 02. - 19:33:32
a   h e r c e g n ő   é s   a   t ü k ö r s z o b a
(https://kepkuldes.com/images/2d303e71da1d33a66b3824e352c4527b.jpg)

Hiába igyekeztem, képtelen voltam visszarázni Fawcett professzort a valóságba - ha egyáltalán ez az egész az volt. Valóság... Nem. Valami egészen más - tömény őrület, amiből minden erőmmel szerettem volna menekülni, főleg, miután a tanár rám kiáltott, majd arrébb lökte a kezemet. Nem voltam elég gyors, pláne nem a fájós csuklómmal, hogy megragadhassam a karját, mielőtt az ismét eléri Sage-t. Aztán körbepillantottam, és talán meg is szólalok, hogy segítsen már valaki, ha nem szúrom ki szemem sarkából ismét a komódot. Annyira valóságosnak tűnt, sokkal valóságosabbnak, szinte biztos voltam benne, hogy ez most nem egy újabb mocskos átverés, nem lehetett az, hiszen azok a pálcák, s mellette valamiféle üveg... De a lábam mégsem mozdult, egészen addig nem, amíg észre nem vettem Annát, és ahogy az ujjai az üvegcséhez érnek. Akkor viszont nagyot dobbant a szívem, és egy röpke pillantást vetettem csak a közelben lévő lányra, Taniára, mielőtt odarohantam volna mellette a pálcáinkért. Zsongtam a türelmetlenségtől és rettegtem, hogy ismét eltűnik a szekrény, de hagytam, hogy előbb ő megszerezze a pálcáját, és csak aztán kaptam az enyémért, amelyet egyből kiszúrtam a többi között, talán mert szinte vonzott magához, talán a nagyjából közepéig felkúszó, ráfaragott leveles indaszerű minták miatt, amelyek egyedivé és gyönyörűvé tette a fűz darabot.
Felkaptam a pálcámat, ám egy pillanatra megakadt a pillantásom Annán, mielőtt újra Tania felé fordultam volna. A kezében az előbb komódon pihenő üvegcse volt, teljesen üresen. Elhűltem egy pillanatra. A fenébe... Majdnem kiesett a számon egy "megittad?!", de mivel ez egyértelmű volt, csak követtem a pillantását Sophie felé. A földön hevert, és ahogy láttam, neki is vérzett a csuklója.
- Mi történt vele? - nyögtem ki. - Anna, te jól vagy? Mégis... mi volt, amit megittál?
Teljesen összezavarodtam, képtelen voltam nyugodt maradni; Fawcett professzor mindjárt megöli Sage-t, Anna megivott valami fura, ismeretlen eredetű löttyöt amit itt talált, Sophie pedig ájult volt... de hisz itt volt még egy lány nem?! Kellett lennie, az udvarhölgy, Lottie...! Ha Anna válaszolt is, szinte alig hallottam.
- Ez totál őrület! - A kisebb leblokkolásom után végül Tania után rohantam - közben átfutott az agyamon, mennyire kaotikus helyzet ez a megismerkedésre, de épp csak kósza gondolat volt az események közepette -. Ő sokkal okosabb volt, már el is kábította a professzort, mire odaértem. - Anna megivott valamit, ami a komódon volt... Ha ez az egész csak egy trükk, akkor marhára nem vicces.
- Most mit csináljunk Faci bá’-val? – kérdezte idegesen Tania, mire leguggoltam a férfihez. Ez ebben a ruhában meglepően nehéz manőver volt.
- Fogalmam sincs, talán ha felébred, jobban lesz, kitisztul az elméje... - találgattam, aztán eszembe jutott Sophie, és egyből fel is ugrottam. - Meg kell néznem Sophie-t, azt hiszem, elájult!
Csak egy aggódó pillantást vetettem Sage-re, de aztán arra gondoltam, hogy Tania majd úgyis gondját viseli, és átsiettem a szilánkokon keresztül a lányhoz. Lerogytam mellé, és óvatosan megráztam a vállát, hátha magához tér.
- Sophie! Sophie! - próbálkoztam, közben nagy nehezen újabb részt szakítva le a ruhámból, hogy a kezére köthessem. - Rendben vagy? Mi történt?


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 08. 03. - 14:11:11
Elvarázsolt kastély
(http://i.pinimg.com/564x/db/c8/63/dbc8631a75c387258db129b7deda5b96.jpg)

2000. július 7.

.prince outfit. (https://i.pinimg.com/564x/33/14/1f/33141ffccb9560b617afdcb00c2d483a.jpg)

Christopher egy árnyalakhoz beszélt. Valamiféle nő volt ott a padlón, de nem láttam jól még a pálca fényében sem. Túlságosan megsűrűsödött a köd s mintha fekete fátyolként lebegett volna a szemem előtt. Cartwright mellett már egyetlen méterre sem láttam el. Csupán körvonalak voltak. Nem számított, éppen elég félelmetes volt a maga nemében, hogy bár nem szűnt meg egészen a földrengés, a talaj szinte morajlott alattunk. Alig láttam Natot, csak a távolban pillantottam meg a széles vállait, a magas alkatát s már léptem is, hogy meginduljak felé, mikor felfogtam Mira szavait.
– Hol van Mira… – Ismételtem meg a korábbi kérdésem, nem foglalkozva Cartwright értelmetlen válaszával. Már biztos voltam benne, hogy nem ő lesz az, aki segít kijutni ebből a lidérces képből. Eddig sem próbált semmit tenni, csak állt a világító végű pálcájával és nőcskéke segített fel a földről. Nem lepett meg. Parancsot osztani szeretett, a cselekvés mástól várta el.
Tudtam, hogy ő az, aki korábban azt mondta nála van a pálcám. Láttam a vörös tincseket, mikor a sarokba pillantottam. A neve nem a hercegiénemnek volt ismerős, sokkal inkább nekem, az igazi Elliot O’Marának, a tolvajnak. Nem is értettem, hogy Cartwright hogyan nem vette észre, hogyan nem tudta a nevét, holott a mi mesénkben nagyon is ő festett, ennek a kastélynak bizony ő a királya. Kell a pálca… – férkőzött be a gondolataim közé megint a keserű kis hang, szinte lökdösve Mirabella felé. Nem tudtam, valóban ott van-e, csak követtem a helyesnek vélt irányt. Szerezd meg, szerezd meg, szerezd meg! A sötét hang úgy kántált a fejemben, hogy képtelenség volt ellenállni. Lábaim az ő ritmusára léptek a megfelelő irányba, sőt már talán nyújtottam is volna a kezemet, mikor mellettem valami történt. Megtorpantam és éppen nyitottam is a számat: – Mi a sza…– Ám az én szavaim is elakadtak, ahogy ujjakat éreztem meg a nyakamon. Ismerős érintés volt, nem az első alkalom, hogy így értek hozzám és erőszakosan húztak távolabb az eseményektől. Megéreztem az ismerős illatot. Tudtam, hogy Forest az, mert a szívem olyan őrülten kalapált, mint mindig, amikor mérges vagyok rá. Senki más nem képes annyira felhúzni, mint ő… mintha csak tudná pontosan hol van a gyengepontom, hol kell megbökdösnie ahhoz, hogy kellőképpen bosszantson.
Kellett egy pillanat, hogy levegőhöz jussak, közben a szemébe néztem. Ujjaim lassan siklottak a kézfejére, mintha erőtlen lennék. Megpróbáltam lefejteni magamról a szorítást. Nem sikerült, megint előjött, hogy gyengébb vagyok, mint ő… de nem számított. Nem ezen járt az eszem, hanem, hogy mégis mi a frász baja van. Igen, odamentem Cartwrighthoz, de csak mert reméltem, hogy a pálcám valahol ott van s ennyi erővel igazából már a kocsmában is nekem eshetett volna.
– Nat! Elég!– Szóltam rá, mikor végre egy kevés levegőhöz jutottam. Ujjaim még mindig a bőrét marták, mert nem akartam belé rúgni vagy megütni, csak szabadulni szerettem volna. Nem maradhatsz fegyvertelen… kell a pálcád… kell a pálcád… – Suttogta egy hang valahol mélyebben a hang, mintha az ő ereje is távozóban lenne az enyémmel együtt.
– Mi bajod van… – olyan halkan préseltem ki magamból ezeket a szavakat, hogy csak lágy suttogásnak hallatszott. – Nem csináltam semmit… semmit az égvilágon…



Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Shirley White - 2019. 08. 03. - 15:55:40
A HARCOS ÉS A SZÖRNYETEG
(https://i.imgur.com/rw3wQ85.png)
2000. július

[viselet] (https://i.pinimg.com/564x/dc/15/8b/dc158b5a66a46851405b9ba7608011a1.jpg)

Minden olyan gyorsan történik. Alig teszek meg egy lépést az ajtó, illetve a pálcám irányába, a levegő máris tele lesz liszttel. Reflexszerűen behunyom a szemem, s elkezdek prüszkölni a fehér portól. S a következő pillanatban dobhártyaszaggató üvöltés hallatszik, én pedig a földön találom magam Esmével és Ginevrával egyetemben. A fejem fájdalmasan koppan a padlón, amitől egy pár pillanatra biztosan elvesztem az eszméletemet.
Mikor kinyitom a szememet a látóterem szélén még mindig van egy kis feketeség, de nagy fejfájások közepette azért tudok fókuszálni. Akkor hallok meg az ajtó felől egy kiáltást, amiben szerepel a "fehérnép" jelző is, ami elég rosszul esik. Na csak várd meg míg vége ennek az egésznek! Megtudom ki vagy és rád uszítok valamit.. - fut át az agyamon a csábító gondolat. Felkászálódok a földről valahogy, s megint hallom, hogy a szörnyeteg elordítja magát. Éles fájdalom hasít a csuklómba, mire odakapom a kezem, de a vérzés nem áll meg, s így nem csak a ruhám, de a lisztes padló is bemocskolódik. Remek... Már nem csak a fejem, a kezem is fáj.. Esmé és Ginevra itt állnak mellettem, s látom, hogy nekik is hasonló pici, de mély vágás van a csuklójukon. Barátnőm nekem is ellátja a sérülésemet, amit fogalmam sincs, hogy honnan szerezhettem. Közben kiadja a feladatot, s már tiltakoznék, de valamiért megakad a torkomon a szó és inkább engedelmeskedem. Ginevrával megindulunk az ajtó felé, miközben a harcoló tömeget figyeljük. Zavarni sem lenne jó őket, és a harcba sem akarunk belefolyni. Ideiglenes társammal sikeresen elérjük a nyílászárót, ami ki is nyílik egy varázslat hatására.
Örülök a sikerünknek, s mosolyogva fel is vezetem a tekintetem az előttem állóra ám a nyakán megáll a tekintetem. Ő ebből nem igazán vesz észre semmit, ugyanis az ajtóval van elfoglalva. Formás kis nyaka van azt meg kell hagyni. Olyan jó szorongatni való. Már emelem a kezeim, hogy ráfoghassak, de belémvág a felismerés. Mit csinálok? Mik ezek a gondolatok? Hirtelen visszarántom a kezem és elfog az a mélyről jövő félelem, amit akkor éreztem utoljára, mikor a Gringotts-ban találkoztunk azzal a sárkánnyal. Elkezdek remegni, érzem, hogy nem tudom legyőzni a késztetést, hogy elkapjam Ginevra nyakát és kiszorítsak belőle minden levegőt. És ez megrémiszt. Ám mit sem ér, ha a balsejtelem beigazolódik és átveszi felettem az uralmat a gyilkos ösztön.
Hátulról támadok, így az enyém a meglepetés előnye. Addig jó, amíg nem figyel. Az ujjaim a nyakára fonódnak, s teljes erőmból elkezdem szorítani. Szembe fordítom magammal, hogy jobban odaférjek, valamint, hogy rendesen rá tudjak fogni a formás testrészre. Csak arra tudok koncentrálni, hogy ne engedjem el, s olyan erősen szorítom, amennyire az erőmből kitelik. Még akkor sem eresztem a lányt, mikor lökést érzek, s elborulunk mind a ketten. Magam alá küzdöm Ginevrát, s ráülök a csípőjére. Kicsit megemelkedek, de csak annyira, hogy tulajdonképpen "megtámaszkodhassak" a nyakán, így még inkább megvonva tőle a levegőt. Szinte megrészegülök a számomra idegen, gyilkolás miatti élvezettől, ahogy látom, hogy itt fuldoklik valaki alattam.
 Érdekes, hogy a mögöttünk lévők eddig nem vettek észre az egészből semmit, mert csak arra a semmitérő szörnyre tudnak csak figyelni, aki ijesztget minket az érkezésünk óta. De ez engem eyáltalán nem zavar. Végülis, nyugodtan dolgozni a legjobb nem?


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Scarlett Bridget - 2019. 08. 03. - 18:05:21
Seholroszág királya és az Üveghegyek hercege


Kinézet (https://i.imgur.com/ZlSoVqP.jpg)


Iszonyatosan nehéz volt elviselni a kezemen az égető érzést, de a félelem nagyobb úr volt mindennél, így minden energiám a túlélésre összpontosult. Nagyon ijesztő volt az adott helyzet, a sötétség, a fejetlenség, a sikítások, a kétségbeesett hangfoszlányok zaja mind a háborúra emlékeztettek, amelyre nem szívesen gondoltam vissza, hiszen számos barátom odalett miatta. A mai napig megszakadt a szívem, amikor azokra a szörnyű időkre gondoltam vissza. Legalább a családom életben volt, de ez sem enyhített azon a fájdalmamon, hogy a hozzám közel álló embereket soha többet nem fogom már látni. Gondolataimból visszatérve a valóságba egy bólintással jeleztem, hogy fogtam az adást, bár ezt a lány nem láthatta a nagy, sötét felfordulásban. Közben hallottam, hogy a háztársam szembesült vele, hogy Elliot pálcáját tartja a kezében. Mintha közben eltávolodott volna tőlem, reméltem, hogy nem maradok egyedül, mert hirtelen nem tudtam mit reagáljak az eseményekre, annyira gyorsan történt minden. Idővel Mirabella visszatért hozzám, megfogta a karomat, majd óvatos mozdulatokkal elindultunk a fény felé. Az utunk során hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valamiféle maró szag ütötte meg az orromat, ami egyáltalán nem volt kellemesnek mondható. Magam elé tartottam a szabad kezemet, hogy ne szívjam be, ha nem muszáj, majd meghallottam, amint Nathaniel azt kiáltja, hogy "vért, vért vért". Mi a fene? Nem volt már elég "vérontás" így is? Persze átvitt értelemben... Egy idő után Hunter is átvette tőle ezt a mondókát, amit egyáltalán nem tudtam mire vélni. Valami itt nagyon nem stimmelt, elég ijesztően viselkedtek. Hirtelen megragadta Merel lábát a zajok alapján, aki szerencsétlenségemre egyensúlyát vesztve az én szoknyámban próbált megkapaszkodni. Ennek köszönhetően oltári nagyot tanyáltam, a kemény padlón kötöttem ki. Óvatosan megpróbáltam felevickélni és Hunter körvonalával találtam szemben magamat, aki eléggé zabosnak tűnt. A háztársam nem tudom hova tűnt idő közben, nem érzékeltem, hogy itt lett volna, a sötétség is totál megzavart. Ha tudtam volna, hogy ez kerekedik ki az egészből, dehogy mentem volna el annak az illuzionistának az előadására, ez egy kész rémálom! Hunter-t hallottam, ahogyan megint a véres szöveget mormolta hangosan, úgy látszik, ez tényleg ragályos volt, de továbbra sem tudtam, hogy mi történt vele, miért nem viselkedett normálisan.
- Téged meg mi lelt? Eskü, nem csináltam semmi rosszat - mondtam neki félénken, majd elkezdtek kavarogni a gondolatok az agyamban, hogy mit is kéne csinálnom, hogyan is kellene lereagálnom az egészet. Most nem fagyhatok le, mert ki tudja, mi lelte? Vajon mi lelte? Túlélésként egyedül azt tudtam, hogyha medvével találkozik az ember, a legnagyobb esélye a túlélésre az, ha halottnak tetteti magát vagy nem mozdul, de persze ez emberek esetében máshogy működött. Ráadásul a lány is ott volt, akinek a lábába belekapaszkodott. Nem szerettem volna most meghalni, hiszen annyi minden várt még rám az életben, számos tervem volt, amit meg akartam valósítani, meg egyébként is fiatal voltam még. Azt se szerettem volna, ha a másiknak baja esik, így cselekednem kellett, nem várhattam ölbe tett kézzel a végzetet. Megpróbáltam felkászálódni a padlóról, kezemmel a sötétben pedig a padlót tapogattam, majd hirtelen egy pálcaszerű valamit tapogattam ki a padlón, amelyet rögvest magam elé szegezve felkiáltottam: "Capitulatus!"


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sage Bolton - 2019. 08. 04. - 09:17:29
TO; M I N D E N K I

2000. július 7.
(https://66.media.tumblr.com/4133902488bae49633778273acef8f4d/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o1_400.gif) (https://66.media.tumblr.com/972a86ca9d7b1e3f4149be3cb91e6e09/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o3_r2_400.gif)

"The moment you doubt whether you can fly,
you cease for ever to be able to do it."

Beütöttem a fejemet, ahogy Fawcett rám vetette magát. Megszédültem, szinte fel sem fogtam, hogy Tania vékony ujjai már nem szorongatják egyetlen ruhadarabomat sem és elrángattak mellőle, így nem tudom megvédeni ebben a világban őt. Tudtam, hogy szüksége van rám, mert éreztem. Nem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért és hogyan, de éreztem, hogy szüksége van rám. Szerettem volna megkeresni a tekintetemmel, de a bolond ujjai egyre erősebben és erősebben feszültek a torkomba. Abban sem voltam biztos, hogy hang egyáltalán kijönne a torkomon.
Az öcsém, hogy örült volna, ha így láthat. Szurkolva ácsorgott volna Willow felett, hogy szorítsd, öld meg. Szabadulni akart tőlem, bár neki a gyilkosság sosem fordult volna meg a fejében, de biztosan tudtam, kapott volna egy ilyen alkalmon. Övé lett volna a pénzem, a kastély és minden, ami az elsőszülöttek kiváltsága. Hogy én magam miért ragaszkodtam ennyire az aranyvérű átokhoz? Mert ez az volt. Másnak nem lehetett nevezni a kényszerházasságokat és az erőltetett társasági eseményeket. Én azonban bizonyítani akartam, leginkább apámnak, hogy belőlem is lehet valaki. Olyan értelemben legalábbis, ahogyan azt ő szerette volna. El akartam irányítgatni a családunkat. Erre készített fel egész életemben és tudtam, képes volnék rá.
– Segíts! Üss ki! Nem érdekel mi az, csak hallgattasd el a hangot bennem. – Magyarázott a bolond. 
Már túlságosan szédültem a légszomjtól ahhoz, hogy bármit is tegyek. Hiába próbáltam meg felemelni a kezemet, éreztem, hogy minden tagomban zsibbadtság uralkodott, így hamar koppant a kézfejem megint a terem padlóján. Némán próbáltam levegőért kapni. Közben persze Willow szemeiben felfedeztem a belső küzdelem csillogását. Nem akarta ő ezt, valami irányította. A Szeszély vagy éppen az az illuzionista. Próbáltam gondolkodni, próbáltam rátalálni a megoldásra, de nem ment. Túl kevés volt a levegő, a többiek akármit is tehettek körülöttünk alig-alig fogtam fel. Csak Willow „Ölj, ölj, ölj!” kiáltozása maradt meg bennem és még hosszan visszhangzott.
Tania valahonnan odakerült mellém. Az illatát azonnal felismertem, de jó pár percbe kerülhetett, mire ezt is megértettem. Éreztem, hogy vékony ujjai Fawcettet feszegetik a nyakamról. A légszomjtól már a szemeim is könnyezni kezdtek. Hörögve azért még beszívtam magamba valamennyit. Ez kellett ahhoz, hogy újra megszólalhassak.
– Tania… – nyöszörögtem, hátha meghallja és megpróbálja legalább leütni. A kezem kinyújtottam a padlón, ez könnyebben ment, mint a felemelés.
Nem tudtam mi történt, de az ujjak szorítása enyhült a nyakamon, a bolond teste rám hanyatlott. Behunyt szemmel próbáltam meg egy mélyebb levegőt venni. Az leginkább egy kétségbeesett hörgésre hasonlította. Aztán, mire köhögések közepett ismét felpillantottam, már Tania állt felettem felém nyújtva a pálcámat.
– Jól vagy? Légyszi mondd, hogy jól vagy!
– Azt hiszem, megmaradok. – Az ujjaim a nyakamra simultak. A bőrfelület is fájt, nem csak a lélegzetem akadt el minden pillanatban. Összeszedtem magam és pillanatokon belül, még mindig szédelegve, de talpon voltam. Így néztem le Willow ájult testére. A Stupor hatása persze nem tart sokáig. Nem volt kizárt, hogyha magához tér, akkor megint kitör belőle az a valami.
– Fogalmam sincs, talán ha felébred, jobban lesz, kitisztul az elméje... – mondta Avery. Csak ekkor vettem észre, hogy ő is ott van. Még szükségem volt egy kis időre, hogy felfogjam a körülöttem lévő eseményeket. Szédelegve karoltam át Tania vállát, remélve, hogy nem nehezedem rá túlságosan. – Meg kell néznem Sophie-t, azt hiszem, elájult!
Nyeltem egyet, hátha attól könnyebben jutok levegőhöz. Nem sikerült, megint elakadt és csak sípoló hanggal vegyítve tudtam egy egészen keveset magamhoz venni.
– Össze kéne törni a tükröket. – Jegyeztem meg rekedten és Taniára pillantottam. – Olyan, mintha a tükrök okoznák ezeket a dolgokat. Amikor Willow azt üvöltötte, hogy ölj, akkor repedés hangja hallatszott. Előtte pedig az egyik éppen akkor repedt meg, mikor a csuklómon megjelent az a seb. Ha elpusztítjuk őket, akkor talán vége.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Olivia Stane - 2019. 08. 04. - 11:12:31
ELVARÁZSOLT KASTÉLY
2000 július eleje
outfit (https://i.pinimg.com/originals/d7/7b/00/d77b00b3960d93f74ef43f1896b2b46f.jpg)
(https://i1.wp.com/static2.srcdn.com/wordpress/wp-content/uploads/2018/12/hp-timeline-4.jpg?w=1500&ssl=1) (http://képlink)

Biztosan meg akar majd engem is ölni. Hiszen a legutóbbi feleségét is lefejeztette. Ezt pedig nem hagyhatom! Christopher király nem végezhet vele, nem fogom megengedni neki. Ezért is hívattam magamhoz a legjobb bájital keverő javasasszonyt vagy mifélét. Ő segíthet nekem.  Christopher király nem fog velem végezni.
Pár perccel ezelőtt biztosított róla, hogy az a méreg, amit elkészített a drága királyom számára totálisan hatásos lesz. Én pedig a konyha ajtó sarkában megállva kémkedem az eseményeket. Azért szeretnék magam meggyőződni arról, hogy bele teszi az ételbe azt a mérget. Hogy bűntudatom van-e? Egyáltalán nincs, hisz amúgy sem szerettem igazán, csupán érdekből mentem hozzá és azért, mert apám akarta ezt így. Várjunk csak? Hasít belém hirtelen a felismerés. Végig nézek magamon. Mi? Ezelőtt pár pereccel még nem ez volt rajtam és nem is itt voltam. Ha jól emlékszem a Három Seprűben ücsörögtem és az illuzionistára vártam. Az illuzionista? Hát persze! Biztosan ő csinálta ezt velünk és ez az egész nem igazi dolog csupán valami illúzió.
Hol van a pálcám? kutatni kezdtem a ruhában, hisz velem volt. Nagyon jól emlékszem, hogy nálam volt legutóbb. Szemem ösztönösen felemelem egy állványra, amin ott sorakoznak a PÁLCÁINK! Egyből felismerem a sajátomat, de mire elindulnék feléje, már a többiek ott teremnek, mindenki a saját pálcája felé nyúlva. A sok embertől vagy valamitől a polc megbillen és a rajta levő pálcák szerte szét gurulnak. Jaj ne! Már már nyúlnék a sajátom fele, amit megpillantok az egyik sarok felé gurulni, mikor megjelenik egy szörnyeteg képe a falon. A valami hatalmasat üvölt én pedig ijedten hátrálni kezdek. Mi a fene?
A liszt felhőtől semmit sem észleltem, csak azt éreztem, hogy miközben hátrálok a szörnyeteg elől megbotlom valamiben vagy valakiben és hanyatt vágom magamat. Gyorsan talpra szökkentem, de lehet nem kellett volna. Vagy talán az állat üvöltése váltotta ki bennem ezt a különös érzést. Olyan volt, mintha megszállta volna valami az agyamat. Egy állom, egy különös álom. Ugyan nem tudom milyen, mikor a muglik furcsa szereket szívnak be, de azt hiszem pont olyan érzésem lett hirtelen. Meg kellett kapaszkodnom valamiben, hogy tartani tudjam az egyensúlyomat. Nem is figyeltem arra hová teszem le a kezemet csak gyorsan belekapaszkodtam a legelső dologba, ami a közelemben volt.
Éles fájdalomra eszméltem fel a csuklómban. Magam elé emeltem, egy vágás volt rajta, amit fogalmam sincs honnan szereztem. A tenyerem meg piros volt, pontosabban égő vörös. Lenéztem arra a helyre, amiben megkapaszkodtam, a homályban sikerült kivennem, hogy az a kályha volt. Hatalmasra kerekedtek szemeim. Mi van? Mi folyik itt? Borzasztóan fájt a karom és a vér a ruhámon folyt végig. Láttam, hogy a többiek is hasonló döbbenettel figyelik saját sebeiket, amelyek ugyanolyanok voltak, mint az enyémek. Miféle játék ez?
Az ajtó felé rohantam a többi hölggyel együtt. Ki akartam jutni innen de rögtön. Nem akartam többé ebben a rémálomban maradni. A lány aki legelöl volt sikeresen kinyitotta az ajtót. Áldott szerencse! Ám hirtelen a másik hölgy megragadta az első nyakát. Mi a fene? Mi van itt? Mintha megörült volna, nem volt önmaga. Erősen szorította az előtte lévő nyakát. Ez nem lehet igaz. Mit fog még belőlünk elő hozni ez a vérszomjas szörnyeteg? Megragadtam a fojtogató lány vállát, azt remélve, hogy lefejthetem kezeit a másik lányról. Ám olyan erősen szorongatta, hogy sehogy sem sikerült mozdítanom rajta. Megpróbáltam egy lépéssel közelebb menni a lányhoz, hátha így sikerrel járhatok. Hatalmas üvöltés ráztam meg a termet. Ijedten fordultam a hang irányába eltávolodva így a másik két lánytól. Aztán visszanéztem a még mindig fojtogató hölgyre közelebb próbáltam lépni hozzájuk. Ám megbotlottam és hasra vágódtam magammal rántva őket is.
- Bo.. bo.. bocsánat. -  lihegtem a lányoknak, akiket magammal rántottam. Bár nem hiszem, hogy hallották, hisz még mindig nem engedte el a nyakát. Megragadtam Shirley lábait gondolkodás nélkül. Tudtam, hogy segítenem kell a másik lánynak és azt is, hogy ez valami átok. Nem önszántából teszi ezt vele. Valami irányítja. Azzal is tisztában voltam, hogy ha nem jutunk ki innen minél hamarabb, akkor minket is hatalmába fog keríteni ez az izé. Szóval jobb ha gyorsan cselekszünk valamit és keresünk valamit, ami segítségével kijuthatunk innen.       


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Lottie Lowell - 2019. 08. 04. - 20:16:39
A Hercegnő és a Tűkörszoba
(https://allthatsinteresting.com/wordpress/wp-content/uploads/2018/03/old-photo-neuschwanstein-castle.jpg)
2000. július

[viselet] (https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTUkbKibkwnW2utaRpbRMTXC0LwbaNKQ-BRjqYff2FKQPOTZvd1)

Egyre jobban úrrá lesz rajtam a kétségbeesés. Csak forgok és forgok a semmiben, már teljesen elszédültem. Majd hirtelen egy hatalmas puffanás és csak azt érzem, hogy minden porcikám sajog. A csuklom kiváltképpen nagyon fáj. Eszméletlenül. Annyi erőm van, hogy rápillantsak egy furcsa vágás szerű seb van rajta. Erősen vérzik és valami megmagyarázhatatlan módon fáj. Majd a fájdalomtól inkább becsukom a szememet.
Egy férfi hangja térít magamhoz, mire óvatosan felpillantok rá. Felismerem benne királyunkat vagyis ebben a történetben a királyunkat. Biztos vagyok benne, hogy ő is valamiféle varázsló és a Három Seprűben volt velünk, azért is van most itt. Minden porcikám sajog az eséstől és ráadásul a csuklom is egyre jobban sajog és a vérzés sem akar elállni.
- Azt hiszem igen. - válaszolom az úr kérdésére. Legalább is azon kívül, hogy szerintem semmi maradandó sérülésem nem lett. Azt hiszem igen jól vagyok.  Belekapaszkodva tápászkodom fel a földről.
- Hát azt én is szeretném tudni - utalok arra, hogy szerintem egyikünk se tudja, hogy jutott ide. Közben pedig sajgó derekamra teszem a kezemet.
Mi a fene ez a köd? Hunyorítom össze a szemeimet. Elég nehéz bármit is kivennem így. Még az a szerencse, hogy legalább a felsegítőmet látom, hogy megtudjam köszönni neki. Mire éppen csak kiejtem ajkaimon a köszi szót, valami furcsa égető szag hatolt az oromba. Mi a fene? A fekete porfelhő meg egyenesen egy alak felé vette az irányt és elkezdett körülötte forogni, mint egy tornádó. Tekintetem ijedten pásztáztam a terem minden sarka felé. Végre láthattam kik vannak itt. Nem ismertem senkit csak azt a kínai pofát, aki szintén az alakot figyelte, aki körül keringett az az izé. Mi a csuda! A feketeség belevándorolt az illető testébe az orrán majd a száján keresztül. Tisztára, mint egy horror filmben. Ha nem tudnám, hogy ez csak egy illúzió, biztosan halálra rémültem volna. De várjunk csak, teljesen valóságos az egész. Ki tudja, talán mégsem illúzió. Na most már halálra rémülhetek. Rémülten szám elé kapom kezeimet, meg se bírok moccanni ebben a kavaródásban.  
Az az alak olyan szemekkel bámul mindenkire, mintha örült lenne. Vagy nem tudom mi. Ijesztő. Érzem, hogy valamelyikünk most nagy bajban lesz. Mit akar? Mit akar ez tőlünk? Ami pedig a legfontosabb hol van a pálcám? Szemeimmel gyorsan a padlót kezdem el fikszirozni, van egy olyan gondolatom, hogy jobb ha mielőbb megtalálom a pálcám, mert nagy szűkségem lesz rá hamarosan. Tudom, hogy a kezembe volt, mikor ide kerültem.
Mikor felkapom tekintetemet egy fiú megragadja egy lány lábát, aki hasra esik megragadva egy másik iskolás lány szoknyáját, aki szintén a földre huppan. Ez valami rémálom. Biztosan csak egy rémálom lehet. Az örült tekintetű férfira nézek, aki lerántotta a lányt és valami furcsa csillogással figyeli annak nyakát. Tennem kell valamit. Nem hagyhatom, hogy bajuk essen. Ismét a földet kezdem el kutatni immár térdre ereszkedve. Hátha megtalálom a pálcámat. Lassan araszolok előre közben kezemmel tapogatva a padlót, azt remélve, hogy rátapintok a saját pálcámra. Már már feladtam a remény, mikor valami pálca szerű dolog gurult az ujjaimhoz. Ösztönösen felkaptam és a fiú felé szegeztem, aki a lány lábát markolta.
- Rictusempra - sikítom a legelső bűbájt ami az eszembe jut hirtelen. Majd várom, hogy miként hat a kimondott szó, meg úgy egyáltalán a saját pálcámat ragadtam-e meg.  


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Florian le Fay - 2019. 08. 05. - 08:02:09
A harcos és a szörnyeteg
▪ 2000 július 7 ▪
mindenki
(https://i.pinimg.com/564x/1d/23/ce/1d23ce237560415eddb3be8219a1f9f9.jpg)

Már azon gondolkodtam, hogy szükség lesz egy erős varázslatra, ahhoz hogy még egyszer megpróbáljuk ledönteni a szörnyet. Egy olyanra, ami megbénítja, még ha csak pillanatokra is. A tűz nem jött be, hiszen Alexej korábbi átka nyomán csak még vadabb lett és egyenesen nekünk esett. Jég. Jég kell talán ellene. Nem volt különösebben túl logikázott gondolatmenet, de próbálkoznom kellett, mielőtt még egyszer lecsapna. Nem számítottam arra, hogy a szakácsnőként ismert – a való életben számomra teljesen idegen – Esmé lép majd oda, hogy üvöltözni kezdjen a teremtménnyel.
– Hé, cicus! – Kiáltotta. – Meséld el anyucinak, hogy mi a baj. Mid fáj? Mutasd magad!
Nem figyelhettem rá, minden erőmet be kellett vetnem, hogy legalább az én figyelmem ne terje el a legkézenfekvőbb varázslatról, amit éppen a mostani tanévben sikerült elsajátítanom. A Roxfortban sosem sikerült tökéletesen. Mindig is érdekeltek a párbajozásra alkalmas varázslatok, de tehetség valószínűleg nem sok szorult belém. A Pherecitius mangicus éppen ezért rizikós vállalkozás volt. Én még is elkiáltottam magamat. Éppen azzal egyidőben, hogy Esmé megint magyarázni kezdett.
– Te mocskos, büdös korcs. Mutasd magad azonnal vagy darabjaidra szaggatunk aztán majd mehetsz a sarokba nyüszítve és az anyád után sírva, te szerencsétlen!
Inkább nevetséges próbálkozásnak tűnt minden szava, mint komolyan vehető fenyegetésnek. Normális esetben valószínűleg el is röhögtem volna magam, de ez nem az a hely és közel sem az az idő volt. A szörnyeteg felkiáltott, hangja visszaverődött a kőfalakról. Az egész konyha megremegett belé. A szemem sarkából láttam, hogy többen megbotlanak, talán el is estek s alattam is mozogni kezdett az a hatalmas, nehéz faasztal, amire korábban felugrottam. Megbillentem, majd teljesen elvesztve az egyensúlyom neki csapódtam az asztal szélének, majd a hideg kőpadlón landoltam. A pálca kiesett a kezemből, hallottam, amint elgurul valamerre, én pedig ijedten másztam hátrébb, egészen Sir Alexejhez. Annak ellenére is, hogy a való életben cseppet sem ismertük, ő volt az egyetlen komolyabb támpontom ezen a helyen. A királynét játszó Oliviát látásból ismertem, hiszen nem egyszer összefutottunk a Roxfortban, még ha nem is beszéltünk soha, de a többiek valóban idegenek voltak.
– A pi… – Elharaptam a káromkodást, ahogy tenyerem az oldalamra simult, pontosan oda, ahol lüktető fájdalmat éreztem az esés nyomán. Egy pillanatra a lélegzetem is elakadt, de nem úgy, mint máskor. Bordám még nem törött soha, hiába zuhantam le seprűről vagy talált el gurkó vagy rúgott szét Isaac, ha nem tetszett neki a válaszom. Ez ismeretlen érzés volt és meg mertem volna rá esküdni, hogy ez bizony valóban törés.
– Eltörtem pár bordát azt hiszem… – Nevettem kissé kényszeredetten, mikor végre levegőhöz jutottam. Persze ez sem volt több fájdalmas lüktetésnél végül. Meg is remegtem tőle azonnal. A tekintetem az árnyékra vándorolt, de az mintha változni kezdett volna. Nem volt olyan tiszta, mint korábban. Nem rajzolódott ki a szörnyeteg körvonala tisztán s a mancs is eltűnt, ami eddig látható volt. Valamiféle ködre kezdett el hasonlítani leginkább, ami eltávolodott a faltól, majd egyenesen a szőke nő, itteni szempontból udvarhölgy felé reppent.
– Mi történt? – kérdeztem fennhangon a lovagtól vagy éppen Esmétől, attól függően melyikük tud előbb rávágni valamit. Vajon látták ők is, ahogy füstként egyenesen Lilium testét veszi célba a lény és meg is szállja azt. Az udvarhölgy arca megváltozott. Tekintete egyenesen Esmére vándorolt.
Nem gondolkodtam, minden fájdalmam ellenére felpattantam és beálltam a szakácsnő elé, hogy a testemmel védjem meg, mert a pálcám még mindig nem volt nálam.


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Esmé Fawcett - 2019. 08. 05. - 19:55:45

Elvarázsolt kastély

(https://i.pinimg.com/564x/13/e5/3e/13e53ece2fe46ddf280aa009c7e497f2.jpg)

A harcos és a szörnyeteg



          Nem tudom mégis mit képzelek, mikor csak úgy fogom magam, és odaállok a láthatatlan vadállat elé. Nem gondoltam át rendesen, igazából fogalmam sincs, hogy mit tennék, ha hirtelen megfordulna és rám vetné magát. Talán feltűnne valakinek, ha a fejem hiányozna. Tényleg, akkor vajon felébrednék az illúzióból vagy a testem, az ott lévő életem is meghalna?
          Csak a szemem sarkából látom, ahogy kinyílik az ajtó. Tehát sikerült a tervünk, és ki tudunk jutni innen, de vajon ott mi vár ránk. Most viszont nem veszthetem még el a fókuszt, mert kell még ahhoz is az idő, hogy mindenki ki tudjon jutni. Mondjuk nem én vagyok az elsődleges célpont ezt már látom, de akkor a fiúknak kell segíteni, ha már nálam van szerencsésen a pálcám.
          Igazából a folytatáshoz Ginevra szavai adnak erőt. Aggódik értem, és bár megígérem neki, hogy vigyázok magamra, az ő biztonsága többet ér az enyémnél. De azt is tudom, hogy ő hasonlóképpen gondolkodik, ezért tényleg vigyázok magamra. Persze, csak miután veszélybe sodrom magam. Ami – mint kiderült – nem is következik be.
          - Shirley, Ginevra, mindenki, kifelé az ajtón!
          Megindulok én is, de valamiért feláll a hátamon a szőr. Megváltozik valami. A szörnyeteg eltűnik egyik pillanatról a másikra. Kicsit így van időm körbenézni és akkor látom meg, hogy Shirley épp szerelmemet fojtogatja.
          - Shirley, mit csinálsz?
          Megindulok feléjük, érzem, ahogy a pánik egyre inkább átveszi a hatalmat felettem, és már nem is nagyon tudok másra koncentrálni. Meg kell állítanom barátnőmet, ha azt akarom, hogy szerelmem éljen. De mégis meddig vagyok hajlandó elmenni? Mielőtt még azonban odaértem volna, az ösztönöm azt súgja, hogy álljak meg.
          - Shirley, hagyd abba! Valaki, segítsen Ginevrának!
          Szinte már sírok, de nem is tudom, miért. Mert nem tudom megmenteni, mert csapdában érzem magam, vagy mert a pánik olyan szinten elveszi az eszem, hogy képes vagyok végignézni szerelmem halálát. Meg fog halni. Meg fogja ölni. Folyamatosan ez a két mondat jár a fejemben. A másik lány, akit nem ismerek viszont rám mered. Olyan fura, és kiráz a hideg tőle. Miért néz így engem?
          - Segíthetek? Miért nem mész…
          És akkor meghallom a morgást. Lehetséges lenne az, hogy őt szállja meg a szörnyeteg? A tekintetem Ginevra és az ismeretlen között járatom. Ahogy kezd az ösztönöm felülkerekedni rajtam, úgy jövök rá, hogy választanom kell. Ha közelebb megyek Ginevrához, akkor talán az a lány rám veti magát. De ha nem teszem, és valami történik szerelmemmel, akkor örökre bűntudatom lesz. Nem fogok tudni elszámolni magammal és ebben az esetben… nem tudom, hogy most lesz-e olyan valaki, aki ki tudna húzni a bajból.
          Lesz, ami lesz alapon megindulok Ginevra felé. Meg kell mentenem. Meg kell tennem érte és Shirleyért mindent, különben egész életemben bánni fogom.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Nathaniel Forest - 2019. 08. 06. - 10:14:04

SEHOLORSZÁG KIRÁLYA  
(https://i.giphy.com/media/bOpDjZ8SnThGo/giphy.webp)
ÜVEGHEGYEK HERCEGE

Nem tudtam hol vagyok. Csak néztem körbe a helyiségben, de fogalmam sem volt róla mi történt vagy mi történik velem. Kissé végiglapogattam furcsa öltözetemen. Ujjaimmal éreztem a túldíszített szövetet, ami körbetekerte a testem ruhát vonva körém. Elképzelni se tudtam, hogyan kerülhetett ez rám. Ahogyan azt sem, hogy mi is ez az egész… Ismét csak pislogtam körbe, még mindig úgy éreztem magam, mintha egy fejezet kimaradt volna. Bevillan, hogy valamiért nyúlok a földre, de már egyáltalán nem is ott álltam, ahol talán akkor… Valaki segítsen…
De a szavaim nem mondom ki. Talán motyogok egy pillanatig, de abban sem vagyok biztos, csak az érzékeim játszanak velem. Testem megremeg. Ujjaim fájón lüktetnek, miközben arcomhoz emelem tenyereim, hogy beletemessem kétségbeesésem. Kissé bőrömbe marok. Reménykedem benne, hogy a fájdalom majd visszazökkent abba a tudatba, amiben lennem kellene. Ott az ismerős illat, mégsem tudom mihez kötni, ott az ismerős sötét haj és mégsem tudom ki is ő. Miért? Miért? Miért? Miért vagyok itt?

És akkor. Éreztem, ahogy a sötétség körülvesz. Próbáltam kitérni előle, de a köd fojtogatón közeledett, s nekem esélyem sem volt. – Segítsetek! – Nyögtem ki, halkan, elhalón, talán senki meg sem hallotta. Erőtlen voltam és nem tudtam tovább ellenkezni a kézként feszítő füst ellen. Széttárta tagjaim, végigmarta torkom és ereim, én pedig kénytelen voltam teljes mértékig átadni magam neki. Bár talán, jobb lett volna a halál…

A sötétségben nem él meg semmi. Nincsenek gondolatok, nincs öntudat. Egy kínzó szó lüktet csak agyamban. Vért! Hát engedtem neki. Ott volt még mindig az az édes szag. Zavart. Borzalmasan zavaró volt, de legalább erőt adott, hogy lábaim megmozdítsam és a bűz forrását keresve rászorítsak egy élettől lüktető, vért ígérő tagra. Meg akartam szüntetni azt az édességet, el akartam tüntetni, nem akartam érezni, csak szabadulni tőle. Kínzott. Tűkként szurkálta végig egész tüdőm, pontosan úgy, ahogy tenyerem bőrét az ismerősen ismeretlen nyak puha melegsége. – Undorító. – Sziszegtem a fogaim között és tudtam, bár az illető igyekszik lefejteni magáról ujjaim, esélye sincsen. Erős vagyok, valami óriás-féle. Simán eltöröm a nyakát.
És mégsem tettem meg… Ott volt az akarat. Ott volt a szavamban csengő mély undor. De valahogy a testem reagálni kezdett a másik érintésére. Felülírva mindazt, amit elmém akart. Ott volt, hozzám ért. Teljes teste az enyémhez simult, ahogy közel húzódtam hozzá és furcsamód az erős tűszúrások enyhülni kezdtek.
- Elliot. – Nyögtem ki végül nagy nehezen azt az egyszerű kis szót, mikor agyamban megjelent, mint felismerés, hogy az az édesség, egy azon dolgok közül, amit imádok. – Segíts. – Kérleltem, mert bár már éreztem, nem akarom megtenni, amit teszek, de ujjaim még mindig képtelen voltam elhúzni tőle.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Ginevra P. Jadisland - 2019. 08. 06. - 12:17:22
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

(https://wpblink.com/sites/default/files/wallpaper/fantasy/68733/fantasy-castle-wallpapers-hd-68733-558567.png)

A harcos és a szörnyeteg

Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor látom, hogy Florian átka végül is célba ért, így szerencsére a szerelmem sem kerül komolyabb veszélybe. A szörnyeteg elpárologni látszik, és lassan, de biztosan kezdem úgy érezni, talán még meg is menekülhetünk ebből az eszement helyzetből... amikor.... Shirley különös csillogással a szemében rámveti magát.
- Mi a hippogriff pénisz.... - siklik ki az ajkaim közül a költői kérdés. Őszintén szólva teljesen lesokkolódom, de a lefagyásom csak pár másodpercig tart, utána visszanyerem a lélekjelenlétem. Bármennyire is kedvelem őt, azt azért nem fogom hagyni, hogy a szuszt is kiszorítsa belőlem, és erőteljesen hátra rúgok, remélhetőleg eltalálva valamelyik lábát, majd a könyökömmel próbálok adni neki egy gyomrost. Igaz, nem vagyok kifejezetten közelharc-bajnok, de az évek kitartó címlapszerzése segített abban, hogy hozzászokjak a rázós helyzetekhez. Nem egyszer fajult ugyanis tettlegességéé a dolog. Közben fél szemmel látom, hogy Esmé megindulna felém, de ez sajnos nem kockázatmentes vállalkozás, lévén, hogy a furcsa, szőke hajú teremtés is kezd teljesen kivetkőzni magából....
- Mmmm - morgok teljes erőből, és próbálok a kezemmel jelezni Esmének, hogy ne jöjjön közelebb, inkább meneküljön, de nem tudom mennyire sikerül vennie az adást. A nyakam egyre jobban fáj és levegőt is csak az orromon tudok venni, már amennyire még tudok.
Aztán hirtelen egy pillanat alatt megszűnik a szorítás és a földön találom magam, igaz, nem tudom, minek köszönhetem ezt a szerencsét, de élek a hirtelen jött lehetőséggel és egy jól irányzott Stuporral megpróbálom kütni Shirleyt, aki gyorsan rámtelepedett időközben. Ez most az a helyzet, hogy nincs idő a sajnálatra sajnos... Le kell vakarnom őt magamról, az sem számít, hogy biztosra veszem, nem önszántából akar meggyilkolni engem. Ha sikerül a varázslat, talpra ugrok. Nagyon nem sérültem meg, csak kisebb karcolások vannak rajtam, no meg érzem, hogy a nyakam még mindig lüktet Shirley mancsaitól. Olyan vékony lány, nem néztem volna ki belőle őszintén szólva, hogy ekkora erő szorult belé... Ekkor veszem észre Oliviát, aki jól időzített manőverrel a földre küldött minket az előbb. Nem sok időm van azonban bámézkodni, mert egy kísérteties morgás üti meg a fülemet... Megkeresem a hang forrását, ami egyre közelít szerelmem felé...Erre gyorsan Liliumra emelem a pálcám és elmormolok egy nonverbális Petrificus Totalust, nehogy lehetősége legyen felkészülni a támadásomra. A szememben eszelős tűz ég, bármit képes volnék megtenni, hogy hagyja békén a páromat.... Az elmúlt hónapokban ugyanis ő lett a családom, ő jelent számomra mindent, és nem félek a vásárra vinni a bőrömet sem érte, ha kell....
Mindeközben egyre inkább úgy érzem, hogy ez az egész helyzet valahogy nem tarthat örökké, mintha mi magunk lehetnénk az eszközei annak, hogy elmulasszuk ezt a víziót... Csak azt nem tudom, hogyan....


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Hunter Collins - 2019. 08. 07. - 14:04:04
S e h o l r o s z á g_k i r á l y a
 é s_a z
Ü v e g h e g y e k_h e r c e g e
2000. július

(https://i.pinimg.com/564x/09/87/ce/0987cef3ec8ce968ebd6f5756e8da205.jpg)

Épphogy elkapta csak a lányt, épphogy megállt maga is. Istentelen hely ez, talán épp nyílik szét a föld és aztán még a vér is... Egyszeriben azon kapja magát, hogy nem tudja követni az eseményeket. Elengedi a lányt, elvégre nem szorongatni akarja őt és a kezeire szükség lesz, hogy ne essen tovább és ne most törje össze magát. Ugrana a többiek felé is, kinek és hogy segíteni, ez még a palotaőr viselkedése, ez idegen tudat, amelyet egyre mélyebbre söpör, mint mikor az ember szuperhősnek álmodja magát és még egy kicsi marad belőle kora reggel. Aztán az előbb megfogott csaj alkotni kezd, mindenki, ő meg csak morog és morog magában, hogy hasztalan, saját csuklójára fog, ahol kitapogatja a sebet, amely mintha csak úgy a semmiből került volna oda. Vagy aközben történt, mikor esni készült...? Nem emlékszik, egyáltalán.
- Mi a jó élet folyik itt... - húzza ki magát, immár biztosabb lábakon állva, ruhája ujját igazgatva a csuklón pihenő sebre, és az események felé pislantott. Csak épp elkapta, ahogy a másik, nemrég mellette strázsáló kap egy adag fekete masszát, vagy épp bekebelezi, vagy mi a jó élet történik vele, és mintha vége is lenne. Fejét megrázza, realizálni kíván, nyeli és talán ordítani, mert itt semmi sem épeszű vagy felfogható. Igen, ordítani. Kavargó fejében már ott ül az, hogy minek mozdult ki, minek akart ilyen nagyképű valakinek tűnni, aki társadalmi eseményeken fényezi magát, mintha lenne rá létjogosultsága, vagy akár ideje. Ajkait kinyitva lélegezne egy nagyot, de a levegő helyett valami mást sikerül lenyelnie, elsőnek fel sem fogja, csak egy inger a, hogy épp mi ismerős ebben az egészben. Aztán... hisz nemrég látta is, csak nem figyelt arra, mi történik vele, így, Nathaniel ámokfutása neki csak háttérzaj, ő maga pedig köhögni kezd, mintha fulladozna, egy pillanatra tényleg minden oxigén kiszorul a tüdejéből, elveszíti az előbb olyannyira óvott egyensúlyát és térdei fájdalmasan koccannak a földdel, tovább dőlne előre, csak a reflex akadályozza meg abban, hogy arca ne kövesse a lábait. Tenyere csattan a földnek, de nemigen érzékeli, az elmúlt pillanatok történéseit egy idegen löket söpri ki és tölti fel vele magát, elragadva önmagát és elméjét, felforgat mindent, amit csak lehet. Egy nap alatt többször is kisöprik önmagát a fejéből, már rossz az arány, komoly fejfájás lesz belőle, amennyiben valaha észhez tér.
A duruzsoló, erős hang vért kíván, szemeit lehunyja pár pillanatra és úgy fújtat, mint egy dühödt bika, amennyire tiltakozott egy sóhajtásnyira, úgy engedte át magát az érzésnek és az egésznek. Felmordul, mintha nem is önmaga, hanem valami vadállat lett volna belőle hirtelen, ujjai az eddig zavaró és kemény dolgot felismerik menten. A pálcára markolva emelkedik meg, tekintete kitisztul és akit nemrég még felkarolt és megtartott, az most mintha valami célpont lett volna. Sőt. Még több. A préda és ő a vadállat. Szinte vicsorog, miközben hirtelen nyúl ki, nem ő irányít, csak egy gép az egész és már el is kapja a vékonyka bokát, összezúzni akarja, de csak ránt rajta, hogy az előbb óvott egyensúlynak annyi legyen. Mint a dominó, úgy dőltek, egyből kettő lett, nem számít. Most nem önmaga, szinte vigyorog, de lehet vicsorog, küzd odabent és mégsem. Elnyomták. Ismét vigyorog. Gerince borzong végig.
- Ugyan lányok... - mintha nem is ő beszélne, úgy ér közelebb Merelhez, ha már elkapta, bokáját igencsak megszorongatta, ebből bizony lila folt lesz. Majd a józan fele elnézést kér, a mostani haragos, hogy nem szilánkosra törte.
Aztán a másik lány kapcsol. A pálcát célozza és az úgy néz ki, kicsusszan ujjai közül, elveszti. De mit számít, csak egy fadarab. Ha elvesztette, csak egy pillanatra néz utána, majd vissza rá. Most azt nézte ki, aki lefegyverezte, de a fegyver sokszor egyszerűbb. Így, Merelt sem engedve, de mégis, Scarlett felé veti magát, a vér, az átkozott vér, azt kívánja, hogy az övé folyjon most. Gyere csak ide...


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: A Dementor - 2019. 08. 07. - 17:03:39
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

Seholország királya és az Üveghegyek hercege
(https://i.imgur.com/cghnd9C.jpg?1) (https://i.imgur.com/BYHxGrA.jpg?1) (https://i.imgur.com/mgGur0u.jpg)

Hunter erős ujjai még mindig Merelt marták és szorongatták, mikor Miss Bridget eltalálta a lefegyverző bűbájjal. Ennek csak annyi lett a vége, hogy a fiú kezéből kireppent a pálca, de közel sem esett olyan messzire, hogy ne tudja újra megragadni. Sőt, egy lumosszal még aprócska fényt is varázsolt. A két lány, láthatta, amint eloszolik a köd és Hunter ijesztő, furcsa tűzben égő tekintete egyenesen rájuk vetül. A sápadt fényben a fiú arca veszélyesebbnek tűnt, mint addig. Aztán valami változott, mint az imént szorongatni kezdett Scarlett nem érezte volna úgy a feszítést, mint korábban. Talán a fény hatása volt? Ki tudja! De Hunter is érezni kezdte, hogy a testét megszálló valami egyre gyengül és gyengül…
Eközben Mirabella odaért Elliot és Nathaniel mellé. Előbbi kezébe nyomta a varázspálcáját, aztán megpróbálta ellökni az író testébe költözött valamit. Sajnos nem járt sikerrel, ugyanis a szorítás nőttön nőtt, így nem volt más választása, mint leguggolni és pálcát keresni. Micsoda szerencséje volt! Fejetlenségben is, alig egy méterre onnan, ahol állt kitapintott egy tiszafa példányt… ismerős volt az érzés, ahogy ujja alá került. Kezdetnek ő is egy kis fényt csiholt. Hasonlóképpen járt el Elliot is, hogy a sötétben Mr. Forest felismerhesse az arcát. A köd a fénykörben egyre jobban oszladozni kezdett. Nathaniel érezhette, ahogy a kényszer, ami meg akarja fojtani a rosszabbik felét, egyre csökken.
Lottie kisasszony, mivel a sötétben csak körvonalakat látott, nem tudta tökéletesen becélozni a dulakodó Hunter-Merel-Scarlett triót. A varázslata valahol a távolban ért nem tervezett célt. Sőt, csupán annyit ért el ezzel, hogy még nagyobb sötétség telepedett szeme elé. Közelebb húzódott hát Mr. Cartwright hoz és belekapaszkodva tett néhány lépést előre. A férfi pálcája körül, mintha oszladozni kezdett volna a köd. Lottie is megpróbálkozott hát egy fénykeltő bűbájjal, ám az meglehetős haloványan sikeredett. Nem saját rózsapálcáját ragadta meg ugyanis, hanem egy kilenc hüvelykes somfát. Még csak ismerős sem lehetett neki. Christopher hamarosan, pálcájának sápatag fényében kiszúrta Mr. Forestet, amint éppen csak félig-meddig már csak, de fojtogatja Elliotot. Mivel fogalma sem volt, hogy az író elméje már tisztulni kezd, vad bika módjára rontott neki, ledöntve a lábáról.

A harcos és a szörnyeteg
(https://i.imgur.com/C0f4R8u.jpg?1) (https://i.imgur.com/oqq2S3V.jpg) (https://i.imgur.com/sS4Ld84.jpg?1)

Olivia hiába próbálta lerángatni Shirleyt Gineveráról, egyszerűen nem volt meg a kellő ereje hozzá. Egészen olyan volt, mintha egy szörnyeteg ereje munkálkodna a lányban, ami ki akarja szorítani még a szuszt is a másikból. Florian Esmé elé ugrott, mielőtt még Lilium az ő nyakát kapta volna el hasonló módon. A szörnyeteg, aki átvette a lány felett az uralmat, egész egyszerűen neki rontott a griffendéles fiúnak. Akkorát lökve rajta, hogy az a kőpadlónak csapódott, beverve a fejét. Lilium talpa pedig egyenesen a torkának feszült. Esmé nem tudva mit tegyen, rá vetette magát hátulról Shirleynek, mikor párjának arca egyre inkább kékült el a szorongatástól – sajnos ugyanis, a stupor, amivel bepróbálkozott nem ért célt, addigra ugyanis már meglehetősen szédült a légszomjtól. Így a mi szakácsnő boszorkányunk, egész egyszerűen átkarolta lakótársa vállait és magához húzta. Mintha jég olvadt volna meg, Shirley elméje tisztulni kezdett. Csak nem az ölelés okozta? Az ujjak lazulni kezdte Ginevera nyaka körül.
Csakhogy ezzel még nem volt vége! Esmé éppen csak elengedte Shirley, mikor Lilium kisasszony egész egyszerűen otthagyta a már félig ájult Floriant és neki ugrott a szakácsnő szerepben tetszelgő boszorkánynak. Meg nem szorította, de a csuklóját megragadta. Ginevera varázslata ezúttal betalált. A boszorkány sóbálványként dőlt a földre, ám a fölé lépő Alexej tudta: ezzel nincs vége. Míg így is ott égett a lány szemében a tűz, ami nem az övé volt igazán. Vajon működik nála is az, ami Shirleynél?

A hercegnő és a tükörszoba
(https://i.imgur.com/CEBOcRC.jpg?2) (https://i.imgur.com/PT34WSZ.jpg?1) (https://i.imgur.com/eVZzVGK.jpg)


Kevésbé meglepő módon, ám annál határozottabban talált be Tania varázslata. Egyenesen Mr. Fawcett – közismertebben az udvari bolond – hátába, aki ettől elkábult. Teste rázuhant a már félig-meddig alélt Sage-re. Avery kisasszony volt az egyetlen talán, aki látta mi történt Annával, azonban ő is tovább állt, hogy Taniának segítsen az immáron kiütött bolonddal. Így nem lehettek szemtanúi, amint a féli még kába Sophie, óvatlanul közelebb lépett a boszorkányhoz, megragadta a komódon raboskodó pálcáját, véletlenül leverve a földre Lottie-jét. Anna éppen ekkor fordult felé és ragadta meg épp úgy a torkát, mint korábban a bolond a vadászét. Sophie ijedtében megremegett a pálca elsült a kezében, mire nagy robajjal omlott össze az egyik tükör.
Mr. Bolton, korábban felvetett ötlete alapján, a lányhoz hasonlóan, mindenbizonnyal szándékosan tört össze egy tükröt. Tania hasonlóan tett, ellenben Miss Averyvel, aki pánikolva próbálta Annát leszedni Sophie-ról. A végére csak egyetlen ép tükör marad, egy szép, míves, aranykeretes példány. Ez ragadta meg a mardekáros lány tekintetét. Szinte érezte, ezt most bizony össze kell törnie… Éppen akkor tett felé egy lépést, lendítve a pálcáját, amikor Willow is magához tért. A tanerő kissé kótyagosan tápászkodott fel a földről s ő is, szinte azonnal a tükör felé pillantott. Megnyugvás járta át a testét, csupán halk, csengő kis hang motyogott: törd össze, zúzd szét!



A következő KM-reag augusztus 14-én érkezik
Mindenki úgy és annyit írjon, amennyi kényelmes!
Reagsorrend nincs.
Figyelem! A csoportok között van átjárás, megpróbálhattok
átjutni egyik meséből a másikba!
A reagok 3-3 pontot érnek, amik
az új tanévhez lesznek elszámolva!
Csók 8)


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 08. 08. - 19:11:07
Elvarázsolt kastély
(http://i.pinimg.com/564x/db/c8/63/dbc8631a75c387258db129b7deda5b96.jpg)

2000. július 7.

.prince outfit. (https://i.pinimg.com/564x/33/14/1f/33141ffccb9560b617afdcb00c2d483a.jpg)

Megborult valami Forestben. Közel volt, így a sötét ellenére is láttam, ahogy a szemeiben idegen fény villan. Persze meglehet az is, hogy csak képzeltem az egészet a szorításában. Éreztem, ahogy egyre fogy a levegőm, a lábaimban már alig-alig volt erő, ami tartott volna.
– Segíts. – Mondta, mintha az elméje időről időre kitisztult volna, nem akarva megtenni azt, amit ujjai nagyon is szerettek volna elérni. Ki akartam nyitni a számat, mondani valamit, de már csak valami furcsa, fulldokló hörgésféle szakadt ki belőlem. Vajon az ember egy illúzióban is meg tudna halni? Vajon az ugyanúgy halál, mint a valóságban? Ha igen, akkor itt ér a vég, O’Mara… szánalmasan, pont amilyen vagy… Suttogta hang a maga kegyetlen röhögése közepette.
Kinyúltam, mintha valami segítséget próbálnék keresni, közben egyre jobban fogyott a levegőm. Nem is tudom hány másodpercig kapálózhattam így, de egészen addig tartott, míg meg nem éreztem Mira érintését a kézfejemen, amint a pálcát az ujjaim közé csúsztatta. Azonnal felismertem a lucfenyőt, az erejét. Azonban még mielőtt bármiféle varázslatot is kicsikarhattam volna belőle, a lány meglökte Natot. Sajnos eredménytelenül, ugyanis belém kapva csak egy lépéssel előrébb rángatott, de ugyanúgy szorított, mint eddig.
– Igen, én vagyok… én vagyok Nat… – Próbáltam fuldoklás közepette kipréselni magamból a szavakat. Mindegyik nagy lassan és fájdalmasan mászott ki a számon, a hang pedig közel sem hasonlított ahhoz a mély orgánumhoz, amit akkor ütöttem meg, ha nem voltam sem vidám sem szomorú, egyszerűen csak léteztem.
Hallottam közben, a saját hörgésem közepette is, hogy Mira valamit matat. Talán éppen az ő pálcája volt az, ami felvillant. Meg kell mutatni Natnak… meg kell mutatni Natnak, hogy én vagyok… A gondolat hirtelen fogant meg a fejemben, felemeltem hát a pálcámat, egyenesen a saját fülem felé tartva oldalt. Erősen koncentrálnom kellett, mert már tényleg alig járta át erő a testemet. Lumos, lumos, lumos… gyerünk! A hang is beszállt a kántálásba, de beletelt még pár pillanatba, mire fény tört ki a pálcán. Az megcsillant Nat furcsa tekintetében, az én szemeimben s mintha a köd is oszladozott volna körülöttünk… csak úgy mint az a furcsa tűz, amit korábban láttam az arcára kiülni.
– Én vagyok, Elliot… én vagyok… – Magyaráztam lihegve. Ujjai még a nyakamon voltak, szorongattak, de nem olyan erős, mint korábban. A nyakam lüketett a fájdalom nyomán, a torkomban furcsa érzést éreztem, mintha meg-megakadna a beszívott levegő. A szívem még mindig iszonyatosan vert és minden porcikám remegett.
– Semmi baj… semmi baj… – folytattam még mindig rekedten és levegő után kapkodva, ujjai nem siklottak le a nyakamról. Le akartam rángatni őket, de ez képtelenség volt. Cartwright ugyanis felülírta, mint annyi mindent az életemben. Tisztán láttam szinte, ahogy neki esik Natnak és velem együtt a földre rántja.
Az oldalam a padlónak csapódott, szerencsére éppen a másik oldalam, mint amit néhány perccel korábban összezúztam. Remek, még egy nap, amikor tele leszek foltokkal. A gondolatra kicsit elhúztam a számat, aztán megpróbáltam Christ leszedni a férjemről.
– Semmi baj, Chris! Jól vagyok, engedd el! – Bár nem tudom, volt-e bármi értelme annak, hogy azt feltételeztem nekem akar jót. Közben más zaj ütötte meg a fülemet… talán egy másik dulakodás vagy valami más, ki tudja?


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Christopher Cartwright - 2019. 08. 10. - 10:27:15
only one king (https://www.youtube.com/watch?v=3BFuQicL2WI)
(https://i.pinimg.com/originals/f2/1f/04/f21f04dfa784e1f706e1849500069341.gif)


...az illúzió az élet elhagyhatatlan része,
S az illúzió születése nem feltétlen a valóság halála...



..a trágár szavak esélyesek...

A belém kapaszkodó kéz finom és puha, felsegítem a földről, de ez sem igazán rám jellemző hanem inkább arra a mesebeli királyra, aki bár zsarnok mégis van szíve csak kurva jól titkolja. A lány hebegése mosolyt csal arcomra, de közel sem olyan őszintét vagy örömittasat, mintha Volkova mondaná ugyanezt. És valahol talán ezért is bosszant, hogy a lány félreérti a helyzetet, akarva és akaratlanul. Ahogy közelebb húzódik hozzám meglehet ösztönösen és úgy lépek el tőle hogy távolságot ékeljek közénk. Nem sok információval szolgál és amúgy is, ez csak amolyan protokolláris dolog, amibe nem kellene többet beleképzelni.
- Maradjon itt.
Közlöm a megszokott parancsolgatós stílusomban és nem is szentelek neki több figyelmet mert inkább Elliot eltűnése kezd aggasztani. Ám épphogy csak kitartom magam elé jobban a pálcám, a derengő fényárban kibontakozik egy rémes kép, amiben épp ő a főszereplő, meg az idióta Forest, aki a nyakának esve fojtogatja.
Nem tudom ez mennyire tévképzet vagy valóság. Azt sem mennyire előjáték vagy veszély. De igazából megint csak félig dühből félig ösztönből cselekszem. Egyszerűen ott hagyom Lottie-t és Nat felé futok teljes erőmből felborítva őt. Egyenesen a padlóra küldöm hacsak nem tud megkapaszkodni valamiben, ami megtartja az egyensúlyát. Nem célom leátkozni a fejét, bár egy fél percre az is megfordul az agyamban, inkább csak semlegesíteni akarom, hogy ha mód van rá ne épp Elliotot fojtogassa.... aki bár a kapcsolatuk tudtommal kellően hullámzó mégis a szeretője.
- Baszki mi a szar ütött beléd? Merlin hét poklára!
Igyekszem elkapni a karjait és lefogni, remélve hogy ez kellően kijózanítja abból a nem is tudom milyen állapotból, amibe esett.
– Semmi baj, Chris! Jól vagyok, engedd el!
- A faszt engedem el! – kiáltok hátra Elliotnak, akinek hangját hallom magam mögött jelenlétét pedig meg is érzem, hisz megérzem a kezét a vállamon. – Hogy aztán rám támadjon? Lószart vagy jól! Nem hiszem el hogy ti folyamatosan basztatjátok egymást! Minek fojtogattad? He?
Mordulok a szerencsétlen író felé és megvetéssel a szemembe pislogok rá. Aztán végül inkább győz az undorom és elengedem, mintha csak égetne a bőre. A korona legurul a fejemről és pont ez kell ahhoz, hogy rájöjjek, baromira más ember vagyok mint az a királyi bőrbe bújtatott szereplő, akinek szántak.
- Szánalmasak vagytok! Mindketten... Áhhh, meg is érdemlitek egymást! Hol van Mirabella?
A kérdésem egyenesen Elliothoz címezem, mert első célom megtalálni a lányomat és magammal rángatva őt ha megvan akkor megkeresni Annát. Aztán ha véget ér ez a rémálom elszámolok azzal a kibaszott illuzionistával is... csak jussunk ki innen végre egyszer már valahogy.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Florian le Fay - 2019. 08. 10. - 15:35:09
A harcos és a szörnyeteg
▪ 2000 július 7 ▪
mindenki
(https://i.pinimg.com/564x/1d/23/ce/1d23ce237560415eddb3be8219a1f9f9.jpg)

Hihetetlen volt! Az én varázslatom, az enyém betalált! Igazi meglepetés volt annak fényében, hogy a Roxofortban, egyetlen tanóránkon sem ment éppen tökéletesen. Még mindig sajgott minden porcikám azután, hogy elzuhantam az asztalról, de nem számított. Az adrenalin egészen felpumpált, készen álltam mindenre. Lehet, hogy éppen emiatt léptem a szakácsnőnk elé és próbáltam meg megvédeni.
Azt persze nem tudtam igazán mi volt az, amit láttam. A szörnyeteg megszállta volna azt a szőkehajú boszorkányt, akit tudat alatt Lilium néven ismertem, mint előkelő udvarhölgyet. A szemében láttam valami változást, mintha a pillantása nem az lett volna teljesen, mint korábban. Az őrület egy ijesztő formája ült ki az arcára. Arra persze nem számított, hogy Esmé ellép mögülem és amikor felénk ront a lány egyenesen a kemény padlóra zuhanok.
A fejemet alaposan beütöttem. Megszédültem és hirtelen, mintha minden tagom megbénult volna. Nem tudtam mozdulni, csak nyöszörgés tört fel a torkomból. Megpróbáltam oldalra pillantani, remélve, hogy meglátom a vérző fejű lovagunkat. Alexej… rá volt szükség ebben a helyzetben, mert nekem még a pálca is kiesett a kezemből persze. Esélyem sem volt megvédenem magam.
– Alexej! – próbáltam szólni, de a hangom rekedt lett. A következő pillanatban pedig már a lány talpa a torkomon volt. Hörgés szakadt ki belőlem, megpróbáltam rászorítani a bokájára, hátha akkor elenged, de a fejfájás és a szédülés miatt annyira legyengültem, hogy képtelen voltam ellökni magamtól. Ezért hát kinyúltam oldalra az egyik kezemmel, remélve, hogy a tapogatódzásra elérem a páclámat. Nem sikerült. Nem találtam semmit, csak hideg követ magam körül.
– Engedj el… – Lihegetem felé, most egyenesen a tekintetét keresve. Már alig volt levegőm, egyre jobban szédültem, a szemeim le akartak csukódni. A körülöttem lévő dulakodás hangja furcsa káosznak tűnt, mintha csak víz alól hallgatnám azt. Éppen akkor, mikor már éreztem, hogy menet elhagy a maradék erőm, ellépett tőlem. A torkom fájdalmasan lüktetett, ahogy levegőért kaptam. Kellemetlen volt, ahogy végig járta az orrom, a torkom, a tüdőm.
Nem volt időm gondolkodni. A hasamra fordultam és úgy láttam, hogy neki esik Esmének. Megpróbáltam utána nyúlni, elkapni a bokáját, hogy visszatartsam, de csak a szoknyája alját sikerült megérintenem. S éppen ekkor, szinte a semmiből hangzott el – legalábbis számomra – a sóbálvánnyá változtató varázsige. A kisasszony pedig egész egyszerűen éppen mellém érkezett a padlón. Azonnal felhúztam magam és hátrébb húzódtam.
– Most mi lesz vele? – kérdeztem rekedten. Ujjaimmal kicsit a nyakamat masszírozgattam, hátha attól múlik a fájdalom. Éreztem a helyét még mindig annak a cipőtaplnak. Tudtam, hogy ezzel nincs vége. Előbb-utóbb biztosan megszűnik a varázslat hatása, de ha mégsem, akkor is tenni kell valamit. Hiszen ilyen állapotban még sem hagyhattunk senkit.
Nagy nehezen, szédelegve talpra álltam és egészen Alexejig hátráltam. Ő volt a biztos pont, még ha alapvetően idegen is volt. Mégis csak az ő fegyverhordozója voltam ebben a történetben… és egy lovagnak meg kell tudnia oldani egy ilyen helyzetet.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Scarlett Bridget - 2019. 08. 10. - 16:10:34
Seholroszág királya és az Üveghegyek hercege


Kinézet (https://i.imgur.com/ZlSoVqP.jpg)


Sajnos nem igazán volt mondható sikeresnek az akcióm, ugyanis a lefegyverző bűbájjal épphogy csak sikerült némi előnyt szereznem, mielőtt elkaphatott volna a fiú, amelyet igazán ki sem tudtam élvezni. Hunter pálcája legnagyobb bánatomra nem esett túl messzire, pillanatok alatt újra megragadta, majd némi fény töltötte be a helyiséget. Annyira sebesen történtek egymásután a dolgok, hogy pontosan nem voltam képes meghatározni, mi is történt valójában, ráadásul azon voltam minden erőmmel, hogy épségben túléljem ezt a veszélyes kalandot. Hirtelen kapcsoltam, hogy az előbb még a kezemben volt a pálca, azonban a nagy meglepődöttség, ijedtség, adrenalin hatásának köszönhetően nem tudtam, hogy hova tűnt. Talán kiesett a kezemből? Kétségbeesetten tapogattam a padlót, de sehol sem találtam, így feladtam a keresését. Az egész testem remegett a félelemtől, amint megpillantottam a srác tűzben égő tekintetét. Óvatosan közelebb tolattam lányhoz olyan távolságba maradva Hunter-től, hogy ne érhessen el a karjával. A következő pillanatban azonban arra lettem figyelmes, mintha a fiú szorítása némileg gyengébbé válna Merel bokáján. Oltári nagy félelem volt bennem, de tudtam, hogy nincs sok időnk, nem hezitálhatok túl sokáig. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy még jobban elfajuljon a helyzet, így gondolkodás nélkül megragadtam a srác karját, és megpróbáltam elhúzni a lánytól, hátha el tud menekülni innen. Mégsem hagyhattam, hogy bántsa a másikat, talán az erős igazságérzetem és a normális helyzetekben előjövő vakmerőségemnek hála tudtam lereagálni a helyzetet. Nem tudtam, hogy mi fog történni, mi lesz a következő lépése, de valamit mindenképp tennem kellett, hogy ne történjen még nagyobb baj, vagy legalább másnak ne legyen bántódása. Miközben a srác karját cibáltam erősen, rászegeztem a tekintetemet, úgy tűnt, mintha kezdene lenyugodni kicsit. Legbelül reménykedtem, hogy még azelőtt magához tér, mielőtt tragikus véget ér ez a történet. Már nagyon bántam, hogy elmentem az illuzionista előadására, álmomban sem gondoltam volna, hogy életveszélyes helyzetbe fog minket sodorni az az álnok alak. Azt hittem, hogy majd előad néhány mutatványt szórakoztatás gyanánt, közben elkortyolgatok valamit, aztán mindenki megy a maga dolgára. Persze nem így történt, ha tudtam volna, hogy ez lesz, el sem megyek, bár szerintem ezzel rajtam kívül mindenki így vélekedett. Reméltem, hogy nem ez lesz életem utolsó fejezete, minden erőmmel azon voltam, hogy túléljem az egész hercehurcát, amit jelen pillanatban a hátam közepére sem kívántam. Talán vakmerőség volt ujjat húzni Hunter-rel, talán szimpla hülyeség, de ha én nem teszek valamit, akkor száz százalék, hogy véghez viszi, amit eltervezett, amit pedig nem akartam ölbe tett kézzel végignézni. Ráadásul magunkra voltunk utalva, ez pedig még jobban nehezítette a helyzetet. Minden reményem azon alapult, hogy a srác még azelőtt észhez tér, mielőtt nagyobb kárt tenne bennünk vagy valami sokkal rosszabb dolgot cselekedne. Utoljára a háború ideje alatt féltem ennyire, valahogy ez a szituáció is arra emlékeztetett. A hétköznapokban nem voltam félénknek mondható, de az eset már bőven túllépte az ingerküszöbömet, ráadásul nem csak én voltam veszélyben, hanem mások is. Egyelőre annak örültem, hogy volt némi fény, mert a sötétségben semmit sem láttam, csakis az érzékeimre hagyatkozhattam. Már alig vártam, hogy véget érjen ez a rémálom, de abban is biztos voltam, hogy képtelen leszek nyugodtan elaludni, ha ép bőrrel megúszom ezt a sötét kalandot.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sage Bolton - 2019. 08. 11. - 14:06:31
TO; M I N D E N K I

2000. július 7.
(https://66.media.tumblr.com/4133902488bae49633778273acef8f4d/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o1_400.gif) (https://66.media.tumblr.com/972a86ca9d7b1e3f4149be3cb91e6e09/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o3_r2_400.gif)

"The moment you doubt whether you can fly,
you cease for ever to be able to do it."

Borzasztóan szédültem még mindig. A torkomon akadt folyton a levegő, mintha csak egy falat kenyér lenne. Próbáltam magam talpon tartani, mert bizony meg voltam róla győződve még mindig, hogy a tükrök eltörése lehet az egyetlen módja annak, hogy a valamit csillapítsuk, ami megszállta Willowt. Egyértelmű volt, hogy a repedés hang és a viselkedése között valamiféle összefüggés lehet. Éppen akkor, éppen olyan helyevesen kántálta azt a bizonyos mondatot, ami megannyiszor tartalmazta az ölj mondatot. A tekintetem őszinte aggodalommal vetődött Taniára. Tudtam, hogy milyen érzékeny lány, aggódtam érte. Meg akartam óvni ettől az egésztől.
– Ugye bízol bennem? – kérdeztem és kicsit megszorongattam a kezét, bíztatásként. Azt akartam, hogy tudatosuljon benne, akármi is történik most itt, valahogy ki fogom vinni. Nem volt ez az egész több, mint egy rémálom, amiből fel kellett ébredni és ha a Willowban lézető szörnyeteget nem is tudjuk lecsillapítani, úgy talán a törés hangja majd megold mindent.
Felemeltem hát a pálcámat, ami nélkül korábban olyan elveszettnek éreztem magam. Éreztem az ujjam alatt a belevésett rúnákat, amint barázdálják annak felületét. Ez valamiért magabiztosságot adott. Így a pálcám hegye egyenesen a szemközti tükör felé tartottam. A fejemben megszületett pár gondolat.
– Mindenki vigyázzon! – Javasoltam, figyelembe sem véve a dulakodás hangot, ami mellettünk zajlott. Valamivel rendbe kellett tennem a dolgot. – Finestra! – Kiáltottam.
Ahogy sejtettem, először csak egy újabb repedés futott végig a felületen, majd a következő pillanatban egyszerűen szétrobbant az. Egy gyengébb Protegoval próbáltam meg magam és Taniát védeni, nehogy szétvágja a bőrét az üveg. Amikor ő is megismételte az én mozdulataimat, hasonlóan megpróbáltam megvédeni magunkat.
– Ugye nem sérültél meg? – A hangom egészen halk volt, csak Tania hallhatta meg a kérdést. Nem volt baj, neki szántam, mert jelenleg csak az ő jóléte érdekelt. Nem számított a seb az arcomon, a szorítás a nyakamon és a rekedtség. Nem volt idő ezen gondolkodni és éppen csak akkor esett le: ez az egész helyzet sokkal izgalmasabb, még úgyis hogy féltenem kell Taniát. Még egy mese, amiről majd mesélhetek a talán egyszer létező gyerekeimnek is.
Ezután néztem csak jobban körbe a helyiségben. Fawcett éppen magához tért, de úgy festett, hogy nem készül tönkre tenni semmit. Avery tekintete az egyik tükörre vándorolt, míg az Anna nevű udvarhölgy éppen nekiesett Sophie kisasszonynak. Kellett egy pillanat, hogy összeszedjem magam és rájöjjek, hova kéne kapni. Aztán megpróbáltam mindenkit ugyanarra bíztatni, megfogva és közelebb vonva Taniát ismét.
– A tükröket! Mindenki a tükrökre célozzon a pácájával! – mondtam és én magam is ismét támadásba lendültem. Először Finestrával, aztán más bűbájokkal is próbáltam annak reményében, hogy Annából ezzel elűzzük a valamit, minél gyorsabban. Csak az járt a fejemben, hogy bizony az összes tükörrel végezni kell.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Nathaniel Forest - 2019. 08. 12. - 13:34:20

SEHOLORSZÁG KIRÁLYA  
(https://i.giphy.com/media/bOpDjZ8SnThGo/giphy.webp)
ÜVEGHEGYEK HERCEGE

Megéreztem azt az illatot, ami a legeslegfontosabb volt a számomra. Agyam tisztulni kezdett és a sötétség hagyta, hogy kimondjak pár kérlelő szót, de ujjaim továbbra sem voltak képesek ereszteni. Mintha elmémmel együtt nem lett volna képes testem is tisztulni, mintha bár tudatom már lenne, a tagjaim nem én mozdítanám előre. Csak létezek egy burokban, amiből nincs menekvésem. Legalábbis most úgy fest… Látom Elliot… Látom, hogy te vagy az, de bár képes lennék elgémberedő ujjaimnak azt parancsolni, hogy állj, vagy legalább annyit, hogy finoman… Nem ehhez az érintéshez van szokva, nem így.

Kétszer is elhaladt egy fénycsóva. Kétszer is láttam a kínlódó Elliotot, s kétszer is megmozdultam, hogy immáron elég. Elég volt, nem csinálom ezt tovább. És mind a kétszer kudarcot vallottam. Nem voltam képes mozdulataim fölött uralkodni, ami akkor és ott a legfélelmetesebb dolog volt. Nem érdekelt volna az sem, ha magamat vezetem egy szakadékba, de nem vehetik el tőlem Elliotot. Ilyen módon, sem!

Szinte örültem, mikor Chris rám vetette magát. Nem értettem, hogy ha már egyszer Elliot kezében ott volt a pálca, miért nem robbantott el maga mellől. Hisz láthatta, érezhette, hallhatta, hogy én képtelen vagyok győzni saját testem fölött.
De így most, nem is kellett… Izmaim abban a pillanatban ernyedtek el, ahogy hátam a földnek csapódott. Éreztem, hogy a nyekkenéssel együtt nem csak levegő távozik tüdőmből, de a sötétség is kipréselődik. Tagjaim elengedem, ujjaim nem feszülnek többé, s bennem sincs ott az a furcsa, fájdalmas sötétség.
De talán pont e miatt mozdulni sincs kedvem. – Ha azt se tudod, miről van szó, akkor minek pofázol? – Kérdezem elhaló csendesen, miközben felnézek Chrisre. Láthatja, hogy a védekezésnek még csak a szándéka sincs meg bennem, a támadásénak meg aztán csírája se. – Köszönöm. – Mondom azért ki, a férfinak címezve, mivel így, sajna be kell, hogy ismerjem, de megmentette Elliotot. És nekem ez volt a lényeg. De utána sem mozdulok, csak ott fekszem a földön és Elliot tekintetét keresem. – Bocsáss meg. – Suttogom felé, bár feleslegesen. Ő nagyon is értette segélykérésem a sötétben. Ő tudta, ez most se nem játék, se nem harc, ez volt nekem a fájdalom legmélyebb bugyra.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Avery Cassen - 2019. 08. 13. - 19:05:29
a   h e r c e g n ő   é s   a   t ü k ö r s z o b a
(https://kepkuldes.com/images/2d303e71da1d33a66b3824e352c4527b.jpg)

Éppen csak kezdtem megtalálni a nyugalmamat a helyzetben, amikor a dolgok ismét fejük tetejére fordultak. Sophie kicsit összeszedte magát, ami megnyugtatott annyira, hogy pillantásommal visszamerészkedjek Sage meg Tania felé. Éppen csak egy pillanat volt, amíg Fawcett professzort mértem fel, ám a következő másodpercben már kaphattam is vissza a fejem a komód felé - eredetileg a hangra, amellyel az apró darabokra törő tükör járt, ám miután realizáltam a jelenetet, már nem is érdekeltek a szilánkok.
Anna hihetetlen erővel vetette rá magát Sophie-ra, hogy egy másodpercre lefagytam, csak úgy, mint amikor a professzor kulcsolta ujjait Sage torkára. Csak a hugrabugos lány ijedt hangja rázott fel, hogy előreugorjak és megragadjam a percekkel ezelőtt még udvarhölgy társam karját, és a lehető legerősebben megpróbáljam lerángatni Sophieről, csak mint az előbb a tanáromat... aztán eszembe jutott, hogy most nálam van a pálcám. Közben hallottam, hogy tükrök törnek mindenfele, éreztem a bőrömön is néhány szilánkdarabkát, de fontosabb volt, hogy valahogy megállítsam Annát, mielőtt nagyobb kárt tesz az amúgy is még kis kissé kába Sophieban. Közben haragudtam magamra, amiért nem voltam képes még azelőtt megállítani, hogy megitta azt a löttyöt. Hiszen egész biztosan az okozta ezt az egészet.
Kénytelen voltam kicsit hátrébb húzódni, hogy előkapjam a ruhám övébe tűzött pálcát, ám mielőtt érdemben használhattam volna, tekintetem megakadt a velem szemben lévő tükrön. Hiába láttam benne a szenvedő Sophiet és a saját szakadt, véres ruhámat, valami mégis megbabonázott a, az aranyozott íveiben... Megmarkoltam a pálcámat. Ahogy mélyen belebámultam a tükörképembe, mintha nem is magamat láttam volna... valami egészen mély sötétséget, amitől végigborzongott a hátam, és ami miatt kissé nehezemre esett felemelni a pálcámat, hogy megcélozzam a tükröt.
Már ott volt a nyelvem hegyén a varázsige, hogy a tükörből csak apró szilánkok maradjanak mindenfele a földön, és mégis képtelen voltam kimondani. Furcsa, súlyos érzés kerített hatalmába, amely mintha le akarta volna a húzni a kezemet a föld felé, amitől hirtelen képtelen voltam kipréselni magamból a szót, amire szükség volt. Mintha mély, gomolygó sötétség huppant volna a vállaimra, és kezdték volna lassan körbefonni az egész testemet.
Reszketegen, fogaim közt szívtam be a levegőt, és amennyire csak tudtam, ráfontam ujjaimat a pálcámra. Gyerünk... ez talán hatásosabb lesz, mint kiütni Annát, nem hagyhatod, hogy felülkerekedjen rajtad ez a hely!
- Finestra! - Mintha nem is az én hangom lett volna. Fájt kipréselni a torkomon, és hirtelen össze kellett szorítanom a szemem néhány pillanatra, hogy nem láttam, mi is történik, csak a hangokból állapítottam meg, hogy varázslatom betalálhatott, a tükör pedig eltört.


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Willow Fawcett - 2019. 08. 13. - 20:18:27
Elvarázsolt kastély


(https://img2.dreamies.de/img/755/b/sl4entlbrc2.jpg)
A hercegnő és a tükörszoba


Akarom, hogy vége legyen. Bár, megértem mind a két háborút, aurornak tanultam, és ennek ellenére még nem tapadt vér a kezemhez. Amennyire lehetett igyekeztem elkerülni mindenféle konfliktust. Ennek elsődleges oka az volt, hogy párbajozásban nem voltam annyira jártas, inkább a stratégiában. Most mégis ott tartok, hogy egy nyomorult illúziónak köszönhetően talán megölök valakit. Egy ismeretlent. Bár, talán így is lenne a legjobb. Inkább egy ismeretlen, mint egy ismerős. Nem tudom Esmé mit szólna hozzá, de az biztos, hogy nem mernék a szeme elé kerülni.
Aztán a sok kiabálás és sikítás és parancsszó között elhangzik valami. Még az sem érdekel, hogy az én pálcám nincs nálam. Nem az hajt, sőt, talán ez a szerencse. Ki tudja mit tenék, ha nálam lenne. Talán azonnal és visszafordíthatatlanul ölnék. A sok új zaj között azonban észreveszek még valamit. Csak egy pillanatra nézek fel, de ez is elég ahhoz, hogy rájöjjek, már elérhetőek a pálcáink. Megpróbálom ezt a felismerést új erővé kovácsolni. Az elmém menne érte, de a testem még mindig nem akar engedelmeskedni.
Aztán jön a villanás…
Meg még egy villanás…
A kettő pedig szinte egyszerre talál el, ezáltal egy nem túl új érzésnek átadva engem. Bár ebben a formában, mégis mondhatnám újnak. A testem már nem követ semmilyen utasítást az elmém mégis csak mondja a magáét. Adja ki a feladatot, aztán egy idő után már feladja. Szerencsére.
Igyekszem nem arra gondolni, hogy mi lehet a külvilágban. Nem akarok most azon gondolkodni, hogy vajon Sage megúszta végül vagy sem. Egyszerűen hagyom magam lebegtetni a térben, valami kis hangfoszlányok mintha elérnének hozzám, de azért közel sem annyi, mintha éber lennék. Szóval jó ez a lebegés, de lassan egy másik hang, nem a saját hangom kezdi átvenni az irányítást az elmém és a testem felett.
Törd össze, zúzd szét!
Érzem, ahogy a végtagjaim mozognak, lassan nyitom ki a szemem, és lassan térnek vissza az érzések is. Először azt érzem, hogy valamilyen kemény felület van alattam. Legalább nem valaki másra hanyatlottam. Aztán szép lassan megérzek mindent, egészen addig, hogy látni is látok. Először csak foltokat, elmosódott emberalakokat. A szavak egyre erősebbek bennem.
Törd össze, zúzd szét!
- Hol a pálcám?  – kicsit be vagyok rekedve, de azért hallható a kérdésem.
Miután teljesen kitisztulok, meglátom nem messze magamtól a földön. Még pont időben kapom el, mielőtt még valaki rálépne. Először térdre küzdöm magam, majd szembe fordulok az egyik tükörrel és lényegében szét robbantom.
- Bocsi, nem így akartam. Mindenki jól van?
Kiegyenesedem végre és körbenézek a termen. Most már ki kéne jutni innen. Akár illúzió, akár a valóság, mennünk kell.



Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Merel Everfen - 2019. 08. 13. - 20:41:36
Takarodsz már? Helyes.
Most, hogy a fogaim felszabadultak a pálca kezembe vételével, azokkal segítek meghúzni a kötést a csuklómon. Egy ideig figyelem, de nem látszik gyorsan átvérezni, úgyhogy működhetett. Remélem. És ha ennyire random akarnak történni itt a dolgok, akkor csak hátráltatni fog ez a szoknya. Felmerül bennem, hogy az egész ruhát barbárkodom le a rákba, de ahhoz nem ártana megérdeklődni a hercegnő felemtől, mi van vagy nincs alatta, jobban nem akarok nekivetkőzni, mint a közszemérem engedi.
Végülis,.. Folytatom az eddig egész jól bevált certusectet, és térdmagasságban - főleg, ha jól mérem fel a szoknya fele hosszát így ültömben - vágom rövidre a ruhadarabot. Eltart egy ideig nyiszitálni, de ilyen hosszal még segíthet is a mozgásban az abroncsozás, kitartja az utamból a ruhát, és már a lábam alá se lóg be a pereme lépéskor.
Már csak ki kéne lépni a kék kerek rongykupacból anélkül, hogy a padlón maradt fél gáncsolna ki. Milyen jó is lenne, ha mondjuk ehhet figyeltem volna eddig a környezetemre is, így viszont váratlanul ér a támadás, a bokámat is elkapja a galád, fel is lök, és a levágott szoknyaaljba akadva, még én is elvágódok, valakit megint magammal rántva. Ülve kellett volna maradnom a ku...koricaföldes életbe! Mostmár tényleg úgy is maradok, hacsak nem sürgőssé válik elmozdulni.
A bokámat szorító kezet meg hiába próbálom kicsavarni, nem ereszt. Nem fogja összeroppantani a csontomat, abban téved a szándékával, de azért próbálja rendesen. Ha így, hát így.
A szabad lábfejemet teljes erőből a fogva tartott mellé csapom, mint ha katonásan vágnám magam vigyázzba. Ennek így elhasalva nem sok eredménye van parádézás terén, de a léyeg nem is az volt. Ugyanis így boka sújt le bokára, és mindenre a két egymást tükröző csont között. Névleg: ujjak, kézfej, ízületek, azok a dolgok, amik elengednek bármit, ha két kalapács közé kerülnek.
Aztán vicsorogva adok hangot én is a fájdalomnak, mert mégiscsak a saját sérülésemet használtam üllőnek a palotaőr keze alatt.
Ahogy gyengülni érzem a fogást, át is fordulok hasról, hogy a támadóm szemébe nézhessek, bele a gyilkos szempárba.
Ilyet akarsz? Én ilyen vagyok, na gyere! Végigfutnak a fejemben a lehetőségek, rúghatom a kezét, hogy elengedjen, be tudhatom húzni magam olyan közel, hogy az arcát is elérjem,.. Pálca. Hát tényleg, tudok én átkozódni, minek a fájós bokámmal csépelném tovább?
Hálát adva a kviddicsedzésekkel járó erőnlétnek és a lefogott lábamnak, felülök hirtelen, a srác arca felé bökve a pálcámmal, araszok kérdése, hogy nem áll meg végül a szemében a fa, csak közvetlen közel.
-Lumos solem!
Az utolsó pillanatban vág csak át a harci ösztönömön a gondolat, hogy nem kéne ártani az iskolatársamnak, mert talán nem is saját akaratából cselekszik, valami megszállta, de sikerül nem valami durvább varázslatot küldeniaz arca felé.
Így is megzavarhatja a fényerő ilyen közelről, nem is lehet kellemes, de az a lényeg. ha a kiérdemelt tíz perc pislogás után sem lesz kedvesebb, kaphat a barátságtalan folytatásból is.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 08. 14. - 10:11:26
e57070
(https://i.pinimg.com/564x/e5/e4/ed/e5e4ed66e299808c951d023f86b737bf.jpg)
Elvarázsolt lány az elvarázsolt kastélyban
zenebona (https://www.youtube.com/watch?v=mRFX8AcDuMo)

2000. június



Az események gyors egymásutánban következtek, s ahogy a fekete vakság elillant rólunk, a helyzet a várttal ellentétben nem lett jobb. Legalább valamennyire láttuk egymást, s én elég zaklatottan vittem a pálcáját Elliot felé – arcomat némileg beárnyékolta a földrengések, a sérülésem, a furcsa füstköd és a lassan megvaduló emberek. Szóval lényegében nem tartott sokáig a megkönnyebbült pillanat, hogy megörülhessek a barát közelségének – pont addig, míg Elliotot fojtogatni nem kezdte a férje. Bár most nem úgy tűnt, hogy jóban vannak. Csak egy csodálkozó pillantásra futotta tőlem most, hogy Scarlett hirtelen eltűnt mellőlem és a földön kötött ki.
- Elég ebből, hé! – robbantam a két, nálamnál azért jóval termetesebb varázsló közé. A pálcával varázsolni a korábbiak miatt nem mertem, de úgy gondoltam, majd a gazdája kezében hatékony lesz. Aztán amíg Elliot felismerte a helyzetet, megpróbáltam simán arrébb tuszkolni a hozzám képest medvetermetű írót, persze sikertelenül.
- Nyugalom, Mr. Forest, hát így kell egy szerető férjnek viselkedni?
Sebesen kaptam a földön fekvő pálcák után, s most már vezette a kezemet saját varázsfegyverem felé valamiféle láthatatlan erő.
- Lumos! – A mágia végre tette a dolgát. Rezignált arccal világítottam meg az egyik Mr. Forest képét, bízva abban, hogy akkor a másik nem akarja kinyúvasztani. Mondjuk amiket hallani, még az is lehet, hogy ez csak olaj a tűzre, de azért próbálkoztam.
Láttam, hogy Elliot beszél Nathanielhez, és hogy a fény is használ, úgyhogy feljebb emeltem a pálcát, és kicsit hátrébb léptem, hogy nagyobb fénykörbe vonhassam a jelenetet. Többet most úgysem tudtam volna tenni. Abban a pillanatban keresztülvágódott rajtunk Cartwright ismerős alakja és ismerős káromkodásai, majd hirtelen mindenki eltűnt a világosságból. Úgy éreztem magam, mint egy világítótorony, követtem őket a fénnyel, és azon gondolkodtam, mit is kéne varázsolni, de az összegabalyodott férfiakból annyira nem sokat láttam, hogy inkább figyeltem, fintorogva. Ráadásul a hátam mögé is lesnem kellett, mert onnan is gyanús csatazajokat hallottam.
- Hol van Mirabella? – üti meg a fülemet a nevem a gyámom szájából, mire epésen válaszolok, a képébe világítva.
- Hát azt ő sem tudja pontosan, de jó lenne tudni – mondom, és a guruló koronát megállítom a lábammal.
- És jó lenne nem itt lenni – teszem hozzá fintorogva. Aztán valami fényesség támad, s hátrakapom a fejem megint, hogy ránézzek a mögöttem dúló hepajra.
 


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Anna Volkova - 2019. 08. 14. - 10:41:28
(https://i.pinimg.com/originals/f8/fe/42/f8fe4265a1e21f5167aa1a6833e90b08.gif)

Elvarázsolt kastély

2000. július




Hallom ugyan a hátam mögött támadó zajokat, de messziről, mintha víz alól ütnék meg fülemet. Az előbb még megpróbáltam a furcsán viselkedő udvari bolond útjába állni, de aztán… Fel sem fogom igazán a körülöttem bontakozó dulakodást, sem a gazdákra találó pálcákat, nem értelmezek, csak ész nélkül érzékelek. A tudatomat immáron egyetlen dolog tölti ki, és az nem a pálcám, nem a sérülésem, nem a szabadulni vágyás és nem is Christopher fellelése – hanem az a kis üvegcse. Az üvegen megtörő fény, a hűsen hullámzó kevés kis folyadék, amit egyszerűen muszáj felhajtanom.
Nem gondolkodtam, talán csak egy villanásnyi időre futott át az agyamon a valóság, hogy gyógyító létemre felelőtlenül felhajtok egy ismeretlen eredetű és hatású bájitalt. Az az egy kortynyi idő engedett némi feleszmélést, de tenni már nem volt mit.
És a fejem megtelt idegen gondolatokkal. Idegen ugyan, de nem ismeretlen. A félelem szikrája még villant bennem egyet, mert ez az érzés egész hasonló volt ahhoz, amit teliholdkor éreztem. A farkas… A farkas vetette fel a fejét a lelkemben, annak a vérszomja volt ilyen, annak a prédára leső fenevadnak a tekintete akadt meg a sérült lányon, s a padlóra hulló rubinszín, rozsdaillatú cseppeken.
Semmi mást nem fogtam fel most már magam körül, senkit sem érzékeltem. Mintha beszűkült volna a világ egyetlen irányba, a zsákmány felé. Az első, önkéntelen lépéseim még bizonytalanok voltak. A rettegés és a tőlem független, erős akarat viaskodott egymással. Egy tükördarabban ködös, kék írisz bámult vissza rám. Fájt így látni. Ez én volnék? Elöntött az iszonyat, de nem tehettem semmit. Legalább sikerült megtorpannom. Vagy ez csak azért történt, mert valaki közém és a préda közé állt?
Mindegy volt. Hirtelen ott volt előttem. Megragadtam Sophie torkát – éreztem az ereiben száguldó vért dobolni az ujjaim alatt. Vergődött talán, valaki megpróbált róla lerángatni, de ez mind csak olaj volt a tűzre, felkorbácsolta a farkas harcéhségét, és bár a szemem megtelt könnyel, nem engedtem a szorításon. A szemem káprázott a lehulló tükörszilánkok csillogásától, a fülem a hangjuktól és a kiabálástól csengett, s belül küzdöttem magammal, de elkeseredve, tudván, hogy a szörnyeteg úgyis erősebb.
Majd minden képet, hangot elmosott előlem egy iszonyatosan erős csörömpölés, s mintha az egész világ szilánkjaira hullott volna körülöttem. Én, az eszemet elvevő szörnyeteg árnyékában nagyon reménykedtem volna, hogy most a fal törött össze, ami elzárta cselekvő tudatomat a külvilágtól.




Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Alexej A. Zharkov - 2019. 08. 14. - 13:09:30
Elvarázsolt kastély
(http://[url=https://i.pinimg.com/564x/c8/5e/d8/c85ed85b079d564b8c231f7d2386b7ff.jpg]https://i.pinimg.com/564x/c8/5e/d8/c85ed85b079d564b8c231f7d2386b7ff.jpg[/url])
Blinded by me, you can't see a thing (https://www.youtube.com/watch?v=_1XQKK-eCLM)


Illetlen szavak előfordulhatnak…



Hogy hibázunk-e, az nem most derül ki, hanem a végén. Majd ha túl leszünk valahogy ezen a harcon – élve vagy hava – akkor nyilvánvalóvá válik. Most csak teszem én is, amit jónak ítélek, legyen az bár a saját valóságos tudatom avagy az illúzió keltette lovag ítélete, és nem elemzem az eredményeket. Persze, tudomásul veszem a sérüléseket, de az elfolyt vér csak járulékos veszteség, a fejfájás csak bosszantó velejáró. Ami számít… Az majd a legvégén kiderül. Remélhetőleg a kardom hegyének végén.
A szörnyeteg üvöltése, a hölgyek sikolyai és kiabálása nem tudták elterelni a figyelmemet, sajnos azonban a fegyverhordozóm hirtelen hasmánt érkeztére nem számítottam, s a pálca kiesett a kezemből. Így a kardot tartó jobbomból továbbra is le-lecsepegett a fehér porba. Tudtam, nem sokat bírok már. A kis hölgyet néztem, aki a szörnyeteggel édelgett, majd ordibált. Közben oldalról is megcsapják a fülem a csatazajok, meg a hátam mögül, az ajtótól. Hörgős sóhajjal szedtem össze maradék erőmet, s azért is kitartottam posztomon. Le kell győzni a szörnyeteget, és kész.
– Eltörtem pár bordát azt hiszem…
- Örülj neki, hogy még érzed – válaszoltam Florian megállapítására, s magam is arra gondoltam, hogy a fájdalom jó, az vészjelzés, és csak akkor fogod, ha még érzel és még életben vagy. A halottnak már nem fáj semmi.
- Gondoskodjunk róla, hogy ez se ússza meg kevesebbel – tettem hozzá, bár az elszántságomat némileg beárnyékolta az innen-onnét csordogáló vér és az enyhe remegés. De gyengének lenni ráérek később is.
Követtem a fiú tekintetét, nemcsak a szememmel, de a kardommal is. Így a pallos hegye épp a halvány hajú nő szívére mutatott abban a pillanatban, mikor a rém árnyéka eltűnt benne.
– Mi történt? – tette fel a fegyverhordozó a kollektív kérdést, mire elmosolyodtam. A gesztus talán kicsit aggasztóbbnak hatott így, hogy az arcomon végig, el a mosolyba húzódott szám mellett csordogált a vörös, ragacsos patak.
- Testet öltött a dög – válaszoltam halkan. A lovag tiltakozott, de már én voltam az irányításban, és engem nem hatottak meg holmi ódon elvek arról, hogy egy lovag sosem bánthat hölgyet. Erősen rámarkoltam a kard markolatára, szinte belekapaszkodtam. Talán a veszteségtől lehetett, de magam is erősen vérre szomjaztam. Látva, hogy az eszét vesztett udvarhölgy a szakácsné felé indul, én sem maradtam le a magam bizonytalan, de elszánt mozdulataival. A szakácsné épp másra figyelt, s csak egy villanásnyi időre én is megszemléltem, amint a másik megvadult asszonyságot ölelgeti. Különös volt, hogy ahogy karjaiba zárja a másikat, annak arca mennyire megváltozik, s megszelídül. Jó lesz ezt észben tartani.
Átok pattant el előttem, majd Florian ugrott el a fehérhajú, megvadult nőszemélyre, megelőzve engem. Hiába, a fejemet ért ütés miatt lassú és szétszórt vagyok. Össze kell szednem magam.
– Alexej! – a gyenge nyögés erőt adott – magam is meglepődtem ezen, de így kicsivel határozottabb léptekkel haladtam a kialakult felfordulás felé. Még egy dühödt, rekedt morgásra is futotta, s a fegyverem is magasabbra emeltem. De mire odaértem, a hibbant fehérhajút, aki újabb préda után indult, már a földre küldte egy sóbálvány átok. Belenézve a háborgó íriszekbe tudtam, ez csak tüneti kezelés.
– Most mi lesz vele?  - kérdezte a fegyverhordozó, én pedig eltűnődve figyeltem tovább a lány most kőmerev arcát. Észre sem vettem, hogy a kard hegyét ösztönösen továbbra is a lány torkának szegezve tartottam.
- Amint a varázs elmúlik, újra tombolni fog – jegyeztem meg. Közben Florian felé rúgtam az elgurult pálcáját, hogy elérje. - És ezt ugyebár nem hagyhatjuk.
Alapesetben ezt az egész ügyet egy jól irányzott döféssel oldottam volna meg. Semmi találgatás, semmi próbálkozás. A halál végérvényes, megkerülhetetlen, visszavonhatatlan. Tiszta, egyszerű. A penge megremegett, de még nem sújtott le. Úgy éreztem, ebben a helyzetben ez kellemetlen következményekkel járhatna. A kard hegye azért egy pillanatig még a magatehetetlen hölgy nyakát cirógatta, de aztán visszahúztam egy csöppet, hogy ne tűnjek olyan fenyegetőnek, de azért készenlétben tartsam. Leguggoltam a nőhöz, mélyen az övébe fúrtam a tekintetem, keresve valami megoldást, s közben beugrott az imént, a szemem sarkából látott jelenet Esmével és Shirley-vel. Hogy hogyan nyugodott meg némi kedvesebb hozzáállástól.
- De talán próbáljuk meg máshogy legyőzni – dünnyögtem, és óvatos mozdulatokkal, ugrásra készen a magatehetetlen test mellé ereszkedtem. Szabad kezemmel finoman végigsimítottam a homlokán, majd egyébként meglehetősen tetszetős, kecses arcélén. Ha a tekintetével követett is, az átok jól tartotta, mozdulni nyilván nem tudott. Végül megfogtam a kissé hűvös, mozdulatlan kezet, a szívem fölé húztam, majd halvány, de elegáns csókot leheltem rá. Biztos a francos lovagtól jött ez a gavalléros, hidegrázóan elbűvölő mozdulat. Azért a másik kezem továbbra is erősen szorította a kard markolatát. Ha netán szükség volna rá… De amint kísérletet tettem az átok megtörésére, utána állapotomhoz mérten a lehető legsürgősebben talpra álltam, és tisztes távolba hátrálva vártam a hatást. Ha ez nem használ, és másnak sem lesz jobb ötlete, visszatérek a jól bevált, mindig megbízható, mindig hűvös acélpengéhez …



 


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Ginevra P. Jadisland - 2019. 08. 14. - 14:10:31
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

(https://wpblink.com/sites/default/files/wallpaper/fantasy/68733/fantasy-castle-wallpapers-hd-68733-558567.png)

A harcos és a szörnyeteg


Az átkom sajnos nem talált be, így továbbra is ki voltam szolgáltatva Shirley bitangerős mancsainak. Végül Esmé mentett meg, aki valami csoda folytán le tudta szedni rólam ezt a vadállattá transzfigurált törékeny leányzót. Amint egy kicsit is levegőhöz jutottam, mélyeket lélegeztem és hálásan megköszöntem szerelmemnek.
- Köszönöm -  suttogtam kissé rekedten, mert egyelőre még a beszéd is nehézséget okozott. Másra viszont még tudtam használni a szám, úgyhogy amint feltápászkodtam, hálás csókot leheltem Esmé gyönyörű ajkaira. Legszívesebben most azonnal távoztam volna vele, ha tudtam volna, hátrahagyva mindent és mindenkit. Ugyanis nekem csakis ő számított innen. Persze Shirleyt is kedveltem, de az előbbiek után már most biztosra vettem, hogyha valaha is kikerülünk innen, én bizony kerülni fogom egy ideig....
Nem volt azonban sok időm ezen töprengeni, mert ebben a minutumban Lilium támadásba lendült az én egyetlenem ellen, amit nem hagyhattam szó nélkül.
Végre betalált az átkom, amit egy elégedett mosollyal reagáltam le, aztán figyeltem, mit ügyködik össze a lovag és fegyverhordozója, akit láthatóan szintén erősen megviseltek az eddigi történések.
- Most mi lesz vele? - tette fel a költői kérdést Florian, amire vállat rántottam, majd egy Valetudo varázslattal igyekeztem enyhíteni a nyakam körüli zúzódás okozta fájdalmat,ami elég aggasztónak tűnt, gyakorlatilag lüktetett a nyakam. Bíztam benne, hogy lesz időm lekezelni magam valamennyire, még mielőtt újabb szörny vagy elvarázsolt, vérszomjas királynő tűnt volna fel a láthatáron.
- Amint a varázs elmúlik, újra tombolni fog. És ezt ugyebár nem hagyhatjuk - jegyezte meg Alexej, aki ezek után igen váratlan akcióba kezdett bele. Egy kézcsók? Merlinre... Előbb csókolgatnám Shacklebolt hátsóját, minthogy ennél az őrültnél próbálkozzak, de hajrá.
Meglehetősen alternatív megoldást választott az ismeretlen férfi, de azt meg kell hagyni, volt benne fantázia. Volt valami mókás abban, ahogy elegáns lovagot játszva az ajkához emelte a sápadt, elalét szőkeség kezét.... Kíváncsi lettem rá, hogy a civil életében vajon mivel foglalkozhat, de ez nem a megfelelő alkalom volt a könnyed csevegésre.
- Remélem ez beválik, mint a mugli mesékben... - mondtam még mindig elég limitált hangerővel, ahogy visszafojtott lélegzettel figyeltem, lesz-e bármilyen hatása a próbálkozásnak....
Őszintén szólva szerettem volna megúszni ép bőrrel ezt a kis kiruccanást, és nagyon reméltem, hogy mihamarabb elmúlik ez az őrület, mi meg hazamehetünk végre Esmével, és ápolgathatjuk egymás sebeit egy pohár idegnyugtató bor mellett...


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Esmé Fawcett - 2019. 08. 14. - 21:37:43

Elvarázsolt kastély

(https://i.pinimg.com/564x/13/e5/3e/13e53ece2fe46ddf280aa009c7e497f2.jpg)

A harcos és a szörnyeteg



          Érzem, hogy meg kell tartanom az elmém épségét, ha ki akarok jutni innen. Az pedig nem éppen ebbe az irányba sodor, hogy látom haldokolni a szerelmem. El akarok menni innen, már csak erre az egy dologra vágyom. Nem is volt olyan jó ötlet eljönni erre az előadásra, még akkor sem, ha egyébként alig vártam már. Azt hiszem, erre mondják, hogy egy mágia tudort is meg lehet lepni olyan trükkel, amivel egyébként a muglikat szokták elkápráztatni.
          Azt akartam, hogy vége legyen ennek a káprázatnak. Várjunk csak, mi van, ha ez az egész káprázat és meg is lehet törni valahogy? Már csak az a kérdés, hogyan? Megindulok szerelmem felé, ha másért nem is, azért hogy lefejtsem a barátnőm ujjait Ginevráról. Lilium azonban megtorpanásra késztet. Biztos vagyok benne, hogy ha nem teszek valamit, akkor ugyanarra a sorsra fogok jutni, mint szerelmem. Hátrálni kezdek egészen addig, amíg a lovag segédje elém nem lép.
          - Mit csinálsz? Menj innen, így rád fog rád támadni.
          Próbálom elzavarni, de hajthatatlannak tűnik, ezért inkább én lépek ki mögüle. Nem figyelem azt, hogy követ vagy sem, én csak összeszedem magam, a bátorságom és követem az ösztöneim. Ezúttal nem állok meg. Már nincs időm a hezitálásra. Fél percem lehet talán mielőtt Ginevra megfullad, vagy talán egy perc, de az már nagyon optimista becslés lehet.
          - Shirley, hagyd abba, kérlek.
          Először mellé guggolok, a könnyeim lassan potyogni kezdenek. Megpróbálom lefejteni az ujjait, de hajthatatlanok. Sőt, mintha még szorosabban fognának. Megfogom a pálcámat, átölelem barátnőmet. Kénytelen vagyok megátkozni, más megoldás nincs.
          - Sajnálom, én nem akartam. Szeretlek.
          Nem tudom, mit tettem, de érzem, hogy a karjaimban tartott test lassan elernyed. Fürkészve nézem Shirleyt, tudni akarom, hogy mi történt, de csak azt látom, hogy a korábbi homályos tekintet ezúttal tisztán néz rám. Elmosolyodom és még egyszer megölelem. Szerelmem kezét megszorítom, hagyom, hogy kicsit magához térjen, és bár szívesen mellette maradnék, foglalkoznom kell a fiúval, aki magára vette az áldozat szerepét.
          Éppen csak abba az irányba fordulok, és már érzem a szorítást a pálcát tartó karom csuklóján. Magához ránt, és már érzem másik kezének ujjait a nyakamra csúszni, mikor egy elég rekedtes hangon, de hallom az átkot, a lányt pedig eldőlni. Sóbálvány lett. Így olyan békés és nyugodt, de tudom, hogy ha magához tér, akkor előről kezdődhet a tombolás. A fiú felé fordulok, aki ott fekszik még mindig a lány mellett.
          - Köszönöm, hogy elém ugrottál. Te jól vagy?
          Válasza után azonnal hátat fordítok, nem várom meg mit csinál a lovag, most az számít, hogy a karjaimban tudjam a szerelmem és a barátnőm. Leülök közéjük, és mind a kettejüket magamhoz ölelem. Nem mondok semmit, csak sírok a megkönnyebbüléstől.
          - Ne csináljatok ilyet, jó? Ne ijesszetek meg ennyire, jó?


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: A Dementor - 2019. 08. 15. - 07:44:08
ELVARÁZSOLT KASTÉLY
MINDEGYIK KIS RÉSZT OLVASSÁTOK EL, MERT FONTOS INFORMÁCIÓK VANNAK BENNE.

Seholország királya és az Üveghegyek hercege
(https://i.imgur.com/cghnd9C.jpg?1) (https://i.imgur.com/BYHxGrA.jpg?1) (https://i.imgur.com/mgGur0u.jpg)

Huntert elvakított a pálcák fénye s közben érezte, amint a benne tomboló sötétség egyre erőteljesen kezd oszladozni. Valahol mindez alatt egyre-egyre inkább előbukkant a régi roxfortos diák, aki még véletlenül sem támadt volna csak úgy rá két lányra. Legurult áldozatairól, háta a hideg kőpadlónak csapódott és ahogy oldalra kinyúlt ujjai alatt megérezhette a pálcát. Szinte ösztönösen mondta ki ő is a Lumost, akárcsak mindenki más is, aki ez idáig nem tette meg – kivéve Mr. Forestet, akinek pálcája egészen véletlenül éppen Lottie kezében volt. Ez nem számított, csupán az, hogy a helyiségben lévő összes fény kigyúlni látszott. A köd oszladozni tetszett, s apró fehér fénypontok verték vissza a pálcák fehér sugarainak erejét. Gyönyörű volt, mint egy különleges hóesés. Mr. Cartwrightot annyira meglepte  Mirabella hangja és ez látvány, hogy elengedte egy pillanatra Nathaneilt. Csak nézte a jelenséget. Ugyanez történt Mr. O’Marával is, hirtelen se szólni sem mozdulni nem tudott. Miss Harpell, Miss Everfen és  Miss Bridget is úgy érezhette, mintha minden porcikája megmerevedne, csupán a szépséges látvány maradt. Lottie is csak állt ott, előre nyújtott pálcával, figyelve a hófehér pöttyöket.
Sötétség telepedett mindannyiukra. Legyőzték volna az álmot, ami a szemükre telepedett? Ki tudja, szédülés, forgás, hányinger és a vér fémes szaga volt mindannyiukra hatással. Már nem érezhették ujjaik alatt a pálcájukat. Mr. O’Mara az asztalról emelte fel a fejét, ahogy teste hirtelen megrázódott. Mellett éppen egy medimágus állt, aki a kezén lévő vérző sebet látta el. Egy másik éppen Mr. Cartwright-ot ápolgatta. Nat is éppen ekkor tért magához, tekintetével azonnal őrülten kutatva férjét. Igen, megint a Három Seprűben volt. Merel megrázkódott, mikor magához tért. Olyan volt, mintha egy hosszú zuhanás végére ért volna. Az ő asztaluknál is ott volt valaki, de az nem medimágus, hanem auror volt. Miss Lowell tekintete hirtelen pattant fel, lihegve-remegve nézett körbe a kocsma ismerős falai között, kiszúrva Mr. Collinst, akinek akárcsak mindenki másnak ott volt a vérző seb a kezén. Azt éppen egy medimágus készült ellátni. Mira annyira összerezzent ébredéskor, hogy leesett a székéről. Miss Bridget is majdnem közelebbről megvizsgálta a padlót, ám őt egy buzgó auror még időben elkapta.
Teljesen magához tért mindenki lassacskán. A kába félálom tova szállt és már biztosan tudhatták: az álom álom volt, de minden ott megszerzett sérülés elcsúfította testüket. Fájdalmas emléke volt ez a történteknek.

A harcos és a szörnyeteg
(https://i.imgur.com/C0f4R8u.jpg?1) (https://i.imgur.com/oqq2S3V.jpg) (https://i.imgur.com/sS4Ld84.jpg?1)

Alexej tette sikeresnek látszott. Miss Leddicius testéből sötét felhő emelkedett ki és a magasba szállt. Ott egy szempillantás alatt szertefoszlott és furcsa, meleg, kellemesen ölelő érzés járta át a konyhát. Hirtelen mindannyian azt érezték, egy életen át ott tudnának maradni… abban a mindent átjáró kedves érzésben. Még azok is beleremegtek, akiknek jeges páncél ölelte körbe a testét. Nem mozdult egyikük sem. Csak ültek a padlón, álltak a fal vagy asztal mellett. Miss Stane még a szemét is lehunyta, ahogy a melegség átjárta a szívét.
Hirtelen mindannyiukra sötétség telepedett. Talán legyőzték a gonosz mágiát? Nem tudták. Csak a szédülést, hányingert, forgást és a fémes vérszagot érezték, ami rájuk talált. Először Miss Leddicius nyitotta ki a szemét megpillantva az asztaltársát: Merelt. Igen, visszatértek a Három Seprűbe, de mindannyiuk kezén éppen ott, ahol az álomban éktelen, vérző seb tátongott. Miss Fawcett és Miss Jadisland összerezzenve, egymás kezét szorongatva tértek magukhoz, ujjaikat elcsúfította a kifolyt vér.  Ám éppen ekkora sietett oda hozzájuk egy auror. Egy medigmágus az éppen ébredező Miss White-ot próbálta rendbe tenni, a lány egész karja csupa vér volt már. Mr. le Fay összerezzent, kezével véletlenül levert egy poharat. Ekkor pillantotta meg a sebet magán, ijedten pillantott a mellette ülő Miss Stane-re, aki hasonló jelenséget tapasztalhatott. A lány aggódva keresett a tekintetével egy medimágust. Mr. Zharkov is ugyanott ébredt, ahol elaludt, Hunter, Lottie és Mirabella társaságában. A mardekáros fiút ellátó medimágus éppen hozzá lépett oda, mikor magához tért.
Teljesen magához tért mindenki lassacskán. A kába félálom tova szállt és már biztosan tudhatták: az álom álom volt, de minden ott megszerzett sérülés elcsúfította testüket. Fájdalmas emléke volt ez a történteknek.


A hercegnő és a tükörszoba
(https://i.imgur.com/CEBOcRC.jpg?2) (https://i.imgur.com/PT34WSZ.jpg?1) (https://i.imgur.com/eVZzVGK.jpg)


Egyre több tükör tört darabokra. Miss Volkova érezhette, ahogy benne lévő valami szabadulni kezd. Ujjai már nem szorítottak olyan hevesen  Sophie nyakán. Az utolsó tükröt Avery törte össze. Annak szilánkjai apró porrá zúzódtak és a levegőbe emelkedtek. Kicsi, csillogó pontokként töltötték meg a teret, nem téve kárt senkiben. Csak figyelték a jelenséget, míg nem szemeiket lehunyták és sötétség telepedett rájuk. Szédelgés, hányinger, fémes vérszag és sötétség telepedett mindenkire. Érezhették, ahogy forognak és forognak, míg nem… visszatértek a Három Seprűbe.
Először Miss Volkova találta magát remegve a négyfős asztal mellett, a színpaddal szemben. Nem volt már ott az Illuzionista, csak a riadt személyzet, medimágusok fehér taráljaikban és aurorok. Egy páran ott sürgölődtek körülöttük, ellátva a csuklójuknál vérző sebet. Mr. Bolton, amint kipattant a szeme, magához vonta Miss Nielt egy hosszú, nyugtató ölelésre. Csak ezután nézett végig az asztaltársaságukon: Merelen és Liliumon. Mr. Fawcett is annál az asztalnál ült, reszketve tért magához, mint aki valamiféle rohamot kapott. Egy auror azonnal odalépett mellé, hogy elkapja, mielőtt lezuhanna a székéről. Miss Vanheim, ahogy kipattant a szeme, véres kezével a torkához kapott. Hörögve vett levegőt, úgy pillantott Shirleyre, akinek éppen a csuklóját kötözték. Miss Cassen, szinte önkéntelenül kapta el Florian kezét, amikor magához tért. Az tűnt az első biztos pontnak a kocsmában. Aztán hozzájuk is odalépett egy medimágus, hogy ellássa a karjukon lévő vérző sebet.
Teljesen magához tért mindenki lassacskán. A kába félálom tova szállt és már biztosan tudhatták: az álom álom volt, de minden ott megszerzett sérülés elcsúfította testüket. Fájdalmas emléke volt ez a történteknek.



A ZÁRÓ KÖRaugusztus 22-én érkezik
Reagsorrend nincs.
Figyelem! A Három Seprűn belül szabad a mozgás,
a medimágusok, aurorok mozgathatók, de tájékoztatást
nem adnak a történtekről.
Faggatni persze lehet őket! ;)
A sérülések, amiket az álomban szereztetek rajtatok
maradtak, az Illuzionista már nincs a helyszínen!
A reagok 3-3 pontot érnek, amik
az új tanévhez lesznek elszámolva!
Csók 8)


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 08. 15. - 12:23:31
(https://i.pinimg.com/564x/e5/e4/ed/e5e4ed66e299808c951d023f86b737bf.jpg)
Elvarázsolt lány az elvarázsolt kastélyban
zenebona (https://www.youtube.com/watch?v=mRFX8AcDuMo)

2000. június



A fények játéka egészen elbűvölt, hiába morajlott a föld, és hiába tomboltak körülöttem egyesek. A pálcák mozgása, a varázsigék különböző, lüktető világossága először hosszú árnyakat nyújtott körénk, aztán elkergetett minden sötétséget. Még a csuklómon lévő vágást is elfeledtem, annyira elbűvölt a jelenség.
Elvigyorodtam, és kinyújtottam a nyelvemet, mert otthon is mindig ezt csináltam, ha elindult a hóesés. Próbáltam elkapni egy pelyhet, de egyszerre csak nem tudtam mozdulni. A pelyhek táncán túl a furcsa illúzió-világ elmosódott, és egy az előbbitől különböző, kevésbé fenyegető fajta sötétség maradt.
Nagyjából úgy eszméltem magamra, mint mikor életemben először lőttem túl a bevitt alkoholmennyiséget, és keményen fejbevágott a másnap. Még élni is fájt akkor, és most is hasonló volt a helyzet. Hirtelen ugrottam fel, de annyira hátravágtam magam, hogy azzal a lendülettel hanyatt borultam, még hozzá székestől. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy röhögjek, úgyhogy megmaradtam valahol a kettő között.
- El kell tűnnöm, mielőtt Cartwright meglát, mert ezért… – motyogtam a plafonnak az inkább be sem fejezett mondatot.  Vagyis szándékomon kívül inkább a fekete hajú, igencsak morcosan ébredt pasasnak mondtam, aki a székéről bámult le rám. Nem volt jó állapotban szegény, csupa vér feje és ruhája eszembe jutatta, hogy én is megvizsgáljam a kezemet. Bizony, a csuklómon ott volt a vágás, amit szereztem, az nagyon is valóságosnak tűnt. Szólnom kell majd Alfrednek - de hogy a Merlin valagába magyarázom ezt meg neki?
- Hát ez mégse volt illúzió – ráztam meg magam, aztán sebesen négykézlábra fordultam, és mielőtt még túl nagy feltűnést keltettem volna, beslisszantam az asztal alá. A legközelebbi medimágusok Scarlettel foglalkoztak, és a teremben egyébként is egyre inkább eluralkodott a káosz és a kavarodás. Az asztalszomszédom volt az egyetlen, aki láthatott, s talán felvont szemöldökkel kísérte manőveremet, de én mentegetőző félmosollyal megvontam a vállam, majd kérlelő, kissé csibészes tekintettel a számhoz érintettem a mutatóujjamat. Próbáltam nagyon mélyen szugerálni, hátha megesik rajtam a szíve, és nem árul be. Jobb, ha úgy tűnök el, hogy nem vesznek észre az ismerősök. Igen, én itt se voltam, hadd higgyék azt, hogy csak az illúzió láttatott velük…


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Alexej A. Zharkov - 2019. 08. 15. - 13:04:18
Elvarázsolt kastély
(http://[url=https://i.pinimg.com/564x/c8/5e/d8/c85ed85b079d564b8c231f7d2386b7ff.jpg]https://i.pinimg.com/564x/c8/5e/d8/c85ed85b079d564b8c231f7d2386b7ff.jpg[/url])
Blinded by me, you can't see a thing (https://www.youtube.com/watch?v=_1XQKK-eCLM)


Illetlen szavak előfordulhatnak…



Mikor felemelkedtem a lány mellől, mozdulatommal szinkronban fekete, gomolygó ködnyalábok lebbentek a magasba. Finom, elegáns elégedettséggel figyeltem tettem eredményét, s csak úgy, kíváncsiságból meglegyintettem a karddal a sötét felleg hozzám legközelebb eső sarkát. Mire azonban a penge odaért, az illékony anyag már sehol sem volt. Különös érzés fogott el, némileg feledtette velem a szédülést és a vérveszteséget, a fájdalmakat… De annál mélyebbre ment.
Nem tudom, miért jutott eszembe édesanyám, de hirtelen ott volt lelki szemeim előtt. Nagyon, nagyon régen nem éreztem már így, mint abban a pillanatban. Ha akkor megállt volna az idő… De nem állt meg. Anyám előttem lebegő illúzió arcán a kedvesség hirtelen iszonyodó bánatnak adta át a helyét, majd az egészet elnyelte a sötétség. A tüdőm megtelt a fémes vérszaggal, elfogott a hányinger, a forgás – de én apatikusan, mondhatni megnyugodva tűrtem. Igen, ez az állapot volt számomra ismerős, sokkal megszokottabb, mint az iménti, különös lázálom szerűség. Elnyelt a sötétség, de ez valahol még jól is esett. Már tudtam, hogy a manőver célt ért, hogy sikerült, hogy mindjárt megérkezek a jól ismert, kegyetlen és tökéletesen kiszámítható valóságba.
A székemen ültem, karjaimat keresztbe fontam magam előtt, tarkómat lazán támasztottam a támlán. A szédülést leszámítva egészen úgy éreztem magam, mintha csak hosszabb ideig tartott volna egy pillantásom. Felpattantak a szemeim, és levegőt is alig véve sebesen felmértem, milyen állapotok vesznek körbe. Nos, kellemesen kaotikus, amint észrevettem. És ezt a növekvő kavarodást szépen keretezte az egyik szemem pilláin ülő alvadt vércseppek és rögök tábora. Odanyúltam, hogy letöröljem onnét, lassú, de viszonylag biztos mozdulatokkal. Egy medimágus toppant mellém, és segített valamellyest, de mivel sok volt a dolga, nem időzött velem hosszan. A fejemet és a csuklóm sebét ellátta, de aztán a dolgára sietett.
Egy jókora puffanás vonta magára a figyelmemet. A mellettem ülő kis vörös hajú vágódott hanyatt, bohókásan rázta meg magát, és dünnyögve bosszankodott.
- El kell tűnnöm, mielőtt Cartwright meglát, mert ezért…
Nem terveztem, hogy hosszan foglalkozom holmi kisleányokkal itt, de az általa említett név megállította pillantásomat. Mégsem lendültem tovább a dolog felett, hanem összehúzott szemekkel méregettem.
Hiszen feladatom volt. Azért jöttem ide. Minden név, aki a Falka figyelése alatt állt, az eszemben volt, és éppen erre is jól emlékeztem. Nem alakult jól az előadás, és amint látom, mindenki hamar távozásra fogja adni a fejét, ugyanakkor… Talán mégis megtudhatok egy s mást.
Láttam, hogy bujkál, és hogy inkább megpróbál feltűnés nélkül kimenni, de azt is, hogy kimaradt az ellátásból emiatt. Ahogy az ajkai elé emelte mutatóujját, ahogy ravaszkásan és csillogó szemekkel rám meredt… Szánalmas kis szerencsétlennek tűnt. Az ilyenekben szokás csizmát törölni, de mivel most kapóra jöhetett, úgy tettem, mint egy úriember, és finoman bólintottam felé. Sőt, mikor a környékünkön épp senki sem tartózkodott vagy figyelt, pálcát tartó kezem mutatóujjával aprót, hívogatót intettem a lány sérült csuklója felé. Nonverbális varázslatot használva, az asztalterítő rejteke alatt végighúztam a mágikus fegyver hegyét a vágott seb felett, mire az szépen összezárt. Tudtam, megnyertem magamnak a kislányt. A hálás mosoly biztosított felőle.
Nem nehéz eljátszani a jófiú szerepét. Meglepő, de a legsötétebb alakoknak megy ez sokszor a leginkább. Mert tudatosan csinálom. A figyelmesség döntő ilyenkor. Láttam, hogy a kicsi hol a kijáratot, hol meg az igencsak ismert nevű tolvajvezért vizslatja. Tudtam, mi jár a fejében. Nem került nekem semmibe a lábammal óvatosan megbökni őt, elnyerve becses figyelmét, majd újabb, szavak nélküli bűvöléssel kiábrándító bűbájt szórni rá. Én azért még láttam őt. És ez fontos, mert úgy terveztem, együtt fogunk távozni. Megvártam, amíg a helyzet elrendeződik körülöttem, csendben és zord szótlanságban ülve a helyemen, majd aprót intettem, és felemelkedtem a székemről. Az illúzióból ismerős arcok felé elegáns biccentéssel köszöntem, elidőzve egy cseppet a fegyverhordozó fiú látványán. Ha az aurorok vagy a medimágusok kérdeztek valamit, arra célratörően és szűkszavúan válaszoltam. Aztán nyomomban a láthatatlan és fájdalmasan naiv kis hölggyel, elindultam a kijárat felé.
 


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Avery Cassen - 2019. 08. 16. - 20:47:38
e l v a r á z s o l t  k a s t é l y
(https://kepkuldes.com/images/2d303e71da1d33a66b3824e352c4527b.jpg)

Amint kinyitottam a szemem, minden más volt. Apró, csillogó pontokat láttam magam előtt mindenfelé, amiket néhány másodpercig be sem tudtam azonosítani, csak miután már nem folyt úgy össze a kép. Beletelt pár pislantásba, hogy kiélesedjen előttem a tér és felfedezzem, hogy ezek itt a szemem előtt nem csillagok, hanem a tükrök leheletnyi kis szilánkjai, amelyek most megemelkedtek és puhán csillogtak mindenfele... Gyönyörű volt. Annyira, hogy egy pillanatra el is felejtkeztem a kezemet ért vágásról, és az ezek mellett éktelenkedő többi sebről, horzsolásról. Arról, hogy mi is történt, a Sophie-t fojtogató Annáról, és a többiekről, akik szintén megsérültek...
Egy egészen rövid pillanatra hunytam csak le a szememet. Biztos voltam benne, hogy nem lehetett több egy pislogásnál, mégis, amint felkaptam a fejem, egyszerre öntött el a hányinger, az émelygés, a vér érdes szaga, és úgy kaptam levegőért, mintha ezelőtt befogták volna az orrom. Az oxigén pedig égette a torkomat, mint a fene.
Még a kép sem élesedett ki, hogy merre vagyok, önkéntelenül oldalra kaptam, mert úgy éreztem, zuhanok. Pedig ültem, erre csak később jöttem rá, ugyanabban a Három Seprűs kényelmetlen székben, ugyanabban a ruhában, amelyben érkeztem, a kék, szakadt anyagnak már hűlt helye sem volt. Tekintetem lassan csúszott végig a kocsma falain, a szívem valahol a torkomban dobogott, egy röpke pillanatra képtelen voltam megszólalni, egy szót sem tudtam kibökni. Lassan pörögtek végig a fejemben az események, s úgy kerestem a szememmel már valamivel sebesebben a társaimat, köztük kiemelten Sophie-t, hogy jól van-e, de a többieket is megtaláltam.
Mindenki egyben volt. Én is, azt hiszem. A levegőt viszont csak lassacskán engedtem ki, hogy kicsit nyugodtabban hátradőljek, és ebben a pillanatban tűnt fel az is, hogy beteges módon kapaszkodtam eddig a mellettem ülő kezébe. Florian felé kaptam a fejem, és még a helyzeten át is elvörösödtem egy kicsit, ahogy lassan elhúztam a karomat, pedig legalább ha más nem, az érintése megnyugtatott valamelyest. Viszont legalább nem ott kaptam el, ahol az enyémhez hasonló vágása futott, hiszen akkor... Várjunk! Ugyanolyan vágása volt, mint nekem.
Felpillantottam Florian arcára, és szinte elborzadtam, ő sokkal rosszabbul festett, mint ahogy én kinézhetettem. Észre sem vettem, hogy a kezem lágyan visszacsúszott az övére aggodalmamban.
- Florian! - Csak ennyit tudtam kipréselni magamból, nem is tudtam, mit kérdezzek. Nem kellett túl okosnak lennem ahhoz, hogy kitaláljam, ő is valami hasonló helyen járhatott, mint mi. - A fenébe... Szóval te sem úsztad meg...
Közben közelebb csúsztam, néhány medimágus pedig felbukkant, hogy elássa a sebeinket. Azonban gyanúsan olyan néma csendben dolgoztak, hogy az már kissé zavarrbaejtő volt. Inkább visszafordultam a fiúhoz.
- Mi történt? Neked is meg kellett küzdened egy tükörrel? - érdeklődtem halkan, ugyanis kimerült voltam és mindenem sajgott, de tudni szerettem volna, ő mit élt át - már ha akar róla beszélni. És aggódtam is a sérülései miatt, reméltem, hamar jobban lesz.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Anna Volkova - 2019. 08. 17. - 05:50:52
(https://i.pinimg.com/originals/db/a1/2c/dba12c212a134101415980cac611951f.gif)

Elvarázsolt kastély

2000. július




A tükrök szétzúzása bennem is összetört valamit. A fal, ami tudatomat távol tartotta a valóságtól, lassan szilánkokjaira robbant, és én már nem csak tehetetlen nézőként szenvedtem mögötte. Elkezdtem igazából érezni a tenyerem alatt lüktető nyaki ütőeret, a bennakadt levegőt, az áldozat vergődését… A szorításom először lazult, ahogy lassan átvettem testem felett újra az uralmat, majd úgy kaptam el onnan a kezem, mintha a másik lány bőre megégetett volna.
Bár úgy lett volna. Bár ne történt volna meg az egész, de különösen ez az utolsó részlet, amely előcsalta belőlem a fenevadat…
- Úgy sajnálom – tátogtam szinte hang nélkül, de mielőtt igazán a szerencsétlenül járt lányhoz fordulhattam volna, figyelmemet elvonták a levegőben kerengő, szikrázó csillámpor-szemcsék. Ólmos fáradtság kerített hatalmába, és nem maradt már erő bennem, hogy küzdjek ellene. A  sötétséggel keringőzve elfogott a hányinger és a remegés, újból megcsapta orromat a vér szaga, de ettől szerencsére most már nem találtam olyan csábítónak, mint az imént, hanem egészséges mértékben viszolyogtam tőle.
Mikor a szemem felpattant, úgy reszkettem, mint a nyárfalevél. A szám elé kaptam a kezem, s egyiket a másikra kulcsoltam, mintha attól tartanék, megint ártani fogok majd valakinek általuk. A sebből a vér már gyengén szivárgott csak, de a helyzetváltoztatás következtében egy kis cseppecske lustán, ragacsosan indult el a könyököm felé.
Körbenézvén alig vetettem ügyet a körülöttünk ügyködő medimágusok és aurorok aggasztó hadára. Christophert kerestem meg rögtön, de persze nem kellett messze néznem, hisz úgy ült ott mellettem, mint az előadás kezdete előtt is. Úgy tűnt, viszonylag jól van, és a medimágus is jó munkát végzett rajta.
„Lehetett volna akár ő is…” – Mindig úgy képzeltem, hogy ezek a gonosz, kegyetlenül igaz gondolatok a farkastól származnak, aki bennem él. Szinte láttam lelki szemeim előtt a kutyaféle pofájának élvezet-teljes vigyorát a gondolatra. Az iszonyattól bennem rekedt a levegő. Hiszen így is… Mit tettem? Majdnem kitekertem egy szerencsétlen kislány nyakát!
- Jebaty… - suttogtam az idegennyelvű otrombaságot. Nem jellemző rám, hogy káromkodjak, de ha már úgyis kitörik belőlem, tegyem azt az anyanyelvemen, mert úgy az igazi. Hirtelen az volt minden vágyam, hogy eltűnjek innen, el a vendégek közül, el Cartwright meg az ismerősei közeléből… Bár kevés realitása volt, attól rettegtem, hogy akár újra kitörhet belőlem az őrület, és megtámadhatok újabb, ártatlan valakit. Azt pedig el kell kerülnöm, minden áron.
- Jól… Jól vagy, ugye? – fordultam Chris felé, de alig vártam meg a választ, félig már fel is pattantam az asztal mellől. Amint láttam, komoly sérülést talán nem szerzett, nincs életveszélyben, a medimágusok pedig majd ellátják, ha hagyja nekik, de ezúttal én képtelen vagyok közel menni bárkihez is.
- Nekem most… Most mennem kell… Jibonnüj kasmar... Jobb, ha megyek. Sajnálom – nyögtem futólag Christopher és a többiek felé, és felpattantam a székről, már amennyire tudtam az engem ért hatások ellenére. A mozdulatok remegősek, bizonytalanul kapkodók voltak, de mégis megnyugtatott a menekülés. Persze, sajnos sosem fogok tudni véglegesen elmenekülni az elől a másik oldalam elől, a bestia elől, de a menekülés legalább segít úgy érezni, hogy távolabb maradok tőle. És egész addig így is lesz, míg az állandó űzetés hatására össze nem esem. Mielőtt tovainaltam volna, még megkapaszkodtam a székem háttámlájában, s bár nem akartam, még egyszer utoljára megkerestem tekintetemmel azt, akivel jöttem. Csak egy futó villanás volt, arcomon láthatta, hogy sajnálom, hogy kiborultam és hogy nincs maradásom… Aztán sarkon fordultam, és a kijárat felé indultam.
 


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Christopher Cartwright - 2019. 08. 17. - 08:05:34
only one king (https://www.youtube.com/watch?v=3BFuQicL2WI)
(https://i.pinimg.com/originals/f2/1f/04/f21f04dfa784e1f706e1849500069341.gif)


...az illúzió az élet elhagyhatatlan része,
S az illúzió születése nem feltétlen a valóság halála...



..a trágár szavak esélyesek...

Talán ahogy Elliot sem szorul megmentésre úgy Nathanielnek nekitámadni is merő ostobaság volt. De ha mindez nem esik meg, nem gurul le a fejemről a korona és talán nem is leszek az a Chris Cartwright, aki valójában vagyok. És persze... nem állítja meg épp Mirabella a lábával az arany karikát, ami eddig ékesített.
Ahogy meglátom a fényben a lány arcát máris elfelejtem hogy mit művelt Forest Elliottal vagy hogy egyáltalán nem támadott azóta. Úgy engedem el, hogy észre sem veszem, nem is foglalkozom vele, velük csak Mirára pislogok és már a nyelvem hegyén van a mondat:
Ezért még számolunk...
Csakhogy nincs időm kimondani, mert körbeér minket valami újabb módszeres sötétség tarka fénypontokkal megtűzdelve és mire kinyöghetnék bármit addigra már el is tűnik minden, ami illúzió.
Sűrű pislogások közepedte tűnik csak fel, hogy ülök. Nem igazán tudom mikor kerültem ide, hogyan és miért, de mégis csak a Három Seprű világába rekedek újra. Hiába tudom, ez már nem mese habbal hanem a valóság mégis nehéz elhinnem. Pillantásom a színpadra téved, de ott senki nincs mindössze egy termett darab medimágus fehér köpenye állja el a látóterem.
- Hagyjon már békén maga szarházi!
Förmedek rá és kikapom a kezem a szorításából, mert leszarom a csuklómon lévő sebet és azt, hogy matat rajtam. Ne matasson. Nem engedtem meg.
Pillantásom immár más felé terelődik mégpedig Elliot és Nat párosáról tovasiklik Annára.
Megkönnyebbülten lélegzem fel, hogy itt van, hogy egyben van és láthatóan semmi baja.
- Jól… Jól vagy, ugye?
A hangja megremeg, amit nem tudok hirtelen mire vélni így csak bólintok. Kezemeim ösztönösen a lány arcára tévednek és úgy nézem meg magamnak, mint egy orvos a betegét.
- Persze, csak karcolás. Semmiség...! Egész végig téged kerestelek...
Ezzel el is akadok, mert ő lefejti magáról az ujjaim és zavartan pislog körbe. Valami nem stimmel, érzem.
- Nekem most… Most mennem kell… Jibonnüj kasmar... Jobb, ha megyek. Sajnálom...
- Anna...
Pattanok fel utána, de máris késő, ő már a kijárat felé robog feltartóztathatatlanul. Tudom, hogy választanom kell. Tudom, hogy most vagy vele tartok itt hagyva Mirabellát ha csakugyan a lányom van itt vagy elengedem őt. De önző vagyok és én egyszerre akarok, mindent. Így csak futólag pislogok körbe remélve, hogy kiszúrom egy váratlan pillanatban a vörös tincseket, és elismételhetem a bennem rekedt mondatot:
Ezért még számolunk...
Ez azonban nem következik be. Így hát cifrán káromkodom csak egyet és Volkova után vetem magam, hogy még mielőtt hoppanálna utol érjem és vele tartsak. Mert mégis milyen randi az már, ahol nem a férfi kíséri haza a nőt?


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 08. 17. - 16:35:36
Elvarázsolt kastély
(https://i.pinimg.com/564x/02/85/74/028574ece8079b2698d65a5aa79d2cc6.jpg)

2000. július 7.

.outfit. (https://i.pinimg.com/564x/50/5e/59/505e5946fdf29965db22cd508798e128.jpg)

Még láttam, amint a szorítás csökkent s Christopher már nem akarja megölni Natot. A tekintete valahova a távolba révedt, éppen őt figyeltem, ahogy az a furcsa érzés lett úrrá a testemen… nem akartam mozogni, de talán nem is lettem volna képes rá. Úgy tűnt, mintha ólomsúlyok nehezítenék el minden tagomat. Szóra ugyan nyitottam volna a számat, de már az sem ment. Csak a csillogó apró pöttyöket láttam… mintha csak a sötét égboltot bámultam volna a mezőn fekve vagy az ablakból a hóesést télen. Gyönyörű volt, szinte szívet melengető, de olyan rövid pillanat alatt vált semmivé. Sötétség vette át a helyét s a kastélyképe szertefoszlott körülöttünk. Olyan volt az egész, mint mikor felébred az ember, de nem pattannak még ki a szemei azonnal. Furcsa szédelgés és kavargás, hányinger lett úrrá rajtam. S hamarosan megpillantottam újra a Három Seprűt, ahonnan indultunk. Nem volt ott sem trónszék, de még csak hercegi gúnya sem volt rajtam. Ugyanaz a fekete selyem ing és fekete nadrág volt rajtam, amit reggel ráncigáltam magamra. Hülye álom… A hang ezúttal a szívemből szólt.
Lassan emeltem fel a fejem az asztalról, ami egy kicsit megnyomta a homlokon. Ahogy a kézfejem megrezzent a falapon, észrevettem, hogy valaki ott matat rajtam. Egy a vértől átázott kötést próbált a csuklómra erősíteni, éppen ott, ahol a vágás keletkezett. Megdöbbentem, amikor teljesen kiegyenesedve megéreztem az oldalamon azt a sérülést. Felszisszentem és az éppen szabad kezem odaszorítottam.
– Mr. Forest, kérem ne mozogjon! Mindjárt megnézem a másik sérülését is – magyarázta a fehér taláros fickó mellettem.
A tekintetem a szemközt ülő Cartwrightra tévedt, aki éppen lerázta magáról a segítséget. Az a nő annyira fontos volt neki, hogy a vérző seb sem érdekelte, csakhogy máris vessen rá egy pillantást. Furcsa volt, hogy ránézésre mennyire nem illetek össze… mégis mennyire ragaszkodott hozzá. Cartwright szerelmes volna? Ez a gondolat még különösebb volt, de nem számított. Ez már nem rontott volna az amúgy is életképtelen barátságunkon… mármint, ha annak lehetett egyáltalán nevezni azt, ami közöttünk volt.
Az Anna nevű nő után bámultam, ahogy elsietett. Cartwright egy szempillantás alatt pattant fel és rohant utána… egy rossz lányregénybe beillett volna a jelent. Elhúztam a számat, nem is tudom miért. Talán utánad nem rohant Forest, tolvajkám? A hang gúnyosan röhögött fel a fejemben. Nem tudom mi lett volna a válasz. Nem emlékeztem rá, de nem is számított. A kapcsolatunk így is, úgyis megromlott, nem volt már ezen mit szépíteni igazából. Nem fogják megváltoztatni a próbálkozások, amiket egyedül én veszek komolyan.
– Nem fáj semmim – válaszoltam. Aztán egyszerűen elhúztam a kezem és magamhoz szorítottam. A fickó persze hozzá akart érni az oldalamhoz, ezért ráütöttem a kezére. – Hagyjon már békén!
Végre félrevonult és megpillantottam Natot. Az ő csuklóján is ott volt a seb, amire most csak hunyorogva bámultam. Fogalmam sem volt mi ez az egész, mi okozta azt a sérülést… hiszen az volt az egyetlen, amit megmagyarázhatatlan okokból szereztem és ezek szerint ő is.
– Remélem, már nem akarsz megfojtani, Forest… – Halkan beszéltem, mielőtt még körbe néztem volna a teremben. Megpillantottam Merelt, aki ott volt velünk szintén a trónteremben. Hosszan figyeltem remélve, hogy rám pillant és legalább egy bólintással biztosít arról, hogy jól van. Ha így történt, akkor megkérdeztem félhangosan, jól artikulálva, hogy: – Jól vagy?– Csak ezután kerestem meg a tekintetemmel Esmét. Reméltem, hogy Mirát is megláthatom ott a tömegben.



Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Esmé Fawcett - 2019. 08. 17. - 21:25:19

Elvarázsolt kastély

(https://i.pinimg.com/564x/13/e5/3e/13e53ece2fe46ddf280aa009c7e497f2.jpg)

A harcos és a szörnyeteg



          Szinte remegésként fut végig rajtam a megkönnyebbülés, ahogy szerelmem és legjobb barátnőm magamhoz ölelem. Mind a ketten éltünk már meg együtt és külön-külön is olyan eseményeket, hogy tudjam, hálásak lehetünk a sorsnak, ezt megúsztuk ennyivel. Vagy legalábbis remélem, megúsztuk, mert a rám támadó lány állapota még kérdéses.
          Akármi is vár ránk, abban biztos vagyok, hogy a barátaim adnak elég erőt a harc folytatásához, még akkor is, ha amúgy nem vagyok nagyon ügyes a harcoláshoz. Szerencsére azonban nincs szükség további menekülésre, félelemre és kétségbeesésre. Ahogy a fekete felleg felszáll úgy nyugszom meg én is. Egészen addig, amíg eszembe nem jut, hogy még mindig egy illúzió foglyai vagyunk, és ki kell jutnunk innen valahogyan.
          - Mi legyen most? Hogyan fogunk kijutni az illúzióból? – kérdezem a többiek, mindenki felé fordulva.
          A válasz azonban nem érdekelt. Olyan melegség járt át, hogy azt kívántam, bárcsak ebben a nyugodt időben és helyen maradhatnék. Milyen jó lenne, ha itt laknánk a többiekkel és minden rendben maradna, örökre. A kívánságom azonban nem teljesülhet és erre akkor jövök rá, mikor elkezdek szédülni. Nem hiszem, hogy az éhségtől, bár ki tudja mennyi ideje vagyunk az illúzióban, talán a fizikális testem – már amennyiben nem ez – nagyon is éhes. Mondjuk ezt az elméletem azonnal meg is cáfolja a hányinger, ami követi. Amit pedig vagy a szédülés okoz vagy valami teljesen más.
          Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy már nem érzek a közelemben senkit, aki fontos nekem, és így megrémít a helyzet. Nem tudom mennyi idő telik el, mikor újra történik valami. Érzek. Hallok és a hangok nagyon ismeretlenek. Valami nyomja a fejemet is, és az egyik karom el is van zsibbadva. Nedvességet is érzek. Lassan nyitom ki a pilláim, de minden olyan homályos. Csak eztán jövök rá, hogy folynak a könnyeim. Sírok, de miért?
          Tippem nagyon is van, hogy miért, de azt nem gondoltam, hogy ennyire ki fog hatni majd a testemre. Mert az illúzióban zokogtam, mikor szerelmem láttam élet-halál halálán lebegni. Most viszont itt van mellettem. Fogja a kezem és már látom, mintha mosolyogna. Nem foglalkozok a vérrel vagy a hozzánk lépő aurorral. Igazából még azzal sem igazán, hogy nem tudom ő mennyire tért magához. Nekem csak az a fontos, hogy most teljesen odahúzom mellé a székem és megölelem, majd megcsókolom. Ha tehetném az ölébe vagy a mellkasához hajtanám a fejem, de itt ez képtelenség lenne.
          - Azt hittem elvesztelek. Nem bírtam volna ki. Még egyszer nem.
           Mikor kicsit megnyugszom, és elhasználok egy halom zsebkendőt, akkor nézek körbe. Már Shirley is magához tért. Rámosolyodom, örülök, hogy ő is jól van. Legalábbis remélem, hogy jól van.
          - Shirley, rendben vagy?
          Azt hiszem, ha arra lesz szükségünk, akkor át kell beszélnünk a dolgokat. Az a hely nem volt valóság és én nem szeretném, hogy bárkinek is bűntudata lenne a történek miatt. Tekintetem tovább vándorol Sophie-ra. Ő nem tudom hol volt, mi történt vele, de eléggé megtépázottnak tűnik.
          - Sophie, minden rendben?
          Persze, ez egy nem normális kérdés, hiszen, ha minden rendben lenne, akkor nem kéne feltenni a kérdést. De akkor is, valahogy meg kell tudakolni, hogy mi történt, és mi van vele. A mellettünk lévő aurorhoz fordulok.
          - Hol van az illúzionista? Mi történt?
          Mintha a falnak beszélnék, nem kapok választ. Nem értem, az összes aurornak szerepel a kiképzésében, hogy nem válaszolhatnak egy normálisan feltett kérdésre? Erről viszont eszembe jut, hogy Willow. Tekintetemmel a keresésére indulok, de azt látom, hogy őt kicsit jobban meg kell támogatnia egy aurornak. Látszólag rendben van, de vele sem tudom, hogy mi történt. A tekintetemmel most Elliotot és Natot keresem. Ők úgy tűnik rendben vannak, és mikor Elliottal találkozunk akkor egy mosollyal és egy biccentéssel jelzem, hogy én is, mi is jól vagyunk. Már ha nem ijeszti el a vöröslő szemem ettől a kijelentéstől.
          A csuklómra nézek, majd megmutatom Ginevrának ügyelve arra, hogy más ne láthassa. Most két vágás van egymás mellett a csuklómon. Az egyik már nagyon régi, de örökké emlékeztet arra, amit tettem, és hogy miért kell óvatosnak lennem.
          - Vajon mit jelent a vágás? Ugyanúgy meg fog maradni, mint a kísérletem eredménye? Annyi kérdésem van, de nem tudok senkiből semmit kiszedni. Neked sikerült már?




Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Florian le Fay - 2019. 08. 18. - 16:23:06
▪ 2000 július 7 ▪
mindenki
(https://i.pinimg.com/564x/06/17/a2/0617a260faf11dd654b630a02bac90ab.jpg)

Valami határozottan megváltozott. Éreztem, amint valami melegség járja át a testemet, majd vége láthatatlan sötétségben lebegtem ismét. Bele sem gondoltam mit láttam: a kéz csók, a testből távozó árny csupán akkor esett le, mikor összerezzentem ott a székemben, a Három Seprűben lévő asztalom mellett. Nem tudom mi történt, össze-visszacsapkodtam a kezemmel, mire egy egész poharat levertem az asztalról. Talán az a rezzenés okozta. Nem is tudom, mintha csak ijedtséggel keltem volna fel abból a lidérces álomból.
A szemem sarkából láttam Averyt és a hugrabugos lányt, aki éppen most járta ki a hetediket. Olivia, ez a neve. Tudatosítani akartam magamban a dolgot, miközben tekintetem önkéntelenül is saját csuklómra tévedt. Nem a szokásos fehér bőr és véraláfutások fogadtak, hanem vöröslő folyadék, mely az egész asztalt bemocskolta. Felnéztem a két lányra, tekintetem Olivián állapodott meg.
– Ezt a kastélyban szereztem… – mondtam és akkor láttam meg az ő kezén is egy pontosan ugyanolyan sérülést. Különös volt, még a vágás formája is hasonló volt és legalább annyi vért veszített, mint én. Körbe néztem, ekkor fogtam fel, hogy nem csak a Három Seprű alkalmazottai sündörögnek körülöttünk. Aurorok és fehér taláros medimágusok voltak. Az utóbbiak közül egy végre odatévedt az asztalunkhoz.
– Avery, jól vagy? – kérdeztem, de közben már a kezemet kezdték kötözni. A tekintetem egy pillanatig a lány szőke tincsein pihent. Eszembe jutott az ígéret, amit tettem. Ha neki lesz valami sérülése, akkor ott ülök mellette és majd szórakoztatom. Így hát, fogtam a székem és közelebb húzódtam hozzá, a karomat elhúzva a gyógyítótól. Az persze készségesen követett oda is és tovább babrált a kötéssel.
– Megígértem, hogyha valami gondod lesz, melletted fogok ülni és szórakoztatlak majd. – Mondtam és megfogtam Avery kezét barátságosan. Nem tudtam persze, hogy emlékszik-e még a Gyengélkedőben tett beszélgetésre, azóta rengeteg idő eltelt. Még nem voltam persze erőm teljébe, de biztos voltam benne, hogy azért így is szórakoztatóbb vagyok, mint az a véres seb az ő karján is. Vajon mi ez a seb mindenkin? Vajon mit jelent? Talán a titkos társaság miatt, amelynek tagja voltam, egészen furcsa gondolatok és összeesküvés elméletek töltötték meg azonnal a fejemet.
Közben persze hallottam a kérdését, de alig jutott el a tudatomig. Még túl fáradt voltam hozzá.
– Egy szörnyeteggel harcoltam azt hiszem... Nem különös… – Kezdtem és Averyre pillantottam.  – Mindenkin éppen ugyanott van ez a sérülés és ha megnézed, még az alakja is hasonló. Mi okozta? – Azonnal a medimágus felé fordultam.
– Maradj nyugton, fiam, míg bekötözöm a karodat. – Mondta, mintha csak nem akarna választ adni a kérdésre. – Most már nem lesz semmi baj, a legjobb kezekben vagy, akárcsak a barátnőd.
– Nem a barátnőm – válaszoltam égő fülekkel. Teljesen zavarba hozott még a gondolat is. A szilveszteri buli jutott eszembe, ahol összefeküdtem Cassandrával, csak azért, hogy kitöröljem „őt” a fejemből. Aztán jött az a bizonyos nap a fülkeméretű raktárban, ahol seprűk és felmosók között csókoltam az egyik professzorom. Rossz döntés volt és emiatt csak még jobban kerülnöm kellett. Akár milyen csinos is volt Avery, még most is az a bolond járt a fejemben és szinte éreztem azt az őrült vágyat, amivel egymásnak feszültünk. Talán szólnom kellett volna neki erről a napról, de nem tudom miért. Jól esett volna elmondani neki azokat az érzéseket, amik bennem dolgoztak az álomban… és hogy sikeresen támadtam meg egy szörnyet.


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Willow Fawcett - 2019. 08. 18. - 17:44:21
Elvarázsolt kastély


(https://img2.dreamies.de/img/755/b/sl4entlbrc2.jpg)
A hercegnő és a tükörszoba


Remegve állok fel a földről. Nem is gondoltam volna, hogy a testemmel való viaskodás ennyire megviseli azt. Másrészről viszont örülhetek, hogy ennyivel megúszom. A legrosszabb az lett volna, ha kárt kell tennem magamban, hogy másban ne. Bár, ez még mindig a jobbik megoldás lenne, mint az, ami történt. És most nem a stuporra gondolok, amivel szerencsésen kiütöttek.
Remegő tagokkal állok fel, és célzok az utolsó tükör felé. Nem tudom, hogy ez számít-e valamit, segít-e majd innen kijutni, de mielőtt még megvárnám erre a kérdésemre a választ a férfi felé fordulok, akiről tudom, hogy az előbb még pillanatokon múlt csak az élete.
- Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Remélem nem okoztam túl nagy kárt és egy sör mellett majd sikerül tompítani ennek az élménynek az élén.
Tényleg remélem. Akarom, hogy tudja, én nem ilyen vagyok. Bár mondhatnám, hogy a légynek sem tudok ártani, de ez azért nem így van. Egy legyet simán lecsapok, ha nagyon felbosszant.
A következő pillanatban azonban – mire a kezem nyújtanám egy kézfogáshoz -, elkezdek szédülni, hányingerem támad. Ha tehetném akkor megkapaszkodnék valamiben, de nem tehetem. Nincs semmi, amibe kapaszkodhatnék csak a sötétség. Ez már ismerős barátként köszönt rám. A kérdés már csak az volt, hogy véget ér-e valaha vagy ezúttal véglegesen az keblére ölel?
A kérdésemre hamar megkapom a választ, amikor kinyitom a szemem, és bár ekkor még nem tudatosul bennem, hogy magamhoz tértem, az mindenképpen, hogy a remegésem olyan mértéket ölt, amitől majd leesek a székről. Szóval ezt magammal hoztam az illúzióból. Hálásan pillantok az aurorra, aki kisegít abban, hogy ne essek le a földre.
- Köszönöm, de azt hiszem, szükség lesz egy medimágusra is.
Ha nem marad abba a remegésem, akkor biztos vagyok benne, hogy egy éjszaka legalább vár rám a Mungóban. Tekintetemmel Sage-et keresem, és meg is találom Ms. Niel mellett.
- Sage, tényleg sajnálom, ami történt. Remélem, meg tudsz bocsájtani.
Az egy dolog, hogy ő meg tud-e nekem, a kérdés, hogy én meg tudok-e magamnak. Az biztos, hogy ha megkapom a válaszát, akkor én is meg tudom mondani, hogyan tovább.
Egy fura érzés kerít hatalmába, mintha figyelnének. Csak ekkor jut eszembe, hogy Esmé is itt van. Keresni kezdem, de valahogy nem bököm ki elsőre. Fel akarok kelni, de még nincs elég erőm hozzá. Ha ez pedig nem lenne elég megnyugtató, akkor az auror is elég erőt fejt ki ahhoz, hogy ne tudjam legyőzni. Pár pillanattal később azonban egy ismerős hangot hallok.
- Innentől átveszem – hallom meg barátom hangját.
Valahogy Kean mindig ott van, ahol a legforróbb a talaj, főleg alattam, és mégis van ideje a család dolgaival foglalkozni.
- Te mindenhol ott vagy?
- Valakinek ki kell húznia a segged a szarból. Mégis ki lenne az, ha nem én?
- Örökre lekötelezel. De most mégis miért vagyok bajban?
Ellép kicsit, így látom, hogy Esmé is épségben van, és úgy tűnik sokkal jobb állapotban, mint én. Ez megnyugtató számomra. Remélem, neki nem kell majd egy hosszabb pihenő, mint nekem. Barátom viszont látom elrévedni egy másik asztal irányába, aztán biccent egyet, meg mintha tátogna is valami „Üdv!” vagy „Hello!” félét.
- Még nem válaszoltál a kérdésemre.
- Nem is fogok – ismerem már azt a hideg auror tekintetet, amivel most rám néz. Tényleg nem fog, de nekem ennyi is elég ahhoz, hogy tudjam, valami tényleg nincs rendben, és nem csak egy normális műsorról van szó. Később ki kell kérdeznem majd, ha lesz rá lehetőségem. Muszáj.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sage Bolton - 2019. 08. 19. - 08:53:29
 
TO; M I N D E N K I

2000. július 7.
(https://66.media.tumblr.com/4133902488bae49633778273acef8f4d/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o1_400.gif) (https://66.media.tumblr.com/972a86ca9d7b1e3f4149be3cb91e6e09/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o3_r2_400.gif)

"The moment you doubt whether you can fly,
you cease for ever to be able to do it."

Hosszan csengett a fülemben a repedező és szétrobbanó tükrök zaja. Fogalmam sem volt, hogy tényleg ráleltem-e a megoldásra, ami aztán elűzni a szörnyeteget közülünk… ha egyáltalán szörnyeteg volt, nem csak egy átok. Engem megszállásra emlékeztetett az egész helyzet. Mintha valami gonosz szellem ugrott volna be látogatóba Fawcett fejébe, majd mintha Annát találta volna meg magának.
Az utolsó tükör következett. Hallottam a csörömpölést, talán láttam is, ahogy az udvarhölgyünk ujjai engednek a szorításon. Aztán minden szilánk apró piheként emelkedett a levegőbe. Gyönyörű jelenség volt, de csak egy pillanatig élvezhettem. Éreztem, amint a vadászénem egyre távolabb kerül és szépen bekerülök a sötétbe. Vajon milyen lett volna abban a világban vagy milyen volt azelőtt, hogy kiharcoltuk magunkat a tükrök között? Tania bizonyára nem lehetett volna úgy a közelemben, mint odakint. Nem élvezhettem volna a társaságát mindennap, nem érezhettem volna olyan közel az illatát magamhoz.
Nem is tudom mi történt. A testem összerezzent, majd hirtelen kipattantak a szemeim. A hányinger és a szédelgés még hatással volt a testemre, talán még kábulat is rajtam volt, de csak azt fogtam fel, hogy meg kell védenem Taniát, méghozzá azonnal. Így hát, megfogtam a kezét és odahúztam magamhoz. Kellett egy pillanat így együtt, aztán néztem csak a többiekre. Ott volt Piroska, láthatóan épségben, leszámítva, hogy az ő karja is vérzett… pont, mint az enyém, pont mint mindenki más abban az álomban.
– Sage, tényleg sajnálom, ami történt. Remélem, meg tudsz bocsájtani. – Magyarázta egy hang, ekkor fogtam fel, hogy Willow az, aki az álomban bolondként fojtogatott. Még éreztem a szorítását a torkomon, de már nem volt olyan fájdalmas, mint amikor majdnem elveszítettem az eszméletemet. Éppen csak a légzésem hallatszott a sípolás.
– Valamit hatással volt ránk abban az álomban vagy illúzióban. Nincs okom haragudni.– Válaszoltam, ahogy elhúzódtam Taniától, de a kezét továbbra sem engedtem el.
Sőt, amikor egy fehértaláros fickó lépett oda mellénk, akkor sem. Nem érdekelt, vigyáznom kellett rá azok után, amilyennek ott láttam. Megint kiborult, remegett és félt. Nem engedhettem, hogy ez a rettegés állandóan eluralkodjon rajta… ha egyáltalán rettegés volt az. Fawcett percek alatt kivonta magát a társaságból, így azt a beszélgetést nem folytattuk tovább amúgy sem. Tökéletesen tudtam figyelni az asztal körül ücsörgőkkel.
A medimágus Taniát akart előbb ellátni, így addig Merelre és Liliumra pillantottam.
– Veletek minden rendben?– kérdeztem még mindig kicsit rekedten. – Nem láttalak titeket az illúzióban. Egy tükörszobában voltunk, ahol hirtelen megvadultak egy páran a csoportunkból... – Elment a hangom a mondat végére. Éppen ekkor lépett hozzám is oda az ismeretlen, fehérköpenyes gyógyító, hogy kötözni kezdje a sebet.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Nathaniel Forest - 2019. 08. 19. - 15:29:01

SEHOLORSZÁG KIRÁLYA  
(https://i.giphy.com/media/bOpDjZ8SnThGo/giphy.webp)
ÜVEGHEGYEK HERCEGE

Pár percig csak a kövek merev hidege és a testemből távozó sötétség pillanatnyi üressége számított. Hagytam, hogy a józanság egy darabig lesújtóan telepedjen rám. Érezni akartam minden porcikám és izmom mozdulását, tudni akartam, hogy immáron én vagyok saját tagjaimnak az ura és parancsolója. Reméltem, hogy nem is tér vissza mindaz, ami hatalmába kerített. Borzalmas volt az ujjaim között érezni Elliot puha bőrét, miközben féltem, hogy végül én leszek az, aki kioltja az életet és tüzet szervezetéből. Valahol hálásnak kellett lennem Cartwrightnak és ez bosszantott. A pálcám felé akartam nyúlni, nem mintha tudtam volna merre van, miközben Elliot tekintetét kerestem. Akartam a bizonyosságot, hogy jól van és minden rendben közöttünk. De ismét nem voltam képes megmozdulni…

Pánikolva vettem néhány levegőt, miközben előrekaptam a kezemmel, legalábbis azt hittem, hogy mozdulatom valódi, de ismét láttam, hogy nem mozdulnak tagjaim. Ahogy éreztem a mázsás súlyokat testemre telepedi, úgy vártam ismét azt a fájdalmas sötétséget. Még számat szólásra nyitottam volna, „Meneküljön mindenki”… Mondtam volna, de már nem sikerült. Sajnálom… Sajnálom bármivé is változom. Nem vagyok gyilkos, de a sötétség mindent elborít…

Mikor kinyitottam a szemem hirtelen emeltem fel testem. Valamit arrébb is löktem, éreztem oldalamon a taszítást, de nem tehettem róla. Olyan volt az egész, mint egy hatalmas levegő vétel, mikor az ember nagyon mélyről a medence aljáról végre felbukkan. Éreztem az ujjakat magamon, ahogy próbáltam visszatolni és az első gondolatom az volt, hogy vajon mekkora kárt tehettem, amíg nem voltam önmagam? És mégsem tudtam megkérdezni. Egész testemben remegtem csupán és olyan erőtlen voltam, hogy egyszerűen hagytam magam visszanyomni a székre.
Arra a székre, ahova teljesen nyugodtan ültem le, talán egy fél élettel ezelőtt, Elliot társaságában, hogy megnézzünk egy előadást.
- Elliot… - Kaptam oldalra a fejem és akkor végre meg is pillanthattam a fekete tincseket és a gyönyörű arcát, amivel most is, mint mindig, mogorván tolta arrébb a medimágusok kutakodó kezeit.
- Jól vagyunk. – Mondom, de persze érzem az éles nyilallást a kezemben, amire időközben kötés is került. Eddig észre sem vettem azt a vágást, persze… Hisz lefoglaltak gyilkossági kísérleteim. De most látom, hogy mindenki kezét elcsúfítják. – Jól vagyunk. Köszönjük. – Ismétlem meg és finoman Elliot kezéért nyúlok, hogy ujjaim ujjai közé csúsztathassam. – Nem. Már nem akarlak. És a közeljövőben nem is tervezem, hogy ezt akarni fogom… - Sóhajtom szomorkásan és finoman a homokára puszilok egyet. – Bocsáss meg. – Suttogom, majd ő hozzá hasonlóan én is körbejáratom a tekintetem az embereken. De nekem nem olyan széles az ismertségi köröm ezen a szinten, mint Elliotnak. Én csak Esméért aggódhattam rajta kívül. De szemmel láthatóan, ő rendben van. – Amint lehet menjünk haza… Pihenni akarok…


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Tania Niel - 2019. 08. 20. - 00:39:31
e l v a r á z s o l t k a s t é l y
2000 július eleje

princess (https://i.pinimg.com/736x/e2/ac/7d/e2ac7d41d5194c9d2ae086596ead338f.jpg)
(https://68.media.tumblr.com/2d6f6bb6c7820b736f6455a84f8aad53/tumblr_o5hardXnXA1qfsahvo1_500.jpg)
to: m i n d e n k i
A hercegnő és a tükörszoba

Már fájt a fülem a szilánkok csörömpölésétől. Szinte áldásnak éreztem, hogy elfogytak a tükrök. Az ajtó felé indultam volna, amikor minden sötétbe fordult, a szilánkok pedig mint apró fénypontok táncoltak körbe minket. Valószínűleg élveztem volna a látványt, ha nem csapott volna meg a vér fémes illata. Minél inkább próbáltam a fényekre koncentrálni, egyre jobban émelyegtem, majd kénytelen voltam lassan lehunyni a szemem. Nem tudtam még egyszer kinyitni, hogy legalább a tekintetemmel megkeressem Saget.
Arra tértem magamhoz ismét, hogy valaki magához ránt. Nem volt bunda, sem szíjak, sem fekete bőrkesztyű. A dohány illat maradt. Felnézek Sagere, csak ezután tudatosul bennem, hogy ismét a Három Seprűben vagyunk. Nem jutok szóhoz, csak egy gombócot érzek a torkomban. Mintha Fawcett prof hangját hallanám, ahogy Sage elhúzódik tőlem, de a kezemet kitartóan szorongatja. Lenézek a kezeinkre, a kezem ragacsos a saját véremtől. Egy tökéletesen egyenes vágás a csukló magasságában. Majd egy lesz a többi heg közül a karomon. Egy medimágus szakítja félbe az elmélkedésemet. Felpattanok, majd faggatni kezdem.
 - Mi a fene történt itt? - elsőre egy lesajnáló pillantást kaptam, majd megpróbált visszaültetni a székre. Ellöktem a kezét.
 - Mi történt? - teszem fel még egyszer a kérdést.
 - Nem tudjuk, mi is csak találgatunk. - motyog a köpenyes, ahogy a kezemet kötözi. Ahogy befejezte, továbbirányítom Sagehez, neki valószínűleg szüksége van az ellátásra. Elindulok a káoszban, a kijárat felé. Habár eltűnt az anyag súlya, és a fűző szorítása, olyan súlyosnak érzem magam, hogy alig tudok menni, az út pedig mintha örökké tartana. Még egyszer körbepillantok a helyiségben, majd a táskámban kezdek turkálni, a walkmanem után. Ezek után jól fog esni alapos sírás, egyedül, a még az enyém szobámban. Amikor kitúrom a walkmant, nem indulok tovább. Még érzem a belső késztetést, hogy visszarongyoljak Sagehez és az asztaéhoz, de legalább visszanézzek. Megmakacsolom magam, ott félúton toporogva, és hátra sem pillantok. Ha nem kapta el senki idő előtt a kezem, lassan továbbindulok.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Ginevra P. Jadisland - 2019. 08. 21. - 18:27:34
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

(https://wpblink.com/sites/default/files/wallpaper/fantasy/68733/fantasy-castle-wallpapers-hd-68733-558567.png)

A harcos és a szörnyeteg

to Mindenki

Bár a szőkeség láthatóan magához tért, és egy hosszú pillanatig idilli harmónia tört ránk, ez bizony nem tartott sokáig. Éreztem, hogy elkerülhetetlenül magába kebelez a delíriumos álom, ami igen kellemes volt, bár nem tudtam volna megmondani felébredni, mi is volt az. Merthogy felébredtem…. Hála Merlin trottyos valagára! Szerelmem könnyes arcát pillantottam meg először, aki átölelt és megcsókolt, természetesen én is teljes erőmből öleltem őt vissza, ahogy csak tudtam.
- Azt hittem elvesztelek. Nem bírtam volna ki. Még egyszer nem - mondta egyetlen Esmém.
- A számból vetted ki a szót Életem. De ilyen könnyen nem szabadulsz ám tőlem! – mosolyogtam rá, miközben letöröltem a kezemmel pár könnycseppet az arcáról – Mi a baj, miért sírsz? – kérdezem, de sejtem, hogy ezt majd egy hosszabb beszélgetés során fogjuk tudni kibeszélni inkább, hiszen neki is számos ismerőse van itt, akiknek a biztonságáról most meg akar győződni. Így is tesz, mire én nekiindulok, hogy némi információt szerezzek a  Próféta számára. Az illuzionistát lefogadnám, hogy már nem találom itt, ekkora botrányt aligha tudna kimagyarázni, így egy szembejövő medimágusnak szegezem a kérdésemet először.
- Uram, mégis mi a fészkes sellőganéj történt itt? Tudna valamiféle felvilágosítást adni? – nézek rá idegesen, elvárva, hogy feleljen őszintén, de tisztán látszik, hogy halvány lila fogalma sincs a válaszról, ezért továbbhaladok az egyik közelben intézkedő aurorhoz és a mellette fontoskodó felszolgálóhoz , hogy őket is kérdőre vonjam. Ezután rögvest visszaindulok szerelmemhez, út közben biccentek egyet Shirleynek, aki kicsit arrébb van tőlem, hogy lássa, részemről minden oké. Mikor Esméhez érek, lágyan átkarolom őt és nem tágítok mellőle többé.
Ő diszkréten felém mutatja a csuklóját, amin a korábbi vágás mellett most egy újabb éktelenkedik. Lehelek rá egy gyors puszit, tudom, hogy ezzel nem fogom tudni begyógyítani, de talán jól esik neki majd.
- Vajon mit jelent a vágás? Ugyanúgy meg fog maradni, mint a kísérletem eredménye? Annyi kérdésem van, de nem tudok senkiből semmit kiszedni. Neked sikerült már? – kérdezi tőlem kíváncsian, de egyelőre lemondóan csóválom a fejem.
- Áhh, itt szájzárt kapott mindenki, úgy tűnik. Mégha tudnak is valamit, akkor sem árultak el semmit. De abban biztos lehetsz, hogy nem hagyom annyiban a dolgot – simítom meg kedvesem arcát és csak most veszem észre, hogy az én csuklómon is ott éktelenkedik a seb.
- Ez az illuzionista biztosan nem ússza meg szárazon a dolgot… Pláne, hogy nagy eséllyel maradandó nyomot hagyott a nézőin – morgom a sebemet bámulva, közben már azt tervezgetve, hogy az első dolgom lesz holnap behajtani az aurorparancsnokságon dolgozó informátoromon azt a múltkori szívességet….
A Prófétának ugyanis thesztrál kötelessége lesz a mélyére nézni ennek az egész mutatványnak, amely finoman szólva is hülyét csinált egy csomó varázslóból…. A varázslókra pedig sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy szeretik, ha egy önjelölt showman a bolondját járatja velük…Elvégre mik vagyunk mi, közönséges muglik? Hogy úgy megtévesszenek egy trükkel, hogy utána azt se tudjuk, valóság vagy mese volt, amit láttunk? Mert ahogy most körbenézek, a többség arcán ugyanazt a bizonytalanságot látom visszatükröződni, amit én is érzek legbelül.



Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: A Dementor - 2019. 08. 22. - 07:36:22
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

(https://i.imgur.com/UiBZsbX.jpg) (https://i.imgur.com/eUxgOVq.jpg)

Ki-ki felpattant a helyéről, hogy sietősen távozzon, míg mások értetlenül meredtek egymásra vagy beszélgettek a történtekről. Közben az aurorok munkája sem állt meg, nyomok után kutattak a kocsma teljes területén, mások pedig kis csoportokba verődve beszélgettek, ám ami mindenképpen a leggyanúsabb volt, hogy maga a mágiaügyi miniszter is felbukkant a helyszínen. Kingsley Shacklebolt csinos, lila selyemtalárban lépett be a Három Seprű robosztus ajtaján és máris tájékoztatást kért a nyomozást vezető auroroktól, aki jobban megfigyelte, láthatta, hogy gondterhes arccal figyel, csak időnként bólint feszülten.
Eközben a Három Seprű alkalmazottjai hatalmas tálcákon teás csészékkel sétáltak be az est vendégei közé. Mindenki elé került a gőzölgő italból. A pincérek biztosították őket, hogy mindez a ház ajándéka és kicsit megnyugtatja az idegeket, mielőtt hazaindulnának, ugyanis azok levendulát vagy éppen citromfüvet tartalmaztak. Előbbit lila, utóbbit kék pöttyös porcelánban szolgálták fel.
Shacklebolt miniszter úr végül felpattant a színpadra, amin korábban az illuzionista ácsorgott. Baljára és jobbjára is egy-egy auror állt.
– Üdvözlök mindenkit! – Emelte jobb kezét a miniszter, mire mindenki elhallgatott. Ösztönösen kapták fejüket a mély hang irányába, figyelmesen hallgatva a szavát. – Tudom, hogy a ma este történtek sokukat megijesztette és bizonyára számos kérdésük van mindarról, amit láttak és hallottak. Azt kívánom, bár kielégítő választ tudnánk nyújtani mindezekre, ám sajnos ez lehetetlen jelen pillanatban. – Folytatta és egy pillanatra lesütötte barna szemeit. Csak akkor nézett ismét az asztaloknál ülő emberekre, mikor egy perc hallgatás után, ismét szóra nyitotta ajkait. – Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a kezükön lévő seb komolyabb okkal született, mint egyszerű fájdalom okozás. A vérüket akarták valószínűleg. Erre az egyetlen bizonyítékunk, hogy két vérrel töltött fiolát összetörve találtak az aurorok közvetlenül az ajtónál. Menekülés közben hagyhatta el az úriember. Ám kérem, ne essenek pánikba! Minden erőnket bevetjük, hogy megtaláljuk ezt az Illuzionistát!
Mély levegőt vett. Tekintetét végig futtatta a tömegen.
– Engedjék meg, hogy a gyógyítók ellássák a sebeiket, aztán menjenek haza és próbálják meg kipihenni a történteket. Nem kizárt, hogy az aurorkollégák felkeresik magukat később vallomásért! – Magyarázta, majd biccentett egyet köszönésképpen, aztán eltűnt a színpadról. Még néhány szót váltott az aurorokkal, egy-egy medimágussal és végül egy riporterrel távozott a színről.
Az est résztvevői is lassan távozni készültek. Először azok, akik már nem élvezték mások társaságát vagy éppen a történtek annyira felkavarták őket, hogy nem vágytak másra csak az otthon melegére. Mert hát kiben nem merült volna fel a kérdés: mégis mit akarnak éppen az én véremmel?

KÖSZÖNÖM A RÉSZVÉTELT!



A záróra augusztus 28 23:59-ig lehet reagálni.
Reagsorrend nincs.
Minden karakter szabadon mozoghat, ahogy
nektek jólesik!
A reagok 5-5 pontot érnek, amik
az új tanévhez lesznek elszámolva!
Csók 8)


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 08. 24. - 08:49:23
Elvarázsolt kastély
(https://i.pinimg.com/564x/02/85/74/028574ece8079b2698d65a5aa79d2cc6.jpg)

2000. július 7.

.outfit. (https://i.pinimg.com/564x/50/5e/59/505e5946fdf29965db22cd508798e128.jpg)

Egy kő esett le a szívemről. Esmé mosolygás egyértelmű jel volt arra, hogy jó volt. A firkász barátnője, vagy akárkije nem érdekelt, felőlem ott is maradhatott volna… akkor talán nem akart volna többé senki sem kizsarolni egy interjút velünk. Undorodtam attól a nőtől és ezt nem is óhajtottam eltitkolni előle az elkövetkezendőkben sem. Akkor sem, ha éppenséggel valami köze van Esméhez. Többekkel összetalálkozott a tekintetem.
Hallottam, hogy Nat bocsánatot kér, de valójában csak vállat rántottam rá, ahogy ismét felé fordultam. Végül is nem haltam bele és hazugság lenne azt állítani, hogy most először szorongatta meg a nyakamat. Talán csak annyi különbséggel, hogy ez a helyzet kevésbé volt szexi. A kezem ösztönösen emeltem fel. Az ujjaim erőtlenül simítottak végig az érzékeny bőrön, biztos voltam benne, hogy látszik a tenyér nyoma, pontosan olyan erőteljesen, mint a karomon lévő sebhely.
– Amint lehet menjünk haza… Pihenni akarok…
Ismét vállat vontam.
– A nagy Nathaniel Forest akkor sétál ki az ajtón, amikor akar… nem? – kérdeztem, de a szemem sarkából újabb érkezőt szúrtam ki. A mágiaügyi minisztert… ötletem sincs mi a fickó neve. A fejét is csak azért jegyeztem meg, mert egy ideig mindennap az ő képe virított a Reggeli Próféta címlapját. Kár, hogy aztán én és Forest érdekesebbek lettünk.
Mindenesetre magam elé vontam a kék pöttyös csészében felszolgált teát. Azonnal megérezhettem a citromos illatú gőzt, ami nedves cirógatással ért az arcomhoz. Valóban el kéne húzni innen, O’Mara… A hang kegyetlensége megszűnt, úgy suttogott. Még mindig nem szoktam hozzá, hogy ilyen közel legyek aurorokhoz és a mágiaügyi miniszter jelenléte is frusztrált. Egy ideig el akartak kapni, most meg az elsősorban ültem egy rendezvényen elegáns ruhában, jól fésültén. Az egész olyan összegyeztethetlenül idegennek tűnt abban a pillanatban, ahogy átfutott a régi idők emléke a gondolataimon.
Kortyoltam egy aprót a még meglehetősen forró italból. Nem zavart, hogy leégette a nyelvem, aztán a torkom is. Túlságosan belemélyedtem a gondolataimba és egészen addig űztem régi menekülések emlékképét, míg a miniszter mély hangja be nem töltötte a teret. Szinte akaratlanul is felé pillantottam.
– Tudom, hogy a ma este történtek sokukat megijesztette és bizonyára számos kérdésük van mindarról, amit láttak és hallottak. Azt kívánom, bár kielégítő választ tudnánk nyújtani mindezekre, ám sajnos ez lehetetlen jelen pillanatban.
Hát engem kurvára nem ijesztett meg… Felmordultam hirtelen magamban, de végül nem szóltam semmit, csak újabb kortyot vettem magamhoz az italból. „A vérüket akarták valószínűleg.” Hirtelen még nyelni is elfelejtettem. Kellett egy pillanat, hogy megértsem mit mond… de nekem egészen más futott át már megint a gondolataimon. Nem az, hogy ellopták a vérem és Merlin szaros hátsófelére, mi lesz velünk! Nem. Hanem az, hogy mi van, ha kiderül belőle, hogy valami közöm van a Rowle családhoz… és Philliphez. Akkor tényleg nem lesz más lehetősége a saját bőre mentéséhez, minthogy elad aranyvérűnek az egész világ előtt. S akkor a kis játéka része leszek és már nem tehetem többé tönkre ezzel a kis információval. De vajon lehetséges ez? A véremből megmondani ki vagyok?
Még be sem fejezte a mondatot felpattantam és elindultam kifelé a kocsmából. Nem érdekelt, hogy Nat jön-e utánam, nem akartam ott maradni. Úgy löktem félre az aurorok és medimágusok kisebb csapatát, mire végre az ajtóhoz fúrtam magam. Csak kint akartam lenni a levegőn, végig gondolni, utána nézni, megoldani…

Köszönöm a játékot!


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Sage Bolton - 2019. 08. 24. - 12:53:35
TO; M I N D E N K I

2000. július 7.
(https://66.media.tumblr.com/4133902488bae49633778273acef8f4d/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o1_400.gif) (https://66.media.tumblr.com/972a86ca9d7b1e3f4149be3cb91e6e09/tumblr_poyccg9lhO1sh33q6o3_r2_400.gif)

"The moment you doubt whether you can fly,
you cease for ever to be able to do it."

Egy pillanat volt az egész és Tania már nem is volt ott mellettem. Hogy mi történt? Fogalmam sem volt, csupán abban voltam biztos, hogy megint túlzottan felzaklatták a történtek. Egy másodpercnyi gondolkodási időm sem volt, csak felpattantam és rohantam után, hogy legalább az ajtónál elkapjam és visszahúzzam.
– Tania, mit csinálsz? – kérdeztem és a tenyereim közé fogtam az arcát. – Együtt jöttünk, ezért a minimum, hogy együtt is távozunk, nem igaz?
Fogalmam sem volt, mi történt. Láthatta a szememben ismét az aggódó csillogást, akárcsak az illúzióban. Ott sem akartam mást, csak megóvni őt, mégha nem is tudtam hogyan kell. Szerettem volna megölelni, magamhoz húzni és nyugtatgatni, hogy minden rendben lesz.
– Vagy rám haragszol? – Ezt még halkabban kérdeztem meg, mint az előzőt. Másnak nem volt hozzá köze, csak neki és nekem. Még az a sötéthajú lány sem érdekelt annyira, akit legutóbb Piroskaként volt szerencsém megismerni. Csak Tania foglalkoztatott, az ő felzaklatott lénye, akit szerettem volna felvidítani.
Egy kicsit oldalra néztem, mikor nyílt az ajtó és még egy adag auror sétált be a mágiaügyi miniszterrel. Shacklebolt a szokásos, lila selyemtalárjában lépett be a Három Seprűbe, az arcán látszott, hogy zaklatott, de meg akarja őrizni a rá jellemző tartást. Többekkel is beszélgetett, de nem számított, az én tekintetem visszavándorolt Taniára. Finoman átkaroltam a vállát, hogy úgy tessékeljem ki a Három Seprűből. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy kettesben legyek vele a friss levegőn. Rám fért egy séta, hiszen az oxigén hiánytól és a vérveszteségtől még mindig szédelegtem egy kicsit.
Nem szóltam hosszú percekig, csak elindultam valamerre Roxmorts macskaköves utcáján, belebámulva az esti sötétségbe. Azon törtem megint a fejem, hogy vajon mit kéne tennem? Vajon hogyan oldjam meg ezt a helyzetet? Eddig sem voltam különösebben jó Tania vigasztalásában és ez nem tűnt úgy, mintha változna.
– Tudom, mi történt… én is ott voltam és engem is felzaklatott. – Kezdtem bele végül valamiféle szövegbe, hátha kicsit megnyugtatja, hogy beszélünk róla. Sok mindent átéltem északon, nem rázott meg ez sem. Sőt, valójában ennél jóval komolyabb sebeket is szereztem magamnak. – Emiatt akartál elrohanni? Nekem elmondhatsz bármit.
Nem tudtam, hogy mennyire veszi komolyan a szavaimat. Mindenesetre már az is előre lépés lett volna, ha menekülés helyett megpróbálja velem megosztani azt, ami bántja. Nem beszéltem tovább, vártam a válaszát, közben a vállát szorongattam, mintha attól félnék, hogy elesik. Persze fájdalmat nem akartam okozni neki. Ha akart, könnyedén eltéphette volna magát és elfuthatott volna. Nem rohantam volna utána… mégsem vagyok az apja, hogy neveljem. Én csak meg akartam vigasztalni…

Köszönöm a remek játékot!


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Esmé Fawcett - 2019. 08. 24. - 20:50:36

Elvarázsolt kastély

(https://i.pinimg.com/564x/13/e5/3e/13e53ece2fe46ddf280aa009c7e497f2.jpg)



          Alig várom már, hogy elmehessek innen. Még a kérdéseimre sem érdekelnek annyira a válaszok, csak menjünk. Ginevrának köszönhetően úgyis tudom, hogy ha valamit megtud, akkor könnyen ki tudom szedni majd belőle pár kérdéssel az információt. Ha szerencsém van és olyan, amiről beszélhet.
          - Mert örülök, hogy vége. Annak is, hogy a vágást leszámítva épségben vagy. A harmadik pedig nem tudom. Csak eleredtek a könnyeim, így ébredtem fel.
          Amíg gyorsan körbejárom a tekintetemmel az ismerőseimet, addig szerelmem is megpróbál körbekérdezősködni. Én észreveszem Keant, ahogy az unokabátyámmal beszél. Akkor már nekem is lesz információforrásom. Csak addig kell kibírnom valahogy, mert látszólag neki sem sikerült semmit sem kiszednie belőle. Másként kell hozzáállnom és talán nekem megközelítenem őt.
          Szerelmem közben visszatér, és én kérdőn nézek rá. Sehogy sem sikerül összeraknom a történteket. Máson is látom a tehetetlenséget és a kétségbeesést. Neki sem sikerül senkiből kiszednie semmit. Nem tudom, hogyan fogunk túljutni ezen az egészen, de valahogy ketten meg fogjuk oldani. Mindig megoldjuk.
          - De, meg fogja. Hidd el, nem véletlenül rejtette el ennyire a személyazonosságát. Ráadásul, ha lehet hinni a pletykáknak, akkor sehol sem látták az arcát. Vagy ha valahol mégis, akkor ellentmondásos leírásokat adtak róla. Szerintem mindenkit megtévesztett valahogy.
          A következő pillanatban kinyílik az ajtó. Nem is erre figyelek fel, hanem arra, hogy mindenki sugdolózni kezd. Még a medimágusok és az aurorok is. Abba az irányba fordulok, és nem mást, mint a Miniszterelnököt látom. Mit keres itt? Akkor ez valószínűleg sokkal nagyobb horderejű esemény, mint azt elsőre sejteni lehet.
          - Ő meg mit keres itt? – suttogom Ginevra fülébe.
          Hamarosan meg is kapom a kérdésemre a választ. Pont egy medimágus látja el a sérülésemet. Szinte leesett állal hallgatom végig, amit mond. Nem akarom elhinni, hogy csak ezért lett esetleg összehívva a tömeg. Mégis egy olyan senkinek, mint én, mire kellene a vérem. Azt még megérteném, hogy hivatalnokok vagy gazdag, magasrangú emberek vére kellene, de az enyém? Nem ér az semmit.
          Hirtelen felpillantok és meglátom az éppen kiviharzó Elliotot és nyomában ott van Nat is. Mind a kettejüknek a vérét megértem. Azt is megértem, hogy Elliot így ki van borulva, de nem hiszem, hogy az Illúzionista tud róla. Arról a nagy titokról.
          - Menjünk – fogom meg szerelmem kezét, és elkezdem kivezetni a helyiségből őt.  – Akarok egy fürdőt és valami kényeztetést, mondjuk fagyi képében.



Köszönöm a játékot. :D


Cím: Elvarázsolt kastély
Írta: Willow Fawcett - 2019. 08. 25. - 15:24:08
Elvarázsolt kastély


(https://i.pinimg.com/564x/bd/b9/40/bdb940eb99c0177f24a81c7bdb63fd67.jpg)

2000. július 7.


Utálom a patt helyzeteket, de barátommal most nagyon úgy tűnik, hogy ez áll fenn. Nem fogok tudni kihúzni belőle semmit. Legalábbis nem itt, amíg mindenki lát. Annak azért örülök, hogy Sage nem haragszik rám. Hálásan mosolygok rá, mert tudom, hogy bármi, ami ott történt akár valami olyasmi bűbáj is lehetett volna, ami a legsötétebb vágyaink vagy félelmeink hozza felszínre. Akárhogy is legyen a továbbiakban, innen most szeretnék elmenni. Már éppen állnék fel, mikor meglátom belépni a Mágiaügyi minisztert. Szépen visszasüppedek a helyemre, főleg mert a szédülésem ismét felerősödik.
Kean le se tagadhatná, hogy erősen fülel a környezetében lévő társalgásokra, talán onnan még több információt meg tud, főleg a miniszterrel kapcsolatos gondolatok érdekelhetik. A ki nem mondott szavak mindig erősebbek és sokkal több információval szolgálnak. Bár, abból ítélve, hogy Kingsley megindul a pódium felé, hamarosan mi is meg fogunk tudni néhány információt. Barátom mellém áll, és habár nem aggódva, de elég furán néz rám. Most mégis mi történik?
- Most komolyan, legközelebb jobban gondold meg, hogy milyen előadásra mész el. Bár a legjobb lenne, ha csak a sajátjaidra mennél, amiket a Roxfortban tartasz.
Nem értem, miért mondja ezt, de nem kell sokáig várnom rá, amíg kiderül. A vérünk kellett valakinek? Vagy lehet, hogy valakiknek? Most komolyan, mégis mit tudnának kezdeni ennek a marék embernek a vérével? Amúgy lehet egyáltalán köze a szeszélyhez? Vagy ez a két dolog véletlenül következett be egyszerre?
- Nem hiszek a véletlenekben. Köze van a Szeszélyhez?
Barátom nem válaszol, én pedig inkább annyiban hagyom. Ahogy Kingsley elmegy úgy én is felállok. A szédülésem kicsit alább hagy, így már nem hiszem, hogy szükségem lenne a Mungóba vonulásra. Viszont akkor is kell barátom segítsége, így megkapaszkodok benne, ő pedig hazahoppanál velem abban a pillanatban, hogy kilépünk a Három Seprűből.


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Tania Niel - 2019. 08. 25. - 22:24:13
e l v a r á z s o l t k a s t é l y
2000 július eleje
outfit (https://i.pinimg.com/736x/6c/e2/7c/6ce27cefdf60c7daf7adbc6fb66ae9d2--soft-grunge-makeup-soft-grunge-style.jpg)
(https://68.media.tumblr.com/2d6f6bb6c7820b736f6455a84f8aad53/tumblr_o5hardXnXA1qfsahvo1_500.jpg)


to: m i n d e n k i

Éreztem az érintést, de nem akartam megfordulni. Én tényleg csak haza akartam menni, már ha még ez annak számít. Igen, valószínűleg nem kellett volna faképnél hagynom. De egyszerűen nem bírom. Már nagyon elegem van, mindenből.
– Tania, mit csinálsz? – fordít magához, és veszi a kezei közé az arcomat. Ahogy rám néz, tudom, hogy nem fogok kirongyolni egyedül az ajtón. – Együtt jöttünk, ezért a minimum, hogy együtt is távozunk, nem igaz? - alig érezhetően közelebb lépek, és bólintok egy aprót. Érzem, nem sok kell, hogy sírva fakadjak.
– Vagy rám haragszol? – kérdezi Sage olyan halkan, hogy szinte már leheli a szavakat. Érzem, könnyek gyűlnek a szemembe. A tekintete elvándorol az arcomról, mire én is odakapom a fejem. Egy újabb adag auror, és Shacklebolt, a mágiaügyi fővalami. Érezm, ahogy Sage átkarolja a vállamat, és óvatosan kitessékel a Három Seprű elé.
- Nem haragszom rád. - motyogom, ahogy kimegyünk az ajtón. Hogy is tudnék, jelen helyzetben az egyetlen stabil pontom. Hálás vagyok, hogy legalább próbálkozik. A csend végtelennek tűnt, ahogy a roxmortsi utcán sétáltunk lefelé. Elraktam a zenekütyüm, majd óvatosan megsimítottam a vállamon lévő kezét, közben végig a könnyeimet igyekeztem visszatartani.
–Tudom, mi történt… én is ott voltam és engem is felzaklatott. Emiatt akartál elrohanni? Nekem elmondhatsz bármit. - ezzel nem voltam kisegítve, és nem akartam kevésbe betörni még egy ablakot. Vagy bármit. Én tényleg csak rohadtul haza akarok menni. Megvakarom a szemöldököm, igyekszem magamban tartani az indulataimat.
- Én csak szeretnék hazamenni. - megremegett a hangom, de nem hagytam abba, elengedtem. Hallani akarja, hát legyen. - Csak haza akarok menni, hogy bezárkózzak a szobámba, kibőgjem magam, összetörjek bármit, ami a kezembe kerül, hogy aztán a szilánkok között fekve bámuljam a plafont. Hogy aztán holnap feltakarítsam a szilánkokat, és úgy csináljak, mintha nem. Történt. Volna. Semmi. - pár könnycsepp akaratlanul is kicsordul a szememből. Nem hagyom ott Saget, a kirohanásom után csendben haladok mellette.

Köszönöm a játékot!


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Florian le Fay - 2019. 08. 26. - 08:59:24
▪ 2000 július 7 ▪
mindenki
(https://i.pinimg.com/564x/06/17/a2/0617a260faf11dd654b630a02bac90ab.jpg)

Shecklebolt is befutott. Ebből már azért sejthető volt, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem, mintha a sebeinkből és abból a furcsa álomból nem lehetett volna mindezt ki találni. De mégis milyen súlyos eseménynek kell történnie ahhoz, hogy maga a mágiaügyi miniszter bukkanjon fel. Nem nyúltam az elém pakolt teához, a tekintetem ugyanis a miniszterre vándorolt, amint felsétált a színpadra. Pontosan ott állt meg, ahol korábban az illuzionista is helyet foglalt, csakhogy ő nem lágy vagy andalító hangon beszélni, nem éreztem úgy, hogy megint leesne a fejem. Helyette mély, erőteljes hangja töltötte meg a teret.
– Üdvözlök mindenkit! – Jobb keze a magasba is lendült, mintha azt kérné, csendesedjen el a tömeg. Ám erre nem volt szükség. Még én is elhallgattam, nem fecsegtem tovább Averyvel arról, ami ott történt, abban a kastélyszerű valamiben. –  Tudom, hogy a ma este történtek sokukat megijesztette és bizonyára számos kérdésük van mindarról, amit láttak és hallottak. Azt kívánom, bár kielégítő választ tudnánk nyújtani mindezekre, ám sajnos ez lehetetlen jelen pillanatban.
Önkéntelenül is nyeltem egyet, mintha a legrosszabbra számítanék. Igazság szerint biztos voltam benne, hogy mire innen hazakeveredek nagyon késő lesz, a szüleim tűkön ülve fognak várni, kiborulva. Anyám talán sírni is fog, ha meglátja a sérüléseket rajtam és beszámolok arról, mi is történt velem.
– Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a kezükön lévő seb komolyabb okkal született, mint egyszerű fájdalom okozás. A vérüket akarták valószínűleg. Erre az egyetlen bizonyítékunk, hogy két vérrel töltött fiolát összetörve találtak az aurorok közvetlenül az ajtónál. Menekülés közben hagyhatta el az úriember. Ám kérem, ne essenek pánikba! Minden erőnket bevetjük, hogy megtaláljuk ezt az Illuzionistát!
Valamiért nem nyugtatott meg az sem, hogy erről biztosítottak. Mégis úgy tettem, mintha cseppet sem ijedtem volna be és a tekintetem Averyre vándorolt. Még rá is mosolyogtam, hogy megnyugtassam, nem lesz semmi baj. Bár fogalmam sem volt, hogy ő mit érzett, de sokan remegtek körülöttünk vagy éppen menekülésszerűen rohantak ki a kocsmából. Én inkább a kandallót választottam volna részemről, hogy minél gyorsabban szabaduljak erről a helyről.
– Ne kísérjelek haza? – kérdeztem aztán és felkeltem a székemből. Közben persze megállás nélkül azon kattogtam, mégis mit akartak a véremmel annyira, hogy lecsapoljanak. Kívülről csak egy átlagos kölyök voltam, nem gondoltam volna, hogy esetleg tudnak az FT-ről vagy hasonló… bár az is igencsak kevés indok lett volna a vérvételre.
Ha Avery beleegyezett, megfogtam a kezét, hogy a kanadalló felé húzzam. Persze ott már tömörülés volt, így be kellett állnunk a kusza sor végére. Egy ideig nem szóltam, csak figyeltem a szorgos medimágusokat és a Három Seprű minden szegletét átnéző aurorokat.
– Szerinted mire kell nekik a vérünk? – kérdeztem végül és Avery felé fordultam megint.
Hamarosan közelebb kerültünk a kandallóhoz, így csak egy lépés választott el attól, hogy Averyt haza tudjam kísérni, ha kellett végig sétálva sok utcán. Én már könnyen hazataláltam volna akárhonnan. Csak egy kandalló kellett volna, hiszen a házunkat ezen a vonalon könnyen el lehetett érni.

Köszi a játékot! :angel


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Ginevra P. Jadisland - 2019. 08. 27. - 12:49:14
ELVARÁZSOLT KASTÉLY

(https://wpblink.com/sites/default/files/wallpaper/fantasy/68733/fantasy-castle-wallpapers-hd-68733-558567.png)

A harcos és a szörnyeteg

to Mindenki

 Bevallom, megnyugodtam, hogy a lelki megpróbáltatásokon kívül más oka nem volt annak, hogy szerelmem elsírta magát. Tisztában voltam vele, hogy érzékeny művészlélek, érthető volt hát, hogy felkavarták a történtek. Bár én sosem voltam igazán érzékeny alkat, még engem is megviselt ez a kaland. Épp ezért akartam ennyire kideríteni, hogy ki áll a félelmetes előadás mögött…
 - De, meg fogja. Hidd el, nem véletlenül rejtette el ennyire a személyazonosságát. Ráadásul, ha lehet hinni a pletykáknak, akkor sehol sem látták az arcát. Vagy ha valahol mégis, akkor ellentmondásos leírásokat adtak róla. Szerintem mindenkit megtévesztett valahogy – magyarázta a kedvesem, akinek szavaira egyetértően bólintottam.
– Igazad lehet… De meg kell tenni mindent, hogy leleplezzük…Mostantól ez lesz az első számú témánk a Prófétában, az biztos! - feleltem.
Mindig is tudtam, hogy Esmé igazán okos boszorkány, és ennek ismét ékes tanúbizonyságát adta. Nem véletlenül osztotta a süveg a Mardekárba annak idején, ahol az agyafúrt és ravasz növendékek kapnak helyet ugyebár…Ebben a pillanatban váratlan fordulatként feltűnt Shacklebolt és két aurorral együtt a pódiumra állt. Gyorsan előkotortam a táskámból a füzetemet és a pulicerpennám, hogy feljegyezhessem, amit mond. Szerelmem kérdésére, hogy vajon mit keres itt, csak egy fejintéssel reagáltam, hogy halvány lila dunsztom sincs.
– Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a kezükön lévő seb komolyabb okkal született, mint egyszerű fájdalom okozás. A vérüket akarták valószínűleg. Erre az egyetlen bizonyítékunk, hogy két vérrel töltött fiolát összetörve találtak az aurorok közvetlenül az ajtónál. Menekülés közben hagyhatta el az úriember. Ám kérem, ne essenek pánikba! Minden erőnket bevetjük, hogy megtaláljuk ezt az Illuzionistát! – magyarázta a miniszter, akitől már megszoktam a töketlenkedést és a mellébeszélést, így mostani őszintesége és gyorsasága ezúttal igencsak váratlanul ért.
Amint távozni készült, felpattantam az asztaltól és utána eredtem, hogy további kérdésekkel ostromoljam, de sajnos lelépett, még mielőtt feltehettem volna az elsőt. Részemről álltam elébe az aurorok kérdéseinek, de előtte még összeakartam szedni a gondolataimat én is. Így egyből visszamentem szerelmemhez és szorosan átöleltem.
- Menjünk – fogta meg a párom a kezem, és maga után húzott a kijárat felé. – Akarok egy fürdőt és valami kényeztetést, mondjuk fagyi képében.
- Akárhogy is, legalább mára vége! Igazad van, irány haza. Másra sem vágyom, csak arra, hogy elfelejtsük ezt a borzalmat és amennyire lehetséges, kárpótoljuk egymást valami kellemessel – kacsintottam rá, majd kiléptem az ajtón.

Köszönöm a remek kalandot! ♡


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: Shirley White - 2019. 08. 28. - 17:11:27
ELVARÁZOLT KASTÉLY
(https://i.imgur.com/4SSFxTw.jpg)
2000. július

[viselet] (https://i.pinimg.com/564x/70/eb/99/70eb99c3bf50c1630094011d74c4f707.jpg)

Minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy megfojtsam Ginevrát, csak a szórakozás kedvéért. Amíg meg nem érzem, hogy valaki a bokámra markol és megpróbál lehúzni a lányról. A térdem kicsit megcsúszik a húzás irányába, ám nem sikerül lerántani és továbbra is Esmé szerelmének a nyakát szorongatom. Viszont idegesít, hogy valaki nem akar békén hagyni, így dühösen hátrarúgok, s ez valószínűleg hat is, mert a bokám ismét szabaddá válik. Remek! Továbbra is az alattam lévő boszorkányra koncentrálhatok, aki próbál valamit kinyögni, de az oxigénhiány miatt már nem teljesen van magánál.
Egészen addig nem hallom meg a körülöttem lévő zajokat, amíg valaki át nem karol. Már reflexszerűen törne fel belőlem a düh, ám hirtelen észreveszem, hogy mit is művelek. Lassan eleresztem Ginevrát és dőlök bele Esmé ölelésébe. Villámcsapásként hasít belém, hogy majdnem megöltem valakit. Ráadásul ez a valaki a barátnőm szerelme. Ránézek Esmére és elindulnak a könnyeim, ahogy mosolyogva megölel. Ám úgy tűnik nem csak miattunk- illetve inkább Ginevra miatt – aggódott, hanem a többiekért is a konyhában. Én pedig csak most veszem észre a másik megszállt lányt, aki a csuklójánál fogva rántja magához a barátnőmet. Ginevra átka viszont célba talál, így Esmé visszatér hozzánk és megölel mindkettőnket.
Pár pillanattal később egy megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem, s egy kedves, meleg érzést érzek a mellkasomban. Aztán elsötétedik minden, szédülök és hányingerem van. Vér szaga kúszik az orromba, majd lassan felébredek.
Félálomban is tudom, hogy mellettem egy medimágus ápolgat. Letekintek a karomra, ami vörös a csuklómon lévő sebből folyó sűrű vér miatt. Teljesen magamhoz térve tudatosult bennem, hogy mindaz, amit tettem, nem álom volt. Tényleg meg akartam ölni Ginevrát. Most biztos el fog kerülni. Minimum örökre. Bár nem is muszáj neki túlságosan, megspórolom neki a fáradtságot azzal, hogy én kerülök el mindenkit. A szégyen és a kétségbeesés lassan átveszi felettem az irányítást. De amíg a minisztérium nem végez nem tudok elmenni, úgyhogy továbbra is ott ülök az asztalnál. Türelmetlenül, szemlesütve. Még Esmé kérdésére sem válaszolok. Egy elég csinos lila porcelán csésze került elém, gőzölgő levendulateával megtöltve. Csábító volt, de nem nyúltam hozzá.
Aztán meghallottam a miniszter mély hangját. Erre egyből felkaptam a fejem. Mikor elhangzott a sebeinkre adott magyarázat, lesápadtam. Kinek kell a vérünk és milyen céljai vannak vele. Valamint kiknek a vére van akkor az ajtónál?
Amint vége volt a beszédnek, valamint engem is békén hagytak végre, felpattantam és elhagytam a helyet. Szégyelltem magam és megingott az a kicsi ki kis önbizalmam is, ami volt. Meg akartam ölni valakit. Megszálltak ez tény, de nem voltam hozzá elég erős, hogy ellenálljak. Ezek után már csak ki akartam kerülni az emberek közül és haza menni. Nem bírtam ránézni senkire.

Köszönöm a játékot!                         


Cím: Re: Elvarázsolt kastély
Írta: A Dementor - 2019. 08. 29. - 08:49:05


KALAND LEZÁRVA!