Roxfort RPG

Karakterek => Mirabella Harpell => A témát indította: Mirabella Harpell - 2019. 06. 19. - 17:41:28



Cím: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 06. 19. - 17:41:28
„Első levelem Mr. Cartwright részére:

Kedves Mr. Cartwright! Nemcsak életem legszebb Karácsonyát köszönöm, hanem a sok jót, amit azon kívül értem tett. Sajnálom, hogy olyan hirtelen jövök el, de nem szeretnék kényelmetlenséget okozni, és egyébként is, vissza kell szereznem a holmimat a nénitől. Szerintem visszalopom, vagy mi… Nem mintha ez lopás lenne, nem? Hiszen a saját holmim… Bár megérdemelné, na mindegy. Szóval, ahogy mondtam, ez az első, és semmiképp sem az utolsó levelem, ugyanis valóra váltom a „fenyegetést”. A következő levél majd bagollyal érkezik (ha kitalálom honnan vegyek egyet), és szerintem citromillatú tintával írom. Majd megírhatja válaszban, hogy melyik a kedvenc illata! Várom a következő találkozásunk, csak írja meg, mikor vigyem a kis rendbontómat, hogy feldobja a napját vagy Garden Lodge békéjét! Vagy ha szobanövényeket kell metszeni… Szóval minden jót addig is, és vigyázzon magára!
Szívélyes üdvözletét küldi:
A kicsi főnix


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Christopher Cartwright - 2019. 06. 20. - 07:47:57
Kicsi Főnix!

Be kell valljam, kissé zokon esett, mikor Alfred közölte, hogy illegálisan megléptél. Lemaradtál a reggeli mókáról... David felettébb mogorvaságáról és a házi kávémról, amibe most sikerült valóban cukrot tenni meg tejszínhabot a tetejére. Nem volt éppen szép dolog tőled, az meg pláne nem hogy Mr. Rendbontó is lemaradt a többi fikuszom szétzabálásáról...
Kárpótlásul Alfred csomagolt neki pár levelet, neked meg süteményt, amit a bagoly lábán találsz... apropó bagoly... ez a kuvikk a tiéd, tegnap lop...vettem még nincs neve, szóval bárhogy hívhatod, de vigyázz vele, mert nagyot csíp. Várom vele az illatos üzeneteket, de elárulom, a mandula a kedvencem.

C.

P.S.: Bármikor jöhetsz, szívesen látunk!


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 06. 21. - 13:34:14
Mandulaillatú levél


Drága Cartwright!

Először is Boldog új évet, évszázadot és évezredet! Mintha egy másik évezredben találkoztunk volna utoljára... Régen volt, és mi tagadás, várom, hogy újra összefussunk. És Alfred, de még David is hiányzik, sokat gondolok rájuk is. Remélem, megbocsátja sürgős távozásomat, legközelebb hosszabban maradok, és talán legálisan lépek le. Ha ez mentség egy kicsit, fantasztikus utam volt vissza a Roxfortba, de levélben nem részletezem, mert hosszú és annyira illegális, amennyire csak lehet. De ideértem, épen és egészségesen, és atya ég, de édi ez a kis kuvik, egyszerűen imádom! Ha a szobatársak nem tiltakoznának, itt lakna velünk. Az lesz a neve, hogy Hú. Merthát... Megkérdeztem Tőle, mit szeretne, hogy hívjam, és ezt mondta.
Visszaloptam a holmimat egyébként Evyne nénitől, úgyhogy most kicsit úgy érzem magam, mint a csiga, hogy hátamon a házam. Jó ez a szabadság-érzés, tudja, az új évet teljesen tiszta lappal kezdhetem. Oh, és, mivel sikerült megspórolnom a vonatpénzt, és bagolyra sincs gondom, gondoltam meglepem egy kis Mézesfalásból származó Mézes mandulával, rákötöttem ezt is Hú lábára. Alfrednek és Davidnek is adhat belőle, ha szeretik.
Nem tudom, mikor írok legközelebb, mert büntimunkán leszek azt hiszem. A Szilveszter kicsit vadra sikerült itt a Roxfortban. Remélem, Önnek is jó buli volt, Mr. Cartwright.
Hamarosan írok megint, addig is ne dolgozza halálra magát!

Szívélyes üdvözletét küldi:
A kicsi főnix


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Christopher Cartwright - 2019. 06. 22. - 17:55:20
Kicsi Főnix!

Látom megtaláltad a mandula illatot, egészen élethű de sajnos csak 2 hétig tart a hatása. Panaszt fogok tenni a boltban emiatt. Azért teszteld nyugodtan a többit is, hátha akad még valami jóféle.
Örömmel hallom, hogy minden rendben van veled, azért a büntetőmunkával óvatosan... remélem szilveszterkor nem ittál túl sokat...  Nekünk csendesen telt, David elment valamerre a városba ünnepelni gondolom csinos boszorkák körében én pedig dolgoztam és csak Alfreddel koccintottunk éjfélkor.
Ez úton is köszönjük az édességet, igazán nem kellett volna. Megjegyzem a Mézesfalás minősége változatlanul is jó, add át üdvözletem a tulajnak... talán még emlékszik rám a régi roxfortos éveimből...

Vigyázz magadra!
C.


P.S.: Bármi holmi nem kell, küldd haza Hú-val, kicsi ugyan de szinte mindent elbír, nálam meg elfér és legalább biztosan be kell ugranod majd GL-be.


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 06. 24. - 19:54:20
Első csomag: Egy zacskó színes üveggolyó
(https://i.pinimg.com/564x/48/e7/ec/48e7ecc174980f88af52245c3f84aa21.jpg)

Második csomag: Egy fehér, zabla nélküli csomózott kantár
(https://cdn10.bigcommerce.com/s-vmmjzafr/products/112/images/454/NanoukBridle__84371.1457169220.1280.1280.jpg?c=2)

Harmadik csomag: Egy pár piros magassarkú topán
(https://i.pinimg.com/564x/8c/39/69/8c39693cfd4e555782394d075db4a239.jpg)

Negyedik csomag: Egy doboz élethű, műanyag ló meg egyszarvú
(https://i.pinimg.com/564x/6c/8b/11/6c8b1180de3911c59c3650c0d85af1a0.jpg)(https://i.pinimg.com/564x/eb/3c/8f/eb3c8f771f0c7cff2b47c3f48083379d.jpg)(https://i.pinimg.com/564x/50/d3/0e/50d30e272a50f5e441ddf40c759b823a.jpg)

Ötödik csomag: Egy nagy adag Mézesfalásból származó mindenféle válogatott finomság
(https://i.pinimg.com/564x/77/6a/e9/776ae9d54d35343fa13574e53d560c7b.jpg)

Fahéjillatú levél

Kedves C.!
Köszönöm a lehetőséget, bocs a sok kacatért. Legszívesebben magamat is elpostáztam volna, de félek, Hú nem bírna el… A Mézesfalásos boszorkány emlékezett, és küldött egy nagy zacskó mindenfélét, az utolsó csomagot csakis Önnek küldte a hölgy, bár nem indokolta miért, hiába kérdeztem. A biztonság kedvéért megkóstoltam egy-két dolgot, minden biztonságos, még élek, gondolom, valami jó emléke lehet Önről…
A büntetőmunkán minden rendben ment, de megint megbüntettek, mert rémdenevér-rontást küldtem egy bizonyos Charisma Belby-re. Oké, igazából rendesen megsoroztam, de mentségemre szóljon, többen ujjongtak. Szerintem nem egyedül engem bosszantott. Egyébként egyre többet fejlődök a gyakorlati mágiával kapcsolatos tantárgyakban. Rengeteget gyakoroltam. Talán minden lesz legalább E.
Lazítani is kell ám néha, nehogy megártson a sok munka!
Minden jót!
A kicsi főnix


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Christopher Cartwright - 2019. 07. 09. - 18:02:20
Kicsi Főnix,

mégis mi a sárkánygyíkra való az a sok műanyag lófigura? Mindet betettem amúgy a szobádba. Igen, van saját szobád, ahol legutóbb nem aludtál ott, majd kedvedre kidekorálhatod ha a húsvéti szünetre méltóztatod tiszteleted tenni persze...
Gratulálok a rontáshoz, gyakorolj szorgalmasan az ilyen nyápic libákon, hasznos lesz mikor keményebb ellenféllel kell szembenézned. Tipp: egy-két mardekáros is ideális tesztalany lehet.
A munka nem árt meg sose, tiszta élvezet. Nemsokára Rómába kell utaznom pár hétre, de a baglyod megtalál.

Üdv,
C.


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 07. 18. - 10:56:15
Szappan illatú levél

Drága C!

Semmire. Tök haszontalanok. Csak úgy imádom ezeket, tekintsd őket egy darab gyerekkornak. Kivéve az egyszarvút, azzal óvatosan, kerüld el a szarvát kérlek, azért is raktam azt külön dobozba.
Ömm... Ja, mardekárosok... Nincs bajom mindenkivel, de hát megfogadtam a javaslatot, mert akadt, aki mindig is bunkó volt velem és izé... Nincs nagy baj, egy kis büntimunka megint, meg egy két elszíneződött hajtincs, de... Szóval, ha esetleg kérdeznék a Roxfortban, hogy ki felel értem, először azt gondoltam, kamu nevet és címet adok meg. Gondolom, írnának egy csomó panaszt meg durva rágalmat, ami nem is igaz - vagyis, csak egy része, mert esküszöm, nem én kedtem, csak nem hiszik el nekem! Na mindegy. Ha nem akarnék nagyobb bajba kerülni a hazudozás miatt (meg mert nem is tudok hazudni sajnos), akkor esetleg a tavaszi szünetben megbeszélhetnénk, hátha adhatnék Digbynek egy valós nevet.Azt nem kell tudnia, hogy az egész nincs lepapírozva, meg ilyesmi. Amúgy is, nem lesz többet ilyen.  És hogy lecsendesedjenek a dolgok, szívesen elmenekülnék a Roxfortból a szünetre, szóval nagyon is szeretném tiszteletemet és hálámat személyesen tenni a Garden Lodge-ban. Most nem vágtatok el, ígérem.

Milyen Róma? Még sose jártam ott. De Hú szerencsés, ha ott ér, majd tőle is megkérdezem, szép hely-e. Megyek, mert fel kell mosnom az összes folyosót Friccs helyett, persze varázslat nélkül. Biztos, hogy a Mardekár előtt tripla adag felmosószert fogok használni a lépcsőn, de csak azért, hogy ott szép tiszta legyen, véletlenül sem amiatt, mert akkor jó csúszós lesz minden...

Kellemes utazást és világnézést!
A kicsi főnix


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Christopher Cartwright - 2019. 07. 21. - 16:47:36
Mirabella,

csak gratulálni tudok és megjegyzem felettébb büszke vagyok rád ha valóban jó kis morgácscsípős ártássort kaptak a Mardekárosok. Ezért megéri az összes büntetőmunka amit Frics kitalál. Jó ég, még mindig ott van? Ezer éves bútordarab az is... talán sose kopik ki.
Add meg a nevem nyugodtan, holmi Digby-k és társaik nincsenek túl nagy hatással rám, én őket reggelizem meg mint a te ártásaidat a kígyók.

Remélem a Griffendél áll a pontversenyek élén.
Jah, Róma felettébb unalmas és még meleg is van ami a pláne. Kisebb rosszulétek akadnak a... sok kajától, ezek az olaszok mindent rémesen hosszan és hangosan szeretnek. Mondjuk van, amiben nem feltétlen baj ez.... öhm, na mindegy.

Már várom hogy találkozhassunk, addig is minden jót!
C.


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Mirabella Harpell - 2019. 09. 12. - 12:41:36
Kedves Cartwright!

Először is üzenem Alfrednak, hogy bocs, amiért betörtem a bejárati ajtó mozaik üvegét. És azt is üzenem, hogy az utolsó szelet pizzát nem én ettem meg, és ha David mást mond, akkor nyilván hazudik! (Légyszilégyszi ne árulj be, már a múltkor is majdnem kinyírtak érte, még képesek, és küldenek egy rivallót…)

A Roxfort olyan, mint volt, rohadt sok óra, rohadt sok házi feladat meg tanulnivaló már az első napokban, szóval a szokásos. Ja! És a mardekárosok (legalábbis némelyik) extra seggfejek, amiért tavaly ők nyerték a házkupát, szóval azt nehezen viselem. Remélem, ebben az évben mi nyerünk. Ha mást nem, valamelyik Griffendélesnek muszáj lesz megmentenie minimum az iskolát, de inkább az egész világot, hogy biztos befutók legyünk.

De azért jó a kaja, a szomszédban egyszarvúk laknak (nem akarok kiszökni megnézni őket, nyugi) és lehet seprűn repülni, úgyhogy azért nem rossz itt a suliban, összességében. Ja, és jelentkeztem az iskolai kviddics-csapatba fogónak, szóval szurkolj majd, hogy bevegyenek! Amúgy te kviddicseztél? Mert ha igen, megkeresem a képed a kviddics tablókon. (De nem azért, hogy parasztbajuszt rajzoljak rá, dehogy. Muhaha!)

Szóval minden jó itt, de… Csak úgy eszembe jutott… Te mit tennél, ha valaki – de nem tudod ki – Rád szállt volna, és folyton szekálna? Tudod, sunyi átkokkal, meg mindenféle kellemetlen bosszantással, és úgy, hogy te ne tudd, ki az... De semmi nincs, csak kíváncsiságból kérdeztem, nyugi!

Szóval minden csodás itt, de van egy kis hiány-érzetem. Már megszoktam magam körül a fejeteket, így kicsit fura néha. Majd biztos beleszokok ebbe is.

Na majd írj! És ne dolgozd magad halálra! (Tényleg ne, légyszi…)

Minden jót!

A kicsi főnix



Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Mirabella Harpell - 2020. 09. 16. - 07:37:17
Kedves Cartwright!

Szerintem ideje, hogy tisza lapot nyissunk. Mit gondolsz? Tudom, hogy én se voltam mintagyerek az utóbbi időben, és a viselkedésem  talán hagy némi  kivetni valót - de ha ez enyhítő körülmény , legalább elkezdtem hasonlítani Rád.  :D

Azért hiányzol. Jó lenne majd a szünetben megbeszélni. Ha haza mehetek még... vagy legalább Roxmortsban találkozhatnánk, ha emiatt az őrület miatt ki lehet majd menni egyáltalán,  mert most tiszta olyan, mintha karanténban tartanának minket itt a négy (Vagy kicsit több) fal között.

Szóval csak ennyit akartam,és csatolok a levél mellé egy kis igazi rokfortos tökös derelyét, csak ha kedved volna nosztalgiázni.

Ugye tudod, hogy mérgemben nem azt mondom, amit valójában gondolok? És hát... Na... Várom, hogy találkozzunk.

Puszi
A főnix csibe


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Christopher Cartwright - 2020. 10. 08. - 09:21:07
Vöröske,

Nem enyhítő körülmény hogy rám akarsz hasonlítani, de azért valamennyire legyezi a hiúságom. Rettentően önfejű és makacs vagy. Az utóbbi idő attól még hogy ennyire zűrösre alakult, nem kellett volna hogy egyúttal azt jelentse, lelépsz minden szó nélkül! Igen, emiatt neheztelek!
De nem, ez nem jelenti azt hogy ne jöhetnél haza.  A többit majd itthon.
A málészájú pajtásaidat meg átkozd le a picsába. Állíts csapdát annak aki szórakozik veled, kreatív lány vagy feltalálod magad.

És igen, kviddicseztem, jó keresgélést hozzá! A parasztbajuszért meg számolunk…!
C.


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Mirabella Harpell - 2020. 11. 19. - 21:18:13
Csokipapírra körmölt, világító betűs üzenet, ronda betűkkel, de még pont olvasható

Szöszke! Jól vagy? Sophie ott van? És Merel?  Volt ez az álmom, égett az erdő, behálóztak a pókok, aztán célbadobóst játszottunk egy banyával, és most van egy hegtetkóm, Nektek is? Remélem jól vagytok...

Mirci

U.i.: Mindjárt küldök egy másik baglyot sütivel. Csokisat.


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Mira L. Wyne - 2020. 11. 20. - 20:55:23
Mi Sophie-val megvagyunk úgy-ahogy, nem tudom, mondható-e, hogy jól. Merelt nem tudom.
Mi történik velünk? Én félek, Mira.

Lu

U.i.: Életmentő vagy, örök hálám


Cím: Levelek
Írta: Mirabella Harpell - 2021. 11. 23. - 14:18:59
Drága Luna!

Köszönöm, hogy nálatok tölthettem egy kis időt. Az autós találkozó fantasztikus volt, a nagynénikéd úgy vezet, mint egy autóversenyző az őrültebb fajtából, jobb, mint a hullámvasút, a nascar és a dodgem együttvéve. Köszönöm, hogy én is vezethettem egy kicsit, és még egyszer bocsánat (tudom, tudom, ezredjére, de még ezerszer fogom mondani), hogy meghúztam a kocsi oldalát. Remélem, nem volt nagyon bonyolult helyre hozni. Még jó, hogy ismerek egy jó autószerelőt, aki amúgy tök szexy autószerelős kezeslábasban… :)

A Grand Canyon, és Brighthorn is fantasztikus volt, emlékszel, milyen nagyon örült Darci a családjának? Aranyos volt. Most már bevallom, kicsit féltem, hogy többé vissza se jön, mikor elvágtatott velük. De azért jó, hogy visszatalált.
Különben hogy mentünk volna el Love Valley-ba? Így mindkettőnknek jutott hátas. Köszönöm, hogy vevő voltál arra az ötletre, tudom, hogy tőletek vagy négyszáz mérföld volt, de legalább megtudtuk, milyen lószállítót húzni egy varázsautóval. Eszméletlen menő! Annál csak az menőbb, mikor lóháton kirándultunk a vadonban, aztán eltöltöttünk két napot egy autentikus, nyugati bicskadobálós fogadóban. Pedig nem is dobált bicskát senki. Poén volt muglik/magnixek között vegyülni, nem?

Atlantát is imádtam, Las Vegast pedig egyszer tuti be kell pótoljuk!  Meg a sok többi élményt, azt se tudom, mi minden volt még, anny mindent csináltunk.
Szóval köszönöm, nagyon jól éreztem magam. És nem csak mikor a szobádban “pihentünk”... Khm… Remélem, Neked is tetszett a nyaralás. Hiányozni fogsz a Roxfortban, remélem lesz Roxmortsban valami nyitott program, amin tudunk találkozni. De írj majd, addigis hátha az segít.

Ja! Nem tudom, hazamész-e a téli szünetben, de van kedved esetleg Garden Lodge-ba is beugrani közben? Nem biztos, hogy a komornyikon kívül bárki más is otthon lesz, legalábbis jönnek-mennek ott mindig a többiek de… Én otthon lennék, és szívesen viszonoznám a vendéglátást. Mehetünk karácsonyi vásárba, kidíszíthetjük a házat, elkísérhetjük a nevelőapám nőjét a repülő rénszarvasok rutinvizsgálatára (tudod, mert ő ilyen varázslény-gyógyító-állatorvos féle), meg ilyesmi. Akár dolgozni is elkísérlek szívesen, legalább látom, milyen vagy “akció” közben. De csak lóghatunk is, az én szobám is pont olyan érdekes, mint a tiéd… ::)

Addig is vigyázz magadra, írj majd, ha lesz időd a sok munka mellett. És… áh, inkább így írom le, nehogy nyálas legyen: ♥

Puszi,
Mirci


Cím: Re: Illatos, láthatatlan levelek
Írta: Mira L. Wyne - 2021. 12. 07. - 21:59:54
Kedves Mira

Én köszönöm itt is, hogy jöttél, csodálatos volt ennyi időt zavrtalanul együtt tölteni veled, és hogy megmutathattam néhány csodás helyet otthonról Neked is. Az autó miatt pedig ne aggódj. A fényezés kicsit macera tud lenni, de a horpadást egy varázslattal vissza lehet pattintani a helyére nyomtalanul.

Love Valley-ről én még nem is hallottam korábban, nagyon köszönöm, hogy megtaláltad, és rábeszéltél a hosszú út ellenére is, nagy veszteség lett volna engedni a bizonytalanságomnak. Lehet, hogy nem is utóljára látogattunk el oda? ::) Majd titokban dobálhatsz bicskát is legközelebb, a nyomait meg majd visszavarázsolom. A bűbetlenek között vegyülés pedig igazából amolyan Wyne specialitás, már régen is úgy éltek például Wyne Papáék. És akkoriban szigorúan véve még nem egészen volt legális dolog.

Egyszer Anyával és Auntie-val mi jártunk Vegasban néhány éve, mondjuk akkor sokmindenhez kicsi voltam még. Anya nem hiszem, hogy átjönne velünk már Amerikába, de Auntie-t biztosan rá tudjuk venni egy kirándulásra oda. Pedig Brighthorntól nem is lett volna olyan messze igazából.
Apropó, a Tracy-ben ne bízz feltétel nélkül, lehet, hogy legközelebb úgy fog üdvözölni, mint ha mindigis Clover-ként ismerted volna, mindenkivel ezt csinálja. (Azt hiszem igazából Alice, de még én sem vagyok ebben teljesen biztos - az Auntie legalább mindig pontos lesz, mert a nagynénim.)

Idén ugyan nem köt annyira a téli szünet, de azt terveztük, hogy karácsony előtt kimegyek néhány napra Apához. Az után itt leszek már, és igen, nagyon-nagyon szivesen ellátogatnék én is Tihozzátok. Majd hozok Papáéktól kacajvizet, ezúttal személyesen. A munkahelyi garázsba nem tudom, hogy tudok-e szerezni neked jóváhagyást, de mindenképpen utánanézek. A szobádra pedig nagyon-nagyon kíváncsi vagyok már én is.

Természetesen írok még, és írd meg te is, mikor lesznek a roxmortsi kimenős hétvégék, és mindenképp ott leszek! És talán arra is találunk módot, hogy egy kicsit pihenhessünk. Vagy "pihenhessünk"? ::)

Tőled nem is lenne az igazi sehogy máshogy, mint ♥
Puszi,
Lu

U.i.: most látom, ezzel a tintával még mozognak is a mosolygós fejek