Roxfort RPG

Januári karácsony

(https://i-h2.pinimg.com/564x/d3/e3/c1/d3e3c12e75cdf025c8e45c6e42d0e6fc.jpg)

így festek  (https://i.pinimg.com/originals/90/83/21/9083210db4ff110ac36ffcbba0d66831.jpg)

Karácsony, Szilveszter, többnyire keserű emlékek, legalábbis Héloise emlékezetében.
Marta, meg azok az igazságok, melyek felszínre kerültek, nem sokkal a szeretet ünnepe után, jócskán átszínezték a fiatal hölgyemény gondolatait.  Mások  talán az év ezen szakaszában szívesen menekülnek a forralt borok színesítette, karácsonyi gömböktől izzó vásárok menedékébe, de Héloise ezt az időt leginkább önmagára és rakoncátlan gondolatfoszlányai rendszerezésére szánta (legalábbis az utóbbi időben).
Kinek is lett volna mersze ebben a szent készülődési folyamatban megzavarni? A szobatársai már rég elhagyták Roxforti kuckójukat, a Bájitaltan, Bűbájtan könyvek pedig szerencsére még nem tudnak a könyvespolcokról lesétálni, hogy tudásukat átadhassák Héloisenak, úgyhogy voltaképpen minden adott volt ahhoz, hogy Héloise egyedül, azaz magával maradhasson, abban a nem tudom hányszor nem tudom hányas kis szobácskájában, ami javarészt voltaképpen már teljesen az otthonává vált. Ahová néha még Ratatouille is bebocsátást nyert, ha kellőképpen tisztának és baktériummentesnek mutatkozott, ami persze nem fordult elő sokszor, de néhányszor talán igen.
Olyankor pedig Héloise a kezébe fogva egyetlen madarát, tollazatát simogatva ábrándozott arról, hogy milyen karácsonyai lehettek volna akkor, ha élnek a szülei. A mostani is egy ilyen pillanat volt, Ratuval a kezében ücsörögve bambult ki az ablakon és állapította meg, hogy valami egyáltalán nincsen rendben.
Évek teltek el és ő még mindig azon mélázik, hogy mi történt vele a múltban. Ez nem jó, ez ellen tenni kell valamit. Nagyot nyelve törölte le könnyeit és a viszonylag melegebb bundáját magára öltve, sietős léptekkel távozott az udvar felé. Odakint nagy pelyhekben hullt a hó.  És habár szereti bentről nyomon követni a hópihék táncát, most mégis úgy határozott, hogy inkább megfagyasztja magát, csakhogy a kezébe foghassa őket. Kiskorában sokat játszotta ezt, nem egyszer fordult elő, hogy el akarta kapni a csillogó pihéket, s kimelegedve szaladgált az udvaron, kesztyűs kézzel hadonászva a levegőben.
A játékos én, pedig tudjuk, milyen domináns.  Héloise makacs temperamentumán is elég hamar felülkeredett, olyannyira, hogy az udvarra kicsalva, kifinomult francia viselkedésétől teljesen megfosztva, minden ellenérzéstől mentesen fetrengett, angyalkákat mintázva a hóban.
 Ki gondolta volna? Pat biztos, nem, talán Morgan sem és Elliot, na ő végképp nem. Épp próbált volna feltápászkodni abból a pozícióból, amibe belekényszerült a hólények megszállott gyártásának következtében, mikoris egy furcsa fiú került a látóterébe. Ahogy pedig egyre közelebb került, vált világossá Héloise számára is, hogy Mardekáros. A beszédes talár és a rosszul választott célpont sajna hamarabb felfedték kilétét, mintsem elmondhatta volna. Keserédesen sóhajtott egyet és leseperve magáról a kisebb hótörmeléket, gondolkodott, hogy mit is tegyen. A fiú elég tanácstalannak bizonyult, de aztán mégiscsak elindult az irányába. Talán azért, hogy bocsánatot kérjen, talán azért, hogy megmutassa a többi mardis gyereknek, hogy milyen király csávó. Héloise  nem igazán tudta eldönteni, hogy melyik lesz a helyes, így kérdő tekintettel meredt a távolba és finoman előrébbhelyezve pálcáját kabátja egyik külső zsebébe várta, hogy melléérkezzen, az a delikvens, akinek még sokat kéne gyakorolni… és nemcsak a hógolyózás területén:
– Ne haragudj, nem te voltál a célpont.
- Hát, ami azt illeti….  én lettem. Szóval…. mi  a mentséged? – jegeskék tekintetét Nolan íriszeibe fúrva  várta, hogy elmagyarázza, hogy mégis mi a fészkes fenének kellett megdobni egy jókora jeges golymókkal.
- Amúgy jól vagyok – jegyezte meg mellékesen és olyan erővel nyúlt Nolan után, hogy szinte azonnal lerántotta a hóba.
- De most, mostmár sokkal jobban. Mondhatjuk, most vagyok igazán jól – szemöldökeit kissé megemelve, szőke tincseibe túrva kémlelte felülről, hogy mit csinál a kis mardis palánta. Egyelőre egész normálisnak tűnt, sőt még be is mutatkozott. Kicsit groteszk volt, ahogy a hóból próbált meg haverkodni, de végülis ez is az ismerkedés egyik formája.
- Nagyon örülök, Héloise – nyomta meg a mondat végét egy kissé jobban, majd mélyet sóhajtva hallgatta tovább Nolan szavait. Már megint  a szokásos duma, karácsonyi vásár, stb.
- Bocsi, de nem lehetne, hogy valami új randizós szöveggel állj elő? Ez elég lejárt lemeznek tűnik.. – igen, talán kissé merészen fogalmazott, talán kissé bántó is volt, dehát mégicsak  a kis Héloise Gauthierről beszélünk.

Januári karácsony

(https://i-h2.pinimg.com/564x/d3/e3/c1/d3e3c12e75cdf025c8e45c6e42d0e6fc.jpg)

így festek  (https://i.pinimg.com/originals/90/83/21/9083210db4ff110ac36ffcbba0d66831.jpg)

Lehet, hogy Nolan már rengetegszer látta Héloiset, de nagyon sok mindent nem tudott róla. Példának okáért valószínű, arról sem volt még egy leheletnyi fogalma sem, hogy hogyan járt Mathias Montregoval, meg azzal az ismeretlen eredetű süteménnyel, amit a Madame Puddifoot cukrászdája előtt akart elfogyasztatni vele. Igen, pontosan.
Az a rendkívül kellemetlen élmény, még annyira friss volt és mélyen szántó a kis fagyos emlékezetében, hogy nem csoda, ha kétszer is meggondolta, hogy mire mond igent és mire nemet. Ráadásul a forralt bor is egyfajta alkohol, igaz, melegített változata, de Gauthier kisasszonyt ezzel az ajánlattal pont nem találták szíven, de még bokán sem, úgyhogy nem is értette Nolan reakcióit. Azt persze, látta, hogy kezd halálra fagyni, úgyhogy titkon szurkolt, hogy mihamarabb tápászkodjon fel a hóból és immáron kiegyenlített viszonyokkal folytathassák a beszélgetést. A kezét nem merte odanyújtani, mert félt attól, hogy esetleg ő is odalent köt ki. És testközelben nem volt kedve Nolannal hemperegni, nemhogy a hóban, igazából sehol sem.
–  Ezt most úgy érted, hogy nem akarsz? -  Héloise elmosolyodott. Nolan határozott volt, a szöszi meg kellőképp nőies.
-  Értelmezhetnéd úgy is, hogy akarok, de aztán csalódnod kellene, szóval épp megóvlak egy csalódástól – világított a helyzet valamivel előnyösebb oldalára, hisz tulajdonképpen minden nézőpont kérdése. Ez is. Ahogy végigmért rajta, a pirospozsgás arcon és a szemtelenül csillogó kék szemeken, akaratlanul is elfogta egyfajta bizsergés. Tetszett neki. Még úgyis, hogy morgolódott és játszotta a kemény legényt, hajtúrkálás és ruhaigazgatás közben.
Hogy ki járt rosszabbul? Fogalmam sincsen. Talán mindketten, hisz a mínuszok az utóbbi időben senkinek sem kedveztek.
–  Még nem találkoztam olyannal, aki elutasítja az ingyen forralt bort, de ha nem, hát nem. Több jut nekem – mentegetőzött. Héloise pedig elnevette magát.
Mi az, hogy több jut neki? Ez annyira Mardekáros pasis viselkedés, hogy le se tagadhatná, szóval.. igya meg az egészet, lehetőleg egyedül.
- Ha rajtam múlik, alkoholista is lehetsz, ugyanis én nem iszom alkoholt – na végre kimondta. Végre Nolan értésére juttatta, hogy miért nem tetszik neki az az ötlet, amit oly lelkesen védelmezett már percek óta. Nehéz szülés volt....
-  Egy ilyen gyönyörű lányt, bizonyára már meghívott valaki erre a hétvégére.  – Neeee, könyörgöm ne! – Héloise védekezően takarta el szemeit, az arca már nem is a hidegtől volt olyan vöröses, hanem attól, amit odabent érzett a szívében.
-  Egy ilyen helyes fiú miért nem tanul meg célozni? És miért gyúr ilyen jeges hógolyókat? – olyan kis kedvesen nézett  meg számonkérően is  a szemeibe.
–  Biztosan nem jössz? Én örülnék, ha veled tölthetném a napot – ismételte meg újra. Nagyon édes volt és egyre vonzóbb is, de a kis fagyos megkeményítette magát. Miért teremtsen neki olyan könnyű pályát?
- Én meg annak, ha megtanulnál hógolyózni. Szeretnéd, hogy megmutassam, hogy kell? – felhúzta a szemöldökét és közelebb lépett a fiúhoz. Először is megérintette a karját, majd az ujjait kezdte el babrálgatni. Levette a kesztyűjét is, hogy minél jobban hozzá tudjon férni Nolan mancsaihoz. Aztán várt.

Januári karácsony

(https://i-h2.pinimg.com/564x/d3/e3/c1/d3e3c12e75cdf025c8e45c6e42d0e6fc.jpg)

így festek  (https://i.pinimg.com/originals/90/83/21/9083210db4ff110ac36ffcbba0d66831.jpg)

song  (https://www.youtube.com/watch?v=ll09F5mVwb8)

Mégis ki a fene hiszi azt, hogy egy ingyen forralt bortól beájulnak a lányok? Na igen.
Héloise nagyot sóhajtott, egyik kezével megpróbálta kimenekíteni az arcába oly vadul csimpaszkodó hajszálakat, persze közben hallgatta azt a zöldet ott. Már nem is aggasztotta, hogy Mardekáros, inkább az, hogy mennyire éretlen. Keserűen nyelt egy nagyot.
Olyan valóságosnak tűnt, amiket mondott – tűnödött magában és végignézett a hótakarón. A Roxfort máskor oly biztonságosnak tűnő falai most tele voltak jeges virágokkal. Egy felrázott hógömb közepén álltak Nolan meg a kis szőke. Azt hinné az ember, hogy ez valami olyan romantikus kombináció, amit Merlin se tudna elrontani, de Nolannek sikerült.
A csillogó szempárok villanásnyi találkozásai nem voltak elegek ahhoz, hogy elcsitítsák a feltörekvő gondolatokat, valahogy szabadjára engedte indulatait. Megemelkedett a mellkasa és a hópihék zavaros gyűrűjébe, belekerült néhány keresetlen szó is, ami annyira fájt, hogy szinte égetni kezdte a fagyos vonásait:
– Akkor most mit akarsz? Azt bámulni, ahogy megiszom a forralt bort? Én abban is benne vagyok. Mellesleg egy pohárkától senki sem lesz alkoholista.
- Semmit, azt hogy tanulj meg célozni. Elég volt mára belőled. Azt hittem, szorult beléd némi jóérzés, de túl naiv vagyok – zavarodottságában a nyaka körül kezdett el babrálni. Kezdte kicsit szorosnak érezni azt a bundát, ami rajta volt. Mintha befűtöttek volna, pedig odakint tomboltak a mínuszok.
– Nem figyeltem, hogy hol van az a hülyegyerek… khöm, akarom mondani: Wenclok. Hidd el, őt szívesen találtam volna fejbe – magyarázkodott. Majdnem annyira hihető volt, mint az előbbi bókjai. Héloise csalódottságában a cipője orrát kezdte el bámulni.
Ez most komoly? Csípjen meg valaki – résnyire szűkült szemekkel méregette. Egyszerűen nem tudta hova tenni.
– Miatta kerültem többször is büntetésbe…– Mindegy is… szóval szerinted helyes vagyok?  
- Ahha… nagyon… - némi undorral az arcán bólogatott és jegeskék tekintetével a mardekáros fiú sálát kezdte el pásztázni. Talán képzeletében kicsit szorosabbra kötötte volna azt a nyaktakarót, ott valahol a feje közelében, de mindegyis. Erre a gondolatra egy leheletnyi mosoly szökött szája szegletébe.
A szerelem sokszor vált ki agressziót az emberekből. Honnan is tudhatnánk Héloise, hogyan dolgozza fel ezeket az emóciókat? Lehet, ez még egy humánusabb formája. Aztán Merlin tudja, miért, de felajánlotta, hogy megtanítja hógolyózni. Talán még mindig érzett némi vonzalmat az irányába.
- Szóval… ezt itt kicsit be kellene hajlítanod - magyarázta és várta, hogy Nolan lenyúljon a hóba, de legszívesebben lerántotta volna. Ez az öntelt viselkedés meg a kis dolgai bosszúért kiáltottak és a kicsi Héloise hagyott volna ki ilyen alkalmakat?
- Megmutathatnád… tudod, szívesen tanulnék egy profitól. De csak akkor, ha utána meghívhatlak egy meleg italra, magamat meg egy forralt borra. Áll az alku?
- Bámulatos!  Úgy hiszem, te találtál el a hógolyóddal, szóval én hozom a szabályokat. Tehát,  azt csinálod, amit mondok és aztán majd meglátjuk – kacsintott a fiúra és folytatta a folyamatot.

Januári karácsony

(https://i-h2.pinimg.com/564x/d3/e3/c1/d3e3c12e75cdf025c8e45c6e42d0e6fc.jpg)

így festek  (https://i.pinimg.com/originals/90/83/21/9083210db4ff110ac36ffcbba0d66831.jpg)

song  (https://www.youtube.com/watch?v=ll09F5mVwb8)

Bárhogy is nézzük, azért a szörnyeteg, elég erős kifejezés Nolan Pye alakjára. Héloise sem így tekintett rá, sokkal inkább másabb kontextusban figyelte mozdulatait. Azokat az apró rezdüléseket, amikből habár nagyon szeretett volna, nem tudott olvasni. Vagy ha éppen sikerült is neki, hát rosszul ment a kombinatorika és valószínűség számításai meg se közelítették a realitás masszív talpköveit.
Így eshetett meg az is, hogy ami egészen romantikusnak indult, átváltott valami furcsa szivatós maszlagba, amiben mindketten úgy lavíroztak, mintha évek óta ezt csinálnák. Héloise mondatai egyáltalán nem úgy sültek el, ahogy várta volna. Ez a csőre töltött fegyver valahogy egyikőjük kezében sem úgy funkcionált, mint ahogy kellett volna neki, egyszerűen nem találta gazdáját.
Már épp megszólalt volna, hogy talán mégsem olyan jó ötlet ebben a rendkívül zord időben gyakoroltatni a hógolyózás mesterségét, mikoris Nolan valami furcsa grimasszal az arcán, szinte gépies mozdulatokkal hajolt a friss fehérség után, hogy beteljesítse a női akaratot.
 A francba – gondolta Héloise és alsó ajka szegletébe harapott. Ezt nem egészen így képzeltem – hát igen. Ahogy a kis mardekáros védekezően magasba emelte kezeit, a tökéletesre gyúrt hógolyót szemléltetve, jött rá arra, hogy kissé elvetette a sulykot a fiúval kapcsolatban. Mindenesetre volt benne annyi büszkeség is, hogy ezt ne ismerje be, szimplán kissé elvörösödve, némi pirospozsgás színnel az arcán élje át a szégyen megannyi lélekturkászó érzését, ami egyszerre játszódott le benne. Olyanok, mint bocsánat, ne haragudj vagy sajnálom szükségesek lettek volna, kétségkívül, de egyszerűen hiába formálta ajkait egy zöngeállásnyi hang se jött ki rajtuk. Már annyira megtanulta, hogy az érzéseit jobb véka alá rejteni, hogy mikor próbálkozott volna is kudarcba fulladtak törekvései.
– Mégis milyen szabályokat akarsz te diktálni? Vagy a meleg ital elfogyasztásához neked külön szabályrendszered van? – Akár lehetne az is… - védekezően fonta össze kezeit és azon töprengett vajon, hogy is fajulhatott idáig ez a helyzet. Mint egy rózsabokor elburjánzott hajtásait, metszegette le magáról a sértődöttség nüansznyi jeleit.
- Lehet,  hogy van ilyen szabályrendszerem, de az is lehet, hogy nincs. Talán érdemes lenne kideríteni – olyan reményteljesen tekintett Nolan irányába, azzal az üzenettel, hogy ő fenntartja annak a lehetőségét, hogy beüljenek egy meleg helyre, csak nem biztos, hogy egy forralt bor társaságában. Hanem valami máséban. Tea vagy ilyesmi. Vagy szimplán megelégszik azokkal a csillogó szempárokkal is, amik most olyan szúrkálódóan és számonkérően mérik végig.
-  És most mi lesz? Dobjalak meg vele? – Jó kérdés – mélyet sóhajtott. Nem akarta, hogy ez az egész megint valami sziszifuszi küzdelembe menjen át, így finoman lopózott Nolan háta mögé és két kezével átfonva karjait, egy szelíd mozdulattal elsuhintotta azt a fagyos golymókot, amit oly buzgósággal formált a kis mardekáros. Mindeközben pedig egy leheletnyi puszit, olyan lágy, de mégis érzékelhető formában, helyezett el nyaka szegletébe.
- Köszönöm, hogy ilyen ügyes tanítvány voltál – suttogta bele a kettejük közös csöndjébe.
-  Figyelj, én fázok… biztos nem akarsz inkább bemenni valami meleg helyre? – kérdezte egy kissé remegve. – De nyugi, ha nem akarod nem hívlak meg semmire. Sőt az asztalomhoz sem kell ülnöd. Ki tudja neked, mi a kellemes...
- Nem érzed? Ez egész kellemes – és újabb puszit nyomott, de már valamivel feljebb , ami valahol az orra és homloka között landolhatott bársonypuhasággal finoman és érzékien, mint ahogy azt kell.
- De. Azt hiszem, én is kellően átfagytam, szóval mehetünk – adta be a derekát és a továbbiakban, mint egy Charlie Chaplin film  némán, némi bódultsággal a szívében kezdte fürkészni Nolan vonásait.

Januári karácsony

(https://i-h2.pinimg.com/564x/d3/e3/c1/d3e3c12e75cdf025c8e45c6e42d0e6fc.jpg)

így festek  (https://i.pinimg.com/originals/90/83/21/9083210db4ff110ac36ffcbba0d66831.jpg)

song  (https://www.youtube.com/watch?v=ll09F5mVwb8)

A helyzet fokozódott, Héloise viselkedése pedig nemhogy javított, inkább rontott a helyzeten.
Az a gondolat viszont, hogy tetszik Nolannek, még mindig elég élénken élt a kisasszony fejecskéjében és nem is készült onnan egyhamar kiköltözni. Ezt pedig egyre inkább megerősítette az a tagadás is, ami Nolan részéről érkezett. A mondatok, amikkel azt hitte, meg fogja sérteni, egy nüansznyi rést se találtak a sokszor oly rideg leányzó páncélzatának felületének.
– Inkább összezavart, mint ügyes. – Héloise  erre gyengéden elmosolyodott, majd kissé felszegve fejét, ujjait finoman végigfuttatva a fiú bársonypuhaságú ajkain, azzal enyhén némaságra intve, javította ki:
- Inkább ügyes, mint összezavart – húzta fel szemöldökeit, majd kissé maga mellé nézve, enyhén a válla fölötti területet kémlelve próbálta meg megtörni a varázst. Leplezni akarta, elfedni a nyilvánvalót, pedig elég egyértelműen ott lebegett, nemcsak a levegőben, szinte mindenhol, ahol ők voltak. Nem igazán tudott az érzésein uralkodni, ezért is osztogatta oly könnyelműen kedvességét, amit Nolan persze, megint támadásnak vélt, és annak megfelelően le is reagált:
- Ha azt mondom, hogy kellemes akkor megszegem a Héloise-szabály első pontját. – Héloise nagyot sóhajtott és elég észrevehető módon forgatgatta szemeit, amit lehet, hogy Nolan nem tudott datálni? Ki tudja. Mindenesetre ezek a támadásai, visszavágásai, akár egy vívómeccs tuséi, elég szépen kivitelezettek voltak. Nagyon jól érzékelte, mikor, mivel lehet megfogni a kis fagyost. Az időjárás persze, egyre zordabbá vált körülöttük és ezen sajnos a puszik sem segítettek. Nolan reszketett a hidegtől, vagy a félelemtől, hogy Héloise esetleg valami olyasmit csinál vele, amit még eddigi életében soha nem tapasztalt. A kis hollóháti nem igazán tudta eldönteni, csak ugrált gondolatai között és mint egy bepörgött búgócsiga, kereste, honnan indult és hova is tart éppen.
– A vásárban igyunk valamit vagy üljünk be Madame Puddifoothoz? - Nolan hangja olyan élénken szelte át a levegőt, hogy egyhamar magához tért és kétszer is maga elé pillantva, mintha nem egészen jól ismerné azokat a csillogó szempárokat, amiket épp most szemrevételez ösztönösen rázta meg fejecskéjét.
- Én azt hiszem, hogy nem érzem jól magam, nem tudom, mit akarok. – keserűen nyelt egy nagyot.
- Nem veled van a gond, te nagyon kedves vagy, de valahogy ezt az egészet nem tudom kezelni. Szükségem van némi időre, hogy mindezeket átgondolhassam - magyarázkodott és olykor nyelt is egy nagyot, hogy egyik mondatából kierőszakolhassa a másikat, mert egyszerűen nem esett jól a számára ez a mentegetőzés, de hogyan is máshogyan tudott volna megoldani egy ilyen szituációt.
- Remélem, hogy finom lesz a forró csoki, talán majd egyszer iszunk együtt egyet – hangja egyre inkább szomorúbbá és vontatottabbá vált, na meg persze, folyamatosan fogyott el.
- Most mennem kell – hadarta el zavarodottan és lépteit a kastély felé irányította. Héloise talán most először nem igazán tudta, hogy mit akar ettől a mardekáros fiútól kieszközölni. Meg amúgyis, mi az, hogy kikosarazták?