Roxfort RPG

Karakterek => Futottak még => A témát indította: Benedict Destain - 2018. 10. 24. - 19:53:28



Cím: Benedict Destain
Írta: Benedict Destain - 2018. 10. 24. - 19:53:28
BENEDICT FERDINAND DESTAIN

 
(https://i.pinimg.com/564x/39/f4/9a/39f49ab7f0e7fb105ce31f16d33b534e.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/7e/2b/83/7e2b83eed36955e1fd4cb3372df2e91c.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/76/e8/40/76e8405832829f054affb3012486bc5a.jpg)

Tudni, hogy amit tudunk, azt tudjuk, ám amit nem tudunk, azt nem tudjuk; ez az igazi tudás.


 
        Alapok
 
jelszó || ahova Elliot bácsi befér oda be is megy...
így ejtsd a nevemet || Benedikt Desztéjn
nem || férfi
születési hely, idő || Little Wigborough; 1979. május 9.
horoszkóp || Bika
kor || 20
vér || fél
munkahely || gyakornok a Merlin Kutatóközpont Mágikus Szeszélyügyi Kirendeltségén.

 
        A múlt
 
1983. Az első év, aminek halvány emlékképei ott égtek még az elmémbe. Korábbról is voltak sötét árnyak, melyek bekúsztak időnként lelki szemeim elé, de aligha lehetett megkülönböztetni őket az álmoktól. Egyszerűen nem tudtam helyre tenni őket, a fülemben mégis ott csengett a bőr öv becsapódása. Eleinte nem engem értek azok az ütések, csak a padlót mellettem… apró tagjaim összerezzentek. Rövid karjaim átölelték saját testemet. Szinte hallottam saját zokogásom hangját, ami megtöltötte az amúgy csendes nappalinkat. Anyám ott ácsorgott az ajtófélfába kapaszkodva, láttam, hogy remeg és az ő könnyei is potyognak… de nem engem nézett. Apám vörösre vált arcszínén állapodott meg a tekintete. Ő is sejtette, hogy baj van?
– Kérlek, szívem… – Hallottam, ahogy remegő hangja áttöri a csendet.
Máskor megnyugtatott, ha megszólalt. Abban a helyzetben azonban, nem jelentett megoldást ez sem. Rettegve ültem és vártam, hogy apám öve a testem valamelyik pontján fog csapódni… de ez a félelem nem tűnt idegennek. Talán már korábban is volt rá példa, mégis ez volt az első igazi emlékem erről az egészről.
– Fogd be! Te meg pakolj el! – Még mindig engem nézett, a hangja visszhangként csapódott vissza a falakról. Remegő tagokkal keltem fel, és kezdtem el összeszedni a játékaimat. Szipogtam, nyöszörögtem s talán ez nem tetszett neki. Az öv megint lecsapott a kopott fapadlóra. Még gyorsabban pakoltam, és próbáltam nem figyelni arra, hogy anyám megint vad könyörgésbe kezd.
 
1989. Az év, amikor először csapódott a hátamnak az az átkozott bőr darab. Ugyanaz a régi öv volt. Megviselt volt az állandó fenyítéstől, ám vér eddig nem tapadt hozzá. Éreztem, ahogy bepiszkolódott fehér ingem anyagán átüt a vörös folt. Minden porcikám remegett, de nem zokogtam, nem folytak a könnyeim… hanem vicsorogtam. Ujjaim vadul markolták a párnám huzatát és arra gondoltam, hogy: gyűlölöm azt az embert… hogy meg akarok szabadulni tőle… elszökni.
Ezt a kis gondolatot persze gyorsan félre sodortam. Nem azért, mert gyáva voltam hozzá… őrült vakmerőség tombolt bennem, elszánt voltam, de megcsapta a kinti üvöltözés a füleimet. A szokásos érzés kerített hatalmába. Tudtam, hogy én vagyok a fal közte és anyám között és, hogy én fogom fel az ütéseket, amiket ő kapna.
– Ki fogod bírni… – súgtam magamnak.
 
1990. Megérkezett a levél a Roxfortból… pontosan azon a napon, amikor apám alkoholtól bűzlött. Hallottam, ahogy morgolódva lép ki a kandallóból, egy halk pukkanást követően. „Az az átkozott Minisztérium…” Ennyit hallottam. Már a születésem előtt is ott dolgozott, egészen pontosan a Varázslény-felügyeleti Főosztályon. Jobb pillanataiban leült és arról mesélt, milyen kiváló tanulmányokat írt korábban, és hogy az egyik professzora juttatta ehhez a remek álláshoz, akivel hosszú évekig együtt is dolgozott. Büszke volt rá. Másnapokon azonban idegesen jött haza, üvöltözött, hogy gyűlöli az egész Minisztériumot. Részegségre viszont addig a napig nem volt példa.
– Drágám! – Anyám lelkesen rángatott be apámhoz a nappaliba.
Próbált úgy tenni, mintha nem látná, hogy baj van… mintha azt remélte volna, hogy a kezében lóbált levél félresöpörhetné apám mogorvaságát. Kihúztam a karomat anyám ujjainak szorításából és tettem hátra egy lépést. Megint átfutott rajtam a rettegés, még ha tudtam, a mai napot is be kell nyelnem. Csak őszig kell kibírnom… csak addig, mert akkor majd megszabadulok tőle, és jó pár hónapra lesz egy biztos menedéken innen. Talán egy pillanatra abba sem gondoltam bele, hogy ezzel anyám lesz az első számú célpont.
– Fogd be, asszony! – Emelte fel a hangját és belerúgott a dohányzóasztalba. Az öreg szerkezet szinte azonnal megadta magát. Egyszerűen összeomlott. A porcelán váza a földre bucskázott és hatalmas zajjal apró darabokra tört. Anyám kezében ott volt a pálcája, elgondolkodhatott rajta, hogy esetleg feltakarítsa… de valamiért mégsem mozdult. Ő is érezte volna azt a rettegést?
– Elküldtek! Elküldtek, mert nem tudok koncentrálni a feladatomra! – üvöltötte apám bele a ház csendjébe.
 
◊◊◊

Felszabadult sóhajtás hagyta el az ajkaimat, ahogy apám arca és a peron egyre csak távolodott. Éreztem, hogy valami hatalmas teher szakad le rólam s ahogy teltek az első napok a Griffendél klubhelyiségében egy egészen másik oldalam mutatkozott meg. Barátaim lettek, többek között Jason és Kate, akikkel hamarosan elválaszthatatlanok lettünk. Közösen tanultunk, együtt fedeztük fel a Roxfort minden furcsaságát. Hamarosan annyira megszerettem a kastélyt, hogy a nyári szünetre sem nagyon akartam hazamenni… de kénytelen voltam.
Csendben húztam meg magam a szobámban. Csak enni mentem ki, de nem beszéltem a szüleimmel. Apám, ha úgy tartotta kedve, bejött a szobába. Nem ütött meg, talán azért, mert jól sikerültek a vizsgáim. Állandóan azt mondta: – Ez az én fiam, egy tehetséges varázsló…
Hosszú évekre így maradt ez a dolog. Amíg teljesítettem dicsért, sőt elkezdett elhalmozni a szeretetével. Mindent megvett nekem, amit csak kértem. Természetesen eddigre meg is tehette, mert bár a Minisztériumban nem dolgozhatott többé, a Godrikon óraadó tanárként kiváló keresetet zsebelt be. Mintha minden tökéletessé vált volna körülöttünk… kezdtünk normális családdá kovácsolódni. A korábbi események pedig lassan elvesztek a múlt homályába. Apám és anyám szívesen látták a barátaimat, sőt még az első barátnőmet, Mirandát is meghívhattam a házunkba. Hét év telt el békében.
 
1997. Elvégeztem a Roxfortot, a legjobb tudásom szerint. Apám pedig készen állt arra, hogy bemutasson valakinek az egyik egyetemen. Arra nem is gondoltam, hogy egyenesen egy felvételire fog elrángatni… méghozzá a Godrikra, a Varázslény gondozói szak bizottsága elé. Nem jegyeztem meg a vaskalaposnak kinéző fickó nevét, akivel kezet kellett fognom. Egy furcsa, grimasz szerű mosoly futott át a bajsza alatt. Tett hátra egy lépést és a zsebéből egy zsebkendőt rángatott elő. Alaposan végig törölgette vele az ujjait, mintha valami fertőzéstől tartana.
– A jegyei alapján bejuthatna hozzánk – magyarázta apámnak. – Frank, kiváló fiad van.
Megráztam a fejemet. Még talán kínomban el is vigyorodtam, mert olyan dolog történt, amit képtelen voltam elhinni. Tudta nagyon jól, hogy máshova jelentkeztem, hogy nem akarok lényekkel foglalkozni. Úgymond nem terveztem a nyomdokaiba lépni. Remegés futott át rajtam, mert mintha csak valami portéka lennék úgy méregetett az a valaki, apám pedig többször vállon veregetett.
– Ne…
– Remek szak és bizonyára jól elvégzi, akárcsak az apja.
Megint megremegtem, ahogy tenyere a hátamnak csapódott. Nem akartam, hogy megérintsen, ezért erőszakosan taszítottam félre magamtól. Én is tettem egy lépést hátra, hogy távolabb kerüljek tőlük. Elsőre csak hápogtam, meg pislogtam, mert apám szemében újra megláttam azt az ijesztő fényt, amit annak idején otthon.
– Nem akarok erre a szakra jönni, én máshova jelentkeztem.
Hátat fordítottam és elrohantam. Hallottam, ahogy az öreg szabadkozik miattam, de nem érdekelt. Menekültem onnan, jó messzire… habár tudtam: akármi is lesz, nem sok választásom marad. Előbb-utóbb haza kell mennem és akkor alaposan elver majd megint. Így is lett. Éjszakára három vérző seb csúfította el a hátamat. Mégis én győztem. Én győztem, mert szeptembertől az általános magitudomány szakon kezdtem meg a tanulmányaimat.
 
1998. A háború éve. Még mindig borzongással tölt el, ha rágondolok. Nem jártam meg túlzottan és a közeli családomat sem érintette annyira mélyen, hiszen apám és anyám külföldre menekültek és egy romániai kisvárosban húzták meg magukat. Csak én maradtam a Királyságban, amíg lehetett jártam az egyetemet, de amikor végképp elszabadult a sötétség...
A barátnőmmel Berwick-upon-Tweedbe menekültünk, ahol a Pye család, Menedéknek nevezett házában húztuk meg magunkat. Onnan is csak egy rajtaütés alkalmával álltunk tovább, amit éppen megúsztam élve. A lábam azóta is viseli az átok nyomait, amik eltaláltak. Aprócska sántítás, máskor éles izomfájdalom a vádlimban… hol így, hol úgy, de a mindennapjaim részévé vált.
Hányszor szisszentek fel még a mai napig is egy rossz lépésnél. Hányszor villan lelki szemeim elé a rengeteg szörnyűség képe és a menekülésé… nem magam miatt menekültem, hanem a barátnőm miatt. Miranda a háború végéig mellettem maradt. Sárvérű volt s én őrülten szerelmesnek éreztem magam. Ha kellett, hát elé álltam volna, hogy engem találjon az átok. Ő 1998 nyarán mégis elhagyott. Azt mondta, neki túl sok volt, új életet akar kezdeni, távol a borzalmas emlékektől.
 
1999. Január volt, mikor újra találkoztam Mirandával egy kávézóban. Azt mondta oda akarja adni a könyveket, amiket kölcsönvett.
Hosszú perceken át vártam. Bámultam a fekete folyadékot a fehér csészében. Nem tudtam rávenni magam, hogy belekortyoljak. A gyomrom görcsösen rándult össze, ha csak eszembe jutott a kék szempár és a szőke tincsek. Csakhogy azok nem bukkantak fel még órákkal később sem… így a kávé kihűlt, én pedig ültem ott, mint egy idióta, várva, hogy még egyszer újra láthassam – habár tudtam, nem fogom.
Úgy megfogtam volna a kezét, hogy megint érezzem a bőre puhaságát ujjaim alatt. Annyira szívesen meséltem volna el, hogy a professzorom segítségével én is – mint asszisztens – bekerültem a Mágikus Szeszélyt kutató központ kirendeltségére. Csak hogy nem jött el, így ajkaim sem formázhatták meg azokat a szavakat… és nem érinthettem őt sem újra.
 
 
        Jellem
 
Nem voltam soha lobbanékony. Addig legalábbis semmiképpen, míg apám rám nem akarta kényszeríteni az akaratát a szakválasztásnál. Undorodtam tőle, egészen kiskorom óta. Ha csak megláttam az arcát, saját zokogásom hangja csapta meg a fülemet, amint a takaró alatt remegtem. Talán ez vitt arra, hogy szembe szálljak vele akkor, talán az a gondolat, hogy szökni akarok segített kimondani azokat a szavakat.
Nem féltem tőle, inkább csak a fájdalomtól, amit okoz… vagy amit okozhat az anyámnak. Őt akartam védeni, neki akartam egyedül jót egész életemben – leszámítva a barátaimat és életem első, egyetlen szerelmét. Miatta nem akartam magamat menteni, inkább feláldoztam érte a reménybeli szabadságom. Aztán ugyanezt tettem később Miri esetében is. Megfogtam a kezét és addig menekültem vele, míg meg nem úsztuk a háborút mindketten, ép bőrrel.
Hogy beszéltem-e bárkinek az érzéseimről valaha? Nem hiszem. Mirandának is éppen csak annyit mondtam, hogy szeretem. Nem meséltem a hátamat csúfító sebhelyek történetéről. Talán azért, mert nem is kérdezett. De bizonyára akkor is csak valami hazugság maradt volna.
    
   Apróságok
 
mindig ||   csend, magány, olvasás, könyvtárak, kávé
soha || hangzavar, fájdalom, koffeinhiány, megrongálódott könyvek, elveszett szemüveg
hobbik || kávézok és a könyvtárban ülök, ha tehetem
merengő || A legjobb, amikor megkaptam az első csókomat és ölelésemet Mirandától.
A legrosszabb, amikor a lány szakított velem.
mumus || Egy levél, amin az szerepel, hogy kicsapták és nem foglalkozhat többé a kutatásaival.
Edevis tükre ||  Megfejteni a mágikus szeszély – tudományos nevén anomália – végső okát.
százfűlé-főzet ||  Keserű, kávés ízű és ehhez passzolóan sötét, feketés árnyalatban pompázik.
Amortentia || Eper és virágok illatának keveréke, ami a tavaszt idézi.
titkok || Életem legnagyobb titka, hogy apám még tizenhét éves korom után is gyakran elvert.
azt beszélik, hogy... ||A hátamat csúfító sebek egy vérfarkassal való találkozás nyomai.

 
 
        A család
 
apa ||   Frank Ethan Destain; 69; félvér, borzalmas
anya ||   Margaret Eve Wright; 45; félvér, egyre ridegebb
 
Családtörténet ||
Apám sokszor azt mondta: legyek büszke a családnevemre. Nagy múltú a Destain család, mégsem sokukat ismertem. Egy-egy unokatestvéremmel találkoztam még egészen kisgyerekként vagy éppen a Roxfort falai között. Nem kötött hozzájuk sok minden. Apám távol költözött tőlük, egészen pontosan Londonba és minket is odarángatott. A mi családunk nem vett részt a háborúban, de ha megkérdeztem valaha, hogy a többi Destain is ilyen-e, ő csak vállat rántott.
Anyám ágáról még kevesebbet tudok. A Wright családban sok mugli és sok boszorkány is megfordult, de a szűk körben csupán Margaret, a legidősebb lány került a Roxfortba. A többiek mind varázstalanul élték az életüket. Ezért is kellett menekülni anyámnak, a rokonság miatt.

 
 
        Külsőségek
 
magasság || 178 cm
testalkat || Vékony
szemszín || Kék
hajszín || Szőkésbarna
kinézet || Mindig is törékeny alkatom volt. Nem izmosodtam meg az évek során, még a könyvek cipelésétől sem. A sportolásban sosem leltem örömömet, ezért a kviddicspálya melletti lelátokon is csak nagyokat ásítva ücsörögtem, alig várva, hogy megint olvassak. Talán csak akkor kezdtem el figyelni a külsőségekre, mikor megismertem Mirit. Neki tetszeni akartam. Ezért a hajamra és a ruháimra is egyre nagyobb gondot fektettem. Ez pedig a mai napig megmaradt – még ha ez az erőfeszítés nem is látszott annyira.  
 

 
 
        Tudás és karrier

pálca típusa || Fűz, a magja főnix toll, 11 hüvelyk
végzettség ||Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
RAVASZ eredmények:
Asztronómia: K
Bájitaltan: K
SVK: V
Bűbájtan: V
Számmisztika: K
foglalkozás || Gyakornok
iskola ||         
Griffendél Godrik Akadémia
szak || Általános magi-tudomány
varázslói ismeretek || Amikor először vettem fel az Asztronómiát, tudtam, hogy az a nekem való tudományág. Nem csak azért, mert sötétben, mások állandó csevegése nélkül élvezhettem a távoli csillagok bámulását. Egyszerűen imádtam az egészet. Főleg a mágia elméleti tanulmányázását élvezem, de mivel annak magastudományát tanulom már évek óta, elkerülhetetlen volt, hogy jobban elmélyedjek a gyakorlati részben.

 
       Egyéb
 
avialany || Miles Heizer



Cím: Benedict Destain
Írta: Esmé Fawcett - 2018. 10. 24. - 20:18:11
Kedves Benedict!

Nagyon szép és tartalmas előtörténetet olvashattam, benne megtapasztalva minden mélységgel és magassággal. Örülök, hogy olvashattam ezt a tüneményt. Kívánom, hogy megtaláld a helyed a játéktéren is, ahogy az életben, mert az előtörténeted ezennel...


(https://i.imgur.com/GwXAEIy.png)


Gratulálok!
Az eligazító PM pedig hamarosan érkezik!