Roxfort RPG

Karakterek => Elliot O'Mara => A témát indította: Elliot O'Mara - 2017. 12. 13. - 11:31:04



Cím: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 12. 13. - 11:31:04
Roxforti birtok, több helyszín

(http://i.pinimg.com/originals/06/20/d0/0620d088ae49b3f6556e8c8db09e9ba1.gif)


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 12. 13. - 11:34:13
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Újabb borongós nappal lepett meg az április ezen a reggelen. Nem különösebben zavart, hiszen a bóklászáshoz éppenséggel ez is megfelel, ha nem szakad egy jó adag jeges eső az ember nyakába. Nathanielt kora reggel hagytam otthon, szándékosan ügyelve arra, hogy még a „hajnali” futása előtt ébredjek és egy erős kávé után osonjak ki a házból. A Szárnyas Vadkanba érkeztem ugyan, de szinte azzal a lendülettel, ahogy pukkant a kandalló, léptem is ki a hátsó ajtón. Nem akartam egy újabb csetepatét a Félszeművel, főleg azután, hogy Shirley annyira felbosszantotta januárban.
A szombati tömeg szokás szerint már ilyen kora délelőtt gyűlni kezdett. Kislányok lelkendeztek a Mézesfalás kirakatat előtt, hogy milyen remek, szívecskét formázó, szerelmi bájitallal felturbózott csokoládékat lehet venni. Érdekes… – Hümmögtem magamban, ahogy megálltam és én is megbámultam az üzletet. Sajnos a kíváncsiskodók fejétől nem sok mindent láttam, csupán egy túl élénk, rózsaszín feliratot, ami az új édességet hirdette. Ennél még a vigyorcsoki is sokkal, de sokkal izgalmasabb volt.
A lábaim még is a bejárat felé vittek, szinte önkéntelenül löktem be az ajtót és sétáltam a túlzottan is babarózsaszín állványhoz, ahol gondos kis csomagokban várakoztak vevőre az édességek. Az arcomat eltakartam a tenyeremmel, nem kéne hogy az a sipákoló boszorkány – aki az üzlet jelenlegi tulajdonosa lehet – kikergessen. Óvatosan nyúltam az egyik csomagért, úgy tettem, mintha megnézném, majd egyszerűen zsebre vágva távoztam az üzletből. A banyát lefoglalták a vásárlók, így könnyű dolgom volt.
A macskaköves járdán álltam meg, valamivel távolabb és vettem elő az édességet. Alaposan megnéztem magamnak az ínycsiklandozó csokoládé szíveket. Gonosz vigyor ült ki az arcomra, miközben a pálcámat kerestem. Jó lesz ez még valamire – állapítottam meg és a pálca hegyével a „Szerelmibájital a forró helyzetekre” feliratot egyszerűen átírtam: „Eperes krémmel töltött csokoládéra.”
Így elég unalmasan hangzik… – állapítottam meg, majd a pálcával együtt újra a zsebembe süllyesztettem. Ezután indultam csak meg a Szellemszállás felé, hogy aztán azon keresztül, a furcsa, csapkodó fűz irányába jussak végre a roxforti birtokra. Nem kedveltem különösebben ezt a helyet és nem azért, mert ötödikben – tenném hozzá: teljesen indokolatlanul – kicsaptak. A legutóbbi rossz emlékem foglalkoztatott… amikor Merelt látogattam meg. Tudtam, hogy megbántottam, jóvá akartam tenni, de fogalmam sem volt hogyan… ezért csak meg akartam nézni, jól van-e egyáltalán. Természetesen jó távolról, nehogy az egyik tőrrel vagy késsel, amit éppenséggel pont én adtam neki, meg találjon szurkálni.
Az alagutat lényegében könnyen megtaláltam, de egyedül, tudva, hogy a túloldalon csupán egy agresszív fa vár rám, unalmasnak, mocskosnak hatott. Séta közben elővettem az édességet újra.
– Egy darabból még nem lehet probléma…  – morogtam magamnak és egy vállrándítással kibontottam az édességet.
A csomagolás hangosan zörgött – legalábbis a járat kísérteties csendjében –, ahogy kivettem a csokoládét és bekaptam. Lassan forgattam a számban élvezve az ízét, ami cseppet sem hasonlított eperre. Ez málna. A fenébe, elrontottam a feliratot! – gondoltam vigyorogva.
Az elkövetkezendő percek bódult vigyorgással érkeztek és legalább ilyen jó kedvvel pillantottam meg végre a fényt. Szokás szerint ki akartam nyújtani egy pálcát, hogy egy Immobilusszal mozgásképtelenné tegyem a fűzt. Amint ez megtörtént, már másztam is kifelé, de a növény vadul csapkodott.
– Mi a szar?  – üvöltöttem el magamat, ahogy bukfenccel elkerültem az csapását, majd négykézláb, kissé idegesen kúszva kijutottam a fa támadó ágai közül, de a vádlimat még így is komoly ütés érte egy vékonyka ág részéről.
Lihegve terültem el a zöldellő fűben – ahogy végre sikeresen kijutottam a veszélyes területrő. A tekintetemet a felhős égre emeltem.
– Merlin szaros szakállára!  – kiáltottam bele megint a csendbe és felemeltem a pálcát szorongató kezemet… legalábbis én azt hittem azt szorongatom. Ehhez képest a csomag csokoládé volt az.
Zajt hallottam.
Hirtelen ültem fel és néztem körbe, hátha megpillantom, ki vagy mi a forrása. Reméltem, hogy nem egy tanár vagy egy fontoskodó diák. Nem akartam több bajt hozni magamra a kelleténél, így is elég hosszú a lista a Roxfortban elkövetett bűneimről.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2017. 12. 13. - 16:18:34
"Capitulatus!" ordítottam, pálcámat az éppen felülni szándékozó idegen alak irányába. A kezében lévő tárgy hatalmasat perdült a levegőben, majd távolabb a nyirkos gyepen landolt. Amikor hajnalban felébredtem, pár óra gyötrelmes alvás után, először feltettem főni egy kancsó citromfűteát a szobám sarkában ácsorgó, kicsiny cserépkályha tűzforró sarkára. A kanna csőrén kiáramló forró gőz, finom citromillattal töltötte meg a szoba kissé avíttas levegőjét. Ablakot nyitottam. A szerelem hónapjának tulipánillata már felsejlett a korai szellők cirógatásában, ám a kemény tél zordon hidege még hófoltokban emlékezett birodalmára, a terebélyesebb fák tövében, vagy az árnyékosabb völgyek medrében. A kicsi szobában gyorsan kicserélődött a levegő, összehúztam bordó köntösömet, a fütyülő kannát pedig megszabadítottam illatos, napindító tartalmától. Szokásomhoz mérten, jóval előbb ébredtem, még a kastély szellemeinél, és festményeinél is. Még kissé álmatagon végigbotorkáltam a folyosón, hová beszűrődött az egyre magasabbra tápászkodó Nap, napról napra erősödő fénye. Mire a kastély előtti kertbe értem, az ég aranygömbje, szürke felhőréteg mögé veszett, s olybá tűnt, egy borongós napnak nézek elébe. Túraútvonalam ezúttal sem tért el a szokásostól. Egészen a birtok széléig sétálva, először Hagrid kunyhója felé vettem az irányt. A domboldalról csodás reggeli kilátás nyílik a Tiltott Rengeteg fáira, és a távolban emelkedő-süllyedő lankákra. A kunyhó mögött azonban tejfel fehérségű köd ült. Olyan kilátás fogadott, mintha az öreg vadőr házán túl, egy csapással elszelték volna a világot, és a mindenségbe, vagy a semmisségbe tekintettem volna, egyszerre. Kissé csalódottan, reggeli látványorgazmusomtól megfosztva folytattam utamat, a kastélyudvarra, ahol keresztbe szeltem a repülőgyakorló pályát. Áthaladtam a virágágyások között, és utamat egyenesen a Magányos Tölgy irányába vettem. Emlékek sokasága fűzött a parktól távolabb eső hatalmas fához. Feliciával, még diákként sokszor ezalatt a fa alatt találkoztunk. Azt fontolgattam, hogy még a tanítás megkezdése előtt, leheveredek alá, pár percre, amennyiben nem vizes a talaj, és persze nem lát meg senki. Ahogy közelebb értem, a fa hevesen csapkodni kezdett. Megtorpantam. Szemöldökömet értetlenül ráncolva meredtem a mozgó fa irányába, majd méltatlanul körbepillantottam. A Fúria Fűz állt előttem, pár méterrel, holott teljességgel biztos voltam, hogy észak felé, a tölgy irányába indultam. Földbe gyökerezett a lábam az értetlenségtől. Mi van veled Tyrius, bolondgombát főztél reggel, nem citromfüvet?
Fordulni készültem, hogy semmissé téve ezt az igen kriminális tévedésemet visszafelé induljak, ezúttal biztosan a tölgy irányába, azonban a "tréfás" áprilisi reggel, újabb csavart írt a nap történetébe. A semmiből, egy emberalak került elő, majd a fa elől menekülve a földre esett. Megiramodtam, magam előtt szétvetve a derék magasságúra nőtt kákafüvet. A földről éppen feltápászkodni készülő alak nem hordott talárt, számomra, habár nem meglepő, de teljesen ismeretlen volt, és első pillantásra valamivel korosabbnak tűnt egy végzős roxfortosnál. Reflexből megszabadítottam keze tartalmától, majd mindenre felkészülve közelebb léptem, pálcámat magam előtt tartva.
"Igazolja magát." mondtam lassan és hidegen, kissé zihálva a sprintelést követően...


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 12. 14. - 17:08:43
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
A fájdalmas csapást követően, égő vádlival fetrengve azt gondoltam: Ez a nap már nem lehet rosszabb. Elvégre megsérültem, bájitalos csokit ettem unalmamban és tuti biztos voltam benne, hogy még a ruhám is kiszakadt. Különös, hogy az ilyesmi mennyire zavar, mióta saját pénzem van. Azelőtt könnyedén elaludtam bármelyik erdőben, a sáros földön, avarban, de akár egy bűzös pocsolya mellett is, koszosan, szakadt nadrágban. Nem is volt igazán alkalmam a külsőmmel foglalkozni. Csupán az elmúlt hónapokban lettem olyan gőgös és beképzelt, hogy indulás előtt fekete hajam minden tincsét finoman megigazgattam.
Nem áll jól ez a ficsúrság O’Mara… nagyon nem.. – búgta a belső hang, szokás szerint ott csengett benne az a gúny, amit a szalag megkaparintása óta éreztem. Bámultam a kezemben szorongatott csokoládé csomagot. Összefutott a nyál a számban, ahogy felidéztem a korábbi szem kellemes ízét, a málna enyhe savanyúságával. Szinte áhítoztam egy újabb darab után, de még mielőtt bármit is tehettem volna zajt hallottam. Mozdulni akartam, felpattanni és támadni, de már csak a Capitulátust hallottam meg, ami egyszerűen odébb taszította a csokoládés csomagot a fűre.
Felültem és csalódottam néztem utána, majd arra a valakire, aki a támadást intézte. Valami öregembernek tűnt első ránézést – másodikra nem tudom, mert jobban érdekelt a csoki, amit az imént csentem el a Mézesfalás bűbájos banyájának orra elől.
– Igazolja magát – szólalt meg kissé lihegve az alak.
MI VAN?! A gondolatam szinte üvöltöttek a felháborodottságtól. Ráadásul ekkor vettem csak észre, milyen közel került hozzám és jobban megnéztem magamnak. Hát tényleg valami vén alak volt azzal az ősz szakállal és hosszú hajjal. A francba, még tanárból is egy dilist kellett kifognod, O’Mara! Szinte kiáltozott bennem az indulat, ahogy végig mértem. Milyen bolond intéz már egy támadást egy tasaknyi csokoládé ellen?
Egy pökhendi: – Hah?  – szaladt ki a számon.
Aztán egyszerre szembesültem vele, hogy a helyzet még koránt sincs veszve. Elvégre Merel is megmondta, hogy babapofim van és Montrego is már számtalanszor szívatott hasonló megjegyzésékkel. Nagyon is tudtam, hogy könnyedén beszivároghatnék az iskolába, én most még is elborzadó fejjel bámultam az alakra. Nathaniel miatt már szinte ismertnek számított az arcom, hiszen a Próféta pletykarovata nem egyszer lehozta, hogy az örült agresszióm miféle módon tette tönkre őt és a kiadóját.
Talán a fickó nem olvasott ilyeneket. Nem láttam a szemében csillogni a felismerés fényét. Ez pedig olyan mértékben megnyugtatott, hogy szenvtelenséget erőltetve a hangomra egyszerűen hazudtam. Nem volt nehéz dolgom, egész jól megy. Már megtanultam hogyan kell tökéletesen színészkedni.
 – Miért kéne igazolnom magam, tanár úr? Hiszen ismer  – magyaráztam és kissé szűkre húzott szemekkel ismét végig néztem rajta.
Vedd már be, nagypapa és húzz el! Erősen koncentráltam, majd hozzá tettem: – Csupán a reggeli sétára indultam egy kellemes adag csokoládéval.
Felkeltem lassan a földtől. Leporoltam a ruhámat és persze - kissé hátrafordulva . láttam is, hogy a vádlimon a nadrág átnedvesedett a vértől és több ponton alaposan ki is szakadt. Sóhajtva próbáltam ránehezedni a sérült végtagra, de nem ment. Felszisszentem.
– Bocsánat, de el kell látnom a sérülésem…  – mondtam és azt hittem, ha elsántikálok a kastély felé legalább elhiszi, hogy diák vagyok és békén hagy.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2017. 12. 14. - 20:26:59
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK

-Elliot-

Ahogy a kissé tiszteletlen hangnemet megütő idegen lassan balanszírozva felegyenesedett, tekintetem a felhasadt lábára vetődött. Hevesen lapozgattam emlékeim között... Miért kéne igazolom magam tanár úr? Hiszen ismer... Ki ez, és miért mondta ezt? A szavak visszhangként ismétlődtek koponyám csontketrecében. Senkivel nem léptem még kapcsolatba, amióta megérkeztem a Roxfortba, mégis honnan ismerhetném? És ő, honnan ismerhetne engem? A kapcsolat gyökerét régebbről is elkezdtem kutatni, a legrosszabbtól tartva. Felicia meggyilkolása óta, a paranoiánál éppen hogy könnyebb kísértetek árnyékai lebegtek a mindennapjaim körül. Ha valaki egy kicsit is kilógott a körülöttem lévő világból, hajlamos voltam az én világom elleni támadásra való lehetőségnek vélni. Biztos voltam benne, hogy ezzel az illetővel még nem találkoztam. Másodjára végigfuttattam rajta jéghideg tekintetemet. Nyeszlett gyerek volt, első ránézésre mégis idősebb személy benyomását keltette. A szeme, elárulja az ember korát, és ennek a srácnak ravaszan csillogtak lélektükrei. Aurori pályafutásom során, számtalan sötét lelkű emberrel találtam szemben magamat, ő nem volt közülük való, éreztem. Lassan leengedtem a pálcámat. Ekkor pillantottam meg a fűben heverő csokoládét. Konstatáltam, hogy sikeresen lefegyvereztem... vagy inkább cukormentesítettem(?) egy hazudós, csokizabáló balfácánt, aki nyilvánvalóan tilosban járt. Borzasztóan megalázó helyzet volt, az addig is bravúros fordulatokkal kecsegtető nap, ismételten hatost dobott, pedig még kilenc óra sem volt. Az idő sürgetett, nem késhettem el a hamarosan kezdődő tanóráról, ezért jobb megoldás híján megragadtam a fiú felkarját, és lendületesen magam után rántottam, mondhatni figyelmen kívül hagyva a felszakadt lábát. Egyébként sem tűnt túlságosan súlyosnak ahhoz, hogy pár perc alatt ne lehessen rendbe rakni.
"Ne nézzen madárnak." sziszegtem, és közben majd felrobbantam mérgemben. Hol van ilyenkor a gondnok, akinek a feladata volna taknyos kölykök után rohangálni? Megalázónak éreztem, hogy minden lében kanál Frics módjára, nyakon kell csípnem valakit.
"Nem tudom ki maga, és azt sem, hogy milyen módon került ide. De jobban teszi, ha sürgősen beszámol róla, hogy mit keres az iskola területén. Felteszem jogtalanul." morogtam, egysíkúan, színtelenül, és nagyot rántva karján, egy közeli sziklára ültettem. Teljes bizonytalansággal fürkésztem tekintetét. Erősen reméltem, hogy nem csupán a zavar fakasztotta hazugságra az előttem ülő fiút. Mert ha kiderülne, hogy valóban diák, és én ilyen méltatlanul bántam el vele... Nos az finoman szólva is kellemetlen következményeket vonna maga után. Borzalmas, hogy alig pár napja érkeztem, és máris ilyen ügyekbe csöppenek. A felerősödő szél, orkánszerű süvítéssel fújt öreg szaxofonjába, a magas káka közül egy csapat fekete madár reppent szét, hirtelen felkaptam tekintetem. Az a kellemetlen érzés öntött el, mintha nem először lennék itt, ezen a helyen, ebben az időben, ezzel az emberrel. Málnaillatot hozott a szél, nyálam híggá vált, és kirázott a hideg. A kavargó fellegekből, homlokomra esett egy kövér esőcsepp...


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 12. 14. - 22:13:59
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Hányszor kell az embernek elismételnie, hogy utálja, ha rángatják? Hányszor kell még leátkoznom egy fejet, hogy érthető legyen az óhajom a világgal szemben miszerint: kezeljenek már végre emberi lénynek. A düh lüktetett bennem, útközben már a pálcám után kutattam, hogy ha szükséges azzal szabadítsam ki magam az erős ujjak szorításából.
Legutóbb Nat volt velem ilyen erőszakos, mikor egy nem éppen kedves kirohanásom után egyszerűen benyomott egy hideg zuhany alá. Nos, az a tette egészen lenyűgözött, míg ez egyenesen bosszantott. Még is megálltam a pálcám előrángatása kellős közepén, miközben a meg sem állt. Talán jobb ötlet ezt először hidegvérrel, nyugodtan kezelni, O’Mara! – szinte rám parancsolt a karomon díszelgő bársonyszalagnak titulált hang. Tudtam, hogy ő buzdít általában agresszivitásra, most még is „hidegvérről” na meg „nyugalomról”… hát nem, azt már nem! Elliot O’Mara nem nyugodt, sőt kifejezetten ideges ebben a percben, amit ez a nagypapó külsejű keménygyerek fog megszívni.
Hirtelen nem érdekelt, hogy egy pillanattal korábban még fájt a lábam. Most csupán tompán éreztem, sokkal jobban foglalkoztattak a bennem tomboló indulatok. Készen álltam arra, hogy ezeket felhasználva akár meg is szabaduljak tőle.
– Ne nézzen madárnak.
Felmordultam a megjegyzésre.
– Annak éppen nem nézlek, nagyfiú, csak egy mogorva vénembernek…  – dörmögtem magamban, olyan halkan és érthetetlenül, hogy talán meg sem hallotta. Mellesleg már eljutottam arra a pontra, hogy nem foglalkoztatott volna, ha ez a kis információ éppenséggel a füléig jut.
Egy újabb nagy rántást éreztem.Mi a franctól ilyen erős? Van vagy hetven éves! Bosszankodva próbáltam kiszakítani a karomat a szorításából, de nem sikerült. Talán még is csak a pálca kellett volna, mert akkor elkábítom és vége a mókának... csak hát ez a gyengém. Szeretek szórakozni, főleg mások bosszantására és ő kifejezetten olyannak tűnt, akivel élvezném a dolgot.
– Nem tudom ki maga, és azt sem, hogy milyen módon került ide. De jobban teszi, ha sürgősen beszámol róla, hogy mit keres az iskola területén. Felteszem jogtalanul.
Úgy ültetett valami sziklára, mintha valami rongybaba lennék. Ekkor hasított bele újra a fájdalom a vádlimba, így ahelyett, hogy felpattantam volna egyszerűen a szemébe néztem. Rá is vicsorogtam kicsit, jelezve, hogy bizony oka lenne félni. Lehet, hogy sovány és alacsony vagyok, de gond nélkül leátkozom róla még a gatyáját is… meg azt is, ami alatta van – feltételezhetően.
– Nos, éppenséggel más tulajdonában lévő édességet is bűncselekmény csak úgy elvenni, tanár bácsi…  – böktem a fejemmel a csomag csokoládé felé. – Tegnap találkoztunk a folyosón és ilyenekkel vád…  
Megremegtem hirtelen.
Véletlenül mozdítottam meg a lábamat és most olyan fájdalom nyilallt belé, hogy azt hittem menten összecsinálom magam. Ekkor éreztem meg, ahogy két-három nagyobb esőcsepp landolt a fejem búbján. Ebbe is beleborzongtam, bár egészen másképp, mint korábban. A fájdalom miatt ugyanis össze kellett szorítanom az ajkaimat, hogy ne kiáltsak fel – mert Elliot O’Marának még a kínzás sem fáj annyira, hogy kiáltozzon. Az esőt azonban gyűlöltem mindig is, ezért egy halk morgással konstatáltam, hogy még koszosabb lehetek, mint eddig. A szél is felerősödött.
– Na jól van nagypapa, szedjük magunkat, mert elázunk és az nekem ma már végképp sok volna! – mondtam és előrántottam mégis a pálcámat. Persze nem rá szegeztem, hanem az édességre. Csak halkan mormoltam el: – Invito csoki!
A csomag egyszerűen a kezembe röppent, majd fájdalmak között nagy nehezen feltápászkodtam, hogy elinduljak bicegve a kastély felé. Már hátat fordítottam neki, mikor újra megszólaltam.
– Odabent beszélhetünk talán őszintén… de csak miután rendbe tettem a lábam.  – Tettem hozzá, hogy lássa, egy tolvaj is tud igazán nagylelkű lenni.
A sorsnak azért hálás voltam, hogy nem tudott azzal a bizonyos „kínia fickóval” beazonosítani, akit annyit láttak Nat Forest társaságában. Nem lett volna jó baj hozni az új otthonomba, főleg nem Nathaniel nyakára… képes lenne azon is bepipulni.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2017. 12. 15. - 12:51:35
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK

-Elliot-

Az esőcseppek, ütemtelen sebességben szaporodtak. Kimúlásuk, ahogy a földre toccsantak, valódi zenét képeztek azonban. A tolvajom bicegve indult az iskola felé. "Na jól van nagypapa..." kezdte, én pedig valósággal gyökeret eresztettem a döbbenettől. Születésemtől fogva hófehér hajam, valóban idősebbnek mutatott mindig is, no de nagypapa... Tétován a szakállamhoz nyúltam, talán az teszi. Kerekre nyílt szemekkel figyeltem a helyzetet. Kívülről komikusan hathat az egész, átélni viszont igazán kellemetlen. Nem értettem mi a fene történik, már-már a reggeliek függvényében arra véltem következtetni, hogy megbolondultam. Egész egyszerűen el kellett volna kábítanom, amint megláttam, akkor megszabadítottam volna magamat attól a tragikus kellemetlenségtől, hogy egy doboz csokoládét pálcának nézzek... Vagy hogy egy mitugrász gond nélkül beszóljon. Mikor észbe kaptam, vettem észre, hogy szó nélkül követem az idegent az iskola felé. "Jó hogy nem terítesz neki vörös szőnyeget..." gondoltam bosszankodva, mikor az oldalsó bejárathoz értünk. Késő bánat. A keskeny udvaron már zajlott az élet. Pár tanuló, párfős klikkekben kört, vagy háromszöget, esetleg párt alkotva, elszórva a parkban házit másolt, vagy csak ártalmatlanul beszélgetett. Úgy véltem immár bölcsebb, ha belemegyek a fiú játékába, a lehető legkevesebb figyelmet magunkra terelve. Az már bizonyos volt, hogy nem diák, viszont halvány lila gőzöm nem volt így tehát, hogy mi az ördögöt keresett itt. Résen voltam, kabátom alatt kezemet a pálcámon tartva kísértem az épület bejárata felé. Nem éreztem, hogy bárki, vagy bármi is veszélyben lenne, de jobb a félelem, mint az ijedtség. Az utolsó szavai hoztak zavarba leginkább. Hogyhogy odabenn talán beszélhetünk őszintén? Az igazságot akartam megtudni, amikor lelepleztem...
"Kövessen a déli szárnyba... Ott elláthatjuk a sérüléseit." morogtam, és lépteimben kissé a fiú elé kerültem. A folyosók már megteltek cikázó diákokkal, és csak remélni mertem, hogy nem fog ügyet vetni senki sem a balomon vonuló, vérző alakra. A gyerekek ilyenkor úgysem figyelnek másra, mint hogy ne késsenek el, meg hogy befejezzék a maradék házi feladataikat, esetleg fontos, elhalaszthatatlan diskurzusokba mélyültek... Ennek a majomnak meg úgy tűnik, sikerülni fog elérni azt, hogy életemben először, negyvenhat év pontossága után, elkéssek valahonnan, méghozzá a saját órámról. Hihetetlen alak volt. Elvégre most is az történik, amit Ő akart. Bejutott az épületbe, velem, vagy nélkülem, de itt van, és ha nem határozom meg az útirányt, ki tudja hová indult volna. Őszintén beszélhetünk... Ha csak... Attól tartok, ennek az alaknak, egyetlen szavát sem volna bölcs igaznak venni. Egyre fokozódó türelmetlenséggel, erőszakosabb léptekkel közeledtünk a bájital-szertár felé, ahol úgy terveztem adok valami egyszerű főzetet a sebére... és talán valami mást is?



Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 12. 15. - 20:48:58
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Ez könnyebb volt, mint gondoltam… – állapítottam meg, ahogy sántikálva átléptem a kastély küszöbét. Az az ismerős illat csapta meg az orromat, amit olyan jól ismertem gyerekkoromból. Valaki arról panaszkodott, hogy eltört egy üveg tintát és az ráfolyt a házo dolgozatára. Ismertem az ilyen kifogásokat, bár én – az évfolyamtársaimmal ellentétben – ritkán alkalmaztam. Inkább csak szenvtelen arccal közöltem, hogy nem készültem az órára, majd egy büntetőmunka kíséretében távoztam a tanteremből.
Az emlékek hirtelen élénk táncot jártak a lelki szemeim előtt, miközben róttuk a végtelennek tűnő folyosót. Egy-egy festményalak utánunk fordult, ahogyan néhány diák is. Finoman állítottam fel a galléromat, hogy elrejtsem az arcot, amit a Próféta már annyiszor kapcsolt Nathaniel Foresthez. Valójában ez még nem is érdekelt volna annyira. Egyszerűen csak nem egy tanár kíséretében szerettem volna Merel kibelezésének áldozata lenni.
Egy kissé lassabban botorkáltam már, mikor ez a nagyapó elém került.
– Kövessen a déli szárnyba... Ott elláthatjuk a sérüléseit. – Szinte morogta a szavakat.
Ó, a déli szárny! Hirtelen megint elkapott a nosztalgia, ahogy az egykori otthonom, a Mardekár klubhelyiség jutott eszembe. A szívem megdobbant, mert eszembe jutott, ahogy Jasperrel mindenféle tiltott dolgot loptunk el a bájitalszertárból. Egyszerre hiányzott és bosszantott az egész… és erről a szakállas nagyapóról is az jutott eszembe, amit Dumbledore tett velem. Bosszúból ugyan zsebre vágtam a díszes pennáját, de azért az még sem ugyanaz, mint egy tizenöt éves fiú életének tönkre tétele.
– Megoldom egyedül, csak egy üstre és egy mozsárra van szükségem…  – rántottam meg a vállamat egy kedvűen. – De természetesen egy teára is meghívhat, nem kell szégyenlősnek lennie, Nagypapa professzor.
Hamarosan elértünk a bájitalszertár túlzottan is ismerős ajtajáig. Még élénken élt az emlékeim között az az áporodott szag, ami most is ugyanúgy jellemezte. Kíváncsi voltam, hogy ez a tanár – aki nyilvánvalóan a Bájitaltant tanította – miként tartotta rendben a dolgait. Nekem különösen megnehezítette a helyzetemet, hogy annak idején semmiféle rendszer nem volt a hozzávalók között. Állandóan a denevérepét vettem el a sárkánypikkely helyett. Emlékszem egy alkalomra, amikor legalább háromszor tértem vissza ide, egyetlen éjszaka leforgás alatt.
Megszorongattam a kezemben olvadozó, zörgős csomagolást, ami az egyre olvadozó csokoládékat rejtette magába. Kissé felemeltem és egyszerűen, gondolkodás nélkül kivettem belőle egy csokoládét, amit azonnal a számba is tettem. Hátha jobban fogod kedvelni tőle ezt a tanár bácsi, O’Mara – súgta a kis hang.
Megráztam a fejemet, majd az egész csomagot a fickó felé nyújtottam: – Kér? Különleges, epresnek álcázott málnakrémes csokoládé.
Ezután ledobtam a csomagot valami asztal vagy szekrényforma bútordarabra és végig futtattam a szememet a polcokon, amik roskadozásig voltak tele szárított és friss alapanyagokkal. Meg volt a maga bája, ez kétségtelen, de akkor is csak egy iskolai szertár volt. Össze sem hasonlíthattam a patika hátsó helyiségével, ahol nagy mennyiségben volt a veszélyestől az ártalmatlan, a hasznostól a haszontalan növények közül szinte minden.
– Begyújtana egy II. méretű ónüst alatt? Nagyobbra nincs szükségem – magyaráztam és lekaptam a táskámat a hátamról. Ezt is ugyanazon a bútordarabon pihentettem és nyitottam ki. Előkaptam minden hozzávalót, amit az Apotékából hoztam.
Na látod, öregem, a nagy Elliot O’Mara van olyan tisztességes, hogy a saját alapanyagait használja!


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2017. 12. 16. - 00:11:17
- Megoldom egyedül, csak egy üstre és egy mozsárra van szükségem… De természetesen egy teára is meghívhat, nem kell szégyenlősnek lennie, Nagypapa professzor. - mondta flegmán, mire hangosan felmordultam. Rettentően irritált ez a hangnem, az pedig, hogy egyedül kíván főzőcskézni, határozottan felháborított. Ki a franc maga? Kérdeztem volna, ehelyett azonban undok grimasz rajzolódott arcomra, mikor becsaptam magunk mögött a szertár ajtaját.
A polcokon felcímkézve sorakoztak különböző hozzávalók, különböző színű, és formájú üvegcsékbe, tégelyekbe zárva. A nem kívánt vendég igen otthonosan érezte magát az állványok és dobozok között. Az undok idegen, csokoládéval kínált. Furcsa, de kifejezetten gyanúsan jó illatú édesség volt, ezért jobb kezemmel elhessegettem az modoros udvariasságot. Az egész gyerek bűzlött a simlisségtől. Hátamat az egyik gyógynövényes polcnak vetve, a hátam mögül egy parányi üvegcsét vettem a tenyerembe. Előkészítette a táskáját, amiben különböző eszközök és hozzávalók voltak, ráadásul rogyásig. Összehúztam a szemöldökömet. Végképp feladtam.
"Na jó... Mi ez az egész?!" csúszott ki végül fogaim fehér kerítésén, és a nekem bal kézre eső polcról egy zöld tégelyt kaptam le, és a fiú felé dobtam.
"Kenje a lábára. Nem gondolja, hogy főzőcskézni fog itt nekem..." morogtam, majd a dobás után, hirtelen egy másik üveget is a hátam mögé rántottam, ott egy pillanat alatt összeöntve a két fiola tartalmát.
"Istenem Tyrius... Csak kábítsd el, és penderítsd ki innen..." fortyantam magamra, és a kisebb, immáron üres kék tégelyt hirtelen zsebre vágtam, a másik, pirosat ismét a levegőbe repítettem, a fiú irányába.
"Ezt meg igya meg. Gyorsítja a folyamatot, és összeszűkíti a gyulladt vérereket..." toldottam hozzá, mielőtt még bármit is közbeszúrhatott volna. Csak remélni tudtam, hogy a tárgyak elkapása leterhelte annyira a besurranó fiatal figyelmét, hogy nem vette észre, amint hirtelen zsebre vágtam a parányi üvegcsét.
A fény törten vetült az arcára. Egyszerre tűnt elképesztően hibbantnak és komornak, jókedvűnek és mogorvának... Végre volt időm végigmérni. Átlagos magasságú, inas fiú volt, furcsa ruhadarabok éktelenkedtek rajta. Fekete szemei opálosan csillogtak a meleg fényben. Magam sem tudom miért, de egyszerre olyan esetlennek tűnt, a vérző lábával, a talán tettetett magabiztosságával. Egészen zavarba ejtő érzések törtek elő bennem. Az illető, akit eddig csupán csak és kizárólag eltávolítani akartam az iskola területéről, hirtelen érdekessé vált. Talán a határozottsága miatt. Olyan rutinnal és lendülettel fogott hozzá az előkészületeihez, mintha örök életében ezt csinálta volna. No és az a táska, amiből a feltárása után a levendulát, a csalánt és a patkánylépet elsőre kiéreztem, de nyilvánvalóan több alapanyagot rejtett. Csak igya meg a szérumot, és végre tiszta vizet önthetünk a pohárba...  


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 12. 17. - 17:40:45
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Egy pillanatra valóban egészen lenyűgözött a szertár. Nem számított, hogy nem volt olyan jól felszerelt, mint a patika… mindennek a kezdetét juttattam eszembe. Valójában az járt a fejemben, mi lehetett volna belőlem, ha Dumbledore kiáll mellettem, ha megvéd és a gyerekes bosszúm – ami egy penna ellopása volt – örömittas íze helyett a megnyugvás aromája töltötte volna meg azt a sötét napot. Egyszerre gyűlöltem és imádtam ezt a kastélyt.
Hirtelen röppent felém valami zöld tégely, miután a Nagypapus professzor úr végre megszólalt. Elkaptam ugyan, mégis elhúzott szájjal méregettem. Lehetett volna bármilyen kenőcs vagy bájital, akár méreg is. Nem voltam ilyen ostoba, ezért csak az ujjaim között szorongattam, miközben a fickót figyeltem.
– Kenje a lábára. Nem gondolja, hogy főzőcskézni fog itt nekem...
Egy újabb fiola kelt útra a levegőben, egyenesen felém.
– Ezt meg igya meg. Gyorsítja a folyamatot, és összeszűkíti a gyulladt vérereket... – tette hozzá.
Na persze! Nem véletlenül kiáltottam fel magamban. Arról fogalmam sem volt, mi lehet a kis üvegben, de nem most jöttem le a falvédőről. Ha valamit biztosan tudhatott rólam bárki, aki csak rövid időt töltött a társaságomban: nehezen bízok meg másokban. Ezért még mielőtt lendítettem volna a szabad kezem, hogy elkapjam a fiolát, egyszerűen kiléptem oldalra. Ott, ahol korábban ácsorogtam kisebb zajt csapva hullott szét elemeire az üveg.
– Hoppá! Ez eltört…  – mondtam megjátszott szomorúsággal, hogy kiérezhesse a gúnyt.
Majd – természetesen teljesen „véletlenül” – a zöld tégely is kicsúszott az ujjaim közül. Közben egyenesen a fickó szemeibe néztem. Igazából azt akartam, hogy lássa, ami ott lüktetett bennem: Engem senki sem vezethet félre, még ő sem, hiába tanít a Roxfortban. Ezek itt mind olyanok, mint Dumbledore. Bűnösnek tartanak, pedig nem is ismernek igazán. Ismertem a bájitalokat, habár ránézésre egyikről sem tudtam megmondani micsoda, ezért hirtelen fordítottam a tekintetemet a szilánkokra, amik a padlóra került löttyben úszkálnak.
– Ezért nem szabad dobálni a fiolákat… ajjaj Tanár úr, nekem ilyenért már bűntetőmunkát szabtak volna ki  – magyaráztam.
Összekulcsoltam a kezeimet a mellkasom előtt. A szokásos dacos arccal méregettem őt, várva a kérdések nélküli választ: mit is akart velem megitatni. Közelebb léptem hozzá és bár – mint mindenki, ő is magasabb volt nálam –, egyenesen a szemébe néztem. Éreztem a belőle áradó citromfű illatot, habár nem volt olyan erőteljes. Talán csak teázott.
Benyúltam a zsebembe, előkaptam a laposüvegemet, mert a sérülés iszonyatosan fájt… legalább annyira, mint a combon viselt heg. Nem volt időm előre hajolni és megdörzsölni a február óta éppen csak használható lábam. A fickó szürke szemét méregettem még aközben is, hogy a flaskát az ajkaimhoz emeltem. Gyorsan meghúztam, mintha orvosság lenne, majd azt is a tanár felé nyújtottam.
– Kér egy kis lángnyelvet, nagypapa? – érdeklődtem miután lenyeltem a saját kortyomat. – Bocsásson meg a kis incidensért. – Szabadkoztam kissé keserűen. A folytatás is hasonló hangszínben érkezett: – Már megtanultam nem bízni a tanárokban.
A keserű hangszín ellenére nem a saját tragédiám foglalkoztatott, ami ehhez a kastélyhoz köthető. Valahol egészen másfelé jártak a gondolataim. Konkrétan az előttem állon: egészen erős volt a testalkata, nem látszott egészen öregembernek, inkább csak félig-meddig. Bizonyára koravén, vagy valami illegális cuccot használ… – állapítottam meg összeszorított ajkakkal.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2017. 12. 17. - 18:36:38
Az üvegek egymás után durrantak szét a kemény kőpadlón. Lemondóan pillantottam az előttem állóra. Kár... az a balzsam tényleg használt volna, sajnálhatta. A másik fiolát pedig leginkább én sajnálhattam. Nem csak látszatra volt dörzsölt, hanem a valóságban is nyitott szemmel járt, a talpraesett mitugrász. Kifejezetten provokatívan, a szemembe meredve ejtette el az átlátszó, zöldes üvegcsét. Az apró szilánkok, akár a porkristályok csillantak meg a sápadt, langyos fényben, és piciny csillámokként terültek szét a padlón. Csupán egy elegáns, de hihetetlenül feszült torokköszörüléssel konstatáltam az eseményt, elhatároztam, hogy nem megyek bele a fickó gyerekes sértegetéspárbajába, sem pedig a szándékolt szurkálódásba. Ennél azért többet ettem már a kenyeremből, hogy leálljak holmi besurranó nyegle kölyökkel szócsatázni.
"És mondja csak, mi ad okot rá, hogy ilyen bizalmatlanul kezelje azokat az embereket, akik a maga tudásának gyarapodásáért felelősek?" kérdeztem hűvösen, egy csöpp gőgöt is mellőzve, miközben eltoltam magamtól a flaskát. Nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal, hogy megkortyolom a szeszt, de a nap közben zajló ivászatot pár éve felfüggesztettem. A tüskének ható égetett szeszeket pedig jó ideje. Velőig hatóan vágtam pillantásomat a szemeibe, azokba az apró, zizegő fekete bogarakba, de valamiért úgy éreztem, nem volna helyes legilimenciát alkalmazni rajta, sőt, amilyen talpraesett, nagy valószínűséggel jártas volt a hasonló elmetrükkökben. Nyilvánvalóan járt már ezek közt a falak között, szóval látszólagos korából vagy egy frissen végzett, vagy egy korábban kicsapott hallgatónak gondoltam, aki talán kétes ügyekkel foglalkozik a saját köreiben. Legalábbis arról, hogy mennyire leleményesen intrikázott, ez volt a legésszerűbb konzekvencia. Igazán bántam, hogy a szérum a földön landolt, de ép ésszel belegondolva, a dolgot megfordítva, én sem cselekedtem volna másként a helyében. Egy másik zöld flaskát emeltem le, ezúttal a jobb oldalról, ugyan azzal a címkével volt ellátva, mint padlón végzett mása. Letekertem a piros kupakot, benne viaszszínű, levendulaillatú, sűrű kenőcs volt, és a hozzám közelebb lépő fiú arcába toltam. "Sebkenőcs... Vagy ezt is a földhöz vágja?" kérdeztem, ezúttal kissé számon kérő hangnemmel, miközben tenyeremet kinyitva ajánlottam fel a tégely tartalmát.
"Különben pedig Reximo vagyok. Tyrius Agrippa." toldottam meg, a harmadik nagypapázást megelőzve.
 


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 12. 17. - 19:34:05
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Talán nem kellett volna tovább sértegetnem. Úgy tűnt, hogy a korábbiakhoz képest egészen megfeszültek a vonásai, a szürke szemeiből azonban egyetlen érzést sem tudtam kiolvasni. Próbáltam úgy beszélni, úgy gondolkodni, hogy ő se lássa azt, ami bennem tombolt, mióta csak megpillantottam a kastélyt… sőt még hevesebbé is vált, ahogy a diákokkal zsúfolt folyosóra léptünk.
– És mondja csak, mi ad okot rá, hogy ilyen bizalmatlanul kezelje azokat az embereket, akik a maga tudásának gyarapodásáért felelősek? – kérdezte.
Ujjai kicsit az enyémekhez értek, ahogy eltolta magától a felé nyújtott laposüveget. Röviden rántottam vállat. A te bajod, öreg… Majd visszatekerve a kupakot egyszerűen a zsebembe süllyesztettem az italt.
–Ne tettesse magát hülyének, ember… A vak is látja, hogy én nem vagyok jó ember. – A szavak keserűen csengtek belőlem, legalább olyan mértékben, mint a korábban mondandóknál. – Amit tanultam, azt nem az iskola adta. Magam sajátítottam el, mert muszáj volt. Életben kellett maradnom.
Az indulat beszélt belőlem, különben nem tárulkoztam volna még ennyire sem ki egy idegennek. Reagan bélyegére csúszott a kezem, a csuklómat elcsúfító feliratra. Ez vágta mindennap az arcomban, hogy egy senki vagyok, aki csak azért született meg, hogy másokat elveszítsen és tönkre tegyen. A kastély ereje ugyanilyen súllyal zuhant a vállamra, szinte összenyomott.
Csak az rángatott ki az önsajnálatomból, hogy a fickó megint leemelt egy ugyanolyan tégelyt a polcról. Az arcom felé fordította a címkét – amit amúgy már korábban is el tudtam olvasni. Röviden konstatáltam, hogy baromira nem érti a gondomat. Én is ráírhatok bármit egy címkére, akárcsak a csokira azt, hogy eperízű, holott szerelmi bájitallal pumpálták tele. (Egyébként az utolsó falat hatását némiképp éreztem is, mert enyhe bódulattal és különös csodálattal vizslattam a fickó szürke szemeit. Ám ez kevés volt ahhoz, hogy tényleges vonzalmat váltson ki – ahhoz legalább egy csomagnyit meg kellett volna ennem.)
– Sebkenőcs... Vagy ezt is a földhöz vágja? – kérdezte.
Ezúttal legalább volt annyi esze, hogy kinyitotta a tégelyt. Érezhettem a gyógynövények szokásos illatát. Ugyanazok a szagok töltötték meg az orromat, mint amikor én készítem az orvosságot bezárva a hátsó konyhába. Igaz már régen nem voltam az apotékában, így sem Deannek, sem Danielnek nem kellett engem sejtegetnie a külvilág elől.
Átvettem és az orromhoz emeltem. Közelebbről is éreznem kellett… persze az aroma nem minden. Egészen sok méregnek megvan az a tulajdonsága, hogy nehezen felismerhető. Mire az ember eljut a Mungóba a tűntekkel már talán késő is.
– Különben pedig Reximo vagyok. Tyrius Agrippa.
Ezt a közben mondta, hogy valami ormótlan széket magamhoz húzva leültem. Megint felnéztem a szemeibe. Örvendek, Rex… – vigyorodtam el. Érdekes lett volna máris belecsapni a becézgetésbe. Inkább azzal foglalkoztam, hogy felhajtsam a nadrágom szárát annyira, hogy rendesen hozzáférjek a sebhez.
–Elliot Lee…  – sóhajtottam fel, ahogy az ujjaimat végig futtattam a sebemen.
Dumbledore idején minden tanár tudta, hogy valamikor ezen a néven kereszteltek meg. Elliot George Lee. Az O’Marát Deantől kaptam, miután anyám kedvéért az apám próbált lenni – sikertelenül.
Az ujjam megint a sebhez ért, ezúttal már krémes volt a hegye. Belenyögtem a fájdalomba, a gondolataim pedig egyenesen kiáltoztak: Nem, Elliot O’Mara nem ordít a kíntól! Mindent kibír! Próbáltam magamra parancsolni, de mintha azóta a Wychwoodban történt kicsit sem kalandos, ám annál borzasztóbb eset óta a testem egészen elhagyta volna magát. Nem azért, mert örökre a bőrömbe véste Reagan, hogy egy senki vagyok. A rengeteg fogyás okozta. Tudtam, hogy nem ettem eleget azóta… még annyira sem, mint korábban. Nem csoda hát, hogy Nat aggódik.
– Tudna segíteni, Rex? – kérdeztem kissé reszketegen.
Felé nyújtottam a tégelyt.
Nem vagy gyenge! Bíztatni akartam magam. Közben az ujjaimmal görcsösen kapaszkodtam a szék oldalába.
–Egyébként... ezerszer jobb bájitalokat készítek ennél…  – Nyögtem a fájdalommal harcolva. Reméltem, hogy egy kis nagyképűsködés majd jobbá teszi a közérzetemet. Nem kellett volna megérintenem a sérülés felszínét, azóta izzott a fájdalomtól.



Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2017. 12. 17. - 20:19:37
Elliot Lee, mint ahogy az kiderült, a kellemetlenségtől eltorzult arccal, végre oda juttatta a kenőcsöt, ahová kellett, nem pedig a padló repedéseire pazarolta. Ujjvégei egészen ellilultak a szék karfájába való kapaszkodástól, egész teste egy gócként remegett meg. A nagypapa becenevet végre sikerült a hátam mögött hagyni, és ezúttal kaptam egy ennél még kecsegtetőbbet. Soha, senki nem hívott Rexnek. Meg se fordult az emberek fejében, hogy egy nagynevű család nevét "becézgessék", főleg nem első találkozásra, és főleg nem alárendeltnek tűnő helyzetben, úgy hogy még segítséget is kér az illető. Ez olyan, mintha annak idején Doumbledoret "Doumbie-nek" vagy "Dory-nak" becéztek volna... A példámtól kissé elszégyelltem magam, azért az öreg Albus magaslatába nem helyeztem magamat, bár a Reximo családot minden további nélkül.
"Tyrius." jelentettem ki határozottan, és ami a további megnevezésemet illeti, számomra egyértelműen. Persze lehet, hogy ez afféle cukkolás kezdeménynek számított, akárcsak a "Nagypapa professzor", de minden esetre megpróbáltam egy talán komolyabb hangvételű beszélgetésnek letenni az alapjait. Közelebb léptem, és elvettem a tégelyt. Valóban jól elintézte az a fűzfa. Az indák hasításának nyoma jó egy ujjnyi mélységben a húsba vágtak. Lee olyan embernek tűnt, aki nem először ken magára sebkenőcsöt, és a seb maga sem tűnt túl komolynak ahhoz, hogy ne tudja ellátni önmagát, a segítséget mégsem tagadtam meg tőle. Talán gesztusértékűnek számít, és ha csupán csak egy pillanat erejére is, de megnyugtatott, hogy kicsit a bizalmába engedett. "Még a végén örülnöm kell majd, hogy nem itta meg a szérumot?" amint eszembe jutott, hirtelen cselekedni kényszerültem. Ha most nem adok neki valami hasonlót, mint az előző üveg, talán megszimatolja, hogy az előbb át akartam verni. Úgy éreztem, fontos kitisztázni a helyzetemet.
"Egyébként... ezerszer jobb bájitalokat készítek ennél..." nyögdécselt, miközben óvatos mozdulatokkal a seb közepére kentem az anyagból.
"Akkor készíthet majd egy gyulladás- és vérzéscsökkentő szérumot, amit az előbb összetört, ugyanis több nincs..." morogtam, ezzel egyszerre megvédve az átverésemet az igazság kellemetlenségétől, egyszerre pedig reagálva az engem ért sértésre. Mikor a kenőcsöt annak rendje, és módja szerint a sebbe juttattam, fölegyenesedtem Lee előtt. Ismertem valami sebkezelő varázslatot, még régről, talán a háború előttről, egy felől nem voltam túlzottan tehetséges, vagy jól tájékozott gyógyító, másfelől pedig úgy éreztem, hadd szenvedjen, ha már belógott ide...


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 12. 18. - 19:16:39
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Morogva bámultam a fickóra, mikor az én nagyon is egyedi „Rex” becézésemet egyszerűen átjavította Tyriusra. A szemei csillogása végül is elárulta, hogy nem olyan öreg, mint amilyennek elsőre hittem… de a viselkedése. Nem láttam még nála merevebb alakot. Valószínűleg még Mr. Barrow is előbb kezdett volna féktelen dorombolásba, ha a fejét vakargatva Willie-nek becézem.
Sóhajtottam, ahogy helyet foglaltam.
Na, nem baj nagyapó, felőlem lehetsz aztán Titus is… vagy mi volt a keresztneved – gondoltam. A széket markoltam közben fájdalmamban és talán csak ezért nem röhögtem el magamat az újabb jól sikerült becenéven. Na nem tisztem egy olyan alakon gúnyolódni, aki képes a véres vádlimat kenegetni gyógyhatásúnak mondott kenőcsökkel.
– Akkor készíthet majd egy gyulladás- és vérzéscsökkentő szérumot, amit az előbb összetört, ugyanis több nincs...
Hümmögve jeleztem, hogy nem igazán szeretnék visszatérni az összetört fiola tartalmára. Valószínűleg ezzel nem csak magamnak tennék szívességet, hanem Titus barátunknak is. Újra a csokoládémért nyúltam és egy darabot benyomtam a számba. Csupán ezután nyújtottam megint a fickó felé.
– Majd megoldom. A családomnak van egy apotékája…  – mondtam, bele sem gondolva, hogy ezzel lényegében egy titkos információt árultam el magamról. Igaz, ha egy üveg férfiasítót akar szerezni, azt sehol máshol nem kap olyan minőségbe, mint nálunk… elvégre azt is én főztem.
Közben felegyenesedett előttem és megint zavaróan magasnak látszott. Miért idegesítenek  azok, akik magasabbak nálad O’Mara? A gúnyos kis hang most nem a beszélgető partnerem ellen szólt, hanem ellenem. Ez az érzés nem tetszett. Feleslegesen hazudod magad száznyolcvan centinek, mindenki tudja, hogy kisebb vagy… Kedvem lett volna felkiáltani, hogy: csupán egy kevéssel… de akkor rászorítottam a csokoládés csomagra. A zörgése visszarántott az önnön hiúságomtól a szertárba. Még mindig Reximo felé tartottam.
Megköszörültem a torkomat és kicsit előrébb hajoltam, hogy még közelebb nyújthassam az édességet. A finom illata csábítóan simított végig az ember orrán, mint egy kényszerítve arra, hogy vegyen egy szemet. Reméltem, hogy nem csak rám van ilyen hatással a szerelmi bájital… hiszen Madam Puddifootnál már párszor bebizonyítottam, hogy eléggé el tudja venni az eszemet. Kezdve azzal a kis flörtöléssel Blaire Montrego társaságában, majd folytatva a mosdós incidenssel. Azt a kis kócost nehéz elfelejteni… habár Nat előtt ezt jobb lesz, ha nem emlegetem.
– Na! Fogadja el! – Közöltem olyan hangos csámcsogással, hogy belevisszhangzott a szertár.
Még mindig nem tanultam szebben enni, mint Hannah Selwyn karácsonyi vacsoráján – amire nem mellesleg a drágalátos öcsém rángatott el. Igaz, akkor egy csámcsogásnál jóval többet tettem, kezdetnek megszabadultam a levesem felétől, amit a terítő bánt. A modorom cseppet sem javult és nem is terveztem ezen változtatni.
– Ha már nem volt hajlandó lángnyelvezni velem, legalább ezt fogadja el…  – tettem hozzá kissé elhalt hangon, mert a sebem iszonyatosan csípett.
Elnéztem volna egy darabig szerelmi bájital hatása alatt… annak idején Dumbledore-ral kellett volna persze ezt megtennem. Az még szórakoztatóbb lett volna.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2017. 12. 18. - 22:04:29
Egy bögre tea gőzölgött az ablakpárkányban. Az üveg amire kacifántos, szögletes térképet rajzolt a késő novemberi jégvirág, lassan tejüveggé változott a gőz festette párától. A fotelban ültem, ahogy azt a szokásom tartotta, kezemben egy öreg könyvet tartva, melyből áradt a pergamen harsány, avíttas illata, s amely a citromfű lassú keringőjével egybeolvadva, kataton nyugalmat sugárzott szét, a kandalló által befűtött szobában. Nyugodt délután volt, lassan szitáló, apró hószemekkel, melyek megannyi, parányi kristálymorzsalékként hintették be a fáradt őszi ugart, a halványuló domboldalakat, és a szendergő falu házainak mélán füstölgő tetőit. A feleségem a földön ült, egy kis piros szőnyegen, melyet még apám vásárolt, a század elején, és hátát összetapadt lábszáraimnak vetve csokoládét rágcsált. Hajának felejthetetlenül friss, levendulás illata keveredett a málna, és a csokoládé kissé émelyítő illatával, aztán hátrább léptem, és hangosan elkiáltottam magamat.
"Vigye innen azt a rohadt csokoládét!"
A mondat egyetlen hatalmas, súlyos testként vágódott ki ajkaim szorításából, szinte ugatásnak, vagy csaholásnak hangzott, mint sem valódi, emberi beszédnek. Szemeim tágra nyíltak, egy pillanatra megtántorodtam, elhagyott az erő, és a hozzám legközelebb lévő dologba, Elliot Leebe kapaszkodtam. Szerencsére sikeresen megtaláltam a balanszot, zsebemből egy fehér orrtörülközőt húztam elő, és letöröltem az államról, az ordítás után kicsapódott nyálat.
"Elnézést..." rebegtem, mire végre teljesen visszatért szemeim elé a kép, és füleimbe a hang. Kirázott a hideg, valami felkavarodott odabenn, a lelkemben. Akkor éreztem ezeket az illatokat utoljára, és most hirtelen elárasztotta a szertárat ez a csodálatos, körülírhatatlan levegő, melytől valami emberfeletti vágyakozás fogott el a szeretet, és a békesség iránt.
"Inkább adjon a flaskából..." hadartam, miközben saját tudtomon kívül törtem egy szeletet a felém tartott édességből. A következő pillanatban elárasztott valami kellemesen meleg, könnyed érzés, mintha selyemlepedőbe csomagolva egy mézesbödönbe ejtettek volna. A pupillám kitágult, az újonnan megismert idegen, igazán kedves pofát kezdett ölteni, és valamiért úgy éreztem, meg kell érintenem.
"Azért megcsókolni nem fogom." mondtam, és talán bele is nevettem kissé a mondatba, és így már teljesen nyilvánvaló volt a számomra, hogy bedrogoztak... szerelmi bájitallal. Akkor éppen, ezt egy kicsit sem bántam.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 12. 19. - 09:38:06
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
– Vigye innen azt a rohadt csokoládét!
Éppen csak felfogtam ezt a mondatot, a morgás közepette, amiben elhangzott. Titus inkább tűnt abban a pillanatban valamiféle veszett kutyának, semmint egy Roxfortban tanító – tehát vélhetően komoly – tanárnak. Értetlenül meredtem rá, majd húzódtam volna hátra, mikor láttam, hogy megtántorodik. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy rám fog zuhanni, ha nem teszek így… csakhogy ülve kissé nehezebb kikeveredni az ilyen jellegű helyzet elől. Csak belém kapaszkodott. A szemei riadtnak tűntek talán, mintha akkor fogta volna fel, hogy felemelte a hangját.
Oldalra billentettem a fejem, mint Nat kutyája, amikor nagyon figyel. Én is így tettem, a fickót vizslattam és közben azon gondolkodtam: Vajon én is így viselkedem, ha a szalag elveszi azt a kevés eszemet, ami van? Reméltem, hogy nem.
– Elnézést… – Érkezett a mentegetőzés is. Még mindig rázkódott a teste, mintha megérezte volna a kinti hideget idebent. De ez valami más volt… talán egy emlék, talán valami olyan dolog, amit képes voltam felébreszteni benne. Ismertem ezt. Velem is megtörtént.
– Inkább adjon a flaskából...
Elvigyorodtam.
– Helyes – bólintottam válaszként.
Megvártam, míg tör a csokiból, csak ezután nyúltam a Deantől kapott laposüvegemért. Óvatosan húztam ki a kabátom zsebéből. Két ujjal fogtam meg a kupakot és pattintottam ki. A lángnyelv bódító aromája azonnal megcsapta az orromat, így mielőtt átnyújtottam volna Titus úrnak, én magam is meghúztam. Közben végig a szemébe néztem, vártam a csokoládé hatását.
Láttam, ahogy kitágul a pupillája és egészen másképp méreget már. O’Mara, ez bejött! A szalag szinte vállon veregetett. Ahogy elhúztam a flaskát az ajkaimtól és felé nyújtottam, belőlem is újabb vigyor szakadt ki.
– Látom ízlett magának is a csokoládé  – állapítottam meg vihogva.
Kicsit előrébb hajoltam, mint imént a kis csomaggal a kezemben. Ezúttal persze a flaskával tettem így és alig vártam, hogy lássam, a bájital milyen reakciót mutat egy kis lángnyelvvel. Talán az én szemeim is úgy csillogtak, mint az övéi, nem tudom. Mindig is lenyűgöztek a vicces reakciók.
– Azért megcsókolni nem fogom – mondta nevetgélve.
Csak még szélesebbre húzódott a vigyor az arcomon. Nem tudtam letagadni sem, mennyire tetszik ez a helyzet.
– Akkor nem evett elég csokit, Rex… bocsánat Titus  – válaszoltam.
Persze szándékosan szórakoztam a nevével. Ez is legalább annyira jól esett, mint a lángnyelves-csokoládés látványa egy roxforti tanárnak. Annak idején velük nem mertem kikezdeni, illetve nem ennyire nyíltan. A csínyeim inkább szóltak a diáktársaknak. Az egyetlen lopás is, amit intéztem a tanár kar tagjai ellen az utolsó napomon volt az a bizonyos penna, amit Dumbledore asztaláról vettem el. Dicsőséges pillanat volt, lényegében egy gyerekes bosszú, amiért nem állt mellém egy olyan igazságtalan és nehéz helyzetben. Tudtam, hogy semmit sem érek vele… ez volt a legrosszabb.
– Most viszont inkább üljön le!  – felpattantam, majd megfogva a karjait, lenyomtam a székbe, ahol eddig én foglaltam helyet. – Nem szeretném, ha túlságosan letaglóznák az érzései irántam… bár tény, hogy ellenállhatatlan vagyok.
Egy pillanatra közel is hajoltam hozzá, csakhogy lássam a reakcióját az illatomra. Az arcába vigyorogtam megint, képtelen voltam visszafogni magamat. Annyira nevetséges volt az egész helyzet… bár azt hiszem, nem ezzel fogom szórakoztatni Nathanielt odahaza. Ő bizonyára kiborulna egy ilyen mesén.
Sziszegve bicegtem a táskámhoz és vettem ki belőle néhány alapanyagot.
– Most viszont igen is főzőcskézni fogok. – Tértem vissza a korábbi gondolatához. – Maga addig csak maradjon ülve, vagy készítse elő a tatuepét!
Az asztalra pakolt üvegekre és szárított gyógynövényes csokrokra mutattam, amikre szükség lehet egy jó adag  azonnali sebgyógyító főzet (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,7746.msg51194.html#msg51194) elkészítéséhez – ugyanis a kenőcs, amit az imént kaptam leginkább csak arra volt jó, hogy csípjen. Ezután, egyetlen pálcaintéssel az Apotékában használt kötényem is kibújt a táskámból és ugyanolyan könnyed mozdulattal rám is került. Letettem a pálcámat, hogy a kötőt hátul megkeresztezve előre vezessem és a derekamon masniba kössem. A Reagannel történtek, a gyilkosság, a megbélyegzés óta lettem annyira sovány, hogy így körbeért. Azelőtt sem voltam nagydarab, de erre nem voltam képes.
Kicsit megköszörültem a torkomat. Inkább az üst keresgélésével, semmint a saját testalkatom vizslatásával foglalkoztam.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2018. 01. 03. - 19:44:29
Úgy ültem ott, fülig érő mosollyal, mint aki három napja bulizik. Nem voltak rettenetes érzéseim, sem kísértő gondolataim, csak úgy voltam. A fiú ide-oda járkált, és tett-vett mintha csak otthon volna, azonban a legkevésbé sem zavart a körülöttem zajló cirkusz. Ha főzni akar, hát főzzön, bánom is én.
"Fura krapek maga." mondtam vigyorogva, és kinyújtott tenyérrel, amolyan illuminált jelleggel megpaskoltam a fiú feje tetejét.
"És milyen sima a haja!" tettem hozzá csodálkozva, és elnevettem magamat. Egy pillanatra elnémultam. Magam is csodálkoztam, hogy hasonló dolgok kicsúsztak a számon, és csak meredtem a fiú arcába. A fenébe, hát gőzöm sem volt róla, hogy a szerelemnarkó ilyen jó hatással van rám. Egy üvegcsét vettem elő, és kiszórtam a tatuepét az Elliot által előkészített anyagok mellé.
"Hogy hogy nem jutott nekem ez az eszembe..." gondoltam, miközben az azonnali sebgyógyító főzet elkészítésében kezdtem segédkezni. Persze, hiszen sokkalta fontosabbnak tartottam, hogy megtudjam ki ez az alak, és mit akar itt, mintsem hogy ellássam a sérülését. Elvégre mi a fenének jött ide. Valamiért, és nagy valószínűséggel a csokiba kevert bájital miatt, úgy éreztem, beszélgetésünk megérett a második szintre.
"Ugyan, Elliot." kezdtem zavartan, ezúttal már teljesen kerülve a hivatalosságot és a fenyegető hangnemet. "Végülis, elmondanád nekem, hogy mi dolgod akadt errefelé?" kérdeztem tapogatózva, a legkedvesebb hangnemet használva, hátha ezúttal kielégítő választ kapok majd az újdonsült kis pajtásomtól. Kezeim közben gyorsan jártak, és szinte rutinszerűen dolgoztam össze a hozzávalókat, ezzel is felgyorsítva a munka folyamatát. Reggel amikor felkeltem, tényleg nem gondoltam volna, hogy a saját szertáramban fogok tudatmódosító szerrel beoltva, egy vadidegennel főzőcskézni, aki ráadásul illetéktelenül tartózkodik az iskola területén, és lényegében semmit az ég világon nem tudok róla. De hát mit van mit tenni, ezek a napok mostanság, ilyenek errefelé...


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2018. 01. 04. - 09:07:18
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Otthonosan mozogtam a szertárban. A kötényemet igazgatva néztem végig a polcok rengetegén, ám az alapanyagok nagyrésze a saját táskámból kerültek elő. Ilyen volt a huszonegy napon átpárolt juharfátyolka is, amit eredetileg a patikába szállítottam volna át, hogy aztán ott készítsek el belőle még ma jó néhány főzetet. Dean éppen eleget nyafogott már azon, hogy nem végzem megfelelően a dolgomat és nem azért fizetnek, mert kényem-kedvem szerint járok be. Egy kis készletfeltöltés bizonyára még az ő kemény szívét is meglágyította volna… na meg egy Elliot-féle csodamosoly.
Ez utóbbi láthatóan Titusnál is bevált. Tenyere váratlanul jelent meg a fejem tetején a sötét tincsek közé nyúlt ujjaival. Beleborzongtam a forróságba, ami a kezéből áradt egyenesen felém. Na, O’Mara, rád is hat a szer… – gondoltam és az üstben várakozó vízadagra bámultam. Közel sem volt még a forrásponthoz, ám még mindig jobb volt azt bámulni, semmint a fickó szürke szemeit.
– És milyen sima a haja! – Szinte csodálkozásnak hangzottak ezek a szavak a szájából, de aztán szerencsére felnevetett, kissé megtörve ezzel a helyzet abszurditást.
Éreztem, hogy közben az arcomat fürkészi. Felé fordultam és gonosz kis mosoly kíséretében kacsintottam rá. Óvatosan, haver, nincs szükséged még egy rajongóra! – figyelmeztetett a lelkiismeretem és eszembe jutott a megannyi féltékenységi jelenet, amivel Nathaniel kitűntetett az elmúlt időszakban. Tudom én, hogy nem vagyok elég óvatos és túlságosan élvezem az engem övező rajongást… de ki ne élvezvené tizenöt év teljes magány után az ilyesmit?
– Hát, Titus, legalább érdemes volt megfésülködnöm ma reggel  – válaszoltam.
Szerencsére közben elkezdett a tatuepével foglalkozni. A többi hozzávaló előkészítését is megkezdte. Egészen úgy festettünk, mint egy öreg házaspár, akik a konyhában tevékenykednek, leszámítva, hogy az én vádlim még mindig úgy égett a zöld kenőcstől, mintha minimum sóval szóram volna le. A seb nem kezdett el összehúzódni. Kellemetlenül jelezte, hogy bizony ott van és a főzet elkészültéig nem is szabadulok meg tőle.
– Ugyan, Elliot. – Váltott hirtelen egészen más hangnemre. – Végülis, elmondanád nekem, hogy mi dolgod akadt errefelé?
Sóhajtottam.
A csokoládés zacskóért nyúltam és egyenesen Titus szájába préseltem egy kisebb darabot belőle, remélve, hogy ezzel most már nem jöttöm céljával, hanem csakis velem fog törődni. Még közelebb is léptem hozzá, hogy érezhesse illatom… csupán azzal nem számoltam, hogy így én is megérzem a belőle áradó – a bájitaltól – bódítóan édesnek ható aromát.
–Egy barátomat keresem…  – Kapaszkodtam meg kissé szédelegve az asztalban.
Nyeltem egyet és visszafordultam az üst felé, ellenőriztem a vizet. Az első hozzávalót máris emeltem felé, de közben egyre nehezebb volt elvonatkoztatni a mellettem ácsorgó férfitól. Éreztem a vibrálást, hallottam a légzésének hangját… még mindig nem volt olyan intenzív, mint az a pillanat a kastélynál, Nattal… de éppen elég bódító ahhoz, hogy esetleg valamit rosszul mérjek ki.
–Egy diák itt. Rég nem hallottam róla és aggódtam… – Ezt nem kellett volna bevallanom, de nem tudtam mit tenni. Valami azt súgta ezt kell tennem,  még ha Merel nem is nagyon kéne a barátomnak nevezni. Ő többnek tartotta magát valamikor annál, most meg nyilván kevesebbnek. Keserű íz maradt a számban a mondat után.
A kellemetlenség az egész testemen végig futott. Nem akartam belegondolni sem, hogy éppen a boldogságom az, ami Merelt elválasztotta tőlem… de képtelenség volt elnyomni ezt az érzést magamban.
Megint nyeltem egyet, remélve, hogy a keserűség távozik. Magam elé húztam a százszorszép gyökeret, ami már némileg fel lett aprítva, de nem volt tökéletes. Ezért magamhoz véve a kést kicsit még finomítani akartam rajta. Megvágtam az ujjamat. A kellemetlenség és Titus intenzív illata összezavarta érzékeimet, a penge kissé megszaladt a kezemben.
Felszisszentem. Eldobtam a kést és elhúztam az ujjamat úgy, hogy lássam mennyire mélyen vágtam bele.
–A francba… – Morogtam kicsit.
Kapd már össze magad, O’Mara!


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2018. 01. 04. - 20:40:45
A szédítő bódulatból, arra eszméltem fel, hogy Lee egy újabb darab csokoládét töm a számba. A fiú illata igazán ismerős volt, valakiről, régről, akinek akkor képtelen voltam az arcát, és a nevét a szaghoz párosítani. Nyilvánvalóan a szer, ami a csokoládékockákban volt, elnyomta a régi emlékek kellemes érzéseit, és egyetlen emberre zúdította mindet, méghozzá arra az alacsony fickóra, aki előttem álldogált, és akit így, pár perc után, egészen kellemesnek találtam. Miután Elliot megszédülve egy asztal szélébe kapaszkodva visszanyerte balanszát, kihasználva azt, hogy egy pillanatra elkapta a tekintetét, a második szelet csokoládét a tenyerembe köpve a földre dobtam, majd azzal a lendülettel ráléptem. Muszáj volt megállni ezzel az egésszel, így is, sokkal tovább mentem, mint szabadott volna. Lényegében egyáltalán nem szabadott volna, semeddig sem menni, és a helyes az lett volna, ha gatyástól kirepítem a Roxfort területéről, mégis, még a csokoládé előtt is, valamiféle jó érzésem volt ezzel a sráccal kapcsolatban. Talán nem véletlen, hogy összeakadtunk, talán nem véletlen, hogy nem a magányos tölgy irányába indultam, puszta megmagyarázhatatlanul bagatell tévedésből, és talán az is sorsszerű, hogy most segítek neki, a saját szertáramban. A fiú beszélni kezdett, én pedig meredten figyeltem az előttem nedvességtől csillogó tatuepékre. Nem tudtam, hogy a csokoládé műve-e, vagy valóban így érzek, de megindított az őszintesége, és valódi féltést, és szeretetet éreztem a szavaiból. Vagy jól hazudik, vagy tényleg fontos az az itteni személy a számára. Elvégre ha fontos, akkor nagyon fontosnak kell lennie, máskülönben nem kockáztatna csak úgy az ember, egy illetéktelen "roxforti beruccanást"... Gondolataim felhőjéről elmélázva fordultam a fiúhoz, és ezúttal bizalmasan, és megnyugtató hangnemet megütve folytattam.
"Köszönöm az őszinteséged... Esetleg tudok valahogy segíteni?" kérdeztem, és szemöldökömet összeráncolva konstatáltam Lee szétvágott ujját, majd megtoldottam:
"Úgy vélem, jócskán kelleni fog abból a főzetből..." dörmögtem mély, rezgő hangon, és tőlem teljesen szokatlan melegséggel átjárt, fülig érő vigyort eresztettem a szertár poros levegőjébe.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2018. 01. 05. - 09:06:55
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Az alapanyagok kesernyés bűzébe keveredett Titus erős, férfias illata, ez éppen csak megzavarta a vér és a padlóba taposott csokoládé édes aromájának különös elegye. A véres ujjamra, majd a földön heverő csokoládé nyomra pillantottam, némiképp bosszankodva. Nem volt olyan könnyű megszerezni, haver! – vetettem egy enyhén szúrós pillantást Nagypapa tanár úrra. Még mielőtt hangot is adhattam volna nem tetszésemnek, beleborzongtam újra az illatába.
A különös, édes érzésbe keveredett a Merellel kapcsolatban érkezett keserűség és aggodalom.
– Megoldom egyedül  – válaszoltam kissé halkan.
Közben az ujjamból kifakadó vért figyeltem. Nem volt különösebben fájdalmas, legalábbis a vádlimon tátongó sebbel összevetve.
– Úgy vélem, jócskán kelleni fog abból a főzetből… – Mély hangon beszélt. Felé fordulva láttam csak meg a vigyort az arcán.
Még is csak dolgozik az a csokoládé. Én is elhúztam a számat egy fanyar kis mosollyal, ahogy visszafordultam a bájital felé. A következő adag hozzávaló ideje is elérkezett, így óvatosan – úgy hogy egyetlen csepp vérem se hulljon a bugyogó lébe – belesöpörtem az aprított gyökeret és nyúltam a tatu epéért. Ehhez közelebb kellett lépnem Titushoz. Hát nem újra megcsapott az az átkozott, ám mégis kellemes, bódító illat.
Megköszörültem a torkom és kissé remegő kézzel vettem el a gusztustalanul nyálkásnak ható tatuepét. Keserű szaga nem tudta elvonni a figyelmem a bájitaltan tanárból áradó melegségről. Remegés futott át a testemen, nem is törődve azzal, hogy kicseppentettem egy kisebb mennyiségű epét a padlóra.
Merlin szakállára, O’Mara, nem egy pironkodó kisasszony vagy – morogva tört fel bennem a szokásos belső hang, mely olyan előszeretettel dörgölte mindig az orrom alá mennyire nem vagyok a helyzet magaslatán. Hát ott a szertárban valóban nem voltam. Ezt mi sem igazolta jobban, mintha az epe kicsöppent része valamilyen módon a talpam alá keveredett, én pedig megcsúszva rajta ismét elvesztettem egyensúlyomat.
Az epét egyenesen Titus mellkasára borítottam, majd ugyanazzal a béna lendülettel én magam is a mellkasának csapódtam. A vádlimba azonnal belenyilallt az őrjítő fájdalom, de nem kiáltottam fel. Minden erőmet bevetve szorítottam össze az ajkaimat, hogy egyetlen hang se tudjon feltörni belőlem.
– Kurva élet…  – suttogtam.
Már cseppet sem érdekelt, hogy Titus esetleg meghallja mindezt. Jelenleg ő volt az egyetlen támaszom, akibe belekapaszkodhattam. Mély levegőt véve próbáltam megfeledkezni a fájdalmamról.
– Ez van, ha megőrjít valakinek az illata  – jegyeztem meg kicsit csipkelődve. Kissé elhúzódtam tőle és a szürke szemekbe néztem.
Visszaléptem az üsthöz és megnéztem hogyan áll a bájitalunk tatuepe nélkül persze valami egészen más állag és szín fogadott. Hosszan fújtam ki a levegőt, ahogy megkevertem a folyadékot.
– Rex, hogy van az, hogy itt egy patikus és egy Bájitaltan tanár… és így fest egy egyszerű, sebgyógyító főzet? – Emeltem ki a kanállal egy csomóban összeállt, enyhén narancsos színű darabot, aztán felnevettem.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2018. 01. 05. - 11:33:06
A keserű szagú epe egyenesen a félig begombolt fekete köpenyem alatt szabadon maradó fehér ingemen landolt, rózsaszínes-vöröses foltot hagyva maga után. Elliot megcsúszott, teste pedig egy zsákhoz hasonlóan elborulva, egyenesen felém dőlt. Szinte lassítva láttam, amint a fiú felém zuhan, ezért karjaimat kinyújtva vártam érkezését, nehogy a becsapódása miatt megfejeljen esetleg engem, vagy a vállaim egyikét. Megdöbbentően könnyű volt. Két felkarja inas, és vékony. Ahogy arca közel került az enyémhez, hatalmas kő esett le a vállamról, és a földön illatozó csokoládéfoltra ejtettem a tekintetemet. Hálával tartoztam a "tudatos Tyriusnak", amiért észnél volt. Most minden bizonnyal olyan dolog történhetett volna, amit nagyon megbántam volna, ha a szer végleg kiürül a szervezetemből. Az előző adag azonban még valamelyest dolgozott. Jókedvem határtalannak tűnt, és a rokonszenvem eziránt a tökfilkó iránt is apadhatatlannak mutatkozott. Felhasogatott lábára tekintettel, óvatosan, és körültekintően helyeztem vissza könnyű testét a balanszt elnyerő pozíciójába.
"Ez van, ha megőrjít valakinek az illata" súgta, és kissé elhúzódott, miután bódult tekintetünk találkozott a poros terem kavargó levegőjében. Mély lélegzetet vettem. Az alig pár perce intenzíven, szinte nyálcsorgatást előidézően erősen terjedő illatok tompultak. Továbbra is olybá tűnt, mintha Lee megfürdött volna egy kád, számomra kellemes szaggal teli kádban, ám ezúttal már csak úgy hatott, mint amikor elhalad valaki az utcán, rettentően finom kölni csíkot húzva maga után. Elmosolyodtam. Talán egész életemben nem mosolyogtam annyit, mint akkor reggel. A fiú az üsthöz lépett.
"Rex, hogy van az, hogy itt egy patikus és egy Bájitaltan tanár… és így fest egy egyszerű, sebgyógyító főzet?" kérdezte, miközben beletúrt a főzetbe. Kicsit közelebb lépve, én is szemügyre vettem azt a furcsa színű, kásás anyagot, ami a rézüst falához tapadva undorítóan jelezte, ez nem az aminek lennie kéne.
Hangos kacagás szakadt ki mindkettőnkből. Valóban groteszk volt az egész helyzet. Ahogy ott álltunk egymás mellett, én a leborított, bűzlő ingben, ő a vérző lábbal és vérző ujjal, a két bájitalmester, egy üstnyi förmedvény felett, bebódulva.
"Nos... Úgy tűnik ez egy ilyen nap." toldottam meg röhögve, és hátat fordítottam a kotyogó fazéknak. A polcot fürkésztem, néhány üvegcsét pakolásztam. Kellett volna hogy legyen abból a főzetből... Oakley professzor hirtelen távozása után, csupán a feljegyzéseit követve próbáltam rendszerezni a szertár felszereltségét, és ugyan még korántsem értem a végére, de már három alapanyag, és két kész főzet hiányzott a tartalékból. Ugyan korai lett volna még a bárminemű vádaskodás, lévén alig pár hete, hogy a Roxfortban megvetettem a lábam, de egyre több jel mutatott arra, hogy nem a precíz elődöm tett hanyag feljegyzéseket... Sokkal inkább valószínű volt, hogy valamelyik diák megdézsmálta a szertárat, az Oakley távozása, és az én érkezésem közötti pár üres napban. Érdekes rejtély volt, aminek a megoldásába, nem akkor fogtam bele. Akkor prioritást élvezett a mögöttem lassan fél órája vérző, újdonsült ismerősöm meggyógyítása...


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2018. 01. 05. - 11:59:51
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Valahol kényelmes volt patikusként hivatkozni magamra. Nem kerülgetett az az érzés, hogy mindjárt rám hív egy sereg karót nyelt aurort. Azzal a sebbel a vádlimon még az átlagosnál is sokkal nehezebb lett volna menekülni… mert hát valljuk be a februári igen csak kemény sérülésem ellenére egészen fürge maradtam, hiába az a sok sántikálás és mélyről érkező fájdalom. Egy kis lángnyelv elkortyolgatása után akármilyen veszélyes is egy helyzet, könnyedén kereket oldok.
Most erre nem volt szükség. Titusnál beváltak a hagyományos kis trükkök: egy kis bájital, meg némi groteszk vigyor a képemen. Jobb szeretem az ilyesmit, mint a rohanást vagy éppen a párbajt. Jó vagyok mindkettőben, szó sem róla, mert hát Elliot O’Mara mindenben kiemelkedő, ha az adott helyzet megkívánja… de azért mégis csak kényelmesebb és szórakoztatóbb egy jó adag csokoládét nyomni a szemben álló szájába, mint a pálcám végével bökdösni vagy éppen ronda ártást küldeni felé.
– Főleg, hogy én találtam fel a Banyanyavalya és Mágusfene Apotéka leghíresebb bájitalált… a Férfiasító főzetet.  – Toldottam meg korábbi gondolatomat sóhajtva.
Ezzel egy időben valami magyarázott Rex arról, hogy hát ez egy ilyen nap, majd elkezdett a készletek között kutakodni. Én a legjobb tudásomat bevetve kavargattam tovább a bájitalomat, hátha még valamilyen módon menthető volna… de hát a tatuepe nélkül forrtak össze az alapanyagok, így leginkább valamiféle trutyi lett belőle.
Felemeltem a kanalamat és mit sem törődve a környezettel, a fal felé céloztam a makacs, ragdós anyaggal. Az már biztos, hogy itt amúgy sem sok szabad és tiszta felület volt, de nekem köszönhetően az a kevés is bepiszkolódott és tönkre ment. Ezt pedig gyermeteg vigyorral nyugtáztam.
– Valamire ezek szerint mégis csak jó…  – állapítottam meg. Színpadias sóhajt eresztettem meg, mint aki egy kicsit megnyugodott, hogy műve nem egészen hasznavehetetlen.
Ezután sétáltam a tanár úr mellé, aki még mindig ott ácsorgott az egyik szekrény mellett. Benéztem én is a bájitalok és alapanyagok rengetegébe. Jó néhány dolog nem volt felcímkézve, de a színük alapján bizonyosan megmondható volt, mik is azok. Egy kissé megfakult, de még halovány zöld színű folyadékot pillantottam meg apró, pipettás kupakkal a tetején. Be volt dugva egészen a sarokba két lilásabb szín bájital közé.
– Ez az.  – Nyúltam be és húztam ki, kisebb csörömpölések közepette.
Csupán akkor gondolkodtam el, hogy vajon Tyrius miért nem tudja mi is van saját készleteiben, mikor leültem a korábbi székre. Egy mozdulattal felhasítottam a nadrágom szárát, hogy még könnyebben hozzá lehessen férni a sebhez.
Egy ideig csak méregettem, majd felé nyújtottam az üveget, megtisztelve azzal, hogy ő lássa el sérülésemet.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2018. 01. 06. - 23:23:13
"Férfiasító főzet?" összeráncoltam a szemöldökömet, azonban nem tettem fel hangosan a kérdést. Lee valósággal olyannak tűnt, mint aki az égből pottyant a Roxfortba. Személyét furcsábbnál furcsább, és ismeretlen dolgok övezték. Továbbra is furdalt a kíváncsiság, mégis úgy véltem, bölcsebb hallgatok. Majd megnyílik, és beszél erről a látogatásról ha kedve tartja. Azt ugyanis nem hagyhattam, bármennyire is úgy tűnt, hogy jó viszony kezd kialakulni kettőnk közt, hogy egyedül császkáljon tilosban. A sűrű, ragacsos anyag egy tenyérnyi fehér felületen landolt, a falon. Ahogy a gravitáció a padló felé húzta a nehéz, otromba folyadékot, a paca szinte csápokat növesztve kapaszkodott a fehér mésszel elfedett fal repedéseibe. Könnyen leszedhetőnek tűnt, és halvány fénynél úgy látszott, hogy csupán vizes foltot hagyott maga után, így nem foglalkoztam az esettel, sőt, talán még egy halvány vigyor is elhagyta az arcomat. A fiú a kezembe nyomta az üvegcsét, beleszagoltam.
"Tudtam, hogy kell itt lennie. A múltkor véletlenül beleakadtam, pakolászás közben." mondtam egyhangúan, és felsóhajtottam. Valódi teher volt ez. Akkurátus, maximalista emberként valódi enciklopédiarendszerezés volt egy kisebb bájitaltan szertár átcsoportosítása, és számbavétele is.
"Csak pár hete érkeztem, Oakley helyére. Bele kell még szokni ebbe." toldottam meg gyorsan, és elláttam a férfi lábát. A sebek összehúzódtak, és csupán az ép bőrfelületen maradt vér, és a szakadt nadrág jelezte azt, hogy az imént még sérült volt a lábszára. Kiegyenesedve Elliot elvágott ujját méregettem. Elég kicsi, és komolytalan vágásnak tűnt ahhoz, hogy a segítségemre legyen szüksége, ezért a kezébe nyomtam az fiolát, és leültem a fiúval szemben, egy kicsit kisebb ládikóra. Így körülbelül egy magasságban volt tekintetünk.
"Mégis..." kezdtem kissé bizonytalanul.
"Kihez jöttél?" kérdeztem, és valamiféle értetlen grimaszt vágva, megpróbáltam a maximumot kihozni ülőhelyemből, és egy kényelmes pozíciót találni, több-kevesebb sikerrel.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2018. 01. 07. - 14:28:01
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
– Csak pár hete érkeztem, Oakley helyére. Bele kell még szokni ebbe. – Érkezett Titus magyarázkodás, mikor végre a széken ültem.
Megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni – már amennyire egy ilyen ósdi fából összeeszkábált széken az ember megteheti. Ezután húztam fel a lábamat annyira, hogy Titus könnyedén a gusztustalan sérüléshez férjen. Fájdalmasan nyögtem felé még erre a kis mozdulatra is. Nem szerettem sosem hangot adni a szenvedéseimnek, de ez a kis hang most szinte önkéntelenül csússzant át az ajkaim között.
– Nem tudom ki az az Oakley… azt a kurva!  – sziszegtem.
Titus még szinte elém sem lépett, már csöppentette a pipettával a lábamra a bájitalt. Az fájdalmasan csípni kezdett, miközben összehúzta a sebet. Jó egy percbe beletelt, mire csillagok helyett végre a segítőmet és az immár ép lábszáramat bámultam.
– Engem Lumpluck tanított… aztán egy kicsit Piton is – szűrtem a fogaim között a magyarázatot. Fájdalmaim már nem voltak, csupán annak emléke gyötört, ami egy pillanattal korábban történt.
Újra végignéztem a vádlimon. Az sérült ujjamat kissé végig húztam a vértől mocskos felületen, csupán az zavart meg, hogy időközben Titus nagyon is el kezdte méregetni az ujjamon tátongó vágást. Nem volt egy túlzottan komoly sérülés, éppen csak érintette a penge bőrfelszínt. A vér sem volt olyan sok, mint a lábamon.
Ahogy a kezembe kaptam a főzetet egyetlen cseppel pillanatok alatt begyógyult az is, ezért is tudtam azonnal a pálcámhoz nyúlni. Megtisztítottam vele a lábamat, a ruhámat és bár halványan még ott derengett a barnás, vérszerű folt. Csendesen intézkedtem róla, hogy a nadrágom ne szakadtan lógjon. A háztartási bűbájokban sosem voltam jó, de hazáig kibírta ilyen állapotban is az öltözékem. Hirtelen, mintha el is tűnt volna belőlem az a korábbi hiúság. Már nem érdekelt az összerongyolódott ruhám, az esetleg kócos hajam vagy a vértől maszatos kezem. Egyszerűen élveztem ezt a kis, nem olyan intenzív, ám annál érdekesebb kalandot, ami a Roxfortba vezetett.
Közben Tyrius is helyet foglalt. Bizonyára ennyiből is láthatta, hogy tapasztaltabb varázsló vagyok és már régen nem az iskolapadot koptatom. Azt sejtettem a kezdetektől, hogy fiatalabbnak néz a koromnál, mint az általában jellemző. Ezt próbáltam hát kijátszani, eddigre azonban nem érdekelt. Valamiféle különös szimpátia dolgozott közöttünk, mintha valaki tényleg megírta volna valami nagy könyvben.
– Mégis… – Kezdte némi bizonytalansággal a hangjában. Egyenesen a szürke szemekbe néztem, a szívem még mindig hevesen vert ahogy felfedeztem a csillogást bennük. Már nem hatott olyan intenzíven a bájitalos csokoládé, bár az is tény, hogy legalább háromszor annyit faltam be, mint ő. Az illatát ezért még mindig bódítónak éreztem.
– Kihez jöttél?
Megköszörültem a torkom. Egy kis vigyor ült ki az arcomra, mintha megint csábítani próbálnám, ám ezúttal csak időhúzásnak szántam. Nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy mi lenne helyesebb, ha egyszerűen csak megrántanám a vállam és nem lennék őszinte vagy inkább Montrego nevét bökném ki Merelé helyett. Valljuk be azért nem sok jóra számíthatok, ha rájön, hogy egy tizenhárom éves diákját keresem.
– Valakit. – Rántottam meg végül a vállam hanyagul.
Kicsit előrébb dőltem, hogy még inkább az arcába nézhessek.
– Gondolom, nem engednél még csak a közelébe sem, amilyen szigorú tanár bácsi vagy te, Rex  – mosolyogtam rá.
Lassan mértem végig magamnak, hátha látok rajta valamiféle mágikus ékszert vagy bármit, ami érdekes lehet. Mert valljuk be, különös, hogy mennyivel fiatalabbak a vonásai, mint amire első ránézésre számít az ember. Hosszú fehér haja és szakálla sokat öregített rajta. Különös szerzet volt, érdekelt és aki érdekel, attól szeretek ereklyét szerezni.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2018. 01. 09. - 12:45:13
"Ó, Horatius..." sóhajtottam fel, és a kellemes emlékek áradata özönlötte el, a bájitalból egyre inkább józanodó elmémet.
"A Lump Klub... Micsoda kitüntetésnek éreztem annak idején." nosztalgiáztam, és közben szemem sarkából figyeltem Elliotot, vajon ő mit reagál kijelentésemre. Hiszen ha patikus, akkor nyilvánvalóan nem volt utolsó bájitalfőző, abban az esetben pedig, Lump Klubtagnak kellett hogy legyen annak idején. Legalábbis erre véltem következtetni. Először nem akartam reagálni a gyöngéd inzultálásra, ami talán inkább játékosnak hatott, mint sem valódi csipkelődésnek, aztán egyre fokozódó kíváncsiságom szinte megőrjíteni kezdett. Nem engedném a közelébe? A legrosszabb dolgok jártak a fejemben. Talán ez az egész valami játék? A háborúból a nyakamon maradt paranoiai kerülgetett. Szinte észrevehetetlenül, arcomra fagyott mosoly kíséretében a zsebemben lapuló pálcámra helyeztem a tenyeremet, hogy ott van-e még. Féltem, hogy esetleg balga kábulatom alatt, Elliot lefegyverzett volna. Hiszen akármilyen szimpatikus fickóvá nőtt is a szememben, a világ piszkossága olyan hatalmas, hogy le kell járnia az embernek a lábát rajta, hogy ki ne lopják alóla. Halvány aggodalom fogott el, míg a csokoládé hatása alól teljesen kikerülve, a szokásos sötét emlékképek kezdtek el bombázni. Minden sötétebbé, csúnyábbá és zordabbá változott. Az előttem ülő férfi ismét fenyegető, és dörzsölt volt, a szagok újra büdösek, a színek ismét fakók. Szúrósan, átható tekintettel másztam Lee tekintetébe. Vajon meddig tartana átkutatnom az emlékeit? Halkan, vastag, testes hangon szóltam hozzá.
"Mégis miért ne engedném?" kérdeztem monotonon, szárazon. Habár a kérdés maga, barátságosnak bizonyult, mosoly, vagy segítőkész pillantás nem kísérte. Ujjaimat egymás után zongorázva, doboltam jobb kezemmel a térdemen, míg a bal, a köpenyemet végig simítva ellenőrizte a pálcám meglétét. Először a kisujj, aztán szinte azonnal a gyűrűs, a középső, majd a mutató koccant a fekete szövetnadrág selymes felszínére. Ahogy bal tenyerem végigsimította a mellkasomat, egy rettentő halk csörrenés hallatszott a sötét lepel alól. Olyasféle, mint a zsebóra zsinórláncának csilingelése.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2018. 01. 09. - 22:32:34
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Lump Klub… nem vagyok én egy elcseszett hollóhátas – fintorogva robbant be a képe egy csapat idiótának, akik bohóc módjára kirittyentve masíroztak a kedves Tanár Úr szobája felé. Valami ünnepséget tartott, nem érdeklődtem iránta sohasem különösebben, főleg mert két évnél tovább nem tanított és nagyon jól tudtam: sosem kerülhetnék be ilyen társaságba. Nem volt sem anyám, sem a mostohaapám különösebben kiemelkedő név és bár jó voltam Bájitaltanból nem voltam elég tisztára sikált, mint a többi seggnyaló.
Szerencsére Tyrius illata még mindig nagy hatással volt rám, így könnyedén kirángatott a múltam emlékeinek homályos mélységéből. Nem akartam azokra az időkre gondolni. Nem akartam újra átélni azt a rengeteg fájdalmat, amit ez az iskola adott… leginkább a kicsapásomat. A többit elviseltem volna, mert erős voltam, de ez már túl sok volt ahhoz, hogy az anyám szemébe tudja nézni.
– Mégis miért ne engedném? – érkezett a kérdés.
A szavak mögött azonban megváltozott a hangnem, de leginkább az arckifejezés. Megváltozott a szürke szemek csillogása és talán a kellően bájos mosolyom is már kevés volt ahhoz, hogy mindenféle gyanút eltereljek magamhoz. Jobb volt hát nem nevekkel dobálózni. Mert bizony vége a játéknak, O’Mara.
Görcsösen gondolkodni kezdtem volna, hogy mi tévő legyek, mikor megpillantottam Tyrius térdén doboló ujjait. Aztán a másik kezére pillantottam, amivel finoman végig simított talárján. Nagyon jól tudtam, hogy ilyen mozdulattal mit művel a talpra esett varázsló általában. Ellenőrzi, hogy megvan-e a pálcája. Aztán jött a kis, a halk, fémes hang.  A talár alól érkezett az édes kis csilingelés.
Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, de esélytelen volt megmondani, van-e varázsereje a tárgynak. A Roxfortban annyi mindenen uralkodott különleges bűbáj, hogy képtelenség volt kiszűrni a hozzám legközelebb esőt. Újra Tyriusra pillantottam, majd felpattantam a helyemről… megvártam, hogy felkeljen és odaléphessek hozzá.
– Nos talán, Rex, ideje volna mennem – mondtam.
Az egyik kezem a vállára tettem és olyan közel léptem hozzá, hogy éreztem az illatát. Ezúttal nem éreztem olyan bódítónak, mint korábban. Végig simítottam a hátán, a haja alá, a nyakáig, ahol megéreztem valami kapcsot. Ő talán nem azt figyelte, hogy hol babrálnak az ujjaim, mert rámosolyogtam.  
– Nem akarlak bajba keverni… – Suttogva beszéltem, megnyugtatón, de úgy hogy koncentrálnia kelljen arra, amit mondok. Máskülönben nem érthette volna. Az ujjaim már a kapoccsal babráltak közben.
– Bevallom, régen volt ilyen kellemes társaságom – folytattam a halk szövegelést.
Ezzel egyébként nem hazudtam. Mióta Montregoval Nat kiadójában találkoztam utoljára, nem igazán hallottam felőle. Más barátom nem nagyon akad. Talán csak Esmé, de ő végül is a volt menyasszonyom… még nem tisztáztuk hányadán állunk. Csupán annyit tudtunk mindketten: nem akarjuk teljesen egymás nélkül folytatni. A döntés megszületett, de ez nem jelenti azt, hogy rosszban kéne lennünk. Szerettem volna, ha Esmé a barátom lesz örökre.
Húzni kezdtem a láncot, lassan, óvatosan, még közelebb hajolva Tyriushoz. Régen loptam így. Rendszerint az indulataim irányítottak minden akcióban, különösen az utóbbi időben. A nyakláncokat egyszerűen kitéptem az áldozataim nyakából... vagy mint Appleby brossát, erőszakkal vettem el. Természetesen a finom mozdulatok is mentek - ha éppen elég türelmem volt hozzá -, ezért reméltem, hogy ott, akkor, a szertárban sem lesz gond.


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Tyrius A. Reximo - 2018. 01. 15. - 22:33:40
Igazán kellemetlen érzés, amikor a tetőző frusztrációt a semmiből lesújtó megilletődöttség váltja fel. Elliot megölelt, ez pedig -valljuk be férfiasan- igazán meglepő fordulat volt. Valahogy nem éreztem a kapcsolatunkat ennyire barátinak, vagy közelinek, csupán arra tudtam gondolni, hogy még erősen a szer befolyása alatt állt. Szinte alig kivehető szavakat duruzsolt, miközben szemöldök ráncolva, értetlenül meredtem barna szembogaraiba. Már menni és készült. Az egész helyzet érthetetlen volt, és olyan gyorsan eltelt az idő, hogy szinte fel sem fogtam. Alig egy órája reggeli sétára indultam, és a Föld megfordult körülöttem, hiszen dél helyett északon kötöttem ki. Aztán felbukkant a semmiből egy alacsony ázsiai, akit alaposan helybenhagyott a fúriafűz. Aztán lefegyvereztem, a csokiját. Majd becipeltem a tiltott területre, ahelyett, hogy eltüntettem volna, vagy feladtam volna Minervának. Ezután bedrogozott, leittuk magunkat, és meggyógyítottuk a sebesülését, az iskola készletéből... Értetlenül meredtem az engem karoló fiúra.
"Máris... megy?" kérdeztem zavarosan, azt sem tudva, hogy mit mondok. Próbáltam a kínos helyzetet tehermentesíteni, sikertelenül. A férfi karja engedett, én pedig hátrébb léptem. Másodpercek csapódtak holtan a polcokkal teleékelt falaknak, és pattogtak szét a talajon.
"Örvendtem." toldottam meg a hosszasan beálló némaságot, és továbbra is, mint két viasz bábu álltunk tétován, és szótlanul. Megmozdultam, és kinyitottam a szertár ajtaját. A folyosók némán hallgattak, kongtak az ürességtől, minden tanóra a kezdetét vette, én pedig életemben először, elkéstem valahonnan. Fájdalmasan felsóhajtottam. Ezek után milyen alapon zárom ki a késő diákokat? Valamiért a céltalanság, és a kudarc érzése töltötte meg a szívemet. Mégsem éreztem bűntudatot. Az őszintét megvallva, én is jól szórakoztam. És csupán a szabályok miatt kell most csalódottnak lennem. Mert jól éreztem magamat, és nem azt tettem, amit kötelességem lett volna.
"Örültem." tettem hozzá. Az örvendtem, túl csicsásan hangzott, egy ilyen találkozáshoz...


Cím: Re: Bájitalos édességek nagyon-nagyon kezdőknek
Írta: Elliot O'Mara - 2018. 01. 16. - 08:48:40
BÁJITALOS ÉDESSÉGEK NAGYON-NAGYON KEZDŐKNEK
(http://i.pinimg.com/564x/41/44/ef/4144ef2a075903a9536dc28c9ecae0f3.jpg)
[viselet] (https://www.polyvore.com/cgi/set?id=232237060)


Tyrius
1999. április

 
Tervem sikerülni látszott. Míg Tyrius ajkaimat figyelte, hogy értse azokat elhagyó szavakat, addig a lánc és vele együtt a medál a tenyerembe került. A bőrömön éreztem a testétől felmelegedett fém vibrálását. Tudtam: valami fontos dolgot tartok ujjaim szorításában… valami olyat, ami magát Tyriust jelenti és ami örök emlék lesz tőle. Mert igen, ami valamikor Rex tulajdona volt, éppen abban a percben vált Elliot O’Mara tulajdonává.
– Máris… megy? – kérdezte halkan, én pedig egy pillanatig kapaszkodtam még belé. Hagytam, hogy szürke szemei egyenesen az én barna tekintetembe fúródjanak. Élveztem a társaságát,  figyelmét. Mióta Natot ismertem mástól nem vártam ilyesmit, talán ezért is volt ennyire meglepő a csokoládé sikere. Talán persze ezen felül is volt valami sorszerű az egész találkozásunkban.
Lassan bólintottam. Karjaim engedtek, hátrébb léptem tőle, de csak néztem rá. Kezeimet óvatosan zsebeimbe csúsztattam. Ujjaim között megforgattam a medált és elmosolyodtam. Egy darab Rexből már örökre a tied, O’Mara – súgta a kis hang. Közben tenyeremben lüktetni kezdett az ékszer, vele együtt pedig a csuklómon feszülő bársonyszalag.
– Örvendtem. – Törte meg a pillantnyi némaságot.
Félrebillentettem a fejemet, mint Nat kutyája, majd értetlenül vigyorodtam el. „Örvendtem” – mintha valami elcseszett könyv lapjairól léptünk volna ki. Szabad kezem kihúztam a zsebemből, a vállára fektettem tenyerem és kicsit megütögettem. Olyan barátságosan, ami sosem volt jellemző rám. Tyriusban volt valami, ami ezt az oldalamat rángatta ki belőlem. Másnak már rég neki estem volna, ha ilyen meghitt békességet teremt egy iskolai szertárba. Nem akartam gyengének látszani soha. Most mégis ott ácsorogtam egy tanár előtt, a Roxfortban, szívem a lüktető szalag ellenére is nyugodtan dobolta ritmusát.
– Örültem. – Tette hozzá, talán módosítás gyanánt.
Kinyitotta a szertárajtót, én pedig lassan a küszöbhöz sétáltam. Még egyszer ránéztem.
– Köszi ezt a napot – mondtam halkan, szinte meg sem törve a nyugalmat.
Visszafordultam a folyosó csendes, homályos képe felé, hogy én magam is belevegyüljek abba. Gyorsan mozogtam, nem akartam sokáig időzni. Nem akartam Rex terhére lenni, de leginkább nem akartam visszaadni a medált. Séta közben kihúztam a zsebemből, megnéztem a rajta díszelgő címert és elvigyorodtam. Tetszett a látvány és valóban olyan volt, mintha Tyrius szürke szemeinek csillogásába néznék.
Megérte ma is felkelni, O’Mara. Megforgattam újra ujjaim között az ékszert és elégedett mosollyal az arcomon dugtam vissza zsebem rejtekébe.

Köszönöm a játékot!