Roxfort RPG

(http://www.nanhoronestate.co.uk/GoldenPics/HenDy600.jpg)

11:40.
Kikászálódom anya sokat megélt Saabjából egy két órás út után és kissé kinyújtóztatom zsibbadt tagjaimat, mielőtt nekifognék kirángatni a bőröndöm a csomagtartóból. Mialatt én a tájat és a kissé borús eget szemrevételeztem édesanyám legalább háromszor járta körbe a kocsit, amit még apától kapott. Valósággal szerelmes volt abba az ütött-kopott kis járműbe, amit időnként, ha jobb napja volt csak Pollynak hívott. Polly igencsak sok problémát tudott okozni, így ma nagyon örültem már annak is, hogy beindult és nem robbant le félúton, így a megbeszélt déli tizenkét óra előtt kereken húszperccel néhány méterre a takaros külsejű és szép előkerttel rendelkező Williamson laktól.
Miközben megállapítom, hogy az eső már lógatja a lábát, anya segít kiemelni a nem éppen apró csomagomat és felállítani azt az út mellett. Pár perccel később Sparkseeker is kikerül a hátsó ülésről, amit izgatott szaglászással díjaz.
-Érezd jól magad ennél a fiúnál és azért néha küldj haza egy baglyot, hogy megvagytok-e még.-köti a lelkemre, miközben  megigazítja a szabadon garázdálkodó vörös loboncom.
-Megleszek, tényleg.
Jannike meglepően könnyen  belement abba, hogy az iskola kezdetéig Morgannél húzzam meg magam, nem furcsállta és nem zavarta az a tény sem, hogy még sosem látta egyik barátomat sem, így kedves házigazdámról vajmi kevés fogalma lehetett. Csak arra tudtam gondolni, hogy titkon ő is őszintén örül kettőnk szeparációjának és megkönnyebbüléssel fogadja majd az egyedül töltött időt. Anyának is vannak furcsa szükségletei, például háromnaponta lemossa a kocsit, ha koszos, ha nem, néha puszta szeretetből túlöntözi a virágokat (igen, még szegény kaktuszokat is) vagy, hogy minden nyílászáróra pasztellszínű függönyöket varr, amiket aztán sosem tesz fel, ellenben, ha mégis pár nap múlva leszedi, mondván ocsmányra sikeredett a dolog. Ezekre az apróságokra mindenkinek szüksége van és örülök, hogy anya eltölthet úgy pár hetet, hogy nem kell mindeközben a fancsali képemet tanulmányoznia.
11:50.
Anya búcsút int, miközben bekászálódik a Saab-ba és lassan elindul, én pedig integetek neki. Tíz percem maradt a találkozóig, nyugtalanul toporogtam pár percig, majd szemrevételeztem magam. A hajam nem volt kócos, hiszen az út folyamán többször is megfésülködtem, hajtott a tettvágy és ez volt az egyetlen dolog, amivel csillapítani tudtam ott és akkor. A ruháim gyűrődés és foltmentesek voltak, a szokásosnál mélyebben kivágott mentazöld tunikát viseltem, ami kiemelte a szemem világoskékjét, egyszerű fekete rövidnadrágot vettem fel hozzá, a lábamon pedig az elengedhetetlen fekete, lapos sarkú balerina cipő díszelgett. Hibátlan, nem igaz? Őszintén remélem, hogy Morgan is így gondolja majd.
11:55
Egyik kezemben a bőrönddel, másikban a nyulam szállítókosarával megindulok a kertkapu felé, mikor megérkezem letámasztom a bőröndöm, ráülök és az ölembe veszem a kisállatot hordozóstul.
-Na mit mondasz, Spark, hova hoztalak? – érdeklődtem, mire a nyúl rám meresztette piros szemeit és az egyik lyukon keresztül a kezemhez nyomta az orrát.
-Tudom-tudom, nem otthon vagyunk, nekem is furcsa.-mosolyogtam rá izgatottan.
11:58 perc van, most már csak annyi a dolgom, hogy várjak.

Három nap telt el, mióta Ailával összefutottunk a teázóban s meglehetősen gyorsan pörögtek, ami azt illeti. Először is szüleimmel okéztattam le véglegesre az ötletet s nem is volt kifogásuk ellene, mert volt már rá példa, hogy iskolai barátom töltött nálunk huzamosabb időt, na meg már jó ideje az önállóság hosszabb pórázára is fogtak, mert belátták, hogy a legutóbbi iskolai év önálló túlélési mechanizmusai olyan irányba vitték a jellemem, hogy nagyobb önálló teret kívánjak s korom megcáfolva tudjak viselkedni vagy épp önállósulni. Remek szüleim vannak, így ezt vita és probléma nélkül elfogadták, sőt segítenek is és még büszkék is rám az átéltek pozitív hangsúlya miatt. Épp ezért nem tartott sokáig az ötletem elfogadtatása s még egy furcsa összekacsintást is láttam köztük, amikor előadtam, hogy kiféle és miféle lesz a vendégem, azaz egy leányzó. Nem tudom, vagy nem is akartam igazán hova tenni ezt a dolgot akkor és nem is nagyon szeretem a fejemben forgatni, hogy mit feltételeznek ezzel az egésszel kapcsolatban. Ők nem tudnak bizonyos dolgokat, amiket csak én Aila bizalma folytán s azt se igazán, hogy ez a vörös lánynak inkább regeneráló levegő változás lesz. A lényeg, hogy elfogadták ötletem. Azonban ha csak ennyi történt volna, akkor nem mentek volna ilyen gyorsan a percek, hiszen, be kell vallanom, hogy nagyon is vártam Aila érkezésének pillanatát. A munka szerencsére kimentett, hiszen még volt két munkanapom Czikornyainál, amit becsülettel ledolgoztam, hogy a második végén, bérem kézhez kapva végre megvehessem új seprűmet. Ez már kitartott így a mai napig, amikor is Aila érkezése volt esedékes. Volt bennem némi izgalom, így elég korán keltem. Az izgalom egyik oka az volt, hogy nem voltam benne biztos Aila nem e gondolta meg magát, hiszen láttam, hogy elég labilis állapotban van mostanság, nem lehetetlen, hogy eluralkodjék rajta valami magányossági hajlam és ne jöjjön el. A gondolatot azonban minduntalan sikerült félresöpörni, először a reggeli zuhany és tisztálkodás cselekvéssorával, majd a reggeli elkészítése és elfogyasztása alatt is. Utána viszont nem maradt más, mint valami pótcselekvés keresése, ami nem lehet más, mint az olvasás esetemben. Ez az univerzális megoldás, mindig van a közelemben könyv és praktikus is, hiszen ismeretet szerezhetek, kikapcsolódhatok, de a figyelmem is kellőképpen leköti. Szüleim hamarabb indultak útnak, még tegnap este, tán azért, mert tudták, hogy vendégem lesz? Kinézem belőlük... Akárhogy is, velük beszélgetni most biztos nem tudtam így, tehát maradt Spengler könyve, azaz az olvasás, egészen a megbeszélt időpont  közelségéig, amikor is félreteszem a könyvet, felállok a kanapéról, megigazítom a fekete ujjatlan felsőt, amit a nyári időre való tekintettel vettem fel egy farmer térdnadrággal egyetemben s elhagyom a házat, hogy hamarosan kellemes látványban, majdhogynem meglepetésben legyen részem. - Szép napot miss! - köszönök oda vidáman Ailának s hozzá sietek, hogy egyrészt segítsek csomagjaival, másrészt ne maradjon ki az üdvözlő kézcsók se. - Mertem remélni, hogy eljössz és ezek szerint jól is számítottam. - jegyzem meg, míg megtesszük a pár métert az ajtóig. - Bár ami igazán meglepetés volt, az az, hogy a szüleim úgy döntöttek hamarabb indulnak s tegnap estétől enyém a ház. - adom tudtára, hogy kettesben leszünk s közben be is érünk a házba, ami azzal jár, hogy leteszem holmijait, majd becsukom a bejárati ajtót. - A vendégszoba ugye megfelel?

Az elmúlt három napomat általános izgalomban töltöttem el. Bepakoltam a bőröndöm, majd kipakoltam és újra átnéztem az elvinni kívánt dolgokat, göncöket, ha ezt ezerszer nem tettem meg, akkor egyszer sem. Anya is észrevette, hogy milyen ingerlékeny, sőt egyenesen robbanékony lettem a várakozás miatt, de nem kérdezett rá az okára, csak sejtelmesen mosolygott. Ezután komolyan el kellett azon gondolkodnom vajon sejti-e a valódi érzéseimet, és ha ő látja rajtam… mindenki látja-e. Ezt az ötletet elvetettem, hiszen még a szívemhez legközelebb álló barátnőm, Minnie sem vette észre a jeleket.
Ehhez hasonló dolgok foglalkoztattak egészen az indulás pillanatáig, de korántsem állítanám, hogy ez a néhány perc várakozás csillapította aggályaimat, sőt épp ellenkezőleg. Ott üldögéltem a bőröndöm tetején és csak az járt a fejemben, hogy miért hoztam ilyen ostoba helyzetbe magam.
Nem is tudom miért fogadtam el ezt az ajánlatot, hiszen láttam előre, hogy ez az összeköltözés milyen problémákat tartogat nekem, mégsem voltam képes nemet mondani. Ez a legnagyobb probléma Morgannel, teljesen lehetetlen, vagy legalábbis nagyon nehéz elutasítani. Tudom, szánalmas, hogy én is képes lennék belesétálni ugyanabba, amibe annyi másik lány előtte, de tudomásul vettem, hogy ebbe a medvecsapdában a nyulat nem látják szívesen. Ez az én mázlim, vagy épp ellenkezőleg?
A gondolatmenetet nem folytatom, mert, amint nyílik a kertkapu rugóként pattanok fel, ezzel felborítva a csomagomat. Zavartan Morganra mosolygok, aki úgy tűnik őszintén örül nekem.
-Szia!-köszönök zavartan, miközben próbálom felállítani jókora bőröndöm, pár másodperc elteltével azonban már ő húzza maga után úton a bejárati ajtó felé. A gyomrom összeszorul.
-Azt hitted képes lennék kitenni anyát egy lányrablásnak?-kérdezem rosszallóan.
-Ennél sokkal felelősségteljesebb vagyok.
Az lennék? Már lassan nem tudom, az utóbbi időben annyiszor sikerült meglepnem magam, hogy már én is összezavarodtam. Soha életemben nem voltam még ilyen spontán, pláne egy ilyen dologgal szemben.
Mikor Morgan elhinti, hogy a szülei már tegnap útnak indultak a gyomrom még kisebbé válik, így már lassan kavics méretűvé lényegül. Nem egészséges, pláne ezzel a heves szívdobogással kombinálva, amihez valamiféle furcsa bizsergés is társult. Tényleg kettesben maradtunk. Csak én és ő.
Tulajdonképpen annyira lefoglalnak a saját gondolataim, hogy észre sem veszem, hogy Morgan szavait éppen hozzám intézi, az utolsó szóra válaszolok, amit elkaptam, ez pedig a „vendégszoba” volt.
-Persze, amíg nem a galambdúcban kell aludnom, addig minden más lehetőséggel boldogan élek.-mosolygok rá szétszórtan, utalva a galamboktól való megmagyarázhatatlan viszolygásomra.
Szemrevételezem a házat. A miénkhez képest nagy, de határozottan tiszta és otthonos érzést kelt bennem, amire eddig igazán kevés új hely volt képes. Időközben eszembe jut, hogy elfelejtettem szólni arról az apróságról, hogy a nyulam is magammal hozom.
-Remélem nem baj, hogy elhoztam Sparkseekert, nem igazán merem otthon hagyni, míg a végén anyám a kertészkedési mániája tetőpontján őt is meglocsolja.

Eljött hát ez a nap is, amikor vendégül látom Ailát. Sőt, nem csak vendégül látom, hanem jó pár napig lakótársammá is avanzsál, hogy legyen számára lehetőség légkör változásra. Reményeim szerint az én társaságom majd segít neki, hogy napirendre térjen kicsit önmagán és elindulhasson a reménybeli javulás útján. Én segíteni akarok neki, majd elválik, hogy mi lesz. Igaz, nem csak önzetlenség ez az egész, mert, be kell vallanom, én is vágytam már az ő társaságára. Persze barátságból, hiszen ami az elmúlt évet illeti, csak értékes lopott perceink lehettek és mitagadás, nekem sem ártana rendes, bizalmas korombéli társaság az elmúlt dolgok után... Őszinte (és önelégült) örömmel tölt el Aila reakciója, és zavara, melyet szeretek előcsalni. Így minden további nélkül sietek is elé, illetve hozzá, hogy segítsek csomagjaival. - Fájdalom, de be kell valljam, hogy szívesebben raboltalak volna el. Szinte látom a lelki szemeim előtt, hogy hálóköntösben, kócos vörös tincsekkel kapálózol, ahogy seprűre pakollak keresztbe magam elé, majd megpaskolom a feneked és indulunk. Mint az asszonyrabló fosztogató walesiek a középkorban! - kacsintok rá, hiszen tényleg elég vizuális tudok lenni és ahogy elmondtam s elképzeltem a jelenetsort, tényleg mosolyognom kell, na meg belül olybá tűnik, mintha némi extra izgalmat is találnék az egészben... Közben persze megindulunk befelé, de mintha Aila nem lenne hirtelen a legjobb színben, kicsit fura az arca... legalábbis az lett, miután közöltem, hogy már jelenleg kettesben vagyunk. - Jól vagy? - engedek meg egy aggódó oldalpillantást, majd ha nyugtázza, haladunk tovább. - Remek! - bólintok arra, hogy megfelel neki a vendégszoba. - Erre tessék! - intek fejemmel a lépcső irányába, ahol elindulunk felfelé, majd jobbra fordulunk. - Nem gond, igazán nem venném a lelkemre, ha szegényt növénynek néznék... - valamiért a nyúl ketrece felé is küldök egy mosolyt. - Na, itt is vagyunk! - lábbal kitolom a félig nyitott ajtót, mely a vendégszobába nyílik s bent lerakom a csomagokat. - Remélem otthonosan fogod magad itt érezni szeptemberig. Ha bármi kell, az én szobám a szomszédban van, sőt, van egy ajtó is a kettő között. - intek az ajtó irányába. - Most kicsit magadra hagylak, ha berendezkedtél, megtalálsz a szomszédban, madárkám! - kifelé tartok, majd az ajtóból még visszafordulok. - Egyébként egész jól áll neked ez a szerelés... - küldök még felé egy mosolyt, majd tényleg távozok, hogy a szobámban gitározgassak még kicsit, amíg Aila elrendezkedik.

A Morgan lelki szemei által lepergetett jelenet még a szokásosnál is jobban zavarba ejt, csak minimális lélekjelenlét választ attól, hogy ostoba tinilányként szégyenlősen röhécselni kezdjek, de hálisten ez nem történik meg. A méltóságom nehezen tűrné, ha még háromszor földbetipornám mielőtt belépek a házba.
-A középkorban még lehet, hogy hálóköntöst is viseltem volna, de manapság meg kellett volna elégedned egy valóban  kócos hajú, de kinyúlt pólót és rövidnadrágot viselő , szúrós szemű és morcos Ailával.
Tulajdonképpen nem kinyúlt pólóban alszom, hanem falatnyi fekete hálóingben,de ezt még véletlenül sem kívántam kifejteni Morgan jelenlétében, nem is tudom miért gondolok egyáltalán ilyen dolgokra. Kezdem úgy érezni, hogy egyedül is sikerül folyamatosan idiótának mutatkoznom, drága barátom segítő szándéka így teljesen szükségtelen.
Persze elzöldülő, elkékülő, majd elfehéredő arcomat gond nélkül kiszúrja, majd érdeklődik a hogylétem felől. Válasz nélkül hagyom a dolgot, talán azért, mert nehezen önteném szavakba a fejemben pajkosan kergetőző gondolatokat, másrészt pedig nem igazán tudok megszólalni, így csak leintem a kérdést. Lelkemet megmelengeti a mosoly, amit kis kedvencem felé küld, bár ez a kis jelző nem megfelelő egy enyhén túletetett 4 kilós nyúl esetében, aki ha rátappancsol a lábujjadra komoly fájdalmat tud okoz.
Miután egyedül maradok a szobában, elsőként az ajtóra siklik a tekintetem. Elviselhetetlen közelség. Bármikor átmehetnék, bármikor láthatnám, bármikor beszélhetnék vele. Természetesen mindennap ellenére eszemben sincs zaklatni, inkább körbenézek.  Tipikus vendégszobában vagyok, pasztellszínek, egyszerű személytelen dísztárgyak, bútorok és egy nagy gardrób, ahová el is kezdem bepakolni a ruháimat. Még a harmadik átválogatáson túl is úgy éreztem túlontúl sok ruhát hoztam magammal, de ebben a gyönyörű tölgyfa darabban mindössze három polcot foglalok el a hatból, ami megelégedéssel tölt el. A szomszéd szobából lágy, kellemes és kissé ismerős dallam üti meg a fülem, Morgan gitározni kezdett én pedig mosolyogva hallgattam, miközben hevenyészett lófarokba kötöttem rakoncátlan tincseimet.
Lakótársam a következő percekben először dobogást, puffanást majd csörömpölést hallhatott megspékelve némi fojtott finn káromkodással. Hamarosan bűnbánó arccal és nyulammal a kezemben feltűnik Morgan ajtajában és a következők hagyják el a számít, szinte önkívületben a zavartól.
-Én rettenetesen sajnálom, de ez a szerencsétlen – jelentőségteljesen Sparkra pillantok, akit a grabancánál fogva  tartok-zavarában felugrott az éjjeliszekrényre, ahonnan sikeresen leverte azt a gyönyörű porcelánvázát. Most…most mégis mit  csináljak?--kérdezem valórettegve, hiszen könnyen lehet, hogy a nyúl kínjában valami fontosat vagy értékeset semmisített meg.

//Fáradtan reag közben L'art pour l'art hallgatni? Kész a hülyeség. //

- És a kedvemért se váltottál volna hálóingre? Na szép! Így várnád te az elrablót... - heccelem kicsit tovább, mert érzem rajta, hogy a kis nyilak célba találnak, valamilyen módon sikerül őt bosszantani s egyszersmind zavarba hozni, ami, be kell valljam, hogy tetszik. Mondjuk az már kevésbé, amikor olybá tűnik, hogy nem igazán érzi jól magát. Megijeszt kicsit, hiszen ha rosszul van és elájulna, bajosan kapnám el csomagjaival a kezeimben... az csak tovább ront a helyzeten és vált ki belőlem szemöldök ráncolást, hogy semmit sem mond. Igaz, a legyintését úgy értelmezem, hogy annyira nem fontos, legalább ebben találok valami megnyugvást. És úgy látszik, hogy nem is hamis ez az ábránd, mert végül nem lesz semmi probléma, aminek őszintén örülök. Mit kezdenék én egy ájult Ailával? Jó, felönteném, magához téríteném, de ha esés közben megütné magát, az már gond lenne. Szerencsére ilyen nem történik, hanem szépen nyugodtan érkezünk meg a vendégszobába, ahol némi eligazítás után magára is hagyom Ailát, hogy be tudjon rendezkedni, megszokhassa a helyet valamennyire, elvégre jó pár napig ez lesz az otthona. Örülnék neki, ha így is gondolna rá valahol, ha megnyugvást találna, mert amit a teázóban láttam, nos... elkeserített és arra ösztönzött, hogy valahogy segíteni próbáljak. Mondjuk amit ma eddig láttam belőle az már pár fokkal jobb, mintha nem vibrálna a nyugalom mögött annyi feszültség. Ezen gondolkozom amíg a gitáromon ügyködök csak úgy találomra, játszogatva ami eszembe jut s bizonnyal mennék tovább is gondolataimban és a zenében, ha nem ütné meg a fülem némi furcsa zaj s utána rövid időn belül nem jelenne meg Aila is az ajtómban. Felnézek hát a hangszer fogólapjáról egyenesen a lányra, majd a nyúlra miközben beszél s ismét rá, most a szemeibe. - Semmi gond. - félreteszem a hangszert, majd egy sóhaj keretében felegyenesedem a székemről. - Ha nem tudod, hogy mit csinálj, akkor megmondom: először is, Sparkot be kéne zárni amíg hozok seprűt, lapátot és összetakarítjuk, hogy ne másszon bele a törmelékbe. - elindulok kifelé, hogy előkerítsem az emeleti lomosból a seprűt és a lapátot, s addig Aila biztonságba helyezze a nyulat. Így pedig hamarosan megjelenek a vendégszoba ajtajában. - Én tartom a lapátot, te sepregetsz. Sajna még nem tartunk ott, hogy nagykorúként szabadon varázsolhassak... - lehajolok a törmeléknél, hogy nekikezdhessünk a műveletnek s amíg tart, addig folytatom a beszédet. - Úgyhogy majd a szüleim rendbe hozzák. De nem kell aggódnod, nem történt semmi komoly gond, ez csak egy váza... - láttam az arcán, hogy szorong mi is tört össze, épp ezért igyekszem megnyugtatni, hogy semmi fontos. Ha kész a rögtönzött takarítás, akkor felemelem a lapátot a maradékokkal. - Amíg elhelyezem valahova, addig szerintem nézz körbe a szobában és ami esetlegesen törhet még így, azt inkább szedd össze és elhelyezzük máshol. - végiggondoltam a lehetőségeket, a legjobb megoldás ez lesz, kizárjuk a balesetek lehetőségét. Közben a váza darabjait a lomosba viszem egy vödörbe, ahonnan majd elő lehet keríteni és egyik szülőm egy reparo-val majd pontot tesz a dolog végére. Ezzel persze egy úttal a seprűt és a lapátot is elteszem.

Amint egyedül maradtam hatalmas sóhaj hagyta el az ajkamat. Egyszerűen utáltam ezt a szerencsétlen, suta kis valakit, aki Morgan közelében voltam. Aila Clarce soha az életben nem viselkedne így, mármint normális közegében. Kibontottam a hajam és szétszedtem az összekócolódott szálakat az ujjammal. Szörnyen dühös voltam, nem Sparkra sokkal inkább magamra, hiszen nyúlnak nyúlfarknyi az esze, de azért önmagamtól talán egy kicsivel többet vártam. Az utóbbi időben figyelmetlenné kezdtem válni, a koncentrációs képességem is sokat romlott a bennem lezajló lelki folyamatok miatt és ezt semmiképp sem tűrhettem. Kifújtam magam és beparancsoltam a bocsánatkérő tekintetével ostromló nyulat a ketrecébe, hogy ne okozhasson több bajt, ám nem úgy tűnt, mintha teljesíteni akarná a kérdésem. Épp ellenkezőleg, pánikszerűen befutott az ágy alá, ahol lekushadva várta a további fejleményeket.
-Ekele gị nke ukwuu -suttogtam bosszúsan, majd elkezdtem felfedezni az ágy alatti részt és a háziállatom másik, engedetlen oldalát. Szerencsére a terület, amit a kezem ért tiszta volt, ez mosolyt csalt az arcomra, hiszen betegesen undorodtam mindenféle kosztól, porcicától, apró piszoktól is. Hamar elkaptam Spark grabancát, aki erős dobogással tiltakozott az elkerülhetetlen ellen, de ezzel most semmit sem ért el. Kiemeltem az ágy alól és egy csalódott pillantás kíséretében már cipeltem is vissza a ketrece felé. Amint hallotta az ajtó kattanását, hatalmasat harapott az alkaromba,de úgy tűnt nem édes neki bosszú, hiszen még saját helyén fekve is furcsa pillantásokat lövellt felém. Engem ez vajmi keveset foglalkoztatott, hiszen a karomon nem túl nagy, de annál mélyebb seb leledzett, melynek fodros széléből csorgott a vér, én pedig az első sokk hatása alatt azonnal a hasamhoz szorítottam fájó karomat. Mentaszínű tunikámon csinos vérfolt díszelgett. Felmordultam. Egyre frusztráltabb és dühösebb lettem, minél több ehhez hasonló ostobaság történt velem. Mint korábban már említettem, még véletlenül sem voltam hozzászokva az efféle közjátékokhoz és titkon szerettem azt hinni, hogy magas fájdalomküszöböm megvég az efféle mozdulatoktól is.
Lendületes mozdulattal lekaptam a tunikát , a fotel karfájára hajítottam a ruhadarabot és a bőröndömhez léptem, hogy ragtapaszt keressek vagy valamiféle kötözőanyagot, amivel elállíthatom a vérzést és elfedhetem a területet.
Épp ez az a pillanat, melyben Morgan visszaérkezik, én pedig ott állok rövidnadrágban és fekete csipkamelltartóban, ám én ezt még legalább 10 percig nem veszem észre, annyira lefoglal a lelkes kajtatás és közben való indulatos suttogás. Természetesen önmagamat szidom finnül és a leghalványabb fogalmam sincs, hogy már nem vagyok egyedül.

Sajátos kis közjáték szakítja meg a gyakorlásom, de annyi baj legyen! Nem tudok haragudni sem Ailára, sem a kis kedvencre, mert baleset volt, megesik az ilyen. Hiába vagyok jó a levegőben, bizony én is elég sokat tudok bénázni, megbotlani, elborulni a székkel... szóval felém is így megy s épp ezért nincs a szívemben neheztelés, csak megértés. Na meg segítőkészség. Mert ugye tenni kell valamit, így nem maradhat a rumli, az kétségtelen. Épp ezért mondom meg Ailánaka  teendőket és lépünk hamarost akcióba. Sikerül megoldani a törmelék és a váza kérdését, így már csak az a feladat vár Ailára, hogy a nyulat befogja, én pedig addig rendezem az anyagok helyzetét, mert mágiával még rendbe lehet majd hozni. Na nem Magifix ragasztószalaggal, az nevetségesen is festene, de majd a szüleim megoldják. Ezen morfondírozva térek vissza az emeletre, amikor idegen nyelvű morgolódás üti meg a fülem. Joggal teszem fel magamban a kérdést, hogy most ugyan mi lehet a probléma oka... legjobb, ha utána járok, így meghozván döntésem betérek a szobába, ahol kedves vendégem épp magában szidja a... nos nem tudom mit és hogy, merthogy én finnül nem tudok ugyebár... az viszont a napnál világosabb, hogy alul öltözött állapotban teszi ezt. Mi a fene? Ailát még nem láttam így, ami azt illeti s meg is lepődöm és én nem is szólalok meg, csak figyelem világos bőrét, rajt a a vörös tincseket, a fehérneműt... gondolatok keringenek a fejemben, amik még pár perce sehol sem voltak... - Ömmm bocsi... - szakítom meg végül hallgatag révületem, mert feltűnik az is, hogy Aila karján seb van, ami kizökkent a magam kis világából. - De úgy látom kéne némi segítség a karoddal. Gyere, megoldjuk! - mosoly villan a lány felé ismét, tán szélesebb és komiszabb a helyzet miatt s én ellentmondást nem tűrően ragadom meg a karját és húzom a fürdő felé, ahol előkerítem a kötszert. - Lehet ki kéne mosni. - mondom neki, majd ha a sebet megtisztította, bekötözzük szépen neki. Azt viszont már igazán nem tudom megállni, hogy meg ne nyissam a csapot és hirtelen le ne pocsoljam Ailát, amolyan játékosan, miközben kissé gonoszkásan nevetek fel. Az egész helyzet miatt viszont közben lehet kicsit nyíltabban és pofátlanabbul nézem meg magamnak... szörnyű.

Ha másfél órával ezelőtt valaki megkérdezte volna tőlem mi az, amire abszolút nem számítok a Williamson-házban, akoor készségesen feleltem volna, hogy nem fogok melltartóra vetkőzni és kedves barátom, kinek vendégszeretetét élvezem, még véletlenül sem fog arcon és mellkason locsolni némi hideg vízzel. Igazán örülök, hogy a fent említett kérdést senki sem tette fel, mert nagyot tévedtem volna.
Ott álltam Morgan-nel szembe és elnéztem azt a kaján vigyort, ami kiült az arcára. Tulajdonképpen ebben a pillanatban tértem magamhoz, ugyanis az elmúlt néhány percben a meglepetés következtében elfelejtettem érzékelni a világot és annak történéseit. Már a ténytől is rosszul lettem, hogy Morgan meglátott melltartóban, az pláne nem segített a helyzetemen, hogy csekély ellenállást mutattam, miközben kivonszolt a fürdőszobába. Ostobán éreztem magam.
Sosem voltam az a lány, aki képes használni a testét. Nem viselkedtem úgy, mint más korombeli lányok, holott néha szerettem volna szebbnek és kívánatosabbnak tűnni bizonyos emberek szemében. Egyszerűen képtelen voltam direkt módon riszálni a fenekem, vagy kecsesebben, látványosabban végiglejteni a folyosón. Most pedig itt álltam irtó kevés ruhában és éreztem, ahogy a mellbimbóim reagálnak a hideg vízre. Csak arra tudtam gondolni, hogy a leglogikusabb az volna, ha gyorsan eltakarnám a fedetlen részeimet, majd szűkölve visszarohannék a vendégszobába magamban könyörögve mindenféle hatalmaknak, hogy Morgan veszítse el az emlékezetét tüstént, vagy egyszerűen csak ne beszéljen erről a kellemetlen eseményről soha többé. Amint ez végig gondoltam eszembe jutott valami más is. Miért kéne a logikus és kínos utat választanom? Valahogy úgy szólt a mondás, hogy bátraké a szerencse, igaz? Hirtelen úgy gondoltam le kell gyűrnöm a bennem vergődő szégyenlős kislányt és kipróbálni valami újat.
Ennek következtében történhetett az, hogy kihúztam magam és egy grimasz-szerű félmosoly kíséretében a lehető legnagyobb adag vizet loccsantottam Morgan arcába, sőt...nem átallottam még csúfondárosan felnevetni sem.
-Jó viccnek tűnt, nem?-kérdeztem még mindig kacagva.
-Igazad volt valóban az.-kacsintottam az alaposan meglepődött fiúra. Mélyen legbelül pedig átjárt a büszkeség mámora.

Félelmetes, hogy néha milyen fordulatokat tudnak venni a dolgok. Ailát eddig most úgy kezeltem, mint egy szűlő, mert olyan volt, mint akinek irányításra van szüksége, most meg, hogy itt állunk a fürdőben az alulöltözött lánnyal... nos, komisz gyerekes irányra váltunk, ahogy lepocsolom kaján arccal. A gond az, hogy ez nem kifejezetten olyan kisfiús megoldás, sokkal inkább kamasz csibészség, nem mentes "mellékes" tartalmaktól, ami kissé összezavar, azaz zavarna, ha gondolkodnék, csakhogy nem teszem. Itt áll előttem a vöröske egy szál vizes melltartóban, hogyan is gondolkodnék rendesen? Ne legyen a nevem Morgan Williamson, ha képes lennék rá! - Egész jól festesz így. - jegyzem meg hasonló hangnemben, amilyen arcot vágok. Ugyanakkor az igazság is ez... nem láttam még a leányzót ilyen módon és kissé meglepő, de azonnal átkapcsolta az agyam más irányú gondolkodásra s az már meg se fordul benne, hogy Aila bizony nem szokott ilyen lenni és egy ilyen helyzetben menekülne, ahogy csak bírna. - Hé! - meglep a víz érkezése, de felháborodásomat nevetés fűszerezi és ez egyben arra is ráébreszt, hogy most bizony a másik jelentősen más viselkedési formát vett fel, mint szokott. Úgy reagál most fizikai téren, mint verbális csipkelődésemre szokott. Azt is szeretem, ez meg... egyenesen felébreszti bennem a kisördögöt, ami azt illeti. Meglepődtem, nem is vitás, de amolyan Morganes vigyorral igyekszem ezt leplezni. - Teljesen jó móka. - felelem nagy komolyan, serényen bólogatva és a következő pillanatban a vizes felsőt lekapom magamról, aztán mehet a sarokba. - És most egálban vagyunk. - kacsintok rá, jelezve, hogy bizony nem lehet ez így sokáig. Annál is inkább, mert a kissé gyerekes versenyszellem, amit felébresztett bennem, azt követeli, hogy ne csak egynelítsek, de újabb pontot is szerezzek... ilyen, ha sportoló az ember fia. Na meg olyan, hogy elég jó és gyors reflexei vannak, így mielőtt még Ailának meglepődni is lenne ideje, kap egy adag újabb vizet, majd megérezhet még valami hideget, de a hátán: a csempét. Ugyanis a pocsolás leginkább elterelés volt, a fő cselekvés az volt, hogy a lányt a falnak toltam a saját testemmel, tenyereim feje mellett a csempén. Így nézek közelről komisz csillogással szemeimben az ő lélektükreibe. - Na most légy okos....

A torkomban dobog a szívem, ami azt illeti kissé hányingerem is van. Nyugtatom magam, ez bizonyára normális, hiszen még sosem voltam ilyen közel Morganhez, meg úgy egyáltalán férfihoz, sőt, azt hiszem még szobanövényhez sem. Mindezek ellenére most itt vagyok, nem rohantam el mégcsak el sem ájultam, pedig minden okom megvan rá. Morgan,fürdőszoba,félmeztelen,kontaktus...és ezek csak címszavak, másokban nem is igazán lennék képes megfogalmazni  azt, ami velem történik.
Morgan csibészesen rám kacsint, az arcom pedig valósággal égni kezd a fedetlen felsőtest látványától. Nem tudom mit kellene tennem, képtelen vagyok a gondolkodásra, így csak állok, mint egy rakás szerencsétlenség, egészen addig míg újabb adag vizet nem kapok az arcomba, mire feleszmélek, hátam mögött a hideg csempe, előttem pedig kedves házigazdám, aki még véletlenül sem fukarkodik a Williamson-féle vendégszeretettel. Riadtan tekintgetek azokba a mélybarna szemekbe, miközben úgy érzem teljesen elveszem. A menekülés minden lehetséges útja elzárva, nincs mit tenni, visszavonulhatok vagy okozhatok meglepetést. Felmérem a helyzetet. Furcsán érzem magam, Morgan csípője szorosan az enyémhez nyomódik, aminek hatására szokatlan meleg bizsergést érzek, ami valahogyan mégis rendkívül kellemes, bár nyugtalanító is. Próbálom nem túlgondolni, a következő lépést, szinte ösztönösen simítok végig, finoman, szinte ujjheggyel a hasán és mosolyodom el. A másik kezemmel a hajamat simítom ki az arcomból, amiből csöpög a víz. A fekete sortom dereka már teljesen átnedvesedett...ekkor jön a fantasztikus ötlet. Mosolyom szemtelen vigyorrá szélesül, ahogy kigombolom a rövidnadrágot, majd hagyom hogy lecsússzon a csípőmről, végül egy elegáns mozdulattal a sarokba rúgom, oda, ahova Morgan pólója is került.
Elégedetten figyelem, ahogy meglepett arccal szemügyre veszi a melltartómhoz tökéletesen illő, aprócska csipkebugyit, és közben áldom saját ostoba szokásaimat, miszerint kizárólag harmonizáló fehérneműben érzem jól magam.
Lábujjhegyre állok, hogy közvetlenül a fülébe súghassam a következő mondatom.
-Ugyanmár, pontosan tudod, hogy én mindig okos vagyok.

Miért jöttünk az emeleti fürdőbe? Fogalmam sincs... a kialakult helyzet teljesen elfeledteti velem a dolgokat. Azt, hogy ketten vagyunk egy üres házban, hogy Aila a vendégem és nem is olyan régóta van itt... ez mind lényegtelenné sikkad a látvány és a közelség jelenlétében. Ehhez pedig még a revans vágy is csatlakozik. A játékosságból hamar bontakozik ki az életkorunkra jellemző jelleg, egyfajta fülledtség, ami rácáfol a víz hűs hőmérsékletére. Pedig ott van az már a bőrünkön, mivel a nedves ruhadarabok egy része már nincs rajtunk, helyesebben rajtam már nincs felső, de a hideget kompenzálja, testünk fűtőereje, mely akciómnak hála hamarosan összeadódik. Amit korábban javarészt a látvány táplált, most a közelség és az érintés viszi tovább, agy pajtás már régen kikapcsolt. Ahogy Aila könnyed ujjait megérzem kellemes borzongás fut végig rajtam s szemem már nem is látja annyira riadtnak pillantásait. Bár, ami azt illeti félénk és naiv bája is hat rám, de az ezzel keveredő vakmerőség... érdekes elegy és imponál, kellemes. Látom rajta, hogy készül valamire, de amit tesz, egészen meg is lep és egyben le is dönti az utolsó korlátot. Pofátlanul nézem meg magamnak Ailát, ahogy csak tudom. - Merlin szakálla... - mormolom, szinte hihetetlen is az egész, de nem nagyon gondolkodom rajta, mert ez az egész már átvette felettem a kontrollt. - Jól mutatsz ebben a szerelésben... okos döntés volt. - súgok neki vissza a bennem dúló "vihartól" fátyolosabb hangon, míg kezeim ösztönösen indulnak meg. Birtoklóan ölelem magamhoz és járják be fehér bőrének selmyes felületeit tenyereim, míg ajkaim sem beszédre használom már: csókokkal és apró harapásokkal "marok bele" Aila nyakának puha bőrébe, módszeresen elidőzve ott, bejárva teljes hosszát. Közben egyik kezem hajába túr, a másik fenekébe markol. Ajkaim pedig komisz módon vándorolnak, nyakát és fülét, majd arcát is bejárják. Ez az a pillanat, amikor felül kerekedik ösztönös énem és minden agysejtem, idegszálam csak a helyzet szolgálatába szegődik.

Kettőnk közt a  határ olyan, mint egy vékonyka, vörös selyemszalag. Minden apró lehelletre meglibben, gyönge, talán el is szakad. Én magam a borotvaéles penge vagyok, ami könyörtelenül átvágja ezt a puha, erőtlen anyagot.
-Örülök, hogy tetszik. Bár főként Sparknak köszönheted, ugyanis...-kezdek bele a mondatba, de a meglepetés minden áldott szót belémfojt. Képtelen vagyok tovább beszélni vagy gondolkodni, mindent kitölt a tudat, hogy Morgan kezei lágyan tapintják végig a testem minden egyes pontját.  Ahogyan a nyakamba harap az eddigi gyenge alhasi bizsergés, erős, de még mindig élvezetes sajgássá válik.
Hihetetlen. Az agyam egyszerűen nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy elértem a célt, amiért tudat alatt már legalább fél éve küzdök. Morgan passzív áldozat volt, ugyanis biztos vagyok benne, hogy a szándékos és nagymértékű provokációm nélkül sosem jutottunk volna ide. Ez kissé nyomaszt. Pontosabban ez az egyik dolog a háromtételes listáról, ami még itt és most  is képes aggasztani. Ha ez az első pont, akkor a második mindenképp abbeli riadalmam, hogy ez az első szexuális vággyal kapcsolatos élményem, így tapasztalatlannak érzem magam, még saját spontán reakcióimtól is félek. Ennek ellenére örömmel tölt el a tudat, hogy ez a helyzet annak az egyénnek a fürdőszobájában jön létre, aki iránt egyébként is gyöngéd érzelmeim vannak. A harmadik pont pedig az ezen esemény utáni érzéseimmel kapcsolatos, ugyanis egészen biztos vagyok benne, hogy ez  kis "kaland" ( hozzátehetném, hogy ártatlan, de azt hiszem, hogy azon már túlmutat) nem fogja megváltoztatni a kapcsolatunkat, maximum én érzem magam majd kellemetlenül.
Amikor a fenekembe markol hálisten kezd leállni az agyam,ezt jelezvén, még halkan fel is nyögök, ahogy Morgan hirtelen a szemembe néz, az ajkunk alig néhány miliméterre van egymástól, de borzasztóan félek kihasználni a helyzetet és megcsókolni. Hirtelen rettegni kezdek attól, hogy megtudja milyen rutintalan is vagyok a dologban és ezért jut majd elutasítás osztályrészemül.
-Nem is sejtettem, hogy ekkora sikerem lesz,-mondom az izgalomtól kissé rekedtes hangon- de ha gondolod, majd azzal hálálom meg a vendégszereteted, hogy gyakrabban mászkálok így a házban.
Rákacsintok és közben szörnyen büszke vagyok magamra, hogy bármi értelmes elhagyta a száma egy ilyen helyzetben, hiszen szinte minden porcikám remeg a vágytól Morgan karjai közt.

+18

Hogy Aila mondani kezdett valamit? Nos, ez nem az a pillanat, amikor nagyon nagy figyelmet fordítanék neki, még ha máskor rendszerint nagy figyelmet szentelek is szavainak. Nem, ez távolról sem olyan pillanat, amikor a nyuláról kívánok társalogni. Sőt, egyáltalán társalogni sem. Helyette nyakát harapdálom és csókolom, mely úgy vonz, akár vasreszeléket a mágnes. Érzem, hogy Ailára hatással vagyok, hogy apró remegések futnak végig testén, ahogy tudat alatt is jobban törleszkedik s ez végtelenül imponál. Paradox módon viszont az is ilyen hatással van rám, hogy némi félelmet is aggodalmat is látok csodás világos szemeiben, a gondolat, hogy a madárkát én csalom először csapdába... és ehhez társul, hogy egyszerre hűs és forró selymes-porcelán bőrét érzem ujjaim alá simulni engedelmesen és fiatalosan rugalmasan-keményen. Érzem az illatát, a benne vibráló rendetlenséget, amit én szabadítottam fel, és... és még többet akarok. Feszes fenekébe markolok és ajkaimra ragadozó mosolyt varázsol sóhaja, amiből szintén többet akarok hallani innentől kezdve. - Sőt, ez lesz a kötelező egyenruhád. - kuncogok, majd megpaskolom a fenekét, mintegy nyomatékosítandó szavaimat. - De akkor számíts rá, hogy akárhol rád fogok ugrani és ledöntelek csinos lábaidról. - harapok bele finom ívű fülecskéjébe szavaim végeztével, csak, hogy tudja ki az "úr". Persze kacsintását és bátorságát is jutalmazom: ajkaim már-már kiéhezetten csapnak le az övére. Na nem durván, vagy vadul, csupán szenvedélyesen, de ebben épp annyi lágy gyengédség is van. Sajátos elegy, de tökéletesen megy a produkálása s édes ajkai csak tovább bátorítanak és még aprókat harapok is. Hogy tapasztalatlan lenne? Nem érdekel, nem is foglalkozom vele, csak támpontot adok neki és lehetőséget, hogy felvegye a ritmust, esélyt, hogy belejöjjön a dologba. Csak el kellett indítani, a többit majd az ösztön elvégzi... Közben, míg egyik kezem derekát tartja és biztosítja, hogy ne távolodhasson el nagyon, a másik felfedező útra indul. Először arcán siklik végig, majd nyakán, jobb keblén folytatva az utat némi finom markolászással, hogy aztán hasfalán simítson végig, elkerülve picit csípője vonalára, ami külső combja felé vezet, de ez csupán "megtévesztés", mert hamar rátalál a még finomabb belső felületre is meleg tenyerem, hogy útját felfelé folytassa... s a végeredmény az, hogy ölét is elérem ujjaimmal. Érintésem eddig is lágy és gyengéd volt keverve némi birtokló határozottsággal, de most még finomabb és könnyedebb lesz, ahogy ujjaim azon fáradoznak egyelőre a fekete anyagon keresztül, hogy az előbbi édes sóhajból még többet hallhassak... és közben persze ajkaim sem szűnnek meg vagy Ailát csókolni, vagy éppen nyakát, fülét támadni. Gonosz lennék? Kétségtelen, de most már nem gondolkozom, csak cselekszem.

Annak ellenére, hogy világéletemben tartottam a nemiség minden formájától és a meztelenségtől is, most mégis engedelmesen simultam Morgan karjaiba a lehető legkevesebb anyaggal takarva testem, amivel csak lehetséges. Természetesen nem állítom azt, hogy nincs bennem félsz, de valahogy még ez is izgalmassá és kellemessé válik a helyzet sajátosságától. Eleinte kissé passzív vagyok, hiszen nekem ez a közeledés pont olyan ismeretlen, mint amilyen meglepő, aztán valahogy kikerülök a blokkolt állapotból.  Az a mosoly újra és újra levesz a lábamról, alig hallom tőle, amit mondani akar, meg kell erőltetnem magam, hogy értelmezzem szavait. Olyan, mintha valamiféle köd szállt volna az elmémre, ami korlátozza annak működését, ugyanakkor az érzékeimet a sokszorosukra erősíti.
-Azt hiszem ezt nagy nehezen még eltudnám viselni.
Az utolsó szót már alig tudom kimondani, hiszen Morgan ajka villámgyorsan tapad az enyémre. Belül ujjongok, ez a pillanat még ezerszer jobb, mint valaha is elképzeltem. Az érzés végigborzongatja mindenem,a csókkal kapcsolatos félelmeim gyorsan elpárologtak, hamar rájövök mit kell tennem, engedem, hogy nyelvünk találkozzon. Ennek hatására már a testem minden pontja egyszerre zsibbad és bizsereg, mikor az ajkamba harap finoman belemosolygok a csókba és hasonlóan cselekszem. Úgy látom ez épp annyira élvezetes számára, mint amennyire meglepi.
Ahogy a kezével gyengéden és lassan felfedezi a testem, hirtelen minden ruhát soknak érzek, mindent, ami elválaszt tőle, szokatlan számomra, hogy ennyire vágyom a teljes meztelenségre, a kitárulkozásra. Egy szenvedélyes csók közben, a sok közül, hirtelen a nyakába kapaszkodom, és még közelebb húzom magamhoz, érezni akarom minden rezdülését. Az ujjai kisvártatva érzékeny területre érkeznek, az ajkunk elválik,ütemtelenül zihálok, egyik lábamat a dereka köré fonom, hogy jobban hozzám férhessen.
Hirtelen pillantásom a nagyjából szemben lévő tükörre téved, saját magammal nézek farkasszemet ebben a rendkívül intim pillanatban. Önidegen vagyok a saját szememben, egészségesen rózsás arcommal, csókoktól duzzadt ajakkal és azzal az idegen, vággyal teli tekintettel, mégis tetszik a látvány, ahogy ritmikusan mozdul a testem az érintések nyomán. Közben kezeimmel Morgan puha haját, majd izmos hátát simítom végig, ezután pedig hosszú körmeimet finoman a csípőjébe mélyesztem és áthatóan a szemébe nézek, hogy jelezzem, még ennél is többet akarok.

+18

Bár a Hollóhátra jellemző a megfontolt, okos életmód, azért én ebben tudok kivételt jelenteni. Persze, a különcség is jellemző ránk, ez pedig nagyon eltérő jellemeket is hozhat egy házba, mint esetemben is. Én, ha egy esemény sodra elkap, többször cselekszem ösztönösen, mint gondolkodnék el. Jelen pillanatban pedig a legkevésbé sem mondható, hogy gondolkoznék bármin is, legfeljebb azon, hogy mit kezdjek a karjaim közé röppent "madárkával". - Kénytelen leszel madárkám, kénytelen leszel. - válaszolok neki kuncogva, hiszen érezheti, hogy ha elkap a gépszíj, akkor bajos megállítani, vagy más belátásra bírni. Ez nem az az életkor, amikor valaki némi kihagyás és "böjtölés" után önmérsékletet tudna tanúsítani. Aila pedig olyan vászon, amire úgy alkothatok, ahogy jól esik s ennek a célja nyilván az, hogy maradandó és jó élményt adjak számára, hogy a "még" legyen számára a motiváció. Ez jelenti az én örömömet is s ennek érdekében cselekszem most is. Következő logikus lépés a csók, aminek a ritmusát őszinte örömömre gyorsan felveszi Aila, kellemesen gyorsan tanul és ösztönösen cselekszik ajkaink és nyelveink édes táncában és csatájában. Sőt, még az apró harapásokat is viszonozza őszinte, de örömteli meglepetésemre s ezt kis kuncogással, meg nem épp ártatlan cirógatással jutalmazom. Bár az események gyorsan pörögnek, a tempóban van fokozatosság és szoktatás, ahogy lassan veszem birtokba a vörös lánykát. Érzem, hogy húz magához, hogy a teste már most is többet követel, amit én készségesen meg is adok számára, de csak fokozatosan. Első fokozat kezem ismerkedő érintése és bolyongása. A második pedig az, hogy céltudatosan tér az érzékenyebb területre s elégedett örömmel hallom meg Aila hangját fülembe muzsikálni. Vágytól fátyolos tónusa, a belőle sugárzó elemi nemiség csak még nagyobb hatással van rám és törleszkedésének hála megérezheti ennek kézzel fogható bizonyítékát is ágyékomon... lábának feltárulkozó mozdulata, a simítása derekamon csak még nagyobb boldogságot jelent, a jutalma tudatosabb, határozottabb ténykedés ujjaim részéről. Jólesően szisszenek fel arra is, ahogy megérzem körmeit bőrömön s amikor szemébe nézek az abból sugárzó mohóság mosolyt csal ajkaimra. Hát legyen... felsiklik kicsit kezem, de csak azért, hogy aztán lefelé haladva a fekete csipke anyag alá hatoljon és először érezze meg ténylegesen Aila ölének tapintását, és folytassa a korábban megkezdett incselkedő játékot. - Mintha alkalomhoz öltöztél volna... - utalok fehérneműire, melyek azért kellemesen hatnak a vizuális összkép tekintetében, nem egy nagyi bugyiban feszít itt. Hangom kaján kissé és vággyal teli s nem tudom megállni, hogy utána ne harapdáljam, ne csókoljam Aila fülét, ajkait, nyakát, míg mutató és középső ujjam azon fáradozik, hogy kitapasztalja mi is jó a vöröskének. - De bármilyen dögös is vagy így, fájdalom, nem maradhat rajtad... - teszem végül még hozzá, mert az Aila szemeiből sugárzó mohóság motivál s tudom, hogy ez se lesz már elég. Ezért hát időlegesen abbahagyom kényeztetését, hogy rövid úton pontot tegyek a fehérnemű kérdés végére és eredményként egy meztelen leányzó álljon előttem, akit ismét pofátlanul megnézek magamnak. Csakhogy itt nem iga a kitétel, hogy mindent a szemnek és nem is akarom magam távol tartani, így újfent akcióba lendülök: felültetem a vöröskét a kád szélére és úgy csókolok végig ajkaitól indulva a testén. Miután nyakát odahagytam keblein azért elidőzök kicsit jobban. Korához képest nagyon is kellemes,már kész formákkal rendelkezik Aila, ezt meg kell állapítanom s nem is habozok ezért elidőzni itt, lágy csókokat, apró szívásokat és harapásokat kiosztva. De ez se tart örökké, mert végül csak délebbre indulok s elérem hasát, majd alhasánál picit felnézek szemeibe. - Nézd magad a tükörben. - adom ki a huncut "utasítást" majd folytatom csókjaim útját, hogy végül lábai közé érjek és már nyelvem váltsa fel ajkaimat az érzékeny területen. Remekül szórakozom, teljesen elememben vagyok, ez pedig nagy gyengédséget, odaadást és figyelmességet eredményez tevékenységem közben.

+18

Korábban azt gondoltam mindent tudok az emberi testről. Órákat töltöttem könyvtárakban, otthon apám könyvtárszobájában és olvastam, olvastam megállás nélkül. Ezért lehetséges, hogy  tisztában voltam a ténnyel, miszerint egy általános sejt, örökítőanyagból, sejtplazmából,mitokondriumból és sejtközpontból áll, ezeket természetesen a mai napig meg tudom nevezni, akár latinul is. Annak is teljes tudatában voltam, olvasmányélményeim alapján, hogy a szexualitás minden lény számára ösztön, vagyis ha mind a külső, mind a belső feltételek fennálnak az egyed a génjeibe kódolt szexuális viselkedést kell, hogy tanusítsa. Sok mindent tudok, nem igaz?
Mindennek ellenére most mégis úgy érzem, hogy ismeretlen számomra a saját testem, mindazonáltal Morgan szinte ösztönszerűen érzett rá arra, hogy mire is vágyom pontosan. Minden egyes újabb érintés, újabb adag forróságot eredményez, ami édesen árad szét a testemben, minden egyes csók után bátrabb vagyok, egyre szenvedélyesebben, hevesebben viszonzom őket, ami érezhetően és láthatóan élvezetet okoz Morgannek. Ahogy érzem ágaskodó férfiasságát a fedetlen derekamnak nyomódni, akaratlanul is szélesen elmosolyodom.
Egy ideje már nem küzdök önmagam ellen, az agyam felmondta a szolgálatot, hagyom, hogy a testem a lehető legszabadabban reagáljon minden érintésre, lebegek ebben a gondtalansággal és élvezettel teli közegben és talán életemben először nem rontom el az élményt folyamatos aggódással vagy apró hibák keresésével.
Minden pillantásomból olvas, így hamarosan magasabb szintre emeli a kényeztetésem, ami éppen olyan jól esik, mint amennyire az első néhány másodpercben szokatlannak érzem. Hamarosan azonban belefeledkezem, kontrollálatlanul sóhajtozom, ezért nehezemre is esik válaszolni.
-Sosem lehet tudni...mikor következik be az a bizonyos...alkalom.-zihálom szaggatottan közvetlenül a fülébe, majd a mondat végét elhadarva, gyengéden a nyakába mélyesztem fogaimat.
Rövidesen előzetes vágyam is teljesül, a meztelenséggel kapcsolatban. Ahogy vetkőztet, nagyon régóta először nem érzek semmiféle szégyenérzetet, kivételesen büszke vagyok a tényre, hogy nem csak az elmém, de a testem is fejlettebb valamivel , mint kortársaimnak. Hívogató mosolyt villantok Morgan felé, ahogyan hátrasimítom derékig érő hajam, hogy mindenemet kellőképp megszemlélhesse.
-Azért remélem így sem vagyok taszító látvány.-jegyzem meg színlelt  nyugtalankodással hangomban. Szerencsére nem teketóriázik sokat, így mire feleszmélek már a kád szélén ülök. Elmosolyodom, úgy tűnik Morgan igazi profinak számít abban, hogy kihasználj a kínálkozó lehetőségeket, sikerül is elérni, hogy alig kapjak levegőt. A mellkasom hullámzik, a pulzusom az egekben és minden újabb csókkal  arra késztet, hogy mégtöbbet akarjak. Az ágyékomban tapasztalt sajgás pulzálássá erősödik. Mikor a tekintetünk találkozik már az alsóajkam harapdálom a vágytól.  Morgan úgy rendelkezik, hogy a tükörből kövessem az eseményeket, amire engedelmes jó kislányként rá is bólintok. Nem tudom, hogy a látvány van rám nagyobb hatással, vagy az ahogyan hatalmat gyakorol felettem. Élvezettel veszem szemügyre, hogy érzékeny bőrömön a harapások miatt máris apró, de jól észrevehető nyomok találhatóak, éppen végigsimítok az egyik parányi szívásnyomon a jobb kulcscsontom környékén, mikor megérzem Morgan forró nyelvét. Ez eddigi lüktetés most robbanásszerűen parázslik végig a testemen, hangosan nyögdécselni kezdek és hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar.

+18

Mindig más voltam. Hideg, majdhogy nem rideg, távolságtartó és elutasító. Az emberek körülöttem azért adták fel a szándékot, hogy közeledjenek felém, mert én magam akartam elérhetetlennek látszani. Azt gondoltam, hogyha valaminek még a halvány gondolatával sem játszom el, akkor a be nem teljesülése sem ráz majd meg. Így viszonyultam Morganhez is, ellenkeztem még az ellen is, hogy árulkodó pillantásokat vessek rá, egyszerűen elnyomtam a felé irányuló érzelmeimet és vágyaimat. Most azonban teljesen megváltozik a habitusom, az enervált, merev énem helyére átkerül egy attraktív,vad és érzéki személy, aki nem ijed meg a helyzet hozta változásoktól, sőt, úgy alakítja a dolgokat, hogy a lehető legjobban érezhesse magát. Ez az énem kizárólag azért képes megmutatni magát, mert biztonságban érzem magam. Megbízom Morganben, azt hiszem előtte már semmi szégyellnivalóm nem maradt.
Látom, hogy mennyire meghökkentő az információ, miszerint erre az eseményre vártam.
-Meglehet-mosolyodom el két kéjes sóhaj között. Meglep, hogy mennyire nehéz elvonni a figyelmem attól, amit éppen művel és normális gondolatokká gyűrni a fejemben a kósza szavakat, kifejezéseket.  Világhírű koncentrációs képességeim csúnyán kezdenek cserbe hagyni, minden idegszálam ugyanarra összpontosít, a Morgan iránti vágyra.
-Huszonnégy óra?  Ez kiválóan hangzik.-lehelem, majd a reakciója apró harapásomra, megint teljesen elvonja a figyelmem. A hang, amit kiad állatias és valószínűleg akaratlan is, éppen ezért izgat fel annyira, ugyanilyen hatással van rám az arckifejezése, miközben meztelen testemen legelteti szemeit. Büszkeséggel tölt el, hogy nem sokáig képes visszatartani magát, a tekintete mindent elárul, mielőtt megérintene, miután megteszi…nos alig vagyok képes szavakba önteni a rám törő érzések sokaságát. Nyelve nyomán egyszerre válik mindenem libabőrössé és vészesen, izzóan meleggé. Nem tudom már kontrollálni a mozdulataimat sem, engedem, hogy a testem tegye a dolgát, hogy a csipőm megmozduljon és, hogy mélyről jövő sóhajokkal keveredő, számomra különös hangok hagyják el ajkaimat.
Lángokban áll mindenem, nem csodálom, ha Morgan is érezné, hogy milyen rendellenesen forró lettem az érintéseitől, amikből egyre inkább többre vágyom, mikor pedig aziránt érdeklődik mit is csináljon velem, nem kell sokat gondolkodnom a válaszon.
-Hmm…először is, azt hiszem túl sok ruha van rajtad.-állapítom meg, mintha legalábbis specialistája lennék a dolognak, majd hevesen és szenvedélyesen megcsókolom, így adom tudtára mire is vágyom pontosan, miközben lassan kigombolom a farmernadrágját.

+18

Hirtelen és hihetetlen fordulatot vett ez a nap, annyi biztos. De ha így alakult, akkor nem gondolkodom, inkább csak megélem. Tetszik Aila eddig ismeretlen oldalának megnyilatkozása, bizalma, melyet így sugall felém. Boldog vagyok, hogy ezt velem osztja meg és hálás is ezért, épp ennek okán akarom maradandó, boldog élményekkel megajándékozni. Kéjes sóhajai pedig nekem jelentenek ajándékot. Már önmagában is imponáló, hogy az oly hűvös lány ajkairól ezeket elő tudom csalni... - Helyes, meglátjuk milyen az állóképességed! - kuncogok szavaimat követően, majd tettére elégedett hangok hagyják el ösztönösen a torkom. Nem szégyellem, hogy mi tetszik, mi az ami jól esik. Teste és meztelensége is tetszik, nem is kicsit van rám hatással... olyannyira, hogy neki is állok őt kényeztetni úgy, ahogy eddig még nem lehetett ilyesmiben része, és hatásos is a dolog. Nem kell sok idő, hogy érezzem forrósodni a hangulatot és a teret vágytól tocsogó hangja betöltse. Csípője is önkéntelen mozgásba kezd, amit elégedetten nyugtázok. - Ezt könnyű megoldani. - jegyzem meg széles vigyorral és hagyom, hogy cselekedjen, de segítem is a folyamatot, így nem kell sok, hogy a nadrág és a boxer is lekerüljön és egy száll semmiben álljak előtte, felfokozott állapotom bizonyságával. - És másodszor? - kérdem kaján hangon, majd viszonzom a csókot. Direkt nem értem el ezzel a szándékát, kíváncsi vagyok, hogy a hirtelen jött, ösztönlény Aila mit fog mondani és cselekedni... érdekes kísérlet. Na persze addig is hangulatban tartom odalent járó ujjaim segítségével...

+18

Mikor is döntöttem úgy, hogy Morgannel szeretném elveszíteni a szüzességem? A tudatalattim nagyjából a tavalyi év tavaszán, kezdte a furcsa gondolatokat keringetni az agyamban. Tudatosan? Nagyjából fél órája hoztam meg ezt a fontos döntést. Határozottan szokatlan számomra, hogy egy ilyen jelentős kérdést illetően nem is hagyok magamnak napokat a gondolkodásra, de ezúttal pontosan tudom, hogy az első intuícióm kell követnem. Így teszek végig.
Ezért hagyom megmozdulni a testem, kifejezni, hogy nagyon is élvezem, amit csinál. Képes vagyok mellette felszabadulni, ezt pedig nem sok emberről mondhatom el. Rajta kívül nagyjából egy hímnemű személyről sem. Minden mozdulata arról árulkodik, hogy ismer, mégha testi érintkezés eddig nem is nagyon történt köztünk, főleg ilyen irányú nem. Soha nem is törekedtem, hogy efféle közeledést váltsak ki, értelmetlennek találtam, de most minden megváltozott. Nem állítom, hogy ez az új sóvárgás, vagy akár a vágy segít tisztán látni, de leegyszerűsíti a dolgokat.
Mikor a segítségemmel lekerül róla minden ruha, a bátor, féktelen énem visszahúzódik, hogy hagyjon némi időt a visszafogott, elemző Ailának, utóbbi pedig nem kicsit jön zavarba. Belepirulok a látványba. Nem lep meg, nyilvánvalóan tisztában voltam eddig is a férfi test anatómiájával, de élőben mégis más. Kissé elhúzódom Morgantől, hogy jobban szemrevételezhessem, közben zavarom árulkodó jeleként csavargatni kezdem a hajam, ami újra eltakarja a felsőtestem nagy százalékát. Be kell valljam megijedtem, de semmi kedvem elmenekülni, hisz látom a célt…nehéz is lenne nem érszrevenni. Ezen gondolatok után egy kissé ártatlan mosolyt küldök felé és közelebb lépek, hogy kezemmel felfedezhessem teste számomra új részeit. Közben persze a lehető legközelebb simulok hozzá és a nyakát, fülét harapdálom nagy örömmel.
-Másodszor?  Őrülten kívánlak!-súgom a fülébe és közben sokatmondóan rebegtetem felé szempilláimat

+18

A hangulat teljes mértékben felfokozott és valóságos tombolássá alakult bizonyos tekintetben. Sikerül Ailára annyira hatnom, hogy sosem látott vad, ösztönös szenvedélyességet lássak, na meg olyan felszabadultságot, melynek iskolapéldáját sem ismertem még eddig nála. De tetszik, nagyon is, ami azt illeti... ha jobban belegondoltam volna korábban, láthattam volna, hogy a lesütött szempillák csupán takarni és elkendőzni igyekeznek lényének ezt a részét, melyet sikeresen ébresztettünk most fel s én ennek örömére tisztességes kényeztetésben is részeltettem. Ennek a folyamatnak viszont még nincs vége, mert itt a következő lépcsőfok: én is meztelenné válok, mert eljött ennek is az ideje. Pirulása megmosolyogtat, mert aranyos, számomra kedves. Kicsit felszínre jön a szűz lányka, amit nem bánok, hiszen természetes és van egy sajátos bája, ami magával ragad. Pirul, haját babrálja, melynek vörös zuhataga vágykeltően kiemelve takarja sokat sejtetően idomait... ez az Aila is vonzó és érdekes, csak tovább srófol, ami azt illeti. Aztán az is, hogy végül őszinte örömömre leküzdi a gátlásait és felfedezi keze azokat a területeket is, ahol eddig nem jártak... - Ha kívánsz, akkor meg is kapsz. - bólintok elégedett mordulások közepette, melyeket harapásai váltanak ki belőlem s szavai után ismét cselekvőre veszem a figurát. Felkapom a lányt és egy megfelelő felületre felültetem, én pedig lábai közé férkőzöm. Hátát megtámaszthatja a falon nyugodtan, én pedig szépen bepozicionálom magam, majd szenvedélyes, de lágy csókot adok ajkaira s ezzel egy időben megteszem az első mozdulatot odalent: lassan, figyelmesen, de határozottan, hogy lehetőleg a legkellemetlenebb pillanatokat minél kevesebb fájdalom kövesse és minél rövidebb ideig tartsanak. Így kezdek nagyon lassan, óvatosan, érzéssel és gyengéden mozogni...

+18  

Ezúttal is határozott vagyok, hiszen tudom mit akarok, mégsem úgy viselkedem, mint az élet bármely más területén. A csábítás eleinte kemény diónak tűnt, de úgy tűnik semmit sem kell tennem csak elengednem magam és  ezáltal Morgan könnyű prédává válik számomra. Sosem képzeltem el , hogy efféle testi kontaktba kerülünk, így olyan dolgokat tapasztalok meg vele, amikről valóban halványlila sejtésem sem volt. Érdekes felfedezéseket teszek mind a saját, mind az ő testével kapcsolatba és nincs mit tagadnom, borzasztóan élvezem. Ezáltal olyan…normális vagyok. Mintha nem lennék ugyanaz az akadékoskodó, szarkasztikus és sztoikus figura, akinek eddig gondoltam magam. Határozottan tetszik ez a fajta szabadság.
-Morgan Williamson…-suttogom, miközben kezemmel végigsimítom az altestét-minden bizonnyal te vagy az, akitől anyámnak féltenie kell.
Mosolygok, de van bennem némi szorongás, ami félelemmé növi ki magát, amint Morgan akcióba lendül.  Még véletlenül sem akarok épp most megfutamodni, mégha arckifejezésem merőben másról árulkodik is.
 Riadtan pillantgatok mindenfelé, akár egy őz a vadásszal szemben, de csókja képes kissé megnyugtatni…utána azonban az következik, amire számítok. Fájdalom. Éles nyilallást érzek odalent, aminek hatására még a lélegzetem is eláll. Beharapom az ajkam, szemembe könnyek gyűlnek a kíntól és egy aprócska csepp le is fut az arcomon.
Azonnal leszegem fejem, nem akarom, hogy Morgan meglássa,  ekkor azonban a élénk, vörös szín kelti fel a figyelmem, vérzek. Annak ellenére, hogy tudom, ez teljesen szokványos mégis valósággal a szívbajt hozza rám. Érzem, ahogy a testem ledermed, de küzdök ellene. Hátam falnak vetem, tekintetem pedig visszafordítom Morgan arcára, hátha a látványa segít elviselni a kezdeti kellemetlenségeket.

+18

- És te félsz tőlem? - kérdem kuncogva, míg jólesően simul bőröm finom kacsója alá, ahogy cirógat. Pár lélegzetvételnyire vagyunk valamitől, ami kétség kívül jelentős lépés lesz a kettőnk viszonyában és a lány életében s ha eszemnél lennék, lehet végiggondolnám a dolgot, de nem vagyok, ami azt illeti. Csak azt tudom, hogy kell nekem ő, itt és most. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljesen kifordultam volna önmagamból, csupán bizonyos tekintetben már semmi sem állíthat meg. Így hát megteszem habozás nélkül az utolsó lépést is, melyről tudom, hogy bár nem lesz kellemes, fontos és csak pillanatnyi problémát fog jelenteni. Nem tudhatom, hogy Aila hogy fog reagálni az egészre, de tudom, hogy mindent meg fogok tenni érte és azért, hogy a lehető leginkább zökkenőmentes legyen minden. Csókommal igyekszem megnyugtatni és kicsit lekötni a figyelmét, de ami azt illeti, a vörös, fehér bőrű lányokra jellemző érzékenység most szépen megmutatja magát a következő pillanatokban. Érzem, ahogy áthullámzik rajta az érzet, látom, hogy milyen hatással van rá az egész, a könnyeket, a rándulásait... nem örülök neki, hogy kellemetlenséget okoztam neki, annyi biztos. - Nyugi, a nehéz és fájdalmas részen már túl vagy... - suttogom megnyugtatóan a fülébe és apró puszikat osztok ki oda. - Csak engedd el magad, én segítek. - gyorsan születnek a gondolatok a fejemben, inkább hátrahúzódom belőle, majd a fürdőszoba áldásos hatásaként könnyen jutunk törlőhöz, és a számára sokkoló vér látványa hamar a múlté lesz. Ezt követően pedig magamhoz ölelem őt és simogatom, csókolgatom, hogy ismét ráhangolódjon kicsit a dolgokra. Aztán elindulok lefelé testén, először nyakán, keblein, majd hasán ajkaimmal, hogy ismét öléhez jussak és az elmúlt helyzet sokkját semmissé próbáljam tenni újból az élvezet hangjait csalni ajkaira nyelvem segítségével. A különbség az, hogy most ujjaim is nyugodtan dobhatom be a játékba, ezáltal előkészítve a terepet... amikor pedig úgy érzem, hogy ismét eléggé hangulatba jött, akkor jöhet a második próbálkozás: felegyenesedek, bepozicionálom magam, és lassan, óvatosan nekilátok, hogy most már tényleg magamévá tegyem Ailát.

Félnem kellene? Meglehet, de sem időm, sem kedvem nincs már gondolkozni, csak átélem ezeket a furcsa pillanatokat. Bár kissé aggódom, de mosolygok és szinte suttogva válaszolok.
-Talán...egy kicsit.-mondom, de nem hagyom abba, amit csinálok, élvezem, hogy hatással vagyok Morganre. Eközben az izgalom és vágy keveredik némi aggodalommal. Tartok a fájdalomtól, de úgy gondolom ez esetemben teljesen normális, hiszen valami olyanba készülök beleugrani, ami szinte teljesen ismeretlen számomra.
A fájdalom mértékét nem tudtam megfelelően kiszámítani, így engem is meglep az újszerű nyilallás, reakcióimat nehezen tudom elrejteni, pedig nagyon szeretném, ha nem rontanék el mindent az önkontroll jelenlegi hiánya miatt.
Azonban bármennyire igyekszem, Morgan túl jól ismer ahhoz, hogy akár csak esélyem legyen eltitkolni előle mennyire kellemetlen számomra a helyzet. Arca elkomorodik,de nyugtatni próbál, a fülem puszilgatja, ekkora azonban a testem elkezdi elutasítani a közeledését. Valósággal kővé dermedtem, érzem, hogy hideg vagyok és nem vagyok biztos benne, hogy képes lennék megmozdulni. Mikor eltávolodik tőlem megrémülök, talán úgy gondolja fölösleges velem foglalkoznia?
Persze...hisz ez az élmény biztosan negatív számára, mások valószínűleg nem így reagáltak hasonló körülmények esetén. Szégyellem magam. Kezdem azt érezni, hogy épp a legegyszerűbb, legösztönösebb dolgokra nem vagyok képes, olyanokra, amihez talán tényleg nem kell nagy tehetség.
-Sajnálom-nyögöm ki nagy nehezen- de...nem szeretném, hogy abbahagyd, én tényleg...
Szerencsémre egy csókkal belémfojtja a mondatot, az igazat megvallva fogalmam sincs mit mondhattam volna, vagy milyen kifogással álltam volna elő.  Biztos vagyok benne, hogy csak még szerencsétlenebb helyzetbe hoztam volna magam.Úgy tűnik Morgan kitartó, szép lassan forrósítja fel újra minden porcikám, ezúttal még hamarabb mozdul a testem, szinte azonnal visszatér a követelőző lüktetés az altestembe.
Már nem érzem olyan különösnek ajkát, ujjait vagy nyelvét, őszinte vágyakozást vált ki belőlem minden mozdulata és egy idő után eljön az a bizonyos pillanat is.
Kapkodva lélegzem, de már nem a félelemtől reszketek, sokkal inkább a számomra idegen gyönyör ígéretétől. A fájdalom helyett ezúttal csak tompa pulzálást érzek, ami csak rövid ideig okoz kellemetlenséget, ezúttal sokkal jobban reagálok, nincs kín sem könnyek. Kezdem kellemesnek találni a dolgot, közelebb húzom magamhoz Morgant és vadul megcsókolom.

+18

Aila felpiszkált alaposan s most viselnie kell a következményeit. Mondjuk azt, hogy kicsit félnie kell tőlem... vagy azt, hogy bizony az első együttlét fájdalmakkal jár. Mint kiderül, számára nem is kicsivel, pont olyan alkat. Azonban jelenleg efölött a sajnálatos véletlen fölött fölösleges lenne keseregnem, nincs nagyon nekem arra agyam, hogy ennek szenteljek figyelmet. Persze, érdekel Aila, jót akarok neki, de most van bennem azért önzőség is. Azt akarom, hogy mind a ketten jól érezzük magunkat. Így szavait inkább belé fojtom egy csókkal. A szövegeléssel csak még jobban csapdába zárná magát, nem hagyhatom. Jobb, ha teszek róla, hogy beszélni se tudjon. Nekiállok ismét felizgatni a leányzót, épp olyan alaposan és türelmesen, mint eddig. A cél érdekében féket tudok vetni vágyaimra, étvágyamra. Kárpótlásnak ott vannak Aila hangjai, érzéki mozdulatai, ahogy ismét rátalál az élvezet. És ha már ilyen ügyesen elértem, hogy ismét harckész legyen ő is, ideje "jutalmam" elvenni: most tényleg magamévá teszem a lányt egy határozott, de finom mozdulattal. Elégedetten konstatálom, hogy minden sokkal jobb lett így s tényleg kettőből egy lettünk bizonyos szempontból. Megörülök annak is, hogy kezdi felvenni a szálat és engedek húzásának, mert örömteli és jóleső, ahogy testeink egymásnak simulnak. Míg csípőm laza tempót diktál, kezeim testén kalandoznak és cirógatnak, ajkaim pedig készséggel viszonozzák csókját. Tetszik a vadság és még bele is mosolygok a csókba. Persze ajkaink vadulhatnak, de ami a mozgást illeti, nagyon is tekintettel vagyok a leányzóra, még most sem rontok ajtóstul a házba, hanem azzal kötöm le energiáim, hogy keresem azt a szöget és erősséget, tempót, ami  a legélvezetesebb lehet számára. Módfelett jó játék figyelni közben reakcióit... s persze közben kezeim és ajkaim sem állnak le, simogatnak, csókolnak, vagy épp egy-egy harapást, markolást helyeznek el itt-ott a lány testén, ajkain, nyakán fülén... szóval nem épp monoton a szituáció.

Behunyom szemeimet, hogy kizárólag az érzékelésemre hagyatkozhassak. Először csak őrült, züllesztő forróságot érzek az enyhe , már korántsem elviselhetetlennek tűnő sajgás mellett. Nem tudom megállapítani, hogy kellemes-e ez az érzés számomra vagy sem, annyi mindenesetre biztos, hogy semmihez sem tudom hasonlítani. Néhány perc múlva az élmény gyorsan és roppant mód változik, a testem ugyanúgy hihetetlen hőt bocsáthat ki, de ekkor már érzem, hogy Morgan is hozzám hasonló hevületben ég. Már nem csak önmagamra koncentrálok.
Egyszerre érzem és tapasztalom, hiszen érzékelem magamban, szívünk olyan hangosan ver, hogy azt is képes vagyok meghallani, hogy szinte tökéletesen összehangolódtunk.
Nem érzek fájdalmat, csupán valami ismeretlen kéjt, ami végighullámzik a testemen minden egyes mozdulatát követően. Észre sem veszem, hogy magam is megmozdulok, úgy helyezkedem, hogy számára, minél kedvezőbb legyen, hogy minél közelebb kerüljünk egymáshoz. Csókolózunk. Vadul, tele vággyal, mindenét érzem, most egyek vagyunk minden mozzanatban. Halkan felsóhajtok, miközben kinyitom a szemeimet.
Máshogy látom a világot, mintha minden homályos volna, csak Morgan teste,arca,haja tűnik élesnek, szemeiben meglátom a sajátom, de a tekintetünk ugyanazzal a vággyal van csordultig.
Kezei, ajkai csak tovább fokozzák az élményt , a kezdeti megfigyelések után magam is hozzá hasonlóan cselekszem. Kezeim végigfuttatom hátán, derekán, a kulcscsontját, nyakát csókolgatom. Egy idő után azonban már eltúlzottnak érzem az eleinte valóban szükséges gyengédséget, így lábaimat dereka köré fonom, és egyre határozottabban húzom közelebb, hogy ezzel mozgása is gyorsuljon. Mesterkedésem eredményeképp az impulzusok erőteljesebbé válnak, ami szinte megőrjít, hangosan felnyögök az élvezettől, miközben újra keresni kezdem a szemkontaktust Morgannel.

+18

Lehet, hogy heves és szenvedélyes pillanatokat élünk meg, de híres türelmem ilyenkor sem hagy cserben. Szükség is van rá, hiszen azt akarom, hogy ez az egész jól sikerüljön, pozitív kicsengése legyen s ehhez pedig türelem kell. Figyelmet szentelek Ailára, nem is keveset, így elérem, hogy hamarosan elfeledhesse a kellemetlen másodperceket. S ha ez megtörtént és ismét lángok nyalogatják porcikáit (képletesen persze), akkor jöhessen a második "roham". Persze ennek is finoman, lágyan kezdek neki, nem erőltetek semmit, mert nekem is az jó, ha ő is élvezi a dolgot. Úgy érzem munkám gyümölcse beérik, mert nincs tiltakozás, nincsenek negatív visszajelzések, így kissé bátrabban tehetem a dolgom, amit a természet diktál. A korábbi kellemetlenségek helyett most édes és szenvedélyes csókok vannak, majd megérkeznek őszinte örömömre az első sóhajok is s elégedetten nézek a lány szemeibe. Élvezem azt is, ahogy az ő ajkai és kezei is megindulnak s nem kell kétszer jeleznie, hogy mit is akar: egyre mélyebben, erélyesebben, na meg gyorsabban teszem őt magamévá. Felveszem a szemkontaktust természetesen, hogy lássam a vágy lágnajit égni tekintetében, azokat, melyek az enyémben is ott van természetesen. Érdekes, hogy zöldes szempárja milyen csodás csillogással tud ilyenkor megtelni s ez mennyire hat rám, sokkal több pikantéria rejlik egyetlen pillantásában, mint az ember gondolná s én erre nagyon is nyitott vagyok. Teljesen magával ragad ez s ahogy meghallom hangját hangosabban muzsikálni fülembe, egyre inkább emberes tempót diktálok, mert agyam elönti az igény, hogy ebből még többet, még hangosabbat halljak. Teljesen el akarom szabadítani a másikat a láncairól, hogy együtt tombolhassuk ki azt a vihart, mely bennünk dúl. Épp ezért nem állnak le simításaim, csókjaim, míg csípőm megmutatja Ailának, hogy milyen is tud ez lenni igazán s hogy az edzések idejét nem lustálkodással töltöm... de eljön az a pillanat, amikor beugrik egy ötlet, mert némi változatosságban gondolkodom s rövid időre elhúzódom a lánytól egy csókkal egybekötve, de csak azért, hogy felállítsam helyéről és pár gesztussal tudtára adjam, hogy azt várom, támaszkodjon kicsit a csap peremére, míg én mögé kerülök s hátulról hatolok belé, miután egyik kezem helyre igazított s az aztán csatlakozik a másikhoz, ami Aila csípőjét fogja. - Nézd magad, magunkat a tükörben... - súgok fülébe élvezettől rekedtes hangon s újra mozogni kezdek. Azért választottam a helyet, mert így ki lehet használni a fürdő adottságait: a csapra támaszkodhat és ott van vele szemben a tükör. Igazán remek.

+18

A vérem őrült sebességgel zajlik végig testemen és dörömböl a fülembe. Rá kell jönnöm, hogy hatalmasat tévedtem, mikor azt találtam gondolni, hogy alkalmatlan vagyok erre az egyszerű és ősi folyamatra, pláne, mikor az fordult meg a fejemben, hogy talán számomra nem is lesz örömteli a dolog. Intuícióimat ezúttal megzavarta a félelem és a korai negatív tapasztalat, Morgan azonban nagyon keményen dolgozik, hogy előbbit semmissé tegye.
Mélybarna szemeibe nézve ugyanazzal a vad hevülettel és pusztító vággyal találkozom, amit ő is észrevehetett felvillanni világos szemeimben, a tekintete nagy hatással van rám, sosem gondoltam hogy épp ő lesz az, aki így néz majd rám.
A legfinomabb mozdulataim, hordozta üzeneteket is meglepően gyorsan érti meg és szinte
azonnal teljesíti néma kívánságom. A reakciómból könnyen kiolvasható hogyan is érzem magam, mellkasom őrült gyorsasággal hullámzik, hol túl sok, hol túl kevés oxigén kerül a tüdőmbe, sóhajaim pedig kezdenek halkabb, majd hangosabb nyögésekbe  átfordulni.
A mozgása gyorsulásával arányosan hevül fel testem egyre jobban, a csókjaink elmélyülnek,érzékibbé ,vadabbá válnak. Erősebben harapok ajkába, körmeim kismértékben ugyan, de végigszántják hátát, derekát. Nem gondolkodom, nem mérlegelek már egy percig sem, képtelen vagyok másra figyelni, mint édes ajkaira, kezeinek útjára és természetesen csípője szilaj mozgására , egyszerűen nem tudok betelni vele és a kialakult helyzettel,
Mire azonban megszokhatnám a jelenlegi körülményeket egy csókkal egybekötve eléri, hogy fölálljak, majd néhány gesztussal hamar tudtomra adja mit is vár el tőlem. Készségesen eleget is teszek kívánalmának, ő pedig mögém kerül, míg velem szemben a tükör helyezkedik el.
Ösztönösen tudom mit kell tennem, így homorítani kezdek, hajamat pedig kisöpröm az arcomból, hogy fölnézhessek rá.
El sem tudom dönteni, hogy hangja vagy maga a mondat, ami elhagyja csodálatos ajkait, izgat fel jobban. Válaszolnék, de már nem marad rá időm.
-Igen…-szakad fel belőlem egy szolid kiáltás formájában őszinte visszajelzésem. Teljesen kontrollálhatatlanná válok miatta, magamban érzem a szívdobogását, míg a tükörben szemrevételezem az arckifejezését, önkéntelenül kezdem rágcsálni az alsóajkam a kéjtől.
Nem érzékelem az időt, de úgy érzem nem kell hozzá sok, hogy megint valamiféle új élményben legyen részem. Az alhasi lüktetés robbanásszerűvé válik, ennek hatására eleinte csak a combjaim kezdenek remegni, majd ez átterjed az egész testemre, ahogy az élvezet végigparázslik rajtam, mostmár valóban hangos vagyok, nem tudom és nem is akarom visszafogni magam.

+18

Minden láncot eltéptem, minden cérna elszakadt, kész. Aila akármit mondhat és tehet, én már akkor sem állok jót magamért, mert túlságosan is megmérgezett a helyzet és a vágy, ami átjár mind a kettőnket. Képletesen lángra akarom őt lobbantani és ha azt hiszi, hogy az első kellemetlenségnél meghátrálok, hát téved. Ezt rövid úton bizonyítom is. Szemeiben pedig visszaköszön rám a válasz, hogy mindent jól tettem és teszek, teljes a siker, a célom elérem. Erre el kell vigyorodnom, ami jelen helyzetben inkább egy ragadozó mosoly lesz, ami azt illeti, de ezt a legkevésbé sem bánom... inkább csak teszem a dolgom és legapróbb gesztusára is reagálva csak fokozok a helyzeten, megmutatva neki, hogy miről is szól ez az egész... eddig csak "ismerkedtünk" most jöhet a komolyabb téma. Örömest teszem, hiszen a helyzet, a szépsége és a szenvedély is pörget és ösztönöz, minél többet akarok hallani édes sóhajaiból, látni, ahogy arcára kiül az élvezet, ahogy mellkasa süllyed és emelkedik a szapora légzéstől s kellemes domborulatú keblei fel s alá mozognak. Meg is teszek ennek érdekében mindent, hogy sóhajait nyögésekké változtassam, őszinte megelégedésemre. Körmei, a jelzés értékű karmolások csak még tovább pörgetnek és még jobban ösztökélnek, érezheti Aila, hogy nem kicsit tetszik nekem a megoldása, ami egy-egy különösen erőteljes lökést eredményez. Viszont azzal, hogy még jobban megvadít, arra ösztönöz, hogy változtassak a  helyzeten s meg is teszem azt, igényeim szerint. Örömmel konstatálom, hogy veszi Aila a lapot és ösztönösen teszi amit kell, így bezsebelhet tőlem hálás cirógatást cserébe s egy-két apró csókot. Remek lehetőségek vannak ebben a lányban, érzem, hogy sikerül belőle ösztönösen nem is akármilyen szeretőt előhozni. Ismét magamévá teszem az új helyzetben, míg én is figyelem magunk a tükörben, kihasználva, hogy egyszerre tárul elém arcának és hátsó felének látványa is... nem aprózok már el semmit, keményen és határozottan adom meg neki, amit akar, na meg amit én is akarok. Egyik kezem vörös tincseire markol s feszíti kicsit még jobban ívbe a hátát, míg a másik csípőjén és fenekén nyugszik s tartja őt fixen, amire szükség is van, hiszen nem mondhatni, hogy lazán dolgoznék, sokkal inkább intenzív csípőm munkája, tekintve, hogy nagy erővel és gyorsan mozog, ahogy teljes hosszamban mozgok ki és be... rövid, ám intenzív percek ezek s így nem kell sok, hogy megérezzem és aztán meg is halljam, hogy sikerül a csúcsra eljuttatnom partnerem s ennek hála mindent tartok, ahogy bírom, hogy élvezetét minél tovább kitoljam és minél teljesebbé tegyem, de arra figyelek, hogy én még ne érjek el oda, elvégre nem hiányzik, hogy valami hiba csússzon a  számításba... még nem kívánok családot alapítani...

+18


Vajon elképzeltem valaha ezt a pillanatot? Ami azt illeti, ezt talán nem, de hasonló már megfordult a fejemben. Volt egy álmom, melyben egy arctalan fiúval szeretkeztem, de mindenféle szenvedély nélkül, partnerem anatómiai szemléltetőbábuhoz hasonlított, minden izma meg volt nevezve, testén olvasható volt a delta izom és erőteljes emlékeim vannak az elülső fűrész izomról is. Az álom összehasonlíthatatlan a valósággal, jelenleg semmi sem érdekel kevésbé, mint a csuklyás izom, vagy egyéb bonctani megnevezések, ez nem olyan pillanat, mikor szükségem van ilyen típusú tudásra. Kezdem azt gondolni, hogy semmiféle jártasságra nincs szükségem ahhoz, hogy ebben a helyzetben a lehető legjobban érezhessem magam Morgannel.
Kissé szégyentelennek érzem magam, mivel engem is meglep, hogy mennyire kellemes számomra a tükörből nézni a teljes eseménysort, tetszik, amit Morganen látok, úgy érzem nem csak bennem tombol ilyem elemi erővel ez az újszerű vágy. Élvezettel pihentetem tekintetem arcán vagy a körmöm nyomain, amit a hátán hagytam. Itt már nincs helye  sem tapintatosságnak, sem óvatosságnak, már egyikünknek sem tetszene a kezdeti lágyság.
Jólesően felszisszenek, mikor a hajamba markol, ezáltal felsőtestem megemelkedik, míg hátam még inkább lesüllyed a fenekem szintjéhez képest. Minden érintése bizserget, lélegzetét megérzem a hátamon, mindenhol libabőrös leszek tőle. Remegésem és vele érkező mámoros érzések minden porcikámon végighullámzanak,mire az érzet véget ér csak valamiféle kielégítő zsibbadtságot érzek, emellett azt is észreveszem, hogy még az eddiginél is érzékenyebben reagál a testem, még némi fájdalmat is érzek egy-egy erősebb impulzustól, ennek ellenére eszemben sincs felfüggeszteni kellemes ténykedésünket, éppen ellenkezőleg...  Új ötlete születik a fejemben, kísérletezni támad kedvem, hátha sikerül egy kicsit meglepnem őt. Szememben csintalan fény villan, ahogy egyik tenyerem Morgan alhasára simítom, hogy ezzel lassítsam, majd teljesen leállítsam, pár másodperc múlva pedig én kezdek el mozogni. Eleinte csak egészen lassan próbálkozom, hogy kitapasztaljam mit is kell pontosan tennem, közben pedig felnézek Morganre és szemérmetlen mosolyt villantok rá.

+18

Ha őszinte akarok lenni, eddig az elmúlt pár pillanatig meg se nagyon fordult tudatos énem fejében, hogy Ailával ilyen helyzetbe kerüljek. A tudatalattim lázadozott olykor, de a barátság skatulyájával igyekeztem azt kordában tartani, amióta összefutottunk a nyáron, merthogy akkor állt be valami árnyalatnyi változás. Most pedig itt van annak a következménye, hogy nem foglalkoztam a dologgal, csak szőnyeg alá söpörtem: az első adandó pillanatban, amikor az ösztönös én elszabadulhatott, remek kis kalamajkát kevert. Tényleg remek, mert ennél élvezetesebb zűrt el se tudok képzelni, hogy mire kezdenék észbe kapni, már egy üde leányzó formás combjai között is vagyok, úgyhogy a pillanatnyilag megtalált tudatom inkább visszadobom oda, ahonnan jött, maradjon inkább a pillanat varázsa. Szabadjára engedtem magam, ahogy Ailán is eluralkodtak az ösztönök s hagyom a dolgokat a saját medrükben sodródni, tovább az örömök földje felé. A kezdeti gyengéd lassúság jó volt, megvolt a maga helye, de most már mind a ketten mást szeretnénk, így változtatok egy kicsit a helyzeten s az új lehetőségek tovább hevítik ezt az amúgy sem hideg nyári napot. Már-már állatias ösztönök szabadulnak el a látvány tüzétől korbácsoltatva még feljebb és feljebb s csak olaj a tűzre Aila minden hangja, teste minden rezdülése, ahogy puha haja tenyerembe simul s én keményebben húzok rajta, üde testét ívbe feszítem és egész fizikai lényét magamévá teszem, ahogy jelenleg tudom. Persze szorul ebbe némi dominancia kifejezés is, de nem több ez a nemi szerepkörök kimutatásánál, valójában nagyon is összedolgozunk és egy funkcionális egységet alkotunk, melynek célja a másik öröme és a közös öröm. A jövőben persze irányulhat ez másra is, hiszen kitudja, lehet az egymásba gabalyodás mélyebb vizekre fog minket terelni, ha most egyelőre még a habokat szeljük csak. - Megőrjítesz szépségem! - mormolom kéjtől rekedtes hangon Aila fülébe, hiszen tényleg így van: a látvány és az érzés egyaránt más világok felé terel. Megigéz Aila hamvassága, a gondolat, hogy először nekem adta oda magát s hogy a fehér porcelán bőrű, vörös hajú filigrán szépségből ilyen reakciókat tudok kicsikarni, mint amiket tapasztalok. Épp ez vezet hevességemhez s oda, hogy átbillentsem őt a küszöbön, a gyönyör csúcsai felé űzve, melytől én se állok messze, ami azt illeti, de uralkodok magamon. Olyannyira sikerül kontrollálnom magam, hogy Aila érintésével összhangban le tudok állni és átadni neki a gyeplőt, hadd tapasztalgasson csak. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy tétlenségre váltanék, ó, távolról sem, Hiszen amit hátra fordított fejének tekintetében megpillantok, tettlegességre ösztönöz: cirógatnom kell, érintenem s meg is teszem, kezeim határozottan siklanak végig, már-már masszírozóan gerince mentén, fognak rá kicsit vállaira, vagy mozgatják át ujjaim nyaka izmait s termetem kihasználva rá is hajolok picit hátára, hogy nyakát hátulról csókoljam és tarkóját is végigharapdáljam. - Ha így folytatod, bajok lesznek... - mormolom két csók vagy harapás között a fülébe. - Mert gondolom nem akarsz még anya lenni... - nos igen, az elsőség újabb plusz hozadéka, hogy minden "túl jó" és esetleg kicsit kevesebbet is bír az ember.

+18

Azt hiszem még soha életemben nem voltam ilyen elégedett semmivel! Majdnem mindent megkaptam, amit akartam, ráadásul tennem sem kellett érte túl sokat, de bármilyen új is számomra ez a spontánság, meglehetősen tetszik. Ez a mai nap… észveszejtő minden, amit ma átélek. Imádom, ahogy a testünk, szinte automatikusan azt teszi, ami mindkettőnknek élvezetet okoz, imádom érezni magamban és imádom azt, amit érzek mindahányszor végigsimítja a bőröm.
Magam sem tudom minek hatására alakultak így a dolgok, talán mindketten elnyomtunk valamit magunkban már jó ideje, de az is lehet, hogy csak én kezdtem el máshogy viselkedni, Morgan pedig reagált a változásra. Tulajdonképpen mindegy hogyan történtek a dolgok, elég számomra az érzés, ahogy húzza a hajam és az, ahogy csípője mozgása egyre vadabb és gyorsabb lesz.
Nem tudom és nincs is energiám visszafogni magam, kizárólag a saját és az ő gyönyöre tud foglalkoztatni, látom az arcán, hogy minden visszajelzésem még elégedettebbé teszik, ezért sem fukarkodom a sóhajokkal, nyögésekkel. Mozdulatai nyomán finoman meg-megvonaglok, testünk ösztönös harmóniában dolgozik, ez az összhang pedig nem sokkal később ismeretlen kéjt tár fel előttem. Egészen olyan, mintha valami felrobbanna a testemben és a detonáció miatt vibrálna minden tagom olyan erősen, csak épp ez a legerőteljesebb és mámorosabb dolog, amit valaha éreztem. Hangja és a belőle áradó vágy csak fokozza a helyzetet, éppen emiatt a rekedt tónus miatt kezdek kísérletezni, szeretnék mégtöbbet hallani belőle  és őszintén örülök, hogy már az első, gyöngéd érintésemre tudja mit kell tennie. Lassan kezdek mozogni, még nem vagyok magabiztos, de pár perc múlva, Morgan visszajelzéseit figyelve azt hiszem rátalálok arra a tempóra, ami mindkettőnknek megfelel. Élvezem a pillanatot, ugyanakkor dolgozik bennem valami más is. Tulajdonképpen azért igyekszem ennyire örömet okozni, mert szeretném, ha én is különleges lennék számára. Tapasztalatlanságom ellenére maradandó és kellemes élmény kívánok lenni, ott van bennem az epekedés aziránt, hogy legalább egy kicsit lenyűgözzem partneremet.
Nem tudom milyen típusú vagy tudású lányokkal volt dolga előttem, de ez így van rendben, ennek ellenére mégis itt van ez a megmagyarázhatatlan törekvés, hogy minden túltegyek.
Gyengéd érintésire az izmaim lazulni kezdenek és az előbbi gondolatok feszültsége, átadja helyét az édes kéjnek, amit csókjai, harapásai a nyakamon, tarkómon csak tovább tetéznek. Megvannak hozzá a kvalitásai, hogy kihozza a belőlem ezt az újfajta vadságot és szép lassan elvegye az eszem. Következő mondatai után, viszont erőt vesz rajtam a minimális nyugtalanság. Tettünk ezen aspektusa eddig eszembe sem jutott, Morgan és az élvezetek annyira megkavarták az agyamat és felélénkítették az érzékeimet, hogy teljesen elfeledkeztem arról a tényről, hogy mindenféle elővigyázatosság nélkül kezdtünk bele ebbe az egészbe. Csalódtam magamban, hiszen sokat foglalkoztam az emberi testtel és történetesen a szaporodás mibenléte sem maradt ki tanulmányaim közül, most mégis én voltam az, aki képes volt elfeledkezni egy ilyen fontos részletről. Hálás lehetek Morgannek, amiért helyettem is használni kezdte a józan eszét.
Fokozatosan abbahagyom a mozgást, majd kissé zavartan felé fordulok, mikor ránézek kénytelen vagyok elismerni, hogy még mindig igencsak felfokozott állapotban vagyok, így végigsimítok mellkasán, hasán, majd újra felnézek a szemében.
-Remek megállapítás volt, valóban nem tervezem–mondom, majd kezem lejjebb siklik- ezesetben viszont várom a javaslatokat. Mit kellene tennem? –kérdezem finom félmosollyal a szám szegletében.

+18

Megmondom őszintén, hogy amikor Aila meghívása mellett döntöttem két hete, semmilyen hátsó gondolatom sem volt. Csupán baráti segítő jobbot kívántam nyújtani neki szorongatott helyzetében, hogy sikerüljön valamennyit javítani állapotán legalább az iskola előtt, hiszen jó lenne, ha a Roxfortba már nem olyan állapotba térne meg, mint amilyenben akkor volt, amikor Londonban összefutottunk. Szeretném, ha a békét ő is ki tudná élvezni. Azonban ahogy közeledett a nap, hogy vendéget kapjak, azt vettem észre magamon, hogy valamelyest türelmetlenség lesz rajtam úrrá olykor-olykor, vagy az idő kínzóan vánszorogni látszik. De ezt mindig igyekeztem altatni magamban, bele se gondolni s ez egészen jól működött egészen addig, nos... addig, amíg a jelenleg helyzetbe nem kerültünk. Azt hiszem, hogy kijelenthetem, a módszerem nem aratott osztatlan sikert. Mondhatni semennyit sem. Nem tudom mi szakította át a gátat, de jelenleg egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, senkivel sem cserélnék. Lehet nem volt rossz, hogy hagytam magam elcsábulni a kék szempártól, a belőlük sugárzó különös tűztől, a lány kisugárzásától, ami elemi erővel és meglepően hatott rám, csapott le s vonzott, ösztönzött.
Ösztönzött? Valósággal űzött és magával ragadott, olyannyira, hogy mire észbe kapnék, már igen előrehaladtak a dolgok s nincs is más feladatom, mint helytállni. Gondolom nagy panasz nem lehet, mert hamarosan hallom és érzem, hogy Aila bizony a gyönyörhöz vezető ajtó küszöbét átlépte határozott léptekkel. Kifejezetten élvezetes feladat volt ezt elérni nála. Az új meglepetés azonban nem sokat várat magára: a pár másodperccel előttiek után Aila önállósítja magát, ami elismerésem váltja ki, igen gyorsan tanul a tüzes leányzó. Ténykedését persze jutalmazom is érintésekkel, cirógatásokkal, nincs semmi ilyesmi, amit ne tagadnék meg tőle... azonban szembe kell néznem azzal is, hogy oly ügyesen kikupálódott most a leányzó, hogy így bajok lesznek, én pedig, nos még nem szeretnék kockáztatni, vagy apa lenni. - És én sem akarok még családot alapítani. - teszem hozzá a fentiek tükrében az ő megállapításához, majd ösztönösen ölelem őt magamhoz a megváltozott helyzetben s kiélvezem keze kalandozó mozdulatát, mely jelen pillanatban nagyon is jól esik. Kérdésére kicsit ráncolom a szemöldököm, majd megszólalok. - Hát, ami azt illeti... ha javaslatokat vársz, van. - jegyzem meg lágyan cirógatva hosszú tincseit. - Kezdetnek javasolnám, hogy lépjünk le a szobámba. Utána pedig veszélytelen lezárásnak egy közös nyelvgyakorlást ajánlanék... - a döntés az ő kezében van, figyelmesen várom hát a válaszát barna szemeimmel az ő kékségeit vizslatva, míg kezem öleli is simogatja, becézgeti őt, nem kifejezetten ártatlanul... de az biztos, hogy most elhagyjuk a fürdőt és az én szobámba térünk meg, ami nem épp hosszú séta itt az emeleten s azt is kézen fogva tesszük meg.

+18

Se on hullua! Őrület ez az egész, valóságos téboly. Tulajdonképpen most találtam annyira magamra, hogy egyáltalán megkíséreljem feldolgozni mi is történik körülöttem...pontosabban velem.  Mikor lettem én ilyen meglepően gátlástalan? Lényegében fogalmam sincs minek hatására változott meg a viselkedésem ilyen gyökeresen, annyira idegen tőlem ez az egész helyzet, hogy félek, ha valakinek elmesélném azt találná hinni nem is igaz, csak a fantáziám élénksége zavart meg. Ebben az a legmeghökkentőbb, hogy a képzeletemnek semmi köze a jelen történésekhez, ez a színtiszta igazazság. Ha valaha meg kellett volna fogalmaznom miért is mentem bele, hogy itt töltsem a nyári szünet fennmaradó idejét bizonyára azt mondtam volna, hogy a megnyugvást és a belső békét kívánom meglelni. Ehhez képest idáig sok nyugalomban nem volt részem épp ellenkezőleg, de egyáltalán nem bánom! Éppen ez a szokatlan az egészben, hiszen ez nem jellemző rám. Én az a lány vagyok, aki összerezzen, ha véletlenül hozzáérnek a folyosón, az, aki rosszaló pillantásokkal sújtja az ölelkező, vagy érzelmeiket más formában, de publikusan kinyilvánító embertársait. Ó, hogy én mennyire utálom a szenvelgést!
Éppen ezért ijesztett meg annyira az, hogy a Morgan felé irányuló emócióim módosultak. De pontosan hova is fejlődhettek, míg minden energiám abba öltem, hogy elnyomjam őket? Jobb bele sem gondolni.
Jelen esetben csak azzal vagyok tisztában, hogy libabőrös leszek az érintéseitől, hogy felforrósítja a testem minden pillantása és, hogy őrülten vágyom rá. Meg akarom érinteni és meg is teszem, vajon ez az, amiért hosszú ideje tudatalatt epekedem?
Hamar elhessegetem a gondolatot és inkább az érzetre koncentrálok, ahogy végigsimítom a felsőtestét, majd alhasát. Amint magához ölel macskaszerűen törleszkedni kezdek hozzá, mondatára pedig finoman elmosolyodom. Nos igen...elég kellemetlen lenne egy ilyen baleset, főleg a mi esetünkben, hiszen mindketten fiatalok vagyunk még, egyébiránt pedig mertem remélni, hogy van annyi eszünk, hogy ilyen kellemetlenséget ne is idézzünk elő.  Én elfeledkeztem erről az apróságról, de hamar megfeledkezem a tényről, hogy emiatt mennyire szégyellem  magam, Morgan rövidesen ismételten elvonja a figyelmem. Kedvemre van az, ahogy kissé birtoklóan magához ölel, én pedig belesimulok az érintésbe és a nyakába csókolok. Arckifejezésére és válaszára szélesen elmosolyodom.
-Meg is ijedtem volna, ha pont neked nincs egy jó ötleted! – csipkelődöm kuncogva.
Az ötlete határozottan tetszik, ahogy az is ahogy egy hajtincsemmel játszik, kissé elveszek a szemeiben. Annyira szeretném tudni mire gondolhat, mikor így néz rám! 
Kéz a kézben indulunk a szobája felé. Ez a pillanat szerfelett meghitt, valamiféle nyugalmat hordoz, mintha már megtörtént volna, holott tudom, hogy ez képtelenség. Valószínűleg csak a régi barátság miatt érzem ilyen kellemesen megszokottnak, hisz bár a bizalmas érintéseket igen, a meztelenséget eddig még véletlenül sem foglalta magába a kapcsolatunk. Nos...eddig.
A szobájába érkezve kicsit körbejáratom a tekintetem és beszívom azt az ismerős Morgan-illatot, amitől már jó pár éve képes vagyok ellazulni ,és elmosolyodom. Nem igazán vagyok tudatában annak, hogy mit is érzek pontosan, de bármi is az most éppen izgatottá tesz.

+18

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy Aila tud ilyen is lenni. Eddig az én kis madárkámnak tekintettem, akit védhetek, terelgethetek, de aki nem átall megcsipkedni nem is egy alkalommal. Be kell látnom viszont azt is, hogy egyre féltékenyebben őrködtem körülötte az utóbbi időkben valami oknál fogva s most rá kell jönnöm, hogy igaz a mondás az alamuszi nyusziról, ebben a félig finn lányban iszonyatos hevű lángok égnek, amit a jelek szerint én szítottam fel igazán először. Ennek igazán örülök, hiszen friss, formálható agyag, másrészt olyan, akár egy tiszta vizű forrás, harmadrészt pedig önálló és teljesíteni akaró, vad tüze igazán perzselő, tehát minden aspektust kimerítően remek partner a leányzó. Igaz, hogy ez most a testiségről szól, de a többibe egyelőre bele se merek gondolni s nem is akarok, oly jók ezek a pillanatok. Még akkor is, ha majdnem iszonyatos hülyeséget csináltunk. Holnap le fogok szaladni a városba, az biztos...
- Félelemre semmi okod, Morgan hősiesen szolgálatodra siet! - kuncogok, míg megadom a válaszom, de látom, hogy tetszik neki a dolog és beleegyezik ötletembe. Persze nem felejtkezem meg róla sem a hevített hangulatról, így ölelem, játszadozom tincseivel s még cirógatom is ölét. Minden mozdulatomban ott van a birtoklás, meg némi dominancia, de úgy látom, hogy ez nem zavarja. Azonban itt nem állunk meg, hamarosan átsétálunk a szobámba, hogy ott folytassuk. - Érezd magad itt is otthon. - csókolok a nyakába míg átölelem hátulról s érezheti, hogy harci kedvem továbbra sem csökkent. Kap pár másodpercet, hogy megnézhesse magának a krémszín falakat, az egyszerű de elegáns fa bútorokat, a pedáns rendet, a letámasztott hangszereket, majd ha ez letelik, felkapom s máris az ágyon találhatja magát, velem együtt, hogy vízszintesben folytathassuk a dolgokat. Rövid csókcsata veszi kezdetét, szenvedélyes csókok, apró harapások, míg kezem ismét felfedezi testét, majd ha már így ismét felhevült a hangulat, jöhet a váltás. Felveszem a szemkontaktust a lánnyal tekintetemben a néma kérdéssel "mehet?" és ha megérti és pozitívan jelez, akkor a tettek útjára lépek: az eredmény, hogy 69-be forgatom magunkat, (természetesen én alul) így kezdek hozzá, hogy nyelvemmel örömet okozzak Ailának.

+18

Mi az amivé a barátságunk átalakulni látszik? Abban biztos vagyok, hogy szépen lassan, de biztosan formálódik, mióta nyáron összefutottunk. Akkor mindketten eltérően viselkedtünk attól, amit megszokhattunk, feltártuk titkainkat a másik előtt. Nem tudom Morgannek segített-e, de számomra talán életmentő volt. Iszonyodom a titkoktól, már máséitól is, a sajátom pedig valósággal tébolyulttá tett, ezzel szemben miután végre megszabadultam tőle úgy éreztem, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívemről…vagy talán egy egész hegy. Bizonyára csak annak hatására változott meg ennyire a habitusom, hogy kissé felszabadultabb lettem. Ez pusztán egy stresszreakció, semmi több, csak éppen ami másnak hasonló esetben a szorongás vagy a harag, az nálam bizarr módon a…szenvedély. Ennyiben is hagyom a gondolataim, érzelmeim pillanatnyi feltérképezését, nem is tudnék igazán koncentrálni, most, hogy meztelen testünk összesimul, keze a hajamat simogatja és bizony máshová is kalandozik a keze, így nem látom értelmét további haszontalan agymunkának. Válaszára kissé gúnyos mosoly jelenik meg arcomon , legalább most úgy reagálok, ahogy azt már megszokhatta tőlem.
Szobájába érve mosolyogva állapítom meg magamban, hogy a berendezés és az atmoszféra tökéletesen illik Morganhez, leginkább hangszerek vonzzák a szemem, mindig is gyönyörűnek találtam őket. Ilyenkor rettenetesen bántam, hogy sosem kezdtem zenét tanulni, annak ellenére, hogy anyám hosszasan noszogatott.  Sokáig nincs lehetőségem nyugodtan nézelődni, amint Morgan a nyakamba csókol, az egész testem libabőrössé válik, ölelésére pedig felsóhajtok és a vállának támasztom a fejem, de nem bírom ki némi elfojtott nevetés nélkül, hiszen még van egy kis dolgom.
-Igazán hangulatos - állapítom meg.
Pár másodperccel később, immár az ágyon újra érzem, ahogy mindenem elönti a forróság, imádom ezt az érzést. A csókjaink egyre hosszabbak, részemről pedig egyre szenvedélyesebbek, hevesebbek, míg végül már az egész testem bizsereg a vágytól. Kérdésére, amihez már szavak sem kellenek, így csak az alsóajkába harapok, ezután pedig hamar új helyzetben találom magam, ami egy kicsit meg is lep. Eleinte egy kicsit bátortalan vagyok, de aztán ahogy megérzem Morgan nyelvét hangosan felnyögök és magam is felfedezem az érzékeny területet először kezeimmel, majd ajkaimmal, nyelvemmel figyelve a visszajelzéseket.

+18

Pillanatnyi hullámvölgy csak, amíg a józan ész szava kerekedik felül rajtunk, de már szinte tova is libben. S mi az, ami így képes hatni ránk? Az érintések, egyértelműen. Egymás közelsége, a légkör, a másik bőre ahogy tenyerünk alá simul, ahogy érezzük egymás szívének dobogásának érzékelése, mind-mind szerepet játszik abban, hogy az amúgy racionális, megfontoltan gondolkodó emberi formánk a semmibe tűnjön s helyette az életkorunknak megfelelő vadabb, szenvedélyesebb, már-már lázadó fiatalokká váljunk. A privát kettesben töltött idő varázslatos perceiben élhetjük át ezt az egészet. Nem akarok gondolkodni olyan dolgokon, ami nem ehhez kapcsolódik, ami nem szolgálja a pillanat maximális kihasználását, ami a jövőn való aggódásról szól. Úgy érzem ez nagyon jár mindkettőnknek. Már a pár másodperc séta sem képes minket kizökkenteni igazából, én szinte észre se veszem azt, a következő, ami le tudja kötni a figyelmem az az, hogy miután Aila kapott pár másodpercet körülnézni, ismét neki szenteljem a figyelmem. Túl hosszúnak tűnik ez a kihagyás is... - Jól megnézted remélem, mert a következő napokban a mennyezetét fogod látni a legtöbbet. - kuncogok, ahogy az ágyon kötünk ki, de több szót nem engedek már meg magamnak, ajkaimat a csókok kötik le eztán, édes pecséttel zárva el a beszéd útját. Azonban ez sem elég egy idő után: már a simogatások, a csókok vidékén túl jártunk bőven a fürdőben, ez most csak arra szolgált, hogy fel tudjuk venni ismét a szálat, így, amikor azt érzem, hogy ez megtörtént, változtatok helyzetünkön. Persze Aila reakcióját is figyeltem, nem önkényesen döntöttem. Ennek ellenére mégis számítok rá, hogy valamelyes meglepő, de legalább idegen és szokatlan lesz neki ez a helyzet, ami teljesen természetes is. Ezt pedig úgy igyekszem megoldani és áthidalni, hogy én természetesen viselkedem, majd ő is megtalálja a kényelmet így, remélhetőleg minél hamarabb. Teszek róla, hogy az élvezet segítségére legyen ebben: kihasználom a pozíció előnyeit s nekikezdek módszeresen kényeztetni őt, lassan és fokozatosan indítok, nyelvem és ajkaim váltakozó játékával egyre inkább tolom őt feljebb a képzeletbeli hegy csúcsa felé s e mellé egy idő után még először egy, majd két ujjam is bevetem. Ez önmagában is kellemes feladat és időtöltés lenne, de az, hogy Aila is magára talál és nekiáll felfedezéseit folytatni engem illetően, nos... megsokszorozza az örömöt, fogalmazzunk úgy. Igen kellemes amit csinál, s egy-egy jóleső mordulással nem is habozom azt a tudtára adni.

+18

Azt hiszem már megint túlműködik az agyam régi rossz szokásom szerint, ez pedig semmiképp sem mondható egészségesnek, pláne azokkal a hatásokkal kombinálva, ahogyan a szervezetem Morgan minden tettére reflektál. Nem tehetek róla, hiszen abszolút nem tudatos, de a szívem úgy ver, mintha legalábbis a Trimágus tusán készülnék részt venni, holott ekkora volumenű rendezvényről szó sincs. Számomra azonban mégis kifejezhetetlenül sokat jelent ez az egész. Lehet, hogy még időm és lélekjelenlétem sem volt megérteni, de éppen most vesztettem el a szüzességem, mégpedig a legjobb barátommal, ami bárhonnan közelítem is meg, nagyhorderejű dolog és még azt is meg merem kockáztatni, hogy nem csak számomra az. Ilyenkor mindennél jobban tudom utálni azt a hihetetlenül élénk agyműködésem! Szerencsésnek érzem magam, amiért rendelkezésemre áll Morgan, hogy megszüntesse ezt a feszélyező kellemetlenséget.
Kis megjegyzésére szélesen elmosolyodom, de szólni már nincs időm, hisz ajkai úgy csapnak le az enyéimre, mint kiéhezett ragadozó a mit sem sejtő zsákmányra.
Néhány perccel később, mikor ajkunk elválik, hogy némi levegőhöz juthassunk, csak ennyit mondok:
-Ha ezt tudom, nem cipelek magammal ennyi ruhát.
Nos igen… most, hogy tudatta, mik is a szándékai velem már teljesen hiábavalónak tűnnek azok a hosszú órák,amiket azzal töltöttem, hogy otthon kiválogattam a tökéletes ruhákat, amiket az ittlétem alatt viselek majd. Egyre valószínűbbnek tartom, hogy nem fogom fölvenni egyiket sem, de emiatt egyáltalán nem érzek megbánást. Boldoggá tesz, hogy Morgan immár kissé eltérő módon is szívesen élvezi a társaságom és a továbbiakban is azon dolgozom, hogy ez így maradjon. Jelentősen megnehezítik a dolgom közben érkező impulzusok, amiknek hatására meg-megremeg a lábam és Morgan is tapasztalhatja, mennyire jól esik minden, amit tesz. Én eközben határozottan örülök neki, hogy a férfi anatómiáját sem hagytam ki biológia ismereteim közül, így ha nem is tudom pontosan mit kell tennem, nagyobb esélyem van rájönni. A visszajelzések alapján, talán nem rontottam el semmit, így ugyanazon a nyomvonalon haladok csak gyorsítom, illetve intenzívebbé teszem nyelvem munkáját, miközben kezemmel Morgan combján simítok végig.

+18

Jelenleg bármilyen gondolkodás túlkombinálás lenne. Ami most történt és történik, nos az a nyár megkoronázása bizonyos értelemben. Amióta a sötét fellegek eltűntek az egünkről és olybá tűnik, hogy az őrület véget ért, az én viselkedésem is átment sokkal inkább carpe diem-be, mint ami korábban jellemző volt. A megfontoltságot szögre akasztottam pár hónapra, ez pedig most tényleg mindennek a csúcsa nagyjából. És az a félelmetes, hogy eszemben sincs megállni ezzel, vagy abba belegondolni, hogy valamikor le kell majd és rendezni kell a kérdéseket. Ám Ailával a karjaim között... ez távoli és a legkevésbé sem érdekel. Egyszerűen a puszta jelenlétével kiköveteli minden figyelmem s ezt nagyon hálásan viszonozza, ami igencsak inspirálóan hat rám. - Ó, nem fog az kárba menni. - mosolygok rá. - Nem csak itt fogunk lógni és egyébként is szívesen nézem majd meg, hogy mivel akartál lenyűgözni... - kacsintok rá, hiszen némi tettetett egoizmus ide is befér és az ajkainknak is kell szünet a csókcsata közepette, pár gondolatnyi beszélgetés nem fog megártani. A kis pihenő után viszont ismét változik a helyzet, nekem hála, jöhet a folytatás és a délutáni program záró akkordja is egyben. Nem fukarkodom, igyekszem a legtöbbet és legjobbat nyújtani Ailának, minden tudásom és képességem fel- és kihasználni jelen helyzetben s ebben csak ösztönöz a helyzet kölcsönössége. Koncentrációt igényel a dolog vitathatatlanul, de édes feszültséget okoz ez, szívesen osztom meg a figyelmem. Még a fürdőben kitapasztalhattam kicsit, hogy mit élvez igazán a leányzó ilyen tekintetben, így most ezeket a tapasztalatokat vetem be nyelvem játékába ami az irányt, intenzitást és sebességet illeti, ujjaim munkáját pedig annak a szolgálatába állítom, hogy érzékeny pontjára akadjak és úgy okozzak neki örömöt. Combjai remegését remélem így állandósítani tudom s lassan átbillenteni ismét a kielégülés küszöbén.

+18

Ki nem állhatom, hogy a tudatom nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy bizony ebben a helyzetben nélkülözhető, sőt zavaró számomra és nem áll szándékában visszahúzódni és pihenni legalább egy kicsit! Nem egyszerű a helyzetem, hiszen bármi is történik most, elmém óceánjából úgy bukkan fel a kérdés újra és újra, mint sietős gyöngyhalász: Mi lesz ezután? Tisztában vagyok vele, hogy ezt pillanatnyilag nem szükséges tudnom, sőt azzal is, hogy talán nem is lesz kellemes számomra a válasz, mégsem hagy nyugodni ez a lényeges kérdéskör. Az egyetlen szerencsém, hogy a gondolatmenetem rövid időközönként megszakad, mivel Morgan minden figyelmem magának követeli és én ezt készségesen meg is szeretném adni neki. Éppen ezért csókolom olyan vadul és hosszan ajkait, épp ezért nem reagálok szavakkal, félek, hogy nem tudnék mit mondani vagy ellenkezőleg… nagyon is lenne mit kifejtenem, de ezzel egyelőre semmi kedvem és energiám nincs foglalkozni, ezt az élményt nem szeretném tönkretenni.
Ezt a remek elvemet követem a továbbiakban is, bár meglepőnek tartom, hogy milyen komplikált megfelelően felosztanom a figyelmem, úgy hogy a saját élvezetemre és Morganére is koncentráljak. Eleinte inkább a sajátom helyezem háttérben, de aztán teljességgel tarthatatlanná válik a helyzet. Aránylag rövid idő alatt sikerült kitapasztalnia mit is szeretek, mindezt úgy, hogy erről korábban magam sem tudtam volna nyilatkozni, így csakhamar szörnyen nehézzé válik, hogy megfelelően figyeljek rá is.
Végül úgy döntök semmi értelme küzdeni és inkább a csodálatos bizsergésre figyelek, ami végül robbanásszerűen parázslik végig a testemen. Mindenem megfeszül, a combjaim is ütemesen remegnek, ráadásul halk sem vagyok túlzottan.  Most kezdek csak ráérezni az ízére…ez az érzés egyre szédületesebb.
Pár perccel később, mikor már normálisan tudok lélegezni újra előtérbe helyezem Morgan gyönyörét és teljes odaadással tapasztaljam ki mire is vágyik és mai legfurcsább…már ezt sem érzem olyan szokatlannak, sőt még élvezem is, ahogy a számban érzem, hogy milyen forró is, örömmel tölt el, hogy egész teste ég a vágytól.

+18

Elememben vagyok, ami azt illeti. Kifejezetten hosszú időnek érzem azt az egy hónapot, ami azóta telt el, hogy hasonló helyzetbe jutottam volna s ha még azt is melléveszem, hogy mindez most Ailával milliószor jobb... nos, akkor megfontolom, hogy megérte várni, sőt több idő is megérte volna. Meg ha belegondolok, hogy még hosszú napjaink vannak együtt... csodás, de most más köti le igazán a figyelmem, nevezetesen a vörös lányka. Észre kell vennem, hogy nem tudok betelni vele, sem a csókjaival s csak még többet akarok. Na meg örömet okozni neki, aminek érdekébe újabb változást eszközölök helyzetünkbe. Rövid bemelegítés után pedig visszajönnek a tapasztalatok és már tudatosan állok neki ténykedni. Igyekszem mindent bevetni s úgy érzem és hallom, hogy jól haladok, így belemosolygok ténykedésembe akaratlanul is, de nem zökkenek ki. Nem nehezményezem cseppet sem azt, hogy Aila csak erre koncentrál, sőt, örülök neki és bizonyítéknak vélem, hogy jó úton haladok, ami hamarosan be is bizonyosodik s már ez nagy boldogsággal tölt el. Minden rezdülése, ahogy érzem ujjaim körül izmainak táncát... s mindennek a tetejében még a hangok is, nos, ez mind rendkívül inspirál és felpörget. Hagyok neki persze ezt követően pár percet, elégedett vagyok munkámmal, na meg vele is, így a mosoly le nem törlődhet már ajkaimról egészen addig, amíg ő ismét munkához nem lát. Merthogy akkor már nem a mosoly, inkább az élvezet ül ki az arcomra, apróbb morranásokkal követve, vagy amikor jobban ráérez a dologra, a levegőt fújom ki egyszer-egyszer élesebben. Az egész helyzet, a leányzó iménti megnyilvánulásai és hangjai mind-mind rendesen felspannoltak s most még amit csinál... egyre inkább hatása alatt vagyok s én is rohamosan közeledem ismét ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszatérés. És hála Aila ösztönös ügyességének és odaadásának, ez végül meg is történik, meglehetősen hevesen, elvégre hosszú idő után élhetem most át a megkönnyebbülést is hozó kielégülést.

+18

Annak ellenére, hogy elmém lázasan dolgozik, próbálom elengedni magam és ebben Morgan nagyon is a segítségemre van. Meglepő számomra, hogy milyen gyorsan kitapasztalta mi is az, amit kedvelek a testiség terén, ennek hála pedig  nagy hatással tud rám lenni és hamar elveszi az eszemet is. A remegés, amit a mai nap folyamán már jó párszor előidézett nálam ezúttal is nehezen akar szűnni és bizony  szükségem is van néhány percre, mire újra magamhoztérek. Annyira jól érzem magam vele...az, ahogyan hozzám viszonyul annyira ismeretlen és új számomra, mégis biztonságban érzem magam mellette.
Ezekután újra erőtvesz rajtam a teljesítési vágy, ami ebben a helyzetben kifejezetten hasznosnak bizonyult és bár nem vagyok tapasztaltnak mondható a helyzetet illetően mindent megteszek, hogy partneremnek a lehető legnagyobb örömet okozzam. Első lépésben a kezem mozgásán gyorsítok, majd figyelem Morgan reakciót és ennek megfelelően a nyelvem munkáját is a kezeméhez igazítom. Hangjain és sóhajain hallom, hogy lassan elérem célom és ez roppant elégedetté tesz, ahogy az is, mikor végül a gyönyöre kiteljesedik.  Magamban közben csak és kizárólag arra gondolok, nem akarom, hogy ez a pillanat végetérjen, bár tudom ez lehetetlen és meglehetősen nagy ostobaság is.Ezután pár másodpercig még élvezheti kezem enyhén masszírozó mozgását, majd felé fordulok, hogy láthassam az arcát.
-Nos…elégedett vagy velem?-kérdezem pajzán mosollyal szám szegletében, majd szemtelenül végignyalom az alsóajkam.
 Őszintén remélem, hogy így elsőre is sikerült tűrhetően szerepelnem, persze hatalmas önkritikámnak hála van bennem egyfajta félelem, amit ezúttal is hiába próbálok elnyomni. Hiába éreztem ezt az egész történéssorozatot szédületesnek, sőt egyenesen lehengerlőnek korántsem lehetek biztos benne, hogy ez nem egyoldalú és igencsak feszélyezni kezd.

+18

Amikor úgy gondoltam, hogy Aila egy olyan fehér vászon, amire szabadon lehet alkotni, nagyon is célba találtam, most úgy érzem. Megfelelő ténykedéssel és viselkedéssel olyat hoztam elő belőle, amit minden bizonnyal még senki se láthatott tőle, hiszen meggyőződhettem róla, hogy szűz, vagyis szűz volt... és én ezt nagyon élvezem és egyáltalán nem is bánom. Olyan lehetőség ez, ami ritkán adódik: kívül belül egyaránt kellem dús hölgyeménynél ennyire tiszta lappal nyitni. Épp ezért meg is becsülöm őt nagyon is és arra törekszem, hogy csak örömet okozzak neki. Aztán amikor ez véget ér, ő mutatja meg, hogy milyen hálás is tud lenni ezért s szavam se lehet: az első alkalomhoz képest 110%-ot nyújt a vörös leányzó, amin egyrészt meglepődöm, másrészt nagy örömmel fogadom. Ösztönösen ráérez a lány, hogy mit kell tennie s megállapítom magamban némán és elismerően, hogy az idő igen hamar tökéletesre fogja csiszolni a leányzót ilyen ígéretes kezdés után. Aztán már egyre kevésbé tudok gondolkodni vagy vannak normális gondolataim, mert egyre feljebb tornász a kielégülés felé s rendesen ki is facsar a leányzó, élesebb levegő kifújással és hangosabb mordulással érem el az állapotot, amikor izmaim vadabb lüktető táncba kezdenek pár másodpercre, amit végül Aila levezetése nyújt kicsit meg és oszlat végül el. - Hallod, fantasztikus vagy! - duruzsolom a leányzónak kérdésére, amikor végre helyre áll a légzésem és szóhoz jutok, majd a kis huncutság, amit kérdése végén elhelyez egy kisebb nyögést is kivált belőlem, ami részben meglepett is. - Ha ilyeneket csinálsz, hamar ismét rád vetem magam. - kuncogok amikor kezdek napirendre térni a dolgok felett. Amit leművelt és ahogy lezárta a dolgokat... láthatja az arcomon, hogy  a meglepő, a vad és a fantasztikus jelzőkkel egyaránt illetem fejben. Magamhoz ölelem őt végül és elnyúlunk ágyamon. - Lenne egy ajánlatom. - mondom neki, míg vállát simogatom. Fejemben már rendesen forognak a fogaskerekek s kezdem érezni tettünk súlyát, de ha van valami, amit nem akarok most, az pont ez. - Ami történt fantasztikus volt, viszont felvet bizonyos kérdéseket. De én azt ajánlom, hogy azokra egy hónap múlva térjünk vissza jó? Elég sok minden van mögöttünk, főleg mögötted így is, jobb lenne úgy tisztább fejjel... - kék szemeit vizslatom, hogy miként reagál erre. Tényleg nem akarom, hogy a nem is oly rég Londonban látott instabil Aila csak még jobban sérüljön valami most elhamarkodott dolog miatt. - Viszont ezt a tizennégy napot eltölthetnénk együtt így, egymás örömére, aztán október elején meglátjuk, hogy mi legyen velünk jó?

+18


Úgy gondolom én és Morgan valamilyen szinten képesek vagyunk egységet alkotni. Eddig ezt a bizonyos egységet a barátságunkban fedeztem fel, most viszont nem igazán tudom, hogy mit gondoljak. Valószínűnek tartom, hogy az évek alatt kialakult közeli viszony miatt tudtunk olyan gyorsan ráhangolódni egymásra, hiszen valahogy mindketten zsigerből tudtuk mit kell tennünk, hogy a másiknak örömet okozzunk. Tulajdonképpen örülök, hogy így történt…nem hiszem, hogy képes lettem volna erre mással szégyenérzet vagy szörnyű bűntudat nélkül. A nem hiszem ebben az esetben erős túlzás, fogalmazhatnék úgy is, hogy teljességgel képtelen lettem volna ilyen kapcsolatot létesíteni valakivel, aki nem áll ennyire közel hozzám.  Most csak azt tudom, hogy  remekül érzem magam és még mindig hatással van rám a tekintete, ahogy az elmúlt néhány perc történései is, teljesen új élmény volt számomra érezni, látni és hallani a gyönyörét, az pedig, hogy én okoztam…fergeteges érzés.  A reakciója pedig megnyugtat, talán mégsem kell túlzottan  aggódnom, vagy legalábbis nem a teljesítményem miatt, ugyanakkor kissé zavarba hoz a megjegyzése. Gondoltam én elég sok mindent a mai nap folyamán, de arról, hogy ilyen hatással leszek Morganre álmodni sem mertem, így a lehető legelégedettebben bújok hozzá, mikor magához ölel és mélyen beszívom az illatát. 
Az igazat megvallva abban a percben, hogy megszólal tudom, hogy miről is fog szólni a kis javaslata, én pedig valahogy nem akarok erre gondolni, beszélni pedig még annyira sem. Nem szólok semmit, csendesen hallgatom Morgan szavait. Nem tudom, hogy tetszik-e, amit hallok, voltaképpen ez nem egy megoldás, sokkal inkább annak az elodázása. Ennek ellenére tartom a szemkontaktust, majd egészen kifejezéstelen, mégis nyugodt arccal bólintok, majd felülök,hogy a lábam izmait kezdjem átmasszírozni, aztán nyújtani.
-Ez teljesen korrekt elgondolás és nagyban megkönnyíti mindkettőnk dolgát, szóval nincs ellene semmilyen kifogásom – válaszolom, miközben biztatóan hátramosolygok. Egyébiránt annak ellenére, hogy megfelelőnek találom az ötletét, valahogy nem érzem tőle magam jobban. Ez amolyan „Nesze semmi, fogd meg jól!” típusú végeredménye kettőnk dolgának, véleményem viszont egy rezdülésem sem árulja el, gyakorlatilag mindketten ugyanazt gondoljuk a helyzetről, mégpedig azt, hogy ráérünk később is megoldani.

Furcsa kettősség jellemzi ezt a helyzetet amibe kerültünk: egyértelmű, de nehéz. Egyértelmű és logikus végkifejlete lehetne, de csak lehetne. Merthogy az még egy dolog, hogy köztünk egy barátság vált egy szikra lobbanásától valami mássá, megesik másokkal is ilyen, de a körülmények, valamint a múlt eseményei ezt nagyon megbonyolítják. Labilitás, érzelmi instabilitás az, ami leginkább befolyásolja ezt az egészet. Illetve az, hogy ezeknek jeleit mutatta korábban Aila, én pedig vagyok olyan aggódó és óvatos, hogy ez visszafogjon valami még elhamarkodottabb dologtól. Viszont azt is be kell ismernem, hogy nem csak ettől tartok, hanem a hirtelen újra rendeződés is félelemmel tud eltölteni, így történhet, hogy a teljesen bugyuta javaslattal állok elő a lány felé. Közben persze magamhoz ölelem és cirógatom, mert éreztetni akarom vele, hogy fontos nekem s ha szavakkal ez jelenleg nem is megy, hát megpróbálom tettekkel. Na meg nekem is jól esik a közelsége és eszem ágában sem lenne elereszteni. Ez már lehet jel számára, még ha a tudatomnak időre is van szükség... kíváncsian várom válaszát s így fixírozom arcát. - Ennek örülök. - bólintok. Arckifejezésének semlegessége mégse tölt el túl sok nyugalommal s amikor felül, mozdulok vele, hogy aztán kihasználjam a lehetőséget arra, hogy másik lábát én masszírozzam át. Szerencsére a feloldozó mosoly is megjelenik arcán, amit én is mosollyal nyugtázok. - Azt hiszem lassan ideje lenne ennünk. - kuncogok, mikor meghallom gyomrom üres kordulását. Az intenzív időtöltés bizony meghozta az étvágyam és nem csak a leányzóra, hanem egyszerű táplálékra is, így apró csókot nyomok ajkaira, majd felállok az ágyról. - Mindjárt megyek a konyhába és szervírozok valamit, te pedig addig szerintem ölts magadra valamit. - mosolygok rá s magamra kapok egy alsót, nadrágot és pólót, hogy a konyha felé indulhassak, majd visszanézek az ajtóból. - Ha már korábban volt róla szó, tessék csinosan megjelenni, ne menjen kárba a ruha válogatás. - gunyoros, csipkelődő hangnem és arckifejezés társul mondókámhoz, na meg egy kacsintás.

Néha kifejezetten hasznos lehet, ha kicsit hagyjuk szürkeállományunkat dolgozni mielőtt bármiféle döntés meghozatalát kockáztatnánk. Bizonyos esetekben a folyamatnak több időre van szüksége, mondjuk akár hosszú hetekre is, hogy helyesen cselekedjünk.  Az is teljes mértékben normális, ha egy ilyen eset után az ember gondolatai és érzelmei összekuszálódtak, tehát igenis szükség van némi idő elteltére a rendezésükhöz. Lehet egyáltalán érzelmeket kategorizálni? Lelki szemeim előtt megjelenik egy szigorú kis Aila, aki pakolássza az érzelmeket.  Néhány a „reális” felirattal ellátott fiókba a kerül, a nagyját pedig az „irreleváns” és „idővel elmúlik” között osztja el. Bánatomra ez valószínűleg így nem megvalósítható, az pedig kifejezetten furcsa, hogy ezen merengek egészen addig, míg Mogan bal lábamat nem kezdi masszírozni. Érintése kellemes érzetet kelt bennem, ez úgy tűnik nem fog elmúlni, mosolya ugyanilyen érzést kelt bennem, bár ezt már volt némi  időm megszokni.
Ahogy szóba kerül az evés kérdése magam is észreveszem, hogy  nekem sem ártana  ennem valamit.
 –Maximálisan egyetértek –jelentem ki, miközben folytatom lábaim nyújtását és mosolyogva nézem Morgant, ahogy felöltözik. Szavaira csak szemeimet forgatom, majd komótosan átsétálok a vendégszobába, hogy keressek valamit, ami megfelel a célnak. Végül egy virágmintás, türkizkék nyári ruha mellett döntök, miután pedig fölvettem lazán befonom hosszú hajam, miközben a tükörben szemlélem magam. Vajon változott bármi is velem kapcsolatban? Külsőleg nem igazán, eltekintve az apró harapásnyomoktól a nyakamon és a kulcscsontomon,  de azok néhány nap elteltével úgyis nyomtalanul eltűnnek. Akármilyen szögből nézem magam semmi érdemlegeset nem veszek észre, persze, hogy nem…ostobaság! Ha valami más is lett bennem az a fejemben és az érzelmeim közt keresendő, bármennyire is félelmetesnek tartom. Elfordulok a tükörtől, kiveszem táskámból a könyvem, aztán visszamegyek Morgan szobájába, lesimítom az ágytakarót, majd kényelmesen elhelyezkedem, hogy Freud álomfejtésével foglalkozzam, saját emócióim helyett, azokat boncolgatni úgyis teljességgel felesleges…legalábbis itt és most. A könyvem lapozgatva mégis azon jár az eszem, mit is gondolok valójában. Csalódott nem vagyok, tulajdonképpen meglepett, hogy Morgan egyáltalán felhozta a helyzet megoldásának esélyét…legalább ő kitalált valamit, míg én örlődtem.

Az idő kétségtelenül fontos tényező az életre vonatkozóan minden tekintetben. Vannak dolgok, amiknek a feldolgozásához szükségeltetik s nekem most igen is szükségem van rá, ami kettőnk esetét illeti. Akárhonnan is nézem, a mai eseményekig barátként tekintettem Ailára. Jó, be kell ismernem, hogy szívesen időzött el nyílt tekintetén, tiszta kék szemein, bájos fehér arcán a tekintetem. Meg azt is, hogy mint "féltő testvér" tekintettem arra az eshetőségre, hogy a madárkám felnő és kiröppen a fészekből, aztán ki tudja milyen link alak fogja kalitkába... nos, ezek alapján én vagyok egy ilyen link alak. Ezzel az egésszel pedig meg kell barátkoznom, át kell gondolnom? Hogy miért? Persze, könnyelműen bele is szaladhatnék bármibe, csakhogy én nem akarok Ailának fölöslegesen sebeket osztani. Nem akarok neki még több csalódást okozni. Az pedig csak úgy megy, ha az én koponyámban rend uralkodik. Mindezt végigrágom, amíg azon fáradozok, hogy némi ebédet rittyentsek asztalunkra. A szüleim félkész alapanyagokkal hagytak itt, szóval nem bonyolult a feladat, könnyedén megoldom a dolgot. A helyzet előnye, hogy erősödik az önellátó képességem ezzel az egésszel. Amíg az étel készül én gondosan megterítem az asztalt, hiszen egyrészt csak vendégem van, másrészt Aila precíz kis lelkének ez jól fog esni, harmadrészt pedig igazán jól elpepecselem vele az eltöltendő időt. Terítés után pedig tálalás, majd vidám léptekkel veszem kettesével a lépcsőfokokat, hogy Ailára végül a saját szobámban akadjak rá. - Látom beköltözöl az ágyamra... helyes, szokod a felületet. - kacsintok rá kuncogva. - Viszont kész az ebéd miss Clarce, kérem jöjjön vájúhoz! - gunyoros a hangom és szóhasználatom ambivalenciájával próbálok humort csempészni közénk újra, oldandó a légkört. Ösztönösen nyújtom kezem, hogy felsegítsem az ágyról, na meg hogy így kézen fogva mehessünk le az ebédlőbe. - Kellemes a ruhaválasztás... - puszilok aprót hajától most fedetlen nyakába. - Érzésem szerint jó pár napig remekül fogunk szórakozni...

Céltalanul lapozgattam a könyvem, miközben az ablakon besütő délutáni napfényben táncoló porszemcsék mozgását figyeltem. Ez remek elfoglaltság volt, ugyanis a legkevésbé sem tűnt hasznosnak, de legalább látszatát keltette annak, hogy csinálok valamit, ha esetleg Morgan visszajönne. Ezalatt azonban a fejemben szokás szerint nagy munka zajlott, a neuronjaim valósággal polkázni kezdtek az engem ért események hatására és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valaha elfáradnak. Ennek sok esetben borzasztóan örültem volna, de ebből a szép szókapcsolatból jelenleg kizárólag a borzasztó volt az, ami közel állt a véleményemhez, tudtam, hogy már csak önmagam idegesítem, mégsem tudtam abbahagyni. Ez a helyzet már jellemzővé vált, ahányszor csak Morganről volt szó a testem fölöslegesen kezdett őrült stresszhormontermelésbe a gondolataim pedig csak segítették a folyamatot, érdeklem, nem érdeklem, miértek, logikus és illogikus magyarázatok tömkelege és mindez teljesen hiábavaló módon. Ha összeszámolnám pontosan hány órát töltöttem én ilyen ostobasággal talán hetekre is rúgna a számuk és mégis folytatom…aggódom és aggódom olyan dolgokon, amin most nem szükséges és mégcsak nem is tudok  változtatni.
Mindezek ellenére azonban csak az járt a fejemben, hogy mi lesz ezek után, mert, hogy a barátságunk már nem lesz olyan, amilyen volt, abban biztosabb vagyok mindennél, itt változásnak kell végbemennie, sőt talán már le is zajlott, csak még nem látom az eredményét. Ettől a gondolattól csak még frusztráltabb leszek és a hajamat kezdem piszkálni, miközben változatlanul az ablakon bámulok kifelé, így találhat rám Morgan is, hangjára kissé összerezzenek, de szavaira csak tettetett rosszallással rázom a fejem, széles mosolyom azonban elárul. Nos igen, van esély rá, hogy meg fogom szokni ezt az ágyat ittlétem alatt. Szóhasználata és hangneme nevetésre késztet, ahogy kezemet fogja meg a szemébe nézek, mosolyom pedig félénkebbé válik, nem is tudom miért. Most valahogy még ez az egyszerű gesztus is gondolkodóba ejt, így próbálom magamban tudatosítani, hogy , amit csinálok az teljes mértékben szükségtelen. Mikor a konyhába érve puha ajka a nyakamhoz ér jólesően megborzongok.
-Köszönöm- reagálok nagy nehezen, miközben kissé megszorítom a kezét mielőtt még elengedném.
-Ebben egészen biztos vagyok- jelentem ki miközben leülök az asztalhoz.  Nem foglalkozom többet a zavaró gondolataimmal, inkább csak átélem az otthonos és harmonikus érzetet, amit a helyzet és Morgan jelenléte kelt bennem. Talán valóban nincs itt az ideje, hogy döntéseket hozzunk, talán csak hátra kellene dőlnöm és élveznem a az itt töltött időt távol a gondjaimtól… és ezt is fogom tenni.