Oldal nyomtatása

Rúnamágia Alapismeretek

S lám, elérkezett az első tanítási nap. Legalábbis az első óra, amit én fogok megtartani... Rengeteg tervezés, készülés és szervezkedés után pedig sikerült döntést hozom: az első óra kicsit különlegesebb lesz. Határozott célom, hogy nem egyszerűen tanulnivalót akarok adni, hanem el akarom érni, hogy a diákok gondolkodjanak is. A tudás önmagába véve semmit nem ér, ha nem tudod, hogyan hasznosítsd, ehhez pedig az első lépés, ha hagyod, hogy önálló gondolataid szülessenek. Éppen ezért csak a meleg öltözéket (biztos, ami biztos), valamint egy rúnaszótárt kértem tőlük. Ugyan kaptak egy másik tankönyvet is, de azzal egyelőre még nem foglalkozunk. Különben csak fordításra alkalmas, északi mítoszok szerepelnek benne, amik majd segítenek mind a rúnák, mind a kultúra megismerésével.
Szeptember első hetében különösen meleg, napsütéses idő vár ránk a birtokon. Ez pedig egy olyan dolog, amit errefelé meg kell becsülni. Mivel nem hagyományos tanórát, hanem inkább egy beszélgetést terveztem erre a napra, jó ötletnek tűnt, hogy kivigyem a harmad, valamint negyedéveseket a szabadba. Ahogyan az is, hogy ezt az órát összevontan tartom meg nekik - megkaptam elődöm jegyzeteit, és nem foglalkoztak a negyedéveseink azokkal az alapozásokkal, amiket tudniuk kell. Ez nagy hiba pedig.
Már jóval korábban a helyszínre érkezem, hogy biztosítsam a terepet. A kastélyban még mindig nehezen igazodok ki, gyakran a saját tantermemet, a rúnatornyot sem találom, és hogy hogyan lyukadtam ki épp ezen a helyen, az egyik elmerengős eltévedésem alkalmával, az rejtély... Mindenesetre azonnal eldöntöttem, hogy ez a hely tökéletes lesz. A köveknek valószínűleg más funkciója lehetett, de talán nem tudták már befejezni... Mondjuk az is igaz, hogy nem kérdeztem meg az igazgatónőt, hogy használhatom-e őket... De abból se volt probléma, amikor Hóborc-biztossá véstem rúnákkal a szobám ajtaját, mert a kopogószellem jó ötletnek tartotta, hogy úgy üdvözöl első éjszakámon, hogy titokban kicseréli a ruhatáramat roxfortos talárokra.
- Sziasztok! Foglaljatok helyet. - az első érkezőket üdvözlöm, és mutatok az idevarázsolt kőpadokra. Csak egy kisebb csoportra számítok, így összesen hármat helyeztem el nagyjából félkör ívben, tökéletes rálátással a kőkörre, ami előtt én is állok. Ezen kívül egy táskát is hoztam, ami a lábam előtt hever. Szükség lesz a mai napon rájuk, de egyelőre még nem nyitom ki a tartalmát.
Megvárom, míg az óra delet üt, eddig van ideje mindenkinek időben idetalálni. Visszafogott mosollyal biccentek Merelnek, amikor befut, őt ugyanis már sikerült megismernem a nyár alatt. Kivételes fantázia, ez a különleges mágiaforma pedig megköveteli ezt. Tetszett, hogy önmaga is gondolkozni kezdett a problémán, amikor beszélgettünk, szóval biztos vagyok benne, hogy most se fog csalódást okozni.
- Mint azt már bizonyára tudjátok, Quinton professzor vagyok, és az én dolgom az, hogy megismertessem veletek ennek a rendkívüli mágiaágnak az alapjait. - kezdek bele az előadásba. Egyenes hátam mögött összekulcsolom kezeimet, és próbálok egyszerre mindannyiukhoz beszélni. Nem érzem azt a fajta lámpalázas idegességet, amit néhányan szoktak ilyen helyzetben. Hozzá vagyok szokva, hogy a szakterületemről beszéljek, egyszerűen már természetesen jön az egész. De a legfontosabb most az, hogy felkeltsem az érdeklődésüket a tananyag iránt.
- A rúnaismeret nem csak ősi szövegek fordításából áll, ahogyan azt sokan hiszik. Ez egy különálló mágiaforma, azonban ezt nem sokan gyakorolják már. Talán feltűnt nektek is, hogy a kastély is tele van itt-ott jelekkel, például tantermekben, padlólapokon, gerendákon. Meg tudja mondani nekem valaki, mit jelent a rúna szó? - emelt hangon beszélek, hogy mindenképpen kivegyék azt, amit mondok. Persze, ezek nagyon az alapvető dolgok, de döbbenetes, hogy hány, magát szakértőnek nevező varázsló nem tudja, egyáltalán mi is a történelme.
- A varázspálcák már időszámításunk előtt is léteztek. Az első bolt, ahol pálcákat forgalmaztak, időszámítás előtt 382-ben nyílt, és már előtte is használtak pálcát. De ezeket csak a tehetősek engedhették meg maguknak, a legtöbben pedig saját maguk készítették őket. Ez pedig nem feltétlenül volt jó. Mindemellett pedig hosszú évszázadokra volt szükség ahhoz, hogy a ma ismert, egyszerű pálcamágiák kialakuljanak. A pálca tehát nem más, mint egy hatékony eszköz a varázslásra. De mi volt azelőtt? És mi van azokkal, akik nem férhettek hozzá? Mert nem volt megfelelő anyagi hátterük, vagy mert nem értettek a készítéshez, vagy a varázsláshoz. - ez csupán költői kérdés. A válasz ugyanis itt van, azokban az apró kis jelekben, amik a rúnaszótáraikban szerepelnek.
- Az írás mágiája hasonlóan hatékony lehet egy hozzáértő kezében, mint ma a pálcás varázslatok. A rúnák ugyanúgy eszközök a varázslathoz, csak a metódus más. Nem az entrópia elve, hanem a tudás törvénye alapján működik. Tehát ha valamit ismersz, hatalmad van felette. Azonban idővel a pálcamágiák fejlődtek, valamint egyre többeknek vált elérhetővé, hogy profi varázspálcát birtokolhassanak. Ez idővel egyre inkább a háttérbe szorította ezt a mágiaformát, bár voltak próbálkozások felelevenítésére és megreformálására. A 18. századtól már csak kevés profi ismerője, de legfőképpen használója volt. - nincs értelme hazudni, nem tartozik a legdivatosabb dolgok közé, ha valaki ezzel foglalkozik. Még. Én hiszem, hogy ez még változni fog.
- Mit gondoltok, mik lehetnek a legfontosabb különbségek a pálcás, és a rúnás mágiák között? Tudtok mondani néhányat? - kérdezem kis közönségem. Ezek olyan dolgok, amiket egy tankönyvben sem írtak meg, de józan paraszti ésszel kikövetkeztethető. Még így is, hogy a legtöbben talán sosem láttak rúnamágiát, valószínűleg legalább egy-két dolog eszükbe fog jutni.

Muszáj mosolyognom rajta, hogy valaki már hűvösnek találja ezt az időt. Izlandon ez a kellemes őszi nap egy melegebb nyárival is felér, ezért mindig, ha ilyen meleg volt, kimentünk a tóhoz, főleg amikor kisebbek voltunk. Az iskolai talárt kicsit melegnek is találom, úgyhogy nem keresek semmilyen meleg ruhát, nem tartom valószínűnek, hogy fázni fogok ma.
Ahogyan az várható volt ismeretlen környezetben, nem túl jó a közérzetem, mióta a Roxfortban vagyok. Természetesen bizalmatlanok velem szemben mind a diákok, mind a tanárok, a minimális emberi kapcsolat és az idegen környezet együttes hatása pedig érthető módon csökkenti a biztonságérzetem. Nem meglepő védekező mechanizmus egy közösségtől, hogy összezárnak, ha idegen, ismeretlen emberekkel kell egy fedél alatt járniuk, akik potenciális fenyegetést jelentenek. De ez csak egy ösztön, nem tudnak semmi biztosat. Nem lesz nehéz dolgom.
Az emberek elég könnyen manipulálhatók, ha tudod, hol érdemes elkezdeni az idegenkedésük meglazítását. A folyosón bizalmatlanul rám pillantó diákokkal nehezebb dolgom lesz, mert velük el kell hitetnem, hogy közéjük tartozom, nem különbözök tőlük, egy vagyok a fajtájukból. Ellenben van egy sebezhetőbb réteg a Roxfort társadalmában, ami kívülálló maga is: a tanári kar. Még ha bizalmatlanok is a Roxfort professzorai, számukra én is csak egy gyerek vagyok, még ha kicsit baljós is a családom története. A Durmstrang tanári kara után ennek az iskolának a tanárai sem lesznek igazán kihívást jelentőek, gyorsan meg fognak kedvelni. A legtöbb professzornak talán már az is elég imponáló, hogy érdeklődik valaki a tantárgyuk iránt, holott ez lenne a természetes állapot.
Elégedetten, kissé megkönnyebbülten kifújom a levegőt, amikor meglátom az egyik ablakból a helyet, ahol az óra lesz. Könnyebben megtaláltam volna az óra helyszínét, ha a reggel rajzolt térképem nem lopja el a padomról egy magát humorosnak gondoló mardekáros fiú a bájitaltan tanóra végén. Nagyon rossz indítás lenne, ha elkésnék bárhonnan, nem akarok semmilyen szabályszegést, ami felhívná rám a figyelmet. A családom azért jött, hogy segítsen ennek az országnak felállni a polgárháborúja után, én pedig csak itt tanulok, nem tehetek a világon semmiről. A legapróbb hiba is megzavarhat mindent.
Halkan köszönök a professzornak, leülök a középső kőpad egyik szélére, és a térdemre fektetem a szótárat. Bármennyire hasznos területe a mágiának, a rúnamágia valahogy mindig kiesett a szűkebb érdeklődési körömből, inkább azért választottam felvehető tárgynak, mert van ötletem rá, hogyan kezdeményezzek társalgást a professzorral. Biztosan nagyon érdekesnek találná a pálcámon lévő rúnákat, még ha csak dekoratív jellegűek is, ezután pedig elég tudományos kérdést tudok majd rázúdítani hozzá, hogy megkedveljen. Ez megkönnyíti majd azt is, hogy szerezzek néhány hajszálat.
Csendben megjegyzem a fiatal professzor nevét, aki nem lehet sokkal idősebb a bátyámnál, de azt hiszem, ez csak előny. Hallottam, hogy lecserélték a tanári kart, a pályakezdők pedig nyilvánvalóan sokkal jobban félnek a hibától, nem lesznek olyan magabiztosak. Nem hinném, hogy elutasító lesz velem szemben, ebben különösen akkor leszek biztos, amikor elkapok valami külön köszönésfélét egy lány felé. Amennyiben nem rokonok, ez a gesztus már bizonyítja, hogy lehetséges a kötelezőnél szorosabb kapcsolatot kialakítani vele.
Egy másodperc habozás után jelentkezek, ahogy meghallom a rúna szó jelentésére vonatkozó kérdést, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez a kérdés teljesen komoly-e. Még ha vannak is itt, akik most tanulnak először rúnaismeretet, nem hiszem, hogy úgy ülnek be órára, hogy ne tájékozódnának előtte a könyvtárban legalább arról, mit vesznek fel. Tudom, vannak, akik meg akarják úszni a tanulást inkább, de ahogy tájékozódtam, a választható tárgyak közül biztos, hogy ők a repüléstant és a legendás lények gondozását vették fel. Egyik sem túl bonyolult, ha csak a minimumot akarod teljesíteni. Amennyiben a tanár felszólít, kicsit megköszörülöm a torkom, mielőtt megszólalok.
- Germánul a szó jelentése titok vagy suttogás, de az északi nyelvekben több szónak van hasonló szóalakja.- egy kicsit vissza kell fognom magam a kellemetlen érzés miatt, amiért nem fejtettem ki jobban a válaszom, de nem akarok a többi diák szemében törtetőnek tűnni. A Durmstrangban több évfolyamtársamat is zavarta, hogy a teljesítményük halványnak tűnt az enyém miatt, úgyhogy most nem járulok hozzá az ellenszenv erősödéséhez ezzel.
Annak ellenére, hogy nekem valóban az első órám itt, kicsit furcsának tartom, hogy egy év tanulás után az évfolyamtársaim is viszonylag alapinformációkat hallanak, amiket az első hónapokban tanultunk a Durmstrangban. Hallottam persze, hogy a tudományosság is megsínylette a háborút, nem is feltétlenül az előző évben oktató tanárok személyisége miatt, inkább azért, mert érthető módon mindenkinek volt fontosabb dolga. Talán úgy döntött a professzor, hogy tart egy közös felzárkóztató órát.
A következő kérdésnél nem jelentkezek azonnal, csak összeszedek fejben néhány választ, hogy két-három másik diák után én is hozzáadjak valamit a kérdéshez. Sok tanár nem szereti azokat, akik szemmel láthatóan el akarják taposni az érvényesülni vágyó társaikat a több figyelemért, úgyhogy nem csak a velük kialakított kapcsolat szempontjából nem lenne szerencsés, de a professzor sem biztos, hogy boldog lenne, ha minden kérdésére én válaszolnék.

Jim professzor fázós. Mármint minden bizonnyal, ha öltözzünk melegen az órára. Nem azt mondom, hogy meleg van, de még most kezdődött az év, nem olyan hideg ez a szeptemberi idő. Szerintem bőven elég az egyenruhánk is odakintre.
De ettől függetlenül lelkesen indulok rúnaismeretre, kíváncsi vagyok, olyan izgi és érdekes lesz-e ez is, mint amit még a nyáron beszélgettem Jim... szóval Quinton professzorral. Quinton Quinton Quinton... jegyezzem meg mostmár, hogy ez jusson eszembe egyből, ne a keresztneve, gáz lenne elszúrni órán. A rendhagyó helyszín felé tartva még ismételgetem egy ideig a nevet a fejemben.

-Hell...ónapot, Quinton professzor- köszönök odaérve. Majdnem. De a név az ment legalább!
Még nem sokan vannak itt, elég korán jövök, viszont itt az egyik külföldi, aki év elején megjelent, és beosztódott az idei elsősökkel együtt. Asszem ő hollós lett?
Már csak kíváncsiságból is, leülök mellé, meg köszönök, de erőt veszek magamon, hogy ne kezdeményezzek beszélgetést is egyből. Annyira sok idő nincs már kezdésig, és nem akarok benehezíteni Jimnek az első óráján velünk. Meg a külföldi lánynak is lehet, kevésbé tolakodó, ha nem ugrok az arcába két vödör kérdéssel, mint ami jellemzően kisülni szokott abból, ha új emberekkel kezdek beszélgetést. Olyan bizalmatlan velük mindenki, de nem tudom mit vannak oda annyira, ők is csak diákok, csak külföldről jöttek innen-onnan. Csak még egy plusz érdekes dolog róluk.

Na, ezt például nem is gondoltam. Olyan egyértelműen össze van kapcsolódva a ma ismert jelentésével a szó, hogy én például eleve azt gondoltam volna, hogy írásjelet jelent az is valamilyen formában. Lehet, hogy azért is, mert ennek még a muglik közt is ismerős a fogalma, az egyik legegységesebben a tányleges varázsvilágból hozzájuk is átjutó dolgokból, és én is sokat találkoztam már a dologgal, Roxfort előtt is.
A következő kérdésre már én is jelentkezek egyből, de azért megvárom, hogy felszólítsanak, hiába mondanám már a mondanivalóm. Én nem szoktam ilyen aktívan hozzátenni az órákhoz, na, még meg kell tanulnom nekem is.
-Tartós mágikus tulajdonságokat ad egy tárgynak. Például lehetne vele csinálni olyan kardot, ami felfénylik figyelmeztetésül, ha ellenség van a közelben, ha hozhatok példát irodalomból. Vagy egy asztalt biztonságossá tenni késes játékokhoz.- Csak nem tudtam megállni a visszautalást, na. De ez biztosan rúnás példa, a tündék szerintem nem rúnákkal oldották meg a könyvben, csak lehetne úgy újraalkotni. -És nem "kopik el" idővel a varázslat, mint ha pálcával bűvöltük volna meg.

   Azt hiszem, nem is én lennék, ha nem sodródtam volna el Freyától rúnatanra menet. Nem tudom, hogy ő hova sietett annyira, de nekem duplán bele kéne húznom, nehogy elkéssek. Először a tanterem felé indultam, de aztán rájöttem, hogy kivételesen nem ott lesz, hanem máshol. Pedig időben megkaptam az értesítést, és vastagabban is öltöztem, bár nem tudom miért. Akkor hol is vagyok most? Körbenézek az emeleten és megállapítom, hogy az átváltoztatástan tanteremnél vagyok, innen nem lesz könnyű eljutni az óra helyszínére. Megszaporázom a lépteim, és pillanatok alatt kiérek az épületből. Vagy legalábbis nekem tűnik csak így.
   Valahogy nem lepődök meg, hogy az utolsók között érek ide. Keresek magamnak egy üres helyet, majd kiveszem a táskámból a szótárt és a biztonság kedvéért egy pennát és pergament. A tavalyi évben nem tudom hogyan vizsgáztam le ebből a tárgyból, most lesz mit bepótolnom. Mondjuk nem olyan vészes a helyzet, mint gyógynövénytanból, de akkor sem hiszem, hogy véletlenül lett összehívva két évfolyam. Legalábbis abból ítélve, hogy vannak olyan arcok, akiket nem a mi évfolyamunk óráin láttam.
   Kihúzom a hátam, hogy ne görnyedjek ültömben, majd erősen gondolkodni kezdek hol is láttam pontosan rúnákat, de olyan sok helyen, hogy talán összeszámolni se tudnám. Aztán enyhén ingatni kezdem a fejem. Nem, egy mosdóban nem hiszem, hogy azt láttam, de ettől még érdekes lehet utánajárni, hogy került az oda. A kis elkalandozásomnak köszönhetően lemaradok az első válaszról. Majd a következőre jobban figyelek, muszáj.
   Gondolkodj! Nem igazán vagyok az a fajta, aki túl aktív az órákon, ezért most félve teszem fel a kezem. Kicsit izgulok is mikor felszólítanak.
   - A rúnák helyhez kötöttek. A pálcás varázslatokkal szemben, ha rúnákat akarunk használni, akkor újra és újra fel kell rajzolnunk őket az új helyeken, mivel nem mozgathatóak, míg a pálcás varázslatokat bárhol és bármikor használhatjuk azonnal.
   Oké, tuti, hogy marhaságot mondtam. Legközelebb jobban oda kell figyelnem arra, hogy mit ejtek ki a számon. Így kicsit olyannak tűnhet, hogy nincsenek eléggé összeszedve a gondolataim. Részben ez igaz is, de csak részben.

(http://data.whicdn.com/images/217797842/large.gif)

Már a rúnatan gondolata is izgalommal tölt el, ahogy nyugodt léptekkel haladok az óra helyszíne, a Kőkör felé. Gyakran töltöttem itt el az időt a múlt év során, szerettem üldögélni a fűben egy jó könyv társaságában, élvezni a napsütést, a felhők formáin merengeni vagy csak nézelődni és pihenni egy kicsit. Mindig is kíváncsi voltam vajon mi célból kerültek ide ezek a tömbök, de erre a kérdésemre sajnos eddig még senki sem adott kielégítő választ. A gondolat megint felvetült bennem, ahogy megérkezem, se előbb, se később az elvárt időpontnál, pontosan délben. Leülök az egyik pad legszélére és magam mellé helyezem a rúnaszótáram, amit az elmúlt napok alatt már megfelelően sikerült feltérképeznem ahhoz, hogy tudjam mi is vár rám ezt illetően.
A figyelmeztetés ellenére nem öltöztem túl melegen, talárom alatt mindössze ez mélykék kardigánt viseltem, de ennél nem is volt szükségem többre, ugyanis sosem voltam kifejezetten fázós. Nem is tudom…talán ennek is köze lehet génállományom anyától örökölt részéhez, mindenesetre most borzasztóan hálás vagyok a természetnek minden egyes finn molekulámért.
Megérkezésem után alig pár pillanattal Quinton professzor belekezd az órába, azonnal megállapítom, hogy fiatalkora ellenére meglepően rutinosnak tűnik, ez máris felkelti az érdeklődésem, nemkülönben az, hogy szenvedéllyel beszél a tantárgyáról. Iszom a szavait miközben követem a professzor mozgását, az első kérdésre természetesen tudom a választ, de nem jelentkezem, a tőlem távolabb helyet foglaló háztársam válaszol méghozzá helyesen. Gondolatban kiegészítem azzal, hogy az ófelnémet nyelvben ez a szó , mormogást vagy feliratot is jelenthet. A továbbiakban csak hallgatom az információkat melyeknek egy része már ismer, egy másik része azonban teljesen új számomra. A következő kérdés megválaszolására már jelentkezem és harmadikként kapok lehetőséget.
-A pálca koncentrálja a rúnák erejét, így nem kell nagy hozzáértés a használatához, ami jelentősen leegyszerűsíti a rúnamágiában járatlanok helyzetét is, mivel nem kell külön foglalkozniuk a jelekkel és azokat kombinálniuk bizonyos hatások eléréséhez – mondom a lehető legrövidebben, ahogyan csak ki tudom fejteni. Kissé visszafogom magam, nem akarok tudálékosnak látszani, sosem volt célom, hogy fölöslegesen okoskodjam, gyakran mégis ilyen szerepben tüntettek fel saját szavaim.
Az előttem szóló lány, Alexis szavaira szempillám sem rebben, pedig tudom, hogy a rúnák helyhez kötöttségét illetően téved, a finn kultúrában gyakran említést tesznek hordozható rúnakövekről vagy épp arról, hogy elődeink hogyan vésték fába vagy agyagdarabokba a mágikus jeleket. Ezekről a gondolataimról inkább bölcsen hallgatok, semmi kedvem kijavítani senkit, pláne nem a professzor és néhány további diák jelenlétében, így inkább kíváncsian futtatom végig tekintetem a jelenlévőkön.

Rúnák, rúnák, de sokan vagytok!

Nagyon vártam már az első rúnatan órát. Remélem sikerült elég rúna képét és jelentését átnéznem. Nyáron nem igen volt kedvem sokat tanulni, de éjjel sokáig forgattam a rúnatan könyvet. Így történt, hogy reggel talárban ébreadtem, mert elaludtam közben és még átöltözni is elfelejtettem a sok izgalmas információtól. Örülök, hogy vastag a könyv, mert így legalább nem fog egyhamar elfogyni.
Ahogy odaérek Alex mögé huppanok le. Vele is találkoztam a nyáron, de csupa véletlenül. Sebaj majd óra után legalább meg tudom kérdezni, hogy tetszett-e a húgának amit vett neki a boltban. Kicsit izgulok, hogy a nagy negyedikesekkel van óránk, de egyből ki is szúrom az egyik külföldit. Kicsit tartok tőlük, mert mindig olyan furán néznek rám, mintha nem láttak volna még fiút. Biztos náluk ez a normális nézés nem tudom elképzelni, hogy rossz lenne a szándékuk, hiszen a lányok olyan kis helyesek.
A gondolatba belepirulok és az ébreszt fel, hogy mindenki elhallgat és a tanár úr kellemes orgánuma töri meg a csendet. Köszönni is elfelejtettem a gondolkodástól. A nevét felírom egy pergamenre, mert fontos, hogy mindig tudjuk , hogy melyik tárgyat ki tartja. Annyi mindent kell fejbe tartani, hogy néha az ilyen kis alapinformációkat inkább kiürítem a fejemből a fontos dolgok érdekében.
A tanár úr szavait olyan figyelemmel hallgatom, hogy elfelejtek arra figyelni, hogy megtartsam magam és így előrebukok. A bakit gyorsan kijavítva felpattanok. szerencse, hogy talán nem sokan látták a bűvészkedésem, de azért egy kicsit belepirulok. A tenyerem a taláromba törlöm.
Kérdés! Imádom a kérdéseket. Előttem már egy csomó jó választ ellőnek így kicsit félénken kezdek a mondókámba, mikor rám kerül a sor. De azért egy kicsit kihúzom magam.
- A rúnák szerintem sokkal alkalmasabbak védővarázsok alkalmazásaként. Ha valami fizikailag jelen van azt az ember mindig egy kicsit erősebbnek érzi. Hiába van nagy védelem a házon mágikusan, szerintem fontos a biztonságérzethez tartozó érzékelés. Még akkor is ha ezek esetleg csak feliratok. No meg nem mindenki olyan ügyes pálcaforgató, így lehet, hogy rúnákkal erősebb védelmet képes készíteni, ha megfelelően ért hozzájuk. - ahogy befejezem rögtön körbenézek, hogy nem-e mondtam akkora hülyeséget, hogy kinevessenek, de szerencsére nem hallok kacagást, ezért kicsit megnyugodva hátradőlök és már kényelmesen élvezem az óra további menetét.

Valahol már vártam az idei első rúnaismeret órámat, hiszen már az év első napján felfigyeltem rá, hogy bizony nem akárki a tanárom. Quinton prof. munkásságából már olvastam egy-két kötetet, s a többit is feltett szándékom volt, csak nehezen tudtam megszerezni a kívánt könyveket. Most azonban, a puszta tény, hogy ez az ember minket tanít, kicsit jókedvre derített. Elfeledtette velem azt az éveleji felsülést, melyet átéltem az első napokban – ideiglenes laboromban. Nem vágytam arra az élményre, de mindenképp tanulságos esetnek könyveltem el. Legközelebb óvatosabban kell válogatni a hajmintát a hölgyek körében. Ez a gondolat azonban messzire nyargalt, elbújva az érdeklődés előretörő hullámai mögött, hiszen az idei első rúnaismeret órám jobban lekötötte a figyelmem. Magammal hoztam mindent amit kell, s még többet is, hiszen bármikor elhangozhat olyasmi, amit illendő leírni, hogy megmaradjon a továbbiakban is. Ha pedig éppen üresjáratba kapcsol a tananyag, – valamelyik diáktársam elnyúló mono-, esetleg dialógja miatt – akkor is ott a lehetőség, hogy kicsit belemerüljek a kutatási anyagaim rendezésébe.
A kőkör eleinte furcsa helyszínnek tűnt az órához, de bíztam abban, hogy a tanár tudja mit csinál, s célja, értelme van annak, hogy a szabadban oktat minket, nem pedig a termek kényelmében. Mindannyiszor megdöbbentem, hogy mennyire hozzászoktam ahhoz a szintű kényelemhez, melyet a termek biztosítottak, de nem róttam fel hibának. A komfortos közegben könnyebben szárnyal a gondolat, habár nehezebb mozgásra bírni. Be kellett látnom, hogy időszerű volt friss levegőt szívnom, különben túlzottan is hozzászokok a labor és a termek körülményeihez.
Időben érkezek ugyan, ez viszont messze nem bizonyul elégnek ahhoz, hogy csendes magányban mérhessem fel a terepet. Talán az éjjeli alváshiány miatt, de lassan mozgok ma. Tompa kissé az agyam, s bár jót tett volna neki a kávé, megfogadtam, hogy nappal nem nyúlok ilyen szerekhez. Az ilyesmit estére kell tartogatni, mikor a szervezet kezdi megadni magát a fáradságnak, nem olyankor, mikor minimális mennyiségű pihenés után kell talpra rántanom. A kávé egy stimuláns, ehhez mérten kell kezelnem. Ez viszont azzal jár együtt, hogy ilyenkor a lustább csigák is megelőznek, ha nem figyelek oda. Nem csoda tehát, ha nem én vagyok az első, ahogy az sem, hogy csak sokadik megpillantásra ismerem fel Merel jellegzetesen háromszög arcát. Még mindig bámulatba ejt, hogy mennyire szabályos az a fej, s szívesen tenném vitrinbe. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a procedúrát Ms. Everfen nem élné túl, ezen felül rettentő mocsokkal is járna, arról nem is beszélve, hogy megfosztanám a világot a céltalan bolyongás világbajnokától. A szüleim azt mondták, nem egészséges, hogy ezek a gondolatok születnek meg a fejemben – ahelyett, hogy nem szabad meggyilkolnom valakit azért, mert tetszik valamije – de nem tehetek róla, hogy a praktikusság és a logika élvez prioritást a moralitás helyett.
Megérkezésemkor nem köszönök külön a professzornak, s igyekszem meghúzódni valahol a többiek mögött. Nem szeretek kilógni, ugyanakkor nagyon közel sem óhajtok kerülni ismeretlenekhez. Megpróbálok úgy helyezkedni tehát, hogy akikkel egy padra kerülök, azoktól egy ülőhelynyi távolságra legyek. Nem azért, mert utálom őket, vagy iszonyodok tőlük, csupán feszélyez az ismeretlenek közelsége. Megakasztja a gondolataimat, elvonja a figyelmemet. Csendben szeretek szemlélődni, nem akarom produkálni magam.
Az óra kezdetétől azonban a hallásom koncentrálni igyekszem a tanár szavaira, míg a tekintetemmel követem a mozgását. Sosem tudni, hogy mikor mutat valamit, ahelyett hogy szavakkal mondaná el. Az ölembe vett füzetemmel, kezemben pennával vésem azokat a dolgokat, melyeket fontosnak tartok, csak ritkán pillantva arra, amit írok. Kialakult az a fajta képességem, mely irányban tartja a betűimet, akkor is, ha nem nézek oda. Ezért pedig a laborban töltött megfigyeléseknek adhatok hálát, hiszen nem egyszer a tükörben kellett néznem a saját átalakulásom, miközben leírtam a látottakat. Ilyenkor azonban sok minden más kikapcsol – a fáradságnak köszönhetően több is, mint szokásos – így aztán az sem nagyon zökkentene ki, ha megérintenének, vagy valaki rám nézne. Kicsit a mimikám is felmondja a szolgálatot, egyszerű semleges arcot öltve magamra. A pihenésbeli hiányosságaim miatt azonban kicsit az egyensúlyérzékem is hanyatlani kezd, így észre sem veszem, ha imbolygok ülő pozícióban.
A válaszokat hallva, közben a tanárom reakcióit figyelve, igyekszem megragadni azokat a gondolatokat, melyek helyesek, s bár egy mukkot sem szólok, igyekszem kiegészíteni azt kreatív elmémmel. Azt igaznak vélem, hogy a pálca jócskán leegyszerűsíti a varázslást, azonban abban nem igazán értek egyet, hogy koncentrálná a rúnák erejét. A rúnák szerintem jóval összetettebb, jóval több energiát igénylő vésetek, mágiaformaként pedig koncentráltabbnak gondolom, mint a pálcás varázslatokat. Egyrészről azért, mert konstans állapotban vannak, melynek a megtartásához is szükséges lehet a folytonos energiaáramlás. Másrészről pedig azért, mert a rúnavarázslatok elvileg erősebbek, mint a pálcás varázslatok. Ugyanígy megütközök azon is, hogy helyhez kötöttek lennének, hiszen éppen annyira mobilis minden rúna, mint a tárgy, melyre felírták. Innentől kezdve nem helyhez kötöttek, csak tudni kell jó helyre vésni őket. Ha lehetséges lenne levegőbe felvésni, lényegében a pálca csatornáját is elhagyhatnák az igazán nagy varázslók.
Azt, hogy alkalmasabbak védőmágiaként, csak félig tartom igaznak, elvégre ezt embere válogatja. Ki mihez ért jobban. Néhány pálcáról is azt mondják, bizonyos varázslatokhoz jobban ért, míg másokban gyenge. Ez már emberi tényezőként írható fel, ily módon nem általánosítható. Ezek a gondolatok azonban nem hagyják el a számat, hiszen nem vagyok bennük annyira biztos. Lehet, hogy tévedek, ez pedig a tanárom döntésén múlik. Meg amúgy is, sokan vannak itt ahhoz, hogy én komolyabban belekezdhessek az eszmefuttatásomba.

Rúnamágia Alapismeretek

Kérdéseimre záporoznak a válaszok, jók és rosszak egyaránt. De igazából nem is számítottam másra. Különben sem az az óra lényege, hogy mindenki jó és tökéletes válaszokat adjon. Főleg azok, akik életükben először látnak rúnákat. Hanem az, hogy merjenek felszólalni, legyen véleményük, meglátásuk, merjenek tévedni, és jöjjenek rá maguktól a helyes válaszokra. Ez azért fontos, mert a haladó rúnamágiában már nem elég, ha csak szimplán tudod a dolgokat könyvekre és mások munkáira támaszkodva. Van az a dolog, ami csak akkor működik, ha nem félsz kísérletezni.
Első kérdésemre a fiatal Romanovna kisasszony válaszol, mégpedig kiválóan és tökéletesen. Az eredetileg tíz pontot érő kérdésre azonban nem jár semmi jutalom - egyszerű, politikai okok miatt. Nem bízok benne, sem a többi északiban, ha pedig rajtam múlna, már nem lennének itt. De sajnos nem rajtam múlik… nem örülök annak, hogy itt vannak, egyesekkel ellentétben viszont én tanultam történelmet, és tudom, hogy jelenlétük komoly és baljóslatú jel.
- Kitűnő válasz, Miss Romanovna. - reagálok válaszára röviden. Holott vannak még más jelentései a szónak, azokkal most nem foglalkozunk.
Akadnak persze olyan is, aki egy kicsit késve érkezik. Az órát persze pontosan kezdem, a griffendéles Ms. Dullahan viszont így se marad le sokról. Intek neki, hogy foglaljon helyet, a késést a magam részéről pedig teljesen megértem. Könnyen eltévedek a kastélyban. A hollóhátas Decor kisasszony is ziláltan érkezik, látom rajta, hogy nagyon sietett. Pontlevonást késés miatt elhatároztam, hogy nem adok. Persze az más, ha valaki nem jelenik meg az órán.
- Semmi probléma, foglalj helyet. - felelem Miriamnek, aki Alexis mintájára helyet foglal. Az idő azonban túlzottan sürget ahhoz, hogy megismételjem az eddig elmondottakat. Majd elkérik a jegyzeteket társaiktól óra után.
A legfontosabb kérdésem persze nem ez volt, hanem valami sokkal általánosabb. Egyenként szólítom fel a jelentkezni kívánó diákokat, hogy megtudjam, mit is gondolnak. Persze akadnak olyanok, akik inkább csendben maradnak és jegyzetelnek. Mr. Crewe hangját se hallani például, a figyelmét azonban szótlansága ellenére is érzem magamon. A kezek viszont így is a magasban, elsőként pedig Merelt szólítom fel. Irina mellett az egyetlen diák a csoportból, akinek tudom a nevét. De a következő órán már ez se lesz gond.
- Kiváló válasz, Ms. Everfen. Tíz pont a Hugrabugnak. Ugyan bűbájokkal is elérhető, hogy tárgyakat mágikus tulajdonságokkal vértezzünk fel, ennek sikere és tartóssága függ az alkotó gyakorlatától és személyes varázserejétől. Ellenben egy tárgy felrúnázásához nincs szükség kivételes varázserőre, a tárgy pedig, ha alaposan és jól rúnázzák fel, örökké megtarthatja a mágikus tulajdonságát. - fejtem ki a hosszabb választ. Nem csalódtam a hugrabugos lányban, egyértelmű, hogy jó érzéke van a témához.
- Sokan feltételezik ezt a rúnákról, mivel általában épületeken látják. De ha szeretném, akár a saját bőröm is felrúnázhatom. Vagy a talárom.Vagy a pálcám. Ezek pedig kétségtelenül mozognak a világban, és ott vannak, ahova én viszem őket. A válasz ugyan hibás, de fontos kérdést vetett fel. Öt pont a Griffendélnek. - az új felszólítottam a kicsit késve beérkező Alexis. A válasza hibás, de kellett ez a tévedés. Máskülönben nem jut eszembe megcáfolni. Tévedni tudósként pedig általános dolog. Nem lehet elkerülni. Nincs benne semmi szégyenletes.
A következő válaszadó Clarce kisasszony, aki kitűnően összefoglalja a rúnák egyik legfontosabb előnyét, valamint hátrányát is a pálcamágiákkal szemben. Tartottam tőle, hogy nem lesz, akinek ez eszébe jut, de nagyon örülök neki, hogy a hollóhátas lányt felszólíthattam. Ugyan van egy apró és minimális tévedése, de az egész inkább csak megfogalmazás kérdése.
- A pálca nem a rúnák erejét koncentrálja, hanem a használóét. A rúnákkal való varázslás egy teljesen külön ágazata a mágiának. A pálca egyik előnye viszont mindenképp az, hogy nem kell különösebb tudás ahhoz, hogy használhasd. A rúnák változatos kombinálásához viszont ismerni kell őket. Tíz pont a Hollóhátnak. - adom ki a pontot számára. Ugyan volt egy kisebb tévedése, ez egyáltalán nem olyan jelentős, hogy kevesebbet ítéljek meg neki.
Mr. O’Brian nem tudom, miért bukik ki a padból, remélem, az órámon nem fog… Válasza fontos témát érint, hiszen ez ismét olyan sztereotípia, miszerint a rúnák helyhez kötöttek.
- A legtöbben valóban a védelmi mágiákhoz kötik a rúnákat, nagyon változatosan nagyon erős védelmet biztosíthatnak azoknak is, akik nem kifejezetten ügyes pálcaforgatók. Öt pont a Hollóhátnak. De ugyanúgy készíthetsz velük csapdákat, fegyvereket, vagy egy öntöltő serleget, ami azonnal újratölti magát itallal. Ismerek egy bérgyilkost is, aki kétszáz évvel ezelőtt élt, és rúnák használatával iktatta ki a célpontjait. - reagálok az ő monológjára is. Az elképzelés nem volt teljesen helytelen, de legalább érdekes kérdést vetett fel, amiből tanulni lehet.
További válaszok nem érkeznek. Ami meglepő, mert épp a legevidensebb nem jut eszébe senkinek. Azt hittem, ez lesz az első, amit mondanak majd.
- Az egyik legfontosabb különbség pedig, az idő. Egy bűbájt legfeljebb néhány másodperc előidézni, ellenben a rúnamágia időigényes dolog. Vegyük példaként újra a tárgyak mágikus tulajdonságokkal való ellátását. A megfelelő bűbájjal ez pillanatok alatt kész. Rúnákkal azonban ez akár több óra is lehet. Más kérdés, hogy a rúnákkal szabadabb vagy. Amíg tudod, mit és hogyan kombinálj, addig a lehetőségeid száma a kreativitásodon múlik - és persze a tudásodon. Ugyanezt a pálcás mágiákkal nem teheted meg. - a magyarázás közben folyamatosan a kis csapat tekintetét keresem. Feltűnik ugyan, hogy Ms. Decor inkább rajzolgat az órára való figyelés helyett, de nem igazán foglalkozom ezzel. Nem az én problémám lesz, ha összekeveri majd az ehwazt és az eihwazt.
- Tudjátok tehát, hogy mik a legfontosabb különbségek a pálcás mágiák és a rúnamágiák között. - folytatom az előadást. Még mielőtt rátérnénk egy apró gyakorlatra, szeretném, ha tisztában lennének az alapvető dolgokkal. Eddig többnyire aktívan belekapcsolódtak a témába, tehát nem aggódom.
- Azzal bizonyára tisztában vagytok, hogy több fajta rúnaírás létezik. Fel tudtok-e sorolni néhányat? Illetve a másik kérdésem. Szeretném, ha mindenki mondana valamit, amire szerinte a rúnamágia alkalmas. Mi jut eszetekbe, mire lehettek képesek velük? - teszek fel egyből nem egy, hanem két kérdést. Ha belelapoztak már a rúnaszótárba, az elsőre könnyen válaszolhatnak. A második pedig nem több, mint puszta fantázia. Elhangzott már az asztal megbűvölése késes játékhoz, és a védelmi mágiák, de biztos vagyok benne, hogy jut még eszükbe pár dolog. Főleg, hogy a védelmi mágiákról is inkább csak általánosan beszéltünk. Arra is kíváncsi vagyok, hogy rájön-e valaki, mik azok a kövek mögöttem.

Végigmérem a mellém ülő sárga címert viselő lányt, azután a háztársamra pillantok, aki mellettem foglal helyet egy kis késéssel. A hugrabugos lány valószínű nem az évfolyamtársam, mert nem emlékszem rá, de a másik lánnyal már több közös órán is voltam, és szobatársak is vagyunk. Talán Miriam Decor a teljes neve, ha jól emlékszem, nem vagyok benne biztos, még nem beszéltünk túl sokat. Mindenesetre volt hely máshol is még, úgyhogy kettőjükről már nagy valószínűséggel ki merem jelenteni, hogy nem idegenkednek tőlünk, vagy legalábbis a félelmüket legyőzi a kíváncsiságuk. Mindkét esetben hasznosak lehetnek kapaszkodónak a beilleszkedéshez.
Csak egy gyors pislogás a reakcióm a tanár dicséretére, amiről akkor is tudnám, kelletlenül jött, ha nem jutalmazná a kifejezetten gyenge válaszokat is házpontokkal. Nem tudom biztosan, mi lehet a pontos oka a hosztilitásának, de ez kicsit megnehezíti a dolgomat. De csak egy kicsit. Bár valójában nem érdekel különösebben, hogy pozitív visszajelzést kapjak, amikor a férfi elkezdi kiosztani a házpontokat, a harmadik-negyedik környékén elkezdem feltűnően gyűrögetni a szótáram sarkát, mintha rosszul esne a hátrányos megkülönböztetés. Vagy működik ez a taktika, vagy nem, utóbbi esetben elárulja magáról, hogy vagy nem figyel a diákok rejtett testbeszédére, vagy nem érdekli őket az, hogyan érzik magukat. Fiatal tanároknál mindkettő elég szokatlan.
Kicsit megrázom a fejem, és némán mondom a mellettem ülőnek a „semmiről” szót, azután visszafordulok a tanár felé. Gyűlölöm, ha megzavarnak órán az odafigyelésben, különösen, ha ezzel én is negatív képet kelthetek magamról. Soha nem fordult még elő, hogy jogosan leszidott volna bárki az iskolában, bár most, azt hiszem, szolgálja az épülő képem, ha segítőkész vagyok, és nem szólok a tanárnak, hogy át szeretnék ülni máshová. A jegyeim ebben az intézményben viszonylag lényegtelenek. Éppen ezért ki is veszek egy pergamendarabot a zsebemből egy golyóstollal együtt, amire leírok pár sort, és átnyújtom az üzenetet Miriamnak.

Óra után szívesen válaszolok a kérdéseidre. A tanár pedig észrevette, hogy rajzolsz.

Pár másodpercre felgyorsul a szívem, és mint mindig, amikor nem az órán helyes dolgot teszem, megpróbálok kétszer annyira figyelni, bevonni az agyamnak olyan területeit is, amiket az ember nem használ gondolkodásra. Persze, ez az egész csak arra jó, hogy kicsit elűzzem a kellemetlen érzést, amit a kötelességmulasztás okozott. Hiába szolgálja a kötelességeim jobban hosszú távon a barátkozás, ennek az intézménynek a tanulója vagyok, és kötelességem lenne minden másodpercemet a professzornak szentelni.
Azt hiszem, a Hollóhát nevű házra úgy általában jellemző az intelligencia és a szorgalom tanulás terén, úgyhogy nem tűnök ki nagyon azzal, hogy elsőként jelentkezek az újabb kérdésre. Annyira lelkesnek, ártatlannak próbálok tűnni, amennyire csak lehet, pedig csak a profilom építem az osztály és a tanár szemében. A diszciplináris érdeklődésem egy fokkal gyengébb most, nem hallottam nagyon új dolgokat, legfeljebb kissé felfrissültek az emlékeim, és rendszereződött pár gondolatom.
- Az Ó-Futhark a legrégebbi rúnaírás. A rúnákat Izlandon használják hagyományos gyógyászatban, különböző anyagokkal, főleg gyógynövények nedvével és gyógyászati bájitalokkal felírnak rúnákkal szavakat a páciens testére. A módszer hatékony, de minden apró részleten rengeteg múlik, például ha nem megfelelő pontjára kerül valami a testnek, vagy egy tizedhüvelykkel eltér a rúnák mérete, az egésznek nem lesz semmilyen hatása, vagy akár ronthat is a beteg állapotán. Ezért manapság főleg utolsó lehetőségként próbálkoznak ezzel, még egy képzett mester sem garantálhatja a sikert, és rengeteg a sarlatán.- emlékszem, olvastam egy könyvet erről a mágiaágról, és eleinte nagyon érdekelt is, mert akkoriban értettem meg, milyen súlyos az unokatestvérem betegsége, de gyorsan elszállt az érdeklődésem, amikor rájöttem, milyen megbízhatatlan ez az egész. Az a könyv kétezer oldalnál is hosszabb volt, és rengeteg volt benne még így is a megválaszolatlan kérdés, a találgatás. Nem véletlen, hogy ez a tudás mesterről mesterre száll, egy élet kell hozzá, hogy valaki biztosan használni tudja, én pedig ennél jóval nagyobb dolgokra akarom szánni a sajátomat. Talán ha halhatatlanná válok valahogy, rászánok néhány évtizedet, és felkeresek egyet a remeték közül.
Kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy a többiek milyen válaszokat adnak, egy pillanatra még az is eszembe jut, hogy talán leírhatnék egyet az új barátjelöltemnek, de úgy döntök, hogy sértésnek venné, ezért nem teszem. A legtöbb embernek rosszul esik, ha más tollával ékeskedik, én pedig nem feltételezem a lányról, hogy nincs önbecsülése. Talán ő is csak unalmasnak, túlzottan alapszintűnek találja ezt az órát, azért rajzol.

   Elrebegek egy gyors bocsánatkérést a késésem miatt, és leülök a helyemre. El kell majd csípnem valakit, akiről leírhatom a már elhangzottakat. Ezért körbe is nézek a jelenlévőkön, és örömmel… na, jó azért nem akkora örömmel tapasztalom, hogy nem csak én voltam az, aki elkésett egy kicsit. Annak viszont nagyon örülök neki, hogy sikerül jó dolgot mondanom, még akkor is, ha nem teljesen. Ettől kicsit kihúzom magam ültő helyemben. Sokkal felszabadultabbnak érzem magam, és már nem kísért az a láthatatlan valami, amit mások inkább lámpaláznak hívnának.
   Azonban a következő kérdés azonnal le is lomboz egy kicsit. Tavaly már tanultam ezt a tantárgyat, olyan volt amilyen, és pont ezért inkább úgy gondolok erre az évre, mintha az első évem lenne belőle. Mégis a rúnák fajtáit tudnom kéne. Főleg, nem csak a gyenge előképzettségem miatt, hanem azért is, mert többször átnéztem a szótárt a nyáron, de most mintha egy fehér papír lenne az agyam helyén, amit újra meg kéne tölteni sok-sok írással, hogy legyen benne tudás. Talán rossz ötlet volt elkönyvelni magamban, hogy tiszta lappal indítom ezt a tantárgyat.
   Először kerülöm a Professzor úr tekintetét, mint valaki, aki rosszat tett, de aztán rájövök, hogy talán ezzel pont vonzom a figyelmét, ezért inkább igyekszem teljesen normálisan viselkedni. Keresgélek az arcok között, talán valaki megadja a válaszokat a kérdésekre, hogy ne üljünk itt kukán, és szerencsénk van. Az egyik új tanuló, akit az év elején láttunk, úgy tűnik már nagyon ért ehhez a tárgyhoz, mert most is olyan jó választ ad. Szerintem. Fel is írok néhány fontos kulcsszót a papíromra, majd később emlékezetből kiegészítem. Jegyzetelés közben jut eszembe a második kérdésre egy válasz. Bár, még nem döntöttem a jövőmmel kapcsolatban, de hallottam valami érdekességet, és kíváncsi vagyok rá, hogy tényleg igaz-e.
   - A gyógyításban is használják a medimágusok. Azt nem tudom megmondani, hogy pontosan milyen formában, talán lepedőkre rajzolják őket, vagy a betegekre.
   Csak mostanában kezdett foglalkoztatni az orvoslás, és véletlenül akadt a kezembe egy jegyzet, valaki elhagyhatta a Foltozott üstben. Akkor olvastam, de még nem találtam fontosnak. Mondjuk úgy, hogy akkoriban inkább más kötötte le a figyelmem, és lényegében nem is jutott eszembe egészen mostanáig. Mindenesetre érdekes ez a véletlen. Hogy is szokta anyu mondani? Nincsenek véletlenek, csak később jövünk rá az összefüggésre.
   Figyelem a többiek felvetését, és jegyzetelek is közben. Talán hozzá fogok még tudni szólni a témához, mert még rengeteg ötletem lenne a további felhasználásokhoz, de hagyom a többieket is érvényesülni. Egyébként is erre az egyre voltam leginkább kíváncsi.

(http://data.whicdn.com/images/217797842/large.gif)

Bólintással nyugtázom Quinton professzor szavait, hiába szereztem tíz pontot a házamnak, elkedvetlenít, hogy akár csak nüansznyit is tévedtem. Talán hasznosabb lett volna, ha nyáron nem a neurológiával kapcsolatos tudományomat bővítettem volna olyan lelkesen, hanem kezembe veszek egy-két olyan tankönyvet is, ami a mágikus tanulmányaimhoz szükséges. Az utóbbi időben nehéz volt koncentrálnom bármire is, az pedig szinte lehetetlennek tűnt, hogy furcsa kis érdeklődési köreimet egyeztessem, így nem is vettem a fáradtságot, hogy egyáltalán megpróbáljam, utólag pedig ennek egyáltalán nem örülök. Az utóbbi időben kezdtem zavaróan könnyelmű lenni még a tanulással kapcsolatban is, ennek pedig most megvan a böjtje. Azt azért nem állítanám, hogy nem vagyok nagyjából tisztában azzal, hogy miről is van szó, de mindenképp nagyobb mértékben kell megerőltetnem az agyam, hogy hasznos információkra emlékezzem, mint az elmúlt években.
A következő percekben csöndesen hallgatom irina Romanovna szavait, amik természetesen helyesek, ahogy az előző kérdésre adott válasza is az volt, sejtésem szerint több tudással rendelkezik a rúnákat illetően, mint az itt egybegyűltek nagyrésze, nem is tudom miért, de ez nyugtalanít. Tulajdonképpen már maga a lány jelenléte is feszélyez, bár ennek a furcsa érzetnek még nem találtam meg a kiváltó okát és ebben a percben nem is foglalkozom vele.
Alexis felszólalására elmosolyodom, tulajdonképpen egészen közel áll az igazsághoz, mégis van valami aranyosan bizonytalan abban, ahogy beszél. Mikor befejezi a mondatát várok még pár pillanatot, aztán, mikor senki más nem jelentkezik én teszem meg.
-Létezik még fríz és angolszász futhark is, ami tulajdonképpen kibővített verziója az Ó-Futharknak, eleinte 29, majd 33 írásjegyet tartalmaz és azt hiszem, hogy az V. századtól vált használatossá- mondom miközben egyik hosszabb hajszálam csavargatom kissé elgondolkodva.
-Ezekben az időkben gyakran használták őket jóslásra, bár mint minden módszer, ez is igencsak megbízhatatlannak bizonyult. A mai napig gyakoriak az amulettbe karcolt rúnák, amik gyakran védelmező szerepet töltenek be.
Nem is beszélek a medimágiáról,holott azt illetően rendelkezem a legtöbb tudással, de így is megjelenik lelki szemeim előtt a gyertya, amibe apám rúnákat vésett, mikor kisgyermek koromban beteg lettem. Talán olyan gyertyát is lehetséges készíteni ami segít túljutni a nehéz időkön...

Ahogy megérkezik, és láthatóan fel is ismer, egy biccentéssel én is köszöntöm Dextert. Bár azóta, hogy a nyáron összefutottunk - konkrétan - még csak futólag láttam itt az iskolában, de ennyi ismeret megindokol már köszönést.
Miután egyet büszke voltam magamra a válaszomért járó pontjaimért, szorgosan meghallgatom a többiek válaszait is. Na hát én kérem ilyeneket még nem tudok, bár tény, hogy csak kíváncsiságból nézegettem bele a tárgyhoz tartozó könyvekbe, miután megkésve vettem föl a tantárgyt a nyáron - a Foltozott Üstben pláne - de én kérem azért jövök erre az órára, hogy a mindenféle jóságokat itt megtanuljam, nem mert már tudom. Akkor a tanár lennék ugye. Az pedig Jim. Mármint Quinton professzor. Nyé, erre át kéne már szoknom.
Amikor a bérgyilkosos példa szóba kerül, cinkosan elmosolyodok, csak úgy magamban, visszaemlékezve a nyári találkozásunkra a tanárúrral - na, így valahogy - amikoris jót fejtegettük egy darabig, hogyan csinálhatta pontosan a muksó a dolgot.

Nem, Merel, nem, nem mondjuk a Quenya és Sindarin tengwar módokat és a törprúnákat, az nem ide illik. Mármint, témájában de, de kétlem, hogy lenne bármi haszna. Mondjuk a törpöké elég hasonló az igaziakhoz, mert az alapján lettek kitalálva, de ez még mindig inkább irodalomórára mehetne, ha valahova.
Úgyhogy ehhez a kérdéshez úgy döntök, nem tudok hozzáfűzni érdemileg. De a másikra arra már jelentkezek.
-Hát egyfelől ugye ha tartósan, esetleg összetetten akarunk megbűvölni valami tárgyat, akkor jobb ötlet lehet rúnákkal csinálni. De gondolom aktívabb varázslatokat is lehet vele úgymond "tárolni", mondjuk ha egy villanykör... egy vékony falú üvegcsét rúnázunk föl, hogy valamilyen mágikus hatás történjen, ha összetörjük, és ez utána bármeddig tárolható, és azonnal elsüthető adott helyzetben, csak földhöz kell vágni.- Hány Merel kell egy villanykörte kicseréléséhez? Elég egy is, ha eszébejut, hogy nem feltétlen fogja mindenki ismerni azt a szót, akár magát a tárgyat se. Például a tanár. Úgyhogy még észbekapok, és megfogalmazom úgy, hogy biztos kiderüljön belőle, mit akarok mondani. És feltaláltam a házilag barkácsolható varázslat-gránátot. Ha a rúnázással együtt még normálisan is működik, még el is rejthető, becsavarom a lámpába, és senkinek eszébe nem fog jutni. Na én is jókon gondolkodok. De agytorna és elméleti rúnaalkalmazás terén teljesen reális felvetés, na! A feladatnak teljesen megfelel.

Mivel kicsit fáradtan érkeztem az első Rúnaismeret órámra, amit egyébként kíváncsian vártam, az óra elején kicsit elkalandozott a figyelmem. Nem csoda, tegnap majdnem egész éjjel olvastam, és még félig a könyv hatása alatt voltam. Csak valami csodának köszönhetem, hogy idetaláltam a kőkörhöz, hiszen még azt is elfelejtettem reggel, hogy a professzor úr azt kérte, öltözzünk melegen. Kicsit dideregve ülök emiatt a kőpadban, de nem igazán foglalkozom ezzel az apró kellemetlenséggel. Nézegetem a tanár háta mögött a köveket, és mivel pont beleillik helyszínnek az este olvasott történetbe, ideképzelem a szereplőket, és az eseményeket. Ezt megkönnyíti, hogy Quinton professzor majdnem teljesen úgy néz ki, mint ahogy a történet főszereplőjét elképzeltem. Csak az íj hiányzik a kezéből.
Egész órán ábrándoznék, ha a pennám nem esne le a földre. Nagy szerencsémre ez éppen idejében megtörténik ahhoz, hogy eljussanak a tudatomig a feltett kérdések. Észlelve, hogy hosszú percek óta egyáltalán nem figyeltem az órára elvörösödve lehajtom a fejem, és elkezdek gondolkodni a feltett kérdéseken. A rúnaírás fajtái, és mire lehet használni a rúnamágiát... Az előbbi kérdésre nem áll szándékomban válaszolni, hiszen a többiek feleletei valószínűleg kielégítik a tanárt. Azért a szótárban megnézem mégegyszer, hogy milyen fajtái vannak a Rúnaírásnak, hogy most már megjegyezzem őket.
Az utóbbi kérdés viszont beindítja a fantáziámat. Mire is lehetne használni a rúnamágiát? Az első, ami beugrik a naplóm. Valószínűleg, ha felrúnáznám, hatékonyan meg tudnám védeni a benne rögzített titkaimat az illetéktelen személyektől. Aztán eszembe jut, hogy valószínűleg egy felrúnázott pennával az órai jegyzetelés és a könyvírás is jóval kényelmesebb volna. De lehetséges egyáltalán egy pennát felrúnázni? Végül mikor a tanár felszólít, a harmadik ötletemet adom elő, ami a naplóról jutott eszembe
- A rúnamágiával például lehetséges egy levelet, vagy fontos iratot megvédeni az illetéktelen szemektől. - Nem a legeredetibb ötletem, de amilyen szétszórt vagyok ma, ez is komoly teljesítmény. Innentől viszont minden igyekezetemmel koncentrálok az órán, hogy minél többet tanuljak már az előadás során is. Első lépésként megnézem, kikkel járok egy órára. Egyikük sem kifejezetten a barátom, de lehet, hogy pont ezen az órán fog ez megváltozni.

Mély figyelemmel hallgatom a szavakat, miközben előre-hátra imbolygok. Észre sem veszem, hogy így teszek, csupán semleges arccal vizsgálom Quinton prof. mondandóját. Magamban csupán pipálom, azokat a gondolatokat, melyeket a tanárom megerősít, s áthúzom azokat, melyeket megcáfol. A testem kissé remegni kezd, ahogy előrébb dőlök – nyilván a rossz pozíciótól, ám ezt jómagam fel sem fedezem, csak akaratlanul visszaegyenesedek, mintha a testem keresné a kényelmes helyzetet. Hálát adhatnék az égnek, hogy ennyire reflexszerűek a mozgásaim, persze csak akkor, ha egyáltalán felmérném. Az információbefogadáson, és a gondolkodáson kívül most minden mást magára hagytam, mintha tudat nélküli inferus lennék csupán, melynek valahol mélyen az elméje maradványai szikráznának. Ettől azonban nem is állhatnék messzebb, hiszen az egyetlen valóban sziporkázó részem, maga a tudatom. Erre az egyre büszke a családom, s miattuk aztán én is.
Ahogy elhangzanak a kérdések, kissé kizökkenek az eddigi semleges ritmusomból, mintha csak felrázna tanár szava. Mivel magukat a rúnaírási formákat nem ismerem, inkább csak csöndben hallgatok, jegyzetelve mindent, mit a társaim elmondanak. Ez Ó-futhark ugyan nekem is eszembe jut, nem vagyok elég gyors, hogy ezt meg is csillantsam, míg a többiből csak akkor jut eszembe, hogy tanultam, mikor már elhangzanak. Csapnivaló a memóriám fáradtan, ami nem kellemes felfedezés. Sajnos azonban igaz, így egyelőre csak lapítok, míg záporoznak a válaszok, s miközben jegyzetelek, már a következő kérdés megválaszolásán kattognak a fogaskerekeim. Mire használható a rúnamágia? Ez egyszerű: bármire. Valószínűleg azonban nem erre kíváncsi a professzor, különben elmondaná, így igyekszem a kreatív elmém elővenni, mikor végre magamhoz veszem a szót – jelentkezés után természetesen. Az órán eddig először.
– Ha ez irányú sejtelmeim nem csalnak, akkor gyakorlatilag a rúnamágia bármire alkalmas. Mivel bármilyen varázslat a vésetek foglalatába eshet, – pálcás, vagy pálcátlan – ezért igazándiból az emberi képzelet szabhat neki csupán határt, ahogy én tudom. – Kezdek bele a monológba, melyről már most érzem, hogy hosszú lesz. Mély levegőt veszek, mielőtt folytatom. – Ha feltételezhető, hogy megvan hozzá mindennemű ismeretem, s varázsláshoz szükséges erőfeltételem, akkor a magam részéről igen komplex varázslatokat foglalnék bele. Ha medimágusként használhatnám, valószínűsíthetőleg alkalmaznám bénult végtagok mozgatására – bár ehhez komplett rúnasorok szükségesek. Ugyanakkor képesek lehetünk vele tartós fájdalmat csillapítani is, hiszen egy fájdalomcsillapító varázslat a megfelelő testrészen felrajzolt rúnába foglaltatva gyakorlatilag addig lesz képes hatást kifejteni, míg a testtulajdonos életben van, vagy míg a vonalak meg nem törnek. Utóbbi manapság könnyen kiküszöbölhető. Ha ugyanezt a varázslatot kombinálnám a törhetetlenséggel, akkor gyakorlatilag törésmentes végtagokat is teremthetnénk – ha mélyebbre véssük akár csontokat – melyek nem éreznek fájdalmat, így gyakorlatilag bármekkora erőkifejtésre alkalmasak, melyet az izomzat elbír. Vakok számára is készíthető olyan rúnamágia, mellyel láthatnak, vagy bármilyen más módon tájékozódhatnak, ugyan ez nagyon komplikált lehet. Feltételezem, ennek az egyik sorát közvetlenül az agyba, vagy a szemre kellene felírni. Valószínűnek tartom ,hogy ezért is nem használják. – Egy újabb lélegzetvétel után hadarok tovább. – ha aurorként alkalmazhatnám, ügyesen álcázva hozhatnék létre lehallgatót egy kavicsból az utca kövére dobva, vagy egy gyanúsított kabátjára vésett gomb formájában. Ha ügyesen álcázzuk, szinte észrevehetetlenek lesznek a rúnák. Nagybátyám állítása szerint, melyet szó szerint idéznék: „Nem utolsóak vallatóeszközként a rúnamágiával felruházott tárgyak.” Ebből kiindulva éppen úgy lehet egy rúnasorral tartós kínt okozni, mint igazmondásra bírni valakit. Ezen felül talán tetoválásként is alkalmazhatóak, így komplett védőmágiák építhetőek egy veszélyes közegben mozgó auror testére, melyet ugye elvenni tőle nem igazán lehetséges. Persze ezekhez úgy vélem mindhez szükségeltetne valamilyen aktivációs formula, hogy a felvésés után ne azonnal, és egyszerre kezdjenek el záporozni a varázslatok. – Még mindig nem óhajtom befejezni, hiszen van még ötlet a tarsolyomban, ugyanakkor lassan időszerű lenne, hiszen másnak is illene teret engednem. Még egy utolsó gondolatfoszlány belefér talán. – Ha pedig szabad felhasználásban venném, megoldhatónak gondolom azt, hogy különböző testrészeket egybegyúrva, mondjuk sebészileg, képesek lehetnénk mozgó, céllal és limitált intelligenciával felruházott lényt teremteni. Természetesen az intelligenciájuk valószínűleg kimerülne az egyszerű, egyszavas parancsok kivitelezésében, hiszen tudatot adni még a rúnamágiával is lehetetlen feladatnak rémlik előttem. Ugyanakkor nem élő tárgyakat is felruházhatunk a mozgással, vagy akár a pálcánkat is törhetetlenné tehetjük, esetleg olyanná, mely visszatér a kezünkbe, ha elejtjük. Ez utóbbi párbajban jártas személyeknek különösen hasznos lehetne. Természetesen ezek mind csupán spekulációk, s megannyi hátulütővel bírnak, ha képzett személy használná, minden bizonnyal megoldható lenne, hisz a rúnamágia végtelen számban kombinálható. – Zárom le igencsak hosszú gondolatmenetemet, majd süppedek vissza koncentrációmba. Eleresztettem a kreatív fantáziám, nem limitálva azokra az ismeretekre, melyek már ismeretesek előttem. Hiszen léteznek ismert ismeretek, és ismeretlen ismeretek, ahogy ismeretlen ismeretlenek is. Így aztán merem állítani, hogy bármi létezhet, s az istenen kívül, bármelyikben képes vagyok akár hinni is.

Rúnamágia Alapismeretek

Bosszantó. Talán ez a legmegfelelőbb szó a Romanovna lányt illetően. Eddigi válaszaiból is nyilvánvaló, hogy megvan a magához való esze - s cseppet sem mondhatnám, hogy ez nem tölt el aggodalommal a jövőt illetően. Hiszen még mindig nem tudom, miért is vannak itt, s sajnos épp elég eszük van ahhoz, hogy ezt el is titkolják. De ha bárki is tévesen azt gondolná, sikerülhet belőlem cseppnyi bűntudatot kikönyörögnie, amiért negatív megkülönböztetésben részesítem, nagyon is téved. Holott a magam részéről egyáltalán nem szándékos, hogy ügyet se vetek Irina testbeszédére. Egyszerűen csak nem szoktam figyelni az emberekre. Nem értek a nyelvükön, nem értem a gesztusaikat és az érzelmi alapú motivációikat. Bár ha fel is ismerném a Romanovna kisasszony viselkedési jeleit, nagy eséllyel akkor sem hatna meg igazán.
Következő kérdésemre ismét ő az, aki először felteszi a kezét. Biccentek egyet, hogy beszélhet, válasza pedig éppen annyira tökéletes, mint az eddigiek.
- Valóban, kevésbé ismert, és nem túl megbízható gyógymód. Még én se mernék biztos kézzel próbálkozni vele. Az Ősi Futhark pedig a legismertebb, legáltalánosabb és legrégebbi rúnaírás, amivel az RBF-ig a leggyakrabban fogtok találkozni. - válaszolom, majd máris a következő válaszadót keresem. Annak ellenére, hogy nagyobb részt olyanok vannak itt, akik még nem nagyon foglalkoztak rúnákkal, szinte mindenki felteszi a kezét, hogy válaszolni tudjon.
- Ágyakra, lepedőkre, és felszerelésekre is írnak rúnákat a gyógyászatban, például láz enyhítésére, amennyiben a beteg érzékeny a főzetek valamelyik komponensére. Manapság már nem használják, a népi gyógymódok viszont bevett szokásai voltak ezek. Öt pont a válaszért a Griffendélnek. - a griffendéles lány válasza bátortalan volt, de nem mondott ostobaságot sem.
- Látom, alapos ismeretei vannak már a témában. - a hollóhátas Ms. Clarce válasza következik, aki még azt is meg tudta mondani, hogy ezeket a rúnákat mikortól használták, és hány elemből állnak.
- Azt is meg tudja mondani, hogy melyik században bővítették ki az angolszász rúnákat? - kérdezem. Ezekből az is megállapítható, hogy például egyes műemlékeket mikor készíthették. Persze a pontos meghatározáshoz más is szükséges, mint a felhasznált anyagok, a használt technikák, vagy éppen a mesterek aláírása, de általában mégis ez az első, amit meg szoktunk vizsgálni.
- A fríz és az angolszász rúnák rendkívüli hasonlósága miatt a kettőt általában egyszerre szokás emlegetni. Egyébként személyes kedvencem. Amuletteket a mai napig készítenek rúnaszimbólumokkal. Talán emlékeztek az elmúlt években piacra került ócskaságokra... Természetesen sok a csaló. De hozzáértő kezek kiváló védelmet készíthetnek. Romániában például találtam egy olyan amulettet, ami úgymond elfátyolozott a vérfarkasok elől. Ami pedig a jóslatokat illeti, még a mai napig vannak, akik tévesen jóseszköznek gondolják a rúnákat, pedig a valóság messze áll ettől. Nem kétlem, hogy lehetnek olyan látók, akiknek ez működik, és a jóslástant magát sem áll szándékomban bírálni, alapjába véve viszont a rúnákkal való jóslás nem indulhatott többnek egy régi játéknál. Tizenöt pontot ítélek meg a Hollóhátnak. - amikor az írásokról van szó, végigmutatok talárom szegélyén, ami jól illusztrálja választásomat. Az Ősi Futhark mellett egyedül ezeket kérik mindenáron RBF-en, bár rengeteg más rúnaírás is létezik. S olyan írások, amik ugyan nem rúnák, de bebizonyosodott, hogy alkalmasak mágiára.
- Ez lenyűgöző ötlet, Ms. Everfen! Öt pont a Hugrabugnak. - hallgatom végig Merelt is. A villanykörtével tényleg bajban lettem volna... A közérthetőség viszont lehetővé tette, hogy este érdekes programot találjak ki magamnak. Nekem ilyesmi eddig eszembe sem jutott. Csak be kell állítani magát a bűbájt úgy, hogy akkor hasson, ha az üveg eltörik.
- Ezt mindenképp ki fogom próbálni. Elméletileg működnie kell, ha jól csinálják. A tárgyak, amulettek megbűvölése épp azért hatékony, mert akár nagyon összetett varázslatok is készíthetőek. Egy példaként elhoztam ezt. Adjátok körbe nyugodtan, a kezetekre pedig vigyázzatok. - talárom zsebébe túrok, amiből egy erszényt veszek elő. Kicsi, könnyen elfér bárhol, és könnyen ellopható. Vagyis ezt gondolnák. Odaadom Merel kezébe, hogy vizsgálja meg nyugodtan, és hogy majd adja tovább a többi diáknak is. Az erszénynek két tulajdonsága van. Az egyik, hogy rajtam kívül más nem tudja kinyitni. A másik pedig, hogy amíg nem kapom vissza, folyamatosan a saját súlyát növeli. Szóval aki nem akarja eltörni az ujját, az lehetőleg ne a mutató ujjára akassza.
- Iratok és levelek titkosítása, kiváló. Újabb öt pont a Hugrabugnak. - ezúttal a másik hugrabugos lányt szólítom.
- A történelem folyamán rengeteg példa volt erre. A profi csempészek például még a titkosított írásokat is elrejtették különböző praktikákkal, gyakran pedig akár több fajta írást kevertek szándékosan, hogy megtévesszék az illetékteleneket. - mesélem, majd Ms. Deccorhoz fordulok. Az ő válaszát kicsit összecsapottnak érzem, semmi olyat nem mondott, amit más ne mondott volna eddig, vagy amiről én ne beszéltem volna. Pedig úgy tűnt, hogy szorgosan jegyzetel az órán.
- Ezek inkább a bulvár által kedvelt ködösítések a Szombati Boszorkány rúnahoroszkóp rovatában. A rúna szó maga talán titkot jelent, vannak praktikus, kézzel fogható hatásai is. - válaszolom. Erre a feleletre pontot ugyan nem adhatok, de ez talán nem kedvteleníti el, ha a következő feladatban egyénileg is érvényesülni tud majd.
Ugyan Mr. Crewe mindeddig csendben lapult, hosszú monológjában olyan dolgokra is kitér, amikre egyáltalán nem számítottam, hogy ma el fognak hangzani. Nem, persze, a válasz tökéletes, és külön öröm, hogy nem csak példákat hozott, hanem azt is kifejtette, miért is lehetséges mindez. Persze, a megfelelő tudással és ismeretekkel.
- Lenyűgöző monológ. Tizenöt pont a Mardekár javára. - tekintetemmel közben az erszényt keresem, hogy merre lehet. Nem mintha komoly megrázkódtatás lenne, ha nem kerülne vissza hozzám, nem hiszem, hogy bárki vissza tudná vinni a kastélyba rajtam kívül.
- Megjegyzem, hogy jelenleg is egy alternatív megoldáson dolgozom a fájdalomérzet csökkentésén, ami egyelőre csak kísérleti fázisban van. Látom, különösen érdekli a medimágia és az anatómia. - s még szívesen reagálnék minden mondandójára, de annyi információval áraszt el, hogy lehetetlen mindenre kellőképpen figyelmet szentelni. Annak ellenére, hogy eddig csendben volt, hamar megmutatkozott végül, hogy a csoport egyik legjobbja is lehet.

A rúnamágia hasznát illetően jöttek bőven ötletek, néhány olyan is, amire még én sem számítottam, az látszik, hogy nem sokat nyitották még ki a rúnaszótárukat. Egyedül a Romanovna lány és Ms. Clarce említettek írásokat. Annál meglepőbb, hogy az orosz nem épp az izlandi rúnákat említette, pedig úgy tudtam, ott élnek.
- Említettétek tehát az Ősi Futharkot, a frízt és az angolszászt. Első sorban ezzel a hárommal fogtok foglalkozni a következő években. Azonban létezik még például az izlandi rúnaírás, a fiatal futhark, a magyar rovásírás, de használnak például oghamot is. Ha belelapoztok a szótáratokba, akkor ezek mindegyikét megtaláljátok benne. A mai órán azonban csak az Ó-Futharkkal kell foglalkoznotok, amit az ötödik oldalon találtok. - ezúttal már a gyakorlati részhez szeretnék áttérni. Megvárom, míg mindenki odalapoz, ahova kértem, bár vélhetőleg a negyedéveseknek ez már nem lesz ismeretlen. Mindeközben pálcámat a kezembe veszem, intek egyet az óra elején hozott táskára, ami szétnyílik, és egy-egy véső lebeg minden egyes diák orra elé.
- A feladatotok az lesz, hogy rongáljátok meg a köveket az aláírásotokkal. Szótárat használhattok, a vésőktől pedig ne féljetek, nem tudtok vele kárt okozni magatoknak, vagy másoknak. Válasszatok egy szimpatikus követ. - osztom ki a feladatot. Egyébként egyáltalán nem kértem McGalagony engedélyét, de nem hiszem, hogy különösebben bánná. Az elbájolt eszközökkel gyorsabban, könnyebben és egyszerűbben lehet dolgozni, mintha egyszerűen a kezükbe adtam volna valami egyszerűt helyette. A lényeg, hogy szokják mind a betűket, mind pedig a módszert. A Futhark írások pedig azért kapták ezeket a formákat, mert ezeket a legkönnyebb kőbe vésni vagy fába faragni.
- Első sorban Skandináv területeken találhatóak az úgynevezett rúnakövek (http://www.jelldragon.com/images/ay14_runestone.jpg). Ezek általában egyfajta emléket állítottak azoknak, akik harcban estek el. Ugyanakkor esztétikai és történelmi értékük is van. Különösebb mágikus tulajdonsággal nem rendelkeznek. - a magyarázás ismét az én feladatom. Amíg ők összeszedik magukat, és megismerkednek az eszközökkel, addig én a többi, eddig kimaradt információkkal árasztom el őket.
- Jellemzően mindenki, aki rúnákkal dolgozik, aláírja a saját alkotását, akár rúnakövet, akár építészeti remekművet, akár egy elátkozott amulettet készít. Vannak, akik alteregokat használnak persze. - figyelem, ahogyan dolgoznak, és hogy hogyan állnak neki. Nem valószínű, hogy dolgoztak már ilyen eszközökkel, de nem hiszem, hogy komoly gondot okozna.
- A szótárban feltűnhet, hogy egy-egy rúna mellett nem sok adat szerepel. A kiejtésük mellett minden jelnek van egy önálló jelentése, valamint saját neve is. Mágikus szempontból ezek a jelentések a lényegesek, mert ezek kombinálásával dolgozunk majd. Három típusra lehet emellett bontani a jelentéseket. Mitológiai, például a thurisaz rúna esetében. Ez Thor nevéből ered, egyébként tövist, s átvitt értelemben akadályt, csapdát jelent. Természeti jelentések, például a sowilo, ami napot jelent. Ebből pedig a Naphoz kapcsolódó asszociációk következnek, mint például az erő vagy a fény. A harmadik pedig, a mindennapi és emberi dolgokkal kapcsolatos fogalmak. Ilyen rúna a mannaz, ami az emberiséget jelenti. De tulajdonképpen mindegyik rúnát be lehet sorolni az alábbiak közé. - folytatom, bár egyelőre nincs több mondanivalóm. Az óra további részében inkább azzal foglalkozom, hogy a diákoknak segítsek a munkában, amennyiben elakadnának. S persze a felmerülő kérdéseket is megválaszolom. Az óra végéig valószínűleg éppen elég feladatot kaptak.

   Szinte iszom Quinton professzor szavait, és ahogy újra megdicsér a válaszom miatt, már tudom, hogy nem kell aggódnom amiatt, hogyha mégsem mondok valamit jól. Mondjuk eddig sem gondoltam volna, hogy nagy bajom fog esni, ha valamit rosszul mondok, de így még jobb. Viszont örülök neki, hogy így már biztos jól döntöttem, mikor a rúnatant választottam az egyik tantárgyamnak. Egyébként is érdekelt, de mivel nem voltam biztos benne, mi szeretnék lenni, ha kikerülök innen, és lényegében most sem vagyok még teljesen biztos benne, legalább tudom, hogy ezt a tudást akkor is tudom hasznosítani, ha nem is lesz szükségem rá, illetve sokkal több helyre tudom majd, mint elsőre gondoltam.
   Mire hozzám kerül az erszény, már elég nehéz ahhoz, hogy ne tudjam csak úgy megfogni, ahogy a sajátomat szoktam, de még nem annyira vészes. Viszont érzem, ahogy növekedik a súlya, mintha benne szaporodna a pénz, de maga a külsején nem látszana semmi. Izgatja a fantáziám és a kíváncsiságom, hogyan lehetséges ez, de sohasem néznék bele más erszényébe az illető engedélye nélkül. Gyorsan tovább is adom a mellettem ülőnek, mielőtt még olyan nehéz lenne, hogy ne tudjam megemelni sem.
   Fellapozom a szótárt, és megnézem a már sokszor, de talán nem elégszer látott oldalt. Aztán meglepetésemre egy véső kerül a látóterembe, ami meglep, de végül hamar leesik, hogy mit is kell majd csinálni vele, még ennek ellenére is kérdőn nézek rá. Apu még akkor sem adott ilyen szerszámot a kezembe, ha teljesen biztonságos volt, így most kicsit furcsának érzem, ahogy megfogom. Kicsit tanácstalanul nézek fel a professzorra, de mikor meghallom a teljes utasítást, megkönnyebbülök. Nem lesz ez olyan nehéz feladat, mint azt elsőre gondoltam. Alaposan megnézem a szótárban a rúnákat, és hozzájuk tartozó jelentéseket. Bevallom, tanácstalan vagyok. Hogyan kéne aláírnom a követ. Mit kéne ráírnom? Elég lenne csak a monogramom, vagy a teljes nevem kéne? Esetleg válasszak random rúnákat vagy… Áááhhhh, nem tudom.
   Lehunyom a szemem, aztán végiggondolok szépen nyugodtan mindent, ahogy kell. Végül három rúnát választok, és tudom, hogy ezek egész életemben el fognak kísérni, mint ahogy eddig is valahogy részesei voltak az életemnek. Szerencse, hogy tényleg nem tehetek kárt magamban, mert sikerül néha félreütnöm, és így elvesztettem volna már az ujjamat. Majdnem vége az órának, mikor diadalittasan felnézek. Kész vagyok.

(http://i1026.photobucket.com/albums/y326/alexispdullahan/ruacutenatan_zps455waxco.png)

   Nem vagyok teljesen megelégedve a végeredménnyel, de a lehetőségeimhez és az első vésővel készült rúnajelemhez képest jól sikerült. Végigsimítom a kezem a vésésen, szinte érzem, ahogy feltölt energiával. Mindjárt jobb kedvre is derülök, idehívom magamhoz a Professzor urat, hogy nézze meg, és visszaadjam a vésőjét.
   - Köszönöm szépen a vésőt, Professzor úr, és az órát is. Nagyon élveztem – mosolyodok el.
   Visszamegyek a helyemre, összeszedem a holmimat, és már megyek is a következő órámra, mert ha abból indulok ki, hogy idáig mennyi időbe telt, mire eljutottam, akkor azt sem lesz könnyű megtalálnom.

Ha hihettem is volna paranoiának korábban, már egészen biztos vagyok benne, hogy a tanár valóban engem diszkriminál, mert újfent nem kapok pontot, annak ellenére, hogy egy idegen ország ismeretlenebb praktikáját osztottam meg egy idegen országgal. Reménykedtem benne, hogy ez a tanár értékeli a tudást, közelebb férkőzhetek hozzá csak a puszta szorgalmas diák benyomással, de majdnem biztos, hogy ez lehetetlen. Ő már eldöntötte, hogy az ellensége vagyok, én pedig lehet, hogy hagyom, hogy ez így is maradjon. Az ilyen emberek nem tudnak úgysem túl sok hasznot hajtani a terveinkhez. A vak, hibáit belátni képtelen, prekoncepciók szerint élő emberek talán nem hasznosak egyáltalán senkinek, leszámítva az olyanokat, akik egyszerű elméjű fanatikusokat akarnak nagy tömegben.
Elveszem a hollóhátas lány következő levelét, és úgy döntök, hogy mostantól minimális figyelmet tanúsítok a tanár felé, aki eddig nem igazán adott át új információt. Nem figyelek a csoport többi tagjának válaszaira sem annyira, nem azért, mert nem jók, inkább azért, mert a legtöbb, amit elérhetek ezen az órán, valószínűleg az, hogy összebarátkozom ezzel a lánnyal. Az egyik legérdekesebb embernek tűnik, ő nem válaszol olyan részletesen, nem kapkod pontok után. Miközben a mardekáros fiú beszél, gyakorlatilag monológot tart, írok egy újabb, rövid levelet, amit a szótár rejtekében odanyújtok Miriamnak, bár nem álcázom annyira a dolgot.

Van kedved mellém ülni a vacsoránál? Ott szívesen elmondok mindent az óra elejéről.

Nem nehéz kicsit félénk arccal, lesütött szemmel néznem a lányra, miközben a levelem olvassa. Ha nem is nevezném félelemnek, a barátságok felépítésénél mindig ideges vagyok kicsit, mert annyi dolog van, amin elborulhat, és egy újabb embert kell befogadnom, megosztanom vele több-kevesebb titkot. A legtöbbet senki nem tudja, de a kisebbek is kicsit meztelenebbé tesznek a világ előtt. Mégis kell ez a barát legalább laza kapcsolat szintjén, egyrészt hogy megszüntessem az elszigeteltségemet, másrészt hogy bizonyos szintű érzelmi biztonságot nyújtson. Most kezdem elérni azt a kort, hogy instabilabbak, nehezebben kontrollálhatóbbak az érzelmeim, nem szabad egyedül maradnom sokáig.
Néhány másodpercig gondolkozom a kapott feladaton, azután leteszem a rúnaszótáram oda, ahol addig ültem, és keresek egy helyet a kövön, elég magasan hozzá, hogy ne kelljen se lehajolnom, se nyújtózkodnom. Nincs szükségem szótárra, tavaly egy kollektív büntetőfeladat keretében megtanultam kívülről az ó-futharkot, inkább azért állok meg gondolkozni, hogy eldöntsem, pontosan mit írok rá.
Kicsit sajnálom azt a sok gyanútlan gyermeket, aki saját kezével, megbűvölt szerszámmal aláír egy megbűvölt követ. A név, a vér, a szignó varázslat hordozói, több olyan átok is létezik, aminek elég egy aláírás, vagy akár egy csepp nedv az emberi testből, mint amilyen az izzadság. A kettő együtt majdnem biztos, hogy olyan lenyomatot hagyna, amit később ellenem lehetne fordítani, akár ötven év múltán is, amikor a világ másik felén járok majd. Néhány percig gondolkozok rajta, mi lehet az, amit még elfogad, de mégsem az, ami én vagyok, mégsem minősíteném aláírásnak. Az apai név, a monogram, de még az Irinka, a kuzinjaim által használt becenév sem megfelelő, mert ha jogilag nem is minősülne aláírásnak, attól még megfelelő katalizátor lehet egy átokhoz. Végül úgy döntök, hogy megtagadom a feladatot, de azért adok magamnak egy kis esélyt a büntetés elkerülésére azzal, hogy mégis felírok valamit. Úgy döntök, hogy a pálcám sem használom a feladat megkönnyítéséhez, ahogy tenném, kivételesen a saját kezemet is használom. Amúgy sem szoktam máshoz használni őket íráson kívül. A pálcám mágiája szintén hagyhat olyan nyomot, amit nem kívánok megadni.

(http://i61.tinypic.com/2i2bo60.jpg)(http://i59.tinypic.com/16c9uut.jpg)(http://i57.tinypic.com/6z3294.png)(http://i62.tinypic.com/2mcf635.jpg)(http://i61.tinypic.com/2i2bo60.jpg)

(http://i62.tinypic.com/2mcf635.jpg) (http://i61.tinypic.com/oan1uo.jpg)(http://i59.tinypic.com/30vk7ph.jpg)

(http://i59.tinypic.com/16c9uut.jpg)(http://i57.tinypic.com/6z3294.png)(http://i62.tinypic.com/2mcf635.jpg)(http://i61.tinypic.com/2i2bo60.jpg)

Valamikor az óra vége felé készülök el, az utolsó kalapácsütés után szótlanul leteszem a vésőt és a kalapácsot a kő lábához, és visszaülök a helyemre, hogy szó nélkül megvárjam a tanár ítéletét. Sok tanár értékelné, hogy leírtam egy három szóból álló latin mondatot rúnákkal szótár nélkül, de ami őt illeti, biztosan megbüntet, különösen akkor, ha tényleg hátsó szándékai voltak a feladattal. Bár az arcom nem árulja el, kicsit izgulok azért, és van valami furcsán kellemes is abban, hogy szabályt szegtem. Semmiképpen nincs nagy baj, talán még a büntetőmunka is hasznos lesz valamire, ha másra nem, legalább egy kis szimpátiát keltek magam iránt azokban, akik még nem döntöttek arról, mit gondoljanak rólunk. Természetesen, ha büntetést kapok, írok a házvezetőmnek egy jóhiszemű levelet, tudni akarom, hogy ő hogyan áll hozzánk.

(http://data.whicdn.com/images/217797842/large.gif)

-Azt hiszem az V. század derekán kerülhetett bővítésre- válaszolok Quinton professzor hozzám intézett kérdésére, de ezúttal nem vagyok biztos magamban. Van ugyan némi információ, ami után lelkesen kutathatok agyamban, de ez korántsem olyan megkérdőjelezhetetlen számomra, mint azok a tények, amiker eddig közöltem. Valahogy sosem voltam nagy barátságban az időrenddel, bizonyos évszámokat kifejezetten nehezen jegyeztem meg, mondhatni ez a gyengém és nehezen viselem, ha ez mások előtt is körvonalazódni kezd. Éppen ezért beszélek olyan arccal, mintha teljesen biztos lennék állításom helyességében. Nem sokáig foglalkozom aprócska problémámmal, ugyanis a professzor hamar elvonja figyelmem, érdeklődve pásztázom talárja rúnázott szegélyét, nem is tudom, hogy nem vettem eddig észre ezt az apró különlegességet! Ezután pedig azon kezd el járni az agyam, hogy vajon megint én vagyok-e indiszponált vagy Irina valóban nem szerzett pontokat házunknak tökéletes válasza ellenére. Utóbbi esetet nem teljesen értem, mindenesetre azt tartom valószínűbbnek, lopva, szinte perifériából sandítok a lány felé, de nem látok semmi érdemlegeset tükröződni az arcán, így nem törődöm vele többet, inkább a többiek válaszait hallgatom, miközben hagyom, hogy tekintetem a környezetem pásztázza.
Az eszközök, amikkel nagyon úgy tűnik, hogy a továbbiakban dolgoznom kell, billentenek ki a csendes nézelődés állapotából. Nem kezdek egyből munkához, először szemügyre veszem a vésőt, Quinton professzor szavai, miszerint nem okozhatok kárt magamban a tárgy segítségével némileg megnyugtatnak, ugyanis az utóbbi időben hajlamos elkalandozni a figyelmem és még véletlenül sem szeretném azzal meglepni magam, hogy a kőtömb helyett, egész véletlenül a tulajdon kezembe vágjam a vésőt.
Kinyitom a könyvem és hanyagul végignézem a rúnákat, eleinte nem igazán tudom miféle aláírást kellene produkálnom, végül úgy döntök, hogy bőven elég lesz a monogramom, így kezdek pár perc múlva munkába. Első néhány mozdulatom még korántsem nevezhető hibátlannak, ám hamar megjelenik a rám jellemző precizitás a vésést illetően is. Végül aránylagos elégedettséggel szemlélem művemet, a két választott rúnámat, az ansuzt és a kenazt, ami c betű, az angolszász rúna cen-je helyett használtam. Nem érzem teljesnek mégsem a kis aláírásom, így gondolkodás nélkül elkezdek vésni egy harmadik rúnát, az isát. A jég, a hűvös, a hideg rúnáját mindig is közel éreztem magamhoz, ezért választottam most, ugyanis úgy éreztem szükségem van rá életemnek ebben a szakaszában.

(http://3.bp.blogspot.com/-SVgWljIjp8c/TpTQGif2e0I/AAAAAAAAAB8/UDGlmdk-6SA/s1600/AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.jpg)(https://sarenth.files.wordpress.com/2010/09/kenaz2.png)(http://runelore.it/images/rune%20isa.png)

Nagyot sóhajtva fejezem be a vésést, majd visszatérve előbbi ülőhelyemhez felkapom a könyvem és a táskám.
-Viszlát Mr. Quinton!-köszönök el lelkes mosollyal a professzortól, majd vissza indulok a kastély felé.

Szélesen és büszkén elvigyorodok Jim prof - Nyé! - szóval Quinton professzor szavaira, - na, így mindjárt más - miszerint egy neki is érdekes, új ötletet vetettem fel. Igazából szerintem tökre adja magát, de lehet, arról jutott eszembe nekem is, hogy egy mugli gránát működik hasonlóan, és varázslóéknál úgy nézem, nem szokás nagy figyelmet szentelni mugli dolgoknak. Akkor se, ha jó ötlet. Mondjuk rémlik valami ilyen fogalom, hogy trágyagránát, asszem Frics szeret róluk füstölögni...
Iiigen, ez is minősít engem is, hogy van honnan tudnom, miről szeret Frics füstölögni, de most na. Láthattlanná nem tudok válni. Még!
Igazából ez a rúnamágia olyan, mint egy mugli program. Ez meg ez a körülmény ezt a varázslatot eredményezi. Már az összetettebb formában, az egyszerűbb csak állandó hatás. Mondjuk azt is ezekből a jelentésekből kell összerakni, itt a szótárban. Ezekkel annyi mindent lehetne csinálni igazából, vissza kell magamat fognom, hogy ne ötletelni kezdjek el ezekről. Mert óra van. Meg feladat.
Segít erre koncentrálni mondjuk az elém libbenő véső meg hozzá tartozó kalapács. Biztonságosítva. Az Üstös asztal után mondjuk ez is lehet egy szemlélet.
Én is odaállok egy dedikálandó kőhöz, és megállok gondolkodni egyet, mi is legyen a mestermű. Egy teljes név sokáig tartana, csak nem kopácsokhatok el egész nap. És nincs V se. W van csak, de nem vaggyok Ewerfen. Kancsólápvidék? Az már mégmilyenebb. Vagy írhatom tengwarral, de akkor Quenya vagy Sindarin a szó, vala vagy ampa tengwa kéne bele? Végül csak nekiállok a nagy műnek.
Nem olyan rossz dolog azért, hogy meg vannak buherálva ezek a szerszámok, sikerült az imént a kezemre ütnöm. Viszont így felfedeztem valamit, amit ki is próbálok: ahogy fogom a vésőt, a hüvelykujjamat a végére teszem rá, úgy ütök egyet a kalapáccsal.
Jjep, visszapattan. Hát ez tökjó. Lepattan a kezemről, mint ha gumi lenne mindkettő, de ha nem magamat találom el, tök szilárd az egész. Na ezt bírom a mágiában, minden ilyesmiket lehet vele csinálni. Keskenyebbre húzom a túl szélesedni akaró vigyorom, és folytatom a vésést.

(http://i57.tinypic.com/6z3294.png)(http://i62.tinypic.com/2mcf635.jpg)

Na, mit csináltam? Monogram, vagy fogtam magam, és jól odaírtam, hogy "Én"? Ja, nem árulom el, tessék rajta törni a buksit, ameddig én cinkosan vigyorgok a háttérben.
-Köszönöm az órát, ...tanárúr! Érdekes volt.- Oké, ez sikerülhetett volna simábban is. Majd belejövök, ez még csak az első volt végülis. A vésőt-kalapácsot visszaadom, és egy sutyiban elejtett, cinkos kacsintás után én is indulok a kastély felé.

(Off: A megkésett reagért elnézést kérek, kicsit összesűrűsödtek az egyetemen a dolgok, és nem volt a szemem előtt a határidő.)

Mosolyjal nyugtázom, hogy a professzor úr pottal jutalmazta a válaszomat. Miközben a feladatot mondja, nekem már a kezemben van a rúnaszótár, és elkezdem keresgélni, hogy mit is kellene a kapott kőre írni. Miután végeztem, Irinát kezdem figyelni, mert nekem nem igazán van ötletem, hogy kezeljem az eszközöket, rajta viszont látom, hog biztos kézzel kezeli őket. Emiatt észre is veszem, amikor egy kis cetlin levelet kap, ha jól emlékszem Miriamtól. Kicsit irigy leszek, mert nekem még senkivel nincs olyan jó kapcsolatom, hogy megkockáztassuk hgy egy-egy ilyen órai levelet elkapjon a tanár...
Miután megfigyeltem mit hogyan csinál, én is munkához látok. Se lát-se hall szinten belemerülök a vésésbe, és megfeledkezem az időről is. Mintha kívülről nézném, ahogy formálódnak a kezem alatt a rúnák, és magam is nézek egyet, hogy első próbálkozáshoz képest meglepően szépen sikerül belevésni őket a kőbe. Ez még jobban fellelkesít, és még nagyibb lendülettel folytatom a munkát, és körülbelül a 20. kalapácsütés után már teljesen magabiztosan tudom kezelni a vésőt.
Végül a kevesek által ismert középső nevemet írtam a kőbe:

(http://i61.tinypic.com/oan1uo.jpg)(http://i59.tinypic.com/16c9uut.jpg)(http://i58.tinypic.com/30w6vyc.jpg)(http://i59.tinypic.com/20ix9o5.jpg)(http://i61.tinypic.com/291njgz.jpg)(http://i62.tinypic.com/2mcf635.jpg)

Mivel viszonylag sok karakterből álló szót választottam, ezért sokáig tart, míg kész leszek, és közben nem nézek sem jobbra, sem balra, mintha a rajtam, a szótáron, a kövön, és a munkaeszközeimen kívül semmi más nem létezne a világon. Az utolsó néhány kalapács ütés előtt leszek arra figyelmes, hogy szépen lassan mindenki visszaindult a kastélyba, csak én dolgozom még, úgyhogy kicsit kapkodva végzem el az utolsó simításokat, majd miután magammal elégedetten megszemlélem az elkészült művet, sietve összekapcsom a felszerelésemet és leteszem a kövemet a többi közé.
- Viszontlátásra Proffesszor úr - köszönök el őszinte mosolyjal a tanártól - Alig várom következő órát - teszem hozzá, és szinte futva indulok a kastély felé, lélekben még az órán elhangzottakon gondolkodva. Mivel sietek, még a kastély előtt utolsérem a többieket, és igyekszem mindenkit névvel együtt megjegyezni. Mind szimpatikusak, és örülnék, ha kicsit komolyabban megismerhetném őket, főleg pedig annak, ha össze is barátkoznánk.

Merel Everfen:
Fejlett kreativitásról tanúskodott ismét, nem is vártam mást tőled. Az ötletedet a felrúnázott üveggömbbel mindenképp ki fogom próbálni. Jót mosolyogtam a frappáns megoldásodon a gyakorlati feladatnál.
Megjelent, határidőre és minden körre írt: 10 pont
Órán való aktív részvétel, válaszok és a feladat teljesítése: 20 pont

Irina Romanovna:
Válaszai kiválóak voltak ugyan, a vésését viszont nem kommentálom.
Megjelent, határidőre és minden körre írt: 10 pont

Alexis P. Dullahan:
Ugyan a megadott feleleteid nem voltak hibátlanok, a tudományban akkor fejlődsz, ha hibázol. Tévedni nem bűn. Az elképzeléseid alapjába véve jók, s biztosra veszem, hogy sokat tanulhatsz, ha továbbra is megtartod lelkesedésed.
Megjelent, határidőre és minden körre írt: 10 pont
Órán való aktív részvétel, válaszok és a feladat teljesítése: 15 pont

Aila F. Clarce:
Láthatóan nem ismeretlen előtted a témakör, az érzék mögött valós tudást is látok. További öt pontot ítélek meg, amiért egy ilyen pontos információt is tudtál mondani az anglo-saxon bővítéséről.
Az órán te nyújtottad a legjobb teljesítményt, teljesen megérdemelten szereztél ennyi pontot a házadnak.
Megjelent, határidőre és minden körre írt: 10 pont
Órán való aktív részvétel, válaszok és a feladat teljesítése: 35 pont

Kathie S. Godly:
Rátapintottál egy lényeges dologra a titkosítás említésével! Ez egy fontos témakör, amivel csak az év egy későbbi szakaszában fogunk foglalkozni. Az írási feladatot is szépen megoldottad, kíváncsian várom, a következő órán mit produkálsz majd.
Megjelent, határidőre és minden körre írt: 10 pont
(az első kör alatt még nem voltál a fórumon, a többire viszont szépen posztoltál, az a pár nap csusszanás meg na bumm ::) szóval jár a pont - user)
Órán való aktív részvétel, válaszok és a feladat teljesítése: 10 pont

Miriam Deccor:
Válaszaid bátortalanok és hibásak voltak, ezen az órán nem igazán tudtál kibontakozni, de csupán azt tudom ismételni, amit Ms. Dullahannak is mondtam. Legyél bátrabb, ne félj hibázni! Még én is a tévedéseimből fejlődtem. A vésésed viszont nagyon szép lett, kis odafigyeléssel biztosan jobban teljesítesz majd.
Megjelent, határidőre és minden körre írt: 10 pont
Órán való aktív részvétel, válaszok és a feladat teljesítése: 5 pont

Fergus O'Brian:
Bár beleestél abba a hibás elképzelésbe, miszerint a rúnák első sorban csak védelemre használhatóak, a válasz nem volt teljesen helytelen. Nem véletlenül él ez a tévhit az emberekben, valóban a legerősebb védelmi mágiák alkothatóak meg velük. A gyakorlati feladatot nem tudtad teljesíteni, de remélhetőleg legközelebb jobban fog menni.
Megjelent: 5 pont
Órán való aktív részvétel, válaszok és a feladat teljesítése: 5 pont

Dexter Crewe:
Az óra nagy részében passzív voltál ugyan, de figyeltél. A gyakorlati feladatból nem vetted ki a részed, a hosszú kifejtésed viszont teljesen lenyűgözött. Mersz az általános dolgokon túl is gondolkozni. Mindenképp nagy teljesítményt várok tőled év végéig.
Megjelent: 5 pont
Órán való aktív részvétel, válaszok és a feladat teljesítése: 15 pont

//Köszönöm a részvételt mindenkinek!//

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS
Jimmy

(http://i.pinimg.com/564x/35/af/0c/35af0ced71333ea7d99bc9216f9e3dac.jpg) (http://i.pinimg.com/564x/a5/37/f1/a537f18b2baa063abc85704ff3581a7e.jpg)

Kicsit meggyűrtem a kezemben tartott borítékot, ahogy felnéztem a kastélyra. Jimmy levele volt az, míg a zsebemben McGalagony igazgatónő rövidke, engedélyező sorai lapultak. Megengedte, hogy a birtokon, egy rövidke sétát téve találkozzak a fiammal – legalábbis a feltételezések szerint ő az. Amúgy sem szívesen léptem volna át a kastély küszöbét, megzavarva a diákok nyugalmát… gondolom nem mindennap járnak erre felnőttek a tanári kar és a személyzet tagjait leszámítva. Ezért türelmesen várakoztam, míg Jimmy kilép az ajtón pontban tíz órakor és elsétál a Kőkörig, ahol ácsorogtam.
Némán bámultam fel a tornyokra, amik éppen csak látszottak a fák takarásában. Gyönyörű volt ez a hely, de egyáltalán nem tűnt ismerősnek, ami keserűséget váltott ki belőlem. Képtelen voltam elfogadni a tény, hogy valamikor én is idejártam és tanultam. A fejemben ugyan a tudás megmaradt, de az életem ezen szakasza, mintha sohasem létezett volna. Jimmyvel kapcsolatban is hasonló érzéseim támadtak újra és újra, de az ő esetében más volt. Amint megláttam a nevét azon a kis medálon, tudtam, hogy összetartozunk. Volt valami különös az egészben. Egy érzés, amit talán tényleg a szülök éreznek csak: meg akartam ismerni, védeni őt… furcsa volt és szokatlan, de mégis valahogy olyan természetesen jött belőlem.
Megint meggyűrtem a papírt, ahogy eszembe jutott: az elmúlt években nem lehetettem Jimmy mellett, nem volt senki aki vigyázzon rá. Mr. O’Mara elmondása alapján a fiú nem tud semmit a szüleiről, el sem tudtam képzelni, milyen körülmények között élhetett, de szándékomban állt ezen változtatni, mégha sok pénzem nem is volt egyelőre. Ellenben ott volt a munkám, ami biztos pont… van is hol laknom, habár oda nem szívesen vittem volna Jimmyt, de talán tudok majd bérelni egy kellemesebb helyet valahol Londonban, közel a műhelyhez.
A távolban megpillantottam valakit közeledni. A látásom nem volt túl jó, ezért ilyen messziről még nem tudtam volna megállapítani, hogy fiú vagy lány, tanuló vagy tanár… de éreztem, hogy a tenyerem izzadni kezd. A szívem hevesen dobogott és olyan furcsa, zsibbadáshoz hasonló reszketés futott át a testemen. Nem tudtam, mit tegyek, hogyan álljak, milyen arcot vágjak. A levelet mindenesetre a zsebembe gyűrtem és megpróbáltam a lehető leglazább lenni. Jó lenne, ha szimpatikus lennék neki élőben is… – motyogtam magam elé a legfontosabb gondolatomat.
Megköszörültem a torkomat és abba az irányba tettem egy lépést, ahonnan érkezett. Eddigre már határozottan felém tartott, ismerősek voltak a mozdulatai, a haja, az egész lénye. Bizonyosan éreztem, hogy valamiféle kapcsolat van közöttünk és most már nem csupán a nevének olvasása vagy a girbegurba sorok látványa, hanem az ő lénye váltotta ki ezt a gondolatot. A szívem még hevesebben vert.
Hamarosan megállt előttem, én pedig – kissé remegve – felé nyújtottam a kezemet.
– Ewan vagyok… – mondtam a lehető leghatározottabb hangomon. – De azt hiszem, ahogy a leveledben is írtad, szólíthatsz apának… és tegezz bátran…
Furcsának éreztem a saját hangomat. Távolinak és szerencsétlennek éreztem, mintha nem is én beszélnék. Kicsit elment az önbizalmam, amitól zavarba jöttem. Elhúztam a kezemet és izzadt tenyeremet a nadrágomba töröltem. Nem akartam ilyen katasztrofálisan bénának tűnni az első találkozásunk alkalmával. Sőt le akartam nyűgözni, hogy lássa: normális apja van. Valószínűleg ebből az első pár percből nem egészen ezt szűrte le.
– Öhm… hogy vagy? Jól megy a tanulás? – A lehető leghülyébb kérdések törtek elő belőlem. Tudtam, hogy meg kell próbálnom megnyugodni, de az érzések ott lüktetettek bennem, szinte várták, mikor törhetnek ki. Valahogy jóval meghatóbb volt ez a pillanat, mint hittem, így a válaszát nem is várta meg, egyszerűen odahúztam magamhoz és megöleltem.

Az első találkozás
Apa

A levél megérkezése óta rendkívül izgatott voltam. Számoltam a napokat a válaszom elküldése után, hogy mikorra kapja meg az engedélyt az édesapám a velem való találkozásra. A Bál után két nappal el is érkezett a pillanat.
Amint kaptam egy üzenetet, izgalomtól remegő kézzel bontottam ki a borítékot. Csak pár sor állt benne, és az volt az értelme, hogy találkozhatok apámmal, ha ténylegesen ő az. Rettentő nyugtalan voltam a találkozás végett, mégis csak az apámmal találkozok olyan sok év után. Na meg persze bennem volt a félelem, hogy mi van, ha nem ő az? Illetve, mi van, ha nem lesz kedves?
Nem, Jimmy, az lehetetlen, nem ilyen! – nyugtattam magam, mikor tíz előtt pár perccel az ajtó felé tartottam. Ha az a kicsiny emlékkép valódi, akkor kedves ember, mosolygós és szeretett engem. Magamat nyugtatva lépdeltem le a lépcsőn, az utolsó előtti fokon megcsúsztam, de a földön megtámasztottam magamat a tenyeremmel, így nem nyaltam fel a padlót. Nos igen, ez van, ha az ember nem figyel ahová lép. Az összeporolódott kezemet – ezért Helga nővér rosszallóan nézett volna rám – a taláromba töröltem, amin észrevehetetlen lett az a piciny por.
Tíz órára odaértem a kapuhoz. Remegő térdekkel léptem át a küszöböt, és indultam felé. Megláttam egy férfi magas alakját távolabb. Tudtam, hogy ő az. Libabőrös lettem, ahogy egyre közelebb értem hozzá, a szívem is hevesebb kalapálásba kezdett.
Kirajzolódott előttem az arca. Ekkor felismertem. Egészen más volt élőben, mint a képen, itt megindított valamit a fejecskémben. Felismertem, hogy ugyan ez az ember volt abban a kis emlékfoszlányban, mely álomként többször is előjött.
Amint elég közel értem hozzá, ő is tett felém egy lépést. Felnéztem az arcára, és megtaláltam kettőnk között a hasonlóságot. Felém nyújtotta a kezét, ami remegett. Bemutatkozott, s kezet akartam vele fogni – miután megtöröltem az izzadtságtól –, ahogyan láttam rajta a szándékot, de mielőtt ezt megtehettem volna visszahúzta a kezét, s a nadrágjába törölte. Nyilván ő is ideges, és ha ideges neki is izzad a tenyere. Ebben már hasonlítunk, bár rengeteg embernek izzad a tenyere, ha ideges.
Nem feszegetve a dolgot, én is leeresztettem a már enyhén megemelt kezemet.
– Szia, apa – köszöntem elszorult torokkal. Éreztem, hogy valami igyekszik feltörni, hogy hamarosan szakad a gát, s érzelmek törnek elő belőlem. Érdekes volt számomra a hangja, valahogy erőltetettnek éreztem a határozottságát.
A következő kérdésein meglepődtem. Nem ezek voltak azok a kérdések, amiket elsőnek vártam volna. Kissé ideges halvány mosoly kúszott az arcomra, s próbáltam magamba fojtani a feltörni készülő könnycseppeket. Mielőtt válaszolhattam volna ezekre az elég bénának ható kérdésekre, magához húzott, és megölelt.
Mondhatni ez volt a kegyelemdöfés számomra, én is szorosan átöleltem.
Itt van, nem tűnik el többé – gondoltam, miközben a szememből könnyek potyogtak. Pár pillanatig csak öleltem őt, arcomat mellkasába temetve. Pár pillanat után elengedtem őt, s kibontakoztam az ölelésből.
Az egyik zsebemből kihúztam egy zsebkendőt, és megtöröltem vele a könnyes szememet, és kissé megkeményítettem a lelkem, abbahagytam a sírást. Az enyhén vöröslő szememet ráemeltem, és megszólaltam újra.
– Sok mindent kell megbeszélnünk – közöltem vele a nyilvánvalót. Borzasztóan örültem neki, örültem a találkozásnak. Annyit szeretnék tőle kérdezni, de nem tudom megfogalmazni a kérdéseim. Borzasztóan zavaró volt számomra ez az érzés. De hamarosan felkészültem egy kis beszélgetésre az apámmal.

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS
Jimmy

(http://i.pinimg.com/564x/35/af/0c/35af0ced71333ea7d99bc9216f9e3dac.jpg) (http://i.pinimg.com/564x/a5/37/f1/a537f18b2baa063abc85704ff3581a7e.jpg)

Éreztem, ahogy a fiú vállai megremegnek, miközben ölelt. Talán zokogott, ekkor még nem láthattam… de hamarosan meg is éreztem az első könnycseppet az őt szorosan tartó kézfejemen. Valahogy olyan furcsa érzés volt, hogy nekem van egy gyermekem, de közben meg szinte azonnal megéreztem a közöttünk lévő köteléket. Ahogy a távolban megpillantottam, már tudtam: közünk van egymáshoz. Nem csak a szeme kékje és a barna haja, de a mozgása is, mintha belőlem származott volna. Aztán meghallottam a hangját, amibe egyszerűen beleborzongtam.
Éreztem, ahogy még könnyesebb lesz a szemem. Nem fakadtam sírva, csak pislogva próbáltam a helyén tartani a kitörni vágyó, sós cseppeket. Nem akartam előtte zokogni, habár érezhette rajtam, mennyire megvagyok hatódva. Remegett a hangom, hülyeségeket kérdeztem és kirázott a hideg, ahogy magamhoz öleltem. Olyan volt, mint valami, ami régóta hiányzott az életemből, csak nem tudtam minek is nevezzem őt…
Ahogy elhúzódott megnéztem magamnak jobban. Éreztem, ahogy a szívem egy nagyot dobban, mint mikor az ember valami sorsfordító dolgot él át és ez a leírás tökéletesen illett a helyzetre. Jimmy hozzám tartozott és ki tudja, miken ment keresztül az elmúlt években. Ki tudja, hogy neki is milyen megpróbáltatásokkal kellett szembe néznie. Csak remélhettem, hogy nem egészen ugyan azokon, mint nekem. Ha mégis, akkor készen álltam helyre tenni azt, amiből az elmúlt években kimaradt.
– Igazad van… valóban sok mindent meg kell beszélnünk – bólintottam.
A sírástól kivörösödött szemeibe néztem. Még mindig magam láttam benne… de kellett valaminek lenni az anyjából is, akiről fogalmunk sincs, hogy kicsoda lehet. Talán éppen a Mungóban van valami karton, ahol az ilyesmit vezetik. Jimmy talán ott született vagy egy másik ispotályban. Ha házasok voltunk, akkor annak is nyoma kellett, hogy maradjon. Igaz, nem éreztem a szerelem hiányát… csak ott volt az a különös bűntudat, amiért legutóbb olyan könnyen belerángattak egy vakrandiba. A lány persze fiatal volt és szép… de mi van, ha van valahol egy feleségem és Jimmynek egy anyja, aki szintén minket keres?
Benyúltam a zsebembe és kivettem belőle a két medált. Jimmy felé nyújtottam őket, ahogy Mr. O’Mara korábban megkért. Azt mondta, hogy valamiért fontos a fiúnak a sajátja, így azt egy láncra fűztem az enyémmel.
– Most már mindkettő a tied lehet – mondtam kicsit rekedten, mert még mindig az érzelmek hatása alatt voltam. – Így majd emlékeztet, hogy már nem vagy egyedül. – szinte suttogva beszéltem. Végül is Jimmy éppenséggel elég közel volt, még így is könnyedén meghallhatta a hangomat.
Csendesen figyeltem, ahogy átveszi. Közben próbáltam magamban kérdéseket megfogalmazni, na meg egy-két dolgot, amit elmondhatnék neki magamról. Természetesen nem volt túl sok emlékem a múltamról, ahogy a Mungóban töltött eszméletlen évekről is csak annyi, hogy hallottam magam körül hangokat… és fényeket is láttam. Ezen kívül minden teljesen homályos volt. Talán éppen csak annyit említhetnék meg neki, hogy ki is vagyok én most… egy magát kereső, de egyre biztosabb lábakon álló pálcakészítő inas.
– Biztosan furcsa, hogy ilyen hirtelen előkerültem… de már jó ideje magamhoz tértem a Mungóban és meg akartam keresni azt, aki vagyok. Elliot pedig szinte hihetetlenül gyorsan rád bukkant.

Az első találkozás
Apa

Az az egész helyzet olyan megható volt, amit szinte lehetetlen elmagyarázni. Az egész esemény hatása alatt voltam olyannyira, hogy még pillanatokkal azután, hogy kibontakoztam az ölelésből, a szememet kellett törölgetni, s féltem, hogy újra sírva fakadok.
Sosem volt szokásom mások előtt sírni, kevés ember látott még engem, és most sem akartam volna sírni. Nem akartam, hogy az apám ilyen gyengének lásson. Irigyeltem ezét őt. Láttam rajta, hogy küzd könnyeivel és nem kell sok neki, de mégis tartotta magát.
Helyeslően pislogtam rá, ahogyan ős is egyetértett a nyilvánvalóval. Ekkor ekzdtem el gondolkozni, hogy miket is akarok kérdeni. Valóban, ilyen esetben mit kérdez az ember? Mit kérdez, ami nem totális marhaság? Mit kérdez egy amnéziás egy másik amnéziástól? Hát biztosan nem a múltjáról kérdezi, hiszen arra nem emlékezik az ember.
Mikor apa a zsebébe nyúlt, és elővette a medálokat zavartan pislogtam rá. Nem értettem. Ő nem ragaszkodik a medáljához? Igaz, különösebb kötődést már én se éreztem, csupán az eszmei értéke volt továbbra is felbecsülhetetlen számomra.
– Köszönöm – mondtam neki fojtott hangon, ahogy elvettem tőle a medálokat. – De már nem csak ezek fognak emlékeztetni rá, már tudom.
A szemeibe nézve hallgattam őt.
– Igen, egy kicsit tényleg… – kerestem a megfelelő szót – érdekes volt, hogy ilyen gyorsan rám találtál ennyi év után. És sajnálom – sóhajtottam. – Tudom, hogy milyen teljes törlés után felébredni, na meg én is kerestem a múltam.
Hát igen, de most megtaláltam – gondoltam. Itt állt előttem az ember, akivel összetartozunk, az édesapám. Kell ennél több? Igaz, hogy a múlthoz közelebb nem kerültünk, de legalább nem vagyunk egyedül.
– Majd a nyári szünetben szeretnélek bemutatni valakinek – szólaltam meg. – Egy muglinak, ő nevelt engem az eltelt években.
Már előre kíváncsi voltam a nővér reakciójára. Biztosan örül, hogy megtaláltam aput, de nyilván eszébe fog jutni, hogy mostantól nem ő a törvényes képviselőm. Nos igen, mi lesz vele, ha én már nem hozzá tartozok. Egyben biztos vagyok, nem fogom megszakítani vele a kapcsolatot, rettentő hálás vagyok neki azért, amiket értem tett.
– Hogy telt végül is az életed, miután felébredtél? – teszem fel a bénának ható kérdést, de mivel kíváncsi voltam az életútjára, így feltettem, s kíváncsi tekintettel figyeltem válaszát. Alig vártam, hogy ténylegesen megismerjem őt.
Egyszer csak eszembe jutott még valami, az édesanyám hollétének kérdése. Tudtam, hogy apu se tud anyuról semmit, hiszen honnan is tudhatna? Utána kell néznünk, de ez még a jövő zenéje.

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS
Jimmy

(http://i.pinimg.com/564x/35/af/0c/35af0ced71333ea7d99bc9216f9e3dac.jpg) (http://i.pinimg.com/564x/a5/37/f1/a537f18b2baa063abc85704ff3581a7e.jpg)

Még mindig nehezen hittem el, hogy az előttem álló fiú az én gyerekem. Egyértelműen éreztem a köteléket közöttünk, ahogy kék szemeibe pillantottam csak erősen kezdett dolgozni bennem az érzés: meg kell védenem, vigyáznom kell rá és otthont kell biztosítanom neki. Pont ezért is zakatolt annyi kérdés bennem: Milyen élete volt eddig? Volt hol aludnia és ki vigyázott rá? A Roxfort persze sok mindent adhatott meg neki. Először is egy biztos helyet, rendes étkezést és oktatást. A nyáriszünet viszont egyre közelebb volt és én biztosan akartam tudni, hogy lesz helye… legalábbis amíg intézkedem, hogy együtt élhessünk. Nincs sok pénzem, de képes lettem volna előteremteni annyit, hogy kihúzzuk és az évkezdést is könnyedén átvészeljük.
Sokat köszönhettünk Mr. O’Marána. Mégha rossz híre is volt és elsőre ellenszenvesnek is tűnt… sőt valójában másodjára is, neki köszönhettem, hogy ott ácsoroghattam a Roxfort udvarán és a fiam könnyektől vöröslő, mégis ismerősen kék szemeibe nézhettem. Valójában nem hálálkodtam neki túlzottan, csak átnyújtottam azt a mesés aranyékszert, amit a cuccaim között találtam. A Mungóban nyomták a kezembe a dobozt, amiben egykori értékek voltak. Talán az a nyaklánc volt a legszemélyesebb dolog, amit benne találtam… de annyit még sem ért, mint a gyerekem ölelése és a tudat: nem vagyok egyedül.
– Igen, egy kicsit tényleg… érdekes volt, hogy ilyen gyorsan rám találtál ennyi év után. És sajnálom – sóhajtott. – Tudom, hogy milyen teljes törlés után felébredni, na meg én is kerestem a múltam.
Kinyújtottam a kezemet, finoman a vállára csúsztattam. Gyengéden paskolgattam meg és rámosolyogtam.
– Már nem számít, Jimmy. Hiszen itt vagyunk egymásnak és addig kutatunk, míg minden apró homályos foltot, meg nem töltünk emlékekkel. – Nyugtatásként mondtam ezeket a szavakat. Valószínűleg most, a nevünk és az összetartozásunk ismeretében könnyebb lesz a nyomozás… hacsak az, aki az átkot ránt küldte nem végzett olyan alapos munkát, hogy még a nyilvántartásokba is belenyúlt. Akkor aztán örökké kutathatjuk Jimmy anyukáját. De hát ki tudja, mi lett vele azóta? Talán új családja van, talán nem is él vagy talán soha nem is voltunk egy család, csak megszülte Jimmyt.
– Majd a nyári szünetben szeretnélek bemutatni valakinek – magyarázta. Kicsit kikerülve a gondolataim kavargásából pillantottam rá. – Egy muglinak, ő nevelt engem az eltelt években.
Elmosolyodtam.
– Jó lenne. Szeretném neki megköszönni. – Bólintottam.
Már folytattam volna valami olyasmivel, hogy mik is lennének az én nyári terveim. Talán Jimmy még túlságosan zavarban volt vagy csak ilyen rövid idő alatt szeretett volna rólam a lehet legtöbbet megtudni. Meg is értettem. Igaz én beértem azzal is, hogy csak hallottam a hangját. Örültem, hogy láthatom a mozdulatait.
– Lényegében a múltamat kutattam. De sok mindenre nem jutottam… ezért megpróbáltam a munkámba temetkezni, új életet kezdeni… csakhogy nem ment. Ezért a pálcakészítő műhelyben, ahol dolgoztam, a főnököm segítségét kértem. Ő ajánlotta, hogy menjek a Vakegérbe, mert ott szokott iszogatni Mr. O’Mara a nyugodt napjain. Két héten át kerestem fel a kocsmát, mire valóban sikerült is összefutnunk. – Magyaráztam. – Jimmy… igazából van itt egy fontos dolog, amit mindenképpen meg akarok veled beszélni még ma.
Nyeltem egyet. Erősen koncentráltam, hogy a szemébe nézzek. Azt akartam, hogy lássa, minden szavamat a lehető legkomolyabban gondolom.
– A pálcakészítőműhely felett lakom. Egy apró lakásban és bár nincs sok pénzem, rendesen kipofoztam és ha úgy alakul, szeretnék egy rendes otthont is fenntartani. Szeretnél a nyáron hozzám költözni? Mármint… – Hirtelen zavarba jöttem. – Nem úgy gondoltam, hogy már az első naptól, de ha a hivatalos ügyeket elintéztem. Természetesen a mugli, aki nevelt bármikor meglátogathat és te is őt. Csak szeretném, ha egy család lennénk rendesen. Mit szólsz?

Az első találkozás
Apa

Alig vártam, hogy bemutassam a nővérnek, és úgy láttam, hogy apu is örült, s valóban hálával tartozik neki. A nővér mindig ott volt mellettem, s mindig pártfogóm volt. Ő adott nekem otthont, és ő jelentette számomra a családot. A beiskolázást teljesen a saját pénzéből fizette nekem, tehát ha megpróbálnánk felsorolni, hogy mennyi mindent tett értem, akkor órákig beszélhetnénk róla.
Pár kérdés ekkorra megfogalmazódott bennem, ám ezeket nem illett feltennem. Azért nem volt illendő, mert kérdések nagy részével majdnem ugyan oda lyukadtam ki: „Nem leszek a terhére?” Ez foglalkoztatott a leginkább, mialatt a múltját hallgattam.
Egy pálcakészítő műhelyben dolgozik. Tisztában voltam vele, hogy a pálcakészítők mellett való inaskodás becsületes, derék munka, ám nem fizet a legjobban. Gyerek vagyok, nem hülye. Senki nem tudná megmagyarázni nekem, hogy nem esne nehezére magán kívül még engem is eltartani. Az iskoláztatás, a tankönyvek, már egy kisebb vagyon, s egyéb szükségletekről nem is beszélve. Kicsit aggódtam, hiszen nem akartam a kolonc lenni, mely a nyakában lóg. Nem szeretem, ha nyűg vagyok.
Hamarosan láttam a szemein, hogy valami nagy dolgot akar mondani. Ahogy azzal a hatalmas komolysággal a szemeimbe nézett
Ahogy láttam rajta, hogy zavarban van, és elkezd magyarázkodni, csak halványan elmosolyodtam.
– El sem tudom mondani, hogy ennek mennyire örülnék örülnék – válaszolom meghatott hangon és rámosolygok. Ez alatt a pár mondata alatt biztos lettem benne, hogy ő akar lenni az apám, nem csak vér szerint. Ez boldogsággal töltötte el a szívem. Annyi idő után végre család leszünk.
Mindig is azt vártam, hogy jöjjön valaki, aki akar engem. Valaki, akihez tartozok. És ez a valaki most itt állt előttem, hála Elliot O'Marának. Ha még egyszer találkozok vele meg kell neki köszönnöm. Nélküle talán sose találjuk meg egymást apuval.
Bután állok vele szemben, és nem mondok semmit, csak hallgatok. Úgy érzem, hogy nem szükséges bármit is mondanom, pedig eleve mindig tudok mondani valamit, de mégse tudtam. Az arcomon boldogság és aggodalom vegyült, amit próbáltam leplezni, de félek, hogy nem vagyok a legjobb színész.

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS
Jimmy

(http://i.pinimg.com/564x/35/af/0c/35af0ced71333ea7d99bc9216f9e3dac.jpg) (http://i.pinimg.com/564x/a5/37/f1/a537f18b2baa063abc85704ff3581a7e.jpg)

Nem akartam Jimmyre erőltetni magam. Próbáltam kifürkészni a tekintetét és megérteni, mire is gondol, ugyanis a válaszából nehéz lett volna eldönteni, mennyire fogja fel az ajánlatom. Nem csak azért akartam magamhoz venni, mert az szülői kötelességem lett volna… sokkal inkább azért, mert magam láttam benne. Minden mozdulatát szerettem, attól a perctől kezdve, ahogy megláttam a Kőkör felé tartani. Többé nem volt kérdés, hogy valóban a fiam-e. Egyértelmű volt, nyilvánvaló és megkérdőjelezhetetlen.
Már nem csak leveleket akartam vele váltani, hanem nevelni és megadni neki mindent, amire szüksége van. Talán ez egy újabb lökés lehetett ahhoz, hogy komolyabban kutassam a múltamat s ezzel együtt az övét is. Meg akartam találni az anyját. Tudnom kellett vele mi történt és most, hogy megvan a fiam, az ő adatai alapján még akár rá is bukkanhatunk… legalábbis nagyon reméltem. Jimmy kék szemeinek csillogása annyi reményt adott. Egyelőre érthetetlen válaszok voltak a rengeteg kérdésre, ami bennem kavargott, de talán megfejthetők. Ez pedig olyan sokat jelentett az elmúlt évek bizonytalansága után.
Mr. O’Mara is hálát érdemel. Még egyszer fel akartam keresni abban a füstös kis kocsmába, hogy újabb fizetséget nyomjak a kezét… és aztán újabb szívességet kérjek tőle. Szükségem volt rá… mert ahogy Jimmyt megtalálta, úgy talán az édesanyját is megfogja. Nem tudtam, hogy képes lennék újra ugyanúgy szeretni azt a nőt, mint talán valamikor… de szükségem volt rá, minta puzzle utolsó darabjára. Ő lehetett volna az, aki újabb válaszokot ad és talán tudhatta, hogy ki vette el az emlékeinket. Ez szándékos dolog lehetett, nem pedig egy baleset. Hiszen egy családot érint, nem csak egy embert.
– Komolyan gondolom. – Jelentettem ki.
Ezúttal nem remegett a hangom a zavartól. Azt akartam érzékeltetni Jimmyvel, hogy nem csak a helyzet kedvéért mondtam azokat a szavakat. Ez a kötelességem… ugyanakkor egyetlen pillanat alatt ragaszkodni kezdtem hozzá. Tudtam, hogyha ezt nem lépem meg, talán újra elveszítem.
– Nincs sok pénzem, de van egy kis lakásom… és jó helyed lenne. Ha pedig szükséges, majd még többet dolgozom. – Folytattam, mintha fel kéne sorolnom az érdemeimet és lehetőségeimet.
Valójában kicsit olyan volt ez az egész, mintha el akarnám adni magamat… és részben igaz is volt. Nem akartam, hogy Jimmy az árvaházat válassza. Most már biztosan tudja, hogy van egy apja, így nem ott van a helye. Heves ritmusra kapcsolt a szívem, remélve, hogy tudja: tényleg komolyan beszélek és nem csak úgy mondom ezeket.
– Tudom, hogy nem túl jó ajánlat, elvégre nem vagyok gazdag. Sőt, talán nem is a legjobb körülményeket kínálom, de azért mégsem olyan vacak a helyzet. Hiszen, amit én adhatok neked az a család. Az iskolában mindened meglesz, enni is kapsz és tető lesz a fejed felett.
Ennyi már csak elég – sóhajtottam. Reméltem, hogy a kék szemekben azt látom csillogni: ő is ezt akarja. Nekem ugyanis a terhemre biztosan nem lenne. Szívesen dolgoznék a családomért, a múltunk megismeréséért… egy sokkal jobb életért. Viszont nem akartam folytatni a lehetőségeink feszegetését, ugyanis sokkal fontosabb téma volt a következő lépés, ami most már Jimmyt is annyira érintette, mint engem.
– Az édesanyádat kellene még megkeresnünk. – Magyaráztam és vissza is tért a zavartság. Remegő kezeimet zsebre dugtam és megpróbáltam nem arra gondolni, hogy azzal a színésznőpalántával randevúztam. Nem az én ötletem volt, lényegében Thomas rángatott bele… de azért erről még így is kellemetlen lett volna Jimmyvel beszélni.
– Arra gondoltam, hogy Mr. O’Marát keresném meg ez ügyben ismét. Nincsen róla sem emléked, igaz? – kérdeztem és próbáltam elnyomni a hangom bizonytalanságát.

Az első találkozás
Apa

Oldalra billentettem a fejem. Nem értettem, talán apu azt hitte, hogy nem veszem komolyan? Meglehet, hogy a hirtelen történő dolgok sokkoltak kicsit, hogy nem igazán tudtam lereagálni a helyzetet. Gondoljunk csak bele, évekig árva vagy, majd egyszer csak megjelenik az apád és közli, hogy magához akar venni.
Nem reagáltam, csendben hallgattam azt amit beszélt. A magamban feltett kérdésre meg is kaptam a választ. Sóhajtottam és apámra emeltem a tekintetem.
– Szívesen lakok nálad, csak… – nagyot nyeltem – úgy hangzik, hogy a terhedre leszek. Nem akarom a dolgodat nehezíteni.
Kimondtam hát. Valóban tudom, hogy mekkora teher lehetek a számára, főleg így, hogy - ahogyan ő fogalmazott – nincs sok pénze. Legszivesebben vissza utasítottam volna az ajánlatott, de ezt válaszoltam.
– De nem szeretnék az árvaházba se visszamenni, tehát ne haragudj, hogy esetleg többet kell dolgoznod, de próbálok majd segíteni. Nyáron biztosan találok valamit, amivel kereshetek pár galleont…
Zavartan lesütöttem a szemem, és zsebre vágtam a kezem. Bizonyára marhaságot beszélek, hiszen mivel kereshetnék én annyi pénzt, amivel jelentősen segíthetek? Újságkihordás, cipőpucolás esetleg egy boltban segíthetnék? Egyáltalán legálisan tudnék valamit dolgozni, mint kisdiák? A mugli világban rettentő korlátozottak a lehetőségeim, de a varázsvilági szabályok mások, talán tudnék. Ha nem is sokat, akkor csak annyit, amiből megveszem pár cuccomat a sulihoz.
Akartam, hogy egy család legyünk és ezért bármit megtettem volna. Ezért meg is fogok tenni mindent, hogy könnyítsek apu dolgán.
– És ne mondd, hogy nem a legjobb ajánlat! Már rég óta vártam arra, hogy megkapjam ezt az ajánlatot. Ennél nincs jobb.
Ennél valóban nincs. Otthon, család, talán ezek a legértékesebb dolgok. Ha nehezen is fog majd menni a sorom, akkor is boldogságban fog.
Apu következő megjegyzésére bólintottam.
– Ahogy mondod, nincs róla se emlékem. De így, hogy te is megvagy, utána nézhetünk. Biztosan van valami dokumentum, amiből kiindulhatunk. Vagyis, miből Mr. O’Mara kiindulhat.

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS
Jimmy

(http://i.pinimg.com/564x/35/af/0c/35af0ced71333ea7d99bc9216f9e3dac.jpg) (http://i.pinimg.com/564x/a5/37/f1/a537f18b2baa063abc85704ff3581a7e.jpg)

Nem értettem magam, meg azt a furcsa érzést sem… végül is nem volt miért aggódni. Jimmy még nem is biztos, hogy készen állt arra, amit én annyira szerettem volna. Elvégre hosszú éveket tölthetett abban az árvaházban, nehezére eshetett mindezt a háta mögött hagyni és belevágni az ismeretlenbe. Valamikor egy család voltunk, most azonban nem voltunk több két idegennél, akiknek muszáj lesz valamilyen úton-módon összecsiszolódni, ha újra azok akarunk lenni. Vágytam rá, mert attól a perctől, hogy megláttam, tudtam: ő az én fiam. Nem volt kérdéses és erről nem csak a kéken csillogó szemek vagy a barna haj árulkodott. Az egész testéből ez az érzés áradt.
– De nem szeretnék az árvaházba se visszamenni, tehát ne haragudj, hogy esetleg többet kell dolgoznod, de próbálok majd segíteni. Nyáron biztosan találok valamit, amivel kereshetek pár galleont…
Lesütött a szemét, mintha zavarban lenne. Vajon tényleg ennyire szegénynek látszottam ott a Kőkörnél ácsorogva? Mármint igyekeztem a lehető legjobb külsőmet mutatni és nem azt a néha izzadt, koszos műhelyi inast, aki hétköznaponként voltam. Tény, hogy közöltem, nincs túl sok pénzem… vélhetőleg felelősségteljes apaként nem ezzel kellett volna nyitnom. Nem akartam, hogy úgy érezze neki bármit is tenni kéne a kettőnk megélhetéséért. Ezért egy kicsit elbizonytalanodtam. Tudtam, hogy jobban meg kéne válogatni a szavaimat, de az elmúlt éveimet úgy éltem le, hogy nem voltam apja senkinek – legalábbis tudatosan.
– És ne mondd, hogy nem a legjobb ajánlat! Már rég óta vártam arra, hogy megkapjam ezt az ajánlatot. Ennél nincs jobb.
Talán tényleg örült, nem tudtam megállapítani. Az is lehet, hogy csak engem akart nyugtatni… és azért viselkedett így. Nem tudom, de máris úgy vert a szívem, hogy ki akart szakadni a mellkasomból. Mérges voltam magamra, amiért ráijesztettem azzal, hogy nincs pénzem. Nyilvánvalóan az anyagi helyzetem közel sem tökéletes és nem valószínű, hogy hibátlan életet tudok neki biztosítani.
–Jimmy, hé! – Emeltem fel a kezemet mosolyogva, hogy jelezzem: ez nem így megy. –Minden a legnagyobb rendben lesz, anélkül is, hogy dolgoznál. Megoldom, ezért én vagyok az apa.
Nem tudom honnan jött az a hirtelen magabiztosság, amivel a tudtára adtam ezeket a gondolatokat. Meglepett, de tetszett. Talán ez az alak bujkál bennem már régóta… talán ez az alak az, aki igazából Ewan Slinkhard volt valamikor. Szerettem volna megismerni, ő lenni, kideríteni ki voltam. Egyszerűen Jimmy léte mérhetetlen vágyat váltott ki belőlem a múltammal kapcsolatban. Eddig is gyötört a kényszer, hogy tudjam meg ki voltam, mit tettem, miért vették el az emlékeimet. Ezúttal azonban, mintha még egy kis rúgást is kaptam volna hátulról, hogy meglegyen a következő löket a kutakodásra. Ezért is tértem át az édesanya-feleség témára.
–Igen. – Bólintottam. –Mr. O’Mara megbízható… ő tudni fogja, mit kell tenni egy ilyen kényes helyzetben. Csakhogy őt kifizetni sem egyszerű, előbb erre kell megoldást talánom.
Kicsit megborzoltam Jimmy haját.
– Persze nem azért, mert sokba kerülne. Csak nem fogadja el a galleonokat… neki valami különleges tárgy kell cserébe. Bárcsak lenne valamim, ami lenyűgözné… – Sóhajtottam.

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS
Jimmy

(http://i.pinimg.com/564x/35/af/0c/35af0ced71333ea7d99bc9216f9e3dac.jpg) (http://i.pinimg.com/564x/a5/37/f1/a537f18b2baa063abc85704ff3581a7e.jpg)

Nem engedhettem, hogy a gyerekem dolgozzon, csak azért, mert velem akar élni. Nem engedhettem, hogy neki is annyit kelljen szenvednie, mint nekem a lakhatásért. Inkább készítettem volna elő kétszer annyi alapanyagot, políroztam volna meg kétszer annyi pálcát, minthogy neki kelljen bármiben is részt vállalnia. Jimmynek gyereknek kellett lennie, gyereknek, aki a barátaival van és ismerkedik a világgal. Eleget szenvedhetett már az elmúlt években család nélkül. Azt akartam, hogy minden boldogság az övé legyen, amit csak meg tudok neki adni.
Bárcsak meg lenne az anyja is. Tudnom kellett honnan indultunk ki, habár nem ígérhettem annak az asszonynak újra szerelmet, de Jimmynek talán adhattam volna egy anyukát. Ez volt az a gondolat, ami foglalkoztatott, nem a pénz. Talán annál többet ér a szeretet, a család, aki körbe veszi az embert. A többi pedig megoldjuk abból, amim van és amim még lesz, ha keményen dolgozom. Hiszen az első nehézségeken máris túl jutottunk. Jimmy meglett, kapott egy apát, én egy fiút. Van fizetésem, van hol laknom és van hova vinnem őt is. Egy kis csinosítgatás és még kényelmesen le is fogunk férni. Könnyen megoldom kétkezi munkával, ha szükséges.
– És mi lenne olyan, amit elfogadhat fizetésképp?
A kérdésre kicsit visszazökkentem a jelenbe. Nem az forgott már csak a fejemben, mit kellene megtennem nyárig. Nem is csak az, hogy milyen asszony lehetett a feleségem – ha egyáltalán az volt a nő, aki Jimmyt a világra hozta. Túl sok kérdés tolongott a fejemben, annyira, hogy szinte belefájdult. Minden izmommal megfeszülve koncentráltam. De igen, talán O’Mara segíthetett volna. Talán ő lenne az egyetlen, aki ezt az ügyet is képes lenne megoldani. Hiszen én éveket kutattam, faggattam a Minisztériumot, a Mungót, de nem volt semmim lényegében. Nem tudtam semmit a kezem közé fogni, amibe kapaszkodhatok. Az a fickó pedig alig pár hét alatt bukkant a gyerekemre. Megért volna egy próbát.
– Nem tudom, Jimmy. – Válaszoltam őszintén. Ujjaim végig simítottak a haján. –Nem tudom, de majd kerítek valamit. Te ne foglalkozz ezzel.
Legyintettem egyet, mintha nem lenne fontos. Még a végén képes lett volna ennek is neki esni, hogy aztán bajba sodorja magát. Nem szerettem volna belekeverni a felnőttek dolgába. Itt van a Roxfort, azt élvezze, ne pedig azon görcsöljön, mivel fizetünk egy tolvajt, aki történetesen kiváló nyomozó is. Az majd az én feladatom lesz. Talán ellopok neki valamit, talán feltúrom mindenemet.
– Most menj vissza a kastélyba. Letelt az óránk. – Pillantottam a karórámra. – Hamarosan megint felkereslek. – Megpaskoltam a vállát, végig simítottam a haját és az arcán. – Vigyázz magadra és legyél jó… amennyire lehet. – Nevettem rá.
Aztán, elhúzódva tőle, tettem hátra egy lépést. Készen álltam, hogy egy időre magára hagyjam. Hiszen a miénk lesz az egész nyár, hogy megismerjük egymást, hogy a múltunk után kutassunk. Addigra talán lesz is egy otthonnak nevezhető valamink.
Még egy utolsó mosollyal ajándékoztam meg és hozzá tettem: – Majd küldök egy baglyot.
Hátat fordítottam, majd intettem egyet neki. Rossz érzés volt otthagyni. Rossz érzés volt csak így tovább állni, miközben éppen csak megtaláltam. De az igazgatónő egyetlen órát adott, hogy ne zaklassam fel a gyereket. Én pedig tartottam magam a szabályokhoz, hiszen ha minden jól megy, egy élet áll még előttünk.

Köszönöm a játékot!

Roxfort RPG

Múlt => Birtok => A témát indította: Mrs. Norris - 2015. 03. 01. - 22:21:20