Roxfort RPG

          Már a bejárati ajtóban álltam indulásra készen, mikor egy bagoly majdnem egyenesen nekem repült. Egy mély levegő kíséretében elvettem tőle a levelet, majd a kanapéra ülve olvasni kezdtem. Eléggé felszaladt a szemöldököm a levél tartalma láttán, annak ellenére, hogy számítottam rá. Még akkor is, ha ilyen közel az iskolakezdéshez már sok dolgot nem tudnék tenni. Elővettem a pálcám, egy suhintással az összes ruhámat visszaraktam a szekrénybe és megírtam a választ. Úgy tűnik Perth még várat magára egy kicsit.
          Mindez két napja volt, most pedig kicsit késésben vagyok a megbeszélt találkozóról. Az utolsó pillanatban még bejelentkezett egy mugli házaspár, akik kivennék a lakásom. Még nem döntöttem el, hogy ki lesz a szerencsés pár vagy egyedülálló, mert még abban se vagyok igazán biztos, hogy ki kéne adnom a lakást. A rúnák és az eddig használt varázslat mind beitták már magukat a falakba, és nehezen találhatnak meg a Roxfortban, ha valami baj lenne. Talán lesz olyan mágus, akinek szüksége lenne egy ilyen lakásra.
          Egy pillanatra megállok a pub előtt, ahol néhány hete egy igen érdekes éjszakán estem át, de nem akarom tovább növelni a késésem, ezért azonnal állok is tovább. Sok minden történt, talán olyanok is, amiknek nem kellett volna, és még el se kezdődött az iskola. Remélem, ott egy kicsit nyugisabb lesz, hiszen elég szabály van felállítva hozzá. Még legalább két sarok választ el a kávézótól, mikor hirtelen beborul és elkezd szakadni az eső. Remek, és pont most nincs nálam esernyő, valamint a mugli hely miatt majd varázsolni se fogok tudni. Berohanok egy közeli napernyő alá, de nem tudok sokáig ott időzni. Lesz, ami lesz alapon, elindulok a végcélom felé.
          A Starbucks kávézó ajtajában kicsit megállok, és körbenézek. Elsőre sikerül kiszúrnom Sophie-t az egyik asztalnál. A pulthoz megyek, kérek egy kávét cukorral és tejszínnel, valamint egy Capuccinót. Kifizetem a rendelést, és az asztal felé mutatok, ahova épp leülni készülök majd. Elindulok felé, és közben kicsit összeborzolom a hajam, hogy legalább ne csöpögjön belőle a víz.
          - Üdvözlöm! Ne haragudjon a késésért. - Lépek oda hozzá. – Elnézést, egy perc és jövök. Muszáj megszárítkoznom kicsit.
          Elindulok a mosdó felé, majd oda belépve alaposan körbenézek. Sajnos nem vagyok egyedül, ezért bezárkózom az egyik kisebb helyiségbe, ahol előveszem a pálcám, de nem használom azonnal. Túlságosan is vizes vagyok, ha most egyik pillanatról egy tócsa alakulna ki alattam, az feltűnő lenne a kint álló férfinak. Hallgatózni kezdek, és mikor elhalkul a hely, mégis belekezdek. Nagyjából öt perccel később érek vissza az asztalhoz, teljesen szárazon, és eddigre már a kávékat is kihozták.
          - Most már szabad vagyok. Remélem, nem lőttem nagyon mellé a kávéval. - Magamhoz veszem azt, amelyik még szabad és belekortyolok. – Bevallom, kicsit meglepett a levele. Miben tudnék segíteni?

  - Hol van már? - motyogtam magamnak. Már egy órája kerestem a Reggeli Próféta egy régebbi számát, de nem jártam sikerrel. Két hete jött és emlékeztem, hogy volt benne egy cikk a Roxfortba érkező új tanárokról és ez most vészhelyzet. Kellett egy név, nem emlékeztem egy bizonyos névre. Persze az összes többit tudtam, csak ez nem maradt meg. Kis idő múlva megtaláltam az ágyam végében található láda tetején lévő újságkupac közepén, amivel persze összekevertem a napok sorrendjét. Szerencsére rögtön az első oldalon volt a cikk, ami annyira kellett, így könnyen megleltem az új SVK-tanár nevét. Az asztalhoz siettem és a fiókot teljes erőből kirántottam, pergamen, penna és tinta miatt. Ahogy elkezdtem a levélírást, egy kicsit lassítottam, hogy egyáltalán el lehessen olvasni és ne legyen benne egyetlen hiba sem. Igazándiból, akkor írtam másodszor tanárnak levelet és kicsit furcsán éreztem magam, hogy mindenféle magyarázat nélkül elhívom a Starbucks-ba. Válasz még aznap érkezett és ennek nagyon örültem, ugyanis féltem, hogy nem tud eljönni. Ez történt két napja.

  Ma, egész nap izgatott és aggódó voltam, ami a szüleimnek is feltűnt, de nem kérdeztek rá. Hát persze, hogy nem, mért is törődnének a lányukkal, akit csoda, ha étkezések közben látnak. Brian viszont ennél sokkal érdeklődőbb volt és egy csomó kérdést tett fel, melyek mindegyikét megválaszolatlanul hagytam. Mikor aztán elérkezett az idő, gyorsan átöltöztem és célba vettem a Covent Gardent, ahová persze nem tudok hoppanálni. Metróval viszonylag gyorsan odaértem, annyira, hogy még bőven el tudtam olvasni pár fejezetet, egyik kedvenc könyvemből. Szeretem ezt a helyet és sokszor járok ide, akár a Starbucks-ba, akár máshova.

  Mikor megérkezek a híres kávéházba, letelepedek az ajtóval szemben, az ablak mellé és várok. Innen látom az érkezőket és könnyebben ki tudom szúrni, akire várok, na meg persze ez az asztal, egy afféle törzshelyem is. Egy kicsivel a megbeszélt időpont után órámra nézek, de nem türelmetlenkedek. Nem szeretnék idegeskedni, mert utána sosem tudok rendesen beszélni, viszont most nagyon nehéz visszafognom magam, ugyanis már tizenöt perce itt kellene lennie. Várok még egy kicsit az ablakon kibámulva és észreveszem, hogy egyre jobban esik az eső. Kis idő múlva nyílik az ajtó és belép egy férfi. Látszólag keres valakit és a következő pillanatban egyértelművé válik, hogy kit.

  A pulthoz sétál, rendel valamit és az asztalom felé mutat. Ezután elindul felém, az asztal mellett megáll, én pedig egy pillanat alatt, észrevétlenül végigmérem. Testalkatához képest elég magas, de ezen kívül egy dolgot veszek rajta észre, mégpedig, hogy csurom víz.
  - Üdvözlöm! Ne haragudjon a késésért. - köszön, majd folytatja. - Elnézést, egy perc és jövök. Muszáj megszárítkoznom kicsit. - hát megszárítkoznia valóban nem árt, ezt beismerem.
  - Jó napot tanár úr! - köszönök, de ezek után már nem szólok, csak bólintok beleegyezésként. Miután a férfi mosdó felé indul, az egyik pincér letesz az asztalra két csészét, de még megköszönni sem tudom, máris visszamegy a pult mögé. Valószínűleg a professzor kifizette. Most már nincs mit tenni, elveszem a cappuccinót, de nem iszok bele, amíg a professzor vissza nem ér, immár szárazon.

  - Most már szabad vagyok. Remélem, nem lőttem nagyon mellé a kávéval. - elveszi a másik bögrét, én pedig vele egyidejűleg belekortyolok a saját italomba. – Bevallom, kicsit meglepett a levele. Miben tudnék segíteni?
  - Nem, nem lőtt és köszönöm. - meglepte. Azt gondoltam, hogy nem mindennap kap levelet a leendő diákjaitól.  - Köszönöm, hogy idefáradt. A továbbtanulásomról lenne szó. Úgy érzem, eddigi tudásom nem elég a RAVASZ-hoz, pedig az ön tárgya az egyik legfontosabb tárgy a főiskolába való bejutáshoz. - itt abbahagyom és várom a reakciót. Nem szeretnék egyszerre rázúdítani mindent.

          Beleteszem a kávéba a cukrot és a tejszínt, majd kevergetni kezdem, amíg azt hallgatom, hogy miért volt olyan sürgős a találkozó még az iskola megkezdése előtt.
          - Örülök neki. Szóljon, ha kér még valamit. – Kicsit elmosolyodok, úgy tűnik a hírem hamarabb elért a diákokhoz, főleg a végzős diákokhoz, mint gondoltam. Mondjuk, ha a Próféta továbbra is megtartotta a szokását, hogy lehozza az iskola tanárainak névsorát, akkor nem is annyira meglepő. – Várjon, kitalálom. Nyolcadéves.
          Úgy tűnik, nem kis előnyre teszek szert azzal, hogy még a nyár elején találkoztam Emilyvel. Nem is lep meg igazán, amit hallottam az elmúlt évek tanárairól. A nyolcadéveseknek én már a nyolcadik tanáruk leszek. Azt hiszem, ez az egész senkinek sem lesz könnyű a másodév felett. Én se lennék könnyű helyzetben a helyükben, ha ennyi mindenen kellett volna keresztülmennem, mikor a Roxfortba jártam. Bár, akkor sem volt éppen sétagalopp.
          - Ha már tippelgetésbe kezdtem, kitalálom, aurornak szeretne továbbtanulni.
          Mindig mikor meghallom, hogy valakinek segítség kell a Sötét Varázslatok Kivédéséből, ez az első gondolatom, pedig van más szakma, amihez nagyon is kell. Meg úgy általánosságban sem árt, ha valaki jó ebből a tárgyból, mint ahogy az elmúlt időszak be is bizonyította.
           - És van valami konkrét hiányossága, gyakorlat, elmélet vagy úgy alapjáraton át kéne ismételni az egész hét év anyagát?
           Leteszem az asztalra a kanalat, és a számhoz emelem a csészét. Lassan kezdem úgy érezni, hogy jobban össze kell majd szednem magam, mint eredetileg számítottam rá. Talán nem is személyre szabni a tanácsadást, hanem egy külön felkészítő órát tartani, ahol átismételhetnénk az összes év tananyagát. Persze sokkal gyorsabb tempóban, mert egy hónap állna rendelkezésre, amire korábban egy év volt.
           - Nem is tudom, mit mondjak így hirtelen. Nem szeretnék semmi olyat ígérni, amit esetleg nem tudok betartani. Természetesen segítek a felkészülésben, de ehhez szükségem van néhány alapinformációra és leginkább arra, hogy lássam milyen szinten is áll SVK-ból. Főleg a gyakorlatból.
          Azt hiszem, ha meg akarok bizonyosodni a szándékairól, akkor jobb, ha mindent elmondok neki, hogy még idejében fel tudjon készülni rá, vagy meg tudja gondolni magát.
          - Akkor most felteszek egy komoly kérdést. - Ez szerintem sokkal komolyabban hangzott, mint amilyennek szántam. – A sikeres felvételi érdekében, ha szükség van rá, hajlandó lenne rám támadni gyakorlás közben?
           Várok egy kicsit, amíg megemészti a szavaimat. Nem minden diákban van elég bátorság, de ha biztonságos körülmények között nem meri ezt megtenni, akkor sokkal nehezebb lesz felkészíteni. Reflexek, gyors gondolkodás, ösztönök, ezek mind kellenek ahhoz, hogy valaki jó legyen az SVK gyakorlati részéből. Persze, egy idő után kiderülne, hogy talán nem is velem néznek szembe, hanem csak egy hasonmásommal. Feltéve, ha a Minisztérium engedélyezi a varázslatomat még az első gyakorlati óra elkezdése előtt.
          Látom, hogy nagyon gondolkodik a válaszadáson, ami nem meglepő. Még nem is ismerjük egymást, de már arra kérem, hogy támadjon meg. Mi több, eddig nem biztosítottam felőle, hogy én nem fogok támadni, vagy ha fogok, akkor nem okozok benne komolyabb sérülést.

  - Örülök neki. Szóljon, ha kér még valamit. - mosolyodik el kávéját kavargatva. Na nem, azt már nem, elég az, hogy ezt kifizette, úgy, hogy még nem is találkoztunk és hivatalosan nem is a kávé miatt vagyunk itt. Ami azt illeti, tényleg nem lőtt mellé, sőt, nagyon is jól választott, de egy elég lesz mára, ezt sem szabad túlzásba vinni.
  - Köszönöm, de ez elég lesz. - nem szeretném kihasználni. Legalábbis nem ilyen téren. Meg aztán nem adnak itt se kis adagot és neki sikerült azt választania, amiből a legtöbbet adják. Most már mindegy, de igazán kíváncsi vagyok, milyen órákat is fog majd tartani. Mondanom sem, kell, szerintem ő is tudja, hány tanárunk volt. Remélem most már kapunk egy teljesen normális, tapasztalt oktatót. Ránézésre ő ilyennek tűnik, de hát nem ítélünk első látásra. Az újságban nem írtak róla túl sokat. - Várjon, kitalálom. Nyolcadéves. - szóval, már ő is hallott erről. Mért is nem hallott volna, nyilván tájékoztatták arról, hogy a megszokott létszámnál egy évfolyammal több diákot kellene tanítani. Válaszként bólintok, de nem szólalok meg. Ez a bólogatás kezd berögzülni, pedig alapvetően nem vagyok szégyenlős.

  - Ha már tippelgetésbe kezdtem, kitalálom, aurornak szeretne továbbtanulni. - ennyire nyilvánvaló? Készülhetek például átoktörői szakra is, ahhoz is kell az SVK, azonban remélem, hogy nem leggilimentor, mert kezd meegrémíteni, hogy ilyen sok dologba beletrafál.
  - Igen, aurornak. - tömör választ kap, de melléje még rá is bólintok.
  - És van valami konkrét hiányossága, gyakorlat, elmélet vagy úgy alapjáraton át kéne ismételni az egész hét év anyagát? - na ez egy tökéletesen lényegretörő kérdés. Pont ezért akartam vele találkozni.
- Igazándiból minden megy, de a gyakorlat a gyengém. - ezen belül pedig a támadással van bajom. Védekezni azt tudok, meg lefegyverezni, de a többi csat elméletben megy. Még, ha ez így nem is igaz, nagyjából így van. Nagyjából mindent tudok gyakorlatban is, de nem olyan erősek a támadásaim, mint a védővarázslataim. - Ebben kérném a segítségét. - remélem elvállalja, mert ez nekem tényleg létfontosságú lenne. Az Próféta is azt írta, hogy hivatalosan auror, csak nem dolgozik annak, ebből kifolyólag, remélem, hogy megérti, mért fontos ez nekem ennyire.
  - Nem is tudom, mit mondjak így hirtelen. Nem szeretnék semmi olyat ígérni, amit esetleg nem tudok betartani. Természetesen segítek a felkészülésben, de ehhez szükségem van néhány alapinformációra és leginkább arra, hogy lássam milyen szinten is áll SVK-ból. Főleg a gyakorlatból. - elmosolyodok és nyugtázom a sikert. Így most már remélem, megfelelő lesz a RAVASZ-om és felvesznek a főiskolába.

  - Köszönöm, tanár úr! - hálálkodok még mindig jókedvűen, de a következő megszólalása letörli az arcomról az örömöt.
  - Akkor most felteszek egy komoly kérdést. - eddig még nem is olyan vészes. Belekortyolok a cappuccinóba, de ami ezután következik, az végleg megdöbbent. – A sikeres felvételi érdekében, ha szükség van rá, hajlandó lenne rám támadni gyakorlás közben? - az ital majdnem félrement, de még időben sikerült lenyelnem, így csak egy aprót köhintettem. Hogy mi van? Nagyon remélem, hogy ezt ő sem gondolja komolyan, de mikor felnézek a bögrémből, megbizonyosodok arról, hogy ez bizony nem vicc. Elég furcsa, gyakorlási módszer.

  Mikor már nem érzem azt, hogy mindjárt megfulladok, elkezdek gondolkodni. Lehet, hogy ettől sokkal jobban fejlődök, mintha az évfolyamtársaimmal párbajoznék, de még így is nehezen tudom elképzelni, hogy megtámadjak egy tanárt. Nekem ez azért egy kicsit soknak tűnik, viszont, ha a fejlődésemet szolgálja, akkor benne vagyok.
  - Igen, hajlandó lennék, rá. - ezt nagyon furcsa kimondani, még így is, hogy ő kérdezte meg. A felvételi érdekében -ésszerű határokon belül- bármit képes lennék megtenni, ennél nagyobb feladattal pedig valószínűleg nem nagyon fogok találkozni. Legalábbis, nagyon remélem, hogy nem.

          Ráhagyom a dolgot. Szemmel láthatóan elég nagy már ahhoz, hogy eldöntse, mit szeretne és mit nem. Most már viszont tudom, ha legközelebb találkozunk, és rendelek neki, akkor a cappuccino lesz a nyerő választás. Tekintve, hogy ez az első találkozásunk, nem is szeretnék semmit sem ráerőltetni. Már örülhetek annak is, hogy ezt az italt hagyta, hogy én álljam.

          - Köszönöm a válaszát. Bevallom, mindig mikor felteszem ezt a kérdést, nem számítok rá, hogy valaki majd belemegy, pedig soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Még talán az is előfordulhat, hogy a legjobb barátod ellen kell harcolnod, ami pedig sokkal rosszabb annál, hogy megtámadd a tanárod.
          És még mindig ott van az, amit nem mondtam, hogy teljesen ellenőrzött körülmények lesznek. Sokkal jobb érzés így azt hallani a kérdésre, hogy igen, mintha a teljes igazságot elárulnám. A való életben nem lesznek ellenőrzött körülmények.
          - Szóval, inkább a gyakorlatot ismételjük át. Teljesen az elsős anyagtól vagy azért nem muszáj az elejéről kezdeni?
          Nekem mind a kettő megfelel, hiszen a tárgyat majd minden évfolyamon tartanom kell. De lehet, tényleg jobb lenne megbeszélni, hogy kinek van szüksége különórára és kinek nincs. Annak megfelelően állítanám össze az órák anyagát is. Ráadásul, ha nagyon nem megy, és van szabad idejük, akkor nem csak a különórákra, hanem az alsóbb évfolyamosok óráira is beülhetnének. Nem, Willow ezt te sem gondolod komolyan.
          - Sajnos most a nyáron már nem tudom elvállalni a felkészítését, de az első közös óránk után keressen meg bátran, és megbeszéljük az időpontokat. Ez így megfelel?
          Többet tényleg nem tudok tenni. Már alig néhány hét van vissza a kezdésig, és szeretnék egy kis időt eltölteni az iskola környékén. Mióta elvégeztem a Roxfortot, azóta nem voltam arra. Még Roxmortsban sem, pedig megtehettem volna, hogy bármikor elmegyek oda. Meg aztán, szerintem Sophie sem örülne, ha az iskola előtti utolsó héten még a gyakorlással foglalkoznánk. Arra ott lesz majd az iskola idő kilenc hónapja. És tudok hajcsár is lenni, ha kell.
          Azt hiszem lesz majd egy-két utam a főiskolára is. Biztos akarok lenni benne, hogy mindenkit felvesznek majd. Meg aztán, ha elég sokáig leszek tanár a Roxfortban, akkor nem árt utánajárnom ott sem, hogy mik a változások a képzésben ahhoz képest, mikor én tanultam ott.
          - Attól sem riadna vissza, ha a gyakorlat ideje alatt esetleg különböző mágikus teremtményekkel kell szembenéznie, mint mondjuk egy mumus?
          Ha már lúd, akkor legyen kövér. Egy diák miatt nem fogok felbolygatni egy egész iskolát, de egy diák gyakorlati oktatását engedéllyel könnyen meg tudnám oldani iskolán kívül is. A dementort egyébként szándékosan nem említem. Gondolkodtam rajta, hogy felveszem a kapcsolatot a Minisztériummal, de már felesleges lenne. Ráadásul nem is biztos, hogy megérné. Sok diáknak talán túl rossz emlékeket hozna felszínre, amit pedig nem akarok.
          - A patrónus bűbájt elsajátította már?
Egy újabb fontos kérdés. Azért mert nem gyakorolhatunk dementorokon, nem árt az elővigyázatosság.

  - Köszönöm a válaszát. Bevallom, mindig mikor felteszem ezt a kérdést, nem számítok rá, hogy valaki majd belemegy, pedig soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Még talán az is előfordulhat, hogy a legjobb barátod ellen kell harcolnod, ami pedig sokkal rosszabb annál, hogy megtámadd a tanárod. - enyhén zavarba jövök, elég nehezen tudtam magam rávenni az igenlő válaszra, amivel le szerettem volna zárni ezt a megtámadós témát, de úgy látszik nem sikerült. Igyekszem érdeklődéssel teli arcot vágni, de ez nem túl egyszerű. Inkább elkeseredés ül arcomra, ugyanis, ha nekem bármikor is volt barátom, az még előző életemben lehetett.

  Érdekesebbnél érdekesebb kérdések sorozatát kapom, de ő a tanár, ő valószínűleg sokkal jobban tudja, mit is kell ilyenkor megkérdezni, illetve közölni.
  - Szóval, inkább a gyakorlatot ismételjük át. Teljesen az elsős anyagtól vagy azért nem muszáj az elejéről kezdeni? - egy pillanatra elgondolkodok, hogy tényleg ennyire bénának látszom, vagy ez csak egy szimpla kérdés, de hamar félrerakom a gondolataim. Most nincs itt ennek az ideje, majd otthon végiggondolom, ha addig el nem felejtem.
  - Nem kell az elejéről, de a negyedéves anyagtól minden támadóvarázslatom elég gyenge. - néha csodálkozom is, hogy vizsgáztam SVK-ból K-ra ötödévben.

  - Sajnos most a nyáron már nem tudom elvállalni a felkészítését, de az első közös óránk után keressen meg bátran, és megbeszéljük az időpontokat. Ez így megfelel? - egy csepp csalódottságot sem mutatok, mert valahol mélyen megértem, hogy nem akar a suli előtti utolsó hetekben az én felkészítésemmel bajlódni. Biztos van jobb dolga.
  Bólintok, jelezvén, hogy nekem ez így teljesen jó, de megszólalni nem szólalok meg. Na jó, komoly bajok vannak velem, ha már megszólalni sem akarok. Ez nem normális, hogy folyton csak bólogatok!

  A bólogatásom oka, annyira lefoglal, hogy szinte teljesen megfeledkezek a tanárról. Hogy egyáltalán itt ülök és vele beszélgetek.
  - Attól sem riadna vissza, ha a gyakorlat ideje alatt esetleg különböző mágikus teremtményekkel kell szembenéznie, mint mondjuk egy mumus? - a kérdés egy kissé váratlanul ért, de különösebben nem tartom rossz ötletnek, hiszen egy mumus még nem a legrosszabb lény, meg már amúgy is volt vele dolgom. Kissé elborzadok, mikor eszembe jut, milyen alakot is vett fel, de igyekszem minél hamarabb összekapni magam és válaszolni.
  - Nem, nem riadnék. - legalábbis igyekszem nem pánikba esni, amikor megjelenik előttem egy mumus-dementor. Nem lesz könnyű évem, ezt már előre látom.

  Hálát adok a DS-nek, hogy megtanultam legalább egy pár támadást, de a mumussal sosem volt bajom.
  - A patrónus bűbájt elsajátította már? - köszönöm DS! Mire mentem volna, ha nincs? Hát fogalmam sincs. Valószínűleg egy nyavalyás védőbűbájt sem tudnék most megidézni, úgy, hogy az elég erős legyen.
  - A patrónusbűbájjal nincs semmiféle problémám. - mondom én, de vajon ha meg akarja nézni, akkor ő is így fogja látni? Majd meglátjuk, mindenesetre szerintem ez az egy varázslat nagyon is jól megy.

          Néha nem tudom mikor kéne leállnom. Szakmai ártalomnak nem hívnám, hogy a leendő diákjaimra rémítek rá azzal, hogy esetleg mi várhat rájuk a jövőben. Talán mire Sophie eljut odáig, hogy auror lesz, a béke időszaka nagyon is kézzelfogható közelségbe kerül, és aurorokra lesz a legkevesebb szükség. Bár, ki tudja, melyik lenne ebben az esetben a jobb.
          - Rendben, akkor csak a negyedikes anyagtól.
          Gyorsan átlapozom a fejemben a könyvet, amit még egy hónapja olvastam, és nagyjából becélzom azt, amire szüksége lehet.
          - Csak a támadó varázslatokat? Néha a legjobb védekezés a támadás, de sohasem árt, ha védekezni is tud az ember. Talán jobban is, mint támadni.
          Nézem egy kicsit a szótlan lányt. Nem értem a dolgot, ő hívott ide és biztos vagyok benne, hogy már megtudta, amit akart, de akkor miért érzem úgy, hogy van még mindig valami, amiről talán beszélnünk kéne.
          - Remek, akkor majd szeretném megnézni azt a patrónust. Nem feltétlenül az első órán vagy az első különórán, de minél hamarabb.
          Nem akarom megijeszteni, de ha a dementor helyzet így folytatódik, akkor jobb lesz, ha minden diák megtanulja a patrónus bűbájt. Nem tudom a Minisztérium végül mit szeretne tenni ennek a helyzetnek a megoldása érdekében, de remélem, hogy hamar kitalálják. Nem örülnék neki, ha egész évben arra kellene figyelni, hogy melyik oldalról közelíti meg egy csapat dementor a kastélyt. Milyen lesz majd így elengedni őket Roxmortsba?
Igyekszem gondolataim visszaterelni a mostanhoz, ezért a távolba révedő tekintetem újra Sophie felé fordítom, miközben magamhoz hívom az egyik felszolgálót, és kérek egy epres sajttortát.
          - Remélem, nem baj? Kér valamit?
          Tudom, nem hagyná, hogy fizessem, elég egyértelműen kijelentette, de nem akarom addig elküldeni a felszolgálót, amíg ő nem mondja meg, mit szeretne. Nem tudom, mi van velem, hogy ennyi édességet eszem az utóbbi időben. Főleg, ha találkozom valakivel. Mintha kényszerem lenne rá, hogy rendeljek valamit egy kávén kívül. Mikor végre végzünk a rendeléssel, és kettesben maradunk újra a lány felé fordulok.
          - Segíthetek még valamiben?
          Nem mintha sietnék bárhova, de tudni szeretném, hogy mire számíthatok. Nem vagyok ellene a meglepetéseknek, de valahogy Lutece óta mindegyiket kétkedéssel fogadom. Az is csoda, hogy a bál szervezésének az idejére sikerült valamennyire félretenni az ellentéteinket. Már, ha azokat a veszekedéseket annak lehet nevezni.
          - Sophie, nem baj, ha innentől tegezem?
          Remélem ezúttal nem csak egy bólintást kapok válaszul. Nem tudom, hogy mi lehet az oka ennek a némaságnak, de bízom benne, hogy nem én magam. Vagy akármi más ok, amiről esetleg nem tudok.

  Auror szeretnék lenni, de azon még sosem gondolkodtam, hogy vajon miért? Egyetlen épeszű ember szájából elhangozható okot nem tudnék mondani. Talán csak egy kiskorom óta rögződött dolog, ami egyszerűen azt akarja, hogy márpedig te most auror leszel. Vagy csak a szüleim akarata ellen akarok cselekedni. Ez meg még egy érdekes dolog, miért? Annyi éven át szajkózták, hogy milyen rossz dolga van egy aurornak, de azt sosem árulták el, miért is? Talán mert Brian is hasonló szakmát akar, de lehet, hogy tényleg az ellenszegülés vezetett erre. Nem tudom, de nem is igazán érdekel. Az leszek!

  - Rendben, akkor csak a negyedikes anyagtól. - bólintok. Már megint csak ennyire futja! Komolyan mondom, elmegyek egyszer Dobrevhez még szeptemberben, mert már én sem bírom elviselni magam. Talán a stressz. - Csak a támadó varázslatokat? Néha a legjobb védekezés a támadás, de sohasem árt, ha védekezni is tud az ember. Talán jobban is, mint támadni. - na most muszáj lesz megszólalnom. Nagy levegőt veszek és nekikezdek a válasznak.
  - Ha szánna rám még annyi időt, hogy a védővarázslatokat is átvegyük, akkor rendkívül hálás lennék. - ha tudná mennyire. Ez is eszembe jutott, de arra jutottam, hogy biztos van jobb dolga, minthogy készítgessen a RAVASZ-ra, ezért csak azt mondtam amivel a leginkább hadilábon állok de így, hogy rákérdezett, mért ne fogadnám el?

  És persze, hogy már megint szótlanul ülök,a mit ahogy látom, nem kerülte el az ő figyelmét sem, pedig én tényleg nem tudom, hogy miért vagyok ilyen. Az utóbbi időben lényegesen szófukarabb lettem. Talán köze lehet az anyámmal folytatott, általában emelt hangvételű beszélgetéseinkhez vagy apám könyörgéseihez, hogy beszéljek már vele. Nem tudok megbízni bennük. Most már bezzeg érdeklem őket, amikor alkoholban úszva masírozok le a szobámba a lehető legtöbb és leghangosabb ajtócsapkodások közepette. Ilyen törődés nem kell! Akkor már inkább hagyjanak békén, az ezerszer jobb!

  - Remek, akkor majd szeretném megnézni azt a patrónust. Nem feltétlenül az első órán vagy az első különórán, de minél hamarabb. - ez teljesen logikus. Én például nem hinném el magamnak, hogy meg tudom idézni, bár én eléggé hitetlen vagyok másokkal és magammal szemben egyaránt. Ismét bólintok, de ezúttal hozzáteszek egy rövidke igenlő választ is.
  Rendben. - na jó, már ez is több, mint amit eddig produkáltam.

  Vajon miért akarja apám annyira, hogy kibéküljek velük? Míg ezen gondolkodok, meglepődésem igen jól rejtve nézem, ahogy rendel egy sajttortát, méghozzá epreset. Imádom az epret, de a sajttorta nem a kedvencem.
  - Remélem, nem baj? Kér valamit? - fejemmel jelzek, hogy nem baj és kissé illetlenül válaszolok.
  - Csak nyugodtan és köszönöm, nem kérek semmit. - legalábbis számomra eléggé illetlenül hangzik, hogy megengedem egy jövőbeli tanáromnak, hogy egyen.

  - Segíthetek még valamiben? - összeszedem a gondolataimat. Végülis már mindent megbeszéltünk, amiért galád módon idehívtam. Nem hiszem, hogy lenne bármi is amit kihagytunk volna.
  - Nem jut eszembe semmi ezzel kapcsolatban. És.. - kis szünetet tartom, majd folytatom. - Még egyszer nagyon köszönöm a segítségét. - akkor is, ha tudom, hogy ez még egy kicsit odébb van.

  - Sophie, nem baj, ha innentől tegezem? - egy kis mosoly jelenik meg a szám szélén. Alig észrevehető, de vélhetőleg elég szemfüles, ezért különösen vigyázok. Nem mindennap kérdezi meg egy tanár, hogy tegezhet-e. Mondjuk nem is beszélgetek a tanárokkal naponta, ezért ez nem is lenne ésszerű. Közben eszembe jut, hogy válaszolni kéne a kérdésére.
  - Nem, dehogy baj. - már megint ez a szófukarság. Eddig nem nyögtem ki egyszerre három mondatnál többet, ebben biztos vagyok és az oka még mindig kétséges. Csak remélni tudom, hogy nem teszi szóvá, mert, hogy válaszolni nem tudnék rá, abban száz százalékig biztos vagyok.

          Egyszerűen nem tudok kiigazodni a velem szemben ülő lányon. Akármit mondok, akármit kérdezek, a legjobb esetben kapok rá egy tömör választ, de az esetek többségében csak egy bólintást. Kicsit kalandozni is kezd a gondolatom a jövő felé; remélem nem az összes diákom lesz ilyen.
          - Annyi időm van, amennyire szükséged van. A kérdés az, hogy hajlandó vagy-e több napot vagy hetet is pluszban erre szánni. Ez nem számomra fontos, hanem számodra. Számomra rövid időn belül úgyis kiderül, hogy érdemes-e veled foglalkozni vagy sem. Hajlandó vagy-e a tanulásra vagy sem. Hogy tényleg csak a tananyagot kell átismételnünk és javítanunk a tanultakon vagy teljesen előröl kezdeni az egészet.

          Miután elmegy a pincérnő a kinn zuhogó esőt figyelem egy kicsit. Néhány napja még táncoltam benne, most pedig menekülök a zárt helyre előle. Különös az ember, ha talál egy magához hasonló párt. Csak egy kicsit lep meg, hogy Sophie semmit sem kért, de hát, aki képes dönteni a saját jövőjéről és sorsáról, annak egy rendelés nem okozhat problémát.
          - Ne aggódj miatta. Részben tanári kötelességem, hogy segítsek neked. Azért nem vagyok annyira jószívű, mint amilyennek látszódom. Nevezzük inkább kihívásnak, hogy a mostani diákok mit engednek meg a tanárjaikkal szemben, és még valami. Így sokkal könnyebb nekem is felmérni, hogy milyen színvonalon folyt eddig az oktatás.
          Azok alapján, amilyen infók eddig eljutottak hozzám, ha volt is színvonalas oktatás, a tanárok gyakori cserélődése miatt nem maradt meg végig. Talán az elsősök és a másodikosok vannak a legszerencsésebb helyzetben. Náluk nincs vagy csak egy tanár csere volt, ami nem feltétlenül zavaró annyira.
Viszonylag hamar kihozzák a rendelésem, és el is kezdem majszolni a süteményt és mellé a kávét. Nem tesz jót, hogy rövidtávon ez már a második, amit megiszok, de még hosszú nap áll előttem Leonnál, szükségem van erre a szíverősítőre.
          - Mesélnél kicsit a korábbi tanáraidról? Minden információ nem jutott el hozzám, és szeretném tudni, hogy mire számítsak.
          Főleg úgy, hogy nem is jutott el valójában semmilyen információ hozzám. Talán annyi, amit Emily emlegetett, amit olvastam a Prófétában és hasonlók.
          - Óh, és majdnem elfelejtettem valamit. Ugye kérdeztem, hogy megtámadnál-e gyakorlásként, és azt is megbeszéltük, hogy elsősorban a támadó, majd a védekező bűbájokra helyezzük a hangsúlyt. Remélem tisztában vagy vele, hogy ez fordítva is így van. A tudásodnak megfelelően fogok visszatámadni. Már csak ezért is nagy csalódás lenne, ha nyolcadéves létedre harmadikos vagy negyedikes anyagot kellene újraismételnem veled teljesen az elejéről.
          Letörök még egy falatot a sütiből. Nem is gondoltam, hogy ennyire finom lesz, csak találomra választottam ki. Kíváncsian nézek a lányra. Remélem megértette, hogy mire is célzok. Nem tudom milyen tanítási módszerhez van hozzászokva, de úgy érzem, hogy ez most változni fog, talán egy jó időre. De egy évre biztosan.
          Még mindig visszhangoznak a szavak a fejemben. Egy vándor megérzi, mikor és hol kell megállnia, amikor már nem annyira hívogató a szabadság utáni vágy. Talán a tanítás lesz az és a Roxfort, ami megállásra bíztat hosszabb időre. Biztos vagyok benne, hogy nem kell majd egy év ennek az eldöntéséhez, de egy év alatt bőven meglátom majd, hogyan alakulnak a dolgok és annak megfelelően fogok tudni dönteni.

  Úgy gondolom, eddig még elviselte a szótlanságom, de most már ideje lenne visszatérnem a régi énemhez. Bizonyára örülne, ha nem csak ő jártatná a száját.
  - Annyi időm van, amennyire szükséged van. A kérdés az, hogy hajlandó vagy-e több napot vagy hetet is pluszban erre szánni. Ez nem számomra fontos, hanem számodra. Számomra rövid időn belül úgyis kiderül, hogy érdemes-e veled foglalkozni vagy sem. Hajlandó vagy-e a tanulásra vagy sem. Hogy tényleg csak a tananyagot kell átismételnünk és javítanunk a tanultakon vagy teljesen előröl kezdeni az egészet. - elgondolkodom és kisebbfajta örömmel konstatálom, hogy erre muszáj viszonylag hosszan reagálnom. Ezt csak nem hagyhatom szó nélkül.

  Idő. Olyan sok ideje biztosan nincs, amennyi nekem kellene. Képtelenségnek tartom, vagy inkább alábecsülöm saját magam, ami mondjuk igaz. Sosem voltam magammal különösebben megelégedve, pedig a tanulmányi átlagom igazolja, hogy ennek nem így kéne lennie.
  - Igen, persze. Hajlandó vagyok erre, mivel úgy gondolom, hogy van még mit finomítani minden tanult varázsigén illetve eddigi tudásomon. Nem vagyok tökéletes, ahogyan senki más sem, de elköteleztem magam és ez nekem rengeteget jelent. - mondhatni lavinát okozott az az apró tény, hogy letegezett. Kevésbé vagyok frusztrált és ez nagyon is látszik azon, hogy nem bírom abbahagyni a beszédet. - Remélem úgy látja majd, hogy érdemes velem foglalkoznia. Tanulni mindig is szerettem és mindig is fogékony voltam az új dolgokra, információkra, de ez most más. Itt már meglévő tudást szeretném továbbvinni és emiatt sokkal idegesebb vagyok a már megszokottnál. - na hát ilyet is ritkán csinálok. Az egy dolog, hogy van egy viszonylag jó beszélőkém, de ennyire nem szoktam kihasználni.

  Én azért még mindig magázom, hiszen csak arról volt szó, hogy ő tegez. Arról nem, hogy ez oda-vissza alapon történjék.
  Ablak mellett elég jól hangzik az eső kopogása és ahogy én is kinézek az ablakon, nem ér túl nagy meglepetés. Mintha dézsából öntenék és én persze, hogy most nem hoztam esernyőt. Úgy gondoltam, hogy ilyen rövid idő alatt nem zendít rá ennyire, de hát ha csak egy lépést is tesz odakint az ember megfelelő védelem nélkül, úgy néz majd ki, mint egy most kiöntött ürge. Eközben a pincérnő is távozott.

  - Ne aggódj miatta. Részben tanári kötelességem, hogy segítsek neked. Azért nem vagyok annyira jószívű, mint amilyennek látszódom. Nevezzük inkább kihívásnak, hogy a mostani diákok mit engednek meg a tanárjaikkal szemben, és még valami. Így sokkal könnyebb nekem is felmérni, hogy milyen színvonalon folyt eddig az oktatás. - ezek után felmerül bennem egy kérdés amit ugyan hangosan ki nem mondok, de elraktározom. Egy egyszerű tanári kötelesség miatt eljött beszélni velem. Írhatta volna, hogy nem ér rá, esetleg, hogy majd az iskolában megbeszéljük. Viszont eljött és még mindig itt van.

  - Nem annyira jószívű? Akkor mért jött el pusztán tanári kötelezettsége miatt? - hamiskás mosoly jelenik meg arcomon. Mégiscsak kimondom ami annyira foglalkoztat. Mondjuk részben választ kapok a kérdésemre a folytatásból, de nem bánom meg, hogy felhoztam a témát.
  A színvonal szónál kissé elhúzom a szám. Volt talán egy-két év amikor színvonalas oktatást kaptunk. Talán a hárommal már sokat mondanék. Mógus dadogásából alig lehetett érteni valamit, Lockhart egy semmirekellő volt. A mai napig nem értem, mért imádták annyira a lányok. Lupin idején volt rendes tanítás. A negyedév is kész volt, Umbridge-ről meg ne is beszéljünk. Piton tartotta még jól a tantárgyat. A tavalyi évet pedig inkább nem is szeretném emlegetni.

  - Mesélnél kicsit a korábbi tanáraidról? Minden információ nem jutott el hozzám, és szeretném tudni, hogy mire számítsak. - mielőtt elgondolkodnék azon, vajon melyik eddigi tanárt húzzam le a legjobban, inkább visszakérdezek.
  - Mit szeretne tudni pontosan? Nem igazán szeretnék olyat mondani, amivel megsérteném valamelyiküket és untatni sem szeretném olyan információkkal amiket esetleg már hallott. - talán ezzel így elkerülhetők a kisebb-nagyobb félreértések, de ki tudja. Biztosan így is tudnék olyat mondani, amit esetleg magára vesz vagy hasonló.

  - Óh, és majdnem elfelejtettem valamit. Ugye kérdeztem, hogy megtámadnál-e gyakorlásként, és azt is megbeszéltük, hogy elsősorban a támadó, majd a védekező bűbájokra helyezzük a hangsúlyt. Remélem tisztában vagy vele, hogy ez fordítva is így van. A tudásodnak megfelelően fogok visszatámadni. Már csak ezért is nagy csalódás lenne, ha nyolcadéves létedre harmadikos vagy negyedikes anyagot kellene újraismételnem veled teljesen az elejéről. - ó, hogy már megint ez a téma. Egy kissé ideges leszek a hallottak után, de aztán észbe kapok. Most valószínűleg teljesen újfajta oktatást fogunk kapni, mi diákok. Ha ő így tanít, akkor legyen.

  - Igen, ez így teljesen igazságos. Remélem nem okozok túl nagy csalódást. Az ismétlést illetően pedig tényleg nem kell az egész éves anyag csak vannak olyan varázsigék, amiket úgy érzem, nem elég jól használok gyakorlatban. - hogy lehetek ennyire félős ilyen téren, azt nem tudom, mindenesetre még hozzáteszek egy mondatot. - Tudja, elég kevés ilyen téren az önbizalmam. - ezt lehet, nem kellett volna mondanom, de most már nem tudom csak úgy visszaszívni.

  A süteményre nézek. Valahogy elkerülte a figyelmem, hogy a felszolgáló már ki is hozta a rendelését.
  - Megkérdezhetem, hogy mért pont a tanári állás mellett állapodott meg? - ez rendkívül érdekes témának bizonyul, hisz a Próféta azt írta, auror vagy exauror, már nem igazán emlékszem. Persze ki tudja, hogy mikor írnak igazat, azért a tanárokkal kapcsolatban általában hiteles infókat hoznak le. talán csak a néha felfedezhető ilyen cikkek miatt járatom a lapot.

          Nem tudom mi történt pontosan, de az biztos, hogy ez a valami megtörte Sophie szótlanságát. Némán figyelem a gesztusait, közben egyre jobban fogyasztom a süteményem.
          - Sophie, elárulok neked valamit. Az önbizalom hiány nem egyenlő a tudás hiányával. Én annak örülnék a legjobban, ha inkább a második lenne az oka, amiért hozzám kell járnod, mert az önbizalmadon nem tudok segíteni, csak talán rontani, a tudásodon viszont igen.
          És tényleg nem tudom mi volt az, ami megtörte a jeget, de örülök neki. Remélem, így is marad. Ellenben kénytelen leszek majd távozás előtt visszamenni a mosdóba, és egy olyan helyre menni innen, ahonnan haza tudok hoppanálni, mert nincs kedvem megint elázni. Én és a hülye félelmeim, hogy majd meglát egy mugli hoppanálás közben. Nem is értem, hogy honnan ered ez, mert még egyszer sem jártam így, és az Exmemoriam varázsige is egész jól megy.
          - Hollóhátas vagy, igaz? A kérdéseid, a gyanakvásod és a logikád hasonlít valakiére, akit ismerek. Úgy gondolom, majd te is meg fogod ismerni. Hogy miért lennék akkor itt, ha nem jószívűségből? Részben azért, mert szerettelek volna megismerni. Megtörtént, kipipálhatom. Részben azért, mert érdekelnek az előző tanáraid és nyolcadévesként tökéletesen tudsz választ adni nekem erre a kérdésre, tehát ez is pipa. Részben azért, mert nem volt más dolgom, tehát ilyen szempontból sem akadály. És igen, részben tanári kötelezettség miatt, tehát ez is pipa. Akkor most én kérdezek valamit. Mit gondolsz, milyen okom lenne rá, hogy eljöjjek egy ilyen találkozóra?
          Azt hiszem, bőven kimerítettem a kérdésére adható válaszokat, ezért most hallgatom és gyűjtöm az információkat arról, hogy eddig milyen oktatásban részesültek. Nem akarom túlszárnyalni vagy alulmúlni egyiküket sem, csak kíváncsi vagyok, és ezek alapján már tudni is fogom, hogy mennyi mindent kell megtennem majd és hogyan.
          - Megnyugtatlak, nem sokat hallottam a korábbi tanárokról, nem követtem a Roxfort életét nyomon, és a Prófétát sem járatom már egy ideje, tehát onnan sincs információm. Mindent tudni akarok. Mit helyeztek előtérbe, elmélet vagy gyakorlat? Mennyi időt szántak nagyjából egy-egy tananyagra? Kik voltak a tanáraid? Milyen könyveket használtak?
          Azt hiszem, kezdetnek ennyi elég is lesz. A többi úgyis jön majd magától. Egyébként nem tudom mitől fél. Nem fogok megítélni és elítélni senkit sem az oktatási stílusa miatt. Biztos vagyok benne, hogy majd lesz olyan diák, akinek nem fog tetszeni az enyém. Ez hozzá tartozik egy tanár életéhez, és ha valaki nem tudja elfogadni, az nem tanárnak való. Majd ne felejtsem el, emlékeztetni erre a gondolatra magamat, mert most még könnyen beszélek, de mi lesz egy vagy két hónap múlva, mikor már nagyon benne leszünk a tanévben?
          - Ahogy korábban is megmondtam az önbizalmadon akár ronthatunk is, de a tudásod biztos javulni fog. Az egész attól függ, hogy majd hogyan éled meg a helyzetet és a gyakorlást. Csalódást egyelőre nem fogsz okozni, hogy a későbbiekben mi lesz, azt majd az idő dönti el. Egyébként, mi az, ami miatt mindenképpen auror szeretnél lenni? Nem olyan jó és könnyű, mint amilyennek tűnik. Felkészülni a felvételire csak egy dolog, de benn maradni az sokkal nehezebb feladat.
          Nem akarom elijeszteni, mindenki másként éli meg a kiképzést, de való igaz, hogy sokkal keményebb szakma, mint azt sokan elképzelik. Láttam, hogy valaki sírva kérte át magát egy másik szakra a főiskolán, mert nem bírta, és olyat is láttam, hogy a kiképzést ugyan kibírta, de a háború vagy egy komolyabb összecsapást már nem tudott feldolgozni így korán kellett nyugdíjazni. Már ha lehet ilyet mondani egy aurorra.
          - Voltam sok minden életem során, auror az például nem, csak kitanultam a szakmát. Egyszer tanítottam is, és megtetszett. Eleinte meg se fordult a fejemben, hogy a Roxfortban fogok tanítani, de aztán látva a hirdetést, adtam magamnak egy esélyt. Mindig van B tervem, de ezúttal nem volt rá szükségem. Azt hiszem, ahogy az egész mágustársadalomnak, úgy nekem is ez egy újrakezdés, és meg akarom ragadni a lehetőséget. Ott akarok lenni, mikor egy új kor kezdődik, és a Roxfort erre a legjobb hely.
          Mennyi ostobaságot össze tudok hordani, ha szentimentális leszek. Még akkor is, ha részben igaz, amit mondtam. A jövő kiszámíthatatlan, nem tudjuk, mit hoz és ennek ellenkezőjét senki sem hiteti el velem. Senki!

  Fogalmam sincs, hogy megleptem e, avagy sem, de őszintén szólva most nem is igazán érdekel; olyan jól esik a beszéd, és azon sem kell gondolkodnom, hogy mit mondok, mert csak úgy jön - mondjuk, lehet, hogy a világ legnagyobb hülyesége folyik a számból, de ez már teljesen lényegtelen számomra.
  - Sophie, elárulok neked valamit. Az önbizalom hiány nem egyenlő a tudás hiányával. Én annak örülnék a legjobban, ha inkább a második lenne az oka, amiért hozzám kell járnod, mert az önbizalmadon nem tudok segíteni, csak talán rontani, a tudásodon viszont igen. - mondja. Nagy valószínűséggel tényleg csupa baromságot beszélek, mint mindig.
  - Tudom, az önbizalmammal nincs akkora bajom, mint a tudásommal - legalábbis szerintem. Tanulás terén maximalista vagyok, sosem elégszem meg magammal, de ezt nagy valószínűséggel ön is észre fogja majd venni. - Nézem egy kicsit, ahogy eszik. Leszokhatnék erről a perverz szokásomról, de különösebben nem érdekel, hogy esetlegesen valamilyen negatív jelzővel illetnek emiatt akár szóban, akár gondolatban.

  Az ablakon lévő vízcseppek versenyét nézem inkább, nehogy azt higgye, hogy éhes vagyok vagy valami hasonló. Az ide-oda futó cseppek gondtalan játékát nézve fel sem tűnik, hogy az eső fokozódik és az utca képe egyetlen homályos ködfolttá lett a párás ablaküvegen át nézve.
  - Hollóhátas vagy, igaz?  - hangja hallatán fejemet hirtelen felé fordítom és aprót bólintok és várom a folytatást, ugyanis hanglejtéséből nem az jött le, hogy ezzel abbahagyja a beszédet. - A kérdéseid, a gyanakvásod és a logikád hasonlít valakiére, akit ismerek. Úgy gondolom, majd te is meg fogod ismerni.  - Nocsak. Ugyan kiére? Erre még vissza fogok térni. - Hogy miért lennék akkor itt, ha nem jószívűségből? Részben azért, mert szerettelek volna megismerni. Megtörtént, kipipálhatom. Részben azért, mert érdekelnek az előző tanáraid és nyolcadévesként tökéletesen tudsz választ adni nekem erre a kérdésre, tehát ez is pipa. Részben azért, mert nem volt más dolgom, tehát ilyen szempontból sem akadály. És igen, részben tanári kötelezettség miatt, tehát ez is pipa. Akkor most én kérdezek valamit. Mit gondolsz, milyen okom lenne rá, hogy eljöjjek egy ilyen találkozóra?

  Furcsa, rendkívül furcsa válaszokat kapok kérdésemre.
  - Szóval részben egy új ismeretség reménye vonzotta ide, amit most már „kipipálhat”. - most megsértődnék, hogy ez csak egy újabb pipa miatt történik, hogy itt vagyunk mindketten, de nem. Nem fogok e miatt dühöngve itt hagyni csapot-papot. - Ezen kívül információszerzés érdekében ül itt. Egyébként honnan tudta a levelemből, hogy nyolcadéves vagyok? Elvégre nem említettem, és ha jól emlékszem, ittlétünk ideje alatt tippelte meg az osztályt. - folytatom nem túl komoly hangon, hogy érezze, ezzel nem megsérteni akarom, csak furcsállom a választ. - Milyen oka? Nos, én arra tippeltem volna először, hogy már az első naptól kezdve legyen olyan diák, akit ismer, vagy már találkozott vele, azonban első gondolatom az volt, hogy a jó szíve miatt jött.  - mosolyodom el beszéd közben.

  Úgy döntöttem, inkább mégsem mondok szándékosan semmi olyat, amivel megsérteném előző tanáraimat. Nincs is rá igazán szükség, hisz kérdésével kissé szűkebbre veszi válaszadási lehetőségeimet.
  - Megnyugtatlak, nem sokat hallottam a korábbi tanárokról, nem követtem a Roxfort életét nyomon, és a Prófétát sem járatom már egy ideje, tehát onnan sincs információm. Mindent tudni akarok. Mit helyeztek előtérbe, elmélet vagy gyakorlat? Mennyi időt szántak nagyjából egy-egy tananyagra? Kik voltak a tanáraid? Milyen könyveket használtak? - ezekre a kérdésekre persze igyekszem a legkielégítőbb válaszokat adni. Majd meglátjuk, mennyire sikerül.

  - Akkor én mindent elmondok, amiről úgy gondolom, hogy érdemes tudnia. Ugyebár általánosságban nem tudnám elmondani, hogy ki, mit és hogy csinált, ezért inkább elmondom időrendi sorrendben, hogy oktattak. Első évben nem emelkedett ki külön az elmélet vagy a gyakorlat, ugyanakkor a tanár annyira dadogott, hogy nem mindent tudott rendesen elmagyarázni. - mondom, majd kis szünetet tartok és egy kicsit nagyobb levegőt veszek, mint egyébként szoktam. - Ebben az évben Quentin Reskesh könyvét, A sötét erők. Önvédelmi kalauz-t használtuk, de másodévben minden változott, és megkaptuk Gilderoy Lockhartot, az összes könyvével együtt. Ő inkább csak magát fényezte az órákon, egyébként semmit sem tudott. Lupin professzor a gyakorlatot részesítette előnyben; ő Arsenius Jigger, A sötét varázslatok kivédése című könyvét használta. Az ál-Mordonnál visszajött az Önvédelmi kalauz Reskesh-től és ő is inkább keverte az elméleti és gyakorlati oktatást. - Még egyszer veszek egy nagy levegőt, és mellé megiszom az utolsó pár korty italt, ami a csészémben van.

  - Elnézést, hogy ennyit beszélek a hosszas hallgatás után, de úgy gondolom, ezek fontos információk. - szabadkozom, majd tovább mondom. Ötödév, de utáltam azt az időszakot, pedig alapvetően szeretek olvasni, de Umbrige egy kissé megutáltatta velem akkor az SVK-t és persze saját magát is, de azt nem bánom annyira. - Ötödévben csak olvastuk Wilbert Fushelt, ennyiből állt az egész év, azonban hatodévben viszont Piton professzor rendkívül jó órákat tartott. Érdekesek voltak és a gyakorlat-elmélet közti egyensúly is megvolt. Ezzel ellentétben, hetedévben szinte csak elméletet tanultunk, illetve még ott volt a főbenjáró-átkok gyakorlása. A tankönyvet pedig egyszerűen fájó volt olvasni, mert hát ki olvasná szívesen a Fekete mágia felvirágzása és bukása című könyvet a jó oldal képviselői közül? - fejezem be a nem kimondottan rövid ismertetésemet az eddigi évekről, de még hozzáteszek valamit. - Nagyvonalakban ezt érdemes tudnia.

  - Ahogy korábban is megmondtam az önbizalmadon akár ronthatunk is, de a tudásod biztos javulni fog. Az egész attól függ, hogy majd hogyan éled meg a helyzetet és a gyakorlást. Csalódást egyelőre nem fogsz okozni, hogy a későbbiekben mi lesz, azt majd az idő dönti el. Egyébként, mi az, ami miatt mindenképpen auror szeretnél lenni? Nem olyan jó és könnyű, mint amilyennek tűnik. Felkészülni a felvételire csak egy dolog, de benn maradni az sokkal nehezebb feladat. - Nagyon remélem, hogy igaza van és az önbizalmam nem csökken, mert a mostani mértéke tökéletesen megfelel, és mivel már én is szót ejtettem az önbizalmamról, erre csak bólintok egyet - persze nem fog visszatérni ennek hatására a keveset beszélő, bólogatós állapot.

  - Kisgyerekkorom óta auror szeretnék lenni, azonban miértjét a mai napig nem tudom biztosan. Talán az ellenszegülést mondanám, mert szüleim mindig is politikusnak, meg hasonlóknak szánták a gyerekeiket. Ugyanakkor az is lehet, hogy a munkában rejlő veszélyek miatt. - Rengetegszer gondolkodtam ezen, de sosem tudtam megfejteni, hogy mégis mi az oka, hogy ezt a pályát szemeltem ki, de megtörtént. - Igen, gondoltam, hogy a bent maradás a keményebbik dió, de én ezt tudva sem változtatok a célomon.

  Aki eddig megpróbált lebeszélni, senkinek sem sikerült és nagy valószínűséggel ez a továbbiakban is így lesz, elvégre nem sokkal a RAVASZ előtt állok, nem most fogok meghátrálni.
  - Voltam sok minden életem során, auror az például nem, csak kitanultam a szakmát. - ez felettébb érdekes, mert aki ezt tanulja, nem azért teszi, hogy aztán mással foglalkozzon, de ez nyilván függ attól, hogy az adott ember miért is tanulja azt, amit. Például, ha kényszerből, akkor teljesen érthető, hogy nem tevékenykedik olyan téren. - Egyszer tanítottam is, és megtetszett. Eleinte meg se fordult a fejemben, hogy a Roxfortban fogok tanítani, de aztán látva a hirdetést, adtam magamnak egy esélyt. Mindig van B tervem, de ezúttal nem volt rá szükségem. Azt hiszem, ahogy az egész mágustársadalomnak, úgy nekem is ez egy újrakezdés, és meg akarom ragadni a lehetőséget. Ott akarok lenni, mikor egy új kor kezdődik, és a Roxfort erre a legjobb hely.

  Értem, mit akar ezzel, de nem szeretnék nagyon sokat visszakérdezni vagy minden mondatot kommentálni, ezért csak egy igazán érdeklő dolgot jegyzek meg jobban, mint a többit.
  - Ha szabad megkérdeznem, itt mi volt a B terve?

          Félreteszem a süteményes tányért, és megiszom a maradék kávémat. Ennyi elég is volt mára, bár még közel sincs vége, de nem hiszem, hogy lesz a nap hátralévő részében valamit is a számhoz emelni tollon, a kávén, a teán vagy attól függ, mivel kínál meg Leon.
          Oké, azt hiszem, hogy kicsit elszámoltam magam az őszinteséggel kapcsolatban, így utólag visszagondolva talán változtathattam volna a megfogalmazáson néhány dologban, de most már mindegy.
          - Nem a leveledből tudtam, hogy nyolcadéves vagy, és egyébként is csak tippeltem. A nyár elején az egyik évfolyamtársad ugyanezzel a problémával fordult felém, és egyébként is, úgy gondolom, hogy ötödév felett kell saccolnom ehhez a kéréshez valakit, mert a többiek még nem ütköztek ekkora akadályokba. De a heted és nyolcadéveseken, esetleg a hatodéveseken kívül nem hiszem, hogy külön felkeresnének a korrepetálás miatt. De javíts ki, ha tévednék.
          Figyelmesen hallgatom a részletezéseket a tanárokról. Pont azokat az információkat adja meg nekem, amikre kíváncsi voltam. Illetve majdnem azokat, de ezekre már tudok építeni, aminek nagyon örülök. Közben a pincérnő elviszi a tányéromat és a csészémet. Intek, hogy nem kérek mást, majd távozik is.
Néha az az érzésem, hogy a diákok fel sem fogják, hogy mivel jár az, ha valaki aurornak készül. Igen, szép szakma, ami dicsőséggel kecsegtető, de mellette veszélyes, és nem mindenki bírja már a kiképzést, nem hogy az utána lévő időket.
          - Nem akarlak se lebeszélni róla, se rá, de az auror szakma nem éppen megfelelő, ha dacolni akarsz a szüleid ellen. Nyílván ez a legkecsegtetőbb, és ez a leginkább ellentmondó a politikusi pályának, de akkor sem a tökéletes választás. Nem tudom, a szüleid milyen politikával foglalkoznak, de el tudod képzelni, hogy aurorként engedelmeskedj nekik? Az aurorok ilyen téren nagyon is ki vannak szolgáltatva másoknak, mert ha vigyázni kell valakire, akkor a parancsnak nem szegülhetsz ellent.
          Azt hiszem, kicsit kacifántosan fogalmaztam, de a lényeg, amire rá akarom vezetni, még így is érthető. Ha auror lesz, és a parancsnoka kiadja feladatnak neki, akkor a saját szüleire kell majd vigyáznia, akkor pedig kötelező lesz az utasításaikat követni, mert parancsot nem szeghet meg semmilyen formában. Mondjuk, én pont az ellentétes változata vagyok ennek. Apám miatt elvégeztem a szakmát, de tiltakozásként sohasem dolgoztam benne. Hivatalosan. Nem hivatalosan, nos, az egy másik kérdés. Egy kicsit elkalandozok, és ebből a kérdése rángat vissza.
          - A B tervem? Elég sok helyen dolgoztam életem során, azt hiszem, visszamentem volna az egyik szállodába, ahol korábban is voltam szakács. A varázsvilág szereti a különlegességeket, és az, amit nyújtani tudok a muglik között töltött éveim után, eléggé különlegessé tesz. Már, ami a gasztronómiát illeti.
          Az sem utolsó szempont, hogy onnan már a háború előtt is kaptam ajánlatot, sőt, úgy jöttem el, hogy akármikor akarok, vissza tudok menni. Igaz, nem csak a gasztronómia miatt. A tulajdonos bevallása szerint eléggé bevonzottam a vendégeket, de nem hiszem, hogy tényleg így lett volna.
          - Nekem ideje indulnom. Köszönöm ezt a beszélgetést, és örülök, hogy megismertelek. Ha szükséged lenne még valamire, akkor keress fel nyugodtan.
          Felállok a helyemről, felhúzom a kabátom, majd elindulok kifelé. Esernyőm továbbra sincs, de majd Leonnál megszárítkozom, miután jól összevizeztem a perzsa vagy milyen szőnyegét, amire annyira érzékeny.

  Eltűnődve nézem az immáron üres süteményes tányért, de furcsa, már egy ideje itt eszik előttem, és még mindig nem vagyok éhes, pedig alapvetően szeretek enni - persze csak mértékkel. Otthon bezzeg az lesz az első, hogy sütök - mondjuk nem csak magamnak, mert Brian is itthon van. Vele azért sokkal jobb sütni is, mert mindig, de tényleg mindig elhülyéskedjük az egészet. Hogy ez így eszembe jutott, akaratom ellenére is elmosolyodok, talán egy kicsit jobban is, mint illik, de remélhetőleg nem zavarja. Biztosan ráfogja arra, hogy valami elmebajom van, sokan tesznek így, már meg sem lepődnék.
  - Nem a leveledből tudtam, hogy nyolcadéves vagy, és egyébként is csak tippeltem. A nyár elején az egyik évfolyamtársad ugyanezzel a problémával fordult felém, és egyébként is, úgy gondolom, hogy ötödév felett kell saccolnom ehhez a kéréshez valakit, mert a többiek még nem ütköztek ekkora akadályokba. De a heted és nyolcadéveseken, esetleg a hatodéveseken kívül nem hiszem, hogy külön felkeresnének a korrepetálás miatt. De javíts ki, ha tévednék. - Próbálok figyelni rá, de sajnos a mellettem lévő ablaküvegre csapódó hűvös esőcseppek minduntalan elvonják a figyelmemet. Pedig én tényleg igyekszem.

  Komolyan elgondolkodtat, hogy vajon ki kereshette fel, mert fogalmam sincs, hogy Dracon és a két talpnyalóján, Emilyn és Parkinsonon kívül ki jön vissza. Persze könnyen lehet, hogy egyikőjük kereste fel. Emily pedig tényleg nem kizárt ilyen téren. Az egy dolog, hogy nem beszélgetek olyan sokat az iskolatársaimmal, de azért tudok egyet s mást, ami nem mindig rossz.
  - Ha szabad megkérdeznem, ki kereste meg nyár elején? - kérdezem, mert nem tudok nem ezen agyalni. - Oh, és nem, nem javítom ki. - vetem még oda egy kisebb mosollyal, mint az előbbi.

  A beszámoló közben, ahogy néha-néha felnéztem rá, kicsit megnyugodtam, hogy még mindig figyel. Érdekesen nem igazán tudok előadni úgy nagyjából semmit. Egyszer, mikor így felnézek, kicsit megdöbbenve konstatálom, hogy eltűnt a tányérja. Jó, persze gondolhattam volna, hogy elviszik, és nem hagyják, hogy a vendég a mocsokban könyököljön, de akkor is furcsa, hogy nem vettem észre.

  - Nem akarlak se lebeszélni róla, se rá, de az auror szakma nem éppen megfelelő, ha dacolni akarsz a szüleid ellen. Nyilván ez a legkecsegtetőbb, és ez a leginkább ellentmondó a politikusi pályának, de akkor sem a tökéletes választás. Nem tudom, a szüleid milyen politikával foglalkoznak, de el tudod képzelni, hogy aurorként engedelmeskedj nekik? Az aurorok ilyen téren nagyon is ki vannak szolgáltatva másoknak, mert ha vigyázni kell valakire, akkor a parancsnak nem szegülhetsz ellent. - Kicsit elgondolkozok a hallottakon, és igen, belátom, hogy nem ez a legjobb módja, de hát na. Én valamiért ezt szeretném, és nem fogok változtatni a célomon. Merlinre, valakinek nincs is ilyen téren semmilyen terve.

  - Ha akarna, sem tudna. Ne értsen félre, de én ezt tényleg teljesen komolyan gondolom. - ezzel véletlen sem azt akarom mondani, hogy nincs a birtokában olyan információ, amivel le tudna.- Nem politikusok. Feltalálók, de mivel nem mennek vele semmire, azt akarják, hogy legalább két gyerekük vigye valamire úgy, hogy nem valami veszélyes szakmát választ. - mondom, majd megrázom a fejem első mondatom után. Nem, ők a világért sem akartak politikusok lenni, szóval nem is igazán értem, hogy miért akarják ennyire ránk erőltetni. - A bátyám sem szeretne politikai pályára lépni, így most én vagyok a célpont. Azonban... - kicsit lehajtom a fejem. Nem biztos, hogy ezt el kellene mondanom, így inkább máshogy folytatom, de mivel hazudni sosem tudtam igazán, biztosan nem hiszi el.  - Azonban nem ez a legjobb téma, szóval... - ismételten elakadok, de mostmár nem folytatom.

  Úgy érzem, ha még egy szót szólok ebben a témában, teljesen összeroppanok. Nem szeretném, hogy bőgni lásson. Egyből azzal jönne, hogy az aurorképzés során ennél sokkal erősebbnek kell lenni, meg hasonlók. És ez azért is fáj annyira, mert tudom, hogy igaza lenne.

  Látom, hogy egy kicsit eltűnt egy másik világban, ezért a kérdésemet egy kicsit meg is bánom, hogy feltettem. Biztosan egy nagyon érdekes küldetésen volt, vagy tudom is én. Szinte érzem, hogy belerondítottam egy kellemes emlékképbe, ezért ismét lehajtom a fejem, s mintegy reflexmozdulatként nyúlok a táskám cipzárjához, hogy azt birizgálva hallgassam válaszát.
  - A B tervem? Elég sok helyen dolgoztam életem során, azt hiszem, visszamentem volna az egyik szállodába, ahol korábban is voltam szakács. A varázsvilág szereti a különlegességeket, és az, amit nyújtani tudok a muglik között töltött éveim után, eléggé különlegessé tesz. Már, ami a gasztronómiát illeti.

  Válaszát hallva még mindig a cipzárom birizgálása közben kicsit rágódom a szavain, és most én repülök el egy másik világba. Egy régi emlékkép úszik szemeim elé, ahogy a családdal együtt, amikor még nagyjából kilenc-tízéves lehettem, egy étteremben ültünk. Gyönyörű volt, és persze drága. A falakon a lehető legszebb színű festék virított. Napsárga székek voltak a fehér terítős asztalok köré helyezve, és ezt a képet csak egy dolog torzította el. Anya és apa szigorú tekintete, amit mindketten Brianre szegeztek. Na igen, így próbálják rávenni, hogy menjen a mit tudom én, hogy milyen szakra. Egy kislány kuksol az asztal egyik kicsit távolabbi pontján, és egy számára ismeretlen ételből falatozgat kissé félénken.
  Az emlékkép elszáll. Lassan homályosul el, de tudom, hogy miért jutott eszembe. Az étterem és a különleges szó minden alkalommal ezt juttatja eszembe, de igyekszem elhessegetni a keserű arckifejezésemet.

  - Nekem ideje indulnom. Köszönöm ezt a beszélgetést, és örülök, hogy megismertelek. Ha szükséged lenne még valamire, akkor keress fel nyugodtan. - ahogy ezt meghallom, valamilyen fogalmam sincs, hogy milyen ösztön miatt az esőcseppek ostromolta ablak felé kaptam a fejem, majd mikor nem láttam semmit, letöröltem egy kicsit az üveget ruhám ujjával. Sejtésem beigazolódott. A vihar csak fokozódott.
  - Ne menjen még. - állok fel én is egy kicsit gyorsabban is, mint kellene. - Mikor jött, lehet, hogy nem ázott meg annyira, de én esernyőt még most sem látok önnél, és az odakinti időjárás százszor rosszabb, mint akkor. - nem igazán érdekel, hogy egy leendő tanáromnak szinte megtiltottam, hogy elmenjen. Azt gondol, amit akar, de hogy azon az ajtón nagyon nem ajánlatos a kimenetel, az szent.

          Azt hiszem, ha most órám lenne, akkor idegesen nézegetném, mondjuk kétpercenként. Nem azért mert annyira sietek, és nem érnék még rá egy kicsit, csak nem szeretnék ma is sokáig kimaradni. A zuhogó eső sem éppen az, ami nagyon zavarna vagy maradásra bírna, de ha megbeszéltünk már mindent, akkor uzsgyi neki.
          - Nem pont megkeresett, hanem egymásba botlottunk az Abszol úton. Ms. Dean szemfüles volt, és meglátta mikor önszorgalomból megveszem a most kapható sötét varázslatok kivédése tankönyveket, amolyan előzetes felmérés miatt. Sokat beszélgettünk, de az iskolát csak felszínesen érintettük.
          Azonban ennyi is elég volt, hogy nagyjából kialakuljon bennem egy kép arról, hogy mi történhetett az elmúlt időszakban. És ha hozzáveszem ehhez azokat, amiket most Sophie mondott, akkor szinte meg van a teljes kép. Csak szinte, mivel nem mindenki egyforma, így nem mindenki egyformán éli meg a dolgokat. Az viszont, hogy egy hollóhátas segítséget kér, sok mindent elmond a helyzetről.
          - Ne haragudj, nem akartam olyan témát érinteni, ami esetleg kellemetlen lehet.
          Tudnék én is mesélni neki a szülőkről és testvérekről, de ez a téma igazán nem tartozik rá, és még Minervának sem meséltem róluk, akit sokkal közelebb érzek magamhoz bárkinél, annak ellenére, hogy mugli. Mondjuk aurornak lenni nem feltétlenül jelent egyet a veszéllyel. Talán azok, akik most kerülnek be az akadémiára, nekik már nem kell a halállal szembenézni egy-egy küldetés alkalmával.
          Felállok az asztaltól, nem igazán vagyok benne biztos, hogy hallotta a búcsúzásomat, de elindulok az ajtó felé. Már nyúlok a kilincs felé, mikor meghallom a hangját. Elkerülve, hogy továbbra is minket nézzenek a kávézóban, visszamegyek hozzá.
          - Minek nézel, cukorból készült babának? Ez csak eső. Nem savas, nem lúgos, nem fogja lemarni rólam a bőrt – sem a sajátom, sem a kabátom.
          Veszek egy mély levegőt, mert kicsit jobban felidegesítettem magam ezen, mint kellett volna, és sajnos ez a hangerőmön is meghallatszódott. Visszaülök, és egyenesen a szemébe nézek.
          - Ne haragudj, de megtudhatnám, hogy miért féltesz annyira attól, hogy elázok? Idefelé is ez történt, és még mindig itt vagyok.
          Még mindig érzem a rám szegeződő tekinteteket, de már nem annyit, mint mikor az ajtóban álltam. A kávé ráadásul nagyon is kezd hatni, muszáj mennem valahova, vagy valami észjátékot játszani, különben megőrülök. Várok még egy kicsit, majd mikor nem érkezik válasz, újra felállok.
          - Nekem most már tényleg mennem kell. Akkor találkozunk az iskolában, Sophie. Örülök, hogy megismerhettelek.
          Elindulok az asztaltól az ajtó felé. Kinn még alig lépek egy lépést, és már bőrig ázok, viszont a legközelebbi sikátorban hoppanálok, majd úti célomnál még azelőtt megszárítom magam, hogy belépnék az épületbe.



Köszönöm a játékot.  :)