Roxfort RPG

Múlt => Roxmorts => A témát indította: Serpenrosa Hellsing - 2008. 04. 11. - 14:37:27



Cím: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Serpenrosa Hellsing - 2008. 04. 11. - 14:37:27
Egy kávéház, melyet a szerelmespárok látogatnak előszeretettel. Be kell vallani, hogy a dekoráció más idetévedők szemében egyenesen ízléstelenül hathat. Kétszemélyes asztalok találhatóak itt. Ezek mellett lehet helyet foglalni.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Ralph Wultson - 2009. 07. 19. - 19:46:10
Miss Kenneth

Június. Napsütés. Szememet zavarta a fény, ám lustaságomból adódóan nem hoztam magammal napszemüveget. Már csak azért sem, mert ha még meg is leltem volna valahol a 'kacatjaim' feliratú költözõdobozom alján, akkor sem illett volna a kicsit hanyagoltabb öltözékemhez. Túl régimódi, túl szeleburdi, túl nem Én. Még valamikor diákkoromban vettem magamnak, mert akkoriban divat volt, s valamivel ki akartunk tûnni a srácokkal. Igen, nekünk napszemüvegünk is van, s mi ettõl jobbak vagyunk.
Mindenesetre a jó Idõjárásanyó megszánt, s pár kellemes báránykát engedett szabadjára az égen, melyek árnyékkal kedveskedtek nekem. Hangulatom lassan kezdett standarddá válni, s tán a velem szembejövõ szimpatikus lányka is észrevehette a megbújó mosolyom, melyet viszonzásul egy pírral jutalmazott. Karjában csüngõ barátnõje csak hatalmas, fekete szemeit meresztette rám, s ahogy elhaladtam mellettük, feléje is küldtem egy mosolyt, mire összesutyorodva megálltak. csak egy röpke pillanatot szántam arra, hogy pár lépést megtéve visszasandítsak a lányokra, akik mintha ezt várták volna. Legalább megjutalmaztam õket egy kellemes emlékkel, elvégre... Én csakis kellemes emlék lehetek egy hölgy számára.

Madam Puffidot Kávézója az utca egyik legészrevehetõbb helye volt. A vörös muskátlik, a rózsaszínre mázolt fal, a napernyõk és a kis, kétszemélyes körasztalkák mindenkinek vonzották a szemét. Khm... Majdnem mindenkinek. A levegõbe szippantva az ember érezhette a szerelem szagát, de ha ezt nem is tette meg, csak annyi dolga volt, hogy észrevegye a kisebbfajta tömeget, ami megpróbálta bepréselni magát az ajtón, hogy benti helyet foglalhasson magának. Ajkak érintkeztek, kezek fonódtak egymásba, s ezernyi apró érintés talált viszonzásra percek alatt, mely egy kívülállónak gyomorfogást vagy hiányt okozhatott.
Nagyon jól tudom, milyen, ha egy magányos ember téved erre az álomfelhõs helyre. Sajnos az emberek nem olyanok, mint a parkolóhelyek, hogy akár egy évre elõre lefoglalhatod õket, s tudod, hogy nem mászik el, nem kiabál vissza, nincsenek igényei, és a legfontosabb: nem foglalja el senki, ha egy hétig feléje sem nézel.
A helyet keresõ fiatalok mellett beoldalazva merültem a rózsaszín bigyók világába. Igyekeztem semmire sem nézni, s egyenesen a pulthoz sétálni anélkül, hogy megszólnék valakit, szánalmasan néznék rá vagy kinevetném béna hódító szövege miatt. Vetettem egy pillantást a hajamra és nyakkendõmre a pult mögötti, faragott keretes tükörben, majd amilyen kedvesen csak lehet, rendeltem két meleg teát és két vegyes gyümölcsös muffint. Az idõ olyan lassan mászott, hogy egy hadseregnyi pockot tudtam volna kivégezni, mialatt kihozzák a teát. A muffinról kezeskedtek, hogy kihozzák az asztalomhoz, így fejbiccentéssel jeleztem, minden tiszteletem az övék.
Szó se róla, a tiszteletem nagyon gyorsan újratermeli magát, s most úgyis nagyon kevéske volt a tartályban, nem nagy kár, hogy itt elpazaroltam a kelleténél kicsit többet is.

Az egyik kerek kis asztalnál az ernyõk alatt megpihentettem hátsó felem, s a székben hátradõlve élveztem az utcán átkavargó lágy szellõt. Londonban nincs ilyen, ott az autók zaja eléggé rontja a látványt és érzést, de itt... Itt újra gyerek lehetek. Mosolyoghatok a szerencsétlenül járt félnótásokon, akik megnõtt lófogakkal rohannak elõ a bokorból, majd szaladnak tova a kastély felé, s büszke, örömteljes mosollyal nyugtázhatom a kicsit késõbb elõmászó hármas/négyes csoport hahotázását. Milyen szép is volt Roxfortba járni. Egymás oldalát furni azért, mert más házba került vagy épp azért mert nem találja azt, akit meg akarnak átkozni. De Roxfort megváltozott. Amióta Potter betette a lábát az iskolába, csak bajok vannak, s nem is kevés! Az újságok mondanak mindent, egymásnak ellentétes tényeket közölnek s kétségek közé terelik az egyszerû varázslókat, akiknek hót fogalmuk sincs arról, mi folyik az iskolán belül.

Teámat kevergetve figyeltem, amint egy mardekáros suhanc vonul végig görnyedt háttal az utca túlsó felén mindent megtéve, hogy a lehetõ legtávolabb kerüljön Madam Puffidot Kávézójától. Oh, az ott micsoda? Tán nem? De igen, az ott egy fekete felleg, ami követi, s elsötétíti szemeit. Majd kinövi. Vagy nem.
Tényleg, még el sem újságoltam, miért vagyok itt, bár már sejthetõ volt, hogy a másik csésze tea nem az enyém. Találkozóm lesz egy kedves hölgyeménnyel, akivel még év elején ismerkedtem meg az Abszol úton. Olvasnivaló után kutattam a boltban, s természetesen mi mást szúrhattam volna ki, mint egy toronymagas pakolmány legtetejét, A Mandragóra énekel vagy sikít? c. vitakönyvet, melyet nem rég adtak ki. Gyógynövények iránt érdeklõdõ énem képtelen volt tett nélkül hagyni szemem fölfedezését, s megszerzés közben bizony igen szerencsétlen módon összeomlattam az egész oszlopot, nem csak jómagamat, hanem egy lánykát is alátemetve. A csetlés botlás eredményeként mutatkoztam be, s bénázásomat megpróbálva ellensúlyozni elhívtam egy forró kakaóra a legközelebbi teázónál. A beszélgetés, meglepetésemre igen kellemesen telt, s úgy véltem, tökéletes lehetõség arra, hogy belsõ információkhoz jussak. A kapcsolat létrejöttéhez már csak a másik fél hiányzik.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: B. Lizandra Kenneth - 2009. 07. 19. - 21:07:15
Ralph

A roxmorti fő utcán sétálgatok, élvezve a meleget. Kivételesen egyedül jöttem le a falucskába. Egy találkozóra mentem, egy bizonyos Raplh Wultson nevű férfi egyénnel. Az Abszol úton "futottunk össze". Pontosabban rám borított egy nagy kupac könyvet, utána jó pár óráig fájt még a fejem. De nem izgatott annyira, mivel kellemesen elbeszélgettünk. Kárpótlásul elhívott egy teára a Madam Puffidot kávézójába.
A hajam kibontva úszott magam után. Egy kis lenge tűzpiros ruha volt rajtam. "V" alakú mély, dekoltázsú, fehér pöttyű ruhácska volt. A ruhadarabom nem utcalányos volt, hanem nőiesen kivágott. Szerettem ezt a ruhát, sokszor felveszem, amikor csak lehetőségem nyílik rá.

A kávézó elé érkeztem, egy gyengéd mozdulattal belököm az ajtót, és máris megcsap a finom teaillat. Itt se volt sokkal hűvösebb, mint kint, de egy csöppet kellemesebb volt. Nem nagyon szerettem ezt a helyet. Túl cicomás és rózsaszínű volt nekem. De nem gond, nem veszem figyelembe, inkább a tekintetemmel kerestem ismerősömet. Nem kellett sok idő, míg ráleltem a bárpultnál.
Háttal ült nekem. Nem volt mellette üres hely, de azért odamentem és megkoccintottam kétszer a vállát. Mosolyogva vártam, hogy megforduljon és a szemébe nézhessek. Ekkor a bal oldalán szabaddá vált egy hely, így gyors lehuppantam melléje.
Mint a legutóbbi találkozásunkkor, most is végigmértem, és ugyan úgy megállapítottam, hogy nem egy rossz pasi. Sőt, kifejezetten jó. Még ruhán keresztül is észrevehető, hogy izmos alkat, talán még edz is.
- Szia!- tegeztem, hisz csak húsz éves volt. Három év van köztünk. Tehát azért tegezzem nem? De- Hogy vagy?- kérdeztem kedvesen, mosolygósan.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Ralph Wultson - 2009. 07. 19. - 23:31:57
Miss Kenneth

Társalgópartnerem hamarabb érkezett, mint vártam. Terveim szerint nekem már jó rég túl kéne lennem a muffinon, ugyanis nem szép látvány egy férfi evés közben. Egy nõ elegáns, kecses és elbûvölõ, bármily módon is eszik, de egy férfi... Gyorsan magamba préseltem az utolsó falatot, s igaz, még maradt egy csipetnyi a tányéron, mégis eltóoltam magamtól, hogy mihamarabb eltûnjön a pultról, magával vonszolva illatát és emlékét.
Megböktek. Kétszer is. Ki az? Szemem sarka volt az elsõ, aki részesülhetett eme csodás látványban, ami elém tárult. Miss Kenneth kisasszony, akit vártam, úgy sugárzott, hogy meg sem merem nézni a kirakatott, ahova a ragadós szemek tapadtak. Sokan követhették, elvégre nem egy általános jelenség egy csodás nõ, amint végigvonul Roxmorts fõutcáján teljesen egyedül.

 - Áh, Barbara - öntöttem szavakba boldogságomat, s akaratlanul is végigrepült rajta tekintetem. A piros felsõ csak úgy csaloggatta érzékeimet, de elmém hatalmas táblát tûzött az út elébe, elvégre iskolás lányka, akire nem illik egy olyan tuskónak, mint én, rámozdulnia. Minden érzésemet elgátolva csupán egy kedves mosolyt küldtem feléje, s a bárpult székét megcsavarva szembe fordultam. Karomat a pultra fektetve közelítettem a másik muffin felé, s apró nyilacskát formálva mutatóujjammal bökdöstem a kis tányért a lányka felé, miközben játékosan ajkamba harapok, akár egy kisgyerek. Elkapom kezem, tettetve, mintha nem is én lettem volna a titokzatos tányérmozgató, s ártatlanul pislogok hol a muffinra, hol Barbarára.
Rákérdez. Mi van velem. Mi lenne? Bár igaz, hogy az aurorképzõ rázósabb, mint a roxforti tanulmányok, mégis, az én szememben egybefolynak az évek. Talán mert jómagam is öregszem és mnidig a koromhoz mérten kapom a feladatokat. Elvégre másodévesként még az ajtó kinyitása is probléma volt, manapság már más gondok törik a jeget a talpam alatt.

 - Szó mi szó, aránylag jól telnek napjaim. A minap meglátogatott húgom, s mesélt a mugli iskolában töltött napjairól. Elképzelheted... - kacagtam fel egy rövidet visszaemlékezve a pillanatra, mikor rajzokkal tömött kezeivel hadonászott elõttem, s nem hagyta, hogy elkészítsem neki a lekváros kenyeret. Én meg azért féltem, hogy mellécélzok, és a kenyér helyett az egyik rajzára küldöm a "kend meg lekvárral" utasítást. Érdekes lett volna. - Folyton csak morgott, hogy ezek a muglik mennyire szerencsétlenek, és hogy alig várja, hogy õ is pálcát ragadhasson és varázsolhasson - magyaráztam annyi lelkesen, amennyire csak tõlem telt, bár biztos voltam benne, hogy alakítottam már jobban is a "beleélõ mesélõ" szerepét. Elszomorodva csóváltam meg fejem, majd ujjaimat teáscsészém fülére csúsztattam. Magamhoz emelve a csöppnyi csöndet elõször csak az illatát kóstolgattam, majd aprót kortyoltam a menyországból. Mint mindig, ismételten kellemes csalódás ért. Ez a kávézó nem vesztett szinvonalából semmit az elmúlt tíz év alatt, teája ugyanolyan zamatos és elringató, mint anno.

 - És néked hogy telnek a napjaid? Ugye... Ugye az iskolát még nem érték el a zavargások? - Felsandítottam teásbögrém széle mögül, félig reménykedõ, félig gyanús pillantásomat szegény lánykára emelve.
Féltem. Vagy nem. Talán. Inkább csak aggódtam. Az iskola nekem menedéket jelentettek a családom elõl, legalábbis apám elõl biztosan, s valahol mélyen zavart volna, ha azt a helyet, ami számomra a második otthonom volt, elveszteném. No ugyan már nem járok oda, mégis tekintélyes helyet foglalt el szívemben, lelkemben és múltamban egyaránt, tanáraival és dolgozóival együtt. Igen, még Friccsre is kellemesen emlékeztem vissza, holott a plafonra kívántam volna minden alkalommal, mikor nyakon csípett engem és barátaimat kiosonás közben.
Feszülten figyeltem Barbara reakcióját, hiszen már ebbõl kiderülhet, válasza pozitív, vagy negatív irányba húz majd. Megrándul a szeme sarka? Kis keserû mosoly a szája sarkában? Vagy esetleg egy lemondó pillantás a muffinra? Hé... Egyáltalán miért keresem én mindig a negatív jeleket? Pesszimista lennék? Kizárt...


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: B. Lizandra Kenneth - 2009. 07. 20. - 08:22:14
Ralph

Ralph boldogan fogadott, és ennek szívből örültem. Én is boldog vagyok, hisz egy kellemes társaságú, jóképű férfival ülök egy kávézóban. Nem kerülte el figyelmem, hogy végigmért. Automatikusan reagálva, én is megnéztem magamnak a varázslót, így közelebbről is.
Kócos félhosszú barnás haja aranyosan állt rajta, és gyönyörű barna szemeivel fürkészett. Teste kidolgozott, még az elegáns öltözéken át is látszódott. Összevéve rettentően jó pasi. És igen, kimondottan örülök, hogy egy ilyen külsejű, és hangulatú emberrel teázgatok.
Halványan felnevettem húga gyermeki buzgóságán. Nem nagyon csak egy kisebb, halk nevetést hallattam. Beszámolóját bájos mosolygással követtem végig.

- Aranyos lehetett. Nekem is van egy húgom, de ő már roxfortos, most elsőéves- Visszakérdezett, de egyben az iskoláról is érdeklődött. Ez szerintem csak természetes, hisz biztosan hiányzik neki a Roxfort. A legtöbb mágus, aki valaha járt ebbe az iskolába, az mind boldogan emlékeznek vissza az emlékekre. Legalább is többnyire. Játékosan próbálta jelezni, hogy kóstoljam meg meg muffint. Megfogtam, és haraptam párat a süteményből. Lenyeltem a falatokat, s megszólaltam. Cinkosan rámosolyogtam, majd rátértem a válaszra.
- Nem kifejezetten remekül...Sok mindenen gondolkozok, amik nem biztatóak...- ó, a fenébe! Muszáj volt most ezt kikotyognod?! Remélem nem kérdezz rá, mi is azok a rossz gondolatok. Gyorsan rátértem a Roxfortra- Hát bizonyos fokig nem. Viszont a diákélet hangulata nem épp a megfelelő. Már azt se lehet tudni, kiben bízhat meg az ember...- kicsit komolyra vettem a figurát. Nem akarok most ilyen pocsék dolgokról beszélgetni. Nem szomorkodni jöttem ide. Hanem egy kellemes délutánt eltölteni. És remélem így is lesz. Felé fordultam, egész testemmel és úgy folytattam beszélgetésünket. A forró csészének a fülét megmarkolva, kecsesen kortyoltam a meleg, jóízű teából, ami előttem pihent, miközben nem vettem le a tekintetem Ralphról.
- És mit dolgozol?- kérdeztem őszinte kíváncsisággal. Gondoltam felvetek egy témát. Minél több mindent meg szeretnék tudni róla.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Kay Scarlet - 2009. 07. 21. - 00:15:35
Madame Vitrol


Az a tíz galleon megéri ám az árát! Kay Scarlet legalábbis mélyen hisz ebben. Különben is, sok van még ott, ahonnan ez jött, a házába rengeteg dúsgazdag aranyvérű jár, akik még csak észre sem veszi, hogy néha egy-egy duplagalleonnal könnyebb a zsebük. Az a csekély összeg, amit Kay a példaképének adott azért az autogrammért (ami azóta kint van a Szerkesztőség falán, úgy ám, bekeretezve!), most kamatosan meg fog térülni! Hiszen az ár tartalmazott egy interjút is.
Ahogy megbeszélték, lelevelezte Rita Vitrollal (bár ebben ő annyira nem hisz... sokkalta inkább a titkárával vagy ilyesmi) az időpontot és a helyet. Roxmorts, szombat délután 4 óra, Madame Puddifoot kávézója.
Kay a jól bejáratott pinyó-rozsdás monstrum útvonalon surran végig (és közben fel sem merül benne, hogy valaki esetleg követheti őt Roxmortsba). Hiszen ő még csak másodikos, a falut látogatni pedig csak harmadévtől szabad, különben is, még ha harmadéves is lenne, nincsen gyámja, aki aláírhatná az engedélyt. Na nem mintha Sat vagy CC nem kanyarintana arra a hülye kis pergamenre egy hamis aláírást három másodperc alatt, de azért elméletben...
Amint azonban beér a faluba, kihúzza magát, a háta mögé dobja bugyikék haját, és fúj egy jó nagy lufit a rágójából.
Az a giccses kávézó, ahová randizni szokták cipelni őt a nyálasabb srácok (griffendélesek meg hollóhátasok jobbára), lehet, hogy tele lesz, de még mindig csendesebb helyszín, meg elegánsabb is, mint mondjuk bármelyik kocsma vagy pub.
Kay kiül a teraszra, keresztbe teszi a színes harisnyába bújtatott kis lábát, feltűri az élénkrózsaszín, mélyen dekoltált fölsője ujját, és kirakja az asztalra a diktafont. Már csak egy hamutartó kéne, hmm ott van is egy a másik asztalon, idehozza. Rágyújt. Még van nagyjából tíz perc négy óráig, de ő már teljesen fel van készülve a találkozásra...
...a csodálatos és lenyűgöző Rita Vitrollal. 8)


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Rita Vitrol - 2009. 07. 21. - 11:55:49
Kaynek az én örökkön hűséges rajongómnak

Valahol Roxmorst utcácskáján lépkedek, miközben dacosan felszegem a fejem, igaz néha azért félénken jobbra és balra pislogok.
Mostanában sok olyan cikket írtam, ami miatt bármelyik pillanatban előugorhatnának egy bokorból, hogy egy halottal tegyenek egyenlővé. De ki merészelné ezt megtenni velem, a nagy Rita Vitrollal?
Kezemben egy aprócska mappa, rajta a pulicerpenna. Sose hagyhatom otthon, hisz ki tudja, hogy mikor találok éppen egy újabb szalagcímhez illő riportalanyt. Ha már itt tartunk. Megígértem annak a kis csitrinek, hogy csinálhat velem egyet. Nem tudom mi üthetett belém, talán épp szeretetrohamom volt, ami nos valljuk be, az elmúlt 26 évben nem volt. Kit érdekel? Most élvezhetem a rajongását. Igen…mert még mindig rajonganak értem és a cikkjeimért az emberek. Tudják, hogy én csakis az igazat vagyok hajlandó megírni, semmi ferdítés vagy hazugság. Mégis kit érdekelnek a pletykák? A Potter gyereknél se hazudtam semmit, hát mégis megvádoltak….pedig senki nem volt ott rajtam és rajta kívül. Ki bizonyítja, hogy nem ezeket mondta?
Senki. Na hát akkor meg?
Igazán megviselte a lelki világomat az ilyen rágalom. Hisz…én is csak egy érző lény vagyok. Nem de? Abszolúte.
Pont jól jön most Kay, hogy picit sztároljon a nép előtt… szükség van néha ilyen ingyen promócióra is, még az ilyen hírességeknek is mint én vagyok.
Elmosolyodok.
Megigazítom a szemüvegkeretemet, majd mikor látom, hogy elértem a végállomást, benyitok a kávézóba, majd egyenesen átvágok a teraszhoz.
Hááát….az ujjongás elmaradt. Nem értem miért . -.-
Rögtön megpillantom Kayt, s ezért lassan, feltűnően odasétálok, majd megállok vele szemben.
- Jó napot Ms.Scarlet. Ó…hogy gondolt rám…
Leülök, majd magam felé húzom a hamutálat, és előszedek valahonnan egy cigarettát. Rágyújtok.
- Állok szolgálatára.
Kifújom a füstöt.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Ralph Wultson - 2009. 07. 21. - 21:44:38
Miss Kenneth

Barbara végre megmoccant a muffin irányába, amit pozitív jelként könyveltem el. Valahogy belső naplómban sikerként könyveltem el, hogy apró mozzanataim célba értek, s nem ütköztek akadályba, illetve nem váltottak ki ellenséges tetteket. Találkoztam már olyan emberrel, akinek csak a haját dicsértem meg, és máris azzal vádolt, hogy el akarom csavarni a fejét. A mai nők bizony igen kiszámíthatatlanok, és nem érzik, illetve nem képesek értékelni a tiszteletet, melyet velük szemben tartanak fenn. Mintha a fantáziájuk vagy képzeletük képtelen lenne befogadni a tényt, hogy élnek még úriemberek is eme mocskos földön.
 - Hát bizonyos fokig nem. Viszont a diákélet hangulata nem épp a megfelelő. Már azt se lehet tudni, kiben bízhat meg az ember... – A válasza nem elégített ki. Sőt. Bizonyos mértékig feldühödtem azon, hogy nem egy száz százalékosan stabil választ kaptam. Kifejezetten zavart szavainak negatív háttere, s az érzés, hogy fel lesz dúlva az egész iskola.

Azon kaptam magam, hogy mereven bámulok előre a teáscsészét tartva, s nem pislogok. Lehet, hogy Barbara is észrevette eme mozdulathiányomat, de igyekeztem leplezni kizökkenésemet egy frissítő mosollyal. Lassan a teám elvesztette gőzölgő melegségét, s ujjaim begyén sem éreztem az a kis csípő forróságot. A pultra helyeztem pihenésképpen, majd kimérten megköszörültem a torkom.
Kérdés. A munkahelyemről. Erről tény, még nem beszélgettünk. Roxfort után továbbtanulni indultam az aurorképzőbe, bár igazán nem tudom, miért is döntöttem így. Csupán akkor úgy éreztem, képtelen vagyok még munkába állni, nem vagyok eléggé felnőtt az önálló élethez. Akkor még együtt éltem a barátaimmal egy közös kis házban, ám ötünk közül egy megházasodott, és beállt a Mágiaügyi Minisztérium dolgozóinak sorába. Mi pedig szétszéledtünk. Vettem egy házat Londonban, és azóta tanulok. De… Most milyen az, ha azt mondom egy lánynak, hogy nem fűlik a fogam a melóhoz? Az nem éppen jó pont, nemdebár?

 - Nem dolgozom, tanulok. Aurornak készülök, most fejezem majd be a második évet a Griffendél Godrik Aurorakadémián, vélhetőleg eléggé jól. – Félrepillantottam. Nem vagyok kitűnő tanuló, de az egyik legrendesebben tanulók közé tartozom, amire büszke is vagyok. Nem vagyok buzgó, nem pattogok és nem ugrálok jelentkezve a tanár orra előtt, hogy mindent én akarok elintézni. Én otthon gyakorlom az alkalmazható varázslatokat, illetve különórákra járok be engedéllyel a tanárokhoz, vagy csak simán a termekbe elvégezni az órai feladatokat újból és újból, ha netalántán nem lennék megelégedve magammal.
 - Ebben az időben elkél majd az ilyesfajta tudás, ha jól sejtem, meg aztán… Érdekel is a munka – tettem hozzá befejezésként. Nem szándékoztam olyan dolgokról mesélni neki, ami lehet, hogy nem is érdekli, elvégre nem mindenkinek az a vágya, hogy egy aurorképző tanóráiról halljon részletes meséket. Nemcsak unalmas de zavaró is lehet egy kívülálló számára.
 - És Te, Barbara, hogy tervezed a jövődet, szeretnél tovább tanulni? Ha igen, mik érdekelnek, vagy még nem néztél utána, hogy mi lenne az, amit szívesen dolgoznál illetve végeznél? – érdeklődő tekintetemben ismét kis fény csillant, ahogyan eltávolodtunk a gondterheltebb témákról, s felhőtlenebb vizekre eveztünk. Kár, hogy ezt fizikai valónkra nem lehet érteni.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: B. Lizandra Kenneth - 2009. 07. 21. - 22:08:31
Ralph

Ralph bambulva nézte a bárpultot. Már szólni akartam, de végül is észbe kapott, és egy mosolyt küldött felém.
Kérdésemre egy kis gondolkozási időt kapott, amit ki is használt. Aurorakadémia? Felcsillant a szemem. Hmm...talán több közös van bennünk mint hittem. Én szintén a Godrik suliba szeretnék jelentkezni, és McGalagony szerint van is esélyem rá, hogy felvegyenek, de hát még egy évet ki kell húznom a Roxfortban.
- Ebben az időben elkél majd az ilyesfajta tudás, ha jól sejtem, meg aztán… Érdekel is a munka- ebben teljes mértékig igaza van. Voldemort egyre nagyobb hatalomra tesz szert, és több csatlósra is úgy szintén. Szörnyű...
Gyorsan elhessegettem a kellemetlen gondolataimat, majd boldogan válaszoltam kérdésére a jövőmmel kapcsolatban.

- Természetesen már eldöntöttem, mi szeretnék lenni, és persze volt a suliban kaptunk segítséget a pályaválasztással kapcsolatban. Nekem nem volt szükségem ilyenre. Én hamar eldöntöttem, hogy feketemágus-vadász leszek. Úgy, hogy ha két év múlva még ott fogsz tanulni, egy akadémiára jársz majd velem- nagyon örültem, hogy van közös témánk. Így a beszélgetés is kellemes, és nem olyan szaggatott.
Szeretem ha a dolgok könnyedén, gördülékenyen haladnak. Már kezdtem igazán jól érezni magam itt, már ellazultam. Hörpintettem egyet a teámból. Éreztem, ahogy az ajkaim átveszik a tea melegét.
Igazán jó társaság Ralph, remekül el lehet vele beszélgetni, és könnyedén veszi a dolgokat. Hamar megkedveltem.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Kay Scarlet - 2009. 07. 22. - 00:15:13
Madame Vitrol


Kay a teraszajtó felé pislog, és már mikor meghallja a feltűnő cipőkopogást, feláll az asztaltól. Hiszen ez a határozott tipegés nem lehet más, csakis Ő, a bálványa! Az asztalrta támaszkodik és úgy üdvözli Rita Vitrolt, ahogy illik, a legmélyebb odaadással.
- Madame Vitrol! Annyira örülök, hogy eljött!
A hamutartó szélére oda van téve Kay cigije is, de a lány nem bánja, hogy elhúzzák előle a hamueltüntetős üvegtálat.
- Hát igen, a legtöbb szokásának utánanéztem - hízeleg, miközben leül és visszaveszi a cigijét. Ahhoz sajnos túl lassú  hogy ő adjon tüzet a dívának, de hát így járt. A bekapcsolt diktafonra pillant, hát reméli nem fog bedögleni a sok mágiától a környéken... Ezek a repkedő rózsaszín szívek vajon sok varázserőt igényelnek? Na mindegy, Kay lehet hogy nem egy túl jó tanuló, de erre a találkozásra nagyon sokáig emlékezni fog, minden egyes percére! Nagy, ersen sminkelt tengerkék szemei egy pillanatig még csodálva nézik a sztárújságírót, majd szélesen elmosolyodik.
Vágjunk bele.
- Olvastam a legutóbbi cikkét, Madame Vitrol. Nagyon megrendítő és... elgondolkodtató volt. Még most is feláll a karomon a szőr, a rá gondolok!
Felemeli a kezét és mutatja. Jól van kislány, okos. *user megpaskolja a gyerek fejét*
- Alig több mint egy évvel ez előtt azonban teljesen más hangvételű cikkeket írt. Minek köszönhető a hirtelen váltás?
Közben kitippen a teraszra egy pincérnő cuki szívalakú kötényben, és megkérdi, mit innának a vendégek. Kay szivárványszörpöt kér, majd várakozón néz az interjúalanyára. Úgyis Kay fizet (reggel és idefelé jövet gondoskodott a megfelelő mennyiségű apróról), hisz az ő érdeke hogy Vitrol itt legyen ma és jól érezze magát.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Ralph Wultson - 2009. 07. 22. - 18:15:07
Miss Kenneth

Meglepődtem. Nem látszott. Csupán gondolataimban engedtem szabadjára a színes léggömböket, melyek furcsamód mint kérdőjel formájúak voltak. Egy ilyen lány akar sötét varázslókra vadászni? Inkább egy virágboltban kéne kötözgetnie a dudvákat, vagy mézeskalácsot árulni a sarki boltban, de… Nem éppen üldözéses kalandokba képzeltem el Barbarát. Első látásra amolyan törékenynek és sebezhetőnek tűnik, s ez egy aurornál sosem jó jel.
Elmosolyodtam. Barbarán. Meg a két éven.

 - Három éves a Griffendél Godrik Aurorakadémia – levittem a hangsúlyt, úgy véltem, ennyi információ elég is volt Barbarának, hogy kiszámolja. 20 éves létemre jövőre járom a harmadikat, vagyis én pont végzek, mikor ő kezd.
 - Sajnos, mi pont elkerüljük egymást. Viszont ha majd dolgozni fogsz, lehet, hogy lesz közös akciónk illetve nyomozásunk, ami már most, előre is igen fantasztikusan hangzik – És tényleg. Így gondoltam. Bár nem tudtam, hogy Barbarából milyen felnőtt lesz, hisz a családtól való elszakadás, a Roxfortból való kilépés megváltoztatja az embert, reméltem, hogy nem tér majd el sokban a mostani személyiségétől. Bájos, kedves és elbűvölő. Talán túlságosan is.

 - Parancsolsz még valami egyebet? – kérdeztem a pult fölött végigmutatva, jelezve ezzel hogy bármi óhaja, sóhaja van, egy szavába kerül, és máris csettennek ujjaim, hogy rendelnék. Bevallásom szerint az a pattogós cukorka igen finomnak tűnt a pult mögötti kis tányérban, de nem szándékoztam elővenni gyermeteg énem. Inkább egy hatalmas követ láncoltam hozzá, és vízbe dobtam, majd lestem, ahogyan elhaló, éltető buborékjai semmivé lesznek a felszínre érve.
 - Esetleg lenne kedved egy sétára, vagy van olyan bolt, ahova terveztél látogatást esetleg? Mert akkor szívesen elkísérlek, csak tudod… - körbetekintettem, és arcomra kiültek az érzések. Képtelen voltam visszafogni magam, s szemem sarka meg is rándult. Az ilyesmi kegyetlenül tud zavarni, s idegességem még jobban kiül rajtam. Kész rángatózás leszek a végén, amit nem akartam elérni, így egy ködös, füves fjordra gondoltam, ahol szinte hallottam a tenger és szikla érintését, a sós levegőt. A megnyugtatás sikerült, ám gondolataim valahol a társkapcsolat és a magány körül forogtak kitartóan és lankadatlanul. Visszapillantottam Barbarára, és vártam, hogy válaszoljon, s megmentsen a süllyedő hajóról.
Villa. Tányér. Sütemény. Miss Kenneth?
A lány eltűnt. Legalábbis az arca teljesen. Sosem gondoltam, hogy meg fogom élni azt, hogy képen dobnak valakit egy habos süteménnyel. És mégis. Megtörtént!

 - Teee, hogy mersz a szemem elé kerülni? – hallatszódott egy lány éles hangja, aki fellökve székét, kikelve magából üvöltött barátjára. A srác az asztal alá menekült a repülő csésze és tea elől, amit a hölgy imént hajított feléje, s kiabált tovább vele. Csak egy röpke pillanatig foglalkoztam a sütemény kiindulási helyével és röppályájára való indításával, előkaptam pálcámat s egy zsebkendőt, és levakartam Barbara arcáról a habos sütemény nagy részét.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: B. Lizandra Kenneth - 2009. 07. 22. - 19:18:51
Ralph

Szomorúan hallottam, hogy pontosan elkerüljük egymást.
- Hát, ha minden jól megy. Akkor igen.- nagyon szerettem volna, ha sikerül eljutnom odáig, hogy kiváló auror legyek. Nem a hírnév miatt, hanem minél több mocskos halálfalót az Azkabanba akarok küldeni. Fellángolt bennem a harag. Mielőtt az arcom is elkomorodhatott volna, gyorsan próbáltam magam lenyugtatni. Nem engedem, hogy elrontsa akármilyen gondolat is a jó kedvemet. Gyorsan elűztem a fejemből a halálfalókat. Remek, itt ülök Madame Puddifoot kávézójában, és halálfalókon jár a fejem. Csak, hogy visszazökkenjek a valóságba, ránéztem Ralpha és mosolyogtam egyet.
- Oh, nem nem, jól laktam már. Mindent nagyon köszönök, és kérlek engedd meg, hogy legalább ezt az isteni teát, hadd fizessem ki- nem engedhetem, hogy mindent kifizessen. Lehet hagynom kéne, de már csak elvből sem. Viszont nagyon udvarias, kedves gesztus volt ez tőle. Végre rádöbbentem, hogy vannak még illedelmes férfiak a világon. Ez remek dolog. Mert manapság nem mondható el mindenkiről, sőt. És lám, van még a világon lovagiasság. Felemeltem teáscsészémet, már nem volt meleg, csak langyos. Megittam az utolsó kortyot is, és letettem magam elé, az üres csészét.
- Még egyszer nagyon köszönöm.

Hirtelen valami ütést éreztem az arcomon, és valami rózsaszínű akármi gátolta látásom. Mi a...?
Először meglepődtem, de rájöttem mi is található az arcomon. Madam Puddifoot habos, vanília ízű süteménye.
Megdöbbenésem egy pillanat alatt felváltotta jóízű nevetésem. Nem telt bele tíz másodperc, míg a beszélgető partnerem segítségemre sietett.
- Köszönöm- még mindig nevettem- Nagyon köszönöm.- Barátom a hab nagy részét már eltávolította. Éppen a gesztenye barna színű hajtincseimből próbáltam kiszedegetni a sütemény darabokat- Hát, ebből már nem lesz szerelem- biccentettem az asztal felé, ahonnan jött a repülő tárgy. még mindig fülig ért a szám, ez a szerencsétlenség jó kedvre derített- Remek, ötlet. Sétáljunk egyet, jó lenne szívni egy kis friss levegőt- bár kint 30 fok volt, de vágytam, hogy sétálhassak egyet.

/ folytassuk a csendes mellékutcákon vagy mi legyen? döntsd el ;D /


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Darian Ellsworth - 2009. 08. 17. - 16:03:59
Nath <3


*Hallgatok. Mit is mondhatnék? Csak hallgatom, hogy mit mond. "- Tudom Rian, tudom. De vannak dolgok amik ha napvilágra jönnének, akkor hatalmas felfordulást okoznának. Nem akarom elveszíteni a barátságodat, mert az számomra mindennél fontosabb." Igen, nekem is fontos az ő barátsága. De ezt, hogy értette?* - Nem gondolod, hogy az a felfordulás lehet, hogy jó lenne? - *Kérdezem halkan. * - Lehet, hogy amit most elhallgatsz az létfontosságú lenne nekem... - *Talán. Ebben nem vagyok biztos. * - Mindegy. - *Megint mond egy mondatot, ami fáj. -"Csak egyszer, csak talán Rian. Lehetséges, hogy jobb ha bizonyos dolgok örökké titokban maradnak."   * - De miért? Meg tudnád nekem mondani? - *Persze a kérdésemre nem igazán várok választ. Ha ez így folytatódik, nem hiszem, hogy képes leszek arra, hogy ne tegyem meg az első lépést a káosz felé. Mikor megsimogatom az arcát, ő megfogja a kezemet. Érzem a melegséget, ami a kezéből árad, de sajnos hamar el is húzza onnan. Az a kis mosoly is lehervad az arcomról, ami eddig ott volt.*

*Hálás vagyok neki, amiért ennyit segít nekem. Mindig is segített. Ő az én angyalom, aki segít, bármiben. Amikor puszit adtam neki, már ott tartottam, hogy lesz, ami lesz bizony én most megcsókolom, de... mégsem. Sajnos. Képtelen vagyok így rá, hogy nem tudom viszonozná-e ezeket az érzéseket. Újabb szavak..."- Ügyes vagy -" Ez büszkeséggel tölt el. Hogy szerethetem ennyire, ha megdicsér? Bemegyünk az alagútba és ekkor van találkozásom a fallal. Gondolom, milyen röhejes látványt nyújthattam, el is csodálkozok azon, hogy nem hallok nevetést tőle. Csak oda jön hozzám és, mint mindig gondoskodik rólam egy gyógyítópuszival. Hatalmas mosollyal és egy öleléssel köszönöm ezt meg neki.* - Már teljesen jól vagyok. - *Nagy nehezen kiengedem az ölelésemből és megyünk tovább. *

*Mint, ahogy tudtam egy sikátorba érkezünk. A legközelebbi hely felé, ami a meglepetésemre nyitva van.*- Madame Puddifoot kávézójába? Biztos? -  *Kérdezem, hiszen az köztudottan a szerelmes pároknak a törzshelye. Mondjuk én a sok rózsaszíntől rosszul vagyok szinte, de ha ez jelzésértékű akart lenni... * - Menjünk! - *Váltok át hirtelen lelkesbe és még mindig fogva a kezét megyek be Nathhal a kávézóba. Mindenhol rózsaszín... szinte vakít. De finom illatok vannak a levegőben. Úgy tűnik rajtunk kívül csak még egy pár van a kávézóban, hiszen már későre jár az idő. Megjelenik Madame Puddifoot.* - Jó estét, kedveskéim. Talán éjszakai randevúra jöttetek? - *Kérdezi mosolyogva, és mielőtt még mondhatnánk valamit az egyik két személyes asztalhoz vezet minket.*

- Mit szeretnétek? - *Kérdezi én meg kérdőn nézek Nathre, de valahogy nem tiltakozok az ellen, hogy szerelmes párnak nézett minket. Én végül egy kávé mellett döntök, furcsa módon... * - És te, mit kérsz? - *Fordul a Madame most Nath-hez.* - Nagyon szép pár vagytok. - *Mondja a nő, én meg igyekszem eltűnni az asztal alatt... de nem sikerül észrevétlenül, úgyhogy felhagyok vele és zavartan kezdem birizgálni az asztalterítőt.*


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 08. 20. - 12:38:26
(http://i944.photobucket.com/albums/ad285/ThePictorWolf/bonnie.png)

Kissé szorongva állok az ajtó előtt. Azon gondolkozok, jó ötlet volt-e ez az egész, hogy megéri-e nekem, s hogy a dolog több lesz-e, mint egy újabb este, mely során sikeresen beégetem magam a csaj előtt. Meleg van, s izzadok, s kissé tartok az elkövetkezendő órák eseményeitől, de bátornak kell lennem. Ha most meghátrálok, s meg sem próbálom, akkor biztosan nem lesz barátnőm, és kesergéseim során csupán saját magam hibáztathatom. Meg kell tennem, már csak a lány, Bonnie miatt is, aki, ha most cserbenhagyom, akár órákat várhat, érkezésemre számítva. Nem, nem leszek ilyen. Inkább akkor beülök, s elbénázom a dolgot, mint sem hogy faképnél hagyjam.
Kezem a kilincsre fektetem, majd lassan lenyomom azt és belépek a számomra eddig teljesen ismeretlen kávézóba. Életemben először járok itt, hiszen amilyen ritkán randizok, ez nem is csoda. Sokaknak már az a látvány furcsa volt, hogy én betértem ide, nem hogy még egy fiatal, szépségét nem megkérdőjelezendő lánnyal találkozok. Senki nem hinné ólam, s ha ilyet mesélnék nekik, nem is hinnének nekem. Ez van, ez az én formám.
Körbenézem, mindent alaposan szemügyre véve. Bizony, sok Roxfortos fordult meg ma itt, ám felnőtt varázslókat és boszorkákat is látok. Mind keményen romantikáznak. Na, ez az, ami nekem nem fog menni, akármennyire is erőlködök. A díszítés abszolút nem tetszik, kissé irritáló ez a sok rózsaszín, szívecske, meg Cupido, és a többi. Egy fiú számára ez a hely hasonlatos a képzeletbeli pokollal, de komolyan! A nők számára még csak csak elmennek ezek a színek, de nekem.
Találok egy szabad asztalt, közvetlenül az ablak mellett, a sarokban. Eléggé elszigetelt hely, az pont jó lesz.
Órámra pillantok. Négy óra lesz öt perc múlva. Háh, nem késtem el! A randi pontban négykor kezdődik, így még van időm egyéb, mellékes külsőségekre, mint például a kölni, amit magamra fújtam, még mindig érződik-e, vagy, hogy szükségem lenne-e egy Tic-Tac-ra, vagy Orbitra, s hogy hajam mennyire fújta szét a szél.
Bizonytalan vagyok a találkozó kimenetelében, de a kinézet, fontos, hisz csak nem állíthatok be olyan külsővel, mint egy kukás, nemde?
Helyet foglalok a kis asztalnál, az étlapot kissé félretolom, majd tekintetem gyorsan felkapom, a nyíló ajtóra, melyen most ki tudja, ki lép be. Talán Bonnie, talán valaki más.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Bonnie Navarre - 2009. 08. 20. - 14:03:16
Neville
Klikk (http://www.youtube.com/watch?v=MrelPOP518g)

Én és Neville. Találkozunk. Végre. A szívem kalimpál, egész testemben remegek és egyszerre van melegem, meg majd megfagyok. Jó, most túlzás lenne azt állítanom, hogy egész életemben erre a percre vártam, de az már nem lenne az, ha azt mondanám, hogy egészen attól erre a pillanatra várok, mióta múltkor úgy és olyan édesen rám nézett. Nem is tudom miért nem léptem én előbb, de belegondolva jobb ez így. Lehet kicsit elbizonytalanította volna a nagy vehemencia amivel közeledni szoktam. Akárkihez is. Pont ezen okonál fogva, kivételesen visszafogott szerelésben feszítek. Egy egyszerű piros, skótszoknya van rajtam, egy  picikét mélyen dekoltált, fehér blúzzal. Meg ugye az elmaradhatatlan magassarkúm. Piros színben. Karomon egy pindurka táska fityeg, hajam egy ráffal van hátrafogatva. Sóhajtok egy nagyot, miközben pálcámat megigazítva a derekamon lógó tokban töröm az utat a megbeszélt találka helyére.
- Elnézést. - fúrom át magam két-három ember között. - Bocsánat. - sorra hagyják el ajkaimat  a bocsánatkérések.
Végül elérem a cukrászdát és megállok az ajtaja előtt. Túl ismerős, túl sokat jártam/járok ide. Persze sosem olyan alakokkal akik valójában megérdemelnék, hogy egy percet is vesztegessek rájuk, de ez az én nagy bajom. Sosem gondolkodom előre, elragad a pillanat heve és ha fellobban a szikra...Megköszörülöm a torkomat és kezem a kilincsre téve határozottan benyitok a helyiségbe. Azonnal megcsap a cukormáz, a tömény romantika és a giccs no meg a szerelem émelygősen édes, mégis annyira kívánt illata, hangulata.
Beljebb lépek és megállok oldalt, hogy körbenézzek, merre is találom meg az én "lovagom". Egy ablak melletti, félreeső helyen ül. Szegénykém, azt hiszem eléggé zavarban lehet. Mosolyra húzódik a szám, megigazítom a szoknyám, egyenletesen ér most már combközépig és felé szökdécselek. Na jó, csak sétálok. Az asztalok és szerelmes párok között szlalomozva végül elérem Neville asztalát.
- Szia. - érintem meg lágyan a vállát és hajolok le egy puszit adni az arcára, ami félig elcsúszik így a szájára is jut belőle.
Nem mintha ez engem annyira zavarna. A kérdés őt ez mennyire ingatja meg. Elveszem a kezem a válláról, a kistáskámat az asztalra lököm a rózsaszín konfettihalomba, majd leülök, ha segít leülni és kihúzza a székem, akkor persze úgy.
Ránézek és még szélesebb mosoly terül el az arcomon. Rákönyöklöm az asztalra és az államat a kezemben támasztom meg.
- Nagyon helyes vagy, Neville. - közlöm vele az igazat.
Nekem legalábbis nagyon bejön. Picit azért óvatosabban viselkedem vele szemben, mint általában az emberekkel. Nem szeretném ha megrettenne tőlem. És a hevességemtől. majd apránként adagolom ezt neki. Mert az viszont tény, nem lehetünk mindketten kis teszetoszák. Bármennyire is szexi ez a teszetoszaság.
- Rendeltél már valamit? Én feltudnék falni egy rakat csokis sütit. - jegyzem meg, majd felnevetek. - Annyira örülök, hogy itt vagyunk. - csillognak a szemeim azt hiszem.
Nem mellesleg az öröm, a boldogság meg valami más egyvelegétől. Mindezt ez a srác váltja ki. A harsogó kisördögöm hangját meg sem hallom, amint azt ordítja, ez megy minden második srácnál. Mert azért csak nem. Neville más. A nyakamban lévő piros kis gyöngysorom csavargatom az ujjam körül és rá összpontosítok. Annyira, de annyira. Ááá. Sikítani tudnék a mellkasom szétfeszítő furcsa és megmagyarázhatatlan forróságtól. nem, nem a kávét öntöttem magamra. Ez teljesen...eksztatikus.
- Nos, mi jót terveztél mára? - érdeklődöm lelkesen.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 08. 21. - 21:03:47
(http://i944.photobucket.com/albums/ad285/ThePictorWolf/bonnie.png)

Igen, hát így legyen ötösöm a mugli lottón. Ki más is léphetett volna be az ajtón, mint a gyönyörű Bonnie. Mosolyogva figyelem, ahogyan a fekete fürtök belibbennek az ajtón, s egy mini-, skótszoknyás leányzó tipeg felém aranyos kis maga sarkújában. Maga a mámor. Gyönyörű, sőt még annál is több. egyszerűen nem tudom ki fejezni magam, bár én a helyében nem öltözködnék ilyen merészen, ám nekem ez nem gond, annál többet tudok, szabadjára engedem a bennem lapuló perverz kis oroszlánból, melyet aligha ismer valaki, talán Luna, talán, de nem hiszem, hogy észrevette volna azt a néhány pillanatot, mikor „úgy” néztem rá.  Figyelem, ahogyan felém jön, s egyre csak azt várom, mikor kanyarodik el, hogy aztán egy másik, nálam sokkal, szerencsésebb fiúval szemben foglaljon helyet. De nem, ez nem történik meg, szerencsére, már kezdtem izgulni kicsit, az arcomon eddig észrevehető pír mellett ez piskóta volt. Igen, eléggé zavarban vagyok, főleg, mivel a csaj egész végig rajtam legeltette a szemét, és, nem arról vagyok híres, hogy jól tudom kezelni a hasonló helyzeteket.
Mikor ideér, hozzám, gyorsan felpattanok, oldalammal meglökve a kerek asztalkát, amin így felborult egy, konfettivel beterített cukros üveg. Közel hajolok hozzá, hogy üdvözöljem, azzal a szokásos, baráti, három arcrapuszival. Mikor közelebb hajolok, érzem finom parfümjét. Még ebben a tömény, undorító szagban, mely a kávézó, valószínűleg jellegzetes szagául szolgál, is jól kivehetően érzem a jól kiválasztott, finom illatkülönlegességet.
Az üdvözlő puszi kicsit meglep, hiszen az egyik, a háromból félrecsúszott, így egy csók kerekedett belőle, melyet, nem tudom, talán így a randevú elején még nem igazán szerettem volna, de ha ennyire szeretné, akkor hát legyen, nem fogom visszatartani. Igaz, borzasztóan zavarba jöttem, így köszönésem is eltolom egy dadogással.
- Szi- szi-szia.
Észreveszem, hogy leülni készül, így a háta mögé sietek és kihúzom a széket az asztal alól, hogy a lány leülhessen, majd én is helyet foglalok, megelégedve magammal, s, hogy ezúttal semmit sem rontottam el. Pálcám megigazítom farmeremnél, mely, mintha kissé szorítana. Talán fogyóznom kéne?
Bonnie következő kijelentése szinte azonnal elhessegeti fejemből a fogyózás gondolatát. Igen ritkán hallok ilyet, így mint minden bóktól, melyet kapok, ettől is pír önti el arcom, ám fejem felhajtva a szemébe nézek, állva pillantását.
- Köszönöm, te is nagyon csinos vagy. – bókolok, ezúttal én neki. Megérdemli, valóban jól kicsípte magát, s nem tudom hogyan jutott át McGalagonyon mikor kijött, de hogy nem volt könnyű, az tuti biztos. Ha az öreglány meglátja ezt a miniszoknyát, akár skótkockás, akár nem, úgy vélem, visszaátkozta volna a csajt egészen a klubhelyiségig. Tudni illik a professzor nem arról volt híres, hogy megérti mások, legfőképp a lányok öltözködési stílusát. Még akkor is, ha ez jól áll nekik.
Örülök, hogy ennyire lelkesedik, legfőképp irántam, így összeszedem magam és válaszolok.
- Nem, úgy gondoltam megvárlak, de mit szólnál egy kis cso-csókos kuglófhoz. – pillantok az árlistára, mely az asztalon, a konfetti halom tetején fekszik. Miért is ne, a végét megint eldadogtam, pont a lényeget. Mindegy, lesz ez még így se! – Én is örülök. – felelem mosolyogva, majd nekiállok az asztalt fixírozni zavaromban. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, no de éppen ezért vagyok itt, hogy valaki rászop… rászoktasson.
Arcomon szétterülő mosollyal nézek fel a csaja, majd közlöm vele napi tervezetem.
- Hát, arra gondoltam, hogy miután végzünk itt, kisétálhatnánk a Szellemszálláshoz. Szeretem azt a helyet, ott legalább kettesben tudunk maradni, anélkül, hogy megzavarnának. – mondom kissé felbátorodva, saját szavaimon, majd felpillantok a megérkező pincérnőre, aki, miért is ne, rózsaszín kosztümben van, ami, már bocsánat, de úgy fest rajta, mint egy sovány tehénen az XXL-es gatya.  Hogy egyesek mit nem képesek felvenni? Szörnyű!



Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Nathalia Steele - 2009. 09. 03. - 17:35:27
Darian

* Odabent a kávézóban minden rózsaszín. Alapvetően soha az életben nem jöttem volna be ide, de most nem volt jobb ötletem, és kísértést éreztem arra, hogy beüljünk beszélgetni egy kicsit Riannel. Madame Puddifoot azonnal oda jött hozzánk és szerelmes párnak nézett minket. Nagyon elvörösödtem és végül egy kis cappucino mellett döntöttem. Helyet foglaltam Dariannal szemben és én is játszani kezdtem az asztalterítővel*
- Tartozom neked egy vallomással. Vagyis....Tudom, hogy mi már nagyon rég óta barátok vagyunk és mindent elmondunk egymásnak így a tanácsodat kérem. - *mondom majd eszembe jut az az ötlet amit az egyik hugrabugos lány mondott nekem*
- Van egy barátnőm akinek a nevét nem akarom elmondani. Szóval ez a lány jó ideje nagyon jó barátságban van egy fiúval. Mindenhova együtt mennek, mindent együtt csinálnak. Afféle legjobb barátok. Szóval a barátnőm elmondta nekem, hogy beleszeretett ebbe a fiúba csak nem meri elmondani neki. Nem tudom, hogy mit tanácsolhatnék neki, mert fél attól, hogy ha elmondja a fiúnak, hogy mit érez akkor a barátságuk is tönkre mehet. - *mondom és érzem,hogy a torkom kiszáradt, a szívem hevesebben ver és a gyomromban mintha pillangók lennének. Megint ez a furcsa érzés ami mindig elfog a közelében. Ráadásul most félek is, hogy átlát a szitán és rájön, hogy én szeretem és elküld, vagy elmegy vagy vége a barátságunknak. Mielőtt bármi is történne megjelenik Madame Puddifoot és kihozza a kávét és a cappucinómat. Mosolyogva figyel minket, de észreveheti az arcomon, hogy valami fontosról beszélhetünk és kettesben hagy minket. Elkezdem iszogatni amit rendeltem miközben féle pillantok a fiú felé. Vajon a szomorúságot látom most a szemeiben? Vagy a tanácstalanságot? Rájött volna arra, hogy róla beszélek? Leteszem a csészét az asztalra és a kezem a kezére csúszik*
- Szóval mit gondolsz mit tanácsoljak ennek a lánynak? Merjen színt vallani a srácnak, vagy maradjon a dolog örökre titokban? Szerinted hogyan érezne a fiú ha ez kiderülne? vagy inkább úgy kérdezem, hogy te mit reagálnál ha éppen én lennék ilyen helyzetben? - *az utolsó kérdés suttogva érkezett meg a fiúhoz és elkaptam róla a pillantásomat. Sosem voltam valami jó a mellébeszélésben. á bele sem kellett volna kezdenem ebbe az egészbe. Nem volt jó ötlet. Talán van remény arra, hogy eltereljük a beszélgetést más irányba és úgy tegyünk mintha ez az egész meg sem történt volna. *
- Nem muszáj erről beszélgetnünk. Van esetleg valami más ötleted? - *kérdezem zavartan és közben iszogatok vagy a terítővel játszadozom. Elképesztő, hogy mennyit bénázom a jelenlétében. *

// Bocsi Rian, hogy csak most és ilyen rövidet :( legközelebb jobb lesz :) //


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: luw.beled - 2009. 11. 08. - 19:17:16
(http://www.frpgs.co.cc/images/3dlh1nbo2fdzz7dkbd6.png)
Jöjjön már!
Hol késik?
Már 5 perce elmúlt három…
Kap még 5 percet…
Na jó 10-et…
15?
Miért kell megváratnia?


Roxmortsban ültem egy cuki kis kávézóban és vártam, hogy jöjjön a herceg. Jaj de fura is itt lenni, mióta végeztem a Roxfortban nem jártam itt. Tulajdonképpen semmit sem változott, minden ugyanolyan, maximum nyílt egykét új üzlet pár másikat meg bezártak. Ez a kávézó sem volt itt akkoriban, jaj de elárasztottak az emlékek. A legviccesebb az volt, amikor az utcán megláttam a saját arcomat, röhejes milyen képet raktak ki… a tabló képem, chö. De érthető is, hiszen Azkabanba nem zártak, más képük nem igazán volt rólam, a Mungóban nem készítettek. Pedig kellett volna… Talán én vagyok az egyetlen kőrözött bűnöző, akinek nem kell félnie attól, hogy felismerik az utcán. Egyedül a nevem árulkodhat, de hát én arról sem mondok igazat. Ez a pasi például Cassidy Nors néven ismer, egek, de kár hogy nem mondhatok neki igazat… pedig olyan cukkancs. Igazából eddig csak egyszer randiztunk, elvitt valami ócska mugli étterembe, egek milyen vicces volt a muglik között ülni, varázstalan pancserek.

A névhazudás csak az egyik, ami idegesít ebben az inkognitósdiben…. Annyira rossz, hogy hosszú ujjúban kell megjelennem még így Juliusban is. Az a rusnya kis jegy a jobb alkaromon elég idegesítő tud lenni divat szempontjából. Még mázli hogy mindenféle ruhám van, ha meg nincs, kilopok valamit Narcissa szekrényéből, habár ott is olyan mintha a nagyanyám ruhatárában kutatnék. Habár briliánsak a talárjai, de azt ilyen időben még sem veszek fel. Most sikerült találnom a saját ruhatáramban egy rózsaszín koktél ruhát spagetti pánttal, és hogy a karom fedve legyen egy fekete, hosszú, trapéz ujjú boleró mindent megold ráadásul még jól is néz ki. Kiegészítőknek meg egy vékony fekete öv a csípőmön egy fekete divatháló a hajamban és persze a fekete magas sarkú szandálom arat. A körmeimet pedig feketére bűvöltem és rá aprócska rózsákat, pont olyanokat, mint ami a családi címeren van. A koktélruhát sikerült úgy felvennem, hogy szexis, de ne túl szajhás dekoltázsa legyen. Na és persze mindenre kell gondolni, tehát ha esetleg olyan jó lenne ez a randi, a fehérneműm sem utolsó fekete csipkés melltartó és tanga… kívánni fog.

Habár szerintem eddig is mélybenyomást tettem erre a férfira. Másodszorra akar velem találkozni, ráadásul úgy hogy az előző randink alig 5 nappal ezelőtt volt az óta napi egy bagolyváltás természetes mit is mondhatnék: belém habarodott a kicsike. Még is azon az első randin nem volt elég tökös, ha értitek, mire gondolok. A fura az, hogy még nekem is bejön, olyan cuki a jó kis fiús mosolya és észbontó teste van. Tényleg kár, hogy nem lehetek vele őszinte, de ahhoz meg túl jó kis fiú, hogy beszervezzem ahj de nehéz ez. Újságíró a drágám, hát nem cuki? Jesszusom! Nem emlékszem mit mondtam neki a munkámról. A francba már. Nem jut sehogy az eszembe… mindegy, talán nem kérdez dolgokat, én sem hozom fel hogy újságíró, így talán nem kerül szóba a munka. csak jöjjön már a cuki bogár. Jaj de rossz itt várni…


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Julian Chal - 2009. 11. 10. - 14:16:27
Tara <3

Egy randevú.
Amin én vagyok ott.
Meg Ő.
Különös egy dolog, igen, én nem szoktam randizgatni, de felkeltette az érdeklődésem. Hogy mivel? Nem, nem a hidrogén szőke hajkölteményével és nem is kecses alakjával, még csak nem is azokkal a hosszú formás lábaival. Nem! azzal, hogy olyan titokzatos. Hogy ez az én esetemben jó-e vagy sötét titkok lapulnak meg a nő háta mögött, a jövő zenéje. Ha folyton óvatos lennék, anyámban sem bíznék, nemhogy a nőkben.
Óó, kések.
Nem öt percet, nem tíz percet.
Vagy huszat.
Csipkednem kell magam, különben csak a hűlt helyét találom. Gyorsan fogtam a kabátom, az ingen simítottam kettőt, ami épp rajtam volt, belebújtam egy tornacipőbe, nem temetésre megyek...
Letrappoltam a lépcsőn, a szomszéd banya nagy örömére, már hallom és a mamusz csoszogását, és kint is van.
-Bocccss...
Nyögtem ki, majd egy elfojtott vigyorral a képemen léptem ki a friss levegőre. Már majdnem el is felejtettem akármit is vinni a csajnak, mikor megláttam egy virágárus nénit. Gyorsan körbepásztáztam a felhozatalt, volt minden rózsától kezdve az orchideáig.
Akkor megpillantottam a tökéleteset, egy gyönyörű rózsaszín darabot.
-Áh, ez tökéletes lesz. Betudná nekem csomagolni, legyen "cuki".
Fejeztem be a mondatot, és a cuki szónál ujjaimmal képzeletbeli idézőjeleket . A hölgy szorgosan nyúlt ide-oda, majd megszületett a királyliliom csokor.
-Köszönöm, frankó.
Vettem át a csokrot, majd egy kedves mosoly kíséretében átnyújtottam a  pénzt a virágárus nőnek. Basszus, tuti elkéstem.
Eszeveszetten rohantam keresztül a zebrán, egy autó szinte elcsapott, én meg mérgesen fújtattam utána.
Éppen az órám megszemlélése következett volna soron, mikor rádöbbentem, nincs is karórám. Úh, be kellene szerezni egyet, ez így már nem állapot. Utálok késni.
Pár perc ideges séta után mér meg is érkeztem a kávézó ajtajába, ahol egy pármásodperces lihegő szünet után egy bamba vigyort erőltettem a képemre, és becsoszogtam az ajtón. Ő már ott ült egy asztalnál, eléggé ideges ábrázattal, szegény, megvárakoztattam, de láss csodát, a lényeg hogy itt vagyok.
Határozott léptekkel közelítettem az asztala felé, amikor egyszer csak, bumm.
Egy pincérnőbe ütköztem, hosszú szőke, olyasmi típusú mint a randevú partnerem. A blúzára ömlött a madártej, én meg csak hebegtem és habogtam, hogy nagyon sajnálom, meg az ilyenkor szokásos béna duma. A hölgy mérgesen caflatott a konyhába, lelkesen törölte le a melléről a madártej foltokat és darabokat. Én meg csak álltam ott, és egy cinkos mosolyt villantottam a férfira, aki csak végig kacagta az esetet.
Mikor megvolt a "spanolás", a még ép virágcsokorral a kezemben ismét irányba vettem őt, aki mint egy előkelő királynő trónolt a széken, el sem hiszem, hogy rám vár. Mikor odaértem, egy bocsánatkérő ravasz félmosoly ült ki az arcomra, majd megcsókoltam a kezét, és átnyújtottam a virágot, remélem elég előkelő vagyok neki. Nem az én reszortom a kéz csókolgatás, de hozzá ez passzol, és én kész vagyok ilyen apró áldozatokat hozni.
Leültem a székemre, majd elkezdtem a fecsegést.
-Bocsi, hogy késtem, de ez a mai közlekedés, kész káosz. A múltkori találkozásunk után alig vártam, hogy újra láthassalak, ez így csöpögős, de van benned valami.
Kacsintottam rá, majd kezembe vettem az asztalon lévő vizes poharat, és mohón kortyoltam ki az utolsó cseppig a tartalmát.
 Ez meglehetősen modortalan viselkedés egy ilyen úri hölgy társaságában, Ian.
Csengtek  a fülemben az etikett tanár szavai, akiket a nagyi fogadott fel nekünk kiskorunkban, Viktor előszeretettel csinált belőle hülyét, én meg bambán ültem a kijelölt széken.
Hogyan fogjam a villát, hogyan járjak, beszéljek, táncoljak. Azok a nevezetes tánc leckék azzal a banyával meg a seprűjével, hát brr...


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: luw.beled - 2009. 11. 15. - 17:40:33
(http://www.frpgs.co.cc/images/3dlh1nbo2fdzz7dkbd6.png)
Az ajtó kinyílt és a kis cukifiú belépett rajta. Ahogy ránéztem átjárt a vágy és a kéj, az izgalmam és a vágyakozásom egy kis „játék iránt” csak nagyobb lett. Jaj de ari, ma mindent be kell vetnem… nekem kell ez a pasi! Szinte azonnal kiszúrt engem és sugárzó tekintetével el is indult felém. Hupsz. Baki. A szex isten beleszaladt a felszolgáló libába. Mit áll még ott az a szajha?! Kisanyám húzzál azonnal befelé vagy nagy bajok lesznek! Igen így gondoltam. A varázspicsa bedühöngte magát a konyhába és végre ez a szerencsétlen kisfiú elindulhatott felém. Várjunk, nem stimmel valami… miért nem jön? Mit szemez ez egy varázslóval?! Jesszusom! Ne mond, hogy nem… oké nem. Csak afféle kanok közti szemezés lehetett, amit a nő talán soha nem érthet meg. Elindult. Gyerünk Tara, légy bájos és körmön font, ma éjjelre kell ez a pasi. Arcomra rögtön ki ült egy bájos mosoly és izgatottan néztem a férfit, aki kezet csókolt nekem. A szája hűvös volt, kellemes szellőként érintette a bőrömet. Micsoda úri ember… és még virágot is hozott, jaj hogy egyem a szívét! –Köszönöm.- Mondtam elegánsan, mintha csak természetes lenne az ajándék. A gyönyörű rózsaszín virágokat leraktam az asztalra, magam mellé, hogy bele tegyem a pohárba, amibe nem rég bűvöltem egy kis vizet.  Ő is leült. Már is beszélni kezdett a hercegem, de imádom a hangját! És amit mond a jó kisfiús mosolyával… grrrrr. Oh! Merlinre! A szívem felgyorsult és szinte helyben elolvadtam, ahogy rám kacsintott. Vajon a hely varázsa, hogy ennyire tini lánynak érzem magam? Héka! Most meg megissza a vizemet? Nem baj, Ő megihatja, a cél a fontos, meg egyébként is imádom, amikor egy férfi ilyen szexisen képes inni.

Amíg kiissza a hűsítőt megpróbálok válaszolni neki és beindítani a beszélgetést. –És még is mi az a valami, amit az úr lát bennem?- kérdem huncut hangon, kíváncsi tekintettel. –Biztos nagydolog lehet, ha a madártej öntögetők királya emiatt ragaszkodik hozzám…- és a huncut hanghoz ezúttal egy játékos kacsintás is járt. –Csodálom, hogy szegény lány nem átkozott el azonnal. Három sarlóra, hogy Hugrabugos voltál!- mondom játékos csipkelődéssel. Remek már is jó témát adtam:A Roxfort. Bizonyára neki is meghatározó volt az a hét év az életében. Kiitta poharat, gyorsan ki sajátítottam a kis üveget. Boleróm jobb ujjából előhúztam a pálcámat és a pohárba dugtam a hegyét. –Aguamenti!- pálcám hegyéből a varázsszóra víz csordogált, mikor elérte a pohár felét elalítottam majd a hosszúkás pohárba helyeztem a gyönyörű csokrot. Dolgom jól végeztével újra a férfira néztem érdeklődő pillantásokkal. Egy félig gyűrt ingben volt és tornacipőben. Elég lazára vette a stílust, akár csak én, de még is ott volt köztünk a különbség: én laza voltam, de még is boszorkányos ellenben vele, aki teljesen muglinak öltözött. Kíváncsi lennék a vérminőségére… nehogy a végén kiderüljön, hogy egy undorító sárvérűvel randizok… nem élném túl a szégyent. A félvér még elmegy… ha aranyvérű, hozzá megyek! Arról a kis jelről meg a velejáróval az alkaromon meg nem muszáj tudnia, de ki tudja, talán nem is fogadná rosszul. Gondolataim közben észre sem vettem, hogy már-már természetellenes fehér fogaimmal, alsó ajkamat harapdálom.


Cím: Re: Madame Puddifoot kávézója
Írta: Julian Chal - 2009. 12. 07. - 15:51:06
Tara <3

A szőke hajfürtök gyönyörűen omlottak le hófehér vállára, és nehezemre esett figyelni a kérdéseire, miközben ilyen csinosan öltözött fel. Oh, anyám, ez a nő...
Vettem egy mély lélegzetet, majd mélyen a szemibe néztem, miközben próbáltam visszaidézni a szavait. A Roxfort. Erről biztosan kérdezett valamit.A fülemben cseng a következő két szótag : hug és bug. Igen, ez az, egy kérdést sikerült kikövetkeztetnem. Afelől érdeklődik, hogy melyik házat erősítettem. Na jó, ez így ebben a formában nagyon nagy túlzás, mert mindent csináltam én, csak nem erősítettem a házam.
-Igen, valóban sárga volt a sálam.
Vigyorogtam, majd a lelki szemeim elé vetítettem, hogy is néztem ki iskolás éveim alatt. Valami elképesztő szerencsétlenül festettem abban a talárban, amit viseltem, nem is csodálom, hogy a lányok már messziről a tenyerükbe röhögtek, mikor megláttak.
-És én egy mardekárossal kokettálok?
Húztam fel ravaszan a szemöldököm, esküdni mertem volna rá, hogy ez a hölgy abba  a házba tengette mindennapjait. Valahogy afelől is meggyőződtem már, hogy aranyvér csörgedezik ereiben, és nem tudom mit szól majd, ha megtudja, én csak egy egyszerű félvér vagyok, aki újságokba ír cikkeket, és egy albérletben él. Nem túl kecsegtető referencia, ha nem kérdi, nem is szükséges dicsekednem vele. ez még csak hazugságnak sem mondható, nem igaz?
Tenyerem az asztalra helyeztem, nyitva, a plafonnak felfelé. Ebből majd sejtheti, hogy én nyitok felé, vagy valami ilyesmit mondott az illemtanár. Pontosan nem emlékszem, de az tuti fix, hogy semmi elutasító nincsen benne. Alapjáraton összeszoktam kulcsolni a kezeim a mellkasom előtt, és ha ismerne, tudná, hogy szimpatizálok vele. Mi az, hogy szimpatizálok. Egy dögös szőke, VELEM.
Ez még mesének is hihetetlen lenne.Ha Vitkor bátyám most látna, büszke lenne rám, talán még vállon is veregetne. De nem lát, és még hallani sem hall - amivel talán jobban is jár - , és csak egyedül vagyok egy ilyen hihetetlen nővel. Nem ez az első alkalom persze, hogy randevúzok, de egy hozzá hasomlóról álmodni sem mertem volna.
Elképesztő  szerencsém van mostanában. Hé, te, öreg, ott fent, igen, Isten hozzád beszélek. Ha hallasz, akkor köszi éééés kimerevített pacsi!



Cím: Bye Bye Mr.Sexy
Írta: luw.beled - 2010. 01. 03. - 14:52:21
(http://img146.imageshack.us/img146/9326/12qd5.gif)
(http://www.frpgs.co.cc/images/3dlh1nbo2fdzz7dkbd6.png)

Fáj. Éget. Perzsel. Szólít. Engem hív. Miért pont most?! Ezért utálom ezt az állást… nem tudni mikor hívnak be dolgozni. Szabadságot kéne kivennem. ÁÁÁÁ a francba, de fáj! Sietnem kell… De nem hagyhatom csak úgy itt cuki fiút. Vagy még is? Végül is, ha megszakítom, vele a kapcsolatot nem kezd el nyomozni, hogy ki is lehetek. Jaj, istenkém, de olyan cukii, most mit tegyek? Nem hagyhatom őt itt, hogy „Bocsika a Sötét nagyúr szólít!”. Gyerünk Tara, gondolkodj! Ki kell használnom a helyzetet, mit is mondott utoljára? Mardekár? Hmm. Legyünk véráruló kis p*csák! De kéne valami, hogy nekem is emlékezetes legyen. ÁUJ! Még mindig fáj. Egyre türelmetlenebb a Nagyúr, gyorsnak kell lennem. Merlinre, de nehéz ez.

Lassan felálltam az asztaltól és erotikusan lépkedve odamentem a drága Julianhoz, közben csak egy szót mondtam illetve kérdeztem szintén erotikus hangon: -Gondolod?-. Bal lábamat átraktam lábain és az ölébe ültem, szembe az arcával. Istenkém, de deltás, áwww! Kezeimmel huncutul átszőttem a nyakát és arcunk már elég közel volt egymáshoz. Elmosolyodtam, valahogy már az égető fájdalom sem érdekelt, ami bal alkaromból áramlott. Hajrá Tara, akció! Rúzsos ajkaim az ő erős és csábító ajkaira tapadtak, hűvös lehelete csak még jobban hűtötte a parázsló billogot. Nyelveink pajkosan játszódtak egymással, de érezni lehetett rajta a zavart, ha nem lenne, ilyen cuki pasi még elhinném neki, hogy ez az első csókja, de hát az ilyenre csak úgy tapad az a nő akinek, van ízlése. Balkezemmel beletúrtam barna hajába, számat egy pillanatra sem vettem le róla. A jelek szerint ő is élvezte, ott lent valami keményet éreztem, ami szerintem nem a pálcája volt. Jobb kezem elkezdett lefelé vándorolni, első megállóként Mr.Sexy mellizmán maradt és azt simogatta, majd tovább indult, ahhoz a kemény valamihez, ott lent. Ahogy gondoltam, nem a pálcája volt az, illetve pont, hogy az volt… a csodálatos varázspálcája! Ujjaim hegyével finoman simogattam a ruha alatt megbúvó szerszámot és közben bal kezem az asztal felé vándorolt. Még mindig csókolt, fel se tűnt neki semmi. Balkezem meg találta a célt az asztalon, a csokrot kiszedtem a pohárból, nekem most csak a pohár kellett, közben észrevettem, ahogy a herceg átkarolta a csípőmet. Chö mit nem képzel, az más, ha én tapizom de áááá a nagyúr már türelmetlen!

Bal kezemben már ott volt a pohár az imént bűvölt hidegvízzel, a magasba emeltem és megfordítottam, úgy hogy a víz éppen Mr.Sexy-n landolt. –Mardekár?! Még is mit képzelsz te idióta! Hülye kis köcsög!- Rikkantottam el magam, hogy az egész kávéháznak felkeltsem az érdeklődését. –Rohadj meg!- és már el is kezdtem sétálni a kijárathoz. Rövid lett a randi, de legalább egy kicsi perverzség volt benne. Már szint hólyagos volt a jegyem mire kiértem a kávéházból és dehopponáltam. Nem tudtam az úti célt, a billogra koncentráltam, ami elvezetett a nagyúrhoz. Körbe se néztem, hogy hol vagyok, rögtön térdre ereszkedtem és megalázkodtam. -Nagyuram, bocsáss meg késemért, többé ígérem, nem fordul elő...-.

//Köszönöm a játékot és bocsika, hogy csak ennyi volt de már nem tudtam mit kihozni :-*  :-* De azért kiváncsi vagyok a te záró postodra ::) //