D

rága Daphné!

Nem tudhatom, hogy ez a levelem mikor fog megérkezni hozzád. Bízom benne, hogy még azelőtt kézhez kapod, mielőtt tovább álltok a következő utazásotokra. Nem tudok egy kicsit nem irigységgel tekinteni rátok – biztos vagyok benne, hogy sokak álmát élitek meg azzal, hogy tényleg beutazzátok a Földbolygó minden pontját. Ugyanakkor úgy hiszem, ha jobban belegondolunk az utazással járó nehézségekbe, mégis inkább aggódok érted, értetek. Aggódom, hogy rendben odaérjetek úticéljaitokhoz, és hogy ne szenvedjetek hiányt semmiben. Aggódom azért, hogy ne kerüljetek veszélybe, vagy ha mégis, abból sértetlenül távozzatok. És persze aggódom azokért a dolgokért, amik láthatatlanul ivódnak lelked mélyére, és belülről karcolnak szét úgy, ahogyan azt csak azok látják, akik a legjobban ismernek téged.

De tudom, hogy a férjeddel – még mindig szürreális ezt a szót használni -  biztonságban vagy. Ismerem a lelked, Daphné, és ismerem az övét is, mélyre, gyökerekre hatolóan, mert aki ilyen mértékben rezonál a legbecsesebb növényeire, az nem tud gonosz ember lenni.

Nehezen tudom megszokni Hertfordshiret. Pedig azt hinnéd, egy év a Roxfortban elég hozzá, hogy megszokd az állandó esőzáport. Tévedés volt, és most, a Tusa izgalmai nélkül valahogy rosszabb, mint tavaly. Aztán persze ott vannak az órák. Már az első héten sikerült beülnöm egy olyan órára, amin semmi keresnivalóm nem volt. Gyanúsnak kellett volna lennie, amikor a professzor az emberi csontok szerkezetét kezdte el ecsetelni. Eközben a mellettem ülő, szemüveges hallgató nem tudta levenni a szemeit rólam… Nagyon kellemetlenül éreztem magam, ahogyan nekiállt összehasonlítgatni azzal, amit a tankönyvben látott. Ekkorra már biztos voltam benne, hogy nem hidrológián vagyok, ahol lennem kellett volna. Tudom, hogy elég lett volna felállni és elmenni, de lefagytam, nem voltam képes rá. Szerencsémre még időben eszembe jutott másolatot készíteni az órarendemről, mert az idegességtől azt is ott hagytam abban a teremben.

Egyébként még ezt sem tudtam teljesen megszokni, hogy bármikor egyszerűen kimehetek egy óráról, ha szeretnék. Ez a Beauxbatonsban elképzelhetetlen volt, de az is, hogy saját szobát igényeljek a kollégiumban. Utoljára Sionban volt saját szobám, tudod, de az iskola miatt nagyjából azt is csak a szünetekben látogattam, anyám örömére ráhagyományozva egy kisebb dzsungelt. A kaspóim, mandragóráim és a futónövényeim mind költöztek velem együtt, úgyhogy akkor sem vagyok magányos, ha épp egyedül vagyok. És mutatok egy képet is a szobámról! Látod? Olyan nagy a belmagasság, hogy még az ajtófélfa is fej-barát! Már csak az egyik kedves mandragórám kéne megtanítanom rá, hogy ugyan, keltsen fel reggelente, hogy beérjek időben környezetdiagnosztikára… Meg noszogasson kicsit a tanulás miatt is… meg vegyen rá, hogy ne ugyanabba a két füzetbe írjak minden óráról mindent… Még elég fiatalok a palánták, és néha egészen olyan a tekintetük, mintha értenék, mit duruzsolok nekik, szóval nem vesztettem el a reményt!

Azért, hogy ne veszítsem el a józan eszem, elkezdtem eljárni a környékbeli szórakozóhelyekre. Bevallom töredelmesen, tartottam tőle, hogy nem vagyok én ezekre a helyekre való, de egyrészt azért bele tudok botlani ismerős arcokba a Roxfortból, a Beauxbatonsból, de még a Mandragóra-klubból is, másrészt pedig minél többet megyek, annál… ismerősebbnek és komfortosabbnak tűnnek ezek a helyek. Nem tudom, van ennek így értelme? Valahogy van helye végre annak, hogy a kedvenc óráinkon dühöngjünk. Talán ez még az egészségesebb alternatíva a másik opcióval, a kiiratkozással szemben. De ha tényleg megbukok mágikus gócpontokból, akkor igazából olyan mindegy… Úgyhogy gyorsan ide kell jönnöd látogatóba, amíg még ide járok, és meg tudom mutatni neked a Púdert! Siess!

A magokat, amiket Dél-Amerikából küldtél, egyelőre eltároltam biztonságban. A brit klíma nem igazán kedvez nekik. Eszembe jutott viccből, hogy igényelhetnék egy üvegházat a kolis szobámhoz, de nem, valójában nem tenném meg. Hallottam arról, hogy a városi emberek vidéken vesznek maguknak egy kis földet, hogy termeljenek, kertészkedjenek, és kapcsolódjanak a természethez, és ez talán nem kivitelezhetetlen, talán hitel nélkül is meg tudnám venni.

Novemberben gólyabál lesz, már most hirdetik. Igyekszem jelen lenni az összes ilyen eseményen, szerintem ezt se fogom kihagyni. Ha véletlenül Anglia felé keringtek a bál idején, akkor gyertek nyugodtan! Gondolom, nem nagyon unatkoztok, elvégre nektek nem kell mágikus gócpontokat és hálózatokat magolni, de ha mégis így adódna, akkor megtaláljátok a bál szórólapját a levelem mellett, szerepel rajta a dresscode is.

Hiányzol, Daphné! Vigyázzatok, nagyon vigyázzatok magatokra!

Ölel: Elodie