Ablak hiányában a falikarok meleg fénye világítja be az egész helyiséget - mára már szinte rá sem lehet ismerni Piton professzor régi tantermére -, a falak mentén alacsony bájitalhozzávalós szekrények, fölöttük könyvespolcok és tárolók sorakoznak. Az üstöket az asztalok mellett lehet felállítani a kijelölt helyeken. A tanári asztal egy bő arasznyi magas pódiumon áll a diákok egyszemélyes "padlapos-ülőhelyeivel" szemben. Az órák előtt és után mindig tisztaság és rendezettség uralkodik a teremben, s a pince dohos szagán kívül itt mindig érezhető a levegőben némi fém- és nedves földszag. Pedig a padló kőburkolatos...
Bájitaltan Nyílt óra - V., VI. és VII. évfolyam (https://64.media.tumblr.com/8ebffecce98721efc7cef55fbee1ad85/c6ee8609459242c6-97/s640x960/1c2ae4e479fc367cc2321b40e36d24d2451c5f36.gif)
2006. szeptember 15. (Péntek), 4:00 p.m. - 5:00 p.m.
A tavalyi tanévben nem tartottam meg azt a három legidősebb évfolyamnak szánt tanórát, amelyet először a tavalyelőtti év végén, még nyár előtt adtam le a Macskagyökér-főzetről. Nem bánom, hogy a külföldi iskolák diákjai kimaradtak belőle, most viszont, ahogy az értekezleten megegyeztünk, visszatérünk rá, még kissé bővítettebb módon, mint eredetileg. Különösen a jelenlegi ötödévesek számára érzem fontosnak ezt a fakultatív órát, akik talán a legéretlenebb ötödévesek, mióta ’98-ban elkezdtem tanítani, és ezt annak ellenére is így gondolom, hogy kétlem, hogy valaha elfelejtem Fawley és Edevane nevét. Igaz, Hagen és Liliya is abba az évfolyamba jártak, és a mostani ötödévben sem mindenki repülne neki teljes sebességgel a Fúriafűznek, de tartok tőle, hogy inkább ezzel a jelenséggel fogok ma találkozni.
Először biztos vagyok benne, hogy a tanév második pénteki napján fakultatívan tartott tanóra nem fog sok embert vonzani, és lélekben fel is készülök rá, hogy hamarabb hazamehetek, mint terveztem. Godric's Hollow mindig jóval nyugodtabb és csendesebb ebben az évszakban, ami talán nem meglepő, a legostobábban viselkedő lakók egy jelentős része be van zárva ide, ebbe az épületbe. Azonban, amikor elkezdenek érkezni a diákok, lemondok erről a tervről. Megvárom, amíg elérjük a négy órát, azután egy pálcaintéssel becsukom az ajtót.
- Üdvözlök mindenkit ezen a fakultatív órán! A hetedévesek egy része talán emlékszik az előzőre másfél évvel ezelőttről: a Macskagyökér-főzet nevű bájitalt fogjuk megfőzni, amely jelenleg a legkönnyebben és legolcsóbban megfőzhető bájital, amely biztonságossá teszi a szexuális együttlétet... a következő öt percben bárki kimehet, akit nem érdekel a téma. Aki marad, azok számára ez egy tanóra, az Önök által megszokott szabályokkal.- beszívom a levegőt, ahogy a két vihogó hatodévesre nézek, akik végül egy harmadik társukkal együtt fel is állnak az asztaltól, és gyorsan távoznak a teremből.
Végignézek az összegyűlt diákokon. Nem tudom megállítani azokat, akik mindent megírnak a szüleiknek, tisztességesebben, mint a feladataikat, abban, hogy leírják, hogy mit tanítanak nekik a Roxfortban, amely megint rivallókhoz fog vezetni. Nem tudom megállítani a figyelmetlenebb, felelőtlenebb diákokat sem abban, hogy elrontsák a bájitalt, vagy helytelenül használják. Azt viszont meg tudom, és meg is fogom akadályozni, hogy bárki gyerekes viccet csináljon az órámból. Különösen azt, hogy valaki gúnyolódjon a többieken – ez a hatod- és ötödév legalább három évvel fiatalabbnak érződik a két évvel ezelőttieknél.
- Számos bájital létezik, amelynek hasonló hatásai vannak, mint a Macskagyökér-főzetnek, ezek egy részét gyógyító tudja felírni, mások elérhetőek a piacon. Azért ezt a bájitalt választottam két éve, amikor kitaláltam a kurzust, mert nem igényel előzetes gyógyítói vizsgálatot, nincsenek olyan meglévő biológiai jellemzők, amelyek kiütik a hatékonyságát, és nem csak egy nem számára használható. Az alapanyagok sem drágák, a fiókjukban található dobozban megtalálhatnak mindent, ami szükséges tizenkét fiolányi bájital lefőzésére, és nem kerülnek többe egy Galleonnál. Helyesen elkészítve, helyes használattal hat órán keresztül garantált fogamzásgátló hatással működik, és védelmet nyújt a legtöbb nemi úton terjedő mágikus és hagyományos betegség ellen is.- hosszabb ideig elidőzik a tekintetem az ötödikes mardekáros fiúkon, akikben szeretnék bízni, de igazság szerint Czerny az egyetlen, akiről szinte száz százalékos bizonyossággal tudom, hogy ha arra kerülne a sor, felelősségteljes lenne. Remélem, hogy a többi is tanul valamit; ha legalább egy, már az is több, mint remélni merem.
Az idősebb évfolyamokban egy kicsit jobban bízom, bár továbbra is számítok rá, hogy legalább néhányan éretlenek lesznek. Az elballagott hetedévesek közül még a legéretlenebbek sem voltak olyanok, mint a hatodévesek egy jelentős része, vagy sajnos, az ötödévesek többsége. Különösen a fiúk között, bár sok lánytól sem várok sok jót.
- Először a helyes alkalmazásról szeretnék beszélni. Nagyon egyszerű lesz, fel is írtam a fő tudnivalókat róla, de figyeljenek ide! Szinte azonnal életbe lép a hatása, erre a részére sem kell figyelni, mint más bájitaloknál. Ezen kívül fontos, hogy hat órán túl a testsúly befolyásolja, hogy mennyi ideig marad még teljesen aktív, úgyhogy mindig hat órával kell számolni, mert nem lehet vérvizsgálat nélkül ellenőrizni, hogy felszívódott-e már, és amint felszívódik, semmilyen védelmet nem nyújt többé. Részadag fogyasztása nem teszi rövidebbé a hat órát, hanem potenciálisan hatástalanná teszi a bájitalt, az egész fiola tartalmát el kell fogyasztani. Egy személynek el kell fogyasztania az egész fiola tartalmát, hogy hasson. Ahogyan a táblán is olvashatják, fogyasztáskor enyhe gyümölcsízt érezhetnek, mely leginkább az ananászra hasonlít, illetve enyhe, pár másodpercig tartó alhasi fájdalom kíséri. Ha nem tapasztalják ezeket a hatásokat, a bájital tönkrement- ha nem szobahőmérsékleten tárolják, vagy nyitva hagyták a fiolát, ez megeshet. Ebben az esetben természetesen úgy kell kezelni, mintha nem fogyasztották volna el... melynek potenciális következményeiről a javasasszony tart majd órát egy-két hét múlva, amit csak javasolni tudok.- nem említem meg, de elő is fogom írni azok számára, akik elrontják a bájitalt, vagy ostobán viselkednek – a tekintetem ismét az ötödéves mardekáros fiúkra vándorol. Kissé bűntudatom van, de a javasasszony úgyis gyakran látja vendégül őket a Gyengélkedőn, úgyhogy nem lesz ismeretlen számára a jelenség.
Elfoglalom a helyem az asztalomnál, és végignézek a termen.
- Mielőtt nekiállnának a bájitalnak, tegyék fel a kérdéseiket, kérem! Bármit, ami eszükbe jut, akkor is, ha tudni vélik a választ.
- A tanóra két körös. Következő tanári hozzászólás: 2026.09.29. (esti órák) - Az órán való részvétel opcionális az V., VI. és VII. évfolyam minden diákjának (az óra nyílt, annak is, aki nem vette fel) - A többi diák megszólítása esetén a neveket a következő színkódokkal emelhetik ki:
Cím: Re: Bájitaltan terem
Írta: Ian A. McEwan - 2026. 09. 15. - 14:06:30
Wonderful Puberty
Akik nem hagyták el a termet | 2006. 09. 15.
TW: Káromkodás
Vagy volt valami az ebédemben amitől teljesen elment az eszem, vagy Glasgow-ban hagytam az agyamat, amiért ahelyett, hogy kihasználnám ezt a kellemes szeptember délutánt, hogy gyakoroljak valahol, beülök egy fakultatív órára, ráadásul egy olyan tárgyból, amiből éppen csak nem hasaltam el. Nem csak, hogy nem vagyok jó bájitaltanból, inkább azon csodálkozom, hogy egyáltalán engedték, hogy egy üst közelébe menjek. Nyilván a tanároknak is hiányzik egy kerekük.
Bár talán pont ez a monotonitás kell egy olyan nyár után, mint ez. Miután leléptem otthonról, Allanhez mentem, aki anélkül fogadott be, hogy bármilyen kérdést feltett volna. Sőt még abban is segített, hogy munkát találjak, úgyhogy az utóbbi pár hónapban gyerekeket tanítottam táncolni. És még így is úgy jártam az utcán, hogy folyamatosan a hátam mögé néztem, mert attól fostam, hogy Patrick jelenik meg valamelyik sarkon. Szerencsére nem tette. Szóval lehet, hogy ez a bájitaltan óra is segíteni fog abban, hogy lenyugodjak egy kicsit ahelyett, hogy teljesen agyfaszt kapnék.
Belépek a terembe anélkül, hogy bárkit is jobban megnéznék és unottan ledobom magam egy hollóhátas srác mellé, akinek nem emlékszem a nevére. Elsőre nem várok sokat az órától, arra számítok, hogy ugyanolyan lesz mint a többi, aminek a végén valószínűleg elrontom a feladatot, de a téma hallatán még nekem is felszalad az egyik szemöldököm. A sok, legalább két oktávval magasabb hangon vihogó tetűvel ellentétben én egy féloldalas vigyorral ülök fel rendesen a helyemen ahogy a fekete hajam sötét lila árnyalatot vesz fel és érdeklődve hallgatom tovább a profot.
Nem fogok hazudni, még nekem is kínos kicsit a hirtelen jött felvilágosító órára hajazó téma, még akkor is, ha képes vagyok lekapni bármelyik homofób balfaszt csak azért, hogy provokáljam őket. Most őszintén, kortól függetlenül, ki tudná fapofával végighallgatni, ahogy azt magyarázzák neki, hogyan védekezzen, mielőtt lefekszik valakivel? Ennek ellenére azért nem vagyok teljesen hülye és még az én agyamig is elér, hogy jobb nem kockáztatni. Az kéne még, hogy az egyébként is nyomorult életemhez még összeszedjek valamit valakitől, aki még egy rohadt gilisztát is megkúrna csak azért mert mozog. Persze! Ráadásul mennyivel kínosabb lenne már, ha egy medimágus előtt kellene állnom letolt gatyával, hogy nézze már meg, mert valami baj van a szerszámmal. Ne bassza az ég, még Madame Pomfrey előtt! Minden tiszteletem a javasasszonyé, főleg, hogy az utóbbi négy évben gyakorlatilag törzsvendég lettem a gyengélkedőn az összetűzéseim miatt, de azért égne a pofám rendesen, ha ilyesmi miatt kellene meglátogatnom az öreglányt.
Kérdést nem teszek fel, éppen elégnek tartom azokat az infókat, amiket a tanár itt gyorsan ledarált. Az viszont biztos, hogy valamelyik nálam okosabbtól segítséget kellene kérnem a bájital elkészítéséhez, mert ha egyedül csinálom, akkor durván beszoptam. Na képletesen persze. Hezitálva rásandítok a mellettem ülő, velem egymagas, göndör hajú srácra, aki úgy tűnik, hogy mérföldekkel jobban ért ehhez a tárgyhoz mint én. Nem mintha problémám lenne azzal, hogy megszólítsak másokat, a gondom inkább az, hogy kurvára nincs ínyemre segítséget kérni. De végül lenyelem a békát és csak odafordulok hozzá. - Hali! Figyelj csak, ne haragudj,. - kezdem kisöpörve a szememből még mindig lila hajamat - tudnál nekem segíteni a feladattal? Általában pont leszarom, de ezt a bájitalt nem lenne jó elrontani. Amúgy Ian vagyok. - teszem hozzá, hogy legalább azt tudja, kit kell elküldeni a búsba, ha nincs kedve velem foglalkozni.
A szerelemre van bájital,Úgy hívják, amortentia,De arra nincs varázslat,Ha kettőnk közt nő a distancia.Átkokat felismerni megtanítanak,Egymást már kevésbé.Pedig nem minden sebhez kell sötét varázslat.
Mindig úgy éreztem, a varázsvilág meglehetősen nagy tabuként tekint a szexualitásra, amiről tilos beszélni, és elvileg tilos csinálni is (elsőben megpróbáltam felmenni Corához, hogy elkérjek tőle egy töltőt, amit otthonról hozott, természetesen nem jutottam fel, és még nem tudtam azt sem, hogy nem az én töltőm a hibás), a gyakorlat viszont ezzel teljesen disszonáns példákat mutat. Bizarr, hogy ennyire normalizált, hogy szerelmi bájitalt vásárolhatsz a boltokban vagy főzhetsz magadnak, és bizarr az is, milyen gyorsan sietnek suli után a fészekrakással. Eskü, a mugli szemmel legnormálisabbnak a takarítószertárakban megbújó párok és Oakley professzor eme órája minősülnek.
Foglalkoztatott már a kérdés, hogy a varázslók hogy oldják meg ezt a dolgot. Biztos voltam abban, hogy van rá valami bájitaluk, és arra is lehet, ha a mulasztás miatti következményekkel kell számolni, ahogyan arra a professzor is utalást tesz. Anyám iskolájával ellentétben innen nem hallottam soha egyetlen olyan pletykát sem, hogy valakit felcsináltak volna. Ellenben a régi osztálytársammal a mugli iskolából, Amanda Cole-lal. Még mindig kiráz a hideg arra az emlékre, amikor júniusban összefutottam vele a sarki boltban. Döbbenetemben aztán az egyetlen dolgot sikerült nem megvennem, amiért egyáltalán lementem…
Hasonló a döbbenet, amikora mellettem ülő McEwan bemutatkozik nekem. Talán a hajam nem szeret olyan gyakran színt váltani, mint az övé, legfeljebb egy kis zöld szokott megbújni benne olykor-olykor, ha engedem, hogy Hopper velem tartson (bár bájitaltanra nem szívesen hozom magammal, így jelenleg egy szimpatikus fa ágai között várja az óra végét). Ennyire azért még sem lehetek feledhető figura, hogy ne ismerjen fel.
- Tudom, hogy nehéz sokszor kimondani egymás után a nevem, de négy év után legalább a felét megjegyezhetted volna. - ennyire nem lehetett nehéz megjegyezni, akkor is, ha szokatlan. Varázsló mértékkel pedig… Láttam cifrábbakat is. Albus Dumbledore teljes nevét mondjuk már tényleg kihívás megjegyezni.
Válaszom hangját szerencsére elnyomják a többi asztaltól érkező, halk vihogások. Nyilván a témának szól, azért mégis csak kínos pont egy tanárunkkal ilyenekről beszélni. Röviden pillantok csak a mardekárosok csapata felé, hogy felmérjem, vajon ma is kitör-e a brit-francia háború. Nem bízok abban, hogy a házvezetőjük jelenlétében legalább félre tudják tenni a konfliktusukat.
Visszahajolok a jegyzetem felé, hogy lejegyzeteljem az utolsó dolgokat a bájitalról, amit a professzortól hallottunk. Nem bízom kizárólag a memóriámban, és ezek azért elég fontos dolgok. Talán ez a leghasznosabb bájital, amit eddig tanultunk, még az ellenmérgeknél is fontosabb. Azért különös, hogy az amortentiát viszont már tavaly is vettük. És úgy egyáltalán, miért legálisak a szerelmi bájitalok?
- Persze, segítek. - rá se nézek Ianre, mialatt választ adok neki a kérdésére. Egészen a jegyzetfüzetem felé hajolok, hogy leírhassam a mugli tollammal, miként is kell tárolni a macskagyökér-főzetet. Biztos van olyan helyzet, amikor nemet mondanék valakinek, amiért segítséget kér tanulásban, de az alapvető szemléletem nem ez.
Természetesen eszem ágában sincs feltenni bármilyen kérdést, főleg nem nyilvánosan. Ahogyan leteszem a tollam, kihúzom az asztal alatt lévő fiókot, és egy néma gesztikulációval jelzem padtársamnak, hogy kövesse ő is a példámat. Egyelőre nem teszek mást, minthogy kinyitva az asztalra teszem az alapanyagokkal teli dobozt. A székemen hátradőlve összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, és a jelzésre várok, hogy megkezdhetjük a főzést.
Cím: Re: Bájitaltan terem
Írta: Tikhon A. Donne - 2026. 09. 16. - 08:03:02
Tichon Aleksandrovich egész életében borsódzó háttal gondolt mindenféle tanítás utáni fakultatív foglalkozásra, ami szintén egy tanóra mintájára zajlott le. Most is nagyrészt Oakleynak volt köszönhető, hogy kis rábeszélés után hajlandó volt megjelenni, egyrészről hasznosnak és elengedhetetlennek tartotta a bájitaltant, másrészről pedig nagyon szeretett volna a nálánál jóval ostobábbakon szórakozni, márpedig az ilyen helyzetekben előszeretettel hordta össze véletlenszerűen a szemetet a szél, tehát a lehetőség megvolt rá, hogy belefusson némi pusztító marhaságba.
Mivel, hogy a mardekáros csipetcsapattal egyszerre érkezik, még elkésnie sem sikerül-bár a házvezetőjét nem szokása túl gyakran megörvendeztetni a félórás késéseivel vagy a feladott házifeladaton való performatív hőbörgéssel, talán tiszteli, talán féli, nála igazán nem lehet könnyen eldönteni- bár elég morcos amiatt, hogy nem volt ideje megállni és elszívni egy cigarettát. Cserébe talált a zsebében egy csomag mentolos rágót és egy elégedetten alvó patkányt, akit nagyon irigyelt azon képességéért, hogy bárhol, bármilyen körülmények közt képes volt megpihenni, ami gazdájára már majd két éve nem volt jellemző. Tichon tehát kérődzik a rágógumin. Újabb rossz szokás-a dohányzásnál ellenben lényegesen szerencsésebb-, amit az animágusi tanulmányainak megkezdése miatt vett fel, mikor is minden akaratát meg kellett feszítse, hogy a megadott időn át tartsa a szájában a még véletlenül sem a kellemes ízéről híres mandragóra levelet, ami nem csak a beszédet nehezítette meg, hanem a cigarettázást is. Ezutóbbit annyira megkeserítette, méghozzá a szó szoros értelmében, hogy Tisha lebukott az apja előtt egy bontatlan doboz cigarettával, aki láthatóan nem tudta értelmezni, hogy az eddig cigiszagát szintén füstös parfümmel elfedő nevelt fia, miért áraszt magából frissen mosott illatokat és miért nem tűnik el napjában többször is a vadrózsabokor mögött, ahová elmondása szerint „elmélkedni jár”. A kérődzésen kívül, még kalákában le is huppant egy helyre Basile és Perseus közé, akik közül éppen egyiket sem ébresztette fel hajnalok hajnalán beszélgetni, így volt lehetőségük ezen az órán kipihenten megjelenni, amennyiben ezzel a lehetőséggel éltek is. A csoportosulás tagjai-mint minden hasonló esetben-most is kénytelenek figyelni arra, hogy úgy üljenek, hogy Loriant és Basile-t többen is elválasszák egymástól, hiszen Tisha még élénken emlékezett a nyári jelenetre, mikor ez a két nacionalista vadhajtás kishíján vízbe ölte egymást, amit nem kellett volna bájitallal is kipróbálni, ellenére annak, hogy biztosan nagyon nevetséges látvány lett volna. Előrébb pillantva magában azt is megállapította, hogy ha itt valaki meg fog fulladni, az a felújított és ázsiaibb Grimmstark lesz, aki már a téma ismertetésénél is, mintha felsőlégúti panaszokat kezdett volna produkálni.
- Nyomolultak. Na ez éldekes lesz!-jegyezte meg a többieknek mély szánakozással figyelve a távozókat. Véleménye szerint nem az volt röhejes, ha valaki szexuális kultúrára próbálta oktatni az isten ezen barmait, hanem a tény, hogy ezek közül jópáran azt hiszik, hogy a g pontot valahol a göncölszekér alvázszámának környékén érdemes keresni. -Ezek lesznek telhesek meg tlippelesek előszöl-vonta fel a szemöldökét, aztán hátradőlve hallgatta a professzort és élvezte, hogy kivételesen nem gondol semmire, csak és kizárólag a macskagyökérre, aztán akaratlanul is észreveszi, hogy Larkra téved a tekintete. Azonnal felzúg a fejében a zsalyejka és perifériába vált, mert attól tart, hogy még a végén nem bírná ki anélkül, hogy ki ne üljön az arcára, amit a lány helyzetével kapcsolatban érez. Ugyanígy, lopva pillant Erwin felé is. Uralja az arcát. Vissza a Macskagyökér-főzethez és a tényhez, hogy ezt most el is készíthetik, talán egyeseknek nem fog ártani, ha van náluk. Csak azért, mert az ember képessége megvan a szaporodásra, még nem biztos, hogy mindezt meg is szükséges lépni. Ott a túlnépesedés, meg a funkcionális analfabéták növekvő száma, egyik egyenesen arányos a másikkal.
Tisha örül annak, hogy van lehetőség kérdezni, mert, ami azt illeti, megszületett néhány gondolat a fejében. Az ő helyzete más, mint a többieké, hiszen neki egyébként is szükséges bizonyos bájitalokat fogyasztania, hogy normálisan működjön a teste, hasonlóan ahhoz, ahogy korabeli fiúké is. Éppen ezért nem is biztos benne, hogy nemzőképes lehet, ám ezt nem áll szándékában plénum elé tárni. Éppen elég volt neki tizenkét éves koráig kurtahajú kislánynak látszani. Felnyújtja a kezét, várva, hogy Oakley észlelje, és tőle szokatlan udvariassággal, csak utána szólal meg. -Teoletikus kéldések, de: van olyan bájital, ami esetleg intelfelenciát okozhat vagy ki is olthatja a hatását? Illetve lehetséges-e túlfogyasztani? Nem gondolva itt alla az állatla, aki egyszelle felissza az egészet, hanem inkább a taltós és folyamatos használat éldekelne. Micsoda éltelmes kéldések! Tichon, ellentétben azzal, amit a viselkedése vagy a habitusa miatt gondoltak róla, igenis rendelkezett értelmes, használható gondolatokkal, ám ezek véletlenül sem azok voltak, amiket sötét éjszakákon osztott meg a kedves barátaival a hálószoba sötétjében, gondolva itt arra, hogy milyen egy halszemmel „erotikus” hal. -Lemélem kis lokonaid is tudnak legalább annyit, mint te, és nem gondolják, hogy félni kell a fasztól, melt halap-mondja kedves francia barátjának és biccent a fejével alig észrevehetően Pommeline kisasszony felé, aki enyhén szólva is zavartnak tűnik, aztán előkészül a bájital elkészítéséhez és egy kecses mozdulattal kiroppantja az ujjait- Nem nagy öldöngősség.
Még emlékszik, milyen volt tavaly az első pár hét — az otthoni levelek zizegése, Marigold, aki csak azért is bedobta a nevét a Serlegbe, bárhogy kérlelte, hogy ne tegye. Most mindezt messze ringatja emlékezet, ennek a történetnek nincs folytatása, mert a mondat ott maradt árván a lap közepén: nem biztos benne, hogy illik-e egyáltalán gondolnia erre, míg Pomm mellett a terembe lép, helyet is foglalnak, mintha minden épp olyan volna. Hiszen minden olyan — kötelességei, a felé mutató elvárások jottányit sem változtak. Épp csak.. minden más..
Eleinte nem volt egészen biztos benne, hogy szabad itt lenniük, de meggyőzte Oakley professzor jelenléte — egy fakultatív bájitaltan óra ellen még a nővérének sem lenne kifogása. Gyomra épp jókor, udvariasan szorult össze az egyenruha alatt, mikor a professzor kimondta azokat a szavakat: a padot figyelni könnyebb volt, mint Erwinre nézni. Biztosan könnyebb, mint Tishára.. Ott ültek mind, együtt: barátok mind, talán abban is osztoznak, amit most érez. Zavart, egy kis esővel a fejében — egymásnak préseli a térdeit.
— Ez biztosan.. nagyon hasznos lesz, ugye? Egyszer.. nagyon hasznos.. lesz..
Suttogja előbb inkább Ancallának, mert Marquise ekkor hajol az ikertestvére füléhez, hogy valamit mormoljon — valami bátor dolgot, biztosan, mert ő nem ül itt úgy, mint akinek hosszú pillanatok ellopták a nyelvét. Lélegzetét: minden ott van, ahol hagyták az erdőben, füle mögé gyűri a világos tincsei vándorútra induló rengetegét, ajkát is beharapja. Mégis megenged egy kósza pillantást magának a fiúk felé: ők biztosan értenek ehhez, hallottak erről, nem jönnek úgy zavarba attól, aminek szólítása már ott remeg közöttük.
Bár tudja, kérdezhetnek: hirtelen nem tudja, mit volna érdemes, hiszen ha a sors nem lép ki táncrendjéből, ő sem ülhetne most itt, szavaiba némaságot ahogy lop a megilletődöttség. Sosem készült medimágusnak, ujján a gyűrű fenyegetően elválik a valóságtól is — míg az üstjét az asztalra helyezi, gyűjti a bátorságot, mint csillagporos éjszaka a tekintetet. Oakley professzor biztosan nem nevetné ki, ő pedig nevet kíván adni annak, amiről hallgatni kellene, de kinek, minek.. A jövő nyár szinte itt ül mellette. Maholnap Mrs. Mulciber nem sétálhat vakon az úton, amelyet nem választott — de amit neki szántak.
— ...Oakley professzor! H-honnan tudja valaki, hogy.. mikor érdemes elkészítenie a bájitalt? Vagy.. akik élnek vele.. mindig tartanak belőle?
Nem látja magát, ahogy kimondja: azok, akik úgy szeretnek, mint az erdei állatok, spontán, mikor egymásra kívánnak az égbolt alatt. Az ilyesmit elismerni helytelen, bár a naivitását a valóság nyeste tövig minden nappal: nem akar félni attól, amit el nem kerülhetnek. Itt ül velük Livia is, ha ő írhat erről.. akkor kérdezniük is szabad. Sőt, kérdezniük kell — határozza el, rá nem jellemző szederjes higgadtsággal, kérdezniük kell, mert maholnap nem lesz alkalom több, üresen ásít az ágynemű, mielőtt meggyűri a tudatlanság.
Mindenképp illetlen a kuncogásom, amikor meghallom, hogy mégis milyen óráról is lesz szó. Bocsánatkérően nézek a mellettem ülő Tessára és Mattre, de hiába takarom el a számat, még így is látszik a fülig érő mosolyom.
Hallottam, hogy tavalyelőtt volt egy ilyen óra, az akkori felsősök elég sokat emlegették – és szerencsére akkor még nem jutott el a szüleimhez sem a dolog. Persze abban nem bízhatok, hogy a szüleim átveszik a felvilágosítás felelősségét, ők még a házasságig zárt lábak biztosságában hisznek. Minden, amit tudok, boszorkánymagazinokból és a szóbeszédekből származik. Annyit nem gondolkoztam még azon, hogy mi az, amit nem tudok, de mondjuk… miért nevezik felvilágosításnak? És vajon fájdalmas-e a nőnek, amikor az történik, főleg, ha az az első? Biztos az, hiszen vérrel is jár, ebbe valahogy mindenképp zavaró belegondolni. Fura a gondolat, hogy ezt akár meg is kérdezhetném most, de nem érzem helyénvalónak. Azt hiszem, Oakley professzor nem erre gondolt, amikor azt mondta, hogy tegyünk fel neki kérdéseket.
- Bocsánat. - suttogom nekik, mialatt próbálom rendbe rakni magam, mielőtt a professzor még kiküld azokkal együtt, akik önként hagyták itt a bájitaltermet.
- Sajnálom a professzort. - jegyzem meg nekik, ahogy arra gondolok, a szüleim vajon hány rivallót és milyen hangosat fognak küldeni neki a következő időszakban. Ezen a ponton az se számít, ha azt mondom nekik, hogy kimentem én is a többiekkel, és nem ültem végig az órát. Nem hiszem, hogy az megakadályozná őket kedvenc hobbyjukban, a tanáraim idegesítésében.
A következő percekben azért még vissza-visszatér az indokolatlan mosoly, ám azért nagyjából sikerül rendeznem magam. Elméletileg attól ez még egy ugyanolyan óra, mint az összes többi, és azt hiszem, ez a bájital talán hasznosabb, mint a fecsegő főzet, amitől az azt elfogyasztó boszorkány vagy varázsló megállíthatatlanul fecseg értelmetlenségeket össze-vissza. Rosszabb napjaimon szerintem nekem nincs erre sem szükségem.
Hanni kérdésére kezdek el jobban figyelni a válaszokra – bár fejben igyekszem megjegyezni Tish, Basile és Hazel kérdéseinek válaszát is. Ha én nem is, de a bátyám biztosan tudna választ adni a kérdéseinek részére, ha elmondhatná tabuk nélkül, hogy vérfarkas.
Nem láttam még Gillyt sosem ismerkedni, legalábbis nem tudok róla, de tudom, hogy milyen olvasmányok azok, amikről azt hiszi, hogy rejtegetheti előlem. Eszembe jutott már a kérdés, hogy vajon fog-e valaha házasodni (mert ha nem lenne vérfarkas, már biztosan házas lenne), és ha igen, akkor leszek-e valaha nagynéni. Úgy egyáltalán… lehetséges-e ez?
- Professzor úr! Van különbség, ha valaki férfi vérfarkas, vagy ha nő? Nemzhetnek egyáltalán gyereket? Ha igen, egészséges gyermekük születik? Hiszen az év túlnyomó részében emberek… - a kézfeltétel és megszólítás után kissé fel is állok az asztalomtól, ahogyan felteszem a kérdéseimet. Nem hiszem, hogy lesz bármikor máskor lehetőségem megkérdezni, hogy hogyan is működik ez náluk. A bátyám neve otthon szitokszó, szerintem alig várták, hogy a suliba költözzön könyvtárosként.
- Mi van akkor, ha valaki azt mondja, hogy megitta a bájitalt, de közben lehet, hogy nem? Lehet ezt valahogy bizonyítani? És mi a helyzet akkor, ha valaki biztos abban, hogy nem szeretne gyereket… soha? Ha mondjuk olyan betegsége, állapota van, vagy egyszerűen csak tudja, hogy nem akar? - szerintem ha valaki ezt tudja magáról, akkor nagyon fárasztó lehet állandóan bájitalokat készíteni, biztos van rá jobb mód, ahogyan a tanár úr elmondása alapján is több ilyen bájital létezik, nem csak ez.
Locket Rupert Grimmstark azzal a gondolattal ment el erre a fakultatív Bájitaltanra, hogy biztosan nem fog ártani. Alapvetően lehetne némi önkritikája és észrevehetné azon furcsa mintázatot, ami az utóbbi időben kezd kirajzolódni, mert valahogy, amikor úgy gondolja, hogy valami nem árthat, a végére mégis kicsit mindig a kárára lesz. Amikor kishíján sikerült elgyúrnia Tessát és a kegyetlen kellemetlen-de szimplán kegyetlen is, meg kellemetlen is, de így egybe mégiscsak hatásosabb, mint a narancs és kardamon vagy éppen az alma és a fahéj- nagyanyját, akkor is az volt az alaptétel, hogy ugyan mit árthat neki, ha gyorsan elbiciklizik a-ból b-be. Aztán végül kishíján bébiciklizett abba, hogy az anyja el se akarta engedni Hanniékhoz, pedig annál jobban kevés dologra vágyott. Nem, annál jobban egész pontosan semmire sem vágyott, még a régi arcára sem, még arra sem, hogy Bazinagyaképe de Lys-t beássa a földbe, bagettet tömjön -természetesen nem a magukét, hanem a franciák által sütött többnapos lisztkompozíciót- a szájába és végignézze, ahogy a vad galambhordák kieszik a szemét. Vagy a varjak. Legyenek inkább a varjak, azok végül is sokkal ijesztőbbek a galamboknál, akik koszosak, büdösek és olyan a szemük, mintha állandóan vérbe forogna. Mégis inkább maradna a galamboknál, ha már mindezt kigondolta! Végül is a galambok meg háborodottnak látszanak.
Na de nem is akart tovább gondolni a bosszúra, mikor megérkezett a terembe és hamarosan elékeveredett Elowen és a már említett kis tündérkislány is, akitől szerencsére nem esett le az álla a szó szoros értelmében, de csak azért nem, mert erősen szorította össze az állkapcsát, nehogy véletlenül valami hülyeség hagyja el a száját, így csak kedvesen és véleménye szerint bután bazsalyogva integetett vissza, az sokkal biztonságosabbnak tűnt, mint szabad kijárást biztosítani a gondolatainak. Meglátta még Hazelt is, akire szintén rámosolygott, hiszen néhányszor találkoztak a konyhában, amikor éppen Dr. Frankensteinként kreálta a süteményhibridjeit. Az óra kezdetéig észre sem veszi a mardekáros csoportosulást, a kuzinjára, azért üdvözlőleg rápillant, de Lys-t egy arcizma rándulása nélkül nézi levegőnek. Beszéljenek csak helyette a macaronjai, még a saját pályájukon is bármikor lehagyja őket. Először a macaron, aztán a kviddics. Utóbbiról az anyja sosem tudhat, még a végén valami törhetetlen sisakot igyekezne a fejére tenni, hogy megvédje az arcát, ő pedig ki sem látna. Az óra elkezdődik, és Kit rádöbben, hogy percek óta meredten, mintegy álmodozva bámulja Hanni tarkóját, mintha onnan kiolvashatná, hogyan ne tegye magát röhejessé előtte, vagy hogyan is kellene randira hívnia...valaha. Fogalma sincs, hogy a professzor melyik mondata jut el a tudatáig, vagy éppen arra eszmél fel, mikor többen úgy menekülnek ki, mintha a francia gasztronómia rémségeit eresztenék rájuk.
Locketet maga a téma, még nem hozná zavarba. De a többiek-egyébként teljesen logikus- kérdései és a tény, hogy Hanni itt van, annyira itt van, hogy akkor se tudná ignorálni ha akarná-de ugyan miért is akarná-teljesen kiborítja. Aztán eszébe jut a tény, hogyha így folytatja, minden bizonnyal szüzen fog meghalni és ezen még az arca sem fog tudni változtatni, ami a gondolatra kissé rózsaszínessé kezdett válni. Szeretne mondani valami olyat, ami azt sugallja, hogy normális ember, még de Lys is ki tudott magából gyötörni valamit, ami értelmesnek tűnt, olyan nincs, hogy neki ne sikerüljön. Kínjában beleszagolt az egyik előtte lévő, porított hozzávalóba, de balszerencséjére-ami olyan volt, mint jó péknek a liszt, mindig akadt kéznél- azonnal bele is szippantott egy nagyot, ami rettenetes köhögésre ingerelte. De lenyelte, bizisten, nyelte, pedig majd elpusztult bele, egészen addig, amíg Tekla és Hanni nem akartak vérfarkasokkal táncolni, mert akkor aztán minden kitört belőle és oly rettentő köhögőroham tette magáévá, hogy az ellen még a főzet ereje sem lett volna elég. Mindent megtett, hogy abba legyen képes hagyni, így mindössze fél percig figyelheti meg a komplett terem, ahogy fulladozik. Borzalmasa, ocsortány módon megalázó, majdnem annyira, mint mikor Hanninak kellett megmenteni a nyomorult életét, csak most többen látják. Lorian is biztosan azt fogja gondolni, hogy ez valami kegyetlen. -Szénanátha-hörgi szabadkozva, mint egy metálegyüttes frontembere, és némi vizet vesz elő, hogy lemossa torkán a gyalázatot. Ezekután pedig elszánja magát arra, hogy megszólaljon, és ne tűnjön a világ legostobább emberének, felteszi a kezét. -Én csak az iránt érdeklődnék, hogy ha valaki allergiás az egyik összetevőre, akkor az cserélhető-e másra házilag, vagy már mindenképp muszáj medimágushoz fordulni az ilyen problémával? Nem mintha allergiás lenne, pontosabban, ha az is egyelőre nem tudja, hogy mire, de abban biztos, ahogy előkészül a bájital megfőzéséhez-ugyan ki tudja, elhalálozik-e mielőtt valaha is hasznáhatná-, hogy ma már semmibe nem fog gondatlanul beleszagolni. Mára éppen elég volt ennyi kín és keserv.
Flatter the mountain-tops with sovereign eye, Kissing with golden face the meadows green, Gilding pale streams with heavenly alchemy; Anon permit the basest clouds to ride With ugly rack on his celestial face,
Furcsa disszonancia kísért téged a napokban, mióta ismét beléptél
a Roxfortba. Egészen eddig mindig kissé feszélyezett voltál, hiszen
Görögországban sokkal komfortosabban érezted magadat a nagyszüleiddel, s most először
megfordult minden: Martha Rosier nem nyújtott számodra semmilyen szempontból támaszt,
nem tudtál fordulni felé a problémáiddal, sőt… Hosszú évek óta először volt megint
olyan nyarad, melyből menekültél volna. Azt sem gondoltad volna, hogy valaha
azt fogod mondani, hogy a Roxfort egyenruhái azok, amelyek kényelmesebbek és
szinte vártad, hadd hordhasd: a nagymama által kapott ruhák régiek,
kényelmetlenek és túlontúl távolian voltak elegánsak. Egyáltalán nem illettek
hozzád, de természetesen ezt nem hozhattad szóba, ahogy semmi mást sem. Így hát
furcsán ütött mellkason az érzés, hogy újabban a Roxfort lett a legbiztonságosabb
hely számodra. Bár Locketéknél is meglepően jól érezted magadat…
Hiába volt három hónapod tulajdonképpen feldolgozni a
veszteségedet, hiába jártál továbbra is terápiára, a melankólia, a hullámvölgyek,
a folyamatosan legalább tompán lüktető fájdalom csak minimálisan tompult, de
eltűnni nem tűnt el. És rettegtél attól, hogy örökké veled fog tartani, amerre
csak tartottál, szorongatni fogja a bensődet, hogy mindig emlékeztessen a
bűneidre, amelyekért örökké kergetett a sors… Eszedbe jutottak a terapeutád
szavai, mielőtt elengedett volna a Roxfortba. Azt kérte tőled, hogy ne hagyd,
hogy a történtek miatt az évek alatt nehezen kialakított szociális életed
teljesen szétzilálódjon és bízzál a közösség megtartó erejében. Természetesen ezzel
is elbuktál: bár négy év alatt egészen nagy lépéseket tettél, pár hónap alatt
visszazuhantál ugyanoda, ahonnan indultál. Szinte… Volt egy halvány reménysugár,
hogy talán nem, de egyelőre nagyon távolinak érezted a többieket és féltél,
hogy ez így is fog maradni.
Ettől függetlenül tanulni imádtál, így kérdés sem volt, hogy
erre a fakultatív órára is jelentkezni fogsz. Ilyenkor bensőd a folyamatos
őrlődés és görcs helyett megtöltődött őszinte izgatottsággal, szemeid megteltek
fénnyel és végre úgy tűnt, hogy egy-egy röpke villanásig visszatérhet az a Tessa,
akit sikerült építened lépésről-lépésre. Ám ezt csak az igazán tapasztalt szem
vehette észre, s mivel az elmúlt években a lehető legtöbbet tettél azért, hogy
láthatatlan legyél, így nem volt valószínű, hogy sokan egyáltalán regisztrálták
a változást. S te egyáltalán nem róttad fel nekik: talán így volt a legjobb
mindenkinek.
Bár voltak még, akik ennek ellenére is úgy kezeltek, mintha
mi sem történt volna: óvatosan, szinte bocsánatkérően integettél Hazelnek,
mintha bűnt követtél volna el, hogy köszöntötted. Ugyanezt megismételted Iannel
is – elvégre mégiscsak háztársak voltatok, nemde? -, meg akkor már a mellette
helyet foglaló Tesseractnak is intettél egy rövidet, majd kissé zavarban
rámosolyogtál Kitre és Elowenre is, ám a közelükben-körülöttük lévő mardekáros csoport már eléggé
elbizonytalanított, hogy megijedj, hiába volt ott Basile is, akivel egyébként
már dolgoztál együtt vagy Hanni, akivel bár nem beszéltél még sokat, mindig
rendkívül kedvesnek tűnt (és néha indokolatlanul úgy érezted, hogy képtelen
vagy levenni róla a tekinteted, ami után persze mindig rettenetes bűntudatod
lett, mert ugyebár nem illik másokat bámulni). Végül inkább
csendben helyet foglaltál Tekla mellett.
- SzervuszTekla,sziaMatt! – motyogtad halkan nekik, ahogy
megint zavarba jöttél. Fogalmad sem volt, miért, de valahogy Matt miatt egyre
többször zavarodtál össze, pedig igazán nem tett semmit, ami miatt így kellett
volna érezned magadat. Aztán amint meghallottad a témát, máris elterelődtek a
gondolataid a melletted ülő párosról, kissé lesápadtál, s erősen elgondolkodtál,
hogy elhagyd a termet. Végül nem tetted. Nem tetted, mert a tudásszomjad
erősebb volt a zavarodnál és a szégyenérzeted leláncolta végtagjaidat: ha
elhagytad volna a termet, az olyan negatív spirálba lökött volna, amellyel
napokig foglalkozhattál volna. Maradtál hát, s majd az óra végén kiderül, jól
döntöttél-e.
Hallgattad a többiek kérdéseit a professzor úr magyarázata
után, le is jegyzeteltél szépen mindent, majd a kérdéseket is, gondosan hagytál
helyet a válaszoknak is. Jegyzeteid alaposak, rendezettek és esztétikusak
voltak: csak nagyritkán fordult elő az, hogy újra kellett valamit írjál,
általában elsőre sikerülni szokott. Tisa kérdése egyébként kifejezetten hasznos
is lehetett volna számodra, elvégre elég sok bájitalt fogyasztottál
rendszeresen, a farkasölőről nem is beszélve… De tekintve hogy egyszerűen
képtelen voltál elképzelni, hogy valakivel valaha is intimebb helyzetbe kerülj,
mint a kézfogás, így tulajdonképpen teljesen mindegy volt. Nem érdemelted meg azt
a komfortot, amit egy bensőséges kapcsolat nyújtani tudna számodra – hiszen mocskos
volt a véred, mocskos voltál te is, s ha valakit szeretett az ember, azt nem
akarta bemocskolni, nem igaz? Ha esélyed is lehetett volna rá, sem hagyhattad…
A véred akkor hűlt el, mikor meghallottad a vérfarkas szót. Éppen a kérdést írtad le, így szerencsére nem látszódott rajtad, hogy
nagyot nyeltél volna, próbáltad a semleges arcodat mutatni. Erősen próbáltad
kizárni a rémképeket: hogy téged vizslatnak a társaid, hogy lebuktál, hogy soha
többé nem fognak úgy nézni rád, mint előtte… Hiszen nem tudhatták! Honnan
tudták volna? Kénytelen voltál mégis a combod oldalába marni észrevétlen, hogy
gondolataid tiszták maradhassanak és ne ködösítsék el a pánik okozta
tévképzetek, majd inkább félig öntudatlanul kezdted el egy üres lapra felvázolni
a mardekáros-griffendéles-hollóhátas társaságot, hogy addig se
ezen rágódj. Nagyon...
Tisztában voltál vele, hogy vérfarkasként nem voltál képes
arra, hogy kihordj egy gyermeket – újabb olyan aspektusa az életnek, mely csak távolian
lengedezett valahol a messzeségben. Nem csak amiatt, mert nem lehetett gyermeked,
hanem mert amúgy sem vitt volna rá a lélek, hogy akár minimálisan is átörökítsd
ezt a fertőt, amely benned volt. Mégis mennyire lehetett önző az ember ahhoz,
hogy egy egész életre pecsételje meg annak az embernek a sorsát, akit elvileg
mindennél jobban kéne szeretnie? Kegyetlenségnek tűnt, barbárságnak és
büntetésnek. Eszed ágában sem lett volna büntetni egy ártatlan életet a te
bűneiddel… Pillantásod összeakadt Hanniéval, s talán a lehető legjobb
pillanatot választotta, hogy rád nézzen, mert ha valamiben, ebben igen biztos
voltál, így viszonylagosan összeszedettnek is tűnhettél. A griffendéles lány
kérdése már majdnem megmelengedte a szívedet. Milyen naiv és kedves! Hiszen
fogalma sem volt, mi mindent tettetek a táborban. Talán valahol igaza is
lehetett volna – biztosan voltak olyan vérfarkasok, akik egész életükben tiszta
és bűntelen életet éltek. De ezek nem ti voltatok. Keserűen összefutott a nyál
a szádban, ahogy egy pillanatra érezted az áldozataid húsát és vérét a nyelveden.
Ahogy szemeid előtt egy töredék pillanatig megjelent egy riadt tekintet, melyben
szinte azonnal kihunyt a fény…
Tekla kérdéseire sodródtál vissza a valóság talajára, s hogy
eltereld a figyelmedet, gyors és határozott mozdulatokkal vésted le a kérdéseit,
s csak utána realizáltad őket. Oldalra sandítottál, ahogy eszedbe jutott Giles,
s egy pillanatra halványan elmosolyodtál. Valóban voltak tisztább lelkek
közöttetek, s a férfi határozottan azt a tábort erősítette. Melegség költözött
szívedbe, ahogy felidézted az arcát, a hasonló reakcióitokat, a közelében
érzett biztonságot és komfortot… Kevés olyan ember volt, aki mellett teljes
nyugalommal tudtál létezni, de Giles Orlyk egyike volt ezeknek. S közben mégis
folyamatosan kereste törődő lelked, hol tudtál segíteni neki, hol tudtad
megkönnyíteni számára azt a poklot, melyben közösen szenvedtetek. Örömödet
lelted abban, ha egyszer-egyszer egy boldog mosolyt varázsolhattál rá vagy ha
meg tudtad lepni egy-egy kedvességgel. Számára tényleg az őszinte és határtalan
békességet és boldogságot kívántad, megérdemelte, s amennyit tehettél, azt
megtetted érte.
Máskor talán furcsán hatott volna az tíz év, amely köztetek
volt, de valahogy vele sosem érezted ezt. Biztosan a tábor miatt volt, de vele
természetesebben jött sok minden, mint általában. Elgondolkodtál azon, hogy
vajon Tekla tudott-e a kórságról… Elég specifikus kérdéseket tett fel, tehát
nem zártad ki az eshetőséget, de természetesen nem fogod most megtudni erre a
választ, így inkább te magad is feltettél egy kérdést.
- Van esetleg a bájitalnak lejárati ideje? Természetesen ha
valaki megfelelő körülmények között tárolja… - tetted fel a kezedet, s a kérdés
is kissé halk, de dallamos lett. Érdekes módon, ha egy téma vagy óra érdekelt,
kevésbé feszélyezett a társak előtti megszólalás. Vetettél egy pillantást Saoirsere:
néha mintha láttad volna tükröződni egy-egy saját gátadat benne. De talán csak
képzelted az egészet, elvégre ha valaki ilyen kiválóan tudta használni a pálcáját, akkor nem
lehetett probléma az élet olyan területein, ahol kommunikálni kellett, nem?
Kissé a gondolataiba merülve – és csuklóig tintásan a rajzolás
miatt – nyitottad ki a fiókot, hogy óvatosan az asztalra helyezd a
hozzávalókat. Szeretted volna, ha jól sikerül a főzet. Nem azért, mert te magad
számára hasznos lett volna, hanem mert szerettél jól teljesíteni és fontos volt
ez számodra. Így jóval összeszedettebben pillantottál Teklára és Mattre, ahogy
vártad, hogy kezdődjön az óra gyakorlati része is.
Ajax Ambrose nem idegenkedett a fakultatív bájitaltanórán való megjelenés gondolatától, hiszen, ahogy azt Arisztotelész is kijelentette: Minden embernek természete, hogy törekszik a tudásra. A fiú azért nem gondolta minden itt összecsődült lélekről, hogy borzalmasan vágynák magukba szívni a tudást, akár egy kiszáradt szivacs, de reménykedett benne, hogy legalább megpróbálkoznak vele.
Leült Saoirse és Hazel közvetlen közelébe, mivel az ő jelenlétüket találta a legmegnyugtatóbbnak és távol kívánt maradni a mardekárosok népes és általában hangos csapatától, mielőtt még újra próbálnák játszani a Százéves háborút a feje felett. Látott más egyet s mást itt töltött ideje alatt, biztos volt benne, hogy az idei ötödéveseknél furcsább brigádot még sosem tapasztalt testközelből, pedig az elballagott hetedév sem arról volt híres, hogy eseménytelen csoportosulás lett volna,de ez… Gondolhatná, hogy ez már neki is sok, de neki úgy általában is igazán tömény tudott lenni a világ, főként tele emberrel, így inkább nem emelte magát ilyen tapasztalati magasságokba. Hazel lelkendezése őt is érdeklődőbbé tette.
Oakley professzor kissé meglepi, holott logikusan átgondolva éppen itt az ideje annak, hogy előkerüljön az említett bájital, sokak esetében remélhetőleg inkább előbb, mint utóbb. A távozókat nem tudta megérteni, neki sem volt a szó szoros értelmében szüksége a főzetre, de ettől függetlenül ugyan mit árthat, ha tudja hogyan kell elkészíteni, bánni vele, tárolni vagy éppen felhasználni? Hasznosabb a tudás, amit végül nem használ az ember, mint az, amire szüksége lenne, de mégsem fér hozzá, ekképp bölcselkedett magában és figyelte a többiek kérdéseit, amelyeket pedig érdekesnek talált, azokat le is jegyzetelte az előtte lévő pergamenre. Mindez sokat segített abban, hogy ne érezze zavarban magát, amiért úgy gondolta, hogy talán nem egészséges, hogy nem rendelkezik semmiféle tapasztalattal. Biztosan voltak itt olyanok, akik nála sokkal többet tudnak-nem elméleti szinten, hisz a biológiával tökéletesen tisztában volt-, szerette volna tudni, hogy kik azok. Érdekelte, hogy hogyan néznek ki azok az emberek, akik tetszenek másoknak, egészen addig a mértékig, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek velük. Óvatosan körbenézett. Vajon Hazel…? Nem, ezt nem kérdezheti meg, hiszen illetlen dolog mások magánéletében vájkálni, még akkor is, ha a másik történetesen a legjobb barátja. Ha a lány el akarta volna mondani neki, már biztosan megtette volna. A másik sötétbőrű fiún állapodik meg a pillantása alig egy másodperce, vajon neki is ilyen nehéz? Magabiztosabbnak látta magánál a fiút, nem akart előítéletes lenni, de tudta, hogy világosabb bőrrel és szemmel másként működnek a dolgok, és ha nem is olyan drasztikus mértékekig. A mellette ülő ázsiai fiú arca szabályos, a mardekáros legénység is objektíve előnyösen mutatnak, nem is beszélve Hanni Haeniről és barátnőjéről, utóbbin többek is ottfelejtették a tekintetüket, Ajax viszont küzdött ellene. Udvariatlan lenne bámulni, és mégis bámulja Saoirse vörös haját, ami a lehulló leveleket és az őszi eső illatát juttatja eszébe, aztán visszasüllyed a jegyzetei közé.
Úgy gondolta, hogy az európai mérce szerint nem jóképű, az egyetlen dolog, ami elmondható róla, az, hogy érdekes. De az érdekes kevesek számára kívánatos, sőt ezt a szót többnyire akkor használják valaki külsejének méltatására, ha meglehetősen nehezen lehetne rá azt mondani, hogy esztétikus vagy éppen vonzó. Ajax azonban nyáron megtekinthetett jó pár afroamerikai férfit is, és hozzájuk viszonyítva is meglehetősen hitványnak tartotta külsejét, ami eddig egyáltalán nem foglalkoztatta és most mégis… Mégis észrevette, hogy szégyelli magát és biztos benne, hogy soha senki nem fog hozzá közeledni. Azt is tudta, hogy mit mondanak a feketékről, a magasakról és nemkülönben a magas feketékről.
Saoirse kérdése elgondolkodtatja. Ajax véleménye szerint borzalmas ostobaság lenne tiltani a főzet használatát, végtére is gátolni a szaporulatot, főként tinédzserek esetében, igenis fontos lehet. És nem csak ezek a falak léteznek, sőt, ami azt illeti, bizonyára nem könnyű itt légyottokba bonyolódni, kivéve azt az eshetőséget, ha téved, végül is fogalma sincsen. Végül is felteszi a kezét, hogy ő is kérdezzen valamit, elterelve ezzel a saját figyelmét az újonnan felfedezett problémájáról. -Mik a leggyakoribb hibák, amiket el szoktak követni a főzet elkészítésekor?-kérdezte és meglehetősen elégedett volt magával, amiért magát a főzet használatának témáját sikeresen elkerülte. Vagy ez éppen azt jelzi a többi diák számára, hogy hozzá bottal sem szívesen nyúlna senki, és erről ő maga is tud? Idegességében az egyik raszta tincsét kezdte bontogatni, amit még Solange csinált meg, aztán előkészült a bájital előállításához.
nemi erőszak témája, gyermek számára nem megfelelő nevelési környezet
Nem szeretek kötelező jelleggel egyetérteni másokkal, Donne észrevétele mégis helytállónak tűnik. Ahogyan abban is kezdek egyre jobban és egészen biztos lenni, hogy valószínűtlen, hogy nekem erre a bájitalra szükségem legyen – Viv is hasonlóan gondolhatta, amikor úgy döntött, hogy nem jön el velem Oakley professzor fakultatívjára, mert arra azért hamar rá lehetett jönni, hogy miről is lesz szó ezen az órán (azóta is szóbeszéd, ami másfél éve volt ugyanitt).
- Megérdemelnék a boszorkányhimlőt meg a kankót. - jegyzem meg a mellettem ülő Imogennek, miközben kinyitom a Koreában vásárolt jegyzetfüzetem. Még sikerült rávennem Tetsut, hogy az első oldalra rajzoljon nekem valami szépet, és írja is alá nekem, talán sokat ér majd, ha benne lesz a top 10 legismertebb kviddics játékosok között, mert benne lesz, azt nem kétlem. Ennyi fizetség tőle a rajzzal semmiség, miután itt hagyott és elárult minket.
Vigye el őt is a boszorkányhimlő meg a kankó.
Az ötödév mardekárosok díszsora mögött sikerült helyet foglalnunk. Röviden intek Hazeléknek, kihasználva azt a rövid zavart, amit a röhögcsélő és távozó diákok okoznak. Ami azt illeti, követhetné a példáját pár másik röhögcsélő diák. Ez az óra semmiben se másabb, mint bármelyik másik, legfeljebb csak abban, hogy összevont, és eljöhetett az is, aki egyébként nem vette fel ezt az órát. A kiváló eredményem ellenére idén a bájitaltant is leadtam, de muszáj volt csökkentenem az óráim számát, hogy csak azokra koncentráljak, amik tényleg kellenek majd nekem a felvételimhez. Már az első két hét alatt nyilvánvaló volt, hogy idéntől sokkal nehezebbek a tantárgyaink, és a tanárok is többet követelnek. Abba kell kapaszkodnom, hogy hosszú távon ez inkább az érdekemet szolgálja, pedig mindig is érdekesnek tartottam Oakley professzor óráit. Örülök annak, hogy még lehet egy, valószínűleg utolsó órám vele, még ha a felvezetője szerint a recept pofonegyszerű, és a leghitványabb tanulók is el tudnák készíteni.
- Hmm, a Szirénben mást használnak biztosan. - magyarázom Imogennek, bár talán most is a saját kis világában van, ahogyan szokott. Az évfolyamtársaim és a mardekárosok között azért köztudomású, hogy hol lakom, bár azt a részletet csak kevesebben tudják, hogy az egyik szomszédom egy bordélyház (velem szemben pedig az ex mugli-múzeum, amit a háború alatt felgyújtottak, és azóta kiadatlan a helyiség). A Zsebkoszban is lehet készen kapni bájitalokat – meg olyan alapanyagokat, amiket máshonnan nem igazán fogsz tudni beszerezni Angliában - , de azért meg kell válogatni, hogy melyik üzletbe veted a bizalmad. Apáméktól például egy lyukas üstöt se vennék – meg ami azt illeti, olyat sem, aminek a feneke nem lyukas.
Ha itt lenne Vivien, most odasuttognám neki a kérdést, hogy vajon mi is ilyen kurva idegesítőek lehettünk-e a felsősök szemével. Valószínűleg igen; akad köztük pár csendesebb arc, akik képesek tisztességgel végigülni egy tanórát, de a de Lys-Grimmstark duó megint kezd vállalhatatlan lenni, és Donne is kezd megint az agyamra menni, amiért nem tud rendesen artikulálni, de még csak nem is törekszik rá. Így ilyen szempontból nézve csoda, hogy Tetsuék évfolyama elviselt engem, én is kurva idegesítő lehettem, főleg, miután összebalhéztam Jackdaw-val (nem hiszem, hogy bárki le akarna feküdni vele, nem veszít semmit az órával, ha nem jön el).
Többnyire érdekes és értelmes kérdések érkeznek, főleg Ajax-tól (aki most olyan, mint egy kiskakas Hazel, Saoirse és Lily hármasa között). Jutalmaznám egy lesújtó pillantással a szénanáthás faceswappert szívesen, ha nem döbbentene le jobban, amit a másik két griffendéles kezd el mondani. Ez egyszer örülök, hogy Vivien nincs itt, nem gondolom, hogy jól viselné a helyzetet. Így azonban megengedhetem magamnak, hogy egy kicsit jobban… figyeljek arra, amit a professzor válaszol. Kiegyenesedek a székemen, ám a válaszokból nem írok le semmit. Bízom a memóriámban, és bízom abban is, hogy segíthet egy kicsit megérteni azt, hogy Vivien min megy keresztül. Muszáj nekem ott lennem mellette, ha már az, aki megígérte neki, hogy így tesz, hogy szeretni fogja, nem hagyja el és mindig támaszkodhat rá, nem teszi ezt meg.
- Nekem is van kérdésem, professzor úr. - az utolsók közt teszem fel a kezem, miután lassan a kérdések végéhez közeledünk.
- Mit tehet a nem kívánt terhesség ellen az, akit akarata ellenére kényszerítenek? - tudom, hogy rossz lesz hallani is a kérdéseimet, de nem lehetek mindig tekintettel másokra. Nem érdekel, ha bármilyen következtetést vonnak le ebből hibásan. Yuria Travers és Vivien Smithe bántalmazásán nevelkedtem az első roxforti éveimben, ki fogom bírni.
A legjobb barátnőmet megerőszakolták. Nincs garancia arra, hogy ne történjen ilyen vele – vagy akár másokkal, esetleg velem sem ilyen. Egyszer az ablakunkon keresztül néztem végig, hogy elvérzik egy ember a macskakövön, és ahogy egyre nagyobb leszek, úgy kezdem megérteni azokat a történeteket is, amik a bordélyházban történtek azokkal a lányokkal, akik vigyáztak rám és csinálták a hajam. Természetesen mindent meg kell tennem azért, hogy ne lehessek áldozat – de a bő pólók se védenek meg a fura tekintetek elől, amiket mostanában kapok. Minél hamarabb meg kell pattannom onnan, mielőtt még szüleim nyomora a Zsebkosszal együtt engem is elnyel.
-Ez biztosan.. nagyon hasznos lesz, ugye? Egyszer.. nagyon hasznos.. lesz.. -A nagybátyám ezzel érvelt az óra mellett- suttogom válaszul, talán én is, magamat is erről győzködve. Abba pedig inkább bele se kezdve, az óra témáját tekintve miket implikálhat rólam ez a tanács, meg annak a ténye, hogy Trebonius ezt számomra tanácsértékűnek ítéli. Főleg az én notóriusan változatlan helyzetemet tekintve - Meadowlarknak kétlem, hogy kellett valaha azon aggódnia, hogy szörnyszülöttség okán illedelmesen visszautasítsák. Bár az a gyanúm megvan, hogy a felette való döntésekről őt se kérdezték soha, de ezt a témát talán inkább tegyük is el arra alklmasabb időkre. Feltéve hogy olyan létezik. Ahhoz, hogy a nagybátyám szerint, a nagybátyám számára, ez egy hasznos tudás és praktika legyen, kétségem nem fér, de ha implikálni akar valamit, implikáljon önmagáról. Bozótmágus... Kicsit úgyis elegem van a tanácsokból. Amióta nyáron átköltöztem a Toronyba, hirtelen mindenkinek szívügyévé vált, hogy ellásson a legjobb segítséggel, soha nem voltam még ekkora bagolyforgalom célpontja. Apámtól tippek például a trolltól való megszabadulás esetleges módjaira, amit terjesszek fel a nagybátyámnak - akit egész nyáron nem látszott sürgetni ez a helyzet - vagy a kevésbé kimondott sugalmazás a birtok jobb kihasználására, amit sznintén, hátha én sikeresebben tudok Trebonius fejébe ültetni. Anyám, most hogy már odaköltöztem, igazán protezsálja, hogy fedezzem fel a torony titkait, a hangnamből ítélve abban reménykedve, hogy mint ebben nagy pártfogóm, ővele fogom azokat megosztani, valami nagy értékes ismeretet így a mi női águnknak monopolizálva, az urakat kihagyva belőle. A nagybátyám látszólag csak az önállóságomat ösztökéli - eddig - de abból is következik, hogy a két szülőm befolyásaival szembeni önállóságban merüljön ki. Mert hirtelen mindenki tőlem vagy énrajtam keresztül akar valamit, engem természetesen nem kérdezve meg - ismét - hogy kérek-e egyáltalán az egészből. A sugdolózott, ezúttal Hanni kérdésére, csak pislogni sikerül egy sort az iménti füstölgésemből kizökkenve, bár ha jobban figyeltem volna is lehet ennyi lenne a válaszom. A későbbi kérdésén is megakad a figyelmem - együtt a gondolattal, hogy ez is velem kapcsolatban puhatolózna valamit, de ezt már tényleg betudom az üldözési mániámnak, Hanni túl kedves és aranyos ilyen húzáshoz - de ha már feltette, végülis a válaszra odafigyelhetek, ha kap rá. Nem mintha máshonnan számíthatnék ilyesmik kifejtésére, ilyen közelfogadott alapvetéseket senki nem kérdez meg, csak elfogadja mint értelemszerű igazság. Az óra ezen felében úgyis csak lapítok - bármi további kérdés nem is olyan, amit illik feltenni, meg mástól úgyis elhangzik, mire eszembe jutna. A vége felé, talán csak hogy ne tűnjek úgy, mint aki nem figyel, jelentkezek végül én is. -Ennek a bájitalnak lehetnek ártalmas mellékhatásai, ha hibásan készítik el?- Azt pedig nem kell fejtegetnünk, miért kérdezem - Oakley professzor meg amúgyis elég jól tudja a jellemző típushibámat pontosan az ő óráiról, neki se kell mit magyaráznom. Lehet a válasz amúgyis benne van valaki máséban is, de biztosabb ha rákérdezek. Teljesen hipotetikusan természetesen, nem néz ki úgy az életem, mint amiben ez a bájital a belátható jövőben valaha felmerülne...
Bájitaltan Nyílt óra - V., VI. és VII. évfolyam (https://64.media.tumblr.com/8ebffecce98721efc7cef55fbee1ad85/c6ee8609459242c6-97/s640x960/1c2ae4e479fc367cc2321b40e36d24d2451c5f36.gif)
2006. szeptember 15. (Péntek), 4:00 p.m. - 5:00 p.m.
Pozitív csalódással tölt el, hogy milyen sok diák maradt az órán. Nem tervezem semmilyen módon szankcionálni azokat, akik távol maradtak, de az összes ebből a három évfolyamból, aki az okosak közé tartozik, itt van. Persze, nem minden itt maradót tekintek kivétel nélkül a legjobb diákjaim egyikének, de azért remélem, hogy sokan vannak itt, akik végül elvisznek innen valami hasznosat. Ha legalább egy diák súlyos, az életére ható hibáját megelőzi az órám, már nem jöttem hiába.
Csak egy pillanatra nézek McEwanre és Ngcukára, mielőtt Donnera pillantok. Az ötödikes fiúk, különösen a mardekárosok általában sok problémát okoznak, ezek a problémák pedig gyakran bekígyóznak már az iskolán kívülre is. Bármelyik másik évfolyamban a legrosszabb magaviseletű diákok közé tartozna, de a sajátjában egészen hosszú ideig tartottam a penna hegyét a neve felett anélkül, hogy áthúztam volna, amikor prefektust kerestem az évfolyamára.
- A napi használat nem jelent veszélyt, és fogyasztható együtt a legtöbb gyakori bájitallal. Ha valaki rendszeresen fogyaszt valamilyen gyógyító által felírt gyógyitalt, vagy van valamilyen krónikus betegsége van, természetesen konzultáljon a gyógyítóval.- tudom, hogy ez az utóbbi dolog sok felnőtt boszorkánynak és varázslónak is kellemetlen, egy tinédzsernek különösen, de jobb, ha minél előbb megszokják, hogy nem maguk próbálják ki, mennyire megy két dolog együtt.
Kicsit jobban figyelek rá, hogy Ms. Mulberry esetében a szokásosnál kedvesebb hangsúlyt üssek meg. A kérdése alapján azok közé tartozik, akiket nem világosítottak fel, talán a családja, talán a szülei eltűnése miatt. Ez a téma biztosan stresszes számára.
- A bájital nagyon sokáig felhasználható. Érdemes lehet akkor is tartani belőle, ha valaki nem tervezi a megfőzés utáni napokban felhasználni. Ha például Ön főzne most, akár hetedév telének végéig fogyasztható a főzete. Természetesen nem kell senkinek úgy éreznie, hogy köteles felhasználni minden fiolát akkor is, ha egyébként nem tenné, ez a bájital nem drága.
Őszinte mosollyal az arcomon pillantok Hazel C. Baird felé. Sok prefektusban más házakból nem bízom meg, de ő annyira felelősségteljes, hogy már többször gondolkodtam rajta, hogy több fiút kellene a kezére adnom büntetőmunkára, mert Traversszel nem volt több problémám utána.
- A gyógyítók által felírt főzetek általában komplexebbek, más a hatásuk és az adagolásuk. Ezek viszont személyre szabott megoldások, befolyásolhatja a testsúly, a kor, a vércsoport és meglévő mágikus elváltozások a hatásukat.- emlékszem négy éve egy akkor hetedéves lányra, aki, miután a szülei felirattak neki egy főzetet, megosztotta azt a szobatársával. Hasonló alkatuk volt, a másik lánynak végül mégis volt egy minden bizonnyal nagyon kellemetlen látogatása a Gyengélkedőn, egy annál is kellemetlenebb este után.
Előre tartok kissé Basile de Lys kérdésétől, és fellélegzem, amikor az rövid és ténylegesen hasznos. Azt hiszem, az otthonomnak otthont adó város két legidiótább családjának is a két leghülyébben viselkedő diákját kaptam meg a házamba, ráadásul egyszerre.
- Minimálisan. Nagyon kevés férfinál előfordul, hogy hosszabb ideig tart az enyhe alhasi fájdalom, és még kevesebb nőnél. Természetesen ha bárki ezt tapasztalja, jelezze, kérem!- általában ki szokott derülni, hogy a fájdalom oka más. Nem véletlenül választottam ezt a bájitalt.
Hanni Haeni kérdései miatt muszáj koncentrálnom rá, hogy ne mosolyogjak. Azt hiszem, ő lesz az egyik azok közül, akik a legjobban fognak hiányozni erről az évfolyamról. Minden körülötte üdítő színfolt. Örülök, hogy egy olyan világba született, ahol már annak kell szégyellnie magát, akit zavar a származása, és ennek köszönhetően néha félre kell tennem egy padon hagyott kavicsot.
- Köszönöm a kérdést, Ms. Haeni! Aki legalább félig ember, és a másik szülője mondjuk kobold, véla vagy óriás, biztonsággal fogyaszthatja a bájitalt, nagyobb arány esetén egy másikat kell felírnia a Gyógyítónak. A lycantrópiás emberekre ugyanúgy hat a bájital. Az átváltozás általában hosszabb annál az időnél, mint a bájital hatása lenne, de ahogy a legtöbb gyógyitalnál, a lycantrópiánál és az animágusoknál is úgy kell kezelni, hogy az átváltozás kioltja a bájital hatását. Az utóbbiaknál a körülményeken is múlik, például a pontos állati alakon, de a legjobb nem átváltozni. Vagy egyeztetni egy másik módszerről a gyógyítóval.- sok animágus persze nem volt az iskolában, főleg nem a diákok között. Sokan belevágtak, de szinte mindenkit elhagyott az akaratereje viszonylag korán, mielőtt végigcsinálta volna a szükséges lépéseket. Ami a lycantrópiát illeti, szándékosan nem nézek az ötödéves hugrabugos lány felé; Ms. Blood óta viszonylag sok vérfarkas járt a Roxfortba, tavaly még külföldről is jött, és mivel tudom, mennyi nehézséggel jár ez az állapot, örülök, hogy legalább ez a bájital nem plusz nehézség számukra.
Veszek egy levegőt, bár nem tudom a váratlan kérdés miatti mosolyt teljesen elfojtani. Szeretnék csak az utolsó kérdéssel foglalkozni, de tekintettel arra, hogy én is Binnshez jártam mágiatörténetre, úgy döntök, hogy rászánok erre is pár mondatot.
- A lycantrópia csak a vérfarkas harapásával öröklődik, a gyerekeik egészséges emberek… nem nevezném konzervatívnak azt a csoportot. A Varázsvilág civilizált részén elfogadják ezeket a kapcsolatokat. Akik nem, visszamaradottak, és általában ostobák.- a történelmi okokba nem megyek bele, arra van egy professzor, több tanítási tapasztalattal, mint az egész jelenlegi tanári kar együttvéve.
Felállok, és teszek pár lépést, miközben Ms. Orlykot hallgatom. Talán jeleznem kellene, hogy koncentráljunk szigorúan az óra anyagára, de nem bánom, ha kicsit túlcsúszunk. A kérdések eddig mind jók voltak, és tudom, hogy sokaknak ez talán az első lehetőségük rá, hogy nyíltan beszéljenek. Akiknek például idióta szüleik vannak, általában a barátaiktól tanulnak; így terjednek az olyan legendák, hogy milyen módokon lehet elkerülni a terhességet. Némelyik, amit visszahallottam, egészen lenyűgöző.
- A vérfarkasok átváltozásai a holdfázist követik, egy terhesség alatt az embriónak, majd a magzatnak hat, hét, nyolc átváltozást is túl kellene élnie. A tudomány jelen állása szerint ez lehetetlen, de az elmúlt ötven évben lehengerlő változások történtek. A férfiaknak ugyanakkor ezzel együtt is lehetnek gyerekei, erre a közelmúltban volt is ismert eset az országban. Neveket nem mondok, de talán már hallottak a gyermek szüleiről.- a Roxfort Remus Lupinnal egy hőst, és az elmúlt húsz év messze legjobb Sötét Varázslatok Kivédése tanárát vesztette el. Sem őt, sem Mrs. Lupint nem említem név szerint, a fiuk mindössze három év múlva megkezdi a tanulmányait. Igaz, ezek a diákok addigra remélhetőleg mind elballagnak, de a mostani negyedévesek itt lesznek, és nem akarom, hogy rögtön előítéletekkel a hátán kezdjen itt tanulni.
A következő kérdés egy olyan téma, amely eszembe juttat néhányat a legvisszataszítóbb diákokból, akikről hallottam.
- Az utóbbi kérdésre létezik több medimágusi megoldás, egy részük visszafordítható, egy részük végleges. Ami a bájitalt illeti… nagyjából úgy bizonyítható, mint a hazugságok általában. Egy medimágus ki tudná mutatni, hogy valaki fogyasztotta ezt, talán két napig, esetleg három napig… Érdemes mindkét félnek fogyasztania. Nem vagyok jogász, de aki ilyet csinál, több különböző jogszabály alapján bíróság elé kerülhetne. Ha a Roxfortban történne ilyen, javasolnám az elkövető azonnali eltanácsolását.- gondolkodom rajta, hogy megemlítsem-e, hogy kerüljék el azokat, akikben nem bíznak, de a diákjaim nem ostobák (nagyrészt), ugyanakkor még a legjobb emberismerők is végtelenül keveset tapasztaltak. A bizalom sajnos olyasmi, amit ki kell tapasztalni a felnőtté váláshoz.
Veszek egy mély, kissé irritált levegőt, ahogy Grimmstark tüsszent, és bármennyire ellenállok neki, érzem, hogy kiül a kérdésével kapcsolatos véleményem az arcomra.
- Mr. Grimmstark, nem egy Yorkshire pudingot készítünk, ahol mindenki meghatározhatja a fűszerezést. Ha kicseréli egy bájital bármilyen összetevőjét, vagy akár csak máshogy keveri az üst tartalmát, mint ahogy a receptben szerepel, valami mást kap. Függően attól, hogy mit és mire cserél ki, változna a főzete élettani hatása fogyasztáskor, de nem nyújtana védelmet. Ha valaki allergiás egy összetevőre, keresse fel Madame Pomfreyt, vagy ha tart tőle, engem.- tudom, hogy félelem szempontjából valószínűleg nem vagyok a legjobb alternatíva, de amennyiben valaki megkeres, ténylegesen konzultálok vele. A szülők bizonyára nem lennének boldogok, de a szülőknek el kell fogadniuk, hogy a gyerekük akkor is fog nemi életet élni, ha nem akarják. Legfeljebb az a kérdés, hogy mikor lesz unokájuk.
Ms. Valaoritis kérdésére bólintok. Sajnos a könyv nem tartalmazza ezt a választ pontosan, az 1,5-2 év tipikusan az a megjelölés, amelynek jó eséllyel nem kívánt terhesség a vége.
- A bájital tizennyolc hónapig érvényes, úgyhogy amikor palackozzák, írják le a lejáratot! Két évre kitolni ezt óramű pontossággal főzött bájitallal lehet csak, húzzák is ki ezt a könyvben nyugodtan. Számoljanak mindig pontosan tizennyolc hónappal!
Egy pillanatra belenézek O’Valley szemébe, és elgondolkodom rajta, hogy milyen választ vár. A Roxfort egy konzervatív iskola, még az órámmal együtt is, és vélhetően mindenki sejti a házirend olvasása nélkül is, hogy a házvezető tanár és az igazgató az ötven pont levonás és a kirúgás közötti skálán döntenének az érintettek büntetéséről. Persze, a házvezető tanár és az igazgató nincsenek jelen a diákok szobáiban, a kivezetett tárgyak elhagyott tantermeiben, a tónál abban a kis barlangban, meg ahogy hallom, a Prefektusi Fürdőben. Persze, nem kívánok ehhez segítséget adni senkinek, O’Valley elég okos hozzá, hogy megtalálja a kiskapukat, ha akarja. Ami engem illet, mindig el is kerülöm, hogy esetleg lebuktassak egy párt; nincs kedvem sem az azt követő beszélgetéshez, sem a szankcionáláshoz, sem az ezt követő levelezéshez meg álszentkedéshez a szülőkkel, akik természetesen a nászéjszakájukig vártak. Szerencsére nem nagyon van olyan, aki ténylegesen lebukik ezzel, hacsak nem viszi a barátja által róla rajzolt meztelen portrét a házvezető tanára órájára, és ejti le az orra előtt. Azt még ma sem tudom könnyen elhinni Leonnak, bár segít a tény, hogy az a lány még a buta diákokhoz képest is kivételesen ostoba volt.
- A bájital elkészítése, birtoklása és fogyasztása nem sért semmilyen házirendet, úgyhogy ha azért kérdezi, mert szeretné tudni, hogy milyen érzés elfogyasztani, nyugodtan megteheti.- voltak olyan prefektusaink, akik bizonyára jelentették volna, ha látják, hogy valaki ilyesmit fogyaszt, nyilvánvalóan egyértelmű céllal, de bízom benne, hogy a mostaniaknál senki nem választott ilyen személyiségeket. Már mind a négyen elég ideje vagyunk házvezetők hozzá, hogy ne legyünk saját magunk ellenségei azzal, hogy folyamatosan jelentéseket kapjunk.
Elgondolkodom Ambrose kérdésén pár másodpercig, miközben próbálok visszaemlékezni, de nem emlékszem senkire, aki két éve nagyon súlyos hibát követett volna el. Ez a bájital tényleg nagyon, nagyon egyszerű, az egyik oka annak, hogy ezt választottam egy hosszabb lejáratú vagy tovább tartó bájital helyett, hogy mindenki, aki eljutott ötödévig, képes kellene legyen elkészíteni.
- Nem igazán vannak hibák, nem nagyon tudnak elrontani semmit, Mr. Ambrose. Tizenkét évesek voltak, amikor ilyen bájitalokat főztünk. Inkább a felhasználásnál vannak hibák. Nem szabad visszazárni, ha a fiola nyitva volt, meg kell inni azonnal a felnyitás után, vagy ki kell önteni. Nem szabad fele adagot bevenni vagy elfelezni, mert az nem elfelezi az aktív időt, hanem hatástalanná teszi a főzetet. Nem szabad lejáratot követően fogyasztani. Nem szabad... nos, más módokon alkalmazni, mert amellett, hogy fertőzést vagy bőrirritációt okozhat, semmilyen hatása nem lesz emésztés nélkül. Nem szabad megfagyasztani vagy felforralni fogyasztás előtt.
Végighallgatom Ms. Fletcher rövid kérdését is, amelyet véleményem szerint a környezete inspirált, amelyben tudomásom szerint felnőtt. Már az én gyerekkoromban is elég rossz környék volt a Zsebkosz köz, az elmúlt évtizedekben pedig sok szempontból rosszabb lett. Talán valamilyen személyes élmény... mindenesetre én a válaszokat adom, nem a kérdéseket.
- Ebben az esetben az első lépés mindenképpen egy gyógyító felkeresése kell, hogy legyen, aki ilyen esetekben tud segíteni. Emellett természetesen mindenképpen szükséges felvenni a kapcsolatot a Varázsbűnüldözési Főosztály munkatársaim... ha esetleg bármi ehhez hasonló dolog történik, amíg az iskola tanulói, természetesen továbbra is lehetőségük van jelezni a házvezetőik felé.- szerencsés vagyok, hogy még semmi ilyesmivel nem kellett foglalkoznom. Tudom, hogy jóval a professzionális kötelességeimen felül, például aurorok és a család értesítésén felül is próbálnék segítséget nyújtani a saját diákomnak. Biztos, hogy a volt auror Fawcett is megtenné ezt, Flitwick professzor a legtapasztaltabb négyünk közül, Leon pedig, azt hiszem, a legtöbb segítséget nyújtaná. Valószínűleg együtt is dolgoznánk, ha bármelyik diákkal történne valami.
Veszek egy hosszú, mély levegőt, ahogy az ötödéves fiúk szavaiból elkapok néhányat, és nem tetszenek egyáltalán, még ha a teljes kontextust nem is hallottam, és ahogy az egyik legidiótábban viselkedő sunyi, mosolygó képébe nézek, érzem a vágyat, hogy ki is osszam az év első büntetését. Persze, nem vonhatok le pontot, legalább tíz, lehet húsz pont is elmenne a házamtól, és idén szeretném, a Házkupa visszakerülne a Mardekárhoz Leonéktól. Talán büntetőmunkát is adhatnék... nem tudom, melyik kettő vagy három volt, aki suttogott, de ha Grimmstark és de Lys büntetésbe kerülnek, olyan nagyon nem lőhetek mellé. Végül azonban elfordítom a tekintetem a fiúkról. Péntek délután van, nincs kedvem gondolkodni rajta, hogy mit sikáljanak le, egyébként teljesen feleslegesen, mert úgysem fog semmilyen hatást elérni. De ha megint rákényszerítenek, hogy figyeljek rájuk, kitalálok valami kreatívat... Rubeus szerint tenyér méretű pókok lepték el némelyik fát az erdőben, amelyeket jó lenne gyengéden, kézzel összeszednie egy arra vállalkozó szellemű diáknak. Vagy kettőnek.
Egy kicsit talán irritáltabban csukom le egy pillanatra a szememet, mint kellene, és talán túl péntek van. Pár másodpercre Glasmontra nézek.
- Nem igazán. Elég egyértelmű jelei vannak, ha a bájitalt elrontották, csak akkor veszi fel a könyvben látható árnyalatot, ha követik a receptet. Abban az esetben, ha elrontják a bájital megfőzését, természetesen tüntessék el az üstjükből, és semmiképpen ne igyák meg!- persze, nem számítok rá, hogy elrontaná. Hirtelen nem is vagyok benne biztos, hogy van-e bárki még az iskolában ötöd, de akár negyedév felett, aki egy ilyen pofonegyszerű feladatot ne tudna végrehajtani. Néhány hugrabugos fiú az elballagott évfolyamban talán, de szerencsére őket már nem kell tanítanom... nos, inkább úgy mondanám, hogy órát tartanom nekik, mert nem igazán tanultak semmit tőlem végül.
Dawlish kérdésének, különösen a megfogalmazás hatására egy pillanatra megértem a Roxfort öreg gondnokát, akit az elmúlt hat-hét hónapban többször láttam a reggelizőasztalunkhoz járulni, hogy szidja a lányt, aki állítólag sportot űz belőle, hogy megszegje a házirendet, és közben elég gonosz is a férfival meg a macskájával. Szinte elhinném, ha nem tudnám, hogy szó szerint minden gyereket utál a Földön, mely esetben a létező legjobb munkahelyet választotta. Mindenesetre hasznos a jelenléte, kétszer annyi diák mászkálna a folyosókon éjjelente, ha nem félnének tőle, hogy... nem is tudom, mit csinál pontosan.
- A bájital nem alkalmas sem fogamzásgátlásra, sem a nemi betegségek megelőzésére az aktust követően. Ha valaki elfelejti bevenni, keresse fel a jav... keressen fel egy gyógyítót. De a legjobb, ha nem felejtik el.- nem tudom, hogy hányan vannak, akik ténylegesen figyelnek. Látom, hogy páran jegyzetelnek, mintha ez is dolgozati anyag lenne, azután a jegyzetből bizonyára megbűvölt papírcikesz lesz, amikor ráébrednek, hogy nem lesz dolgozat. Azért remélem, hogy az órám hatására legalább egy kicsivel kevesebb esetről fogok hallani azért, mert valaki megpróbál valamilyen bűbájt használni fogamzásgátlásra, amit valamelyik ócska magazinban talált.
- Akkor is..lehet valaki nemi beteg ha...házas?- Pommeline de Lys kérdésének hatására ismét ráébredek, hogy mennyire különböző élményei vannak minden diáknak, különösen az aranyvérű lányoknak az egész témával kapcsolatban. Vetnek is kell egy pillantást a házamba járó fiúk felé, hogy megelőzzem, hogy büntetőmunkát kelljen adnom, mielőtt válaszolok.
- Igen, ezek a betegségek előfordulhatnak úgy is, ha két ember kizárólag egymással érintkezik, Ms. de Lys. Természetesen jóval ritkábban, mint valakinél, akinek egynél több partnere van.
- Ez tartalmaz bármilyen hormont, mint a mugli szerek vagy belenyúl a hormonháztartásba valahogy?- Coraline Krämer kérdése, úgy érzem, hogy nagyon informatív, és jó kérdés, már csak azért is, mert nem vagyok benne biztos, hogy hány diákom tudja, hogy mik azok a hormonok. Mindenesetre, talán minimálisan inspirál valakit arra, hogy gyógyító legyen.
- Nem, ez a bájital mágikus úton akadályozza meg a fogamzást és a legtöbb fertőzést, nem hormonális úton. Vannak bájitalok, amelyek a test saját biológiájába is belenyúlnak, ezeket gyógyító tudja felérni. Általában nem javasolt még fejlődésben lévő szervezetek számára.
Amikor senki nem kérdez többet, hagyom a diákoknak, hogy dolgozzanak a bájitalon. Nem látok egyelőre hibákat, és remélhetőleg ez így is marad, ellenkező esetben valószínűleg nem kellene itt lenniük... bár előfordulhat, hogy valaki idegesebb az átlagnál.
- Nyugodtan kérdezhetnek. És azt javaslom mindenkinek, hogy miután elkészültek a bájitallal, próbaképpen fogyasszák el, és ellenőrizzék, hogy milyen érzés. Ha esetleg venni akarják ezeket, hasznos tudniuk, hogy igazit vettek-e, vagy hamisítványt. Sajnos előfordult az elmúlt években, hogy egy hamis bájitalkészítő többek között ebből is nagyobb mennyiségben eladott.
- Elnézést a csúszásért! Következő tanári hozzászólás: 2026.10.18. (esti órák) - A többi diák megszólítása esetén a neveket a következő színkódokkal emelhetik ki:
A szerelemre van bájital,Úgy hívják, amortentia,De arra nincs varázslat,Ha kettőnk közt nő a distancia.Átkokat felismerni megtanítanak,Egymást már kevésbé.Pedig nem minden sebhez kell sötét varázslat.
Általában szeretek proaktív lenni az órákon. Talán a mágiatörire is több figyelmet szentelnék, ha csak fele ennyire lenne elviselhetetlen a monotonság, amivel Binns professzor az óráit tartja. Már elsőben arra jutottunk Corával, hogy valószínűleg az se tűnne fel neki, ha nem jelennénk meg az óráján. A gyakorlatban annak ellenére sem sikerült tesztelnem az elméletet, hogy az láthatóan és nyilvánvalóan nem izgatja, hogy teljesen mással foglalkozom az órája alatt, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy szerintem nem is érti.
Ezúttal sem vágyom másra, mint hogy lehetőleg láthatatlanul tudjam le ezt az órát anélkül, hogy bármilyen kérdést fel kéne kötelezően tennem. Csak Theresának intek vissza röviden, mielőtt visszadőlnék a jegyzetfüzetem felé, hogy leírjam a legfontosabbakat. Habár mindenképpen hasznosnak tartom – talán a leghasznosabbnak az eddig tanult bájitalok közül - , nincs az az isten, hogy feltegyem a kezem és kérdéseket tegyek fel. A professzor azért a legfontosabb tudnivalókkal felvértezett minket, ránézésre pedig tényleg olyan egyszerű a recept, hogy másod,-vagy harmadévesen is boldogultunk volna vele. Úgy hiszem, hogy McEvannak se lesz gondja vele, talán csak feleslegesen ráparázott a bájitalra, és még meg se nézte a receptet. Ez a bájital azonban most tényleg fontos, ha valaha nemi életet szeretne élni a ki tudja, milyen varázsnemibetegségek nélkül (mert az általánosak nem elég rémisztőek). Azért eszembe jut, hogy vajon a muglikat érintik-e a varázsbetegségek általában, és mi történik akkor, ha egy varázstalan mondjuk sárkányhimlős lesz. Gondolom, a Minisztériumnak van rá valami protokollja, jó lenne tudni, hogy néz ez ki a gyakorlatban.
Azért anyámnak szerintem nem említem, hogy a varázslóknak saját nemi betegségeik is vannak. Így is elég kínos volt, amikor másodévben a téliszünetben arra kényszerített, hogy részt vegyek az iskolája által szervezett felvilágosításon, amit egy, az iskola által felfogadott, különösen lelkes nőszemély vezetett le. Nem bízott abban, hogy a Roxfortban erre egyáltalán sor kerül majd. Az előadás után, fél óra múlva a srácok az iskolaudvaron fújtak lufikat az ajándékba kapott kotonokból, és a karjukra ragasztották a tisztasági betéteket, amiket amúgy a lányok kaptak… Istenem, de hiányzik Birmingham.
Érdeklődve hallgatom Hanni és Tekla kérdéseit, és az azokra érkező választ. A varázsvilág egyes dolgaira még mindig csak vakarom a fejem, mások azonban egészen elámítanak. Valahol a kettő határán állnak a féllények, amikről addig legfeljebb a mozikban és a fantasy könyvekben olvashattam. A varázsvilág nekem sokkal toleránsabbnak tűnik ahhoz a világhoz képest, ahonnan én származom, azt legalábbis érzem, hogy amit tavaly láttam és hallottam az amerikai propagandából, azzal azért a többség mintha nem értene egyet. Néha vannak olyan fantáziáim, hogy mit szólnának a muglik ahhoz, ha tudnák, egy konkrét civilizációval élnek párhuzamosan anélkül, hogy fogalmuk lenne róla. Azonban a muglik már azzal se tudnak mit kezdeni, ha valakinek kicsit sötétebb a bőrszíne, nemhogy azzal, ha valaki mondjuk félvéla vagy vérfarkas, vagy…
- Tényleg azt mondta, hogy óriás szülők? Te ezt tudtad? - halkan kérdezem McEvant, és nagyokat pislogok Corára is, a második kérdésem egyértelműen neki címezve. Lehet a számat se sikerül azonnal visszacsuknom. Gyakorlatilag minden évben a legjobb eredményeket viszem haza nagyjából mindenből, mégis olyan ostobának érzem magam néha, hogy ilyen, másoknak alapvető dolgokat nem tudok a varázsvilágról. Olvastam valahol, hogy léteznek óriások, állítólag Voldemort hozott is párat ide a háborújára, de nem gondoltam, hogy születhetnek hibridjeik az emberekkel, ahogyan a koboldokat is csak morcos bankárokként látom. Normális esetben nem szoktam ilyenekre gondolni, mentségemre szóljon, de most nehéz másra…
Ajax kérdése nyomán nem tudom nem nézni őt, legalábbis pár másodpercig. Tudom a nevét, de sosem beszéltem vele. A hugrabugosokat nyájasoknak mondják, azonban kissé olyan személynek tűnik, aki nehezen megközelíthető. Önbizalommal azért nem lehet gondja a hölgykoszorúja közepén. A kérdése érdekesnek tűnik, de a választ végül nem jegyzetelem le. Elég evidens igazából, és ez ránézésre tényleg egy nagyon egyszerű recept.
Anyám iskolájában is lehetett kérdezni, de ott senki nem merte feltenni a kezét. Valószínűleg onnan eredhet az is, hogy most inkább a füzetem felett lapítok, hogy az érdekesebb információkat, amik nem annyira evidensek, gyorsan lejegyzeteljem magamnak. Az nyilvánvaló, hogy a mágia jobban meg tudott oldani olyan dolgokat, amiket a mugli orvostudomány még mindig nem tudott tökéletesíteni, és az is, hogy ez a bájital valahogy… igazságosabb, mint a mugli lehetőségek. Főleg Cora kérdésénél sikerül ebbe belegondolnom. Nem vagyok szakértő, de azt még én is tudom, hogy azok a hormonok, amit a nők szednek, eléggé szétcseszi a szervezetüket.
- Amúgy tényleg egyszerű a recept, nehéz elrontani. - ahogy megkapjuk a jelzést a kezdésre, felnyitom az asztalomon lévő ládát, és megvárom, hogy Ian is kövesse a példám. Az alapanyagok általánosak és könnyen beszerezhetőek. Úgy képzelem, hogy egy átlagos háztartásban a varázsvilágban mindenkinél lapul ezekből a bájitalhozzávalós kamrában, valahogy úgy, ahogy a mugliknál a betadine és az aszpirin.
- Úgy látom, a legfontosabb hozzávaló a macskagyökér. Másodévben már dolgoztunk a virágával, azzal készült a felejtésital. - kikészítem az asztalomra a hozzávalókat, majd a késsel nagyjából egyenlő darabokra szeletelem a hozzávalót. A szokásosnál valamivel lassabban csinálom, hogy Ian magabiztosan le tudja utánozni, amit csinálok. Vannak, akik a gyakorlati dolgokból jobban tudnak tanulni, nincs ezzel baj.
- Szerintem jó lesz. Akkor egészségünkre. - nem célom elvenni a tanártól a feladatát, de aki kicsit is odafigyel a leírásra, az nem tudja elrontani ezt a receptet. Vélhetően nem is ez lesz év végén az RBF vizsgánkon. A bájitalomat kitöltöm magamnak egy fiolába, miután meggyőződtem róla, hogy illatra és kinézetre megfelelő. A koccintás után nyakalom le a bájitalt azért, hogy megtapasztaljam. Ahogy leér a gyomromba az ananász ízű lé, szinte azonnal érzem is azt az alhasi fájdalmat, amit a tanár is említett. Legalább biztosra tudom, hogy ezt kell majd éreznem a bájitaltól.
Cím: Re: Bájitaltan terem
Írta: Tikhon A. Donne - 2026. 10. 05. - 22:00:44
Tichon Aleksandrovich nem szeretett hazudni. Nem, ez mégiscsak egy ordas hazugság lenne, úgy volna célszerűbb fogalmazni, hogy nem szeretett hazudni önmagának, ellenben bárki másnak szeretettől függően vagy épp nem függően képes volt -hogy ilyen kedvesen mondjuk- füllenteni. Most viszont önmagát igyekezte gőzerővel átverni, mikor is Larkra pillantva-a másodperc törtrészéig, hiszen minden bizonnyal addig illik más menyasszonyát, az egyik legjobb barátja menyasszonyát szemrevételezni- azt kezdte mantrázni, hogy nem azért van itt, mert a lányt is erre vetette a balsors. Hogy ez a saját balsorsa, Tisha balsorsa, vagy valamiféle kollektív szláv szenvedéstörténet, arról bajosan lehetne nyilatkozni. Úgy döntött, hogy inkább Oakley-ra szegezi a tekintetét és igyekszik a hülyék közt király lenni, persze csak Persie után, mert nála azért mégiscsak hülyébbnek találta magát, még a fene nagy műveltsége ellenére is.
Fojtottan kuncogott Basie megjegyzésére a chlamydiáról, amiről neki hála volt lehetősége értesülni, mielőtt még megkaphatta volna saját használatra. Bár úgy gondolta, hogy ez egyelőre nem fenyegeti a fiút, már csak azért sem, mert borzasztóan távol áll a lányoktól, akiket rendkívül lányosnak talál, másrészt pedig olyan mértékbe menően el van foglalva Loriannel, hogy az már egészségtelen. Ezt Tisha többször ki is fejtette neki, de egyszerűen nem akart rá hallgatni, büszke francia vér, bár ide vagy oda, a nagy nacionalizmus Napóleon is kénytelen volt megtorpanni Tél Tábornok végtelen ereje miatt Oroszország földjén. Na de a családi viszály és kicsit gyengeelméjű résztvevői már igazán nem tartoztak Tishára, őszinte szerencséjére.
Meghallgatja Basile szintén érdemleges kérdését és firkál valamit a pergamenjére, amikor azonban Lark szóra nyitja a száját, kishíján elájul. Ezt az elájulást sikerül neki egy indokolatlanul éles levegővételbe préselnie, minek hatására még a pennáját is kiejti a kezéből, amit kénytelen szégyenszemre felszedegetni a földről. Szégyen vagy nem, de őszintén örül neki, hogy van lehetősége pár másodpercnyi vacakolásra a pad alatt, így mire kikeveredik, képes rendezni az arcát, és már lényegesen kevésbé néz ki úgy, mint, aki az előbb még azt suttogta csak úgy magának, hogy: „aztasvábnadlágoskulvaúlistenit”. Ezzel le is marad a mindenféle megbassza-nembassza- vagy ki tudja, inkább a klasszikus irodalmat választja, szélsőséges esetben meg a Káma Szútrát- jellegű könyveket biztosan örömmel fogyasztó griffendéles lányokról, ha nem maradna le, ugyanis biztosan ajánlaná nekik, hogy inkább táncosokkal farkaljanak, mint fordítva, bár…mindkettőből lehet baja az emberiségnek, mint kiderült. -Neked nem mondták, hogy buzizni halál buzis?-mereszti a szemeit egy sokatmondó mosollyal a kis franciára, de csak és kizárólag azért, mert az ominózus mondatát a témával kapcsolatban, miszerint: „csak verjétek ki egymásnak és éljetek boldogan”, nem a házvezetőprofesszora jelenlétében szerette volna elsütni, mert a végén még meg találná hallani.
Csendben is maradna, ha nem hallaná meg ezt a hímsoviniszta mondatát, ezért az indokoltnál kicsit jobban összerántja a szemöldökeit, ha már úgyis ő a nők és lányok jogainak és szabad akaratának nem túl maszkulin védőszentje. -Boldog Lenin a mauzóleumában!-néz barátjára közepesen mély felháborodással, annak teljes tudatában, hogyha történetesen anno valaki nem műti össze, illetve vissza a testét, most talán éppen rá mondanák, hogy mit illik neki és mit nem- Pont ugyanannyila illik, mint nekünk, melt az embel, ha szelencsés nem magában kefél. Ha eddig nem is ő volt az idevonatkozó esélyegyenlőségi ombudsman személyesen, hát most külön büszke volt a három hugrabugos lányra,Glasmontra,Fletcherre pedig ő aztán mindig lehúzta róla még az utolsó bőrt is a raccsolásával kapcsolatban, illetve külön Dawlishra is az irdatlan balta arca miatt, amit nagy tehetséggel tartott fenn, miközben kérdezett. Éljen az egyenjogúság, a szavazat, a szabad péntek, a szabad szombat, a szabad szerelem és a kommunizmus!
Pommeline-ra ellenben nem sikerült felkészülnie, mert kishíján levesestányér méretűre tágulnak a szemei kérdésére, pedig az az ő esetében igazán nagy erőbefektetés. Kibírja szó nélkül, nem egyszerű, de kibírja, csak azért, mert tudja, hogy a lány alapvetően nem kretén, csak a neveltetése ilyen szerencsementes, ahogy Larké is. Miközben előrámol, bólogat a professzor válaszára. Az ő hormonkoktéljával őszintén szólva, nehéz lenne jóslatokba bocsátkozni azt illetően, hogy hatna-e a bájital, és ha igen, akkor miként. Épp itt az ideje, hogy kiderüljön, mert ő ezt most akkor is megissza, ha valami baja lesz tőle, nem mintha szüksége lenne rá, főleg azért, mert a nyáron történtek után nem kívánt senkivel közelebbről megismerkedni, éppen elég volt neki az a kevés, amit még nyáron engedett meg magának zavarában és kétségbeesésében egy a szomszédjában lakó lánnyal. A professzor szavai viszont elgondolkodtatják. -A főzet egyszelő és olcsó, akkol miért élné meg hamisítani, ha csak nem kiba…-nagy levegő, az agy szinonimák után kutat, aki keres, az pedig szerencsére talál-paldon, losszindulatból? Hamar nekiáll a bájitalnak, ugyanis az aprólékos munka jótékonyan képes kikapcsolni az agyát. Figyel az arányokra, arra, hogy mit hányszor és merre szükséges megkeverni. A Bájitaltan az egyetlen tudomány, ahol tetszenek neki a szigorú szabályok és az azokkal járó bizonyosság, mert itt, ha mindent úgy csinál, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, akkor borítékolható a siker. Ezt a sikert pedig kitölti egy fiolába, aztán hirtelen ötlettől vezérelve Basile felé nyújtja. -Cseléljünk!-ajánlja fel, mintha lenne bármilyen következménye annak, ha történetesen bármelyikük elrontotta volna.
nemi erőszak témája, gyermek számára nem megfelelő nevelési környezet
Nem tudom, hogyan kezelném a helyzetet, ha Viv itt lenne, de valószínűleg van egy olyan sejtésem, hogy nem az erősségem az ilyen esetekben a megfelelő reagálás. Utálok erre gondolni, de örülök, hogy nincs itt. Szeretem Vivet, meghalnék érte, ölnék érte, ha kérne. De mind a ketten tudjuk, hogy vannak olyan témák, amiknél a viselkedése meglehetősen szeszélyes. Nincs szükség erősíteni rajta úgy, hogy az az áruló Tetsuya sincs már itt, aki csillapíthatja az ütéseit. De ugye a pénz meg a hírnév neki fontosabb volt, mint két csicska hatodéves.
A vérfarkasok iránt különös érdeklődő griffendélesek tudtukon kívül szívességet tettek nekem. Soha nem gondoltam bele abba, hogy a vérfarkasoknak ez milyen lehet, mert hogy… úgy általában nem szoktam ilyenekre gondolni. Még mindig nem sikerült levetkőznöm a viszolygást egyszerűen annak a gondolatától, hogy bárki bedugja a nyelvét a számba. Nem értem, miért jó ez bárkinek? És akkor a többi dolog, amit csinálnak az öltözőben, a szertárakban, az üres tantermekben, meg állítólag a prefektusi fürdőszobában, még szóba se jött. Egyre biztosabb azonban, hogy valami nem jó velem – valahogy nem működök úgy, mint mások. Szeretném viszont megérteni Vivient, tudni, hogy milyen neki, és szeretném, ha jobban tudnék neki segíteni. Olyan… haszontalannak érzem magam a problémái mellett.
Egy határozott biccentéssel köszönöm meg Oakley professzor válaszát annak ellenére, hogy nem látok olyat magam előtt, hogy ilyen esetben a varázsbűnüldözéshez fordulnék. Hallottam húzós sztorikat, pár éve a Szirén egyik prostituáltja például állítólag eltörte az egyik vendég pálcáját. Házon belül kompenzálták, mert egyszerűen arrafelé így szokás. Én is így tenném, ha lenne egy bordélyházam. Nem hiszem, hogy érdemes bízni az aurorokban, ahogy a mugli rendőrökben sem – utóbbiaknál az a különbség, hogy őket legalább simán lefutom.
Másrészről azonban tényleg jó lenne szakítani a Zsebkosz nyomorával. Kellemes lehet egy olyan élet, ahol nem kell attól rettegni, hogy mikor fogja a varázsbűn-üldözés újabb beépített embere vásárlónak tettetni magát. Nem, nálam ez nem fog előfordulni – az én vállalkozásom fedhetetlen lesz, és nem használt üstöket meg ócska, semmire se jó varázstárgyakat fogok árulni, mint a szüleim.
Az mondjuk kurva idegesítő, hogy az előttem ülő, mardekáros gyereksor sugdolózik és kreténkedik (és azt a tényt most nem tartom fontosnak, hogy csak egy évvel vagyok legfeljebb idősebb náluk). Jobbommal kellően határozottan belerúgok valamelyikük székének lábába, hogy fogják már be. Nem is érdekel, melyikükét találom el Grimmstark vagy de Lys közül, és az sem, ha esetleg a professzor észreveszi és büntetőmunkára küld miatta. De Donne is megérdemelné, amiért ki se tudja mondani, hogy „На дворе трава, на траве дрова”. Sajnos úgy hallottam, hogy mind a hárman részt vesznek a Mardekár válogatásán. De néha esélyt kell adni a többi háznak is a kviddics kupára.
A figyelünk és nem ítélünk jegyében hallgatom végig a kérdésekre adott válaszokat – azokat is, amik különös ostobaságnak hangzanak, hiszen elég lett volna Oakley professzor felvezetőjére odafigyelni. Azért mégis jobb, hogy inkább kérdeznek, hátha sikerül megmenteni őket egy-egy hülyeségtől. O’Valley kérdését egyszerűen csak nem értem. Miért lenne bűn az, ha tart valaki ilyen főzetet magánál? Miért kéne tiltani valamit, ami ennyire hasznos, a kastélyon belül is?
A kérdések befejeztével nekilátok a bájitalnak Imogennel anélkül, hogy megszólalnék. Kizárólag azért csomagolom el az elkészült bájitalokat, hogy ha a lányhálónkban bárkinek szüksége lenne rá, tudjak belőle adni. Csak a hatás kedvéért ellenőrzöm le, hogy az megfelelő lett-e.
Locket Rupert Grimmstark határozottan ostobán érezte magát, ami az utóbbi időben nem volt a világ legszokatlanabb dolga-az ugyanis az volna, ha a Magyar Posta pánikszerűen elkezdené kikézbesíteni a leveleket, ahelyett, hogy a postás járna egy rábaközi csárdást minden kapuban aztán tovább állna, de erről talán egy másik alkalommal, hiszen itt most mégis csak inkább a lábaközről volt szó- kiváltképp Hanni közelében, de azért egy Bájitaltan óra keretei között mégis egészen újszerű volt. Locket nem volt őrülten tehetséges a tárgyból, de általában jól szerepelt belőle, mivel erre is hasonlóan gondolt, mint a sütésre. Természetesen egy sütemény esetében sem lehetett bármit bármivel helyettesíteni, de jogosan gondolhatja az ember, hogy ugyan mi történhet, ha az ember szilva helyett történetesen meggyet, vagy fahéj helyett vaníliát használ. Ha az ízek, és állagok harmóniában maradnak, semmi a világon. Viszont, ha egy főzet esetében ugyanez a szegény ember kreatívan szeretné megoldani a feladatot és békaszem helyett, teszem azt szalamandraszemet használ, akkor könnyedén rá is robbanhat az üstje, vagy okozhat a Lohasztólé olyat, hogy egy másik nem különben pórul járt személy véletlenszerűen csak rákjárásban tudjon tőle közlekedni.
Locket az ilyen típusú örömöket személyesen is kipróbálta-a rákjárást okozó borzalmat máson is tesztelve, önhibáján kívül-, szóval jogosan érezhette, hogy hiába volt a szándék összességében jó, mégis borzalmas ökörséget kérdezett. Annyira, hogy ennél még de Lys is képes volt okosabbat kiötölni. Reméli, mindettől még Lorian nem tagadja le, vagy ami még rosszabb…reméli, Hanni nem hallotta, vagy ha mégis, hamar elfeledkezik róla, miközben vérfarkasokra vágyakozik. Micsoda szerencse, hogy az ártány példányok még szaporodni is tudnak! Már nem Kitnek, de valakinek biztosan. Reméli nem Hanninak, az borzasztó szomorúsággal töltené el, ha a vérfarkasok tetszenének neki, hiszen azokról még meg sem lehet magabiztosan mondani, hogy azok-e, amik, emberi formájukban. A kentaur az legalább kentaur éjjel is, nappal is, meg teliholdkor is, bár Kit azt sem szerette volna, ha a lányok a lóemberekért bolondulnának, pedig talán szokás is olyat mondani, hogy jó ember a lóember, de már ebben sem volt biztos.
Ahogy Oakley is kifejtette, ő nem akart elmaradottnak tűnni. Egyszer Hanninak úgyis lesz valakije, valószínűleg valaki olyan, aki el meri hívni randizni. Valaki, aki véletlenül sem olyan béna, mint Locket Rupert Grimmstark, és annak a valakinek ő kénytelen lesz látványosan örvendeni, mert mégiscsak azt szeretné, ha Hanni boldog lenne. Bár ő most is boldognak tűnt. Reméli, hogy Tekla is boldog a vérfarkasos kérdésével, illetve Tessa is, pedig vele kapcsolatban, mintha megérzett volna valami furcsát, de majd később ad neki süteményt, hátha ezúttal elfogadja. Neki is és nyilván Mattnek is.
Ha ez nem lenne elég, azzal is meg kell küzdenie, hogy a professzor láthatóan hülyének tartja. Ezúttal szerencsére egyetért vele. -Érthető-válaszol és igyekszik nem helyben megsemmisülni, mert attól csak szánalmasabbnak érezné magát, inkább igyekszik mindent úgy csinálni, ahogy szükséges. Nem improvizál, és nem virtuózkodik, arra ott a konyha és a remek ötlet, hogy kis gombás muffinokat készítsen a többieknek. Vagyis nem a szó szoros értelmében gombásakat…bár, omlettes-gombás muffin. Sajtos-szarvasgombás muffin? Nem is hangzik rosszul, a tetejét megfesthetné pirosra és kis sódarabokból kirakhatná rá a pöttyököket. Ezt minden bizonnyal ki fogja próbálni, ha végre lejut a konyhába. Talán még Tessának és Hazelnek is szól, hogy segítsenek neki…bár valaki egészen mást illene már elhívnia, ha nem rettegne annyira. Pedig a két hugrabugos is lány, érdekes, hogy velük képes normálisan viselkedni, pedig egyiküket majdnem kilapította rokonostul a biciklikerekével.
El is határozza magát, hogy mondjon valamit, mert hát egyrészt Grimmstark, másrészt griffendéles, harmadrészt nagyon ijesztő tud lenni az anyja, ennek a háromnak a jelenléte, pedig csak felhatalmazza már valamire! A só, liszt és cukor lovagja pedig nagy levegőt vesz-borzalmasan figyel rá, hogy ne nyeljen le közben semmit- előrehajol és megkísérel belebeszélni Hanni hajába, de a várt katarzis elmarad, mert, amikor megcsapja a lány illata, végül teljesen elfelejti, mit akart mondani, így kínjában belebámul Elowen és Hanni bájitalaiba. -A tietek is ilyen…híg?-érdeklődi meg teljes tudatában annak, hogy az övé is az. Nem baj, kis lépés az emberiségnek, de hosszúlépés Kitnek, hiszen nem nyelte le a nyelvét zavarában és négy teljesen érthető szót is sikerült kinyögnie. Ezen a ponton Oakley biztosan nem ok nélkül tartja keletlennek agyilag.
Flatter the mountain-tops with sovereign eye, Kissing with golden face the meadows green, Gilding pale streams with heavenly alchemy; Anon permit the basest clouds to ride With ugly rack on his celestial face,
Ahogy hallgattad a többi kérdést, miközben kipakoltál, örültél, hogy a kissé zakatoló szíved megnyugvást talált az ismerős tárgyak érintésében. Saoirse kérdésén egy pillanatra te magad is megütköztél. Elgondolkodtál azon, hogy vajon egy fakultatív órán lenne-e értelme olyat tanulni, amit utána nem használhattatok, de a kérdése elbizonytalanított ezzel kapcsolatban, így pár másodperccel tovább követted tekinteteddel a délutáni, már sápadt és kissé fáradt őszi napfénnyel megvilágított vörös színben pompázó hajkoronáját. Olyan fantasztikus árnyalatban omlott a vállára, hogy legszívesebben most azonnal vetetted volna papírra a lányt.
Ajax kérdése rántott vissza a valóság oly könyörtelen talajára. Kérdése természetesen logikus és fontos volt, így egy apró sóhajjal és kacskaringósan elegáns betűkkel írtad le. Még húztál két vonalat egy-egy betűre, mikor meghallottad Heranoush kérdését. Annyira meglepett, hogy a penna
kiesett a kezedből és hármat koppanva a földön, megállt. Lehajoltál érte, közben próbáltad rendezni a felületessé váló légvételedet. Erőnek erejével próbáltad kizárni a hangokat, a képeket, azt a mocskot, a hideget, a rettegést,
az érzéseket… Igen, nem egyszer voltál fül- és esetleg szemtanúja ilyen esetnek, és mélyen megmaradt mindegyik eset neked, hát, még a durvábbak… Ám jobban rettegtél attól, hogy te kerülsz sorra, ha segíteni próbálsz, így gyáva,
önző mocsokként húztad össze magadat a patkányok és csótányok között. Hiszen te magad is az voltál, illettél oda…
Felegyenesedtél, s inkább önkéntelenül is a rajzodat folytattad, arra koncentráltál, próbáltad kizárni a nem kívánatos emlékeket és ebben szerencsére Ancalla és Elowen kérdései is segítettek. Mindkettőt teljesen jogosnak tartottad, bár az utóbbitól megint rendkívül zavarba jöttél, holott
abszolút nem volt miért. Szerencsére ekkor kezd válaszolni a professzor úr is, így félbehagytad készülő képedet és teljes figyelmedet szentelted neki. Egy szó nélkül írtad le, hogy konzultációt igényel akkor a kórságod miatt például ez, ettől persze megint zavarba jöttél, hiszen nem terveztél senkivel intim együttlétet. A legbensőségesebb pillanataidat is Giles társaságának köszönhetted: neki bármit elmondhattál, ő megértett, neki könnyű volt megnyílni. Persze ez a faramuci helyzet nem segítette a kapcsolatotokat. Ő tanár volt, te meg diák… Mégsem tudtad a szokványos tanár-diák viszonyt fenntartani vele és talán ő sem veled, bár ebben nem lehettél biztos, nem akartad túl gyakran kellemetlen szituációba keverni, így hát igyekezted limitálni ezeket akkorra, mikor különösen nagyon szükséged volt valakire, annyira mélyen voltál.
Szerencsére ezen elgondolkodtál, így bár automatikusan írtad le a válaszokat, amiket a professzor úr szolgáltatott számotokra, csak három kérdéssel később realizáltad, hogy elvesztetted a fonalat, így gyorsan visszarázódtál, bár sikerült pont a vérfarkasos kérdésekre visszatalálnod. Inkább a jegyzetedre fókuszáltál helyette. Elképesztően sok órát beleöltek abba, hogy mindennel tisztában legyél, ami a vérfarkas kórságodat illeti. Nem gondoltad, hogy érhetnek még meglepetések ezzel a témával kapcsolatban, de sosem lehetett tudni ugyebár. Megszeppentél kissé, mikor láttad a tanár úr irritált arcát Locket kérdését illetően. Sajnáltad a fiút, de mielőtt elmélyülhettél volna ebben, rád pillantott, s benned meghűlt a vér is, nagyot nyeltél. Féltél, hogy esetleg téged is hasonló véleménnyel jutalmaz majd, de szerencsére nem így lett, így hát te is csak egy nagyot bólintottál hálásan.
A kérdések után pedig kissé tétován, de nekiálltál a feladatnak. Óvatos és alapos voltál a gyakorlati feladatokkal – egészen addig, amíg minimális agresszió vagy erőszak-szerű része nem volt a dolognak, mert akkor bizony általában lefagytál és örültél, hogy a pánikrohamtól megkímélted a többieket, mindenesetre használhatatlan lettél ilyenkor. Szerencsére ez a bájital nem igényelt semmi ilyesmit, így ha kissé lassabban is, mint a legtöbben,
de haladtál vele. Bár utolsóként végeztél a kis hármasotokból, kivételesen nem zavart téged a gondolat. Inkább vetettél egy bizonytalan pillantást Tekla és Matt üstjére, majd egy fél perces habozás után összeszedted a bátorságodat is.
- Ümm… Nektek is így néz ki? – kérdezted tőlük, hogy összehasonlíthassátok, mielőtt elfogyasztottad volna. Finom grimaszba rándult az arcod a fájdalom miatt, de azért ez nem igazán lépte át a küszöböt, amit egyébként egy rosszabb időszakban szoktál érezni. Ezek után türelmesen vártál arra, hogy a professzor úr mivel tervezte folytatni az egészet, ha már mindenki készen volt. Egészen biztos voltál, hogy az utolsók között végeztél – ha nem éppen te voltál az utolsó -, de próbáltál ezzel nem foglalkozni most, hanem azzal, hogy ma is tanultál valami hasznosat, még ha jelen pillanatban elképzelhetetlennek is tartottad, hogy valaha magad miatt kelljen főznöd ezt a bájitalt. Akkor esetleg majd másnak tudsz segíteni. A tudás pedig mindig
hasznos volt.
Lehet mások számára oly könnyed kiszámítani az egymás felé tartó pillanatok ívét, mint számára a kotta sorait — de eltévedni mindkettőben könnyűnek látszott az avatatlan szem számára, és Lark még akkor sem bízott volna a saját szívének ütemének, ha az egyértelműt suttogott volna. Tudni és sejteni egészen más dolog volt — de mélyet sóhajt megkönnyebbülésében Oakley professzor válasza után mégis.
Az mágia idősebb volt, mint az idő — és utóbbitól féltek igazán. Az elsőt kellene követnie, olyan ösztönösen, ahogy levegőt az újszülött először vesz, és abba sem hagyja az utolsó utánig. Így fordul félig hátra, haja óvatlanul súrolja Pomm vállát is — tekintete Tisháét keresi, maga sem tudja, miért. Illetve bizonyára azért, mert ott ül mellette valahol Erwin is, a barátai, és amit a fák lombjai rejtenek, az ott marad, a hullócsillagok alatt. Neki most jegyzetelnie kell Oakley professzor szavai után.. keze magától mozdul, oda sem nézve követi a megszokás hurkait a pergamenen, már-már végtelen a pillanat, amíg őt nézi.
Aztán az üstje fölé hajol, úgy szeletel, mintha az élete múlna rajta: gondolatai biztosan, arca kipirul a küzdelemben, melyet kezei vívnak tudata helyett. Miért lett most ez egyszeriben ilyen fontos, nem volt a jövő dallama pár héttel ezelőttig? Most pedig ott van mindenben — a lehulló szirmok puha vörösségén, a helyükre költöző leveleken megülő párán. A meztelen égbolton, a haja színén — és a szíve fonákján. Miért nem maradnak gyermekek, miért múlnak úgy az évszakok, akár a percek mióta..
Arra volna érdemes figyelnie, amit elvárnak tőle, amit eddig is elvártak tőle hosszú levelek, késői intelmek — a megfelelő érdemjegyek, a kiszámítható félévek nyugalma egy idősebb szülő naptárján. Most láncon viselte az inge alatt a gyűrűt, mert a házirend ellen a külvilág kötelessége sem szegülhetett — és most kivételesen boldog volt érte, boldog a kötelezőért, és boldog a kötelező ellenében.
— Kérlek, elkezdenétek melegíteni az üstöt, mindjárt végzek a...! Mhmm..
Hangja árván marad — a kis jajszót az ujján nyomja el, míg bocsánatkérően pillant Ancallára és Margaeryre is, remélve, hogy Marquise legalább elvonta Pommot, amíg ő itt ügyetlenkedik. A macskagyökér helyett az ujjába metszett bele, igaz, nem túl mélyen — de azért ilyesmit elkövetni ötödévben úgy esett a lelkének, mint ősz kezdetén a határban, míg elveri az utolsó termést. Tudja ő is, hogy baj van — valahol villámlik, fénye, tüze elér már idáig, ezt mondaná édesanya, ha életben volna..
— Ne haragudjatok, kicsit szétszórt vagyok ma. A többire odafigyelek már.
Ő is az üst fölé hajol, mikor elkészül tartalma, megkóstolja — ízre remek, hatását rejti az idő még. Ajkán a bogyók ízével fogja meg táskáját, jegyzeteit — és határozza el, hogy erről egyelőre nem beszélhet még Pommnak sem, félve a lány szemében mély megértéstől, és a ki nem mondható kérdésektől. Főznie kell még ebből a bájitalból, csak azért, hogy kétségeinek altatót a kötelesség dúdoljon: arra kell hallgatnia, ami biztos. Vagy a mágiára. Vagy ami biztos — és hirtelen már maga sem tudja, melyik volt melyik.
Már fel sem nézek a jegyzetfüzetnek elegánsan, kínomban nevezett füzetből — amit akkor sem fogok mugli füzetnek nevezni, és nem csak azért, mert technikailag oximoron, hanem mert jobban idegesítene, mint amire az amúgy is véges mértékű türelmemből jutna — mikor Tisha kifejti a magas lóról a mások péniszével a csalánt elképzeléseit, őszintén meglepne, ha nem tenné. Sóhajtok egyet, bízva benne, hogy Grimmstarknak, annak, amelyiknek a szobatársává tett a jóságos devla — apró jegyzet magamnak, soha többet ne is gondoljak erre a szóra, ezt is otthonról szabadította rám a.. nos, a devla, igen — tehát hogy Grimmstark nem most találja meg a köpőcsövét, és nekem nem most kell elkoboznom azt.
A prefektusi jelvény úgy tűnik, nem az összefüggő és koherens gondolatokért járt ebben a szezonban — vetek egy féloldalas pillantást de Lysre, mikor már-már hagyományos frankofón elvei mentén az unokatestvérei erkölcseit kezdi félteni, illetve, feltételezem, hogy azt, és nem általánosságban a nőkét. Az alapján biztosan nem, ahogy hátraszól Fletchernek, amit egyébiránt osztok, rá is vetek egy megvető pillantást — a magas lovon ülés különböző alakzataiban ma különösen jeleskedünk. Őt különben sem kifejezetten kedvelem, bár ehhez a napsugaras jelleme mellett az is hozzájárult, hogy anyám már elsősként figyelmeztetett az állomáson állva, hogy az olyanokkal ne barátkozzam — és mikor felhívtam rá a figyelmét, hogy mi is pontosan olyanok vagyunk, azaz, mi vagyunk az olyanok, akikkel nem szabad barátkozni, kaptam egy nagyon elmért, de azért elég megalázó pofont is az évkezdés örömére apámtól.
Megpróbálok a jegyzeteimre figyelni, hogy legalább ennyivel gazdagítsam a szobánk teljes és egyszemélyben fenntartott archívumát — mikor feltűnik Warrington jelenléte is, aki már csak azzal megvalósítja a baj fogalmát, hogy jelen van. Rá nem vetek fenyegető pillantást, legfeljebb keresztet a fejemben, de majd úgyis mindjárt tesz valami megjegyzést, vélhetően a jegyzetfüzetemre, és akkor kénytelen leszek jelentőségteljesen hallgatni. Nincs pofám pénzt kérni a korrepetálásért, vagy a beadandókért, az a kurva nagy helyzet, hogy apámat idézzem — és megtoldjam azzal, hogy ezért vagyok ilyen kurva élhetetlen is. Láttam, mennyi pénzt szorongat anyám abban az erszényben, mikor bevásároltunk az Abszolon, és lehet, hogy az osztályterem teljes közönsége állítaná, hogy elég nagy a pofám, de akkora biztos nem volt, hogy emlékeztessem, hogy pergament meg pennát nem vettünk még.. Gondolom, azóta is csak abból esznek, amit anyám nem szégyellt elfogadni. Ettől mindjárt megint remekül érzem magam, csak mint mindig az ilyen napfényes délutánokon.
— Itt van nálam a hányóslavór.. és még igény szerint valakinek a fejébe húzhatom, ha sok lesz az ismerkedés a pad alatt. Jó, üresen.
Az utóbbit annak fényében teszem csak hozzá, hogy különben nem mondhatnám többet, hogy szigorú, DE igazságtalan vagyok prefektusként — pedig Oakley elméletileg azzal bízott meg, hogy lehetőleg kordában és életben is tartsam a szobatársaimat. Illetve nyilván az egész évfolyamot, de az előbbi bőven elég erőforrást pusztít hozzá, hogy egy egész embert kívánjon — és az az ember időnként mély nosztalgiával gondoljon a tavalyi évre, mikor csak felebaráti szeretetből és tudományos érdeklődésből tartotta életben a körülötte élőket. Végül besegítek valamennyit, de ez valóban nem egy bonyolult bájital, úgy átjutunk rajta, mint a devla a.. nos, úgy tűnik, a szocializációmon, hogy ezt még az iskolában sem tudom elhagyni, pedig semmit nem szeretnék jobban.
Ajax Ambrose ebben a percben kezdte úgy érezni magát, mint egy megfeneklett hajó. Helyben volt, ami adott némi biztonságot, de közben ennél jobban lemaradva még sosem érezte magát a kortársaihoz-illetve itt az ötödévesekhez- képest. A legkegyetlenebb az volt számára, hogy még az sem tudta igazán megállapítani, hogy vajon mi lehet az az átlag, amihez alkalmazkodnia kellene, mert egyszerűen sosem jutott eszébe megérdeklődni az évfolyamtársai közt járva-kelve, hogy ugyan ki hol tart, mert az rémesen illetlen lett volna. Nem mellesleg, pedig egészen eddig Ajaxet egyáltalánjában nem is érdekelték mások ilyen jellegű ügyei.
Nagyon kellemetlen volt számára minderre egy Bájitaltan különóra kapcsán rádöbbenni, bár hálás lehetett Oakley professzornak, hogy ha ilyen furcsán és akaratlanul is, de felhívta rá a figyelmét, hogy nem normális ember. Mert a normális emberek biztosan nem azzal foglalatoskodnak éjt nappallá téve, hogy az anyjuk haláláról és az apjuk indítékáról elmélkedjenek, vagy éppen Amerikában tanulmányozzák a szemmelverést és egyéb többség számára ismeretlen tudományokat. Tehát Ajax megállapíthatta magában, hogy szemmelverni, szellemekkel társalogni és hazudni a mentális állapotáról azt éppenséggel varázslatosan tud, csókolózni ellenben semennyire, ami meg utána jön, arra gondolni sem mert. Erről a filozófusoknál sem szól a fáma.
Ahogy Kierkegaard is megfogalmazta: Az élet nem egy megoldandó probléma, hanem egy megtapasztalandó valóság. Ajaxnek pedig el kellett azon gondolkodnia,hogy valójában mennyi tapasztalattal is rendelkezik. Biccent a professzor magyarázatára és jobb híján szorgosan lejegyzeteli azt, amit tilos megtenni a főzettel kapcsolatosan, nem mintha a közeljövőben akkora szükségét látná ennek a tudásnak. Elteszi majd későbbre, bár elképzelhető, hogy az idő nem segít borzalmasan sokat az előnytelen ábrázatán, azon viszont mégis hogyan kellene változtatnia?
Aztán Hazel kérdésére figyel fel. Azonos nemű párok, eltérő nemű párok, nincs ebben semmi érdemleges, csendben dolgozik tovább az üstje felett, nincs mit hozzáfűznie. Azt sem tudja, kihez vagy mihez vonzódik és hirtelen kedve lenne ezt megbeszélni valakivel, legjobb barátját pedig, akármilyen kedves is volt vele, nem akarta túlterhelni. Természetesen, ez eszébe juthatott volna akkor is, mikor felkészítés nélkül kérte tőle, hogy fejes ugorjon a családja történetének mély és zavaros vizébe augusztusban, de ő inkább most kezdett rajta szorongani. Igyekszik mindent jól csinálni, bár tudja, hogy nem számít. Lehet, hogy jobb lenne, ha minden emberi kapcsolatot illetően érdektelen maradna, ami túlmutat a barátságon? Bizonyára, de most, hogy hirtelen ennyi minden tolult a fejébe, hogyan tegye mindezt? Írja meg Solange-nak, aki mérföldekkel, életekkel távolabb helyezkedik el tőle, és reménykedjen benne, hogy nincs jobb dolga, mint az ő ostoba kamaszos nyekergését olvasni? Egyszerűbb, ha magában tartja.
Hazel hangjára zavartan néz fel, másodpercekig nem is érti a kérdést, aztán halványan elmosolyodik. -Ühümm-bólint-persze. Egyáltalán mit jelent az oké. Reguláris? Jó? Kiváló? Okén van valójában? Oké a hirtelen rátörő egzisztenciális válság valami olyannal kapcsolatban, ami eddig nem is érdekelte? Valószínűleg igen. Minden relatív, kivéve a relativitáselméletet. Némán palackozza le a bájitalt, szinte elbújik raszta tincsei mögött, míg a mellette ülő lány fel nem ajánlja a koccintás lehetőségét. Ajax a fiolára mered, aztán Hazelre és Saoirse-ra. Miért ne inná meg? -Santé!-emeli koccintásra a fioláját, aztán megissza a benne lévő folyadékot. Hányingere lesz az íztől és érzi a fájdalmat is. Bizonyára működött, akkor úgymond megcselekedte, amit megkövetelt a haza.
She's a stone cold, straight-faced killer and a lover and she won't put up with another
Akit érint, meg a többiek
Semmi extra, griff egyenruha
Punchin' Bag
Cage the Elephant
┃TW: Szexuális utalások, obszcén humor, durva beszéd, gúnyolódás, testi rosszullét
A tanév második péntekén bármiféle fakultatív órát tartani szerintem már önmagában is a perverzió egy különösen aggasztó formája. Valakitől ráadásul azt hallottam, némi sokat sejtető kacsintás kíséretében, hogy a részvétel kötelező jellegű, amire rögtön megugrott a szemöldököm. Elvégre ez nem a sarki kínai, ahol az édes és a savanyú gond nélkül megfér egymás mellett az étlapon; egy tanóra vagy szabadon választható, vagy kötelező. A kettő egyszerre legfeljebb kötelezően fakultatív lehet, ami kész merénylet a józan ész ellen.
Utólag azért lehet, hogy több jelentőséget kellett volna tulajdonítanom annak a kacsintásnak.
Amikor néhány elejtett megjegyzésből hozzám is eljutott, hogy nagyjából miről fog szólni az óra, egy időre még a korábbi felháborodásomról is megfeledkeztem. Az első gondolatom természetesen az volt, hogy fenomenális: az ember azt hinné, legalább az iskolában megúszhatja a szexuális felvilágosítást, ha már otthon lehetetlen, mert szexuálpszichológus az anyja, erre tessék. Még az ország másik végében, egy rohadt kastélyban sem lehet nyugta.
Ennek ellenére, valahogy mégis azon kaptam magam, hogy tulajdonképpen érdekel a dolog. Nem feltétlenül a bájital miatt, bár arra is kíváncsi voltam, hanem mert szerettem volna megtudni, hogy a varázslótársadalom velem egykorú tagjai vajon a szex terén is annyira sötétben tapogatóznak-e, mint mugliismeretből. Mármint nem mindenki, nyilván. De ha valaki komolyan elhiszi, hogy a muglik még mindig lovas kocsival járnak dolgozni, attól azért bizonyos kérdésekben nem várok csodákat.
Hazudnék azonban, ha azt állítanám, hogy a péntek közeledtével nem kezdett elapadni a lelkesedésem. Ebédre már a maradéka sem bizonyult különösebben meggyőzőnek, ráadásul az utolsó tanórák végére valami enyhe rosszullét is elkapott. Csak hogy még vonzóbb legyen a délutáni program.
Az ágyamon görnyedve kénytelen voltam belátni, hogy szinte minden jel arra mutat: tulajdonképpen semmi keresnivalóm egy nem kötelező órán, ahol feltehetően olyan kérdések hangzanak majd el, amelyek felét anyámmal már legalább háromszor átrágtuk. Többnyire az akaratom ellenére. Csakhogy Hanni is ott lesz, nekem pedig a szenvedésen kívül amúgy sincs más programom, az meg szerencsére nem helyhez kötött. Akár egy bájitaltanórán is lehet csendben kínlódni. És ki tudja, talán még az is előfordulhat, hogy valaki olyan éktelen ostobaságot kérdez, amitől legalább öt percre megfeledkezem a hányingeremről.
Mire magamra kapok egy pulóvert, és rájövök, hogy az történetesen nem is az enyém, hanem Aurie-é, már késésben vagyok. Lecserélni persze nincs időm, bár az igazat megvallva különösebb kedvem sem volna feltúrni érte a ládámat. Arra ugyanis már jó ideje ráférne egy alapos rendrakás, és ha eddig sikerült elkerülnöm, most aztán végképp nem fogok nekiállni. A tanítási hétnek hivatalosan is vége van, az enyémnek legalábbis egészen biztosan, és csak akad jobb dolguk a professzoroknak péntek délután, mint kötekedni egy pulóver miatt.
Pont akkor érek a terembe, amikor néhány diák kifelé tart. Tekla arcán valamiféle derűt csípek el, a bent maradók közül viszont többen is rosszallóan néznek a távozók után. Hálás vagyok a kisebb zűrzavarért; hátha Oakley professzornak így nem jut ideje különösebben fennakadni rajtam. Bár azt erősen kétlem, hogy Aurie pulóvere elkerüli a figyelmét. Ha ezért pontot von le, hát legyen, de a késésért talán csak nem büntethet meg egy fakultatív órán. Az már igazán szép lenne, tekintve, hogy jelen állapotomban az is külön teljesítmény, hogy egyáltalán megjelentem.
Akárhogy is, nem álldogálok sokáig ott, mint fasz a lakodalomban. Elmormolok egy kurta bocsánatkérést a professzor felé, majd szapora léptekkel beljebb indulok.
– Gondolom, az aszexualitásról, az absztinenciáról meg a cölibátusról még életedben nem hallottál – jegyzem meg szinte suttogva, miután elkapom Tisha megjegyzésének végét. A tekintetem közben egy pillanatra Czerny jegyzetfüzetére téved, és már majdnem kiszalad belőlem egy újabb megjegyzés, de végül csak a szám sarka rándul meg, mielőtt lehuppanok közvetlenül Hanni és Elowen elé.
Nem mintha komolyan azt hinném, hogy a távozók valamelyikére feltétlenül igaz volna bármi abból, amit felsoroltam. Lehet, hogy már bőven van tapasztalatuk az óra témájában, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen nem akarnak még egy olyan bájital elkészítésével vesződni, amit készen is megvehetnek. Esetleg csak jobb dolguk van péntek délután. Attól, hogy valaki nem ül végig egy fakultatív órát, még nem kell rögtön terhességet meg nemi betegséget jósolni neki. Mondjuk ez láthatóan nem mindenkit akadályoz meg benne.
Lark kérdését hallva ösztönösen felé fordulok, kissé meglepetten. Nem azért, mert bármi kivetnivalót találnék abban, amit mond, inkább mert valamiért nem számítottam rá, hogy ő is részt vesz az órán. Ami persze hülyeség, nyilván ugyanannyi joga van itt ülni, mint bárki másnak. Egyszerűen csak rosszul vagyok a gondolattól, hogy egyszer majd valamelyik fiú a közelébe férkőzik. A szépségét egyikük sem érdemli meg, és ezen a ponton nem is vagyok hajlandó vitát nyitni. Majd talán akkor, ha a férfinem előbb felmutat valami meggyőző bizonyítékot arra, hogy érdemes egyáltalán megfontolni a dolgot.
Hanni tűnődésére vigyoroghatnékom támad, de csak Elowen válaszára fordulok hátra, ügyelve, hogy ne keltsek túl nagy feltűnést.
– Anyám vagy százszor elmondta, hogy ha valaki elégedett a szerelmi életével, az a hangulatán is meglátszhat. Kevésbé feszült, magabiztosabb, többet vigyorog, ilyenek – sorolom, bár azért kétlem, hogy ebből önmagában bárki meg tudná állapítani, ki mit művel a hálószobájában. Vagy hogy művel-e ott egyáltalán bármit az alváson kívül.
Tekintetem közben a folyamatosan egymást maró mardekáros srácok között cikázik, aztán egykedvűen feléjük biccentek, és a hangomat egy árnyalattal lejjebb veszem.
– Ez tulajdonképpen sok mindent megmagyaráz a mardekáros fiúkkal kapcsolatban. Ennyi felgyülemlett frusztrációt mégsem lehet pusztán a rossz neveltetésre fogni.
Ezután visszafordulok a helyemen, mielőtt Oakley professzor arra a következtetésre jutna, hogy kizárólag azért jöttem, hogy másokat zavarjak. Pedig nem kizárólag azért.
A béke azonban nem tart sokáig. Rövidesen ismét hátrapillantok, ezúttal azért, mert a kedvesebbik Grimmstarkot láthatóan megpróbálja elvinni a halál, méghozzá egy egészen tisztességes köhögőroham képében.
– Lehet, elkelne egy bájital szamárköhögésre is – jegyzem meg, és már épp szólnék, hogy legalább a szája elé tegye azt a rohadt kezét, mielőtt Hanni csodálatos hajába köhögi a fél tüdejét, amikor közli, hogy csak szénanátha.
Nagyszerű. Ettől még Hanni haja nem kér belőle.
Megforgatom a szemem, és inkább elfoglalom magam a bájital hozzávalóinak elrendezgetésével, mielőtt valami szúrósabb csúszna ki a számon.
A többiek közben egészen lelkesen élnek a kérdezősködés lehetőségével, így legalább olyan dolgok is szóba kerülnek, amelyeket nem árt tisztázni, mielőtt bárki hozzáfogna a főzethez; de Lys a mellékhatásokról érdeklődik, Kit az allergiákról, Theresa pedig a lejárati időről. Éppen az egyik hozzávaló tartályát forgatom a kezemben, amikor Saoirse kérdésére ismét felszökken a szemöldököm.
Mármint ha fejenként tizenkét adagot készülünk főzni (ami szerintem eleve túlzás, mert tizenkettő az egész társaságnak is bőven elég lenne), akkor csak nem lehet tilos a bájital elkészítése. Legfeljebb az lehet szabályellenes, amit vele kezdenek. Vagy a használata után. Mondjuk soha nem voltam az iskolai szabályzat leglelkesebb olvasója, úgyhogy nem vennék mérget arra, hogy nincs benne erről is valami külön bekezdés, valószínűleg apró betűkkel, közvetlenül az után, amelyik azt szabályozza, hány centivel lehet rövidebb a szoknyám, mielőtt hivatalosan is bekövetkezik a világvége.
Fletchernek eközben láthatóan hosszú percek után sem esett le, hogy az óra a biztonságos szexuális együttlétről szól, nem pedig arról, hogyan kezeljük utólag a védekezés elmaradásának következményeit. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy megkérdezzem, biztosan jó terembe jött-e, de tekintve, hogy késve érkeztem, és az elmúlt négy évben sem tettem különösebben sokat Oakley szeretetének elnyeréséért, inkább megtartom magamnak a kérdést.
A tanárok szerint egyébként sincs buta kérdés.
Néhányuknak ezt feltűnően sokszor kell ismételgetnie.
Nem várom meg, amíg a professzor úr minden részletre kitér, inkább nekilátok a bájitalnak, bár fél füllel az órát követni és közben főzőcskézni aligha életem legbölcsebb döntése, főleg úgy, hogy még mindig kerülget a hányinger, és a hasam is görcsölni kezdett. Remélem, csak a piros betűs fene közeledik, esetleg a szervezetem így próbálja tudtomra adni, mit gondol a péntek délutáni fakultatív órákról. Az utóbbival speciel teljes mértékben egyetértek. Csak ne valami durvább nyavalya legyen, mert ahhoz végképp nincs kedvem.
A főzet elkészítése szerencsére nem tűnik különösebben bonyolultnak. Legalábbis messze nem annyira, mint azé a bájitalé, amelyik tavaly, vagy talán tavalyelőtt a pletykák szerint az óra végére megríkatott valami mardekáros csókát. Kár, hogy arról lemaradtam. Nem állítom, hogy különösebben meghatna a látvány, ha a mostani macsókák valamelyike is fülét-farkát behúzva, pityeregve rohanna ki a teremből. Sőt, bizonyos esetekben még hajlandó lennék zsebkendőt is adni neki. Egy használtat, természetesen.
Amikor úgy vélem, hogy elkészültem, kurtán Czerny felé pillantok, hátha még nem végzett, vagy éppen a fioláiba tölti a főzetét. Az övében legalább meg lehet bízni, úgyhogy jó volna összevetni a kettőt, főleg az állagukat. Oakley professzor ugyanis külön felhívta a figyelmünket arra, milyen árnyalatú az elrontott bájital, arról viszont egy árva szót sem szólt, hogy milyen sűrűnek kellene lennie. A szín legalább stimmel. Azt hiszem. Már ha jól látom, és a terem világítása sem játszik velem valami különösen aljas tréfát.
Éppen megkóstolnám, amikor eszembe jut egy apró szépséghiba.
Már most is görcsölök. Mégis honnan a fenéből fogom felismerni a bájital hatását, ha eleve úgy érzem magam, mint akinek az alhasa külön háborút indított a belső szervei ellen?
Egy darabig nézem a fiolát, végül nagy nehezen rászánom magam, hogy felemeljem a kezem.
– Professzor úr! És ha valaki már eleve görcsöl, honnan tudhatja, hogy a bájital megfelelően működik?
A kérdés elhangzása után átfut az agyamon, hogy ebből bizonyos emberek egészen érdekes következtetéseket vonhatnak le. De ha így lesz, legfeljebb körbenézek a teremben, az üstömbe is belekukkantok, hátha találok benne valamit, amivel magasról leszarhatom a véleményüket.
Cím: Re: Bájitaltan terem
Írta: Ian A. McEwan - 2026. 10. 18. - 08:55:11
Wonderful Puberty
Akik nem hagyták el a termet | 2006. 09. 15.
TW: Káromkodás
Nem mondom, hogy tapasztalt vagyok a témában, elvégre egy olyannak, mint én még annyi esélye sincs a megfelelő romantikus életre, mint a teremben lévőknek külön-külön. Viszont azt sem mondanám, hogy teljesen ismeretlen számomra a terep, csak épp nem a varázslóközösségen belül. A Roxforton kívül az időm nagy részét muglik között töltöm és hazudnék, ha azt mondanám, hogy Glasgow utcáin nem botlottam bele egyszer-kétszer olyanokba, akik megpróbáltak felszedni egy fellépés után.
Annak a pár embernek, akik köszönnek nekem, csak aprót bólintok, hogy elismerjem a jelenlétüket, ha már vették a fáradtságot, hogy ők is elismerjék az enyémet. Akkora tapló azért még nem vagyok, hogy ezt figyelmen kívül hagyjam. A mellettem ülő válaszát azért még elkapom és akaratlanul is egy apró mosoly kúszik az arcomra. Ha megmondanám neki, hogy a háztársaimon és a professzorokon kívül senkinek nem jegyeztem meg a nevét, vajon hinne nekem? Nem mintha látásból nem ismerném az embereket - főleg azokat, akik gyógyíthatatlan feltűnési viszketegségben szenvednek és minden adandó alkalommal ki akarják kaparni egymás szemét -, egyszerűen csak senkivel nem vagyok olyan közeli viszonyban, hogy érdemes legyen megtanulnom, hogyan hívják. Inkább csak megrázom a fejem és elkapva Oakley pillantását örülök, hogy nem én vagyok a mai órán a célpontja, a szemmelverést pedig inkább a mardekárosainak tartogatja helyettem.
Mások példáját követve én is magam elé helyezem a dobozt, miközben érdeklődve hallgatom a feltett kérdéseket és a rájuk adott választ. És én még azt hittem, hogy minden fontos infó elhangzott már az óra elején.. Hát lehet, hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, ezért talán jobb is, hogy csöndben maradtam. A hasznosabb dolgokat lejegyzetelem magamnak, más kérdésekre pedig csak hitetlenül húzom fel a szemöldököm, azon filozofálva, hogy a drágám tényleg ennyire naiv-e? Vagy a másik szimplán be akarja-e jelenteni, hogy mikor vonul el egy üres terembe szórakozni valakivel? Padtársam meglepettségére az óriásokkal kapcsolatban viszont sárga szórakozottság csillan a szememben. Na nem azért mert ki akarnám nevetni, távol álljon tőlem az ilyesmi, inkább azért mert egészen jól esik néha olyanokkal találkozni, akiknek nem megszokottak a varázsvilág dolgai. Érdekes ez a srác.
Amint megkapjuk a jelzést arra, hogy elkezdhetjük főzni a bájitalt, figyelmesen követem is azt amit csinál. Biztos vagyok benne, hogy alap esetben gyorsabban dolgozik, miattam viszont most sokkal lassabban csinálja, amiért hálás vagyok és ezért igyekszem is nem túlságosan hátráltatni őt. Bár maga a főzet tényleg nem nehéz, a korábbi teljesítményem miatt nem akarok kockáztatni, aminek következtében a szemem színe fokozatosan felveszi a hajam lila árnyalatát, ahogy egyre jobban koncentrálok.
A feladat elvégzése után elégedetten sóhajtok egyet. Mindent úgy csináltam, ahogy a mellettem ülő göndör mutatta - az ujjamat is csak egyszer vágtam meg, ami nagy szó! Miután megtöltöttük a fiolákat és is koccintásra emelek egy adagot. - Slàinte! - mondom majd lehúzom a fiolányi macskagyökér-főzetet.
Ahogy megérzem az ananász ízét a számban, majd az alhasi fájdalmat, megnyugodva konstatálom, hogy tényleg nem rontottam el a feladatot és ezúttal tényleg tanultam valami hasznosat.
Bájitaltan Nyílt óra - V., VI. és VII. évfolyam (https://64.media.tumblr.com/8ebffecce98721efc7cef55fbee1ad85/c6ee8609459242c6-97/s640x960/1c2ae4e479fc367cc2321b40e36d24d2451c5f36.gif)
2006. szeptember 15. (Péntek), 4:00 p.m. - 5:00 p.m.
Érzem, hogy ez az óra nem fog olyan könnyen véget érni, ahogy az ötödéves fiúk felé nézek. Büszke vagyok Czernyre, amiért tudom, hogy próbál rendet tartani, de attól tartok, hogy az olyan feladat abban az évfolyamban, mint léket kapott hajóból kanállal merni a vizet. Ha valaki képes rá, ő az, de nem hiszem, hogy bárki képes rá. Megpróbálok inkább az órára figyelni, és ignorálni az összes apróságot, beszélgetést, még azokat is, amelyek elég hosszúak és hangosak hozzá, hogy normál órán pontot vonjak le értük.
- Hamisítani még olcsóbb a bájitalt, mint helyesen megcsinálni, Mr. Donne. Ha valaki kicseréli az összetevőket valami olcsóbbra, vagy kihagy belőle, néhány knútért össze tud rakni valamit, ami ezt a színt veszi fel.- szerencsére nem lehet minden jelet reprodukálni, és vannak olyan neves bájitalkészítők és üzletek, ahol az ember nem igazán kell, hogy silány minőségre, hamisítványra számítson. Egy házaló persze jóval olcsóbban ad el mindent. Azt hiszem, a boszorkányok és varázslók nagyobb része főleg azt tanulja meg az órámon felnőtt korára, hogy hogyan ne vegyen meg szemetet a Zsebkosz közben, mert a harmadába kerül, mint harminc méterrel arrébb.
A Ms. Baird kérdésére feltámadó suttogást azzal a pillantással igyekszem szétoszlatni, amelyet sikerült begyakorolnom már az első itt töltött évem alatt. Tudom, hogy rengeteg tanóra katasztrófába torkollik rossz pedagógusokkal, bármilyen sokat tudnak a témájukról. Azt pedig nem fogom hagyni, hogy azok a diákok, akik semmire nem fogják vinni, visszahúzzák az olyan szép reményű társaikat, mint Ms. Baird.
- Ez a bájital tökéletesen alkalmas azonos nemű párok számára is, igen. Természetesen ott inkább a fertőzések megelőzésére szolgál.- tudom, hogy sokan azok közül, akiket nem fenyeget a teherbe esés, mellőznek bármilyen bájitalt, főleg mert sajnálják rá a pénzt és feleslegesnek érzik. Általában ők szokták tovább adni az összes olyan betegséget, amivel azután nem mernek elmenni Pommfreyhoz.
Ms. Warrington kérdése lenyűgöz, mert látszólag azonnal megtalálta a bájital egyik legnagyobb gyenge pontját. Nem tudom, hogy azért, mert esetleg már hallott róla korábban, vagy egyszerűen csak ennyire gyors és pragmatikus a gondolkodása, de nem fogok rákérdezni. Bármi is az oka, a kérdése nagyon okos.
- Ebben az esetben sajnos csak a többi leírt hatásra, például az ízre támaszkodhatunk, Ms. Warrington. Elkerülő megoldásként ebben az esetben a legjobb, ha a partner is fogyaszt egy bájitalt. Ha ez probléma krónikus, természetesen léteznek más, gyógyítóval felirattatható készítmények.- azok között a diákok között, akiken rajta tartom a szemem az évfolyamból a saját házam tanulói közül, mint valakikre, akikre megéri figyelni és támogatni őket, Ms. Warrington és a mellette ülő Hanni Haeni határozottan azok között vannak, akiknek nagyobb figyelmet szentelek. Kevés boszorkány és varázsló viszi sajnos igazán valamire, de bennük látom rá a potenciált.
A saját házamba járó fiúknál valami mást látok.
Vetek egy pillantást Fletcher felé, elkapom a mozdulatából, hogy talán belerúgott de Lys székébe, amiért talán nehéz is hibáztatni, mert teljes mértékben meg tudom érteni, hogy ő és az évfolyamtársai ezt váltják ki másokból. Csak egy pillantást vetek feléjük a szemem sarkából, és úgy döntök, hogy nem veszem észre – ellentétben a fiú válaszával, azután az azonosítatlan eredetű kanállal, aminek eredetét Grimmstark mosolya kicsit sem ügyesen rejti el. Kinyitom a szám, azután lehunyom a szemem inkább egy pillanatra, és veszek egy mély levegőt, miközben elszámolok magamban ötig. Fogalmam sincs, miért hittem, hogy ez egy jobb, nyugodtabb év lesz, mint a tavalyi.
- Mr. de Lys... Mr. Grimmstark... óra után maradjanak itt néhány percre, kérem, amíg megbeszéljük a délutáni programjukat! Remélem, egyiküknek sincs arachnofóbiája... szeretne valaki csatlakozni hozzájuk? A vadőrünk bizonyára szívesen látja a segítő kezeket, bár kesztyűt talán nem fog tudni mindenkinek biztosítani.- a tekintetem egy hangosan vihogó hetedéves griffendéles fiúra irányítom, aki rögtön csendben marad. Nem tudom, hogy Hagrid hány gyerekre számít a pókgyűjtéshez, de a türelmem végére értem ezen a héten, úgyhogy potenciálisan nosztalgiázhat abból az időszakból, amikor még tanított, mert ha húsz diákot kell leküldenem, húsz diákot fogok leküldeni büntetőmunkára. Szerencsére az óra hátralevő részében a legtöbben úgy döntenek, hogy inkább nem óriáspókokkal töltenék a hétvégéjüket.
Azt azért örömmel látom, hogy néhány kivételtől eltekintve mindenki sikeresen megfőzte a bájitalt. Nem is igazán vártam mást (azoknak az esetében, akik nem tudták megfőzni, pedig nem is vártam többet).
- Nagyon köszönöm mindenkinek az aktív és konstruktív részvételt! Kérdés esetén nyugodtan keressenek engem vagy bármelyik professzorukat bizalommal! Kellemes hétvégét kívánok annak, akinek ez most, az óra végével elkezdődik... Önök pedig menjenek le Mr. Hagrid kunyhójába, és mondják meg neki, hogy én küldtem Önöket, és este nyolcig szabad kezet kap Önök felett.- azt nem teszem hozzá, hogy ha hétfőn megtudom, hogy nem jelentkeztek, a hónap hátralevő részét fogják a vadőr segédjeiként tölteni. Remélhetőleg ennyire nem néznek amatőrnek, az pedig egészen biztos, hogy nem fogom lekísérni őket személyesen.
- Köszönöm mindenki részvételét, és elnézést a csúszásért! A helyszín szabad.
