○ R: mature (18+) ○ Tw: incesztus; politika. a történet minden része fiktív, nem tükrözi a szerző meggyőződését. ○ 2006. 08. 13
Az asztalon két levél — törött pecsétjük mint föld alatt futó törésvonal, ígérte már a beszélgetés irányát is. A történelmet férfiak írták férfiakról — olvasói is férfiak voltak, most bizonyára agresszív, éles csendben ki-ki a maga asztala felett, ki-ki könnyek között. Ahogy az augusztusi eső ütötte az ablakot, kegyetlennek tetszett: magát mégis valósnak nevezte volna — aztán az Ötösre vallott volna.
Elizabeth Rappaport, a keze alá eső levél címzettje, úgy foglalt helyet JFR nemrég elkészült, tölgyfák erezte falai között, mintha ide született volna — a félhomályban a sötétbarna épp oly feketének látszott, mint a sors humora hajnalban. — Szörnyű dolog történt Amerikával... — sóhajtotta, ahogy a férfi is belépett, a mahagónin felejtett ezüst kés, másik nevén levélnyitó, észrevétlen hevert a lapok, pergamenek között. A bárszekrény nyitva — mindent bejárt méybordó aromája a pillanatnak. Bourbon a teában — földszín, terra incognita, aromája odalopja a koporsó földbe nehézkedését.
Elizabeth Rappaport mosolygott — bürökpohár alján ujjnyom, a kandalló felett a családi portrén megannyi párja, melyet egy másik földrészt nevelt fel. Mosolyukat az eső sem rontotta el — az eső úgy hozzátartozott a temetésekhez, mint minden közhelyben. A bárszekrény nyitva — vermut, whisky, kristálypoharak. Bourbon kerül az angol scotch mellé.
— Attól tartok, most új választást kell tartanunk.. — tette hozzá, a gondolatot kísérte valami ügyes gyász az adófizetők pénzének pazarlása felett. Hiszen alig száradt meg a tinta, ha épp avítt volt is — Amerika ismét választ, ahogy Yaxley utolsó szavai is szóltak, és Amerika megbánta reggeli döntését, akár körülményeivel nem számoló gyermek. Talán az ő könnyei voltak — talán az égiek bontottak pezsgőt.
A tintafekete éjfél közel járt már, vörös maradt a láthatár — mint fehér bőrön a tenyér nyoma. Cipőit a kanapé mellett hagyta — azokra aligha lesz szüksége, a fekete ruha válla lecsúszott a válláról, mint jogállamiság az ésszerűség lajtorjáján. Felette csak az apja ingét viselte, nyitva — ujjai feltűrve, rúzsnyom nyakán. A Rappaportok gyűrűje volt az egyetlen ékszere — de John levele az övé és a Próféta alá került csupán.
— Felvettek az egyetemre. — fordítja félre fejét, nyaka ívén megtört a gyertyák ábrándos szikrája. Haját már kibontotta — a hivatalos ünneplésnek ideje csak holnap lesz, Joseph alszik már, hallgat a ház, hallgat a határ. Valahol sokan zokognak bizonyára — Elizabeth Rappaport elmosolyodik, ahogy elképzeli Yaxley fejét a földön gurulni. Kevesebb vérnyomot hagy, mint súlya volt — Halálában a demokrácia legújabb feje is könnyűnek találtatott.
Cím: Re: pax americana
Írta: John F. Rappaport - 2026. 08. 23. - 13:57:47
Gunboat Diplomacy (https://i.pinimg.com/originals/10/1b/92/101b9282817d1f1640b9eb070ad3ca89.gif) „The reward of a thing well done is to have done it.” - Ralph Waldo Emerson
18+ - utalások incesztusra, szexuális felhangok.
Cím: Re: pax americana
Írta: Elizabeth Rappaport - 2026. 10. 14. - 17:21:53
○ R: mature (18+) ○ Tw: incesztus; politika. a történet minden része fiktív, nem tükrözi a szerző meggyőződését. ○ 2006. 08. 13
Bár úgy illett, a demokrácia mennyegzőjén az ördög húzza a maga liberális szólamait — azért az csak disszonáns maradt, mint minden konstrukció: törvény, jog, erkölcs. Elizabeth Rappaport így gondolt rá, míg szemérmetlenül mosolygott a haza lefejezésén — irgalom nem érintette finoman tündöklő ajka sarkait. Szélesre azt káröröm, valamint a jogszolgáltatás öröme tárta: és annak öröme, hogy valahol valaki most az életéért retteg.
Persze Mearsheimernek azért csak igaza volt — eggyel kevesebb mindig kettővel többet jelenett még a mexikói és különösen Colt-ringatta diplomáciában is. — Azt hiszem, Kozsev. Fukuyama elégedett volna. — súgta inkább, mint kijelentette. Fukuyamának természetesen mindig igaza volt, épp ezért vált könnyen bosszantóvá — épp úgy, mint az egyszeri bürokrata számára az épp csak elkészült elnöki pecsétre nézni, és látni, hogy múlik el a világ dicsősége.
— A stagfláció felfalja a gyermekeit.. és Yaxleynak még egy önálló gondolata sem akadt. A nemzet kiárusítása? Bűn. A nemzet kiárusítása az angoloknak? Több, mint bűn: hiba. — néz a férfire, finoman utógondolva, hogy majdhogynem akkora hiba, mint 1945. április 15-én belépni az SS-be. Az alkalmatlanság sokkal nagyobb súllyal esett a latba — majdnem minden mást megbocsátja az amerikai emlékezet.
Persze Amerikának pazar ipara volt — szemrebbenésbe sem került a ping-pong feletti import-export, a liberális elveknek, demokráciának még többleténél is jártak. Az egzotikum felett érzett olthatatlan vágy versenyelőny, beszélni róla pedig maga a soft power — de az ember mégsem viszi haza a holttesteket a szekrényből, ha maga is jól el van látva belőlük. Kivéve persze, az angolokat — és Yaxleyt, bár Elizabeth tekintetében az és szó elvesztette köz jellegét.
— Aligha. De facto talán. De jure? — tekintete lassan követte JFR mozdulatait, mint fény az időt időtlen deszkákon. A mostnak igénye volt a sietségre — a most uralkodott, megtöltötte magával a pillanatot. Érvényt azonban, mint San Francisco egén, a jog ad — az ötödik cikkely, előbb jus murmurandi, aztán.. jus sanguinis. Kiürítette poharát, ajkait lenyalta, míg a férfire nézett — mielőtt mozdult volna, tekintete lángján a szikra már elárulta.
Szeretett akadály lenni — és szeretett érte megbűnhődni is. Különösen akkor szerette, ha igaza is volt — és mindig igaza volt. De épp ezért volt itt, épp ezért állt amögött a szék mögött a félhomályban — mert soha nem az beszél, akinek igaza van. Megragadja a férfi nyakának ingét, lerántja magához.