Roxfort RPG

Nincs erre felkészülve – de vajon lehetséges-e felkészülni egy ilyen helyzetre?

Persze, talán. Más családokban, ahol évszázados hagyomány úgy bánni a gyermekekkel, mintha csak tárgyi vagyon lennének, és semmi több. A Laveau család azonban soha nem volt a megrendezett házasságok híve. Kerítőnők, igen, talán, de előre elrendeltetett, megrendezett házasság soha.

A szabad ég alatt történt a ceremónia, az Étienne de Boré évszázadokat megélt tölgyfájánál, mely túlélte a városban akkortájt elszaporodó vámpírok többségét is. Mégis szárnyaszegettnek érezte magát, ahogyan családjaik, pár barátjuk és persze a zenészek gyűrűjében megesküdött arra, amire nem akart megesküdni.

Még él a diszkrét mosoly arcán, amikor becsukja maguk mögött lakrészük ajtaját. Sokat gyakorolta a béke kedvéért, sőt, még a haját is fehérek számára elfogadhatóbbá bűvölte, hogy biztosan elnyerje Thaddeus Maddock bizalmát. Azt tette, amit szerinte várnak tőle; igazodott a vélt vagy valós elvárásokhoz, konszolidálta önmagát, még a méretes körmeit is diszkrét hosszúságra vágta. Pedig igazán élvezte a zöld haját.

Azt is élvezte persze, ahogyan Thaddeus Maddockot az egyik mérgeskígyójuk ízlelgette a ceremónia során. Érezhetően kényelmetlen volt számára, ahogyan felkúszik rajta, de aligha tehetett volna bármit ellene anélkül, hogy ne kockáztasson egy marást, vagy ami még rosszabb, a Laveau-ház és az egész New Orleans-i közösség megsértését. Végül aztán Solange maga szólt párszaszóul a kígyónak, hogy elég lesz, amikor már a nyaka felé tapogatózott villás nyelvével.

Még a fülében táncol a jazz, ahogyan táncoltak ők is rá, mintha nem lenne holnap, pedig már elhagyták azt a helyet. Arcán sugárzott a vidámság, mert egy esküvőnek vidámnak kell lennie, és mert ezt várják el tőle. Látni akarják, ahogyan összetörik a büntetéstől, melyet Malachi Maddock képében küldtek elé. Látni akarják, hogy hevesen tiltakozik, hogy majd megint meggondolatlanul cselekszik, ám ezúttal csalódni fognak benne. Látszólag olyan, mintha nem egyszerűen beletörődött volna a sorsába, de talán sikeresen lobotomizálták is. Mi más magyarázná, hogy úgy tűnik, mint aki boldog?

- Hogy érzeled magad? Anyukád nagyon kedves volt. - megtöri a kínosnak érződő csöndet, miután sikeresen lerázta magáról a fehér cipőt. Csak a kosztaszító bűbájnak köszönhető, hogy nem hordta be magával a sarat és a füvet. Talán ma először beszélgetett Melodyval hosszabban; kétszer találkozott ugyan vele, amikor az elmúlt hetekben New Yorkba látogatott, de egyszer se volt alkalma néhány szónál többet váltania vele.

- A hálószobát ott találtatod. Én pedig itt alszom. - leül a helyiség méretes, francia stílusú kanapéjára a füstölőszagú díszpárnák közé, miután rámutat a megfelelő ajtóra. Tudja jól, hogy a hitvesi ágyat olyan gondossággal vetették meg számukra, hogy ne lehessen panaszuk a kényelmére. Van neki helyette minden másra, épp csak nem kiáltja olyan hangosan, hogy azt biztosan meghallják. A világért se fosztaná meg a nagy és hatalmas Thaddeus Maddock fiától – és fiának kéretlen kísérőjétől, bár mostanában ritkábban érzi a jelenlétét – a kényelmet, de nem fogja elhálni vele a nászéjszakát. És a többit is. Különben is biztos benne, hogy Malachit megszállta Erzulie szelleme. Tekergetni kezdi a kezére adott gyűrűt; a mérete tökéletes, ráadásul az összes vendég egy jókívánságot bűvölt rá a szertartás alatt. De akkor miért olyan érzés, mintha el akarná szorítani a vérkeringést az ujjában?

Felhúzza a cipőtől és a tánctól meggyötört lábait, és friss feleséghez egyáltalán nem méltó módon masszírozni kezdi el saját talpát, hogy kinyomkodja belőle a mai nap fáradalmait. Pedig nem a saját esküvője volt, ahol a legtöbbet táncolt, valahogy mégis sikerült a lehető legrosszabb cipőt választania az eseményhez. Talán tudat alatt szándékos lehetett; eddig akárhányszor képzelte el az esküvőjét, nem szerepelt benne fehér, se a vőlegény, se a ruhája vagy cipője kapcsán. Bízik azonban Elsie jóslatában, mely egyre világosabb számára. Ez csak egy ideiglenes állapot, de addig is, mint egy kényelmetlen cipőt, tűrni kell.

- Egész jól bírottad, pedig tudja azt mindenki, hogy fehérek nem tudnak táncolni, legfeljebb ha melegek. - legfeljebb Nathanielt látta egész éjszakákat veretni, de Nox vegasi, az egy külön világ, akár meleg is lehetne dacára annak, hogy Solange biztosan tudja, hogy nem az. Hangjában valamiféle elismerés, Malachi képes volt meglepni őt. Vagy csak még jobban felkeltette gyanakvását – ebben annyira nem biztos, de talán nem ezzel kellene kezdeni a közös életüket. Főként, mert nincs mit elkezdeni, hiszen eltökélt abban, hogy véget fog vetni ennek az egésznek. De nem így, nem most, türelemre és megfelelő időzítésre van szükség. A hajszálak és egyéb apróságok egy gondosan lezárt ékszeres dobozban várják, hogy a megfelelő pillanatban felhasználhassa őket.

És ha a tánctudása talán izgalmasabb volt, mint amit elvárt tőle, a csókja üres volt és hideg. Szív nélkül, kötelességből – pontosan értette a hitvesi, első csókból, és a többiből is, amikor a násznép műsort követelt tőlük. Daiquiri, Sazerac és Vieux Carrè volt a szeszben forgatott öltözetük, amik legalább hitelessé tették a nézők számára műsorukat.

És ő vajon hogy érzi magát?

Vajon lehetséges-e erre a kérdésre ép ésszel válaszolni? Mert ha őszinte lenne, talán azzal kezdené, hogy dühös, mennyire dühös, amiért a szülei egy ilyen alkuba kényszerítik. A kétségbeesésen túlvan – ez egyszer visszafogta érzelmeit és nem úgy reagált, ahogyan először reagált volna, mert az nem vezette volna őt előre. És bár ott lebeg a fejében a gondolat, hogy ennek így vagy úgy, de véget fog vetni, amint alkalma van rá, a helyzete mégis bizonytalanságot szül. Nem marad így más a helyükön, csak a végeláthatatlan szomorúság, mely jeges karmaival a végeláthatatlan, hideg télnek lökte őt. Ő a hegedű utolsó húrja, aki nem fejezheti ki szabadon magát, és a világítótorony, melyben kialudt a tűz. Hiába várnak hát tőle útmutatást.

Képtelen viszont válaszolni a kérdésre, őszintén nem; hazudott viszont ma eleget, többet nem kíván, legalább a zárt ajtók közt ne kelljen ezt a játékot játszania! Szomorkás mosollyal pillant fel Malachira, ami válaszabb minden válasznál, és lemondóan a fejét csóválja. Nem tudja szavakba önteni az igazat, de ma már nem jut több hamis szóra, így is túl sokat kísértették Kalfout. Épp csak szavakkal és hamis esküvel áldoztak neki, nem pedig rummal és lőporral.

- Te mindent úgy csináltál, ahogyan elvárták. Tökéletes voltál. - elengedi lábfejét, hogy kinyújtóztassa, és felegyenesedik a kanapén. Sejtette, hogy rosszul fogja érteni, ám ha fájnia kell, fájjon. Nem fog vele egy ágyban aludni. New York és New Orleans ugyanazon mágnes két, egyforma pólusa, nem kompatibilisek egymással.

- Épp ez a bajom, hogy ezt bárki elvárakozhatta tőlünk, Malachi. A Laveau-házban nem így mentek a dolgok eddig soha, és soha nem várattunk arra sem, hogy kiválasszanak minket, meg csak úgy odaadjanak egy másik családnak. Malachi… mit tudsz a családomról? - mert ő eleget tud a Maddockokról, pont eleget, hogy tudja, a szülei azt hiszik, jó alkut kötöttek, és a lányuk végre bekerülhet abba az elitbe, amibe szánták. Csak hogy a lányuk ezt saját jogán is kiköveteli magának, ha ezt akarja. Nincs szüksége ehhez házasságra, főként nem fehér megmentőre. Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy pontosan tudja, miért büntetik őt ezzel.

Persze, a hivatalos eljegyzésen és az azt követő, családi találkozón Malachi is felszedhetett némi információt a családjáról. Éppen ezért kellene furcsának lennie neki is, hogy egy ilyenbe egyáltalán belemennek, szakítva az eddigi hagyományaikkal.

- Mindig kedveletes voltál hozzám akkor is, ha nem volt rá okozatod. Nincs bajom veled, de nem akarok együtt hálni veled. Nem akarok úgy se tenni, mintha idővel kötelességem lenne akarni, mert nem az. Neked sem az, feloldozlak alóla, ha így hiszed. - haragudhat rá, ha akar, nem számít. Kiterítette a lapjait férje, legújabb és jelenleg legfontosabb szövetségese előtt. Azt se bánja, ha ezeket a szükségleteit máshonnan szerzi majd meg – ő bizonyára így fog tenni, még ha nem is közvetlenül a nászéjszaka alatt. Egyelőre hagyni kell csillapodni a kedélyeket, és várni, hogy a szülők minden oldalról látszólag elégedettek legyenek.

- Ki van zárva, Malachi. Már lefoglaltam a kanapét, amúgy is szagos a füstölőktől. - kinyújtja a lábait rajta, egészen újdonsült hitvese combjáig, hogy a lehető legtöbb helyet elfoglalja rajta. Igaz, továbbra is fehér ruhában.