Vajon miért nincs sikered Volkovánál? 
Arcátlanul sármos: Chris Pine
Arcátlanul sármos: Chris Pine
| Oldalak: [1] 2 3 ... 10 |
|
1
Dátum: Ma - 20:09:20
|
||
| Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Christopher Cartwright | ||
|
|
||
|
2
2003/2004-es tanév / Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály / Re: Elmeosztály - Hatodik emelet
Dátum: Ma - 16:07:02
|
||
| Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Owen Redway | ||
|
Többé már nem utálom magam Artemis Greenberry 2004. november 26. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, és közben igyekeztem nem foglalkozni az oldalamba hasító szúró fájdalommal. Tornacipőm puha gumitalpa nyikorgó visszhangot vert a lépcsőfordulóban, ahogy egyre feljebb küzdöttem magam a hatodik emeletre tartva. Egy pillanatra megtorpantam, megkapaszkodtam a lépcsőkorlátban, és megpróbáltam legyűrni a rám törő rosszullétet, valamint rendezni a levegőmet. Sosem voltam az a kimondott sportos alkat. Gyerekkorom folyamatos megkeserítői, az olykor rám törő, rohamszerűen érkező fulladások szinte lehetetlenné tették számomra, hogy túlzásba vigyem a mozgást. Szerencsémre sosem voltam hízékony alkat, szóval a mozgáshiány e téren nem okozott hátrányt, azonban az állóképességemben már mutatkoztak problémák bőven. A betegségemnek végül Audrey vetett véget. Miután összeköltöztünk, már nem tudtam titkolni előtte a gondjaimat. Az első átvirrasztott éjszakán még ijedtnek tűnt, a másodikon azonban már pontosan tudta, hogy mi a teendő. Ő volt az, aki rámutatott, hogy a gond az én fejemben van, és hogy a betegségem nem fizikai, hanem pszichés eredetű: egy feldolgozatlan gyermekkori traumám kivetülése. Rengeteget dolgozott velem azon, hogy a rohamok csillapodjanak. Kezdetben bájitalokkal tompítottuk a hatást, de Audrey ragaszkodott hozzá, hogy találkozzak pár kollégájával a kórházban, akik kimondottan az emberi lélekre voltak specializálva, mely minden létező mágia közül a legösszetettebb, legtitokzatosabb dolog. Immár több év telt el az utolsó roham óta, ám lustaságomnak köszönhetően a kondimon még mindig nem sikerült javítanom. Letöröltem homlokomról a verejtéket, majd nagy levegőt vettem és folytattam utamat felfelé. Igyekeztem nem foglalkozni a fel-feltörő bűntudattal, amiért sikerült elkésnem a megbeszélt találkozóról, ezzel megvárakoztatva a mentoromat. Ez volt a harmadik alkalom a kezelésből, amelyre azért kezdtem el járni, hogy folytassam az Amerikában megkezdett, majd évekre félbehagyott munkát, és végre képes legyek kibékülni önmagammal. Immár túl voltunk az ismerkedési fázison, és habár kezdetben zavart, hogy idősebb vagyok a mentoromnál, sikerült legyőznöm az ezzel járó bizalmatlanságot és már nyíltan tudtam beszélni előtte a bennem kavargó érzésekről. Hatodik emelet – Elmeosztály Hirtelen elfogytak a lépcsőfokok és egy ajtó előtt találtam magam. A megszokott szorongással vegyes izgalommal nyúltam a kilincs után, majd kitártam az ajtót. Végigsiettem egy hosszú folyosón, amelyről vastagon párnázott ajtókon keresztül rácsos ablakú kórtermek nyíltak, majd elfordultam a sarkon és tekintetemmel keresni kezdtem a már jó ismert rendelő bejáratát. Valahol egy ember üvöltött, ám hangja tompa zajként szűrődött csak át a a vastag falakon. Az efféle hangoktól, a nyomasztó kinézetű folyosóktól, a kórházi szagtól betegnek éreztem magam. Talán jobb lenne másik helyszínen folytatni a beszélgetéseket, ahol kevésbé tűnök őrültnek – gondoltam. A rendelő ajtaja résnyire nyitva állt. Lefékeztem lépteimet, és újból letöröltem a verejtékcseppeket gyöngyöző homlokomról. Magam sem tudom miért, de jól akartam kinézni Miss Greenberry előtt. Beletúrtam kócos hajamba, aztán még egy utolsó nagy sóhajt engedtem magamnak, és végül beléptem a szobába. – Elnézést kérek a késésért! Volt egy kis fennakadás ma a Csikóhalban, aztán a kórház előtt is rengeteg volt a mugli, vigyáznom kellett, hogy észrevétlenül be tudjak jutni. Behajtottam magam mögött az ajtót, majd a nőre pillantottam. Valahogy olyan másnak tűnt… – Öhm… Minden rendben? |
||
|
3
Dátum: Ma - 14:36:23
|
||
| Indította Elfelda Hall - Utolsó üzenet: írta Elfelda Hall | ||
|
Szia Anyu!
Akkor ahogy megbeszéltük, szerdán délelőtt érkezem. Nem kell kijönnöd elém, elég ha a W-ben talàlkozunk, a szokott helyünkön. Kávé, ebéd, aztán shoppingtúra kifulladásig, mint régen! Ez majd biztos segít neked is, hogy jobb legyen a hangulatod! Alig várom, hogy elmesélj mindent, ès nekem is van jó pár hihetetlen sztorim, azt előre megígérhetem. Erre már nem kell vàlaszolnod, elég, ha az asztalunknál vàrsz majd 11-kor. Nagyon szeretlek! E |
||
|
4
Dátum: Ma - 07:59:31
|
||
| Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Christopher Cartwright | ||
|
L o t t i e   m u s i c ..Ain't no chariots of fire, come to take me home I'm lost in the woods, and I wander alone Hellfire, hellfire, take my soul I'm waiting, waiting, I'm ready to go .. ..a trágár szavak esélyesek... Anna még mindig puffog. A kezdeti dühe már talán kissé lejjebb apadt, meglehet a temetés is előre mozdította abból a kibaszott patthelyzetből, amibe beragadtunk… és itt a féltékenységi vitára gondolok, ami nem tudom melyikünk oldaláról is volt nagyobb. Ő Dakota miatt fújt, totálisan érthetetlenül alaptalanul én meg Zharkov miatt, végtére is csak majdnem kinyírt mindkettőnket az a seggfej. Nem könnyű egy ilyen traumát feldolgozni. A test relatíve gyorsan regenerálódik, akár csak egy golyó ütötte seb a profi medimágusoknak köszönhetően. De a lélek... hát az már merőben más kérdés. A szakavatott kezenek hála kár bikiniben is flangálhatna a nyáron, mert mindössze egy halvány kis csík jelöli a kaliber nyomát, ami tökéletes szinkronban van a másik, általam összefércelt, vacak munkával a hasfala túloldalán. Hmm, milyen dögös lenne egy fekete kétrészesben mondjuk, ha ügyesebb lennék a tűvel és cérnával de a mai napig hülye vagyok ezekhez. Az orvoslást meghagyom neki cserébe eldöntöm, hogy amennyire tudom megpróbálom ezt a hibám kiküszöbölni. Bár toszkánába most se mi megyünk, azért csak szorítok helyet és teret, hogy valami melegebb országba csodálattal adózhassak annak a fekete ruhaanyagnak rajta. Lelki szemeim előtt ezzel a képpel és az általa kiváltott csibészes félmosollyal nyitok be a Levendula Bájitalkereskedésbe. Mint mindig most is többen vannak a pici üzletben, mint az normális lenne. A rendelésem felvétele vagy az ebből adódó időveszteség miatt nem aggódom, elvégre már napokkal ezelőtt leadtam. Valahol biztos hátul összekészítve vár rám, belefér tehát hogy nézelődjek, hátha megtetszik még valami. Anna egész listát állított össze mi minden is kellhet neki és nekem is szükséges pár főzet a tartalékok feltöltésére. Zharkovnak ráadásul sikerült a vitrines szekrényt tökrevágnia a dulakodásunk során, így Garden Lodge-ba az alap náthagyógyító főzeteken túl minden kell, ami hiányos vagy sérült. Azúrkék tekintetem végig siklik a fiolákon, tégelyeken és kencéken. Van ennek a helynek egy sajátos atmoszférája, egyedi bűvös varázsa, ami be tudná szippantani az embert ha fogékony rá és hagyja. Mindig is csodáltam az ilyen embereket, mint Elliot-ot. Képes volt órákon át a különböző dudvákról mesélni, nem is értettem hogy fért ennyi információ a fejébe. Vagy mint Anna. Imád elmélyedni a munkájában, kutatni, jegyzetelni, elemezni én meg imádom nézni őt közben. Van benne valami hűvös nyugodtság, kimértség, precízség és mégis oltári szexi ettől. Érdekes hogy én a reggeli lapokkal vagyok így, már ami az elmélyülést illeti, de mostanában kevésbé öröm a saját arcom vigyorgását viszontlátnom rajtuk. Még akkor is ha tudom, hogy ez a vigyor a fotókon Annának szólt. Mert azt a kurva, szar, elcseszett napot juttatja az eszembe. És Alexejt. Pláne ha átolvasom a sok marhaságot, amit a fotóink mellé körítettek... Az emberi, még a mágusfantázia is beindul ha nincs kellő, kielégítő információ valamiről vagy jelen esetben valakiről. Így születnek az igazán nagy konspirációk meg teóriák, amik egy elvadult betépett sárkány fantáziájával érnek fel. Az egyik barnás polc hátsó sorában a cirkalmas betű nehezen kivehető így odébb tolok három másikat. Koccanva érnek egymáshoz hogy teret adjanak lapátkezemnek én meg nem túl ügyesen nyúlok érte. Talán cickafark vagy csuromiküröm, ha az utóbbi remek lenne a… Végig sem tudom gondolni mert a mozdulatom eredményeként az egyik, legszélső, fiola a gravitáció vonzásának engedve úgy dönt szépséges kristályhalált hal ezernyi darabban a padlónak csattanva. - Na bassza meg… Szitkozódom félhangosan miközben meglepetten pillantok le majd fel, hogy ugyan mégis ki mindenkinek tűnt fel a kis közjáték. Megtehetném hogy kifizetem a mi is volt ebben? Ánizskapor? Vargányadudva? Tök mindegy… Szóval megtehetném… de nem akarom. Ehelyett automatikusan életbe lép a fejemben a B terv, ami a nagybetűs terelés módszertana vagy Sophie szerint a felelősséghárítás jobb szó rá és kellően gyerekes. Hát leszarom. - Ő volt… Bökök az egyik fiatal kiscsaj felé, hátha rá néz az eladó sötétlő villámokat szórva szemével. Én elég nagy summát tervezek itt hagyni és akarok is még a jövőben itt vásárolni, utáljanak hát csak mást helyettem. |
||
|
5
Dátum: Ma - 07:42:46
|
||
| Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Dalton J. E. Hamox | ||
|
Pengeélen "A bűnt, a csalást megértem. De a csalást a szavakban? Aki ugyanis a szavakban csal, nem az életét sikkasztja, sinkófálja el, hanem a vallomás lehetőségét, azt a pillanatot, amiben még a vesztőhely is kisimulhat, mint egy szeretett arc, amikor megbékélt álomba hajol." Felettébb szórakoztatott, ahogy megpróbált visszavágni. Az, hogy az étlapot meg lehet tekinteni, nem is volt kérdés, még véletlenül sem vettem volna el tőle ezt az örömforrást, bár kicsit fura érzés volt magamra, mint választásra váró steakre tekinteni. Kicsit kényelmetlenül érintett, ahogy szaftos húsként végigpillantott rajtam, de zavaromat széles vigyorral próbáltam meg leplezni. - Öhmmm... ha gondolja, hozatok egy kis zöldborsmártást és már ebédelhet is... úgyis nemsokára ebéd idő - nevettem fel. Nem tudhattam pontosan, hogy Melanie hogy fog erre a szemtelenségi szintre reagálni, de az előbbiekből kiindulva úgy sejtettem, ez még belefér. Közben felmerült bennem a kérdés, hogy a Minisztériumban vajon van-e egyáltalán étterem, és ha igen, varázslók és boszorkák, avagy házimanók főznek e ott, de ezt most nem hoztam fel, nem tartozott a tárgyhoz. Bár a Godrikon nem egyszer szóba került már a Minisztérium, erről érthető módon még nem esett szó. Az, hogy az előbbi szócsata békés kimenetelű lesz, abban a pillanatban dőlt meg, amikor Melanie kerek-perec kijelentette: vagy itt és most átnyújtok minden információt, amit tudok... vagy... a kemény fiúkra bízza az ügyet. Megrettenésem egy pillanatra kiült az arcomra, de csak egy röpke pillanat erejéig engedtem meg magamnak ilyesfajta gyengeséget. Utána fogtam magam, és taktikát váltottam. Az sem érdekelt, hogy itt most ellentmondásba fogok kerülni az egy perce előadott érvelésemmel. Hiába, nem volt mit tenni, meg kellett magamnak nyernem valahogy ezt a nőt. - Khm... tökéletesen megértem a kegyed álláspontját... De azt hiszem, nem kell ennyire előre sietni... Talán van egy köztes megoldás is - dobtam el a csalit. - Előfordulhat, hogy apám eltárolta az emléket otthon, mint más szakmai interjúkat is... Ugyan a hitelesítésben akkor sem tudok segíteni, mivel nem az én emlékemről van szó, de ha úgy látja, hogy van értelme így is megtekinteni az emléket, akkor két út létezik ahhoz, hogy minél hamarabb magánál legyen - fűztem tovább a szó képzeletbeli fonalát, majd bal szemöldököm magasabbra húzva, merészsége határait feszegetve tettem hozzá: - Vagy megvár itt, és amilyen hamar tudom, megkeresem az emléket, majd idehozom magának, avagy... el is kísérhet engem apám házába, amennyiben van kedve... Kezeimet a tarkóm mögött összekulcsolva vártam a válaszát, igyekeztam olyan lazaságot sugározni, ami azt sugallja, nekem nincs vaj a fülem mögött, akárhogy is dönt, ő csak jól jár. És ez egyébként rám is igaz volt... ha elenged, úgy még arra is megvan az esélyem, hogy olajra lépjünk apámmal, ha viszont velem jön, úgy a lehető legrövidebb úton szabadulhatok meg a Minisztériumtól. Kíváncsian vártam hát, horogra akad-e ez a csodaszép sellő... Más kérdés, hogyha igent mondana valamelyik opcióra, úgy egyik döntését sem lenne könnyű igazolnia. Előbbit a felettesei, utóbbit a férje nehezményezheti... - Ha úgy könnyebb elszabadulnia, üzleti ebédnek is betudhatja a távollétet. Mégis csak élvezetesebb, mint a száraz aktákat bújni - próbáltam megadni az utolsó lökést, ártatlan pillantást vetve a kezében tartott aktára. |
||
|
6
Dátum: Tegnap - 11:56:44
|
||
| Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Melanie Hopkirk | ||
|
4 5 3 |
||
|
7
Dátum: Tegnap - 11:55:39
|
||
| Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Melanie Hopkirk | ||
|
G á t |
||
|
8
Dátum: Tegnap - 11:53:20
|
||
| Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Melanie Hopkirk | ||
|
Nem tudom milyen ostoba ötlet híján keveredtem London ezen szegletébe, ráadásul kötöttem ki egy közel sem bizalomgerjesztő banya tarotkártyái előtt. Nem hittem sosem a jóslásban, hisz bizonytalan, rejtélyes tudományág s én sokkal többre tartom a tényeket no meg a biztos sziklaszilárd alapú tudást. Talán a kíváncsiság hajtott a füstös tömlyénnel és egyéb gyógyfüveggel túlterhelt levegőjű boszorkaszobába a kártyák elé, a bizonytalan jövő még bizonytalanabb meghallgatására. Nem árulok el túl nagy titkot azzal ha azt mondom, nem lettem bölcsebb. Sőt. Még az a kevés bizonyosság is megkérdőjeleződött bennem, ami eddig a lényem alapjait adta. Van értelme ennek a házasságnak? Magam sem tudom és a lapok is mindenféle kuzsa dolgokat hoztak ki. Megcsalást, bánatot, fájdalmat, szenvedélyt, halált, veszteséget, ugyanakkor örömöt, gyermeket, hazugságot, kétségeket, sikert és felszínességet. Mindez együtt olyan összeegyeztethetetlen hogy magam is beleszédültem az egészbe. A fejem zsong és máris szidom magam, amiért a kolléganőm szavaira adtam egy lyukas knútot mert elkértem ennek az istenverte szipirtyónak az elérhetőségét. Lépteim automatikusan visznek előre, voltaképp nem is nézem merre, csak Nottnak firkáltam le a tőle kapott noteszbe merre is vagyok. Nem mintha elszámolással tartoznék neki, elvégre az utóbbi időben annyit dolgozik, hogy nem is látom de ez valójában rám is igaz. Ettől még hasznos kis bűvös eszközt talált ajándékba magunknak, ez könyebb mint patrónusokkal informálni a másikat és elegánsabb megoldás is. Haragszom rá, de nem tudom a boszorkány, az ostoba jóslat vagy a magány fojtogató érzése miatt. A lelkembe tomboló vihar visszaköszön egyszer csak az egyik kirakat sötét fekete leplekkel borított arculatán. Nem akaródzna bemenni, borsózik a hátam a jelenségtől, mégis megtorpanásra késztet. Karomon végigfut a borzongás és elfog az az égető vágy hogy körbe kell néznem. Próbálom magam lebeszélni, ahogy az előbb még próbáltam magam meggyőzni hogy ostobaság minden nekem címzett jóslatnak titulált mondat. Hisz eszembe sincs gyereket szülni, pláne Edwardnak. Ő nem apa típus, nem fpg sose egy porontyot pelenkázni vagy a hátán lovacskázni vele, én meg nem fogok szoptatni vagy épp nyugtatólag rütyőztetni egy hiszticunami kezeléséért. Egyszerűen ezek nem mi vagyunk. Azt már inkább el tudom képzelni hogy megcsal, vagy hazudik de ez sosem volt zsákba furkászt, hisz jól ismertem korábbi életvitelét, nőzési hóbortjait és stílusát. A halál sosem jó ómen. Ki hal meg? Ő? Én? Az egó? A kapcsolat? A szenvedély? A bizalom? A halálnak, a kudarcnak, a végnek annyi formája van, annyi lehetséges kimenetele hogy belesajdul a fejemmel együtt a szívem is. A kétely ég bennem maró savként míg zöldesbarna tekintetem a kilincset fixírozza. Az eszem tudja hogy nem lenne szabad bemennem, tovább kellene sétálnom a hűvös nyári estébe de mégis tétovázva lenyomom a hideg antik fogantyút, ami baljós nyikordulással enged is. A hely áporodott dohos illata körbeölel és nem ereszt egyetlen másodperc alatt. Hiába hahózok, senki nem jelenik meg. Ostobaság de ettől megnyugszom és magabiztosabb leszek pedig az agyamban a piros lámpa ég és minderre még vörösebb vészjelzést ad. A porlepte textilek alatt kikandikálnak tárgyak szélei, ezüst, kopott arany csillanásokkal a félhomályban. Tükrök. Nem kell sokat gondolkodnom, elég belenéznem az egyik darabba ami sréchen áll a falnak támasztva. Önmagam látom benne, hófehér bőröm, vörös rúzsom itt élénkebbnek hat mint reggel a harmatos fényben, de egy perc múlva már sötét füstből kibontakozó képsor villan be. Taiden áll ott kezében a pénzzel háta mögött a családi házunkkal. - Bűvös tükrök... Súgom, pedig nincs szüksége senkinek a szavaimra mindössze talán saját magamnak hogy elhigyjem, amit látok. Miután továbbra sem mutatkozik senki ösztönös kíváncsiságom felfedezőútra visz. Széles választék van itt, kisebb és nagyobb méretekben, női kompakt tükrök mellett sok nagy falra tehető is akad. Szemem beissza a látványt, némelyiknél látok kalandvágyat, némelyiknél félelmet, egyikben anyám savanyú tekintete pillog rám, másikban apám dorgáló fenyegetéssel beszél hozzám. Néma mind de az érzések dolgoznak bennem egész addig míg egész fura dolog nem történik. Mintha állna mögöttem valaki, bizsergető lehelletet érzek de hiába fordulok meg, senki sincs ott. Csak egy egyszerű kézi tükör hever félig letakarva a kandallónak támasztva. M e l ... M e l... s e g í t s... Összevonom szemöldököm míg két talán három tétova lépéssel a kezembe nem veszem a hűvös ezüstös tárgyat. Egyetlen pillanatig saját magam homályos vonásait pillantom meg, aztán gyorsan átalakul ez valami olyanná, amit rég eltemettem magamban de elfelejteni sosem tudom. Halk sikollyal dobom el a tükröt részben a jelenség miatt és mert az ajtó ugyanebben a percben hangosan vágódik ki mögöttem a frászt hozva rám. Pontban ekkor mögöttem felharsan egy gunyoros nyekergő hang is tetézve a helyzetet. - Nolám! Ki fogja kifizetni ha összetörik, kedvesem? Az egy különleges darab! Kezem ajkaimhoz kapom míg a férfi suta ügyességgel megmenti a portékát a talajtól. Arcomon végiggurul egy aprócska könnycsepp és a sokktól megtántorodom, de a kezem kapaszkodóért nyúl. Talán még pont elérem a kandalló szélét hogy visszanyerjem a stabilitásom.... |
||
|
9
Dátum: 2024. 05. 11. - 13:03:13
|
||
| Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Christopher Cartwright | ||
|
O w e n   m u s i c .. With the lights out, it's less dangerous I feel stupid, and contagious Here we are now, entertain us I found it hard, it's hard to find Oh well, whatever, never mind.. ..a trágár szavak esélyesek... Érdektelenül figyelem a törlőrongyot, ahogy a kezében életre kelve a pultot vixolja fényesre. Mikor int hogy várjak, mert rendelést vesz fel csak némán hátra dőlök. Figyelem, ahogy a borostyánszín italok a poharakba kerülnek azok meg a tálcára és a fickó már ott sincs. Iszok egy kortyot a sörből, ami hideg. Mikor ittam utoljára? Annyi minden történt olyan gyorsan az utóbbi időben hogy alaposan lerészegedni sem volt időm. Talán hiba, talán kellett volna. Ez a mai sem lesz az az alkalom, ezt is tudom már. – Redway… Redway… név ismerősen cseng, de az idejét sem tudnám megmondani, hogy mikor hallottam utoljára. Ez a válasz már egy őszinte vigyort csal ki belőlem, mikor visszatérve teszi nekem magát. Kicsit emlékeztet fiatalkori énemre, és tetszik hogy nem adja könnyen a választ. Kissé előre dőlök és azúrkék tekintetem fürkészően mustrálja de jól szórakozva kérdezek vissza. - Oh, valóban? Biztos ez? Érdekes... Remélem sejti hogy akár nagyobb summában fogadnék egyre nagyobb bizonyossággal, ő az emberem. Szereti kéretni magát, hát rendben. Végtére is nem egy könnyen kapható rossz kurva, ez is valami. Értékelni kell a mai világban… – Ha megtudhatnám ki küldte ide magát a kocsmámba, talán könnyebben eszembe jut majd, hogy hol hallottam ezt a nevet. De ezzel csak maximum időt nyer magának. Jól mondta, nem lesz ingyen az információ. Pillantásom most a bökés irányába vándorolva a cirádás feliratot fókuszálja be, majd felnevetek és a fejem rázom. Nem is magának akarja? Hihetetlen…! Valahol meglep, hogy ennyire szívén viseli az ódon kastély lakóinak sorsát mert bár helyes kis kocsma ez, nem gondolnám hogy itt a főleg kiskorúaktól hemzsegő elfeledett faluban a Három Seprű árnyékában olyan kurva nagy lenne a fordalom. De mit bánom én, kezem a kabátomba siklik hogy jóval több galleont tegyek le az asztalra a törlőkendője mellé, semmint az indokolt lenne. Egy megnyerő mosoly kíséretében szólalok meg. - Redway, amennyire tudom, csak az Összekötő néven ismerte. A kilétét eltitkolta előle, mint sokan mások elől is. Én azonban másik nevet is tudok mellé párosítani, ha érdekli őt persze. Amerika egyik leggazdagabb emberéét és ereklyegyűjtőjéét. Bár ha magát Waltont kérdeznéd, biztosan inkább üzletemberként mutatkozna be, mint jómagam is. Hát igen, ebből sejtheti na meg a nosztagikus csibészes vigyoromból, hogy Walton meg én egyívásúak vagyunk. Csak most épp… kissé fasírtban. De hát egy nő, pláne egy intelligens, művelt és különleges nő mindig ezt eredményezi. - Szerinte Redway az egyik legjobb munkaerő egy kis… műgyűjtésre. És most jön a vesébe látó pillantás. Vajon a pénz és a név elég, hogy megszavazza a bizalmat vagy szimplán lekoptat, mert totálisan érdektelen? Valamiért úgy érzem a kalandvágy ha egyszer beszippantott valakit nem ereszt olyan könnyen. Remélem ez esetben is így lesz, mert most hogy O’Mara szarba hagyott és dobbantott kell egy új szárnysegéd de sürgősen. |
||
|
10
Dátum: 2024. 05. 11. - 12:35:12
|
||
| Indította Anna Volkova - Utolsó üzenet: írta Christopher Cartwright | ||
|
..a trágár szavak esélyesek... A hobbira utaló részt elengedem a fülem mellett. Kiérzem belőle a bújtatott szarkazmust vagy csak meglehet ki akarom érezni. Bárhogy is, nem törekszem ennek a minisztériumi ölebnek az elismerésére és ezt meglehet ő is tökéletes pontossággal érzékeli. Vagy legalábbis kellene, mert ez a dolga. Embereket kiismerni. - Jómagam egy P99el rendelkezem. Nos, nem sport célra, számomra inkább munkaeszköz. A Szeszély okán szereztünk be mugli lőfegyvereket páran a parancsnokságról. Érdekes volna meghallgatni, hátha van jó tanácsa, hogyan fejlesszem a technikámat. - Ahhoz látnom kellene előszöri is lőni. – közlöm savanyúan, összefont karokkal méricskélve továbbra is az aurort. – De… meg kell hagyni, nem rossz választás az a típus. Ezt veheti egy kibebaszott bóknak is ha akarja, ettől többre tőlem nem számíthat de talán ez elősegíti a másik témát, amelyet nemsokára felvezetek neki. Nem tudom mi zavar jobban, a meglepett arckifejezés, melyet szavaim váltanak ki vagy a röhögése. Ez nekem szól? A penna haláltusájának? Vagy szimplán idegen hogy valaki nem engedi irányítani? Biztosan megszokta, hogy ő a góré minden körülmények között legalábbis terepen, mert ugye felettese még neki is akad. Én azonban a magam ura vagyok suhanc korom óta. Az élet kemény pofonjaival felvértezve. - Jól van, mr. Sikeres Üzletember. Ilyen vallatáshoz való hozzáállással igazi tragédia, hogy nem a “magamfajtával” dolgozik… Most rajtam a meghökkenés sora, nekem kúszik fel úgy a szemöldököm egyfajta tükörreflex szerűen mint előbb az övé. - Ezt gondolom egy bóknak kellene vennem… Köpöm ki szárazon a szavakat de azért egy félmosolyt eleresztek, mire Sophie kuncogni kezd. Nem mondaná a fickó ezt, ha tudná ki is vagyok valójában, vagy mivel is foglalkozom ténylegesen. Nem, akkor nem akarna a brancsába tudni, hanem már vinne is egy dohos rideg cellába hogy bezsebelje értem a fejpénzt a sikeres küldetése gyanánt. - Értem én, na… Higgye el, nem lesz veszteséges üzlet, meg fogja érni Önnek is. De attól tartok, hiába okoskodik, nem fog többet kiszedni belőlem annál, mint amit maga már úgyis tud. Mert attól tartok, Ön a jobban értesült kettőnk közül, mind az oroszok, mind a megszállott mr. Zharkov kapcsán. Igyekszem pókerarcot vágni, és sokszor sok esetben sikerül is. Most lehet a fáradtság, vagy a név említése de az állkapcsom megfeszül és mély szusszantással igyekszem uralkodni magamon. Ki kellett volna nyírnom azt a szarházit. Csak öt kurva centi kellett volna annak a szaros golyónak. Öt kurva centi! - De jó, tegyünk úgy, mintha nem tudna erről a bizonyos Alexej Zharkovról, meg a túszdrámáról, amit a közelmúltban rendezett, így próbálva tőlünk kiadatni Volkova kisasszonyt. Aki mily véletlen, akkor a föld alól sem volt előkeríthető, maga meg egyszer csak megjelenik vele egy diszkó megnyitóján, aztán meg egy hotelén… És most itt tartunk. Összeszűkül a tekintetem újra a túszdráma kapcsán. Nem tudtam róla, és ez új. Sem Anna nem említette sem más, időm meg nem volt a pletykarovatokat olvasgatni bassza meg, mikor egy komplett hotel miatt futkorásztam fel és alá a városban. Faszom! - Értem… - hangom nyers és kapatos kissé, agyam lázasan teszi össze a tényleges valós képet. Szóval Alexej-nek fogalma sem volt merre is van Anna, és ő egyes egyedül miattam fedte fel magát. Ó hogy bassza meg… - Zharkov egyébként más ügyek miatt is érdekes a Parancsnokság számára. Amiatt sem volna rossz kézre keríteni. Erre már felkapom a fejem, ami eddig merengve üres tekintettel bámulta az ispotály téglafalát. - Milyen más ügyek? – vonom kérdőre bár igazából nincs is szükség rá, elég készségesen megered a nyelve beszélgetőpartneremnek. - Van egy olyan sejtésem, hogy mindjárt kevesebb lenne a gyanús, eredet nélküli orosz vodka Camden Townban is, meg a Zsebpiszok köz ivóiban is… Kimért lassú leigazoló bólintással teszek pontot a feltételezésére. Gondolom nem volt ebben biztos hogy hozzá köthető de igen, kurvára összefügg és nem hamis ez a nyom sem. Még egy feszült percig kivárok, nemcsak a gondolataim rendezése vagy a másik idegeinek tépése miatt hanem mert bepillantok a kórterem nyitott ajtaján át a békésen pihenő nőre. Magamban elmormogok egy gyors fohászt, hogy mentsen meg minket a vakszerencse és jó lenne ha Nott a korruptabb aurorok közé lenne sorolható -bár információim szerint nemigen – és belekezdek a kusza történetünkbe, ami mire a végére érek egy kész kalandregénynek illene be. - Annával négy de meglehet már öt éve ismerkedtünk össze. Már első találkozásunkkor is előlük menekült, bár ott akkor még jó darabig nem kötötte az orromra ezt az információt. Ő orvos, ügyes, tehetséges, alapos, de a lényeg hogy a vérfarkas kórt kutatja, ezért áll az orosz népszerűség kereszttüzében. Vérfarkas az egész bagázs, mind egytől egyik azzal a faszfejjel az élen. Sóhajtok. Mélyen hallgatok arról, hogy Anna is az, nem akarom a kényes helyzetét bonyolítani. - Két évig voltunk együtt, a lehető legnagyobb titokban. Nem csak miattuk, az én munkám hozadéka is az, hogy szétcincálna a sajtó ha tehetné. Ez rossz párosítás volt minden téren. Ez alatt annyi derült ki mindössze, hogy az oroszok megvetik itt a lábukat és nem tágítanak ebből az országból. Biztos Anna személye is közre játszott, de szerintem a szabadnak vélt piaci lehetőség tetszett meg nekik inkább... Elhúzom a szám, ami tökéletesen kifejezi a véleményem ha a hangszínem túlzottan tárgyilagos lenne. Mélyen elhallgatom a kalandjainkat, Rómát, a huzavonáinkat, mert az auror számára ezek lényegtelenek. Csak nekem teljes a kép velük, ahogy felidézem milyen apró lépésekkel lettem a bent fekvő nőnek totálisan a bolondja. Valahol kicsit még Alexejt is megértem. Eddig jó, de csak óvatosan… Int Sophie és megfogadom a bölcsességét, mert ő jobban rá tud hangolódni a másik rezdüléseire, mint én. - Mindenki bizniszének ártott ez, az én érdekeltségeim sem voltak kivételek. Már nem csak Anna miatt akartam hogy eltűnjenek. Csakhogy a viszonyunk megromlott, a sok munka nyomására és az oroszok fenyegető jelenlétének hatására. Különváltunk egy évvel ezelőtt, de ettől én még lekövettem őt amennyire tudtam és amennyire engedte. Hogy merre is jár, hol is van satöbbi. Nem akartam, hogy baja essen. Talán tartanom kellene, hogy egy hivatásos auror elítéli ezt vagy még inkább zaklatásnak tartja, de sejtheti, hogy nem egészen ez a helyzet. - Számomra is váratlan fordulat volt, mikor megjelent és felkeresett. Bár tudtam hogy a városban van, nem gondoltam hogy érdeklem azok után hogy elhagyott. Míg külön voltunk tudomást szereztem Zharkovról és a Volkova iránti megszállottságáról. Azt hittem csak valami kósza plátói szerelem ez a részéről, képzelgés, mivel a nő egyszer sem említette őt, de ez sokkalta személyesebb mint kiderült. Annak idején ugyanis Anna mentette meg Zharkov életét Oroszországban. Állítólag azóta levakarhatatlan, szóval annak a seggfejnek a részéről ez az egész egyfajta bosszú irányomban. A tegnapi hotelátadón százfűlé főzettel felvette az alakomat és elrabolta Annát. Garden Lodge-ba vitte, mikor utolértem őket az egyik főben járó átokkal próbálta rávenni, hogy megöljön engem. Hangomba most már nyílt szomorúság költözik. A fájdalom és a kudarc a lelkem mardossa újra. - Nem önvédelem volt, sose tudnám bántani. Az a golyó a Zharkovval való dulakodás közben találta el. Persze sikerült annak a köcsögnek megszöknie. Az inasom pedig feláldozta magát, hogy mi túléljük… Csend. Nincs mit mondanom többet. Gondolom nyomban helyszínelni akar, meg mindezek után oknyomozni de igazából felesleges fáradozás. David már mindent rendbe tett, Alexej pedig ha van esze elhagyta az országot egy jó időre. De nem számít... mert megtalálom. És ha megtalálom akkor az az öt centi nem fog mellé menni. Az is biztos. |
||
| Oldalak: [1] 2 3 ... 10 |