Maggie Green

MAGGIE GREEN

   Alapok

jelszó || "Nincs más, ha játék kell, játszunk nekik!"
így ejtsd a nevemet ||Meggi Grín
nem || nő
születési hely, idő || London, 1979. 09. 17.
horoszkóp || szűz
kor || 18
vér || fél

évfolyam || Hetedév

   A múlt

- Nem érti meg, hogy nem kaptam semmilyen értesítést? De… hallgasson meg, befizetem a számlát, csak adjanak még egy hetet, kérem!- Apám kétségbeesett szavait még a konyhában is hallani lehetett, jól tudtam, hogy nehézségekkel küzd, de azzal is tisztában voltam, hogy nem tudok neki segíteni, legalábbis nem úgy, ahogy én szeretnék. Anya halála óta nem találta a helyét, nem tudott megfelelően koncentrálni a munkájára , amiben sorozatos hibákat követett el. Rosszul állt a szénája a cégnél, ő mégis arra törekedett, hogy felnevelje lányait, Elliet és Engem. Féltett és óvott minket, próbált nekünk mindent megadni és a lehető legjobb nevelésben részesített minket. Anya elvesztése miatt mégis minden a feje tetejére állt, mindegyikünk másként dolgozta fel a veszteséget. Míg apa a munkába temetkezett, Ellie pedig teljesen kifordult magából, addig én egy falat húztam magam köré, megkomolyodtam, úgy is mondhatnám, felnőttem és másként látom a világot.
- Csesszék meg, csesszék meg! – Apám őrjöngve püfölte odakint a telefont, mire összerezzentem és egy pillanatra megtorpantam a kakaó kevergetésében, amit pár perccel korábban készítettem zsírszegény tejből. Lecsúszva a konyhaszékről, kezembe fogva a bögrémet a nappali felé lépkedtem, ott láttam meg apámat, aki fejét lehajtva, halántékát masszírozva ücsörgött a fotelben.
- Mi történt?- Kérdeztem alig hallhatóan, miközben közelebb sétáltam, s letelepedtem mellé, az ülőalkalmatosság karfájára, majd egyik tenyeremmel megérintettem Apa vállát. Felpillantva rám, halvány mosolyt küldött felém, de szomorú tekintete mindent elárult, s akkor már tudtam, hogy az anyagi helyzetünk miatt történhetett valami rossz.
- Nincs baj kicsim, majd minden helyre jön, ne aggódj. – Mosolyogva simította meg arcomat, homlokomra egy puszit nyomott, majd felállt és megropogtatta a csontjait.
- Ne idegeskedj apa, előbb-utóbb minden helyre jön és mi mindig itt leszünk neked Ellievel.- Rámosolyogtam, próbáltam elkapni tekintetét, s addig el sem eresztettem, míg válaszmosoly nem érkezett. Apám kicsit összeborzolta a haját, s feltűrte pulóverének ujjait.
- Jól van, most pedig kezdődjön a munka, a dolgozószobámban leszek, ha kell valami, nyugodtan szólj. Apropó…a húgod még mindig tanul? Ma egész nap nem láttam, aggódom érte. – Összeráncolt homlokkal pillantott rám, nem akartam neki hazudni, de az igazat sem akartam bevallani. Ó, ha tudná hogy Ellie az utcákon lófrál este nyolc után, akkor a végén még ez is felidegesítené őt és nem tudna a munkájára koncentrálni.
- Igen, még tanul. – Füllentettem a béke és nyugalom érdekében, egy erőltetett mosolyra támaszkodva, de én magam rettentően ideges voltam, egyrészt azért, hogy hazudnom kellett apának, másrészt azért, mert féltettem a húgomat, s haragudtam is rá. Egy éve még teljesen átlagos lány volt, rendesen tanult, a Roxfortban is jól teljesített, de pár hónapja megváltozott. Csak a jó ég tudja, hogy miféle dolgokat csinálhatott a haverjaival, de féltettem attól, hogy szörnyű galibába keveri magát, s tudtam jól, hogy a muglik közt ez hamarabb bekövetkeztet, mintha varázslókkal együtt élnénk.

Elgondolkodva kortyolgattam a kakaómat, tulajdonképp nem is értettem, hogy annak idején apáék miért döntöttek úgy, hogy Londonban éljünk. Mindketten varázsló családból származtak, anyám Roxmortsi születésű, Roxfortot végzett boszorkány volt, aki élete végégi a Mágiaügyi Minisztérium alkalmazásában állt. Apám is varázsló család sarja volt, de ő sosem mutatott tehetséget a varázslatok terén, így a megfelelő vizsgáit sem tudta teljesíteni annak idején a varázslóképző intézményben. Nyilván csak ez lehetett az ok, hogy apa ne érezze magát félembernek, ő tarthassa el a családot.

Az órámra pillantva aggodalmam még inkább nőtt, sóhajtva kortyoltam bele a kakaómba, mikor nyílt a bejárati ajtó, s átlépte a küszöböt füstös szemű húgom, aki úgy nézett ki, mint egy sztriptíz bárból szalajtott ribanc. Még a kakaót is félrenyeltem, mikor megláttam a szerelését és azt, hogy dülöngélve lépdel beljebb.
- Merlinre Ellie!- Suttogva, szemöldökömet dühösen ráncolva léptem mellé, miután letettem a kakaómat, megragadtam karját és gyorsan a konyhába húztam őt.
- Teljesen el vagy ázva és mi ez a ruha rajtad? És ez a füstszag. Apa már keresett, azt mondtam neki, hogy tanultál. Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Azonnal menj fel a szobádba, utánad megyek! – Dühös voltam rá, bár csöndesen, mégis lekorholtam őt, amiért ennyire felelőtlenül viselkedett az utóbbi időben. Rá sem ismertem arra a lányra, akit a húgomként ismertem, döbbenetes, hogy mit tett vele az a pár hónap.
- Nem vagy az anyám, szállj le rólam! – Kirántva karját a kezemből felsietett az emeletre, s hallottam, ahogy bevágta az ajtaját. Megrezzentem a puffanásra, egy pillanatra elgyengültem, szemeimben egy könnycsepp csillant fel, de nem hagyhattam, hogy úrrá legyen rajtam a félelem, és a kétségek, melyek jó ideje gyötörtek. Tudtam, hogy erősnek kell lennem, nem csupán magam miatt, hanem az apámért , s a húgomért, aki csak most töltötte a tizenhatot. Mindig is féltettem őt ettől az élettől, el akartam kerülni azt, hogy hibákat kövessen el, úgy mint én, de hirtelen attól féltem, hogy már nem tudom megmenteni Őt. Idegesen felsiettem utána, erőt véve magamon, leküzdve a gyengeségeimet, bekopogtattam, próbáltam bejutni a szobájába, de elküldött. Mélyet sóhajtva, némi gondolkodás után léptem csak el az ajtajától, majd célba vettem saját szobámat. Egyedül éreztem magam, tudtam, hogy apám dolgozik, s nem zavarhatom, tudtam, hogy a húgom látni sem akar, mert azt hiszi, át akarom venni anyánk szerepét. Pedig én csak jót akartam neki, semmi mást.

A szobámba lépve, becsukva magam mögött az ajtót kicsit fellélegezhettem. Odabent nem látta senki, ha sírok, ha nehezen veszem a levegőt, s ha magányosan kémlelem a csillagokat az ablakból. A széles , párnákkal fedett párkányba mászva felvettem szokásos pozíciómat, hátamat egy párnának döntöttem, egyik lábamat felhúztam, másikat kinyújtottam, s kipillantottam a Baker Streetre, ahová kövér hópelyhek varázsoltak egyre vastagabb takarót. Eszembe jutott, mikor megérkezett a levél, melyben közölték, hogy felvételt nyertem a Roxfort Boszorkány-és Varázsló Képző Intézménybe. Anyám ujjongott és szorosan magához ölelt, apám csöndes mosollyal fogadta a hírt, Ő is büszke volt rám, még ha ezt nem is mondta. Mindketten azt akarták, hogy anya nyomdokaiba lépve én is elvégezzem az iskolát, s később majd a Mágiaügyi Minisztériumban töltsek be fontosabb szerepet. Ez volt a cél, s olyan könnyedén hangzott akkoriban, ezzel szemben a jövő közel sem tűnt ennyire biztatónak.
A nevén nem nevezett úr szinte mindenütt átvette a hatalmat, nem csak a Roxfortban, hanem a Minisztériumban is. Olyan elveket követett, s vallott, melyekkel sem anyám, sem én, de a családunk sem tudott azonosulni. Mégsem beszéltünk erről, nem mutattuk nem tetszésünket, egyszerűen csak tűrtük a változásokat. Nem volt elég az, hogy a családunk anyagi gondokkal küzdött, még a jövőnk is bizonytalanná vált. Sok barátomat vesztettem el , mióta a háború tart, sokakat, kiket szerettem, egyesek az ellenszegülésbe haltak bele, mások elszöktek. Én ott maradtam, mert nem láttam értelmét annak, hogy feladjam az életem, s ellenszegüljek a nagyobb erőknek. Bármennyire is megviselt lelkileg ez az időszak, nem akartam, hogy lássák rajtam, az iskolában sem mutathattam ki valós nézeteimet, hisz kinek hiányzott az, hogy büntetésből apámmal vagy a húgommal végezzenek?

Csak tűrtem és tűrtem, bejártam az óráimra, részt vettem az átnevelő programban, s azt hiszem, rideg stílusommal és nemtörődömségemmel talán sokakat megtévesztettem. Néhány barátom biztosan megharagudott rám, kik mugli származásúak voltak, s nem támogattam őket, de számomra sokkal fontosabb volt a család. S ha már a család, gondolataim ismét visszakanyarodtak Elliehez, miközben egy ablakra tapadt, kövér hópelyhet figyeltem. A háború őt is megváltoztatta, s mai napig változtatja, úgy tűnik, őt könnyebben átcsábították a rosszabb oldalra. Talán ő is csak trükközik, s valójában más véleményen van, vagy valóban elhiszi azokat a dolgokat, amiket a fejébe tömnek?

Gondolataimból hangos csörtetés szakított félbe, odalentről hallatszódtak a neszezések, s mondanom sem kell, hogy rettentően megijedtem, összerándultam egy pillanatra ott az ablakban. Pár pillanat kellett csak, hogy erőt vegyek magamon, majd talpra szökkenjek és lerohanjak, hogy megnézzem, mi történt apával. Ő az irodájában állt, hófehér arccal, nyakkendőjét lazítva dőlt a falnak, úgy tűnt, mintha rémet látott volna. Én a futástól pihegve támaszkodtam meg az ajtóban, s kérdő tekintetem reá szegeztem.
- Mi történt? Apa, jól vagy? – Aggódva léptem közelebb hozzá, de egy szó sem jött ki a torkán, nagyon megijesztett. Le kellett őt ültetnem, gyorsan vittem neki egy pohár vizet, s kellett néhány perc, mire annyit tudott kinyögni, hogy jól van. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett, s valószínűleg ő sem akarta elmesélni azt, hogy Halálfalók keresték fel aznap éjjel…

Az eset óta pár hónap telt el, húgommal a karácsonyi szünet végeztével visszakerültünk a Roxfortba, s azóta sok minden történt. Többek közt volt szerencsém újra találkozni Will Carsonnal, akit mérhetetlenül gyűlöltem ötödik óta. Ő volt az a fiú, aki kihasználva a naivitásomat , lelkemben oly érzéseket nevelgetett, amitől különlegesnek éreztem magam. Ő elhitette velem, hogy fontos vagyok neki, naivan bedőltem a trükkjeinek, s elég volt két hónap arra, hogy rájöjjek, ő maga a sötétség. Csak addig törődött velem, míg megszerezte azt, amit akart, utána ott hagyott, eltaszított magától, teljesen összetört. Most pedig úgy tesz, mintha semmi se történt volna , ráadásul, szemet vetett a húgomra. Gyűlölöm Willt, hogy nem képes elkerülni minket, azért pedig még jobban, hogy most Elliet szeretné becserkészni magának. Nem tudom, mi tévő legyek, a húgom nem hallgat rám, azt sem tudja, mi történt velem annak idején. Félek, ha bármit is mondanék neki, azt hinné, hogy kitaláció, s még inkább Will karjaiba sodornám őt. De ez csak egy gond a sok közül. Mióta visszatértünk Skóciába, azóta sem tehettük ki a lábunkat az Intézmény falai közül. Sajnos a helyzet egyenesen lehangoló, senki sem beszél, nem lehet apró pletykafoszlányokat sem elkapni arról, hogy mi lett a szökevényekkel, hol lehetnek. Akik maradtunk, némán tűrjük és engedelmeskedjük az új szabályokat, de hogy mi lesz a jövő, arról halvány lila fonalam sincs. Egyetlen dolog biztos, volt egy jövőm, s egy álmom, de az elveszett…

   Jellem

Maggie annak idején, amikor a Roxfortba került, elsős éveiben kicsit visszahúzódó volt, de néhány háztársának köszönhetően gyorsan beilleszkedett és sikerült feloldódnia is. A visszahúzódó lányból egy életvidám, barátságos és segítőkész lány lett, aki imádta a társaságot, szívesen töltötte idejét barátaival, s még a tanulást sem vitte túlzásba, bár azért arra ügyelt, hogy mindig a lehető legjobb eredményeket produkálja. Kedvessége mellett intelligens leányzónak bizonyult, aki próbálta elkerülni a vitákat, s inkább ésszel oldotta meg az elé gördülő problémákat, mint sem hirtelen haraggal. Tanulmányaiban jó eredményeket ért el, nem volt kiváló tanuló, akadtak tantárgyak, melyekben kevésbé jól teljesített. Ilyen volt például a repüléstan, attól az órától mindig rettegett, főként a tériszonya miatt, amit sajnos nem sikerült leküzdenie az évek során. Bénázásaira a háztársai is felfigyeltek, a Mardekár tagjai közül többen gúnyolódtak is, hogy ő az a boszorkány, aki hat seprű hátáról is leesne, de Maggie sosem törődött a rosszindulatú megjegyzésekkel. Kíváncsi természet révén párszor már megkapta az „aki kíváncsi, hamar megöregszik” című mondatot, de ezt egy legyintéssel tudta le, nem zavarta, hogy sokan ezt gondoltál róla.

Sosem volt kacér, kirívó teremtés, a fiúkkal mindig jól kijött, de haverságon kívül Ő sosem mert tovább lépni. Tizenhat éves korában mégis úgy alakult, hogy összeismerkedett egy Mardekáros fiúval, aki egyébként is nagyon tetszett neki. A srác kihasználva Maggie akkori naivságát teljesen megbolondította őt, aztán, miután megszerezte, amit akart, a lánynak is búcsút intett. Lelke először akkor sérült igazán, akkor fogadta meg, hogy soha többé nem dől be senkinek és legközelebb kétszer is meggondolja azt, hogy mikor mit tesz. Magába zárkózott, mire édesanyja elvesztése is rátett egy lapáttal. A lány az esetet követően egy falat vont maga köré, azóta sokkal komolyabban viselkedik, nem sokat mosolyog, ha tetszik neki valami, azt is csak egy halvány mosollyal nyugtázza, nem szívesen mutatja ki az érzéseit. Nyugodt jellem, kerüli a balhés helyzeteket, azonban, ha valaki bajban van és úgy érzi, hogy segítenie kell, akkor határozottan lép fel és kiáll a gyengébb védelmében.
Kedveli a mugli dolgokat, erről persze soha, senkinek nem mesélne. Nagyon szeret olvasni, énekelni és táncolni, valamint imád bájitalokat kotyvasztani. Anyja halála óta sokkal jobban odafigyel a húgára és az apjára, anyáskodó viselkedést vett fel, s ez miatt megromlott a kapcsolata Ellievel. Nehezen viseli el azt, ahogyan a húga viselkedik, szeretne segíteni rajta, de sokszor nem találja a megfelelő megoldást. Könnyű őt megbántani, érzékeny lélek, de ha valaki megsérti, azt próbálja elfojtani magában.

Erősség || határozottság, megfontoltság, irányító jellem
Gyengeség || nehezen működik együtt másokkal, negatív szemléletmód, kritikus

   Apróságok

mindig || palacsinta, kakaó, könyvek, zene, macskák, virágok és növények, család.
soha || karamella, kígyók és pókok, kétszínűség, hazugság, Will Carson.
hobbik || olvasás, éneklés, tánc, úszás
merengő ||Legjobb emléke, mikor megkapta a Roxfort levelét, legrosszabb emléke, mikor elveszítette édesanyját.
mumus || kígyóktól és pókoktól
Edevis tükre || Mágiaügyi Minisztériumban szeretne dolgozni egy napon, magas pozícióban.
százfűlé-főzet || Kesernyés, lilás-kékes színű.
Amortentia || Fűszeres illatokat.
titkok || Előfordul, hogy ha nagyon maga alatt van, akkor nyugtatót vesz be.
azt beszélik, hogy... || Azt terjesztik róla, hogy prűd lány és gonosz banya, pedig erről szó sincs, egyszerűen csak óvatos, és sokkal megfontoltabb a Will Carson eset óta.

   A család

apa || Jonathan Green; 45; félvér , normális apa-lánya kapcsolat.
anya || Caithleen Bennett Green; elhunyt; félvér, nagyon jó kapcsolatuk volt.
testvérek || Ellie Green; 16 , veszekedős korszakukat élik.
állatok || Belzebub, egy éjfekete perzsamacska.

Családtörténet ||

A családban mindenki félvér származású, nincs semmiféle extra kapcsolatuk a halálfalókkal, hétköznapi varázslócsalád.

   Külsőségek

magasság || 170cm
testalkat || sportos testalkatú, rendszeresen mozog, fut és úszik.
szemszín || barna
hajszín || sötétbarna
kinézet || Maggie első látásra szigorú, már-már katonás jellem, visszafogott elegancia jellemzi ruhatárát. Csak alapsminket használ, ritkán mosolyog, vonásai szigorúak, elsőre egy munkafelügyelő jutna róla eszünkbe, vagy egy utálatos igazgatónő. Haját hol összefogva, hol kiengedve viseli.

   A tudás

varázslói ismeretek ||
Maggie kezdetek óta remekül tanult a Roxfortban, bár akadt néhány tantárgy, melyekkel azért megküzdött az évek során. Ezek közé tartozik a rúnaismeret, az alkímia és a repüléstan. Ezeket leszámítva minden egyéb tantárgyat zökkenőmentesen átvészelt, kedvenc tárgyai a bűbájtan, bájitaltan, mágiatörténet , számmisztika és a legendás lények gondozása.

felvett tantárgyak ||
   Mugliismeret, Legendás Lények gondozása
pálca típusa || 12,4 hüvelyk , sárkányszívizomhúr mag, kőrisfa
RBF ||
Asztronómia - Elfogadható
Átváltoztatástan – Elfogadható
Bájitaltan – Kiváló
Bűbájtan – Várakozáson felüli
Legendás Lények Gondozása - Kiváló
Mágiatörténet – Várakozáson felüli
Mugliismeret - Kiváló
Sötét Varázslatok Kivédése – Elfogadható


   Egyéb

avialany|| Troian Bellisario