Church Lane 14

Fynn



2003. február 18.

Itt jönnek mögöttem. Tudom, hogy követnek. Folyamatosan a nyomomban járnak. Akárhova nézek, mindenhol ott vannak. A sötétbe, az árnyékokban, egy sikátorban ugyanúgy, mint a szökőkúttal díszitett téren. Nem tudok megszabadulni tőlük.
Belenézek egy pocsolyába, a külsőm teljesen zilált, de most nem ez foglalkoztat. Ahogy azt sem, hogy látszik rajtam mennyire kialvatlan vagyok. Mennem kell tovább, mert félek, ha megállok, akkor elkapnak. Ennek pedig nem örülnék, nem akarok olyan lenni, mint ők.
Szükségem van valakire, de nem tudom kihez fordulhatnék ezzel kapcsolatban. Már korábban meg akartam írni az üzenetemet Fynn-nek, de akkor nem küldtem el neki, most viszont úgy érzem, nincs már erre időm. Mikor utoljára találkoztunk, akkor megadta a címét, de elfelejtettem. Őrülten kutatni kezdek a táskámban, mert tudom, hogy akkor mikor még az eszemben volt, felírtam magamnak. Meg is találom a cetlit, és eszerint Roxmotsba kell mennem. Nem késlekedek bár már késő délután felé jár, hoppanálok a faluba.
Egy pillanatig azt gondolom, hogy ezzel sikerül elmenekülnöm az árnyak elől, de ahogy haladok a fő utcán egyre többet látok felbukkanni közülük. Meggyorsítom a lépteim, majd hirtelen betérek az édességboltba. Eszembe jut, hogy mégsem toppanhatok be csak úgy üres kézzel, és úgy tűnik, hogy ide az árnyak sem tudnak követni.
Alaposan körbenézek a boltban, és megtapogatok mindent, húzom az időt, ameddig csak lehet, de így is muszáj lesz mennem, mert hamarosan bezár az üzlet. Szóval megfogok egy zacskó mindenizű drazsét és néhány lángnyelves bonbont, és fizetés után megindulok a kijárat felé. Mielőtt kilépnék az útra, alaposan körbenézek, de továbbra sem jönnek elő az árnyak. Sietős léptekkel indulok meg a kérdéses ház felé, és óriási megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, mikor megpillantom. Pont időben ahhoz, hogy még biztonságosnak véljem a megérkezésemet, mert ismét megjelennek és gyorsan közelednek felé.
Az ajtóhoz érve dörömbölni kezdek rajta, egyre erőszakosabban. Igazából meg se fordul a fejemben, hogy talán nincs itthon, muszáj bejutnom a házba, mert haza már nem mehetek.
- Fynn engedj be, kérlek.
A hangom a végére elcsuklik, érzem, hogy a pánik kezdi átvenni a hatalmat felettem. Nekidőlök az ajtónak, és előveszem a pálcám. Nem tudom hogyan, de meg fogom állítani őket. Haza már nem mehetek, az otthonom ellepték ezek az árnyak, de nem hagyom, hogy itt, ebben ajtóban érjen majd a vég.
Érzem, ahogy könnyek csorognak végig az arcomon, a látásom elhomályosul ennek köszönhetően, de akkor is ki fogok tartani. Már nincs több ötletem, hogy mit tehetnék. Főleg, ha Fynn előzetes reményeimmel ellentétben még sincs itthon.

[❅❅egyedüllét, köd, füst ❅❅]

❅❅egyedüllét, köd, füst ❅❅



Evelyn

2003. 02.18.

Otthon

Körülöttem minden néma. 2 napja nem mozdultam ki, mondhatni, harmadnapos vagyok. Azt hiszem, Alizon kezdi feladni. Napok óta kerül. Olyan, mintha mondani akarna valamit, aztán inkább elhúz a picsába. De talán jobb is így. Nem akarom, hogy az legyen minde percben a fejében, hogyan húzzon ki a gödörből. Talán nem is akarok kimászni. Az a legjobb, ha elnyel a mocsár. Azt akarom, hogy elnyeljen. Jó, hogy egyedül vagyok, senki nem nyaggat, hogy jaj, Fynn, kelj fel, kezdj valamit magaddal, menj el futni, bevásárolni, vagy akármi. Órák óta fekszem az ágyban, mire nehezen, de sikerül elvánszorognom a zuhanyzóig. Csak engedem magamra a forró vizet. Élvezem, ahogy lecsorog, olyan forró, hogy szinte éget. Jó ez az égető érzés. Most nincsenek gondolatok a fejemben, végre üres, és talán nyugodt is. Kevés ilyen pillanatom van, amikor be tudom csukni a szívem annyira, hogy semmit sem érzek. Nem gondolok rá, és megszűnik a fájdalom. Ilyenkor kicsit el is hiszem, hogy semmi bajom, minden fasza. Jó ez az érzés, nyugodt, semmi hevesség, semmi seb. Csak a víz. A forró víz. Percekig állom a vízsugár nyomását, ímg valami fura hangra nem leszek figyelmes. Mi van? Alizon nem vitt kulcsot? Őrület, hogy folyamatosan itthon hagy valamit. Ha nem lenne 4 szoba a lakásban, már kitettem volna a szűrét. De végülis most jó, hogy itt van, mindnig van kaja, mert főz. Mikor annyira szarul vagyok, még az ágyba is hozza nekem.  De most komolyan, kia a franc ordibál? Kilépek a zihany alól, keresek egy törülközőt, és elindulok lefelé a lépcsőn.
- Fynn engedj be, kérlek.
Morcos vagyok, hogy az egyetlen nyugodt, ellazult pillanatomba furakszik be valaki. De aztán ahogy kinyizom az jatót, eltűnik a dühöm. Evelyn áll előttem, félig ájultam és a pálcáját markolja olyan erősen, hogy csoda, hogy e nem törik. Azonnal behúzom, bár fpgalmam sincs mitől került ilyen állapotba. Valahol borzasztóan örülök, hogy látom, de a jelenlegi ábrázata meg is rémít. Zavartan fürkészem az arcát, teljes pánikban van. Megölelem, szorosan ölelem, hogy megnyugodjon. Ahogy megölelem, eléggé összevizezem szegényt, a víz még csöpörg rólam, a hajarmról, de azért ölelem.
- Hé...nincs semmi baj. Nincs...semmi...baj...cssscssssccsss...jól van...
Úgy fest, mintha üldöznék szegényt. Megpróbálom megnyugtatni, bármi vagy bárki is követte, itt biztonságban van.  .Mostanában elég sok elfojtott düh van bennem, ha valaki nagyon felhúz, dugdoshatom a hullákat. Megpróbálom felvenni vele a szemkontaktust.
- Mi a baj? Itt vagyok, most már nincs vész...
Leültetem, én is leülök mellé. Azt hiszem, van a szekrlnyben nyugtató bájital, bár mostanában eléggé megcsappant a készlet, kicsit rákaptam...hiába, van, hogy az alkohol sem üt ki annyira, hogy jól aludjak. Csak a bájitaljaim maradtak.

Fynn



2003. február 18.

Bárcsak azt mondhatnám neki, hogyha kinyitja az ajtót, hogy csak úgy beugrottam, mert nem tudok aludni. Ez így csak fél igazság lenne, és azt is tudom, hogy hamar lebuknék, ha nem mondom el a teljes igazat. Egyelőre azonban annak örülök, hogy épségben eljutok a házához és addig sem esznek meg, támadnak meg vagy nem tudom mit nem csinálnak velem. Az ajtó azonban nagyon sokáig nem akar kinyílni és már azt hiszem, hogy talán tényleg nincs is itthon. Előveszem a pálcám, ha meg kell védeni magam, akkor megteszem, de egyelőre nem mozdulnak az árnyak. Ott várnak rám az utca másik felén.
Aztán mégis nyílik az ajtó. Hátra nézek, mert nem akarok alkalmatlankodni, de mire felfognám, hogy mit is látok, addigra berántanak a házon belülre, és érzem, hogy valamilyen nedvességhez érek, aztán pedig a meleget érzem. Azt a meleget, ami csak egy ember testéből áradhat felém. Meglazulnak az izmaim és eldobom a pálcámat is. Elerednek a könnyeim a megkönnyebbüléstől, most már biztonságban vagyok.
- Segíts!
Nagy nehezen sikerül kinyögnöm ezt az egy szót. Hagyom, hogy Fynn elvezessen az ajtótól, és le is ülök, de ezzel egy időben remegni kezdek.
- Mi a baj? Itt vagyok, most már nincs vész…
A fejemet a vállára hajtom, lehunyom a szemem, de még így is érzem, hogy remegek és akkor megint megjelenik előttem az az alak.
- Követnek… az árnyak…
Félve nézek rá, most biztos azt hiszi, hogy megőrültem, és nem is járna messze az igazságtól, mert már magam is azt hiszem, hogy elvesztettem az eszem. És nem hiszem, hogy ez a két szó majd megnyugtatja, és tökéletes választ ad a kérdésére.
- Karácsony óta alig alszok, folyamatosan rémálmaim vannak még akkor is, ha csak egy pillanatra lehunyom a szemem.
Ez már azért jobb magyarázat lehet. Felemelem a fejem a válláról, és igyekszem keresni a tekintetét. Abból talán meg tudom majd állapítani, hogy mennyire tart bolondnak. Persze, egyik miatt sem hibáztatom, megérdemelném.
A kezemet összekulcsolom az ölemben és azt kezdem figyelni, ahogy tördelem az ujjaimat. Nem így akartam vele legközelebb találkozni, de most már elkerülhetetlen volt. Senki másban nem bízom meg ennyire.
- Néhány hete már nappal is megjelentek ezek az árnyak és követnek mindenhova – adom meg a teljes magyarázatot, és ahogy az ablak felé fordulok, látom, hogy ott sétálgatnak az ablak előtt.
Tehát közelebb merészkedtek, de úgy tűnik ide valamiért még nem mertek bejönni. Ez is elég nekem, hogy újra remegni kezdjek a félelemtől. Még nem bántottak, de nem tudom meddig tudnak elmenni, és most már nem is akarom megvárni a végét.

[❅❅egyedüllét, köd, füst ❅❅]

❅❅egyedüllét, köd, füst ❅❅



Evelyn

2003. 02.18.

Otthon

Nem számítottam arra, hogy egy halálra rémült ember menekül ma be hozzám, ráadásul így, hogy Evelyn az, mégjobban megrémít. Jól esik magamhoz ölelni, bármi is legyen a baj, megoldjuk. Nyilván agyalni is kezdek rajta, mi történhetett, ki követheti, de ha valami kétes arcú alak, garantáltam összetöröm az összes csontját. Ahogy nagy nehezen újból megszólal, hallani a hangján, hogy az ajkai ésa hangja is remeg.
Követnek… az árnyak…
Árnyak? Honnan a francból jönnek árnyak? Hónapok óta nem láttuk egymást, nem tudom, mik történtek vele, merre járt, és tippem sincs, milyen árnyak követik. Vagy beszedett valami hallucinogén főzetet? Van olan, amitől képzelegni kezdesz, és képes arra, hogy hogy olyan őrületbe hajszoljon, amitől meg akard ölni magad. Tudok ilyet főzni. A nagy lelépés előtt el is kezdtem az ellenszereket is kikísérletezni, de abbahagytam. Hetek óta nem csináltam semmi hasznosat. Rám néz, látom a tekintetén, hogy azt latolgatja, hioszek e neki, vagy félőrültnek tartom. Persze, hogy hiszek neki, a kérdés csak az, mitől lát árnyakat. Mert én egyet sem látok.
- Karácsony óta alig alszok, folyamatosan rémálmaim vannak még akkor is, ha csak egy pillanatra lehunyom a szemem.
Valami nagyon a fejébe mászhatott, és kurva kialvatlan lehet. Látszik is rajta, hogy régen aludt egy jót, de nem jegyzem meg neki, szerintem így is szép. Leülök mellé, az egyik kanapéről összeszedek egy puha kis takarót, és ráterítem. Tekintetem a könnyáztatott arcáról az ölébe vándorol. Tördeli a kezét, szinte kényszeresen. Bármi is legyen az, egy bazi erős nyugtató szer jól jön.
Valami nagyon a fejébe mászhatott, és kurva kialvatlan lehet. Lástzik is rajta, hogy régen aludt egy jót, de nem jegyzem meg neki, szerintem így is szép. Karácsony óta..basszameg, az jó sok idő, kibaszott Frebuár van.
- Én....Evelyn, figyelj rám. Nem lesz semmi baj. Segítek.  
Megsimogatom a fejét, és adok egy puszit rá, bár tudom, ez sajnos nem bír fel hatalmas varázserővel. Invitoval ide hozok egy sötétzöld folyadékkal teli fiolát. Jó erős, de segít. Az elmúlt hetekben én is többször használtam. Reggelre összerakja az embert. Az árnyak is tuti eltűnnek a fejéből, amíg ez benne van. De ha valami átok basztatja, ahogy kimegy a fejéből, visszajönnek az árnyak. De végre alszik egy jót. Mágikus berkeny van benne, az védi meg a sötét lényektől, de sajnos nem átoktörő.
- Jártál mostanában a fekete piac környékén, vagy találkoztál fura alakokkal? Nem nézelődtél Aiden boltjában? Mondjuk December környékén?
Bármi info jól jönne. December óta. Fura karácsonyi ajéndékok...elment a piacra nélkülem..mondjuk azért felbasz, hogy nem előbb jött segítségért. Aztán újra megszólal a remegő hangján.
- Néhány hete már nappal is megjelentek ezek az árnyak és követnek mindenhova
Néhány hete? Jaj, komolyan te lány, és most kell jönni? Az agyam eldobom...nem akarom most lecseszni, mert így is eléggé oda van, de amint jobban lesz, azért ezért még lecseszem. Az ablakon kifelé bámul, amitől még jobban el kezd remegni. Felé nyújtom a fiolát.
- Igyál belőle két kortyot, mindjárt eltűnnek, és jobban leszel. Ma már fogsz tudni aludni. Amíg a szervezetedben van, nem jönnek elő sötét lények.
BÍztatóan nyújtom felé, mindjárt jobb lesz. Egy csomó hely is van, szabad ágy, minden. nem engedném így el, amíg véglel ki nem költöznek a fejéből az árnyak.
- És ma itt alszol. Nemet nem fogadok el, kár próbálkozni.
Össze is üthetek valai finom vacsit. Nem tudom Alizon hazajön e este, de csinélok annyit, hogy ő is egyen. Bár mostanság ő is hajnalok hajnalán jön, de a hetekben ő főzött rám és ápolgatta a kis lelkem, ma egy részét visszafizetem. Addig talán azt is kisütjük, mi okozta és mit csinljunk Evelyn árnyaival.

Fynn



2003. február 18.

Annyira fáradt vagyok, de nem merem lehunyni a szemem, mert akkor rögtön előjönnek. Félek, hogy mi lesz, ha egyszer elkapnak, de ezt nem engedhetem meg magamnak. Viszont most már eljutottunk oda, hogy sem az iskolában, sem a magánéletemben nem tudok semmire odafigyelni. Viszont nem tudom ki máshoz tudtam volna fordulni, így mikor elhatároztam magam, akkor eljöttem az egyetlen emberhez, akiben bízom és tudom, hogy tényleg tud segíteni, nem csak hülyének néz, mint eleinte néhány iskola társam.
Nagyon megkönnyebbülök, mikor nyílik az ajtó és sikeresen bejutok az épületbe, majd megérzem a teste melegét. Biztonságban vagyok, tudom. Érzem, ahogy elernyednek a vállaim. Lassan, bár még eléggé erőtlenül megered a hangom is. Igaz, sok dolgot nem tudok kinyögni, de szerintem, ha eddig nem esett volna le neki valamilyen okból kifolyólag – mondjuk megvakult -, akkor mondom, hogy segítségre van szükségem.
Még jobban megkönnyebbülök, mikor meghallom, hogy megkapom a kért segítséget. Azt hiszem, erre vártam egészen eddig. Most már jó kezekben vagyok. Itt nem érhetnek el az árnyak, és biztos kézzel tartanak is, még akkor is, ha éppen ülök. Tudom, ha valami történik, akkor ő képes lesz megfékezni engem.
- Jártál mostanában a fekete piac környékén, vagy találkoztál fura alakokkal? Nem nézelődtél Aiden boltjában? Mondjuk December környékén?
Ingatom a fejem. A közös kalandunk óta nem voltam a Zsebpiszok közben, és csak azért mentem el mellette, mert arra vitt az utam.
- Ki az az Aiden? Melyik az ő boltja?
Rémlik, hogy egyszer mesélt valamit, de nem tudom ő volt-e az név szerint, de biztos nem említette, hogy milyen boltról van szó. De úgy érzem, most olyan állapotban vagyok, hogy még arra se emlékszem, mi történt néhány éve vagy a Roxfortban. Egyszerűen túl fáradt vagyok.
Miután bevallom, hogy nem csak a rémálmokról van szó, előveszem az órát. Még mindig megbabonáz, és még mindig nem tudom elhagyni. Nem tudom ez-e az oka az egésznek, hiszen nem akkor kezdődtek az esetek, amikor hozzám került. Talán tényleg nincs köze hozzá. Azt is tudom, hogy ez valószínűleg csak hiú ábránd.
- Igyál belőle két kortyot, mindjárt eltűnnek, és jobban leszel. Ma már fogsz tudni aludni. Amíg a szervezetedben van, nem jönnek elő sötét lények. És ma itt alszol. Nemet nem fogadok el, kár próbálkozni.
Átveszem tőle a fiolát, addig leteszem magam mellé az órát. Felnézek rá, és bár elmosolyodnék, most még ahhoz sincs erőm. De ahogy kimondja ezeket a szavakat rájövök, hogy talán zavarni fogok az este. Addig nem akartam maradni, csak egy kis átmeneti pihenőt akartam.
- Köszönöm, de nem szeretnék a terhedre lenni ennél jobban.
Forgatom a kezeimben az üvegcsét, aztán kicsit félreteszem. Még nagyon korán van, nem akarok kidőlni egész napra.
- Ha szeretnéd, akkor meghívlak valamire…
Csak mikor kimondom jövök rá, hogyha elhagyom a házat jelen állapotomban akár csak a Három Seprűig, az árnyak megint a nyomomban lesznek. Fynn-nek pedig nem szeretnék rosszat. De valahogy muszáj lesz meghálálnom a gondoskodását. Mostanában még egy jó képet sem sikerült lőnöm, vagy felszednem egy szaftos pletykát, hogy azt kibeszéljük.
Elerednek a könnyeim, de még visszatartom a hüppögésem. Most minden rossz, és talán csak a családom becsülete és hírneve tart vissza attól, hogy valami komoly dolgot csináljak. Vajon, nem azért jöttem-e Fynnhez, hogy teljes egészében megszüntesse a szenvedéseimet, de nem az árnyak eltűntetésével, hanem a halálommal?

[❅❅egyedüllét, köd, füst ❅❅]

❅❅egyedüllét, köd, füst ❅❅



Evelyn

2003. 02.18.

Otthon

Megnyugtat, hogy eljött hozzám, és mondjuk nem a piactéren kóvályog, vagy valahol tör zúz a hallucinációktól. Ha átok érte, akkor csak meg kell törni. Minél hamarabb, mielőtt kárt tesz magában. Kikérdezem, járt e mostanság a zsebpiszok közben. Könnyen ráragadhat valami, ha olyasmihez nyúlkál, ami ismeretlen, és nem ért hozzá.
- Ki az az Aiden? Melyik az ő boltja?
Ha így kérdezi, az a tippem, nem járt ott. Ettől függetlenül még mindig tárgyra gyanakszok, hiszen azt az ember áétalában érzékelni szokta, ha egy varázsló támad rá átokkal. A tárgyak ezzel ellentétben aljasabbak. Nem mindegyiknél lehet érezni a hozzá nem értőknek, mit is rejt, és mikor kúszik át az áédozatra.
- Aider Fraser. Az Aranyfog Varázstárgy Szaküzlet az övé. Ha tárgyról szedtél össze valamit, csak kell egy átoktörő, aki leszedi. 
 Kihez vigyem most basszameg?  nem tűnik úgy, mintha most ebben az állapotában nagyon ki tudnám kérdezgetni, így nem is erőltetem a dolgot. Az üvegcsét neki adom, de nem issze meg rögtön. Az óra...amit akkor cserélt a tojásra....a tojás. Az órára szegezem a tekintetem. Lassan magamhoz lebegtetem. Nem érek hozzá, csak a levegőből vizsgálgatom. Már akkor gyanús volt. Figyelmeztettem is, hogy valami nem stimmel vele. Szerintem ez a kis szemét az átkozott. Evelyn fáradt, fáradtabb, mint egy bárcás egy hosszú, erőszakos műszak után. Nem akarom így elengedni.
- Köszönöm, de nem szeretnék a terhedre lenni ennél jobban. Ha szeretnéd, akkor meghívlak valamire…
Egy kedves mosolyt eresztek meg, édes, de ..
- Ha zavarnál akár egy kicsit is, hidd el, elküldenélek. Nem szoktam udvariaskodni. Ha a terhemre lennél, már rég nem beszélgetnénk. 
Az üvegcsét is csak forgatja, de közben meg látom, hogy kimerült. Ha alizon hazajön, talán ős is tu...Alizon. Pár hete elkezdett találkozgatni valami pasassal, aki régen Amerikában volt átoktörő. Most az a terve, hogy utazgat egy évig, miután tavaly meghalt a csaja valami gyűrűtől. A pontos sztorit nem ismerem, de rajtunk segíthet.
- Azt hiszem, tudok segíteni. A húgom... Maradj itt...
Eltűnök egy időre, amíg írok egy baglyot Alizonnak, és csinálok egy teát, meg előkerítek pár falat kekszet, amit szépen a kis asztalra lebetgetek.
- Szóval. Szerintem a medál az, amiről rád kerül ez az egész valami. Ha igazam van, akkor azt hiszem, holnap le is tudom vetetni rólad.
A tekintete mintha kissé zavart lenne. Csak nem újabb látomása van? Basszus, az én hibám, én vittem el a piacra, hogy megbűvöljük a gépét.  Más módom is megoldhattam volna. Hibásnak érzem magam az egész miatt. Szerencsétlen hetek óta szarul van, egyre szarabbul. Alig állt már a lábán. Attól sem lepőnék meg, ha bármikor egyszerűen eszméletét veszítené. Megpróbálnám elpusztítani ezt a szart, de már akkor is úgy ragaszkodott hozzá, mikor meglátta.   
Miért nem jöttél előbb hozzám?
Bármikor jöhetett volna, mikor érezte, hogy nincs jól. Tudom, hogy a szóljon, ha fáj a feje szöveg arra ment ki, hogy bármikor szívesen leápolom az ágyban, de basszus, az nem jelenti azt, hogy ha tényleg baja van, nem jöhet Mondtam neki az óránál is. Ha valami nem oké vele kapcsolatban, azonnal szóljon. Hirtelen kissé előnt az vó harag, minz mikor Alizon csinált hülyeséget. De minek is nem vigyáztam rá jobban? Magamra talán jobban haragszom, mint rá. Nem figyelmeztettem eléggé. Faszom...A könnyei megint elerednek, én pedig ösztönösen átölelem, és csitítgatom, nyugtatom.
- Cssss...elmúlik, most már nem lesz baj...nem hagyom, hogy bárki bántson, hallod? Ne haragudj...én kevertelek bele ebbe, de megoldom. Cssssss-
Szorosan magamhoz ölelem, hátha segít valamit és remélem, Alizon hamar visszaír...az órára nézek, és megint elfog a düh. Evelyn fülébe suttogom, hogy el fog múlni. El...fog...múlni...a teste még mindig reszket, én pedig még mindig eléggé csöpögök.
- Na nézd meg, most még én is összevizeztelek. Próbálom ezzel is vigasztalni, mosolyt csalni az arcára, bár tudom, hogy ez most nem egyszerű.

Fynn



2003. február 18.

Most azt kívánom, hogyha Fynn sem lesz képes segíteni rajtam, akkor inkább haljak meg. Nem akarom tovább látni az árnyakat. Nem akarok tovább menekülni előlük. Ez az élet más nem méltó hozzám, és nem méltó a környezetemhez. Már rég nem kéne élnem, már régóta ajándék csak az életem, amiből próbálom kihozni a legtöbbet, de talán itt az ideje, hogy feladjam a küzdelmet. Az öcsém úgyis jobban megérdemli azt, hogy a család örököse legyen, mint én. Ezt mindig is éreztem, a szüleink megérdemelték volna, hogy normális gyerekük legyen, és ő pont olyan.
Nem is tudom miért mondok ilyeneket. Talán csak a kialvatlanság miatt látom ennyire sötéten a helyzetem, és a múltam meg a jövőm is. Amíg hallgatom őt arról, hogy ki is az az Aiden, kicsit talán be is bóbiskolok, de ahogy lehunyom a szemem az árnyak megjelennek, így azonnal ki is nyitom azt. Abban viszont biztos vagyok, hogy még soha nem voltam abban a boltban. A Zsebpiszok közbe se mentem vissza azóta.
Elveszem az üvegcsét, és egyszerre érzek miatta hálát, de bűntudatot is. Némán figyelem, ahogy ellebegteti mellőlem az órát. Nem féltem, tudom, hogy nem akarja elvenni, hiszen már megtehette volna. Bízom benne, nem véletlenül jöttem ide. De ha már ideadta ezt a bájitalt, akkor valahogy meg kéne hálálnom a kedvességét. És csak remélem, hogy közben nem zavarom meg a dolgaiban. Bár, ahogy elnézem, vagy nagyon belenyúltam valamibe, vagy egyáltalán nem. És igen, ha nem ilyen állapotban lennék, akkor most biztos inkább azon gondolkodnék, hogy rámásszak vagy sem, de az egy másik állapotomban lesz.
- Azt hiszem, tudok segíteni. A húgom… Maradj itt…
- Oké.
Igaz, hogy nem sok mindent értek abból, amit mond. Nem tudom mi köze ehhez a húgának, és abban is biztos vagyok, hogy innen nem fogok elmenni sehova. Inkább ledobom a cipőmet, és magam alá húzom a térdeim, majd megtámaszkodom a kanapé egyik oldalának. Az üvegcsére továbbra is vigyázok, az most nagyon fontos nekem. Talán a legfontosabb.
- Szóval. Szerintem a medál az, amiről rád kerül ez az egész valami. Ha igazam van, akkor azt hiszem, holnap le is tudom vetetni rólad.
- A zsebóra lenne? De nem is akkor kezdődtek az esetek, mikor hozzám került.
Nem tudom mennyi időnek kell eltelnie mire egy átok kifejti a hatását, de itt azért több hét is eltelt. Viszont az is igaz, hogy nincs nálam semmi olyan új dolog, ami ezt az átkozást okozhatná. Hacsak nem mondott rám egy rosszakaróm valami csúnyát. De nem is tudom, hogy van-e egyáltalán rosszakaróm. Semmi olyanról nem írtam cikket, és a fényképek sem kerültek napvilágra, ráadásul már akkor sem kerestek ez miatt.
Az árnyak mintha egyre inkább ostromolnák a ház falait, szóval muszáj lesz tovább menekülnöm. Akár fizikailag, akár szellemileg. Valamilyen módon, mert már nem bírom tovább. Elég volt, elégnek kell lennie, akárki is büntetett meg.
- Miért nem jöttél előbb hozzám?
- Akartam, de féltem. Féltem az árnyaktól, és attól, hogy majd egy hülye, dilis picsának tartasz az árnyak miatt és ki fogsz majd dobni. Pedig már vagy öt levelet írtam.
Előveszem őket a táskámból és átadom nekik. Hát, ha nem is bagolypostával, de elértek a címzetthez. A levelek nem időrendben vannak, de az egyre kétségbeesettebb hangvételből azért nagyjából időrendbe lehet tenni őket. Nem tudom tanulmányozza-e őket, csak azt, hogy újra elönt a fáradtság egy hulláma, ezért sírni kezdek. Igyekszem takargatni, de nem megy. Érzem, ahogy a karja közrezárja a testem, én pedig mint egy békés menedékben bújok el bennük. Hosszú idő óta most először tudom úgy lehunyni a szemem, hogy ne kelljen félnem.
Bár, még így is megjelennek az árnyak, de mintha egy védőfal venne körül, sokkal lassabban érnek el hozzám. Kicsit elernyed a kezem is, így majdnem kiesik belőle a fiola, de még időben kapcsolok, és megmarkolom.
Zavar, hogy magát okolja ez miatt. Nem tehet ő semmiről. Az én hülyeségem volt minden. Az, hogy megvettem a zsebórát, hogy átvertem az árust. Talán az árus volt az, aki átkot szórt rám. Ingatom a fejem, de nem tudom mennyire érzi.
- Na nézd meg, most még én is összevizeztelek.
- Legalább nem fogod érezni mennyire összevizeztelek a könnyeimmel – mondom kicsit elcsukló hangon, de akkor kivonom magam az öleléséből. - Nem a te hibád, hanem az enyém. Hallgatnom kellett volna rád, nem átverni azt az árust és ha tényleg a zsebóra az… akkor ugyan nagyon rosszul fog esni, de megérdemlem. Szóval nem a te hibád.
Óvatosan az ajtó felé nézek, majd vissza Fynnre, hogy rá koncentrálhassak. Akkor talán nem fogok örökké arra gondolni, hogy mi vár rám a házon kívül, és talán a tervem is bejön, hogy az ő figyelmét eltereljem az önmarcangolásról. Azt hiszem, kezdek kicsit megnyugodni.
- Mesélsz a húgodról picit?

[❅❅egyedüllét, köd, füst ❅❅]

❅❅egyedüllét, köd, füst ❅❅



Evelyn

2003. 02.18.

Otthon

Tudom, hogy most kiabsott rossz éehet neki, de a gondolat, hogy rájöttem, mi a baj, és hogy holnap meg megszűntetik az átkok, kicsit megnyugtat. Próbálom őt is megnyugtatni, hogy van kiút, ha aludni akar, megissza amit adtam, reggel pedig gyorsan örökre leveszik ezt a szart. Szóval nem sokat kell már szenvednie. Bár ahogy ránézek, kicsit mindig összeszorul a szívem, de tudom, hogy nem sokára vége. Felvázolom, mi az elmélettem, mert nagyon is biztos vagyok a dologban.
- A zsebóra lenne? De nem is akkor kezdődtek az esetek, mikor hozzám került.
Persze, ha rögtön rászállna az a valami, akkor nem cipelte volna el. A tárgy vonzóvá akarja magát tenni. Nyilván nem mitatja meg, hogy mi a "bája", hisz akkor Lina sem vitte volna el.
- Persze, mert rejtőzködik. Ezek a kis...aranyosak....jó aljasak tudnak lenni. Hallottam olyanról, ami megfertőzi a tárgyat,a mi hozzáér. Nem kell neki sötét mágus, elég önálló maga a mágia is. Szóval..ha azt nézzük...ez még nem a legrosszabb, amit kifoghattál.  
Valahol zseniálisnak is tartom a magától terjedő átkot, de azért nyilván nem szeretnlk vele sokszor összefutni. Félelmetes, de valahol rajongok is érte, nagyon is. Ezt a részét nem most fogom kifejteni neki, szegényt, akkor tényleg rögtön elnyeli a sötétség, azt pedig nem engedhetem. Ha kell, én magam öntöm le a torkán, mielőtt elszaladna. Innen biztos hogy nem megy el, nem engedem. De ha előbb jött volna, már most is csak egy béna emlék lenne. A francba is, minek ennyit várni? Hogy majd elmúlik magától? megunja a mókát, és eltűnik?
- Akartam, de féltem. Féltem az árnyaktól, és attól, hogy majd egy hülye, dilis picsának tartasz az árnyak miatt és ki fogsz majd dobni. Pedig már vagy öt levelet írtam.
Dilis picsának. Háááát...a táskájából elővesz egy halom levelet, és elém rakja. Jesszus, te nő....ennyi idő alatt már rég...hova raktad az eszed...ja, persze, az árnyak. A dlis picsát nem hagyhatom szó nélkül, főleg mert dühös vagyok rá. Vagyis érte. Vagy..mindegy is.
- Hát...de azért én eléggé megkedveltem ám ezt a dilis picsát...
Vigyorgok, de mikor az utolsó kis levelet is lerakja elém, eltürik a mécses nála. Magamhoz ölelem, bíztatom, hogy nyugodtan sírja ki magát, talán attól a feszültség oldódik. Talán mindegy is már, hogy miért tartunk most itt, a lényeg, hogy nem sokára túl jutunk rajta. Persze, még mindig tiszta víz vagyok, bár a fele már megszradt. A talpam jó vizes lábnyomokat hagyott, még az a szerencse, hogy nem vágódtam hanyatt, és ájultam el. Próbálom vígasztalni béna közbeszólásokkal, bár ezekben elég béna vagyok, aztán csak kicsúszik a számon, hogy magamat is hibásnak tartom ebben az egészben.
- Legalább nem fogod érezni mennyire összevizeztelek a könnyeimmel. Nem a te hibád, hanem az enyém. Hallgatnom kellett volna rád, nem átverni azt az árust és ha tényleg a zsebóra az… akkor ugyan nagyon rosszul fog esni, de megérdemlem. Szóval nem a te hibád.
De, kicsit az enyém. Én vittem oda, felelősséggel tartoztam érte. És most is. Most is felelősséggel tartozom neki. Bár Alizon régebben sokszor a fejemhez vágta, hogy túlvédem. nem tehetek róla, ilyen a természetem. Egész életemben Alizont védtem. Ez az egész a véremben van, nem érdekel. Olyan ösztönösen jön, sokszor észre sem veszem. Ahogy Lina szeme az ajtóra terelődik, végigfut az agyamon, hogy ha elindul, bizony isten leterítem, és a szájába öntöm a nyugtatót. De aztán nem teszi, és ettől megkönnyebbülte sóhajtok egyet.
- Mesélsz a húgodról picit? Meghökkent a kérése. Alizonról? Minek meséljek róla? Mit meséljek róla? Én is kényelmesebben elhelyezkedem a kanapén, és egy takarót Linára terítek.
- Hát jó. Kezdjük ott, hogy elég sokszor az agyamra megy. Borzasztó erős egyéniség, és akaratos. Nálam sokkal harsányabb és szókimondóbb. Én mindig egy tornádóhoz hasonlítom, mert ha belép valahova, ott pillanatok alatt úgy érzi az ember, hogy átment rajta egy tornádó.  Éles a nyelve, és őrjítően forrófejű. Ezzel csak az a baj, hogy óvatlan.
De egyébként meg...mégis furán szoros a viszonyom vele. Gyerekkorunkban miindig menekültünk a halálfalók elől, így 2 hétnél sosem voltunk tovább egy helyen.
Szóval sosem unatkoztunk. De nem hiszem, hogy ez olyan érdekes lenne. Ki nem menekült a háború alatt...szinte mindenki.
- Holnap reggel megismered. Azt nem mondom, hogy rögtön meg is kedveled...
Vigyorgok, majd az bájitalos fiolára sandítok.
-Na? Beveszed velem a kedvemért? Itt maradok veled, nem lesz baj.
Most már nagyon nyúzottnak és kimerültnek tűnik, tényleg szeretném, ha pihenne. A bagoly elment, reggelre minden más lesz. Minden. Nyomok egy puszit a feje búbjára, amitől különös érzés fog el. Csak Alizonnak és Léahnak szojtam fejpuszit adni. Ettől kellemes bizsergő érzés fog el, ilyen fura szeretet hullám.

Fynn



2003. február 18.

Már nem kívánok mást csak azt, hogy vége legyen. Akárhogyan, bárhogyan. Még a halál is jobb annál, mint ami most van. Persze, nem gondolom komolyan, hogy meg kéne halnom, talán egy tetszhalott állapot is megfelelne, ha azzal eltűnnének az árnyak. De most, hogy végre sikerült rávennem magam, hogy jöjjek el Fynnhez már ez is akkora segítség. Ő kinn tartja ezeket a lényeket és megvéd. Nem is kívánhatok mást már az életemben. Bár, ha Fynn az enyém lenne, akkor az még jobb lenne, de azért így sem panaszkodom. Sőt, így talán jobb is, mert sokkal fontosabb nekem, mintha a pasim lenne.
És tele van titkokkal, amiket jó lenne kideríteni, de tudom, hogy ezek csak olyan titkok lennének, amiket újságíróként nem oszthatok meg senkivel. Azt hiszem, vele kapcsolatban már átléptem ezen a dolgon. Nem is tudom mit kéne tennie ahhoz, hogy újságíróként vagy akár fotóriporterként bármit is bemutassak róla.
Figyelmesen hallgatom az órával és az átkokkal kapcsolatban. Eléggé kiráz a hideg, amikor meghallom, hogy vannak olyan átkok, amik saját maguktól is képesek fertőzni. Milyen veszélyes ez, miért nem állítják meg őket. Egyébként remélem ez az átok, ami az órán van nem ilyen, mert akkor dobhatok ki mindent. Gyorsan be is vallom, hogy mióta ülök már a dolgokon, hogy őt értesíthessem. Átadom neki a leveleket is. Egyikben sincs semmi különös, de attól még lehetnek fontosak.
- Hát… de azért én eléggé megkedveltem ám ezt a dilis picsát…
Elnevetem magam. Az ő szájából hallva teljesen más, mint ahogy én mondtam ki.
- Nos, akkor remélem felkészültél, mert mellette még eléggé el is vagyok kényeztetve, egyesek szerint. Szóval kaptál egy igazi kis hisztis hercegnőt.
Remélem nem üldözöm el magam mellől nagyon ezzel a kijelentésemmel. Miután felismertem magamban a hiányosságaimat, megpróbálok javítani a viselkedésemen, de néha még ha az akaratommal is próbálom irányítani magam, nem tudok kibújni a bőrömből.
Most azonnal neki is látok annak, hogy bebizonyítsam, nem vagyok olyan, mint amilyennek leírom magam, és ha kicsit utánam járt, akkor amilyennek mások mesélhetnek. Hozzá bújok, mert már kezdek nagyon rosszul lenni, és nem tudom elrejteni tovább a könnyeim. Igyekszem megnyugtatni, hogy nem ő tehet arról, ami történt. A zsebóra eltulajdonítása, a még az is az én ötletem volt, hogy menjek el vele az STB-re. Ha nem így lett volna, akkor persze minden másként alakult volna.
Megkérem, hogy meséljen a hugáról. Egy kicsit azért, mert ismerni akarom őt is, és rajta keresztül Fynnt, valamint azért, mert nem véletlenül ajánl be máshoz. Egy olyan személy lehet a huga, akire akár az életét is rábízná, az ilyenekről pedig mindig szívesen hallgatok meséket. Miközben mesél a tesójáról, én előveszem a fiolát, amit adott. Most már igazán meg akarok szabadulni az átoktól, és szeretnék egy jót pihenni.
- Tudod, nagyon sokan menekültek a halálfalók elől, és sajnos több gyerek volt köztük, mint akinek lennie kellett volna. Biztos vagyok benne, hogy az élet majd kárpótol titeket. Igazán örülök, hogy nektek ennyire jó a kapcsolatotok. Az enyém az öcsémmel borzalmas, soha nem jöttünk ki, és szerintem mi nem is fogunk sohasem.
Végül megiszom a bájitalt, és Fynn ölébe helyezem a fejem. Remélem nem túlságosan tolakodó a helyzet, ha mégis akkor remélem megmondja, de jelenleg azt gondolom, hogy amíg a bájital nem hat, addig muszáj lesz éreznem a közelségét.
- Már alig várom, hogy megismerjem a húgodat. Szerintem jól kijövünk majd.
Ez után már csak a puszira emlékszem, mert egy pillanat alatt elnyom az álom, és ahogy ő is megmondta, egy semmihez sem hasonlító nyugtató alvásban részesülök.

Köszönöm a játékot!