...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a cipőmet is magam kötöm be, köszönöm szépen!
Nagyot sóhajtok, helyette is, mert szerintem a szidalomáradat közben nem vesz levegőt. Ha venne, talán már láng jönne a torkából, lévén az oxigén táplálja az égést. De hát nevezhetjük ezt az egészet munkahelyi ártalomnak nálam, a fenyegetésre azonnal válaszolok. Melanie többet ér, mint egy vacak tükör, még akkor is, ha most úgy tűnik, ez volt a rosszabb hózás. Nehogy nekem ő, vagy az anyja is belefejeljen ebbe a tükörbe… Épp elég baj, hogy a kezét elvágja.
Ahogy dünnyögök neki, szép lassan elhallgat, mint ahogy a tűz ropogása is néma füstölgéssé szelídül idővel. Nem is volt nagy vágás, nyoma sem marad, ahogy szépen összehegesztem.
- Már több mint tíz éve keresek egy ilyen tükröt aminek a tanulmányozása választ adhatna sok mindenre. És te épp ezt tetted tönkre csak azért mert… mert bántott engem.
Nagy bólintással, szemtelenül őszintén adok igazat mondanivalójának, s ezt még meg is pecsételjük egy csókkal, mint egy ponttal a mondat végén. Hangsúlyozzuk akár kétféleképp is azt a mondatot, de mindenhogy igaz.
- Valld be... féltél belenézni. Ezt jobban elhinném és bölcsebbnek is tűnnél. Nem kell adnod a nagymenő bátor hősies aurort aki semmitől se riad vissza.
- Igazad van. Reeeeettentően féltem.
És mivel elég közelről, elég nyíltan nézünk egymás szemébe, pontosan tudhatja, hogy egy szavam se igaz. De attól még jó nézni, és látni, ahogy olvas bennem, és igazából mindegy is, mit mondok.
- Most mi a szarhoz kezdek? Tutira nem lehet megjavítani már. Mekkora az esély hogy találjak még egy ugyanilyet? Ez is kábé lehetetlennek tűnt…
- Helyrehozom, nyugi. Szerintem van ilyesmi a bűnjel-tárban, odabenn a Minisztériumban. De ne nézz bele, mert ha újra így kiakaszt, én újra földhöz verem - kuncogom gonoszan, és újra kap egy gyors szájrapuszit, és azért gyorsat, mert ha esetleg megint pofozkodna, legyen időm elmenekülni.
- Szóval, szerinted én mit láttam volna a tükörben, ami olyan félelmetes? - kérdezem aztán, és felsegítem a földről, magam is talpra emelkedve.

edward

heart of darkness
outfit

Miért is lepődök meg hogy olyan meredező, bambán értetlen kikerekedő szemekkel mered rám mint ahogy egy ostoba ötéves teszi akinek negyvenszer mondod el ugyanazt mégis megteszi. Hát ezért jobb is hogy nem akarok gyereket, Edward maga egy nagy gyerek ha nem épp a macsó hős megmentőt vagy a lusta, unatkozó énjét ráncigálja elő.
Annyira szélsőségesen értetlen hogy az már fizikálisan is fáj, bár ez utóbbit saját magamnak köszönhetem. A tükör darabkája belemar a húsomba, érzem de nem foglalkozom azzal hogy a szoknyám vagy a blúzom esetleg olyan lesz. Mérhetetlen haragom levezetéseként, mert nem oh bőven nem volt elég az az egy erőteljes saller, amit lekevertem neki, jól összeszorítom a markom. Az üveg teszi a dolgát, teljesen szétszabdalja a tenyerem, de ez csak aprócska pontnak hat a füstölve dühöngő zakatoló agyamban meg a csikorgó fogaim mellett.
Persze azért Edward halk káromkodása mély hangján beleivódik lelkembe és megpendít ott valamiféle szeretetszerű húrt. Imádom, amikor így megfeledkezve magáról ösztönösen káromkodik egyet, van benne valami vad és zabolázatlan. Más esetben talán nevetnék is rajta egy jót de jelen esetben csak az érzékreceptoraim nyújtanak fókuszt a kezemben fellépő lüktető fájdalomról.
- Azt nem mondtad, hogy ajándék lesz, csak elmesélted az összes rohadékságát ennek az izének, én meg azt hittem, szívességet teszek a világnak… Vigyázz, mert meg fog vágni…
- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a pálcámat is magam választottam ki, köszönöm szépen!
Mérgelődök egy sort, s fel sem fogom mikor kerül mellém, de hirtelen ott van ugyanúgy félig térdelve velem szemben ahogy én magam is, az utca porában, mocskában a nyári melegben.
- Mondtam, hogy csak bajt okoz az a szar… Tedd le, Anyuka majd kap valami vázát, vagy ilyesmi.
Már szóra nyitnám a szám hogy hevesen kiosszam anyukáról, meg a ő kurva vázájáról aminek nemhogy haszna nincs a merlinadtaégvilágon de még sértő is anyám szemében, mikor közbevágva belém fojtja a szót elsődlegesen inkább a mozdulatával semmint a szavaival.
- Akkor is összetörök mindent, ami Téged ilyen csúnyán megsebez...
Nehéz erre mit mondani, füstölögve fújom ki a bennem rekedt levegőt, ráadásul átalakul ez a végére valamiféle megadó sóhajjá, mikor ajkai a sérült kezem érintik. A pálcával pillanatok alatt halovány fénysugár kíséretében begyógyul a heg, mert ügyes varázsló rutinos alap gyógyítóvarázslatokkal.
- Már több mint tíz éve keresek egy ilyen tükröt aminek a tanulmányozása választ adhatna sok mindenre. És te épp ezt tetted tönkre csak azért mert... - lehunyom a szemem, mert tudom nem szabadna haragudnom rá. - ... mert bántott engem.
Nincs terem és helyem mást közölni mert magához von egy újabb csókra, ami ellen bár akarnék mégse tud a testem igazán védekezni. Elpárolog belőlem minden ellenállás, ahogy legtöbbször szokott ha ő van a környezetemben. Tudom hogy tudja hogy utálom ezt és tudom hogy tudja, direkt él vissza a helyzet adta előnyével. Ott vagyunk hát a tér kellős közepén siető honfitársaink környezetében akik ügyet sem vetnek egy ölelkező párocskára egy ócska összetört tükör felett.
- Valld be... féltél belenézni. Ezt jobban elhinném és bölcsebbnek is tűnnél. Nem kell adnod a nagymenő bátor hősies aurort aki semmitől se riad vissza.
Mélyen a szemébe nézek, remélve hogy őszinte lesz. Szeretem nézni, nemcsak azért mert jóképű hanem mert rejtélyesek a vonásai és nehéz kiigazodni rajta de a finom rezdülései sokat sejtetnek ha koncentrál az ember.
- Most mi a szarhoz kezdek? Tutira nem lehet megjavítani már. Mekkora az esély hogy találjak még egy ugyanilyet? Ez is kábé lehetetlennek tűnt...
Nem tudom leplezni a csalódottságom, bár nem akarom a férjem sem megbántani hogy forrófejűsége ennyi galibát okozott még akkor is ha nemes szándék övezte.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Olyan ez, mint valami szerencsejték. Mondok valamit, és fogalmam sincs, jól vagy rosszul sül-e el. Én meg szerencsére a megszállottja vagyok.
Ahog Melanie szeme elkerekedik a csörömpölés hallatán, még azt gondolom, van esélyem nyerni. Hát most mondta el a családi drámát, meg hogy milyen szarágokat mutatott neki. Mocsok, sötét varázstárgy. Akkor most sikerült valamit jól csináljak?
- EDWARD, MIT MŰVELTÉL? DEHOGY BÁNTOTT
Most én is szemeket meresztek, meg félrehúzott szájjal vágok olyan képet, mint egy hároméves, aki nem érti, miért szidják. A szemem sarkából gúvadok Melaniera, és lassan, nagyon lassan és óvatosan én is felállok, mintha sárkányt látnék, aki elől jobb nem azonnal elfutni. Csak szép, lassan… De talán még van esély. Még nem mondott semmilyen jelzőt.
Csak lekever egy sallert. Jó, hát nem egy gyenéd simogatás, de amilyen fafejem van, karatemesternek kellene lennie ahhoz, hogy érdemi kárt okozzon benne. Azért kicsit elfordítom a fejem, és tovább pislogok értetlenül, a pirosodásnak induló tenyérnyom felett.
- EZ AJÁNDÉK LETT VOLNA ANYÁMNAK, TE TUSKÓ!
- Picsába…
Halkan dörmögök, közben nézem, ahogy letérdel, és a rommá tett csomaggal babrál. De hát most mondta… És az előbb még úgy ki volt borulva…
Végülis, ha másra nem, ez a “dobásom” arra biztosan jó, hogy szívem hölgye többet nem kesereg a jeleneteken, amiket látia kellett. Legalább adtam neki sokkal nyomósabb okot arra, hogy kiakadjon. Hiába, igazi tehetségem van.
Ahogy felveszi azt a nagyobb darabot, esküszöm, érzem, ahogy a nyakamba vágja a hegyét, mint valami fura késlő eszközt.
- Azt nem mondtad, hogy ajándék lesz, csak elmesélted azösszes rohadékságát ennek az izének, én meg azt hittem, szívességet teszek a világnak… Vigyázz, mert meg fog vágni…
Persze, meg is vágja.
- Mondtam, hogy csak bajt okoz az a szar… Tedd le, Anyuka majd kap valami vázát, vagy ilyesmi.
Nagyot sóhajtok, mondjuk lehet, beszéd közben nem kellene mellé guggolnom, mert fordíthatom oda mindjárt a másik orcám egy véresebb pofonra is. De csak meg kell nézzem, nem-e vágott ütőeret.
Még nincs vérfürdő, szóval az egyik kezembe pálcát veszek, a másikkal meg az ő sérült tenyere után kapok. Vágott tenyérrel nem lehet pofozkodni. Akár hagyja meggyógyítani magát, akár orrbaver vele, én most megfogom a kezét, és úriemberes csókot nyomok rá.
- Akkor is összetörök mindent, ami Téged ilyen csúnyán megsebez - vigyorgom a keze felett csibészesen, aztán ha már úgy is olyan közel van, csókot lopok a keze mellé. Lehet, hogy most azt mondja, törhetem magamat, de én még azt se bánom…

edward

heart of darkness
outfit

- Mirol nem tud semmit rendesen csinálni…
A mély dörmögés olyan szívet melengetően őszinte és igaz, hogy ha talán nem ilyen körülmények között lennénk hangosan felnevetnék. Ritkaság az, ha őszintén szívből nevetek, de Edward egyre többször éri ezt el nálam. Ám most ettől mélyebb tartalom és bánat ami lehúz mint egy örvény a feneketlen mélységébe, így mindössze egy halovány mosolyszerű bujkál megnyilvánulására ajkaim szegletében. Meg hát persze hogy ő mindent jobban tud mint más, pláne Henry....
- Dehogy lehetne. Mi nem… Mármint én biztos nem vagyok erre alkalmas. Legfeljebb fizetném a bébisittert. Meg a bentlakásos iskolát, amíg be nem kerül a Roxforba.
Igyekszem tartani magam, de azért megrökönyödök amilyen elemi erővel szíven ütnek szavai. És annak minden egyes szótaga. Nem gondoltam, hogy idilli vagy tökéletes életem lesz, valójában minden egyes porcikámmal ellenkeztem a nekem szánt, szüleim által kijelölt képzeletvilágot. Nem volt tehát konkrétum, elvárás, vagy terv... de azért valahol szerettem volna egyfajta teljességet. Nem tudom alkalmas lennék-e valaha az anya szerepre, valószínű nem igazán, de ettől még távoli végcélként csak megjelent az én lelki szemem előtt is hogy majd esetleg. Hát ezt az esetleget mint egy törékeny kis pillangót most csapta agyon Nott erőteljes keze egyetlen kósza másodperc alatt. És ahogy benne a megkönnyebbülés tör fel, -nem is kell mondani, ennyire már jól ismerem, rá van írva az arcára, - addig bennem ott a maró csalódottság fullasztó érzése.
Nem kérhetem számon, mert sose volthamis ígéret a mi kapcsolatunkban. Nem árult zsábafurkászt mikor komolyabbra fordult közöttünk a dolog, és voltaképp nekem egészen eddig a pontig jó is volt ez így. De most, hogy a jövőképek eltérően hatnak vajon elég lesz ez? Vagy tényleg jobb ha külön utakra tévedünk? Van ennek a házasságnak egyártalán bármi értelme vagy csak tényleg egy mámoros éjszaka megbánt történése...? Szerettem volna hinni hogy az előbbi, de kezdem azt érezni amit első perctől kezdve hogy sokkalta inkább az utóbbi. Mint egy lassított felvétel, nézem ahogy szelíd engedélykérő somolygással a becsomagolt tükör felé nyúl. Hagyom, mert bár meg tudnám akadályozni nem lenne sok értelme. Ha bele akar nézni hát tegye. Ám ehelyett egyetlen széles mozdulattal elhajítja. Nagy ívet ír le mígnem tőlünk jó pár méterre földet ér és ezernyi parány darabra törik a klasszikus csilingelő hangvihar kíséretében.
- Bántott Téged az a szar. Vállalom a balszerencsét miatta. Egy pillantás épp elég volt egy órányi őrülethez, de ettől már nem kell tartanunk. Sajnálom a bátyádat. Ez a mi lett volna, ha… Varázspálca lettem volna, ha nagyanyám bodzafa lett volna.
Elképedve nézem az egész abszurd jelenetet, majd felpattanok kétségbeesve.
- EDWARD, MIT MŰVELTÉL? DEHOGY BÁNTOTT
Felüvöltök félig fájdalmasan, félig hisztérikusan és lendületből akkora pofont tekerek le neki hogy ha valamitől hát ettől kigúvad újra a szeme.
- EZ AJÁNDÉK LETT VOLNA ANYÁMNAK, TE TUSKÓ!
Nem, nem azért mert utálom hanem mert ezer éve akar egy olyan vagyis ilyen tükröt, mint ami nagyanyámnak is volt. Az én kedves férjem meg épp csak egy kisebb vagyont hagyott ott érte de hát úgy látszik vagy előléptették vagy megunta az életét. Még nem ocsúdtam fel teljesen, és szerencséjére nem vele foglalkozom mert lehet úgy járna mint egy filézett hal. Egyelőre az utca kövére térdelek az apró darabkák mellé, melyek kiszakadtak a szétcincálódott csomagolás védelméből és a kárt próbálom valami formában szemrevételezni. Már igazából pálcát vethetek rá, de én egy nagyobb darabot csak a kezembe veszek mert mire másra nem jó mint arra hogy jól a tenyerem húsába vájjon?
Felszisszenek ügyetlenkedésem folytán de nem kérek Nott segítségéből.
Annyi féle fájdalom van az életben és annyi féle kín. Most örülök kicsit ennek a fizikális szenvedésnek, mert elvonja a figyelmem arról az elcseszett tényről hogy talán közel sem egymásnak valóak vagyunk, elvégre én vagyok a tűz ő meg a víz. És ezt igazolja a szeme kékje is, aminek végtelenjében mindig el tudok veszni. Ahogy épp most is teszem.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Hm. Nem haltam bele, hogy kiszedte belőlem ezt a nyálasan komoly szösszenetet, de tartogat nekem még valamit, jelesül például azt, a tükörben amit látott.  De! Aztán megemlíti Mirol nevét. Fintorogva vigyorgok, hogy a patvarba ne emlékeznék arra a pedig emlékezetes alakra, akit imádtam utálni. Szinte már hiányozna, ha nem mondaná el Melanie közvetlen egy pillanat múlva, hogy keféltek. Most meg már hiányzik, hogy nem öltem meg őt, amíg még megtehettem.
- …De... terhes lettem.Valamelyikőtöktől.
Láthatja, hogy úgy kerekednek ki a szemgolyóim, mintha valahol máshol, másik golyóimat megszorongatnák, és ott jönne ki a túlnyomás. Gúvadó szemem előtt valahogy azonnal megjelenik a képtelen kép, Melanie kislabda formájában. Mintha egy kvaffot dugott volna csinos felsője alá, pedig oda nem való más, csak az én kezem.
- Úgy gondoltam tőle és nem tőled.
- Mirol nem tud semmit rendesen csinálni…
Sértetten morogtam, akár hagyott szünetet, akár nem. Én se tudom, hogy arra értem, nem tud védekezni, vagy arra, hogy biztos nem az ő úszói értek célba az enyémek ellenében.
- De ez nem számított. Nem akartam gyereket, mert a munka és a család... egyszerűen lehetetlen helyzet volt. Lehetetlen, szar szituáció teljesen egyedül. Ostobaság tudom, de szinte biztos vagyok benne hogy ezt a baba is érezte, talán ezért ment el.
Ahogy kijelenti, hogy nem akart gyereket, gépiesen bólogatok. Megértem őt. A miénk a jobbik rész, nem igaz? megcsinálni bárki megtudja. Fizetni a gyerektartást bárki tudja. De beáldozni a tested, az ép elméd,  jelentős mennyiségű időd az életed nem végtelen hosszából… Anyának lenni muszáj. De én… Apa képtelen lennék lenni. Nem az én terepem. Persze, egy utód, az jól jönne, de nem is tudom, a lízingelt verzió a hozzám való. Ki tudja, nem-e nézek bele és látom meg egy balul elsült éjszakám eredményét, aki talán nem fordult vissza az úton a felhő szélétől lefelé. Simán lehet, csak még nem tudok róla.
- Nem vagy hibás benne. Biztos az enyém volt, Mirolénak nem lett volna ennyi esze, hogy időben elmeneküljön.
Szerencsétlenül lapogatom meg vékonyka vállát, amit úgy igyekszik nem remegtetni, pedig látom, hogy kiborult. Kellett nekem az előbb őszintének lenni. Mégis inkább eltrollkodhattam volna azt a választ…
- A tükörben valójában azt hiszem őt láttam. Egy meg nem született gyereket aki segítségért kiált. Nevetséges. De ahogy belenéztem még valamire rájöttem. Hogy tévedtem hogy Henry-t hittem az apjának. Egyértelműen a te vonásaid tükröződtek vissza. Ezért lettem zaklatott. Mert már lehetne egy gyerekünk...
- Picsába…
Nagyot sóhajtok, megértőn. Köcsög tükör.
- Dehogy lehetne. Mi nem… Mármint én biztos nem vagyok erre alkalmas. Legfeljebb fizetném a bébisittert. Meg a bentlakásos iskolát, amíg be nem kerül a Roxforba.
- A tükör alternatív jövőképet is mutathat. Ezt sokan nem tudják. Egy feldolgozatlan emlék hamisságát és ezt onnan tudom, hogy nagyanyámnak pont ilyen tükre volt. Ezzel játszott a bátyám sokat, túlontúl is sokat, akit ha kérdezed anyámat róla letagadja hogy valaha létezett. Beleőrült a tükör okozta illúziókba és öngyilkos lett. Tessék. Remélem kielégítő választ kaptál a kérdéseidre.
Ez egyszerre egy újabb súlyos titok, amit megoszt velem, én pedig megfogom a kezét, és megszorítom. Érezheti, hogy rám teheti a terheit, segítek velük.
- Sajnálom, hogy ilyen nehéz volt a válasz - dörmögöm félszegen, aztán tekintetem a tükörre siklik. Becsomagolt, ártalmatlannak tűnő tárgy. Ő viszont olyan ellenségesen néz rá, mint a macskája a porszívóra. Hiába hasznos, ha felzaklatja…
Azért én odanyúlok érte, és elveszem. Bocsánatkérőn nézek Melanie-ra, de hát esendő ember vagyok, és ez az átkozott tükör rengeteget mutathatna nekem a múltam és a jövőm azon részeiből, amit hasznos lenne tudnom. Aztán egy öles mozdulattal elhajítom a picsába. Jól hallható, ahogy a csomagoláson belül apró szilánkokra robban. És mivel ez erősen mágikus kacat, varázslattal nem megjavítható.
Még megrántom a vállam, aztán rá se nézek többet, visszafordulok Melanie felé.
- Bántott Téged az a szar. Vállalom a balszerencsét miatta. Egy pillantás épp elég volt egy órányi őrülethez, de ettől már nem kell tartanunk. Sajnálom a bátyádat. Ez a mi lett volna, ha… Varázspálca lettem volna, ha nagyanyám bodzafa lett volna.
Vajon kikapok most? Lehet, mérges lesz a sok pénzér… Nem baj, majd megmondom neki, hogy elfenekelhet. Ma már több komoly mondatot ki nem szed belőlem, az előzővel is hogy jártam…

munkaruházat  II folyosóról szóló zene

edward

heart of darkness
outfit

Kicsit félek, hogy mint mindig, most is elüti a dolog élét valami jóféle Nott-os poénnal. És szinte ezt is várom tőle, elvégre bár szorult belé komolyság no meg felelősségtudat, jól leplezi mindezt. Az esetek többségében inkább egy csintalan ötéves gyermeteg lelki világát tükrözi mindig a viselkedése. A gyomromban azonnal pillangók százai kelnek életre és követelik szabadulásukat, ahogy belekezd mély élces baritonján mondandójába.
- Mert Te nem csak egy vagy az "annyi nő " közül. Sok szupermodell, meg sztárokkal futkos a világban, de Te ezeknél sokkal különlegesebb vagy. Nekem nem egy nő vagy, hanem A Nő.
A szívem hatalmasat dobban erre a kis nyomatékra a hangjában.
- Ennyi. Szép vagy, és okos, jó illatú a hajad, mondatnék ilyen szarságokat, és ezek igazak lennének Rád,  de igazak még kismillió másikra is.
Kuncogni kezdek, mert tudtam hogy belevisz valamiféle csavart az egészbe. Kár tagadni hogy nem szeretem ezt benne. Bosszantó de épp ezért imádnivaló is. Ám a jókedvem elszáll ahogy folytatja.
- De Te egyedi is vagy, nem tudom miért, de megfogtál.  Ennyi.
Ajkaim szétnyílnak és ahogy széttárja karját jelezve testbeszédével hogy itt kész passz feladta közelebb csúszok felé hogy a csípőink összeérjenek. Felé fordulok, karom automatikusan mozdul, kezem emelkedik ujjaim arcát érintik alul az álla vonalában húzom magamhoz. Húzom? Nem is kell mozdul ő saját magától hogy egy lágy hálás csókot adhassak őszinteségéért. Kicsit olyan ez mint a szelíd tizenévesek visszafogott első csókja, nem pedig vad és szenvedéllyel fűtött amilyen lenni szokott de nem bánom. Ennek talán nagyobb az értéke, mélyebb a vonulata mint amannak.
- Szóval… az ígéret szép szó…
Ahogy elhúzódik és felém búgja a szavakat az ajkaimba harapok. Nem mondom hogy nem reménykedtem abban hátha megúszom, de túlontúl könnyű lett volna. Mély lemondó sóhajjal húzódom kicsit hátrébb és rázom meg a fejem. Hajfürtjeim táncot járnak a rájuk csillanó napsugarakkal egy kósza pillanatig.
- Nos, nem szívesen idézem fel azokat a zavarok időket mikor te meg én hadilábon álltunk egymással és Mirol is benne volt a képben. Talán nem kell nagy kitekintés, elég csak a februári valentín-napról tudnod... hogy ő meg én... nos, több is volt közöttünk amit már bánok is félig-meddig és ugye közvetlen utána mi meg... Na hát már most nem kell nagy mágiatörténeti szaktudás ahhoz, hogy sejtsed az ember lányára rájár a rúd ha veletek kezd ki. Nem mondtam el senkinek, sem neked, sem neki, mert... ahhhhh, mert úgy éreztem nem tartozik egyikőtökre sem. De... terhes lettem. Valamelyikőtöktől. Úgy gondoltam tőle és nem tőled. De ez nem számított. Nem akartam gyereket, mert a munka és a család... egyszerűen lehetetlen helyzet volt. Lehetetlen, szar szituáció teljesen egyedül. Ostobaság tudom, de szinte biztos vagyok benne hogy ezt a baba is érezte, talán ezért ment el.
Kis szünetet tartva elnézek az utca másik oldala felé, részben mert nem akarom hogy Edward lássa a könnyeket a szememben, másrészt rettenetesen megalázónak érzem erről beszélni.
- A tükörben valójában azt hiszem őt láttam. Egy meg nem született gyereket aki segítségért kiált.
Pillantok vissza férfira majd lehunyom a szemem és a kezemmel letörlöm azokat a makacs lefele gördülő picike cseppeket az arcomról.
- Nevetséges. De ahogy belenéztem még valamire rájöttem. Hogy tévedtem hogy Henry-t hittem az apjának. Egyértelműen a te vonásaid tükröződtek vissza. Ezért lettem zaklatott. Mert már lehetne egy gyerekünk...
Reszketeg sóhajjal hagyok neki két kurva percet feldolgozni, mert nekem még nem sikerült teljesen. Majd azért egy utolsó utáni információt megosztok vele, csak hogy tiszta legyen a kép számára.
- A tükör alternatív jövőképet is mutathat. Ezt sokan nem tudják. Egy feldolgozatlan emlék hamisságát és ezt onnan tudom, hogy nagyanyámnak pont ilyen tükre volt. Ezzel játszott a bátyám sokat, túlontúl is sokat, akit ha kérdezed anyámat róla letagadja hogy valaha létezett. Beleőrült a tükör okozta illúziókba és öngyilkos lett. Tessék. Remélem kielégítő választ kaptál a kérdéseidre.
Nem tudom miért válok a vallomás végére ellenségessé, de egyszerűen csak úgy megtörténik. Ha Nott ezek után mégis a tükör rabja akar lenni minden figyelmeztetésem és jó indulatom ellenére, hát tegye... Végtére is ki vagyok én hogy megakadályozzam?

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Az nem ez a tükör lesz. Tudom melyikre gondol, az az amerikai házaspár jelenthette de higgye el, ostoba félreértés auror-úr…
Auror úr… Fintorgok a megnevezésen, de nem tudom, miért. Korábban mindig kihúztam magam tőle, de most nem volt kedvem hozzá, mert most inkább lettem volna csak egy egyszerű varázsló, aki ki akarja deríteni, mi titkosat látott a kedvese egy bűvös tükörben. Remélem, nem egy disznó jelenetet a múltamból… Khöm.
- Nott, tudom, tudom, tudooom hogy nagyon kívácsi vagy de kérlek, ismétlem.... kérlek, hagyd békén ezt a darabot és bízz bennem. Mindent... mindent megmagyarázok ha innen kimentünk.
Ott van az a tűz, ami megolvaszt a mellkasomtól, a keze érintésétől indulva még akkor is, ha acélból van az ember. Megpuhul tőle a vasakarat is, én meg nagy, türelmetlen sóhajjal, bosszósan, de azért rámosolygok. Az a mosoly pedig egyenes arányossággal lesz egyre szélesebb azzal, ahogy a keze halad lefelé. Oké, telerakom a hálószobát tükörrel, bevállalom még a rossz feng-shui veszélyeit is, ha ennek ez a mellékhatása… De az övnél megáll. Pech, hogy Melanie egy úrinő. Vagy szerencse, mert a tükrös pasas visszatér. Még jó, hogy Melanie kézbe veszi legalább e téren az irányítást, mert az egyikünknek se hiányzik, hogy belenézvén a tükörbe, eltorzuljon a képünk valami rettenetté.
- Van nálam, ühüm.
Hagyom, hadd sodorjon magával a lendülete, remélve, hogy a folyam végén ott lesz a válasz, ami annyira hergeli a kíváncsiságom. A fickó kezébe nyomom a papírt, amivel majd jelentkezhet a tükréért, aztán hamar az utcán találjuk magunkat a bolt előtt, kezünkben a két becsomagolt tükörrel.
Melanie menekülőre fogja, de talán nem előlem siet annyira, csak a boltban látottak emléke űzi előre. De azok elől pont annyira nem fog tudni elfutni, mint amennyire előlem sem, ez már most világos. Talán rajta is segít, ha kibeszéli. Vagy segíthetek rajta. Vagy… Csak nem hagyom magam lerázni, és ott leszek mellette, akármi is a helyzet.
Lehuppanok mellé a padra. Mel olyan könnyű, légies és törékeny, hogy vigyáznom kell, fel ne borítsam a padot nem csekély súlyommal, kikatapultálva őt a levegőbe. Kár lenne, mert akkor nem kezdene beszélni.
- Egy vallomással tartozom neked, és kérlek téged ne szakíts félbe. Nehezemre fog esni elmondani mindezt de előtte kérdezni akarok tőled valamit, és ígérd meg hogy nem vicceskedsz, nem kertelsz, hanem őszinte leszel.
Pókerarcot próbálok vágni, és általában jó is vagyok benne, de ahogy farkasszemet nézek az asszonnyal, és egymás vonásaiban próbálunk olvasni, a szemem csibészesen kikerekedik, a szám sarkával meg harcolnom kell, hogy ne induljon el felfelé. Inkább nem is mondok semmit, ami ígéretnek hangozhatna, emrt az nagy eséllyel nem volna hihető, inkább csak aprón félrebiccentem a fejem, hogy folytassa.
- Miért én? Miért engem választottál annyi ember, annyi nő közül? Miért nem Chloét, Saraht vagy Brittany-t? Miért nem valami sztárocskát? Miért nem egy szupermodellt? Miért nem egy...
Ez egy csapda? Most meg a másik oldara billen a fejem, meglepetésemben, meg azért, mert ezen aztán gondolkodnom kell. Mintha egy verbális aknamezőre tévedtem volna. Látom, mennyire ideges, élesített bomba, egy rossz húzás, és robban. Finoman nagy lapátkezembe veszem remegő, karcsú kezeit, addig is időt nyerek - nyernék, de ezzel a bombát nem hatástalanítom.
-.. ... miért? Miért én, Edward?
Az én fejemben is az zeng: “Miééért ééén?!” Mondhatnám, hogy nem is tudom szavakba önteni a választ. De hát kérte, hogy ne baromkodjam el, és érzem, hogy nem is kéne, mert ez neki fontos. Akkor meg nekem is az, és nem csak azért, mert tudni akarom, mit látott a tükörben, amitől esetleg meg kellene majd védnem. Mert hát ezért akarom annyira tudni. De hogy mi az elvárása a válaszomat illetően… fogalmam sincs, mi lesz itt s jó válasz, de csak belefogok valamibe, hátha értelmeset tudok kerekíteni abból, ami a fejemben kavarog.
- Mert Te nem csak egy vagy az "annyi nő " közül. Sok szupermodell, meg sztárokkal futkos a világban, de Te ezeknél sokkal különlegesebb vagy. Nekem nem egy nő vagy, hanem A Nő. Ennyi. Szép vagy, és okos, jó illatú a hajad, mondatnék ilyen szarságokat, és ezek igazak lennének Rád,  de igazak még kismillió másikra is. De Te egyedi is vagy, nem tudom miért, de megfogtál.  Ennyi.
Széttárom a kezeim,  jelezvén higy nem tudok ennél többet vagy okosabbak mondani, be kell érnie ezzel. És most én jövök.
- Szóval… az ígéret szép szó…
Nem mondok többet csak a tükör felé bökök, kicsit utálkozva, mert hát bántotta A Nőmet,  kevesebbért is öltek már embert , és nem átallok tükröt is törni, meg az a sokévnyi balszerencse se fog érdekelni…

edward

heart of darkness
outfit

Edward nem szól bele a boltossal folytatott beszélgetésembe. Nem tudom hogy azért, mert nem akar vagy azért mert neki dolga van itt és inkább fontoskodónak akar látszani. Megértem ha megsértődött azon, hogy nem engedtem a tárgy közelébe elvégre más előtt törtem le az egóját. Talán ezért volt olyan kimért az ösztönösen feltörő kérdésemre. Bár testtartása és mozdulatai nem mutatnak neheztelést, azért érzem hogy valami nem teljesen kerek vele. Nem szereti a másodhegedűs szerepét, ugyan melyik férfi szeretné, de én meg azt nem szeretem ha követnek... vagy tényleg csak véletlen lett volna...?
- Hogyne. És ha mondjuk egy magyar mennydörgője lenne ugyanilyen hivatalos papírral, akkor azt is elnézegetném, és talán megkérdezném, mi a neve.
Haragszik. Egyértelműen haragszik a fickóra és tudom, hogy egyúttal rám is. Abban ugyan nem vagyok biztos mivel érdemeltem ki, de ostobának sem kell nézni. A megérzéseim nem csalnak, jobban kellene hinnem bennük mint eddig bármikor. Ha másra nem is, erre igazán jó a mai nap.
- Amíg megkeresi azt a másik tükröt, erre szívesen vigyázok. Megnézem közelebbről, hátha van az a pénz, amiért megvenném.
- Az nem ez a tükör lesz. Tudom melyikre gondol, az az amerikai házaspár jelenthette de higgye el, ostoba félreértés auror-úr...
Az öreg ezzel a lendülettel eltűnik a bolt másik oldalába húzódva így magunk maradunk Edwarddal. Felé fordulok, közé és a tükör közé helyezkedve. Lehunyom a szemem, felemelem a karom elé és mindkét tenyerem a mellkasának támasztom. Mély sóhajjal nézek fel rá nagyon komoly arcot erőltetve magara igyekezve a könyörgő kiskutyaszemeket is bevetni.
- Nott, tudom, tudom, tudooom hogy nagyon kívácsi vagy de kérlek, ismétlem.... kérlek, hagyd békén ezt a darabot és bízz bennem. Mindent... mindent megmagyarázok ha innen kimentünk.
Sziszegem és a fickó felé bökök jelezve, hogy nem előtte szeretném beavatni a dolgokba, még úgy sem hogy távolabb van tőlünk. Zöldesbarna pillantásom az ő feneketlen kékségébe fúródik, ami szebben csillog mint a legtisztább tengerpart. Egyik kezem lecsúszik a széles, kemény mellkasáról és ujjaim az övét keresik meg. Összefonódnak úgy, hogy pillantásom sziklaszilárdan tartom az övével és kicsit megszorítom nyomatékot adva kérésemnek. Szeretném minden lehetséges eszközzel meggyőzni, és ha nem lenne társaságunk talán még más egyebet is bevetnék de most diszkrétséggel kell beérnem, így mikor az öreg visszatér egy halovány mosolyt erőltetek arcomra.
- Ő lenne az uram. De ez csak egy vicces koboldtükör, ami arctorzít a hölgy pedig azt hitte rontás érte. Nyugodtan beviheti ha óhajtja. Esetleg becsomagoljam?
- Igen legyen kedves, és ezt is elvisszük. Mennyi lesz? Ugye van elég pénz nálad drágám?
Búgom a férjem felé, az öreg meghökkent arcát figyelmen kívül hagyva.
- De kisasszony, már elnézést de.. jól meggondolta? Ez... nos ez elég vaskos árú termék és az imént...
- Igen, szeretném. Drágám kérlek ne most, elvisszük és kifizetjük. A másikat meg majd a munkahelyeden lerendezed. Szóljanak ha mehetünk?
Fújom ki a levegőt dacosan, egyszerűen nem bírom a csökönyös agyú férfiakat akikkel folyamat hadakoznom kell. Elengedem Edward kezét összefűzöm magam előtt a karjaim amolyan védekezően és hátat fordítok nekik jelezve, tovább nem szándékszom vitázni, sőt. Míg az öreg elpiszmog a csomagolással, mely természetesen a bolt arculatához illően nem más mint fekete, a férjem pedig a nadrágja zsebéből előszedi a galleonok tucatját érte addig én a kinti szinte idegennek ható világot fürkészem. Agyamban ezer és egy forgatókönyv játszódik le, fel se rűnik hogy ajkaimat harapdálom mígnem a kinyíló ajtó és a szabadság érzése a meleg fuvallat tekintetében ki nem zökkent. Illedelmesen elköszönök és nem kell kétszer mondani hogy induljak utamra.
Kell jó pár perc és vagy két utcasaroknyi távolság mire összeszedem magam minden tekintetben és végül az addigi némaságot megtöröm azzal hogy az egyik padra ülve magam mellé invitálom Nottot.
- Egy vallomással tartozom neked, és kérlek téged ne szakíts félbe. Nehezemre fog esni elmondani mindezt de előtte kérdezni akarok tőled valamit, és ígérd meg hogy nem vicceskedsz, nem kertelsz, hanem őszinte leszel.
Fürkészően vizslatom arcát, széles arccsontja szokás szerint megrándul ha valami kevésbé szimpatikus dolgot kell elviselnie. Hát pedig haver, ezt muszáj lesz - ötlik fel bennem a gondolat. Homlokán a ráncok összefutnak ahogyan a fejét töri, mégis mit akarhatok. Öreg korára biztosan meghatározó barázdák lesznek ezek, de valahogy mégis szeretem őket nézni. Orrának határozott vonala árnyékot vet arca jobb felére, szája megrándul kissé ahogy szétnyílik válasz reményében.
- Miért én? Miért engem választottál annyi ember, annyi nő közül? Miért nem Chloét, Saraht vagy Brittany-t? Miért nem valami sztárocskát? Miért nem egy szupermodellt? Miért nem egy...
A kérdés halk, őszinte egyszerű és nyers valójában bukik ki belőlem, több hónapnyi, talán évnyi találgatás, bizonytalanság, értetlenség után. Csak a végén csuklik el a hangom s akadok el. Mindig is tudni akartam, de sose volt alkalom, sose volt megfelelő idő vagy hely erre. Sose volt helyénvaló, mert mi mindig csak kergettük egymást. Mint a kutya a macskát, mint a tűz a vizet. Mégis most fontos tudom, hát remegve várom a csúf igazságot. Hogy talán csak beérte velem, mert ő a hős megmentő típus... amit persze mindig le akar tagadni...
-.. ... miért? Miért én, Edward?