A n n a
m u s i c
..Did you miss me? I've been
So messed up since you stopped calling
It's a long way back from "sorry, " but here I go
How does it feel? How does it feel?..
m u s i c
..Did you miss me? I've been
So messed up since you stopped calling
It's a long way back from "sorry, " but here I go
How does it feel? How does it feel?..
..a trágár szavak esélyesek...
A könnyed kis kuncogás, amelyet sikerül kicsalnom belőle egy sármos félmosolyt ír arcomra. Címlapra kerülhetett volna a kibaszott eszkimómaskarás performansz is, de még az sem érdemelt akkora figyelmet, hogy az első oldalon tetszelegjen. Hát sajnálatos hogy ez van.
- Nagy svindler vagy, még mindig… Ezt Te se hiszed el… Jó nagy bajban vagyunk. Még szerencse, hogy ennél jobban is tudsz hazudni.
Van igazság a szavaiban, de ugyanakkor meglepő módon dicséret is. Talán visszavághatnék valami hasonlóval, mint az ó, de még mennyire felkiáltás, mégis elhallgatom ezt. Talán nem akarom igazán megtörni a pillanat varázsát, s csak egy kacsintás a beleegyezés úgy… hát mindenbe. Abba, hogy svindler vagyok. Abba, hogy jó nagy bajba kerültünk és abba is, hogy tudnék jobban hazudni, ám… nem akarok. Neki többet már nem.
Így, mikor elbillenti a fejét, kék szemei pedig egyenesen belém marnak millió gondolat közül egy válik égetően tisztává és élessé. Mondjuk nem segít az aprócska semmitmondóan édes csókja, ez csak magához vonzz, mint egy ostoba dongót a kibomlott virágszirom, hogy körülötte zümmögjön amíg csak lehet.
- Pedig látod, mondtam, hogy baj lesz ebből… De úgy tűnik, megnyertél magadnak, balszerencsédre…
- Oh, Anna… - suttogom a nevét túlfűtött éllel, részben ledorgálóan de ez a legkevesebb rész benne, sokkal inkább sóvárogva utána, mert már most az őrületbe kerget ezzel az édes semmiséggel amit ajkaimra küld vagy szavaival, amelyeknek mélysége ott húzódik közöttünk.
Megynyertél magadnak…
Ott visszhangzik bennem újra meg újra ez a szófordulat. Hihetetlen hogy egy év után itt van, hirtelen mint egy üstökös, vakítóan, izzóan, már-már éteri tökéletességgel és ilyen szavakkal. Ha nem érezném az illatát, ha nem túrnék a hajába és húznám előre mint annak idején is tettem lehunyt szemekkel kiélvezve a pillanatot talán azt hinném vágyálom, tévképzet, de nagyon is valós, akár csak a kiejtett cigarettás doboz, melynek tartalma kusza összevisszaságba szóródik szét mellettünk.
- Ebben a játékban a többiek nem tudnak emelt fővel veszíteni, szerintem ezt Te nálam is jobban tudod. De én Neked szurkolok, és sajnálom, hogy elszöktem előled. A Te foglyod boldogan leszek, ha komolyan mondtad tegnap, és még mindig áll az ajánlat.
Ettől nem nagyon kell több bizonyíték, hogy bizony jót tett az a zuhany neki és nincs semmi elveszve abba a csinos kis fejébe. Vigyorom kiszélesedik főleg mikor csinos kis kacsója a nadrágom hátsó zsebébe vándorol. Nem talál ott nagyon semmit, maximum csak szebbik felem, de láthatóan ennyi elég is neki így hirtelenjében.
- Sose leszel a foglyom… - ujjaim az arca élére siklanak, hogy szelíden végigsimítsák puha bőrét, mintegy ráerősítve mondandóm valódi jelentőségére. - … mert én vagyok a tiéd.
Sophie felciccceg meglepetten és háborogva, de nem törődök vele.Talán most kellene mindezt lezárnom, leginkább egy szenvedélyes csókkal bizonyítva a hitelességét a dolognak, de úgy jó az a vas ha forróra hevítve ütik. Én meg előre megyek a pofonért, ami sokszor szokásom volt a múltban is.
- Én meg sajnálom, hogy nem avattalak be mindenbe. Azt hittem tényleg, hogy így egyszerűbb lesz, de ...tévedtem. És sajnálom, hogy ez félreértésekhez vezetett. Azt meg leginkább… mmm… hogy megcsaltalak.
Nem mintha ki lett volna mondva hogy mi van köztünk, sose firtattuk, sose emeltük szintekre a dolgot. Ilyen esetekben sosem voltam a szavak embere. Ám botor lennék ha az érzéseket, amiket kiváltott belőlem, vagy kölcsönösen kiváltottunk egymásból, lesöpörném az asztalról.
- Kibaszottul haragudtam rád.
Magamra még inkább, de ezt nem kötöm az orrára. Hangomból kiérezheti, mennyire bánt a dolog még a mai napig is.
- Bár többet tehettem volna érted…
Embert próbáló egy év volt, mire elfogadtam hogy eszébe sincs keresni, mire belenyugodtam, hogy nem kíváncsi rám, nem érdekli még Mirabella sem és mire nyomaira bukkantam egyáltalán, időt és pénzt nem kímélve.
- Szerinted együtt mik az esélyeink? Mert akkor mondjuk, hogy minden lényeges pontra emlékszem a tegnap éjszakából…
- Az jó. – bólintok aprót, miközben ujjaim ajkai ívén siklanak végig. - .. mert ezt legalább pont így akartam.
Cinkos vigyort eresztek meg, miközben közelebb húzódva orrom az övéhez ér.
- Az esélyeink akkor lesznek a legjobbak ha itt és most lefektetjük a játék szabályokat, tanulva a múltkoriból. Mondd csak kisfarkas, kezdjük előröl ezt? Bulvársajtóstól, orosz csempészbandástól, amerikai konkurenciástól és ki tudja mi egyébbel mrgfűszerezve… egy hmmm...rendes kapcsolatban? Velem? Együtt?
Mondhat nemet is éppen, de az azúrkékjeim ilyen közelről tudom, hogy két lélegzetvételnyi időt sem hagynak neki. S mire észbe kap már meggyőzik,hogy legyen könyörületes és szeressen belém újra.
- Nagy svindler vagy, még mindig… Ezt Te se hiszed el… Jó nagy bajban vagyunk. Még szerencse, hogy ennél jobban is tudsz hazudni.
Van igazság a szavaiban, de ugyanakkor meglepő módon dicséret is. Talán visszavághatnék valami hasonlóval, mint az ó, de még mennyire felkiáltás, mégis elhallgatom ezt. Talán nem akarom igazán megtörni a pillanat varázsát, s csak egy kacsintás a beleegyezés úgy… hát mindenbe. Abba, hogy svindler vagyok. Abba, hogy jó nagy bajba kerültünk és abba is, hogy tudnék jobban hazudni, ám… nem akarok. Neki többet már nem.
Így, mikor elbillenti a fejét, kék szemei pedig egyenesen belém marnak millió gondolat közül egy válik égetően tisztává és élessé. Mondjuk nem segít az aprócska semmitmondóan édes csókja, ez csak magához vonzz, mint egy ostoba dongót a kibomlott virágszirom, hogy körülötte zümmögjön amíg csak lehet.
- Pedig látod, mondtam, hogy baj lesz ebből… De úgy tűnik, megnyertél magadnak, balszerencsédre…
- Oh, Anna… - suttogom a nevét túlfűtött éllel, részben ledorgálóan de ez a legkevesebb rész benne, sokkal inkább sóvárogva utána, mert már most az őrületbe kerget ezzel az édes semmiséggel amit ajkaimra küld vagy szavaival, amelyeknek mélysége ott húzódik közöttünk.
Megynyertél magadnak…
Ott visszhangzik bennem újra meg újra ez a szófordulat. Hihetetlen hogy egy év után itt van, hirtelen mint egy üstökös, vakítóan, izzóan, már-már éteri tökéletességgel és ilyen szavakkal. Ha nem érezném az illatát, ha nem túrnék a hajába és húznám előre mint annak idején is tettem lehunyt szemekkel kiélvezve a pillanatot talán azt hinném vágyálom, tévképzet, de nagyon is valós, akár csak a kiejtett cigarettás doboz, melynek tartalma kusza összevisszaságba szóródik szét mellettünk.
- Ebben a játékban a többiek nem tudnak emelt fővel veszíteni, szerintem ezt Te nálam is jobban tudod. De én Neked szurkolok, és sajnálom, hogy elszöktem előled. A Te foglyod boldogan leszek, ha komolyan mondtad tegnap, és még mindig áll az ajánlat.
Ettől nem nagyon kell több bizonyíték, hogy bizony jót tett az a zuhany neki és nincs semmi elveszve abba a csinos kis fejébe. Vigyorom kiszélesedik főleg mikor csinos kis kacsója a nadrágom hátsó zsebébe vándorol. Nem talál ott nagyon semmit, maximum csak szebbik felem, de láthatóan ennyi elég is neki így hirtelenjében.
- Sose leszel a foglyom… - ujjaim az arca élére siklanak, hogy szelíden végigsimítsák puha bőrét, mintegy ráerősítve mondandóm valódi jelentőségére. - … mert én vagyok a tiéd.
Sophie felciccceg meglepetten és háborogva, de nem törődök vele.Talán most kellene mindezt lezárnom, leginkább egy szenvedélyes csókkal bizonyítva a hitelességét a dolognak, de úgy jó az a vas ha forróra hevítve ütik. Én meg előre megyek a pofonért, ami sokszor szokásom volt a múltban is.
- Én meg sajnálom, hogy nem avattalak be mindenbe. Azt hittem tényleg, hogy így egyszerűbb lesz, de ...tévedtem. És sajnálom, hogy ez félreértésekhez vezetett. Azt meg leginkább… mmm… hogy megcsaltalak.
Nem mintha ki lett volna mondva hogy mi van köztünk, sose firtattuk, sose emeltük szintekre a dolgot. Ilyen esetekben sosem voltam a szavak embere. Ám botor lennék ha az érzéseket, amiket kiváltott belőlem, vagy kölcsönösen kiváltottunk egymásból, lesöpörném az asztalról.
- Kibaszottul haragudtam rád.
Magamra még inkább, de ezt nem kötöm az orrára. Hangomból kiérezheti, mennyire bánt a dolog még a mai napig is.
- Bár többet tehettem volna érted…
Embert próbáló egy év volt, mire elfogadtam hogy eszébe sincs keresni, mire belenyugodtam, hogy nem kíváncsi rám, nem érdekli még Mirabella sem és mire nyomaira bukkantam egyáltalán, időt és pénzt nem kímélve.
- Szerinted együtt mik az esélyeink? Mert akkor mondjuk, hogy minden lényeges pontra emlékszem a tegnap éjszakából…
- Az jó. – bólintok aprót, miközben ujjaim ajkai ívén siklanak végig. - .. mert ezt legalább pont így akartam.
Cinkos vigyort eresztek meg, miközben közelebb húzódva orrom az övéhez ér.
- Az esélyeink akkor lesznek a legjobbak ha itt és most lefektetjük a játék szabályokat, tanulva a múltkoriból. Mondd csak kisfarkas, kezdjük előröl ezt? Bulvársajtóstól, orosz csempészbandástól, amerikai konkurenciástól és ki tudja mi egyébbel mrgfűszerezve… egy hmmm...rendes kapcsolatban? Velem? Együtt?
Mondhat nemet is éppen, de az azúrkékjeim ilyen közelről tudom, hogy két lélegzetvételnyi időt sem hagynak neki. S mire észbe kap már meggyőzik,hogy legyen könyörületes és szeressen belém újra.