Testbeszéde nem tűnt túl biztatónak elsőre, olyan feszültséget árasztott, mintha épp most készülne lángcsóvává válni, a nevéhez híven. Bár a név kötelez, szerencsére ennyire azért nem volt hű a nevéhez, mert lángra lobbanás helyett egy idő után mintha kissé feloldódott volna a jelenlétemben, legalábbis azt engedte, hogy hozzáérjek. Selymesen érdes szőre megnyugtatóan simult a tenyeremhez. Ahogy mélyeket szippantottam a levegőbe, illata is az agyamig kúszott, ami szintén idegnyugtatóan hatott rám. A lószag aromája valami olyasmit tartalmazhatott, ami az emberi agyra nyugtató hatással van, mert minden egyes lélegzetvétellel egyre jobban átszellemültem. Ez az ideiglenes nyugalmi állapot azonban nem tartott sokáig, egy rövid idő után tüntetően elkezdte rágcsálni a lócsomót. Szándékai elég egyértelműek voltak, és bár teljesen nem engedhettem neki, volt egy ötletem, hogy kompromisszumos megoldásra jussunk.
Ismertem egy jó kis hosszabbító varázslatot, amit remekül lehetett köteleken alkalmazni, és elméletem szerint a vezetőszáron is működnie kellett. Előhámoztam hát vékony köpenyem alól a bükkfa pálcát, majd a szárra pöccintettem vele.
- Longiamo - susogtam halkan, s egyszeriben többszörösére nőtt az a szár, így komolyabb mozgásteret adva vele. Reméltem, hogy a kisasszony nem él vissza a lehetőségeivel, bár azon kívül, hogy összegabalyodhatott volna a többi lóval, más kalamajkát nem tudott volna csinálni... legalábbis bíztam benne.
- Na gyere, kislány... - biccentettem fejemmel mosolyogva egy vödör víz és egy láda répa felé, ami a legelőkerítés másik végében volt.
- Csak óvatosan Hamox - csóválta a fejét Zuck, de O'Donnellnek láthatóan nem volt ellenvetése, sőt elégedetten vigyorgott, ahogy láttam.
Hiába, azt mondták, nyerjük el a választottjaink bizalmát, és ehhez egyelőre más utat nem láttam, mint finomsággal lekenyerezni őket. Ha Főnix hajlandó volt követni, úgy lassú léptekkel, kezemben a szárral jutottam el a nassolnivalóig, ha viszont úgy döntött, répa helyett továbbra is kötélcsomót kíván rágcsálni, úgy elő kellett rukkolnom valami B tervvel. Ha a répa meg a víz nem is izgatta, reméltem, hogy azt értékeli, hogy sokkal nagyobb mozgástere lett, mint a többieknek. Akik megjegyzem, - a bájosan Anna tenyeréhez simuló Holdtáncon kívül - ránézésre továbbra is igen ellenségesnek tűntek, volt, aki fújtatott, volt, aki hangosan dobbantott és a földet kaparta a patájával. Hozzájuk képest Főnix jóval nyugodtabbnak tűnt, de persze nem akartam a naivitás csapdájába esni. Lehet, hogy csak elültette a gyanúmat, hogy könnyebben szabaduljon. Azzal azonban lehet, nem volt tisztában, hogy a vezetőszár nem szakadt el egykönnyen, ha rángatta, akkor sem, varázslattal volt megerősítve ugyanis. Sőt, más extrákra is képes volt, de ebbe még minket sem avatott be O'Donnell, akit úgy tűnt, szórakoztatott az is, ha ügyeskedtünk, az is, ha bénáztunk. Hogy melyik csoportba készültem tartozni, az egyelőre nem dőlt el.
Akárhogy is, én türelmes voltam, a gyorsaság nem volt kitétele a feladat teljesítésének, így nem szándékoztam senkit sem beelőzni. Azt persze rögtön észrevettem, hogy Tucker lenyúlta az ötletemet, csak ő valószínű nem ismerte ezt a jó kis varázslatot. Vagy nem volt ott Berns oldalán, vagy nem figyelt, mert ahelyett, hogy a lovat vitte a répákhoz, kivett egy répát a ládából, és azt vitte a fekete ménhez.
- Milyen eredeti! - puffogtam felé az orrom alatt, mert hát ha valaki, ő mindig a bögyömben volt, pláne akkor, ha lemásolta az ötletemet.

Nira szavaira kihúztam magam, mind a százötven-egynéhány centiméteremmel, és öntudatosan bólintottam. Aztán Párizst meghallván sóhajtottam.
- Ó, Párizs… Nekem nem kéne ahhoz a nudlinépség se, hogy odaköltözzek, ha megtehetném. Imádok ott lenni - rajongtam álmodozva a divat fővárosáról. Kit érdekelnek a fiúk, de azok a ruhák, azok a terek, azokon az utcákon olyan járni, mintha örök divatbemutatóban sétálhatnék…
De az álmodozásnak véget vet a gyakorlatiasság. Deaner tökéletesen belesétál - totyog a csapdánkba, Nira pedig megtalálja a legfrappánsabb feliratot, ami csak tellhet tőlünk.
- Tökéletes.
Jelentem ki röviden és lényegre törően, majd csodás cicabetűimmel az ajtóra kanyarítottam a mondandónkat - persze azért nem nyomtam rá nagyon a rúzst, mert mégiscsak pazarlás lett volna, és ez még vékony rétegben is remekül fog. Mágikusan csókálló, úgyhogy nem jön le az ajtóról még akkor se, ha egy savnyálú dementor próbálja lesmárolni onnan.
Nira ajánlatára rápillantok, és csibészesen visszahunyorgok rá.
- Bírlak, Ays. Ez igazán menő húzás volt. Még beszélünk…
És tényleg, el is határoztam, hogy később majd felkeresem a nagyteremben, hogy lógjunk együtt. Na meg, amellett azt is jól az eszembe véstem, hogy még véletlenül se kezdjek kötözködni a csajjal. Most már ismerem a kreativitását e téren… De a különböző szemfestékek és körömlakkok tesztelésében is lehet, hogy hasznát veszem majd a leleményességének. Szóval az aznapi kviddicsmeccs McGalagony kommentálásával igencsak lapos, de számunkra azért szórakoztató is lett végül.

- Itt vagyok... Mi kell még ahhoz, hogy bízz bennem?
- Semmi… - horkanok fel nevetősen, de keserűn. Ó bizalom… Kinőttem már abból, sőt, az az énem, az a naiv, gyámoltalan hároméves, már rég semmivé foszlott. Talán sose volt. És Anna, ha egy villanásnyi időre is, visszaadta az emberekbe vetett hitemet, már annak is vége. Egyszerűen csak meg akartam szerezni magamnak. Érte jobb lehettem volna. Azokért az álmodozó, okos szemekért talán más emberré - talán emberré - lettem volna. De… Ahogy végigsimít az arcomon, meg kell keményítenem magam. Örömtelen mosollyal hagyom, s kózben nagyot sóhajtok az illatából. Furcsa aroma lengi körbe, de most még nem foglalkozom vele.
- Egyszer már meg akartál ölni.
Nyugodtan álltam a tekintetét, összefonódva a kékséggel. Fél kezem - amelyik nem a túszokra tartja a pisztolyt, finoman, mint egy gyilkolni készülő kígyó, körbefonja vékony derekát, majd finoman magamhoz húzom. Gondolom, nem fog ellenállni, hiszen nem akar kötözködni velem.
- Képes lennél becserélni magadat ezekért a jelentételen idegenekért?
Kérdezem a nyakára fújva a halk szavakat. A szóban forgó emberekre igazából rá sem nézek, jobb lenne, ha nem lennének itt, de nekem mindegy, hogy távoznak-e, vagy meghalnak, csak hagyjanak kettesben.
- Mondd, mit szólna ehhez a gazdid? Tudod, az, amelyik olyan jól céloz… Itt most nincs lehetősége gyáván, messziről hátbalőni.
Persze tudom, hogy ez a bolt nem lesz megfelelő egy kedélyes beszélgetésre, hiszen kint a páncélozott ablakok túloldalán nyilván csőstül sorakoznak már mugli rendőrök és közéjük vegyült aurorok is.
- Nos…
Hirtelen félrerántom, majd elengedem őt, de csak hogy egy még váratlanabb mozdulattal beverjem a mellettünk álló üvegvitrin oldalát. Az üvegszilánkok csilingelve zuhognak a földre, én pedig az immár üres kereten átnyúlva kiveszek egy szép nyakláncot. Nem egy diónyi gyémánt, de szépen csillogó ezüst és sok-sok szikrázó kő.
- Akkor ha vállalod a feltételeimet, elengedem a túszokat. De ahhoz velem kell jönnöd.
A láncot fél kézzel a nyakába kanyarítom, ha hagyja, aztán annál fogva húzom közelebb.
- A pisztoly egy zsupszkulcs. Csak bólints, és elsütöm. Vagy ne bólints, és… akkor is - teszem hozzá, gonosz vicsorral pillantva futólag a túszok felé. Nem is nézek rájuk igazán. Ők nem számítanak. Csak Anna. 

Nyomozni jöttem ide a kis, ír szigetre, de egyrészt elbűvölt a természet szépsége, másrészt le is győzött az ereje. Szokásomhoz híven éjszaka kutakodtam, de olyan vihar tört ki, hogy hacsak nem kerestem volna gyorsan fedezéket, valószínűleg visszafúj a szél az anyaországba. Így aztán behúzódtam a legkevésbé emberközeli, ugyanakkor nagyon kellemes helyre - egy istállóba.
Furcsa érzésem támadt, ahogy a boxok között jártam. Ideges horkantások, félősen villogó szemfehérjék, sunyin lecsapott fülek fogadtak az itt lévő lovak részéről. Kinek a lovai ezek, hogy ennyire… vad a légkör? Odamentem egy nagy, fekete ménhez, amelyik egyből megpróbált a box falán áthajolva belémcsípni. Persze úgy álltam meg, hogy ne érjen el, s egy darabig csak ácsorogtam ott előtte, csendesen hallgatva horkantgatásait, és arcoskodását, ahogy a fogát csattogtatta a levegőben.
- Neked is helló. Pont olyan vagy, mint az én Keszegem. Mondjad csak, megvárom, míg befejezed.
És tényleg. Jó sokáig acsarkkodott, mire a félelme végre alábbhagyott, és a fülei is előt
ntek a nyakáról, ahová eddig odalapította őket úgy, mintha nem is lettek volna. Mikor már egészen, figyelmesen felém fordította őket, akkor nyújtottam felé a kezemet lassan, csak hogy meg tudja szuszmatolni kicsit. Ő is csodálkozott, meg én is, hogy kicsit nem harapta le.
Szóval remek helyet találtam menedékül, s míg azt vártam, hogy a vihar odébb álljon, ilyenformán megismerkedtem mindegyikkel. Nem tudtam rájönni, miért van itt ennyi bizalmatlan ló, de a fáradtság legyőzött, és leültem picit pihenni az egyik szabad boxba. Aztán ahogy kell, persze el is nyomott az álom véletlenül.
Napfényre és emberi hangokra ébredtem. A szívem kalapálni kezdett. Ott feküdtem a szénában, hallgattam a fejem feletti beszédet. Még nem láttak meg, a palánk lécei kitakartak. Az első értelmesnek látszó mentőötletemnek engedelmeskedve gyorsan lóvá változtam, s úgy feküdtem tovább a szalmán, lábaimat magam alá hajtva, de a fülemet hegyezve.
- Nézd, rá nem emlékszem. Hogyishívják? Mindegy, sokan vannak, vigyük ki ezt is. Hmmm, legyél mondjuk Főnix - hajolt át a boxom fala felett egy ipse, én meg kikerekedő szemekkel ugrottam négy talpra. Mibe keveredtem, jó ég… Próbáltam szabadulni, elszökni, de ezek az emberek - lévén, hogy az összes lovuk valahogy ilyen volt - erre sajnos fel voltak készülve. Végülis hárman is kellettek hozzám, de csak rám került egy kötőfék és egy vezetőszár, aminél fogva kicibáltak egy legelőre a négy másik lóval, és odakötöttek a kerítéshez velük együtt.
Rezignáltan, szétcsapott vörös fülecskékkel, prüszkölve ácsorogtam ott, és gondolkodva ráztam meg időről időre a sörényem… Aztán jött egy csomó diáknak tűnő fiatal, nálam csak pár évvel tűntek idősebbnek. Ahogy a tanáruk kiadta a feladatot nekik, kezdett előttem összeállni a kép. Nagyobb bajba kerültem, mint gondoltam, mert ha valaki beleolvas a gondolataimba…
Próbáltam a soron következő srác tekintetét kerülni, próbáltam aztán ellenségesen a nyakamra lapított fülekkel, összepréselt és magasra tartott orral, szemforgatva amolyan sárkányfejet vágva elijeszteni magamtól, de nem jártam sok sikerrel. Ő csak elnézett mellettem azokkal a kedves, érdeklődő szemeivel. Oh, pedig olyan rendesnek t
nik… De ár, hogy fel kéne rúgnom.
- Ő Főnix. Igen tüzes választás, remélem elbír majd vele…
Okosan nem nézett a szemembe, de én viszont szúrósan méregettem, és topogtam felé, közben meg bele.belerántottam a vezetőszárba, aminél fogva a kerítéshez voltam kötve. De tényleg, olyan békésen, óvatosan közelített, és olyan megnyugtató arca volt, hogy végülis feladtam. Morcos mozdulatlanságba burkolódzva vártam, hogy közelebb jöjjön.
- Szia kislány .
“Hali, nagyfiú…” - gondoltam igencsak rezignáltan, s halkat horkantottam, de azért én is lecsendesítettem magam, már nem prüszköltem sárkánykodtam tovább, mert minek, akkor se oldotta volna el a kötelet, még annyira se. Valahogy a nyugalma rám is átragadt, és jó volt csak így egymás mellett állni csendben, a szemünk sarkából méregetvén egymást.
Oké, túl rendesnek látszik. Kár. Így nem fogok rajta nyugodt lelkiismerettel áttrappolni, mást kell kitalálnom… A vezetőszáron siklott végig a tekintetem, egészen a karám fájáig, ahová egy méretes lócsomóval volt hozzárögzítve. Elvileg ez olyan, hogy a kötél másik, lelógó végét csak meg kéne húznom, és a csomó kioldódik, de valaki extra előre látón azt a véget még egyszer belehurkolta a csomóba, ezt megakadályozandó. Sebaj, valahogy kiügyeskedem. Onnantól fogva ügyet se vetettem Mr. Cukipofára, hanem őt levegőnek nézve kezdtem a csomó célzott rágcsálásába, a szabadulás reményében. Mit is mondott a tanáruk, nyerje el a bizalmam? Hm… Kezdhetné azzal, hogy eloldoz, de gondolom nem ejtették a fejére, hogy megtegye, nyilván ő is tudja, hogy azonnal elvágtatnék a búsba. Azért felnéztem a rágcsálásból, hogy finoman oldalba bökjem az orrommal, és lóhoz képest inkább óriási bociszemeket meresztve méregettem egy kicsit, mielőtt újra a csomó harapdálásának estem volna.