Damerei Raleigh

DAMEREI CAREW RALEIGH

Alapok

jelszó: "Nincs más, ha játék kell, játszunk nekik!"
így ejtsd a nevemet: Dámöré Ráli
nem: férfi
születési hely, idő: Man sziget, 1980. Május 5.
horoszkóp: Bika
kor: 17
vér: aranyvérű ( valójában félvér, de ezt titkolja mindenki elől, részleteket lásd a családtörténetben)
évfolyam: Hetedév

A múlt

Gyerekkor

A hó hatalmas pelyhekben hullott alá a szürke téli égboltról. Izgatottan álltam az ablakban, és próbáltam rávenni Minnie-t is, hogy lesse ő is a karácsonyi hóesést. Csak mi ketten voltunk a szalonban, ahol mindig a legnagyobb karácsonyfa van felállítva, ami alá aztán az ajándékok is kerülnek. Nyolc éves voltam, orrom a hideg üvegnek nyomva kémleltem a tájat, leheletem tejfehér párával vonta be az ablakot. Hátra pillantottam húgomra, aki a kandalló előtti puha perzsaszőnyegen játszott a babájával. Fésülgette, ölelgette, mint minden kislány tette volna az ő korában. Se anya, se apa nem volt lent velünk. Mindketten fent voltak, ahol az oly rég óta várt esemény zajlott. Azt hiszem még én sem fogtam fel, hogy mi történik, hiszen nem tudhattam, hogy miként is születnek az embernek testvérei.
Elég sok ideig voltunk kettesben Minnievel, sosem szoktunk ilyen későn még fent lenni, de azt hiszem mindenki megfeledkezett rólunk. Nem sokkal éjfél után Chris lejött a lépcsőn, és mosolyogva lépett be a szobába hozzánk. Húgom azonnal megrohamozta, és mikor apa leült a karosszékébe, az ölébe is telepedett elégedetten, enyhén elpilledt szemekkel nézett fel rá. Én is közelebb osontam, és tekintetemmel kérdeztem, hogy minden rendben van-e. Mert azt azért felfogtam, hogy az ilyesmi nem veszélytelen. Christopher intett, hogy menjek oda hozzá én is, miközben lerakta kezéből a mostanra békésen szundikáló Minneát a kanapéra. Egy pokróccal gondosan betakargatta, addig én vártam a karácsonyfa mellett békésen ácsorogva.
- Mi a neve? – kérdeztem végül halkan, hogy ne ébresszem fel a húgom.
- Ketten vannak, Lucas és Gavin. Ikrek lettek. Gyere ide, Damerei! Beszélgessünk egy kicsit! – fogta meg a kezem, és finoman odahúzott maga elé. Leültetett a dohányzó asztalra, és a karosszékben előre dőlve nézett barátságosan a szemembe. Türelmesen ültem ott, nem ficánkoltam. Éreztem, hogy valami nagyon fontos dologról lesz szó. Talán… apa már nem fog engem szeretni? Most, hogy itt vannak a kicsik, én már nem is vagyok érdekes? A kétségbeesés valószínűleg kiült az arcomra, mert nyújtotta felém a kezét. Megfogtam, két kézzel kapaszkodtam az ő nagy, meleg ujjaiba és tenyerébe.
- Tudod… előfordulhat, hogy nem tudok majd mindig mellettetek lenni, és vigyázni rátok. Szeretsz itt a szigeten lakni, ugye? – bólintottam, és feszülten figyeltem, amit Chris mondott. – Csak az a baj, hogy messze vagyunk mindentől. Néha el kell majd mennem Londonba vagy ahol csak dolgom lesz. Szeretném, ha olyankor te vigyáznál anyára, Minneára és a srácokra. Már nagyfiú vagy, oda tudsz rájuk figyelni. – bólintottam megint, és nyeltem egy nagyot. Azt már akkor felfogtam, hogy ez nagy felelősség, ugyanakkor büszke is voltam magamra, amiért Chris megbízott bennem annyira, hogy távolléte esetén rám bízza a családot.
- Rendben apa. Majd én vigyázok rájuk. – ő csak elmosolyodott, és fáradtan, mégis boldogan dőlt hátra a székben. Nehéz és eseménydús napon voltunk túl mindannyian.

Roxfortos évek

Az a nap nem ért váratlanul, amikor megérkezett a levél, hogy felvettek a Roxfortba. Élvezettel, gyermeki lelkesedéssel válogattam ki a tanszereimet, taláromat. A pálcavásárlás mint mindenkinél, nálam is különleges élmény volt, mégsem ezt emelném ki a bevásárló körút számomra legérdekesebb és legkedvesebb pontjaként. Anyám ragaszkodott hozzá, hogy vegyünk nekem valami állatot is. Nem igazán törődtem ezzel, gondoltam egy bagoly majd megteszi, elvégre hasznos lehet a levélküldéshez. Csekély lelkesedéssel vetettem bele magam a válogatásba, valahogy egyik madár sem nyerte el sem a tetszésem sem a bizalmam. Aztán furcsa neszt, ezt követően pedig hatalmas csörömpölést hallottam. A romok közül egy macska lépdelt elő, vidáman mozgó farokkal, és arrogánsan felszegett fejjel.
- Ezt kérem! – hajoltam le érte vigyorogva, mire Thea megkarmolta a kezem. Fittyet hányva a tiltakozására ölbe vettem, és megkezdtem a barátkozást új kis kedvencemmel. Anyám hatalmasra kerekedett szemekkel bámult rám.
- EZT? – kérdezte fintorogva, utolsó esélyt hagyva nekem arra, hogy mégis inkább valami ostoba tollast válasszak. Makacsul ráztam meg a fejem, mire anyám sóhajtott egy nagyot fáradtan. – Neked mindig az kell, amitől mások menekülnének, Damerei! Egy normális állat már nem is elég jó neked, hanem ez a kis vadóc kell. – unottan vontam meg a vállam, és elindultam kifelé a boltból a macskával, anyám pedig kifizette őt. Thea azóta is az egyetlen állat, akit valamennyire is becsülök, mert pontosan olyan, amilyennek én szeretem őt. Akaratos, intelligens, alattomos, rosszindulatú és kegyetlen. Nem egy iskolatársammal gyűlt már meg a bajom, mert a macskám puszta szórakozásból levadászta a patkányát, vagy kisebb termetű baglyát. Ilyenkor csak elvigyorodok, és elégedetten megsimogatom a macskám füleit.

Sajnos azonban aznap nem csak jó dolgok történtek velem. Thea és én a szállodai szoba szőnyegén játszottunk, és mondhatom módfelett élveztem. Előzőleg egész délután Ryan unokabátyám és én együtt rohangáltunk a kertben, és megbeszéltük, hogy mi leszünk az egész iskola legjobb varázslói, és legnépszerűbb, legtehetségesebb kviddics játékosai, valamint a legnagyobb nőcsábászok is, ha eljön az ideje. Csak reménykedni tudtam, hogy végül egy házba kerülünk majd, és szobatársakként tölthetjük el az iskolai hét évet. Aznap, az indulás előtti este csendes és nyugodt volt, feszültséggel teli. Nem az utazásom miatt, éreztem, hogy valami másról lesz szó. Anya megkért, hogy üljek le velük szemben, majd nagyon kimért, higgadt hangon közölte velem, hogy Chris nem a vérszerinti apám. Megdöbbenésem nem ismert határokat. Előbb rákiáltottam, hogy ne hazudjon, majd mikor apám megpróbált csitítani, vele is ugyanezt tettem. Kétségbeesetten akartam, hogy ez az egész csak vicc legyen, különben eddigi életem nem lenne más, mint egyetlen hatalmas hazugság. Anyám megkért, hogy mától a valódi nevemen, Damerei Raleigh-ként mutatkozzak be. Úgy álltam előttük, mint akit leforráztak.
- Engem Damerei Donovannek hívnak. – szólaltam meg végül halkan, könnyekben úszó szemekkel. Nem tehetik ezt velem. Chris csalódottan rázta a fejét, majd tovább folytatta az előbb megkezdett történetet. Azt hiszem, amikor először nevezett félvérnek, akkor szakadt el bennem valami. Ordítozva rohangáltam fel és alá a szobában, nem akartam elfogadni, hogy ez mind velem történik. Az anyám miatt, akit fiatalon hajtott a vére és az, hogy mindenáron ellenkezzen a családjával; ez juttatott engem olyan helyzetbe, hogy egész eddigi életem semmissé vált.
- Nem! Nem vagyok félvér! Soha senkinek nem fogom ezt az egészet elmondani és ti is hallgatni fogtok! – sziszegtem feléjük dühösen – Raleigh az igazi nevem, rendben. Elfogadom. De anya…! Ezt Neked Soha Nem Bocsájtom Meg! – minden egyes szavam külön ejtettem ki, szusszanásnyi időt hagyva köztük, majd tovább folytattam az üvöltést és a rombolást. Nem tudom pontosan mennyi ideig tartott ez a kitörés, csak arra emlékszem, hogy a végén ájultan estem össze a szőnyegen, a kandalló előtt. Másnap pedig indulhattam az iskolába, ahol az életem egyetlen hatalmas hazugsággá vált, ahogy azt előre sejtettem. Amit igaznak gondoltam, az mind hamis volt, és nekem játszanom kellett a szerepemet ahhoz, hogy az maradhassak legalább a saját szememben, aki voltam: Damerei Donovan, Chris fia, egy aranyvérű.

Soha nem azért szerettem az iskolában lenni, mert tanulhatok. Nem érzem, soha nem is éreztem, hogy ez valamiféle kiváltság lenne számomra, sokkal inkább valami, ami alanyi jogon jár nekem. Minek törjem hát magam a jó jegyekért? A szórakozás, és az ismerkedés a varázslók világával, valamint a pálca használata az, amiért kifejezetten szeretek itt lenni.
Miután megérkeztem a kastélyba, és beosztottak a házamba, valamelyest megkönnyebbültem. Elvégre mindenkinek ez az a nap, amire emlékezni fog élete végéig. Ez határozza meg, hogy kikkel barátkozol, kikkel nem. Milyenek lesznek a veled szemben megfogalmazott előítéletek és első benyomások. Persze nem volt egyszerű dolgom, mikor másnak akartam magam beállítani, mint ami valójában vagyok. Nem azért, mert a neveltetésemben lenne bármi hiányosság, hanem mert én magam tudom az igazat. Hogy nem vagyok aranyvérű, mint aminek mostanáig hittem magam. Járnak az iskolába olyan diákok, akiket ismertem már azelőtt is, hogy idekerültem volna, és biztosan tudtam, hogy a legapróbb elszólás, rossz mozdulat is a vesztemet okozhatja. Az első időkben rettenetesen zaklatott voltam. Az egyetlen ember, akihez szólni mertem, az Ryan volt. Draco Malfoy, akit ismertem már régebbről, nos ő jelentette számomra a legnagyobb veszélyforrást. Nem azért, mert személyes problémám lett volna vele, hanem mert tudtam, hogy ő egyike azoknak, akik felismerik az aranyvért, és pontosan meg tudják különböztetni a Roxfort diákjait egymástól. Ki mugli származású, ki félvér, és ki az, aki közéjük, közénk tartozik.

Alig aludtam, egész első évben. Senki nem értette, hogy miért fordultam a szokásosnál is jobban magamba, és miért lettem minden addiginál szótlanabb. Thea akkor vált elválaszthatatlan társammá. Nem vonzott az évfolyamba járók társasága, próbáltam a nálam idősebbekkel barátkozni – hiába. Mivel a tanulás sem érdekelt, se a barátkozás, ezért megpróbáltam valami olyasmit másodéves koromban, amiről azt gondoltam, hogy majd kis színt hoz az életembe: ez volt a kviddics. Sajnos a csapatba egyszer sem válogattak be, a repüléstan órákra azonban mindig szívesen jártam el. Valószínűleg ez az egyetlen dolog az életemben, amihez jóval több lelkesedésem és szorgalmam van, mint tehetségem.
Azzal, ahogy egyre több lett a gond és a konfliktus, és mindennek a Roxfort vált központjává, valahogy mintha újfajta erőt kaptam volna. Na nem azért, mert annyira Harry nyomdokaiba akartam volna lépni, és vadul üldözni a gonoszt, hanem mert ez színt vitt az amúgy unalmas napjaimba. Nem értettem, hogy miért vált az iskola a dementorok második otthonává, amikor harmadéves lettem, de elfogadtam a tényt, és az ezzel járó szigorításokat. Nem kifejezetten zaklatott fel a dolog, úgy gondoltam, hogy akinek van félnivalója annak most lesz pár kellemetlen éjjele és kész.

A Trimágus tusa a negyedik évben igazán emlékezetes volt számomra. Emlékszem, tátott szájjal bámultam a vendégeinket, főként persze a csodálatos szépségű lányokat, akik Franciaországból érkeztek hozzánk. Minden vágyam az volt, hogy akár csak az egyiküknek a közelébe férkőzhessek, ezért nem szégyelltem ostoba kamasz módjára viselkedni, és virágokat meg mindenféle ajándékokat hordani egy bizonyos Mademoiselle Nicole de L'Alba-nak. Anyám tajtékzott, mikor tudomást szerzett a kis magánakciómról, és a legenyhébb szóval is hevesnek mondható udvarlásomról. Maga a verseny persze nem érdekelt túlzottan, bár nem titkoltam, hogy nem tartom igazságosnak azt, hogy Potter a korhatár ellenére negyedévesként elindulhatott a tusán. Ennyi erővel bárki lehetett volna a Roxfort kiválasztott bajnoka, aki csak jelentkezik ha hagyják neki. Ezzel mintegy értelmét vesztette az egész szabály, és ez egy időben bosszantott. Ezért is lehetett az, hogy abban az évben Ryanen kívül sikerült végre mással is legalább néha beszélnem. Persze többnyire csak hallgattam, ahogy Draco ontotta magából a különböző szitkokat, melyeket amúgy is előszeretettel szórt Harry felé, de nem ritkán magam is csatlakoztam hozzá a helyzet igazságtalanságát hangoztatva, sőt én is büszkén viseltem a Potter-ellendrukkerek kitűzőjét. Elvégre valaki közülünk, a mi köreinkből sokkal alkalmasabb lett volna, mint a serleg által választott két diákunk.

A következő évben bekövetkezett változások, és főként az inspektor személye a legkevésbé sem volt szimpatikus nekem. Főként talán azért, mert az egyik kedvenc szórakozásomban akart meggátolni nem is egy rendelete, és ez módfelett bosszantott. Az a nagyfokú prűdség és maradiság, amiről számtalanszor tanúbizonyságot tett, valahogy nem nyerte el a tetszésem. A szabályok és rendeletek többsége nem érintett annyira érzékenyen, egyedül az bántott, hogy alaposan megnehezítette a dolgom, ha a lányok közelében akartam sündörögni. Nehezítette, nem ellehetetlenítette… Ugyanakkor abban az évben éreztem először azt, hogy talán nem ártana kissé összeszedni magam, és nekiállni tanulni. Az RBF úgy lebegett felettem, mint valami hatalmas sziklatömb, ami bármelyik percben rám zuhanhat. A külvilágból épp ezért megpróbáltam a lehető legkevesebbet érzékelni, szánt szándékkal.

Mikor aztán már mind korom, mind pedig a magasságom és egyéb külső jellemzőim lehetővé tették, aktívan elkezdtem a Roxfortba járó lányok körül forgolódni. Időm legjavát az töltötte ki egészen ötödéves koromig, hogy valahogy megismerjem őket, megtudjam mit miért csinálnak, és mire hogyan reagálnak. Kevés sikerrel jártam, annyit azonban megtanultam, hogy teljesen kiszámíthatatlanok, és ezzel egy időben kiszámíthatók is. Soha nem tudhatod, hogy mit fognak válaszolni vagy tenni, de éppen ez teszi élvezetessé a vadászatot. Az egyik első trófeámra a mai napig emlékszem. Persze én tudtam már az első pillanatban, hogy hosszú távon semmi esélye nincs a lánynak nálam, és nekem sem nála, mégis nyomot hagyott bennem. Bakot lőttem, ha fogalmazhatok így, hiszen egy nálam idősebb háztársamnál tudhattam volna, hogy semmi esélyem. Legalábbis annál az egy bizonyos nőnél, én mégis megpróbáltam a közelébe férkőzni. Rövid, viharos viszony volt kettőnk közt, és sok mindenre megtanított engem az a hölgy. Türelemre, önuralomra és kegyetlenségre. Ez utóbbit előbb saját bőrömön kellett tapasztalnom, s csak azután hasznosíthattam frissen szerzett tudásom a gyengébbik nem tagjain. Apropó, Camilla Rose rávilágított arra is, hogy semmilyen körülmények közt sem nevezhetők ,,gyengébbik nemnek".

A háború

Életem a háború elkezdődésével keveset változott. Chris és anya igyekeznek úgy intézni a dolgainkat, hogy mindannyian jól járjunk. Támogatom őket, teljesítem a kéréseiket és próbálok nem további problémákat okozni nekik. Most, ebben a helyzetben gyakran gondolkodok el azon, hogy magam is beállok a halálfalók közé. Christopher azt mondta várjak még, és néha én is úgy érzem, hogy igaza van a témát illetően. Meg kellene várnom, míg elég erős nem leszek ahhoz, hogy megvédjem a családom és magamat is a lázadóktól. Ez a gondolat gyakran nem hagy aludni, sokszor éjszakákon át csak fekszek az ágyamban, és azon morfondírozok, hogy miként tudnám valahogy bizonyítani mind a hűségemet, mind pedig az elszántságomat. Mindig csak ez az egy megoldás kínálkozott, hogy halálfaló váljon belőlem is. Christopher nem ért semmit, ő gyávább annál, hogy középük álljon, szerintem csak mondogatja, de nem fogja megtenni. Én viszont, ha nem akarok szégyent hozni a családra, kénytelen leszek nagybátyámhoz hasonlóan aktívan támogatni a Nagyurat. Most, hogy már a hetedik évem vége felé járok, tálán már rendelkezek elegendő tapasztalattal ahhoz, hogy a saját lábamra állva meghozzam a magam döntéseit, legyenek azok hosszútávon jók vagy rosszak akár.

Jellem

Damerei nem szeret beszélni, nem is igazán szokott. Szűkszavúságát határtalan magabiztossággal és eleganciával ellensúlyozza. Nem tartja magát ostobának, de tisztában van a szorgalmával. Gyűlöli a tanulást, a magolást, szerinte ez fölösleges időpocsékolás amit sokkal hasznosabban is eltölthetne. Nem titkolja, hogy igen csak élvezi a hölgyek kitüntető figyelmét, és társaságát, ugyanakkor a hangsúly a hölgyeken van. Soha nem kezdene olyan lánnyal, akit nem tart arra érdemesnek, hogy egyáltalán megszólítsa.
Nem felületes, ritkán ítél első pillantásra, szereti átgondolni a dolgait. Gyakorlatilag nincs olyan ember, akit jó szívvel barátjának nevezne, de ez nem okoz neki gondot, mert ettől függetlenül nem szokott magányos lenni. A bűntudat vagy a szégyen számára ismeretlen fogalmak, soha nem érzett még ilyesmit. Alapelve, hogy ami megtörtént, az úgy van és kész; nagyon ritka, hogy beismerje, ha hibázott. Bocsánatot még ennél is kevesebbszer kér. A sírást és a hisztériát a jellem gyengeségének tartja, és megveti azokat, akik nem képesek ezeket a dolgokat magukban tartani.

Erősség: kitartás, racionalitás, megfontolt döntéshozás.
Gyengeség: lustaság, lobbanékonyság és ingerlékenység, cinizmus, alattomosság.

Apróságok

Mindig: tél és hóesés, mentolos cukorka, kviddics, flörtölés, iskolai egyenruha, a pálcája, kalózok és hajózás.
Soha: muglik, hisztéria, virágok, romantikus rózsaszín ,,nyál", sírás, tánc.
Hobbik: alvás minden mennyiségben, sportok, ténfergés a kastélyban
Merengő
   Legjobb: Az a karácsony, amikor iker öccsei megszülettek, és Christopher megkérte, hogy mindig vigyázzon a testvéreire. Úgy érzi akkor komoly felelősséget kapott, és élvezi ennek súlyát.
   Legrosszabb: Amikor Alexandra és Chris elmondták neki, hogy nem ő az apja, és Damerei nem aranyvérű.
Mumus: Sellők (gyerekkorában vízbe esett, nem tudott még úszni, és találkozott eggyel)
Edevis tükre: nagyhatalmú, népszerű varázslóként nőkkel körülvéve látja magát.
Százfűlé-főzet: szúrós, szinte ihatatlanul erős és maró ízű, amit ha lenyeli felvált egy kellemes édeskés utóíz.
Amortentia: fahéj és mézeskalács, női parfüm és fenyő illata
Titkok:
   Nem aranyvérű, hanem félvér.
   Féltékeny testvéreire, amiért ők Chris vérszerinti gyerekei és aranyvérűek
   Felnéz unokabátyjára, Ryanre amiért fel meri vállalni, hogy félvér és megküzd az ebből adódó problémákkal – amit Damerei soha nem merne.
Azt beszélik, hogy...
   Damerei egy sötét titkot rejteget, de senki nem tudja mi lehet az.
   Rendszeresen fogadásokat köt, hogy egy lányt el tud-e csábítani vagy sem.
   Egy sárkányt mintázó tetoválás van a jobb lapockáján, amit még senki sem látott, de többen esküsznek a létezésére.

A család

Apa: Mark Raleigh; meghalt; félvér; soha nem találkozott vele, és nem is igazán akarta megismerni, kifejezetten gyűlöli. Akit apjának tekint, az Christopher Donovan (aranyvér,46), anyja férje, ő nevelte és vele igen jó viszonyt ápol.
Anya: Alexandra Wallbrick; 37; aranyvér; ritkán beszélgetnek, Damerei szótlansága miatt, de alapvetően békésen élnek egymás mellett.
Testvérek:
Minnea Theresa Donovan; 14; aranyvérű; vigyáz rá, terelgeti,szereti, de irigységet érez amiért ő aranyvérű lehet. Ez igaz minden testvérére. Minnea beceneve, amit csak Damerei használ: Minnie
Gavin és Lucas Donovan; 10; aranyvérű; nagyon kedveli az öccseit, kifejezetten élvezi, hogy ikrek. Gyakran szórakoznak azzal, hogy a család többi tagját idegesítik, piszkálják.
Állatok: Thea, a sziámi macska.

Családtörténet

Anyja a híres/hírhedt Wallbrick ház egyik sarja, nevezetesen Emmet Wallbrick kishúga. Alexandra, amikor tudomást szerzett bátyja katasztrofális választásáról, hogy egy félvér nőt vett feleségül, teljesen kifordult önmagából. Nagyon fiatal és meggondolatlan volt, így viszonyba kezdett egy nála jóval idősebb varázslóval, aki magát aranyvérűként mutatta be. Csak amikor már megtörtént a baj, és a titkos légyottok eredményeként Alexandra teherbe esett, akkor derült ki, hogy milyen hatalmas hibát követett el: Mark Raleigh ugyanis félvér volt. Ezt követően a családban mindenki mélyen hallgatott az incidensről, ám azért, hogy Alexandrát emlékeztessék hibájára, Damerei az apja vezetéknevét kapta, így lett Raleigh.
Alexandra nem sokkal azután, hogy megszületett a fia, máris hozzáment Christopher Donovanhez. Ez a házasság nem volt meglepő senki számára sem, hiszen rövid ideig még jegyben is jártak. Az ismerősök és a rokonok számára is szinte egyértelmű volt, hogy Damerei biztosan Chris fia. Az illetlenséggel vegyülő türelmetlenség jelének tekintette mindenki a fiú létét, amin Chris egy hirtelen, váratlan és elkapkodott esküvővel próbált enyhíteni.
Anyai rokonságával remek viszonyt ápol, senki nem hibáztatja őt Alexandra botlásáért. Nagybátyja, Emmet, és nevelőapja Chris is aktívan terelgetik az általuk helyesnek vélt út felé. Damerei igencsak szerencsés, hiszen szűk családi körében mindenki aranyvérű, így ő is annak érezheti magát, mindenki ezt is gondolja róla. Kedveli Ryan Wallbricket, unokatestvérét, akivel egyidősek. Átérzi Ryan problémáját, hiszen ő is félvér egy alapvetően aranyvérű családban. A különbség köztük abban rejlik, hogy Damerei félvér voltáról csak a nagyapja tud, Alexandra, Christopher és Emmet, senki más.
A család állásfoglalása a háborúban koránt sem egyértelmű. Sem Christopher, se Alexandra nem álltak be a Halálfalók közé, noha a rokonság jelentős része csatlakozott hozzájuk. Christopherre testvére, Cassandra Deveraux-Donovan gyakorol nyomást, Alexandrára pedig bátyja és apja is. Mégsem határozták még el magukat végleg, noha támogatásuk biztosítja számukra a Nagyúr jóindulatát. Chris valószínűleg a közeljövőben beáll a Halálfalók közé, hogy így is megóvhassa a családját.

Külsőségek

Magasság: 192 cm
Testalkat: kidolgozott
Szemszín: kék
Hajszín: barna
Kinézet: Mivel gyerekkorát a Man szigeten töltötte, Chris kúriájában, ahol rengeteg hajózással kapcsolatos könyv és régi lexikon volt, ezért imádja a hajókat, és a kalózokról szóló legendákat. Ezt azért fontos itt megemlíteni, mert megjelenése (ha épp nem egyenruhában van)leginkább a régi kalózokéra hasonlít. Szereti a feltűnő, drága holmikat, gyakran visel mellényt, bő ujjú ingeket és széles bőröveket feltűnő csattal. Az iskolában ebből szinte semmi nem érzékelhető, leszámítva az övet, mert attól szinte képtelen megválni. Egyenruhája mindig ízlésesen és elegánsan simul kidolgozott felsőtestére, pedáns megjelenése szöges ellentétben áll szorgalmával. A tanárai egy jófiút, anyuci kedvencét láthatják benne, de amint vége a napnak, máris lazít egy kissé ezen a hatáson.
Testtartása egyenes, bár nincs szüksége arra, hogy kihúzza magát ahhoz, hogy a többiek fölé magasodjon. Tekintete erőt és magabiztosságot sugároz, szája sarkában szinte mindig ott játszik egy kis bujkáló huncut mosoly. Tipikus rosszfiú módjára gyakran eljár titokban dohányozni, de azt kell mondjam még ez is jól áll neki, vagányabb az összhatás, kevésbé jófiús. Különös ismertetője egy pecsétgyűrű, melyet szinte mindig visel, neve kezdőbetűit mintázza.
Mozdulatai gördülékenyek, macskásan puhák és elegánsak. Gyakran áll meg a fal mellett, és hátát nekivetve kémleli az arra járókat, ilyenkor a lányok nem ritkán kapnak tőle elismerő mosolyt, kacsintást, vagy aki azt érdemli az rosszalló sziszegést és fejcsóválást.

A tudás

varázslói ismeretek: Damerei általában igencsak hanyag és lusta, ha a tanulásról van szó. Azok a tárgyak, amelyek precizitást, türelmet és sok olvasást igényelnek egyértelműen a gyenge pontjai – tehát majdnem mind. Egyáltalán nem ostoba, amikor érzi, hogy az év végi vizsgák közeledtével szorul a hurok a nyaka körül, akkor elkezd módjával tanulgatni, és valahogy mindig átvergődik a vizsgákon. Képességeivel és tehetségével semmi probléma nincs, szorgalma miatt szerez általában rossz jegyeket. Egyetlen dolog van, amiben élvezetét leli, ez pedig a párbajozás és a különböző átkok elsajátítása.

felvett tantárgyak: számmisztika, rúnaismeret

pálca típusa: tizenkét és háromnegyed hüvelyk, magyal, Sárkány szívizomhúr

RBF:
Asztronómia - Borzalmas
Átváltoztatástan – Várakozáson felüli
Bájitaltan – Várakozáson felüli
Bűbájtan – Kiváló
Gyógynövénytan - Várakozáson felüli
Mágiatörténet – Borzalmas
Rúnaismeret – Várakozáson felüli
Sötét Varázslatok Kivédése – Kiváló
Számmisztika – Borzalmas

Egyéb:

Szeretném, ha Emily M. Dean bírálná el az előtörténetet, ha van rá lehetőség.

Ryan Wallbrick userétől engedélyt kaptam a rokoni kapcsolatra, a Donovan családra vonatkozó adatokat Deirdre E. Deveraux előtörténetében lehet megtekinteni, a Wallbrick ágról nem szerettem volna sokat írni Ryan miatt, nehogy ellentmondások szülessenek belőle.

avialany – Chris Pine