+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Déli kilátó
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 7 ... 9 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Déli kilátó  (Megtekintve 32160 alkalommal)

Yvette Delacour
Eltávozott karakter
*****


Jéghercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #60 Dátum: 2008. 11. 05. - 18:29:45 »
0





Tényleg nem érteném az embereket? Ennyire nem érteném? A család kivétel, hiszen minden pillanatát majdhogynem velük tölti az ember. Mégis, számomra az egyik húgom kiesett. Őt sem volt könnyű kiismerni. Egy olyan ember, akinek ennyi furcsa szokása van, nagyon ritka. S miután rájöttem milyen is Yo valójában, azt hittem, mindent tudok. Mindent, mindenről és mindenkiről. De most, ebben a szent merlinszagú pillanatban esett le az igazság súlyos köve, nagy erővel fejbe csapva hogy még kellemesebb legyen az élmény; bizony semmit sem tudok. Talán még annyit sem, mint eddig. És erre pont egy Mardekáros felfuvalkodott hólyagnak kellett ráébresztenie. Szégyen, nem szégyen de ez van.
Na persze simán letagadhatom. Mindent letagadhatok. Még azt is, hogy valaha szóba elegyedtem egy Sean Blaine féle alakkal. De mi értelme lenne? A tényeken, a valós tényeken nem segít semmi sem. Még a jól bevált tagadás sem, ami úgy kínálja az orcáját, hogy kénytelen vagy arcba csapni. Mert bizony én úgy vélem, ez a gyengeség jele. És ott és akkor megfogadtam Lucnek, hogy soha, soha de soha nem leszek többet gyenge. Ha már mást nem, legalább ezt betartom. Nemcsak miatta, hanem magam miatt is. Kettőnkért. Mert ennyi jár nekünk, ha több már nem is?

Sean szavai, miszerint nem nekem kellene feltenni a kérdést, egyszerűen röhejes. Ki tenné fel ha nem én? Mégis ki? Talán ő? Kizárt. Más meg? más meg nem tenné vagy ha tenné is már nem tudja. Mindegy.
Én feltettem. Én tettem fel. Ha tetszik neki, ha nem. És már ezen se tud változtatni. Ám itt nem állhatunk meg. Nem is akarunk. S ő folytatja a gondolatmenetét, aminek én is részese vagyok egy bizonyos mértékben.
Nem mondom, hogy nem lepődök meg az újszerű folytatáson. Nem ehhez szoktam. Na de az elmúlt negyedórácskában a másik olyan dolgokat művelt, amihez a nagy valószínűség szerint senki sem szokott hozzá igazán. Piszkált és gúnyolt, miközben egyszerűen marasztalt és vágyakozva érintett meg. Nekem ez? bonyolult. Kissé nagyon.
És megint jön a kérdés: Mit is mondhatnék minderre?
Eddig senki véleménye nem számított. Soha senkié. Aztán belépett az életembe Yolanda, aki persze felbolygatta mindazt. Ő már közel állt hozzám. A gondolatai is számítottak. Aztán a másik Luc volt? aztán ő amilyen gyorsan felbukkant, úgy el is tűnt? de Sean? Sosem ismertem, és azt sem tudom ki is valójában. Hogy számíthatok hát rá? És tudja ez számomra mennyit jelent? Nem hiszem.

Mély lélegzetet véve pillantok a fákkal szegélyzet erdősáv homályba vesző alakja felé, mintha az érdekesebb lenne minden másnál. Pedig nincs is ott semmi. De ki tudja, lehet megjelenik hirtelen az óriás Hagrid alakja?
A pillanatok viszont peregnek akárcsak egy homokóra aprócska porszemei, s nincsen Hagrid, és válasz sem tőlem. Pedig a mellettem lévő ember erre vár és nem húzhatom már tovább az időt. Hát belekezdek.
- Nos?azt hiszem? igen? -
Ez nagy dolog. Tőlem igen. Egy esélyt adtam neki. Ez ezt jelentette. És egyet kap mindenki. Ha elbaltázza, nincs visszaút. De Sean tud-e a nem Sean-os stílusában tetszelegni? Meg tud-e ?változni?? El tud-e fogadni? És én el tudom-e őt? Vagy csalódok újfent egy nagyot?
Ez mind mind később nyer értelmet. Minden válasz a jövő homályában kering. És most az egyszer bánom hogy otthagytam a Jóslástant. Hiába badarság, mert az is, mégis ez az egyetlen a jövő és a mágia kapcsolatával? és ki tudja?? ki tudja...
Naplózva


Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #61 Dátum: 2008. 11. 08. - 16:45:49 »
0



Egy szusszanás.
Elrévedt.
A messzeségbe.

Olykor sandán, érintőlegesen pillantottam Rá, valami megmagyarázhatatlan csillogással a szemem sarkából. Az eddig ridegnek ható, érzelemmentes fapofa egyszeriben megenyhült, és formálódott a közelében. Persze csak kicsit változtak a vonások, éppen annyira, hogy szemernyit észrevehető legyen a számára is, valami történik. A sóhajtás pillanatában természetesen odasandítottam, majd arra, ahová a szemei vitték képzeletének szárnyain. A Tiltott rengeteg fátyolos köddel borított fáinak kusza sokasága felé. De vajon mi az, ami felkeltette az érdeklődését, mert nem volt ott semmi. Talán meglepte az utolsó gondolatmenet, és nem tudott mit kezdeni a hallottakkal? Ez lehetett a háttérben, mert hosszas pillanatokig a csend fojtogató leple telepedett közénk. Képtelen volt megszólalni, bár, ahogyan eddig viszonyult hozzám, lehetett egy újabb szóbéli regula előkészülete is. Nem állt szándékomban megszakítani az elmélkedését, elvégre aláírom, döbbenetes lehetett, hogy tudok valakivel úgy is viselkedni, ahogyan az elmúlt percekben tettem. Igen, igen, igen?azt ki kell érdemelni. Megtette volna?
Nem tudtam.
A válasz.
Nem tudtam.


Hosszas pillanatok teltek már el válasz, vagy bármiféle reakció nélkül?csak a távol, és a semmi bámulása fűszerezte a lomhán kúszó Hold fényét. Azt méregettem, a vészjóslón fénylő éjszakai dámát. Tényleg nem akartam sürgetni Yvette-t, de érdekelt, hogy mire gondol?azon voltam, hogy megszólalok, és megtöröm a kialakult semmit.
Megelőzött.
Megszólalt.

Az első szónál oldalra pillantottam, hogy meglegyen az a bizsergető szemkontaktus, hogy nekem mondja, ne pedig a vak éjszakának. A válasz meglepett, de továbbra is azzal a halovány kéken csillanó szempárral, és az apró mosollyal az ajkaimon néztem Őt. Az első olyan megnyilvánulás volt Tőle, amivel jelezte, hogy nem fog feltétlenül úgy viselkedni, ahogyan az megszokott. Olyan jegesen, olyan elutasítóan. Nem, nem akarom, hogy változzon, mert az nem Ő lenne?csupán egy  kis tér, ennyi kell, nem több. Ahogyan a részemről is hiányzott az engedékenység. Mégis formálódni kellene? Igen, egyes esetekben talán.

Visszapillantottam.
A Holdra.

Megértettem, hogy nem lehet könnyű neki sem, ahogyan a számomra sem. Mindketten felépítettünk magunk köré egy bástyát, talán érthető okokból. Így volt jól, és nem akartam ezen a tényen változtatni. Mégis, megfordult a fejemben, most először, hogy a vastag sziklafalnak talán lehet egy pontja, amely enged?egy ajtó. Stramm, hogy mások ne juthassanak be rajta, csak azok, akik megtalálták a kulcsot, amely a zárat nyitja. Igen. Ő megtalálta volna? Hiszen semmi különöset nem tett, mégis, valahogyan húzott maga felé, vonzott, és nem eresztett.
- Akkor?
Itt újfent rápillantottam, mert a szemkontaktus sokat tudott számítani az egyes helyzetekben. Rengeteget, sőt, olykor mindent. A szavak képesek voltak eldeformálni olyan dolgokat, amelyeket egy pillantás tudott csak kifejezni.
- ?azt hiszem, talán egyszer összefuthatnánk úgy, hogy ne a véletlen játssza a főszerepet.
Azzal a lendülettel fordultam ki oldalra, majd álltam fel a párkányon. Felé fordulva a kezem nyújtva vártam, vajon odaadja-e a sajátját, amelyet pillanatokkal ezelőtt még viszolyogva húzott el. Elvégre egy francia lányról beszélünk, tőlem pedig bizonyos esetekben nem állt távol az etikett. Felsegítem, ha Ő is szeretne leülni.
Vártam.
Nyújtja-e a kezét.


Amennyiben igen, úgy megemelve azt, segédkeztem neki fellibbenni...amennyiben nem adta, úgy halovány mosollyal az ajkaimon ugrottam le mellé a termőkövekből kirakott talajra.
Naplózva

Yvette Delacour
Eltávozott karakter
*****


Jéghercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #62 Dátum: 2008. 11. 13. - 20:24:10 »
0





A percek sokasága eszeveszett tempóban pereg. Talán már nem is szabadna itt lennünk. Hisz a hatodévesek sem lehetnek a folyosókon az örökkévalóságig esténként, kivéve a járőröző prefektusokat, akinek muszáj, hisz ez a csillogó P betűjükkel együtt jár. Mint Malfoy, aki közkedvelten lófrál alapvetően mindig az iskolában, hogy jelenlétével hát még viselkedésével idegesítsen mindent és mindenkit.
Még a Hold is feljött, várva, hogy megkezdhesse útját, hogy aztán reggel majd a nagy testvére, a Nap elkergessek s átvegye a szegény Hold helyét az égbolton. A párkányon ülő fiú nem tesz mást, csak kémleli az eget, a Holdat, s a világot. A tekintetében visszatükröződik mindaz, ami fent van, vagy onnan felfelé? Mert valójába mit is rejt ő? Hiába töröm az agyam, nem értem. A nagybátyja kegyetlen vele, de ő mégis tiszteli, nem is akárhogy. Élvezi a szenvedést, elviseli a kínokat összeszorított fogakkal, de azért persze az élvezet szó érzéseim szerint inkább a kötelességet takarják. Mert Cedrah Lupen ezt megköveteli tőle. Mégis miért?
A válasz ott csücsül a tudatom mélyén, de nem akaródzik kinyögni. Hogy a minden idők sötét varázslója miatt viselne el bárki ennyi megpróbáltatást? Egyszerre nevetséges de valós alapot szolgáltató indok. Mindent megmagyaráz, majdnemhogy mindent. De Ő, akit nem nevezünk nevén olyan messze van innen? annyira esélytelen, hogy bármelyikünknek is baja essen, itt, ahol Dumbledore vigyáz ránk és a Kis Üdvöske éli mindennapjait. Ez? egyszerűen hihetetlen. És az elképedésemet fokozz az a gondolat, hogy valószínű Sean ezzel mind tisztában van, mi több, talán csak felkészül. Talán a jövőre készül. Mondjuk olyan rokonsággal, mint a nagybátyja?

Yolandára gondolok, s ez a baj elfeledteti velem, hol vagyok. Ajkamba harapva kezdem el törni lázasan a fejem, hogy is vakarjam le a nővéremet Blaine nagybátyáról. Mert Cedrah, mégiscsak tanár, és alkimista? Ennyi erővel Pitontól is félhetnék, de tőle is tartok elgalább annyira, mint Cedrahtól. Egy viszont biztos. Nem akarom a húgomat jajveszékelve látni az órán Sean helyén.
Egy kéz lebeg az orrom előtt, lényegében erre eszmélek fel. Cseresznyeszín ajkaim meglepett o betűt formálnak első körben, mivel nem figyeltem igazán. A felélénkülő szélnek köszönhetően pedig pár hajtincs simít végig arcomon. A másik szavai végül eljutnak hozzám, de lassacskán fogom csak fel az értelmüket. Komolyan ezt mondta? Találkozni akar velem? többször? máskor?
Ez tőle majdnemhogy bóknak számít. Kár, hogy sosem szerettem az ilyet. Nagy nagy kár.
- Köszönöm, de inkább a stabil talajon maradok, nekem nem kell a magaslati levegő? -
Na igen, ez is kissé nyers volt, de akkor sincs kedvem lezuhanni a toronyból. Ki tudja, lehet maga Blaine lökne ki. Ez az új viselkedési formája ugyan nem erre utalt, de akkor is egy Malfoy féle Mardekáros, és mellesleg még ki se kellene mosnia magát, mondván; baleset volt.
- ? véletlenek nincsenek. Bár ezek szerint nem akarod, hogy váratlan toppanjak az utadba. Bevallom ez kölcsönös? Előtte felkészítem magam lélekben, hogy miket kapok? mint? mondjuk az udvaron? -
Ő ilyen, én olyan. Megmaradok annak a bizonyos Yvette Delacournak, aki bizony nem hagyja magát. Mert még ezt Luc is aláírta a számlámra. Sean is megtudja, milyen egy szőke véla, a tipikus kis hisztizős plázatündér stílus nélkül. Egyet mondhatok mindössze; sokkal rosszabb?
Naplózva


Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #63 Dátum: 2008. 11. 20. - 22:52:04 »
0




Merengett.
Kizökkentettem.

Ahogyan felfogta, mi is történik körülötte valójában, meglepetten mérte végig a segítően szánt jobbot. Természetesen, ahogyan azt már az első mozdulatnál sejtettem, nem érkezett, csak elutasítás, elutasítás, elutasítás. Elvégre, ha az előbb még fintorgott az érintés révén, mit is vártam mást. Sőt, hogy továbbmenjek kicsit, miért vártam egyáltalán bármit is. Elvégre amióta másképpen viselkedtem, mint szoktam, csak erősödött az ellenérzete?persze leszámítva azt, hogy nem ment el, hanem visszatüttyögött a párkányhoz. Nem értem, egyszerűen magas, hogy miért tette, ha nagyjából semmit sem szeretne. Sőt, minek mondta azt, amit?miért mondta, hogy talán? Szar ügy, amikor az ember elveszik a világban, mert apró mozdulatok ezt sugallnak, míg mások egyértelműen az előzőek ellentétét.
Válaszol.
Undok.


Ahogyan jönnie kellett, szinte menetrendszerűen futott be a nyers, és kíméletlen marás, egyenesen a mellkasomba. Legalábbis a sok idióta, magát férfinek nevező marha bizonyosan így gondolkodna adott helyzetben. Én nem. Egyszerűen mosolyogva húztam el a kezem, hallgatva a válaszát, miközben lehuppantam mellé a párkányról. Természetesen nem volt elég, hogy visszautasította azt, továbbment, és csak rúgott, rúgott?kapart?támadott. Mellette állva mosolyogtam rá, elvégre egyszerűen nem tudtam sértésnek venni a szavakat, sem másnak. Nem volt bántó, még akkor sem, ha annak szánta?inkább s Tőle megszokott, sablonos, mégis őszinte megnyilvánulás. Sokan megpróbálták volna tapintatosan közölni velem, te egy gyökér vagy. Mézes-mázos köntösbe bújtatva a mondandót?Ő nem packázott. Jobb is így, hallani kimondva, sem mint körbeírva, nyálasan csorgatva. Úgy, hogy aztán meg nekem kelljen felmosni a rengeteg elcsöpögtetett latyakot és tócsát az illető után.

Hallgattam.
A szavakat.

Nem akartam közbevágni, mert az nem lett volna illő. Így megvártam, amíg a véla szépség befejezte a mondandóját, és átadta a stafétát számomra.
- Sajnálhatod?csak egy lépés! A látvány és érzés kárpótolt volna a félelmeidért!
Hoppá, a labda visszaadva, ráadásként elég erőteljesen kontrázva. Elvégre mi más oka lehetne annak, hogy nem lépett fel a párkányra? Félt, hogy kilököm? Neeeeeeeeem, Ő nem olyan?nem maradt más, csak a magasságtól való irtózás. Esetleg az újtól való félelem? Az, hogy valaki felveszi a kesztyűt? Sebaj, nem dőlt össze a világ, hogy nem akart mellém ülni. Legfeljebb majd elmorzsolok egy fránya könnycseppet, ha éppen több ezren látnak a Nagyteremben. Közben pedig sikítva sírok majd, hogy a Jéghercegnő miatt van?Cöcöcöcö. Tény, hogy van Benne valami megmagyarázhatatlan, de azért álljon meg az express. Nem úgy van az, hogy Sean Blaine behódol, mert kutat az ismeretlen után. Mindennek megvan a határa?tény, mi feszegetjük egymáséit. De ez az érdekes az egészben. Vajon ki, és meddig bírja majd? Nem számít, mert nem a győzelem a lényeg, hanem valami több. Még magam sem értem mi?majd az idő. Már persze akkor, ha lesz esély arra, hogy kiderüljön. Az pedig, hogy csupán egyetlen lépés lett volna? Többszörösen is igaz?fel a párkányra?és engedni egy kicsit, utat adni.
- Az udvari fiaskó!
Újabb mosoly, melyet követően a kijárati ajtóra pillantottam, ismét jellegtelen maszkot gravírozva a pofázmányomra. Neeeeeem, nincs az a pénz, hogy lépjek, mielőtt nem mondom el, amit akartam.
Néztem.
Az ajtót.


Nem tekintettem Rá ismételten, mert nem éreztem szükségét. Egyszerűen álltam mellette. Eléggé közel ahhoz, hogy a magánszférája legyen, de távol, hogy hozzáérjek. Ennyi idő elegendő volt megérteni, rühelli, ha valaki megérinti. Magyarázkodni, azért, amit ott tettem? Ugyan. Elvégre nem én vágtam hozzá a könyvet a másikhoz köszönetképpen. Téma lezárva, a részemről minden bizonnyal. A részéről úgy fest, közel sem.
- Kiforgatod a szavaim!
Ebben a pillanatban fordítottam oldalra a fejem, mélyen azokba a világoskék szemekbe fúrva a saját tekintetem. Apró hatásszünet, mert attól függetlenül, hogy rühellem az efféle köröket, olykor nem rossz élni velük.
- A jövőben váratlan, avagy direkt mód toppansz az utamba, teljesen mindegy! A lényeg, hogy betoppanj!
Újabb feldolgoznivaló a számára, egy kis apróság, amin rágódhat majd.
- Készülnöd pedig nem kell, a spontanitás olykor meglepő, mégis kellemes csalódás tud lenni.
Ismét egy halovány mosoly, elvégre való igaz. Felkészülni egy találkozóra, ha az nem hivatalos hangnemű, botorság. Jó nem sülhet ki belőle.
- Holnap, a Nagyteremben, amikor a nagyóra nyolcat üt! Vacsora, bizonyítandó, hogy spontán szép az élet!
Helyszín, időpont?mást nem is kell tudnia. Sokan lesznek, és mindenki látni fogja, hogy egy helyre ülünk? Biztosan. Pletykaalap? Biztosan. Érdekel ez? Leszarom, az összes marhát. Az, hogy megjelenik-e, avagy sem, más kérdés, természetesen foglalkoztat?de már csak ott fog kiderülni. Az eddigiek alapján esély sincs rá?mégis, ilyen eshetőségeken nem is töröm a fejem?Igen, ez már Blaine. Határozott fellépés, alku nélkül.

Lassú, mégis határozott léptekkel indultam meg az ajtó irányába. Talán még szól valamit, akkor megállok, és meghallgatom. Mégis, a másik eshetőség a biztosabb, hagyja, hogy távozzak?hogy elmerenghessen a történteken. Holnap a nap leköszöntével megtudom, mi a válasz?addig van ideje megvitatni magával, akar-e nyitni, avagy sem.
Naplózva

Yvette Delacour
Eltávozott karakter
*****


Jéghercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #64 Dátum: 2008. 11. 22. - 15:00:02 »
0


A csöndet ő töri meg. Mindössze sajnálja, hogy nem tettem meg azt a szerinte csak egyetlen lépést. Hát, nem tettem meg. Innen legalább olyan jól lehet látni a világot mint onnan. Ezen pedig vitatkozni fölösleges. Egyszerűen vállat vonok hát. Ez teljes mértékben azt sugallja: nekem mindegy. Hogy tényleg félek-e? Nem is tudom. Bele se gondoltam, hogy talán ezért nem mentem vele. S bár sose féltem és most sem érzem, de ettől függetlenül elmerengek rajta. Inkább az aggodalom vezetett, na meg az újdonság, amelyet nem akarok megismerni. Az én világomban mindennek megvan a maga helye, rendje, értéke, és nehezen fogadom be az új elemeket. Lehet maradi vagyok, de ez akkor is így van. És változtatni? nem tudok.
- Nem félek. ?
Sziklaszilárd pillantással állom a másik tekintetét. Ez is csak bizonyítja, nem annak az oka hogy nem léptem a párkányra. Másé, teljesen másé. Az számomra új dolog, és nem szeretem a váratlan fordulatokat. De ezt pont Blaine fogja felfogni?

Aztán újabb vádlást kapok. Maholnap majd ujjal fog mutogatni rám. Nevetséges helyzet, na és persze teljesen abszurd. De mit tehetnék? Csak összevonom a szemöldököm és úgy rázom meg a fejem, hogy szőke tincseim táncoljanak a halovány szellő hátán.
- Nem forgatok ki semmit sem. ?
És szentül hiszem is az igazam. Mert mit tettem? Kimondtam, amire gondoltam. Véletlenek, ekkora véletlenek nincsenek. Biztosan nincsenek. De ez nem azt jelenti, hogy át kell esni a ló túloldalára. Sean mégis elköveti ezt.
Az arcvonásaim enyhe csodálkozásba rendeződnek át, a szemöldököm pedig szelíden feljebb kúszik. Jól hallottam? Tényleg ezt mondta nekem? Ezt merte mondani?
Megszoktam már, hogy mindenki keresi a társaságom. A véla gének meg minden ilyesminek köszönhetően. És persze meg is tanultam kezelni az ebből adódó problémákat. De mikor egyszer elhatározom, hogy ?Yolandának köszönhetően- nem leszek az a magába fordult elérhetetlen ember, hanem esélyt adok a többieknek, újra ezzel találkozom szemben. Egy dolog bíztat, legalább Benjamin nem értett annyira félre, mint most Sean.

-Tessék? ?
Szólok a távolodó Mardekáros után teljes döbbenettel. Ugyan mindek is leplezni? Még ha akarnám sem tudnám, igazából. És hát nincs is értelme? már.
- És ki mondta, hogy el is megyek? ?
Na igen, még a végén sikerül gondolkodóba ejtenem. Végtére is, állítólag a Mardekárosok sem annyira elveszett lelkek. A végén kiderül, hogy egyszerű puszta logikai gondolatmenetre is képesek. Mert a szavaimból egyenesen következik, hogy inkább nem, mint igen a válaszom. Szegény, szegény Sean?
- Inkább bízd magad a véletlenedre Blaine, jobban jársz?-
Na ez most se igen se nem, hagy törje a fejét. Végtére is, mi rossz van ebben? Vacsorázni úgyis Yolandával megyek mindig. Az, hogy a testvérem másvalakikkel fog vacsorázni, már másik dolog? az hogy ott lesz Sean is? nos, az már megint egy másik kérdés. Arról nem beszélve, hogy mindebből mi fog majd ott akkor kisülni.
Naplózva


Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #65 Dátum: 2008. 11. 26. - 12:28:30 »
0




Lépés.
Egyetlen.

Se több, se kevesebb, olyan hamar érkezik a másiktól a válasz az elhangzott szavakra. Halovány mosollyal az ajkaimon torpanok meg, majd emelem meg a tekintetem. Ez olyan színpadias, rengeteg előadáson láttam már. Értelme nem sok van, bár, ha jobban belegondolok, talán jelzi a beszélő felé, attól függetlenül, hogy nem fordulok meg, hallom, és figyelek arra, amit mond. Újabb kiváltság, mert másra már úgy rávágtam volna az ajtót, hogy az egész testéből szedegetné annak a szarnak a szálkáit.
Hallgatom.
Várok.

A mosoly nem lohad le az arcomról, sőt, talán még szélesedik is az első reakciókat hallva. Nem fél, nem fél?akkor? Más lenne a félelmének alapja? De nem szólok, mert nem akarok bántóan viselkedni. Ezt is megérte a kicsi világ, Sean Blaine, az iskola nagy szemeteszsákja nem ugat vissza, hanem hallgat, és hallgat. Anélkül, hogy ujjak repkednének, csontok törnének mindenfelé. Van ez így, olykor nyitni kell, úgy fest nekem sikerült. Az, hogy vágytam erre? Magam sem tudom, mert eddig nem kaptam mást a nyakamba, csak megvetést. Na persze nem biztos, hogy a változás kellemes, David bá is ezt hajtogatta állandóan. Nem is igazán akarok megváltozni, esetleg csak egyesekkel szemben. De Yvette eleddig nem viselkedett úgy, mint akit ez különösebben meg is hatna. Hát, nem csoda. Ki ne tartana egy efféle alaktól. Az évek?a diákok már rutinból tudják, hogy mi fán termek.
Kérdés.
Válasz.


Már megint gúnyos, az, ahogyan mondja, és az, amit mond. Kell nekem ez, a mindennapjaimba? Nem hajtom le a fejem, mert továbbra is úgy vagyok vele, tudni akarom, mi a fészkes fene kavarog bennem. Amikor összeakad a két pillantás, amikor megérintettem, amikor?Merlinre, szedd már össze magad te baromarcú. Hát milyen útra léptél rá? Olyan akarsz lenni, mint az iskola összes szarházi kis nyavalyás gyökere? Akik arra sem érdemesek, hogy az ember csontot kössön rájuk, és bedobja egy sárkány elé. Igaz, szegény fenevad elé ilyen ocsmány ételeket kitenni, sértő lenne a számukra. Elvégre azért ők sem vesznek minden fost a pofájukba.
Elfordítom.
A fejem.

Oldalra, hogy a szemem sarkából rápillanthassak, azokba a rideg, jeges kék szemekbe. Mire összeakad a két fagyos szempár, lelohad a mosoly az arcomról, mert még mindig képes vagyok komolyan gondolni, amit mondtam. Más már ezerszer megkapta volna a magáét?és itt üvölt bennem az én, aki akarja, hogy tegyek már valamit. Fülsüketítően üvölt, és küzd azzal, aki most dominál. Nem fordulok meg teljes lényemben, jelezvén, nem kell több szó, legfőképp az a fajta kegyetlen ridegség, ami árad belőle. Talán már felülkerekedne az én, és nem tudnám megállni. De milyen szép is ez? Hozzátarozik a dologhoz, ahhoz, ahogyan feszegetjük egymás tűréshatárát. Ő azt, mikor tudja előhozni a vadat?én pedig az átlagos ember bőrébe bújva mikor tudom kiszabadítani az elnyomott Yvette Delacourt.

Egy pillanat.
Kettő.

Nézem, de nem szólalok meg, mert a szemeim is beszédesek, most kiolvasható belőlük minden. ~ Nem mondta senki, hogy eljössz. Nem kötelező. Nem kényszer, de?látom, hogy mégis így lesz. ~ Blaine, Blaine, Blaine, még mindig a gúny. Mintha eleme lenne az életének az, hogy távol tartson magától mindenkit. Mert?mert az jó. Bizonyos esetekben az, de vannak helyzetek, amikor félre kell tenni a sok marhaságot, és felfogni?ezt az egész rohadt életet és helyzetet. Én megtettem, talán épp a piros kabátos-piszkavasas rokonnal pincében való beszélgetés értette meg velem, egyedül nem fog menni. Igen, képes leszek egyesekkel másképpen viselkedni, de idő kell hozzá. Jó ideig feszítettem a húrt, és elérkezettnek láttam az időt, hát megszólaltam.
- Ha a véletlen olyan kegyes, mint ma este volt, legyen!
Te jó ééééééééég, ez most hogy a fészkes búbánatos Merlin termesztette retekben csúszott ki az arcomon? Ma este kegyes volt, mert Vele találkoztam?és legyen megint ilyen szerencsém? Már nem értem magam, de végtére is, így visszagondolva, elég jól csengett záróakkordként.
A fejem.
Elfordítottam.

Pár pillanatig még álldogáltam, addig, amíg végigfutott a fejemen újra, meg újra az utolsó mondat. Kissé kuszának éreztem a gondolataim, de jól palástoltam a zavarodottságom. Mégis, kimondva ezeket jó volt, elmúlt a zavartság. Elmosolyodtam, mert most fogtam fel valamit, legalábbis azt hiszem. Pár lépés?az ajtó zárja csendesen kattanva törte meg az éjszakát?egyedül maradt odafent?újra egyedül, ahogyan megszokott volt a számára?




~ El Finita ~
Naplózva

Lavender Brown
Eltávozott karakter
*****

giddy member of the DA

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #66 Dátum: 2009. 01. 02. - 00:08:55 »
0

Hogy hogyan került ide azt még maga sem tudja, sétálni indult, aztán itt kötött ki.. Nem is baj, rég járt a legmagasabb toronyban, már hiányzik neki az a roppant szép kilátás. Harmadikos korukban nagyon sokszor fordultak meg errefelé Parvatival, itt szokták kibeszélni az éppen hallott pletykákat, ugyanis akármennyire "híres" is ez a torony, kevesen járkálnak errefelé ilyentájt, tehát tökéletes hely a többiek kibeszélésére. Az meg ugye ínyére van Lavendernek.. Az utóbbi időben valamiért mégis elhanyagolták a Déli kilátót, ez a tavaszi nap pedig tökéletes arra, hogy Lav naplót írjon. A hálókörletben vagy a klubhelyiségben ilyet nem lehet, mindig leskelődnek azok a fruskák vagy zavarják a többiek.. Tegnap is megpróbálta, de az a kis Creevey gyerek állandóan fotózta, hogy mennyire idegesítette..
Parvatit nem nagyon látta még, igazából nem is kereste, de egy napot csak kibírnak egymás nélkül. Meg különben is, múlt héten nem akart lemenni Roxmortsba vele, hogy megvegyék azt az új talárt, amit kinézett magának, úgyhogy innentől kezdve.. De mindegy, bírja Parvatit, talán ő az egyetlen ember ebben az iskolában, akiben feltétel nélkül megbízhat.
Mikor eléri az utolsó lépcsőfokot, kifújja kicsit magát, elég megerőltető egy ilyen fiatal lánynak is az a feladat, hogy megmássza ezt az építményt. Külseje éppúgy, mint mindig, most is makulátlan, fonott haját skarlátvörös fejkendő díszíti, s aki nagyon alaposan szemléli, az észrevehet egy oroszlánt is a masni egyik végén. Ez pontosan illik a vörös-arany ruházathoz, amit ma a fekete talár alá húzott, magassarkújáról nem is beszélve.
A párkányhoz érve lepakolja a fekete táskát, s körülnéz: a látvány tökéletes, szinte mesébe illő. Gyönyörű. Már hiányzott neki a szellő, ami idefent megcsapja, akárhányszor kihajol, hogy lenézzen a végtelennek tűnő mélységbe. Arcán apró vigyor jelenik meg, hogy aztán elővegye a bőrkötéssel felszerelt, megviselt naplót, melybe akármennyit ír, egyszerűen nem akar betelni, vagy talán nem tud, már egészen kicsi kora óta firkál bele...
Feljegyzések, rajzok tömkelege díszíti, itt-ott egy beragasztott címke, vagy préselt virágok. Még bájital recept is van benne. Ezt a könyvecskét még az édesanyjától kapta, aki feltehetően felruházta egy tucatnyi bűbájjal, más nem tudja elolvasni az ide írt sorokat, nem tudja kitépni a lapokat, ráadásul nem telik be soha. Az első oldalon szívecske, benne a keresztnevével és egy Harry felirat. Na igen, a gyerekszerelem, az a fiú volt az első, aki megtetszett neki.. Ehh, az a kis szerencsétlen, már el sem tudja képzelni, hogy hogyan is talált rá... A srác roxfortos volt, másodéves, szerencséjére már nem tanul itt, egészen tavaly júniusig nézegetnie kellett a fejét minden héten.. Szörnyű, rémséges...
Tovább és tovább lapozgatja a naplót, van itt minden: James, Nick, Robert, Marc, Ronald... Micsoda nevek, milyen trollok, Szent Szirom..
Naplózva

Ginny M. Weasley
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #67 Dátum: 2009. 01. 04. - 18:41:35 »
0


Ginny épp a könyvtár unalmat és molyirtószagot árasztó falai közt próbálta megírni az egyik házi dolgozatát, de ma valahogy nem igazán sikerült ennek befejezése. Kint sütött a nap és a legtöbb tanuló nem bent poshadt ebben a poros helyiségben, hanem odakint beszélgetett barátaival, sétált, futkározott vagy akár a pálya felé vette az irányt ha kedve volt az illetőnek egy kis kviddicshez. De persze Ginny egész héten lusta volt ezen beadnivaló elkészítéséhez, pedig általában szorgalmasabban áll hozzá az efféle ügyekhez. Most azonban kicsit ki volt bukva, és önmagát sem értette meg, hogy mi ennek a nyomott hangulatnak az oka. Arra is gondolt már, hogy talán ki kéne kapcsolódnia legalább egy nap, nem gondolni semmire, senkire, és főleg nem egy bizonyos Harry Potterre, aki miatt a legtöbbet képes stresszelni.
Egy nyugodt óra?
Egy nyugodt nap?
Egy békés hely?
Csend és hullaszag?
Nincs aggodalom?
És legfőképp egy kis magány?
Talán ezen dolgok voltak pillanatnyilag a legnélkülözhetetlenebbek a lány számára és nem pedig egy alapos pletykálkodás valamelyik barátnőjével. Most valahogy még a Ronnal való ?testvérpárbaj?hoz sem volt kedve, semmi veszekedés nem hiányzott neki? De tanulás sem? Ezért is összecsapta az asztalon pihenő öreg könyvet és visszahelyezte arra a polcra, ahonnan nemrég elhalászta egy másik évfolyamtársa orra elől. Nem volt szép dolog, de ismerte azt a diákot és tudta, hogy még éjfélkor sem kapná meg, hogy ő is jegyzetelhessen belőle. Szóval nem maradt más választás, és ahogy elnézte azt a fiút, ő sem bánta túlzottan, hisz levett ahelyett másik három hatszáz oldalas kötetet.
Ginny tehát végre végzett az untató tanulással a mai napra, s inkább elhagyta a könyvtárat, mert csábította a nyugalmas sétálás lehetősége. A jegyzeteit felcipelte a hálókörletéhez, majd lehajította őket az ágyára?
~Majd ha visszajöttem a kis körutamról akkor mindent a helyére teszek?~ tervezte el.
A kis fiókos szekrényből kiemelt egy bordó hajgumit, majd egy fésű segítségével hibátlanul és kócmentesen sikerült összefogni egy copfba haját. Nem érdekelte olyan iszonyatosan a frizurája tökélye, de a hevesen fújó szél miatt nem ártott, ha nem csapódik arcába minden harmadik lépésnél egy vastagabb tincs.
Lassú léptekkel haladt végig az udvaron, aztán onnan alulról megpillantotta a Déli kilátót. Egyik kedvenc helyei közé tartozott, mert nem volt olyan forgalmas és csodálatos kilátás tárult a fentről szemlélődő személy szeme elé. Így a választása erre a magas építményre esett, s meg is indult felfelé, a kissé meredek lépcsőfokokon.

- Egy, kettő, három, négy?? tizenkettő, tizenhárom?... huszonnégy, huszonöt?? ötvenkilenc, hatvan, hatvanegy?? hetvenhárom?? - számolt szép halkan, hogy csak ő hallja ? Hatvanné? nem? az már volt? akkor talán hetve? nem? áh, inkább hagyom? Sose fog sikerülni az összes lépcsőfok megszámlálása, pedig én tudom, hogy több van mint száz, azonban Ron nem képes elhinni?

Amikor felért a legtetejére nagy megkönnyebbülés érte. Körülnézett, s furcsán tekintett a kilátó egyik pontja felé aholis Lavender Brownt vélte felfedezni. Kicsit meglepte ugyan a dolog, de Ginny Weasleyt nem olyan fából faragták, hogy most inkább eltántorítson céljától és más, békésebb hely után kutasson. Így hát ott maradt és a lány mellé lépett.

- Öhm? szia! ? szólalt meg hosszas töprengés után.
Naplózva

Lavender Brown
Eltávozott karakter
*****

giddy member of the DA

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #68 Dátum: 2009. 01. 05. - 14:56:50 »
0

Miután kényelmesen elhelyezkedik, megkeresi a legutolsó lapot a naplóban, hogy folytathassa a tegnap elkezdett beírást, közben pedig bőszen telefirkálja a következő oldalt különféle alakzatokkal: hogy mi is lesz az összkép, azt még ő sem tudja, majd csak kialakul. Azt sem tudja, hogy miért került oda a minap a 'Weasley és Granger' felirat ismét, nemrég még abban is biztos volt, hogy nem érdeklik már ezek a személyek. Jó, talán még mindig mérges egy icipicit, amiért ott, akkor és pont ők, ráadásul ketten, hogy az a... Csak az zavarja, hogy mindez vele történt meg, őt ültették fel, ezt még visszakapják. Bosszúsan megrázza a fejét, s már fordulna is vissza az ölében tartott napló fejé, mikor hirtelen ráköszönnek.
- Jesszusom! - Kicsit meginog a párkányon ülve, de rögtön le is ugrik, nehogy a rosszabb irányba lóduljon meg. Tekintetét az ijedelem okozójára emeli, s örömmel konstatálja, hogy csak a Weasley lány az, így köszönés helyett szimplán mormog egyet. - Jó hogy nem löksz le, Gin-Gin.
Ma már találkozott a lánnyal a klubhelyiségben, beszélgettek is, de Ginny-nek a könyvtárba kellett mennie, Lav-nak meg hát.. Nem nagyon volt kedve tanulni, főleg, hogy most nincs is különösebb dolga, az összes beadandója kész, az anyag megtanulva. Jó, néha talán stréberkedik, de ha összehasonlítják Grangerrel, akkor ő az utolsó, akire rá lehetne aggatni ezt a jelzőt. Ő csak szimplán jó tanuló. Jó és kész.
Ahhoz képest, hogy nyugalmat keresve sétált végig ezen a rengeteg lépcsőn, írni készülvén, most becsapja a könyvecskét, s visszadugja a fekete táskába. Ezek szerint tévedett, de ha jobban belegondol, nem is baj, végül is bírja Ginny-t. Jó barátnők? Ennek is lehetne őket nevezni, de azért annyira nincsenek jóban, főleg a lány bátyja miatt. Vlehh. Ezekről a dolgokról persze tud Ginny, s remélhetőleg Lavendernek is adott igazat, amikor szakítottak Ronnal, dehát a testvéri szeretet, meg a hasonló formaságok. Bár ahogy ismeri őket... Voltak ott gondok, nem is kevés, Ron beleszól a lány kapcsolataiba, Ginny meg.. Hát ő meg visszabeszél. Így kell ezt. Vigyorog
Egyszerűen csak barátnők.
Lav pördül egyet tengelye körül, aztán rákönyököl a párkányra és kihajol. Imádja ezt csinálni, csak a haja ne menjen tönkre, még vissza is kell érnie valahogy a klubhelyiségbe, de ha még véletlenül is meglátja valaki..
- Kész van a beadandó? - Kérdezi immáron mosolyogva, hogy elterelje a témát az előző beszólásról, nem akar bunkónak tűnni, akármennyire is úgy jött le. Csak megijedt, s ezek szerint ezt hozza ki belőle a dolog. Kék szemei meg-megcsillannak, miközben tekintetét a mélységről a lányra emeli, szemöldökét felhúzza, úgy várja a választ. Valamiért egyre erősödik benne a késztetés, hogy segítsen valakinek, akármiben, csak segíthessen végre. Szívesen korrepetálna most, ötletet adna a beadandóhoz, tanítana meg egy varázsigét, csak ne őneki mutogassák a dolgokat. Különben ez most arról jutott eszébe, hogy éppen látta azt a bejegyzést a naplójában, amikor tavaly ilyentájt nem sikerült neki a patrónus-bűbáj. Ráadásul a múltkor is elrontotta az edzésen.. báhh.
Egyébként azóta elég jól mennek neki ezek a dolgok, előtte nem volt ennyire jó az ilyenféle bűbájok alkalmazásánál, most meg - Potter-nek köszönhetően - egyre csak javul. Még az RBF-je is Kiváló lett Bűbájtanból és SVK-ból. Örült is a fejének, amikor megkapta nyáron az eredményeket, s bár a nagyanyjának nem tetszett a kettő Várakozáson felüli, a család többi tagja is meg volt vele elégedve. És hát ha már ennyire nem kellett erőlködnie tavaly, akkor tökéletes ez a kilenc darab sikeres. Óh, tényleg, Ginny is hamarosan vizsgázni fog..
Naplózva

Ginny M. Weasley
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #69 Dátum: 2009. 01. 09. - 21:34:47 »
0


A lány firkál valamit a nála lévő füzetkébe? mintha egy napló volna. Kicsit talán ideges, mert úgy néz ki, hogy valami nagyon nem tetszik neki ott, hisz olyan bőszen satírozza a kis lapot, hogy a kiszakadás felé közelít lassacskán. Lehet, hogy Ginny nem épp a legjobbkor érkezett ide, de hát egyszer élünk? odamegy és bátran kiáll, mély levegőt vesz, majd kifújja. Nagy sóhaj, közelebb lép és a már elhangzott köszönésre várja a választ Lavender részéről. Még egy levegővétel, kicsit már kezd fájni a feje, sajog a homloka, ez így nem lesz jó. Már kíváncsi, hogy lekiabálják-e avagy kedvesen fogadják. Bár Lav lelki állapota nem tűnik túl fényesnek? pont az ellentéte, zavart, ideges, morcos? szóval egyáltalán nem az volt leolvasható róla, hogy bármikor szívesen csevegne most, ezekben a pillanatokban bárkivel is, és pont vele? Hisz ő? ő? szóval? ő Ron tesója ééés? talán akinek a legjobban nem vágyik a társaságára az egy Weasley? talán ki van akadva? talán pont ezért? talán pont Ronald nevét húzgálta ki a kis naplócskából? talán?
Találgatások?
De az igazat csak egy módon lehet kideríteni?
Rákérdezzen?
Vagy inkább ne?
Mi lenne a legtanácsosabb?
Talán az, ha szép csöndben elhúzna? de ő nem fog?
Ginny Weasley nem, s inkább lép Lavender felé egy bizonytalan kis lépést?
Majd nyílik a szája, s a hangok apró remegéssel elhagyják a kiinduló bázisukat?

- Köszönöm a szívélyes fogadtatást? nem volt szándékomban leugrasztani téged innen, csak épp én is erre jártam és gondoltam nem ülök le úgy, hogy még csak egy mukkot se szólok az itt tartózkodó lányhoz? - mondta határozottan, majd folytatta ? Kicsit zaklatottnak tűnsz, eléggé megrémültél a hangom hallatán? Van valami gond vagy csak a Ron-os miatt? - kezdett bele, de inkább helyesebbnek vélte, ha most elhallgat.

- Ééés? nos? az előbb láttam, hogy valamit firkáltál a kis füzetbe ott nálad. Megkérdezhetem mit satíroztál át, vagy nagyon személyes? Mert akkor nem muszáj? - csuklott el a hangja, mert tudta, hogy megint túl sokat magyarázza a teljesen érthető dolgokat.

~ Húúh? Lav tényleg nem néz ki valami jóól? Bár ezek után, nem is várnám tőle, hisz? azért ez a Ron+Lav+Mione szerelmi háromszög elég durva volt. Gyorsan jött és gyorsan lett belőle szimpla kettő. Ő már kiesett a dologból, bár már a végén az ő akarta miatt is. De akkor is biztosan megviselte a dolog? hm? ki gondolta, hogy a bátyám egyszer csak ilyen kapós legyen? Én tuti nem? sőőt? Bár, azért ez a ?Weasley báj? megvan minden tesómban, és remélem bennem is, mert a Harry-s ügy? hát Cho a mi körünkből esett ki, hasonló helyzet? Csak azt a csajt nem bírtam, egyáltalán? Cedricet mással való csókolózással felejtette el, undorító? és pont Vele? de? remélem, hogy Harryvel is egyenesbe jönnek a dolgaink, mert valahogy úgy érzem, hogy ahogy kezdene érni valami rögtön letapossuk és újból és újból megtörténnek ugyanazok a dolgok és minden ismételten előröl kezdődik? aaah? De visszatérve Lavenderre, nos, neki sem lehet könnyű? én nem állok valójában egyik oldalon sem? biztos mindkettő a saját igazát fújná, engem nem igazán érdekel? megtörtént, kész, nem tudunk rajta változtatni? ennyi? le kell zárni? és mivel Lav a barátnőm, vagy mi? hát talán illene kicsit az ő lelkét is pátyolgatni, ha ugyanezt a bátyámmal is megtettem? na jó, ráveszem magam, de csak most és utoljára?! ~

- A beadandó? Nos, már haladtam vele egy kicsit? - nincs kedve korrepetálást kapni, ezért inkább füllent kicsit ? Amíg nem voltam a könyvtárban? de utána már sikerült megcsinálni az egészet, hála az égnek! Ideje volt, nem tudom mi volt velem mostanában, de nem ment túlzottan a körmölés? viszont szerencsére erőt tudtam venni magamon és befejeztem? - mondta, majd a lelkében sóhajtott egyet, hogy sikerült kikerülnie a felesleges segítséget, melyet csak azért kapott volna, hogy Lav ebbe fojtsa bánatát vagy unalmát... valamelyiket? - És te? Már befejezted? Gondolom? neked jól szoktak menni az ilyenek? öö? kreatívan kezeled őket? szerencsés vagy emiatt! ? nyögdécselt valamit, majd egy mosolyt eresztett el a szája sarkából a lány felé.

Talán most a suli volt az a dolog, amiből Ginnynek kicsit elege volt. Az utóbbi időben annyit tanult, hogy már ereje sem maradt? semmire sem? És ez azért is rossz főként, mert jönnek hamarosan a vizsgák, amelyekhez már tényleg nincs szemernyi hangulata se felkészülni. Kifújt, nem ártana neki a pihenés, de most nincs megállás az oktatás terén? sajnos?

- Kicsit fáradt vagyok? az elmúlt időszakban annyi házidolgozatot kellett írnom és minden egyebet, hogy lassan kezd befuccsolni a rendszerem? itt helyben el tudnék szunyókálni? de most picit feldobódtam, hogy értelmes lénnyel is lehetőségem van társalogni, nem csak az SVK könyvvel? Szóval ettől a témától is kivagyok már, ha megemlítik a tanulás a hideg kiráz? - mondta panaszosan, majd nekitámaszkodott a korlátnak, így könnyebben tudott két lábon állva maradni.

Érdekes beszélgetés vette kezdetét, főként azért mert Ginny magában már megfogadta, hogy kifaggatja Lavendert a Ronnal történtekről, hisz bátyja nem mesélt el azért minden apró szaftos részletet. Majd ő megoldja magának, hogy mindenről tudomást szerezzen. Persze csak finoman és barátiasan, nem kihasználásból, csak valóban kíváncsi rá? és utána, majd ráér vigasztalni, ha ezzel a hamarosan felhozandó témával előrukkolva kicsit a lány szívébe tapos, vagy felbolygatja a fájó emlékeket, amely nem áll teljes mértékben szándékában és nem is rosszakarásból teszi, ha teszi?
Naplózva

Lavender Brown
Eltávozott karakter
*****

giddy member of the DA

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #70 Dátum: 2009. 01. 19. - 21:57:18 »
0

[náháráguuudj<3]

Tény és való, hogy próbálkozik terelgetni a beszélgetést a szebb, könnyebb irányba, a probléma csupán csak az, hogy nem jön össze neki. Ginny sajnos átlát rajta, jóllehet nehéz titkolnia, hogy kicsit még mindig rájön az idegroham, ha a Weasley gyerekre gondol. Parvati is folyton ezzel cseszegeti: "Felejtsd már el azt a srácot.." vagy "Ne szólj be folyton Grangernek." és társaik. Pedig ő igazán nem akar rosszat (?) senkinek, még csak nem is tervez bosszút. Na jó, néha eszébe jut, de az már mellékes. Lehet, hogy mégis kellene? Nem.. de.. nem..!
Különben meg már kiszemelt magának mást és itt van Ginny is, akivel kényelmesen elbeszélgethet. Nem kell gondolnia semmi frusztráló tényezőre, mert vele bármiről lehet dumálni. Jó, az való igaz, hogy a fiatalabb lány nem nagyon szeret pletykákat hallgatni, továbbadni, akár bármily nemű kapcsolatba kerülni velük, de azért vannak értelmes témáik is... ha sikerül őket előkeríteni.
Valamiért mégis idegesíti a tény, hogy a vele szemben álló lányban mélyen a bátyját látja, vörös haj, a szemük, olyan rossz, hogy testvérek. Miért kell annak lenniük? Ha most nem így lenne, már régen leakadtak volna a témáról, de Ginny még jó, hogy megpróbálja kihúzni belőle a dolgot, pedig nagyon nincs ez ínyére. Akárhányszor találkoznak, mindig ebbe torkollik a csevegés, amiből általában az következik, hogy Lavender vérig sértődik és faképnél hagyja a lányt. Persze másnap már semmi baja sincs, így az is biztos, hogy Ginny tökéletesen megszokta az ilyen szituációkat.
- Nem, nincs semmi bajom. - Mosoly. - Különben meg ez egy napló és a naplóba írt bejegyzéseket általában nem szokták kitárgyalni az emberek. - A flegmaság nála már mindennapos, aki ezen megsértődik, az nem ismeri Lavendert. - Te nem írsz naplót? Én ezt még anyutól kaptam, nagyon régi, benne van az életem.. Hahh. - Elvigyorodik, s közben az ölébe kapja a fekete táskát, amiben már a napló is elrejtőzött. A Ronos megjegyzésre valamiért nem reagál, úgy csinál, mintha meg sem hallotta volna, úgyis eléggé halkra vette magát Ginny a végére. Aztán ahogy a lány egyre belemerül a válaszadásba, valahogy az is feltűnik Lavnak, hogy nem igazán érdekli az a beadandó, valami másra készül. Ilyenkor mindig megjelenik a szemében valami különös fény, vagy nem is tudja, micsoda, lehet, hogy csak beképzeli magának, de a végeredmény ugyanaz: a Weasley lány kíváncsi. És tudja, hogy mire akar kilyukadni, de inkább nem is törődik vele.. egyelőre. Majd ha kérdezik, válaszol. Talán.
- Nem tudom, hogy miért ellenzitek ennyire a tanulást, ezzel csak magunkon segítünk, szóval.. Persze, hogy kész a beadandóm! Ha elvégzem a sulit és jó eredményeim lesznek ? márpedig lesznek ?, csak úgy a nyakamba fognak hullani a jobbnál jobb állásajánlatok.. - Ezzel le is zárja a témát, Ginny úgysem fogja firtatni, neki meg elég, ha legalább ennyivel ösztönözheti a lányt. Nem mintha olyan rossz tanuló lenne, de hát mit várunk Lavendertől?
Naplózva

Ginny M. Weasley
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #71 Dátum: 2009. 01. 27. - 22:06:25 »
0



én haragudni? inkább te ne haragudj =)

Ginny ennyi báty után már megtanult átlátni a hazugságokon, vagy a leplezésen. Most épp Lavender próbálkozott hasonló taktikával, hogy kikerüljön és kényelmetlen témát: Ron Weasleyt. Ez egy elég érdekes história, mely csak a lány számára olyan keserű. Nem volt ez olyan igazi nagy szerelem, főleg Hermione miatt. Gin bátyjának szíve nagy valúszínűséggel mindig is az eminens lányért dobogott, csak nem jött rá? És aztán Lavender? és kavarodás? veszekedés? sírás? minden ami belefér egy jó kis szakításba?

~ Nem akarom felhozni a témát! Még ha legbelül egy apró késztetést is érzek, akkor sem! Türtőztetem magam és nem megyek az agyára? inkább segítenem kéne neki a ?felejtésben? vagy mi, minthogy még egyet ?rúgjak? belé? Csak nem omlik össze? Remélem! Erős lány ő, általában. Legalábbis eddig annak tűnt, nem ilyen kis pityergősnek. Biztos hamar rendbe jön lelkileg, aztán jöhet a Lav féle vidámság? ~

Ginny felsóhajt, majd a vele szemben lévő lányra pillant. Úgy látszik, mintha épp készülne egy őrült hosszú monológ lenyomására, de nem igazán ez a Weasley hölgy minden álma. Akkor hallgathatja a számára unalmas sztorikat arról, hogy mi a legtrendibb szín a suliban és hogy ki kivel szakított éppen. Nem ismeri túlságosan a pletyiző fruskák világát, de sejtése szerint nagyjából ilyen ?életbevágóan fontos? dolgokról esik szó egy jelentős diskurálás alkalmával?
Nem érdekli különösebben, ritka az mikor még őt is be lehet vonni az effajta trécselésbe. Persze mivel ez nem a Fehérház, így gyorsan terjed minden hír, s az összes lány akaratlanul is tudomást szerez az aktualitásokról. Akit érdekel továbbadja, akit nem az elkullog csendben, s úgy tesz mintha semmit sem hallott volna?
Nem igazán az az alkat aki naphosszat képes lenne a körömlakkok árnyalati differenciájáról beszélgetni. Inkább áll be pár gyakorolni vágyó fiúval kviddicset játszani, azt legalább élvezi és hasznát is látja!

- Áh értem? bocs, és inkább hagyjuk is a témát. Azt írsz oda amit akarsz! A te dolgod? - válaszolt a tűzről pattant leányzónak, s távol kívánt maradni a veszekedéstől, ma ahhoz túl jó hangulata volt.

- Naplót írni? Pfű? Nem nagyon. Egyszer még egész régen elkezdtem, úgy rémlik? - elmereng és azt persze nem árulja el, hogy még egészen kisiskolás volt, s fülig bele volt esve Harry Potterbe. Akkor még gyerek volt. Egy gyerek őszinte és reménykedő. Ő is az volt, mint mindenki más. Persze mára már komolyabb lett és jobban leplezi az efféle dolgokat, de régen még? ő is kis plátói szerelmes volt. Most már kijózanodott, úgy döntött nem is gondol erre. Hisz minek? A sors úgy alakul majd ahogy neki tetszik, ő nem fogja égetni magát egy srác kedvéért sem. Nyilvánosan meg tutira NEM! És ha manapság is lejegyezné minden gondoltát, s egy Mardekáros például megszerezné. Bele is halna?

Tudomásul sem veszi Lavender előző kis kitörését, ez nála megszokott. És valójában, most az egyszer egyet is ért vele. A magánügye, belekotnyeleskedett, ennyi? Néha képtelen lakatot tenni a szájára, pedig ritkán fordul elő vele, hogy kíváncsiskodó legyen. Általában közömbösen reagál szívügyekre, de azért (mint látszik) akadnak? kivételek?

- Rendben. Nos engem is érdekel azért, hogy megbukok-e vagy éppen hogy átbukdácsolok, de azért szerintem semmit se jó túlzásba vinni? A suli fontos, igen, aláírom. De nem a jegyei határozzák meg az ember értékét? - ez kicsit nyálasra sikerült, de nem baj. Reméli eléri a kívánt hatást és nyugton marad ez a házi dolgozat és egyéb oktatással együtt járó téma?
Naplózva

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #72 Dátum: 2009. 04. 08. - 21:57:01 »
0

virgile.
(csak azért is) crocodile-fille.

Még mindig azzal a megkapó természetességgel simítja a mancsába Virgile ujjait, mikor felérnek végre a kilátó tetejére. Felhőtlenül kék az ég, az idő csodálatos, noha a Brit-szigetek éghajlatára még júniusban sem jellemző ez a bódító, mézédes napsütés. Most mégis hunyorítania kell a túlzott fényben, de kissé álmosan teszi, megszelídülve, mint egy nagyra nőtt macska, éppcsak az hiányzik, hogy a hasára forduljon cirógatást remélve. Oldalra döntött fejjel sandít le Virgile-re - az arcán szétterült, örömteli, gyermeteg mosoly kissé meghalványodik, ahogy a másikra tekint.
Furcsa, kábult meghasonlás; újra felvillan a percekkel ezelőtti mosoly - a mellé fűzött szavakat akkor sem fogta fel igazán -, a zsigeri vágy, hogy kezdjen valamit ezzel a karakán kis nőcskével, vagy akár fordítva is, bárhogy, oly egészen mindegy. Erőtlennek és teljességgel védtelennek érzi magát a sokat ígérő, de semmit nem kínáló ajkak, a markolnivaló vállak, a hosszú combok varázsa előtt. Magáról megfeledkezve bámul a hatalmasnak tetsző, sötét szemekbe, a gonoszul kimért pillantás felébreszti benne az éjszakát még így is, a szikrázó napsütésben állva. Felső ajkával önkéntelenül megérinti az alsót, mintha hirtelen kiszáradt volna a szája, és a tekintetében majdnem láthatóan fut át a gondolat, hogy most kellene megcsókolnia, magához szorítania, s aztán - aztán mindegy.
Mégsem teszi.
Elereszti a kezét, és azonnal odébb is lép sután, minden külön látszat nélkül, mintha most jutott volna eszébe, mennyire fontos is, hogy most, ebben a szent pillanatban kitekinthessen a korláton túlra, annyira fontos, hogy már csak a kilátó rövid távolságai mentik meg attól, hogy mozgása menekülésnek látsszék. Mi elől is - Virgile bűvköréből, vagy egyszerűen a saját gyengeségei elől, hogy ennyire az érzékei rabja volna? Őrült, megalázó pillanat. Felkönyököl a kőből emelt mellvédre, álla helyett homlokát támasztja meg a kezén, a haját azonnal szénaboglyává kócolja az enyhe, langyos szél. A válasza is lassan, távolról érkezik, mi több, szinte szégyellős a hangja.
- Attól tartok, nem rendelkezem a kellő képességekkel, hogy zavarba hozzalak - közli kifejezéstelenül.
Nem mondta, hogy egészségedre, és mintha az egész sértésáradat elkerülte volna a figyelmét. Persze, tekintve, hogy a hátát mutatja Virgile-nek, a reakciói akár leplezve is maradhatnának, de üres hallgatásából az szűrődik ki, hogy valóban nem kapja fel a vizet csak azért, mert sztereotip hugrabugosnak bélyegezték. Igaz, miután a házak kapcsán annak idején nevelőatyja mindössze annyit említett meg, a rokonai közül ki hova járt, és akkor ezt az átkozott máguscsaládot a háta közepére se kívánta, nem mart a szívébe különösebben, hogy beosztás tekintetében új fejezeteket nyitott a dinasztia történelmében - a Teszlek Süveg döntését csak később kezdte kritikusan szemlélni, mikor rájött, a Hugrabugban senki nincs, akivel bármit mondhatnának egymásnak. Mióta pedig rádöbbent, a többi házban sincs, az egésznek nincs jelentősége a számára.
- Majd megpróbálom figyelmen kívül hagyni azokat a híres lábaidat, hogy tovább élvezhesd a nyárias öltözködés előnyeit, rendben? - Mint a mágnes, csapódik vissza a megszokott látszatra közvetlen, velejében távolságtartó, bosszantóan flegma stílusához. Cigarettásdoboz s öngyújtó után kutat a zsebében. Ekkor pillant csak hátra a válla felett Virgile-re, míg hanyag mozdulattal meggyújtja a cigerattáját, a sokadikat ezen a napon. Megrántja a vállát, a fenyegetés nem úgy tűnik, hogy különösebben felizgatná. Pillantása újra végigsiklik az eléjük öntött birtok napszítta szépségén. - Okkké, hercegnő. Nem lesz több krokodilos megjegyzés. Pedig kifejezetten édes leszel tőle.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Virgile Carthe
Eltávozott karakter
*****


a hatodik évfolyam enyhén mardekáros griffendélese

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #73 Dátum: 2009. 04. 09. - 20:00:09 »
0

// Ethan//




 Izgalmas látvány lehet az ifjú Carthe kisasszony, ahogy megy felfelé a lépcsőn abban a semmi kis szoknyájában, de nincs aki élvezze a dolgot, Ethan mellett megy, vagy talán pár centivel annál hátrébb, bőven elég volt mára a bugyimutogatásból.
 Mély levegőt vesz ahogy kiérnek a kilátóba, szikrázik a bőre szinte, mintha egyenesen magába inná a fényt, hogy aztán lusta természetességgel sugározza ki mindenre, ami körülötte van.  Behunyja a szemei egy pillanatra, festetlen, fekete pilláit átvilágítja a nap, halványan fut át az arcán a boldogság jele, a híresen jó arcberendezésű hugrabugos felé fordítja a tekintetét- és megpróbál nem szétfolyni a kövön.
 Nem szokta meg, hogy így nézzenek rá, hirtelen éri, hogy Ethan csokibarna szemeivel találja szemben magát, pislogni, levegőt venni is elfelejt, elnyílik az ajka, eszébe ötlik, hogy nem is lenne rossz csak úgy végigsimítani az arcán lévő sebhelyen, megcsókolni, hozzábújni, mindenfajta kötöttség és magyarázat nélkül - aztán a fiú elengedi a kezét, neki meg mintha valami halvány pirosság kúszna fel az arcára.
 Ezt is megéltük hölgyeim és uraim, Mademoiselle Carthe elpirulni látszik. Ez nem neki való játék, a piszkosul vonzó nők nem olvadhatnak el, maximum egy leereszkedő félmosollyal végignézhetik, ahogy a másik ezt megteszi. Kész kudarc.
 Hamar észreveszi magát, megrázza a fejét, mintha a kábulattól akarna megszabadulni,- és ez sikerül is, a következő pillanatban már felveti makacs állát, ruganyos mozdulattal ül fel a mellvédre, cipőit lerúgja, ezzel is növelni próbálja a szabadságérzetet, az iskolai mellénytől is megszabadul, alatta egy kellemes, vékony anyagú, izgizöld top.  Ez az árnyalat a feketébe hajló sötétzöld és az élénk neon között van, tetszés szerinti részen.
- Próbálkozni lehet. - Vonja meg gömbölyű vállát, fél kézzel igazít egyet a haján, de rögtön szét is fújja a szél a méz-szőke tincseket. Igazán elbűvölő lehet, ahogy a nap megvilágítja, tipikusan angyali, és tipikusan bukott.
 Furcsa neki, hogy Ethan semmit nem reagált a megjegyzésre, talán túl nagy és nyilvánvaló hazugság volt ahhoz, hogy figyelembe vegye? Hát mostantól csak akkor talál, ha vakon célozgat?  Pedig meg akarta sérteni, most meg, ha már úgyis ennyire mazochista, megérdemelné, hogy valaki ne csak karmolássza, hanem egy rántással leszedje a hátáról a bőrt, had szenvedjen, aztán kiskanállal írja bele, hogy egy kicseszett, egoista, élvhajhász, hugrabugos. Pedig nem az, a Teszlek Süvegnek valami nagyon komoly baja lehetett, mikor Ethan-re került a sor, hogy a fejére húzza, de lehet, hogy csak automatikusan oda rak mindenkit, akinél nem tud dönteni. Akkor viszont baj van a rendszerrel.

- Rémlik, mi az, hogy rövidnadrág? - Oldalra dönti a fejét, felhúzza a vállát, lusta félmosolyra húzódik a szája, várta már, mikor sikerül visszaesnie Ethan-nek a szerepébe. Figyeli, ahogy meggyújtja a cigarettát, megrebben a szempillája, aztán dacosan fordítja el a fejét.
- Tcheue poule...
Naplózva

"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye."

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #74 Dátum: 2009. 04. 11. - 00:23:55 »
0

virgile.

Lassan fordítja oldalra a fejét, szinte tétovázik, aztán mégis feltekint Virgile-re. Félig lopva, félig makacsul figyeli a rengeteg haj kócos hullámait, ahogy a telt szőke színt megfakítja a napfényben mosdás, nézi a simogató tenyérre váró, ragyogással körülvont arcot, rajta a gondos kézzel kiterített, gőgös, hideg arckifejezést, a felszegett állal, azzal a szájjal.. alabástromangyal?
Félresöpri a gondolatsort. A cigarettája üresen ég, letekint, bámulja, ahogy parázslik a fekete szál vége, s száll fel az ujjai körül az áttetsző, keserédes füst. Mégis kit akar becsapni, hol gondol ő Virgile-re kőszoborként? Nem érdekelnék a hideg vonalak, nem érdekelné a szépsége sem, nem lenne jó a száj, az a titokzatos zugokkal meghúzott, évődő, harapós száj, nem kéne, akármilyen mester tehetsége őrizné is az örökkévalóságnak; ágyon képzelte el. Gyűrött lepedőn. Attól az áhított pírtől lángoló arccal, nagy, sóváran égő szemekkel, fénylő íriszének tükrén ferde, gonoszul elferdített tükörkép-önmagával.. Meztelenül. Karmolhatná akkor, ha azt kívánná, véresre is akár.. Merő sebbé karcolhatná a húsát pusztán azzal a makacs, kegyetlen lélegzetével, akkor is ebbe, az ő büszke, szaténszalagokkal megkötött vadságába akarna takarózni, az ő illatába, az ő testébe.. most őt akarja szeretni pár percre.. s mindez.. egy léha mosolytól?
Borzong. Reszketegen, mint akit lassanként mérgeztek meg, és ha az őrülten kalapáló szíve majd megáll, kimutatni sem lehet majd, elmúlik a méreg is ővele. A pillantása még mindig a lassan semmibe hamvadó cigarettaszálon függ, mintha semmi más nem lenne az egész világmindenségben. Csak ő, az a csonka szál a kezében, és a vágy.
- Gonosz vagy, Virgile.
Mintha órák teltek volna el azóta, hogy utoljára megszólalt. Nehéz, rekedt a hangja, megint nem mond semmit, a szavak csak úgy értelem nélkül szaladnak el a füsttel, a széllel, és ő még mindig csak néz maga elé. Egy, kettő, három pillanat.. akkor a következő lesz az, amikor végre lép? Négy, öt, hat, hét, nyolc pillanat.. kilenc.. tíz. A csikk a mélységbe zuhan, az izmai az elméjétől függetlenül mozdulnak, akaratlanul, mint a tüdeje. Nem válaszol. Beszélnek? Nézi, ahogy az ujjai megérintik mellette az izgalmas kiszögellést azon a finom könyéken, majd feljebb siklanak ügyetlenül, óvatosan, mintha először játszana egy drága hangszeren, végig a felkaron, a vállak finom csontozatáig, a tarkón, a hosszú nyakon tovább, a másik oldalon csupán a derékig fel..
Erőszakkal tépi vissza határozottságát a suta, lenyűgözött zavarból; hirtelen szorulnak az ajkai a másik szájának, s egész valója kell egyetlen másodperc alatt.. bármi.. minden.
Keserű füst: ismerős íz. Fahéj.. Szegfűszeg talán? Édes vörösbor?
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 7 ... 9 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 11. 14. - 11:54:23
Az oldal 0.192 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.