Ahol fény, ott árnyék...

A n n a


m u s i c

.. can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you..

..a trágár szavak esélyesek...

- Azt neked köszönhetem.
Érzem, ahogy Sophie somolyog a bújtatott elismerő bók hallatán és ez meglep. Oly annyira, hogy talán az arcomra is kiül az értetlenség.
- Azt IS.
Ahogy kihangsúlyozza az utolsó szócskát úgy változnak vonásaim és immár egy őszinte apró mosoly ül ki arcomra.
- Aligha. Csakis magadnak. Hihetetlen erős vagy és nem a farkas miatt. – nézek rá jelentőségteljesen, nehogy azt higgye emiatt a tényező miatt sikerült kicsusszannia az átok csapájából. - … nekem alig volt ebben szerepem.
Ha nem vesszük azt, hogy maximum erőt meríthetett belőlem, belőlünk de ennyi. Fizikálisan semmilyen eszköz nem állt rendelkezésemre, semmilyen ellenbűbáj, semmilyen bevált trükk. Ez az ő elméje, mondhatni az ő börtöne, amit maga kellett megvívjon. Csak ne érkeztem volna olyan későn… Bevillan a felduzzadt ajka, ami mostanra már teljesen lelohadt, és Alexej vad követelőző csókja. A féltékenység kígyóként tekeredik a szívem köré és szorongatja meg. Elbasztam, tudom jól.
- De ez nem fordulhat elő még egyszer.
- Hát, ebben a legteljesebb mértékig egyetértünk. – sóhajtok lemondóan, beleegyezően félig-meddig talán csalódottan de leginkább fáradtan. - … soha többé nem engedlek el. Már meg is kezdték a ház biztosítását, hogy esélye se legyen annak a patkánynak többet hasonlóra se…
Tétovázok egy pillanatig feltegyem-e a kérdést, ami tegnap óta nyomaszt, de végül csak nem tudom megállni és kicsúszik a számon.
- Mikor jöttél rá hogy nem én vagyok?
Már az elején? Vagy csak a közepén esetleg a legvégén? Nem kurvára mindegy már? A válasz; de. Lehet hiba, lehet illetlenség is ilyet kérdezni elvégre még lábadozik, alig van tudatánál, de ahogy itt ül és mocorogni kezd kellően élénknek látszik és nem is annyira gyámoltalan talán, mint azt hinné az ember.
- Mondtad, hogy bújjak el nálad, és ha sohasem jövök többé el, akkor arany életem lesz…
Keze a kezemben könyököm az ágya szélét támasztják, de most kissé előrébb dőlök mert módfelett érdekel mi lesz ennek a mondatnak a vége. Az aprócska szünet, amit közbeiktat, nem tudom miért jelentős. A mondanivalója súlyától? Vagy csak a helyzet komolyságától? A sebe fájdalmától, amit az iménti mozdulata okozott? Minek szól az a fintor amely átrendezi szép vonásait? Bármelyik eshetőség is áll fenn a felsoroltakból, némán kivárom a folytatást.
- … és, már biztos vagyok benne, hogy így is volna. De csak az arany része.
Szóval ez egy kurva nagy nem. Már majdnem elér a csalódottság első keserű hulláma, Anna  ellenben megakadályozza hogy maga alá temessen.
- Csak hogy én élni akarok. Veled. Nyugodtan.
A szívem két hangos dobbanással üt kissé hevesebben és ritmust váltva az utolsó szavakra. Ha nem egy kórházba lennénk és nem lenne az oldala összevarrva lehet felkapnám és már vinném is haza, csakhogy nem tehetem meg. Ehelyett tehát egy megkönnyebbült sóhaj szalad ki belőlem és ajkaimhoz emelem puha kézfejét hogy csókolt küldjek rá.
- Graden Lodge-ba? Nem túl korai még ez? Mindegy, nem fontos….
Hitetlenkedő pillantással kérdezek vissza. Én ugyan nem bánnám, ó de mennyire nem! Csakhogy a tegnapi kis incidens óta magam sem akarok jószerével ott lenni. Még az is megfordult a fejembe, hogy eladom az egészet a francba. De ha Anna ott van, ráadásul önszántából, akkor az megint más.
- De ahhoz Zharkovnak meg kell halnia. A többinek is, de azért, amit Alfreddel tett… Legközelebb nem hátráltató ártást érdemel, ha valamelyikünk pálcájának hegye elé kerül.
Biccentek helyeslően. Nem érdemel semmit az a féreg, így lelkiismeret furdallás nélkül ütöm ki, átkozom le vagy repítek golyót a fejébe ha eljön az idő. De az sajnálatos módon nem ma van. A többiek meg… az más tészta, de olybá tűnik lehet orvosolhatóbb terhet jelentenek Zharkov-nál.
- Már van egy-két ötletem, majd átbeszéljük őket, de ezekkel még ráérünk.
Megnyerő, bíztató mosolyt küldök felé, hogy ne aggodalmaskodjon ilyeneken, mert most máson van a prioritás. – Most az a fő, hogy mihamarabb felépülj, és elvihesselek innen a háziőrizetembe, bébi.
Tudom, hogy utálja ezt a jelzőt de nem érdekel. Huncot vigyorom is szavai törik le.
-  Annyira sajnálom…
Látom a szemeiben a fájdalmat és tudom mennyire őszinte. Hogy főként nekem szól, és bár képtelen vagyok kimutatni vagy mondani ezt de hálás vagyok ezért. Alfred nem csak barát volt, de szinte apám helyett apám vagy kora miatt inkább nagyapám. Hiányozni fog a bölcs csendessége, a precizitása akárcsak a ritka de annál hatásosabb agymosásai amik rám fértek mikor a legsötétebbeknek tűntek azok a bizonyos órák.
- Tudom. – bólintok megértően. - … de ne tedd, nem a te hibád. És ő elégedett lenne. Sose akart ágyban párnák között meghalni. Az túlontúl öreges lett volna neki…
Felkacagok keserédesen de halkan, mert a fülemben cseng a kioktató hangneme ahogy ezeket mondja, s az emlék hatására megint belefacsarodik a szívem.
- Nagyon szeretett téged.
Valami oknál fogva csendessé válik a hangom. Pedig nem akarom ezt a súlyt Annára helyezni sőt, pont hogy le akarnám venni róla amennyire csak lehet.
- Csináltatok egy portrét, mert a ház nem ugyanolyan nélküle.
Ezek totál felesleges információk, egyrészt mert látni fogja a végeredményt ha minden igaz, másrészt nem kértem a véleményét vagy az engedélyét. Mégis úgy érzem, fontos megosztanom vele. Talán a gyász miatt vagy mert… akarom, hogy tudjon mindenről is.

Ahol fény…



♪ ‘cause I’m not bulettproof  ♪

*   *   *   *   *

Kénytelen vagyok feküdni, és hallgatni. Bátorító szavai lassan nyugtatnak meg, nehezen érnek célt, de azért feloldódom. Milyen különös… Cartwright épp a farkast hozza fel, hogy nem miatta vagyok erős, én pedig elgondolkodom, mert mindigis a gyengeségemnek tartottam. Egy kórság, zavaró, irányíthatatlan… És igen, erős. De hogy én az volnék, és nem amiatt? Érdekes felvetés. De visszakanyarodunk a történtekhez.
- Mikor jöttél rá hogy nem én vagyok?
Nem tudok azonnal válaszolni. A bűntudat, az emlékek ködössége megbénít egy kicsit, és csak farkasszemezek a másikkal tanácstalanul… Nem is értem, hogy fordulhatott elő, hogy Zharkov így átvert. Hiszen most olyan egyértelmű, a vonásai, a rezzenései, a szeme tükre alatt meghúzódó, kéken kavargó mélység…
- Gyanús volt, az elejétől. A koktéltól lehet, hogy nem jöttem rá rögtön. De talán… Mikor hozzám ért.
Kiráz a hideg, és ez is fáj, mert mindenem beleremeg, s megint, mintha oldalba találna újra az átkozott golyó. Úgy tűnik, így kárhoztat a sors a hibámért, s én fásultan fintorogva tűröm újra, meg újra, ahogy belémhasít a lövés.
- Igen, akkor rájöttem. Utána megéreztem rajta a százfűlé illatát, de az már inkább csak megerősítés volt.
Elterelődünk a jövő felé, de minduntalan a fejembe tolakszik annak a másiknak az érintésének az emléke. Rettenetes. Bár ne lettem volna olyan sértett, a büszkeségem vezetett el a biztonságból a bár irányába, s amiatt történt ez az egész.
- A helyszín nem fontos.
Helyeselve bólintok finoman, lassan. Nem is az együtt lakást szorgalmaztam - bár amilyen életvitelt az elmúlt napokban folytattunk, akár ki lehet mondani, hogy eléggé együtt éltünk - de azt, hogy szabadon élhessem az életem, aminek ő a része. Bonyolult része, de része.
- Már van egy-két ötletem, majd átbeszéljük őket, de ezekkel még ráérünk. Most az a fő, hogy mihamarabb felépülj, és elvihesselek innen a háziőrizetembe, bébi.
Ahogy kimondja azt a lekicsinylő becézést, amit tudja, hogy nem kedvelek, póbálok megrovón nézni, de úgy vigyorog, hogy egyszerűen nem lehet rá haragudni. Így a lesújtó pillantásból inkább szerencsétlen lesz, s a felháborodás élét elüti a szomorúság. Megint eszembe jut, ahogy Alexej elcsalt.
- Zharkov is így hívott, mert hallotta tőled.
Elönt a bűntudat. Hogy nem tűnt fel, ahogy az orosz komolyan, hidegen nézett, miután rászóltam? Ez a csibészes vigyor, ez lett volna a megszokott válasz. A bűntudat jobban fájt, mint a lövés nyoma.
- Tudom. … de ne tedd, nem a te hibád. És ő elégedett lenne. Sose akart ágyban párnák között meghalni. Az túlontúl öreges lett volna neki…
Könny szökik a szemembe, hiába próbálom egy mosollyal palástolni, látom, hogy a másik is küzd. Pedig furcsa mód a mosoly is jön magától, szomorúan de őszintén, mert Alfredra gondolok. Cartwright minden szava igaz. És eszembe juttatja, milyen szeretetre méltó,
- Nagyon szeretett téged.
Egy apró sóhaj után, halkan válaszolok.
- Ahogyan Téged is. Nagyszerű ember volt. Túl jó…
Aprót nyelek, és elhallgatva pislogok, a makulátlan fehér ágyneműt tanulmányozva tüzetesen.
- Csináltatok egy portrét, mert a ház nem ugyanolyan nélküle.
Bólintok. Furcsa mágia ez, de azért hoz egy kevés megnyugvást. Bár a bántudatot nem tudom elkergetni. Ha nem megyek el duzzogni a bár irányába, ez az egész talán nem történik meg, vagy nem így. De az a fránya büszkeség…
Csend áll be közénk. Elgondolkodva nézem őt. Több víz van most azokban a kék tavakban, mint szokott, de legalábbis az én szemeim még párásak kissé.
- Ott kellett volna maradnom a közeledben. De az a lány…
Alig tudom hirtelen felidézni, annyira tele van a fejem a többi történéssel, de szép lassan felrémlik előttem a fiatal, csinos hölgy, az én ízlésemnek túlontúl is merész ruhában.
- Az sem számít, ha ő volt az, akivel Te… Teljesen mindegy. Ezután nem üldöz el olyan könnyen el mellőled semmi és senki.
A végét már elég határozottan kijelentem, ha nem is tudom kimondani, ami pedig az eszemben járt. Hirtelen úgy érzem, jöhetne még egy kör fájdalomcsillapító, vagy esetleg belesüppedhetnék ebbe a fehérségbe, amit az ágynemű képez körülöttem. De Chris kezébe kapaszkodom mégis, gyengén, de bátorítón. A folyosón végigtrappol valaki, aztán a nevemet hallom zengeni a visszhangos falak között, kellemetlenül hangosan. Értetlenül kapom fel a fejem, aztán fájdalmas és értetlen fintorral nézek Cartwrightra, hátha ő tudja, mi folyik itt. Hallhatjuk, ahogy a gyógyító ebbe a szobába irányítja az érkezőt, s elönt a rosszalló gyanakvás.

A n n a


m u s i c

.. can't help but love you
Even though I try not to
I can't help but want you
I know that I'd die without you..

..a trágár szavak esélyesek...

- Gyanús volt, az elejétől. A koktéltól lehet, hogy nem jöttem rá rögtön. De talán… Mikor hozzám ért.  
Első gondolatom az, hogy betiltom most azonnal azt a kurva Angyaltőrt. Mennyi gondot fog vajon még ez okozni nekünk ebben a kibaszott életben? Persze ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy ez a gyászom folyamatának egy jelentős állomása volt. Anna elengedésének elfogadása. Szóval egyszerűen nem szabad, nem lehet csak úgy lesöpörni arról a képzeletbeli asztalról. Az érintés meg… szinte remegek a dühtől ha csak arra gondolok, hogy mit tett vele ráadásul a szemem láttára. Nem lett volna szabad hagynom.
- Igen, akkor rájöttem. Utána megéreztem rajta a százfűlé illatát, de az már inkább csak megerősítés volt.
Bólintok, jelezve hogy tudomásul vettem és nem kell tovább ebben a kellemetlen emlékben maradnia. Illetve, én nem kívánok többet beszélni róla. Elegáns megoldás a százfűlé, de szerencsére nem túl tartós. Én mondjuk sose kellett hogy hozzá nyúljak, ami meglepő lehet de valahogy undorítónak tartom az alakváltás ilyesféle formáját.
Gyorsan tovább is lépünk az együtt élés gondolatára, amitől nem zárkózom el pusztán ledöbbent a hirtelen hippogriff gyorsaságra való kapcsolás a témát illetően. Elvégre kicsivel több mint egy hete vagyunk együtt, amiről eddig csak Alfred tudott, senki más. Az idő nagy részében inkább Camden-ben voltunk, részben mert a lokállal a Rosewood mellett ugyanúgy vannak/voltak elmaradt és bepótolandó feladatok, a gépezet se megy még olyan olajozottan, mint azt szeretném, illetve mert így biztos voltam abban, hogy senkivel nem fut össze Anna. Se Daviddel, se Mirabellával. Másrészt praktikus is volt, mert csak az orra előtt nem keresi az orosz maffia se azt, amit igazán magának akar ugyebár. És milyen eszményi egy hét volt… Igyekeztem amennyire csak lehetett besűríteni a munkát hosszú, fárasztó, tömény órákba és a lehető leghatékonyabbnak lenni, hogy az így felszabadult extra időt amint lehetőségem nyílt vele tölthessem. Ő pedig rettentő készséges és elfogadó volt, már ami a rabságot illeti és a lelkesedése – meglepetésemre- még ettől is intenzívebb, ami a megvetett ágynemű összegyűrését szorgalmazta.
- Zharkov is így hívott, mert hallotta tőled.
Mordulok egyet, egyrészt a név említése miatt, mert ez felér egy káromkodással Volkova szájából, másrészt mert volt képe annak a seggfejnek kihallgatnia, lemásolnia és utánoznia engem. Mosolyom le is lohad, mert már nem tartom annyira viccesnek annak ellenére, hogy imádom cukkolni ezzel Őt. Imádom, hogy bosszantja, pedig ha tudná, hogy soha senkitnek nem mondtam ezt sem… lehet jobban értékelné.
A dühöm azonban fájdalomba vált át, ahogy Anna Alfred-ra tereli a beszélgetés folyamának irányát. Gombócot érzek a torkomban, pláne mikor szavaimra válaszolva leigazolja, mennyire közel állt hozzá is.
Jó ember… hát igen. A jóság fogalma mindig vitatható de ha valaki megérdemelte ezt a jelzőt, akkor az ő volt. Anna tekintete az ágyneműt vizslatja és nekem is könnyebb nem rá nézni. Így annak ellenére, hogy az esetek többségében mindig keresem a tekintetét most pont hogy igyekszem messze kerülni. A félig teli vizespoháron, a komódon sorjázó gyógyszeres üvegek pihentetem inkább, mert egyszerűbb és kevésbé szívbe markolóbb látvány, mint Volkova könnytől csillogó pillantása.
- Ott kellett volna maradnom a közeledben. De az a lány…
A csendet a nő töri meg, és bár a szavak vontatottan érnek el hozzám csak megtalálnak. Értetlenül vonom össze szemöldököm, mély, gondterhelt barázda jelenik meg ennek hatására arcomon és most már kékjeim az Ő arcát kutatják.
- Lány? Milyen lány? – kérdezem zavartan, majd egyszer csak mint egy villámcsapás, beugrik. – Oh… vagy úgy! Dakotára gondolsz?
- Az sem számít, ha ő volt az, akivel Te…
Csend.
- Akivel… mi?
Megint értetlenkedek egy sort. Igaz aludtam, de talán nem eleget és még inkább nem jól. Bár a föld érintését meghálálta a derekam, mégiscsak Anna mellett alszom a legjobban a puha matrac ellenére, rémálmok nélkül.
- Teljesen mindegy.
Csodálom hogy nem hallja, mekkorát koppan bennem a felismerés ólomsúlyú köve a következő pillanatban. Rájövök hogy a féltékenység most érinti meg úgy igazán én pedig nem tehetek róla de felnevetek. Már a feltételezés is abszurd számomra, az pedig a hiúságom legyezi, hogy Anna konkurenciát látott benne. Bár ne az lett volna az ára, ami.
- Ezután nem üldöz el olyan könnyen el mellőled semmi és senki.
Kaján vigyorral arcomon húzódom még közelebb hozzá, most már csak centikre vagyok tőle.
- Hmm… az jó. Dakotával csak rövid partnerkapcsolatunk volt… - várok egy percet hogy félreértse még jobban a dolgot, majd hozzáteszem elégedett pimasz mosollyal. -… természetesen szigorúan üzleti. Semmi több. Hosszú évekkel ezelőtt találkoztam vele először egy aukción, Amerikában, és rábíztam valamit, ami az enyém. Nincs több köztünk, nem is volt. Sose lesz. Nem igazán az esetem, de imádom ha féltékeny vagy. Rohadt jól áll!
Vicceskedem szinte ajkaira nevetve majd finoman csókolom meg mert nem akarok több fájdalmat okozni neki egyetlen felesleges mozdulattal se, mint amit feltétlen muszáj elviselnie. Az idillt egy kétajtós szekrény megjelenése töri meg, aki úgy csörtet be a kórterembe, mint egy mugli búldózer, de még a fejét is le kell húznia az ajtókeretben.
- Segíthetünk… ?
Mérem fel Annától nagy nehezen elszakadva, szinte vonakodva, de csak centikre húzódok el tőle. Nem az ismeretlen testi méretei vagy az izmok sokasága döbbent meg és kezd el váratlan nyomasztani, még csak nem is az arckifejezése vagy a puszta jelenléte… hanem sokkal inkább a fejembe előtoluló név, ami erre az alakra tökéletesen ráillik az elbeszélések alapján. És ha ez igaz, akkor benne vagyunk a pácban rendesen, mert az aurorok egyik legjobbikához van szerencsénk, akit érthetetlen okoból egész eddig sikerült elkerülnöm a hosszú évek alatt.

To Chris & Anna
mert valakinek dolgozni is kell

munkaruházat  II zene a folyosón

Óvatosan lépdelve haladtam a Mungó folyosóján. Itt mindig olyan képtelen csend van, az agyonfertőtlenített kő meg kellemetlenul hangosan kopog. Pedig sietek, el kell intéznem ezt az ügyet mihamarabb. Ha lekésem a vacsorát, Melanie megint nem szól hozzám. Lehet, hogy jobban járok, ha már itt lenyúlok valamelyik kómás beteg mellől egy csokor virágot. De majd kifele menet. Most keresem a megfelelő szobát, ahol a frissen magához tért tanuval beszélgethetek el.
Különös ügy ez, mert általában keressük az összefüggéseket, amik nem látszanak, s az aztán elvezet a magyarázathoz. De itt… Itt meg az van, hogy az összefüggés az éppen világos, hiszen ez az a nő, akit múltkor az a ruszki túszejtő követelt magának. Erre most előkerül, egy pisztolygolyóval meglőve. A környék egyik legtehetősebb varázslójának a társaságában. Ezen a ponton emlékeztetnem is kell magam, hogy ne ugorjak rá erre az ügyre annyira, mert ha elhúzom a faggatódzást, akkor a nejem a kutyám kajáját tálalja elém, mire hazaérek.
Belépvén a kórterembe, elégedetten látom, hogy egyrészt az interjúm alanya fenn van, másrészt pont azzal van, akit szintén ki kéne hallgatnom, harmadrészt mindketten vannak annyira jól, hogy ott turbékoljanak a betegágyon.
- Elnézést a zavarásért - harsogom kedélyesen és egyáltalán nem zavartatva magam, majd invitálásra nem várva beljebb jövök. A minisztériumi talár akkor is elárulná kilétemet, ha esetleg nem szokták bújni a Szombati Boszorkány “Ki a leghelyesebb pasi a minisztériumban” c. rovatát. Nevetséges, hogy kerülhettem Mirollal holtversenybe… Na de az én arcom nagyobb volt. Mármint a cikkhez mellékelt fényképen.
- Látom, már jobban van. Fel kell tennem néhány kérdést a sérülése körülményeivel kapcsolatban, miss Volkova. 
- Nem, nem vagyok jobban. Talán jöjjön vissza később.
Hideg, szúrós tekintetet kapok olyan szempillák alól, amiért mások vagyonokat fizetnek, de szerintem neki ezek csak nyeremények a génlottóról. Ezek bizony komoly veszélyt jelentenek bármelyik férfi józan eszére, de én azt már biztosabb helyen tudom, jelesül a nejem bukszájában. Szóval ez engem ugyan nem hat meg. Kaján félmosolyra húzom a számat, és a jó vágású fickóhoz fordulok.
- Semmi gond, a kedves Mr. Cartwright bizonyára kisegíti, hiszen ha jól tudom, ő is mindenről tud az eset kapcsán. Naszóvalakkor…
Szemtelen és derűs határozottsággal megkerültem az ágyat, majd a szömszédosra lehuppantam, és lecsaptam az ott lévő üres éjjeli szekrényre a mappámat, amin a pergamen meg az önjegyzetelő sólyomtoll penna is volt. Egy pálcapöccintésre a toll máris függőlegesbe vágta magát, és ahogy elhangzott bármi fontos szó, azt azonnal szorgalmasan lekörmölte. Így aztán ehhez a dúsgazdag, de a jelek szerint jelenleg kissé szétcsúszott úriemberhez intézem az első kérdésem, aztán hátradőlve figyelek.
- ... Meséljen nekem, hogyan került a kedvese ilyen méltatlan állapotba?

A n n a  &  E d w a r d


m u s i c

.. Come what may
We'll keep surviving..

..a trágár szavak esélyesek...

- Elnézést a zavarásért…
- Nem nézzük el…
Morgom ösztönösen visszafojtott dühvel a hangomban de annál több ül ki azúrkék tekintetembe. Ha gyilkolni lehetne ez az auror biztosan itt esne helyben össze akárcsak Zharkov ha megjelenne, de sajnos ilyen sajátos mágikus tulajdonságaim nincsenek. Az egyenzeke tulajdonosa büszkén kihúzva magát kedélyesen flangál be mit sem törődve azzal hogy bármit is megzavar vagy épp… nem szívesen látott vendég. Összehúzott hideg tekintettel méregetem ahogy közelebb jön de ő nem engem, hanem az ágyon fekvő Annát mustrálja. Talán ezért sem tágítok a közeléből, sőt, jelentőségteljesen köré fonom a karom mintha csak élő pajzsként meg kellene védenem tőle. No meg hogy foglalt. Kurvára foglalt.
- Látom, már jobban van. Fel kell tennem néhány kérdést a sérülése körülményeivel kapcsolatban, miss Volkova.  
Megütközök a szavakon és Anna ugyanolyan gyilkos pillantással forrázza le a lelkes minisztériumi kopót, aki láthatóan nem ért a célzásból. Könnyed vigyorral képén kerüli meg a betegágyat, valószínű hozzászokott már hogy rendszeresen próbálják lerázni és az efféle sértések lepattannak róla. A velem szemközti túlsó ágyra huppan és az üres kisszekrényre dobja a tollat és a mappát, ami egy fél pillanat alatt életre is kel. A látványra felmordulok, mert tudom mit jelent ez. Minden egyes kurva szóval vigyáznom kell, nem különben Volkovának.
- Semmi gond, a kedves Mr. Cartwright bizonyára kisegíti, hiszen ha jól tudom, ő is mindenről tud az eset kapcsán. Naszóvalakkor ... Meséljen nekem, hogyan került a kedvese ilyen méltatlan állapotba?
- Milyen jól informált valaki.... Valóban szükséges ez? – szegezem neki a kérdést savanyú cinizmussal végigmérve újra. Szóval ismer. Sophie ugyanígy tesz, kíváncsi ő is bár kicsit ódzkodó, de… meglepő mód odavan érte. Szinte olvad. Hát mik azok a muszklik, hm? Pfff... nők….!
Az a kurva behízelgő félmosoly biztosan minden rohadt asszonyi szívet megolvaszt. Vajon Annáét is?
- Hisz megmondta, hogy nincs jól. Mit nem ért ezen? – elszakítom a pillantásom a fickóról és Anna fáradt arcába tekintek. Sápadt és ez nem tetszik. Elég egy néma perc hogy mérlegeljem és eldöntsem, nem hagyom se neki se másnak, hogy zaklassa, pláne nem azok után ami történt. Nem kell még egyszer ezt átélnie. Nekem se hiányzik, de ez más kérdés. Fontos, hogy közreműködőek legyünk és kettőnk közül én vagyok a beáldozhatóbb, no meg a rutinosabb is. És Sophie közel akar hozzá kerülni, a bánat se tudja miért.
- Talán inkább menjünk ki, Mr. … - és itt el is akadok, mert bár sejtem mi a vezetékneve, hagyom hogy bizonyosságot ő tegyen a félig nyitott kijelentésem végére.
Elengedem Annát noha nincs semmi örömöm ebben a mozdulatban és az egyik fiola tartalmát adom a kecses ujjacskái közé. Altatófőzet, mert ráfér a nyugodt pihenés, minden mást megbeszélünk holnap. Mormolok valami olyasmit hogy igya meg és hogy nem megyek messzire itt leszek közvetlen az ajtó előtt. Ha nem állít meg, felállok és az ágy túlfelén pöffeszkedő alakra bámulok kimért nyugalommal. Remélem az auror is ért ebből és van annyira tapintatos, hogy eleget tesz a kérésemnek, bár ahogy végigmér engem majd utána Volkovát… hát kötve hiszem hogy könnyű menet lesz ez vele. Hogy én mennyire gyűlölöm az aurorokat…!

To Chris & Anna
mert valakinek dolgozni is kell

munkaruházat  II folyosóról szóló zene

- Nem nézzük el…
Nem kell ahhoz oklumentornak lennem, hogy tudjam, mire gondol most. Ha ráérnék ilyesmire, a szívemhez kapnék, had örüljön kicsit a szemmel idézett szívrohamnak, de hát erre most nem akarok időt tölteni. Így aztán csak bólintok, szíve joga, gondoljon csak, amit akar.
És nem is zavartatom magam. Némely profi kolléga bizonyára azzal nyitott volna, hogy a minisztériumból jött, meg hogy kötelesek nem akadályozni a nyomozást, meg ilyesmi, de én még mindig inkább a köznapibb stílus híve vagyok, mert utálom a hivataliskodást. Az a nejem terepe. Az ifjú, újdonsül Mrs. Nott-é. Egyébként a keresztnevéhez is remekül passzol ez a név, nem értem, miért akarja folyton eltávolíttatni a táblát meg rajta a feliratot az irodája ajtajáról, pedig kénytelen lesz megszokni. Ki tudja, melyik nap jön be valami helyes, fiatal szoknyapecér az irodájába? Még csak azt kéne, hogy hajadonnak nézzék. Neeem, gondolják csak azt a neve hallatán, hogy valami hivataltól életunt, vén banya. Elég, ha én tudom, hogy az aláírás mögött milyen tüzes menyecske rejtezik. Na de a munka visszaránta  gondolataimból a valóságba.
- Milyen jól informált valaki.... Valóban szükséges ez?
- Ez a munkám, Mr. Cartwright. És igen, szükséges - teszem hozzá, ha nem is sajnálattal, de olyan hivatalos mód együttérzően. Gondolom, pont Rám van épp szükségük, de az is igaz, hogy a minap ezt a nőt egyszer már láttam szétégetett torokkal, meghurcolva, és meg is öltek érte egy két embert, még akkor is, ha kiderült, hogy valójában nem ő volt. Szóval ki tudja, lehet, hogy ők még nem, de szükségük éppen lehet rám is. Úgyhogy nem ráznak le bűntudatkeltéssel. Főleg nem, ha annyira jól van a hölgyike, hogy smárolni tudjanak. Akkor egy-két kérdés akár beleférne, de mivel nem ő az egyetlen szemtanú, csendben hagyom, hogy a kedvesével megbeszélje a dolgot, és ellássa. Volkova kisasszony felhajtja a fiola tartalmát, aztán gondolom elalszik, vagy élvezi a hatását féléber állapotban, de minden esetre én bólogatok Carwright javaslatára, és ráérősen felcihelődök az ágyról, majd követem a folyosóra, magam mögött lebegtetve a mappát, meg a tollat (ami egyébként lekörmölte ezt a kis intermezzo-t is, biztos ami tuti).
- Ja igen. Ed Nott - nyújtok kezet a fickónak, de meglehet nem fogadja el. Ha meg elfogadja, akkor óvatosan megszorongatom, hogy azért csont ne törjön. Végig is mérem közben, elvégre még nem találkoztunk szemtől szembe, legfeljebb az újságokban láthattuk egymást. Nem sokat tudok a paliról, de nekem mindig érdekes, ha valaki nagyon gazdag, és nem lehet tudni, honnan, mert nyilván, a Cartwright család nem igazán mondható sem nagymúltú aranyvérű máguscsaládnak, sem nem híres mugli név. De ki tudja… Bárkinek lehet szerencséje kártyán is… És most nem is ezért vagyok itt.
- No, most, hogy így összeismerkedtünk, meséljen nekem egy kicsit. Milyen viszonyban van miss Volkovával? - kérdezek egy egyszerűt így elsőre, aztán hagyok időt, hogy válaszolhasson. Persze előre elkészítettem a házit az asszisztensemmel, aki minden létező anyagot összegyűjtött róluk külön külön, meg együttesen is, majd az összes újságcikket a kezembe nyomta, és át is futottam, de azoktól nem lettem okosabb. Ami biztos, hogy van köztük “valami”.
- És mi történt azzal a pisztollyal? Hogy került Önökhöz, ki sütötte el, miért lőtték meg a kisasszonyt, és ilyesmi… - lendülök bele aztán, és hallgatom a fazont, kinek szavaihoz kellemes, ütemes alapritmust szolgáltat a szorgos penna sercegése.

A n n a  &  E d w a r d


m u s i c

.. Come what may
We'll keep surviving..

..a trágár szavak esélyesek...

- Ez a munkám, Mr. Cartwright. És igen, szükséges
Mr. Levakarhatatlan… ez jut eszembe, de csak egy halk, fáradt sóhajjal simulok bele enyhe lemondással a szituációba. Nincs energiám vitázni, pláne mert teljességgel értelmetlen. Ő csak a munkáját végzi nekem meg fontosabb mi lesz az eredmény nem pedig a folyamat. Olyan ez, mint a mugliknak a foghúzás. Egyszerűen túl kell esni rajta.
Meglehet épp ezért nem vitatkozik Anna se - vagy mert kellően kimerült ennyi éberléttől is –, s szófogadóan, ami rá ritkán jellemző, issza meg a fiola teljes tartalmát. Kissé vonakodva indulok el mellőle de a mai este korábbi részéből jelentősen okulva tényleg csak az ajtó túlfelére és azt is negyedig nyitva hagyva hogy lássam őt.
- Ja igen. Ed Nott
Egy kéz úszik be a látóterembe, a név hallatára pedig felszökik a fél szemöldököm. Nem a vezetéknév zavar, azt jól tudtam és gyanúm be is igazolódott általa. Mr. Levakarhatatlan pontosan az, akinek gondolom. Nem, nincs semmi gond a vezetéknévvel, ami zavar a teljes név hiánya. Van, aki a haverjának mutatkozik be így nem pedig hivatali körökben másnak. És nem gondolnám, hogy ma vagy egyáltalán valaha ő meg én haverok lehetük.
- Christopher Cartwright.
Hangsúlyozom ki szándékosan a teljes nevem méltóságteljesen, kissé ki is húzva magam. Nem vagyok se alacsony, se cingár de ő még rajtam is túl tesz. Nem mondanám hogy zavar inkább egyfajta ego-háború ez, no meg a fáradtság. Keze szorítása határozott, de nem durva és Sophie az érintésére szétolvadva pillog. A medál langyos melegen dobban érte egyet. Jesszus….! Még jó hogy nem legillimentor a másik – legalábbis remélem- és csak az én sajátos azúrkék szúrós, méregető pillantásommal találja szembe magát.
- No, most, hogy így összeismerkedtünk, meséljen nekem egy kicsit. Milyen viszonyban van miss Volkovával?
- Hmmmmm…
Milyen kérdés ez már? Milyen viszony? A viszony az viszony. De ez ettől több, mélyebb, másabb. Megmagyarázhatatlanabb. Összetettebb. Kusza, ha csak az elmúlt négy kurva évre gondolok mióta ismerem Őt. És most minden egyes kiejtett szónak súlya van. Nem azért mert az a kibaszott penna ott serceg a fejem mellett mint egy titkárnő vagy egy végítélet, hanem mert olyan embernek mondom akinek megvan a maga sajátos hatalma, hogy az egész életemet tönkre tegye. A rendszert, amit felépítettem. Az életet, amit megalkottam.
- Szoros. Maradjunk annyiban, hogy szoros. A többit majd az újságok címlapjáról átböngészheti ha akarja.
A reggeli fotókon biztosan a mai este részletei lesznek tálalva, már a publikusabbik része, és minekután minden egyes négyzetcentiméterről fotóztak minket várhatóan vaskos oldalak lesznek tele Annáról. Infót mondjuk továbbra sem sokat adtunk róla az interjúk alatt sem, csak a legszükségesebbeket. Az anonimitás védelme varázslatos tud lenni.
- És mi történt azzal a pisztollyal? Hogy került Önökhöz, ki sütötte el, miért lőtték meg a kisasszonyt, és ilyesmi…
Összefonom a karom magam előtt, s a falnak dőlök. Ő az ajtó túlfelén én a másikon a pergamen közöttünk lebeg. Az ajtó résnyire nyitva, benézek a nőre, aki immár békésen alszik. Vonásai innen is karakteresek, de lágyak. Szeme alatt a sötét karikák jelzik igazán milyen poklot is élt meg. Tudom, hogy jól döntöttem hogy még csak hallani se hallja igazán innen az egészet. Remélem a farkas is alszik odabent és nem fecsegi el neki az itt zajlódó diskurzust.
- A pisztoly az enyém. Egy CZ75-ös 9 mm-es. Van mugli fegyvertartási engedélyem, ...mert sportlövész vagyok.
Sophie hangosan horkant fel mély cinizmussal, de mit sem törődöm vele. Bosszant a feltétel nélküli bizalom, amit megszavazott ennek a hivatali pojácának legyen bármennyire is jó kötésű avagy fésült. Nem ehhez szoktam tőle. Eddig ő volt a higgadtság, a racionalitás, most meg… mintha a megszokott ritmusunk száznyolcvan fokos fordulatot vett volna. Én a kimért, ő a hebrencs. Ez új felállás.
-   … inkább kössünk üzletet. – közlöm szárazon, kissé dirigálós stílusban bár nem célom kioktatni. Kezem mozdul és a sercegő pennát elkapva megakadályozom a további alkotásban. - … maga elmondja amit tud vagy épp csak sejt. Én kiegészítem azokkal az infókkal a kirakósát, ahol hiányzik vagy hibádzik és nem raboljuk egymás idejét.
Megejtek egy tenyérbemászó mosolyt, ami a nőknél általában bejön, a férfiaknál meg mikor hogy.
- Tudja Mr. Nott, üzletember vagyok. Ráadásul az a sikeresebb fajta. Ebből adódik, hogy nem vagyok ostoba, tudom hogy megy ez maguknál. Nem akarom az eljárási folyamatot akadályozni vagy netán szabotálni, de sajnos eddig nem igazán volt jó tapasztalatom a minisztérium embereivel, főként a magafajtákkal. Kivéve persze azt a pár bájos kolleginát, akik voltak szívesek az engedélyeztetéseket gyorsan elintézni odabent. Ezt persze ne vegye sértésnek, maga értelmesnek tűnik, talán az eszes fajta is. Szóval, Ed… ha tudni akarja hogyan került Volkova kisasszony ide, akkor kurva gyorsan fejtse ki nekem mennyit és mit tud pontosan, hogy megússzuk a felesleges köröket.
Szusszantok miközben az ujjaim között ficánkoló túlbuzgóan lelkes kis írószerszámot egy laza mozdulattal kettétöröm.
- És a papírmunka várhat, vésse fel csak az agyába amit hall… és mivel bizalmas, még jobban örülnék ha inkább köztünk is maradna.
Meglepő és egyben új fordulat, hogy Sophie morog. Most azonban nem másra, mint rendszeresen szokott minket védve, hanem egyenesen rám. Én azonban csak megfogadom hogy ha magam maradok elszámolok vele, s inkább visszadobom a széttört játékszert az aurornak. Az immár üres kezemmel megvakarom a többnapos borostámat miközben azt latolgatom miképp is kellene jól tálalnom az illegális orosz szeszcsempész vérfarkas bandát, Alexej őrült Zharkov Anna utáni megszállottságát és a mi szerelmi vivódásunk történetét úgy, hogy annak a vége ne egy azkabani cella hűvöse legyen.

De

To Chris & Anna
mert valakinek dolgozni is kell

munkaruházat   II folyosóról szóló zene

- Christopher Cartwright.
Tenyérbemászó mosollyal az orrom alatt veszem tudomásul a teljes nevet. Ide még valami középső név hiányzik csak, hogy olyan puccos legyen, mint valami nemesembernek. Bár az arckifejezés az megvan. Hát nem leszünk haverok, de nem is baj, egyrészt van ebben a figurában valami turpisság, de másrészt biztosan nem vinném haza baráti vacsorára, mert Melanie még elfelejtené, hogy nem vakarhatja le a férjezettségét magáról. Se. Meg az ajtaja mellől se.
Úgy tűnik, mégsem könnyűt kérdezek a kettejükre vonatkozóan, de hát itt sem a szavak beszélnek igazán.
- Szoros. Maradjunk annyiban, hogy szoros. A többit majd az újságok címlapjáról átböngészheti ha akarja.
- Mindenképpen.
Szűkszavúan bólintok, és azon gondolkodom, vajon melyik gyakornokot fogom a feladattal megbízni, hogy mint egy profi zaklató, szedje össze róluk az összes megjelent sajtóterméket.
- A pisztoly az enyém. Egy CZ75-ös 9 mm-es. Van mugli fegyvertartási engedélyem, ...mert sportlövész vagyok.
- Nahát. Micsoda izgalmas hobbi. És elég rendhagyó is!
Elgondolkodva teszem hozzá. Furcsa volt az a pillanatnyi csend, a magyarázat előtt. Érdeklődve hallgatok egy pillanatot, hátha itt még lesz valami, mert ezek az eszközök maguktól nem szoktak elsülni, főleg nem egy jelenlévő, szoros viszonyban álló bárki oldalába.
- Jómagam egy P99el rendelkezem. Nos, nem sport célra, számomra inkább munkaeszköz. A Szeszély okán szereztünk be mugli lőfegyvereket páran a parancsnokságról. Érdekes volna meghallgatni, hátha van jó tanácsa, hogyan fejlesszem a technikámat.
A javaslattal persze piszkálom is egy kicsit, már csak az egyre lerázósabb stílusa miatt is. De hagyom, hadd dobjon fel inkább egy másik ötletet.
-   … inkább kössünk üzletet… maga elmondja amit tud vagy épp csak sejt. Én kiegészítem azokkal az infókkal a kirakósát, ahol hiányzik vagy hibádzik és nem raboljuk egymás idejét.
Na ettől aztán meg se próbálom elkendőzni a meglepetésemet, fél szemöldököm derűsen emelkedik meg, mint ahogy a kalapot szokás megemelni valami lenyűgöző dolog előtt. Mert hát ekkora önérzetet még a tükörben is ritkán látok.  De az előttem álló felkapja a ficánkoló pennát, mint valami macska egy apró madárkát, majd mindennek a tetejébe megereszt egy olyan bájvigyort, amitől nem csak azt döntöm el, hogy a feleségemnek soha a közelébe nem engedem, de még azt is megfogadom, hogy az összes olyan újságot, amiben szerepel ez a csibész képe, azt bizony mind kicenzúrázom egy kisollóval. Aztán csak hallgatom tovább derűs, és kissé döbbent csendben, ahogy magyaráz.
- Tudja Mr. Nott, üzletember vagyok. Ráadásul az a sikeresebb fajta. Ebből adódik, hogy nem vagyok ostoba, tudom hogy megy ez maguknál. Nem akarom az eljárási folyamatot akadályozni vagy netán szabotálni, de sajnos eddig nem igazán volt jó tapasztalatom a minisztérium embereivel, főként a magafajtákkal. Kivéve persze azt a pár bájos kolleginát, akik voltak szívesek az engedélyeztetéseket gyorsan elintézni odabent. Ezt persze ne vegye sértésnek, maga értelmesnek tűnik, talán az eszes fajta is. Szóval, Ed… ha tudni akarja hogyan került Volkova kisasszony ide, akkor kurva gyorsan fejtse ki nekem mennyit és mit tud pontosan, hogy megússzuk a felesleges köröket.
Pókermosollyal szemlélem, ahogy kettétöri a jegyzetpennámat. Jó, nem mintha nem tudnám utólag is lediktálni a történéseket, vagy merengőben visszanézni az emlékeimet… De azért az elvek! Az az enyém volt.
- És a papírmunka várhat, vésse fel csak az agyába amit hall… és mivel bizalmas, még jobban örülnék ha inkább köztünk is maradna.
Még egy pillanatig hallgatok én is elgondolkodva. Aztán már csak kibukik belőlem egy rövid, öblös röhej. Mély hangon kuncogok, nagy küzdelemmel azért az egész röhögés nagyját csak visszanyelem, aztán a visszakapott pennát meg elhajiítom a picsába. A toll egyik fele ívesen koppant a kórház folyosóján, a másik, könnyebb része kanyarogva vitorlázik még körülöttünk egy rövid ideig, mielőtt földet ért volna. Én addigra szedem össze magam, és egy nagy, rezignáltan nevetős sóhaj után végre megszólalok.
- Jól van, mr. Sikeres Üzletember. Ilyen vallatáshoz való hozzáállással igazi tragédia, hogy nem a “magamfajtával” dolgozik…
A családom tett róla, hogy mindenkihez gyanakodva álljak, aki szokatlanul sikeres és vagyonos, de akárhogy is, ennek a mr. Cartwrightnak legalább szórakoztató a stílusa hozzá.
- Értem én, na… Higgye el, nem lesz veszteséges üzlet, meg fogja érni Önnek is. De attól tartok, hiába okoskodik, nem fog többet kiszedni belőlem annál, mint amit maga már úgyis tud. Mert attól tartok, Ön a jobban értesült kettőnk közül, mind az oroszok, mind a megszállott mr. Zharkov kapcsán.
Most megint felnevetek röviden, várom is, nagyjából mi képet vág majd ehhez, de hát én sem ringatom magam hamis magabiztosságba, eddig ezt az ügyet őszintén szólva egymás asztalai felett tologattuk a parancsnokságon. Mint egy orosz rulett, csak papírokkal, és épp nálam tartott az ügy, mikor elsült Zharkov uraság pisztolya. És most az újabb lövéstől az ügy egyre izgalmasabb.
- De jó, tegyünk úgy, mintha nem tudna erről a bizonyos Alexej Zharkovról, meg a túszdrámáról, amit a közelmúltban rendezett, így próbálva tőlünk kiadatni Volkova kisasszonyt. Aki mily véletlen, akkor a föld alól sem volt előkeríthető, maga meg egyszer csak megjelenik vele egy diszkó megnyitóján, aztán meg egy hotelén… És most itt tartunk.
A kórházra célzok egy oldalbiccentéssel a kórterem felé, s elgondolkodva keresztbe fonom a kezeimet magam előtt.
- Zharkov egyébként más ügyek miatt is érdekes a Parancsnokság számára. Amiatt sem volna rossz kézre keríteni. Van egy olyan sejtésem, hogy mindjárt kevesebb lenne a gyanús, eredet nélküli orosz vodka Camden Townban is, meg a Zsebpiszok köz ivóiban is… - teszem még hozzá sejtelmesen somolyogva az orrom alatt.

A n n a  &  E d w a r d


m u s i c

.. Come what may
We'll keep surviving..

..a trágár szavak esélyesek...

A hobbira utaló részt elengedem a fülem mellett. Kiérzem belőle a bújtatott szarkazmust vagy csak meglehet ki akarom érezni. Bárhogy is, nem törekszem ennek a minisztériumi ölebnek az elismerésére és ezt meglehet ő is tökéletes pontossággal érzékeli. Vagy legalábbis kellene, mert ez a dolga. Embereket kiismerni.
- Jómagam egy P99el rendelkezem. Nos, nem sport célra, számomra inkább munkaeszköz. A Szeszély okán szereztünk be mugli lőfegyvereket páran a parancsnokságról. Érdekes volna meghallgatni, hátha van jó tanácsa, hogyan fejlesszem a technikámat.
- Ahhoz látnom kellene előszöri is lőni. – közlöm savanyúan, összefont karokkal méricskélve továbbra is az aurort. – De… meg kell hagyni, nem rossz választás az a típus.
Ezt veheti egy kibebaszott bóknak is ha akarja, ettől többre tőlem nem számíthat de talán ez elősegíti a másik témát, amelyet nemsokára felvezetek neki. Nem tudom mi zavar jobban, a meglepett arckifejezés, melyet szavaim váltanak ki vagy a röhögése. Ez nekem szól? A penna haláltusájának? Vagy szimplán idegen hogy valaki nem engedi irányítani? Biztosan megszokta, hogy ő a góré minden körülmények között legalábbis terepen, mert ugye felettese még neki is akad. Én azonban a magam ura vagyok suhanc korom óta. Az élet kemény pofonjaival felvértezve.
- Jól van, mr. Sikeres Üzletember. Ilyen vallatáshoz való hozzáállással igazi tragédia, hogy nem a “magamfajtával” dolgozik…
Most rajtam a meghökkenés sora, nekem kúszik fel úgy a szemöldököm egyfajta tükörreflex szerűen mint előbb az övé.
- Ezt gondolom egy bóknak kellene vennem…
Köpöm ki szárazon a szavakat de azért egy félmosolyt eleresztek, mire Sophie kuncogni kezd. Nem mondaná a fickó ezt, ha tudná ki is vagyok valójában, vagy mivel is foglalkozom ténylegesen. Nem, akkor nem akarna a brancsába tudni, hanem már vinne is egy dohos rideg cellába hogy bezsebelje értem a fejpénzt a sikeres küldetése gyanánt.
- Értem én, na… Higgye el, nem lesz veszteséges üzlet, meg fogja érni Önnek is. De attól tartok, hiába okoskodik, nem fog többet kiszedni belőlem annál, mint amit maga már úgyis tud. Mert attól tartok, Ön a jobban értesült kettőnk közül, mind az oroszok, mind a megszállott mr. Zharkov kapcsán.
Igyekszem pókerarcot vágni, és sokszor sok esetben sikerül is. Most lehet a fáradtság, vagy a név említése de az állkapcsom megfeszül és mély szusszantással igyekszem uralkodni magamon. Ki kellett volna nyírnom azt a szarházit. Csak öt kurva centi kellett volna annak a szaros golyónak. Öt kurva centi!
- De jó, tegyünk úgy, mintha nem tudna erről a bizonyos Alexej Zharkovról, meg a túszdrámáról, amit a közelmúltban rendezett, így próbálva tőlünk kiadatni Volkova kisasszonyt. Aki mily véletlen, akkor a föld alól sem volt előkeríthető, maga meg egyszer csak megjelenik vele egy diszkó megnyitóján, aztán meg egy hotelén… És most itt tartunk.
Összeszűkül a tekintetem újra a túszdráma kapcsán. Nem tudtam róla, és ez új. Sem Anna nem említette sem más, időm meg nem volt a pletykarovatokat olvasgatni bassza meg, mikor egy komplett hotel miatt futkorásztam fel és alá a városban. Faszom!
- Értem… - hangom nyers és kapatos kissé, agyam lázasan teszi össze a tényleges valós képet. Szóval Alexej-nek fogalma sem volt merre is van Anna, és ő egyes egyedül miattam fedte fel magát. Ó hogy bassza meg…
- Zharkov egyébként más ügyek miatt is érdekes a Parancsnokság számára. Amiatt sem volna rossz kézre keríteni.
Erre már felkapom a fejem, ami eddig merengve üres tekintettel bámulta az ispotály téglafalát.
- Milyen más ügyek? – vonom kérdőre bár igazából nincs is szükség rá, elég készségesen megered a nyelve beszélgetőpartneremnek.
- Van egy olyan sejtésem, hogy mindjárt kevesebb lenne a gyanús, eredet nélküli orosz vodka Camden Townban is, meg a Zsebpiszok köz ivóiban is…
Kimért lassú leigazoló bólintással teszek pontot a feltételezésére. Gondolom nem volt ebben biztos hogy hozzá köthető de igen, kurvára összefügg és nem hamis ez a nyom sem.
Még egy feszült percig kivárok, nemcsak a gondolataim rendezése vagy a másik idegeinek tépése miatt hanem mert bepillantok a kórterem nyitott ajtaján át a békésen pihenő nőre. Magamban elmormogok egy gyors fohászt, hogy mentsen meg minket a vakszerencse és jó lenne ha Nott a korruptabb aurorok közé lenne sorolható -bár információim szerint nemigen – és belekezdek a kusza történetünkbe, ami mire a végére érek egy kész kalandregénynek illene be.
- Annával négy de meglehet már öt éve ismerkedtünk össze. Már első találkozásunkkor is előlük menekült, bár ott akkor még jó darabig nem kötötte az orromra ezt az információt. Ő orvos, ügyes, tehetséges, alapos, de a lényeg hogy a vérfarkas kórt kutatja, ezért áll az orosz népszerűség kereszttüzében. Vérfarkas az egész bagázs, mind egytől egyik azzal a faszfejjel az élen.
Sóhajtok. Mélyen hallgatok arról, hogy Anna is az, nem akarom a kényes helyzetét bonyolítani.
- Két évig voltunk együtt, a lehető legnagyobb titokban. Nem csak miattuk, az én munkám hozadéka is az, hogy szétcincálna a sajtó ha tehetné. Ez rossz párosítás volt minden téren. Ez alatt annyi derült ki mindössze, hogy az oroszok megvetik itt a lábukat és nem tágítanak ebből az országból. Biztos Anna személye is közre játszott, de szerintem a szabadnak vélt piaci lehetőség tetszett meg nekik inkább...
Elhúzom a szám, ami tökéletesen kifejezi a véleményem ha a hangszínem túlzottan tárgyilagos lenne. Mélyen elhallgatom a kalandjainkat, Rómát, a huzavonáinkat, mert az auror számára ezek lényegtelenek. Csak nekem teljes a kép velük, ahogy felidézem milyen apró lépésekkel lettem a bent fekvő nőnek totálisan a bolondja. Valahol kicsit még Alexejt is megértem.
Eddig jó, de csak óvatosan…
Int Sophie és megfogadom a bölcsességét, mert ő jobban rá tud hangolódni a másik rezdüléseire, mint én.
- Mindenki bizniszének ártott ez, az én érdekeltségeim sem voltak kivételek. Már nem csak Anna miatt akartam hogy eltűnjenek. Csakhogy a viszonyunk megromlott, a sok munka nyomására és az oroszok fenyegető jelenlétének hatására. Különváltunk egy évvel ezelőtt, de ettől én még lekövettem őt amennyire tudtam és amennyire engedte. Hogy merre is jár, hol is van satöbbi. Nem akartam, hogy baja essen.
Talán tartanom kellene, hogy egy hivatásos auror elítéli ezt vagy még inkább zaklatásnak tartja, de sejtheti, hogy nem egészen ez a helyzet.
- Számomra is váratlan fordulat volt, mikor megjelent és felkeresett. Bár tudtam hogy a városban van, nem gondoltam hogy érdeklem azok után hogy elhagyott. Míg külön voltunk tudomást szereztem Zharkovról és a Volkova iránti megszállottságáról. Azt hittem csak valami kósza plátói szerelem ez a részéről, képzelgés, mivel a nő egyszer sem említette őt, de ez sokkalta személyesebb mint kiderült. Annak idején ugyanis Anna mentette meg Zharkov életét Oroszországban. Állítólag azóta levakarhatatlan, szóval annak a seggfejnek a részéről ez az egész egyfajta bosszú irányomban. A tegnapi hotelátadón százfűlé főzettel felvette az alakomat és elrabolta Annát. Garden Lodge-ba vitte, mikor utolértem őket az egyik főben járó átokkal próbálta rávenni, hogy megöljön engem.
Hangomba most már nyílt szomorúság költözik. A fájdalom és a kudarc a lelkem mardossa újra.
- Nem önvédelem volt, sose tudnám bántani. Az a golyó a Zharkovval való dulakodás közben találta el. Persze sikerült annak a köcsögnek megszöknie. Az inasom pedig feláldozta magát, hogy mi túléljük…
Csend. Nincs mit mondanom többet. Gondolom nyomban helyszínelni akar, meg mindezek után oknyomozni de igazából felesleges fáradozás. David már mindent rendbe tett, Alexej pedig ha van esze elhagyta az országot egy jó időre. De nem számít... mert megtalálom. És ha megtalálom akkor az az öt centi nem fog mellé menni. Az is biztos.