..a trágár szavak esélyesek...
- Ez a munkám, Mr. Cartwright. És igen, szükséges
Mr. Levakarhatatlan… ez jut eszembe, de csak egy halk, fáradt sóhajjal simulok bele enyhe lemondással a szituációba. Nincs energiám vitázni, pláne mert teljességgel értelmetlen. Ő csak a munkáját végzi nekem meg fontosabb mi lesz az eredmény nem pedig a folyamat. Olyan ez, mint a mugliknak a foghúzás. Egyszerűen túl kell esni rajta.
Meglehet épp ezért nem vitatkozik Anna se - vagy mert kellően kimerült ennyi éberléttől is –, s szófogadóan, ami rá ritkán jellemző, issza meg a fiola teljes tartalmát. Kissé vonakodva indulok el mellőle de a mai este korábbi részéből jelentősen okulva tényleg csak az ajtó túlfelére és azt is negyedig nyitva hagyva hogy lássam őt.
- Ja igen. Ed Nott
Egy kéz úszik be a látóterembe, a név hallatára pedig felszökik a fél szemöldököm. Nem a vezetéknév zavar, azt jól tudtam és gyanúm be is igazolódott általa. Mr. Levakarhatatlan pontosan az, akinek gondolom. Nem, nincs semmi gond a vezetéknévvel, ami zavar a teljes név hiánya. Van, aki a haverjának mutatkozik be így nem pedig hivatali körökben másnak. És nem gondolnám, hogy ma vagy egyáltalán valaha ő meg én haverok lehetük.
- Christopher Cartwright.
Hangsúlyozom ki szándékosan a teljes nevem méltóságteljesen, kissé ki is húzva magam. Nem vagyok se alacsony, se cingár de ő még rajtam is túl tesz. Nem mondanám hogy konkrétan ez zavar inkább egyfajta égő-háború ez, no meg a fáradtság. Keze szorítása határozott, de nem durva és Sophie az érintésére szétolvadva pillog. A medál langyos melegen dobban érte egyet. Jesszus….! Még jó hogy nem legillimentor a másik – legalábbis remélem- és csak az én sajátos azúrkék szúrós, méregető pillantásommal találja szembe magát.
- No, most, hogy így összeismerkedtünk, meséljen nekem egy kicsit. Milyen viszonyban van miss Volkovával?
- Hm…
Milyen kérdés ez már? Milyen viszony? A viszony az viszony. De ez ettől több, mélyebb, másabb. Megmagyarázhatatlanabb. Összetettebb. Kusza, ha csak az elmúlt négy kurva évre gondolok mióta ismerem Őt. És most minden egyes kiejtett szónak súlya van. Nem azért mert az a kibaszott penna ott serceg a fejem mellett mint egy titkárnő vagy egy végítélet, hanem mert olyan embernek mondom akinek megvan a maga sajátos hatalma, hogy az egész életemet tönkre tegye. A rendszert, amit felépítettem. Az életet, amit megalkottam.
- Szoros. Maradjunk annyiban, hogy szoros. A többit majd az újságok címlapjáról átböngészheti ha akarja.
A reggeli fotókon biztosan a mai este részletei lesznek tálalva, már a publikusabbik része, és minekután minden egyes négyzetcentiméterről fotóztak minket várhatóan vaskos oldalak lesznek tele Annáról. Infót mondjuk továbbra sem sokat adtunk róla az interjúk alatt sem, az anonimitás védelme varázslatos tud lenni, csak a legszükségesebbeket.
- És mi történt azzal a pisztollyal? Hogy került Önökhöz, ki sütötte el, miért lőtték meg a kisasszonyt, és ilyesmi…
Összefonom a karom magam előtt, a falnak dőlök. Ő az ajtó túlfelén én a másikon a pergamen közöttünk lebeg. Az ajtó résnyire nyitva, benézek a nőre, aki immár békésen alszik. Vonásai innen is karakteresek, de lágyak. Szeme alatt a sötét karikák jelzik igazán milyen poklot is élt meg. Tudom, hogy jól döntöttem hogy még csak hallani se hallja igazán. Remélem a farkas is alszik odabent és nem fecsegi el neki az itt zajlódó diskurzust.
- A pisztoly az enyém. Egy CZ75-ös 9 mm-es. Van mugli fegyvertartási engedélyem, ...mert sportlövész vagyok.
Sophie hangosan horkant fel mély cinizmussal, de mit sem törődöm vele. Bosszant a feltétel nélküli bizalom, amit megszavazott ennek a hivatali pojácának legyen bármennyire is jó kötésű avagy fésült. Nem ehhez szoktam tőle. Eddig ő volt a higgadtság, a racionalitás, most meg… mintha a megszokott ritmusunk száznyolcvan fokos fordulatot vett volna. Én a kimért, ő a hebrencs. Ez új felállás.
- … inkább kössünk üzletet. – közlöm szárazon, kissé dirigálós stílusban bár nem célom kioktatni. Kezem mozdul és a sercegő pennát elkapva megakadályozom a további alkotásban. - … maga elmondja amit tud vagy épp csak sejt. Én kiegészítem azokkal az infókkal a kirakósát, ahol hiányzik vagy hibádzik és nem raboljuk egymás idejét.
Megejtek egy tenyérbemászó mosolyt, ami a nőknél általában bejön, a férfiaknál meg mikor hogy.
- Tudja Mr. Nott, üzletember vagyok. Ráadásul az a sikeresebb fajta. Ebből adódik, hogy nem vagyok ostoba, tudom hogy megy ez maguknál. Nem akarom az eljárási folyamatot megakadályozni, de sajnos eddig nem igazán volt jó tapasztalatom a minisztérium embereivel, főként a magafajtákkal. Kivéve persze azt a pár bájos kolleginát, akik voltak szívesek az engedélyeztetéseket gyorsan elintézni odabent. Ezt persze ne vegye sértésnek, maga értelmesnek tűnik, talán az eszes fajta is. Szóval, Ed… ha tudni akarja hogyan került Volkova kisasszony ide, akkor kurva gyorsan fejtse ki nekem mennyit és mit tud pontosan, hogy megússzuk a felesleges köröket.
Szusszantok miközben az ujjaim között ficánkoló túlbuzgóan lelkes kis írószerszámot egy laza mozdulattal kettétöröm.
- És a papírmunka várhat, vésse fel csak az agyába amit hall… és mivel bizalmas, még jobban örülnék ha köztünk is maradna.
Meglepő és egyben új fordulat, hogy Sophie morog. Most azonban nem másra, mint rendszeresen szokott minket védve, hanem egyenesen rám. Én azonban csak megfogadom hogy ha magam maradok elszámolok vele, s inkább visszadobom a széttört játékszert az aurornak. Az immár üres kezemmel megvakarom a többnapos borostámat miközben azt latolgatom miképp is kellene jól tálalnom az illegális orosz szeszcsempész vérfarkas bandát, Alexej őrült Zharkov Anna utáni megszállottságát és a mi szerelmi vivódásunk történetét úgy, hogy annak a vége ne egy azkabani cella hűvöse legyen.
Mr. Levakarhatatlan… ez jut eszembe, de csak egy halk, fáradt sóhajjal simulok bele enyhe lemondással a szituációba. Nincs energiám vitázni, pláne mert teljességgel értelmetlen. Ő csak a munkáját végzi nekem meg fontosabb mi lesz az eredmény nem pedig a folyamat. Olyan ez, mint a mugliknak a foghúzás. Egyszerűen túl kell esni rajta.
Meglehet épp ezért nem vitatkozik Anna se - vagy mert kellően kimerült ennyi éberléttől is –, s szófogadóan, ami rá ritkán jellemző, issza meg a fiola teljes tartalmát. Kissé vonakodva indulok el mellőle de a mai este korábbi részéből jelentősen okulva tényleg csak az ajtó túlfelére és azt is negyedig nyitva hagyva hogy lássam őt.
- Ja igen. Ed Nott
Egy kéz úszik be a látóterembe, a név hallatára pedig felszökik a fél szemöldököm. Nem a vezetéknév zavar, azt jól tudtam és gyanúm be is igazolódott általa. Mr. Levakarhatatlan pontosan az, akinek gondolom. Nem, nincs semmi gond a vezetéknévvel, ami zavar a teljes név hiánya. Van, aki a haverjának mutatkozik be így nem pedig hivatali körökben másnak. És nem gondolnám, hogy ma vagy egyáltalán valaha ő meg én haverok lehetük.
- Christopher Cartwright.
Hangsúlyozom ki szándékosan a teljes nevem méltóságteljesen, kissé ki is húzva magam. Nem vagyok se alacsony, se cingár de ő még rajtam is túl tesz. Nem mondanám hogy konkrétan ez zavar inkább egyfajta égő-háború ez, no meg a fáradtság. Keze szorítása határozott, de nem durva és Sophie az érintésére szétolvadva pillog. A medál langyos melegen dobban érte egyet. Jesszus….! Még jó hogy nem legillimentor a másik – legalábbis remélem- és csak az én sajátos azúrkék szúrós, méregető pillantásommal találja szembe magát.
- No, most, hogy így összeismerkedtünk, meséljen nekem egy kicsit. Milyen viszonyban van miss Volkovával?
- Hm…
Milyen kérdés ez már? Milyen viszony? A viszony az viszony. De ez ettől több, mélyebb, másabb. Megmagyarázhatatlanabb. Összetettebb. Kusza, ha csak az elmúlt négy kurva évre gondolok mióta ismerem Őt. És most minden egyes kiejtett szónak súlya van. Nem azért mert az a kibaszott penna ott serceg a fejem mellett mint egy titkárnő vagy egy végítélet, hanem mert olyan embernek mondom akinek megvan a maga sajátos hatalma, hogy az egész életemet tönkre tegye. A rendszert, amit felépítettem. Az életet, amit megalkottam.
- Szoros. Maradjunk annyiban, hogy szoros. A többit majd az újságok címlapjáról átböngészheti ha akarja.
A reggeli fotókon biztosan a mai este részletei lesznek tálalva, már a publikusabbik része, és minekután minden egyes négyzetcentiméterről fotóztak minket várhatóan vaskos oldalak lesznek tele Annáról. Infót mondjuk továbbra sem sokat adtunk róla az interjúk alatt sem, az anonimitás védelme varázslatos tud lenni, csak a legszükségesebbeket.
- És mi történt azzal a pisztollyal? Hogy került Önökhöz, ki sütötte el, miért lőtték meg a kisasszonyt, és ilyesmi…
Összefonom a karom magam előtt, a falnak dőlök. Ő az ajtó túlfelén én a másikon a pergamen közöttünk lebeg. Az ajtó résnyire nyitva, benézek a nőre, aki immár békésen alszik. Vonásai innen is karakteresek, de lágyak. Szeme alatt a sötét karikák jelzik igazán milyen poklot is élt meg. Tudom, hogy jól döntöttem hogy még csak hallani se hallja igazán. Remélem a farkas is alszik odabent és nem fecsegi el neki az itt zajlódó diskurzust.
- A pisztoly az enyém. Egy CZ75-ös 9 mm-es. Van mugli fegyvertartási engedélyem, ...mert sportlövész vagyok.
Sophie hangosan horkant fel mély cinizmussal, de mit sem törődöm vele. Bosszant a feltétel nélküli bizalom, amit megszavazott ennek a hivatali pojácának legyen bármennyire is jó kötésű avagy fésült. Nem ehhez szoktam tőle. Eddig ő volt a higgadtság, a racionalitás, most meg… mintha a megszokott ritmusunk száznyolcvan fokos fordulatot vett volna. Én a kimért, ő a hebrencs. Ez új felállás.
- … inkább kössünk üzletet. – közlöm szárazon, kissé dirigálós stílusban bár nem célom kioktatni. Kezem mozdul és a sercegő pennát elkapva megakadályozom a további alkotásban. - … maga elmondja amit tud vagy épp csak sejt. Én kiegészítem azokkal az infókkal a kirakósát, ahol hiányzik vagy hibádzik és nem raboljuk egymás idejét.
Megejtek egy tenyérbemászó mosolyt, ami a nőknél általában bejön, a férfiaknál meg mikor hogy.
- Tudja Mr. Nott, üzletember vagyok. Ráadásul az a sikeresebb fajta. Ebből adódik, hogy nem vagyok ostoba, tudom hogy megy ez maguknál. Nem akarom az eljárási folyamatot megakadályozni, de sajnos eddig nem igazán volt jó tapasztalatom a minisztérium embereivel, főként a magafajtákkal. Kivéve persze azt a pár bájos kolleginát, akik voltak szívesek az engedélyeztetéseket gyorsan elintézni odabent. Ezt persze ne vegye sértésnek, maga értelmesnek tűnik, talán az eszes fajta is. Szóval, Ed… ha tudni akarja hogyan került Volkova kisasszony ide, akkor kurva gyorsan fejtse ki nekem mennyit és mit tud pontosan, hogy megússzuk a felesleges köröket.
Szusszantok miközben az ujjaim között ficánkoló túlbuzgóan lelkes kis írószerszámot egy laza mozdulattal kettétöröm.
- És a papírmunka várhat, vésse fel csak az agyába amit hall… és mivel bizalmas, még jobban örülnék ha köztünk is maradna.
Meglepő és egyben új fordulat, hogy Sophie morog. Most azonban nem másra, mint rendszeresen szokott minket védve, hanem egyenesen rám. Én azonban csak megfogadom hogy ha magam maradok elszámolok vele, s inkább visszadobom a széttört játékszert az aurornak. Az immár üres kezemmel megvakarom a többnapos borostámat miközben azt latolgatom miképp is kellene jól tálalnom az illegális orosz szeszcsempész vérfarkas bandát, Alexej őrült Zharkov Anna utáni megszállottságát és a mi szerelmi vivódásunk történetét úgy, hogy annak a vége ne egy azkabani cella hűvöse legyen.