A n n a
m u s i c
...Nothing lasts forever, nothing goes to plan
Don't you lose your grip, you're letting go of my hand
'Cause every single second, Is a second that we can't get back..
m u s i c
...Nothing lasts forever, nothing goes to plan
Don't you lose your grip, you're letting go of my hand
'Cause every single second, Is a second that we can't get back..
..a trágár szavak esélyesek...
- Hm... Kezd derengeni...
Az illata jobb, mint bármilyen alkohol, úgy megrészegít hogy képes lennék bolondot csinálni magamból. Valahol talán pont azt is teszem. Haragudnom kellene rá, utálnom őt, s lenéznem, ami érkeztekor talán meg is volt, de itt és most, ilyen közel, selymes bőre lágyságával már csak az az intenzív kémia marad, ami a legelső pillanattól kezdve dolgozott közöttünk.
- Jaj, úgy szeretlek...
Megdermedek egyetlen jelentőségteljes másodpercre, mert ahogyan agyam legmélyén Sophie úgy én sem akarom elhinni, hogy valóban legördült ez a szó formás, gyönyörű, csókolni való ajkairól. S míg az emlékmás hitetlenkedik odabent, addig a mellkasom tájékát elönti egyfajta jóleső meleg, mint a láva mely szétterül én pedig eufórikus állapotban csókolom meg újra, mindent elsöprő, érte adózó szenvedéllyel. Mikor elszakadok tőle valamit magyaráz a veritas-szérumról, ám az agyam ködösen fogja csak fel kérdése lényegét.
A nyakamba a medál pont akkor kel életre, mikor a vállam felé hajtja arcát. Hirtelen lesz égető és jól tudom, hogy az az egyszerű tiszta szó váltja ki. Sziszegve húzódok el a nőtől, engedem el fél kezemmel és nyúlok le a nyakamba az ékszerért, hogy egyetlen mozdulattal fordítsam a láncot hátra. Annak már úgyis mindegy, részben a gyerekkori szíjnyomok miatt másrészt meg mert a hátam jóval érzéketlenebb mint a mellkasom. Nem ismeretlen ez a reakció, mikor először voltunk együtt fizikailag ténylegesen ott, Anna kicsiny de annál emlékezetesebb lakásán Toszkána előtt, konkrétan mintát égetett Sophie a bőrömbe irigységében. Csak nemlegesen intek a fejemmel Anna aggódó tekintetére, hogy ne is foglalkozzon ezzel a közjátékkal mert én már teljesen megszoktam.
- Magadnak is keverhettél volna egyet. Kíváncsi vagyok, mit mondanál…
- Hmm, mondjuk hogy azt akarom emlékezz erre holnap. Egyszerűen muszáj! Úgyhogy ha nem eszel akkor irány a zuhany…!
Közlöm tényszerűen, de hevesen az ajkaiba lehelve, és megteszem azt amit az előbb csak gondolatba terveztem ha mostanra nem fonta volna körém kecses lábait. Szétfeszítem a bársonyos térdeket, és a felszabadult térbe lépek. A kezeim a nő alá nyúlnak s formás fenekénél fogva emelik meg és elviszem két ajtóval odébb, hogy fenyegetésem beváltsam. Tudom, hogy ez jól összekuszál mindent és kibaszott bonyolulttá válik így a helyzet, ám ez mind a holnap megoldandó problémája marad. Most itt vagyunk, a kettősünk, meg az egy évnyi szakadék közöttünk, amely most hirtelen könnyen áthidalhatóvá válik azzal, hogy a te és én-ből vártlanul mi leszünk.
Köszöntem a játékot, bébi!
Az illata jobb, mint bármilyen alkohol, úgy megrészegít hogy képes lennék bolondot csinálni magamból. Valahol talán pont azt is teszem. Haragudnom kellene rá, utálnom őt, s lenéznem, ami érkeztekor talán meg is volt, de itt és most, ilyen közel, selymes bőre lágyságával már csak az az intenzív kémia marad, ami a legelső pillanattól kezdve dolgozott közöttünk.
- Jaj, úgy szeretlek...
Megdermedek egyetlen jelentőségteljes másodpercre, mert ahogyan agyam legmélyén Sophie úgy én sem akarom elhinni, hogy valóban legördült ez a szó formás, gyönyörű, csókolni való ajkairól. S míg az emlékmás hitetlenkedik odabent, addig a mellkasom tájékát elönti egyfajta jóleső meleg, mint a láva mely szétterül én pedig eufórikus állapotban csókolom meg újra, mindent elsöprő, érte adózó szenvedéllyel. Mikor elszakadok tőle valamit magyaráz a veritas-szérumról, ám az agyam ködösen fogja csak fel kérdése lényegét.
A nyakamba a medál pont akkor kel életre, mikor a vállam felé hajtja arcát. Hirtelen lesz égető és jól tudom, hogy az az egyszerű tiszta szó váltja ki. Sziszegve húzódok el a nőtől, engedem el fél kezemmel és nyúlok le a nyakamba az ékszerért, hogy egyetlen mozdulattal fordítsam a láncot hátra. Annak már úgyis mindegy, részben a gyerekkori szíjnyomok miatt másrészt meg mert a hátam jóval érzéketlenebb mint a mellkasom. Nem ismeretlen ez a reakció, mikor először voltunk együtt fizikailag ténylegesen ott, Anna kicsiny de annál emlékezetesebb lakásán Toszkána előtt, konkrétan mintát égetett Sophie a bőrömbe irigységében. Csak nemlegesen intek a fejemmel Anna aggódó tekintetére, hogy ne is foglalkozzon ezzel a közjátékkal mert én már teljesen megszoktam.
- Magadnak is keverhettél volna egyet. Kíváncsi vagyok, mit mondanál…
- Hmm, mondjuk hogy azt akarom emlékezz erre holnap. Egyszerűen muszáj! Úgyhogy ha nem eszel akkor irány a zuhany…!
Közlöm tényszerűen, de hevesen az ajkaiba lehelve, és megteszem azt amit az előbb csak gondolatba terveztem ha mostanra nem fonta volna körém kecses lábait. Szétfeszítem a bársonyos térdeket, és a felszabadult térbe lépek. A kezeim a nő alá nyúlnak s formás fenekénél fogva emelik meg és elviszem két ajtóval odébb, hogy fenyegetésem beváltsam. Tudom, hogy ez jól összekuszál mindent és kibaszott bonyolulttá válik így a helyzet, ám ez mind a holnap megoldandó problémája marad. Most itt vagyunk, a kettősünk, meg az egy évnyi szakadék közöttünk, amely most hirtelen könnyen áthidalhatóvá válik azzal, hogy a te és én-ből vártlanul mi leszünk.
Köszöntem a játékot, bébi!
