- Abban bízom, hogy én lehetek kegyed segítségére inkább...
A szép ívű szemöldököm feljebb kúszik a szavak hallatán. No meg azért is, mert a vendégem döbbenetét leküzdve könnyed stílust üt meg lábaim és személyem fél pillanatnyi mustrálása után. Nem tudom eldönteni milyen opciók jöhetnek szóba. Jól néz ki, de annyira talán mégse hogy meleg legyen. Vagy meglehet tévednék? Az biztos, hogy nem hozza nagyon zavarba a kihívó természetem, tehát botor de bátor. Veszélyes kombináció. És van mersze… van mersze így nyitni.
- Hmmm...Csakugyan?
Úgy nyomom meg ezt az egy szót, olyan hangsúllyal hogy abban minden benne van. Hitetlenség, kérdés, pökhendiség és szarkazmussal kevert cinizmus. Fiatalka, még tőlem is de annyira azért nem hogy ha valóban gyakornok ne pakoljam rendre fél percen belül. Bár mondhatnám ilyen kifiúkat eszem minden reggelire, de sajnálatos mód a gyakornoki pozícióba szánalmas lúzerek kerülnek az utóbbi időben. Üdítő színfolt lesz…
- Jó napot, Mrs. Nott! Dalton Julius Eric Hamox vagyok, szolgálatára... Apám sajnos gyengélkedik, a Mungó pszichiátriai osztályán fekszik, így jelen állapotában nem tudna megfelelő válaszokat adni ebben a kényes ügyben. Én azonban helyette is állok szolgálatára, hátha a birtokomban lévő információk mielőbb segíthetnek kézre keríteni Mrs. Flame-t.
Hát ennyi elég is főleg az első köszöntő mondat után, hogy leforrázva üljek, szemeim rá függesszem és összeszűkülve méregessék őt. Eddig sem voltam érdektelen felé, de ha magára akarta hívni a figyelmet, most száz százalékosan sikerült is. Tetőtől talpig mérem végig nagyon alaposan, minden részletre kíváncsian. Talán kicsit túl kíváncsian is bizonyos pontokon tovább is elidőzve, mint illendő lenne. Érdekelne az a láthatóan kidolgozott felsőtest a mustársága merész választású ing alatt, például. Akaratlanul is összehasonlítom Edwarddal pedig ez se nem helyes, se nem okos dolog. Aztán, talán mivel érzem hogy ezt a bűvös, mély és súlyos pillanatot meg kell szakítani hangosan csapom be egy mozdulattal a kezembe lévő aktát és dobom erővel az asztalra, hogy csattan a míves bútor tetején.
Na velem nem baszakodik ám senki! Puffogok magamba és nincs is szándékomban leplezni dühömet, amit a név vált ki belőlem. Egyetlen pillanat alatt emelem le kecsesen lábaimat, olyan gyorsan hogy a másiknak esélye sincs bármit is látni ami illetlen lenne - pláne mert az asztal is kitakar -, s állok fel. Még szerencse hogy nem régóta tartom ezt a pozitúrát, így nem zsibbadt el a lábam egy kicsit se. Stabil alapot fogva lesimítom a szoknyám kicsi ráncát a derekamnál és úgy lépek ki az íróasztal mögül. Gyilkosan villogó fénnyel a szemembe közeledem a férfihoz, aki magasabb tőlem természetesen.
Van bátorságom az asztal túlfeléig menni, megtámasztani ott kecsesen nekidőlve. Tekintetem továbbra is azokba a mélybarna szemekbe kapaszkodik, megadva a lehetőséget hogy olvasson a gondolataimban a másik, mert nem tűnik fel egyelőre hogy ezt tenné.
- Szolgálatomra? Nos… akkor Mr. Hamox, legyen is kérem. Ha még egyszer ezen a néven szólít engem garantáltan a pálcám végén találja magát és egy csinos kis ártással távozhat innen, minimum. A nevem Hopkirk, mint ahogy a levélben is állt. A névtábla ne tévessze meg… ostoba kis félreértés. Van, akinek ez szerfelett vicces. Ne foglalkozzon ilyen bosszantó közjátékkal, én se teszem…
Vagyis erőteljesen próbálom. Na mindegy. Hangom gunyorosan karcos, mert akarom hogy érezze megsértett és akarom hogy nyomassza ez. Azért a kezemmel hellyel kínálom. Két szék is akad, az egyik közelebb van hozzám a másik távolabb. Én nem mozdulok csak kivárok miként dönt.
- Szóval az édesapja… gyengélkedik. Milyen sajnálatos! Ezúton is jobbulást kívánok neki. De kicsit azért örvendetes, így hogy megismerhetem magát cserébe!
És ezzel ellököm magam az aszatltól hogy a férfi felé lépjek a jobbomat kézfogásra nyújtva. Érzem, ahogy a pillantása fogva tart, szinte a lelkembe akar látni és az… elmémbe olvasna….
- Melanie No… öhm Hopkirk...
Mi van velem?
A férfi keze ahogy megérinti az enyémet már szinte meg is adja a választ. A langyos meleg, talán a fizikai kapcsolat segít rádöbbenteni mi is folyik itt. Érintése puha, kellemes, jólesően simogató.
- Lenne olyan kedves ha már ily buzgón a szolgálatomba áll, hogy... kimászna esetleg a fejemből? Köszönöm!
Nem vagyok okklumentor, nem tudom tökéletesen lezárni az elmém. Csak úgy ímmel-ámmal. De a kutakodást megérzem még ha kissé késve is. Egy hajszálnyit meglehet el is pirulok, de csak azért, mert bele se merek gondolni mi mindent olvashatott ki belőlem a másik. Ezt a reakciót persze betudhatja Mr. Hamox sajátos vonzerejének is akár, és voltaképp ezzel sem téveszt célt olyan nagyon.
A szép ívű szemöldököm feljebb kúszik a szavak hallatán. No meg azért is, mert a vendégem döbbenetét leküzdve könnyed stílust üt meg lábaim és személyem fél pillanatnyi mustrálása után. Nem tudom eldönteni milyen opciók jöhetnek szóba. Jól néz ki, de annyira talán mégse hogy meleg legyen. Vagy meglehet tévednék? Az biztos, hogy nem hozza nagyon zavarba a kihívó természetem, tehát botor de bátor. Veszélyes kombináció. És van mersze… van mersze így nyitni.
- Hmmm...Csakugyan?
Úgy nyomom meg ezt az egy szót, olyan hangsúllyal hogy abban minden benne van. Hitetlenség, kérdés, pökhendiség és szarkazmussal kevert cinizmus. Fiatalka, még tőlem is de annyira azért nem hogy ha valóban gyakornok ne pakoljam rendre fél percen belül. Bár mondhatnám ilyen kifiúkat eszem minden reggelire, de sajnálatos mód a gyakornoki pozícióba szánalmas lúzerek kerülnek az utóbbi időben. Üdítő színfolt lesz…
- Jó napot, Mrs. Nott! Dalton Julius Eric Hamox vagyok, szolgálatára... Apám sajnos gyengélkedik, a Mungó pszichiátriai osztályán fekszik, így jelen állapotában nem tudna megfelelő válaszokat adni ebben a kényes ügyben. Én azonban helyette is állok szolgálatára, hátha a birtokomban lévő információk mielőbb segíthetnek kézre keríteni Mrs. Flame-t.
Hát ennyi elég is főleg az első köszöntő mondat után, hogy leforrázva üljek, szemeim rá függesszem és összeszűkülve méregessék őt. Eddig sem voltam érdektelen felé, de ha magára akarta hívni a figyelmet, most száz százalékosan sikerült is. Tetőtől talpig mérem végig nagyon alaposan, minden részletre kíváncsian. Talán kicsit túl kíváncsian is bizonyos pontokon tovább is elidőzve, mint illendő lenne. Érdekelne az a láthatóan kidolgozott felsőtest a mustársága merész választású ing alatt, például. Akaratlanul is összehasonlítom Edwarddal pedig ez se nem helyes, se nem okos dolog. Aztán, talán mivel érzem hogy ezt a bűvös, mély és súlyos pillanatot meg kell szakítani hangosan csapom be egy mozdulattal a kezembe lévő aktát és dobom erővel az asztalra, hogy csattan a míves bútor tetején.
Na velem nem baszakodik ám senki! Puffogok magamba és nincs is szándékomban leplezni dühömet, amit a név vált ki belőlem. Egyetlen pillanat alatt emelem le kecsesen lábaimat, olyan gyorsan hogy a másiknak esélye sincs bármit is látni ami illetlen lenne - pláne mert az asztal is kitakar -, s állok fel. Még szerencse hogy nem régóta tartom ezt a pozitúrát, így nem zsibbadt el a lábam egy kicsit se. Stabil alapot fogva lesimítom a szoknyám kicsi ráncát a derekamnál és úgy lépek ki az íróasztal mögül. Gyilkosan villogó fénnyel a szemembe közeledem a férfihoz, aki magasabb tőlem természetesen.
Van bátorságom az asztal túlfeléig menni, megtámasztani ott kecsesen nekidőlve. Tekintetem továbbra is azokba a mélybarna szemekbe kapaszkodik, megadva a lehetőséget hogy olvasson a gondolataimban a másik, mert nem tűnik fel egyelőre hogy ezt tenné.
- Szolgálatomra? Nos… akkor Mr. Hamox, legyen is kérem. Ha még egyszer ezen a néven szólít engem garantáltan a pálcám végén találja magát és egy csinos kis ártással távozhat innen, minimum. A nevem Hopkirk, mint ahogy a levélben is állt. A névtábla ne tévessze meg… ostoba kis félreértés. Van, akinek ez szerfelett vicces. Ne foglalkozzon ilyen bosszantó közjátékkal, én se teszem…
Vagyis erőteljesen próbálom. Na mindegy. Hangom gunyorosan karcos, mert akarom hogy érezze megsértett és akarom hogy nyomassza ez. Azért a kezemmel hellyel kínálom. Két szék is akad, az egyik közelebb van hozzám a másik távolabb. Én nem mozdulok csak kivárok miként dönt.
- Szóval az édesapja… gyengélkedik. Milyen sajnálatos! Ezúton is jobbulást kívánok neki. De kicsit azért örvendetes, így hogy megismerhetem magát cserébe!
És ezzel ellököm magam az aszatltól hogy a férfi felé lépjek a jobbomat kézfogásra nyújtva. Érzem, ahogy a pillantása fogva tart, szinte a lelkembe akar látni és az… elmémbe olvasna….
- Melanie No… öhm Hopkirk...
Mi van velem?
A férfi keze ahogy megérinti az enyémet már szinte meg is adja a választ. A langyos meleg, talán a fizikai kapcsolat segít rádöbbenteni mi is folyik itt. Érintése puha, kellemes, jólesően simogató.
- Lenne olyan kedves ha már ily buzgón a szolgálatomba áll, hogy... kimászna esetleg a fejemből? Köszönöm!
Nem vagyok okklumentor, nem tudom tökéletesen lezárni az elmém. Csak úgy ímmel-ámmal. De a kutakodást megérzem még ha kissé késve is. Egy hajszálnyit meglehet el is pirulok, de csak azért, mert bele se merek gondolni mi mindent olvashatott ki belőlem a másik. Ezt a reakciót persze betudhatja Mr. Hamox sajátos vonzerejének is akár, és voltaképp ezzel sem téveszt célt olyan nagyon.