Ilyen érzés lehet, mikor nincs már veszteni valóm? A kezeim között pihegett ez a lélek, aki immár nyilvánvalóan nem Anna volt. Be is vallotta. Egykedvűen méregettem őt, és azon gondolkodtam, vajon számít-e nekem annyira a csomagolás, mint egy ostoba kisgyereknek a mesefigurás doboz. Vajon érdekel, mi a tartalom, ha tetszik a szemfényvesztő csomagolás? Elgondolkodva tanulmányozom a lánc horzsolása nyomán keletkező sérülést, és a keskeny vércsíkot. Lehet kategorizálni, hogy sár, vagy arany, vagy kék, vagy akármilyen, de a valóságon, hogy sima vörös, semmiféle belemagyarázás nem segít.
De talán ezért hagyom, hogy újabbat kortyoljon a százfűlé főzetből. Most még nem tépem szét a csinos csomagolást. Igazából tetszik az is, amilyen nyugalommal van a másik ebben a számára igencsak szorult helyzetben. A hangja mostmár kicsit más, de eleddig azt is remekül utánozta. Nem hebeg-habog most sem, mint sokan tennék, majdhogynem derűsen magyaráz, én pedig csendben, sötéten somolyogva ismerem el az érdemeit. Majdnem kár érte. De hát átvert csúnyán, és ezt nem hagyhatom válasz nélkül. Mert igaza van, túl könnyű dolga volt idáig.
- Azt hiszem, velem akarod majd megszerezni az igazi Annát…
- Nem tudom, jól hiszed-e. Ahhoz meg kéne mondanod, ki vagy, mert most nem látom. Aztán még eldöntöm, hiszek-e neked újra…
Halkan, dallamosan dünnyögtem, és csak méregettem őt. Nem arról ítélünk, de azért számít, ha szép a könyv borítója. A polcon elfér a többi mellett, olvasatlan is.
- … Hiányosak az ismereteim a százfűlé főzet tekintetében. Mondd, ha ilyen alakban halsz meg, vajon így is maradsz?
Kedélyesen tettem fel a kérdést, a mosolyom még szélesebb lett hozzá, de kevésbé sötét nem. A lánc még mindig sebesen, meg-megvillanva pörgött az ujjam körül. Hallatszott a suhogása. A mozgástól vér már nem maradt rajta.
- És ha csak kapsz egy szép átokbélyeget, az vajon akkor is megmarad, ha a bájital hatása elmúlik?
A lánc megállt, finoman még lengedezett, aztán úgy maradt, mozdulatlan lógva. Elgondolkodva pillantottam rá, aztán a zsebembe nyúltam a pálcám után. Lehet, hogy nem is ölöm meg. A farkas a lelkem mélyén talán dühöng a sértett büszkeségünk felett, ugyanakkor hasznos lehetne ebből a jószágból egy lényegretörő üzenetet bűvölni. Legalábbis Anna fülébe eljut majd az otrombaság, hogy valakit ilyenformán miatta megjelöltem, nem mellesleg talán én is megtudom, ki is került most a kezeim közé. A szó elszáll, de a sebek... azok úgy maradnak meg a bőrön, mint pergamenen az írás.
Elrugaszkodtam hát az üvegablaktól, és utánamentem ennek a… személynek. Vajon hagyja, hogy beérjem? Nem mintha számítana, itt nincs hova menekükljön. A szép környezetben sok helyütt akadt remek lehetőségem sarokba szorítani őt. Ha már a markomba keveredett, nem eresztem akárhogy. Mint a láncot is. Igazi csillogó csecsebecse. Szóval hiába menekült, innen nem juthatott ki. Ráérősen ballagtam a nyomában, pedig a pálcával is leszedhettem volna, de azt is csak úgy fogtam szórakozottan.
- … És vajon ha már átokheg, a nyakad köré szeretnél egyet, vagy a csuklódra, mint egy szép karkötő?
Ki tudja, az igazi alakja milyen. Ezt a mostanit is otromba barbárság volna elcsúfítani, de azt nem tudhatom, ki bújik meg a száfüvek álcája mögé. Férfi-e, vagy nő, fiatal vagy idős? Lehet akár minisztériumi auror, a higgadt profizmusát tekintve valószínűleg. Átfut az agyamon, hogy talán nagyobb is ez a csapda, mint amilyennek eddig tűnt nekem. De ismét elfog az érzés, hogy nekem már mindegy.
- Szóval, mondj szépen egy nevet, és reménykedj, hátha elhiszem Neked… Szépségem…
Roxfort RPG
Szerző