+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Esterhas-i merengő (Moderátor: Gordon Esterhas)
| | | | |-+  Gordon legendás lények feljegyzései
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gordon legendás lények feljegyzései  (Megtekintve 1047 alkalommal)

Gordon Esterhas
[Topiktulaj]
*****


-=Defender of the Knarls=-

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 02. 03. - 21:23:03 »
0

Legendás lények  - ahogyan én látom őket

Acsarka: Erősen sündisznóra emlékeztető kisállat, aki, ha élelemmel kínálják, azt hiszi, meg akarják mérgezni, és dührohamot kap, nagy kártételt okozva ezzel a kertekben.

Feljegyzés: "Azért az én esetemben nem pont erről volt szó. Kevesen tudják, de van az acsarkáknak, egy külön válfaja is. Ezek a rőtfejű acsarkák. Ők sokkal fifikásabbak, mint mezei rokonaik. Nem dühödnek be az eléjük tett étel miatt, hanem kedélyesen elmajszolják azt. Ellenben, megérzik, ha valaki ellenséges szándékkal közeledik feléjük, s ilyenkor akár életveszélyesek is lehetnek. Ugyanis harapásaik hihetetlenül erősek. Habár kisméretű a szájuk, de azonnal fogaink oly élesek, és állkapcsuk oly hatalmas erővel csapódik össze, hogy még a csontot is úgy harapják át, mintha csak vaj lenne. Amúgy eszméletlenül békések, és édesek. Nekem például volt egy alomnyi a Griffendél klubhelyiségében, de miután kiszöktek, s nekem volt egy kis "találkozásom" Malfoyjal, igyekeztem minél előbb megszabadulni tőlük, így Hagridnak adtam őket. Azóta nem hallottam felőlük, de feltűnt, hogy néhány szokatlan sündisznószerű állatka mászkál a vadőrlak körül, csak ők másfél méteresek! Van egy olyan érzésem, hogy Hagrid "alkotott" megint!"


Folyt. köv.
Naplózva

Gordon Esterhas
[Topiktulaj]
*****


-=Defender of the Knarls=-

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 02. 10. - 22:22:58 »
0

Legendás lények II. rész


Ketti: Walesben őshonos négylábú emlősállat. Kinézetre a megszólalásig hasonlít egy fehér, bolyhos kiscicához, de hogyha felidegesítik, akkor körülbelül a négyszeresére nő meg, bundája vöröses fekete lesz, s valami hihetetlenül éles hangon visít. A 19. századig jobban elterjedt házőrző volt, mint egy-egy védőbűbáj. Az 1900-as évek elején azonban a Varázslény Felügyeleti Főosztály 82./II./b. cikkelye alapján kimondatott, hogy a ketti, mint „brutálisnak” titulált „ősvadonállat” fokozottan közveszélyes, így tilos volt nevelni, tartani, szaporítani, vagy egyéb módon hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek közelében lehessen. Azóta vadonélő.

Feljegyzés: Muszáj megemlítenem, hogy a kettit csak nagyon nagy „erőfeszítések” árán lehet kihozni a sodrából. Nekem például nem is sikerült, már nem mintha annyira akartam volna, de mikor volt nálam egy, akkor véletlenül ráléptem, lelöktem az ágyamról, öntöttem rá vajsört, de soha nem értem el nála a kritikus pontot. Ellenben mikor ötödikben Umbridge óráján szabadon engedtem, és a „kedves” tanárnéni gügyögve próbálta magához édesgetni, akkor szinte azon nyomban átváltozott, jókora botrányt kavarva. Hahh… Még soha sem láttuk Umbridge-ot ennyire visítani. Isteni látvány volt. Körbe-körbe rohangált a teremben, átkokat szórva maga mögé, miközben a ketti üvöltve követte. Még most is kicsordul a könnyem a nevetéstől, ha rágondolok. Emlékszem borzasztó büntető munkát kaptam érte. A szavak mélyen belevésődtek a bőrömbe. A KETTI EGY BESTIA! De megérte, sőt igazából hálásnak is kellene lennem Umbirdge-nak, mert ha nem lett volna ez a büntetés, akkor talán sosem jövök rá a kettik titkára. Mikor a büntetés után visszatámolyogtam a klubhelyiségbe, páran aggódva vártak. Kérdezgették, hogy jól vagyok e, és ilyenek. Jól esett, hogy figyelemmel viseltetnek irántam, mégis ami a legjobban meglepett, hogy a kettim odajött hozzám, s hatalmas szemekkel rám nézett, majd a sebhelyemre és újra rám. Tudtam, hogy az állat pontosan tisztában van vele, hogy mi történt velem. A ketti halkan nyávogott egyet, majd a kezemhez dörzsölte a fejét. Mindenki dermedt csöndben állt, s várták, hogy mi lesz ennek a kis közjátéknak a vége. Sosem felejtem el, ami ezek után következett. Az állat újra nyivákolt egy halkat, majd elkezdte nyalogatni a kezem. Először el akartam rántani, hogy hagyja abba azonnal, de mikor észrevettem, hogy enyhül a fájdalom, akkor elkerekedtek a szemeim. A sebhelyem elkezdett eltűnni. A hegek eltompultak, s idővel teljesen kisimultak. Miután a ketti befejezte a gyógyításomat, újból rám nézett, s mindenre meg tudok esküdni, ami nekem valaha is fontos volt, hogy mosolygott. Már amennyire ezek az állatok tudnak mosolyogni, de biztos vagyok benne, hogy örömöt láttam az ábrázatán.
Ezekután újabb kutatásokat végeztem. Kis idővel olyan dolgokra jöttem rá, amik alapvetően változtathatják meg a kettikről alkotott felfogásunkat. Rájöttem a kettik titkára.
Próba kép megkértem mindenkit a klubhelyiségben, hogy viselkedjenek ellenségesen egy társuk ellen. De mindannyian csak egy kitűzött ember ellen. Ezt ne látványosan tegyék, hanem gyűlölködő pillantásokkal, vagy pletykálással, mutogatással, mikor nem látja. Ahogyan elkezdték, a ketti, ami eddig a klubhelyiség közepén lévő bolyhos szőnyegen pihent, szinte azonnal felkelt, s hátát felpúpozva fújni kezdett az illetőre, s tisztán lehetett látni, amint elkezdődött az átalakulása. Mikor már majdnem teljesen vöröses fekete volt, egy intésemre, mindenki abbahagyta ezeket a gondolatokat, s elárasztották pozitív megjegyzésekkel. Nevetgéltek vele, odamentek hozzá, átölelték, a lányok puszit adtak neki, és mindenki a legjobb barátjaként bánt vele. Mindenki csodálatára a ketti azon nyomban visszaváltozott az eredeti alakjára, s dorombolva ő is csatlakozott a társasághoz, s felpattanva a tesztalanyom ölébe megnyalta a kezét, majd befeküdt oda, s lehunyta a szemét.
A következtetésem, s felfedezésem tehát a következő.
A kettik nem bestiák, nem kiszámíthatatlan vadállatok. Roppant egyszerű, s mégis nagyszerű módon viszonyulnak a világhoz. Képesek érzékelni az érzelmeket, s azt, hogy ki köré csoportosulnak. Ha azt érzik, hogy egy bizonyos személyt a jelenlévők mindegyike nem kedvel, ellenszenvvel viseltet iránta, akkor ő is így tesz. Ez történt Umbridge esetében is. Nem volt az osztályban olyan diák, aki kedvelte volna. Ha viszont pozitív az érzelmek töltése, akkor ő a legszelídebb állat a világon, s mint kiderült a nyála gyógyító hatású. A kettik emellett képesek érzelmek átadására is. Tehát örülnek és szomorkodnak, levertek, vagy túlfűtöttek. Olyanok, amilyen a környezetük.
Csodálatos állatok.

Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 23. - 23:11:30
Az oldal 0.066 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.