Roxfort RPG

Múlt => Északi szárny => A témát indította: Mrs. Norris - 2015. 02. 27. - 13:51:41



Cím: Bagolyház
Írta: Mrs. Norris - 2015. 02. 27. - 13:51:41
(http://i.pinimg.com/564x/e8/dd/fc/e8ddfc59af1dfd2ef25ee776fd4b6986.jpg)

A Roxfort Bagolyháza. Itt találhatóak meg az iskola baglyai, és a diákok baglyai is itt lelhetőek fel a tanév alatt. Aki levelet vagy csomagot akar küldeni valahova, az szépen felsétál ide, és vagy a saját baglya, vagy egy iskolai bagoly segítségével elküldi azt.


Cím: Re: Bagolyház
Írta: Jimmy K. Quinton - 2016. 01. 08. - 16:20:51
Be careful who you trust;
the devil was once an angel



Karikás szemek, nyúzott fej, össze-vissza álló haj - a szokásos jele annak, hogy ismét nagy munkában vagyok benne. Az alvás egyike azon emberi dolgoknak, amiket szívesen lecserélnék arra, hogy inkább még több időt tölthessek el megszállottságommal, de egyelőre sajnos legfeljebb az ipari mennyiségű kávéval tudom pótolni ezek hiányát.
Hogy ne ragozzuk tovább a szót, nem nyújtok valami egészséges látványt. Már-már betegesnek tűnhetek, pedig római bújkálásom óta egész jól összeszedtem magam. Ezzel jár az, ha valaki nem csak egyszerűen munkamániás, de egyszerre akar annyi dologgal foglalkozni, amivel igazából nem is kéne bírnia. Egy ideje az újságnak se küldtem új anyagokat, hogy cserébe legújabb kutatásommal, és készülő könyvemmel tudjak foglalkozni, a modern rúnamágiáról.
A csípős, szeptember végi hideggel nem foglalkozva sietek fel a bagolyházba. Esni fog, jól látszik a felhők mozgásából, emiatt pedig tartok egy kicsit. Már így is órákkal megcsúsztam a határidőhöz képest, ha pedig a levelem tartalma megsérülne az időjárás miatt, az szörnyű katasztrófa lenne.
A bagolyürülék jellegzetes szaga még az én szinte teljesen érzéketlen szaglásomat kikezdi. Kikerülve egy bagolyköpetet, ami valaha talán egy kisebb termetű pocok lehetett, jutok fel a bagolyházba, kezemben egy méretes, megcímzett borítékkal, s benne a Pehelygyilkos majd' minden titkával. Egyet kivéve. Azt Dakota javaslatára megsemmisítettem...
Alapjáraton nem izgatna fel egy diák jelenléte a bagolyházban. Semmi közöm hozzájuk. Mikor azonban belépve az egyik északit pillantom meg, még bennem is elkezd valami érzésféle kavarogni. Valami olyan, amit nem igazán tudok a megfelelő szavakkal kifejezni, mert nem éltem át ezelőtt. Nem, egyáltalán nem örülök az idegenek jelenlétének, azt pedig mélyen felháborítónak tartom, hogy a diákokkal nem lehet nyíltan erről beszélni. Tapogatózzanak csak a tudatlanság sötét gödrében tovább...
- Magának nem kéne órán lennie, Mr. Mallouse? - kérdezem, mialatt beljebb tessékelem magam a bagolyházba. Nem jár az órámra, nem ismerek róla többet, mint azt, amit a családjáról tudok. Így természetesen órabeosztását sem, és semmi közöm nem lenne hozzá, mit csinál egy csípős, hideg reggelen a bagolyházban. De furcsa mód - ezt még magamnak is nehézkes bevallanom - jól eső érzés volt kimondani a szavakat. Kicsinyes elégtétel azért, mert tehetetlen vagyok az idegenekkel szemben. Düh? Félelem? Aggodalom? Bizalmatlanság? Talán kicsit mind a hatalmába kerít, amikor épp szembesülnöm kell itt létükkel.  


Cím: Re: Bagolyház
Írta: Ristiaan Mallouse - 2016. 01. 12. - 02:11:18
„When you look into an abyss,
the abyss also looks into you.”


 A bagolyház hangosan huhogó lakói a megszokott diákzsivajt felváltó, kellemes hangulatot kölcsönöznek ittlétemnek. Megszokott hétköznap, a jól ismert, lehangoló angol időjárással üdítve; az általam gyűlölt kompozíciók sorában előkelő helyet foglal el, a Roxfortban töltött második évem szeptemberére azonban már megszokott hangulatot szolgáltat: melankóliát és egyhangúságot. A nem sokkal éjfél után befejezett, majd egyszerű, címer nélküli pecséttel lezárt levél jobb zsebemben pihen, értékes információkat rejtve magában.
  A nyugati oldalon alvó Arjához lépek. Mosolyogva figyelem Észak-európai foltos macskabaglyom nyugodt, az emberekre annyira jellemző aggodalomtól mentes tekintetét, miközben az egyik magasabb rúdon pihen. Szokatlannak nem nevezhető gondolatoknak engedek teret, ahogy figyelem hűséges társamat. Megbarátkozott néhány fajtársával; méretéből adódóan könnyedén elfér két nagyobb példány között is, úgy, hogy azoknak nem okoz semmilyen területvesztést vagy egyéb kellemetlenséget.

  Egyszerű kézjelzésemet követően elhagyja pihenőhelyét, enyhe szárnymozgatásra késztetve "szomszédait", majd jobb csuklómra száll. Némán, fülét hegyezve engedi, hogy megsimogassam mellkasát.
- Nagyon fontos feladat vár rád. - súgom Arjának, nem mintha társai zsivajától bárki is meghallaná szavaimat. - A megszokottnál is gyorsabban kell eljuttatnod a levelet Kittilä-ba. Számítok rád.
  Előhúzom és rákötöm a lábára a korábban említett levelet, majd indulás előtt még egyszer végigsimítom mutatóujjamat barna tolltakaróval borított mellkasán. Természetesen mindig akkor érkezik a váratlan társaság, amikor sikerül néhány percre kizárnom a Roxfortot gondolataim medréből, így a mostani alkalom sem lehet kivétel. A bagolyházba betérő alakot egészen addig a pontig ignorálom, amíg kinyújtom jobb karomat és gyengéd kézmozdulattal Arja tudomására adom: ideje indulni. Kitárja szárnyait és a bagolyház nyugati ablakán keresztül elhagyja a Roxfortot, hogy huszonnégy óra múlva megpillanthassa Finnország ködös hegységeit.

  Az érkezőre tekintek, először a mindenki által jól ismert, semleges arckifejezésemet latba véve. Ellépek az ablaktól, ezzel tökéletesen időzítve és elkerülve egy bagolyköpetet. Az iskola legtöbb helyszíne rendelkezik hátrányokkal, de még így is a bagolyház nevezhető az egyik legkellemesebb ilyen helyszínnek, nem beszélve arról az apropóról, hogy az érkező nem egy újabb - engem és testvéreimet levegőnek néző - Griffendéles vagy - mogorva arckifejezést magára öltő - Mardekáros, hanem az iskola egyik tanára.
- Önnek is kellemes napot, Quinton professzor. - biccentek semlegesen a csípős hangnemet sejtető kérdésre válaszolva. Átbújok az egyik alacsonyabban helyet foglaló rúd alatt és úgy folytatom. - Lyukas órám van, a szüleim pedig epekedve várják év eleji élménybeszámolómat a híres Roxfortban töltött szeptemberemről. - arcomon apró mosoly körvonalazódik ki, amit beszélgetőpartnereim gyakran szelíd, mégis érezhetően kaján vigyorként értékelnek.
  Alig láthatóan végigvezetem tekintetem a professzor csapzott külsején. Nem jártam azokra a Rúnaismeret órákra, amiket ő tartott, illetve mai napig tart, így eddig nem volt "szerencsém" közelebbi kapcsolatba kerülni vele, ebből kifolyólag pedig nem tudhatom, hogy külsejére mindig ilyen komoly energiákat fordít-e, mindenesetre karikás szemei nyilvánvaló fáradtságról vagy álmatlanságról árulkodnak. Irigylem; legalább az ő napjai eseménydúsabban telnek az enyémeknél.
  Nagyjából négy méterre állok meg beszélgetőpartnerem előtt, felhúzott jobb szemöldökkel és arcomra erőltetett érdeklődéssel folytatva az általam megkezdett beszélgetést.
- Jól érzi magát, professzor?

  Nem esik nehezemre az angol tanárokkal történő kommunikáció. Ő nem köthet bele sem a kiejtésembe, sem a jelenlétembe; számára a tanári pályája nyilvánvalóan komolyabb tétnek bizonyul annál, semmint, hogy megemberelje magát és kellemetlenkedő kérdéseket tegyen fel, a diákokkal ellentétben, akiket hidegen hagy a megrovás vagy büntetőpontok beszerzése. Igaz, tudtommal egyszer sem ért minket olyan inzultus szeptemberben, amit a tanárok büntetéssel "preferáltak" volna szeretett diákjaik irányában. Audiatur et altera pars!


Cím: Re: Bagolyház
Írta: Jimmy K. Quinton - 2016. 01. 16. - 13:30:03
Be careful who you trust;
the devil was once an angel



Nem, egyáltalán nem örülök neki. Sem neki, sem pedig a társainak. Egyetlen pillantást vetek csak rá, hogy végigmérjem alakját. Nem sokkal magasabb nálam, ami az én esetemben igazából nem nagy dicsőség, nem épp a fizikai alkatom miatt tanítok itt.
- Értem.  - szenvtelen arckifejezésem talán többet elárul, mintha bármiféle heves érzelem maszkját ölteném magamra. Abszolút alkalmatlan vagyok arra, hogy kifejezzek ilyesmiket, de az még rólam is leolvasható, mit is gondolok Mr. Mallouseról, és a szeptemberi jelentéséről szülei számára.
- Minden bizonnyal büszkék lesznek magára és társaira, hogy megtévesztették az iskolát. Ha rajtam múlna, már nem lennének itt. - de sajnos nem rajtam múlik. McGalagony igazgató asszonyt egyáltalán nem értem, bármilyen észérvet hozott fel a tanári kar, akkor sem lépett semmit. Egyelőre. Van ugyanis valami, ami a birtokunkban van, és ami talán segíthet kideríteni, hogy valójában miért is vannak itt ezek az emberek. Nem, nem szimpatizálok velük. Épp elég problémánk volt az elmúlt néhány években, nincs szükségünk a múlt árnyaira, hogy újabb sötétséget vessenek országunkra.
Furdal a kíváncsiság, hogy mit írhatott abba a levélbe. Látom, ahogyan egy bagoly eltűnik a felhők között. A tehetetlenség ténye azonban a legrosszabb. Illetve az illúziója. Könnyű megragadni benne, és az, hogy ezek a diákok ilyen szabadon járnak-kelnek közöttünk, csak ezt próbálja erősíteni. Tekintetem inkább az iskolai baglyok felé fordítom, s egy kiadós ásítás után veszem szemügyre őket.
- Persze, jól vagyok.  - a táskák a szemem alatt másról árulkodnak, azonban ez tulajdonképpen a megszokott állapot. Még a Meadows birtokon töltött, kényszerű nyaralásom alatt se nézték jó szemmel életvitelem, de az alvás évek óta az egyik olyan dolog, amiről szívesen lemondanék, ha cserébe több időt szentelhetek hasznosabb dolgoknak. Amióta itt tanítok, a fraktál elméletemmel sem haladok úgy, ahogyan szeretnék, a tanítás és az új könyvem írása prioritást élvez, ez pedig felemészti minden időmet. Ms. Bourgh szerint pedig engem is, de ő nem igazán érti meg, hogy én tényleg képes vagyok így boldog lenni.
- Az éjszakát a munkámnak szenteltem. Így is késésben vagyok, reggel nyolcra ígértem a levelet a kiadónak. Akadt némi problémám a hírhedt Pehelygyilkos történetével, bele kellett ölnöm néhány plusz órát. - egy méretesebb, ébernek tűnő baglyot keresek tekintetemmel. Nem hiszem, hogy Nathaniel bosszús lesz a késésért, de azért jobb lesz, ha minél hamarabb eljuttatom hozzá a levelet.