Beatrice Diana Angela Lestrange

BEATRICE DIANA ANGELA LESTRANGE

alapok

jelszó ?Szomorú időket élünk! ?
teljes név || Beatrice Diana Angela Lestrange
becenév ||Bea, Diana , Angie
nem || nő
születési hely, idő || 1981 február 2./ Lestrange - kúria
kor || 16
faj || ember
vér || arany
évfolyam || 6

a múlt

Angie, Angie, when will those clouds all disappear?

~ Mikor fogunk felhőkön szárnyalni?
Mikor jön el az a pillanat, mikor nem rángatnak drótokon?
Mert mind bábuk vagyunk?
Én az vagyok?
Óh, úgy fáj, hogy rángatsz, de én nem szólhatok, mert ajkamon pecsét lapul. Csak szemeimmel tekintek rád. Csodállak, hallgatlak... Érzem az illatod?
Légy itt mellettem!
Rángass..
Szükségem van a zsinórokra.
Mert akkor már semmi sem tartana meg? ~

1981.
Fattyúnak született, s az is marad. Örökké. Lemoshatatlan dolog ez. Olyan akár egy nehéz kő, melyet életed végéig cipelned kell a hátadon, s az csak marja és dörzsöli a finom, puha bőrt. Te, pedig csak szótlanul tűröd, mert félsz.
Félsz a holnaptól, a mától, a múlttól.
Kísértenek téged.
Ne mond, hogy sosem voltál szorító karok között. Mert azok mindig körülvesznek téged. Árnyak, melyek sosem felednek, s melyek mindig melletted lesznek. Melyek veled vannak akkor, mikor feszül a zsinór, s újra rántanak rajtad. Mert bábú vagy?

~ Túl nagy volt nekem a Világ. Még mindig az. Túl nagy. Túl véres. Túl zajos. Nem voltak megnyugtató szavak. El kellett menekülnöm. Ezt mondták, mert akkor én még semmit sem értettem mindezekből.
Kisgyermekként mentették meg az életemet azzal, hogy elvittek anyámtól. Már nem is emlékszem rá, hogy kik voltak, kik elvittek. Már nem is emlékszem az arcukra. Már nem látom magam előtt a kis vidéki házat. A tarka mezőket.
Csupán a vonatot hallom zakatolni újra és újra. Ahogyan annak füstje beszennyezi a kéken csillogó eget. Ami oly utánozhatatlan.
Már csak arra emlékszem. A kövér felhőkre. ~

Vidéken nőtt fel. Egy hatalmas ház, hatalmas falai között, ahol megtanult és megkapott mindent, amire szüksége lett volna. S ekkor úgy tűnt minden oly tökéletes. A fakóbarna hajú kislány oly vidám volt. Nem volt semmi, mely boldogságába vághatott volna.
Etikettet tanult, írni, olvasni, énekelni.
Kezei oly élethűen rajzolták meg a Világ összes vonulatát.
Egy saját álomvilágban nőtt fel.
Semmi sem tudva a múltjáról. Arról, hogy ki várhat rá a vastag hideg kőfalak között. Hogy ki szülte Őt valójában. Csak naphosszat bámult ki az ablakon. Csak naphosszat szaladt csupasz lábbal a mezőkön, érezte a fenyők illatát.
S mikor levelet kapott az iskolától oly nehezen fogadta a változást. Mert azokat sosem lehet könnyen fogadni. Ott hagyni a völgyet, a fákat, a virágokat.
Kihullott egy darab az álomvilágból.

~ Mikor fogunk újra felhőkön szárnyalni?
Olykor látom magam álmaiban.
Mezítláb a zöldellő völgyekben. Hallom a madarak csiripeléseit. Érzem, ahogyan hajamat a szél újra, és újra felkapja. Ahogyan markomban az iszap oszladozik, s ahogyan kifolyik ujjaim közül. Nem bírom megfogni. Kicsúszik. Szép lassan. S én csak szótlanul bámulom, mert nem tehetek ellen semmit. Cseppenként tűnik el tenyeremről.
Vissza a tükörsima vízbe, melyben egy arc tekint vissza rám.
Ugyanaz az arc, melyet reggelente a tükörben látok. ~

Te nem látod a felhőket. A felhőket, amik közé megbújik. Ahol Ti nem vagytok. Mert felhők között él. Végtelen felhők között. Hol semmi sem igaz. Hol nincsenek a gátlások. Hol nem lát mást, csak a tiszta eget. Hol nem hallja a szavakat.
Hol nem látja azt, ki visszanéz rá, mikor a suhogó vonat elviszi a vastag falak közé.
Oda, hol háta mögött szállnak a szavak. S Te csak értetlenül meredsz tükör kék szemeiddel. Hová kerültél.
Miért suttognak?
Miről suttognak???

~ ? Suttogjatok?én már tudom?
?
Talán csak a gyertyák azok, mik nem vágnak kést a hátamba. Mert azok tudják milyen rövid életet élni. Tudják milyen egyre csak elgyengülni, s végül teljes sötétségbe merülni. Én nem szeretem a sötétet. Gyűlölöm a sötétet. Az összes rokonom szemében azt látom. Hiszen ugyanolyanok vagyunk nem? S mégis sötétség furdal. Sötét szemek, sötét szavak. Nem vesznek észre. Nem akarnak észrevenni.
De én látom őket?
Mindnyájukat? ~

Egyszer úgyis minden kiderül. De mi van akkor, ha az, akiről suttogtok végig hallott mindent? Mi van akkor, ha mindvégig tudta, miről beszéltek? Mert tudta Ő, mi szól szátokon.
Csak senki sem látta a szemeken, hogy mindent ért.
Senki sem akart hinni a tükör kék szemeknek. Hisz azok oly értetlenül csillogtak mindig.
De tudott ... mindenről.
Hogy ki az anyja. Hogy ki az apja.
Hogy mi ő? Hogy ki ő?

~ Azt kérték legyek csendben. Azt kérték hazudjak. Azt kérték, hogy ne értsek semmit, s tegyek úgy, mintha semmiről sem tudtam volna. Gyermekként nevelték belém az ártatlanságot. A kényszert. Belém nevelték a türelmet, s a hallgatást.
Elviseltem a szavakat?
Elviseltem az ujjakat?
Elviseltem azt, hogy mindent, amit mondtak úgy tűnjön, mintha semmit sem értenék?
Egyszer majd úgyis vége lesz?
Tudom ? ~

Megtörtek a rácsok. Omlottak a falak. Féltek az emberek, s Ő hazatérhetett.
Otthagyva a vidéket. A fákat, a mezőt, a patakokat, s a madarakat. Csupán a felhők kísérték az útját. Azoknak köszönhet mindent. Mert kik 16 évig nevelték, meghaltak.
S az óta üresen áll már a vidéki kúria.
Vár valakit? visszavár.
Ám már új otthonra lelt. Egy új otthonra, mely eddig sajátja volt. Egy új otthonra, hol anya várja. Ki akkor megszülte, s most karjaiba zárja. S szemében izzó tűzzel védi anyatigrisként kölykét. Megvédi tőle, ki oly közel áll hozzá?
Ki szemével mindennap, hátába döfi a kést?
Kinek sorai pergamenen jutnak hozzá.
Őt csodálja. Ő kell neki.
Csak egyszer nézne rá, s látná meg?

~ Óh, úgy fáj, hogy rángatsz, de én nem szólhatok, mert ajkamon pecsét lapul. Csak szemeimmel tekintek rád. Csodállak, hallgatlak... Érzem az illatod?
Légy itt mellettem!
Rángass..
Szükségem van a zsinórokra.
Mert akkor már semmi sem tartana meg? ~

Angie, Angie, where will it lead us from here?

jellem

Üvegbe van zárva. Mindent lát, hall és érzékel maga körül, de úgy tesz, mintha ez nem lenne igaz. Mintha semmit sem értene. Pedig sokszor veri az üveg belsejét. Dörömböl, ordít, hogy engedjék ki, de senki sem hallja. Senki sem látja. Csupán nézik? s mutogatnak rá?
Emelet nagyon érzelmes lélek. Érzi a környezetet, s hamar felismeri az érzéseket maga körül. Befolyásolható, s sokszor hiszékeny. Vannak emberek, akiknek szemeiben valamiféle ragyogást lát, s azokban képes vakon bízni. S örökös megfelelés jár fejében. Megfelelni mindennek.
Mindennek, s mindenkinek.

apróságok

mindig ||

# Rodolphus Lestrange
# Felhők
# A szél, az eső, a puha és fáradt talaj?
# Ragyogás
# Gyertyaláng
# Érintés

soha ||

# Rodolphus Lestrange
# Árulkodó pillantások
# Sötétség
# Fájdalom
# Hangos szavak, erős zajok

dementorok || Mindig egy zakatoló vonatot lát és hall maga előtt (ami a váratlan változásokra utal)

mumus || Rodolphus Lestrange
titkok ||

# Szerelmes Rodolphus Lestrangeba
# Szeretné látni szülőatyját

rossz szokás ||

# Ha fél gyakran remeg a keze
# Olykor képes vakon bízni az emberekben
# Megesik, hogy mikor válaszolnia kéne gyakran hallgat, és ez olykor bosszantó

a család

apa || Rabastan Lestrange ; aranyvér ; 37
anya || Bellatrix Lestrange ; aranyvér ; 35
testvérek || (féltestvér) Olivia Lestrange ; aranyvér ; 11
családi állapot ||
állatok ||
Fekete macska: Ronnie

külsőségek

magasság || 168 cm
tömeg || 53 kg
rassz || európai
szemszín || tükör kék
hajszín || fakóbarna
különleges ismertetőjel || Talán olykor beugrik valaki róla a régi időkből. Egy nő, kitől most oly sok mindenki retteg? S kire oly különlegesen hasonlít
kinézet || Hófehér bőr, tükör kék szemek, fakóbarna tincsek,s hosszú fekete pillák. Íreszei csak tágra nyílva figyelnek, míg ajkain némaság pihen. Nem kell, hogy elmondja érzéseit, a szeme az amit mindent elárul.

egészségi állapot ||
Gyenge szervezet. Gyakran hajlamos a betegségek megkapására.

a tudás

varázslói ismeretek || A Roxfort eddigi éveinek tananyaga. A fekete mágiáról azóta ismer, hogy újra anyjával és Rodolphussal él együtt. Az okklumenciára egyszerűen képtelen, a legilimenciához, pedig nincs elég ereje.
mugli képzettségek || zongora, beszél latinul, lovaglás, érzéke van a festészethez
pálca típusa || Diófa, egyszarvúszőr mag, 11 hüvelyk
különlegesség || Párszaszó megértése és beszélése a családhoz mérten

egy darabka belőled

~ Ha tehetném, saját világot festenék magamak?
Hol utánozhatatlan a kék ég. Hol a madarak úgy csipognak, ahogyan sehol máshol.
Hol nem csillognak úgy a tükörsima patakok? ~
? úgy ahogyan azt a saját szemével látja.
Vékony fehér kezei lassan emelkednek felfele, s a gyenge lószőr egyet, finoman húzódik omlik rá a hófehér vászonra.
Kék. Sárga. Vörös.
S a színek sorjában követik egymást. Hajtincseim gondozatlanul fonódnak össze egy ezüstszín csattal s mégis. Hajszálain meglátszik a fellegek színe. Orcáján ragyog a vörös nap sugara.
S mindezek csak foltok, s mocskok más szemében.
Ám Ő ezt máshogy látja.
Mindent más, ahogyan Ő elképzelte. Mert az álmok tartanak ébren.
S, az ecset végéről aranyszín csepp hullik bele a vizes pohárba, miközben az egy pillanat alatt színezi az átlátszó folyadékot.
Ujjai pedig lágyan tartják maguk között a vékony farúdat, mikor utánozhatatlan érdes hang törte meg a művészi csendet. Lényegtelen, hogy mit mondott.
Tudta ki volt az.
Ismerte ezt a hangot.
Ezer közül is felismerte volna.
Oly kemény volt, oly érdes.
Oly gyengés oly lágy.
Ó, bár tudná egyszer is lefesteni ezt a hangot.

egyéb

Az egészségi állapota sajnos nem a legderűsebb, emiatt gyakran kell otthon töltenie akár heteket is. Ilyenkor okklumencia képzésre jár..