Oldal nyomtatása - Aranypezsgő Bálterem

(https://data.whicdn.com/images/354624313/superthumb.jpg?t=1617994696) (https://data.whicdn.com/images/225042464/superthumb.jpg?t=1455591866)

2002. augusztus 31.
outfit (https://i.pinimg.com/564x/19/67/bf/1967bf5b89a56ac0d356d18bb453a3b6.jpg)

Today we will sell our uniform, live together

A legdrágább Shanda & Sheymesh öltönyömben feszítettem a Pezsgőben, miközben lazábn pöfékeltem a cigimet, ELliot mellett aki valószínüleg teljesen ki volt készülve. Lisára lehetett számítani, hogy így belerobban az életünkbe, általában elragadta az az anyáskodó szeretetroham. Persze engem nem zavart, mindig is lubickoltam a rivalda fényben, mert valljuk be, engem imádtak. Jófiú voltam, okos és szexi, a család kedvence, Chrissie mellett, és én nem csináltam faszságokat, mint az öcsém, Benjamin. Láttam őt most is valami rosszban sántikálni, egyszerűen nem állta meg, pedig reméltem, Esther mellett egy kis ész is verősik belé. De hát voltak olyanok, akiknen nem lehetett segíteni.
Az Arany Pezsgőben ezer éve nem voltam, pedig rendszeresen redneztek anyáék itt bálokat a családunknak. Volt itt minden évszaknak megfelelő, egyszer egy karácsonyi bál alkalmával még koripálya is volt itt bent. Bassza meg, Chrissie mennyire kurvára élvezte. Persze ő midnegyiket. Szeretett ragyogni. A bálterem most arany-fehér pompában tündökölt, a fejünk felett a festmények elegánsan suhantak a zenére, házimanók rohangáltak lebegő fülekkel a fényesre suvickolt márványpadlón, pezsgős poharakkal, és zsúrkocsikkal.
Csak nem rég kezdődött az egész, még alkalmunk sem nyílt bemutatkozni Elliottal az összes unokatestvéremnek. Furcsa szégyenérzet ült meg bennem, a pompa és a figyelemben való fürdőzés ellenére is. Hiszen én öltem meg a testvérüket. Az unokahúgukat... Egyszerűen sötét hálót vetett ez rám, mely lassan akart megkötözni.
- Túléled, Nyuszi, jó arcok - szorítottam meg a kezét. Az egyedül rossz én vagyok itt is.
Elnéztem a családomat, apa bátyját, ahogy elégedetten pezsgőzött Lisa férjével, és a gyerekeikkel. A kicsik önfeledten rohangáltak fel-alá a teremben, a nők beszélgettek, aztán szépen lassan odajövögettek minket üdvözölni is. Első körben Lisa és a férje természetesen.
Lisa olyan volt, mint egy díva, drága ruha, szőrmekendő a vállán, aranyozott legyező, és az a barátságos, szemtelen tekintet, a kissé telt arc. Biztos voltam benne, hogy amikor Amerikában voltam arról is tudott. Mellette Donald hosszú, vékony, nyurga ember volt, olyan elvont arccal, mint aki félig teljesen más világban létezett.
- Aiden James Fraser! Rettentően haragudnom kellene rád, amiért képes voltál kihagyni az esküvőből! - magyarázza kissé dühös hangon Lisa, majd hosszú hatásszünet után megremeg az ajka. - Megfogadtam, hogy nem fogok sírni! - és zokogva összeölel meg csókolja az arcunkat Elliotéval együtt.
- Nagyon sikerült, drágám - sóhajt fel Donald. Már hiányzott a folytonos csipkelődésük. - Azt is megígérted, hogy egyik drágaságod sem fog kikötni ma a sűrgősségin, a szeretetrohamod miatt - csóválja meg a fejét.
- Ugyan már, én legalább megérintem őket - enged el minket. - Na jól van. Szóval, még szerencse, hogy nem Hillary-val hoztalak össze, rémes party lett volna neked. És - pillant közben ELliotra - Te sokkal bájosabb vagy. Akár csak a gyűrűd. Mondd csak, hogyan is ismerkedtetek meg? - kérdezi és Elliotra pillant, tőle várva a választ.
- Azt hittem anyával már mindent elpletykáltatok - forgatom meg a szememet, kifújva a szám közzül a cigifüstöt, Lisa persze hevesen csapkodni kezdi maga körült a levegőt.
- Ugyan már, tudod, hogy mennyire imádom a szerelmi történeteket! És Elliiot szemszögéből is hallani akarom! - jegyzi meg izgatottan, mire közben Donald legyintve felsóhajt.
- Ne tuddjátok meg hányszor kellett végighallgatni Rudolffal az ő szerelmi történetüket - dünnyögte Donald. Ez mondjuk meg is értettem, apáék története gyönyörű volt, ahogy a levelezéseik is. Régen besurrantunk hárman a hálószobájukba, mert gyerekként minden lezárt és eldugott dolgot meg kellett találnunk. Így fedeztük fel anyáék levelezéseit, ami hol vicces volt, hol fájdalmas. De egyszerűen szép volt és tiszta. Lisa arcá egy pillanatra szomorú árny suhan át, de aztán tovább tündököl Elliott mellett. Én tényleg nem akartam ezt teni velük. Annyira nem. DOnald megveregette a vállamat, aztán miután Lisa kifaggatta ELliotot, finoman elhúzta tőle.
- Bocsáss meg, Lisa nem vett be nyugtatót - vigyorodott el szeldíden, Mire Lisa erősen beleboxolt Don vállába. Nem tudtam megállni vigyor nélkül.
- Na de Dooonaaaaaallllddd! - húzta fel az orrát, majd egy még találkozunk drágáim felkiáltással odébb massírozott, miközben Don jóízűen kacagva, szebre dugott kézzel követte. A következő pillanatba belénk üttközött két kislány. Elvira és Monica volt. Elvira nagy szemekkel felpislogott Elliotra és felé nyújtotta az ökölbe szorított kezét.
- Ne sikíts, ha giliszta - suttogtam.

◂ you ▸

2002. augusztus 31.
(https://i.pinimg.com/564x/a7/e3/c6/a7e3c6424d2b09480a1cc286e64038ed.jpg)

◃a i d e n▹

you’re making me
forget my past

style: wedding outfit… again (https://i.imgur.com/h4u5jW6.png?1) ║ zene: in the silence (https://youtu.be/MqcZYWbJe5o)

Görgcsölt a gyomrom napok óta. Nem akartam ekkora felhajtást, mert egész egyszerűen nem élveztem… ahogy az ekkora tömeget sem, ami rám figyelt. Oké, tudom, hogy ezek itt mind Aiden rokonai és lényegében most már az én családtagjaim is, én még sem éreztem úgy, hogy képes lennék ezt elviselni hosszabb ideig… igen, igen… nekik ez fontos. Nagyon fontos. Én ellettem volna a szűk családi körrel is, akiket eddig ismertem és az esküvőt sem igazán akartam újra játszani. Egyszer már megtörtént, érjék be a képekkel, amit valaki csinált. Ugye valaki csinált azzal a villanódobozzal valamit? Merlinre, már arra sem voltam, mi volt a saját esküvőmön, annyira elfogott a pánik, ahogy megérkeztünk a márványpadlós terembe.
Minden csillogott és elvakított. A pezsgőspoharak túlságosan is hangosan érintették egymást. A koccintást is gyűlöltem, ahogy a rengeteg ember nyüzsgését. Ez a család is csak egy átlagos aranyvérű fajta. Sok felmenő, sok pénz, na meg érdekek. Talán csak kevésbé volt zűrös a Rowle-oknál, bár nem ismertem annyira a történetüket. Éppen csak annyit tudtam, amit Erica és Aiden hajlandóak voltak megosztani. Benjamin legfeljebb családi receptekről cseverészett nekem, amikor összejöttünk, hogy megtanuljak tőle ezt-azt és boldoggá tegyem Aident. Mostanában már nem akadt ki annyira, mint régen, ha Bennel lógtam.
– Túléled, Nyuszi, jó arcok – szorította meg a kezemet, én pedig közelebb simultam automatikusan a vállához.
Nyeltem egyet. Én egyáltalán nem éreztem annyira biztosnak, hogy túlélem. Ráadásul ez a ruha túl feszengős volt hirtelen. Nem azért, mert híztam volna, bár az sem volt egészen kizárt, hiszen Aiden mellett sokkal többet ettem, mint addig. Talán azért is kezdtem jobban bírni a szexet, szóval most már nem húzhatja az agyamat olyan hülyeségekkel, mint Norvégiában… hogy elalszom miközben csináljuk.
– Aha… – nyüszítettem, de mielőtt bármit is mondhattam volna, már odacsapódtak hozzánk ketten. Valami nő, túlfeltűnő bundában, aki bizonyára a híres Lisa néni volt, őt azonnal felismertem. A férje meg valami D betűs pasas volt, akinek az istenért sem jutott eszembe a neve.
– Aiden James Fraser! Rettentően haragudnom kellene rád, amiért képes voltál kihagyni az esküvőből! – A szigort hamar könnyek követték, én meg csak pislogva, idegesen ácsorogtam. Így figyeltem a jelenetet. – Megfogadtam, hogy nem fogok sírni! – A bőgéssel érkező csókáradatba én is részesültem, pedig engem aligha ismert komolyabban. Legfeljebb egy-két meséből, amivel Erica tarktálta. A férje csipkelődése valamennyire oldotta a hangulatot, de ettől még ugyanolyan idegroncs voltam. A gyomrom fájt, a szívem összevissza lüktetett.
– Na jól van. Szóval, még szerencse, hogy nem Hillary-val hoztalak össze, rémes party lett volna neked. És – pillantott rám aztán. – Te sokkal bájosabb vagy. Akár csak a gyűrűd. Mondd csak, hogyan is ismerkedtetek meg? – A kérdésre még a lélegzetem is el akadt.
Hát… hogy… ajj. Egy rohadt tónál, mikor megkérte, hogy vezessem be az alvilágba. Aztán meg dugtunk egy drogpartin. Ezt még is, hogyan mondja el az ember valaki nagynénjének, aki körülbelül egy tündérmesére vágyik.
– Azt hittem anyával már mindent elpletykáltatok – szólt közbe Aiden. Még közelebb bújtam hozzá, ötletem sem volt, hogy erre mit kéne mondanom, így legalább nyertem némi időt.
– Ugyan már, tudod, hogy mennyire imádom a szerelmi történeteket! És Elliiot szemszögéből is hallani akarom!
Közben Donald legyintett, így arra számítottam, hogy még mindig nem kell megszólalnom.
– Ne tuddjátok meg hányszor kellett végighallgatni Rudolffal az ő szerelmi történetüket – érzékeltem, hogy Aiden apukájának említésére valami féle sötétség szaladt át Lisa arcán. Szóval úgy döntöttem, hogy ideje lesz valamit benyögnöm a megismerkedésünkről.
– Ő… egy tónál ismerkedtünk meg. Valaki bemutatott Aidennek és elmentünk horgászni… és Aiden megmentett egy tavi szörnytől. – Hadartam el gyorsan, aztán reméltem, hogy ettől már jobb lesz a közhangulat. – Aztán lesmárolt a parton, majd azt mondta, hogy szájon át lélegeztetett. – Folytattam. Feszengve babráltam a kendővel a nyakamon, el akartam menekülni, mielőtt újabb kérdésáradat érkezik, de persze Lisa annyira felpörgött a történettől, hogy megint megölelt és puszilgatott, mintha az én nagynéném is lenne. Azért meglepett, hogy a családból senki sem nehezményezte, hogy tizenöt évvel idősebb vagyok Aidennél.
Nagyokat pislogtam, mikor Donald félrehúzta tőle ma túl lelkes feleségét… aztán odabújtam Aidenhez. – Még jó, hogy nem a Meredező Pálcákat meséltem el, arra még jobban bepörgött volna. – Súgtam a fülébe és adtam is rá egy puszit. Ezután fordultam vissza a vendégek felé… még mindig marha sokan voltak és nyüzsögtek, mint valami hangyafarm lakói. Aztán egyszerűen csak két kislány lépett oda hozzánk. Le sem tagadhatták külső alapján, hogy Aiden rokonai, ahogy a ravaszkás arckifejezés is árulkodó volt. Az egyikük felém nyújtott az összezárt öklét. Jól van, O’Mara… csak emberien…
Odanyújtottam a tenyerem. Közben Aiden is a fülebe súgta: – Ne sikíts, ha giliszta.
Ahogy megérkezett a valami a tenyerembe éreztem, hogy csikis. Aztán végre meg is láttam. Kicsi, piros pöttyös.
– Katicaaaaaaaaaaaaaaaa! – Sikítottam, mire a piros izé felreppent és a hajamnak ütközött. Attól meg kapálózni kezdtem, hogy úristen ne menjen a hajamba. – Muci, szedd le! – Nyafogtam. Persze eddigre már mindenki engem bámult, mert a sikítás marha férfiasan sikerült.
– Pedig tök cuki… – dünnyögte a kislány… akármelyik a kettőből.
– Nem cuki! – közöltem és hisztérikusan kivonultam a teremből a terasz irányába, ami egy kis folyosóról nyílt. Most jobban esett volna kint lennem és kicsit levegőhöz jutnom, mert odabent az a rengeteg ember fojtogatott. Persze tudtam, hogy Aiden fél perc múlva visszarángat, hogy legyek cuki a családjával.

(https://data.whicdn.com/images/354624313/superthumb.jpg?t=1617994696) (https://data.whicdn.com/images/225042464/superthumb.jpg?t=1455591866)

2002. augusztus 31.
outfit (https://i.pinimg.com/564x/19/67/bf/1967bf5b89a56ac0d356d18bb453a3b6.jpg)

Today we will sell our uniform, live together

Lisa teljes erőből lerohant minket és ő még csak az első volt a sok rokon közül. Ott voltak még a gyerekeik, az ő gyerekeik, na meg persze Michael gyerekei, még szerencse. Bár Lisán kívül egyedül csak Vic az aki rohadt sokat dumált, ő még örökölte ezt a Fraser attitűdöt, ami ott volt valamennyire mindegyikükben. Chey és Tony azért már normálisabb hőfokon égtek.
Ahogy Elliot a kezébe kapta a katicát és felsikoltott, tudtam, hogy a lányok kezdeti csalódása át fg csapni abba, hogy ez után állandóan ezen fognak majd röhögni. Gonosz kis ravasz lányok voltak, és őszintén én imádtam őket. Hihetetlen sok idő telt el, amióta nem találkoztam velük. Skat változtak, és mégis olyan volt, mintha sose szakadtam volna el tőlük. Keserédes ízt éreztem a számban erre, ami egész idő alatt ott lappangott bennem. Karcolt mélyen sebeket bennem a bűntudat, és kibazsottul nagy erő kellett ehhez az egésszhez... hogy a családom összes tagjának a szemébe nézzek. Apám testvérei szemébe... Mary szemébe, aki szinte a nővéreként imádtam Chrissie-t. És midnig rajongott értem is. Láttam a durcás fényt megcsillani a szemébe, amikor kiszúrt, de még most is inkább együtt volt a többi gyerekkel.
- Muci, szedd le! - nyafogott ELliot, mire röhögve leszedtem róla, és szabadon engedtem. A két lány a csinos kis, rózsaszín és lila ruhájukban egy ideig még méregetetett minket, majd én megborzoltam a kiengedett, begöndörített hajukat, amik színes csillámporral voltak beszórva.
- Jól, van Nyuszi, most már biztonságban vagy - sóhajtottam, miközben a lányok kicsit furán méregettek minket. - Még mindig gyönyörűek vagytok lányok - kacsintottam rájuk, mire ők visítva elszaladtak, de közben Elliot is kezdett kihúzni a szabadba.
- Tudod, hogy nem lezsünk itt se biztonságban - öleltem magamhoz őt, és gyengéden megsimogattam az arcát, majd ha már minden olyan kibaszott bálias volt fogtam és hátradöntöttem őt, ahogy legutóbb is. Meg persze szerettem feltűnősködni a családomnak. EL is értem a kívánt hatást, mert bentről ujjongás és tapsolás tört ki.
- bírd ki még egy kicist - suttogtam. Tudtam, hogy terherként nehezedik ez őrá is, nem volt olyan jó családi tapasztalata az aranyvérűekkel, de az enyém különleges volt. És én kibaszott büszke is voltam erre.
- Kuziiin! Kuzin fééérj! Helló, hellóó! - hallottam meg Vic erőteljes kissé túl oldott hangját is. DE minden családban volt egy valai aki már az esemény elején kissé részeg volt. Lisa legfiatalabb fia amúgy is kissé érdekes természet volt. Odalépett és erősen megveregette az én meg az Elliot vállát is. - Vic vagyok, és a legmenőbb unokatesó. Van pénzetek? - dörmögte, de mielőtt rávághattam volna, hogy nehogy megint adjon egy valag kp-t, mélyen a zsebébeb nyúlt és a markomba nyomott egy köteg pénzt. Amerikai dollárt, galleont és fontot. Alig hogy kifosztotta megint a családi kasszát, megjelent Tony és Chey is.
- Vic, mondtam már, hogy ne osztogasd el a pénzed mindenkinek! - szólalt meg fáradt nyúzott hangon Tony. Amiúta lányai voltak a haja kócos volt, a szeme alatt pedig karikás. Mellette egy msolyjgós szőke nő állt,
- Tony Tony, neked adtam már pénzt?
- Merlin seggére, igen adtál! Kétszer!
- Nem baj, adok még! - paskolta meg, majd adott egy köteggel mindenkinek, és elbilleget, hogy mást is a szeretet rohaméba részesítse. Vic rendes arc volt, laza és szabadelvű, na meg az aki nem tudta, hogy mutassa ki a kötődését így mindekinek pénzt adott.
- Benne van a tob 5 legfiatalabb gazdag varázsló között Amerikéban - suttogtam Elliotnak, majd Tony is zavartan bemutatkozott.
- Remélem a gyerekek nem okoztak kellemetlenséget - nézett Elliotra, majd ő is és a felesége is váltott velünk pár kedves szót. Cheyenne csendeesen figyelt, ölében a kisfiával, amit Elliot ölébe adott. Okos lány volt, de keveset beszélt. Viszont tudtam, hogy mindünkért képes lenne az életét adni. Bármennyire is nehezen fejezte ki az érzéseit, én azért már tudtam követni. Sokszor tolmácsoltam mit is akart.
- Cheyenne nagyon örül nekünk - fordítottam megint, mire ő csak komor arccal bólogatott. - Majd szeretne minket meglátogatni Ash társaságában. Cleo nagyon tetszett nekik a képeken - magyarázom, mire ő megint bólogat

◂ you ▸

2002. augusztus 31.
(https://i.pinimg.com/564x/a7/e3/c6/a7e3c6424d2b09480a1cc286e64038ed.jpg)

◃a i d e n▹

you’re making me
forget my past

style: wedding outfit… again (https://i.imgur.com/h4u5jW6.png?1) ║ zene: in the silence (https://youtu.be/MqcZYWbJe5o)

Milyen elvetemült kölykök tesznek ilyet? Szó szerint rám szabadítottak egy katicabogarat, ráadásul az azonnal a hajamba repült, mintha muszáj lenne neki. Remélem egyik fiam sem lesz ilyen, mert akkor minden nálunk töltött idejükben a sikítófrász fog kerülgetni. Nem sok bajom volt a pókokkal, vagy más hasonló mászó dolgokkal, de aminek szárnya volt és hangos volt, attól az őrületbe tudtam volna szaladni.
– Jól, van Nyuszi, most már biztonságban vagy – sóhajtotta Aiden, ahogy közelebb lépett, mikor közelebb lépett. Éreztem, ahogy leszedi rólam, vagy legalább is megpróbálta. A katica minden esetre elrepült valahogy. – Még mindig gyönyörűek vagytok lányok.
A lányok sikoltozva elrohantak. Most még időm sem volt felfogni, hogy Aiden milyen mocskos szexi, mikor gyerekekkel törődik. Igen… igen… beszéltünk a családalapításról, nem is keveset, hiszen ő maga hozta fel, hogy akar egy kislányt. Én viszont most nem ezen agyaltam, hanem hogy mennyire megfojt ez a rengeteg ember. Ezért kellett Aident kifelé vonnom magammal.
– Tudod, hogy nem lezsünk itt se biztonságban – vont magához és finoman megsimított az arcomat. A következő pillanatban meg is döntött, majdnem úgy, ahogy azon a valamin táncoltunk Roxmortsban. Oké, egész kellemes volt, de most nem tudott levenni a lábamról ennyivel. Most túl morcos voltam, főleg, hogy nekem ez a szereplés dolog nem ment jól és feszélyezett, hogy bentről még tapsoltak is nekünk.
– Muci ez szörnyű… túl sok az ember… – magyaráztam. Persze tudhatta, hogy általában a tömegben kapok pánik rohamot. Ez Nat mellett alakult ki, állandóan bálokra és egyebekre jártunk, amiktől mindig rosszul éreztem magam. A végére már fulladásos, hisztérikus rohamok is jöttek. Nat nem értette meg. Szerinte csak hisztiztem, hogy őt idegesítsem.
– bírd ki még egy kicist – súgta. A hangja egy egészen kicsit megnyugtatott, hagytam hát magam kicsit visszább húzni. Csak akkor fékeztem le, mikor túl messze akart menni az erkély ajtótól. Nekem igenis szükségem volt friss levegőre. Ezt azonban nem tudtam kifejteni, mert közben újabb rokonadag tűnt fel. Nem ismertem őket. Nem számított, amennyien itt voltak az lett volna a meglepő, hogy nem jegyeztem meg senkit.
– Kuziiin! Kuzin fééérj! Helló, hellóó! – mondta. A hangulatán éreztem, hogy ő már megitta azt az alkohol mennyiséget, amire nekem is szükségem lett volna ahhoz, hogy túléljem ezt. Aztán vállonlapogatot, olyan erőteljesen, hogy majdnem elestem. – Vic vagyok, és a legmenőbb unokatesó. Van pénzetek? – Na ez a téma már jobban tetszett. Az Aiden kezébe nyomott pénzt elvettem és átdugtam a saját zsebembe, mielőtt valaki el akarná venni.
– Ami azt illeti, Vic, a kuzinférj éppen egy új órára gyűjt. – Közöltem és elvigyorodtam, remélve, hogy újabb köteg pénz üti hamarosan a markomat. Csakhogy ekkor jött egy újabb adag ember és a srác megpróbált leállítani az újdonsült kuzinsógort, hogy pénzt osztogasson.
– Benne van a tob 5 legfiatalabb gazdag varázsló között Amerikéban – magyarázta meg Aiden a hirtelen jött pénzszórási vágyat. Hát felőlem akárki lehet, ha munkamentesen is pénzt nyom a kezembe. Jó helye lenne, például vehetnék egy állványt az otthon tartott varázstárgyaknak, arra ugyanis Aiden biztosan nem adna egy fillért sem.
– Kedvelem. – Közöltem és ravasz vigyorral bámultam a folytatást. Igazság szerint ezt a fajta közeledést már jobban viseltem, mint az ölelgessük meg és sírjunk a vállán, hogy milyen boldoggá teszi Aident. Az egész család túl laza, túl érzelmes volt nekem és ez az egész rám tapadt.
– Remélem a gyerekek nem okoztak kellemetlenséget – szólalt meg a mókát elrontó pasas, aki korábban Tonyként mutatkozott be. Volt velem nőci is, aki nem szólalt meg, de a külső vonásai alapján Fraser lehetett ő is valamilyen formában. A kezében lévő, nyáladzó kissrác meg nagyon pápázott nekem, ahogy megpillantott. Miért vannak értem oda ennyire a kölykök? Kicsit meglepett, hogy az anyja egyetlen szót sem szólt és a kezembe adta kölyköt. A kisfiú azonnal a hajamba túrt és a fekete tincsekkel kezdett el játszani.
– Ó… hát… neked meg mi a neved kiskölyök? – kérdeztem a hajpiszkáló fenegyereket.
– Szia. Ash Harper vagyok. Te egy tündér vagy? – kérdezte vékony gyerekhangon és tovább piszkálta a hajamat. Ezután néztem csak az anyjára. Az persze még mindig egy kukkot sem szólt.
– Cheyenne nagyon örül nekünk – közölte Aiden helyett. – Majd szeretne minket meglátogatni Ash társaságában. Cleo nagyon tetszett nekik a képeken – folytatta. A csaj csak bólogatott nagy lelkesen, mintha Aiden a gondolataiban olvasna.
– Egy hangszálbénító varázslat kellemetlen tud lenni. – Mondtam random valamit, de a kezemben a gyerek már egészen felfeküdt rajtam. Átkarolta a nyakamat, az állát meg megtámasztott a vállamon. Egészen nehéznek kezdett tűnni. – Aiden… Aiden… – nyafiztam. – A nagyfiú kezd egy kicsit nehéz lenni… – Magyaráztam, mert már majdnem előre dőltem, ahogy a súlya kezdett húzni abba az irányba.

(https://data.whicdn.com/images/354624313/superthumb.jpg?t=1617994696) (https://data.whicdn.com/images/225042464/superthumb.jpg?t=1455591866)

2002. augusztus 31.
outfit (https://i.pinimg.com/564x/19/67/bf/1967bf5b89a56ac0d356d18bb453a3b6.jpg)

Today we will sell our uniform, live together

Kezdett engem is ez a tetemes mennyiségű rokonáradat lefárasztani, de még így is egészen jó elvoltam. Ha nem kellett volna minden másodpercben ELliot lelkiállapotát figyelembe vennem, akkor akár hajnalig is elcseverésztem volna a kedces kuzinokkal nagynénikkel és nagybácsikkal. A csillagos égbolt a fejünk felett sziporkázóan mutatta meg a nyári égbolt csillagait. Kevés fény tört ki az erkélyre, a vásros sem zavarta, mert az erkély hátra, egy nyugodt parkos részne nézett, amiben egy kisebb labirintus is helyet kapott. Tony lányai odalent szaladgáltak, néhány felnőtt társaságában, akiknek muszáj volt részvenni a bújócskában. Köztük volt Benjamin is.
nosztalgikus érzés kerített hatalmába, ahogy odalent kergetőzött a lányokkal. Mintha visszeköszönt voolna valami, ami elmúlt, valami, ami már sose lesz többet a miénk, és csak halovány keserédes emlék volt csupán. Egy kicsit elszorult a szívem, miközben Elliot a kezében dumált Cheyenne gyerekével, és a számba dugtam egy cigit. Nem gyújtottam még meg, hiszen ott volt a gyerek mellettem, de már jól esett volna egy kicsit megint tüdőre szívni azt a nikotint. Akkor talán kevésbé fáájt volna a lebirintusban szaladgáló Chrissie képe, a lobogó, szőke fürtjei, miközben Benjamin kergette, én pedig unottan, zsebre dugott kézzel sétáltam utánuk. Beszaladni be tudtdak, de onnan kijönni már annél kevésbé.
– Aiden… Aiden… A nagyfiú kezd egy kicsit nehéz lenni…
- Többször kéne súlyzóznod - viygorogtam el cigivel a számban, majd az ölembe vettem, hogy Ash egy kicsit felém bámuljon és a nagy barna szemeivel fürkésszen.
- Anya, ha nagy leszek, nekem is lehet olyanom? - kérdezi aztán Chey felé fordulva, miközben a kezével a cigimre mutogat. Cheyenne elhúzza a száját, és mérgesen megrázza a fejét.
- Aiden, megint rossz példát mutatsz - sóhajt fel, és kiveszi a kezemből Asht, miközben azért nyom egy puszit az én meg az Elliot arcára is és kedvesen elmosolyodik. - Jó újra látni. Boldogan - mondja, és bólint kettőt, majd hátrál tőlünk és visszamegy az aranyban úszó bálterembe.
- Hát igen, értem itt mindenki rajong - vigyorodtam el ELliotra, majd felcsendült a zene odabentről, én pedig elegánsan behajoltam Elliot előtt, hogy a lehető legjobban angolos legyek és felé nyújtottam a kezemet. - Felkérhetem egy táncra? - kérdeztem, és kacsintottam is hozzá, mert azzal méginkább lenyűgözőbb voltam.
ha beleeegyezett, hátbevezettem a táncterembe, ahol éppen Csajkovszkij Virágkeringője ment. Szerettem keringőzni, elegáns volt és olyan művészi. Az egész táncolást szerettem, és mivel volt részem bálokban jócskán ragadt is rám tudás. Modnjuk én még élveztem is a lépéseket, a testek közötti összhangot, a szabályos mozdulatokat, amik rendszert és valami csodálatosat teremtettek. Benjamin is tudott táncolni, de mindennél jobban gyűlölte, neki túl unalmas volt. A táncban belefeledkeztem Elliotba, és a kettőnk ritmusába. Észtre sem vettem, hogy telt az idő, hogy egymésra hangolódva léptöünk a zene ütemére. Csak ő volt és én, a táncunk pedig rólunk szólt. AHogy véget ért a dallam, jött a taps, az elérzékenyült rokonok, én pedig a show kedvéért meg a magamért is, közel vontam magamhoz ELliotot.
- Gyere, Nyuszi nyűgözzük le őket - suttogtam, és lágyan megcsókoltam. A tánc végén aztán lehúztam a parketről, hogy magamhoz vegyek némi alkoholos puncsot, mert a gyerekek kedvéért volt alkoholmentes is.
- Ne mondd, hogy nem élvezted - viygorogtam elégedetten, de aztán alig volt pár pillanatnyi szusszanáunk, komor arccal, fájdalmasen ismerős vonásokkal megjelent Michael is. Olyan volt, mintha apa hasonmása lett volna,pedig ő volt az idősebb. Összeszorult a torkom, és éreztem, hogy legszívesebben megint elmenekülnék innen. Anya után az ő szemébe volt a legnehezebb belenézni. Mitch volt a csaldában az, aki természetileg hasonlított rám. Komoly volt, okos, és relytéjes. Apa esküdözött, hogy valami kém, és mint kiderült, tényleg az volt. Le emrtem vonla fogadni, hogy midnent tudott még rólunk is. Egy ideig csak komoran mért végig, miközben mellette a gyönyörű felesége, Dorothy zavartan écsorgott, és inkább Elliot felé lépett.
- Jajj, hát sokkal helyesebb vagy, mint azokon a képeket, amit Rica mutatott - lépett hozzá közelebb meleg mosollyal az arcán. Anyát mindig is Ricának hívta, és apa szeirnt az első pillanattól kezdve a legjobb barátnők voltak, ahogy találkoztak. - Tudom milyen az első rokon áradat... Túl sokan vannak és állandóan veled akarnak foglalkozni. Dorothy vagyok, de hívj csak nyugodtan Doddynak. Mondd, hogy bírod? - kérdezi törődően.
- Hmm, csá Mitch, mizu? - kérdeztem lazán közben, mert kezdett nagyon nehéz lenni körülöttem a levegő. Mitch nézett hosszan, aztán csak elsóhajtotta megát, magához rántott és megölelt. Hirtelen egy rövid pillanatra olyan volt, mintha csak apa ölelt volna magához, de tudtam, hogy csak az érzelmeim játszottak velem. Az eszem rögtön visszaterelt a realitás talajára.
- Halálra aggódtam magam miattad. Eltűnsz évekre, aztán felbukkansz, mindenféle kalamajkába keveredsz, és férjed lett - sorolja fel hivatalos hangon a lajstromom. - Hidd el, ha nagyon kellett volna, közbe avatkozom - jelezte felém enyhén uzalva a metrós esetemre, Feryll lányával. Tudtam, persze. AHogy azt is őt kínozza a legjobban a lelkiismeret azárt, ami történt velünk. A testvérével. A kedvenc unokahúgával. De akkor még csak Nagy-Britanniában sem volt.
- Nos, ELliot! - fordult végül felé, mély hangjával üdvözölte, aztán féléánk moslyra húzta a szályát. Az embre nem is hinné, Mitch milyen szégyellős tudott lenni. - Örülök, hogy végre személyesen is megismerhettelek.

◂ you ▸

2002. augusztus 31.
(https://i.pinimg.com/564x/a7/e3/c6/a7e3c6424d2b09480a1cc286e64038ed.jpg)

◃a i d e n▹

you’re making me
forget my past

style: wedding outfit… again (https://i.imgur.com/h4u5jW6.png?1) ║ zene: in the silence (https://youtu.be/MqcZYWbJe5o)

Legszívesebben odahajoltam volna Aidenhez, hogy megkérjem, menjünk el, ne beszéljünk több rokonnal. Talán csak az Ash nevű kisfiú javított némileg a helyzeten, ahogy aranyosan a karomban ficergett, csakhogy már egy egészen kicsit túl nehéz volt. Éreztem, hogy dőlök el vele.
– Többször kéne súlyzóznod – közölte Aiden a kisebb pánikrohamra, majd könnyed mozdulattal átvette a fiút. Azonnal Muci lett a figyelme középpontja és máris érdeklődni kezdett a cigi iránt. Hiába nem volt meggyújtva, már így is éppen elég érdekes jelenség volt neki.
– Anya, ha nagy leszek, nekem is lehet olyanom? – faggatózott az addig néma nőre bámulva. Aztán végre megszólalt az anyja is, közölve, hogy Aiden rossz példát mutat. Erre csak elmosolyodtam, figyelve, hogy ne nevessek fel túl hangosan. Ahogy Ash távozott, a hangulatom is visszatért a menekülhetnékhez. Nem akartam ott lenni többet.
– Hát igen, értem itt mindenki rajong – mondta Aiden, ahogy a tekintetemmel követtem a ksifiú tekintetét még hosszú percekig. Talán beszéltünk már a gyerekekről, meg hogy Aiden szeretne egy kislányt. Nekem a neme mindegy volt, egy Aiden hasonmás kisfiúval is ellettem volna, ha őt éppen az teszi boldoggá. Amikor eldöntöttem, hogy vele akarok lenni az alkalmazkodást választottam. Akartam gyereket, mert miért is ne akartam volna szülő lenni… de Aiden ennél fontosabb volt. Ha nem akart, hát én sem akartam. – Felkérhetem egy táncra? – kérdezte aztán, erre egészen meglepődtem.
Kellett egy pillanat, hogy az ujjai közé csúsztassam a kezemet. Ismerős dallam csendült, a lábammal finoman követtem, ahogy Aiden vezetett. Imádtam a karjai közé simulni közben, átadni magam a ritmusnak. Szerettem, hogy ilyen jól táncol, hogy mellette a tanult lépések könnyedén kapnak szárnyra. Tökéletesen mozogtunk a tánctéren is. Hagytam, hogy Aiden közelebb vonjon magához.
– Gyere, Nyuszi nyűgözzük le őket– suttogja és megcsókolt. Tökéletes zárása volt az addigi légies mozdulatsornak. Hagytam magam levonni a táncparkettről, ahogy a zene véget ért és mindketten magunkhoz vettünk egy-egy pohár alkoholt. Nagyjából azonnal kortyoltam belőle egy keveset. Még az sem zavart, hogy gusztustalan puncs volt. – Ne mondd, hogy nem élvezted – vigyorodott el aztán.
– Mindig élvezem, ha deréktájon összedörgölőzünk. – Kacsintottam rá és nagyot kortyoltam a puncsból megint. Túl édes volt, de pont elég alkoholos ahhoz, hogy kicsit fejbe verjen.
– Lépjünk el dugni… – súgtam felé és beleharaptam a nyakába. Aztán megjelent megint valaki, hogy elrontsa a szexi pillanatunkat. Klasszikus. Már-már megszoktam, hogy sosem fognak leszállni rólam.
– Jajj, hát sokkal helyesebb vagy, mint azokon a képeket, amit Rica mutatott – magyarázta nagy lelkesen. Zavartan pislogni kezdtem, de nem tudtam még egy „hát kösz”-t is kinyögni. – Tudom milyen az első rokon áradat... Túl sokan vannak és állandóan veled akarnak foglalkozni. Dorothy vagyok, de hívj csak nyugodtan Doddynak. Mondd, hogy bírod? – Folytatta. Erre persze csak még jobban összerándult a gyomrom, mégis hogyan mondhattam volna ki, hogy ez az egész KURVA SZAR.
– Ő… én Elliot vagyok. – Mutatkoztam be. – Minden oké… vagy ilyesmi…
Aztán persze a pasas is letámadott, miután kidumálta magát Aidennel. Sajnos nem hallottam, mi a téma, mert a nő nem hagyott békén és minden áron meg akart ismerni.
– Nos, ELliot! – Mondta. – Örülök, hogy végre személyesen is megismerhettelek. – Csak biccentettem, aztán belekaroltam Aidenbe és félre húztam. Ezen a ponton már egyenesen úgy éreztem, hogy nem fogok tudni még egy bemutatkozást elviselni. Nem csak, hogy zavarba hozott, de még irritált is, hogy egyetlen nevet sem tudok megjegyezni. Ráadásul még a szexis flörtölésemet is megzavarták.
– Haza akarok menni. – Közöltem nyafogós hangon. – Szexelni akarok, veled lenni és… veled lenni! – Még a lábammal is dobbantottam egyet, jelezve, hogy mennyire legem van ebből az egészből már.

(https://data.whicdn.com/images/354624313/superthumb.jpg?t=1617994696) (https://data.whicdn.com/images/225042464/superthumb.jpg?t=1455591866)

2002. augusztus 31.
outfit (https://i.pinimg.com/564x/19/67/bf/1967bf5b89a56ac0d356d18bb453a3b6.jpg)

Today we will sell our uniform, live together

A családi bálok sosem voltak unalmasak, a végére legalább anynira elszabadult mindig az őrültek háza, mintha csak hirtelen mindeki Benjaminná vált volna. Egy-két kibvétellel teljesen bekattantak a rokonok, és elidnult a buli is, mert csak én szerettem a nyugodt bálias hangulatot a családban egyedül, vagy estelgeg Cheyenne, meg Michael. Utóbbi most is olyan komolyan bámult rám, mintha csak fejben sorolná össze, mennyi törvényt szegtem meg az elmúlt pár hónapban. Igazából igyekeztem jófiú lenni, de... volt egy két ember, akit el kellett tennem láb alól. Főleg ha ellopják előlem azt, amiét én akartam megszerezni. De aztán csak ellágyultak a vonásai. Elliotnak mellettem annál kevésbé.
kicst mnég lüktetett bennem a táncunk tüzes lenyomata. Ketten olyan tökéletesen működtünk együt. hogy ha nyálas lettem volna, önmagamhoz képest is, akkor azt mondanám ő a másik felem az aki mégis ugyan olyan rengeteg dologban, mint én, mégis telejsen más. Ez nem az az iker érzés volt, hanem sokkal inkább mélyebb és érzelmesebb, más fokon égett velem együtt ELliot. Minden kis veszekedés, minden kis hiszti csak még jobban szerethetőbbé tette, és engem a kor sem érdekelt, számomra kortalan volt. Csak Elliot volt és nem érdekelt vonla az sem, ha ráncai vagy ősz hajszálai lettek volna. Csak legyen midnig olyan Elliotos.
- Haza akarok menni. Szexelni akarok, veled lenni és… veled lenni! - dobbantott egyet a lábával, mire két kezem közzá fogtam az arcát, hogy mondjak valami nyugtatót, de akkor kiugrott egy kislány mögülünk. Pisze orrát magasra tartva személt minket, hosszú, barna haja kócosan omlott a vállára, barna szeme pedig fürkészően kutatott minket.
- Ti felnőttek folyton csak a szexre gondoltaok - forgatja meg a szemét, majd körbesétálja ELliotot meg engem. Mary volt, a legfiatalabb gyereke volt Mitchnek. - Olyan állatias hangotok van közben, abban mi a jó? Anyáék azt hiszik nem hallom... De hallom... - fújtat egyet majd megáll mellettünk.
- Helló, Mary - pillantottam le rá, és szinte még most sem hittem el, hogy az a kisllány, aki húgom ölében ücsrögött a legtöbbet már 11 éves volt. - Tudod mi most éppen fontos megbezsélést tarunk a férjemmel, szóval ...
- Nem, nem megyek el. Meg akarom nézni közelebbről a pasast - nyomakodott előre és felágaskodott Elliothoz. - Ha bármikor is fájdalmat okozol Aidennek, megetetem veled a golyóid - pipiskedett fel hozzá, majd elhátrált és ránk nézett. - Nem ti vagytok az elsők, akik le akarnak lépni. Szóval aha. Seígtek nektek... De nem ingyen. Kérek puszit utána - húzta ki magát hercegnősen, majd intett, hogy kövessük.
- Neked is tetszik Aiden segge? - kérdezi út közben Elliottól, mire én összevont szemnöldökkel néztem rá. Oké, hogy cska bátyjai voltak, és talán Isaac meg Oscar nem volt rá olyan jó hatással. Közben egyre beljebb megyünk a folyosókon, és már szinte a konyhán is túlmentünk.
- Mary, hogy beszélsz? - kérdeztem kissé méltatlan hangon. Valahogy nem volt szép egy lánytól... Na meg egy 11 évestől ilyen rossz szavakat hallani. Ha lányom lesz ő egészen biztosan nem fog így bezsélni, hiába káromkodik úgy elliot mint egy kobold. - Három bátyja van - súgtam oda út közben Elliotnak, miközben elmagyaráztam neki, hogy biztosan ők is leléptek. benyitott egy kis fészerbe, amiben félhomály uralkodott, és állt ott egy kandalló. Sötét volt, mary előttünk ment, szóval megengedtem magunknak egy kis tapit. A kezem Elliot domborodó nadrágát simogatta és tudtam, hogy ezzel kikészítettem.
- És ezt te találtad? Ügyes - hümmögök, majd mielőtt a kissé rozoga hopporért nyúlnék, Mary elcseni, és a háta mögé dugja, hogy követelje magának a puszit. Elvigyorodok Elliot felé, majd megpuszilom a homlokát a kislánynak.
- Tőle is akarok! - makacskodott, majd amikor Elliot méltóztatott neki puszit adni, a kezünkbe nyomta a poros edényt. - Csak mondd, hogy az Abszol Útra, és már onnan oda mentek ahova akartok. Hoppanálgatni abban a nagy tömegben sokkal uncsibb - vigyorog ránk, majd szökdécselve elillan, én pedig belenyúlok ELliot nadrágjába, hogy érezzem a forró bőrét, miközben a kandalló felé tolom.
- Na húzzunk innen, Nyuszi.

◂ you ▸

2002. augusztus 31.
(https://i.pinimg.com/564x/a7/e3/c6/a7e3c6424d2b09480a1cc286e64038ed.jpg)

◃a i d e n▹

you’re making me
forget my past

style: wedding outfit… again (https://i.imgur.com/h4u5jW6.png?1) ║ zene: in the silence (https://youtu.be/MqcZYWbJe5o)

A tánc más volt. Kicsit megnyugtató, kicsit még is tűzes és izgató… de alighogy véget ért, megint a kettőnk buborékán kívül találtam meg egy családi parti kelleső közepén. Nem értettem miért érdekeltem annyira mindenkit, miközben én csak menekülni akartam jó messzire innen. Csak Aidenhez akartam bújni meztelenül, boldogan, kicsit szorosabban ölelkezve. Nem tudom, valahogy inkább vágytam a kettőnk meghittségére, semmint, hogy itt tolongjak és mosolyogjak megjátszva mindenkire. Túl fáradt voltam már ahhoz, hogy ezt elviseljem. Ennek pedig dacosan hangot is adtam… és még folytattam is volna, de akkor hirtelen valami gyerek jelent meg, kócos, barna hajjal mellettünk.
– Ti felnőttek folyton csak a szexre gondoltaok – közöltem, majd még a szemét is megforgatta. Úgy sétált körbe, mintha valami nevelőnő lenne és most a sarokba állítana, mert azt akarom, hogy Aiden dugjon meg. – Olyan állatias hangotok van közben, abban mi a jó? Anyáék azt hiszik nem hallom... De hallom... – állt meg hirtelen mellettünk.
– Helló, Mary – köszönt neki Aiden végül. Csak ez nyugtatott meg, hogy nem egy lelencgyerek, aki belógott ide az ingyen kajáért – habár az figyelemre méltó lett volna –, hanem valakinek a kölyke a jelenlévők közül. – Tudod mi most éppen fontos megbezsélést tarunk a férjemmel, szóval ...
– Nem, nem megyek el. Meg akarom nézni közelebbről a pasast – lépett még közelebb, majd felágaskodott úgy, hogy szinte a szemeimbe tudjon nézni. Egészen közel volt, én pedig azon agyaltam vajon, mennyire mentem össze az elmúlt hónapokban. Oké, azt mondják harminc után már csak lefelé van… de az én gyomromban egy konkrét görcs uralkodott el. – Ha bármikor is fájdalmat okozol Aidennek, megetetem veled a golyóid – állt lábujjhegyre aztán.
– Szuper… – közöltem kissé talán túl nyers stílusban. – És az ő golyóit ki tépi le, ha megissza a kávémat reggelente… – nyafogtam. – Na jó, tudod mit, mi most elhúzunk. A golyóimnak éppen egész más dolgai vannak. – Folytattam annak reményében, hogy estleg félre állt és befejezi az előttem toporgást.
– Nem ti vagytok az elsők, akik le akarnak lépni. Szóval aha. Seígtek nektek... De nem ingyen. Kérek puszit utána – magyarázta. Reméltem, hogy nem olyan puszit akar majd, mint Merel, amikor kábé pontosan ekkora volt. Nem akartam egy újabb kiscsajt, aki belém szeret. Elég gondom volt abból is, pedig én aligha tápláltam az érzéseit.
Szerencsére kiléptünk a kölyök után. Reméltem, hogy tud valami helyet, ahol senki sem zavar meg és el tudunk menni feltűnés mentesen.
– Neked is tetszik Aiden segge? – kérdezte. Miért neked is bejön? – kérdeztem volna vissza. Azonban mielőtt megszólalhattam volna, Aiden már cseszte is lefele, hogy hogyan beszél… nem, mintha nem szokhatta volna már ezt meg Lulutól amúgy. Az a gyerek még ennél a kölyöknél is sokkal nagyobb szájú.
– Mary, hogy beszélsz? – A hangszíne megint olyan szexin apukás volt, ami eddig is olyan bájosan állt neki. – Három bátyja van – súgta aztán útközben oda nekem.
– A méreteidet is kérdezhette volna, nézzük a jó oldalát… – vontam vállat. Már fenn sem akadtam az ilyesmint, de hát Aiden nem tudhatta, min mentem át mindezidáig. Valójában Merelről sem tudott, ám azt egy cseppet sem bántam. Nem akartam magyarázkodni… még erről is. Tudom, hogy fura múltam van.
Apró fészerbe érkeztünk, ahol a félhomályban éppen csak ki lehetett venni, hol is vagyunk. Aiden is kihasználta a sötétet. Éreztem, ahogy a nadrágomra simított, éppen ott, ahol a legérzékenyebb vagyok. Kicsit beleremegtem az érintésébe… de a nyögést egy hangosabb torokköszörülésnek álcáztam. Lehet, hogy ez a Mary gyerek nagyszájú, de nem kell tudnia, milyen perverz Aiden.
– És ezt te találtad? Ügyes – mondta Aiden. Én addigra már túlzottan is kanos voltam, hogy bármit felfogjak. Csak hagytam magam a kandallóhoz vezetni, ami furcsán porosan állt. Reménykedtem benne, hogy működik. Mielőtt a hopp-porért nyúlhatott volna Aiden, Mary elcsente, hogy így követelje ki a pusziját. Meg is kapta éppen a homlokára.
– Tőle is akarok! – Makacskodott. Ezért fintorogva közelebb hajoltam és gyors puszit leheltem az arcára. Így végül csak megkaptuk a hopp-port. – Csak mondd, hogy az Abszol Útra, és már onnan oda mentek ahova akartok. Hoppanálgatni abban a nagy tömegben sokkal uncsibb – mondta és végül szökdécselve eltűnt. Nem bántam, hogy kettesben maradtunk. Valahogy Aiden keze egyre veszélyesebb helyekre tévedt. Persze, ha nem lettem volna olyan sovány, nem lett volna könnyű dolga. Nem tudott volna csak úgy mélyen bemasszírozni a nadrágom alá. Azért odanyúltam és kigomboltam neki, nehogy eltépje a ruhadarabot. Közben már nyöszörögtem is kicsit. Mikor lett ilyen kínzóan perverz?
– Remélem jól szórakozol… – nyögtem fel egy kicsit. Tudtam, hogy elégedett magával, ezért hagytam magam a kandalló felé tolni.
– Na húzzunk innen, Nyuszi. – Zöldfény villant, mi pedig már otthon is voltunk némi forgás és tapizás után… hogy végre megadjuk magunkat a vágyainknak…

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT <3
A helyszín szabad.

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
tükörképem (https://i.pinimg.com/564x/f5/e0/2e/f5e02e486fd186165238905027da1a42.jpg)

(https://i.pinimg.com/236x/30/f4/ad/30f4ad5282000fcac486bddfb1c5e8f8.jpg)

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

- ne aggódj, semmi nem látszik rajtad, és nem híztál - súgtam oda Esthernek bíztatás képpen. Iagzából én tényleg nem léáttam rajta olyan hatalmas nagy változásokat, de lehet azért mert szinte minden nap találkoztunk és együtt voltunk. Igyekeztem a szabadidőmben vele lenni, hogy vigyázhassak rá.
Beléptünk az Aranypezsgőbe. Igazából anya ragaszkodott hozzá, hogy legalább én képviseljem a családot vele együtt, ha már Aiden nem ért rá, mert éppen Elliottal veszekedett afalon vagy a bánat tudja mit csinált. Nem igagzán repestem ettől a báltól örömömben, de anya elég határozottan leordította a fejemet, hogy iagzán nem hozhatnék szégyent a nevemre. Szóval igen, megjöttem ebbe a hülye bálba, amiktől állandóan viszolyogtam és általában mindig csináltam valami hülyeséget vagy bajba keveredtem, mert untam az egészet. Nem is értettem anyám miért erőltette. Bár meg kell hagyni, most sem estem túlzésba, nem voltam a legdrágább felszerelésben, egy laza cuccot választottam, meg hát nem voltak nekem olyan öltönyeim, mint Aidennek. Amúgy is utálom mindennnél jobban a nyakkendőt.
- Gyönyörű vagy - súgtam azért oda Esthernek, miközben bementünk a bálterembe, ahol persze minden aranyvérű már a szokásos módon fogadott. jajj, ez a Benjamin hát sose nő fel. Még midnig jobb, mintha olyan karót nylet izé lettem volna, mint ők. Mindig is szartam a szabáylokra és az etikájukra, nem úgy, mint Aiden, aki még a végén már saját személyét is a szabályai közzé szorította be. Nekem ez nem ment és kész.
- Téged nem feszélyez ez? Szerinted leléphetünk úgy, hogy sennki se figyel? - kérdeztem, miután körbeálltak minket egy halom ismerős család. Persze nem voltam velük goromba meg segfej, csak egyszerűen nem érdekeltek a formaságok és engem gondoltak inkább annak. Anya és apa ismerősei meg családtagjai voltak itt, szóval tudhatták, hogy tőlem nem számíthatnak semmi olyan eleganciára, mint Aidentől. Legalább nem kolbászoltak itt olyan Malfoy félék, akiktől rosszul voltam.
- Ó, Hát itt vagy, Ben, nahát milyen modern ez a ruha. Azt hiszem az apádra ütöttél, az esküvőjükön farmert vett fel - kuncogott Mrs. Merryweather. Hát igen, valahogy apáról jobban el tudtam képzelni, hogy laza volt még az ilyen alkalmakon is. találtam róla egy fényképet, még diák korából, ahol hosszú haja volt, mint a Beatlesnek.
- Ó, és milyen bájos a barátnőd is, az unokáim nagyon szeretik a könyveidet, Esther drágám, alig várjuk a következő felolvasást - moslyog, bár látványosan a tekintete Ethert végigmérte. Megköszörültem a torkomat, mielőtt bármit kérdezhetett volna és odahúztam Esthert a puncsos pulthoz, ahol sok süti is volt.
- Merlinre, azt hittem sose veszi le a szemét a hasadról - sóhajottam, miközben töltöttem magunknak puncsot, A távolban kiszúrtam anyát és a pasiját is,a ki persze pont ebben a pillanatban nézett ide, és láttam ahogy végig mért minket. Szinte látszott az arcán, hogy ahogy engem végigmustrált teljesen kiakadt. Meg is indult felénk.
- Ajaj - forgattam meg a szememet vigyorogva.

csak a hormonizék…

(https://i.pinimg.com/564x/ac/48/4e/ac484ef3bea2f3a7b2b10eef4770854f.jpg)

Ben
2003. március 12.

style (https://i.pinimg.com/564x/3d/22/e2/3d22e27656ec2de9c002e16e020ce77b.jpg)

Gyönyörű, hófehér ruha volt, ami pontosan úgy simult a testemre, ahogy kellett… legalább is egy hónappal ezelőtt, mikor elkezdtünk erre a valamire készülődni. Azt hittem, nem lesz gond, hogy a testem majd nem nő meg ilyen hirtelen, mégis ma reggel, amikor a ruhába akartam bújni, már alig tudtam összehúzni magamon a cipzárt. Legalább ezerszer mondogattam el csendesen, hogy: „ezt nem hiszem el…”
– ne aggódj, semmi nem látszik rajtad, és nem híztál – súgta oda Benjamin, mintha nem látná azt a domborodó hasat. Talán sokat ettem, de egyelőre csak ott látszott meg a hízás, éppen úgy, ahogy a terhes nőknél szokott.
– Ben… úgy nézek ki mint egy bálna! – mondtam, szinte visítva. Semmi kedvem nem volt ehhez a csillogáshoz. Ben is egyszál farmerbe jött, miközben én próbáltam kitenni magamért. Nem háborodtam fel, csak éppen a sírás kerülgetett még emiatt is. Komolyan, már kezdett minden szép lassan az idegeimre menni.
– Gyönyörű vagy – suttogta tovább, ahogy beléptünk a bálteremben. Éreztem, ahogy a duzzadt bokán fájdalmasan lüktet a pezsgőszínű, tűsarkú cipőben. Mégsem engedtem, hogy kiüljön az arcomra, mert mindenki minket bámult. A hasamat bámulták, miközben én még csak elrejteni sem tudtam magamat. Az ujjaim között szorongatott vékony borítéktáska, aligha volt elég erre.
– Téged nem feszélyez ez? Szerinted leléphetünk úgy, hogy sennki se figyel?
Megköszörültem a torkomat. A senki sem figyel helyzete ugyanis cseppet sem állt fenn. Nagyon is figyeltek. Bent a farmer miatt, engem meg azért, mert egyértelműen látták rajtam, hogy terhes vagyok. Nem illettem ráadásul ide sem, mert nem voltam aranyvérű… és ezt mindenki tudta. Többen pletykáltak is a társaságban arról, hogy miattam fog tönkre menni a család hírneve, mert még Aiden is egy Rowle-t vett el.
– Ó, Hát itt vagy, Ben, nahát milyen modern ez a ruha. Azt hiszem az apádra ütöttél, az esküvőjükön farmert vett fel – jelent meg valami nő. Valami nő… azt hiszem Mrs. Merryweather, akivel egyszer már volt szerencsém találkozni egy korábbi eseményen. Ráadásul most is azonnal rám bámult. – Ó, és milyen bájos a barátnőd is, az unokáim nagyon szeretik a könyveidet, Esther drágám, alig várjuk a következő felolvasást – a mondandója közben alaposan végig mért. A tekintete megpihent a hasamon is.
– Hamarosan az is lesz… – magyaráztam zavartan, de szerencsére Ben észrevette, hogy mindjárt elsírom magam. Megfogta a kezemet és odahúzott a puncsos pulthoz. Még fel is vettem egy poharat, hogy úgy tűnjön, mintha innék alkoholt, pedig már jó ideje nem ettem, akármekkora szükségem is volt rá.
– Merlinre, azt hittem sose veszi le a szemét a hasadról – szólalt meg aztán Ben. A tekintetem a sütire vándorolt, de szerencsére a helyzet eléggé elvette az étvágyamat. Sírni és hányni tudtam volna felváltva, de egyszerre is.
– Ajaj.
Ekkor pillantottam meg Ericát és Johannt, ahogy együtt, szépen kicsípve beléptek a bálterembe. Legszívesebben bebújtam volna Benjamin mögé, hogy elrejtőzzek… de Erica kiszúrt… és kiszúrta a hasamat is, szinte azonnal.
– A fenébe… Ben… – takartam el magam a táskával, de ahogy közelebb sétált hozzánk a Fraser család második fele, megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. – Erica! Johann! – öleltem meg őket. – Isteni a puncs, kóstoljátok meg!

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
tükörképem (https://i.pinimg.com/564x/f5/e0/2e/f5e02e486fd186165238905027da1a42.jpg)

(https://i.pinimg.com/236x/30/f4/ad/30f4ad5282000fcac486bddfb1c5e8f8.jpg)

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

Esther gyönyörűen nézett ki a ruhájában, szinte kiragyogott a tömegből, és a kidomborodó hasa is olyan édesen állt neki. Szerettem csak úgy odafeküdni mellé, amikor éppen volt rá lehetőségünk egy kis összebújásra, és csak hallgattam az ő légzését, és a kezemet a hasán nyugtattam. Az jutott az eszembe, hogy apa és anya vajon milyen voltak együtt, amikor engem és a Aident várták. Chrissie-nél élénken élt bennem a kép, ahogy anya magából kikelve hol ordibált, hol teli torokból zokogott, hol pedig egyfolytában csak a csokibékát evett. Apa meg csak mosoloygva nézte, miközben mi nem tudtuk ezt hova tenni, hogy mi történik. Azért annak örültem, hogy Esthert a sírás keürlgette álétalában és nem ordítozott úgy, hogy még a tárgyak is bombáztak tőle, mint anyánál. Volt nekünk ehhez egy kifejezetten jó búvó helyünk a lépcsőfeljárónál. A padlásra nem mertünk felmenni mert ott sok cucc volt.
– Ben… úgy nézek ki mint egy bálna! - akadt ki mellettem, én pedig rápillantottam, hogy megint végig mérjem. Ne mintha bántam volna, szerettem Esther formás alakjában gyönyörködni. Lehet, hogy emiatt tartott pont perverznek Aiden, de legalább én értékeltem a tetsi szépséget is. Próbáltam is megnyugtatni, mielőtt behúzom a bálterembe, ahol egy halom aranyvérű keringett. Engem sosem hatott meg igazán ez a sok flancolás egyszerűbb voltam náluk, és folyton kiakasztottam mindenkit, mert rosszalkodtam, bajba keveredtem, tökre tettem valami ünnepélyes bezsédet, meg ilyenek. Iagzából most is csináltam volna, csak... Már nem voltam gyerek, és valamennyire így felnőttként kellett viselkednem. Nem mintha ez látszott volna rajtam és a ruhámon.
Iagzából azért is utáltam ezt az egészet, mert túl nagyszájú bagázs volt, akik pletykáltak mindent arról, hogy bizony én szégyent hozok a családomra, és miattam a Fraserek sem lesznek olyan nemesek, mint amilyenek voltak. Rajtam kívül az unokatestvéreim egy részének már aranyvérű párja volt, meg gyerekeik is, Lisa néni oldalával, és azzal, hogy mi volt az amerikai rokonaimmal nem iagzán foglalkoztak Felszínes népség volt ez. És én sosem akartam olyan lenni mint ők. Szerettem beinteni a hülye szabályaiknak is, szóval úgy jöttam ahogy akartam ás azt a nőt szerettem ekit akartam. Más nem érdekelt. És nem fog érdekelni. Apa büszke lenne rám. És ez minden egyes alkalommal erőt ad nekem.
- Itt vagyok, és ha valaki be mer szólni neked, biztos, hogy behúzok neki - húztam ki magam, mielőtt még Merryweather lerohant volna minket, hogy aztán máris menekülhetnékünk támadjon. Most úgy éreztem tényleg nem ártana némi alkohol, hogy kicsit oldotabbá tegyünk a helyzetet, de ha én ittam, akkor általában vagy aludtam, vagy pedig szupermannek képzeltem magamat. Midnegyik elég rossz fényt vetett volna Estherre. Főleg, hogy ő sem ivott a baba miatt, inkább a bálterem felé bámultam, ahol vagy táncoltak vagy csak cseverésztek az aranyvérűek. Basszus, ezek még most is olyan unalmasan lehangoló, középkori dolgokat csináltak. És még a zene is valami béna klasszikus volt.
Inkább magamhoz húztam Etshert, hogy megöleljem, hogy biztonságban érezze magát. Meg amúgy is nekem is jól esett belélegezni a kellemes illatát, és hozzásimulni, miközben a pocakját is éreztem magamon, amitől valahogy megint elölntött valami ismeretlen atyai büszkeség. Persze a pillanatot megtörte anya és Metz,a kik rögtön kiszúrva minket máris felénk suhantak.
- A fenébe… Ben… - suttogta Esther és igyekezett eltakarni magát a táskájával, én meg kihúztam magam. Anya tekintete persze biztos voltam benne, hogy Etsheren megállapodik, de ehelyett láttam, ahogy egyre közelebb és közelebb értm hogy úgy lett egyre idegesebb és mérgesebb.
- Ajaj. Legalább rám mérges - suttogtam, majd anya már kiabálni is kezdett, miután egyenesen megállt előttem. Az arca ki is volt pirulva, miközben kezét összefonta mérgesen a bársony színű elegáns báli ruhája előtt.
- Benjamin Ray Fraser! Most hogy nézel ki? Szégyent hozol a családunkra, már megint! Most azonnal... - kezdett el heves gesztikulálsába, miközben csettintett és egy bagoly röppent oda hozzá kiejtve a csörégől egy csomagot, ami varázslattal volt összezsugorítva. Esküdni mertem volna, hogy ez egy cseszett flancos ruha. Nyakkendővel. - menj és öltözz át! Esthert is kínos helyzetbe hoztad, hát szégyelld magad! Johann drágám kísérd el a mosdóba és addig ne engedd ki, míg fel nem öltözik! - adta ki az utsaításokat miközben duzzogva elvettem a csomagot. Ennél cikibb nem is lehetett volna.
- Most miért? Mindig azt mondtátok fejezzem ki önmagam! - sóhajtottam, miközben anya idegesen dobogott a magassarkújában. - Jó, csak a nyakkendőt nem fogom felvenni - törődtem bele. Még hallottam ahogy ahogy anya fecsegve érdeklődik Esther után, miközben Metz követett a mosdóig.
- Esther drágám, minden rendben van? Benjamin túl sokat főz?

Próbáltam magam eltakarni a táskámmal, mert bizonyára Erica nem hitte volna el, ha azt mondom benyeltem egy hasdagasztó ártást. Amúgy is hülye kifogás lett volna, de még nem voltam kész arra, hogy elmondjam nekik ezt az egészet.
– Ajaj. Legalább rám mérges – suttogta Benjamin, mikor az anyja távolról kiabálni kezdett – a ruhája miatt – és mire elénk ért, már dühös pillantással mérte végig a fiát. Sejtettem hogy ez lesz, de mégis miért szóltam volna Benre? Látta, hogy én hogyan öltözöm fel, alkalmazkodhatott volna hozzám, de ő így döntött. Talán attól fél, hogy egy furkász ellopja a mandzsettáját vagy a nyakkendő tűjét, nem mintha erre túl nagy esély lett volna egy ilyen partin. Biztos voltam benne, hogy tökéletesen ügyeltek az ilyen apró részletekre.
– Benjamin Ray Fraser! Most hogy nézel ki? Szégyent hozol a családunkra, már megint! Most azonnal.. –Erica, mintha parancsot adott volna ki heves kézmozdulataival, már érkezett is egy bagoly, mely egy csomaot ejtett éppen oda közénk. Nyilván varázslat volt a dologban és benne egy elegáns férfiruha rejtőzött, tökéletesen alkalomhoz illően. Vajon, ha beismerném Bennek, mennyire szívdöglesztő öltönyben, könnyebb szívvel bújna bele? – menj és öltözz át! Esthert is kínos helyzetbe hoztad, hát szégyelld magad! Johann drágám kísérd el a mosdóba és addig ne engedd ki, míg fel nem öltözik!
A nevelőapa persze büszkén kihúzta magát. Tudtam, hogy Metz imádja a két fiút… neki tényleg ez volt a lehetőség egy családra. A közös nyaralásunk alkalmával volt időnk alaposan elbeszélgetni, mikor Ben és Erica valami mást csináltak. Elmesélte, hogy nem lehet gyerek és ezért megtanult nem vágyni rá, Benjamin és Aiden mégis olyanok neki, mintha a tulajdon fiai lennének. Rudolf emlékére akarta őket családtagként kezelni. Imádtam hallgatni, ahogy erről beszélt, mert tényleg gyönyörű gondolatok voltak és sokszor kaptam azon magam, hogy csak bólogatok ott mellette.
– Most miért? Mindig azt mondtátok fejezzem ki önmagam! – védekezett Ben. Aztán találkozott a pillanátsunk, egy biztató mosollyal jeleztem neki, hogy adja meg az anyukájának magát. Meg is feledkeztem a hasamról és csak leengedtem a táskámat. – Jó, csak a nyakkendőt nem fogom felvenni.
Ben és Metzger távoztak a mosdó felé, mi pedig kettesben maradtunk. Erre jött persze a zavar. A terhességem kezdete óta próbáltam kerülni az ilyen helyzeteket. Nem akartam, hogy valamit kiszúrjon rajtam, ami elárulhatja a dolgokat.
– Esther drágám, minden rendben van? Benjamin túl sokat főz? – Ahogy megéreztem magamon Erica tekintetét, máris elpirultam. A ruhámat kezdtem igazgatni, de ettől persze csak még jobban tapadt a hasamra. Tudtam, hogy már késő bánat, így hát be kellett játszanom az egyetlen ötletemet.
– Ben véletlenül hason talált egy dinnyebűbájjal. – Legyintettem és a kezembe vettem valami koktélt, hogy úgy nézzen ki, mintha innék és nem lennék terhes. – A párnára célzott, de sajnos engem talált el. – Tettem hozzá és megint megköszörültem a torkomat. Valamit tennem kellett, hogy Erica ne nézze a hasamat úgy, mintha máris tudná, miért olyan, amilyen.
– Gyönyörű a ruhád… – Néztem végig rajta. – Malkin? Nem is.. biztos az a francia tervező készítette. A LeSabó, igaz?

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
átöltöztem (https://i.pinimg.com/564x/a3/da/49/a3da496cdbbf016331f02378eb4f01fc.jpg)

(https://i.pinimg.com/236x/30/f4/ad/30f4ad5282000fcac486bddfb1c5e8f8.jpg)

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

Anya kiakadását legalább az egész bálterem hallotta, és azt hiszem midneki uygan arra gondolt. Hogy ez a Bnejamin Fraser már megint szégyent hoz a családjára. Igazából midnig is ezt kaptam a fejemre, ami nem is nagyon érdekelt. Sosem akartam úgy igazából beilleszkedni közzéjük, a hamis kis játszmáik meg a szánalmas nagyzoló életük valahogy nem vonzott. Nem tudtam úgy játszani itt,a hogyan a szüleim vagy AIden tették. Sőt biztos vagyok benne, hogy Aiden még anyámnál is jobban élvezte ezt a fajta társadalmi életet, és a játékot, amit benne folytathatott. Tökéletes volt és hibátlan, még most is a múlttal együtt is valahogy megint azon kezdett el csámcsogni a társadalmunk elitje, hogy megint milyen polgárpukkasztóan viselkedett Benjamin Ray Fraser. Még mindig gyerekes voltam, és túlságosan is szabadszellemű, aki teljesen alkalmatlan volt a gyereknevelésre. Nagyon féltem attól, hogy mi várhat így ránk a jövőben, mert nem voltam olyan biztos, stabil lábakon álló személyiség, mint anyáék vagy a bátyám. Laza voltam, naiv, könnyelmű és túlzottan is kamasz még, pedug igazán felnőhetem volna már. mintha csak az elmúlt évek ürességét kellett volna bepótolnom, hogy utolérjem magam.
Anyám tehát leordította a fejem, én pedig csak szemforgatva vettem el a szerelésemet és ódzkodva hagytam ott Ericával Etshert, aki egyte kétségbeesettebb volt, miközben Metz csak úgy katonásan németesen aurorosan terelt befelé a férfi mosdóba. Miközben a ruhámmal kűzdöttem, és már csak azért se vettem fel a nyakkendőmet, Esther csodálatos öt percet tölthetett el kettesben anyával, ami amúgy sose jelentett gondot, mert anya imádta őt is, mint úgy nagyjából mindenkit. Csak hát most éppen véletlenül terhes volt, és még csak össze se házasodtunk és alkalmatlan voltam az apaságra és el se mondtuk nekik.
- Ben véletlenül hason talált egy dinnyebűbájjal. - magyarázta Esther és anya meg furcsán pislogott rá, mint aki azon gondolkodik, létehzet e egyáltalán ilyen bűbáj. - A párnára célzott, de sajnos engem talált el - magyarázta tovább, anya meg még inkább a hasát nézhette. Iagzából ugyan olyan okos és éles eszű volt, mint Aiden, aki szempillantás alatt átlát a legapróbb füllentéseken is, így éppen nyitotta volna a száját a kérdésre, ami a fejében motoszkált, amikor Esther igyekezett témát váltani.
- Gyönyörű a ruhád… Malkin? Nem is.. biztos az a francia tervező készítette. A LeSabó, igaz? - Anya könnyen átlátott a füllentéseken, de annálé egyszerűbb volt kizökkenteni, és mivel imádta a ruhákat meg az összes nőies dolgot így végül is egy kicsit kibillent a faggatózásból. Lelkesen végigsimított a ruháján és úgy kezdett bele.
- Jaj, csak nem feltűnt valakinek? Lenyűgözöl, Esther, drágám, még a divatban is otthon vagy. Micsoda remek párjaik vannak az én fiaimnak! A legújabb kollekció, és egyedi színben, amit külön nekem készítettek! A te ruhád is csodálatos, csak nem Malkin báli kollekciójából van? - lelkesedik fel, miközben én is lassan immárom teéjes harci díszben megérkezem Metz társaságában.
- Nem, és nem, nem fogom felvenni a nyakkendőt - magyaráztam neki miközben így is túlöltözöttnek éreztem magam, és odaálltunk anyám meg Esther mellé.
- Jaj, végre férfinak nézel ki, Ben - mért végig anyám szeme, és elégedetten bólintott, miközben belekarolt Metzne. Valahogy bájosan néztek ki és én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy ne képzeljem el inkább oda apát. Nem lett volna szép dolog velük szemben, mert jól láthatóan teljesen odavoltak egymásért. És talán Metz is mintha apával lett volna egyidősi, biztosan ismerhették egymást.
- Kösz anya, légyszi ne égess be a barátnőm előtt - mormogtam, és megfogtam Etsher kezét. Anya csak megforgatta a szemét és éppen idnulni készült. - Jól vagy? Nem vett észre semmit, ugye? - kérdeztem tőle halkan.
Amikor aztán úgy tűnt, hogy megússzuk az egészet, hirtelen odajött egy házimanó és a híres arany pezsgőből kínált minket. Anya persze visszafordult felénk, és kérdezés nélkül mindenki kezébe nyomott egy-egy üveget és büszkén kihúzta magát.
- Koccintsunk és igyunk a családunkra! - mondta, én pedig Estherre néztem, aki nem ihatott alkoholt.

Tudtam, hogy kevés lesz divatkérdésekkel traktálnom Ericát ahhoz, hogy eltereljem a figyelmét a nyilvánvalóról. Ezt már bőven nem lehetett puffasztó ételekre fogni… tudtam én. Csakhogy nem szerettem volna még leleplezni magamat. Túlságosan féltem a véleményétől, hogy fiatalok vagyunk ehhez, meg értelneke. Hiába volt Aiden és Benjamin egy idősek, mégis valahogy Aiden felnőttesebbnek hatott a család szemében. Erica szemében meg pláne. Egyformán szerette a fiait, de másképp kezelte őket.
– Jaj, csak nem feltűnt valakinek? Lenyűgözöl, Esther, drágám, még a divatban is otthon vagy. Micsoda remek párjaik vannak az én fiaimnak! A legújabb kollekció, és egyedi színben, amit külön nekem készítettek! A te ruhád is csodálatos, csak nem Malkin báli kollekciójából van? – lelkesebben kérdezett ezúttal, mintha rákapott volna a csalira.
– Malkin új kollekciója gyönyörű, visszafogottan elegáns. – Bólintottam és végig simítottam a ruhán. Ez persze nem segített azon, hogy elrejtsem a hasamat, sőt csak még inkább kirajzolódott. Biztos voltam benne, hogy Erica máris egy felelőtlen csitrinek tart.
– Nem, és nem, nem fogom felvenni a nyakkendőt – érdkezett vissza Ben Metzger társaságában. Ha jól halottam Johann csak azt ajánlotta fel neki, hogy megmutatja hogyan kell felkötnie magára. Engem viszont egészen magával ragadott Benjamin öltönyben… ő talán nem is látta, milyen helyes benne, mennyire szépen kiemeli a széles vállát, az izmos karjait.
– Jaj, végre férfinak nézel ki, Ben– jegyezte meg Erica. Míg az ő hangja szigorú volt, én rajongó tekintettel néztem végig rajta. Azonnal bele is karoltam és a vállához nyomtam az arcomat.
– Kösz anya, légyszi ne égess be a barátnőm előtt – közölte Ben, én pedig hagytam, hogy megfogja a kezemet.
– Nagyon szexi vagy… – súgtam oda felé, ahogy kicsit még jobban bújtam. Csak mellette éreztem magam biztonságban mióta apámmal volt az a kis incidens a házuk hátsókertjében. Ericának inkább azóta sem említettem, hogy csak úgy felbukkant a semmiből és fenyegetőzni kezdett. Nem akartam, hogy tudja, Ben miattam keveredett bajba… így sem voltam benne biztos, hogy kedvel engem.
– Jól vagy? Nem vett észre semmit, ugye?– súgta felém Ben. Csak megköszörültem a torkomat, majd megrántottam a vállamat. Fogalmam sem volt, hogy Erica mit látott, vagy mit hitt. Az igazat megvallva már az első perctől kezdve a hasamat méregette, mint mindenki más is. Igen. Megszületik ez a gyerek és Benjaminék sem lesznek tiszta vérű család. Ismertem a történetet, mert minden egyes barátnőmmel átrágtam már ezt a témát… habár nem mondtam el, hogy mi a helyzet. Csak a „mi lenne, ha” részig jutottunk el. A legtöbben azt hitték, hogy Ben és köztem ez megint csak egy futókaland, mielőtt jön egy újabb Rayla, aki lecsapja a kezemről őt. Érdekes, mert nekem ez a forgatókönyv még csak meg sem fordult a fejemben.
– Egy kis pezsgőt? – szólította meg Ericát egy pingvin ruhába bújtatott pincér. Majd nagy mosollyal benyomta közén a tálcát, hogy vehessünk róla egy-egy pohárral. Az aranyló színű löttyben a buborékok mellett kicsi, csillogó szilánkok is megjelentek.
Mielőtt még eszembe jutott volna egyetlen kifogás is, már a kezembe nyomott Erica egy poharat. A pincér távozott, mire az anyósom kihúzta magát és elegánsan magasba emelte a kezében szorongatott talpas poharat. Még ezt is olyan stílusosan csinálta… de éreztem, hogy csak ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból.
– Koccintsunk és igyunk a családunkra! – Emelte meg a poharat, éreztem, hogy figyel, hogy Benjamin is figyel. Fogalmam sem volt, mit tegyek, így hát a számhoz emeltem a poharamat… egy kortytól még nem lehet baj… ugye? Remegő kézzel dugtam az ajkaimhoz, de hezitáltam és kicsit bepánikolva pillantottam Benre.
Ahogy megéreztem a nyelvemen a pezsgőt, azonnal öklendezni kezdtem. Megpróbáltam a szám elé kapni a kezemet, de nem sikerült visszatartanom sehogy sem, egyenesen Erica elegáns ruhájára hánytam.
– Azt hiszem… túl sokat ittam.

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
átöltöztem (https://i.pinimg.com/564x/a3/da/49/a3da496cdbbf016331f02378eb4f01fc.jpg)

(https://i.pinimg.com/236x/30/f4/ad/30f4ad5282000fcac486bddfb1c5e8f8.jpg)

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

Nem voltam oda annyira az eleganciáért, nem úgy, mint anyám és Aiden. Valahogy Chrissie is imádta, apa csak inkább olyan apásan eltűrte ezt, miközben én teljesen kégtem ezektől a formás doilgoktól. Sokáig csak megtűrtem ezeket aztán már mindekit kiakasztva inkább laza ingban, és farmarben jelentem meg az összejöveteleken. Apa valamiért ezt elfogadta, anya és Aiden kevésbé, mint ahoyg a varázslótársadalom rétege is telejsen kiakadt rajtam. Már akkor is teljesen elkönyveltek a legidiótább Frasernek, aki majd iszonyatos nagy szégyent fog hozni a családra. Talán csak elherdálom a vagyont, nem tanulok tovább, hazsontalan lébuc életet éltem, és a többi és a többi. E helyett mi történt? A bátyám beállt halálfalónak, eléárulva a Fraser család nemes nevét, bemocskolva a kezét megölte a családom tagjait, és most mégis... Aiden az aki tovább viszi kettőnk közzül a nevet. Valahogy mindig is ez volt, valahogy mindig is tudtuk mind a ketten, hogy ez lesz. Én a saját utamat jártam, ő pedig azt, amit a kötelességének tartott járni. Pont ez volt ami miatt egyre jobban megutáltuk egymást. Én az ő szemében szabad voltam, ő az én szememben volt az. Célokkal, és vágyakkal míg én nem tudtam mit kezdeni magammal, rosszul tanultam, balhés voltam és semmi kedvem nem volt elvenni még csak jóindulatból és anyámék meg a nevem iránti tiszteletből sem egy aranyvérű nőt se. Nekem Esther volt már akkor is a minden, amikor neki ő is csak egy tini románc volt. Furcsa, mennyire más életutunk volt, miközben szinte ugyan azon a lelken oztozkodtunk, csak az érem két oldalán álltunk. Én nem féltem a szégyentől, ő pedug rettegett tőle. Én nem féltem bátornak lenni. Most sem félek a pletykáktól sem, és nem érdekelt. Nem érdekeltek a szabályok.
Kellemetlenkedve simítottam végig a ruhámon, miközben hozzájuk értem, de Esther mégis csillogóan szép kék szemekkel fogadott, míg anyám is éppen csak egy kicsit oltott le, és valahogy Metz tekintetébnen is némi apai büszkeség csillogott.
– Nagyon szexi vagy… Csak sóhajtottam, miközben reménykedtem abban, hogy lassan anyám is ellindul valamerre, hogy mi is lelépjünk innen. Bárcsak Aident hívta volna meg ide, nem minket, de valahogy anya még nem adta fel, hogy ne próbáljon belém nevelni egy kis műveltséget.
- Ez megnyugtató, hercegnő - vigyorodtam el aztán és finom csókot adtam Esther szőke tincsei közzé, miközben megkérdeztem tőle, hogy anya felfedezett e valamit rajta, de hülyeség volt, anya előtt nem lehetett titkolózni, főleg mert én rohadtul nem tudtam hazudni. A következő pillanatban megjelent egy fickó egy tálca pezsgővel, és anya pedig kapott az alkalmon, és tudtam én is meg Esther is hogy a nyulat akarta kiugrasztani a nyulat a zsákból. Persze Esther ahogy falfehéren az ajkaihoz emelte még szólni akartam, hogy mondjuk... Érzékeny a pezsgőre - ami jelenleg tényleg igaz volt -, de aztán Esther egyenesen anya csodálatosan új, és hófehér ruhájára hányt.
Hirtelen minden elcsendesedett, anya végigmérte magát, Metz azt se tudta, hogy mit csináljon, és valahogy a bálterem felszabadult zsibolygása is abbamaradt, szinte mindeki minket bámult, anya homlokán pedig kidagadt az a bizonyos ér, ami azt jelentette, hogy rohadtul üvölteni fog, és az egész város hallani fogja, ahogy teli torokból nekem esik, és nem fogja az sem érdekelni, hogy mások is hallják, mert ő volt Erica Hope, Erica Fraser, aki volt olyan tekintélyes és nemes, kifinomult hölgy, hogy a nyilvános helyeken való ordibálást is megengedhette magának, mert vagy lenyűgözött úgy is másokat, vagy befostak tőle.
Anya tehát visszatette a poharat a szerencsétlenül mellettünk álló pincér tálcára, aki kihátrált onnan, miközben kihúzta magát és szikrázó kék tekintetét elősz9r estheren járatta végig, majd rajtam.
- BENJAMIN RAY FRASER!! Mégis mit képzelsz magadról, normális vagy?! Azt hittem, hogy legalább most sikerül érett felnőtt férfiként viselkedned, de nem! Mégis hogy volt ennyi eszed, hogy teherbe ejtsd enyni idősen Esthert?! Van fogalmad róla, milyen nehéz a gyerekválallás? Hogy mennyire megviseli a női testet egy élet kihordása? Komolyan így képes voltál felelőtlenül ebbe belevágni, csak mert elfelejtettél védekezni? Még gyerekek vagytok!
- hadonászott a kezével, és komolyan azt hittem, hogy a nagy lendületében arcon csapja Metz-t aki igyekezett a mozdulatai elől kitérni. Vicces volt, hiszen ez azt az időt idézte fel bennem, amikor valami rosszat csináltam és anya a konyhai cuccokat dobálta utánam miközben apa félig meddig elhajolt előlük, miközben én röhögve menekültem.
- Esther drágám, jól vagy? Mégis hogy bírod elviselni a gyerekes fiamnak a viselekdését? Medimágusnál jártál? - fordult felé olyan anyukásan kíváncsian, majd újra rám pillantott és már megint tudtam, hogy ordítani fog velem.
- Hogy voltál képes előttem titkolózni? erre neveltelek? Hogy nem mondtad el senkinek?
- Öö, igazából Aiden tudta. Meg Flynn is - köszörültem meg a torkomat, miközben ayna már a sütiket dibálta felém az asztalról, és az egyik arcon is talált.
- Komolyan a saját anyád előtt titkolóztál? Még enynire sem bízol bennem? Ez egyenesen megalázó! - kiabálta, miközben csak sóhajtottam egyet. Iagzából érthető volt hogy így kiakadt.

Azt hittem, egy-két korty alkohol még nem jelenhet gondot, ráadásul ez lett volna az egyetlen módja annak, hogy eltereljem a figyelmet a pocakom okozta feltétezésről. Nem akartam, hogy mindenki arról beszéljen, hogy Ericának lesz egy félvér unokája. A hányás azonban és az azt kísérő szédelgés biztosan elárult mindent. Meg kellett kapaszkodnom Ben karjában jó erősen, hogy kicsit összeszedjem magamat. Próbáltam mély levegőt venni, megnyugodni, de Erica dühös hangja azonnal kirángatott a valóságba:
- BENJAMIN RAY FRASER!! Mégis mit képzelsz magadról, normális vagy?! Azt hittem, hogy legalább most sikerül érett felnőtt férfiként viselkedned, de nem! Mégis hogy volt ennyi eszed, hogy teherbe ejtsd enyni idősen Esthert?! Van fogalmad róla, milyen nehéz a gyerekválallás? Hogy mennyire megviseli a női testet egy élet kihordása? Komolyan így képes voltál felelőtlenül ebbe belevágni, csak mert elfelejtettél védekezni? Még gyerekek vagytok!
Éreztem, hogy ezen a ponton elszakad bennem valami. A könnyek megültek a szememben. Nem akartam, hogy miattam haragudjon Benjaminra. Ebben legalább annyira hibás voltam, mint ő. Hangosan pityeregni kezdett.
- Esther drágám, jól vagy? Mégis hogy bírod elviselni a gyerekes fiamnak a viselekdését? Medimágusnál jártál? - kérdezte aztán. Erre még hangosabban kezdtem hüppögni.
- Hogy voltál képes előttem titkolózni? erre neveltelek? Hogy nem mondtad el senkinek? - folytatta aztán, mert nem tudtam megszólalni sem. Úgy éreztem megfulladok, mert még levegőt sem kaptam a könnyeimtől.
- Öö, igazából Aiden tudta. Meg Flynn is - Vágta rá Ben.
- Komolyan a saját anyád előtt titkolóztál? Még enynire sem bízol bennem? Ez egyenesen megalázó folytatódott a vita. Még néhány sütemény is Ben felé reppent.
Nem volt más választásom, mint könnyezve belépve Ben és Erica közé. Még a kezeimet is felemeltem, hogy elég legyen. Metz is kicsit odahúzta magához Ericát és nyugtatólag végig simított a hátán.
- Elég... én nagyon szeretem Bent és a babánkat is... - zokogtam fel hangosan. - Azért nem mondta el, mert én nem akartam elmondani. - Jelentettem ki Erica felé fordulva, aztán kihúztam magam. Nem volt bennem sok tartás, miután így kirohant magából.
- Pont azért, mert ettől féltem. - Mutattam felé. - Benjamin pont annyira felnőtt, mint Aiden, aki nem mellesleg egy nála tizenöt évvel idősebb emberrel házasodott meg és három hónap múlva babájuk születik.

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
átöltöztem (https://i.pinimg.com/564x/a3/da/49/a3da496cdbbf016331f02378eb4f01fc.jpg)

(https://i.pinimg.com/236x/30/f4/ad/30f4ad5282000fcac486bddfb1c5e8f8.jpg)

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

Ahogy anyám arca elsötétült, én is éreztem, hogy kezdtem kiakadni. Oké, hogy tomboltak bennem, és Estherben is a hormonizék, meg túl szép volt a táj, és elfelejtettünk védekezni, de könyörgöm. Mindig én kaptam a fejmosást, és már kezdett megint nagyon elegem lenni belőle. Hogy ha Aiden csinált volna fel, házasságon kívül valakit, akkor anya büszke lett volna rá, főleg ha az véletlenül aranyvérű lett volna. Nem akartam ennyire foglalkozni a hülye szabályokkal, hogy már pedig nekem is aranyvérű boszorkányhoz kell mennem. Midnig is tudtam, hogy én nem fogom ezt a hülye hóbortot követni. Nem mintha az elején ne vitáztak volna velem folyton emiatt, de aztán Chrissie úgyis minden ilyesmitől elvette az energiájukat. Apa meg lassan beletörődött és azt hittem, hogy anya is. Nem mintha baja lett volna Estherrel. Iagzából nagyon szerette. Csak egyszerűen... Én nem voltam olyan tökéletes, mint Aiden, és én nem tudtam mindenben perfektül szerepelni, mint ő. Anya ezt pedig folyamatosan elfelejtette.
Ahogy any totál kiborult, a többi aranyvérű valahogy abba a tipikus ihedt csenbe merült, ami mindig megtörtént, hogy ha Erica Hope, aztán pedig Erica Fraser ordibálni kezdett. Anya vezsélyes volt olyankor. Persze, ha én nem voltam ennek a kiváltója csak röhögtem volna két csirkecombbal a kezemben, kicsivel odébb. Csak hogy most engem cseszett le átkozottul, de annyira, hogy még kaját is dobálni kezdett, és Esthert is láttam, hogy megríkatta. Csak az akadályozott meg abba, hogy ne kezdjek el én is teljes torkom szakadtából üvölteni, hogy Esther elém állt.
- Elég... én nagyon szeretem Bent és a babánkat is... Azért nem mondta el, mert én nem akartam elmondani - összeszorítottam az ajkaim, és odahúztam magamhoz Esthert, nem akartam, hogy pont ő legyen az, akit anya haragja eltalál, de ahogy őt is átkarolta Metz, zaklatottan fújta ki a levegőt, és láttam a szemében, hogy baromira bántotta, amiért nem mondtam el neki. De hogy tehettem volna? Akkor is ordított volna, csak hetekkel hamarabb túlestünk volna ezen az egészen. Talán tényleg hülyeség volt halogatni. De egyszerűen még mi se tudtunk mit kezdeni a helyzettel.
- Pont azért, mert ettől féltem. Benjamin pont annyira felnőtt, mint Aiden, aki nem mellesleg egy nála tizenöt évvel idősebb emberrel házasodott meg és három hónap múlva babájuk születik - jegyezte meg Etsher, én anya sóhajtott egyet. Egy rövid időre az arcáma temette a kezét, hogy megnyugtassa magát. Estherrel úgysem kiabált volna, pontosan úgy, ahogy ELliottal sem.
- Benjamin nagyon okos lányba szeretett bele - sóhajtott aztán anya, majd összefonta maga előtt a lezét, és ő is méltóságteljesen kihúzta magát. - Még nem tudjátok milyen, amikor a szülő a saját elkézeléseit akarja rávetíteni a gyerekeire, annak ellenére, hogy nem illik bele a világukba. Keskeny a határ, ezt jól jegyezzétek meg - előrébb lépett, és két keze közzé vette Etsher kezét és kicsit megszorította őket, ahogy a kék szemeibe nézett.
- Legyél jobb anya, mint én - mosolygott Estherre, majd felém lépett, én meg morcosan durcás arckifejezéssel bámultam rá, miközben a zsebembe süllyesztettem a szabad kezem. Hosszasan néztünk egymás kezébe, ahogy minden egyes nagyobb veszekedés utánn tettük ezt egymással, miután kifáradtunk a kiabálásban, és már nem is tudtunk mit egymás fejéhez vágni. Szinte éreztem, ahogy Chrissie kikukucskál az ajtófélfa mögül, és minket bámul.
- És te, Benjamin Ray Fraser - tette csípőre a kezét, aztán csak egy pillanattal később odahúzott magához és megölelt. Én pedig tudtam, hogy nemsokára bőgni fogok. Utáltam ezt, túlságosan érzékenyen érintettek bizonyos dolgok, és mindig ez volt a vége. - Légy olyan apa, amilyen férfi most vagy. Vigyázz rájuk.
- Tudom - mormogtam inkább és odabújtam anyához egy rövid pillanatra, mintha megint csak egy ostoba kölyök lettem volna. - Tudod, a legjobbaktól tanultunk - mosolyodtam el, aztán Estherre néztem. Végül is, anya csak áldását adta a babára. Erica Metzre nézett, hogy aztán végre tényleg elbúcsúzzanak tőlünk, nem mintha nem futnánk össze majd otthon valamikor. De azért integettem nekik, hogy aztán Etsherhez forduljak.
- Tudod, nem sokan mernek anya elé állni, amikor dühös - viygordtam el, és megcsókoltam, miközben gyengéden megérintettem a pocakját, amiben egy élet bújt meg. - Most még jobban beléd zúgtam- momrogtam a csókba, és aztán megfogtam a kezét, és én is kifelé kezdtem el húzni a bálteremből. Úgyis mindeki rajtunk bőgött már. Nekem meg ennyi nyilvános Fraserkedés elég volt egy időre, csak Esther társaságára vágytam és arra, hogy összebújjak vele.
- Na gyere, lépjünk le, legyen meg a drámai kivonolásunk - kacsintottam rá, ahogy kihúztam a fényűzű épületből, hogy onnan el tudjunk hopponálni a holdfény simogató érintése alatt.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT! <3
⭃ A helyszín szabad! ⥷

(https://i.pinimg.com/564x/8e/0b/cf/8e0bcfb089570564c0ffe44ab317aa60.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/e4/70/1a/e4701a658ddbe7ba5b49926735ee3d99.jpg)
edward

witchcraft (https://www.youtube.com/watch?v=ogMNV33AhCY)
outfit (https://i.pinimg.com/564x/d5/e8/c5/d5e8c5aa1a18742a4908cbf54e7b6708.jpg)

A puccos karácsonyi báloktól csak a még puccosabb minisztériumi karácsonyi bál unalmasabb. Ilyenkor összegyűlik az utolsó szál takarítóig mindenki hogy körbe ajnározza a másikat, dicsérje nagyérdemű munkásságát és fitogtassa a jövő évre ígért érdemlen jutalmait. Még jó hogy tíz évvel ezelőtt lecserélték a tollas kis huhogógépeket túlbűvölt repülőcetlikre. Ha még ők is a parti meghívottjai lennének akkor a bagolyszar lenne az új Chanel.
És ha már Chanel, nem hiszem el hogy Edward rossz szériaszámút volt képes küldeni nekem. Jobban járok de tényleg, ha a félőrült unokabátyámat kérem meg legközelebb. Taiden bár nem teljesen tiszta de legalább olvasni tud, ebben (a divatban) otthonosan mozog, bár nem mondaná meg senki róla, és szégyen szemre tőle hamarabb is érkezne meg mint a saját férjemtől, akivel egy országba lakom. Mi több, egy városban! De hát oly elfoglalt hogy alig marad ideje rám. Nem is értem minek vett el tulajdonképpen…
Minekután a partira hivatalos vagyok pozíciómból kifolyólag nem vettem sértésnek tőle hogy meg se kérdezte ott leszek-e. Természetesen tudom és roppant mód zavar a sok fürkésző tekintet, mi piócaként tapad rám mikor egyedül érkezem meg, de tenni ellene nem tudok. Inkább csak csinos kis ruhámba bújva a magassarkúmban elegánsan billegve grasszálok a már bent lévő vendégek között gondosan kerülve minden olyan jelöltet akivel nem vagy közel sem szívesen találkoznék. Ebből akad jó pár, kezdve sajnos a házasságom árán kapott rokonsági fokban álló Nelli kicseszettül egoistavagyok Nott-al. Hogy tud az összes ember ebbe a famíliába ennyire fennhéjázó lenni? Bájosan elcsevejgek holmi üres kérdésekről a kínai nagykövettel, aki kénytelen munka miatt itt tölteni az ünnepeket. Mivel kevesen beszélik a kínait félő hogy én leszek az egyetlen társasága egész estére de még ez is jobb pezsgőt vedelve mint Henry Mirol udvarlását nézni az újabb friss húsként bekerült asszisztenslánykák körül. Nem mondom hogy nem bánt mennyire levegőnek néz mióta gyűrű került az ujjamra. Ennyi erővel egy stop-feliratot is felvarrathattam volna a homlokomra, de természetesen elég csak a jobb kezem gyűrűs ujjára pillantanom. Óhatatlan össze is ugrik a gyomrom és nem a szó pozitív értelmében. A mosolyom bár feszessé válik azért nem tűnik el. Pillantásom elidőz az új karkötőmön, ami sok kérdést vet fel, többek közt azt hogy mégis miért küld nekem Edward ilyen finoman megmunkált ékes darabot ha amúgy meg minden mást amire kifejezetten kérem lazán elfelejt?
Férfiak… ki értő őket…?

Karácsonyi party
2003.december 20.

(https://i.pinimg.com/564x/8d/7a/2f/8d7a2fd6a1d47ff5fd3521a287b5819b.jpg)

silent night (https://www.youtube.com/watch?v=p-8xM8L1LWY&ab_channel=TommeeProfitt)

Túl sokat nyomozok a Szeszély után. Ez akkor üt mindig belém, ha végre hazaérek Melanie-hoz. Olyankor rájövök fontos dolgokra… Például, hogy minek nyomozni, mikor itt van ő, a megtestesült, mintaszerű Szeszély.
És persze nem győzhetem le, még annyi esély sincs rá, mint a Rend esetében. Ma is olyan ruhában virít, hogy szem nem marad szárazon. Szép helyre szervezte idén a Minisztérium ezt a kis partyt, de szürke csehónak tűnik ez is mellette. A szeme túlcsillog bármilyen aranyat. Mondjuk lehet, hogy megöl vele, ha belenézek, de azért én csak rá mosolyogtam csibészesen, mert szeretem a veszélyt, meg a kihívásokat. Mellette most is egész unalmasnak tűnik a munkám, és már el is törpül a lényegessége.
- Gyönyörű vagy ma is, Mrs. Nott. A leggyönyörűbb. Mint mindig - dörmögöm a fülébe, de tudom, hogy nem szende kuncogást fogok cserébe kapni, mint akármely másik fruska tenné. Lehet, hogy lesújtó pillantást, lehet, hogy egy talicskányi válogatott szitkot. Egy pofont vagy egy forró csókot - ugyanannyi eséllyel. Úgy tesz függővé ez, mint valami elcseszett szerencsejáték. És hogy fokozzam a tétet, a pillantásom követi az övét, oda arra a csecse, eddig nem látott ékszerre.
- És milyen szép az új karkötőd! Csak nem Chanel?
Nem véletlenül vagyok auror. Ha szükségem van a túléléshez egy tudásra, hát megszerzem. És Melanie mellett az életbenmaradás alapfeltétele ismerni Chanelt, Choo-t, Diort meg a többit. Ki tudja? Jól jöhet még az ékszerek ismerete a munkám során is. Bár tény, nem azért vagyok büszke ezen ismeretekre.
- Mintha nem egészen olyan lenne, mint a többi ilyened. Más széria talán…? Honnan van? - csevegek tovább, s közben elkapok egy pezsgőt az erre járó pincér tálcájáról. Van ott még töményebb ital is, meg mentes, mindenféle kecses alakú kristálypohárban. Hát igen, erre van pénz a minisztériumnál. Bezzeg a fegyvereinkbe magunknak kell venni a golyót… Na mindegy. Az enyémek úgyis a nejemnél vannak.
- Te is kérsz? - kérdezem Meltől, a tálcára mutatva, hogy ha szeretne egyet, neki is levegyek onnan valamit. Mondjuk esetében ez nem biztos, hogy lenyugtatja a kedélyeket, mert lehet, hogy csak alkohol lesz a főnixre. De még mindig… Én nem félek kockáztatni. És még mindig szélesen somolygok, pedig egyre több hölgyismerősöm szúrom ki a tömegben, aki lelkesen vagy épp sértetten pillog felém. Csak ide ne találjon jönni valamelyik hisztizni vagy jópofizni. Jó buli lesz ez, ha megint meghal valaki, mint múltkor a Nott kompániánál…

- Gyönyörű vagy ma is, Mrs. Nott. A leggyönyörűbb. Mint mindig!
- Ha így lenne gyakrabban látnálak otthon a saját házadban, nem pedig egy elcseszett munkahelyi bálon.
Vetem oda a mézesmázos bókjára a cseppet sem kedves véleményem. Már megszokhatta hogy nem esek hasra tőle, noha vitathatatlan tény hogy a szívem percek alatt felmelegszik a szavaitól és álnok módon képes szétolvadni mint vaj egy szelet pirítóson. Mindennek fejébe ott az a sármos félmosoly, melyet lazán osztogat minden nőnemű egyénnek maga körül. Olykor az az érzésem hogy nem is tudatos ez, hanem valami beépített mechanizmus ami túlontúl jól működik. De mégis hogy a fenébe?
Csak hogy az időt húzzam elpillantok a válla felett mintegy tűnődően unott arckifejezéssel jelezvén mennyire nem érint meg a jelenléte. De mint minden ez is csak egy jól felvett álca. Kit érdekelnek a mesterien faragott kufirc angyalok sora kik pajzán mosolyukkal vigyáznak ránk? Szép épület bár némileg túlzóan giccses, de illik a minisztériumi felhajtáshoz.
- És milyen szép az új karkötőd! Csak nem Chanel?
- Oh, hogy ez?
Emelem meg a kezem meglepődve, mintha csak most venném észre. Közben azért villan a zöld tekintetem egyenesen az arcára hogy mégis milyen érzelmet olvashatok le. Talán önelégültséget várok de helyette őszinte csodálkozást fedezek fel amit sehogy sem érzek helyénvalónak.
- Mintha nem egészen olyan lenne, mint a többi ilyened. Más széria talán…? Honnan van?
Vizsgálódó kék íriszei egész elbűvölnének ha a szavai nem vernének belém valamiféle bizarr rossz előérzetet. Hiszen ő küldte… hát nem nem ő küldte?
- Hiszen te küldted…
Hangom csattanós éle nem sikerül olyan erőteljesre és szemrehányóra mint szerettem volna, kicsit inkább megrökönyödött segélykiáltásként hat a tömeg morajló hangereje mellett. Kétkedve nézek Edwardra, mert eddig meg se fordult a fejemben hogy a csinos kis ékszer nem tőle származik. És ha tényleg így van az felvet némi kérdést. Kitől? No és mégis… miért?
- Te is kérsz?
Alapjáraton nem terveztem volna ma inni, de mindezek fényében egy aprócska fejbiccentéssel egyezem bele. Ujjaim a felém tartott pezsgőspohár szárára fonódnak s bármennyire is óvakodom óhatatlanul hozzáérek a férfihez. Megérdemelné hogy nyakon öntsem az itallal de csak lehunyom a szemem és mély levegőt veszek. Próbálok elvonatkoztatni a jelenlététől de az nem megy. És mindennek a tetejébe a karomon lévő finom is ékszer is mintha saját életet kezdene élni.

Karácsonyi party
2003.december 20.

(https://i.pinimg.com/564x/8d/7a/2f/8d7a2fd6a1d47ff5fd3521a287b5819b.jpg)

silent night (https://www.youtube.com/watch?v=p-8xM8L1LWY&ab_channel=TommeeProfitt)

Na tessék. Színpadiasan a szívemre tettem a kezem, csak hogy lássa, hol (nem igazából) fáj, aztán rávillantotam egy még sármosabb mosolyt.
- A munkahelyi magánirodámban bármikor találkozhatunk…
Igen, ez így van. Már vagy egy éve van saját irodám, és mégse csináltuk még az asztalom tetején. Hát különben mire jó, ha az ember egy helyen dolgozik a nejével? Na jó, nem egy emeleten, de mégis… A Wizengamot tárgyalóterme hideg, a pad meg szálkás. Ki kéne használnunk, hogy van egy saját irodám, amit dolgozásra úgysem használok, mert ott túl mmagányos lenne, kinn szoktam ülni a többiekkel, a korábbi asztalomnál. Na, ott csinálni viszont igazi kihívás lenne.
Mielőtt eszembe jutott volna itt is felmérni a terepet ebből a szempontból, a téma elterelődött a karkötőre. Nem bántam, ha vesz magának szép dolgokat, mert még a Suttogó felújítása mellett is maradt pénz még a pókernyereményből is, de azért szerettem húzni vele, mert ez olyan férj és feleség dolog, legalábbis így tudtam.
- Hiszen te küldted…
Itt meg kellett torpannom egy pillanatra, mindjárt vissza is tértem volna rá, ha nem jön erre egy tálcányi jó pezsgő, amit mégse hagythattam csak úgy tovatávozni csak úgy. Melanie-nak is vettem egyet. Jól esett kicsit hozzáérni, éreztem, ahogy a köztünk lévő gondokból épült fal - a folyamatos munka, időhiány, a Suttogóval való rengeteg bosszantó gond is - meginog. Tán még valami elektromos-szerű szikra pattanását is érezni véltem. Sebaj, Mel mindjárt lehűt a pezsgővel, az arcán megint az a “mindjárt leöntelek vele” kifejezés ül. Azt hittem, ez csak az agglegények szórakozóhelyeken történő csajozásának állandó kísérője, de én ehhez is a legmegfelelőbb hölgyet választottam, mert így erről az élményről sem kell lemondanom. Havonta egyszer jobb ez, mint a micellás vizes kozmetikai kezelés… Drága pezsgővel, ráadásul, piaca is lenne. Talán szabadalmaztathatnánk.
- Nem én küldtem azt a karkötőt. De tényleg. Hogy került hozzád? Van egy titkos rajongód is?
Azt hiszem, ezzel a poénnal ebben a pillanatban sétáltam be tátott szájjal a megcsalás abba a bizonyos erdejébe. Melanie pontosan tudja, milyen kemény próbára tesz az, hogy nem nyitott házasságban élünk. És nem csak engem, hanem például a kolleginákat, főleg a fiatalabbat és csinosabbakat, akik joggal hihették, hogy facér koromban lett volna nálam esélyük. Greysont mondjuk éppen nem, akiről pedig a féltékenyebb rossznyelvek csúnya pletykákat kezdtek terjeszteni velem kapcsolatban. Majd egyszer bemutatom a nejemnek. Greysonnak úgyis kell a harci tapasztalat.
Az egyik közeli asztalnál összeszalad pár pincér, mert valaki szerencsétlen felgyújtotta a ruhája ujját az asztaldekor mécsesével, de én inkább Melanie-val foglalkozom, ma úgyis szabin vagyunk.
- Lehet, hogy törzsvásárlóként már kapsz tőlük karácsonyi ajándékot?
Közben odalép hozzánk egy fiatal, szőke fruska. Irodista a parancsnokságon, alig van húsz éves és csak kicsit több, mint húsz kilo. Kellően magabiztos és öntelt ehhez a manőverhez, mert még nem tudja, hogy kamikaze akcióba kezdett.
- Boldog Karácsonyt, Mr. Nott! Milyen elegáns ma… - csiviteli törleszkedőn, aztán sunyin gúnyos pillantást vet Melanie-ra.
- És magának is, Nott asszonyság. Gratulálok a babához - mondja angyali mosollyal, Melanie egyébként teljesen lapos hasa tájékára pillantva jelentőségteljesen.Remek. Megint egy party, ahol gyilkosság is történik - de ellenben a Nott kastélyban történtekkel, most legalább fogom tudni, ki az elkövető. De a gyilkosság mellett még történik valami más is - az asztalok közepére helyezett gyertyák és mécsesek lángja mind-mind megvadul, és méteres magasságokat feszeget, felgyújtva a környező művirágokat, dísztalárokat, terítőt, miegymást. Ennek a szöszinek is (a nevét nem tudom, de kínos), lángra kap valami érthetetlen módon a haja. Én már megittam a pezsgőm, úgyhogy a pálcám után kutakodom, hogy azzal oltsam el, hacsak Melanie addig el nem oltja - avgy meg nem öli a csajt.

(https://i.pinimg.com/564x/8e/0b/cf/8e0bcfb089570564c0ffe44ab317aa60.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/e4/70/1a/e4701a658ddbe7ba5b49926735ee3d99.jpg)
edward

carol off the bells tp. (https://www.youtube.com/watch?v=nj4Fz_Qe_O0)
outfit (https://i.pinimg.com/564x/d5/e8/c5/d5e8c5aa1a18742a4908cbf54e7b6708.jpg)

Megint jön a mesterkélt színjáték, a sértett önérzet, kéz a mellkason. Tudom hogy csak a bosszantásom része ez, de meg kell hagyni ebben profi. Már ami a borstörést illeti az orrom alá. Ha sárkánytrágya lenne se lenne különb a fintor az arcomon amit előidéz. Átlátok rajta ezzel is jelzem. És mégis ott egy kis szikra a szemébe, a nevetős jókedvé ami azért megmelengeti a szívem bármennyire is haragos vagyok rá amiért… folyton egyedül hagy, amiért sokat dolgozik, amiért kételyek közt vergődve várom hogy vajon kivel lehet és mit csinálhat. A rohadt Szeszély semennyi nyugtot nem hagy neki se nappal de néha éjjel sem. De nem megyek bele az éjszakai hánykolódós rémálmok sorozatába, esélyem sincs hisz kizökkent az aprócska ténymegállapítása:
- Nem én küldtem azt a karkötőt. De tényleg. Hogy került hozzád? Van egy titkos rajongód is?
- Öhm… hogy mi?
Azutolsó szón jelentős hangsúly torlódik össze. Egyrészt már az is hihetetlen hogy nem tőle jött hát még a rágalmazás hogy valaki mástól aki oda is lenne értem.
Összekeversz önmagaddal Nott édes… gondolom cinikusan magamba és ez a gondolat nyilvánvaló arckifejezést is kap. Nem hülye le tudja venni a pillantásomból.
- Lehet, hogy törzsvásárlóként már kapsz tőlük karácsonyi ajándékot?
- Kac kac, nem költöttél te még ott el annyit kedvesem…. ahhoz először meg kellene a fizetésedet egy nullával toldanod.
Bár tény hogy nem kerülget az éhhalál de efféle luxuscikkek nem hullnak minden nap az ölembe sem. És bár nemes gesztus lenne ez bármelyik világszínvonalú márkától valószínű nem fogadnám el. Fel sem tűnik a túloldalon lezajló pincérbaki mivel egy fiatal fruska libben elő a semmiből és kezd bele indokolatlan fülsértő bájcsevejbe amibe egyértelműen nem én vagyok a célzott partnere. Noha arcomra erőltetek egy kevésbé erőszakosnak tűnő mosolyszerű rándulást inkább a merlin jeges seggének utolsó lukába küldöm el gondolatba. Lepillantok az ezüstöszöld ruhámra, karom bezárkózón védekezőn ölelik körbe saját magam és szabad ujjaim végig simítanak a ruha oldalán futó finom csipke berakás mellvonali szegélyén. Próbálok nem törődni az egyértelmű megalázással mind a liba mind a férjem részéről, akinek fontosabb láthatóan vele foglalkozni semmint velem és még szóba hozni egy olyan témát is, ami nem is rá tartozik. Bár Edward és én sose mondtuk ki Las Vegas óta hogy van-e bármi célja a házasságunknak Monstro leszerelésén kívül, igazából az sem releváns már mivel ő időközbe megnősült. Akár el is válhatnánk senkit se zavarna, de valahogy… hát nem is tudom. Egymás mellett ragadtunk. A gyerek gondolata fel se merült de még előtte volt egy nem teljesen idilli kalandom a témában, amit nem kötöttem senki orrára. Jobb volt ez így még mindig úgy gondolom ennek ellenére azért elevenembe vágott az élcelődés. S lám-lám… mit ad Merlin…a kis szösziség hirtelen spontán öngyullad. Vicces is lehetne ha azt nézzük milyen hatással van a férjem a fiatal munkaerőre, de a hirtelen sikítása inkább ijesztő én pedig lefagyva bámulok csupán. Kell egy pillanat hogy feleszméljek máshol is gond adódott így hát pálcát ragadok a combomra erősített tartóból és bájos kis vízsugárral eloltom a tüzet és tönkreteszem a lelkes kollegina ruháját és sminkjét.
- Ühmmm bocsi…
Bököm ki némiképp érzelemmentesen vállvonva de feltételezem nem a szétázott vakolatmentes mugli horrorfilmekbe beillő arca lesz a legnagyobb problémája. Azért egy apró sóhajjal végignézem ahogy hisztizve elvonul mindössze csak ekkor pillantok az aurorra. Vajon ő mennyire jól szórakozik ma? Van egy olyan megérzésem hogy indokolatlanul jól.

Karácsonyi party
2003.december 20.

(https://i.pinimg.com/564x/8d/7a/2f/8d7a2fd6a1d47ff5fd3521a287b5819b.jpg)

silent night (https://www.youtube.com/watch?v=p-8xM8L1LWY&ab_channel=TommeeProfitt)

Gyanakvásom egyre csak nő, ahogy Melanie meglepettsége is. Ő azt hitte, tőlem van a karkötő, én azt, hogy ő vette, vagy valaki más ismerőse. De ez… Aggasztó. Foglalkoznék még vele, főleg azután, hogy a fizetésemet is belevonja a dologba, de aztán jön ez a csaj, ez a hogyishívják, és felborítja az egészet valami egészen máshogyan életveszélyes dologgal.
Semmi alapja ennek a bigének a beszólására, de hát nem is azért mondja, mert lenne, csak azért, hogy odaszúrjon olyan csajosan. Melanie legalább nem hátulról kerülős, ha szúrni akar, azt a pálcájával vagy a legközelebbi konyhakéssel fogja megtenni, nem ilyen alattomos szavakkal, amik ellen nem lehet mondjuk egy felkapott fazékfedővel védekezni. Nem mintha fordult volna elő ilyen köreinkben… De ki tudja, mi lesz itt még, ha mondjuk levonul a rengeteg extra munka, és több időt töltünk majd egymással.
Olyan égő ez a csaj, hogy már szeretném a füstszag miatt elzavarni. Aztán rájövök, hogy tényleg füstöl. Melanie helyében én még hagytam volna, de azért ő sem kegyetlen ennyire, és eloltja a lángnyelveket. Mondjuk ezzel együtt a lány csodásan megkomponált külsejét nagyjából egy ázott furkászéhoz teszi hasonlatossá, de nem is bánom, és ő is mesterien adja az egyáltalán nem őszinte sajnálkozást.
- Ühmmm bocsi…
- Nehogy megfázz, a Te állapotodban. Neked is gratulálunk, kellemes babavárást - teszem hozzá, mire a csaj sértett - könnyes szemmel sarkon fordul, és elviharzik. Én meg suttyomban Melanie-ra vigyorgok az orrom alatt.
- Milyen forró a hangulat itt… Na mindegy.
Különös, hogy egymás után két tűzeset is alakult ma, de hát ahol ennyi csodás gyertya világítja meg a termet meg az asztalokat, nem is feltétlen meglepő ez.
- Tánc közben beszéljük meg a karkötő kérdését, vagy inkább ülve?
Visszatérek a kényes témára, ugyanakkor mégiscsak csinálhatnánk valamit. Lehet itt a táncparkettet is koptatni a lágy, karácsonyos beütésű keringőzenére, de leülhetünk a vacsoraasztalokhoz is akár, a helyiség másik oldalán. Az előbbi kis intermezzonak hála nem hiszem, hogy bárki egyhamar a közelünkbe merne jönni kapcsolati tőkét építeni. Az is azt támasztja alá, hogy legyen a teremben akárhány gyúlékony pont és nyílt láng, a legveszélyesebb tűzzel még mindig én játszom.

(https://i.pinimg.com/564x/8e/0b/cf/8e0bcfb089570564c0ffe44ab317aa60.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/e4/70/1a/e4701a658ddbe7ba5b49926735ee3d99.jpg)
edward

carol off the bells tp. (https://www.youtube.com/watch?v=nj4Fz_Qe_O0)
outfit (https://i.pinimg.com/564x/d5/e8/c5/d5e8c5aa1a18742a4908cbf54e7b6708.jpg)

Ahogy az apró közjáték a kollegina személyében tovatűnik úgy válik a levegő perzselővé közöttünk. És nem csak a szó szerint égett szag miatt, amit a nő maga után hagy hanem mert a ki nem mondott kérdések, kérések, elvárások, társadalmi nyomások ott szikráznak közöttünk melyek ellen semmit sem lehet tenni. Vagy talán lehetne de túl fáradt vagyok pláne így év végére a rettenetes hajtás után hogy felemlegessem őket. Úgyis hárítaná Nott a felelősséget valakire, vagy a munkára vagy a kollégákra vagy szimplán rám. Elviselhetetlen lennék? Meglehet. Néha saját magam is nehezen viselem el, és önnön vitáim, kételyeim kivetítem rá. Tény, hogy nem vagyok jó passzban az utóbbi időben no de az is cáfolhatatlan hogy ő fikarcnyit sem törődik ezzel nemhogy segítene kikecmeregnem ebből a gödörből. Pedig még ha csak részegen meghozott fogadalom is volt akkor is… jóban és rosszban. Hát itt az első rossz és nesze… ennyit ér.
Válás… különösen negatív szóként cseng, de apám halála óta és a vagyon tulajdonlása már csekély indoknak tűnik egy döcögős vagy kevésbé jól működő házasság fenntartásához. Hisz látszat az egész, kivéve a tökéletlen igaz részeket. De nem ámítom magam, meddig fenntartható ez? Mr. Nagymenő most még talán hűséges de nem adok neki egy évet, a bébiszitterrel csal meg ha netalántán ilyen ostobaságra adom a fejem mint gyereksírás, babanyál és kakis pelus.
- Tánc közben beszéljük meg a karkötő kérdését, vagy inkább ülve?
Kínos kérdése ránt vissza a valóságba. Illene a parketten lejteni egyet, elvégre minden szem pletykálni kíván vagy arról mennyire rosszul járod a foxtrottot és gyakorolhatnál többet vagy arról mennyire gyáva vagy hogy még egy keringőt sem tudsz négynegyedre elbillegni. Sóhajtva bólintok bár magam sem tudom mire vágyom jobban. Leginkább egyikre sem csak hazamenni és kialudni magam. Elfelejteni a közjátékokat, a sértéseket és persze a csalódottságot hogy a jobbomon fityegő kis szépség sem a férjemtől van. De akkor vajon kitől?
A zene lassan alább hagy a dallam utolsó ritmusa vontatottan lezárul, a férfiak meghajolnak a nők többsége pukkedliszerű hajlongásba kezd. Ám mielőtt kezdődne egy újabb kör a Mágiaügyi Miniszter kér szót. Elhúzott szájjal nézek Edwardra, mert tudom neki nehezebb lesz a következő év nem épp szívderítő változásait túlélni amit neki köszönhetünk.
- Ha leköszönne végre, na az ellen az igazán nagy hír.
Halkan súgom oda mielőtt nagyon belemerülne a szólásszabadság jogát gyakorolva mondandójába, s valahol bízom benne hogy diszkrét kuncogásunk nem vonja magunkra túlzottan a díszes társaság figyelmét.

Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => Covent Garden => A témát indította: Mrs. Norris - 2021. 06. 24. - 12:12:58