+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Cameron Evan Rosier
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Cameron Evan Rosier  (Megtekintve 1106 alkalommal)

Cameron E. Rosier
Eltávozott karakter
*****


Jolly Joker

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2014. 05. 28. - 22:03:23 »
+1

CAMERON EVAN ROSIER

   


Crescentem sequitur cura pecuniam maiorumque fames!



         Alapok

jelszó || "A természet nem szegi meg a törvényét."
így ejtsd a nevemet || Kemeron Evön Rozié
nem || férfi
születési hely, idő || Burfjord, Norvégia, 1974. augusztus 22.
horoszkóp || Oroszlán, szűz aszcendenssel
kor || 24
vér || arany
munkahely || Mágiaügyi Minisztérium, protector
 


         A múlt

 Gyerekkor
Az élet maga olyan, mint egy kirakós, részletkérdéseken múlik. Azon sokszor, hogy miképp döntünk. Van aki azt gondolja, előre meg van írva a sorsunk. Ezzel nem vitatkozom, nem egy ékes bizonyítékát láttam már ennek. Kezdve a leghíresebbel, ami Potterről és a Nagyúrról szólt. Én azonban úgy vélekedek, hogy mi is beleszólhatunk. Már pusztán a cselekedeteinkkel befolyásolhatjuk az életünket és sodorhatjuk azt a számunkra megfelelő irányba. Időnként közbecsúsznak hibák, végzetes döntések, de rajtunk áll mit kezdünk egy szem életünkkel.
Kezdetektől tudatosan nevelnek, tanítanak minket, kezdve a tanulságos gyermekmesének tűnő Bogar bárd meséivel. Folytatva a szülői szemléltetéssel, az erkölcsi neveléssel és mindazzal, amivel csak élni lehet. Így terelődik egy még ártatlan gyermeki élet a neki szánt útra.
Én már akkor tudtam, hogy a szüleim példáját követem, amikor megmutatták a világ két oldalát. Egy kissé gonosz, de őszinte és tiszta világot és egy korrupt, hazug, dogmák mögé bújó álszent világot. Nem a szüleim erőszakos nevelésén múlott, hogy halálfaló váljék belőlem.  De egy biztos, arra sosem mutattak rá, hogy békében, együttélésben is lehetne élni. Nem, egyértelműen szerették volna, ha magamtól győződök meg arról, micsoda romlott világ ez a miénk.
Szabad szellemű nevelést kaptam már gyerekként. Noha nem erőltették azokat az elveket, amiket ők képviseltek, erősen sugallták, mi volna a helyes. Na nem gyilkosságokra kell itt gondolni, egyszerű mesékkel, vagy a környezetünkből vett példákkal álltak elő és rám bízták, mit vonok le tanulságként. Épp ezért nem gyűlöltem meg ezt a létformát. Nem éreztem az aranyvérű családok olykor nyomasztó életvitelének súlyát, nem voltak nagy elvárások. A kisgyerek még úgysem a felnőttek sötét világának részese volt, csupán egy óvandó, a helyes úton terelendő lélek. Sikerült elérniük, hogy azzá váljak, amivé, akivé szerettem volna.
Három éves koromban mutatkozott meg a varázsképességem. Épp játszottam, a kedvenc plüssmackómmal birkóztam. Amikor is csak úgy magától megmozdult. Meglepetten eresztettem el, másztam hátrébb pár lépést és figyeltem, hátha produkál még hasonlót. De mozdulatlan maradt. Mint ahogy a mondás tartja, a jó dolgok nehezen döcögnek be. Kis idő múlva megint megmozdult, felém fordította a fejét és végül felállt. Abban a minutumban összeesett. Oda szaladtam hozzá, felkaptam a földről, majd eldobtam. Egyben volt csodálatom és rettegésem tárgya is. Édesanyámhoz szaladtam vele, mesélni kezdtem, mi történt. Először csak hitetlenkedve hallgatta, amit mondok, végül megörült. Ettől a perctől kezdve gyakoriak voltak a mágikus megnyilvánulásaim. Legyen az a szüleim számára jó, vagy akár bosszússággal teljes. Ők türelemmel és büszkeséggel figyelték, hogy forrja bennem ki magát a mágia. Biztosak voltak abban, hogy követem a bátyám a Durmstrangba. Ahogy abban is, hogy legalább annyira leszek sikeres, mint ő.

Durmstrangos évek
Elszakadva hazulról, a mélyvízben kötöttem ki. Bátyám, akinek nem tetszett, hogy mint kisebbik testvér, engem tutujgattak nagyon sokáig, úgy döntött, hogy letesztel. Nem tett jót korábban a kapcsolatunknak a hat év korkülönbség. Csak otthon nem igazán kerültünk konfliktusba. Komolyba legalábbis nem. A szüleink tettek arról, hogy kölcsönösen tiszteljük és szeressük egymást, de a mélyben már valami lappangott. Ahányszor próbáltam az újdonsült barátaimmal jól érezni magam, ő mindig valamivel keresztbe tett. Egyszer aztán megszégyenített előttük. Lealázott, ahogy a mosdóban az ott lévők szeme láttára ismertetett meg közelebbről a mellékhelyiséggel. Majd megállapította, hogy egy nulla vagyok. Az után az eset után mindig utána járkáltam. Bizonyítani akartam. Valamiért neki akartam, hisz addig felnéztem rá. Ő nem volt sosem a számomra zavaró tényező. Azt mondta, legyen. A kikötés cseppet sem volt veszélytelen. A közeli erdő sziklás hegyvonulatának aljában áll egy barlang, benne egy fiatal hegyi troll él. Ha sikerül ellopnom az oda véletlenül betalált gurkót, ami azóta sem tért vissza, akkor egálban vagyunk. Mit várhatott volna az ember egy fiatal, meggondolatlan, elismerésre vágyó kölyöktől, mint hogy habozás nélkül belemegy? Egészen addig nem gondoltam bele, miféle kockázattal jár, amíg oda nem értünk. A barlangból furcsa, morgás szerű, mindenképpen félelmetesen ható hangok hallatszódtak ki. Már csak attól is felállt a szőr a hátamon. A barlangnak több kis apró bemeneti nyílása volt, amit feltehetőleg az eső és a talajerózió tett olyanná. Nem a bejáratnál akartam bemenni. Biztonságosabbnak gondoltam, ha az egyik kis járatba ereszkedek le. Hárman voltak velem a bátyámon kívül. Akkor kezdtem igazán felfogni a helyzet súlyát, amikor a derekamra kötötték a kötelet, hogy leeresszenek. Tompa puffanással kötöttem ki odalent, lassan kioldottam a csomót, felnéztem a többiekre, majd magam elé a járatba. Elképzelhető volt, hogy zsákutca. De nekivágtam. Elővettem a pálcám és halovány fényt csaltam a végére. Lábaim előtt megannyi ízeltlábú szaladt el, ahogy léptem egyet. Nem igazán zavarta itt még meg hozzám hasonló a nyugalmukat. Elfogott az undor, de nem tudtam az érzésre figyelni. Az adrenalin felszaladt bennem, éreztem, ahogy minden lépéssel egyre lassabban ver a szívem. Mint ha csak a torkomban, a fülemben dobbant volna. Majd a járat kiszűkült, némi fényt láttam beszűrődni a hatalmas járatba. A pulzusom pillanatok alatt szökött az egekbe, tekintetemet jobbra-balra kaptam, mozgást keresve. Tehát akkor a barlang nem kanyargott sehova. A kijárat homlokegyenest volt a hatalmas üregnek. Csak annyi dolgom volt, hogy megkeressem azt az átkozott labdát és kivigyem. Némiképp megnyugodtam, hogy a barlang üres. A troll valamerre vadászhat. Megnyugodtam. A szívverésem lelassult, normálissá vált. Az előttem elterülő hatalmas avarban, ami jókora, fenyőágakkal tarkított kupacból állt, kezdtem el a keresést. Majd felgyűrtem a pulcsim ujját, hogy még jobban beássam magam.
Jócskán belemerültem a kutakodásba. Észre sem vettem, hogy az idő bizony gyorsan eltelt. Morgásra lettem figyelmes. Hirtelen, megszeppenve kaptam fel a fejem a hang irányába. A troll árnyékát láttam meg. Azonnal ráeszméltem, el kell bújnom. A túlsó oldal messze van, hogy figyelem nélkül odarohanjak. Az ágak közé ástam be magam egy kisebb kupacnál. Csak remélni mertem, hogy nem ide fog feküdni. A gurkót nem találtam. Vagyis feltehetőleg elbuktam az egész feladatot. És még az életem is veszélybe került. Lélegzet visszatartva mozdulatlanul, csupán a tekintetemmel követtem a hatalmas monstrumot. Megállt, körbeszimatolt. Tudtam, hogy érzi a szagom. Túl sok időt töltöttem itt el ahhoz, hogy ne tűnjön fel neki. De csak abban reménykedtem, jelenleg elnyomja az illatom a gyanta szaga.  A troll vérszagtól bűzlött. Feltehetőleg jóllakott, csak azt reméltem aludni fog. Kis motoszkálás után végül csak ledőlt. Majd valamit forgatni kezdett a kezei között. A gurkó... Bosszúsan haraptam az ajkamba, már a terveket szövögettem, hogyan fogom megszerezni. Vártam. Hosszú-hosszú percekig csak vártam. Végül már csak a rusnya dög horkolása visszhangzott a térben. Mocorogni kezdtem, halkan kibújtam rejtekemből, majd lassan odaosontam hozzá. Megtehettem volna, hogy megkerülöm és kimenekülök. Nem, nekem kellett az az átkozott eszköz. Óvatosan próbáltam kihámozni az ujjai közül. Sikerült is. Egy pillanatig elhittem, hogy könnyen megúszom. Majd a troll horkant egyet, kinyitotta a szemeit, majd felnézett. Egyenesen a szemeimbe. Halálra rémült tekintettel, falfehér arccal meredtem rá, a gurkót görcsösen megszorítva. Csak egy pillanat műve volt az egész, hogy szemeztünk egymással. Végül az a hegyomlásnyi test megmozdult, én pedig rémülten rohantam a kijárat felé. Nem jutottam messze, épp beállt elém ormótlanul vaskos lábával, én pedig csak annyit tehettem, hogy gyorsan irányt váltok. Egy szerencsém volt, fürge kölyök voltam világ életemben. Éreztem ahogy centikre tőlem a földbe csapódik a karja. Utánam rombolt, ismét elém kerülve. A lábai között szaladtam át hangosan kiabálva a rémülettől, hogy bevethessem magam az első kis zugba. Az ijedtségtől hirtelen elhallgattam, csak nyüszíteni tudtam már. Olyan gyorsan történt minden, megragadta a cipőm, nem tudtam előre mászni. Megfordultam, hogy a kezét kezdjem el rugdalni.
- Eressz el te rondaság! - kiabáltam kétségbeesetten. A cipőm megadta magát. Én pedig négykézláb hátrálni kezdtem. Az ijedtségtől nem is figyeltem, hova, csak hátra. Egy éles kiálló kő végighorzsolta a tenyerem külső peremét. Éreztem, hogy a környékét meleg valami lepi el. Feltehetőleg a vérem sercent ki. Egészen falig hátráltam. A troll őrjöngött, utánam nyúlt, de egy ponton elakadt a keze. Tőlem nem is olyan messze. próbálta tovább tuszkolni ormótlan öklét, de nem sikerült neki, én pedig csak reménykedtem, hogy nem fogja megadni magát a kő. Hátam hideg falnak ütközött. Nem volt tovább. Rémülten néztem, ahogy még mindig próbálkozik, aztán visszahúzta a kezét. Ordított odabent, rombolt, megint próbálkozott. Én pedig némán sírtam. Azon a ponton kijött rajtam az idegesség.
- Hé, egyben vagy? - hallottam odafentről az ismerős hangot. Az egyik barátom volt. Felfelé néztem, ahogy lassan eljutott a tudatomig, hogy ez nekem szólt. Nem tudom mióta sírtam, de a könnyeim elapadtak.
- Cameron, mondj valamit! - ismét hallottam a hangot, de most nem ő szólt. A hozzánk csapódott évfolyamtársam próbált megbizonyosodni arról, hogy minden rendben.
- I-itt vagyok... - szóltam fel rekedtes, erőtlen hangon. Csak reméltem, hogy meghallják. Nem mertem hangosabban megszólalni. Kis idő múlva egy kötelet eresztettek le. amit nem is érdekelt hogy csomóztam magamra, csak az lebegett a szemeim előtt, hogy felhúzzanak. Megrángattam a kötelet, hogy felhúzzanak. Elindultam végül lassan felfelé, immár gurkóval a kezemben. A hirtelen sok fénytől hunyorognom kellett. Annyira volt erőm, hogy csak üljek a lyuk peremén és a szokjam a fényt.
- Milyen volt?
- Hol volt a gurkó?
- Mit csináltál a trollal?
- kérdezték szinte egyszerre tőlem. Én csak a bátyámra néztem, ahogy kinyitottam a szemem. Az addig oly' görcsösen szorongatott gurkót emeltem felé, mutatva, hogy megtettem, amit szeretett volna. Csak elismerően bólintott. Nem szólt semmit. Én már ettől is mérhetetlenül büszke voltam magamra. Örültem, hogy túléltem az esetet. Később elmeséltem mindent töviről hegyire, pont úgy, ahogy az emlékeimben frissen élt. És még élt milyen sokáig. Hatalmas kaland volt az akkor.
Rendeződött a bátyámmal a kapcsolatom. Nem lettem depressziós kisember, szép kamaszkort éltem meg abban az iskolában. Megszerettem a birkózást, amit teljesen a magamévá tettem és teszek azóta is. Egyetlen sport amiben úgy érzem, hogy igazán tudok alakítani. Mindemellett a tanulásra is egyre jobban odafigyeltem, amint eldöntöttem, hogy jogi pályára akarok lépni. Sosem voltam megrögzött kviddicsrajongó, ráadásul az elveim nem igazán fértek össze a gyógyítás csodás gondolatával sem. A jog... az viszont egy olyan terület volt, ahol tudtam alakítani, ahol gyakorlatilag el kellett adnom magam. Tudatosan alapoztam meg az iskolai éveimet, ügyelve arra, hogy semmi más jóból ne maradjak ki. Ugyanúgy volt első szerelmem, mint bárki másnak, ugyanúgy volt egy közösségem, ahol megbecsült tag voltam, ugyanúgy éltem a mindennapi szociális életet. De tudtam, hogy ezek múlandó dolgok. Arra koncentráltam, ami a jövőmet határozza meg. Talán ha nem így fogtam volna fel, lehet az iskola után nem sokkal már családot alapítottam. Azonban nem így lett.

Főiskolai évek
Sikeres vizsgák és a Durmstrangban eltöltött iskolaévek után hazaköltöztem Angliába. Felvételt nyertem a Griffendél Godrik Akadémiára. Célegyenesbe kerültem mondhatni azzal, hogy már tényleg azt az elhivatottsági kört űztem, amit kiszemeltem magamnak.
Új ismertségekre szert tenni, új tudás birtokába kerülni. A számtalan gyakorlati órán pedig ténylegesen megtaláltam a stílusom. Azt az igazán lehengerlő, az ember pofájába magát beleerőszakoló, szemtelen protectort, aki szintúgy én voltam, csak igazán elememben. Megnyerő volt a stílusom. De hozzám hasonlóból is akadt néhány. Aki frissen kerül a rendszerbe, többnyire ilyen magabiztos és pofátlan tanonc. Mint én is voltam. A munka teszi csak igazán éretté a protectort, amikor megtapasztalja, meddig és hogyan. Sokáig nem ismertem a határaimat. De a mentorom az arcomba gyűrte, mit szabad és mit nem. Megfontoltabb lettem az éveim végére. Az utolsó vizsgáimra rengeteget tanultam.
Jó eredménnyel végeztem. Noha kevésbé voltam lázadó, mint kamaszként, azért bőségesen égett még bennem az a tűz, ami a fiatalokat igen csak áthatja, ha sikeres karrier, szép múlt veszi körül. Volt idő, mikor többet engedtem meg magamnak, mint kellett volna. Voltak kétes ügyeim nőkkel, amik ma is vannak. De szép időszak volt.

Iskola utáni évek
Levelem érkezett. Állásajánlatot kaptam a Minisztériumba. Töretlenül sikeres eredményeim meghozták a gyümölcsüket. Egy év gyakorlati időt ajánlottak. Amolyan próbáljuk ki, és ha jó, maradhatok. Tökéletes volt. Egy kezdő nem is kívánhat jobbat. Aznap kegyetlen módon megünnepeltem a felkínálást. Emlékeim sajnos nem igazán vannak róla. De az állásinterjú remekül alakult. Úgy benyaltam magam náluk, mint ahogy azt egy ügyvédnek kell. A próbaidőt sikeresen teljesítettem. Számos üggyel ismerkedtem, számos lehetőséget láttam mindben. És ami ennél is fontosabb, kamatoztathattam a tudásom.
Jelenleg a fix állásomban praktizálok. Alig két és fél éve még csak, de van egy biztos állásom. Egy saját lakásom. Mást nem igazán kívánhatnék még, ami jó. Vagyis egy valami hiányzik, egy állandó nő mellém. Mert hiányukról ugyan nem panaszkodok. De már nem is tartom figyelemmel, melyiket hogy hívják. Jönnek és mennek. Néha ismét felbukkannak. Egy valakit ismerek,  aki többször felbukkan az életemben. Többször is mint kellene. De őt nem említeném sosem a nőcskéimmel egy szinten. Meg vele úgysem lesz semmi, marad ez a se veled se nélküled állapot. Végtére is a bátyám menyasszonya. Szóval ja, szép életem van így is, saját család nélkül. Fiatal vagyok még...

Háború
Még az Akadémia éveiben beálltam halálfalónak, ahogy azt a szép családi hagyományok megkívánták. Egy embert kellett megkínoznom, az volt a feladat. Nem egyedül voltak. De a segítőim csak a kezemre játszottak. Aki feladta a kenetet, az én voltam.
- Mi legyen a kölyökkel? Ő nem volt a tervben. - egy kicsi élettelen test a sarokban, arra fordítom a fejem elgondolkozva társam felszólalására. És tényleg, ő pusztán rosszkor volt rossz helyen. Más bűne nem volt, csak látta mit teszünk a szüleivel. Családirtás kellős közepébe csöppent, és talán jobb is neki így.
- Mi lenne, eltüntetjük. Nem szerepelt a számításban. - vonok vállat végül némi hezitálás után. Tetszik, hogy mostanság egyre nagyobb feladatokat rónak rám, szólok bele döntésekbe vagy hozom meg azt én magam. Ugyanakkor érzem a súlyát, mekkora felelősség is akár életek fölött dönteni. Nem részegít meg a tudat egyáltalán, hogy rajtam áll vagy bukik egy-egy döntés, amint arra módom nyílik. De az tény, hogy nem viszolygok tőle. Miért tenném?
A szobára ez után már csak néma csönd borul. A társam nem szól, ahogy én sem. Nincs értelme fölösleges szócséplésnek, sem lelkizésnek. Ha neki ezzel komoly gondjai vannak, akkor sírja ki a kispárnájába, csak ne előttem. Ő fogalmam sincs, hogy mióta halálfaló és hogy mióta végez el ilyen alantas munkát. De könyörgöm, ne tőlem kérdezze meg, hogy mi legyen a kölyökkel...
Még mindig azon gondolkozok, mihez kezdjünk a gyerekkel. De úgy gondolom az lenne tisztességes, ha a többihez kerül. Véletlen vagy sem, de a vér összeköti őket. Lépni kell lassan, az idő csak telik rohamosan. A csöndben fülembe szivárog lassacskán a falióra jellegzetes kattogása, mint ha csak sürgetni akarna. Bosszantó dolog, ahogy az ilyen zavaró tényezőket nem, vagy csak igen nehezen tudom ilyenkor kizárni az elmémből.
- Jönnek. - társam az ablakon pásztáz ki a résnyire elhúzott függöny mögül. Még egy tényező, amivel nem számoltunk. Valaki köpött. Semmi gyanúsat nem tettünk, amikor ide érkeztünk, mégis akkor hogy neszelték ki?
- Akkor lelécelünk. Most. - sziszegem bosszúsan. Zavar, hogy ennyire tehetetlen egy alakkal kerültem össze. És ha nem tudom megcsinálni, amire megbíztak? Ha nem sikerül a próba? Mert ez bizony a beavatás volt. Négyen voltunk összesen. Én kínoztam. Ők hárman pedig végül befejezték. Majd ketten elmentek, hátra hagyva nekünk a piszkos munkát. Még akartunk valami kezdeni a hullákkal, igaz nem valami tisztességes temetést adni, mert az egyikünknek sem szokása. De a tekintetem a gyerekről nem tudtam levenni. Szemem sarkából észlelem pusztán ahogy társam bólint a döntésemre és egy halk pukkanással eltűnik. Ideje lesz nekem is lelépni. Még vetek egy pillantást a megdermedt, rémült arcra. Odasétálok hozzá, hogy égbe meredő tekintetét lezárjam végleg. Majd én is dehoppanálok. Annál jobban semmit nem gyűlölök, amikor azok az idegesítő pojácák szimatot fognak és felborítják a tervezetet. Ahogy kénytelen vagyok most is kereket oldani, anélkül hogy felküldeném a Sötét Jegyet a ház fölé.
Ennek ide, s tova három éve. Nem mondhatnám, hogy túlságosan jelentős a tevékenységem. Nem a felvágós, hirtelen nagyot kaszáló személyekhez tartozom. Nem voltam sosem a Nagyúr kis kegyence. Annál inkább a Lestrange famíliáé. Megbecsültek, mint hűséges bérencük. Nem, sosem tartoztam a talpnyalók közé. Talán ezért is lettem a bizalmasuk. Számos tervükről tudok, megannyi titkukról tudomást szereztem. Ha nem is mindannyiukéról, bizonyos családtagok előszeretettel alkalmaznak különféle feladatra. A háborúra nem kaptam jelentősebb feladatokat. Öltem már embert. Kínoztam megannyit. Mégsem gondolom magam igazán elvetemültnek. A középmezőnyben úszok, az igazán nagy halak pedig az ostromra készülnek. Én nem. Nekem a Minisztériumban a helyem, ügyeket intézni, a bábjaikat játszanom. A háború közvetlenül nem érint, noha sok munkám veszne kárba, ha a halálfalók elbuknának a célegyenesben.


         Jellem
Számtalanszor hallottam azt a kifejezést már, hogy én mekkora egy gazember vagyok. És ráadásul jóképű is. Nem az egoizmus szól belőlem, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Igen csak reális szemmel nézem a világot, mint ha csak egy játéktér lenne, miközben teljesen tisztában vagyok azzal, amit cselekszem. Tudom, hogy nem a világ közepe vagyok, még ha olykor úgy is viselkedek. Higgyék csak az emberek azt, hogy olyan vagyok. Szeretem ha alábecsülnek. Hatalmas előnnyel jár, én úgy gondolom.
 Manipulatív vagyok, ezt elismerem. Nem hátrálok meg a kihívások elől, mi több, élvezettel vetem bele magam. Ha pedig szükséges, angolosan távozom. Nem ragaszkodok ahhoz, hogy a végsőkig vérre menően harcoljak. Annál jobban féltem csepp életemet. De ha egyszer lebukok, akkor nem kendőzöm el a tetteimet. Minek? A varázsszó veritaserum. Ha minden kötél szakad...
Megvetem azokat, akik gyáva mód a törvények mögé bújnak gyilkolási, kínzási szándékból. Tisztán kell azt csinálni. Versenytársként kezelem a hozzám hasonló képességűeket, ők azok, akikkel tényleg megállok párbajozni és nem csak egy egyszerű átokkal küldöm padlóra. Szadista mód teszem a dolgom, örömömet lelem abban, ha valakit rettegni látok, aki tehetetlen. Érzem akkor, hogy az élete az én kezemben van. Ez önmagában semmihez nem hasonlítható érzés.
De... mielőtt mindenki elmebetegnek nézne, tisztáznék még valamit. Nem vagyok elmeháborodott. Csak azt teszem, amiről úgy hiszem, hogy jó. Elvégre a szüleim valóban ezt a példát kínálták nekem fel. Ez egy alternatíva. Szeretem az alternatívákat, elgondolkoztatóak és sokszínűek. A pszichológusok nem is olyan hülyék, mint gondoltam. Mi több, szeretem analizálni az embereket. Szeretem ízekre szedni, kihúzni a lábuk alól a talajt pusztán szavakkal. Rossz tulajdonság, tudom jól. Szeretek a másik előtt járni nem egy, legalább három lépéssel.
Alapos vagyok, ha valamit feladatnak megkapok, akkor körültekintően végzem el. De érdeklődési körömet tekintve is ugyanez a helyzet. Tájékozott vagyok, sok minden érdekel. Nem vagyok sík látókörű, mondhatni. De úgy gondolom, egy kis intelligencia is szorult belém. Olykor magam is meglepődök, mennyire logikusan szemlélem a világot. Fontos számomra kellőképp műveltnek lenni. Az etikettet betartom, a női nemnek pedig eszméletlen tisztelője vagyok.
Szeretek kockáztatni, nagyot nyerni, vagy méltóságteljesen elfogadni a vereséget, ez amit letudok egy nemtörődöm vállrándítással. Nem vagyok egy tipikus bosszúálló alak. Az mind csak a vesztébe lohol és a saját rögeszméje megszállottjává válik. Nyitott szemmel járok a világban. Könnyedén állok mindenhez, nem feszengek, nem görcsölök, csak csinálom. Megvalósítom, amit eltervezek. És bizony nagyra tervezek. Ha kell minden nem tiszta dolgot megteszek a cél érdekében. Nem félek belemenni semmibe, ha kell pimasz, arrogáns vagyok, ha kell lehengerlő.
Karrierista vagyok. Alázatom nem csak a halálfalók irányába nyilvánul meg, de a munkahelyemen is. Szeretem azt, amit csinálok, és igazán maximalista módjára teszem azt. Olykor az ügyeimet hazahordom és tovább dolgozok rajtuk.

Erősség || Leleményes, megfontolt, kitartó, határozott, nyugodt, alapos, jó emberismerő, igényes vagyok. Valamint sok minden érdekel.
Gyengeség || Manipulatív, idegesítő, kétszínű, nagy lapra játszik, érdekember, borzalmas beteg, valamint hajlamos vagyok a feketemágia gyakori alkalmazására és a hazugságokra.


         Apróságok

mindig || 80-as évek kellékei, komolyzene, rendezvények, lakomák, dohányzás, vajsör, smaragdzöld, ingek többféle stílusban és színben, vodka
soha || betegségek, visszautasítás, elnyomás, bizonytalanság, méhek (apifóbia), üresség (nihilofóbia), savanyúcukor, babarózsaszín
hobbik || Birkózás, zenehallgatás, olvasás.
merengő ||
Legszebb emlék: első patrónus megidézése
Legrosszabb emlék: Farkasszemet nézni egy fiatal hegyi trollal 11 évesen. Egy majdnem három méteres példány félelmetes tud lenni.
mumus || Egy hatalmasra nőtt méh.
Edevis tükre ||  Nyugodtnak látom saját magam. Vállam nem nyomja felelősség terhe, sem háború okozta viszontagság. Háttérből mint ha feltűnne egy női sziluett, de nem tisztán.
százfűlé-főzet ||  Mentolos, citrusos, smaragdzöld.
Amortentia || Menta, cédrus, fenyő, alma, fahéj, petitgrain.

titkok || Halálfaló vagyok. De ami rosszabb, öltem már embert a két kezemmel.
azt beszélik, hogy... ||
... szívesen csapom a szelet a nőknek.
... kétszínű alak vagyok.
... nem felhőtlen a testvéri szeretet a bátyámmal.



         A család

apa || Conrad Rosier - 53 - aranyvér - minisztériumi alkalmazott (halálfaló) - Apámmal kölcsönösen tiszteljük egymást. Meg bizonyos apró gesztusokkal érezteti velem, hogy azért szeret engem. Nem az érzelmek embere. De bőbeszédű, szavakból sosincs hiány.
anya || Marcia Rosier - 46 - aranyvér - minisztériumi alkalmazott (halálfaló) - Édesanyámmal is hasonlóképpen kölcsönös a tisztelet és a szeretet. El nem túloztuk soha. Ugyan míg kiskölyök voltam, ebből nem volt hiány, de az az idő már elmúlt.

testvérek ||  Charles Rosier - 30 - aranyvér - elsőszámú pióca (halálfaló) - A bátyám, a bátyám... vele rossz a viszonyom. Megjátsszuk mások előtt, felszíneskedünk. De ahol csak tudunk, keresztbe teszünk egymásnak. A családi vagyont már elkezdte felélni. Igényt tart a szülői házra és még a nőkkel is jól járt. Én nem tudom elviselni, hogy önkényeskedik, ő pedig nem tudja elviselni, hogy odahaza én vagyok a kiskedvenc. Alighanem erre a kapcsolatra kár több szót fecsérelni.
gyermekek ||  Még csak az hiányzik...
 állatok || Olphus, a nőstény 4 éves karvalybagoly


Családtörténet ||
A családom Franciaországból származik. Még három generációval ezelőtt franciahonban született meg a dédapám. A család már akkor is híres volt lojalitásáról. Sosem tűntek ki igazán, nem kérkedtek. Csak ragaszkodtak az elveikhez, az aranyvérűséghez. Dédapám, Ilyes volt az első, aki Angliában telepedett le. Már akkor sötét eszmék ütötték fel a fejüket, amiket a család nagy szeretettel melengetett a keblén. Kedvező volt csatlakozni Voldemorthoz. Hűséges szolgálatát ajánlotta fel neki. Jót tett a vérfrissítés az angol halálfalócsaládoknak is, valamint a miénknek is. Nem volt kérdéses, hogy ragaszkodnak a kikötéseikhez. Nagyapám is halálfaló lett végül, majd az apám is. Ők ketten részt vettek az első nagy varázslóháborúban. A családalapításkor szüleim úgy döntöttek, a bátyámnak és nekem nyugodtabb életet biztosítanak. Hogy ne állandó harcok középpontjában kelljen egyikünket sem felnevelni, Norvégiába költöztek. Mi végül ott születtünk meg, az én születésem után nem sokkal tértünk végül haza.
A nagybátyám az, akivel igazán büszkélkedhet a família. Ő is részt vett az első varázslóháborúban. Evan Rosier vakmerően szállt szembe akár a rátermett aurorokkal is. A második nevemet nem hiába tőle kaptam.
A család generációk óta megbecsült. Nem lettünk egy elit aranyvérű család, de mindig voltak és lesznek is kiemelkedő tagjai. Számos családdal rokonságban állunk már három generáció óta, a leghíresebb ezek közül a Black család. Dédapám a lányát, Druellát III. Cygnus Blackhez adta feleségül. Így távolabbi rokonságban állunk A család azon ágával. Szorosabb családi kapcsolatba kerültünk a Malfoyokkal, valamint a Lestrangekkel. A Tonks problémát a családom, valamint jómagam is úgy kezelem, mint ha a család azon gallyacskája nem is létezne. Szomorú igazság, de ez van.
Jelen pillanatban úgy néz ki a helyzet, a generációkon keresztül tartó alázatos munka meghozza a gyümölcsét, újabb szorosabb Lestrange kötelék van kialakulóban.



         Külsőségek

magasság ||179 cm
testalkat || sportos, izmos
szemszín ||barna
hajszín ||barna
kinézet || Igazi úriember. Ügyelek a megjelenésre, az apróságokra, az összképre. Szeretem az eleganciát, lazábban csak otthon öltözködök. De akkor is stílusosan, nem akárhogy. A munkahelyem ráadásul megköveteli az öltönyt, fölé pedig a talárt.



         Tudás és karrier

pálca típusa || 14 és háromnegyed hüvelyk diófa pálca főnixtollal
 végzettség ||
Durmstrang - Kiváló eredmények RAVASZ vizsgán
Griffendél Godrik Akadémia - protector szakirány
RAVASZ:
mágiatörténet- Kiváló
 rúnaismeret - Kiváló  
számmisztika - Kiváló
jóslástan - Várakozáson felüli
foglalkozás || Protector a Mágiaügyi Minisztériumban
iskola || -
szak || -
felvett tantárgyak || -
 varázslói ismeretek || Sötét varázslatokban jeleskedek, valamint bűbájtani ismeretekben a hétköznapibbnak vett varázslatokat tekintve. A többiben igen csak elcsépelten. Bájitaltanból mindig hülye voltam, nagy erőfeszítésekkel lettem éppen hogy csak kiváló a Durmstrangban, azóta nem igazán készítettem.
Otthon sok mindent varázslatok nélkül oldok meg. Csak a monoton, unalmas házimunkát végeztetem el azokkal. Amit még elsajátítottam, az a legilimencia, valamint az okklumencia.


         Halálfalóknak

státusz || nem tudják rólam, hogy halálfaló vagyok
szolgálati idő || kerek 3 esztendeje

         Egyéb

avialany||  Ryan Guzman
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2014. 05. 30. - 18:29:40 »
0

        Üdvözöllek az oldalon!       

Cameron igazán komoly, átfontolt és higgadt személyiség, úgy érzem,
tökéletes hivatást választott magának! (Az ügyvédre gondolok Bibíí ).
Remekül megtalálja helyét a Halálfalók között: tiszteletbeli tag,
mégsem keveredik a "nagyok nagy bajaiba" Mosolyog
Nincs is más hátra, minthogy ítéljek!
Ezt az előtörténetet természetesen

elfogadom.



Hamarosan kapni fogsz egy eligazító PM-et.
Sok szép jó játékot kívánok! (:

admin
ala feminim
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 23. - 19:21:57
Az oldal 0.106 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.