Roxfort RPG

Mindig is szerettem a repülést. Amikor gyermekkoromban kivittek a Hollyhead Harpies egyik meccsére, tudtam, hogy a világ egy része "elveszett" számomra: teljesen lenyűgözött a dolog. Ugyan ez volt a zenével is. A két nagyon fontos pillér életemben. Nem is meglepő hát, hogy dédelgettem a profi játékosi ábrándot magamban s mikor végül a Nagyúr uralmán túl voltunk, úgy döntöttem, tényleg érdemes a mának élni és megpróbálni ezt az álmot. Akkor már játszottam a Hollóhát csapatában, először őrzőként, aztán az utolsó két évben terelőposzton. Lényegében így több lábon álltam, de a terelői poszthoz tudtam mindennek következtében több eredményt felmutatni, amit le is kellett adnia  válogatókhoz.
Most pedig a legnagyobb kihívást jelentővel próbálkoztam be, a Montrose Magpies-al, ráadásul nem is akármilyen körülmények között: ez a második találkozóm Elfelda-val, ha nem számítjuk az ébredés utáni rövid, de mégis közös reggelt. Mondjuk éppenséggel az se egy mellékes dolog, mert az előző éjszakai játék után engedélyével birtokba vettem a konyháját egy kis időre, hogy a beígért reggelit megkaphassa tőlem. És nem lett belőle katasztrófa, még ha eléggé izgultam is közben. Paradox módon talán jobban is, mint most, amikor a válogató erőnléti köreit tudjuk le a pályán. Most is pillantásai kereszttüzében lehetek, de a fizikai állóképesség teszt már átkapcsolta a tudatom, egyfajta "zen" állapotba, ahol a mozgás, a kitartás, az egyenletes légzés a lényeg.Gond nélküli időre történő váltófutások, húzódzkodások, fekvőtámasz és társai... mintha csak a mugli francia idegenlégióba pályázna az ember. Az utolsó feladat után végül megállok és felpillantok a lelátó irányába, míg a sima fekete kviddics talárt picit igazgatom magamon, amit a válogatóra kaptunk egy számmal a hátán mindenki részére. Egyenletesen, de mélyen szedem a levegőt, s nem mondanám, hogy nem örülök annak, hogy a következő forduló előtt most kaptunk egy kis pihenőt. Nem is nagyon volt időm Elfelda-t rendesen üdvözölni, csak futólag eddig. Bár talán ezt a tényt kompenzálja, hogy az alkalomra egy kellemes kis meghívót próbáltam neki összehozni. A színpadiasnak érezhető gesztusokban nem mozogtam idegen módon, így magától értetődő volt, hogy egy rövidre vágott szárú rózsát hozott neki egy bagoly egy üzenőkártyával együtt. Az elvarázsolt virág trükköcskéje az volt, hogy amikor érte nyúlt a szőkeség, akkor a tövisei eltűntek, visszautalva picit az első beszélgetésünkre, de csak abban az esetben, ha azt szívesen fogadta. S a szirmok színe, azok intenzitása is függött a hangulatától, az első érintésétől mintegy monitorozta azokat a mágikus virágszál a maga módján. Ráadásul hervadásnak is csak egy esetben indul... hogy ezt mind mennyire tudja Elfelda? Nos, egy bizonyos részére már kétségtelenül rájöhetett. De ott volt az üdvözlőkártya is, egyik oldalán hely és időpont megjelölés, a másikon pedig pár sor, versben:

Minden könnyelműségem, kalandjaim mellett azért volt arról egy sajátos fogalmam, hogy miként kell udvarolnom s nem féltem azt meg is tenni. Nem féltem régimódi is lenni, bár azt csak reméltem, hogy Elfelda nem vette komolytalannak a gesztusokat, egyszerűen csak kellett valamit tennem, ami más, ami kiemeli mindezt a sorból, ami a múltam egy jó részét alkotja. Rövid válaszán kívül, hogy jönni fog a válogatóra, többet nem tudok, de talán most a szünetben tudunk váltani pár szót, mielőtt seprűre pattannék a második fordulóra...

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://d.wattpad.com/story_parts/645474265/images/155ff28b4dd85226838470113794.gif)

„Köszönöm a csodás virágot és a meghívást! Ki nem hagynám! Már várom a percet, hogy láthassalak, amint a világot jelentő deszkák és az én éhes gyomrom után a levegőt is meghódítod…

Csók,
Elfelda”

Elfelda válasza egyszerre tett boldoggá s plántált belém némi feszültséget. Mi van, ha felsülök? Ha nem sikerül? Persze az jól esett, hogy ő bízik bennem, de igazság szerint azért bőven éreztem a nyomást, hiszen ez egy nagy nap volt, akárhonnan is nézem. Egy álom megvalósításának a lehetősége, ráadásul egy igen komoly sikereket magukénak tudó csapatnál. És én mégis ide hívtam Elfelda-t... valahogy ez a szőkeség inspirált és ösztönzött dolgokra, most például arra, hogy extra lámpalázat vállaljak be.
És mégis, a jelek szerint működött a dolog. Be tudtam csatornázni az erőnléti- és állóképesség fordulóba, hogy imponálni akartam neki, hogy az ősi emberi és férfi ösztönöket követve viselkedjem. Itt lehetett "ősemberkedni" s ezt ki is használtam. A levegőben mondjuk már nem lesz így...

- Szia! - viszonzom mosolyát hasonlóval, ahogy végre kapunk némi szünetet s én azon mód hozzá siettem. Már így is figyelnek minket, szóval nem teketóriázom, miután izzadt arcom már lent megtöröltem szárazra, most egyszerűen, megfogom a kacsóit. Aztán finoman, de határozottan húzom talpra, hogy megcsókolhassam, az arcán végigsimítva és picit magamhoz ölelve. - Köszönöm! Legalább te látod kívülről a dolgot. - mosolyodom el s igyekszem gesztusaimmal rávenni, hogy kézen fogva kezdjünk el a lelátóról lefelé sétálni. Azzal nem volt bajom, hogy az előbbi akciót látták mások, amúgy is figyeltek. Ez a kíváncsiság és figyelem olyan dolog, amit meg kell szoknom. Én pedig megteszem, ami tőlem telik, igyekeztem természetesen viselkedni. És marhára nem fogom hagyni, hogy a kandi kíváncsiság, a bulvár igények miatt máshogy viselkedjem Elfelda-val, ahogy azt ő megérdemli, vagy ahogy szeretnék. Viszont a beszélgetésünk nem feltétlenül kell, hogy hallgatózó fülek tárgya legyen. - Mondjuk ez még csak a kezdet volt, a java még hátra van. Ha őszinte akarok lenni, már az is jó, hogy eddig sikerültek a dolgok, mert nem könnyű a világ legszebb kék szempárjának a tüzében teljesíteni. - játékosan cseng a hangom, pedig tényleg ott van benne az a némi lámpaláz, aminek a koncerten nyoma sem volt. Csakhogy annak nem volt tétje. Ennek meg nagyon is sok van. Talán több is, mint elsőre gondoltam, amikor jelentkeztem még azelőtt, hogy Elfelda-val találkoztam volna.  Közben elérjük azt a kihaltabb pontot, amit kerestem, ezzel viszont a lelátót is elhagyva, a pálya füvének szélére kerültünk. - Igazából egyszerre van bennem félelem, és a vágy, hogy bizonyítsak neked, na meg magamnak is. Ha ez összejön... - nem fejezem be a gondolatot most még, inkább hagyok egy kis szünetet, hogy ő is elgondolkodhasson rajta kicsit. - akkor új kanyart vesznek az események és ez jó lehet nekünk. - az utolsó szót finoman ejtem ki, végső soron megfontoltan, mert valahol fura még a dolog, de mégis úgy érzem, hogy van létjogosultsága. Elfelda menthetetlenül beköltözött a gondolataimba s miután a Hiltont követő reggelen sem ébredt azzal, hogy mégis milyen hibát követett el, amikor szóba állt velem, a dolog tényleg alakulni látszott valamilyen irányba. A jelek szerint jó felé én pedig ismét felültem a remények csalfa vasúti szerelvényére s mire észbe kaptam, már zakatoltak is a kerekek alattam a járaton. - De azért fura, hogy egyszerre érzem úgy, hogy ha itt vagy bármi sikerülhet és bújnék a föld alá... nem nagyon volt még ez így. - ismerem be őszintén, hogy könnyítsek magamon, mert nincs kedvem a mindent fél kézzel megoldó csodapasi szerepében tetszelegni, aki nem vagyok. Itt, a lelátó szélének takarásában csak ketten vagyunk szemtől szemben és ez most kell kicsit. Erőt tudok meríteni, feltöltődni és talán még picit meg is nyugodni.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://d.wattpad.com/story_parts/645474265/images/155ff28b4dd85226838470113794.gif)

Annyira természetesnek hatott minden köztünk, hogy most sem zavartattam magam különösebben, csak cselekedtem, ahogy jól esett. Lehet azért is, mert a válogató eddigi körei, a fizikai terhelés eléggé felpörgettek ehhez. Még kevesebb gondolkodás, több ösztönös cselekvés. Szükség is lesz a reflexeimre a későbbiekben, meg a zsigeri döntésekre, szóval ez nem meglepő. Nem foglalkozom senkivel, aki körülöttünk van, a kattanással sem, ami miatt Elfelda úgy érzi, hogy jobb, ha nyugtat. Megmosolyogtat, ahogy lágyan a fülembe duruzsol s tényleg képes lenne ezzel lefékezni, ha a delikvensnek terelőütővel akarnék nekimenni. Bár ez a helyzet nem állt elő. - Nyugi, nem volt eszemben... - legyintek. - Bár biztos szép fényképezőgép gyűjteményed lenne a végére. Nem gondolkodtál még ilyesmin? - teszem fel könnyed hangnemben a teljesen komolytalan kérdést és picit el is nevetem magam, egyszersmind mutatva, hogy tényleg nincs gond és végső soron a helyén kezelem ezt az egészet. Arra, hogy a válogatóra kell koncentrálnom, csak bólintok.
Viszont itt nem érdemes tovább beszélgetnünk a figyelem kereszttüzében, szóval megindulunk másfelé kicsit s már menet közben mondom. - Amúgy se lehet örökké menekülni bizonyos dolgok elől és úgy gondoltam, jobb, ha egy huszárvágással rendezem ezt a kérdést, mint, hogy kényelmetlenül kerülgessük egymást, feszengjünk, vagy a voyeur-hajlamú népségen aggódjunk. - mondom ki őszintén a gondolataimat, egyszersmind remélve, hogy Elfelda esetleges meglepettségét is eloszlassam. Tényleg nem megoldás az, ha mindenkit üldözni kezdek, aki megzavar minket, ahogy az sem, ha rejtőzködésre rendezkedünk be. Persze azzal tisztában vagyok, hogy érdemes lesz a későbbiekben tervezgetésnél ezt is belekalkulálni, olyan helyeket és programokat választani, ahol kevesebb gondot okozhat Elfelda hírneve, de ez nem olyan dolog, amit végső soron ne tudnánk megoldani.
- Ennek örülök. Inkább csak arra céloztam, hogy neked hála a lámpaláz valamelyest ismeretlen érzésével gazdagodtam. Eddig többnyire nem számított, hogy ha kiállok valahova, akkor mi fog történni. Most viszont ez megváltozott egy kicsit. - nehéz megmagyarázni mindazt, ami megfordul a fejemben, amit érzek ebben a vonatkozásban. Érdekes módon eddig tényleg nem zavartattam magam különösebben, egy kapcsolat sem jelentett akadályt, ha mondjuk fogadásból kellett valamit "szégyentelenkedni". Mondjuk az lehet most se zavarna... de mindennek van most tétje s az egész tényleg olyan igazi, hogy bizony megjelentek ilyen újdonságok a gondolataim között.
- Ezt még kérnem se kell, a kedvedért elég sok dolgot megtennék, de ezt talán már tapasztaltad... itt pedig a legjobb formám hozom, amennyire tőlem telik. - biccentek. - De ha az én hercegnőmnek kedve támad próbára tenni, tegye nyugodtan! - kacsintok rá, mintha a játék még mindig tartana azóta a szállodai este óta. S végső soron miért is fejeződne be? Időről időre lehet ez egy olyan közös kis "geg" amit elő lehet venni.
- Ej ti kávésok! - nevetem el magam. Én nem kávézom, ezt már az első reggel megtapasztalhatta. - Amúgy a dolog annyira nem bonyolult. - fogom meg kis idő után kezeit, ahogy cirógatni kezdte az enyémeket. - Igazából ha ez sikerül, akkor egy olyan stabilabb egzisztencia birtokába kerülök, ami csökkenti valamennyire a köztünk lévő, hogy lehet ezt szebben mondani... szakadékot. - nézek úgy a szemeibe, hogy értse, nem bántó szándékkal választottam ezt a szót. - Nyilvánvaló okokból te máshol tartasz mint én és ez így természetes. Lehet, hogy valakit meg is riasztana egy ilyen helyzet s lehet, hogy a te helyedben más nem tekintene rám úgy, ahogy teszed... de azzal, hogy profi játékos leszek, sikerül egy komoly szintet lépnem és ez azt jelenti, hogy nem csak érzelmi szempontból leszek elfogadható party. - szelíd mosollyal fedem fel lapjaimat s folytatom nyílt lapokkal a játszmát. A szőkeség előtt egyébként sem szándékozom titkolózni, így miért ne árulnám el a gondolataimat? Ő is őszinte volt velem eddig és az ilyen kommunikáció az éltető víz egy kapcsolat "palántájának", ha azt akarjuk, hogy az növekedjen és ne száradjon ki. Az első találkozásunkkor megmondtam, hogy én végső soron "senki" vagyok. Most viszont azért vagyok itt, hogy ez megváltozzon. Hogy ne maradjak egy vékony pénzű egyetemista, aki valamiféle művészi linkelés felé hajlik, amikor az idejét tölti ezen a földön. - Mindez olyan dolog, amit mindenképpen megtennék. Amit magamért el kell érnem. Az pedig külön öröm, hogy kettőnkre is előnyösen hathat. - kis szünetet tartok s közelebb hajolva nyomok egy puszit az arcára, majd visszahúzodóm, hogy ismét a szemeibe nézhessek. - De őszintének kell veled lennem. A háború után egyre inkább valamiféle sodródó létezés felé haladtam. Egyre inkább elhúzódtam egy fal mögé, aminek a tégláit a múlt sebei, a bizalmatlanság, az alkohol, cigaretta, egy bizonyos ponton túl más tudatmódosító szerek, a testiség alkották és szigetelték el azt a valakit a külvilágtól, akit te már megismertél. Nem sok választott el attól, hogy még mélyebbre merüljek, de végül sikerült elindulnom a talpra állás irányába. Nekiálltam lebontani a falamat és az első félév végére már sikerült normalizálnom az életvitelem. Ez a mostani megmérettetés pedig egy újabb lépcsőfok, egy motiváció volt, ami miatt érdemes volt a könnyű utat feladni. - picit megszorítom a kacsóját. - És most már van valaki, aki miatt még inkább érdemes a jó úton maradnom. Ezt köszönöm neked. - a múltkori beszélgetős estén is egészen komolyan el tudtunk diskurálni, nem egy felszínes ismerkedés volt és meglepően gyorsan találok vissza ahhoz a hangnemhez. Igazság szerint az akkor lerakott alapok elég stabilnak bizonyultak ehhez és bele mertem vágni ebbe is, kicsit többet mutatni a szőkeségnek attól a vágytól fűtve, hogy értsen és megértsen. Ahogy mondjuk én is igyekszem Őt. Ha ez sikerül, valóban lehetünk egymás támaszai.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://d.wattpad.com/story_parts/645474265/images/155ff28b4dd85226838470113794.gif)

- Tudom, egy remek ötletet! - vágok módfelett önelégült arcot, mintha feltaláltam volna valami igazán remekbe szabott dolgot. Pedig csak egy hülyeséget mondtam. De ennyi pofátlanságra szükség van. És most már nem csak az terjedhet legalább, hogy a szőke modell valami ismeretlen ficsúrral enyeleg nyilvánosan, de az is, hogy az az ismeretlen ficsúr valami oknál fogva öntelt figurának tűnik. Helyes, kell az alapanyag a bulvár újságíróknak. Jobb, mintha a valósággal foglalkoznának.
- Lehet azért, mert én magam vagyok az őrület! - tréfálkozom picit újfent. - De egyébként sok választásom nincs. Ha akarlak, akkor kezdenem kell ezzel valamit. Márpedig a helyzet az, hogy amennyiben nem kéred az ellenkezőjét, én akarlak téged. - szem nyitva, száj mozog, de agy pajtás... nos agy pajtást az érzések szabira küldték a jelek szerint, úgyhogy, ha minden igaz nekiállok nettó butaságokat beszélni. Vagy furán kifejezni magam, ez lehet találóbb. Talán kifutkároztam az agyamból az oxigént? Meglehet.
- Ja, azt csak adták, bár ha bekerülök a csapatba az is ilyen, csak névvel, na meg a csapat szimbólumával. - legyintek. - De... milyen jelmezek? - itt mondjuk nem is kell nagyon színlelni a meglepődést, mert pont ilyen válaszra nem számítottam. De ez tetszik. Helyesebben ez is. Mondjuk valamiért kissé tartok a választól, mert Elfelda szemeinek huncut csillogása elég sok ígéretet hordoz magában. Viszont vannak komoly kérdések is, nagyon is komolyak, amiknek Elfelda kérdésére hangot is adok. Most én tudom őt meglepni s ahogy lehajtja bájos pofiját, nem tudom megállni, hogy ne nyúljak állacskája alá s emeljem fel finoman, hogy cipője sarka helyett az én szemeimet figyelje.
- Igazán te tudod, hogy neked mi a fontos és mi az, ami zavar vagy sem, így csak elfogadni tudom ezt. Még ha ez pont olyan dolog, amit örömmel tudok elfogadni. Viszont magam felé nekem is vannak elvárásaim és ez abba a kategóriába tartozik. - nem vagyok egy konzervnyitó gondolkodású ember, nagyon sok dolgot szabadosan fogok fel, az életben betöltött szerepkörök mibenlétét is, a pozíciókat, de mégis van egy olyan rend, ami kell a stabilitáshoz. Nem arról van szó, hogy én vagyok az ősember, aki hazaviszi a mamutot, de valamiben egy hasonló érzést azért meg kell találni, másként csak gyűlik az átkos feszültség az emberben. És persze mindennek más oka is van, amit el is mesélek Elfelda-nak. Még akkor is, ha ez netán rossz fényt vetne rám. Mondjuk milyet is? A tetteket az okaik kevéssé menthetik, beszámítható elmeállapotban hoztam a döntéseimet. - Ha nem ítélsz el, azt köszönöm. - megnyugodva bólintok, bár kifelé mondjuk eddig sem voltam nyugtalan. Végső soron bevallottam sok dolgot a múltamból, még ha nem is zsigeri részletekbe menően. Lehet annak nem örülne Elfelda... viszont a vallomásomért cserébe hasonlóval gazdagodom. És a lehetőséggel, hogy végső soron még jobban megismerjem a szőkeséget. Sötét témák kerülnek elő s ehhez illően komoly arckifejezéssel hallgatom is végig figyelmesen, de a bátorító, támogató szándékú érintés mindvégig marad.
- Elfelda... - nehéz mindezek után megszólalni, hiszen olyan mértékű bánat és komoly trauma van itt a háttérben, hogy mit is mondhatnék? Mélyen nézek a szőkeség szemébe s próbálom azt elmondani tekintettel és érintéssel, amit szavakban hirtelen nem is tudok. Nem szánalom, nem sajnálat, hanem egy olyan, mondhatni kölcsönös fájdalom, ami valahol még engem is kezd meglepni. Mondjuk pár évvel ezelőtt átéltem hasonlót egy szintén súlyos, a halál körül koncentrálódó témában, de annak végül nem lett boldog vége... - ha erre nem is vagy büszke, arra az lehetsz, hogy nem törtél meg, legalábbis én úgy látom, hogy nem. Hogy ebben voltak kanyarok? Kinél nem! Nagyon sajnálom mindazt, amit át kellett élned. Tudom, hogy nem számít sokat már, de... én itt vagyok és ha bármi bánt, akkor é minden tőlem telhetőt megteszek. Akkor is, ha csak egy ölelés az, amit tehetek érted. - jegyzem meg szelíden végül, ahogy átgondoltam és megrágtam magamban a dolgokat. Az ő helyzete más azért, neki volt alapos oka. Engem egy örvény húzott magával az alkohol, a dohány és a szex világába s a kábítószerek is elő-előkerültek, mert az a fű, meg az LSD a zene miatt adottnak tűnt. Rossz példaképeim voltak és vannak? Kétségtelen. De ezeken átléptem és nem tettem semmi visszavonhatatlant, nem merültem el teljesen a habok között a mélybe. Összességében több "rosszat" tettem, mint ő és rosszabb okokból. Viszonzom Elfelda csókját átkarolva őt lágyan, lassan. - Látod, ez egy nagyon jó közös pont: felemeljük egymást és a helyes úton tartjuk, tudunk figyelni a másikra. Ez már több, mint amit sokan el tudnak mondani. - szelíd mosollyal mondom, ahogy ajkaink elválnak. Még van pár percünk így szerencsére. - Mindig is azt mondogattam, hogy gyorsan élek, fiatalon halok... ja meg azt, hogy vesztesnek születtem de győzni élek. - nevetem el magam picit. - Lehet az utóbbit tényleg megvalósítottam azzal, hogy megismertelek.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://d.wattpad.com/story_parts/645474265/images/155ff28b4dd85226838470113794.gif)

Annyira édes, ahogy Elfelda elpirul! Bár az is meg tud lepni, hogy sikerül így zavarba hoznom, vagyis ennek a jelét érzékelem valamelyest. Pedig nagyon bonyolult dolgot nem is mondtam, csak az igazat végső soron. Ahogy a szőkeség kuncogni kezd és válaszol a kérdésemre, nem tudok mit tenni, de én is elnevetem magam.
- A bőr szerelés nem megoldhatatlan, bár azt hiszem, hogy ezt sejtetted... igaz a nyolcvanas éveket pont lekéstem vele és a Nirvana-nemzedék tagjaként sok tekintetben én is az egyszerűség híve vagyok. - sok a mellébeszélés? Csak nem ő is megbolygatta az egyensúlyom s ez valamiféle zavar? Lehet. Viszont hülyeségeket se mondok, mert tényleg akad nem túl sokszínű ruhatáramban bőrkabát és bőrnadrág is. Na meg az is igaz, hogy koromnál fogva a kilencvenes évek zenei világa tett rám újdonságként mély benyomást. A grunge sallangmentessége és befelé fordulása, vagy a legújabb hullám a KoRn esetében. Majd remélhetőleg Elfelda is megbékél valahogy zenefogyasztási szokásaimmal. - De egy medimágusi köpenyben lehet furán érezném magam... a kedvedért viszont... - kacsintok rá, ha már ő kihívó mosolyt villantott. Ha harc, hát legyen harc! Azt hiszem ebben se lesz gond kettőnk között, már csak az a kérdés, meddig feszítjük a húrt.
Viszont van ettől komolyabb téma is, amit nem árt megvitatni. Lehet elvarázsolt tudok lenni, művész alkat vagyok bizonyos vonatkozásokban, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok két lábbal a földön állni. Ez a kalandosabb, utazós nyaraimnak a hozadéka. Bedobtam magam a mély vízbe és süllyedés helyett úszni tanultam. Úgyhogy nem kerülte el a figyelmem pár tény és hazudnék, ha azt mondanám, hogy az ezzel kapcsolatos kérdések nem foglalkoztattak. Elfelda híres. Stabil egzisztenciája van. És bizony idősebb is nálam. Ami az első két kérdést illeti, arra végső soron megvan a megoldásom s ezt vázoltam. Az pedig már tényleg a sors ajándéka, hogy ez egyébként is egybevág az én terveimmel. A hírnevet lehet kezelni, ezt az előbb is megmutattam s a másik út az, hogy kviddics játékosként én se leszek már annyira kis hal, ez pedig azért előnyös, mert a hírnév okozta figyelem terhe nem csak Elfelda vállát fogja nyomni. El lehet kerülni, hogy terheltnek érezze magát akár egy kicsit is bármikor azért, mert a foglalkozása miatt belerángat valamibe. A másik, hogy a lehetőségeim is szélesednek a csapatban elnyert poszt segítségével, nem egy ösztöndíjtól és az alkalmi, vagy így-úgy vállalt munkáktól függő diák leszek. Ez első sorban a számomra fontos, hogy kényelmesebben érezzem magam. Ami az életkort illeti, abban még nem tudom, hogy mekkora a differencia és az egy dolog, hogy nem illik egy nő korát firtatni, de ez egy olyan dolog, amit tényleg nem tudok most, hogy lehetne szóba hozni. Talán majd az élet segít ebben. Viszont ettől érdekesebb az, hogy Elfelda pontosan mit szeretne, hol szeretne tartani az életével és ezt miként tudjuk majd összerakni. Én optimista vagyok. Mindezt persze az is alátámasztja, amit Elfelda elmesél, ahogy kicsit belemegyünk a múltunkba. Pontosan olyan információkkal gazdagodom, amik az életkor kapcsán felmerültek bennem.
- Ez igaz. A jelek szerint ebben is együtt vagyunk. - mosolyodom el. - Még ha nem is teljesen így értetted. - teszem még hozzá. Persze neki is volt bőven mondanivalója s végső soron mind a ketten rövidítve adtuk elő, de talán ez így jó. Egyelőre mindenképp.
- Hé, óvatosan a nagy szavakkal! - mormolom neki vissza, ahogy a fülembe suttog. Ennek mondjuk az az előnye, hogy nem látja, most rajtam a pirulás sora. Szavai tényleg komoly hatást gyakorolnak rám. - De szeretném, hogy ha valóra tudnánk váltani ezt az érzésedet. - súgom szavaimat a fülecskéjébe, majd nyomok fülcimpájára egy csókot, s ha már arra járok, a füle mögé is. De ha ez nem lenne elég, az ő kezdeményezésére ajkaink is egymásra találnak egy hosszú, lágy csók erejéig.
- Lassan valóban nem árt majd, de a sípszóig van idő. - biccentek s a vállam felett hátra sandítok. Látom a távolban, hogy a felállított asztalnál a részidőinket tartalmazó pergameneket már éppen csak elrendezik, a kiértékelést, összehasonlítást elvégezték. A levegőben még köröznek azok, akik hajtó posztra jelentkeztek az utolsó feladataikkal. Akkor már tényleg nincs sok. Mire visszafordulok, szőke ciklonom már ismét hozzám bújik s én természetesen karjaimba zárom finoman simogatva, babusgatva őt kicsit. Nehéz eltávolodni tőle ezek után, de csak erőt fogok venni magamon.
- Ennyit arról, hogy a válogató végén elrabollak és seprűn repülünk a naplemente felé... mondjuk az olyan nyálas-giccses lenne, szóval inkább legyen a te verziód! - kedélyes mosollyal bólintok rá, mert megbízom benne minden vonatkozásban és ezért behunyt szemmel is követném.
Felhangzik a sípszó, én futó csókot nyomok az ajkaira. - Mennem kell, most jön az igazi kihívás! - csibészes mosollyal még rákacsintok, majd már kocogok is vissza a pálya közepe felé. A válogató iránti lámpaláz már kiürült a tudatomból. Az elmúlt percek teljesen feltöltöttek és megadták azt a tudatot, hogy most magamért, de kettőnkért is vállalom a kihívást. Rutinosan nyúlok a pálcám után s hívom magamhoz a terelő ütőm. Aztán kénytelen vagyok lebukni, mert az ütő a fejem iménti helyén száguld át s csak utána nyúlva tudom megragadni és megállítani. Oké, a Szeszélyről lehet nem kéne megfeledkezni, szerelem ide, vagy oda... és ahogy megérzem az ütőm markolatát a kezembe simulni, egyúttal az is eszembe jut, hogy lehet valamit kezdenem kéne majd vele, mielőtt Elfelda kezei közé kerülne véletlenül... azt hiszem nem lenne jó pont a női bugyikból készített markolat bandázs. Másik kezem kinyújtva a seprűt hívom fel, az már rendesen megy. Megérzem az ismerős vibrálást a tenyerem alatt, ahogy hűséges Nimbusz 1700-asom felszökken. Használtan vettem és nem egy mai modell, de arra, amire eddig használtam, jó volt. Újabb sípszó és elrugaszkodunk, felszállás.  Rendezetlen fürtjeim a szél még jobban összezilálja s kicsit összébb húzom szemeimet, ahogy megérzem az emelkedés közben arcomba vágó huzatot. Alap manőverezési feladatokat kapunk csoportos végrehajtásban, nincs is gond ezekkel, majd utána a pálya széle felé sorakozunk fel a levegőben lazán lebegve, hogy egyenként hajtsuk végre a következő feladatot. ABC sorrendben haladunk, így van egy kis időm, hogy picit elnézzek Elfelda felé is a lelátón, de amikor a nevem hallom (utolsóként), újra magabiztosan libbenek a büntetővonal felé, ahonnan először helyből kell leadni célzott ütéseket szabadjára engedett gurkóra. A három póznán álló karikákon elhelyezett célfelületeket kell eltalálni és ez hiba nélkül sikerül is. Remek, bár a karom már kissé megérzem az erőnléti szakasznak hála, de ennek jelét sem adom. Inkább a következő feladatra koncentrálok, szlalomban repülve kell távol tartanom a pálya közepén lebegő bábutól a gurkót, amit egyedüliként tudtam hiba nélkül megoldani. Elönt a jóleső érzés, a magabiztosság ismét, úgyhogy egy laza tiszteletkör után állok át a következő feladatra. Szlalomban repülve dolgozom a pályán a felállított kék-piros célpontok közül csak a pirosak felé ütve a gurkót. Ez időzítős feladat, így az adrenalin még jobban elönt s csak a repülésre és az ütővel végzett munkára koncentrálok, hogy minél hatékonyabb legyen a dolog. A végére azt is sikerül összehozni, hogy az alacsonyabban repülő kemény, erőszakos labda után zuhanjak s túlhaladva azt, egy visszakezes lendítéssel jön a bludger's backbeat és találok célt, majd hallom a tapsot és a sípszót is. Sikerült! Túl vagyok rajta és elégedetten kezdek ereszkedni. Kitettem magamért, a többi a csapat menedzsmentjének a kezében van, akik végzik az értékelést.
A csattanást ekkor hallom meg. A válogatóhoz használt gurkó a Szeszélynek "hála" elszabadult a befogás elől s ez egy olyan "magas labda", amit vállam fölött hátrapillantva már későn veszek észre. Újabb csattanás, hogy a fülem is belecsendül, érzek valami melegséget, majd előre bukom, és... sötétség. Öntudatlanul nem érzem, hogy lecsúszom a seprűmről, s hogy porhüvelyem zuhanni kezd...

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://d.wattpad.com/story_parts/645474265/images/155ff28b4dd85226838470113794.gif)

To Ms. Elfelda Hall

Riding on the wind (https://www.youtube.com/watch?v=3K_12NlT_bQ)
Erős nyelvezet helyenként

- Komolyan! - bólintok s ha van kijelentés, amiért még jobban a "nyakába tudnék ugrani" a szöszinek, az az, amit most tett. De egy széles mosollyal is ki tudom fejezni boldogságom. Még több közös pont, ez eléggé felvillanyoz. Ráadásul nem is egy lényegtelen.
Ahogy az sem annyira lényegtelen, ami a jelmezek kapcsán felmerül végső soron. Na nem maga a játszadozás, inkább a testiség kérdése, ami egy romantikus kapcsolat sarokkövei között van végső soron. Az első este több irányba is mehetett volna, de végül is mind a ketten beértük némi játékos évődéssel ami remek kis kóstoló volt egyébként. Talán nem is baj, ha ebben az esetben az étvágyat hagyjuk nőni, még akkor is, ha én magam másról lennék híres-hírhedt. Mondjuk Elfelda nem egy időben járt velem a Roxfortba, úgyhogy ezekről pont "lemaradt"... ami nem feltétlenül zavar. Bár a múltkor magamtól is megmondtam, hogy nem feltétlenül vagyok jó fiú. De az, ami a hálójában történt az iránta táplált komoly vonzalmamnak és a tiszteletemnek is betudható nagy mértékben.
- Ó, még nem is tudod, hogy mennyire drága... vagy, hogy mennyibe fog neked kerülni a köpenyes akció... - kacsintok rá és elnevetem magam, miután ez inkább vicc és az is egyértelmű, hogy a drágaság ebben az esetben mindenben mérhető, csak pénzben nem. De Elfelda-ról már tudom, hogy játékos természet, így azzal abszolút nem lesz gond. Ha pedig valamivel örömet tudok neki szerezni, akkor miért ne?
Kétségtelenül belegabalyodtam ebbe a szép szőkeségbe és nem is rejtem a dolgot véka alá, mert túl ritka és értékes érzelem ez ahhoz, hogy így tegyek. Alapvetően nálam lassabban szoktak kibontakozni az ilyen szálak, már ami a belső érzésvilágomat illeti. És olyan is van, hogy az ember elsőre nem is tudja teljesen összeraknia  képet, de mellé ösztönösen cselekszik. Ez volt szegény Aila esetében... a veszteségek után viszont nagyra becsülöm és nagyon értékelem az esélyt, amit most kaptam, kaptunk. Próbálom nem elszúrni. A sípszó minden esetre közbeszól.
- Köszi virágszál! - mosolygok még rá még egyszer, majd ruganyos léptekkel veszem az irányt a helyre, ahol feladat vár. Feltöltődtem, kicsit megnyugodtam és alapvetően boldog, elégedett vagyok. Ennek hála koncentráltan, nyugalommal tudok a feladatokkal szembenézni és azokat végrehajtani. A sport okozta révületes állapot magával tud ragadni, még ha az egész messze is van egy meccs adrenalin löketétől és döntési helyzeteitől. A feladatok sorra jönnek és alapvetően remekelni is sikerül. Ennek így kell lennie, hiszen jelenlegi életem legfontosabb embere is figyel!
A nyugalom és a sikerrel járó egyfajta mámor el tud tölteni annyira, hogy a sport okozta jóleső fáradtság mellett lankadjon a figyelmem. Bár ha őszinte vagyok, ebben az esetben abszolút nem is kéne számítanom arra, ami történik. Semmiképp sem szokványos, hogy az elpakolás alatt a gurkó ismét elszabadul és támad. Nekem pedig jár egy igen fájdalmas élmény és aztán a sötétség.
Nem érzek semmit és nem is tudom pontosan, hogy hol vagyok. A valóság ismert elemei valami fura árnyjátékként szüremkednek csak át az eszméletlenség függönyén, ezért nem meglepő, ha nem értem pontosan, mi a helyzet, amikor elkezdek magamhoz térni. Először csak a testem rándul meg önkéntelenül, aztán visszaszivárog a valóság érzékelése hangok formájában. Elfelda megnyugtató hangja valamiért kétségbeesetten cseng s arra replikázik egy ismeretlen női hang. Aztán a fájdalom belehasít a fejembe. Önkéntelenül szalad ráncba az arcom ennek hatására s kapok szabad kezemmel a fejemhez, míg a másik rászorít Elfelda kacsójára.
- Bassza meg... - hangzanak el a költői első szavak morgósan, ahogy a szemem is kinyitom lassan. Hirtelen jött a fájdalom és kezdi az agyam valahogy összerakni a puzzle darabkákat, hogy mi is történt. A medimágusok egyike finoman, de határozottan lekényszeríti kezemet a fejemről, majd finoman arra késztet, hogy el is fordítsam azt és a tarkóm kezdi vizsgálni. Nem mondom, hogy nem fáj. De így kissé hunyorító szemeim végre Elfelda kékségeivel kerülnek szemtől szembe újra. Nem mondok semmit egyelőre, csak végre rendesen a szemeibe nézek.- Rendben, a koponyát érte trauma, de nem sérült, vérnek nyoma nincs, a csontlemezek a helyükön. - konstatálja aki engem vizsgál. Az is tiszta sor, hogy a mozgással nincsenek gondjaim, ezt már megállapíthatták, így a gerincemmel sincs gond.  A fejem visszafordítja és most ő néz mélyen a szemembe, de ennek persze a lényege diagnózis felállítása. - A tekintet fókuszált, a pupilla rendes reakciókat ad. Nem szédül? Fel tud ülni kicsit? - érkeznek a kérdések. - Nem szédülök, és igen. - száraz a torkom és a hangom is. Erőt gyűjtök és meg is teszem, amit kértek, de pokolian hasogat a fejem és testem többi tagja is beszáll a buliba. Elfelda kezét a világért se engedném el s valamiért kezelőim se akarják ezt a kontaktust megszüntetni, szerencsére. Akkor lehet harcias pácienssé változnék... - Agyrázkódásnak nincs egyelőre tünete, de a biztonság kedvéért igya meg kérem ezt a főzetet! - kapok a másik kezembe egy gőzölgő tartalmú üvegcsét, amiből a medimágus az imént húzta ki a dugót. Furán mentolos illatot érzek, ahogy a kipárolgás eléri az orromat s óvatos mozdulattal, de határozottan hajtom le. Hát, nem ez lesz a kedvencem... de a tagjaimat gyorsan járja át egy hűs érzés és a fájdalom megszűnik. Elégedetten sóhajtok fel. - Ez a főzet rendbe teszi a fejét és fájdalomcsillapító hatású. Normál esetben már nem lesz különösebb gondja. De ha valami szokatlant észlelnének, vagy bármi történne, azonnal keressék fel a Mungót! Addig is csak óvatosan és most egy pár percig még semmi hirtelen mozdulat! Figyeljen rá Mrs. Williamson!  - hogy kicsoda? Villan át a kérdés a fejemen, mert ekkora ütést nem kaphattam, hogy nem veszem észre a saját anyámat a pályán, akit amúgy inkább nem hívtam el, mert halálra stresszelt volna a jelenléte és akkor tuti leblokkoltam volna a válogatáson. A fejem forgatva zavartan nézek a dokinőre, majd Elfelda-ra, mert a pillantás egyértelműen elárulja, hogy az utolsó mondat neki szólt. Az emberek oszlani kezdenek körülöttünk, én pedig jobban felülök és oldalra fordulva lassan, megfontoltan egyenesedem fel. Szerencsétlen Elfelda kezét meg még mindig nem engedtem el és ebben a mozdulatban még kicsit támaszként is szolgál.
- Szóval Mrs. Williamson? - nézek rá felvont szemöldökkel, ahogy azért egyre jobban kezdek magamnál lenni és visszanyerni az irányítást a testem fölött. - Merlin kondenzcsíkos gatyájára! Mégis meddig voltam kiütve?! - valamiféle viccel próbálom kezelni a helyzetet, de alapvetően tényleg szórakoztató, hogy lett egy "feleségem", akivel életemben ma találkoztam másodszor. Lassú, de egyre magabiztosabb léptekkel indulok meg a lelátó széle felé, de az is kiderül, hogy a tömeg oszlása csak időleges volt, már valakik megint felénk tartanak és azok nem orvosnak látszanak... - Asszem tiplizni kéne, mielőtt le akarják fotózni a jegygyűrűd is. - mormogom és lehet lassan monomániás vagyok, de túl magas labda ez ahhoz, hogy ne csapjam le újra és újra. Tényleg nem értem, hogy lett ő az oldalbordám ilyen sebességgel, de a hangomban nincs egy apró neheztelés vagy rosszindulat sem, egyszerűen csak egyfajta szórakozottság. És a fejembena  fura felismerés, hogy minden abszurditás ellenére egyáltalán nem bánnám, ha ez lenne a valóság. Oké, lehet az a gurkó tényleg komoly károkat okozott.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

A szervezetem ösztönös reakciója megkímél a kellemetlenségtől rövid távon, de azért magamhoz térni nem jó élmény. Rohadtul hasogat a fejem, sőt, igazából minden porcikám. És egyszerre. Nem csoda hát, ha rászorítok hirtelen Elfelda kezére. Elfelda. Itt van mellettem, érzem az érintésen, még ha először a szemem nem is nyitom ki.
Aztán persze meggyőződhetek vizuálisan is ittlétéről, de először a vizsgálat van soron. A jelek szerint nagy mázlim volt, a matrac amit alám bűvöltek, jól felfogta a zuhanást és a rugalmas becsapódásnak hála olyan komoly bajom se lett. Az ütés miatt az első, amire gyanakszanak nyilván az agyrázkódás amellett, hogy kiderült, tudok mozogni. Belém diktálják azt a borzalmas lélöttyöt, de legalább érzem, hogy a fájdalom csillapodni kezd. Erre szükség is van, mert azért minden ízületem megérezte a becsapódást, ha az elég ruganyosra is sikerült.
- Köszönöm! - csikarom ki én is magamból a fátyolos köszönetnyilvánítást, ahogy a kezelésem a jelek szerint egyelőre véget ért. Viszont van egy olyan kérdés, ami nem hagy nyugodni, bár igyekszem vicces módon megközelíteni azt. Miért? Mert nem is tudom, másként hogyan tehetném. Első magyarázata pedig teljesen logikus és egyszerre édes is, na meg megható a maga módján.
- Nyugi, ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! - futja egy halványabb mosolyra is persze. De a viccelődés pont ilyenkor tud segíteni. - Ó, szóval ismered az eredeti Csipkerózsika mesét, remek! Amikor Csipkerózsika nem ébred fel a csókra, a herceg álmában meg is húzza és még gyereket is szül... nos, azt hiszem, talán jobb, hogy ezt a sorsot elkerültem, nem lennék valami jó hercegnő. Azt meghagyom neked. - tényleg kezdek jobban lenni, mert megjön a hangom és a szavam is jobban elered. Az a fura, hogy valahogy nem is tűnik olyan szürreálisnak erről beszélni. Van az egészben valami helyzet szülte ösztönösség. Természetesség?
- Neked is igazad van, lehet nem ártana... és végül is én mondtam, hogy nem lehet mindig menekülni. - bár ez nem csak arról szólna, valahogy a történtek után mehetnékem támadt kissé és még mindig keresem a helyem az "élők sorában", vagyis nehezen tudom eldönteni, hogy mi lenne a jó. Egy fura érzés is munkál bennem. De Elfelda esze a helyén van és ezt elismerem, szóval szépen rábólintok mindarra, amit mond. Legalább kicsit ki tudjuk most egészíteni egymást. Simogatása persze jól esik és finoman el is mosolyodom hatására.
- Rendben, ott találkozunk Mrs. Williamson! - nem, ezt már nem mossa le magáról egy darabig. Lehet kezdi érezni, hogy adott nekem egy kellemes adag muníciót. - És köszönöm a szép szavakat, reméljük ők is annyira elfogultak, bár a szerelmükre azért nem vágyom... abból elég egy valakié! - búcsúzom tőle egy már tényleg egészen normális Morgan-es mosollyal, hogy aztán elinduljak vissza, a többiek felé. De előbb kilépek még oldalra a lelátó egyik oszlopának takarásába, hogy ha már senki nem lát, elhányhassam magam. A sokk, az ütés a fejemre... remélem csak ennyi. És esélyes, mert utána már tényleg jobban érzem magam és a "minden rendben" arcot felvéve a már megszokott látszat-magabiztossággal kerülhetek a válogató végét ünneplő társasághoz, akik annak a tudatában kezdtek ennek neki, hogy látták, nem történt komoly bajom. Ha igen, akkor nem állna így a bál. Elérem az asztalt s már érzem is, hogy veregetik a vállam...
Eltelik némi idő, mire a várromhoz érek, azért is, mert a csapat által kölcsönzött válogatós talár után egy gyors zuhanyt megejtettem a csapat öltözőjében és visszavedlettem a világoskék farmeromba, amihez egy egyszerű fekete ing és egy fekete bőrcipő társult. És részben azért is, mert magamtól nem mertem hoppanálni, így segítséget kértem. Egy kaland a szeszélyből elég volt és ki tudja, hogy annak a következményeként mennyire lett volna ez jó ötlet. Szóval inkább bevállaltam, hogy segítséget kérek. Nem szégyen az, csak a bizonytalanok gondolják úgy. Megköszönöm a szívességet, majd segítőm távozik s én egyedül maradok a rom tövében. Nem mondanám, hogy sok maradt belőle, de ez természetesnek is tűnik a múltja miatt... s azért is, mert több, mint ötszáz éve áll romokban. Skócia itt vesztette el először igazán az angolokkal szemben a függetlenségét. Persze jelképesen, John Balliol-nak hála. Wales, Skócia, Írország... egyik kelta gyökerű nép se tudott a szászok és normannok, a germán népek hatalma alól megmenekülni végső soron. Régi sebek, amiknek sokszor már csak az emléke kísért, de én is wales-i vagyok és okkal nem feltétlenül szerettem volna angol csapatban játszani. Ha valami csoda folytán egyszer válogatott lennék, az persze más, de azért mégis csak... ennyi büszkeség talán belefér.
Ezek a gondolatok kerengenek a fejemben s meglepő módon nem a válogató, vagy ami utána történt, ahogy beljebb jutok a romok közé, majd megtalálom az üzenetet, aztán a csigalépcső fokait kezdem szedni felfelé a szédítő kerengésben. Kissé kipirosodott arccal és a levegőt mélyebben véve érek fel, mert azért fárasztó is volt ez a nap. Kezdeném kifújni magam, de nincs időm erre figyelni, mert amit látok az azért meglep és el is varázsol. Alkonyra hajló fények, csodás kilátás, íncsiklandó illatok s művészien terített asztal. És mindenek felett az én szépséges hölgyem, aki itt várt.
-Azta, ez csodálatos! - bukik ki belőlem ösztönösen a kijelentés és gyors léptekkel veszem Elfelda felé az irányt. Ha felállt volna a székből, akkor megölelem és alaposan meg is szorongatom, de ha nem az se gond, akkor egyszerűen hozzá hajolva nyomok csókot az ajkaira. De esélyesen az eredmény végül az, hogy én is helyet foglaljak az asztalnál.
- Biztosan sok munka volt mindezt rendesen tető alá hozni. Meg költség, amit igazán nem kellett volna... - mondom könnyed mosollyal mindenféle felhang nélkül akkor is, ha én a beosztós életmódhoz szoktam hozzá az elmúlt időkben. Bár ez nem teljesen igaz, mert például adni szeretek, ennél fogva másokat is meghívni erre-arra például. De mindent csak ésszel. - Még jó, hogy tényleg van mit ünnepelni. - jegyzem meg, egy picit még azért húzva a dolgot. - Már azon kívül, hogy egymásra akadtunk, mert azért azon is van mit... de a helyzet az, hogy megkaptam a posztot! - jelentem be végül a kis húzás-bókolás után, mert végül is ez a nagy hír.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

- Valaki nagyon haladó szellemű... - adom meg a válaszom játékosan. - De érdekes is lenne, felvenni egymás nevét! - nevetem el magam, mintha ez valami játék lenne, pedig talán nem is teljesen az. Van, akiknek semmiképp. Ez is lehet egy összetartozás jele nem? Akkor pedig tényleg lehet akár kölcsönös is.
Tetszik a vacsora, amit megrendezett itt kettőnknek s még kicsit emlékeztet is egy hajdani roxforti estére. Igen, én is rendeztem hasonlót a csillagvizsgáló toronyba és oda seprűvel raboltam el a hölgyeményt stílusosan... most Elfelda a poén egyik felét már előtte, de a másik, mint lehetőség még megmaradt. Ezt érdemes észben tartanom. Az akkor régen nem volt egy túl sikerült este egyébként, reméljük most ez több szerencsével fog járni. Hogy összességében ezzel a szőkeséggel tényleg tudunk közösen teremteni valamit.
- Már hogyne tetszene, elvégre a törődés, gondoskodás hamisítatlan jele. - jegyzem meg biccentve, majd megölelem a szőke szépséget. - Ezt észben tartom, aztán lehet nem leszek ebben adósod... - kacsintok rá. Tetszik az elgondolás egyébként, ez kétségtelen. A pír jutalma pedig az, hogy Elfelda pofiját összecsókolom ahol érem játékosan, mintha csak a pírt szeretném "lekoptatni" onnan, bár a hatás minden bizonnyal az ellenkezője lesz.
Utána nem sokkal pedig gonosz játékba kezdek, de jó hír fog következni, szóval talán megbocsátható a dolog és ennyi belefér. - Nem eszik olyan forrón, még megfekszi az ember gyomrát! - mondom a sürgetésre azzal a csodás makacssággal, amit Elfelda talán még nem ismer, de lehet nem fog kedvelni. Ki tudja... de azért csak kinyögöm a nap nagy hírét azon túl, hogy életben vagyok. Boldogan ölelem magamhoz a filigrán teremtést, már-már meghatottan s fura, de az ő lelkendezésének és puszijának jobban örülök, mint ma bármi másnak, amit elértem. - Nem is tudod mennyit jelent ez nekem... mármint, hogy büszke vagy rám. Lehet gyerekesen hangzik, de... így picit méltóbbnak érzem magam hozzád. - cirógatom szórakozottan a szőke fürtöket s egy puszit nyomok a buksijára. Utána elengedem, hogy intézhesse a bor kérdését, majd ha nekem is kezemben a bor, újra magamhoz húzom a derekánál fogva fél karral. - Inkább kettőnkre. - teszem hozzá csendesen, de határozottan, ami egy kívánság, egy vágy, olyan dolog, aminek a beteljesülésére jó lenne inni. Koccintunk, majd belekortyolok a borba, hogy aztán ismét elengedjem a hölgyeményt (nehezemre esik) és az asztalhoz lépve kihúzva neki a széket leültessem, majd szedek az étkekből kétfelé s én is asztalhoz ülök. - Jó étvágyat! - villantok rá egy mosolyt, majd egy kis csendes falatozás kezdődik. - Nagyon finom! - jelenthetem ki pár perc kóstolgatás után. - Egyébként az, hogy figyeltél ma csodákat tett, igyekeztem neked játszani. Lehet jó lenne megoldani, hogy a meccseimen is ráérj! - jegyzem meg játékosan, majd folytatom az evést. - Gondolom amúgy egész estére miénk a hely...? - teszem még fel a kérdést merő kíváncsiságból, mert akkor nem mindegy, hogy mennyit iszom, ha haza kell még mennem. A viszontagságok után ez adott.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

- Egyébként, ami a neveket illeti, a lázadásom mellett szeretem azért a hagyományos dolgokat is. Viszont ebben az egészben tényleg talán az összetartozás a legfontosabb. Azt pedig végül is nem a szavak, vagy gesztusok határozzák meg, hanem az, amit érzünk. És amit a gesztusokon túl cselekszünk. - kicsit jobban is elgondolkodom a kérdésen és mondom el a véleményem. Nem komoly és eldöntendő kérdés ez jelenleg, de ettől még el lehet játszani a dologgal. S végül is ezzel is jobban megismerjük egymást és jobban közelebb kerülünk nem?
Nem mondanám magam hippinek, csak szabadabb vagyok és laza. És azt se tudnám mondani, hogy van olyan dolog, amiben egyértelműen hinnék. Mégis olyan helyzet ez amibe a szőke szépséggel kerültem, ami valami ilyesminek a létét azért feltételezi. Univerzum, vagy kisugárzások, bármi... mindegy minek nevezzük, van egy olyan láthatatlan kötelék közöttünk a jelek szerint, ami a praktikus és köznapi ismeretek hiányában is (már ami a másikat illeti) nehezen megmagyarázhatóan, de ösztönösen köt minket össze és tesz természetessé dolgokat.
- Csak pozitív értelemben értettem, mert motiválsz. Egyébként meg nem elég megszerezni, megtartani is tudni kell... - mosolyom játékosan villan fel, hiszen az egészben van valami játékosság, könnyedség. Igen, az tény, hogy vannak különbségek és az is tény, sőt ki is nyilatkoztattam, hogy én ezekre a szakadékokra hidakat akarok felhúzni. Mert ez az Út. Ez a megoldás. A sok fura kanyar után kell, hogy legyen ilyen is. Mind a kettőnknek.
Elfelda elfogadja a köszöntő ötletem s koccintunk, hogy aztán belekortyoljak a borba. Elszoktam kicsit a bortól, mert inkább sört és töményet ittam már jó ideje. Anglia amúgy se egy borvidék... nem meglepő, hogy más a dolognak a kultúrája. Persze ott a rengeteg import ital, minőség és ízletesség alapján ez is az. Francia? Spanyol? Bármelyik is, Elfelda jól választott. Ahogy étekben is remek falatokat vehetek magamhoz hamarosan. Kicsit csendesen elmélyedünk a kulináris élvezetekben, én pedig az Elfelda-ban való gyönyörködésben is. Tetszik, ahogy pirul a hatásomra, de az is magával ragad, milyen szépen csillognak a szemei az alkonyi fényeknél, ahogy a gyertyák lángja sejtelmes árnyékokat rajzol vonásaira s szőke fürtjei fel-felszikráznak, ahogy bájos fejecskéje meg-megmozdul evés közben.
- Egy ilyen nap után amúgy is minden falat vérré válik. - bólintok. A mozgás után valóban farkas éhes az ember s ha az friss levegőn történik, még inkább. - Ugyan... akkor a Hollyhead Harpies egy meccse se nyerne! - legyintek nevetve. - De ügyes próbálkozás, hogy kihúzd magad a megtisztelő feladat alól. - rajtam a sor, hogy cukkoljam picit és viccelődjem. Örülök neki, hogy nem aggódja túl azt, ami a pályán történt és nem csinálunk belőle nagy ügyet. A szalvéta után nyúlok és megtörlöm a számat. - Ó, azért annyira nem volt ez vészes, nem egy háborúból tértem meg. - vonom meg a vállam picit. Nem szoktam én nagyon hozzá, hogy így bánjanak velem. Persze volt anyám, aki szeret és jól bánt velem, de azt a tojáshéjat már pár éve magam mögött hagytam. Elfelda esetében viszont sok élmény keveredik: kedves, játékos és vicces is, de emellett olyan gondoskodó és törődő is, ami így már a második találkozásnál is elég nyilvánvaló. De azt is érzem, hogy ő is igényli a figyelmet, amit én szíves örömest megadok neki. Ahogy ott a szökőkútban bújt hozzám és a vállamra hajtotta a buksiját, a maga módján sokat elárult, többet sok szónál.
- Hmmm igen csábító ajánlat. - bólintok. - és bolond lennék, ha visszautasítanám. - jelentem ki, majd végleg félrerakom az étkészletet, kiiszom a maradék borom s felállok az asztaltól. - A finom vacsorát pedig nagyon szépen köszönöm. - mosolyodom el, hogy ha végzett, a kezemet kínálva hagyjuk ott az asztalt, bár az első pár lépésére a derekát karolom át. - Egyébként nem tudom mondták e már, hogy olyannyira angyali szépség vagy a derengő fények között, tényleg felmerül az emberben, hogy nem is halandó nő vagy... - mormolom a fülecskéjébe, majd egy szelíd mosolyt villantok rá. Hagyom, hogy ő tereljen, hiszen a helyet ő intézte és így jobban is ismeri.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

- Igen. - biccentek, egyúttal pontosan meg is értve, hogy miért úgy tette fel a kérdését. Hogy az a "még" mire szolgál. Persze azt egyelőre nem tudom, hogy esetében ez pontosan mit takar, de valamit sejtet. - De úgy gyanítom, hogy ez esetedben már nincs így... - csak ennyit jegyzek meg, mert nem tudom, hogy mennyire vékony a jég, mennyire kényes a téma. Az emberi életek sokfelé vihetnek és sok krízis kialakulhat, amire eltérő válaszok születnek. Aztán volt egy háború is... sokan vesztették el a szeretteiket. Elfelda szemében pedig látok valamit megcsillanni, ami nem a gyertyafény játéka. Nem tudom még, hogy milyen érzelem az, de azt igen, hogy nem pozitív. Így evés közben fura lenne, ha felállnék vigasztalni valamiért, amiről igazán még nem is tudok, de majd ezt is megbeszéljük szépen. Rá kell jönnöm, hogy szeretném őt megóvni minden rossz dologtól, érzéstől, ha tehetem, és amennyire tehetem. Azt szeretném, ha mindig kedvesen mosolyogna... még akkor is, ha tudom, hogy ez nem lehetséges. Hogy az élet nem így működik. De attól még törekedni lehet arra, hogy a másik támasza lehessek. Ettől is kovácsolódik az egység közöttünk.
Ahogy végül az is erre szolgál, amit mondtam, mert sikerül ezt a kérdést is tisztázni. Elfelda híres, ragyogóan szép és magas státusza van a társadalomban, tény. Én pedig még most indulok el egy úton. Ez akár meg is ijeszthetne. De abban mi lenne az izgalmas? Mellesleg mindaz a jóság, kedvesség, amit ő sugároz, az a derű túlságosan is csábító, semmint, hogy megadjam magam ilyen körülményeknek. - Bizony, én pedig nem szándékozlak elereszteni... - kacsintok rá, egy két szavas tőmondatocskát most még kerülve. Nem, azt későbbre tartogatom... ha ő itt kacsintgat és sóhajtozik, akkor én bizony mondom a magamét! kellemes kis játszadozás ez és végső soron ki is tartott a vacsora végéig, de a has után a morál következik.
- A szemérmetlenséget szeretem... - harapom meg egy pillanatra lágyan édes kis fülcimpáját, ahogy oda susogok. Vagy inkább mormolok. - És azt is, ha zavarba jössz, az olyan édes. Amitől csak még jobban van kedvem ahhoz, hogy egyszer versben is megörökítsem szépséged. - adom meg, a "kegyelemdöfést", már, ha itt lehet olyat. Ha pirulni kezdett, hát adjuk meg a módját! És tényleg élvezem a dolgot, amellett, hogy igazat is mondok. Tényleg édesnek tartom ezt és ahogy reagál, az ékes bizonyítéka annak, hogy nem olyan áthidalhatatlanok azok a szakadékok... kézen fogva hagyjuk el a szabad levegőt, bár a csigalépcsőn csak egymást követve megy a dolog, új baleset nem kell ugye. De a lépcsősor után ismét kéz a kézben kereshetjük fel a berendezett termet.
- Hmmm látom igencsak pályázol a szívem egyetlen királynője címre! - somolygok kicsit, ahogy kék szemeibe nézek, miután a berendezést is megnéztem magamnak. Érteni vélem a motivációját és én nem vagyok semminek az elrontója, ha neki így tetszik mindez, nem ellenkezem a baldachinos ágy, a kissé színpadias világ ellen.
- Ahogy kéred. De remélem bájos masszőröm sem farmerban fog nekilátni a vállalt feladatnak... - megállom, hogy viccet süssek el és csak kacsintok, majd ha már elkezdett besegíteni, akkor a fekete ingtől gyorsan megválunk, majd lerúgom a bőrcipőket, hogy a zokni és a farmer is erre a sorsra jusson: a kőpadlón kötnek ki. Nem marad más, mint a fekete bokszer alsó. Meg az az egy-két kék-zöld folt, ami a mai nap hozadéka. S ekkor a második részét is teljesíthetem a kérésnek, hason fekve helyezkedem el az ágyon, élvezve, hogy ezúttal nem egy életmentő funkció miatt fekszem, hanem tagjaim tényleg megpihenhetnek kicsit...

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

Van abban valami furcsa, ahogy Elfelda elmondja az a rövid, tömör, ám annál súlyosabb mondatot. - Oh, sajnálom... - simogatom meg kicsit kézfejét ösztönösen. - Fogadd őszinte részvétem. - teszem még hozzá, bár nehéz megmondanom, hogy mi van szemeibe írva... főleg úgy, hogy mintha már láttam volna ilyet egyszer egy zöldeskék szempárban. Valaha, évekkel ezelőtt... Nem tudom. Félre is rakom hát a dolgot és inkább arról próbálok gondoskodni, hogy Elfelda ne süppedjen valami melankóliába. Ez valami reflex nálam a jelek szerint, de ha megérzem, hogy valami nem kerek, akkor szinte azonnal szeretnék a kedvében járni. Persze csak az őszinteségtől vezérelve, mint most is.
- Mintha meghívó mellé már nem kaptál volna, és az bizonyíték, hogy nem hantázok... szóval mindenképpen meg fogod kapni! - villantok én is egy mosolyt. Elfelda apró nyögése zene füleimnek s bizony gondosan megjegyzem, hogy ez tetszett neki. Mondjuk sejtettem, hogy nem fogok mellé lőni a dologgal. Ami azt illeti, ez egy meglehetősen otthonos terepet jelent...
Még akkor is, ha egy picit váratlanul ér az, ami a teremben fogad. De csak picit. Láttam Elfelda hálószobáját, szóval már volt egy sejtésem arról, hogy milyen preferenciái vannak és ezzel sem cáfol rá végül is. Az álomvilágot sejtető kisugárzásnak is megvan a maga értelme és mögöttes tartalma, ebben biztos vagyok. Egyszer el is fogunk erről beszélgetni, de nem most. Nem mintha nem lenne az idő alkalmas, de a sejtelmeimnek kell még egy kis idő, hogy jobban szárba szökkenjenek és akkor lesz értelme a dolognak igazán. Azt se mondanám egyébként, hogy az Ő teatralitása idegen lenne tőlem. Sőt, inkább kiegészíti és ez így van rendjén.
Kölcsön kenyér vissza jár ugye, szóval én már hason fekve nézhetem végig Elfelda vetkőzését és be kell ismernem, hogy a szőkeségnél kellemesebb, szebb látványt el se tudnék képzelni. Még az is tetszik, ahogy a fehér alsóneművel valamiféle ártatlanságot sugall, holott a szemei nem azt a tüzet mutatták. Már az első együtt alvásnál is megnéztük ám egymást alaposan, de az nem volt elég. Hogy is lehetne?
El tudnék az ágyon a puhaságot élvezve aludni, csakhogy az nem lenne túl jó és szerencsére Elfelda érintése pont az, ami ezzel ellentétesen dolgozik. Ügyesen masszíroz, az izmaim végül is ellazulnak és megpihennek, de belül mégis fel-felpezsdülök, ahogy kecses kacsóival odaadóan dolgozik. Pláne, amikor lágyan fuvolázó hangját is meghallom.
- Tökéletes! - érkezik a tompa, mégis határozott felelet részemről, mert valóban így van. Teljesen jól eldolgozta a feszültséget a vállamban. S miután eléggé kiélveztem ezt a helyzete, lassan, de biztosan tápászkodom fel, hogy megfordulva mélyen a szemeibe nézzek s kacsóit megragadva halmozzam el azokat csókokkal. - Ügyesen masszírozol. Csak nem tanultad a modellkedés mellett? - teszem fel a kérdést picit játékosan, majd újra csókot nyomok jobb kézfejére, de ezúttal csuklója felé indulnak meg ajkaim és bizony végigcsókolom karjának puha, bársonyos bőrét, majd a vállát s közben szépen mögé kerülök, nyakára már úgy érkeznek ajkaim, amik meg sem állnak édes fülecskéjéig. - Tudom nem sok, de azért a sok csodáért, amit ma kaptam tőled, kívánhatsz tőlem valamit. - suttogom a fülébe s úgy tűnik a kis harapós trükköt ismét bevetem, de ez csak elterelés. Valójában nyakának tövére érkeznek ajkaim egy lágy csókkal és még lágyabb harapással. Egyik kezem derekát karolja át, míg a másik mézszín fürtjeire kúszik, hogy közéjük markolva lágyan, de határozottan fordítsam csinos buksiját a megfelelő irányba és már-már birtokló csókot lopjak most ajkairól.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék arra a súlyos információra, amit Elfelda megoszt velem. Sosem könnyű egy család egységének megbomlását megélni, akár ha csak egy válásról is van szó. Esetünkben pedig halál, gyász és az ehhez kapcsolódó hiányérzet is terítéken lehet, szóval igyekszem, ha sután is, de a magam módján a lehető legmegértőbben lereagálni a dolgot. Viszont valami nyugtalanítót is láttam megvillanni Elfelda tekintetében, ahogy kissé lesütötte a szemeit. Egy pillanatvolt csupán s nem is fogom fel igazán, meg a szerelem elvakít, mégis... láttam már hasonlót nem is olyan eltérő érzelmi viszonyrendszerben.
De a fura gondolatok végleg tovaszállnak, amikor végre nem az életmentésre szolgáló matracot érzem meg magam alatt, s ehhez még a csodás masszázs is társul. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a szőke angyalt, mert az eddigi életemmel tuti, hogy nem.
- Akkor érthető a lelkesedés. Amúgy meg tényleg ügyes vagy és van hozzá érzéked, csak támogatni tudom, hogy egyszer ebbe is belefogj! - mosolyogva jelentem ki. Önző lenne? Picit lehet, mert jelen állás szerint első számú élvezője lennék a dolog áldásos következményeinek, másrészről viszont tényleg támogatóan szoktam viszonyulni ahhoz, ha valaki az elképzeléseit szeretné megvalósítani. Főleg, ha közel áll hozzám. Végső sorban ez a nap pont erről szólt eddig esetemben.
Most pedig már valami másról, valami többről is. Mert be kell látnom, hogy a szőkeség nélkül üres váz lenne csupán ez a siker is. Lehet ezért se léptem meg valamivel hamarabb a jelentkezést bármelyik csapatba, mert üresnek éreztem a dolgot? Tény, hogy önmagam összekaparásának végső lépése volt, hogy az első véletlen találkozásunk előtt elküldtem a jelentkezéseim.
- Hmmm ez nem egy nehéz kérés, talán túl szerény is. - jegyzem meg picit cukkolva a szőkeséget egy finom kuncogás kíséretében és lágyan megharapom fülcimpáját, mert tetszett, ahogy az előbb a mormolásomtól is felnyögött egy picit. Nem aprózok el semmit és lassan haladva, finoman építem fokról fokra a pillanatot tovább, mert igazság szerint nem csak a szőkeséget feszítik a vágy indulatai, de engem is, ellenben ez a játszadozás remek kis önuralom gyakorlat s csak tovább fokozza mindazt, ami ránk vár végső sorban. A csók közben ujjaim picit masszírozzák fejbőrét, ahogy aranyló fürtjeire markolok s másik kezem lassan, de határozottan barangolja be testét és hívogatóan formás domborulatait, majd a csók után magammal szembe fordítom, hogy már érezhessem is karmolásának nyomait a hátamon ahogy a kissé hűs levegő a halovány vörös csíkokat végigcirógatja. Ha karmolászott, hát válaszként én most hátán simítok végig csigolyáit egyenként tapintva ki, majd leérve egy picit megpaskolom kerek popsiját, hogy aztán megmarkoljam. Másik kezem a mézszín fürtökkel játszik, míg mélyen csodás kék szemeibe nézek.
- Ha a kérésed nem is volt olyan bonyolult, azért én kíváncsi lennék a legbujább vágyadra. Mi az aminek a gondolatára s megremegsz? - mormolom egyenesen ajkaira kérdésem,míg mélyen szép szemibe nézek, majd a válasz előtt még egyszer megcsókolom lágyan és érzékien, hogy aztán újra nyakát csókoljam végig, tovább tartva őt az édes játékban.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

+16

Amit eddig Elfelda-ból láttam és amennyire megismertem, annak alapján nincs kétségem afelől, hogy tökéletes modell. Az akat egy dolog, de az attitűd is megvan hozzá és az a benyomásom van eddig, hogy élvezi is a munkáját. Viszont a jelek szerint azért vannak más szakmák is, amik érdeklik, még ha csak hobbi szinten is. Az most kétségtelenné vált, hogy a masszírozáshoz is van érzéke és ez jól menne neki, nem is vagyok rest, hogy ezt szóvá tegyem. Nem hinném hogy sok bókra és pozitív megerősítésre szorulna alapvetően, hiszen a környezetétől minden bizonnyal kap ezekből rendszeresen, valahol mégis úgy érzem, hogy jól esik neki, ha mindezt tőlem is megkapja, méghozzá őszintén. Így én is ki tudom fejezni mindazt, ami engem belülről feszít, szavakba tudom önteni érzéseim egy részét, már amit még nem érzek korainak, akkor is, ha az alapjai bőven megvannak.
Olyan tűz lobog kettőnk között, ami igen ritkán alakul ki és akkor meg is kell becsülni, viszont az így is felemészt mindent a világunkban s egyfajta boldogságba olvaszt össze.
- Igen? - felszalad a szemöldököm és egy csibészeket megszégyenítő mosoly ül ki az ajkaimra. - Kellően biztos seprűkezeléssel nem megoldhatatlan és már nekem is volt, hogy eszembe jutott... - ismerem be halk, de karcos hangon, ujjaimmal picit eljátszva aranyló fürtjeivel. - Viszont talán a mai események után ezt a közeljövőre halaszthatjuk. De még azelőtt, hogy a nagy hidegek beköszöntenének! Azért ha van valami ma estére alkalmas, ne tartsd vissza...- kacsintok rá, majd hagyom, hogy édesen piruló kedvesem kacsói kicsit kalandozzanak, cirógassanak, majd szenvedélyesen viszonzom a hosszú, kábító csókot, teljesen belefeledkezve a pillanatba. Hagyom kezeimet kalandozni, buja idomait újra felfedezem tenyereimmel, majd érzéki susogó hangja hatására a hideg rajtam is végigszalad, de kellemesen persze.
- Hmmm. - morgósan érkezik torkomból az első hang, ahogy füléhez hajolok és lágyan fülcimpájára harapok. - Konkrét vágyálmom annyira nincs, amit még nem próbáltam... de ez nem jelenti azt, hogy nincs, amit kifejezetten veled szeretnék megélni. Na jó, az a lista elég hosszú, mert talán majdnem mindent. - kuncogva nyomok édes csókocskákat fülére, füle mögé, nyakára szavaim közé fűzve, míg hátát cirógatom finoman. Lehet rövidebb válaszra számított, de igazság szerint korom ellenére is elég gyorsan éltem ugye s ennek megvannak a maga következményei, ez pedig a válaszadást nem teszi tömörré. Emellett ő is villantott azért a jelmezek kapcsán s most úgy érzem, hogy talán nem is baj, ha kicsit szavakban is elkalandozunk a vágyak birodalmába, így is megismerjük egymást. Az érintések és a csókok kétségtelenül jók erre, de a csevejt sem szabad kizárni, hiszen a szavak teremtő ereje meg tudják fűszerezni a dolgokat nagyon is! - Őszintén az nagyon tetszik, ha a partnerem valami pikáns fehérneműt visel, de az is igen izgató, ha csak egy pár magassarkúban van és úgy ragad minket el a szenvedély... - karcos hangom felvillant egy picit pajzánabb gondolataimból Elfelda számára s a kis csókok ide is járnak természetesen, közben pedig tökéletes, feszes fenekébe markolok bele lágyan, majd finoman megpaskolom, hogy következő szavaimat fülétől elhúzódva, mélyen a szemeibe nézve mondjam, homlokom az övének döntve, fürtjei közé simítva.
- A leginkább arra vágyom, hogy mindenestül, teljesen a magamévá tegyelek... úgy, hogy szép kék szemeidben a legviharosabb tengerek tükröződjenek vissza a kéjtől felhősödve, majd felakadjanak, hogy kettőből tényleg egy legyünk s többet másra már ne is vágyjunk... - halkan, de határozottan sorolom el szavaimat, uralkodva magamon, mert mégiscsak őszintén a legmélyebb gondolataimból csemegéztem most, s kellett ehhez azért némi bátorság és a kontroll, hogy ne remegjen meg picit se hangom. Hogy a lehető leginkább szuggesztív tudjak maradni s átadhassam Elfelda-nak mindazt, ami bennem megfogalmazódott, úgy, ahogy megfogant. Hogy mennyire akarom Őt.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

+16

Elfelda meglep kissé, de vegső soron nem is olyan nagy talány ez. Már az első beszelgetésünknél kijött, hogy nem veti meg az adrenalint és ezzel végső soron magam is így vagyok, bár esetem egy furcsa elegye a meditatív nyugalom és a pörgés igényének.
A dolog pedig nem lehetetlen, bár nem is könnyű és felvet pár praktikus kérdést, amit agyam akaratlanul is szépen zongorázni kezd és kombinálni, mert ez is egy részem: ha van egy szikra, bármilyen elképzelés annak azonnal a gyakorlati oldalát igyekszem megfogni, formába önteni. Ezért is választottam azt a szakot az egyetemen, ahol ez kamatoztatható.
- Mondja az, aki egy jól irányzott pillantással bárkit elvarázsol! Vigyázz, mert figyellek ám cicus! - fenyegetem meg játékosan nevetéssel egybe kötve, amit könnyed puszival pecsételek. - De a lényeg az, hogy nem lehetetlen a dolog, bár alapvetően valami tantrikus mozgásvilág felé mutatna az egyesülés, nem az az ágyrugó gyilkos tempó biztonsági okokból... - eresztek meg egy könnyed mosolyt, de folytatom. - És egy másik komoly aspektusa a bizalom. Ha az  kölcsönös és mély, akkor lehet belevágni. - egy magyarázat, hogy miért nem kisérleteztem ezzel. Bíznom kell a másikban és neki is bennem, hogy vigyázok rá, hogy ura tudok lenni a helyzetnek. Elfelda-val ennek látom esélyét a leginkább és szerintem nem ok nélkül. Az első találkozásunkon is sikerült mélyre menni a beszélgetésben, aztán ahogy egymás karjában szenderedtünk el, az is hozzáadott a dolog szárba szökkenéséhez. Ahogy ma viselkedett a válságos percekbeb az pedig tovább erősítette bennem ezt a képet. És ott volt az is, hogy bár nyilvánvaló köztünk a korkülönbség, nem anyáskodott, nem próbált ledominálni és nem éreztette fölényét ami a helyzetéből adódott, szándékolatlanul sem. Alapvetően az ilyen nyílt viselkedésmódot e tekintetben nagyon kevesektől tapasztaltam meg és ez jó. Érzem, hogy tudok benne bízni. És azt is, hogy tudunk férfi-nő lenni egymás számára mindentől függetlenül.
Éppen ezért tudok jobban és jobban megnyílni, mert bizony a visszakérdezés miatt rajtam a sor. Cirógatások és csókok könnyítik az utat, de szépen fokozatosan megnyílok szavak útján is.
- Ha gondolod, egy átváltoztató varázzsal ez megoldható. - biccentek lábbelijeinek irányába egy laza mozdulattal. A valaszadásra persze kap időt és ha kell a cselekvésre is marad. Hangom mormolva mélyebben és karcosabban tört fel a kis csók es harapás hatására s bizony ez a tónus is marad, amikor a szoros ölelésben folytatom gondolataim felfedését, míg mellkasomon érzem telt kebleinek halma alatt szívének vágytól terhelt zakatolását.
Reakciója elemi és boldog mosolyt csal az arcomra ahogy megérzem derakam körül karcsú, formás lábait, ő pedig ölén minden bizonnyal azt, hogy mit is vált ki belőlem, majd ajkait a nyakamon támadásba lendülni. Csókjaira lágy cirógatás a válasz, eljátszom aranyló fürtjeivel míg másik kezem bársonyos bőrén korzózik egyre merészebben és játékosabban,  egyszersmind a fehér csipke utolsó védővonalait is bontogatva. A váltakozó szívások a nyakamon persze morgásra késztetnek, már nem a negatív értelemben...
- Meg akarsz vadítani? - kérdezem játékosan, de ennyivel nem érem be mert karjaim teste köré fonva tartom meg szorosan ha már ő karcsú lábaival tette ezt a derekamon s ezt kihasználva emelem meg, hogy az ágyról felállva a fekhely mellett határozottan nyomjam hátát a vár falának, egyrészt a hűs kő, másrészt forró, kimunkált felsőtestem közé szorítva karcsú termetét. Hajába markolva finoman de határozottan hajtom elegáns ívbe nyakát, hogy  mély csókjaim előt még jobban felfedjem s nyakának tövére játékos harapást helyezzek el, ajkaim tovább futtatva kebleinek elérhető dús halmaira, majd végül ajkaira csapok le mély, szenvedélyesen perzselő csókkal, érzéki táncra hívva édes nyelvét, ezzel jelezve a közelgő vihart...

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

+16

- El se hiszed, hogy ez mennyire sokat jelent. - jegyzem meg egy biccentéssel kísérve, mintegy megerősítve, amit mondok. - Nem olyan régen ismerjük egymást, de... én is rád tudnám bízni magam mindenben. Ma is bizonyítottad, hogy ez így helyes. - ismerem el, mert a balesetre adott reakciója megmutatta, hogy nem csak könnyed kaland az, ami a Hiltonban megkezdődött. Hírneves modellként még a feleségemnek is képes volt hazudni magát... akárhogy is, az az első beszélgetésünk megmutatta, hogy Elfelda-ban sok olyan érzés is lakozik, ami nem biztos, hogy pozitív, rossz emlékek, lelki sebek villantak meg egy-egy szóban vagy arckifejezésben amit az iszogatás ellenére is észleltem. Korábbi éveimben nem álltam az empátia magas fokán, de a háború végén ez egy elég komoly változás útján indult el s mostanra élesebb lett egy olyan érzékem, ami az árnyalatok változásának detektálásában hasznos. A jelentésüket, tartalmukat persze nem tudom megfejteni, de érzékelem és abból jutok kisebb következtetésekre, mint ebben az esetben is. Lényeg a lényeg: nagyra becsülöm, hogy Elfelda milyen nyitottan viszonyul hozzám és hogy ezáltal én is mennyire meg tudok benne bízni.
- Neked bármiben! - vigyorodom el egy huncut mosolyt villantva szívem hölgye felé, ahogy a könnyedebb hullámokra sodródva már ismét a pajkosabb énje jöhet felszínre mindkettőnknek. Míg ő egyértelműen a cipői után nyúl, hogy felvegye azokat, én a pálcám kutatom fel ledobott ruháim között. Feladta a leckét azzal, hogy már fel is húzta a lábbeliket, de nem megoldhatatlan a dolog. Azért a mai nap után jobb biztosra menni... így ledobott felsőm veszem célba először a pálcával, hogy azt változtassam át egy bőrdzsekivé határozott pálcamozdulattal. A Szeszély ezúttal nem üt be, a bőrkabát valóban az ami, amikor megpiszkálom, akkor sincs vele semmi gond. Helyes, nem akarok Elfelda-ban semmi kárt tenni.
- Amúgy nyugodtan hagyhatsz rajtam nyomot cicus, megjelölheted a területed, ahogy jól esik. - jegyzem meg kuncogva (hiszen észrevettem, hogy szeret karmolászni), míg megfordulok és kifújom a levegőt, majd összeszedem a gondolataim egy pillanatra lehunyva szemeim, hogy kicsit tudja koncentrálni, mert hosszú, igézően karcsú és formás keresztbe tett lábainak látványa ebben pillanatnyilag nem segít. Nem egy gyakori dolog ennek az alkalmazása, de nagy gondot azért nem okoz. Ha azt veszem a rendes Roxfortos tananyagban élőlényekből kellett tárgyakat varázsolni, ami sokkal bonyolultabb volt, mint élettelenből hasonlóan élettelent transzformálni, aminek ráadásul még a lényegi funkciója is megegyezik. Kinyitom szemeim, majd biccentek kedvesemnek mintegy "most akkor megy" jelzésként, majd jöhet a pálcamozdulat s az edzőcipőkből sikerül egy pár  magasarkút  (https://i.pinimg.com/originals/23/cf/e5/23cfe5617b3ee86c23909eaf310532d8.jpg) varázsolni. Csipke, ha már ő is azt visel jelenleg, bár az fehér, de az a két alsónemű darab meg úgy sem sokáig fog maradni...
Addig persze még igen, amíg újra az ágyra kerülve (a pálcát az éjjelire tettem félre) öleljük és csókoljuk egymást, de Elfelda eléri, hogy határozottabb lépésre ragadtassam magam és szenvedélyem kifejezéseként a falnak szorítsam s testemmel szegezzem oda. Valahol teszt is ez, hogy mit szeret, mi tetszik neki, de kéjes nyögése jó jel s csak tovább pörget. Egymásra éhes ragadozókként csapunk le egymás ajkára, minden érzést csókcsatába csatornázva. S persze nem állok meg itt, mohón csókolom és kóstolom Elfelda bársonyos bőrét, kebleinek buján domborodó, pompás halmait is, miközben a melltartó pántjainak már tényleg nem sok esélyt adok funkciójuk betöltésére... a szőkeség ujjainak és körmeinek érintése elektromossága töltött bizsergést zavar végig idegpályáimon újra és újra. Olyan ez, akár egy-egy villámlás és csókokkal csattan aztán a figyelmeztető mennydörgés. De az eső még nem ered el, csak a feszültség nő, én pedig ha őszinte vagyok, szeretem a feszültséget.
- Van még egy ötletem. -mormolom Elfelda csinos kis fülecskéjébe, hogy aztán csókokat hintsek oda is, mert úgy érzem, ezt soha nem tudom megunni... ahogy édes illata is egy életre megmérgez minden bizonnyal.Na de ha mondtam valamit, nem időzhetek így tovább! Az ágyra penderítem a szőkeséget játékosan és határozottan, de kellő figyelmességgel is természetesen. Egy pillanatra se akarom, hogy fenyegetve érezze magát bármi által is, még akkor sem, ha egy éhes tigris szemeivel mérem immár végig a festői képet, ahogy aranyló hajkoronája szétterül a kissé feldúlt ágyon s a kissé halovány fények sejtelmesen érzéki vonalakkal fedik fel mesteri szobrász faragta porcikáit immár a maguk fedetlen valójában... kezem a pálca után nyúl, hogy egy mély lélegzet után ismét összeszedjem magam és egy régebbi trükkömhöz forduljak. Egy könnyedén csavart intés a pálca hegyével az ágy mögötti fal felé, egy ugyan ilyen a baldachinos mennyezete felé s az eredmény már látható is: a falra sima tükör felület kerül, ahogy a baldachin mennyezetét is egy ugyan ilyen feszített mágikus felület veszi át ideiglenesen, amíg majd meg nem szüntetem.
Újabb játékos vigyor keretében rakom félre most már végleg a pálcát, hogy az ágy peremére térdelve simítsak végig Elfelda cipőbe bújtatott bal lábfejétől végig a külső oldalon, egyszersmind meg is emelve formás virgácsát, hogy a vállamra helyezzem a leglassabb és legédesebben kegyetlen játékot kezdve meg ahogy lábfejétől bokáján át a belső oldalt lassú csókokkal borítom, mindegyik után cinkosan sandítva felé. Vádliján túl elérem térdét s innen minden csókocska lassabb és mélyebb modorban merészkedik előre belső combján, pattanásig húzva a "gitár hangolókulcsával a húrt", hogy amikor végre-valahára célba érek, az hangszer bizony tényleg megszólaljon, minden bizonnyal valami csengő magas hangon. S ez csak a dal első hangja! Innentől nincs megállás...
Ha képletesen vesszük, az eső immár eleredt s szenvedélyünk vihara a mennydörgés-villámlás száraz pillanatain túllendülve hamarost teljes tombolássá növi ki magát, elárasztva a helyet mindazzal a feltörő vággyal, ami belőlünk származik, amivel tényleg felforgatjuk az ágyat, nem kímélve a gyűréstől sem takarót, sem lepedőt, ahogy egymást sem, mert amit mondtam neki azt komolyan is gondoltam s megteszek mindent, hogy valóra is váltsam, erőm és képességeim amennyire csak lehet kihasználva s amikor csak tudom, szemeim az ő kék lélektükreibe fúrom, hogy így is összekapcsolódva egyetlen egy rezdülést se szalasszak el, míg kettőből egy leszünk...

***

Egy fárasztó válogató és egy majdnem igen súlyos kimenetelű baleset után a többség szerintem csak egy fürdőre és alvásra vágyott volna s alapvetően én se mondtam volna egy ilyen menetrendre nemet, amennyiben egyedül vagyok. Csakhogy mindez az egyébként kellemes dolog semmilyen megelégedést nem nyújtott volna ahhoz mérten, ahogy mélyen szedve a levegőt kimelegedve és verejtékesen nyúlhattam el a gyűrött ágynemű fészkében a puha matracon, igyekezvén lassítani szívem zakatolásán és szabályos mederbe terelni létem ismételten, ahogy a csodás szőkeséget is közben magamhoz vonom, élvezve, ahogy aranyló hajkoronájának buján kócos rendezetlensége (ez az én hibám kétségtelenül) cirógatja bőrömet s csak remélem, hogy egy teljesen elégedetten doromboló cicust zárhatok Elfelda képében a karjaimba.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

(https://www.erdekesvilag.hu/kepek/skocia-tajkepek/1.jpg)

+16