Kis udvar a mohás szökőkúttal

- Igen. Talán. – kottyantotta el az apró kis felsülését, minekszerint ő ezt elég ritkán tapasztalta. Node ezt, a nem épp elhanyagolható tényezőt, igen ritka gyorsan már terelte is más témával. Mert ugyebár na, tartsuk meg a férfiúi becsületet a maga szépséges mámorában. Hogy is lehetne azt bevallani, hogy gyengébb egy lánynál a férfiak hobbijában? Maga a megtestesült szégyen, s gyalázat. Nem is szeretett erre (sem) gondolni. Olyannyira azért nem izgatta a téma, mármint kviddics, ostobaság, de mégis, nem verte nagy dobra, hogy mit tud vagy mit nem. Eljárt tisztességgel a meccsekre, szurkolt annak akinek kellett, s megvett egy-két nagy relikviát is. Így nem lógott ki a sorból, s ennyi számára pont elegendő is volt. Minek erőltette volna meg jobban magát?

- Oh… Igaz. Én kérek elnézést. – fonta tovább a szót, az udvarias kis semmiségeket, nevető szemmel méregetve a lány vonásait. Ennyi éven át össze sem futottak volna a klubhelyiségben? Egyre hihetetlenebb volt számára a gondolat. Hisz nem lett volna az a sakkjátszma mely elterelhette volna a gondolatait, a tekintetét róla. Ennyire azért csak nem volt rossz megfigyelő.

- De… Mostmár együtt lázadhatunk az íratlan törvények ellen. Ez sem rossz… mára. – gúnyos vigyor, mely a vöröseknek szól, újra csak megvillantva a kígyó méregfogát. Hogy történhetett ez? Nagy mágusok követői így egymás ellen lázadoznak? Vajon mit szólnak ott, fent a mennyekben, avagy lent a poklok mélyén eme dicstelenséghez? Pedig milyen szép is lenne ha békében élhetnének egymás mellett. Ha ez egyáltalán valahol, bárhol a világon lehetséges lehet.

- Hát igen… De kérem, ne árulja el senkinek sem. Még semmibe veszik a renomém. – villanás, félig komoly, félig vicces kifejezés. Nahát igen. Mi is lett volna akkor, ha meghallgatnak egy ilyen beszélgetést? Még több kis liba keresi a kegyeket, avagy megvetéssel illetik eme lelket? Ám itt a kérdés. Játék vagy nem játék, jó színészi munka, esetleg…? Csak arra menne ki a dolog? Vajon miről is szólhat ama féma, legenda, mely esetleg körbelengi? Vagy nincs is semmilyen történet az arc, a különleges név mögött? Hisz mindenki szeret magáról valamit állítani. Kicsit felnagyítva azt, ami igazán nincs is.
Sokatmondó pillantás, megenyhülő vonások, mik végre nem feszülnek meg a mogorva, szigorú pillantás terhei alatt. Csak pár lépés, egy könnyed mozdulat, s akkor már övé lehet az egész világ?  
Közelebb lépett, áthidalta a ki nem mondott akadályt. Óvatosan, mint mikor nem kívánjuk megriasztani a vadat, ám kellő magabiztossággol ahhoz, hogy a lány tudhassa, nem az a határozatlan típus. Csak épp most bánik ily finom gyengédséggel a másikkal. Egy ki nem mondott ígéretnek, esetleg bűntudatnak esdekelve? S most jön AZ a jelenet, figyelem kedves publikum, s igen, főleg Önök, kedves hölgyek! Egyre közelebb hajol, számolni lehet a perceket, oh nem is, a szívdobbanásokat, melyek egyre vadabbak lesznek a torz címer mögött. Az ajkak szétválnak, a pillák elnehezülnek, s… Kicsit oldalra döntve a fejét, közvetlen a kis buksi mellé hajolva, nem érintve az ajkakat, még csak a közelükben sem járva, hajolt a fülhöz.

- Gyönyörű. – mi mást mondott volna? Cizellált sorokat a hajról, mosolyról, smaragdokról, mik megdöbbentik? Ugyan. Csak felesleges hízelgés lett volna. S ez az egyetlen szó, piciny kis érzés, mindent egyszerűen, s jól láthatóan körülírt. Nem is tudott volna egy ily összetett benyomást megfelelően megfogalmazni. Pergamenek hosszú sorai sem elegendőek néha rá. S miután nem is volt egy költői lélek, maradt az egyszerű lélek, egyszerű kívánságainál. Mert sokkal tisztább volt ez, minden udvarlási módozatnál. Így is többet kapott más nőknél.
Hátrébb lépve, kínos lassúsággal távolodva el a másiktól, kit még akkor is a béklyóiban tartott, eresztett kissé a fogáson, s emelte az egyik kacsót az ajkakhoz. Node, nem a kézfejet illette apró gyengédséggel, hanem az új kis pracliba, mely elvileg még hideg volt, azt csókolta meg újra. Mintegy megbizonyosodva arról, hogy mennyire fázik még, s meddig kell eme szolgálatot teljesítenie.

- Egyre jobb. – nyugodt, miért olyan átkozottul nyugodt? Pedig a szíve rég nem a megszokott ritmust veri. Ennek ellenére… Kicsit feljebb helyezve a kis kezet, folytatva a megkezdett munkát, nézett körül. Még mindig senki. Hmh… Nos, igen. Tisztában volt az erejével, a másik erejével, s… Azzal a nem túl kedves emlékkel mely egy másik hugráshoz kötötte. Így, mintegy öntudatlanul eresztette el a kezeket, apró, mindössze az ajkak szélén megülő mosollyal nyugtázva azt a történéseket. Mi ütött belé? Egyszerűen csak udvarias, s képes a kivárásra, avagy nem tetszik neki igazán a lány? Hmh… Nem ismerte, nem tudhatta, nem érezhette biztosan. Csak egy kérdőjel táncolhatott most a szemek előtt. Pedig általában innenstől kezdve biztos a siker.

Gentlemanus


A vártaknak megfelelően a fiú elnézést kér, amiért feltételezni merte, hogy Őbarnaságára bárki is képes lenne haragudni. Oké vannak húzásai, vannak esetek, amikor igen, lehet rá haragudni, mert van hogy a kiskutya szemek sem elegek. De ez nagyon ritka alkalom. Bólint, miután egy "Na ugye?!"-val még lerendezi a dolgot. Azért egy picit meglepi, hogy a mardis így beleegyezik ebbe a ténybe, igazolva a lányka szavait. S, hogy miért lepődik meg? Azt igazán maga sem tudja, ez az egyik legnagyobb fegyvere, pedig aki ismeri az tudja, hogy sírni sosem szokott, s ha mégis ilyen elesetté válna, akkor sem mutatná azt meg a nagyvilágnak.
- Hm... remekül hangzik. - küld egy bizakodó mosolyt a fiú irányába, az íratlan szabályokat még meg lehet szegni. Talán épp most is ezt teszi. Fogalma sincs róla. Az ilyen dolgok igazából annyira nem világosak számára, mármint, hogy milyen íratlan törvények vannak a kastély falain belül, ami mondjuk a diákokra vonatkozik, és amelynek be nem tartása fej-, de az is meglehet, hogy végtagvesztést von maga után. Vagy egyszerűen csak egy pár napos garantált pihenéshez juttat a gyengélkedő ölelő karjaiban. Még úgysem volt soha ott, bár sok zűr volt és akad mai napig is itt, őt valahogy a bajok, sérülések elkerülték. Remekül tud a háttérben maradni.

- Azt hiszem ezt még át kell gondolnom... - szűkíti össze egyik szemét, s kicsit oldalra fordítja a fejét, mintha kacsintani készülne, de semmi ilyen célja sincs, szimplán azt próbálja kimutatni, hogy a hallgatásnak bizony ára van. Újabb huncut vigyor. Annak gondolatával viszont eljátszott egy pillanatra, hogy mi lenne ha csak úgy nyelvet öltene. Na nem úgy, mint egy kisgyerek, inkább nőiesebben, vigyorgó ajkai által felfedett fogai között, csak rózsaszín szervének piciny hegyét dugná ki egy pillanatra. Azonban nem kell sokat viaskodnia magával, hogy erről lemondjon, s inkább nyelvét a helyén tartsa.
Egy pillanat műve, hogy a mardekáros áthidalja a köztük levő, s elindítva fejét felé újra lélegzet visszafojtásra késztesse Shayt. Tekintete az egész, perceknek tűnő másodpercek alatt lezajló közeledés alatt mélyen a zöldjeibe fúródnak. Ez az a pillanat, amikor keze megremeg a fiú kezei által kialakított kellemes börtönben, mely alatt kitörni készülő vadként dobog a szív, s ahol a mosolya az arcára fagy, de szemei nem árulnak el félelmet, mégis agya gyorsan a kiutat keresi a szituációból. Monty szemei azonban mást sugallnak, ettől függetlenül is lassan zselé állagúvá változnak a térdei. A tüdeje erősen kezd szomjazni az éltető O2 után, így kénytelen venni a levegőt, de szinte észrevétlenül, nagyon kicsiket. Pislantani most eszébe sem jut, nem mer tartva attól, hogy lekési a pillanatot, amikor nyilvánvalóvá teszi, hogy hezitál. Tekintete meredten, már kissé égve, de követi a fiú minden egyes milliméterét, amit közeledéssel tölt el. Szemei lecsukódnak, ahogyan a fiú arca elhalad az övé mellett, s egy halk, talán megkönnyebbült sóhaj hagyja el torkát. Ezt remélhetőleg nem lehet hallani. A fülébe suttogott szótól, s a hozzákapcsolódó forró levegőtől, mely a suttogás miatt jelentkezik, kissé csiklandozzák a fülét, és a nyakát, aminek köszönhetően újra csak kirázza a hideg, nyakán egészen látható is, ezen az oldalon, s még halkan kuncog is. Nem köszöni meg a bókot egyből, mert sajna annyi oxigén sem maradt a tüdejében, hogy egyetlen hangot is megformázhasson. Nagy levegő, kreol arcáról sem tűnt még el a vörösség, de annyira már futja, hogy egy "köszönöm"öt kipréseljen magából.

- Már sokkal jobb... - böki ki a kezeit bámulva. Bár ő most úgy érzi, hogy még hidegebb, mint annak előtte, nem csodálkozna, ha az összes vér kiszökött volna a végtagjaiból, hogy a megfelelő helyeken kellő vérbőséget okozzon. Még egy darabig tartja a kezeit, aztán egy kellemes mosoly kíséretében engedi őket szabadon, saját útjukra. Újabb halk sóhaj, de széles mosoly.
- Köszönöm kedvességed. - mondja mosolyogva próbálva alkalmazkodni eddig stílusukhoz, és magában abban reménykedve, hogy nem tör fel a fiú mardekáros énje, az ellenszolgáltatást kérve, ami a házból kiindulva igen váratlan is lehet. Visszahúzódik a peremre, de nem ül fel egyelőre csak nekidől.

Játszd a játékot, s élvezd a csatát. Nem igaz, Mr. Colien? A fiú roppantul elégedett volt önmagával. Mások egy baleknek, bájgúnárnak tarthatnák, gondolván arra, még egy csókot sem lopott, avagy fedezte fel a titkolt területeket, de… Minek? Minek, mikor van egy-két olyan barátnője akivel eltöltheti azokat az unott éjszakákat? Esetleg, ha sikerülne, állítson be valakit melléjük a sorba? S ha tényleg mardekáros? Nem találkozott még ilye zöldikével. Kár lenne egy kellemes kis meccset pár önfeledt óra kedvéért elpazarolni. Szóval, számot vetve az eddig teljesítményekkel, a kimondott szavakkal, s tettekkel, alapvetően nem volt gondja a viselkedésével. Persze a zavarba jövős jelenet nem tett jót az egójának, de… Annyi baj legyen. Feledhető kis momentum. Ő legalábbis hamar a tudata hátsó részébe sodorta az apró botlást.

- Nos, akkor jó. Állok bármikor a szolgálatára. – kiegyenesedve, megmutatva azt az eszeveszett magasságot, mi oly csábít is volt valahol, igazította meg a nyakkendőjét, újra csak arra ügyelve, hogy minden rendben látassék a szerelésben. Igen, számára egy hajborzolós móka maga lett volna a vendetta első számú kiváltó oka. Tehát ezt általában mindenki mellőzte. Hisz csak elég volt a barnák mélyére pillantani. A villámok, miket látatlanul is szórtak, halálosak lehettek.

- Ha megbocsát… Most távoznom kell. – lépett, hirtelen vett könnyedséggel közelebb hozzá, benyúlva a talár anyaga alá, s… megáll. Nem matat, nem piszkál, csupán kivesz egy órát. Még csak véletlenül sem érintve oly részeket miket nem kellene, bár szemtelenül közel kerülve az apró testhez, távolodott is el oly gyorsan mint ahogy jött. Csak zsebre vágta a drága darabot, mi nélkül lassan műár az életét sem tudta elképzelni, s már lépett is a holmijaihoz. Hát akkor ez most meg mi volt?! Gondolhatná az egyik, de tudható, sejthető tán, feledi a súlyos darabot, a zöld szegélyes talárt, a finom kis vállakon, nem kockáztatva meg a megfázás esélyét, s a szép kis hófehér ingben kíván távozni a sötétség birodalmába. Avagy a kígyók fészkébe. Ez megszokott, ha jobban belegondolunk bárki így tenne. Nem igaz? Főleg akkor ha pénzbeni problémái nincsenek, s egy ilye finom szövésű valami sem terheli meg a szebpénzzel terhes tárcát. Ő pedig gyakorolta a tökéletes kiműveltséget, s gesztusokat, mik tán elengedhetetlenek lesznek egykoron a politikusi pálya folyamán. Megfelelően formázva a szavakat, kétértelműséget cseppet sem hanyagolva, az ármányt, s intrikát felfedve, hogy legalább ő tudjon mindenről. Egyébként is megígérte, egy igen bolond pillanatában, hogy segít az egyik háztársának a tanulásban a vacsoráig. Ez egy igen rossz kijelentés volt a részéről mert már előre tudni vélte, hogy nagyon felidegesíti majd. De… A az áldott szíve. Meg a családi kapcsolatok. Terelgeti a kis hülyét, addig is gyakorolhat egy-két igét. Összekapva a holmikat, a pálcát a táskába helyezve, hisz túlzott egoizmusa fényében nem gondolta volna, hogy önvédelemre használnia kell, állt meg a lány előtt, ellentmondást nem tűrően ragadva meg a finom kacsót, megismételve a szokott rigmust.

- Akkor a legközelebbi viszontlátásra. – engedte ki ujjai közül a másikét, apró biccentéssel toldva a dolgot, mert ez már valahogy berögzült a viselkedésébe. Ha esetleg a lány nyújtotta volna a talárt, hisz csak nem tarthatta meg, tán szerinte, már nem nagyon passzolhatta át senkinek sem a míves darabot, hisz Montague sietett a dolgára.
Hisz mit törődött ő ily apróságokkal? Elhagyott darab, tán örökbe oda is adja a lánynak ha megtartaná. Kitelt tőle az effajta apró bolondozás is.

[-Szia! Mi járatban errefelé?]

   Brian Wells

Itt ültem a mohás szökőkút melletti padon és gondolataimba merülve bámultam magam elé. Kissé visszagondoltam a múltamra. Az otthonomra, a szüleimre és a szeretteimre. Még mindig azt mertem állítani hogy mégsem állok úgy a dolgokhoz mint nagy Harry Potter. Neki is meg van a keresztje úgy mint mindenkinek, de ő sokat nyavalyog és nem jön rá hogy ezzel nem tud segíteni a kialakult helyzeten. Ő igaz hogy szembenézett már többször is a Nagyúrral, de egyszer sem mert megküzdeni vele. Igaz hogy valószínűleg Voldemort könnyen végezne vele, de nem ez számít. Az ő sorsa az hogy megküzdjön a Nagyúrral, és amíg ezt nem vállalja fel addig neki is keserű élete lesz. Én auror leszek hogy az olyanok mellett álljak mint Harry, hogy azok ellen harcolhassak akik a sötétséget szolgálják. Szerintem számukra nincs bocsánat! Egy olyan ember aki egy másik embert megöl pusztán a hatalomért, vagy csak azért mert unatkozik és ebben a kedvét leli annak nem is Azkabanban a helye. Ezeket a szörnyeket akik embereknek nevezik ugyanúgy magukat meg kellene ölni, és ha nekem lesz alkalmam arra hogy megtegyem meg is teszem. Egyesek erre azt mondanák hogy akkor én is ugyanolyan leszek mint ők, de ez az egyetlen út ezeknek a démonoknak az eltávolítására. Ez nem Griffendéles eszme, de mindenkinek megvan a maga keresztje.
Itt kint a szökőkútnál nem törődtem senkivel és semmivel, csak merengtem, de aztán nagy nehezen félbeszakítottam a saját gondolatmenetemet és elővettem a Bájitaltan könyvet. Nem szerettem a bájitaltant és ez Piton miatt volt elsősorban. Ha rajtam múlna már rég az Azkabanban lenne, de nem rajtam múlik és ez a szerencséje. Szerintem idő kérdése hogy mikor tér vissza Voldemorthoz. Mindenki tudja hogy régen Halálfaló volt, és már csak az kérdés hogy mikor áll a Nagyúr szolgálatába.
Nem tudom hogy milyen lehet szembenézni Voldemortal. Kevesen tudtak beszámolni arról hogy milyen is, mivel csak kevesen élték túl a nagy találkozást. Egyesek szerint nincs nála erősebb Varázsló, még szerintük Dumbledore-nál is nagyobb a hatalma, és lehet hogy igazuk van. Én igaz nem láttam a párbajukat, de félelmetes erők csaptak össze a Mágiaügyi Minisztériumban.
Ekkor ismét észrevettem hogy nem is a bájitaltankönyvet olvasom pedig szükség lenne rá. Elkalandoznak a gondolataim, és nem tudok figyelni. Értelmetlen döntés volt kijönni ide tanulni. Itt mindig a dondolataimmal szoktam, foglalkozni és nem tanulni.
A bájitaltankönyvet elraktam, és elindultam el innen a térről, de megpillantottam valakit. Brian Wells volt itt. Mit keresett errefelé? Ez Griffendéles hely, legalább is általában Griffendélesek szoktak lazulni és gyülekezni. Ismertem Briant, hisz évfolyamtársam volt. Elindultam felé és gondoltam beszélgetni fogok vele, természetesen ha nem zavarom.
Lassan odasétáltam és köszöntem neki:
-Szia! Mi járatban errefelé?
Gondoltam hogy ez nem rám tartozik, de csak beszélgetést próbálok kezdeményezni és remélem nem küld el a francba...

[Wade]

Wade

Lazán már nem talárba öltözve sétálgatok a suliban. Sokszor teszem ezt, hiszen sosem tudhatom, hogy mikor fedezek fel egy új helyiséget vagy rejtett kis zugot.
Ez már a hatodik évem és jövőre döntenem kell arról mit is kezdek az életemmel, persze a lehetőségek adottak, csak az a baj, hogy hirtelen érkezett, s ennek tetejében ráadásul két helyről is. Nem is tudom igazán eldönteni, hogy mi legyen. Amikor az államokból ide jöttem, még szinte senki voltam az iskolában egy kívülálló, most pedig egy társaság része vagyok, ahol elfogadnak, és ahol kiteljesíthetem önmagam. Egy év múlva már nem lesz minden ilyen egyszerű. Akkor döntenem kell, hogy merre is akarom irányítani az életemet. Pedig mindez sokak számára az én helyzetemben nem is lenne nagy kérdés, s szinte azonnal rávágná bárki, hogy igen ezt akarom csinálni. Az én helyzetemben azonban ez korántsem ilyen egyszerű, a szüleim aurorok voltak, a nagyszüleim is magasan képzett varázslók, én pedig legyek kviddicsjátékos? Ha jól sejtem nem okoznék vele csalódást nekik, mégis úgy érzem, mintha ezzel valamiféle családi hagyományt törnék meg, ami nem jó nagyon nem.
Gondolataimba temetkezve észre sem veszem, hogy egy tipikusan Griffendéles helyre tévedtem, bár ha észre vettem volna sem hiszem, hogy zavarna. Ekkor hirtelen az egyik évfolyamtársam lép oda hozzám, Wade. Jól ismerem a srácot, bár már rég dumáltunk, így talán nem is baj, hogy most összefutottunk.

- Á! Cső Wade! Mi a pálya haver? Huh, hallod hiszed vagy sem észre se vettem, hogy ide tévedtem, úgy el voltam gondolkozva. Mostanában vannak dolgok amik foglalkoztatnak és azokon járt az agyam. Tehát csak a puszta véletlennek köszönhetem csak, hogy erre vetett engem. – egy kissé zavart nevetés majd folytatom. – És te? Látom bájitaltant tanulsz… Kemény téma, engem még nem vitt rá a lélek, hogy neki álljak. -

Zárom le végül ekképp a mondandómat, s aztán várom, hogy Wade mit is reagál az elhangzottakra.
Kicsit tényleg nem vagyok most képben, nem is értem miért nem vettem észre, hogy erre jöttem, de ha már itt vagyok… Úgyis kéne valami bulit szervezni, hiszen a csajok azért jók itt a suliban s az évfolyamon is van egy két számomra is figyelemre méltó hölgyemény. Wade talán tud valami partyt is a közeljövőben, így azért már járnak a következő kérdések a fejemben amit alkalom adtán fel is fogok tenni.

[-Semmi különös Brian. Igen Bájitaltant tanulok, elég komoly a téma, és valahogy ez nem az erősségem így rám fér a tanulás. -ezután rátértem az elgondolkozós témára]

Brian

Látom elég laza Brian, mint mindig. Jó fej srác, habár kissé régebben találkoztunk, de legalább most összefutottunk és beszélgethetünk. Azt mondta hogy elgondolkozott és ide keveredett, velem is gyakran előfordul az ilyesmi, vagy esetlegesen ha hosszan elgondolkozok fel sem tűnik az idő múlása csak az hogy már beesteledett vagy besötétedett. Nemrég nem gondolkoztam el ilyen fiktíven, hisz a bájitaltan is a nyakamon van. Láttam hogy Brian sem kedveli a bájitaltant, vagy lehet hogy neki is csak Pitonnal van baja. Nem ismertem Brian álláspontját, de biztos voltam abban hogy ő sem rajong egyikért sem. Brian Hugrabugos volt, én Griffendéles, de ettől függetlenül kedveltem. Jó fej srác volt.
-Semmi különös Brian. Igen Bájitaltant tanulok, elég komoly a téma, és valahogy ez nem az erősségem így rám fér a tanulás. -ezután rátértem az elgondolkozós témára- Nálam is elő szokott fordulni hogy úgy elmerengek hogy az idő múlását sem veszem észre. Főleg most hogy ez az új varázslótársadalmi helyzet fent áll. Hogy Voldemort visszatért erősen meg kell fontolnunk a jövővel kapcsolatos terveinket. Legalább is én gyakran gondolkozok ezen, nem tudom te hogy vagy vele.
Fel sem tűnt hogy kimondtam mások előtt a Voldemort nevet. Sokan nem szerették ha kiejtem a nevét mert féltek tőle, de szerintem mindegy hogy hogyan hívjuk az a lényeg hogy visszatért.
Brian jó kviddics játékos volt, és az évben már elméletileg nem lesz mérkőzés. A sok tanulás mellett néha jól esne játszani egy kicsit. Én és Brian már játszottunk egymás ellen mivel mind a ketten két különböző kviddiccsapatban voltunk. alán egyszer kimehetnénk játszani egyet, és ezt a gondolatot mondtam neki is.
-Brian mi lenne ha a közeljövőben kimennék a kviddicspályára és repülgetnénk valamint játszogatnánk egy kicsit? -miután befejeztem a kérdést újabb kérdést tettem fel- És most merre tartasz?
Vártam Brian reagálását és reméltem hogy igent mond, és kijön velem játszani. Ekkor jutott eszembe hogy az SVK-t is át kellene nézni, de majd az ráér, abból úgyis jó vagyok, habár amióta Piton a Sötét Varázslatok Kivédése tanár ez az óra is sokat vesztett a színvonalából, de Piton már csak tudja hogy mi az a sötét varázslat ha egyszer ő is Halálfaló volt...
És az senkinek sem tűnik fel hogy Voldemort minden áruló Halálfalóval végzett, egyedül Piton van az árulók közüll életben? Ez már bosszantó hogy egyesek milyen elvakultak. Dumbledore túlságosan megbízik benne. Tudom hogy az igazgató urat nem lehet ilyen téren megkérdőjelezni hisz nagyon bölcs és hatalmas mágus, de szerintem akkor is elvakult ő is Pitonnal szemben. Igaz hogy jövök én ahoz hogy megkérdőjelezzem a kor egyik legnagyobb mágusát.
Még mindig vártam hogy Brian mit válaszol...

[Wade]

Wade

Miközben Wadet hallgatom, rájövök, hogy mintha csak egy rugóra járna az agyunk. Hiszen én is a jövőn gondolkoztam el s azon, hogy mit is kéne most tennem, pont jó is, hogy találkoztunk, hiszen így van végre kivel megosztanom a nem rég kapott hírt. Nem rég, nos, ez megint csak relatív, hiszen már jó pár hete megkaptam a felkéréseket. Csakhogy lassan választ is kéne adnom nekik. Ekkor eszmélek fel arra, hogy Wade a válaszomat várja, s gondolataimat gyorsan összerántva szinte pillanatok alatt kész válaszokkal tudok neki szolgálni.

- Valahogy ráérzel a dolgokra. Említettem, hogy el voltam gondolkozva. – itt hagyok egy kis szünetet, - Nos, a jövőről gondolkoztam, s arról, hogy hamarosan el kell döntenünk, hogy mit is akarunk kezdeni magunkkal, hiszen jövőre végzünk. Éppen emiatt vagyok komoly dilemmában, hiszen nem igazán tudom, mit kezdjek az előállt helyzettel. – itt ismét elhallgatok, s várok, hiszen teljesen más témában is érkeztek felém kérdések és úgy illik, hogy azokat is megválaszoljam. -
Felőlem kimehetünk játszani egyet, jó lenne egy kis kikapcsolódás. Ám mostanában a kviddicshez köthetően vannak problémáim, de a játék az más. Teljesen más… -

Amit legutoljára, mondok, az szinte nem is Wadenek sokkal inkább magamnak szól. Mintha kissé győzködni akarnám magamat. A szívem menni akar és játszani ameddig lehet, az agyam is támogatná őt, mivel mindig is ez volt minden vágyam, s most megadatott a lehetőség ami nagyon keveseknek van csak meg. Én pedig itt hezitálok csupán azért mert nem tudom más is úgy gondolná e ezt mint én. Nehéz helyzet…

[-Hogy érted ezt hogy a kviddics a probléma? Tudom személyes, de néha jólesik az hogyha valaki meghallgat. Ha nem akarod elmondani természetesen megértem, de nem is akarlak megsérteni.]

Brian

Brianen látni lehetett hogy sok gond gyötri. Manapság mindenkivel ez van sajnos. A Nagyúr eléggé befolyásolja a varázsló társadalmat és meg le nem győzi valaki addig ez így is marad. Én auror leszek ez nem kétség és az ok egyszerű. Az édesapám is az volt és valakinek meg kell állítani Voldemortot. Nem azt mondom hogy én leszek az, de ha auror leszek akkor mindent megteszek annak érdekében hogy vele és a sötét szolgáival végezzek. Nem egy szent megoldás és nem is egy szent gondolkodás, de csak úgy veszhet a feledésbe a Nagyúr. Ha senki sem szolgálja többet és ha senki sem emlékszik majd Voldemortra. Ez a cél nem pedig megtéríteni a halálfalókat. Mindenkinek más a szemlélete, nekem éldául ez.

Brianra figyelve, a válaszaira próbáltam reagálni. Milyen problémái lehetnek a kviddicsel kapcsolatban? Tudtam hogy Brian jó kviddics játékos, de mi történhet ami ennyire elgondolkodtatóba ejtette. És a jövővel is kapcsolatos, akkor talán le akarják szerződtetni valamelyik ligába? Ez elég irreális hisz a 13 brit ligacsapat a világ legjobb klubjait és játékosat foglalja össze. A nagybátyámmal néha néztem kviddicset, főleg angol liga mérkőzést. A kedvencem a Montrose Magpies csapata akik a világ legjobb klubjaként vannak nyilvánítva. Harminckét alkalommal nyertek Brit ligakupát és kétszer szerezték meg az Európa Bajnoki serleget. Nagyszerű csapat akik elég nagy szurkolótáborral büszkélkedhetnek. Nem csak hazai hanem világszinten mérve.

-Hogy érted ezt hogy a kviddics a probléma? Tudom személyes, de néha jólesik az hogyha valaki meghallgat. Ha nem akarod elmondani természetesen megértem, de nem is akarlak megsérteni.

Reméltem hogy nem sértődik meg Brian és elmondja hogy mi a baj. Jó srác Brian és remélem nem gond ha elmondja a problémáját. Hátha tudok rajta segíteni, vagy egy lehetséges jó tanáccsal láthatom el. Nem tudom, de ha segítségre van szüksége akkor ha engedi én megpróbálok rajta segíteni. A nagybátyám is igen befolyásos ember, ha valamiféle külső dolog talán még ő is segítene, de ehez az kell hogy Brian a barátjaként tekintesem rám, és megbízzon bennem. Tudhatja hogy rám mindig számíthat, én soha sem hagyom cserben sem őt sem azt aki segítségre szorul. Mindenkinek megvan a saját keresztje, nekem ez az...

[Wade]

Wade

Wade kérdése nem lepett meg, sejtettem, hogy fel fogja tenni ezt a kérdést. Most azt kell eldöntenem, hogy tud e érdemben segíteni nekem, s elmondom e neki, hogy mi is az ami az én problémámat jelenti. Úgy gondolom, hogy mivel ő is játékos, így talán tud nekem segíteni a döntésben. Nagyon remélem, hogy olyat tud nekem mondani, ami előrébb viheti a sorsomat.

- Az a helyzet, hogy az én szüleim aurorok voltak. Úgy gondoltam, hogy valami hasonló pályát választok magamnak. Kicsit talán egy úgymond hagyomány miatt, hasonló pályát kéne választanom magamnak.
Ehhez képest pár héttel ezelőtt kaptam két ajánlatot is. Egyet a Falmouth Falcons csapatától és egyet a Ballycastle Batstől. Régebben úgy gondoltam, hogy a kemény edzés és a sok munka talán elvezet majd valamilyen magasabb szintre. Azonban amikor kész tények elé állítottak, egy kissé meglepődtem. Azt mondták, hogy amikor végzek, a sulival, náluk kaphatok lehetőséget a játékra. Én úgy gondoltam, hogy a szüleim vonalát viszem tovább, most pedig nem tudom, hogy döntsek. Én szeretnék igent mondani bármelyik csapatnak, de úgy érzem, hogy kicsit mintha ezzel csalódást okoznék a szüleimnek. Még senki sem tud ezekről az ajánlatokról. Mostanában akartam beszélni valamelyik tanárral, hogy mit tehetnék most. Szerinted mit tehetnék? –

Egy pillanatra most ismét gondterhesség ül ki az arcomra, látszik rajtam, hogy nehéz a döntés. Reménykedve nézek Wade felé. Remélem, hogy olyan tanácsot tud adni, amivel talán hozzájárul a döntésem meghozatalához.
Én szeretek kviddicsezni és ezekkel az ajánlatokkal, egy álom vált valóra, ám örömöm mégsem lehet felhőtlen és ez az amitől olyan rossz érzésem van.

[-Figyelj Brian. Ezt a lehetőséget meg kell ragadnod. A helyedben megszakítanám az auror vonalat. Neked fantasztikus lehetőséged van hogy nagy dolgokat érj el. Most őszintén. Arra vágysz hogy halálos átkok röpüljenek feléd, hogy minden pillanatban elveszítheted a társaid és azt akaord hogy minden pillanatban rettegj hogy a sötét nagyúr mikor tudja meg a szeretteid nevét és mikor kapja el őket csak azért hagyja őket életben mert fel tudja használni ellened. Te erre vágysz? Olyan tehetséges játékost mint te nem szabad veszni hagyni. Már nem olyan idők járnak mint régen. Most minden idők leggonoszabb sötét varázslója, Voldemort a halálfalók vezetője. Úgy hírlik nála nincs erősebb és könnyen ki tudja oltani bárkinek az életét. Tegyük fel hogy egy összecsapásban az életed veszted ellene akkor gondolj bele mit buktál. A családod megszakad a bánattól, a barátaid szintúgy pedig nagy sikerű játékos lehetne belőled. Ha pedig auror leszel és annyira a munkának élsz hogy a családod, barátaid elzárkóznak tőled és szép lassan megeregetsz vissza fogod sírni azt a pillanatot amikor előtted állt a másik lehetőség.]

Brian

Brian elmondta hát hogy mi nyomja  a lelkét. Bárcsak nekem is ilyen gondjaim lennének hogy nem tudjam hogy melyik nagynevű kviddiccsapatba kerüljek. De én nem is szeretnék kviddicsjátékos lenni. Ám én tényleg arra születtem hogy harcoljak a sötétség és a gonoszság ellen. Nekem nincs veszteni valóm ha meg is halok a nagybátyám egyedül az aki talán megsiratna. Én más vagyok, de Briannek van családja, szerettei és még sok más ráadásul a Falmouth Falcons és a Ballycastle Bats nagyszerű kviddcs klubok. Habár nekem a Falcons agresszív játéka nem tetszik, az nem élvezetes, de a Bats Írország legjobb csapata.

Próbáltam valami értelmes dolgot megfogalmazni magamban, és ezt jó tanácsként megosztani vele hisz ő nem lehet auror. Legalább is túl sok veszíteni valója van. Neki nem az a feladata hogy Voldemort ellen küzdjön, és ha a sötét Nagyúrt is sikerül legyőzni akkor is fenn marad a gonosz ami ellen az utolsó erőnkig küzdenünk kell...

-Figyelj Brian. Ezt a lehetőséget meg kell ragadnod. A helyedben megszakítanám az auror vonalat. Neked fantasztikus lehetőséged van hogy nagy dolgokat érj el. Most őszintén. Arra vágysz hogy halálos átkok röpüljenek feléd, hogy minden pillanatban elveszítheted a társaid és azt akaord hogy minden pillanatban rettegj hogy a sötét nagyúr mikor tudja meg a szeretteid nevét és mikor kapja el őket csak azért hagyja őket életben mert fel tudja használni ellened. Te erre vágysz? Olyan tehetséges játékost mint te nem szabad veszni hagyni. Már nem olyan idők járnak mint régen. Most minden idők leggonoszabb sötét varázslója, Voldemort a halálfalók vezetője. Úgy hírlik nála nincs erősebb és könnyen ki tudja oltani bárkinek az életét. Tegyük fel hogy egy összecsapásban az életed veszted ellene akkor gondolj bele mit buktál. A családod megszakad a bánattól, a barátaid szintúgy pedig nagy sikerű játékos lehetne belőled. Ha pedig auror leszel és annyira a munkának élsz hogy a családod, barátaid elzárkóznak tőled és szép lassan megeregetsz vissza fogod sírni azt a pillanatot amikor előtted állt a másik lehetőség.

Most Briant a kész tények elé állítottam. Ismertem néhány auror-t, de szinte senkinek sem volt sem családja sem pedig ideje hogy családot alapíthasson. Az aurorok között ha valaki tényleg komolyan veszi a munkáját akkor nem lehet családja hisz nincs rá ideje valamint a gonosz felhasználhatja az auror ellen a szeretteit.
Brian jó játékos, nagyszerű terelő és lehet hogy egyszer talán a nemzeti válogatottban is játszhat, ha már most ilyen jó ajánlatot kapott. Másnak sok év mire eljut két ilyen magas szintű csapathoz, amíg Briannak most itt a lehetősége. Tényleg ilyen alkalom még egyszer nem lesz számára, és ideje lenne ha ő is rájönne.

-Ja és még valami. A helyedben a Bats-hoz szerződnék le mert a Falcons stílusa nem olyan jó valamint a denevérek eredményesebbek és erősebbek a mai napig. A Bats huszonhét alkalommal szerezte meg a liga kupát, és ezzel az örök ranglistán a második legeredményesebb klub Britanniában.

Vártam Brian mit válaszol erre, de a statisztikákat ő is ugyanolyan jól tudja mint én hisz ő még jobb kviddicsjátékos mint én. Ezek szerint ha ilyen ajánlatot kapott akkor sokkal jobb, de engem a kviddics ilyen téren nem érdekel. Nekem meg van a sorsom, de Briannak még van választása...

[Wade]

Wade

Hallgatom Wade kis monológját és közben kezdem úgy érezni, hogy igaza van. Hiszen sem a családomat nem akarom elveszíteni, sem egy sivár életet nem akarok. Talán valóban nem ezt a létet szánta nekem a teremtő. Így viszont akkora dicsőséget szerezhetek magamnak amekkorára mindig is álmodtam és még jobban megjegyzik majd a nevemet a Roxfortban. Lehet, hogy igaza van, sőt mi több, biztos. Azt hiszem ezt már én is tudtam, csak nem mertem egyedül kimondani. Most viszont…

- Igen, igazad lehet. Sosem szeretnék fájdalmat okozni a családomnak. Az pedig, hogy ekkora lehetőséget kaptam 17 évesen, az majdhogynem isteni csoda. Szóval úgy gondolom, hogy ha konzultáltam egy tanárral valószínűleg el is fogom fogadni valamelyik ajánlatot.
Ismerem én is a statisztikákat, de gondolj csak bele, sosem lehet tudni, hol kapnék több játék lehetőséget. Nem szeretnék örökké tartalék maradni, bár egyenlőre konkrétumokat még nem tudok, de könnyen lehet, hogy a Bats lesz a választottam, az ő ajánlatuk engem is jobban vonz.
Visszatérve. Te úgy beszélsz erről az aurorosdiról, mintha magad is az szeretnél lenni. Azért, ha belegondolsz… Megér neked ez ennyit? Ha rosszul látom, akkor nyugodtan korholj le, de nekem ez jött le. –

Közben még mindig azon gondolkozom, hogy hosszú ideje töröm a fejem ezen a dolgon és most sikerült egy kissé elmozdulnom a holtpontról, ami nagyban elősegítheti a döntésemet. Ne feledjük azonban, hogy még beszélni akarok egy tanárral is, aki talán még több segítséggel tud nekem szolgálni. Most viszont a gondterheltség enyhülni látszik arcomon.

[-Igen Brian, én auror akarok lenni.]

Brian

Brian rájött hogy tényleg jól jár ha nem auror lesz hanem kviddics játékos. Én is az lenék a helyében és most örültem annak hogy erre sikerült ráébresztenem. Nem lehet mindenki auror, ő több dolgot ér el ha kviddics játékos lesz. Mindenkinek másféle sors jutott. Nekem az hogy auror legyek, neki pedig az hogy híres játékos. Talán még egyszer a neztei csapatban is játszani fog, talán..., ez még kétséges mivel ott a legjobbak vannak, de ilyen fiatal és ilyen ajánlatok. Tényleg ezt értelmetlen lenne elutasítani. A bats nagyszerű csapat és Biran megmutathatja hogy milyen jó játékos.

Rátért arra hogy én talán auror szeretnék-e lenni..., és én igen auror leszek. Ezt akartam már amióta az eszemet tudom. Auror lenni és harcolni a gonosz ellen. Az olyan férgek ellen mint Voldemort, akik mások életét keserítik meg, és nincs bennük becsület. Csak rá kell nézni hogy mit művelt Harryvel is. Megölte a szüleit mert félt..., félt hogy a hatalma megdől, és ezzel okozta a saját vesztét. De ha rajtam múlik a hatalma újra megdől...
Tudom hogy nincs esélyem ellene, de a jó mindig győz, még ha olyanná is kell válnia mint a gonosznak, akkor is jó marad és győzelmet arat a sötétség fölött. Beviszi a fényt és ezzel elűzi az árnyakat...

-Igen Brian, én auror akarok lenni.-kis szünetet tartottam- Nekem megér ennyit hisz nincs mit veszítenem. Gondolom nem tudsz sok mindent rólam hisz a magánéletemet soha sem meséltem el senkinek...

Ekkor Annára gondoltam. Róla biztosan tud Brian hisz Anna 4 évig járt ide a Roxfortba. Azóta minden lányban Annát keresem. Keresem a mosolyát, a hangját, a kedvességét a szeretetét...,  de nem találom.
Nem tudom hogy Brian fel-e fogja hozni a lányt a beszélgetésbe, de az még egy érdekes szituációt alakítana ki. Nagyon nehéz volt elveszíteni Annát. Láttam ahogy az acramantula végez vele és a testvérével, azóta például nem sikerült összejönnöm más lánnyal. Egyik sem volt  Most sem volt másképp. Először magam elé néztem, aztán pedig Brian szemébe. Valószínűleg nem gondolja hogy én miért komorodtam el, de a kérdéseire folytattam a válaszadást.

-De most tényleg! Mit veszíthetek? Egy Nagybátyám van aki a minisztériumban dolgozik és ott amióta Voldemort betört elég nagy a biztonság! Ő nincs veszélyben nekem pedig az a sorsom hogy auror legyek. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Nekem ez az. Én auror leszek, bármit megteszek ennek érdekében. Nekem is lehetne más választásom, hisz jól tanulok és a Nagybátyám azt mondta hogy tudna állást szerezni a Minisztériumban, de én auror akarok lenni. Csak úgy tudok megvédeni másokat és tudok szembenézni azokkal akik mások életére törnek és csak káoszt valamint keserűséget okoznak.

Elég határozó érvekkel álltam elő, és úgy tűnik hogy ez a beszélgetés eltart még egy darabig, de nem baj. Jól esett most beszélgetni ilyen dolgokról. Habár engem ez a téma elkomorít, de jól esik néha kimondani azt ami bánt. Brian-el úgy tűnik még jobb barátok leszünk mint amilyenek eddig voltunk. Nagyszerű ember és jó barát. Vártam hogy mit reagál a mondandómra és mélyen a szemébe néztem ezzel is hatásosabbá téve a monológom.

Wade & Brian & Sean

Amy szemében a szokásos derűs szikrákkal, gyereklányosan szökdécsel a szökőkutas udvar felé. Ma valahogy ilyen "hülyén" ébredt, azaz veszettül jó hangulata van és pontosan ez az, amivel mindenkit meg tud bolondítani maga körül. Az udvarra érve vidáman hány néhány cigánykereket, s ebben az sem zavarja, hogy időnként belegabalyodik talárjába és elvágódik. Mivel nem veszi észre, hogy bárki más is lenne rajta kívül a kis udvaron, így nyugodtan bolondozik.
Egészen addig, amíg egy ugrás végén fenékre nem huppan, ugyanis ekkor kiszúrja, hogy bizony nincs egyedül, hanem ketten is tartózkodnak ugyanitt. Joy azonban nem jön zavarba, holott pedig ez lenne a legkézenfekvőbb: fülig vörösödve habogni egy sort, azután elpárologni a környékről, hátha többet sosem találkozik a két fiúval, akik nyilván jót nevettek a kis magánszámán. Vállat vonva tápászkodik fel a földről, hiszen kit érdekel mit gondolnak róla a többiek, ha ő egyszer jól érzi magát?!
Joy talán elsétálna a tett színhelyéről, ha nem ütné meg a fülét néhány számára is fontos kifejezés, úgy mint: kviddics, auror, a Minisztérium. Ezek a szavak felkeltik érdeklődését, így képtelen szó nélkül itthagyni a két srácot. Világéletében kíváncsi természetű volt, ezért is keveredett oly sokszor bajba; most azonban úgy véli abból nem lehet semmi probléma, ha csatlakozik a fiúk társalgásához, pláne, hogy látásból már mindkettőjüket ismeri. Sőt, mivel egyikük a háztársa, így a keresztnevét is tudja: Wade. Ezt a hatalmasnak nem nevezhető tudást kiaknázva telepszik a fiúk mellé, szólván:
- Hello, srácok! Hm, Wade, be sem mutatsz a helyes haverodnak? - ezzel választ sem várva kezet nyújt a másik pasasnak és bemutatkozik: - Amy Joy, te pedig...?
A leányzó határozott fellépése gyaníthatóan egy kis zavart idéz elő, mivel igazándiból Wade és Amy sem ismerik egymást, legalábbis a lány nem sokat tud háztársáról azon kívül, hogy hatodéves; a fiú barátjáról pedig ennél is kevesebb információval rendelkezik Joy, azaz legfeljebb a kinézetét tudná leírni.

[Amy]

Amy & Wade

Épp válaszolni készülnék Wadenek, amikor megjelenik az udvaron a Griffendéles vidám jelenség. Egy darabig figyelem, majd amikor a fenekére huppan, egy kicsit megmosolygom. Emlékszek rá, hiszen találkoztunk már, az egyik meccsen, csak lehetséges, hogy nem emlékszik rám. Nem is kell sokat várni és elindul felénk. Mielőtt folytatnám a mondandómat, úgy döntök, megvárom, hogy mit szeretne a lány, bár sejtésem már van, de ki tudja.
Mikor végül odaér hozzánk, egy pillanatra meglepődök, hiszen nem tudtam, hogy ismerik egymást Waddel, bár számíthattam volna erre, hiszen azért mégis csak háztársak. Meghallgatom rövid kis mondandóját, majd szinte rögtön nyújtom is a kezem, meg sem várva, hogy Wade mit reagál, hiszen mégis csak engem fényeztek, ezt pedig nem hagyhatom szó nélkül.

- Heló Amy! Az én nevem Brian, Brian Wells. Örülök, hogy vannak, még akik észreveszik a kitűnő adottságaimat. – kicsit megmosolygom ezt a kijelentésemet, hogy ők is értsék, hogy vicceltem. – Bár lehet, hogy te nem emlékszel rá, de mi találkoztunk már, méghozzá szerintem valamikor a pályán. Azonban lehet, hogy én emlékszek rosszul, akkor javíts ki kérlek. –

Ezzel le is zárom a gondolatsort, s ezzel Wadehez passzolom a válaszolás jogát. Végtére is ők ismerik egymást. Még jó, hogy alig tűnök ki a tömegből, egy hugrabugos a tipikusan griffis helyen. Sebaj, végül is, nincs ezzel semmi baj. Építem a házak közötti barátságot.
Közben azért fejben tartom, hogy mit szándékoztam Wadenek mondani az aurorosdival kapcsolatban, így ha meg volt a kis csevegés visszatérhetünk az eredeti témához.

[.-= Joy - Wells - Smith =-.]

.-= Joy - Wells - Smith =-.


Nyugalom.
Csend.
Szerencsére véget ért a mai, igencsak unalmasnak mondható tanítás. Jobbára ezen a napon vannak összesűrítve azok az órák, amelyeknek rohadtul nincs semmi értelem. A jövőben akkor fogom alkalmazni az ott tanultakat, ha egy szaros mugli pisztolyt nyomnak a fejemhez, hogy azonnal frissítsem fel ezen irányú ismeretségem és tudásom. Persze tény és való, hogy minden egyes iskolában lennie kell effajta nevetséges, hézagokat kitöltő, jobb szó híján izéknek nevezném őket. Szóval kiszabadulva a szabadba heveredtem le a mohás szökőkút melletti padra, mappámat az ülőkére helyezve, mellette szétterpeszkedve. Egész kellemes idő volt, mondhatni kezdett átcsapni melegbe. A talárom ennek ellenére nem voltam hajlandó levetni, elvégre még mindig az iskola területén tartózkodtam. Igen, igen, vannak helyzetek, amikor elegendő a hétköznapi viselet is, de volt kedve a nyavalyának lemenni azért a föld alá, hogy átöltözzem.
Hugrabug.
Griffendél.

Két, számomra csak arcról ismerős majom jelent meg és kezdtek beszélgetni a közelemben, Nem igazán akartam beleavatkozni mások diskurálásába, elvégre nem a stílusom, de ahogyan csordogáltak a szavak, egyre több és több jutott a fülembe. Az igazat megvallva eget rengető röhögésben szerettem volna kitörni, hogy mekkora problémákkal kell szembenéznie mindkettejüknek. Tisztára, mint a rózsaszín lepelbe öltöztetett, rohadtmód gagyi mugli gyermekmesékben : "júúúúúj, nem tudom eldönteni, hogy kék, vagy barna autót kérjem apucitól...". Persze ez most levetítve két kviddicscsapatra. Itt már el is vágta magát a kölyök, akármelyik évfolyamba is jár, hiszen ki az a marha, aki kockáztatja a szaros testi épségét mások szórakoztatása miatt? Ráadásként képes lenne emiatt feladni egy normális pályát, amellyel meg is alapozhatja a jövőjét. Másrészről persze, akár a saját halálát is szorgalmazhatja. Aztán ott volt a másik, neki talán a nevét is hallottam már valahol, valami Wade, vagy mi a szar. Öntömjénező idióta, aki már most eldöntötte, hogy ő bizony auror lesz. Persze, mert így mennek a dolgok, eldöntünk valamit, és az fog történni. Honnan a retkes fenéből tudja, hogy a holnapi napon a korhadó és rothadó iskola egyik tagbaszakadt gerendája nem pont az ő agyvelejét csurgatja majd a padlózatra. Túl sok terv, túl hatalmas magabiztosság.

Griffendél.
Már ketten.
A történet ott tetőzött, amikor megérkezett a vörös ház újabb képviselője. Szerencsére őt sem ismertem névről, szégyelltem is volna. Még oda sem ért a kettőhöz, máris rácsorgatta a nyálát a hugrás elmeszottyantra. A bemutatkozás alapján valamiféle Amy lehetett a neve. Gondoltam, már leszek olyan pofátlan, hogy jómagam is felszólaljak, ha cirka két, esetleg három lépésre tengődöm tőlük. A jól megszokott semmitmondó arccal és hangszínnel billentettem fejem, majd tekintettem a trióra.
- Üdv!
Mert ugye az illedelem mindenekelőtt.
- Bocsánat, de hallottam a problémáitokat és a bemutatkozásod. Már engedtessék meg, hogy szóljak én is, noha gondolom a véleményem nem lesz perdöntő, tekintve a címert, ami a mellkasomon díszeleg.
Jól látható volt a zöld-ezüst szegély, benne pedig a tekergőző kígyó sziluettjei.
- Akkor a hölgy, mert ugye övék az elsőbbség. Tudod, nem kell cafkának lenned, hogy elnyerd mások szimpátiáját. A szavaid arra utalnak, hogy nem hiszel magadban, és a testi, illetve intellektuális adottságaidban.
Az emberek utálni szokták az igazat, én pedig utálok köntörfalazni. Az emlékeim szerint Wade nevűre tekintve folytattam.
- Túl nagy az önbizalmad és az egód, ez fog a sírba vinni. Tudod, észre kellene venned, hogy nem körülötted forog a világ, azért, mert te elképzeltél valamit, nem jelenti azt, úgy is lesz.
Biztos voltam benne, hogy már elegendő ellenszenv gyűlt bennük irányomba, de leszarom. Mindig mindenki azon papol, hogy soha senkitől nem hallja az igazat. Tessék, tőlem kérni sem kell.
- Te pedig…
Pillantottam a hugrásra, majd folytattam az eszmefuttatásom.
- … azon siránkozol, hogy mi legyen a jövőddel, és előadod a hattyú halálát, mert nem tudsz dönteni. Szánalmasnak tartom az olyan embereket, akik nem képesek saját sorsukról döntést hozni anélkül, hogy elszálljon velük a ló.
Biztos voltam a pocskondiázó válaszokban, de nagyon nem érdekelt. Gondoltam csatlakozom a társalgáshoz, már csak arra voltam kíváncsi, vajon kultúráltan adnak választ, vagy jó iskolai szokás révén egyből pálcáznak.
Vártam.
Figyeltem.