Roxfort RPG

Rúnamágust vacsorára.. Macskát a tea mellé! (A keksz helyett)

*Amikor nagyjából egy héttel ezelőtt a fiatal Ausztrál varázsló egy feltűnően sötét színű bagoly által értesült az alábbi felkérésről különösebben nem talált semmi furcsát benne. Hisz végeredményben egy Rúnaszakértőre bárkinek szüksége lehet. Ezekben a vészterhes időkben ugyan minden ilyen vagy ehhez hasonló felkérést ajánlatos megfontolni, azonban Craig igyekezett még új állása mellett is megragadni minden kínálkozó lehetőséget. Csupán egyetlen dolog ejtette zavarba a felkérés kapcsán. Ez pedig nem volt más, mint a „randevú” kijelölt helyszíne. A ’des Pres’ kúria Londonban.

A név olvasását követően rögvest emlékek tömkelege tódult az elméjébe. Abban a pillanatban érezte a dohos pinceszagot, egy lány különös parfümjének aromáját, szőke tincseinek csillanását, és egy egészen fura körülbelül egy évvel ezelőtti történéssorozatot. Talán másnak egészen más dolgok kapcsán támadtak volna kételyei, de Craignek csupán az emlékek ütöttek léket elhatározottsága tengerjáróján. Azonban hamarost ezek is foltozásra kerültek, s Craig belevágott a felkérés feltárásába, és esetleges teljesítésébe. A címet jól ismerte így ez nem igen jelenthetett gondot.

A történésmentes hetet követően pedig végre elérkezett a találkozó kitűzött időpontja. Craig pedig semmit sem csinált különösen másképp, mint ahogy azt tette volna bármely más munkanapja végén. Távozott az irodájából, s azt a megfelelő varázslatok kíséretében zárta is mag mögött. Lassan kibandukolt az egyetem épületéből, mint ahogy azt mindig is tette, se elérve a főkaput maga mögött hagyta a hoppanálást gátló varázsmezőt. A hold már magasan járt a cél pedig világos volt. Még utoljára leellenőrizte farmerdzsekije zsebeit, hogy minden szükséges tárgy nála van e. Ezekkel nem volt gond stimmeltek. A főbejárathoz közeli egyik idősebb tölgyfa ágai közül egy bagoly szeme csillant, majd a madár kitárta szárnyait, és hangtalanul, mint ahogy azt teszik mindig tovarepült, s vitorlázva egyé olvadt az éjszak fátyolos hold lepte sötétjével.

Craig indulás előtt még egy utolsó rituálisnak mondható mozdulatsort tett. A pálcáját a mellkasához szorította egymás után két ponton is. Ennek következtében pedig a ruhái alatt rejtőző két rúnatetoválás rögvest működésbe lépett. Pontosabban a hozzájuk tartozó varázslat. Az elűzés rúnája körülölelte Craiget, a másik az elemi immunitás pedig szintén aktivizálódott ám halkan meghúzódott a háttérben.

Ezt követően a pálca visszakerült a helyére, s Craig csupán leszegte előre a fejét, ám egy tompa puffanás, sercenés, és már hűlt helye sem volt. Az egyetem főbejáratánál. Perceken belül a Des Pres kúria előtt találta magát, melyben ez idáig csupán egyszer járt akkor is behatóbban csupán a pincét sikerült tanulmányoznia. Erre az idő jóval szelesebb, minek következtében a megjelenést követően Craig haja jócskán összekócolódik. Kissé összébb húzza magán a kabátját tekintettel a zord időjárásra, s közben a hajával küszködve méri fel a terepet.
Sokáig nem kell törnie magát ugyanis, a felsejlő vékony nyávogás irányába tekintve rögvest egy termetes, de kecsesnek mondható macskát pillant meg. Mely testbeszédével rövid időn belül nyilvánvalóvá teszi, hogy vezetőjéül kíván szegődni. Amint az állat puhán földet ér a holdfényben megcsillannak, tág macskaszemei ezek pedig azonnal elárulják. A kezét a zsebében nyugtató Craig egy percig sem kételkedik tovább az állat animágus kilétében, de ennek nem ad hangot. Inkább csendben követi az állatot. Lévén ő maga is ismerője ennek a „technológiának” a megtévesztése is körülményesebb. Annál inkább sem szegez pálcát az állatra mivel a rúna semmi ártó szándékot, vagy teremtményt nem jelez a közelben. Craig csendben követi az állatot természetesen a reflexei nem lankadnak, ám nem érzékel ártó szándékot. Tompa léptekkel halad tornacipőjében, majd még mielőtt elérnék a bejáratot, az állat beslisszol, s perceken belül egy határozott vonású boszorkány tessékeli be a kúriába, melynek fura jellegzetesen dohos illata újabb emlékeket ébreszt benne. Bár maga a helyiség nem ismerős neki feltétlenül kíváncsi rá ki ez a boszorkány. Vajon ő a megbízó, vagy csupán a közvetítő? És egyáltalán mit keresnek ebben a kúriában mi lehet most Brookelle-el-s ehhez hasonló gondolatok százai cikáznak a fajében, de sok ideje ezekre sem jut, hisz hamarost beljebb tessékelik, aminek természetesen enged, ám miután még jobban elnavigálják odabent egy szóra azért megtorpan. Közben a bejárati ajtó ódon csattanással zárul mögöttük. Craig szembefordul a boszorkánnyal, majd ehhez hasonlatosan szólal meg jellegzetes akcentusán.*
-   Hasonlóan szépet! *Mondja némiképp kedélyesen, majd folytatja.*
-   Köszönöm a szíves fogadtatást, bár bevallom őszintén nem egészen értettem, mi értelme volt az út háromnegyedét macskaformájában megtenni idáig, de persze azt is belátom, hogy semmi közöm hozzá.. no mindegy is,, *Viszi le a hangsúlyt, miközben felméri a környezetet odabent.*
-   Szabad megtudnom a becsen nevét esetleg? *Kérdi udvariasan*
-   Ugyanis ha jól emlékszem a meghívómon nem szerepelt aláírás.. *Teszi hozzá jellegzetes ausztrál cinizmusával.*

*A helyiség ahol Craig az elkövetkezendő időt bizonyára tölteni fogja igen hangulatosnak volt mondható. Még talán tetszett is volna a varázslónak, ha nem a letisztultabb formavilágot, és a puritánabb berendezést részesítette volna előnyben. De tulajdonképpen nem volt min csodálkoznia. A bel tér, és maga az épület is pont olyan volt, mint a gazdája, pontosabban a megbízója, hisz nem tudhatta, hogy a boszorkány e az épület, kúria tulajdonosa örököse, vagy bármi ehhez hasonló. Az épület, és a hely pontosan olyan mesterkélt, és mézesmázos volt. Ez azonban igazából nem is számított, az már viszont igen, hogy időközben kicsit pontosított a korábbi elképzelésén. Hiszen ez a ház nem lehet az, melynek pincéjében annak idején megismerkedett megbízója névrokonával.

Rokonok ők egyáltalán, mi lehet a kapocs? Fogalma sem volt róla, azt viszont már biztosan beazonosította, hogy az a Brookelle kúria ahol ő járt Oxfordban volt. Nagyjából e körül forogtak a gondolatai így nem is igen volt ideje arra, hogy foglalkozzon a másik heves szavaival. Megbízója nyilván azon kapta fel ennyire a vizet, hogy ilyen hamar lelepleződött, s mint később erre rá is erősített ügyetlen hazugságával Craig nem tévedett. De magára vessen, ha szakértő segítségre vágyott, hát megkapta, Craig őszintén nem értette az intermezzo-t. A lány éles szavai a szó szoros értelmében leperegtek nemtörődöm tartásáról, és bámészkodásáról, mely szemmel láthatóan szintén nem volt ínyére a másiknak. Craig végül csak ekképp reagált a másik szavaira, miközben a rögtönzött „füllentésnek” is gyenge próbálkozás hallatán csupán meglehetősen fancsali arckifejezést öltött.*

-   Attól tartok kedves Roxana Vivian, hogy összetéveszt valakivel! *Jelentette ki maga is határozott rezzenéstelen arccal, cseppnyi kíváncsisággal, és vidámsággal a tekintetében. A vidámság leginkább a lány iménti haragosabb kijelentésének szólt, melyben a csótányt emlegette. Furcsa párhuzam volt, mely mulattatta Craiget, de sokkal inkább a másik tetetett fölényeskedése, melyről lerítt, hogy a lány sem olyan biztos a dolgában, mint ahogy mutatja. Craig így folytatta.*
-   Ez még nem is volna baj, az viszont annál inkább, hogy nyilván valami ostoba kisgyerekkel, hogy ilyesmivel próbál etetni.. Egyszóval azt javaslom, térjünk inkább a tárgyra, és hagyjuk ezt a buta bohóckodást, mert az ön szavaival élve „Azt hiszem nem ezért vagyunk itt, ”. *Idézi vissza az Ausztrál a lány korábbi szavait cseppnyi iróniával fűszerezve, szemiben gyermeki őszinteséget csillantva.*
-   Köszönöm nem élek vele egyelőre nem! *Vált most már kissé enyhébb hangnemre az Ausztrál, miközben valóban udvariasan visszautasítja az italt. *Ezt követően végül előkerül Craig jelenlétének tárgya az iromány, mely megannyi olyan karaktert tartalmaz, mely gondot okoz megbízójának.

Ezen a ponton Craig látszólag kissé gondolkodóba esik, ám hamarosan változik a helyzet, és az Ausztrál megbízója szemébe nézve ismét elutasító reakcióra sarkallja magát.*
-   Köszönöm, de nincsenek különösebb anyagi problémáim, így a pénzre semmi szükségem, ha valóban kihívást jelent a dolog, ami azt hiszem, hamarosan kiderül! *Teszi hozzá.*
-   Lefordítom pusztán szakmai érdeklődésből, aztán majd eldönti, tartalomtól függően mennyit ér ez meg magának.. szóval önre bízom.. *Magyarázza, majd így folytatja.*
-   És ha most megengedi! *Mondja, majd jobb kezével int, minek eredményeképp, hacsak  a másik nem ellenkezik varázslattal a pergamen a kezében terem. Craig pedig kiteríti azt mag elé az asztalra.*
-   Valóban régi dialektus, és meglehetősen hanyag kézírás, de ezen segíthetünk..*Elemezgeti a szöveget hangosan, majd mutatóujját a pergamen jobb felső sarkára illeszti, a másik kezével pedig tenyerét a lap fölé tartva körözni kezd, és így szól.*
-   Renslighet!! *A varázsszó furcsán cseng, mintha svéd vagy norvég lenne. De hatásosnak bizonyul a karakterek egy pillanatra aranysárgán felizzanak, majd Craig tenyere nyomán, mint a betűtészta leves kezdenek kavarogni a papíron, és végül takaros rendben állapodnak meg, így végre olvasható a szövegrész első fel, melyet Craig készségesen fel is olvas „ügyfelének”.


  Craig lassan befejezi az olvasás, és felnéz a boszorkányra.*
-   Rendkívül titokzatos.. nos?? *Vet kérdő pillantást a másikra, hogy mit gondol a sorokról. Közben kissé megvakarva a tarkóját*

*Craig szavai nyilvánvalóan felháborították a másikat. Nem is kell az Ausztrálnak különösebben a lány arckifejezésiét, vagy bármi mást figyelnie a feszültség szinte egyik percről a másikra válik tapinthatóvá. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy Roxana-nál túlcsordult az a bizonyos érzelmi tartály. S bár a pergamenről fel-felpillantva Craig érzékeli, amint a másik próbálja valamelyest magába fojtani az indulatait, azért még mindig kissé erőltetett ez a dolog. Első ízben Roxana szavai Craig fülén be, aztán ki, de egy idő után kénytelen közbeszólni, hisz a boszorkány meglepő módon rendkívül csökönyösen ragaszkodik a maga verziójához. Ez pedig egy cseppet zavarja a koncentrálásban.

Őszintén szólva nem képes magyarázatot találni rá, a boszorkány miért köti ennyire az ebet a karóhoz, talán ennyire képtelen volna elviselni, hogy átláttak ezen a meglehetősen értelmetlen színjátékon? De, ha ez is az igazság ideje volna túllépni rajta mert, hogy úgy fogalmazzon, kezd egyre halszagúbbá válni ez az erőlködés a másik fél részéről. Craig pedig nem az a fajta, aki egykönnyen kiadja a titkait. Persze, ha Roxana a hallgatást beleegyezésnek tekinti akár igenlő válaszként is értékelheti az irat fölött gubbasztó ausztrál némaságát. Ugyan is Craig hallgat. Egyrészt mert elfoglalják a rúnák, melyek egyre sűrűbbek a papíron a rendezővarázslat ellenére is. Másrészt mert nem igen méltatja válaszra a felvetődő kérdést. Ő a maga részéről lezártnak tekinti a témát. Legszívesebben annyit mondana. „Ugyan már kár az égő házat oltani.” De nem teszi.  Csupán egy pillanatra tekint fel szemrehányóan a pergamen fölű a lányra, egy pillantásba belesűrítve minden érzését az iméntikkel kapcsolatban. Reméli, ez végre jobb belátásra bírja a másikat, és elfelejti ezt az akadékos ragaszkodást a meséjéhez.

Craig méltatlankodó tekintete határozott, és kissé ki is figurázza a lányt. Különösen ahogy avítt pillantást vet rá ismét, miközben az színpadiasan kitölti magának a „patinás” alkoholt. Kimérten kortyolgat, mint valami felvágós úri boszorkány, de hisz nem is más.. Gondolta magában Craig, miközben tovább bújta a rúnákat. Mit is volna mit tenni, az egyszerű tulajdonképpen, a lányhoz képest, szakadtnak mondható Ausztrál tökéletes ellentéte a másiknak. A boszorkány látszólag kifinomult, és érett nőiességgel próbált a pórias varázsló fölé hatalmasodni több-kevesebb sikerrel. A vizualitás téren ez sikerült is. Furcsa kontraszt volt ez egy sötétbe burkolózó érett szépség, és egy minden ízében a szabadságot, és őszinteséget sugárzó Dandy között.
Időközben a boszorkány újabb témát kapott fel, mellyel kapcsolatban, az előzővel ellentétben, Craignek már volt néhány szava. Újra az anyagiakra terelődött a szó.*

- Ússzon csak.. *Tette hozzá Craig hűvösen.*
- Ám ha fizetés nélkül távozok az két dolgot tökéletesen bizonyítani fog.. de a kettőből egye mindenképp.. *Magyarázta kissé fej vakarva még jobban összekócolva amúgy is kusza tincsit.*
- Vagy teljesen értéktelen volt a segítségem, vagy pont annyira szűkmarkú, mint amilyenek látszik. *Nyugtázza Craig a magyarázatát, és a továbbiakban már főleg a rúnákra figyel, melyek eddig valóban nem nehezítették mega dolgát, de egyre érdekesebb alakul ez a kis szeánsz, ha nevezhetjük így. A lány közben hangosan értékeli a jóslatot, melynek, a minden bizonnyal rá vonatkozó részét, kétségtelenül pontosnak kell tekintenie. A jóslata fordító személyét illetően valóban nem téved. Na de lássuk tovább. Craig csak olvas-olvas, és figyel. De időről időre egy nyugtalanító gondolat vegyül az elméjébe. A rúnák közt sorra feltűnnek felesleges jelek, melyek nem kapcsolódnak a szöveghez. Maga az írás értelmes teljesen, és Craig fel is olvassa azt a lánynak, de a pluszjeleket még nem érti, azonban egy baljós sejtelem kezd kibontakozni benne. Mi van, ha a szöveg egyfajta bűbájt, varázslatot készít elő, hisz ha jóslat, ha nem, maguk a rúnák tökéletesek az ilyen mellékes tartalom hordozására. Mi van, ha a szöveg végig olvasása váltja ki magát a varázslatot, ezt az eshetőséget tapasztalt rúnaszakértőként nem hagyhatja figyelmen kívül, így meg is teszi az óvintézkedéseket. De vajon mit tegyen, egy pillanatra elgondolkodik, miközben megbízója az italát kortyolgatja, s közben a folytatásra bíztatja.*
- Máris-máris! Csak némi kétségem támadt az irat valódi célját illetően, és nem szeretném, ha ez visszaütne rám. *Majd elhallgat, és tovább gondolkodik. Végül meghozza a döntést, minek eredményeképp előkerül a pálcája. Néhány elegáns mozdulatot tesz vele a levegőben, végül pedig egy háromszöget rajzol.*
- Impurus Signum! *Mondja ki a varázsigét, minek eredményeképp egy apró fénylő háromszög jelenik meg a levegőben, és lassú forgásba kezd. Craig nem fedi fel a varázslat tartalmát, annál is inkább hisz bizonyára a lány is ismeri.*
- Így  jó lesz. *Mondja Craig, majd tovább olvassa a szöveget, de időnként gyanakvó pillantást vet a háromszögre.*
 
„Mögötte egy nő áll. Magas, vékony; szemei és haja, mint a tűz sötét árnyalata, mint a gesztenye színe; arca fakó és derűtlen; lelke sivár, tüzes és romlott. Romlott, mint a fa, melyet ősanya teremtett, de elrágta az élet tetve, csótánya, s nem maradt más csak a megrohadt lélek bűze, mely öl. Öl egy mosollyal, egy szóval, egy tőrrel, a varázslattal.
Nem bízik. Számára a lét a tett, mellyel eltipor halandót, élőt, holtat, hogy megnyugodjon a lelke. Lelke nyugodtsága, az emberek halála. Egy virág, mely illatos, de ideje lejár, ám ott a remény, a fény, hogy talán jobb lesz, még mielőtt Odin viszi magával, az istenek istene, a rúnák teremtője.”
- Ez nyilván ön lesz.. *Mondja hűvösen az ausztrál szemét végig a háromszögön tartva. Egyelőre nem folytatja, csak felnéz a megbízójára.*

*Az elmúlt percek néhány fontos kérdésre minden kétséget kizáróan megadták a választ. Ezek közül az egyik, hogy Craig kezdeti megérzése, és ellenszenve cseppet sem volt alaptalan. Bár nyilvánvalóan a másik félé sem, mely egyre csak fokozódott, és ezt a szemrehányó pillantást követően érezte is az Ausztrál. Megbízója arcára ezúttal a dac, és az undor ült ki, mely tökéletesen hidegen hagyta Craig-et. Ha valakit, akkor őt aztán a legkevésbé sem zavarja az ilyesmi. Tekintve, hogy fölényét nyugodt magatartása is hatványozottan igazolja. Hisz aligha kérdéses önszántából van itt, és úgy segít egy számára tökéletesen ellenszenves embernek, hogy még fizetséget sem vár érte. Az sem zavarja, ha lenézik, vagy semmibe veszik. Márpedig ezek mindegyike megvalósul. Mi ez, ha nem tökéletes önzetlenség, melyet a jelleméből adódó őszinte hit táplál, hogy segíthet a másikon, bármilyen unszimpatikus, önhitt, vagy fennhéjázó.

A lány e kvalitásai cseppet sem foglalkoztatták a varázslót, és ez látszott is rajta. Segítséget kértek tőle, ő pedig az adott szavának megfelelően cselekedett, és segített. Nincs hát így itt szükség semmiféle fölényeskedésre. Ha a másiknak jobban esik igénybe venni valaki segítségét, és mellette ilyen hálátlanul viselkedni. Ráadásul egy cseppet sem alább adni abból a bizonyos magatartásból.. akkor hát legyen gondolta egykedvűen az Ausztrál különösebb figyelemre nem méltatva a másikat. A lány szavait követően is csak egy elfojtott vigyor ül az arcára, majd minden erőltetés nélkül, mintha nem is lenne jelen teljes lényében ő is csak ennyit szól.*
-   áhh egy fenét.. nem szokásom nekem felesleges dolgokkal foglalkozni… meghagyom ezt a sasoknak.. azoknak úgy hallottam amúgy is tengernyi felesleges elpazarolandó idejük van..*Furcsán nyomja meg az idő, és a sas szavakat. Jól érzékelhető az Ausztrál akcentusa. Majd ismét ránéz a pergamenre, és egy kicsit előreolvas magában a szövegben. A felesleges rúnák most is sorra követik egymást.. ami némiképp aggasztó, de maga szöveg tanulságos. Kissé fel is kuncog rajta, de aztán elfojtja magában. „Igen tökéletes.” Áll ugyan is a szövegben.. úgy tűnik a megbízója ősei sem voltak híján az önteltségnek, ez már egyszer biztos. Majd egy röpke pillantás a megidézett malícia mutatóra, mely egykedvűen forog körbe-körbe a levegőbe, de egyelőre nem jelez semmi veszélyt. Craig a szeánsz ezen szakaszában hol a papírt, hol pedig a lányt figyeli, miközben álmatagon dörzsölgeti a szemét. A lány arckifejezése árulkodó, valamin határozottan töri a fejét, de egyelőre csak ő tudja micsodán. Korábban láthatólag azon morfondírozott mennyire irritálja Craig viselkedése, és a belülről sugárzó őszinte nyugalma, de most más jár a fejében. Végül mikor Craig az újabb rész fordításának végére ér, a másik csodálkozással teljes kérdést tesz fel. Minek hatására egykedvűen tekint végig a másikon. „Hátborzongatóan igaz. Mit gondol?” Ismétli magában a szavakat, s közben a szemi csak úgy vigyorognak. A lány kelletett hanghordozása felidézi benne a Császár Új Ruhájának történetét. Abban is azt a jelenetet mikor a Császár meztelenül jelenik meg miniszterei gyűrűjében, s önelégülten kérdezi „Na hogy tetszik az új ruhám?” Azok pedig természetesen hajbókolva dicsérik. De ez már nem tartozik annyira ide, minden esetre a lány kérdése tökéletes dejavu. Mintha csak maga előtt látná a groteszk jelenetet. No persze cseppet sem arról van szó, hogy a lány meztelenségéről ábrándozna, a helyzet az, hogy Craig jelen pillanatban nem igazán képes nőként tekinteni a megbízójára. Az ő szemében csupán egy szívtelen boszorkány, de hisz ebben az esetben nem is téved. a jóslat is megmondta. Az elmélkedés mosolyt csal az Ausztrál arcára, így a kívülálló számára a látvány igen csak fura lehetne. Végül Craig természetesen nem hagyja válasz nélkül a másikat.*
-   Hát különösebben semmit sem gondolok.. megmondom őszintén.. *Majd kérdően néz a másikra, hogy folytassa e a fordítást.*

*Ahogyan mondani szokás az idő ólomlábakon vánszorog egyre előre, és előre. A helyiség -melyben a Varázsló, és a Boszorkány önszántából ugyan, de mégis egyre kelletlenebbül kénytelen együtt tölteni az időt- feszült, és csendes. A levegő állott a tobzódó indulattól, és előítélettől. Nehéz, és párás, mintha csak a trópusokon lennének. Holott a messzi észak tudománya dominálja a szobát e pillanatban. Craig higgadtan ül a pergamen fölött, s fogadja megbízója utasításait. Közönyös derűvel. A már korábban is feszítő indulatok csak jobban elhatalmasodtak az iménti percekben. Szóváltás ugyan nem alakult ki, látszólag egyik félnek sem fűlik a fog az ilyesfajta konfrontációhoz. De a lány szikrázó tekintete mindent elárult. Épp úgy mint az Ausztrál nyegle testtartása. Egyikük megfojtotta volna a másikat egy kanál vízben, míg a másik oly mértékben nézte levegőnek az egyiket, hogy talán azt sem vette volna észre, ha kisétál a szobából.

Mégis mi tartja így fenn a helyzetet? Talán a közvetlen összetűzéstől való viszolygás? Ez nem valószínű. Mindkét fél meglehetősen magabiztosnak tűnik, mind adottságaiban, mind képességeiben, így ettől aligha tartanak. Igaz ez akkor is, ha Craig nem kifejezetten a fizimiskájával vív ki magának tiszteletet. A lány szemében ráadásul az első percről kezdve folyamatosan összébb, és összébb megy. Azonban maga a tudás, amiért felkérték a fordításra kétségtelenül latba esik. Igaz ez az ellenkező irányból is, hisz ha eddig felfuvalkodottnak és gőgösnek vélte megbízóját a kócos varázsló, most igazi kicicomázott léggömbként lebeg felette. De ez pont annyira érdekelte, mint eddig.

Nehéz volna hát pontosan megállapítani, miért nem ugrottak még egymás torkának a néma, gerilla hadviselés helyett. Fontos faktor lehet a kérdés megválaszolása szempontjából, hogy feltehetőleg most már mindannyian kíváncsiak a jóslatra. Kíváncsiak, még ha nem is ugyanabból az érdekből. A lány motivációja egyértelmű, hisz ő maga jóslat alanya. Ha bár Craig is szerepel, de őt ez kevéssé izgatja. Az Ausztrált sokkal inkább motiválják most már a tartalmi, és szakmai kérdések. Milyen mágiát hordoz magában az írás? Hordoz e egyáltalán.? Hiszen egyre inkább úgy fest neki, hogy valami megbújik a szöveg hátterében, de még nem látja át olyannyira, hogy „olvashasson a sorok között”. Erre még várni kell. Ehhez időre van szüksége, melyről ki tudja egyelőre, hogy a rendelkezésére áll e majd. A lány pedig a hűsbe forduló szótlan intermezzo-t követően újra harcba szólítja kelletlen alkalmi fordítóját. Aki szintén vállat vonva, de határozottan növekvő érdeklődéssel veti magát a jelek, és karakterek alkotta szóképek közé.*

-   Lássuk! *Mondja, s a papírra veti kék tekintetét, s közben fél szemmel az idézett malícia mutatót is vizsgálgatja. Lassan tovább olvassa a szöveget.*

„Mert ám ez a nő, a des Pres család sarja. Igen, tökéletes ivadék. Elszánt, kimért és ügyes, ám a kor árnyéka vetődik rá, mely romlott, mint a férges alma. Van bűne elég, melyek közül a legvadabb a vére. A vére! Az ádáz anyja miatt! Egy mocsok miatt!
A család  jól él, ez látszik az ifjú hölgyön is. Nem feltétlen az örökség tette gazdaggá. Több lábon áll, melyet nagyon helyeset tesz. Messzibb nézve, a család tagjaira szintén a jó mód tükröződik, illetve a szellem fejlettsége. Mindegyik ravasz és különleges erő rejtőzik bennük, ám közülük csak kevesen ismerik fel ezt. Más vonja el a figyelmüket.”

*Ér lassan az újabb szakasz végére, s lassan közelít a szöveg vége felé. A tartalom láthatólag a család ajnározására koncentrálódik, de különösebben nagy titokra eddig nem derült fény. Craig felnéz a lányra, és így szól.*
- Nos folytathatom? Sikerült értelmezni valamit az egészből eddig? *Kérdezi őszintén kíváncsian, hisz a maga értelmezésében eddig semmi igazán előremutató érdekességet nem talált, de a lány lehet, hogy másként van ezzel. Ha már időt szánt erre a dologra szeretne ő mag is megtudni egyet, s mást.*

*Amint az Ausztrál halad előre a szöveg fordításával az értelmezés úgy válik egyre homályosabbá. Legalább is annak számára, aki nem követi figyelmesen sorról-sorra. Craig nem tulajdonít, túlságosan nagy jelentőséget a tartalomnak csupán közvetít e pillanatban. S ez a jótékony ügybuzgóság valamivel kellemesebb légkört teremt. Egy kicsivel enyhül a feszültség a szobában, melynek már épp ideje volt, hiszen az elmúlt percekben már-már robbanás közli állapot alakult ki. Szerencsére ennek vége egy időre. Az Ausztrál megbízója laza mozdulattal helyezi magát ismételten kényelembe a fordításon ügyködő kócos varázslóval szemközt. Craig továbbra is a szöveget bújja a rejtett szimbólumok értelmét keresve. S közben fél füllel hallgatja a lányt. A szavai megint csak nem tükröznek túlzott magabiztosságot, így Craig ismét szinte biztos benne, hogy a másik valamit elhallgat előle. Ráadásul, ha jobban belegondol, és felidézi, a korábbi sorokat lehet is rá oka.

 A varázsló szemében megcsillan ugyan a kétely a lány heveny magyarázata hallatán, de igyekszik ezt gyorsan leküzdeni tekintettel rá, nem szeretne újabb ellenségeskedést. A korábban megfogalmazott alapos gyanúja sem aratott osztatlan sikert, így bizonyára, ha ismét megosztaná Roxana-val, hogy meglehetősen gyérnek tartja a magyarázatát az újból agresszívan, és intoleránsan reagálna. „Próbajóslat persze..” Gondolja magában, de nem mutatja az érzelmeit. Legalább is igyekszik. Ugyanakkor kissé visszagondolva az iménti szövegrész olvasásakor a lány kifejezetten feldúltnak tűnt. Ez nem kerülte el Craig figyelmét. Az Ausztrál most kissé elmélázva próbálja összeilleszteni az iménti történések foszlányait, melyből a korábbinál valamivel jobban olvasható kép rajzolódik ki. Igen ez az.. csap belé a felismerés. Mikor végre rájön a szöveg melyik részénél vált kifejezetten indulatossá a lány kisugárzása, és vetett szúrós pillantásokat az Ausztrálra. De hisz akkor az abban a percben kivételesen nem is neki szólt, hanem a szövegnek. Így már egészen más a helyzet. Kezd tisztábban látni a rúnamágus. Közben pedig a malícia mutatót figyeli, mely továbbra is lomhán járja ütemes, és lassú fordulatait az éterben.

Craigben lassan megfogalmazódik a saját értelmezése, de ezt nem köti a másik orrára, egyrészt mert nem akar bajt, újabb szócsatát másrészt meg semmi köze ehhez a dologhoz. Az ilyen jellegű vérvonal kérdések őt különben is tökéletesen hidegen hagyják. Lévén Ausztráliában ennek sokkal kevésbé tulajdonítanak jelentőséget. Így a neveltetéséből adódóan érzéketlen a témára, még így is, hogy tudja erre Angliában főleg napjainkban ez igencsak komoly téma. Végül a lány szavait reakció nélkül hagyva gondolatait magában elraktározva fogadja meg az utasítást. Bólint, s miközben Roxana újra, és újra kortyol, alkohollal homályosítván el így látását ő maga tovább folytatja a fordítást.*
- "Hogy ugyan mi? A család. Romlottság van abban, elégedetlenség, veszekedés, igazságtalanság. Milyen züllött társaság lett ez? Így szennyezik a nevet! Nincs bennük tartás, nem értékelik az életet, melyet tőlünk, őseiktől kaptak! Micsoda rágalom! Hát milyen család ez!? A mágia azért adatott, hogy különlegessé tegyen, ne átokként éljék hát! Avagy ha nem, ugorjanak a halálba, a messze távolba.
A család csekély szemérmetlen mivolta ellenére, pár erős kapcsot alakít, mely igazából összetartja a két részre szakadt famíliát. Eszeveszett értelmetlenségek a vita tárgyak, melyek újabb lyukat szőnek a család hírnevére! Hallatlan!"

*A szövegrész végére értve Craig mély levegőt vesz hisz szinte egy szuszra olvasta fel a nem éppen könnyű szöveget. A Rúnák sűrű szövetéből újabb részletek sejlettek hát fel Craig szavai nyomán. Roxana nyilván egyre tisztább képet kap, de mi következik eztán.?? Tekint fel Craig a nőre.*

* Craig fordítása makulátlan volt. Tudásának legjavát adva szembe nézve a kavargó karakterek özönével állta a sarat, és mondhatni tökéletes pontossággal fordította le a szöveget. Azonban erre egymaga aligha vállalhat garanciát, hiszen nincs, aki ellenőrizze, lévén a másik nem érti ezt a műfajt. Hiszen, ha konyítana hozzá valamicskét nyilván nem kérte volna a rúnamágus segítségét.

Már jó ideje csend honolt a szobában, a korábbi indulatos párbeszédfoszlányok a semmibe vesztek. Egyedül Craig felolvasásszerű monoton kántálása töri mega csendet, amint olvassa a jóslatot. Roxana arcán azonban mindezek ellenére a bizonytalanság jelei látszanak. Mintha felmerült volna benne, hogy Craig hibásan fordít. Végül is jogos lehet a kétely, hiszen az ismeretségük nem indult fényesen. Azonban, ha a lány valóban ismerné a másikat, ezt rögvest elfelejtené, hiszen az efféle taktikázás nem jellemző az Ausztrálra. Craig szó nélkül hagyja a dolgot, hiszen mint korábban ezt eldöntötte megunta a kisszerű konfrontálódást. Ehhez továbbra is tartja magát. Azonban, amint egyre jobban belemélyed szövegbe a félreeső funkciótalannak tűnő jelek lassan baljósabb képet kezdenek kirajzolni. Craig most már szinte biztos a sorok közt megbúvó rejtett mágiában. És a karakterek atipikus elhelyezkedése egyértelműen utal is valamire.

Hogy mire? A válasz egyszerű a sorok közt rejtőző ármány alanya a lány nem más. Ezt sikerült kiderítenie. Azonban hogy felvilágosítsa erről a másikat, vagy sem.? Ez már egy újabb kérdés. Először vonakodik az ausztrál, majd dönt és rászánja magát. Ám előbb még átfutja a jóslat elkövetkező sorait, és közben a malícia mutatóra is vet egy pillantást, ami igazolván a burjánzó gondolatokat valamivel gyorsabban kezd forogni.
Ám ha ez nem volna, elég újabb szereplő érkezik a képbe. Méghozzá egy csúszómászó formájában. Hangtalanul siklik a páros közelébe a tökéletes észrevétlenség homályába burkolózva közelít ám a számításait egy apró mozdulat húzza keresztbe.

Miközben Craig a malícia mutatóra vet pillantást meg akad a szeme a lány poharán is, melyet épp ekkortájt tart a kezében egy önfeledt korty után. A szoba közepesen erős fénye tükörképet csillant a kristálypoháron, mely Craig számára látni engedi a közeledő hüllőt. Ha tapasztalatlanabb volna, könnyen azt is hihetné, hogy a malícia mutató a kígyóra utal, ám Craig tudja, hogy az állati rossz szándékot ez a megidézett szerkezet nem képes előre jelezni. Ugyanakkor a forgás szöge nem is a lányra utal, így a küldő hatás borítékolható. Craig arcán csendes magabiztosság tükröződik. Nem akarja elárulni a lány számára azonnal, hogy megpillantotta az állatot, ám mikor az üdvözli a hüllőt maga is megszólal.*

-   Stílszerű név egy lábatlan jószágnak! *Szólal meg Craig tréfásan felvillantva így, hogy valamilyen módon tudomást szerzett a közeledő lényről, hogy a másik rájön, e honnan tudta az különösebben nem izgatja az viszont már annál inkább, hogy az újabb részlet lefordítása előtt tájékoztassa a másikat a felfedezéséről.*
-   Viszont van itt valami amit szeretnék elmondani mielőtt folytatom.!! *Kezdi.*
-   Azt hiszem, hogy nem csupán egy egyszerű jóslattal van dolgunk! Okkal feltételezem, hogy varázslat bújik meg a sorok között, és szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy ha tovább olvasom, és a végére érek majd a varázslat valószínűsíthetően akkor teljesedik ki, és nem tudom pontosan megmondani, hogy mi lesz az eredménye.
-   Ennek fényében kérdezném, hogy folytassam e a fordítást?? *Kérdi kíváncsian, miközben ujjai között a pálcáját egyensúlyozza akrobatikus mozdulatokkal.*

*Craig csendesen hallgatja a másikat, miközben a lehető legnagyobb nyugalomban üldögél. Ne zavartatja magát különösebben még a hüllő végett sem, ami ráadásul a másik mondókáját követően a távozás hímes mezejére lép. A lány szavai nem épp a leg kedvesebbek, de már nem is törődik ezzel különösebben az Ausztrál, ha így könnyebb hát könnyebb. Nyugtázza magában a gondolatot, majd a szövegre néz. Lassú legyező szerű mozdulatot tesz a levegőben, minek hatásra az idézett malícia mutató szertefoszlik.*

- Erre akkor már nem lesz szükség! *Mondta Craig, és így folytatta.*
- Higgye el, hogy ez cseppet sem bátorság kérdése.. én meg tudom védeni magam egy rúnákba kódolt átoktól, de magáért nem tudok garanciát vállalni.. és nem is ezért vagyok itt.. *Jelenti ki határozottan, miközben a másik ismét helyet foglal vele szemközt. Craig pedig ezzel döntött is, pontosabban az iménti kijelentéssel. Lefordítja a szöveget a lánynak, de előtte meg teszi a szükséges óvintézkedéseket is magára nézve. Talán az már a másik félnek is leeshetett, hogy a pergamen legfontosabb tartalmát nem a szöveg képviseli, ám ahhoz csak akkor juthat hozzá, ha végig megismeri a tartalmat, és a varázslat beteljesül. Craig nem kíván eme cél útjába állni, de ami a saját dolgait illeti, szeretne kimaradni ebből. Minden esetre meglátjuk, mi következik. Már épp a levegővételhez készült a veretes sorok lefordításához, amikor különös érzés, és látomás kerítette hatalmába. Olyan volt, mint egy werkfilm, vagy valami ahhoz hasonló. Egy másodperc erejéig elsötétült előtte minden, a furcsa légies érzés kerítette hatalmába. Látta amint a pergamen felett görnyed, s a szájában édeskés alkohol íze csillant meg. Furcsa volt. Tökéletesen szürreális. Így habozott is a fordítással. Azonnal a másikra nézett, aki szintén mintha eltűnődött volna egy kellemes emléken.

Lehetséges ez? Ez volna a turpisság? Teszi fel magának nyomban a kérdést, s közben egy ijesztő kép kezd kirajzolódni benne a lehetséges végkifejletről. A lány pedig türelmetlenül szólítja az olvasásra. Craig azonban cseppet sem elővigyázatlan. A pálcáját a tarkójához emelve koncentrál, minden rendellenes rezdülésre, és úgy vág neki a következő szövegszakasz felolvasására. Abban a percben, ha valami furcsát érezne a Preventus varázsigét kimondva próbálná meg elzárni a kiskapukat, persze talán sikertelenül.*

-   "Az utódlás kérdéses, a fiatalok kicsapongó életmódja miatt. Az életük kiszámíthatatlan. Ezer szálon fut létük, amelyek hosszú, bonthatatlan csomót alkotnak. A halál, a fenyegetés ezer átka ellenzi a családalapítást, ami az utódlás veszélyezteti. Mi lesz így a família sorsa!? A válasz tisztán látszik: kárhozat. Habár a remény még megvan, de CSEKÉLY.
Hát vigyázz ember, ki a jövőben élsz, s a múltad kémleled! Szándékaid mocskosak, lelked bűnös. Biztos az az igaz hit, melyet követsz!? Jó úton jársz!? Hű vagy hozzánk, elődeidhez, kik alapítói e nemes rangú családnak!? Hát vigyázz, vagy merj, de hozzánk hű légy, te átkozott ivadék!"
*A szövegrész végeztével a fejleményeknek megfelelően cselekszik, illetve kérdően tekint a másikra.*

*Ezen a komornak mondható éjszakán immáron mindkét fél fejében élt egy kép a másikról. Egyrészről a külvilágban zajló események végett másrészről egy jóval költőibb tényező miatt. Ez pedig nem volt más, mint hogy az imént már mindketten megjárták egymás elméjét egy trükkösen beágyazott átokféleség jóvoltából, melynek működését még csupán kapizsgálják. Ráadásul a páros nőnemű tagja a furcsa írásjelek ismeretének hiányában komoly handicap-ell indul. No de ez egy cseppet sem szegi kedvét. Pont úgy ahogy az Ausztrál ambícióit sem törik le a másik fél gondolatai róla, melyeket immáron jól ismer, és magában jókat mulat rajta. A lány szavait figyelmen kívül hagyva immáron teljes határozottsággal veti magát a rúnák közé, mivel már ő mag is kíváncsi a varázslat végkimenetelére. Ennek érdekében pedig kénytelen tovább fordítani. Pálcáját továbbra is készenlétben tartva, ha esetleg szükség lenne valamilyen módon a mágikus folyamat megszakítására. Craig immáron betekintést nyerve a lány valóban romlottnak mondható gondolataiba teljesen elveszíti érdeklődését iránta. A fantázia hiány kissé elszomorítja, de ebben kárpótolja őt a szöveg, és a rejtett varázslat. De bizonyára igaz ez a másik félre is aki izgatottan várja a folytatást így várva az enyhülést gyerekesnek mondható vérszomjára, melyről immáron Craig is tudomást szerezve jókat derül. Na de térjünk inkább a tárgyra, a kőszerű valóságra. Így hangzik a jóslat az Ausztrál szájából; Pálca a tarkóra fogva hit a jövőbe vetve, s meglátjuk mi sül ki belőle.

- "Tudod mi az, hogy fekete mágia!? Talán bűn, de nem bűnhődés, csupán egy édes mérge az életnek. Játssz vele, de óvakodj, van egy határ! Szólj, ha kell! Átkozz, vagy ölj ha kell, de tanulj a hibádból, melyek tisztátalan életedből fakadnak, halandó gyermek! Vigyázz!

A társadalmi elhelyezkedés kitűnő. Tisztelet és titok övezi létüket, ám a hatalom mégsem az ő kezükben van. Ámbár ott csinosabban festene. Kiemelkedő tehetségük az élet területein megmutatkozván ezernyi lehetőséget vetít eléjük, illetve erős kapcsolataik is pozitív hatással élteti őket. Számítóak és ravaszak, ám nem vágynak hatalomra. Miközben elődeik a legnagyobbak voltak, hát lángoljon a szívük, s küzdjenek!

A baj, mely besötétíti eme jóslatot, az a hatalmas, tátongó feketeség a világ közepén. Egy párbaj, egy csata, egy harc, egy háború. Nem a szavak, nem az átkok, a lelkek és az ész csatája. Beleborzong a világ Valaki fél, retteg, valaki pedig gyilkol, s kéjes álmokat lát, miközben szíve táncol. Romlott mind! Hisz sokan csak azért harcolnak, mert félnek, avagy kötelességük, ám a tűz, ami élteti a mágiát, mintha röpült volna, messzire. Sokan menekülnek, vagy tehetetlenek! Keveredik minden! Keveredik a romlottság bűze! Kiszámíthatatlan világ! Ott a bűn mindent beszennyez. Mindent elborító bűz ez, megrontja a szeretetet, megfertőzi a házastársak szobáját, az újszülöttek bölcsőjét, még a napmelegben bágyadozó virágokat, még a rügyeiket fakasztó fákat is. A föld úszik ebben a tisztátalanságban, melynek legkisebb cseppjéből is gyalázat virága sarjad.
Ellenben utódaink. Szilárd meggyőződés, reális szemlélet, erős kar. Mégis, vigyázniuk kell!"


S döbbent csend szakad a szobában, amint az utolsó sorok is formát öltenek az éterben Craig szavai nyomán a jóslat szövege immáron ismert a teljes jelenleg 2 főből álló hallgatóság előtt a feszült várakozást pedig mi törheti meg? Ez bizonyára rövidesen kiderül!!*

.. A fiatal kenguru nem vén kenguru..

*Komor és sötét fellegek gyülekeznek. Gyülevész népség, de érkeznek unos-untalan. Beborítják az eget, és valami baljóslatú érkezését hozzák hírül. Tisztában van ezzel mindkét fél. Craig legalább is komoly balsors közeledtét érzékeli. Azonban tehetetlen, hisz egyelőre semmi sem történik. Érzi bár a csontjaiban, de oly megfoghatatlan az egész, hogy egyelőre maga sem képes lépni. Az időközben zajló események pedig csupán zárójelesek ahhoz képest, ami alakulóban van. A rúnák pedig súgnak, súgnak, mint mindig. Ezúttal nem az elűzés szegődik az Ausztrál szolgálatába, hisz az némán hallgat most is épp úgy, mint ahogy tette azt az első percekben is, és ez most sincs másképp. Most a meglévő tudás rezonál. A mágia jelen van a szobában, méghozzá egyre növekvő mértékben. A forrás sem éppen kétséges, azonban miképp manifesztálódik majd? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések cikáznak Craig fejében, miközben ő maga felállt az asztaltól a lány pedig a fizetségét készíti elő újabb keresetlen szavak kíséretében. Ez azonban cseppet sem hatja meg jelen pillanatban a Rúnamágust, hisz egészen mással van elfoglalva. Érzékeit kiélesítve kutatja a mágia legapróbb jeleit, de egyelőre teljességgel hiábavaló az erőfeszítés. Nem mutatja meg magát a csalfa rejtély, mintha mindkettejük türelmével játszana, bár Roxana aligha érthető módon már inkább szabadulna a számára kelepcének tűnő helyzetből. Hisz látható türelmetlensége, és unott ábrázata elárulja, mit gondol a dolgok jelen állásáról. Jól látszik, hogy talán már elfelejtette a korábbi testcsere kellemetlen érzését. S itt még nem is sejti, hogy tudtán, és józan akaratán kívül a hozzá hasonlóan romlott lelkű, és gátlástalan ősei miféle borsot készülnek törni Craig orra alá, mely borsszemek sokkal inkább festenek majd görögdinnyeként, mintsem a megszokott apró fekete fűszer formájában.

Már-már pattanásig feszültek az Ausztrál idegszálai az álldogálás közben, amikor a szoba bejárata felé tekint, mintegy megadó pillantással lassan rászánva magát a távozásra, mikor végre stílszerű képzavarral élve a „szellem kibújik a palackból”. Jelen esetben persze sokkal inkább egy tekercsből, mely úgy fest ma egész este főszerepben tetszeleg. Ez pedig az elkövetkezendőkben sem változik majd. A lány nyomban pálcát szegez az izzó pergamenből előtűnő jelenésre, mely jól láthatóan egy aszott, és meglehetősen vén varázslót formáz. Szilaj határozottsággal tör elő, s bár csupán káprázat karizmája igen erősnek tetszik. Szavai határozottak, és baljóslatú jövőt sugallnak. Craig pedig, ha egy percig is kételkedett volna, hogy kinek szól az üzenet a régmúltból, most megkaphatja a választ. Az elkövetkezendők fényében pedig már jóval átláthatóbban rajzolódik ki, a jóslat festette kép az Ausztrál előtt. Azonban kevés idő marad ezzel foglalkozni, hiszen a hallottak fényében sanyarú 10 év elé néz a varázsló. Ehhez pedig, akármennyire is illetlen ez egy ilyen idős, és tiszteletet parancsoló jelenéssel szemben, Craig-nek is lesz egy két szava. Ha bár a helyzete első körben tökéletesen reménytelennek látszik. A kör pedig látszólag bezárult. Az ősi átok, mely épp a korából adódóan igen erős, és veszélyes birtokba vette eltervezett helyét. Ahogyan a mugli népnyelv mondaná az Ausztrál kócos fej búbján üldögél jelenleg. Bár sokkal inkább trónol, mintsem üldögél, hisz korának megfelelően gonosz, erős, és megbonthatatlan. Ez nyomban nyilvánvalóvá válik az Ausztrál számára is, és ezzel korábbi óvatlansága is bizonyosságot nyer. Egy részről lenyűgözi a varázslat ereje, és ezért az egyik szeme sír a másik pedig nevet. Sír, hiszen ez idáig nem sikerült ekkora slamasztikába keverednie, talán egész életében. A másik oldalról viszont nevet, hisz mikor az Egyesült Királyságba jött pont az efféle ősi varázslatokra volt kíváncsi.

Most pedig itt van egy ráadásul a legocsmányabb fajtából. Öreg, mint maga az idő, és ily módon makacs. Rendkívül makacs. A tény pedig, hogy az élete forog kockán Craig intuíciójának újabb lökést ad. A cél immáron világos. A Boszorkány vére nem tiszta, ez pedig igencsak kardinális kérdés errefelé. Különös tekintettel eme bigott család vonatkozásában. A csorbát ki kell köszörülni ehhez pedig szolga kell, s kiből válhatna jobb szolga, ha nem magából a prófécia hírmondójából, aki rendelkezik a kellő tudással a tekercs lefordításához.? Ez tiszta sor. Vitán felül áll. Persze hogy Roxana is érti e az még kérdéses. Azonban ezen sincs túl sok idő töprengeni. Az Ausztrálnak egyetlen választása van behódolni.. Ennek megfelelően szembe is fordul a lánnyal, aki hozzá hasonlóan rá néz most, aztán leszegi a fejét, mint aki megadni készül magát. De hát hol itt a meglepetés.?. Egy ilyen ősi átkot csak meglehetősen komoly varázserővel törhetünk meg, és ehhez is idő kell. Ezzel pedig nem győzöm hangsúlyozni Craig nem rendelkezik momentán..

Craig bosszúsan tekint fel végül a kaján vigyort öltő lányra, aki tudtán, és akaratán kívül jutott komoly ütő kártyához. Pont ez a legbosszantóbb az egészben Craig számára; a rendkívül akkurátus átokhoz semmi köze a boszorkánynak, mégis hozzá kötötték.. Nincs más választása hát az egyetlen kiutat kell megcéloznia, mely rendelkezésére áll. Ám ezzel kapcsolatban még várnia kell. Várnia kell, hogy a gyanúja beigazolódik e. Ha pedig szerencséje van.. végre fény derül a szövegben elvétve előforduló funkciótalannak tűnő Rúnák titkára. Feszült a várakozás….
..és igen a papír nem tűnt el ép, és eredeti rajta a jól olvasható címzéssel ez pedig végre értelmet ad rejtett tartalomnak, melyről ironikus módon a rúnákban gyakorlatilag járatlan boszorkány mit sem tud. „Spolen dominerar” ami annyit tesz;  A tekercs uralkodik! Így a kirakós játék utolsó darabkája is végérvényesen a helyére kerül, ez pedig nem ad módot további habozásra. Craig csupán arra várt, hogy a lány a mámortól ittasan kulmináljon, ez pedig a cirógatás pillanatában jön el. Nos.. Több sem kell Craignek aki gyakorlott mozdulattal ránt pálcát, míg szabad kezével körző mozdulatot tesz a levegőben, ha pedig minden a tervei szerint alakulna. A karlendítés nyomán Roxana-t egy láthatatlan tenyér taszítaná kicsivel hátrébb, ezzel időt, és lehetőséget adva az Ausztrálnak a pálcalendítésre, melynek nyomán, ha minden jól megy a pergament tartalmazó tok tartalmával együtt a varázsló kezében landolna. Ezt követően szólalna meg kissé lihegve, de határozottnak mondhatóan a „megátkozott”*
-   Nos valóban.. a szolgád lettem, de csak ezzel rendelkezhetsz felettem.. amíg nálam van nem érvényesítheted a jogaid! *Magyarázta kezében tartva a pergament, s rá szegezve pálcáját.*
-   Vobis Intaclitis! *Mondja ki hangosan a varázsigét az Ausztrál, minek hatására a pergamen elfeketedik s ez által egyelőre érinthetetlenné válik a boszorkány számára. Craig lassan előreszegezi a pálcáját, és a számára fontos „iratot” a zsebébe csúsztatja. Rejtegetve ezzel, mint Davy Jones önnön szívét. Hogy mit kezd az átokkal, még nem tudja, de egyelőre, ha minden jól megy időt nyert. Ha pedig nem csak a sors a megmondhatója mi vár rá. Minden esetre ennyit még azért hozzáfűzne, mielőtt a korábbiakhoz hasonló furcsán nőies, de elegáns mozdulattal dehoppanálna.*
-   Azt hiszem az őseid azt nem látták, előre hogy a rúnaismeret hiányzik az eszköztáradból, ez öreg hiba..  *Nyomja meg furcsán az öreg szót egyértelmű, mire utalva ezzel, majd a sötét homályba vész magával rántva balsorsa kulcsát.*

Én is Köszönöm! ;)