Roxfort RPG

A Hold magasan járt már az égen, amikor kiléptem a teraszajtón, a szobából még hallottam a nevetést a nappaliban mulató szüleim és vendégeik felől. Ők ma éjjel már nem zavarnak meg, az északi parkba vezető összes ajtót megbűvöltem, a bejutás nehézkes. Mondhatni lehetetlen, hála a majáknak. Szerencse, hogy kitalálták az adott időtartam teljes egészére szóló, megtörhetetlen zárvarázst és azt kőbe is vésték. Romeno bácsi pedig mit sem sejtve elárulta nekem az igézetet, így huszonnégy órán keresztül képtelenség lesz kijutni a kertbe.

A tekintetem végigjártattam a magasba nyúló sövénykanyarok fölött, majd megfordultam és visszamentem a szobába.
- Megőrültem. Komolyan mondom, megőrültem... - roskadok le az öltözőasztalkám elé, amelyre kalapok, sálak, kesztyűk és sálak tömkelegét aggattam az évek során. A kék szobafalak megnyugtatóan ásítanak fölöttem, így egy mély lélegzetet véve ismét megpróbálkozok erőt venni remegő tagjaimon és a tükör elé állok. - Katasztrófa - suttogom.
~ Miért is izgatod magad azon hogy nézel ki Seon, hiszen Griff is nagyon jól tudja, hogy a lényed maga egyenlő a biztos katasztrófával... ~gondolom magamban dohogva, miközben a ruhámat igazgatom. A mentaszínű anyag úgy feszül rám, mintha a második bőröm lenne, a két karkötő lötyög a csuklómon, még a fekete szívet mintázó gyűrűm is felvettem. A nyaklánc a nagyié, de erre az alkalomra kölcsönadta, amit bár nem kértem, mégis szívesen elfogadtam, mert Nagyi egy angyal.

Idegesen pillantok a hangosan ketyegő faliórára és átkozom a percet, amikor elküldtem azt a levelet. Butaság volt idehívni Griffet, valami furcsa gombóc a torkomban azt sejteti, hogy ebből nem sülhet ki semmi jó. Perceim vannak hátra, aztán ideje elindulnom a szobor és a téli pavilon felé. Ha belekezdtem végig kell csinálnom. És egyébként is, nem verhetem át így Griffet, bolyonghatna egész éjjel, hogy megtaláljon, miközben ott sem lennék, mert egy gyáva alak vagyok... De szerencsére nem vagyok gyáva és ez mindent megold. Maximum beégek egy srác előtt, kicsit fáj majd a szívem, de nem dől össze a világ... Remélem...

Remegve veszem le a vállfáról és terítem a vállamra a kabátom, aztán egy sálat is a nyakamba tekerek. Hideg van odakinn, bár a hó már nem esik. Remélem Griff tényleg griffendéles annyira, hogy odataláljon és nem esik baja. Ha mégis, hát az is az én hibám lesz. Én mindenesetre nem fogok végigtipegni a hóban, hogy követhesse a nyomaim. Nem könnyítem meg a dolgát. ~ IDIÓTA - Ez vagyok én! ~

- Libby, gyere segíts nekem eljutni a téli pavilonba, mert ebben a cipőben nem tudok elmenni addig! - kiabálok a házimanómnak, aki abban a másodpercben meg is jelenik.  - Ugye, elintézted amit kértem? - kérdezem halkan, amire ő egy bólintással válaszol.
- Libby megterített és minden ételt a pavilonban hagyott, Seon kisasszony. Libbynek tetszik a dekoráció.
- Köszönöm Libby, remélem annak is tetszeni fog, akit várok - mosolygok rá. - Most pedig indulás, nem akarok elkésni!