+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Bagolyház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 7 ... 11 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bagolyház  (Megtekintve 44067 alkalommal)

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #60 Dátum: 2009. 01. 02. - 19:02:21 »
0

|| Yo szív ||

A kövezet hideg, és így még jobban fázom, mint eddig fáztam, pedig már az se volt kutya, hiába tápászkodtam fel, a kővel való érintkezés emléke még mindig ott citerázik a gerincem vonalán. Fááázom, az ég szerelmére, annyira nagyon fázom, mint még soha, meg amúgy sem szoktam, de most igenis fázom. Először is félrehúzódok az útból, mert ki tudja, mikor ront ki ez az eszelős őrült, aki egy, letépte láncát, kettő, most még az ajtót is ki akarja tépni a falból, és nem akarom, hogy rám essen az ajtó vagy ez az elmebeteg. Ha egyébként van annyi fizikuma, hogy megtegye, akkor ráadásul még én is aggódhatok, hogy valami szteroiddémon tolta át a ronda képét a másvilágról, és hiába van rajtam egy rakat amulett, a démonoktól meg nem véd, az biztos. Na, azért ne legyünk hülyék, egy démon minek pöccintgetné azt az ajtót? Kisujja egyetlen mozdulatával kiszakítja a helyéről, aztán jónapot. De démonok azért nem grasszálnak ide, egy poros kis brit iskolába, hogy aztán bagolyházakból törjenek rám. Miért tennék? Kezdek bekattanni, talán a hideg meg a fáradság. Vagy csak simán.

Hű, szűzanyám! Azért láttam meg hallottam már dolgokat, de ez a hang, ahogy az ajtó fafelületét a helyükön tartó vaspántok megnyikordulnak, meg az egész cucc beledöndül a próbálkozásba, ha erre nem kelt fel mindenki, akkor senki sem. De valószínűleg csak túlreagálom, mert már az én idegeim is pattanásig feszültek. Talán nem is volt olyan durva ez a hang? de ami utána jön, azzal már simán nevezhetnének valami önoltó nagydíjra. Nyüsszögés, nyöszörgés, jajgatás, tompán, finoman, ahhoz képest meg, hogy hogy felkenődött erre a böszme nagy ajtóra, egész szolidan. Mostmár azt is tudjuk, hogy nő. Női démonok pedig? szukkubus? Neeem, mostmár tényleg túlreagálom, nincsenek démonok, csak én tojok be tőlük rendszeresen, de hát mindenkinek lehet valami természetfeletti dilije vagy fóbiája. A démonoktól való beteges rettegés még nem is annyira durva, mert jogosan lehet tőlük rettegni. Na. És a démonok nem nyüsszögnek, mert nem illik az imidzsükhöz. Így viszont, hogy végighallgattam a jajgatást, már a dörmögéssel se ér el sokat, igaz, hogy még mindig nem tudok többet annál, hogy nő, és rohadtul nem tudom beazonosítani az alaphangot, de azt azért a közönség segítsége nélkül is tudom, hogy nem a lelkiismeretem. Nekem olyanom nincs.

- Akkor téves - közlöm az ajtóval emelt hangon, vélvén, hogy ez után a produkció után sok veszítenivalónk nincs, pedig lehet, hogy van. ? Ennél jobb duma nem ötlött eszedbe? Ezt már annyian lelőtték. De nekem azért a lelkiismeretem is okosabb annál, mint hogy zárt ajtókat püföljön teljes testfelületével ? fűzöm hozzá óvodás stílusban a bölcsességeimet, de éjszakai lét ide vagy oda, én most fáradt vagyok, fázós, megszégyenült, tehát hisztis, és gond nélkül megmarok bárkit, aki felkavarja az egyébként is zaklatott lelkemet. Jó, mi? Egyébként is a ?lelkiismeretem? miatt pakolták tele a seggemet zúzódásokkal, és ez se túl kellemes, magas fájdalomküszöb ide vagy oda. Fáj, a jó életbe, fáj a fenekem, és kész! Sőt, rémeket is álmodok néha, és olyan átkozott, rettenetes, hülye, de ijesztő érzésem van, hogy rohadtul valóra is válik, és be vagyok tojva, és vinnyogok álmomban, és többnyire ezért mellőzöm az alvást már hónapok óta, igen! Az el nem fojtott kirohanások jó hatással vannak az idegrendszerre, én viszont tökös vagyok, és nagyon kezdem túlzásbavinni. Helyes, készüljünk ki, amikor idegen csajszik hülyeségeket beszélnek zárt ajtók mögül. Nincs is ennél jobb program éjszakára.

Valamiért nem érzek csupasz fölényt a másik felett, csak mert ő benn van, én meg kinn, és megáll az ész. Hiába fáj az összetört medencecsontom, ettől még nem örülök, hogy ő is összetörte magát. Önzetlenség. Hugrabug. Fúj. Inkább örülnék, de ahhoz túlságosan is lefoglal a magam baja, hogy csak így átcsapjak hepajkodósba, csak mert valaki összetörte magát az ajtón. Nem, azért itt még nem tartunk. Nagy, bamba szemekkel nézem, ahogy a kilincs lenyomódik, és lélekben felkészülök, hogy szembetaláljam magam azzal az elmebeteg, idióta állattal ? nőstényállattal ?, aki éjféltájt azzal szórakozik, hogy Houdinit játszik. Nekem persze nincs ezzel semmi bajom, végre rokonlélekre találtam, de azt sose fogom megérteni, hogy miért jó, ha az ember úgy szabadul ki, hogy előtte bezárja magát, nem ez meghaladja az agyi kapacitásomat. Azt tudom én, miért jó kiszabadulni, nade bezárva lenni? magamtól soha. De mindenkinek vannak fura perverziói, nekem is, szóval maradok toleráns tisztelettel. Na, tisztelet nélkül, de toleráns.

Amíg így belefeledkezem a jellemem boncolgatásába ? anyám, ez egyre sűrűbben fordul elő mostanában, jobb, ha szakértői segítséget kérek, mielőtt még végképp megkergülök, és mellesleg éljen Freud ?, szinte el is felejtem, hogy az előbb még azt vártam, nyíljon az a nyavalyás ajtó, de nem nyílik, a másik oldalon meg valakinek elfogy a türelme. Pislogok. Egyet. Kettőt. Sokat. Nekem tényleg jó a.. hm.. nyelvérzékem, de a kilencedik tradicionálisan alpári putain de merde és még egy szelíd c?est chiant után teljesen elveszítem a fonalat. Ugyanakkor mély csodálattal adózom az illetőnek, mert ilyen gyönyörű káromlatkompozíciót azért nem könnyű összehozni, még akkor sem, ha az ember naponta gyakorolja, hogyan küldje el a legművészibben, a legpontosabban és a leghatásosabban a fenébe, azt, akit. Köszönöm, köszönöm ezt az élményt, hogy hallhattam, mostmár boldogan hallhatok meg; ez még akkor is példaértékű mutatvány volt, ha az illetőnek az anyanyelve a francia. Márpedig valószínűleg az. Sőt igazából tudom, hogy az, mert hiába ápolnak újabban a britek jó barátságot a franciákkal ? egy frászt, mindig ellenségek leszünk, és kész, menjenek a francba a csigaevők! ?, legalábbis az iskolában előforduló francia származásúak rátája igencsak magas, szóval hiába, azért mégsincsenek olyan sokan, hogy ne tudjam azonnal beazonosítani, hogy kié ez a szépséges, dallamos, ellenállhatatlan hangocska, ami még káromkodás közben is annyira szép, hogy szinte már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Muszáj elvigyorodnom, nem tudom megállni: tipikus, ki más hozná magát ilyen helyzetbe, hogy éjfél után bezárja magát a bagolyházba..? Kapásból. Simán. Kisujjból. Idétlen, piszkosul idétlen, ugyanakkor? bájos, na.

Nem állítom, hogy immúnis vagyok a vélabájára ? hagyjuk azokat a kacatokat, amiket névleg mágikus csábítások meg efféle baromságok ellen hordok ?, és ahhoz se telt el elég idő, hogy egyáltalán megszokjam, hogy? Szép, na, veszettül szép, túlságosan is, még a khm.. egyedi öltözködésével együtt is. De alapvetően nem azért ülök itt fülig érő vigyorral, mert ott van például a nővére, na, attól a hideg ráz, jégkirálynő. Szép, és belefeledkeztem a vizuális csócsálásába nem is egyszer ? újabb mocsok húzás a természettől, vélák, bahh, mi lesz így a férfiúi méltósággal, amivel egyébként is kitörölhetjük úgy általában ?, szóval oké, szép, de frászt kapok attól, ha valaki merev, hideg és megközelíthetetlen. Hiába szép. Frászt kapok, vagy pedig vérszemet, és megpróbálom megpuhítani. Egyelőre örülök a frásznak. Tehát nem csak arról van szó, hogy szép ? vivá lá szóismétlések, de ennyire azért nem vagyok esztétista ?, hanem bírom a stílusát, annyira kis édes a fura cuccaival, a zűrjeivel, a kocsányon lógó szemű pasijaival, meg minden. Miért van, hogy az ilyen lányok nem állnak szóba velem? De sírni azért nem most fogok elkezdeni, a lelkiállapotomat tekintve nem állnék meg két könnycseppnél, és akkor megint ott a dilemma, hogy oda a tökösség. Pedig lassan már más se marad.

Lustán bámulom az ajtót a fedezékből, de még mindig fülig érő szájjal, talán ezért is tűnik fel kábé azonnal, hogy nyílik az ajtó. Mi a fene történt? Talán becuppant a vákuumtól ? na ja, vákuumból aztán jó sok van hasonló vaspántos megoldású nyílászáró dögöknél, oké, ez hülyeség volt ?, vagy csak késleltetett módban adta meg magát Yo próbálkozásának. Lényeg a lényeg, az ajtó nyitva, és én, a lovag, az úriember, a gentleman, nem rontok rá (még az hiányzik, hogy mégegyszer beragadjon, kapásból kerülöm az ilyen helyeket), hanem várok. De a csaj nem kap az agya, se a kilincs után. Az egyik után mondjuk talán már késő.
- Oké, ma chére conscience, ez gyönyörű volt, de most talán előretolhatnád azt az ajtót, és kijöhetnél. Nem harapok ? nem bírom megállni, muszáj hozzátennem, követeli a vigyorízű hangom, és egyelőre nem tudok mást produkálni. Háh.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #61 Dátum: 2009. 01. 02. - 22:12:14 »
0

Igazából eszembe sem jut ?halkan? nyílásra bírni az ajtót. Már mint csendesebben cibálni azt a nyüves ajtót. Mert ha így is úgy is megtalálnak, akkor nem teljesen mindegy, mikor teszik? Reggel, amikor az első tanerő erre téved, és szinte már látom magam előtt a képet. A lépcsőnek nekidőlve szuszogok, a fejem rosszabb esetben egy nagyobb halom ürüléknek támasztom, ami olyan régen áll ott, hogy nagyrésze meg is keményedett. A kezemből kiesett a zacskó ? az a bizonyos dolog, ami miatt ez az egész történt ? s azt kikezdték a baglyok, és bezabálták. Valamelyik döglött lenne, itt-ott elszórva pár tetem, valamelyik pedig röpködne össze-vissza, s nem találná a kiutat, sőt, még éles ricsajt is eltudok képzelni, s ez az egész.. ez egy katasztrófa lenne! Oké, ha nem jutok ki, akkor sem szabad elaludnom. Ezt fogom magamban mondogatni, igen. Nem szabad elaludjak, vagy lehet, hogy még a szám is lepiszkítják ezek a büdös madarak.. meg úgy egyáltalán.

Konkrétan nem tudom, mit várok az ismeretlentől, akinek a hangja még inkább felhúzta az idegeim, magasabbra, egyre csak magasabbra és magasabbra cibálva a vérnyomásom. Talán, hogy ettől az idétlen választól berezel, és elmegy, s itt hagy, vagy ha nem húzza el a hátsóját, akkor legalább segít. Nálam nincs pálca ? milyen meglepő, elvégre mire is van az, ha nem varázslásra, talán hátvakarásra? Mivel többnyire én annak használom ? s talán nála lehetne. Vagyis a nála az jelen esetben egy srácot jelent, mivel kapok egy választ, s nagyon hamar rá kell döbbenjek, hogy bizony a másik nemből fogtam ki valakit. Ez végül is annyira nem rossz. Mivel ha egy stréber, Prefektus csajjal futok össze, az cikibb, mert tuti beköpne, viszont ő srác, és ha még Prefektus is, akkor is megtudnám győzni, hogy ugyan legyen olyan kedves, és tartsa a száját. Igen, meggyőzni, ha kell, bevetem minden bájam ? persze a 18as karikát mellőzve ? pár kedves szó, szempilla rebegtetés, vagy valami ahhoz hasonló, pajkos mosoly, s egy-két elejtett buja szó. A lehetőségek tárháza majdnem hogy kimeríthetetlen. Valamit csak improvizálok itt hirtelenjében, nem igaz? Kivéve, ha az illető meleg? Nem. Ekkora balszerencsém még nekem sem lehet!

A duma egyébként tényleg nem nevezhető első osztályúnak, sőt. S ebben meg is erősít a túloldalón lévő éjszakai kóborló. Kösz, ez jól esett az önérzetemnek, bár ebben a szorult helyzetben úgy is teljesen lényegtelen. Gyors a nyelvemre harapok, mielőtt elkezdenék szitkozódni, hiszen olybá tűnik, a srác nem fog semerre sem menni.
?- MrHúdeokosnakhiszemmagam, ahelyett, hogy saját magad fényezed, nem segítenél inkább? ? ?Csattannék fel, hiszen nagyon is idegesít, hogy amíg én bent raboskodok, ő kioktat engem, az ő okos lelkiismeretéről, ami egyébként nem érdekel. Egyébként meg a lelkiismeret hogy lenne már okos? Van olyan, hogy buta lelkiismeret? Esetleg rossz lelkiismeret, ami köbö a lelkiismeret furdalással ér fel, de hogy okos, ppff.. hát őt meg honnan szalajtották ide? De még sem mondok semmit, mert úgy érzem, teljesen felesleges lenne. S különben is, nem fogok senkinek sem könyörögni, főleg nem egy ilyen hisztis ripacsnak, hah!

Már sokadszor mondom azt magamnak, hogy ez tényleg nem volt a legjobb ötlet, már mint az, hogy faltörő kost játsszak. Még szerencse, hogy nem a fejemet használtam a művelethez, azért még csak vagyok egy Csák Norissz, bármennyire is szeretném azt hinni magamról. Agyrázkódást nem kaptam, csak a fél jobb karom zsibbad, és fáj, és szúr, és mindent amit el lehet képzelni. Megpróbálom mozgatni, s megint csak veszett sziszegést adok ki magamból. Nekem nagyon is magas a fájdalomküszöböm, és már csak büszkeségből nem sikoltozok, meg üvöltözök, ha fáj, akkor sem, de! S itt a lényeg, nem tört el, csak zúzódás, az meg majd lelohad, pár nap kérdése vagy.. pár hét. Akkor sem megyek Madam Pompuchoz, vagy hogy is hívják.. Sajnos a névmemóriám még mindig borzalmas. Elfordulva az ajtótól tapogatom a fájós testrészem, amikor megint meghallom azt a hangot. Annyira belemerültem az önmagam szidásába, hogy megint összerezzenek. Még egy ilyen, és a végén még a lábam is feladja a harcot, és egyszerűen összecsuklok.
- Azt hiszed, vicces vagy? ? Kérdezem ingerülten, persze ismét csak a fadarab felé fordulva, majd ekkor veszem észre, hogy az ajtó tényleg kinyílt! Tehát még sem hazudott, vagy engem cukkolt, hanem? hanem.. SZABAD VAGYOK!

Igen csak nagy erővel csapom ki az ajtót, s lépek ki, majd kissé széttárva a karjaim, szippantok egy mélyet. Nem sok kell, hogy táncra perdüljek, mi több, táncra is perdülök, már amennyiben egy 360o ?os pördülés annak számit, s csak ekkor akad meg a pillantásom a másikon, és hát? annak hiányos öltözködésén. Félresöpröm a mozzanat következében arcomba lógó ezüstös tincsek hadát, majd mérem végig, és vigyorodok el szélesen.
- Eeeeezzzzz igen. S én még azon paráztam, hogy Prefektus vagy, hát? Ilyen fogadtatásra azért nem számítottam. ? A szemöldököm többször is megemelkedik, ezzel csak jelezve, nekem ugyan nincs ellenemre, ha hiányos öltözetű fiúkák akarnának esetlegesen megharapni. ? Mond csak, nem fázol? ? Vonom föl az egyik szemöldököm, miközben a mosolyom letörölhetetlen! Óh nem, azért mert konkrétan belefutottam egy meztelen férfifelsőtestbe, még nem fogok elpirulni. Valljuk be, ahhoz azért több kellene, s nem csak látvány. Viszont még ez sem késztet arra, hogy egyenesen elkezdjek vele kacérkodni. Elvégre.. hát az a büdös helyzet, hogy arcra tényleg ismerős, de hogy a neve.. na meg, hogy melyik házhoz párosítsam, az már nem menne. Ez van, ha az ember nem törődik túlzottan a környezetével, no és ha elmarad a jó öreg talár, ami azért kisegít, ha a házak megítéléséről van szó. A helyzetemről meg ne feledkezzünk meg, ami igen csak.. kínos.

Na de csak késve esik le, hogy ott himbálózik a zacskó, még mindig a kezemben, jó, hogy nem dugom egyenesen az orra alá! Átveszem a másik kezembe ? ami még éppenséggel ép ? és azt pedig a hátam mögé rejtem, ezzel takarást biztosítva a tiltott szereknek.
- Öhhm? egyezzünk meg abban, hogy te se láttál semmit, és én sem, na? ? Halkítom le a hangom, miközben előrébb lépve hajtom be a Bagolyház ajtaját. Nem kétséges, hogy én minél hamarabb le akarok lépni innen, feltűnés nélkül. Én és a feltűnésmentesség, vicces.. Talán ezzel is magyarázható, hogy mint valami ócska James Bond filmben, kezdek el a falnak simulva a hátammal ? és a kezemben tartott zacskóval ? kezdek oldalazva lépkedni.
- Egyébként sem kéne meztelenkedned a hálókörleten kívül. A végén még tüdőgyuszit kapsz, aztán fent a Gyengélkedőn meg mindenféle löttyöt beléd erőltetnek majd.. s akkor bizony jusson eszedbe, hogy ?Az a lökött csaj megmondta!? ? Magyarázom neki, miközben megtorpanok egy pillanatra, s még komolyan is bólogatok hozzá.

Naplózva

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #62 Dátum: 2009. 01. 03. - 11:25:58 »
0


Hallom a hangján, hogy ingerült, és ? leszámítva, hogy ÉN azért egyből észrevettem volna, ha kitárul a kijárat, akkor is, ha közben kétszer hisztériás- és háromszor bezártsági pánikrohamot kapok, az mindegy ? meg is tudom érteni. Ki a fene ne lenne ingerült, ha vajon olyan mélyen idióta, hogy bezárja magát a bagolyházba éjjel? Nekem különben meg hiába harapós, ha nem ér célt meglepő, sőt döbbenetes, ám valószínűleg erősen véletlenszerű módon a relatíve nem túl sok nyers erejével, én készséggel kiszabadítom, na, elvégre toronyba zárt hercegnők szabadlábra helyezése a kedvenc hobbim. Naná. Nem mellesleg viszont borzasztóan érdekelne, hogy mégis mi a túrót keres itt ez a bolond hercegnő; mit keresnek hercegnők hálókörleteken kívül éjnek idején, ha nem a bajt. Vagy.. oké, egysíkú a gondolkodásom, na. Mindenesetre minden valószínűség szerint nem velem tervezett vakrandit. De azért piszok nagy szerencséje volt, valljuk be. Nem sok ilyen remek arc mászkál itt, mint én. Nem sok, de kevés.
- Igen, azt ? vágom rá szinte lágyan, pofátlanul, és érzem, hogy az arcizmaim kétségbeesetten megfeszülve próbálják követni az egyre határozottabban fültől-fülig mimikámat ?, miért, talán nem? ? Erre a kérdésre egyértelműen ?nem? válasz dukál, valami ízléses körítéssel, ami a nagy pofámra vonatkozik főként. Ha nem lennék egyensúlyban önmagammal, még azt hinném, tényleg nem vagyok vicces, így viszont csak az emberek rosszindulatának tudhatom be az elismerés hiányát. Hát, de szomorú. Az előbb benyomott szövegeimmel ellenben tényleg nem nyerek Emmy-díjat, és az őszinteség nagy erény, fülig érő vigyorral meg még inkább. ? Oké, ma nem vagyok a topon, de azért hidd el, kis lelkiismeretem, azt azonnal észrevenném, ha kinyílik az ajtó, amit percek óta cibálok. De lehet, hogy bennem van a hiba.

Nem is remeg bele az iskola ? másodjára ? nagyon, ahogy kivágja azt a böszme nehéz ajtót.. kecsesen, nőies finomsággal, szóval, ha lehet ötvözni egy, az átlagosnál energikusabb troll, egy professzionális modern táncművész és egy feszülős, fekete bőrhacukába bújtatott, dekoratívan vonagló titkos ügynök mozgását.. hát akkor még mindig távol vagyunk attól, hogy mit művel. Ha nem lenne bennem némi alapvető, ösztönös tartás, akkor talán már csöpögne a nyál a szám széléről, de azért ne essünk túlzásokba. Vagy mégis? A karcsú, kecses-hajlékony termet apróra kimért, eszményien tökéletes, finom vonalai, puha, fehérlő bőr, ahogy azzal a hosszú, tökéletesen megkomponált hullámokban leomló hajjal játszik a holdfény, mintha maguk a sugarak cseppfolyósodtak volna, a rajtam végigsöprő topáz-szempár halovány, világító kékje.. Pislantok. Mennyi idő telt el, egy perc, kettő, tíz, egy örökkévalóság? Mint aki nem látott még vélát, amikor az évfolyamon kettő is elfordul belőlük.. Nem, mint aki nem látott még nőt! És egyébként is, mik ezek a nyálas hasonlatok? Persze, gyönyörű, varázslatos, elbűvölő, de ezt már illusztráció nélkül is megállapítottam, nem kell ide se alabástrombőr, se topázszemek, se semmi allegorikus hülyeség; főleg az a folyékony csillagfényes marhaság, atyaúristen, hol hagytam az agyam, én mégcsak nem is vagyok hajbuzi. Alig észrevehetően megrázom a fejem, és rendezem soraim. Csapó kettő, avagy hogyan tegyünk úgy, mintha az előbb nem estünk volna ki a kigúvadt szemeinken.

- Akkor örüljünk a kellemes csalódásnak ? vigyorodom el, ha késve is (bár azért csak nem lehetett ez több pár másodpercnél, ennyire még természet anyánk sem lehet rohadék, add, add, hogy ne legyen, csak pár másodpercnyi kizökkenés! mekkora égés, szentséges szalamandraszösszel szuflézott szamócaszörbet, ha már a ragyogó nyelvi fordulatoknál tartunk), de elképzeléseim szerint a hangom a megszokott könnyed, játékos, adok-pórázt-menjünk-sétálni-vau hang, némi macsó lehet-hogy-kiestem-a-szememen-de-direkt-volt felhanggal. Add, hogy így legyen, add, add, add! Ennyit az ateizmusról. Ezentúl vasárnapi misékre is járok. ? Prefektus? Één? ? kissé felvonom a szemöldököm, ez még nekem is sok egy kicsit, aztán meg újra elvigyorodom. Sokatmondóan. Mindenki azt csinálja, amit tud. ? Hát, ha szeretnéd, hogy jóóól megbüntesselek.. akár még lehet róla szó. Sőt, haraphatok is, ha épp ez a vágyad, édes kis lelkiismeretem ? pofátlankodva kedves puszit formáznak az ajkaim, aztán kicsit kihúzom magam, mert ha az ember már félmeztelen, egyrészt fölösleges tompítani a.. szelíd hímringyó alias Zac Efron elcseszett tinédzserbika vonalat, legfeljebb azon igyekezhetünk, hogy simán vonzó macsó legyen belőlünk, és bármily meglepő, ez cseppet sem könnyű. Valamiért a nők jobban buknak az eufemisztikus igazságokra. Én viszont most egyik kategóriának sem érzem magam különösebben, maradok az álmos-fáradt-fázós-hisztis kölyökkutya, legszívesebben bevackolnám magam valaki meleg ölébe, minden szexuális melléértés nélkül, és aludnék. De ezzel nehezen alapoznám meg a jó benyomást az évfolyam legjobb nőjénél. A félmeztelenséget egyébként is tudni kell viselni. Én például tudom. Mondom, hogy mindenki művelje, amihez ért.

Ismerem én ezt a pillantást, ez a bocs-nem-akarlak-megbántani-de-tököm-se-tudja-ki-a-túró-vagy nonverbális varázslat, én pedig egyrészt nem lepődöm meg, mert mégis miért tudná Yo, az évfolyam legjobb nője, hogy hogy hívnak engem ? nem önbizalomhiány, csak reális életszemlélet, és működik ?, főleg, hogy eddig sose beszéltünk még az időjárásról sem, másrészt meg totál kedves és jószívű hangulatban vagyok, harmadrészt.. oké, oké, tudom, de tényleg nem hagyhatom ki az alkalmat, hogy bemutatkozzak, ki tudja, mikor lesz megint ilyen! Megértő vigyor be. ? Oké, egyszerűsítsük a helyzetet, én tudom, ki vagy, azon túl, hogy lelkiismeret-imitátor, ésss ? sokatmondó, ám nem teljesen elítélő, futó pillantás a szerelésére (wazze, mintha a világban már sehol nem maradt volna ép fehér fény, mert erre a cuccra aztán jó alaposan meg kellett törni, Yo ruhatárához képest egy pride-felvonulás kutyafüle), de ez inkább csak konvenció, Isten látja lelkem, nekem tetszik a stílusa, másrészről meg fenébe is, neki jól áll a zakkantság ? divatdiktátor..? Én meg Ethan vagyok az évfolyamodról. Üdv ? a kifejezetten ismerkedősre vett vigyor megint be, és mondjuk, hogy véletlenül nem tettem hozzám, hogy a borzok almát gyarapítom. Na, nem mintha gondolnám, hogy egy Yo Delacournak sok jogalapja lehet a a házamat cikizni, de higgye el mindenki most azonnal, ha egy, a divatból erősen kiszaladt, foszlott szélű, bezsírosodott bélésű fejfedő közli vele zsenge kiskamaszkorában, hogy mától lúzer, hát az.. az betesz a lelki fejlődésnek.

Lehet, hogy mégsem ez volt a tökéletes alkalom, hogy bevágódjak ennél az istennőnél? Lehet. De az ilyen alkalmakat úgyse bírom kihagyni, szóval hiába nem, én akkor is. Majd utólag tépem a hajam, esetleg, bár jobb lenne csínján bánni vele, mert huszonévesen az ember gyereke már őszülni fog, utána meg már hullik is, és sampont nem, csak motort meg bőrdzsekit reklámozhat a tévében. Egy éve tettem egy fogadalmat, hogy amint kevesebb hajam lesz, mint amennyi kihullt, leborotválom, és tetováltatok egy ukrainian ironbellyt a fenekemre. Remélem, benő a fejem lágya, mielőtt még elérem ezt a kort, vagy remélem, nem érem meg, hogy be kelljen teljesítenem, mert azért érzem, hogy ez a fenéktetkó egyszer még fájni fog. Mindegy, igazából Yo Delacour kábé tesz rá, hogy mégis ki ez a jóképű, meztelen felsőtestű srác, akivel így összefutott egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón, szóval mindegy, nem most fogok bebocsátást nyerni az istenek páholyába a csajozóspolitikámmal. Hát, én már hozzászoktam a csalódáshoz, rántom meg a vállam. Yo meg egyre inkább úgy néz ki, menekül, mint salemi emigráns, ha füstszagot érez; hát felőlem aztán menjen, nem szorulok én rá senki társaságára, főleg nem erre a bohókás, hiperaktív és kétségkívül szépséges szép leányzóéra, aki ma valamiért úgy döntött, a citromsárga szín remek éjszakai sétákhoz, a kezében egy zacskót lóbál nagy jelentőségteljesen, amiben azok a cuccok tisztára úgy néznek ki, mint.. Hoppá.
- Hééé, várj! ? lépek utána, és kapom el a karját. Mondja valaki, hogy érintésfüggő vagyok, vagy simán taperolós, de nincs is semmi hátsó szándék a mozdulat mögött, elvégre miért akarnám én megfogni ezt a remekbe szabott kart, aminél tökéletesebbet holmi ókori szobrászok sem faraghattak? Áá, nincsenek hátsó szándékok bennem. Na jó, mondjuk úgy, nem sok van. ? Ez most tényleg az, aminek látszik, vagy csak én asszociálok rosszra? ? pislantok a zacskóra. ? Háttt, azok után, hogy te a tüdőgyuszitól óvsz, én mondjam azt, hogy ha mugli lennél, letartóztatnának, és a birtoklásáért simán kapsz öt évet? De ha adsz belőle nekem is, lesz az tizennégy is. Bár végülis.. biztos meg tudnád győzni a bírót, hogy beszámíthatatlan vagy, mert ez látszik, sz?al csapunk egy bulit? ? a komolyságom se tartott sokáig, hülye vagyok, de muszáj vigyorognom, mert annyira abszurd, hogy a naiv, szentnek nem szent, de lényegében romló elmeállapot gyanújával ártatlannak címkézett Yolandát itt csípem kábszerrel a kezében. Hát, erre varrjunk gombot.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #63 Dátum: 2009. 01. 03. - 16:33:25 »
0



A válasz már érkezett is, vajon lesz-e alkalma mosolyogni, avagy a beszélgetés egész fonala borúsan fog majd csordogálni a maga kis medrében. Annakidején, amikor először találkozott a lánnyal sem volt éppen szívderítő a csevely, elvégre éppen az amúgy rengeteg rossz pillanatai közül az egyikben találták oldalba. Szó szerint, ugyanis a hollóhátasok táborát erősítő Zana majdhogynem átesett rajta, egy kellemes barna foltot hagyva a bordái között pecsétként. Akkor edzeni volt kint a csónakháznál, magányra vágyva, hogy feledhesse a múltját. Jókor érkezett a felmentő sereg, mert úgy festett, nem lesz kiút a rossz szériából. Az a beszélgetés akkor észhez térítette, és rádöbbentette arra, nem csak ő van egyedül, akinek nehéz az élete. Ugyanúgy lehet másoknak is problémája, persze súlytól függően, kinek mekkora.

Hűvös, már-már fagyos pillantásaival méregette a lányt, várva valamiféle reakciót tőle. Lehet, hogy nem volt a legjobb a kezdet, és nem így kellett volna hozzáállnia az egész helyzethez. Viszont ismét olyan hangulatában kapta el az olasz Díva, amely nem kecsegtetett semmi jóval. A közelmúlt eseményei vészjósló fellegekként terültek szét felette, készülve a végső viharra. A hatalmas villámokra, a kifakadásra. Mindezek ellenére Davis tartotta magát, mert tudta, hogy nem lenne rangjához méltó viselkedés, ha teljesen elborulna. Mégis, akadt olyan delikvens, aki képes volt ezt a helyzetet kihasználni. Lássunk csodát, nem mardekáros volt, akikre a Roxfort összes diákja köpköd, mennyire aljasak, és alattomosak. Mi több, nem is az ellenlábas ház, a Griffendél sorai közül valaki. Egy hugrabugos. Pont egy olyan ház diákja, ahol elviekben a kedvesség mindenekelőtt szerepel. Persze?ugyanolyan gyarló, és utolsó szemét mindegyikük, mint ahogyan ők hirdetik fennhangon a zöldek ellenségességét.

Talán látszott is valami gúny, vagy lemondó tekintet, ahogyan Zana rápillantott, valamint az éppen talár alá búvó pálcára. A tipikus szúrás csak szóban maradt el, ?már megint egy zöldszegély címeres, aki királyként viselkedve osztja az igazságot?. A háttértörténetről persze nem tudott, de a Perry család sarja azonnal tudta, jó helyen jár, és a fiú nem sokkal ezelőtt viharozhatott el az emeleten. Kósza pillantást vetett a lépcsők felé, elmerengve egy pillanatra, kövesse azt az aljas senkiházit, vagy maradjon. A fogadtatás nem volt éppen marasztaló, mégis?mégis?mégis?az a bizonyos erő húzta a lépcsők irányába, hogy felrobogjon, és megadja azt a másiknak, ami jár. Egy másik, láthatatlan erő viszont marasztalta, és lökte a lány irányába. Ott üvöltött a hang a fejében, hogy ne most akarjon lesújtani, mert arra máskor is lesz esélye. Figyeljen a nem látott dolgokra?arra, hogy a másikkal kell szót váltania. Esetleg törődnie? Igen, igen, Zana nem kereste őt, de ő sem kereste a lányt. Oda vissza megtörtént az, aminek nem kellett volna.

Davis visszapillantott, a pálca a mutató valamint középső ujj közül a nadrág oldalsó zsebébe vándorolt. Egyelőre lezárta a hugrabugostól elszenvedett sérelmét azzal a tudattal, hogy amint lehetősége adódik rá, olyan kegyetlenséggel fog visszavágni, ahogyan a másik is tette azt. Előbújtatta kezét a talár takarása alól, majd lépett pár lépést a lány irányába, ezzel is jelezve, újra közeledni próbál. Érdekes momentum volt tőle, tekintve az utóbbi heteket, amelyeket átélt.
- Arra, hogy régen volt alkalmam beszélgetni Veled!
Mondta hűvös nyugalommal, melyet követően láthatóan megenyhültek az arcizmok. Cseppet sem festett már olyan ellenségesnek, olyan tartózkodónak, mint pillanatokkal ezelőtt.
- Igaz, az a beszélgetés sem a jó hangulat jegyében telt?
Kezdett bele, miközben ismét egy lépést tett előre, ezzel is kisebbre vágva a távolságot kettejük között.
- ?és ahogyan látom, ez sem fog!
Zárta a sorait teljes nyugalommal a hangjában, miközben jobbját előre nyújtva kérte a lány kezét. Nem akarta megcsókolni azt, ahogyan a rengeteg francia diák teszi nap, mint nap. Csupán felkérte, hogy tartson vele egy apró sétára.
- Van kedved?
Tette fel a kérdést, foganatosítva mozdulatsorát is. Igen, nyitott egy régi ismerős felé?
Naplózva


Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #64 Dátum: 2009. 01. 04. - 16:05:03 »
0


Az önelégült reagálást inkább válaszra sem méltatom, mert a végén olyat találnék mondani, ami nem éppen lenne kedves, sem barátságos, s csak rontanám a helyzetemet. A végén még elbaltázom az esélyem - ami a szárazon, büntetés-és kicsapás mentes kalandom illeti ? s úgy dönt, még is csak sokkal jobb ötlet lenne, ha beköpne, vagy idehívna egy tanárt. Igaz, tudtommal nincs olyan rosszakaróm, aki direkt akarna engem még nagyobb bajba keverni, s esetleg ott keresztbetenni, ahol csak tud, hiszen én.. jobbára mindenkivel kedves vagyok. Kivéve azzal, aki velem ?nem kedves? vagy épp megüti a ?bunkó? kategóriát. Ha megdobnak kővel, dobd vissza egy sziklával ? vagy épp egy egész heggyel -, ez az én véleményem.
- A legkevésbé sem. ? Morgom vissza, miközben valóban ráeszmélek arra, amire talán hamarabb kellett volna, miszerint már semmi akadály nem áll köztem és a szabadulásom között. Oké, figyelmetlen vagyok, és túlságosan szeleburdi, s még azt sem szokásom észrevenni, ami egyébként kiböki a szemem, s lehet ezért engem leidiótázni, esetleg full hülyének tartani, de Yvel ellentétben én korántsem vagyok olyan precíz, és összeszedett, mint egy határidőnapló, vagy egy svájci óra. Bár lehetnék olyan! Úgy irigylem érte! S mivel semmi frappáns nem jut az eszembe, amivel visszavághatnék, annyiban hagyom a dolgot.

De jobb később, mint soha, nem igaz? Ha késve bár, de törve nem.. igen is kiszabadulok onnan, abból a kis büdös, és kétségkívül hideg lyukból, ahol még több tucatnyi madár társaságában is igen csak egyedül éreztem magam. Immáron a folyosón, ahol kellemesebb klíma van, főleg ahogy a bagolyház ajtaját behajtom magam előtt, s lépek beljebb ? elvégre nincsenek a falba vájt lyukak, hiszen az ablakokat még sem nevezhetjük azoknak, vagy ha még is, azok még is csak ablakok, s az üvegeknek hála nem süvit be a hideg szél ? torpanok meg. Azt hiszem, nem kell, arra kényszerítsem magam, hogy fussak. Miután megtettem a magam kis megjegyzéseit, s kellően végigmértem a másikat, pislogok körbe a folyosón, mely pont olyan sötét, és üres mint amikor jöttem, kivételt képez az, hogy most azért még is akad társaságom. S ennél az újbóli felismerésnél, no meg két pislogás között pillantok ismét a másikra. Talán erre a kis helyzetfelmérésre is lehetne azt fogni, hogy az előbbi ?bámulásból? nagyjából semmit nem észleltem, vagy esetlegesen ott van a másik eset. Miszerint én ezt olyannyira megszoktam, hogy különösebben fel sem tűnik, főleg nem ilyen gyér fény mellett. Tény, ha valaki mondjuk Yvettet a kelleténél hosszabban megnézi, az egy igen csak szúrós, s már-már fizikai fájdalommal felérő pillantást kap cserébe, amíg ez esetlegesen velem történik meg, mintha mi sem történt volna, ahogy jelen helyzetben is. Csak egy szelíd mosoly, s élénken csillogó szempár, semmi több. Sehol egy bosszús, esetleg önelégült, vagy akármilyen más érzelemmel átitatott reakció. Én már csak ilyen vagyok, szinte már túlontúl egyszerű.

Viszont korántsem vagyok kőből, s ha látok egy vigyort, ami ráadásul az én irányomba szól, szinte automatikusan érzem, hogy az én arcizmaim is megrándulnak, s hamarost egy válasz vigyor telepszik az arcomra. Talán ezzel magyarázható az, hogy én is szélesen elmosolyodom, a választ meghalva pedig az én szemöldököm is feljebb kúszik. No, csak nem épp kóstolgatnak itt? Természetesen a szó legpozitívabb értelmében.
- Persze, minden vágyam, hogy a térdedre fektess, és elfenekelj. ? Vágom rá a választ, s ha már ő megengedheti magának, hogy holmi puszikat küldözgessen itt a levegőbe, akkor nekem sem akadály az, hogy megnyaljam a szám szélét, s a komolytalanság igen csak érezhető. Dehogy, nem gondolom én ezt komolyan, főleg nem a jelen helyzetemben. Szorul a hurok a nyakam körül, s haladnom kellene, egyről a kettőre, ám ha itt ácsorgok, és egy számomra ismerős ismeretlennel fecserészek, nem fog ez megtörténni. Semmi ellenvetésem éjszaka, félmeztelen srácokkal incselkedni, s olykor itt-ott beléjük csípni a megjegyzéseimmel, tényleg.

Kissé meglepetten pislogok rá, amikor csak úgy minden elővezetés nélkül belevág a közepébe, hogy tudja ám, ki is vagyok. Legszívesebben én is rávágnám, hogy én is tudom, ki vagyok én, de azért ezt még sem kellene. Ám amikor a szerelésemre pillant, s még csak megvetést sem látok a szemeiben, újra csak ledöbbenek. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, már mint, hogy ne szóljanak le azért, ahogy kinézek, mert inkább az ellenkezőjét kapom, s igen, most is kitettem magamért. Amíg a lábamon befigyel a citromsárga cipő, rögtön utána következik a piros alapon, fekete párducmintás csőszáru farmer, majd a kabát, ami nekem legalábbis kabát, másnak a vastag pulcsi kategóriát üti meg, s mintájában tekintve az sem épp átlagos, hiszen citromsárga-fekete csíkos, a hátán még egy nagy mosolygós méhecske kép is látszik, csak hogy kellően gyerekessé tegyük az összhatást. Valóban nem gondoltam rá, hogy talán most feketébe kellene öltözzek, hiszen a lopakodáshoz az való. Most már mindegy, utólag mindig okosabb az ember.
- Hát ez baromi édes, de a legkevésbé sem vagyok nevezhető divatdiktátornak, sőt! Nincs az az épeszű ember, aki engem utánozna, pont ezért vagyok egyedi. Egyedien idióta. ? Fejtem ki a véleményem vigyorogva. Az kéne még, hogy az én stílusom jöjjön szembe velem a folyosón. Lehet nem is Yv kapna hamarabb szívrohamot, hanem én a döbbenettől. ? Óóó, akkor tudom! ? Csapok a homlokomra, s behunyva a szemeim kapirgálok elmém belső oldalán, emlékképekben vájkálva.
- Gyógynövénytanon is együtt vagyunk, nem igaz? ? Milyen borzalmasan unalmas óra az is. Mivel jobb dolgom nincs, mint a trágyában való turkálás közben a többieket lesni, hogy boldogulnak, nagyon is élesen látom magam előtt a srácot, izé, vagyis Ethant. Ha már tudom végre, hogy is hívják. Ami pedig a házat illeti, amíg Yvnek meg van a maga véleménye mindegyikről, s gyakran hangoztatja is, engem ez a legkevésbé sem érdekel. Azt tudom, hogy már az első napokban a zöld talárosok, akikhez nem sokkal később a ?mardekárosok? megnevezést párosítottam, hamar kivívták az ellenszenvemet, amit pedig nem olyan könnyű, főként a nagyképű, és bunkó megnyilvánulásukkal. Tehát tudom, hogy a srác Hugris, de.. nem érdekel, s nem is jegyzem meg, csak tudom, s emlékszem, ennyi elég.

Igazából nem akarok várni, sőt még megtorpanni sem, de kénytelen vagyok, hisz elkapják a karom, ráadásul pont a jobb karom ? mivel valamiért pont az esett a másik kezére ? ami irdatlanul fáj, s lüktet még mindig. Nem is csoda, hiszen csak percekkel vagyunk az után, hogy felkentem magam az ajtóra önként és dalolva. Nem kiáltok fel, inkább csak felszisszenek, s a másik karom is előkerül a hátam mögül, amiben az a bizonyos zacskót tartom.
- Köszi, eddig is fájt, de most már te is rátettél egy lapáttal. ? Jegyeztem meg, s bár ilyenkor azt várná az ember, hogy idegesen dörrenjek fel, szinte már visítozva, s próbáljam elhúzni a karom, de én nyugton maradok, vigyorogva s a szentek türelmével várom, hogy engedje el, mert.. hát igen fáj. S fájni is fog, de azért nem kéne ezt még fokozni. Nem vagyok mazochista tudtommal.

Újra csak a kezemben tartott cumóra pillantok, majd sóhajtok egyet, s bár a másik próbál viccelődni ezzel a ?csapjunk egy bulit? szöveggel, nekem a legkevésbé sincs kedvem bulit csapni, amíg ezek nálam vannak.
- Ez látszik? Tehát őrültnek tartasz? ? Kérdezek vissza, miközben megpróbálok a kellemetlen helyzetemre való tekintettel nem vigyorogni folyamatosan, mint a vadalma, de ez igen csak nehezen megy. Ám talán egy kicsit csak megkomolyodok, mint ami az arcomat, mind ami a hangomat illeti. ? Ha finoman akarnám kifejezni magam, az egyik haverom rendesen csőbe húzott. Amikor azt mondta, elkéne hozzak valamit, egy szóval se mondta, hogy ezt fogja a nyakamba akasztani. Tehát mihamarabb meg kell szabaduljak tőle, mielőtt úgy kihajítanak innen, mint a macskát sz*rni. Aztán, hogy Ő ad e neked, és hogy mennyit no meg mennyiért, már a legkevésbé sem tartozik rám. Viszont jobb lenne, ha most tényleg lelépnél, mert nekem még el kell jussak a Gyengélkedőre, s nem akarok mást is bajba keverni. -
Hadartam el gyorsan a helyzetet egy szuszra, majd vettem egy mély levegőt a végén, s pislogtam Ethanra aki mondhatni még mindig elég közel állt hozzám, bár nem zavartattam magam, a hiányos öltözetét illetően sem. Összegezve pedig annyit lehetne levonni, hogy bajban vagyok. NAGY bajban, és jómagam is parázok ettől az egésztől, s Isten látja lelkem, nem akarok másokat is magammal rántani, viszont meg kell oldjam a dolgot.
- Különben sem élek már elég régóta ilyen szerekkel, csak a füves cigiig merészkedek el, az pedig van fent a hálóban a ládámban, szóval felőlem bulizhatunk amint ezektől megszabadultam. Lécci. ? Meresztek rá nagy cica szemeket, s könyörgök neki franciául. Igen, még mindig attól parázok, hogy lebuktat, esetlegesen pont azért mert a.) nem adok ezekből a vackokból b.) s mert azt hiheti a bulit csak úgy mondom, s igazából le akarom rázni. Ám én nem szoktam ilyeneket csak úgy ?mondani?, be is tartom a szavam. S akkor még ott van a c.) variáns is, miszerint egyszerűen csak nem vesz komolyan.
Naplózva

Zana L. Jefferson
Eltávozott karakter
*****


hatodéves látó ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #65 Dátum: 2009. 01. 04. - 19:15:04 »
0


Barna tekintetem csakis a mardekáros fiút fürkészik, ugyanis ki más lenne most a lényeges ha nem ő? Ő... akit akaratom -s talán épp az ő akarata ellenére is- elvesztettem. Mert ez a tény nem kétséges. Akárcsak az, hogy a régi életem feledésbe merül, merült vagy oda fog kerülni. A nagy semmibe lényegében. Mert már nem számítok, nem kellek a régi barátoknak, s valahogy, itt most nem is tűnik mindez akkora veszteségnek. Persze hazudnék, ha mindezt így kijelenteném, de? egyre jobban kezdem ezt érezni. Attól, hogy ismét megváltozott az életem nem múlik el minden nyomtalanul, legalábbis nem kellene így történnie. Ám mintha valami láthatatlan erő kényszerítene rá, ki akarom törölni az egészet a fejemből. Az egészet, úgy ahogy van. Mert eddig mindig sikerült elkerülni az önemésztést, a látványos szenvedést, s azt, hogy mindenki lássa a visszatértem után, valami nagyon nincs rendben velem. Viszont itt áll velem szemben valaki. Valaki, aki ismert? régen? azt hiszem.

A kérdésemre megkapom a választ. És valahogy ez nem hoz vigaszt, sőt. Épp hogy a lehető legrosszabbul esik. De? mintha már különösebben ez sem érdekelne. Csak pislogok nagyokat Davisre, várva valamire, bármire, ami változtat ezen a helyzeten. Leginkább le kellene küzdeni a köztünk kialakult szakadékot, azonban most mintha nem éreznék rá elég erőt. Ahogyan korábban arra sem volt, hogy rendbe hozzam az életem. Nem ment. Talán ez se fog. Bűn-e? Valószínű igen.
Egy jó dolgot viszont fel tudok fogni az egész helyzetből. Na jó, kettőt. Azzal, hogy a régi életem úgy alakult ahogy, kaptam még egy lehetőséget. Még egy alkalmat, hogy mindent újjá építsek magam körül. A saját világomat, amihez nem kellenek ostoba barátok, akik hazugságok tömkelege miatt elhagynak. A másik pozitívum, Perry emlékszik még arra a régi napra, mikor mi találkoztunk. Nolámcsak, talán mégsem szabad mindent kitörölnöm az életemből. Meglehet, van, ami menthető. S ha már így alakult, miért ne próbálhatnám meg, hogy még egy új lehetőséggel legalább a mi barátságunk újjá éledjen? Ki tudja?


A fiú mozdul, s lassan közelebb jön pár lépésnyivel, amely nem sok, de épp elegendő ahhoz, hogy bizalmat keltsen bennem. Bár megfogadtam, nem leszek egy ostoba hiszékeny liba, ő mégis valahogy elősegíti megszegni az ígéretemet. Na remek.
Nem mondok semmit. Nem tudom kellenek-e a szavak, s hogy azok mennyit ártanának, nekem, neki vagy bárminek. Így inkább csak figyelem, ahogyan a keze kinyúlik felém, várakozva, s ahogy a szemébe pillantok, tudom, ő talán nem csap be. Azért talán, mert már semmiben sem vagyok igazán biztos.
Halovány mosollyal ajkaimon bólintok a kérdésére, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig ő egy perccel ezelőtt még egy diákot kergetett én meg anyámnak írtam egy minden lehető jelentéktelen dolgot tartalmazó levelet. Normális ez? Azt hiszem, teljes mértékben.
-Persze? - motyogom, miközben a kezem nyújtom s lépek egyet előre. Mikor azonban a kezem Davis kezét érinti furcsa érzés fog el. Mintha visszataláltam a régi életem egy felfeledett napjába, ahol nem létezett semmi más csak az a némi lelki béke, amit a problémák felsorolása adott. Csupán annyi, hogy kibeszéltem magamból? mindent. Most vajon mi következik? Talán Deja vu-t élünk át? Egyre kíváncsibb vagyok? egyre inkább?
Naplózva


Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #66 Dátum: 2009. 01. 05. - 13:55:12 »
0



Az első lépést követően Zana nem változott semmit, továbbra is teljességgel hűvös tekintettel méregette a felé induló fiút. Mintha meg akarta volna verni a szemével, mit is képzel magáról. Igencsak határozottnak tűnt ahhoz képest, amikor utoljára találkoztak a Móló környékén. Akkor egy teljesen megtört ember tekintett vissza rá, akinek vállára mázsás súlyként nehezedtek az élet problémái. Rengeteg téma előkerült, és annak ellenére, hogy még látásból sem ismerték egymást, nagyon nyitottá vált az eszmefuttatás, mire visszaértek a kastélyba. Igen, megígérték egymásnak, hogy bármikor és bármiben?ennek ellenére nem történt semmi. Soha nem váltottak egy szót sem, pedig a lány igen éretten gondolkodott a körötte lévő világról. Ez pedig imponált a zöldszegély címeres fiúnak. Kevés olyan lányt találni manapság az iskola falai között, akik egyáltalán arra érdemesek, hogy köszöntsék őket. A többség, tisztelet a kivételnek, minden egyes napját nyávogással, vagy siránkozással tölti. Aki pedig nem tartozik ezen társaságba, annak a rózsaszín témákon kívül nem sok gondolat jár a töklének sem nevezhető löttyel a fejében. Mert ez becsmérlés lenne a töklére nézve.

Az újabb lépést követően, amikor a szabad jobb előre nyúlt, kérvén a másik kezét, Zana feltekintett, és mélyen a fiú szemébe meredve vizslatta annak gondolatait. Nehéz olvasni a kékszín lélektükrökből, mert soha, semmiféle érzelmet nem mutatnak. Az évek során megtanulta, hogy leplezze azt, ami a fejében jár, és amit a szíve diktál. Senki nem kegyelmezett neki, senki nem törődött vele. Akkor ő minek lenne kedves bárkivel is? Nincs meg rá az oka, sem pedig az indíttatása, hogy megmutassa, bizony ő is érző lélek. Természetesen, ahogyan azt az örökös aranytörvények diktálják, kivételek mindig is akadtak. Ez esetben sem volt másképpen?és mi lett a történet vége? Halál, elhagyottság. Akivel kicsit is közelebbi viszonyt ápolt, azonnal eltűnt a süllyesztőben. Zana most itt állt előtte, és noha nem akart ártani neki, úgy vélte, az, hogy sétálnak, és beszélgetnek, még bőven belefér. Abból nem lehet probléma?legfeljebb különleges figyelmet szentel majd a lánynak, hogy megpróbálja őt megóvni?a sorstól. Az ő saját ómenétől.

A kérdésre aztán igenlő válasz, jobban mondva halk motyogás érkezett, a kéz pedig lendült, és a mardekáros tenyerében landolt. Ez nem volt elegendő, az olasz díva is megtoldotta egy lépéssel, így csökkentve kettejük között a távolságot. Egy külső szemlélő nem sokat szűrt volna le ezekből az apró jelekből?de ők tudták mindketten. A közeledés a bizalom alapköve, anélkül nem lehet újra feltépni a múltat, és jelenné varázsolni azt.

Amint Perry kezében érezte a lány kezét, megemelve azt egyenesedett ki, és forgatta meg lassú, tánclépésszerű tempóban újdonsült sétapartnerét. A forgás alatt megszemlélte a másikat, persze nem tolakodón, csak kíváncsian?a ruházatát, küllemét?és nem utolsósorban az illatfelhőt, amelyet szerte libbentett a helységben. Amint ismét látta, és mélyen a szemébe nézhetett, komoly, rezzenéstelen arccal szólalt meg. Hangja olyan bársonyos volt, akár a legdrágább kelmék. Mégis mélytónusú, tekintélyt parancsoló.
- Nem változtál. Ugyanolyan csodálatos vagy, mint azelőtt!
A mondat végén természetesen, jelezve, hogy őt sem fából faragták, egy apró mosolyt engedett meg. Ez is azon kiváltságok közé tartozott, amelyet igen kevesek mondhattak magukénak a fiú részéről.

Másik, szabadon maradt kezével a lefelé ívelő lépcsősorok felé mutatott, mellyel tudatni szerette volna, akár indulhatnak is?
Naplózva


Zana L. Jefferson
Eltávozott karakter
*****


hatodéves látó ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #67 Dátum: 2009. 01. 08. - 20:21:48 »
0


Nem hittem volna, hogy minden ennyire? simán megy. Ugyanis minden bonyolultnak tűnt úgy egy fél perccel ezelőttig. Addig, míg Davis a kezét nem nyújtotta, mint egy úgymond ?békejobbot?. Mert igenis addig kissé ellenséges hangulat uralkodott. Szokatlan, amit persze csakis magamnak, a viselkedésemnek köszönhetek. Mert most jövök csak rá igazán, küldhettem volna egy két levelet Davisnek. De? bevallom őszintén, a gondok és a bajok annyira lekötöttek, hogy minden és mindenki kiment a fejemből. Pontosabban fogalmazva, teljes mértékben hidegen hagyott mindenki. Mindenki. És ezt szó szerint lehet érteni.
Viszont most itt vagyunk. Itt. A bagolyház hideg, nyirkos és szeles világában, ahol mindössze csak egy hugrabugos diák szaladgál vagy talán már az is réges rég más utakon jár. Csak Davis és én. Vajon rendbe lehet hozni a kapcsolatot amely a hanyagság miatt szakadt meg? Szívemből remélem? talán sikerrel járok.

A kéz kezet ér, s mire észbe kapok, a másik ujjai határozottan, de szelíden mozdítják meg az enyémet, hogy a bonyolultnak tűnő mozdulatsor után rávegyék a testem, pördüljön meg a tengelye körül. Vicces feltételezés, mintha az iskolai bálról szabadulva érezném magam, bár James kedves húzásai miatt a táncot is meggyűlöltem. Perry kedves játékossága viszont mosolyt csal az arcomra. Tudom, nem pusztán érdekből teszi, vagy azért hogy bosszantson, hanem sokkal inkább kedvességből, vagy? nem is tudom? tőle kellene megkérdezni. Az egész azonban lassan némi örömöt csempész a lelkembe, s még az a halovány kis ajakgörbület is megmarad.
- Perry, még a végén elpirulok. ?
Torkolom le szemrehányóan miután a pörgésből sikeresen a talpamon maradtam s miután rendeztem az arcvonásaim. Azonban a szavakat kimondva csillog a szemem, le sem tagadhatnám hát, hogy megcáfolom a kimondottakat. Sőt, még hogy szebb legyen az élet, megkontrázom a dolgot egy újabb gondolatmenettel miközben elindulunk lefelé a lépcsőn.
- Nem is tudtam, hogy a Prefektusi cím mellé a nőcsábászt is megkaptad, míg nem voltam itt? -

Ennyi sokmindenről lemaradtam volna? Meglehet. Bár Davis sosem tartozott a nagy nők kedvence közé, azaz mégis, de az a távolról csodálandó típus volt mindig. Mert a lányok csak áradoztak és áradoznak még ma is a könyvtárban ?a saját fülemmel hallottam- de közeledni nem mernek felé, talán azért mert nem is tudnak. Igazából nem is merem ennyire jól a mardekáros fiút, de a pletykák keringenek, a szóbeszédet hallja az ember s elég pár nap itt az iskola falaim belül, hogy tájékozódj, amiről lemaradtál, akárcsak én.
És ekkortájt derül ki, mit számít pár hónap távollét, s más gondok bajok, amiket nem te tudsz megoldani. Az iskolába még mindig az a legnagyobb probléma, hogy kinek ki az új barátja, csaja, ki kivel kavar, ki kivel randizik, ki a leghelyesebb fiú s hogyan is lehetne megszerezni, melyik szerelmi bájital a hatásos, s hogyan tehetjük magunkat még vonzóbbá, hogy felfigyeljenek ránk. Az ideiglenes hajátszínezéstől kezdve a sminken és legújabb ruhákon át a legszexisebb talárötletekig minden hangot kap. De valahogy ez csak engem nem tud érdekelni, habár, akarva-akaratlan az ember mégiscsak kihallja a lényeget a sok tini sületlenség közül?
Naplózva


Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #68 Dátum: 2009. 01. 10. - 19:51:14 »
0



Az apró, ám annál jelentőségteljesebb táncmozdulat gyümölcsöző volt, Zana kissé oldottabbá vált ezáltal. A lányok túlnyomó többsége szereti, ha egy férfi, legyen szó akár fiatalokról, akár idősebbekről, figyelmet szentel. Talán ez az egyik legfontosabb mozgatórugó, mégis ezzel foglalkoznak a legkevesebben. Egyetlen apró mozdulatsor, egy halovány, köpenybe bújtatott bók, és máris tudathatjuk a másik féllel : Igen, itt vagyok, és minden figyelmem a tiéd, csak a tiéd. Ez hatványozottan, sőt fokozottan igaz erre a helyzetre is. Davis a pillanatokkal ezelőtt felviharzó hugrabugos miatt érkezett ebbe a meglehetősen áporodott levegőjű, kissé büdös helyiségbe. Nem tartozott soha a kedvencei közé, tekintve szerette maga körül a rendet és tisztaságot. Ebbe pedig beletartozott az is, hogy nem a baglyok ürülékének aromáját illatozza. Mégis, most egy teljesen új helyzetben találta magát, és azonnal tudta, hogy mi a fontosabb. Talán egy apró megingás volt, amikor feltekintett az emelet felé, de nem mozdult. Ott mozgolódott benne, a bosszút válassza, avagy kísértse meg ismét a sorsot? Biztos volt benne, hogy azzal, ha marad, a legjobb döntést hozza, mert az olasz díva megéri a kockázatot. Egy utolsó esélyt adott magának arra, hogy megnyíljon?vagy legalábbis megpróbálja a már lehetetlen messzeségekbe veszőt. Amíg a lány távol volt, rengeteg dolog történt vele, mert itt, az iskola falai között soha nem állt meg az élet, és soha nem is fog. Egy pillanatra sem.

A csendet, vagyis a baglyok huhogását, valamint szárnyuk csapkodásainak neszezését aztán egy édesen dallamos hang törte meg. Zana játékos felhorkanása nem engedte letűnni az apró mosolyt a fiú ajkairól, azok továbbra is görbét rajzolva díszelegtek. Az pedig, amit utána jegyzett meg a hatodéves hollóhátas, már igazi pikáns fűszerként hatott. Egy halk nevetés repült a lány felé, melyet követően a Perryk sarja egy pillanatra a bagolyház meglehetősen mocskos padlózatára tekintett. Talán azért, mert ez olyan klisés volt, és megszokott?vagy talán azért, mert haloványszín arcát pír festette meg? Nem lehetett tudni, mert alig, hogy megnézte, cipője orra a helyén van-e még, azonnal felkapta a fejét, és újfent a lány íriszeibe tekintett. Szívesen megjegyezte volna, hogy soha nem tartozott azon fiúk közé, akik értik a lányok nyelvét, mi több, soha nem tartották jó társaságnak. De az igazat megvallva azért, mert erről ő maga tett. Azon munkálkodott jó ideje, hogy elvegyüljön, és csak egy szürke színfolt legyen, amely megbújik a háttérben. Az már más kérdés, hogy az élet nem engedte letűnni, és mindig tartogatott valamit, amely miatt a mardekáros fiú a központba került, vagy legalábbis annak közelébe.

Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy tovább bókol, de tudta, ő nem az a fajta, aki kuncsorog a lányok után. Határozott ember, és ha úgy adódik, bizony kimondja, ami a szívét nyomja. Továbbá ott volt egy emlékfoszlány, amely élénken élt benne?a bál, ahol szintén látta Zanát. A párjával. Alapvető tézis, még akkor is, ha sokan semmibe veszik, nem incselkedhetünk olyannal, aki mellett már áll valaki. Sokan mentegetőznek, ha a másik fél belemegy a játékba, akkor ott valami nem stimmel?de ennek ellenére Davis úgy tartja, és tartotta, gerinctelen dolog hátulról mellbe szúrni valakit.
- Merre jártál az elmúlt hetekben, voltak talán már hónapok is.
Észre sem vette, hogy lebuktatta önmagát. Elvégre honnan tudhatta volna, hogy a lány nem volt az iskolában, ha nem érdeklődött volna utána. Persze személyesen, avagy levélben nem kereste?ez volt a hiba.

Leérve a lépcsőkön előre lépett, hogy kinyithassa a másiknak az ajtót. A kezét egy pillanatra sem engedte el, mindösszesen alkarjából ismét a tenyerébe csúsztatta Zana tenyerét. Ahogyan az ódon ajtó hangosan visítva tárta fel a külvilágot, kellemes, és enyhe szellő simította végig mindkettejüket. Kellemes idő volt, nem állt esőre a természet lába?minden adott volt egy újabb, ám ezúttal sokkal hangulatosabb sétához.
Naplózva


Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #69 Dátum: 2009. 01. 10. - 21:37:37 »
0


? ééés azon kapom magam, hogy már megint fülig ér a szám, ha nem tovább. Morcos. Hát eszem azt a fél- vagy negyedrészt mágikus máját, nem tök tündéri? De mégis miért néz rám úgy, mint aki most akarja tárcsázni a nemzetbiztonság számát? Vagy legalább úgy, mint akinek megvan ez a szám, és ezt arra kívánja felhasználni, hogy őt tegye tönkre vele. Azt hiszem, ilyenkor későn már nem érdemes komolyabb eszmefuttatásokba fogni, mert lehet, hogy egyáltalán nincs mit futtatni, de legalábbis lihegős vánszorgásnál többre nem futja. Éjszakai lény vagyok, mint a helyiek többsége, de ki mondta, hogy éjszaka a szellemi képességeimnek kell pörögnie? Hát nem kell, na. Mondjuk most örülnék, ha egy átható pillantással megszemlélhetném a veséjét belülről az összes motivációjával, ábrándjával, szándékával, reményével és ha már ott vagyunk, akkor a koponyája belső felén motoszkáló huncut gondolatokkal együtt ? mindenkinek ott vannak ezek a tudattalan agyfélteke barázdáiba tapadva, ez így van, és kész ?, mert ez csodálatosan leegyszerűsítené a szituációt, és akkor nekem nem kellene rettenetes minőségű agymunkát bevetnem, hogy legalább említésre méltó bevágódási próbálkozásokat hozzak a világra többórás vajúdás után. Rossz anya lennék.
- Akkor legmélyebb hódolattal kérem a kegyes elnézésedet érte, éjféli holdfény-hölgy, de pocsék humoromból ennyi futotta e kései órán ? nyögöm röhögve, mert szerintem vicces, hogy az agyi funkcióim gyengülésével fordított arányosságban a nyálas költői eszközök használata viszont növekszik, de iszonyatos mértékben. ? Vagy csak simán lehengerlő szépséged vette el az eszem, ami úgy robajlott át rajtam, mint.. mint egy kamion. ? Lassan röhögőgörcsöt kapok a saját béna dumámtól, ha így folytatom, de az önkritika az egyik legértékesebb tulajdonságom. Általában észreveszem, ha nem vagyok olyan csodálatos és sziporkázó, mint egyébként. Azt már nem, hogy az egyébként az lassan már csak heti egy-két percet jelent habos-babos bárányfelhős, ritkás oxigénellátású szellemi magaslataimban. Én igenis fasza vagyok, és kész.

Elvigyorodott. Szent ég, minden borzok legbénább részmunkaidős fortunája, elvigyorodott! Nem sok olyan csaj van, aki képes hasonló reakcióval értékelni a szövegeimet, úgyhogy most össze is tenném a kezem, ha egyébként nem az ÉN érdemem volna, hogy kicsikartam belőle ezt a férfiember-részecskék közötti kohéziót erősen csökkentő vigyort. Na jó, inkább Yot csodálom érte, hogy képes ezt eme szépséges vigyorral csak úgy elismerni, vagy legalábbis, kicsit valóságszagúbban fogalmazva, kellően jófejnek lenni ahhoz, hogy fogja, én csak egy kicsit vagyok idióta, de azért aranyos idióta, és ráhangolódjon a béna dumámra. Még ha egyébként nyilvánvaló is, hogy nem vágyik arra, hogy hipp-hopp összeszadizzam, amire egyébként pont így én se vágyom. És még a szája szélét is megnyalja, hát ilyen csajt.. Kezdem azt hinni, hogy a vigyorom Magellán-stílusban körbehajózta a fejemet.
- Tudtam én, hogy ilyen csúnya dolgokról fantáziálsz, te huncut kislány ? csóválom meg a fejem ál-rosszallóan, és megmozdítom a szemöldököm, hogy ha már perverz, legyen kiadós. ? De ígérem, hogy amint lesz egy kis hely a határidőnaplómban, értesítelek, és összeütünk egy szaftos kis bünti-bulit is. A világért se hagynám, hogy hiába epedezz a professzionális fenekelési technikáim után. Mégis miféle lovag lennék akkor? ? harapom be az ajkam szinte aggodalmasan, és felelősségteljes-komoly kifejezést erőltetek az ezzel egyébként cseppet sem kompatibilis képemre, hogy a nagy vigyorgás közepette nehogy szétmenjen, mert rendesen igénybe lett véve az elmúlt két percben. A jó társaság hatása. De még milyen jó az a társaság. Húúh.

Meglepődik. Nem, megrökönyödik. Megdöbben. Újabb heveny imádatroham fog el, hogy beépítsem a fehérjéimbe a belső szerveit legmélyebb hódolatom jeléül, de ezt leküzdöm, és inkább felnevetek, hangosan, ahogy szokásom. Mondták már, hogy ugatok, mint egy idióta, teliholdtól vadult, és úgy ámblok sintértelepre való eb, de ez a legkevésbé sem izgat, én szeretem a hangom. Mint ez látszik is, mert be nem áll a pofám lehetőség szerint. Kivéve hogyha annyival több a magam szórakoztatására programozott belső monológ, hogy nem marad elég energiám meg is osztani őket a nagyvilággal. Újra végigpillantok kedvenc szabadulóművésznőmön, és megállapítom, hogy egy pride-beli tömeggel összehasonlítani még mindig nem a megfelelő érzékeltetés arra, ahogy kinéz, de hát annyira ééédes. Főleg, hogy kezd hápogni a meglepetéstől. Ennyire kevésszer ismerték el a zsenge kis életében? Netán fura belső komplexusokkal küzd? Nane. De majd ÉN, a hős.. rágyúrok a hízelgésre, hadd nőjön az önbecsülése. Kicsit mintha kevés lenne ahhoz képest, hogy a legzavarodottabb elméjű s egyúttal a legbájosabb modern istennő, akit valaha utamba fújt a borzszerencse. Tulajdonképpen.. az egyetlen hasonló kaliberű, de az biztos, hogy a legjobb.
- Ez a meglepetés arra utal, hogy nem vagy tisztában egyedi személyiséged varázsával? Netán nem omlanak a citromsárga topánkáid és párducbőrbe bújtatott, vénuszi virgácsaid elé az emberek? Ejnye. Nem tudják, mi a jó ? megrebegtetem a szempilláim a hatás kedvéért, bár kétségtelen, hogy az övéi sokkal faszábbak, de ezen nem veszünk össze. ? Ezt értsem úgy, hogy ha kölcsönkérem a nap trendbeli elveinek értelmében kilógatásra szánt, elbűvölő alsóneműidet, a stílusod mint szellemi tulajdon védelmében nem is ajándékozol meg vele? Ó.. ez fáj. Nem is foghatod fel, mennyire ? kissé oldalra hajtom a fejem, összetört szívű kiscicabuksi mód be, tulajdonképpen én magam lehetek az egész London Zoo, ha épp olyanom van.

- ? tudod? ? most rajtam a sor, hogy megdöbbenjek, és talán ki is villan az adoniszi külső mögött rejtőző, komplexusos-gátlásos-sérült-bánatos-magányos-önbizalomhiányos kisfiú, akivel senki nem barátkozik, mert mindenki elijed a sajátságos humorától meg a pajzsként előretartott nagy arcától, az obszcén megjegyzéseiről nem is beszélve, és.. Nem, nem dramatizáljuk el, mert nincsenek komplexusaim, a gátlásaim évekkel ezelőtt szörnyű kínhalált haltak, mikor egymagamban betévedtem a Sohóba, és minden vagyok, csak magányos nem. Szerencsére. Na de az, hogy Yo Delacour ennyi öndefinícióból óóó-akkor-tudja, hogy mégis ki a dögcédulás mantikór volnék én, hát az történelemkönyvbe illő. Mégis honnan a jóégből tudná? Áá, itt valami gikszer van. Mindenesetre ha másodperceken belül rám ront egy auror-osztag, akkor sem tudom visszafogni az automatikus reflexet, hogy örüljek, és körbevigyorogjam a fejem. ? Tééényleg? Ezzel jól megleptél, azt hittem, ti nem vegyültök páriákkal, de semmi vész. Gyógynövénytan.. hmmm. ? Igazából amikor ezt a gondolkodós pofát vágom, az azt jelenti, hogy kétségbeesetten próbálok felidézni egy emléket az órákról, amiket rendszerint átalszom amúgy is, de mindenesetre vadul gyúrok rajtuk, hogy a legkevesebbet kelljen részt vennem bennük. Valami halványan azért rémlik, de Yo arca (haja-feneke-combja) őszintén szólva nem igazán villan ki a szépiaszínű belső fényképekből. ? Háttt, nekem úgy rémlett, hogy nekünk gyógynövénytanunk a griffendéles tagokkal van, de.. igazából még abban se vagyok biztos, hogy ki a tanár. Hoppá, de, mert pont a hávénk a gazfelügyelő Bimba. Jajj, ne, elszóltam magam, borz vagyok, de ciki.. Ugye nem árulod el senkinek? ? majdnem őszintén szégyellős vigyor terpeszkedik szét megilletődötten a lenyűgözően lilásfehérre fagyott szám szélén, mert azért ez tényleg nem egy olyan infó, amivel istennők előtt villog az ember. De az őszinteség nagy erény.

Az már nem annyira, ha az ember az első randin ráveszi magát, hogy a másik kezébe csúsztassa a kezét, és pont egy olyat talál meg, ami sérves-törött-bibis-sebes. Ez nemes egyszerűséggel gáz. Persze, ezt csak az amatőrök csinálják, én már rég nem fogdosok kezeket, ráadásul ez sajnos nem is mondható randinak. De ha az ember borz, hamar megtanulja az optimizmus és a zen-világszemlélet az egyébként szar életre való áldásos hatását. Én pedig tanulékony dög vagyok. Hé, szóba állt velem, hagyta, hogy bemutatkozzak, ráadásul még azt is állítja, tudja, ki vagyok, hát ki mondta, hogy esélytelen az a randi? A kedvéért hajlandó vagyok gyertyafénynél enni a melegszendvicset ? jelenleg ez áll a gasztronómiai szkilljeimből származó végtermékek csúcsán ?, és ha nagyon erőltetjük, hetekig (napokig?) szűzies leszek és félénk, viszem a táskáját, meg amit akar. Ugye hogy ugye. Hoppá, elragadtattam volna magam?
Mindenesetre a fájós kezét azonnal elengedem ? bár addig is óvatosan fogtam, ki tudja, nem porcelánból alkotta ez a mocsok ku.. anyatermészet a vélákat ?, ahogy felszisszen, hülye azért én sem vagyok, és a reakcióidőm is elfogadható intervallumon belül mozog. ? Hoppá, bocsánat. Íííh, tényleg, a hangokból ítélve elég rondán összetörhetted magad azon az ajtón.. egész jók a bűbájaim amúgy, ha szeretnéd, megpróbálhatok valami egyszerű kötést vagy fájdalomcsillapítót.. persze, ha inkább nem bízol bennem, és ragaszkodsz az összes csontodhoz, azt is megértem ? bólintok, íme, A Megértő Ember. Egyébként talán jobb is, ha nem bízik bennem, mert igaz, eddig sose műveltem semmi rondát, de mindig van egy legelső alkalom, és ha mondjuk véletlenségből kifilézem a karját, akkor tuti, hogy abba minden tekintetben belepusztulok, és elbujdosok Szibériába, pedig meleg éppenséggel itt sincs. ? Vagy felajánlom magam jegelésre, ha elért a fagyhalál ? ajánlkozom valamivel kevésbé komolyan, bár az igaz, hogy jelenlegi testhőmérsékletem a normálishoz képest egy vödör jégkockáéhoz tendál. De most nem túl férfiasan aláástam az eddigi nem-fázom-macsó-vagyok dumát. Fákk. Tisztára meghülyít ez a csaj.. Nem mintha bánnám.

- Őrültnek? Hátt.. inkább csak kicsit furcsának és rendkívül bájosnak, emellett talán némileg zakkantnak, de teljesen elmebetegnek azért nem. Ellenben ha hasonló hacukát húzol magadra a tárgyalásodon, simán megúszhatod a börtönt, vagy letöltheted mondjuk egy olyan édes kis intézményben, ahol Playboy-nyuszikat megszégyenítő, istennői testedet legfeljebb olyan hátul megkötős otthonkában tárhatod a világ elé ? fejtem ki finoman, legalábbis próbálok finom lennék, mert nem akarom a szokásos elbűvölően anyázós-zdmegolós stílusomban összetörni a lelkét. Hihetetlen, micsoda teljesítményekre vagyok képes egy felsőosztályú nőstényért, nem? Akár még drogügyletekbe is belemászok, és még örülök is neki. Most mondja valaki, hogy maradt még ép elmém, amit feláldozhatok Yoért. Persze a szándék a fontos.
- Hoppá ? reagálok mély együttérzéssel (bár inkább csak szándék-a-fontos stílusban, mint azt már megszokhattuk), bár inkább szkeptikus szemöldökfelvonás kíséretében. ? Hát remek haverjaid vannak, mondhatom. A tag persze nem közölte, hogy ilyen jóféle bogyókról van szó.. De istenem, hogy lehetsz ilyen naiv! Mit gondoltál, mi az istent küldözgetnek ilyenkor? Oké, még nem dőlt össze a világ, mert itt vagyok ÉN, hogy megmentselek a kicsapatástól és a lelki összeomlástól ? futó, na-légyszi-olvadj-el-tőlem vigyort villantok fel ?, de akár össze is omolhatott volna. Meg kell mondjam, elég szar emberismerő vagy, tündérem ? toldom még hozzá, és igen, visszatért a régi, megszokott, imádnivaló Ethan, aki az eufemizmust hírből sem ismeri, ellenben tele van túlélő szkillekkel és önfeláldozással meg segítő szándékkal. Mi van, neki talán nem esett le, hogy engem az ég is az ő megmentésére rendelt? Lassú fruska. De nem tudom lenézni érte, biztos tök zaklatott, meg minden. Egyem azt a.. már megint a belgyógyászati kannibál-hajlamaim, a pokolba velük.

- Hééé, Delacour, ébresztő ? lengetem meg a kezem az arca előtt, és megcsóválom a fejem. ? Az előbb mintha azt mondtam volna, hogy megmentelek. Mintha. Ez nem csak azt jelenti, hogy kérés nélkül elárasztalak a szar vicceimmel meg az ilyenkor éjszaka már nem épp tökéletes működésű nőfogó szövegeimmel, hanem azt is, hogy kihúzlak a csávából, és ágyba duglak.. nem, nem, végtelen fájdalmamra szolgál, de nem a sajátomba, hanem a gyengélkedőn egy patyolatra kikeményített, sterilizált darabba, hogy ellássák a zúzódásokat, s nehogy valami maradandó kár essen abban a mesés habtestedben. Oké? ? pillantok rá komolyan, igen, most szalajtottak a Hazafi c. filmből, és láthatóan bármire képes vagyok őérte. Sajnos most, hogy valamennyire kijózanodtam, nem különösebben tűnik valószínűnek, hogy megtisztel egy randival. Talán még akkor sem, ha megígérem, hogy nem teperem le az első adandó alkalommal. Talán hiába is tennék ilyen ígéretet. De most koncentráljunk a feladatra, közlegény. ? Tehát. Mielőtt követelném a beígért bulit, és romantikus-holdfényes-meztelenkedős éjszakai fürdésre invitálnálak édes hármasban a tavi óriáspolippal, majd kergetőznénk egy nagyot az ezüstlő pázsiton.. szabaduljunk meg ettől ? jelentem ki, és akár hagyja, akár nem, kitépem a kezéből a zacskót, mert én vagyok A Férfi, s következésképpen erősebb is, és ezt most randa módon ki is használom. ? Ne nézz már így, mert beledöglök ebbe a fájdalmas-félelmes pillantásba. Hahóó, békével jöttem! Szóval, hogyan akarod? ? csak egy másodpercre engedem meg magamnak a sokatmondó arckifejezést, aztán fegyelmezem magam. ? Égessük el ? a tenyeremen felvillan egy nyaláb láng, ahogy felfelé fordítom, bár inkább csak illusztráció, mert elég csöpp ahhoz, hogy még egy hajszál is csak vergődve pusztuljon el az ölén, de azért ennél faszábbakat is tudok én ?, húzzuk le a klotyón, dobjuk ki az ablakon, változtassuk őket színes, macskaszemes üveggolyókká, vagy dugjam be egyszerűen az egész cuccot Ernie MacMillan kispárnája alá? ? érdeklődöm udvariasan, mintha csak arról lenne szó, hogy milyen zenét kíván az esetleges bulihoz. Mert kreativitásom határtalan.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Zana L. Jefferson
Eltávozott karakter
*****


hatodéves látó ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #70 Dátum: 2009. 01. 11. - 20:15:31 »
0


Igen, tudtam, ez sem maradhat el. Az a bizonyos, nagy nagy kérdőre vonás. Az, ami egy idő után már kezd nagyon is az idegeimre menni. Nagyon. Mert elég volt Dumbledore-nak magyarázkodni, elég volt Jamesnek és Christienek, akik többé már nem hittek nekem, soha többet. S most még maga Davis is ezt várja el.
Tudom, megérdemli.
Tudom, meg kell tennem.
De egyszerűen nem megy. Még most? nem. Így mélyet sóhajtok, halkan, lemondóan, s érezheti a másik, terhes téma ez a számomra, nagyon az, jobban, mint gondolná. Jobban, mint bárki gondolná. Mert ez az egész, az egész úgy ahogy van eszembe juttat mindent, amit megpróbáltam lezárni magamban, elfelejteni örökre, már amennyire lehet, s teljesen kitörölni az életemből. Valahogy nem értem, miért várja el mindenki, hogy kitálaljak mindent, szóról szóra, minden egyes átszenvedett pillanatról beszámolva. Egyszerűen nem fér a fejembe. Talán? szeretik nézni mások szenvedését. Talán. De Davis is? Ő is ilyen lenne?

Nem hiszem el, hogy arra vár, szólaljak meg. Pedig? láthatóan arra vár. Csakis? arra? azaz rám. Nekem viszont a gombóc nem engedi még az egyszerű és természetes levegővételt sem, vagyis, csak nagy nehezen, s az ezelőtti jókedvem, amelyet Perry okozott, nyomtalanul tűnt is el. Legalább olyan váratlanul, ahogyan jött. Egyszerűen csak nemet intek a fejemmel. S ez egyben kifejezi azt is, hogy nem is akarok és nem is tudok beszélni erről. Viszont az azért feltűnik, hogy a hetek után a hónapokat is megjegyzi. Furcsa, nem gondoltam volna, hogy a legközelebbi ismerőseimen kívül másnak is szemet szúr a hiányom. S ez? igen, teljes megdöbbenést eredményez nálam. Mindössze csak egy meglepett pislogást adhatok, mert a hangom még mindig makacskodik a gombóc miatt. Így érjük el az ajtót.
Egy percre a kezem Davis karján pihen, ám miután kilépünk ismét a tenyerébe fogja ujjaim. Most ez úgy hathat, mintha ?járnánk? holott erről szó sincs. Szó sincs.
- Ugye nem baj, ha ejtenénk a témát? -
Még szép hogy elcsuklik a hangom. Még szép hogy lesütöm a szemem. Mert ez az elhaló anyámasszonykislánya nem az én stílusom. Nem szokásom a szűzi lányka szerepébe tetszelegni, mivel mindig kimondom, amit gondolok. Ám most? most valahogy nem megy. Még akkor sem, ha maga Merlin követelné a magyarázatot.

A zavaromat pedig hasonlóképpen Davis reakciójához, én is azzal merítem ki, hogy a cipőm orrát, a talárom szegélyét bámulom, mintha az amolyan ritka érdekes dolog egyike lenne. Holott persze a lehető legunalmasabb és leghétköznapibb dolgok ezek, akárcsak a reakciónk. Ezért végül csak megemberelem magam. Elvégre mégis Vele vagyok itt, megérdemli a figyelmet. Lopva pillantok hát fel, miközben az ajkaimba harapok, s közben vívódok, hogy mondjak-e még valamit. Nem tudom, kellenek-e a szavak, de végül is úgy vagyok velük, ettől mélyebbre nem süllyedhetek, s azok nem árthatnak már nekem. Így halkan, suttogva nyögöm a szavakat, mert még mindig nem megy a normális beszéd, csak ez az elcsukló, szánalmas nyöszörgés, ami szörnyűséges.
- Remélem? nem baj. ?
Remélem? Hát igen. Nem baj-e? De biztosan, mert kíváncsi Davis is, akárcsak bárki más. S ez persze nem bűn. Viszont talán az is megbocsátandó, hogy én meg kitérek a válaszadás elől. Remélem legalábbis szívből, hogy ő elnézi nekem ezt az aprócska? hibát. 
Naplózva


Vince Marlow
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #71 Dátum: 2009. 01. 12. - 20:04:15 »
0

William

 
  Cigarettafüst száll a levegőben, aztán feloldódik. A köd eloszlik, a jellegzetes szag pedig eltűnik a baglyok semmivel összehasonlítható "illatával". Rohadt büdös van, nem szívesen tanyázok itt. Még a végén kapok egy csomagot a fejemre, aztán szép látványt fogok nyújtani. Az meg nem hiányzik. Az egyetlen ok, amiért itt vagyok, az az, hogy itt nem érzi meg senki sem a cigiszagot. Ennyi. Ha találnék kellemesebb helyet, azonnal lecserélném, de sajnos nincs. Szegény ember vízzel főz, és sorolhatnám a hasonló mugli szólásokat, közmondásokat. Ennyi hülyeséget hogy tudtak kitalálni... Biztos nem volt annyi vizsgájuk, mint nekem. Akkor tuti nem beszélnének ilyen hülyeségeket.

  Rossz a hangulatom. Hogy mitől? Nem tudom. Szar kedvem van és kész. Valahol még örülök is neki. De hogy miért, azt még maga Merlin sem tudná kiolvasni a fejemből. Akkora most a káosz a fejemben, hogy nekem is nehéz odabent tájékozódni, nem hogy másnak. Közeleg az év vége, jönnek a vizsgák, a nyári szünet. Mehetek haza, a családi fészekbe. Más se hiányzik. Igaz, ott lesznek a srácok is, velük végig bulizhatom az összes rendelkezésre álló szabadidőmet, de ez már nem ugyanaz. Minél régebb óta vagyok itt, annál inkább a varázslóvilágot érzem magamhoz a legközelebb. Ez az otthonom. Ha a barátok nem lennének, késztetést sem éreznék arra, hogy hazamenjek. De megteszem, fölösleges ezen filozofálni.

  Elszívom az utolsó slukkot, elnyomom a cigit, még egyszer utoljára körülnézek, majd elindulok kifelé. Vár a házi, a holnapi órák és nem utolsósorban az aktuális és leendő barátok. 


Naplózva

William Bain
Eltávozott karakter
*****

.második évfolyam.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #72 Dátum: 2009. 01. 12. - 20:46:34 »
0

Vince

~Zsibongás, nevetés, élet, szerelem, düh elegem van ezekből a hülye gyerekes szarságokból. Mindenki csak nyáladzik a padon egymás szájába, aztán egy hét múlva egy másik pasi vagy csaj szájába, mert ők nagyon szerelmesek, bah sok hülye nyálgép.~

~Azok mind William, te tudod a legjobban irányítani kell mindent, és mindenkit soha ne enged, hogy egy lány nyáladzó bábá tegyen uralkodnod kell magadon, neked feladatod van meg kell büntetned anyád gyilkosát, ne enged, hogy valaki elvegye ezt a küldetést tőled. ~

Nem fogom, soha nem bukom el többet. Én leszek a leghatalmasabb.

*Felfele lépdelt a csiga lépcsőkön, majd belépett a bagolyházba.
Kicsit megdöbbentette a látvány, nem számított rá, hogy még itt is emberekbe botlik, de nem engedte, hogy ez meglátsszon rajta, és azonnal egy kedves mosolyt villantott a cigijére taposó Vince felé*

Üdvözlet kedves és bölcs hollóhátas diáktársam, remélem élvezted a friss levegőt.

*Villant gonoszabb mosolyt az utolsó adag füstre, amit éppen kifújt Vince.*


Naplózva

Vince Marlow
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #73 Dátum: 2009. 01. 12. - 21:55:56 »
0

William


  William. Villámló tekintettel mérem végig a nálam kisebb mardekárost. Ha a tekintetemmel ölni tudnék, rövidebb idő alatt pusztulna el, mint ahogy egy cigit eloltok. De mivel erre nem vagyok képes még a pálcámmal sem, ezért megússza. Na de egy pillanat. Én nem vagyok agresszív. Nyugalom. Veszek egy mély (és nem túl jó illatú) levegőt, amitől rögtön kijózanodom. Vajon miért irritál ennyire? Bár lehet, hogy nem is irritál, csak azért gondolok ilyesmire, mert ha egy tanár jön be helyette, akkor tuti a lebukás. Nem szabad összetévesztenem az érzelmeimet, nem szabad. Nem hibázhatok.

  Gúnyos mondatára illenék válaszolni valamit. De mit? Hogy takarodj a büdös francba, mert a frászt hoztad rám, te méretes szarházi? Nem, ez nem lenne illő válasz. Egy griffendéles lehet, hogy felvállalná az első reakcióját, elvégre túlteng bennük a hősiesség. Bah... Hülyék. Na de most nem másnak kell válaszolni, így nem ezen kéne töprengenem. Ránézek, és én is elmosolyodom. A szavaim negédesen hangzanak el az amúgy kihalt épületrészben, szinte visszhangzanak.

- Nocsak, észre sem vettelek, William. Tudod, a friss hegyi levegőnél semmi sem frissíti fel az embert. Bár tény, az erdőben kellemesebbek az illatok, legközelebb odamegyek, ha levegőzni szeretnék.

  Na gyerünk, te kis felfuvalkodott hólyag. Most kiderül, mit forgatsz abban a furmányos fejedben. Legyél jó kisfiú és válaszolj szépen. Te is hódolsz a dohányzás szenvedélyének, és csak engem cseszegetsz, vagy te sem vagy jobb nálam? Elfordulok tőle, és mint egy mellékesen odavetem.

- Te is kérsz?
 
Naplózva

William Bain
Eltávozott karakter
*****

.második évfolyam.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #74 Dátum: 2009. 01. 13. - 17:34:37 »
0

*Kissé hátrébb lép a villámló tekintet hatására majd, amikor megkínálják a cigarettából, akkor ismét elmosolyodik.*

Kedves Vince nagyon köszönöm ezt a kedves gesztust, de nem élek az ehhez hasonló mugli örömökkel elhiszem, hogy vicces rombolni magad, és vicces minden egyes elszívott csikkel közelebb kerülni a végzetedhez, de én még szeretnék sokáig élni.

*Majd közelebb lép és az egyik korlátnak támaszkodik.*

De ha már így össze hozott minket a végzet, esetleg mesélhetnél kicsit arról, hogy a bölcsesség és tudás bajnoka miért a madárházban üldögél egyedül mugli dohányt majszolva? Biztos nehéz napod volt, valaki kiakasztott esetleg vagy csak szimplán ?friss? levegőre vágytál?
 
*Érdeklődve tekint a nála magasabb fiúra.*

Milyen a harmad év, biztos sok izgalmas újdonságot tanultál, nincs kedved esetleg megosztani ezen tudásodat velem, egy pár átok egy hasznos bájital vagy valami izgalmas?

*Szemében csillog a tudás vágy, meg valami meg magyarázhatatlan sötétség* 

Ó de nem akartalak le támadni, mesélj milyen volt a napod? Piton megint kiborított?
Amúgy ne aggódj amiatt, hogy kicsapnak, a sok más nálad kevésbé bölcsebb varázsló is hódol ennek a mugli pálcának, de még ők is itt vannak, nem is beszélve arról, hogy mindnyájunk hőse a hatalmas Harry, az istenek istene, ő aki megölte tudod kit még csecsemő korában, szóval ő már ennél durvább dolgokat is megúszott kicsapás nélkül. De hát ő a hatalmas Harry Potter.

*Harry-ről hevesen gesztikulálva és kissé gúnyos hangsúllyal beszél.*
Naplózva
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 7 ... 11 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2022. 05. 08. - 13:02:27
Az oldal 0.141 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.