Julian Chal

JULIAN CHAL

alapok

jelszó || "Nocsak Lupin, sétára indultunk a holdfényben?"
teljes név || Julian Chal
becenév || Julian
nem || férfi
születési hely, idő || London, 1977. május 14.
kor || 20
faj || ember
vér || fél
évfolyam || kijárta Hááát

a múlt

Julian 1997. május 14.-én születtem egy Londoni kórházban, 3 perccel később, mint ikertestvérem, Viktor, David és Scarlet Chal fiaként. Édesanyám aranyvérű boszorkány volt, míg édesapám mugli születésű felnőtt varázsló. Egy kis londoni házba vittek haza bennünket, ahol a nővérünk, Sarah is velünk lakott.
Eleinte úgy éltünk, mint egy boldog, nagy család, egészen addig, amíg Sarah idősebb nem lett, és ki nem alakult a pökkhendisége és lenéző nem lett szüleivel szemben. Egyedül minket szeretett, de én nem akartam volna kérni ebből a szeretetből, amíg édesapám és anyám nem szereti ugyanígy. Ő mégsem változott meg, és el kelett fogadnom olyannak, amilyen.
Kiskoromban nagymamáék helyett a szomszéd idős házaspárnál mulattam az időt, ők sokkal kedvesebbek voltak a nagyiéknál.
Sokszor segíttem nekik kisebb munkákban, lefestettem Willham bácsival a kerítést, néztem, hogy süt Diana néni, és volt, hogy csak beültem hozzájuk beszélgetni aktuális dolgokról. Nagyon okos emberek voltak, és én ittam a szavaikat, ám nyolc éves koromban tragédia érte őket. Betörtek hozzájuk, meggyilkolták, majd kirabolták őket. És én ott voltam, gyáván az asztal alá kuporodva, és egy órát vártam, miután elment a tettes. Kerek egy órát. Ha hamarabb kimászok és szólok egy felnőttnek, talán megmenthették volna az életüket, de hála nekem, ők mamár halottak, és csak remélni tudom, hogy valaha képes leszek megbocsátani magamnak.
Az ikertestvéremmel, Viktorral, jó kapcsolatot ápoltam. Sokat lógtunk együtt, de mivel hobbijaink mások voltak, így sokszor vált külön az utunk. Mégis bármelyikőnk volt bajban, kölcsönösen siettünk egymás segítségére. Együtt kaptuk meg 11 éves korunkban a levelet, miszerint bekerültünk a Roxfortba. Én majd kiugrottam a bőrömből, míg ő átkozta az iskolát, és az egész oktatási rendszert.
Én a hugrabug házát erősítettem, persze nem sok mindennel. Nem votlam túlbuzgó éltanuló, se nem nagyszájú nőcsábász. Én csak én voltam. Egyszerű, ügyetlen, barátságos fiú, mégis kvidicseltem. Igen, kvidics, nem túl szerencsés sport volt ez nekem, de hiába csúszott be sok baleset, értettem a dolgom. Nem játszottam olyan jól, mint a bátyám, mégis lelkes tagja voltam a csapatnak.
Az iskolai éveim alatt szereztem pár barátot, nyitott voltam az új ismerettségek felé, de a legjobb barát szót igazán senkire sem mondhattam, az nekem a bátyám volt.
Miután kijártam az iskolát, egy évig munkanélküli ember lettem. Fertelmes érzés volt, a szüleimnek kellett eltartaniuk, én pedig nem tudtam mit csinálni, mint munka után kajtatni, majd hullafáradtan hazaértem, és aludtam.
Egészen 1996-is aludtam, persze nem egy huzamban, inkább képletesen értem. Ekkor ébredtem föl "naiv tévhitemből", miszerint a szerencse egyszercsak berepül az ablakon. Nem, magad vagy szerencsédnek kovácsa!
1996. szeptember 16-án egy hiredést pillantottam meg a Vasárnapi Prófétában, miszerint állásinterjú lesz 19-én, mert van egy betöltetlen állásuk az újságnál. Én elmentem erre az állásinterjúra, és két nappal rá értesítettek, hogy az enyém az állás. Hihetetlenül boldog voltam, hogy végre csinálhatok valamit. Valamit, amitől valakinek érzem magam...
1997 -es évet írunk, ma is újságíróként dolgozom. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak, de a főnököm viszont nem kedvelem, így kicsit nehéz a munka, de én, Julian Chal, megfogadtam, soha többé nem adom fel!

jellem

„Nem vagyok sem tökéletes, sem hatalmas varázsló”
Julian visszafogott emberek csapatát gazdagítja. Nők terén csaknem borzalmasnak lehetne nevezni.
Rettentő félénk, ha a nőkről van szó, s sosem biztos a dolgában. Ha a hölgy megérti, jó pontnak
számítja szerénységét, felbátorodik.
Az eddig felsorolt tulajdonságok bizonyítják, hogy igazán melegszívű, szeretni való egyén.
Érdekesnek találja a muglikat, bár nem kifejezetten érdeklődik utánuk.
Kissé esetlen típus, néha hanyatt esik az utcán, vagy akár munkahelyén is könnyűszerrel csinál bolondot magából. Nem szereti, ha megbámulják, olyankor elveszíti önbizalmát és kissé ügyetlen lesz, elejti a dolgokat a kezéből, vagy neki megy tárgyaknak, szóval mozgás koordinációs problémák lépnek fel nála.
Szeret háttérben maradni, ha mégis ő kerül reflektor fénybe, kellemetlenül érzi magát. Nem szeret beszédeket mondani, inkább az írásnál marad.
Jószívű, utolsó pénzét is odaadná a rászorulóknak, plána ha barátairól van szó. Néhány barátja van, csak azokkal tartja a kapcsolatot, akik azt kiérdemelték valamilyen cselekedetükkel.
Szereti ha szeretik, és családjáért az életét is feláldozná. Sokszor temetkezik gondolataiba, ami csak rásegít arra, hogy kicsit szórakozottnak tűnjön, pedig ilyenkor csak fontos dolgokon mereng, filozofál.
Hiába volt esetlen és szerény, a lányok furcsa módon kedvelték, ő ezt nem tudta mire vélni, de jól esett neki, ámde a fiúk, folyton kigúnyolták emiatt, és ő most sem jött rá, hogy pusztán a féltékenység vezérelte őket.

apróságok

mindig ||
- Ikertestvére
- őszinteség
- csokoládé
- Sarah (ez titok)
- Gitározás

soha ||
- hazugság
- beképzeltség
- főnöke
- vihar, mennydörgés, villámlás
- kényszer

dementorok || csak a megszokott, semmi egyéb
mumus || önmagát látja, egy sarokban gubbasztani egyedül, tehát: magány
titkok ||
- Sarah-val több éve nem beszélt.
- Tart a magabiztos nőktől
- Sokszor kívánja azt, bárcsak ő lenne az ikertestvére, aki teljesen más jellem, mint ő : népszerű és csajozós típus.

rossz szokás
- Ha ideges meg tud enni legalább két tábla csokoládét.
- Nők körében igen szégyenlős.

a család

apa || David Chal, 48, mugli születésű
anya || Scarlet Chal, 45 éves, aranyvérű
testvérek ||
Sarah Chal, 25 , nővére
Viktor Chal, 20
családi állapot || szingli

állatok || volt egy kutyája, akinek nem tudta eldönteni mi legyen a neve, és a névadást addig húzta, mígnem a kutya meg nem döglött -.-

külsőségek

magasság || 185 cm
tömeg | hm..számít ez?
| rassz || európai
szemszín ||zöldes-barnás
hajszín ||barna
különleges ismertetőjel || néha foltok lelehetőek fel a testén és egyéb zúzódások,amiket a napi rutinos balesetei során szokott szerezni, mindig akad egy pár ilyen sérülése. A talárja néha itt-ott szakadt, illetve elégedetlen a hajával, szerinte sosem áll jól.
kinézet ||
Kicsit szerencsétlenke, haja gyakran kócos. Öltözéke legtöbbször egy farmerből és egy ingből áll. Szinte mindig egy elhasznált tornacipőben mászkál. Emelett magas és jóképű, de nem tudja kamatoztatni ezen adottságait jellembeli sajátosságai miatt. Van, hogy a reggeli mogyorókrémes szendvicsnek nyoma marad az arcán, és sosem érti, ilyenkor mit mosolyognak rajta a nők. Később amikor a tükörbe néz, egyszerűen lemossa magáról, és vállat vonva mit sem törődik azzal, hogy nemrégiben még így járt-kelt a munkahelyén.
Nem szereti, ha az emberek a külseje alapján ítélik meg, a dolog gyakran háborítja fel. Igazi ellentmondásos fickó: a természetadta szerencsés külsőt ellensúlyozza a szerencsétlen, szakadtas öltözködés. Ő viszont így érzi kényelmesen magát, és nem szereti, ha öltönyt kell felvennie, ki nem állhatja a nyakkendőt, azt mondja, nem kap benne levegőt.
A fekete-fehér párosításról a gyász jut eszébe, ezt is kerüli, valamint amitől viszolyog, ha férfin rózsaszínt lát. Ezt sosem venné fel, még ha fizetnének neki, akkor sem. Szereti a nagy ballonkabátokat, amik a térdéig érnek, és a nyakáig fellehet hajtani a gallérjukat, ezekben könnyen "elrejtőzhet " a kíváncsi szemek elől, és jól is érzi magát bennük.
egészségi állapot ||hajjaj, de egészséges

a tudás

varázslói ismeretek || Julian a Roxfortban szerezte meg tanulmányait, a hugrabug házát erősítette fiatal korában. Nem volt sosem túlbuzgó éltanuló,aki csupán a könyvek által leírt dolgokban hitt, furcsa fiú volt, akit nem vonzott igazán a magolás és tankönyvek világa.Érdekelték a szabadidős tevékenységek, idejét szívesen mulatta Roxmortsban, illetve a kvidics csapatot erősítette. Tanárai nem szerették, hisz se nem volt az a fiú, aki tökéletesen és precízen megírta dolgozatait és beadandó munkáit, se nem az a típus, aki szeretett volna tanárai kedvében járni.
Bizakodva várta a szüneteket, hogy végre kis otthonukban lehessen, és a családjával tölthesse az időt. Szobatársaival nem volt jóban, mert folyton lehurrogták, ha a gitárján játszott, ezért inkébb elvonult a könyvtárba , ahol szintén nem ismereteit erősítette, hanem aludt.
A legendás lények gondozása és a bájitaltan voltak a legkedvesebb órái, de az SVK-t sem vetette meg. Érdekelték a furcsa lények, akik hasonlóak voltak, mint ők. Kedvencei a thesztrálok voltak az összes közül, nem rázta ki a hideg a kinézetüktől, máig is él benne a kép róluk, ahogy csontjaikat szabad szemmel lehetett látni, ahogy fekete bőrük testükhöz tapad, ahogy tekintetükkel mereven néztek előre, pupilla nélkül.
mugli képzettségek || gitáron rendkívül jól játszik, hála az édesapjának
pálca típusa || 12 hüvelyk, erdei fenyő, egyszarvúszőr
különlegesség || patrónusának az alakja: zsiráf

szerepjáték-példa

Meghatározó pillanatok Julian életében, avagy életképek :

1985. szeptember 2.

Vihar, mennydörgés villámlás :

Zuhogotott az eső, és én nyolc éves voltam, csupán nyolc. A kis családi házunkban voltam, ami egy kedves, barátságos kis otthon volt. Látszott, hogy gyermekek lakják. Tele volt a föld játékokkal, amikbe bele lehetett volna botlani, ha nem figyel az ember. Édesanyám és apám aludtak, de milyen kár. A bátyám, Viktor a nagymamáméknál volt Sarahvál együtt. Ők sok időt töltöttek náluk, élvezték az ottlétet. Én nem kedveltem a nagyiékat.Ők voltak édesanyám szülei. Aranyvérű, fennhéjázó, sznob emberek, akik anyámat kitagadták, amikor hozzáment apámhoz, és minket is csak azért látnak szívesen a házukban, mert az unokáik vagyunk, és a másik fiuk nem szolgálhatott még ezzel nekik.A lényeg, hogy egyedül voltam a szüleimmel a házban, és mivel ők az igazak álmát aludták, én csak egyedül magamra voltam utalva.
Kiszökelltem a kertbe, ám a nagy rohanás közben egy kőben megbotlottam, és hasra estem. Az orromból ömlött a vér, így a pólóm felhúztam az orromhoz, és próbáltam vele elállítani a vérzést. Egyszercsak hangos sikolyra lettem figyelmes. Hangos, női sikolyra. Fölpattantam a fűből, és próbáltam meghatározni, honnan jön a zaj, és arra jutottam, hogy a szomszéd ház a hangok forrása. Nem gondolkodtam, csak a véres pólómmal rohantam a másik házba. Egy idős házaspár lakott ott, nagyon kedveltem őket, az egyik újságíró volt a Reggeli Prófétánál, a hölgy pedig a Minisztériumba dolgozott. Mindketten mugli születésűek voltak, viszont a Roxfortban végeztek.
Tehát rohantam a kis cserepes házba, a zuhogó esőben a véres pólómmal. Átugrottam a pár centis kis kerítést, nem esett nehezemre, még egészen alacsony voltam, és gyors. Az ajtó tárva nyitva állta, a sikolyt már nem hallottam. Egy férfi kutakodott a házaspár széfébe, ahol az összes spórolt pénzüket tartották, mindig onnan kaptam én is cukorra valót, ha segítettem nekik valamiben. De ez a férfi nem cukorra valót keresett. Pénzkötegeket dugott a hátizsákába, fekete maszk volt rajta, és egy vértől vöröslő kést szorongatott a kezeiben. Nagyon megijedtem, bekúsztam a konyhába, észrevétlenül elbújtam az asztal alatt, amin egy hatalmas terítő lógott, egészen a földet súrolta.
Már csak a súlyos lépteit hallottam, ahogy kisétált a házból. Egészen egy óráig nem mertem mégis előbújni, féltem, hogy még itt van valaki, aki végez velem. Kb 60-70 perc után kimásztam az asztal alól, könnyeim próbáltam elrejteni, bátornak akartam látszani a pár előtt.
Kiosontam a szobába, de már nem volt ki előtt megmutatnom bátorságom. A férfi szíve körül seb tátongott, a ruháját átitatta a vér, és a fehér trikóját vörösre festette. Hiába szólongattam, nem válaszolt, ígyhát megakartam keresni a pár női tagját, akit úgy szerettem, és aki szintén szeretett engem. Mivel sosem született gyerekük, véleményem szerint engem tekintettek annak, demár késő volt.
A hölgynek elmetszették a torkát, feltételezhetően azzal a késsel, amit a férfi kezében láttam. Zokogva hajottam fejem a halott nőre, hiába ráncigáltam, nem akart mozdulni. Hiába szólongattam, nem válaszolt, és hiába könyörögtem , hogy kelljen fel, ő csak mozdulatlanul feküdt a földön.
Akkor jött ki rajtam a trauma igazán, amikor a szeretett hölgyet láttam halottan magam előtt, érthetetlenül a halott férfit csak otthagytam a másik szobában, mit sem törődve azzal, hogy talán neki még segíthettem volna.
Kédőbb kiderült, nem segíthettem volna. Mikor a rendőrök megérkeztek, én még mindig a nőre hajtva a fejem zokogtam, és már nem csak a pólóm, hanem az arcom is véres volt.

1990. január 18.

Hazugság:

Tizenharmadik életévemben jártam, másodikos gyáva, szárnyaszegett, félős fiú voltam. Az ikertestvérem, Viktor mindig is óvott engem. Ő volt az iskola menő sráca, én pedig az ő esetlen kisöccse. Mindössze pár perccel született hamarabb, mint én, mégis kijött, hogy ki az idősebb. Neki már barátnői voltak, míg én csak plátói szerelmet éreztem egy lány után, a neve Chantal volt. Gyönyörűszép, hosszú, világosbarna haja volt, ami hullámokban végződött. A szeme zöld színben pompázott, és folyton zavarba jöttem, ha bele kellett néznem ezekbe az íriszekbe. Karcsú testalkattal áldotta meg a sors, és folyton vidám, mindenkivel kedves, barátságos természetű lánynak ismertem meg. Nem sokszor beszélgettünk, de én tudtam, nekem szánta a végzet.
Egy napon úgy döntöttem, vallok neki érzelmeimről, ígyhát elhívtam egy kis sétára a Fekete -tó körül. Ő beleegyezett a dologba, és üzent, hogy találkozzunk pontban 3 órakor a tó partján. Én eleget tettem kérésének, kissé megfakult fekete taláromban sétáltam ki a megbeszélt időben a tóhoz, de döbbenet ült ki az arcomra, mikor megérkeztem.
Kézenfogva sétált a testvéremmel, Viktorral a part mentén, majd leültek egy padra, megfogták egymás kezét, és a bátyám megcsókolta a lányt. Fájdalmat éreztem. Erős fájdalmat, és nem csupán a lány miatt.
Hanem mert a testvérem régóta tudja, hogy ebbe a lányba vagyok szerelmes, és képes elvenni tőlem ? Úgy látom, képes. De nem vagyok mimóza, hogy ezt annyiban hagyjam. Ezt nem!
Dühösen lépdeltem hozzájuk oda, megkopogtattam Vik vállát, és szétvált a turbékoló pár. Épp elakartam kezdeni mondanivalóm, amikor Chantal lágy hangján szólt nekem:
-Vik, légyszíves haggy minket kettesben! Nem látod, hogy mit csinálunk ?
Vont kérdőre, és akkor esett le a dolog. A tulajdon bátyám nekem adta ki magát, hogy elhódíthassa a szeretett lányt tőlem. Miféle ember az , aki képes erre? Egy testvér? Nem, egy igazi testvér nem.
Felhergeltem magam, és eleredt az orrom vére, ami fiatal koromban gyakran megesett velem. A lány nevetett rajtam, de Viktor tudta, hogy mikor szokott velem ez történni. Odarohant hozzám, és ruhazsebkendőjét nyújotta felém, majd így szólt a lányhoz:
-Hé, Chant, menj szépen a dolgodra, nem látod hogy itt nincs rád szükség? Eredj, és hahotázz vidáman a fruskákkal, akiket barátnőidnek nevezel!
Ordított rá, majd bűnbánóan nézett rám:
-Tudod öcsi, ha nőkről van szó, nem vagyok éppen erélyes!
Mondta, és én nem tudtam haragudni rá. Bebizonyította, hogy hiába egy pöffeszkedő, arrogáns nőcsábász alak, minden nőnél többet érek neki.

1995. augusztus 14.

Sarah:

Az iskolát sikeresen befejeztem, és nem voltak nagy ambícióim, hogy merre tovább. Egy újságírói állást akartam megcélozni a Reggeli Prófétánál, imádtam és állítólag tudtam is írni. Viktor az auror képzőben gondolkodott, de ő sem volt biztos a dolgában. Viszont nem csupán ketten voltunk testvérek, volt egy nővérünk, Sarah. Ő már kijárta az iskolát, ebben az évben tölötte a 23-at. Nem tanult tovább, azt mondta, felesleges időpocsékolás. Sarah más volt, mint mi. Gyűlölte édesapánk, aki mugli születésű volt, és gyűlölte anyánk, amiért hozzá ment. Mindig is hangoztatta, hogy egyszer elmegy otthonról, de sosem tette, mert minket, öcsikéjeit szeretett. Folyton kioktatott minket, de tudtuk, hogy szeretetből teszi. Gyakran le is hordott, de később zokogva kért bocsánatot.
Így szeretett minket Sarah. De míg velünk ilyen kedves és bájos volt, másokkal annál kevésbé. Szeretett megbántani másokat, és ezt mindig anyáékkal kezdte. Ezen az augusztusi napon is így volt. Ebédre voltunk hivatalosak édesapám szüleihez, de Sarah azt mondta, ő oda be nem teszi a lábát. Apa hangosan oktatta ki lányát, jogosan persze:
-Ha nem jössz velünk, és megtagadod nagyszüleid, tagadj meg minket is!
Harsogta mély hangjával, és hiába csitítgatta édesanyánk, ő nem hagyta abba:
-Kisasszony, vagy velünk jössz, vagy pedig hagyd el a házat!
Ordította, majd Sarah folytatta a vitát.
-Ahogy óhajtja, édesapám.
Felelte mindenféle érzelemtől mentes hangon, majd belépdelt a szobájába. Mi ezt annak vettük, hogy átöltözik és velünk jön majd, de ő mint később kiderült, nem így értette. Mi már készen votlunk, és leültünk a konyhába megvárni, míg ő is óhajt kifáradni közénk. Vártunk fél órát, ekkor anya pekopogott a szobájába, de ő nem válaszolt. Benyitott, és hideg levegő szállt az arcához. Az ablak tárva nyitva volt, Sarah ruhásszekrénye tárva-nyitva állt. Mindannyian tudtuk, ő annak a kérésnek tett eleget, hogy haggya el a házat. Apa évekig okolta magát emiatt, de mamár ne emészti a dolog. Tudja, hogy Sarah gyűlölte őt és az egész családját, és a család neki ma és és akkor is szent volt.

egyéb

Mélyen tisztelt Cedrah Lupen professzor bíráljon el, ahogyan azt kértem tőle előre Men?