Adaline Belmen

ADALINE BELMEN

   alapok

jelszó || "Perselus, kérlek!"
teljes név || Adaline Maria Belmen
becenév || Ada, Lina
nem || nő
születési hely, idő || London, 1978. szeptember 2.
kor || 19
faj || ember
vér || fél
évfolyam || kijárta

   a múlt

Hol is kezdjem? Az eleje lényegtelen és unalmas, de ha kihagyom, akkor meg értelmetlenné válik minden. Dilemma… dilemma… De végül is az egész élet az. Egy hatalmas dilemma, ami már akkor elkezdődik, mikor a világra jövünk.
Különös egy életem van. Főleg azért, mert a gyerekkorom úgy telt el, hogy egy évnél tovább nem laktunk sehol. Amint otthonossá vált volna egy hely, már mentünk is tovább. Újabb és újabb városokat és országokat ismertem meg ennek köszönhetően, de fogalmam sem volt arról, milyen egyhelyben ülni.
Apám kutató. Ennél többet nem tudtam a foglalkozásáról éveken át, ma már tudom, hogy ez gyerekes képzelgéseim szüleménye volt, ezt könnyebb volt elfogadnom, mint az igazságot. Hisz apám egy valaki után kutatott folyamatosan, Ő utána, az után, akit senki nem mer nevén nevezni, Tudodki…
Anya pedig, apa iránt való szerelméből fakadóan követte őt mindenhová, így minket is ráncigáltak magukkal. Engem és a két bátyámat. Ugyanakkor az utazásaink gyümölcsét anya is learatta, könyveket írt és ír még a mai napig is.
Nem mondhatnám, hogy utáltam ezt az életvitelt, mert nincs így. Nagyon is élveztem és rengeteget tanultam belőle. Érdekes volt játszadozni azzal, hogy minden új helyen, másik oldalamat mutathattam meg, hogy bármit kitalálhattam magamról, az életemről, hisz senki nem ismert, és mire odáig fajultak volna a dolgok, hogy lebukjak már mentünk is tovább.
A bátyáim és köztem csupán egyetlen röpke év van, ami szinte semmi, főleg ha beleszámítjuk azt, hogy a lányok korábban érnek. Szerintem a legtöbbször én viselkedtem érettebben hármunk közül. És akkor itt jegyezném meg, hogy van még egy testvérem, szintén fiú, de róla csak nagy ritkán beszélek, mert olyan mintha nem is tartozna a családunkhoz. Tíz évvel idősebb nálam. Egy éves voltam, mikor ő elkezdte a Roxfortot, onnantól kezdve csak nyaranta láttam, de akkor sem velem foglalkozott. Nem is ismerem.
Egyébként a sok költözködést leszámítva teljesen normális gyerekkorom volt. Éltem az én kicsi világomban, játszadoztam a bátyáimmal, semmi extra. De aztán én is átléptem a Roxfort kapuját és minden megváltozott.
A Roxfort volt életem első olyan helyszíne, ahol hosszú éveket kell eltöltenem és ezt az első pillanatban fel sem fogtam. Játszottam, ahogy addig is. Csak itt már más szabályok uralkodtak. Nem tudtam eltűnni mikor kezdett forrni a lábam alatt a talaj. Nehezen szoktam meg, hogy meg kell tanulnom önmagamnak lennem, csak fogalmam sem volt, ki is vagyok valójában. Amit megjegyzek, a mai napig sem tudok.
Ha kell, ilyen vagyok, ha kell olyan. Mint egy kaméleon, aki képes a színét váltogatni. Alkalmazkodik a környezetéhez. Ha a szüleim társaságában forgok, akkor igazi úrinőként viselkedek, ha a bátyáimmal vagyok, akkor fiúsan, ha a barátaimmal… az attól függ, melyik társaságról van is szó. Mint egy kaméleon…
A gyerekkoromból fenn maradt hazudozás nem múlt el, csak meg tanultam használni. De volt rá hat évem a Roxfortban. A mai napig másik arcot mutatok mindenkinek, olyannak ismernek, amilyen nem vagyok. Kitalált történeteket tudnak csak rólam, amiket a kedvemhez mérten csűrök-csavarok. És ha esetleg olyan vizekre evezek, ahol járatlanabb vagyok, akkor tudakozódom. Nincs olyan téma a repertoáromban, amihez ne tudnék hozzá szólni, de nem csak azért olvasok és tanulok, hogy a kitalált világaim tökéletesen fel legyenek építve, hanem mert érdekel is. Szeretem, ha tudok mindent, ha nem vagyok tudatlan semmilyen téren.
Meg vannak a saját köreim az iskolában, olyan társaságok, akik nem érintkeznek a másikkal. Velük el vagyok, velük szeretek lenni, de valójában nem nagyon érdekelnek az iskola ügyes-bajos dolgai. Potter hiába az évfolyamtársam, (a kis sztárocska) messziről kerülöm. Mert egyet megtanultam apámtól: Potter nem a mi társaságunk része.
Nem vagyunk arisztokraták, nem vagyunk aranyvérűek, de mi mégis azokban a köröken forgunk. Apám megalapozta még az első háborúban a jövőnket. Már akkor is a Nagyurat szolgálta és remek kapcsolatokra tett szert, minek köszönhetően saját céget nyithatott. Ebből élünk a mai napig, méghozzá nem is rosszul.
Az első szerelmemre tizennégy évesen leltem rá. Orosz volt. A Trimágus Tusa alatt találkoztunk, ő is jelöltette magát, csak aztán mégsem őt dobta ki a serleg. Nem mintha engem meglepett volna a dolog, nem volt egy bajnoknak való személyiség. Nem mintha Diggory az lett volna… Mondjuk, őt sajnálom, hogy meghalt. Rendes srác volt, és ha tovább élt volna, biztosan elraboltam volna Changtől. Annak a csajnak nem volt való, egy ilyen pasi. De ez már csak a múlt. Azóta jöttek és mentek az életemben a férfiak. Keresgélek. És talán egyszer megtalálom az én elmebeteg páromat, hisz én is vagyok. Klinikai esett.
Egyébként mikor Ő Kit Nem Nevezünk Nevén visszatért, a szüleim is letelepedtek. Két éve ugyanabba az otthonba járok haza. Azért ez érdekes. Nem mintha sok időt töltenék otthon… lényegtelen. Lényegtelen apróság, mellyel teli van a világ.
Természetesen apám Halálfaló lett. Nem csinált ebből túl nagy titkot otthon, ahogy legidősebb bátyám sem. Engem azért kicsit megrendített a hír. Tizenöt éves fejjel kellett rádöbbenem, hogy a költözködéseink oka, a keresés volt. Keresés egy ember után, aki halott volt, csak apám nem akarta elfogadni a tényt. Tudtam, hogy mi a véleménye a muglikról, de azt azért sosem gondoltam volna, hogy mindenidők egyik leghatalmasabb sötét varázslójának hódol, méghozzá ennyire bőszen. Ott azért valami megtört bennem, valami megváltozott. Az álomvilág, amiben addig éltem kezdett szertefoszlani és kezdtem kilépni a valóságba.
Megváltoztam. Nem tudnám pontosan megmondani miért, talán mert tudtam, hogy nekem is követnem kell majd apámat, hogy rám is sor fog kerülni. Egyszer. De féltem. És félek még mindig. Egyetértek azokkal az elvekkel, amit a Halálfalók képviselnek, de mégis a módszereik… Sok. Nekem sok.
Régi barátságokat szakítottam meg. Egyre jobban kezdtem magamtól ellökni az embereket és megválogattam, kik azok akik megérdemlik igazán a társaságom. Kik azok, akik nincs mugli a rokonságában… És végre kezdtem igazán rájönni: ki is vagyok. Csak hogy a régi álarcokat már nem vethettem le, azokat továbbra is fenn kellett tartanom. De mégis, ha egy új emberrel hoz össze a sors, akkor már másként játszom. Akkor sokkal inkább olyan vagyok, amilyen a bátyáim társaságában. Próbálom elengedni magam, kisebb nagyobb sikerrel, de néha sikerül.

   jellem

Mostanában kezdek csak rájönni a valódi jellememre, de az is lehet, hogy ez sem az, csak egy összemontázsolt kép, mind abból, amit az életem folyamán kitaláltam. Mert nagyon ritkán van egy-egy őszinte megnyilvánulásom. De nem rosszindulatból, csak szeretem izgalmasabbá tenni az életem, különféle jellemeket magamra aggatni. Senki sem ismer igazán, egyedül talán a bátyáim azok, akik ezt elmondhatják magukról, de amíg én sem tudom erre a választ, addig ők sem fogják.
Nem igazán tudom összefoglalni, hogy milyen is vagyok. Úri családban nevelkedtem. Ismerem az etikettet és követem is. Nem hozok csalódást a nevemre, de mégis előfordul, hogy képes vagyok muglisan öltözködni leszámítva azt, hogy belém lett nevelve, hogy lenézzem őket. Szeretek a Brit tengerparti sziklákon álldogálni és csak nézni a tengert. Szeretek nevetni és manipulálni. És messze vagyok még nagyon attól, hogy felnőttnek mondhassam magam, még ha ezt is szeretném.
Kiszámíthatatlan vagyok. Ami egyszer igen volt, az percekkel később nemre válthat, és a válasz egyszerűen csak: mert. Mert egyszer így gondoltam, aztán meg úgy. Megmagyarázhatatlan beteg elmével születtem. De nem bánom. Élvezem, hogy a naiv kislányos külsőm mögött más rejtőzik, mint a külvilág lát, és ha akarok, vadmacskaként mutatkozhatok.
Szeretek tanulni és nem azért, hogy minél jobb jegyeim legyenek, hanem mert hajt a kíváncsiság a világ titkai után. Meg gyűlölöm azt az érzést, mikor tudatlan vagyok. Idegesít. És ha tehetem, elkerülöm. És persze, a különböző alteregóim tökéletes megformázásához sem árt, ha mindenhez értek.

   apróságok

mindig || Bátyáim, a kiskutyám, a hajfesték, zene, tanulás
soha || lebukás, alárendeltség, unalom, tudatlanság, halál
dementorok || az életöröm teljes hiánya
mumus || sok mindentől féltem már az életem folyamán és félek is, de hogy jelenleg mi a legnagyobb félelmem, nem tudom…
De Lupin prof óráján egy kígyó jelent meg előttem.
titkok ||
- az egész életem egy hatalmas titok
- még mindig szűz vagyok
- néha csak úgy elveszek apróságokat
rossz szokás ||
- harapdálom a körmeimet, elég gyakran
- havonta váltogatom a hajszínem
- rendetlen vagyok

   a család

apa || Robert Belmen, 51, félvér
anya || Maria Belmen, 48, félvér
testvérek ||
- Ryan, 27
- Dominc, 20
- Damon, 20
családi állapot || egyedülálló
állatok || egy fehér bolognese kiskutya, Muszkli

   külsőségek

magasság || 172 cm
tömeg || 57 kg
rassz || európai
szemszín || világos, zöldeskék szem
hajszín || hivatalosan, barna, de mindig más
különleges ismertetőjel || szeplős bőröm
kinézet || általában kislányos külső, midig változó hajszín, szemeimből áradó távolságtartás, szeplős fehér bőr, átlagos testalkat, és egy belőlem áradó titok jellemzi a külsőm
egészségi állapot || enyhe kleptománia és örökös hazudozás

   a tudás

varázslói ismeretek || nem szeretem, ha valamihez nem értek, így minden tárgyból a legjobbak közé tartozom, de az elméleti tárgyak jobban mennek, mint a gyakorlatiak. Legkevesebb érzékem a bájitaltanhoz van.
mugli képzettségek || zene, lovaglás, sok idegen nyelvet ismerek és hallgatás után értem is, de beszélni csak keveset tudok jól
pálca típusa || 11,5 hüvelyk, vörösfenyő, főnixtoll maggal
különlegesség || értek az oklumenciához és tanulom a legimenciát is

   szerepjáték-példa

Otthon voltunk. Vacsorához készülődtünk, csak apára és Ryanra vártunk, hogy végre hazaérjenek és ehessünk. Dominckel és Damonnal éppen egy vita közepében voltunk, mikor apuék hazaállítottak. Sosem fogom elfelejteni azt a napot. Ryan apára volt támaszkodva, mert nem tudott megállni a saját lábán. A ruhája szakadt volt, testét zúzódások borították és a szájából szivárgott a vér.
Anyu felsikoltott, a fiúk pedig azonnal odaugrottak, hogy segítsenek. El sem tudtam képzelni mi történt.
- Orvoshoz kell vinni! – jajveszékelt anya, de apu azonnal leintette.
- Itt marad. Nincs semmi baja.
- De…
- Maria!
És apu ahelyett, hogy magyarázatot adott volna, csak felrántotta Ryan bal kezén az inget. A Jegy… Láttuk már előtte is. Apa megmutatta nekünk, de most Ryan…
Anya arca halálsápadt lett, de többet nem szólt, csak ment a konyhába, hogy aztán rendbe tehesse legidősebb fiát. Dominicék megdöbbent arca pontosan olyan látványt nyújtott, amilyen az enyém is lehetett.
Ryanmeg sem tudott szólalni, de lehet nem is akart. A fiúk is csak néztek és én i csöndben maradtam. Halálfalóvá vált. Már két ember a családunkban szolgálja Őt. Apa után Ryan, utána akkor biztosan a fiúk jönnek, végül pedig majd én…
Elfogott a félelem, ahogy a bátyám meggyötört arcát néztem. Mi történhetett vele? Ki tette ezt vele? Ő volt? De miért? Annyi kérdésem lett volna, de egyiket sem mertem feltenni, végül Damon mégis összeszedte a bátorságát.
- Mi történt?
- A világ legnagyobb megtiszteltetésében volt része. Amiben hamarosan ti is részesülni fogtok.
Mi is…
Mind a hárman. A vérünk kötelez. És tudom, hogy ez kegy és tudom, hogy boldog leszek, ha majd az én kezemre is felkerül a billog, de… félek. Ryan miért néz így ki? Miért tette ezt vele? Erre még mindig nem kaptam, kaptunk választ, de tudtam, hogy nem is fogunk... Szolgálni fogjuk és kész. Kérdések és válaszok nélkül, mert Ő a Sötét Lord.

   egyéb

Facér vagyok Bibíí