Rhea Walldorf

RHEA WALLDORF

alapok

teljes név || Rhea Walldorf
becenév || -
nem || nő
születési hely, idő || 1979. január 1. London; Szent Mungó
kor || 18
faj || ember
vér || arany
évfolyam || 7. évfolyam

a múlt

A zene hangos, a lábak járják a táncot, a ruhák anyagai sisteregve súrlódnak össze. Cipők koppannak a fényesre csiszolt, talán kissé csúszós márványköveken, az illatok egyvelege szinte már zavaró. Ahogy a parfüm és a különböző virágok egybekapcsolódnak. Olyan érzésed van, hogy még a fejecskéd is belefájdul ebbe az egészbe még is különös mód élvezed. Senki se tudja a másikról, hogy ki kicsoda. A maszk, mely mindent elfed.

S ezen az estén az lehetsz, aki lenni akarsz, következmények nélkül.

Talán sejted kik vannak itt. Kik azok akik benne vannak abban a bizonyos körben, ahová oly nehéz bekerülni, még is oly könnyű kiesni. Egy rossz döntés, egy rossz lépés, egy rossz gondolat… S már is azon találod magad, hogy kipottyantál a meleg fészekből, s lent a földről szemléled, míg a barátnak hitt társaid nélküled bontogatják szárnyukat.
Az aranyvér, mely olykor nem is olyan tiszta, mint azt hirdetik egyesek magukról. De ez egy másik történet. Most itt vagyok. A legelső bálon, amire a nevelőszüleim elhoztak. Óh nem, nem egy mocskos kis árva vagyok, aki azon szerencsések közé tartozik, hogy pont őt kiválasztotta egy család. De erről majd később.

15. életévemet betöltvén döntöttek úgy, hogy ideje jobban megismernem azt a társaságot, mely életem végig körül fog venni. Ez kedves ötlet volt, de akkor talán nem egy álarcosbált kellett volna választaniuk. Hiszen aki belépett a teremben, az csak maszkban tehette meg. De ez persze nem jelentette azt, hogy holmi csőcselék betehette a lábát.

Hosszú ruhám, mely a szemnek egy csodát jelentett, de viselőjének a poklok poklát, könnyedén hullt alá, mélyvörös anyagával még inkább kiemeli törékeny alkatom, s porcelánfehér bőröm. A hozzáillő maszk alatt a kék szemek megcsillannak.

Tettem pár lépést, melyek igen csak bátortalannak tűnhettek, de nem is olyan meglepő ez, hiszen ott voltam egy hatalmas terem közepén egyedül, s éreztem, hogy hamarosan elnyel a színes forgatag. Körbepillantottam, s megláttam az egyik oszlopnál Őt, s bár maszk takarta az ő arcát is, valamiért még is hevesebben kezdett el kalapálni a szívem. De ki lehet ő, és miért ácsorog ott egyedül? S egyáltalán miért indult el most ebben a szent pillanatban felém?

A szüleim nem rendelkeznek éppen dicső múlttal, bár milyen szemszögből nézzük. Talán jobban szégyenkeznék miattuk, ha úgy tüntették volna fel magukat a múltban, mint a nagy mugli védők, kik mindent megtesznek azért, hogy elérjék az egyenrangúságot. Csak egyek voltak ők a Halálfalók közül, kik mindent megtettem a Nagyúrért. Ez lett hát a vesztük. Hiszen egy éjszaka az Aurorok körbe kerítették őket, s meggyilkolták mindkettejüket. Persze ezt a tettet a nyilvánosság előtt önvédelemnek nevezik. De a tényen mit sem változtat. Árva lettem. S itt jön a képbe Scarlett McDuegal, aki édesanyámnak gyermekkori barátnője volt. Aranyvérű az aranyvérűvel természetesen. S mennyire volt ez a kapcsolat őszinte, azt nem tudhatom. De annyi bizonyos, hogy ez a nő vett magához, amikor még nem voltam 3 éves sem.

Újabb családot kaptam, persze nem mintha lett volna választásom. De még milyen jót, hiszen pótapának egy Malfoy jutott, még ha kissé idétlen is volt mint utóbb kiderült, nem is beszélve egy fiútestvérről, aki ha nem is sokkal de idősebb volt nálam. Hát így cseperedtem fel a legkiválóbb környezetben, amit csak kívánhat magának az ember. Megkapva a megfelelő tanitatást, s útravalót az élethez. Hogy mit szabad és mit nem. Mi a helyes és mi a megfelelő. Méltó lehessek arra, hogy ennek a családnak vagyok a tagja, nem is beszélve a szüleim emlékéről.

Egyszerre kaptuk meg a levelet a Roxfortból én, és Abraxas. Mily meglepő, nem volt kétséges egy pillanatig sem, hogy bennem is aranyvér csörgedezik, elvégre a megfelelő családfával rendelkeztem, és már igen korán jelentkeztek a félre nem érthető jelek.

- Ez soha… de soha többé nem történhet meg. – Mondtam remegő hangon, ahogy felpattantam az ágyban, mintha tűbe feküdtem volna. Körbenéztem, s nem értettem semmit. Nem tudtam hol vagyok, hiszen ez a szoba nem az enyém volt, sőt még soha nem is láttam. A maszk, a két maszk a földön hevert egymáson, a ruhám mondhatni érintetlen volt, csak pár fűző volt éppen meglazítva, s csúszott le ez által kissé a vállamról az anyag. A konty már rég kibomlott, s a kissé kócos sötét tincsek könnyedén hulltak a meztelen vállakra, s keretezték körbe a sápadt arcot. Kapkodtam a levegőt, s ahogy tudtam, szinte cibálva a hatalmas ruha anyagát kászálódtam le az ágyról, el a másik mellől, egyre csak messzebb.

Abraxas Malfoy… ő volt az a személy, akivel az egész estét együtt töltöttem, ráadásul még az éjszakát is. Még ha nem is úgy de… akkor is! Hiszen mondhatni testvérek voltunk, és sokan hitték azt, hogy ugyan az a vér csörgedezik az ereinkben. Még ha csak részben is, pedig erről szó sem volt. Elrohantam, elmenekültem, s utána csak úgy tettem mintha tényleg nem történt volna semmi. Hiszen mit szólnának hozzá a szülei? És a társaság? Ha ez kitudódik, még a végén vérfertőzésről kezdenének el fecsegni, azt pedig Scarlett biztos nem élné túl. Nem is beszélve a rettegett nagybácsiról, Lucius Malfoyról, aki nem tűrte az ilyen link viselkedést a családon belül. Nekem pedig egyébként is hálásnak kell lennem, hogy nem egy útszéli árvaházban kötöttem ki. Micsoda szégyen, micsoda szégyen…

Látványosan kerülni kezdtem a másikat. Nem mintha előtte túl sokat lettünk volna sülve-főve, hiszen a tanulmányok mindkettőnket lefoglalt mondhatni. De hogy egy évfolyamba jártunk, a sok közös óra megnehezítette mindezt. Ráadásul a láng, ami akkor, azon az estén fellobbant gyönge testemben. Pedig felejteni akartam, s semmit sem mutatni a külvilág felé, főleg nem felé. Ezért távolságtartó lettem, már amennyire csak tudtam. S csak olyankor engedtem meg magamnak némivel többet, ami magába foglalta a piszkálódó megjegyzéseket, egy-két akaratlanul is megtett aprócska jellel, amikor senki sem volt ott.

Már nem laktunk egy házban, hiszen ő az istenített nagybácsihoz költözött, én pedig otthon maradtam abban a fertőben, mely másoknak maga lett volna a pokol, nekem pedig teljes természetességgel jutott el a tudatomba, hogy nevelőanyám újabb valakit hozott el magához, vagy újabb éjszakát tölt házon kívül, természetesen nem a férjével aki… egy roncs volt semmi több. Én pedig jobbára végig tétlenkedtem a napot, egy-egy könyvel kiülve az árnyékot adó fa alá.

De aztán feltűnt ő. Egy másik lány, s ezáltal én feledés tárgya lettem, s ahogyan üvegként átpillantottam rajta, most ő tette ugyan ezt. Egy sárvérű… egy utolsó mocskos alantas senki, kinek azt sem engedném meg, hogy a lábnyomomat megérintse. Ő volt az, akiért úgy odáig volt, persze amolyan titkos kapcsolat volt az egész, de én átláttam a dolgon. Ő képes volt felejteni, én nem, s talán soha nem is leszek. S hagynom kellett volna, hogy a dolog révbe érjen de… nem voltam rá képes. Ha el is engedném, akkor nem egy ilyen mocsoknak a karjai közé. Úgy gondoltam, fellángolás az egész, de még sem volt így. Vártam, heteket, hónapokat, míg döntöttem, s megtettem a megfelelő lépéseket…

jellem

Kellően önző. Mindent úgy szemlél, miből mi haszna. Talán kissé érdekember, sőt, talán nagyon is. De nem szorul mások segítségére, gyűlöl másoktól szívességet kérni, inkább megoldja maga, még ha kétszer annyi időbe is kerül. A modora elég lekezelő, és arrogáns, főleg ha arról van szó, hogy esetleg órai munkán valami mugliivadékkal osztják be, amit ki nem áll. De hát a tanár szava szent, és azt kell tenni, amit ő mond. Nem épp segítőkész. Ha valaki bajban van, biztos nem ő lesz az első ember, aki ugrani fog, hogy megoldja más problémáját, sőt. Ha éppen úgy hozná a sors, és egy rohamot kapott sárvérű rángatózna a fal tövében, lehet még bele is rúgna egyet, hogy jobban fájjon neki. Elég prezic. Szereti, ha minden dolog a helyén van, s mindenből ki tudja hozni a legjobbat. Ha kell, több időt szentel az adott dologra, mint sem elkapkodja. Amit ő eltervez, annak úgy kell történnie, különben felborul az egyensúly. Nem lehet hamar kihozni a sodrából, arra csak kevés ember képes. S azok közül is azok, akiket esetlegesen közelebb engedett magához. Megválogatja a „barátait”, akikkel alkalomadtán körülveszi magát. De itt maximum 3-4 emberről van szó, nem többről. Hiszen ő nem rajongtassa magát, vagy éppen tart talpnyalókat. Arra nincs szüksége, bár van pár fiú, aki elég elszánt… azoknak megengedi, hogy hozzák a könyvét. Igen csak féltékeny természet, és szeret ő a legjobb lenni, bár ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül neki.

apróságok

mindig ||
- aranyvér
- az értékes régi könyvek
- olykor a csend
- zöld tea
- A zártkörű rendezvények
soha ||
- muglik
- az aranyvér árulói
- feltűnő, hangos viselkedés
- ha valaki affektál
- ha valaki okosabb akar lenni nála, illetve az is
dementorok || kislányként a ló, amin tanult lovagolni megvadult, és ledobta magáról.
mumus || Hogy kiderül, hogy valójában mugli szülők gyermeke.
titkok ||
- azon a bizonyos bálon történt események
- hogy még mindig nem tudja kiverni a fejéből a másikat
- ő árulta el Luciusnak Abraxas és Violet közös titkát
rossz szokás ||
- Ha nagyon ideges, vagy éppen tétlen, akkor elkezdi tördelni az ujjait.
- Egy valaki képes zavarba hozni, s akkor mindig elpirul.

a család

apa || Castor Walldorf; (28 évesen elhunyt); aranyvér
anya || Thalyssa Mayflower; ( 26 évesen elhunyt); aranyvér
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló; de van kijelölt vőlegénye
állatok || -

külsőségek

magasság || 170 cm
tömeg || 56 kg
rassz || európai
szemszín || kék
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || -
kinézet || Nem túl magasnak mondható, vékony, törékeny testalkat, s valóban, nem is éppen szívós. A barna kissé hullámos fürtök könnyedén keretezik körbe hófehér arcát, melyeken először a hatalmas kék szemek tűnhetnek fel, s aztán a telt rózsaszín ajkak. Vagy az iskolai egyenruhában van, vagy sötét színű darabokat visel, melynek anyaga lehet selyem, bársony. LE sem tagadhatja, hogy miféle., honnan származik.
egészségi állapot || -

a tudás

varázslói ismeretek || Nincs kedvenc tanára. Kedvenc tantárgya a Bájitaltan. Három tantárgyon kívül mindből megvan a Kiváló RBF-je; Jóslástan "Micsoda egy összeszedetlen és logikátlan tantárgy, arról a elmezavarodottról nőről nem is beszélve! "; Legendás lények és gondozásuk „ Büdös dögök.”; Mugliismeret ” . . . „ . Igyekszik a legjobban teljesíteni az évközben is, hiszen tervei közt szerepel, hogy a legnevesebb felsőoktatási intézményekbe megy tovább tanulni. Mivel sem az Auror pálya sem az Gyógyító pálya nem vonzza hiszen mindkettőben jót tenne az emberekkel, ezért még nem sikerült eldöntenie pontosan mivé képeztesse magát. Talán valami Bájital és Méregszakértő az, ami jól állna neki, persze leginkább az utóbbi miatt.
mugli képzettségek || amennyiben mugliképzettségnek minősül akkor; játszik zongorán és hegedűn, illetve tud lovagolni. A balesete ellenére is szívesen ül lóhátra. Hímez, köt, varr; minden amit egy hölgynek tudnia kell a nevelőanyja szerint.
pálca típusa || 10,5 hüvelyk, mahagóni, főnixtollal.
különlegesség || okklumencia és legilimenciában képezteti magát

egy darabka belőled

Halk koppanás a vaskos ajtón, majd egy hang ami jelzi, bemehetek. Nem is restelkedem, elvégre az MM irodája előtt ácsorgok. Nem mintha ez lett volna az első alkalom, hogy Lucius nagybátyám meglátogatom, aki általában szívesen is fogadott, még ha nem is vérszerintiileg voltunk rokonok. Szívesen… vagyis nem rúgott ki két lábbal, nem fintorgott, és ha bármi problémám volt, megoldotta. Mondhatni elfogadott családtag voltam, de ez az én érdemem is volt, hiszen mindig megfelelően viselkedtem. Most sem tétlenkedem, egyenes tartással, apró mosolyt varázsolva az arcomra léptem be, majd köszöntöttem a másikat. S percekkel később már is a hatalmas asztal egyik oldalán találtam magam, ahogy egy teáscsésze alját tartom, másik kezemben pedig az aprócska csészét. Csak egy pillanatra merengek el a mintákon, melyek a nemes porcelán anyagát körbefutják, s pillantottam fel a másikra.

- Aggódom a bátyám miatt. – Szólaltam meg, megtörve a csendet, amit az általános társalgás töltött ki. Miszerint hogy megy az iskola, miként is teljesítek, illetve tudom e már, hova szeretnék menni. S bár nincs szükségem protekcióra, ő elintézheti nekem, hogy felvegyenek. Az, hogy hogyan is van a testvére nem érdekelte, ami jobb is, mert nem tartozott az én kedvenc témáim közé se. A család egy szégyenfoltja, talán ebben mind a ketten egyetértettünk, s várva vártuk, mikor huny ki benne az élet apró szikrája. Hogy undorító dolog lenne? Ugyan, hiszen a saját fia is ezt kívánja. Jobb lenne már neki a túlvilág berkeiben, mint itt, egy nő által irányítva. A kijelentésem a másik arcán csak egy szemöldökfelrántást eredményezett, melyben benne volt a „miért” kérdés is, na meg az, hogy elvárja, hogy folytassam. Egy drámai sóhaj. Mindig is jól megtudtam játszani magam, s ahogy leteszem a csészét, helsezem az apró kezem a mellkasomra.

- Évfolyamtársaként és fogadott húgaként látom, hogy nincs valami rendben vele. Mintha a tanulmányaira se koncentrálna olyan erőteljesen. Nem értem, miért pont most, a RAVASZ vizsgák előtt hagy fel a szorgalommal. Talán a szerelem az oka. Pedig még nincs is tavasz!. – Rázom meg a fejem, majd emelem újra a csészét az ajkaimhoz, s másodpercekkel később visszahelyezem az asztalra. Összefontam a térdemen az ujjaim, majd a másikra pillantottam. Nem kellett sokat várnom, hogy megjöjjön a kérdés, miféle szereleme célzok épp? Elmosolyodnák magamon, mennyire jól irányítom a beszélgetést, miközben már rég lezártam az elmém, hogy kutató szemek ne láthassanak bele, de nem illene jól az aggódó kifejezéshez a mosoly, így csak újra megrázom a fejem.

- Szerelem… talán nem is szerelem, csak az én női lelkem képzeli bele a fellángolásba ezt az egészet, de úgy aggódom! Hiszen egy Griffendéles, ráadásul még egy sárvérű is… - S ekkor pislogok egy nagyot, majd kapom a kezem a szám elé. – Elnézést, sajnálom, nem kellett volna. Mivel nyilvánosan állandóan hadakoznak, és lehet tényleg nincs semmi közöttük csak… -
Az alsó ajkamba harapok, majd jön az újabb kérdés. „Ki az?” Lesütöm a szemeim, majd elsuttogom a választ.

- Violet E. Blakemore. – Hát persze, a mi kis üdvöskénk, aki éppen csak nem írja a homlokára, miképp fog majd a közeljövőben a Halálfalók ellen harcolni, micsoda egy utolsó féreg. Lucius most csak félre néz, mintha gondolkozna. Hát persze, azt hiszem megint sikerült úgy megkavarni a kártyákat, hogy én álljak nyerése. A bimbózó szerelemnek hamar vége fog szakadni, én úgy látom. Milyen kár… csak az a baj, hogy én most kezdem élvezni a legjobban.

egyéb