Leila Eclair McDailon

Leila Eclair McDailon

ALAPOK:

Teljes név || Leila Eclair McDailon
Becenév || Lei, Clair
Nem || nő
Születési hely, idő || London, 1983. 10. 23.
Kor || 13
Faj || ember
Vér || arany
Évfolyam || 2. évf.

A múlt

Egy teliholdas éjszakán születtem meg Peter McDailon és Janett Brosh gyermekeként. Édesanyám belehalt a szülésbe, így édesapámnak kellett felnevelnie. Rajtam kívül egy bátyám van, aki 3 évvel idősebb nálam. Név szerint: Daniel. Anyám egy boszorkány volt, apám pedig varázsló. Ez által lettünk Daniel és én aranyvérűek. Most édesapám egy könyves üzletet vezet, de sajnos, mikor betöltöttem a 4. életévemet, elköltöztünk. Bár itt is elég jól mentek apám üzleti dolgai. Még az átlagnál is jobban. Míg apám minden reggeltől estig a munkába járt, addig mi az otthonunkba ücsörögtünk. Persze felügyelt minket Penny nagyink, hogy ne csavarogjunk el sehova, vagy ne dúljuk fel az egész házat. Nem nagy sikerekkel, mivel a bátyámmal mindig párnacsatáztunk és már szinte az egész szoba tele volt tollal, amik össze-vissza szállongtak. Kidőltünk utána a nagy ágyra mindig, ellustultunk a fáradtságtól. Még a kezemben tartottam egy párnát, és eldobtam… egyenesen az üvegakvárium felé repült. Nagy szerencsétlenségemre kiszabadult a bátyám pókja, amitől én nagyon rettegek. Nem is tudom, hogy miért, de az biztos, hogy irtózom a pókoktól, főleg a madárpóktól, amit a bátyám a szobájába tartogatott. A bátyám nagyot nézett, mikor aztán az gyorsan eltűnt a párnák sokaságában. Dan megkért rá, hogy segítsek neki megkeresni. Oh, honnan tudja, hogy amit kér, én azt mindig megteszem? Tehát, segítettem neki. Felforgattam minden tolldarabot, minden párnát, de nem találtam sehol, és ahogy elnéztem ő se. De hirtelen valamit éreztem a lábamnál mocorogni. Vicsorítottam egyet, mert valami szőrös volt az, tudtam, hogy ez a pók lesz. Nem mozdultam, csak lassan lenéztem… és tényleg a pók volt az. Sikítani akartam egyet, de helyette csak kiabáltam.
-Danieeeeeeeel! – ordítottam egy nagyot a bátyámnak, mire ő odafutott. Felkapta azt az ízeltlábú akármit, és visszatette egy másik üvegakváriumba, amit vészhelyzetekre tartott. Mindenre számít.
Végülis szerencsém volt, hogy nem esett nagyobb bajom, csak elájultam. A nagyi is beszaladt öregsége ellenére. 5 perc múlva magamhoz tértem, és el is felejtettem, hogy mi történt valójában. Mostantól még jobban utálom a pókokat. És azóta megfogadtam, hogy soha nem fogok ott párnacsatázni, ahol van valami házi „csótány”. Mikor végre már észnél voltam, elhatároztuk a bátyámmal, hogy meglepjük valamivel édesapánkat hazaérkezése alkalmából, hiszen távol volt egy hétig, ami nem mindig adódik így, mert a munkája max 2 napig szokott tartani, amikor bentmarad. Sütöttünk neki egy nagy süteményt a nagyink segítségével. Vártuk délig, naplementéig, éjszakáig, de nem jött. Másnap este sem. Kezdtem megijedni a dologtól. Váratlan dolog történt… egy levelet kaptunk egyenesen apánktól. Ez állt benne:

„Ha ezeket a sorokat olvassátok, az azt jelenti, hogy már nem vagyok az élők között. Most Danielhez szólnak ezek a sorok: Kérlek, vigyázz Leire. És… Penny… Mondd meg a gyerekeknek értelmesen, hogy az apjuk üzleti okok miatt távol marad. Talán elhiszik, talán nem. Bízom benne.Ha eljön az idő, megkérnélek rá, hogy tanítsd ki őket. Azt akarom, hogy vigyék valamire az agyukkal.
U.i.: Szeretlek titeket!
Édesapátok; Peter McDailon”

Kitört belőlünk a sírás… legfőbbképp belőlem. A szobámba rohantam, csak úgy potyogtak a könnyeim arcomról. Magamat tartottam érte hibásnak, hogy miattam van mindez, holott semmi közöm nem volt ahhoz, hogy apám "elment", mert én így hittem. Hiszen ő harc közben halt meg, mikor védeni próbált egy ártatlan és számára kedves személyt. Bár hamar túltettem magam rajta 1 héten belül, pedig azt hittem, hogy ez az érzés soem múlik el. Nagyi hozzánk költözött, a házát pedig eladta, hogy el tudjon minket tartani. Nem mintha szegények lettünk volna, de annyira gazdagok sem. Inkább egy átlagos családnak mondanám magunkat. Mióta apám meghalt 4 éves koromba, azóta sokat fejlődtem Dan-nel együtt. Sok barátra is szert tettünk az eddigi lakóhelyünkön. Nem akartam innen tovább költözni, bár tudom, hogy társaságkedvelő vagyok, és hamar beilleszkedem a közösségbe. Így a magányt nagyon nem szeretem. Betöltöttem a 8 éves kort. Dan most 11 éves. Kapott egy levelet a Roxfortból, hogy felvételt nyert. Örültem neki, hogy neki már nem kell várnia. Bár eltelt volna már ez a 3 év! Addig még sokat kellett tanulnom. A nagyi mindig hajtott a tanulásban, ha el akarom érni azt a szintet, amit a bátyám. De én mindig is kitűntem mellette. Más voltam, mint ő. És még azt mondják, hogy hasonlítok rá. Kedvesnek kedves vagyok, de annyira okos nem voltam én se, hogy meg tudjak mondani egy normális választ egy hosszabb kérdésre. Talán csak az egyszerűbbekre. Bár ezen javíthatok még 3 évig. De hogy már minden reggel, minden este a könyveket bújtam, az már sok! Annyira megfeledkeztem mindenről, hogy nem foglalkoztam még a legféltettebb kincsemmel sem. A macskámmal, Rómeóval. Aznap éjszaka történt, mikor a könyvek felől fel sem emeltem a fejem. Egy nyávogás. Megijedtem. Féltem, hogy valami baj történt a cicámmal. És persze! Mire kiértem, már nem élt. Nem tudtam, hogy mi történhetett valójában vele. Talán az volt a gond, hogy a közeli kerítés átszúrta a gyomrát, mikor ugrani próbált. Azóta tudom, hogy a balszerencse kísért. Nem mintha hittem volna benne, de eléggé rossz érzés, mikor valaki elveszíti szeretteit. És az apukámat is hiányoltam. Ezen nem tehettem túl magam, mivel a macskám volt számomra az életem másik része. Nagyon a szívembe zártam. Túlságosan is szerettem az állatokat, az ízeltlábúak kivételével. Ha lenne majd egy újabb macskám, akkor minden időm rászánom. Még ha időm se lesz, akkor is!
A tanulmányomnak mostantól vége, mivel berekesztettem. Már 11 éves voltam. Levelet kaptam ugyanúgy, mint a bátyám. Boldog voltam, hogy végre én is bekerültem. Legalább látni fogom Dan-t azokban a napokban. De nem csak ezért, hiszen meg is dolgoztam érte. Sok tanulás árán, de elértem a célom. Ez meglátszott rajtam, és most, hogy már Roxfortos diák vagyok, még több kihívás vár rám, gondoltam és tudtam is. Egy macskát is kaptam nagyitól. Kicsit meglepődtem, de azon nem csodálkoztam, hogy azért örültem neki. El is neveztem Félixnek. Szép kis cica volt. Én így láttam. De visszatérve a tanulásra, nagyon megkedveltem a bájitaltant. Lehet, hogy még több tantárgyat is. Sok fejlődésen mentem keresztül, ezzel megint csak elértem, amit akartam. Néhány hónapot mindig otthon töltöttem kedvenc nagyimmal. És most jobban örülök, mert eljött az az idő, amikor a Roxfort újra nyitja kapuit.

Jellem

Utálja, ha parancsolgatnak neki, de azért megtesz minden tőle telhetőt. Ha megkérik rá, hogy segítsen, akkor ő mindig ott van. Nagyon vicces, de komoly is tud lenni. Ha felidegesítik, akkor hirtelen fellángol a dühtől. Egyik szokása, hogy bepirul, ha bókolnak neki, vagy komolyan gondolják. Törekszik a jobb jegyekre, és követi apja tudását. Kicsit hiszékeny.

Apróságok

Mindig ||
-fagyi
-Slipknot
-Gitározás
-Éneklés
-Írkálás

Soha ||
-unalom
-lustaság
-ülés egy helyben
-cigi
-veszekedés

Dementorok || mikor kiszabadult a bátyja pókja
Mumus || pókok
Titkok || a nagyanyja tudta nélkül rendezett egy bulit, ahol beivott, de nem történt nagyobb baj
Rossz szokás || ha felidegesítik, hirtelen fellángol, vagy a lábát mozgatja ide-oda, néha bepirul

A család

Apa || Peter McDailon, 42, aranyvér (meghalt)
Anya || Janett Brosh, aranyvér, 29 évesen halt meg
Testvérek || Daniel, 16
Családi állapot || -
Állatok || macska, Félix

Külsőségek

Magasság || 163 cm
Tömeg || 45 kg
Rassz || európai
Szemszín || Barna
Hajszín || Szőke
Különleges ismertetőjel || -
Kinézet || Egy átlagos magasságú (163 cm) fiatal 13 éves lány. Karcsú alkatú, mivel 45 kg. Haja dúsan leomló, itt-ott hullámos szőke tincsek, és egy fekete csík hátul beszínezve. Szeme színe sötétebb barna, mindent elárul. Arcáról le lehet olvasni a korát. Elég fiatalos az öltözködése is, bár jobban szereti a sötétebb dolgokat. Mindig visel egy medált, amit még az édesapjától kapott.
Egészségi állapot || makkegészséges

Tudás

Varázslói ismeretek || Második tanév a Roxfortban, amit most kezd el. Tudása sokat fejlődött és nagyon szereti a bájitaltant. A saját nagyija tanította mindenre.
Mugli képzettségek || gitározás
Pálca típusa || rózsafa, sárkányszív-izomhúr maggal, 12 hüvelyk
Különlegesség || -
Patrónus ||… majd…
Animágus alak || -

Egy darabka belőled

Éjszaka volt és nagyon sötét. Borzalmasan sötét. Csak én égetem a kislámpám az ágyam mellett és mocorgok az ágyamban. Pedig már mindenki alszik, csak én nem. Nem is tudtam a furcsa kinti zajok miatt. Valaminek az első napom az új háznál rosszul sült el, és a sötétséget meg az éjszakát is zajosabbnak láttam, mint régebben, pedig nem igazán félek a sötétben. Csak egyedül aludni féltem, de egy halk dúdolgatással rávettem magam arra, hogy elaludjak, hiszen másnap pálcáért megyünk a nagyival Oliovanderhez. És úgy véltem, hogy ehhez pihennem is kellene. Még ha sokat nem is, legalább pár órát. Sikerült elaludnom az égetett lámpa mellett, bár még így is hallottam a zajokat. Mély álomba szenderültem lassacskán. Reggel beszűrődtek a nap első sugarai az ablakomon. Egyenesen az arcomba sütött, amire felkeltem. Eszembe jutott, hogy ma indulunk el. A nagyi be is rontott a szobámba, hogy készülődjek. Még egy darabig nyújtózkodtam, törölgettem a szemem. Majd berohantam a fürdőszobába, hogy megmosakodjak. A tükörbe néztem és még kómásnak találtam magam, még egyszer megmosakodtam, majd megtöröltem arcom a kendővel. Lefutottam a lépcsőn, mondhatni inkább lecsúsztam. Mindig is szerettem az extrém dolgokat, bár ezt nagyi nem nézte jó szemmel, mert félt, hogy még valami bajom esne. Ezt meg is értettem és le is sütöttem szemem, szégyelltem magam miatta.
-Ejnye!- szólt nagyi egy kis mosolyt kicsikarva arcán. Megsimogatta arcomat.
-Na gyere. Öltözz fel és indulunk!
Rögtön követtem a parancsát és felvettem egy egyszerűbb ruhát, mivel egy szép tavaszi nap volt. Kiléptünk az ajtón és a lágy szellő megmelengette arcomat. Megfogtam Penny nagyi kezét, így biztonságban éreztem magam mellette. Hosszasan sétáltunk végig a kirakatok sokasága között, ahol sok érdekes dolgot pillantottam meg. Fel is keltette érdeklődésemet egy vastag könyv. Meg is állítottam a nagyit. Észrevette, hogy csillogó szemekkel nézem azt a könyvet. Mosolygott. Mivel meleg szíve volt, így bevitt abba a boltba és megvette nekem. Örültem, hogy ilyen nagyim van. A világon a legjobb volt. Elhagytuk a boltot, és újra irányt vettünk a Pálcaszaküzlet felé. Hosszas séta után messziről, de láthatóan észrevettem nagy betűkkel kiírva: „Ollivander Pálcaszaküzlet”. Bementünk.
-Hahó! Jó napot!- kiáltott a nagyi és szétnézett. Ő és Olivander nagyon régóta ismerik egymást, és rég nem találkoztak. A nagyin látszott, hogy tudja, hogy Olivander mindig „bujkál”. De nem vártuk sokáig, mert elő is jött a polcsorok közül.
-Oh, jó reggelt! Régen láttam már, Penny.
-Akárcsak én.
-Szóval egy pálca lesz a kis Leilának? Na, akkor nézzük is, hogy mit rejtenek ezek a polcok.- el is tűnt, majd újra felbukkant, kezében egy fekete dobozzal.
-Ezt nézd meg, Leila.
A kezembe adta. Suhintottam vele, de az sajnos nem volt jó, mert eltörtem egy szemüveget.
- Ezt nem találtuk el.- pár pillanat múlva megint előjött egy újabb leleménnyel.
- Talán ez.
Mikor a kezembe adta, körülöttem felforrt a levegő és különböző színű vibrálások jelentek meg.
-Ez az igazi! Rózsafa, benne sárkányszív-izomhúrral és 12 hüvelyk. Jóra használd!
Csak mosolyogtam válaszképpen. Nagyi fizetett, majd hazafelé vettük utunkat.
-Viszlát!
-Viszlát!
Elhagytuk az üzletet. Hazaérve ledobtam magam a kanapéra, és pálcával a kezembe elaludtam.

Egyéb
-