.. numb ..

A n n a

m u s i c

.. I've become so numb, I can't feel you there
Become so tired so much more aware
I'm becoming this all I want to do
Is be more like me, and be less like you..

..a trágár szavak esélyesek...

Minden a megszokott helyén, még a vitrines szekrényke is, ami persze ripityára tört és benne jó pár bájitalt be kell újra szereznem. Senki nem gondolná, hogy nem sokkal ezelőtt itt valaki meghalt. Senki nem hinné, hogy ez a szoba egy kibaszott csatatér volt. Én, ahogy a szobába lépek, vagyis igazából csak a küszöbön egyensúlyozok fekete öltönycipőmben, igazából ezt látom. Így látom. Az asztalt felborítva, Anna vérével tarkítva a padlót, a szétszóródott iratokat, a kínai vázát, ami ripityára tört, a vitrines szekrényt, ami mint egy oldalára esett pók haldokolva várja sorsát. Hallom szinte Alexej zihláló kéjtől sóvárgó lihegését és érces hangját.
Volt hogy ezzel álmodtam. Azon az első éjszakán. Azóta csak Anna mellett vagyok hajandó mert úgy érthetetlen módon elkerül minden ilyen. Hiányzik még a mandzsettám, fel kellene vennem egy nyakkendőt és a zakóm se tudom merre hagytam el, de egyszerűen lecövekeltem itt, félig az ingoványos múltba ragadva félig a jelenbe. Azúrkék tekintetem a festményre vándorol, ahol Alfred festett alakja ücsörög unottan majd feláll és rám parancsol a hangján.
Ejnye, no. Haladjon már, uram, különben még lekési a temetésemet!
Azzal fejvakarva és lemondóan csóválva visszasüpped a karosszékbe.
Tekintetem ellepi egy percre a pára hiába száraz itt a levegő, majd somolyogva bólintok. Igaza van, mennem kellene. Csakhogy nincs erőm. Nincs kedvem. Ennek nem így kellene lennie. Kurvára nem.
A nadrágzsebemből előveszem a levelet, amelyiknek egyik fele van csak nálam. Csak ezt a részét akarom neki megmutatni, mert a másik… az majd később lesz fontos, talán.
Nem is kell megfordulnom hogy tudjam, ki közeledik felém. Elég is volt ez a röpke pár perc tűnődő magány, hogy magamban elgyászoljam az öreg komornyikot és szívembe csendes örömmel fogadom Anna magassarkúba bújtatott formás lábainak kopogását, ami egyenesen felém tart.
Félig fordulok csak irányába, egy amolyan minden rendben mosollyal, ami azért kissé hamis, mert ahogy ma sem úgy eddig sem volt semmi se rendben, de hát adjunk a kurva látszatra, ugye. Látom a tekintetében, hogy még mindig dühös a pletykalapok miatt. Nem tehetek róla, hogy Dakotával a fotó olyanra sikeredett, amilyenre, és hogy abból a szögből akár annak is értelmezhető. Egy csóknak. Nem akarok újra vitatkozni ezen, márpedig a jégkék tekintete azt sugallja, hogy bizony fogunk.
- Szerinted milyen lett?
Nem teszek egyetlen felesleges mozdulatot sem csak a fejem fordítom el a kép irányába. Újra az öreg barátom képét tanulmányozom a cirádás arany keretben. Többet is érdemelt volna ettől, leginkább azt hogy ne haljon meg miattam.
- Sajnálom Anna, de tényleg. Az… egészet. Nem kellett volna Dakotával foglalkoznom. És neked sem kellene ezzel az egésszel foglalkoznod…
Fújtatok egyet, és a halom újságra bökök, ami az egyik távolabbi komódra van felpúpozva. Mindről az én pofám vigyorog vissza, többségében azzal a nővel, aki most villámló pillantásával szúr éppen keresztül. Csak sajnos akad nem egy kivétel is köztük, ahol meg nem.
- Khm..., ezt Alfred írta. Úgy gondolom neked is el kellene olvasnod…
Egy pillanatig még elbabrálok a papírossal majd kinyújtom a kezem felé benne a kettéhajtott búcsúszöveggel. A rá vonatkozó rész meghatóan szép, tudom hogy nem lesz Volkova arca sokáig könnymentes, mert Ő nem is leplezte sose mennyire szereti az öreg Alfred-et.
Csupa jót írt és kívánt neki, leginkább azt hogy tartson ki itt, mert ennek a háznak szüksége van egy nőre. Rá . Meg nekem is.
És mennyire igaz ez…!
- Semmi nem ugyanolyan itt már nélküle.
Elhúzom a szám, ismerős minden mégis szinte idegennek érzem magam a szobában. Kellene a kurva nyakkendő és túl kellene esni ezen az egészen, de… én csak Anna arcát figyelem a csinos smink alatt hogy hogyan változnak meg a vonásai és várom a pillanatot mikor fog összetörni. Hogy odaléphessek és átölelhessem. Minden vita, minden kiabálás, minden elfojtott düh ellenére, hogy akár fizikálisan de lelkileg is megtartsam, mert pontosan olyan jól tudom ahogy Ő… Alfred miattunk halt meg.