Moana Lines

LINES, MOANA

alapok

jelszó || "Menekül mint Piton, ha samponnal kergetik!" ^^?
teljes név || Moana Lines
becenév || Moa
nem || nő
születési hely, idő || 1978.november 8., Newcastle; Anglia
kor || 18
faj || ember
vér || fél
évfolyam || 7.

a múlt

Soha, de tényleg, soha nem vágytam arra, hogy más legyek, mint a többi gyerek. Erre tessék, egyszerre több dolog miatt különbözök a többiektől. Pedig sokkal jobban érezném magamat valaki más bőrében. Egy olyan ember bőrében, aki nem olyan, mint én. Akinek nincs semmi extra az életében. Aki teljesen átlagos. Akinek nincs oka aggódni. Akinek teljesülnek az álmai. Aki boldog.
Mert én nem vagyok az, nem vagyok boldog. Amikor megszülettem, ?78-ban, egyik szülőm se gondolta, hogy tizenkilenc év múlva egy lelkileg kikészült kamaszt fognak kapni, akinek folyamatos gyógyszerezésre van szüksége, ráadásul boszorkány. Vagy mi. Persze, anyám gondolhatta, hogy az lesz belőlem, mivel ő is az volt, de apának gőze nem volt arról, hogy egy boszit szedett fel, aki a szülés után jó anyához méltóan arrébb állt, hogy mással szedesse fel magát. Mérhetetlen gyűlölet halmozódott fel bennem, mert miatta vagyok olyan, amilyen. Talán? talán, nem is lettem volna boszorkány, ha nem ő lett volna az anyám. Akkor?akkor talán más is lehetnék, de nem. Én ilyen vagyok. És ezért gyűlölöm Őt is, úgy, ahogy magamat is.

?Gyűlölet?

Gyűlölni valakit mindig? jó érzés. Hogy miért? Mert ekkor találsz valakit, aki hibázott. Lehet, hogy többször is. Az a tudat, hogy más is tud hibázni, nem csak Te, pedig megkönnyíti a helyzetedet, a lelkedet. Ezért örömmel gyűlölnek sokan, néha ok nélkül is. Vagyis.. a kis világukban valószínűleg meg van az ok, csak az nem valószínű, hogy az az ok, mások szerint is igazi ok. Mert gyűlölni bármilyen kis apróság miatt is gyűlölhetünk, de szívből gyűlölni nem mindenki tud. Ahhoz több kell, mint egy kis piti ügy, ahhoz igazi érzelmek kellenek, igazi düh, igazi ok, igazi hibás. Akit régen szerettél nem minden porcikád gyűlölheti meg, mert valahol mélyen úgyis szeretni fogod. Csak azért, mert egyszer szeretted. A szeretet sem egy olyan dolog, ami elmúlik néhány nap alatt, a szeretet örökre megmarad, még ha ezt nem is veszed észre. De végül is? ha egyszer, valaha nem szerettél igazán, már gyűlölni sem tudsz, úgy, ahogy Én. Én tudok gyűlölni, és szeretek is. A gyűlölet néha éltet, innen tudom, hogy még élek. Nem onnan, hogy érzem, a tüdőmbe árad a friss levegő, és nem azért mert büntetlenül leihatom magamat, akkor amikor akarom, hanem azért, mert tudok gyűlölni. Ha jobban megnézzük a szeretet és a gyűlölet nem is áll egymástól olyan távol? csak bele kell gondolni, és magunkba nézni.

Szerettem gyerek lenni, főleg azért, mert ha valami rosszat csináltam, általában elintézték azzal, hogy még kicsi vagyok.. másrészt pedig gyerekként mindig csak a világ szép, és napos oldalát látja az ember, de ahogy növekedik lassan előbújik a világ sötét és undorító része. Először csak az utcán elkóborolt állatokra leszünk figyelmesek, utána az utcazenészre, majd a halálra fagyott hajléktalanokra, végül pedig azt vesszük észre, hogy mindez néhány embert nem is érdekel. Ez a felismerés talán az, amitől undorodom a piszkosul gazdag emberektől, akik senkinek sem segítenek, akik csak magukkal törődnek. Gyerekként teljesen normálisnak tűntem, apa szempontjából. Bár, szerinte még most is normális vagyok, nos ezzel kedves orvosaim nem értenének egyet. De mit is várnék tőlük? Csak orvosok, ráadásul egyiküket sem bírom. 9-10 éves koromig nyugodtan tengettük napjainkat apával Newcastle-ben, aki anyám távozása óta ránézni se nagyon akart a nőkre, nem hogy randizni velük, vagy valami. Pedig én sokat bíztattam, azt akartam, hogy ne érezze magát egyedül, ugyanis amikor éppen kezdett volna erőre kapni, anyám megörvendeztetett minket egy levéllel, melyben kiderült, hogy van egy féltestvérem, aki csupán néhány évvel fiatalabb nálam. Ne kelljen leírnom mennyire ledöbbentett mindkettőnket. Bár még csak 9 múltam azon a nyáron, akkor is tudtam, milyen rosszul fogja viselni apa a dolgokat. De tévedtem. Vagyis részben. Igazán erősnek próbált mutatkozni, és boldognak akart látszani a hír hallatán. De most úgy őszintén? Ennek ki örülne? Egyébként hamarabb is közölhette volna, hogy van egy féltestvérem, nem így hét év után. Talán arra várt, hogy fel tudjam fogni?hja, végül is így jobban fájt az egész. De az élet ment tovább, ezután voltak időszakok mikor eléggé depresszió-gyanús tüneteim voltak, de apám, és mindenki aki ismert, arra a nyamvadt levélre fogta, pedig azért egy levélen nem lehet ennyire kiakadni. Így utólag úgy hiszem, csak magyarázatokat kerestek a történtekre, az se biztos, hogy igazán aggódtak. Sőt, nagyanyám azt is megkockáztatta, hogy keresem a feltűnést, és azt akarom velem foglalkozzon mindenki. Persze, csakis arra vágytam hogy mindenki odanyomuljon a szobámba és a képembe lihegve faggassanak arról, hogy mi a bajom. Ezt nem gondolhatja komolyan senki. Ha ismerne, azt is tudná mennyire utálom ha a középpontba vagyok, de miért is akart volna megismerni? Én csak annak a ?utcalánynak? a kölyke voltam/vagyok, biztos volt benne, sőt még a mai napig biztos benne, hogy én is olyan istenverte leszek, mint anyám. Ez igazán fájt egy olyan nőtől, aki a harmadik házasságánál tart. Azért valakinek magába kéne néznie, és én már megtettem.
Szerettem a mugli iskolát, jó tanuló voltam, bár nem fűlött a fogam a sporthoz. Inkább olvastam valamit a történelemről, csak ne fussunk, mert akkor versenyezni is kell. Az iskolában persze folyamatosan voltak testnevelés órák, azt nem lóghattam el, ráadásul nagyanyám még azt is kitalálta, hogy járjak jazz-balettozni. Ahhoz még annyi tehetségem sem volt, mint? mint mondjuk a sütéshez. Egy év után feladta a dolgot, mivel semmit sem fejlődött se a járásom, se a testtartásom. Nemes egyszerűséggel semmi jó nem adódott belőle, hogy balettozni jártam. A jazz-balett feladása után derült ki, hogy boszorkány vagyok. Ehh, jó duma, gondoltam mikor kinyitottam a Roxfortba hívó levelet. Mikor apám anyámnak írt a meglepő levélről, ő nyugodtan kezelte a dolgot, meg egy papiroson keresztül elmagyarázta ezt a rendszert. Tehát Roxfortba kellett mennem. Már csak azért is mert idők közben kezdtem megutálni a mugli sulit. Nem igazán szerettek az ottani gyerekek, egyik évről a másik változott meg gyökerestül a véleményük. Kinevettek a szemüvegem miatt, csúfoltak a kinézetem miatt, így némi megkönnyebbülést is nyújtott az új iskola, viszont félelmeim voltak a beilleszkedéssel kapcsolatban. Egy halom új gyerek, új iskola, új hely. Nem akartam másokkal egy szobában lenni, mert köztudott milyen rossz alvó vagyok, éjszaka hajnalig tudok virrasztani, viszont másnap reggel cseppnyi fáradtságot sem érzek. De végül mégis egy szobába kerültem néhány lánnyal, ahogy azt sejteni lehetett. Az első három évet gond nélkül éltem túl, bár azt hiszem az harmadik év utáni nyáron kezdődtek otthon a gondok. Apa gyakori hangulatváltozásaim, a rossz alvási- és evési szokásaim, valamint ok nélküli sírógörcseim miatt vitt pszichológushoz. Ott lelki gondokra hivatkozott a doki, a következő néhány évben pedig a kész pokol és a mennyei élet érzése között váltakozott a hangulatom. Voltak jobb és rosszabb időszakaim. Volt, hogy optimistán néztem a világ elé, sőt még elkezdtem írni egy könyvet is, amit csak én vallottam könyvnek egyébként egy gyenge történet volt. Aztán pedig elég depresszív, letargikus voltam, ilyenkor a szobámba húzódtam és a könyvemet körmöltem. Ha valaki elolvas néhány fejezetet a könyvből, érezhető a különbség. Minden előjel nélkül majd nem meghal a szereplő, aztán végül megmenekül, de közben a legjobb barátja öngyilkos lesz, persze ezután még beleszeret egy fiúba, akivel rövid időn belül összejönnek, majd ugyan olyan rövid idő múltán szakítanak is. Furcsán hullámzik az egész történet fonala, mintha két különböző stílusú író időnként kiszaggatná a másik kezéből a könyvet, hogy ő is tudjon bele írni. Érdekes, de ez mind én vagyok. Akár így írok akár úgy, mindig benne marad valami, amitől az Én írásom lesz.
Aztán egy orvosnak sikerült diagnosztizálnia a problémámat, miután egy rosszul adagolt gyógyszer hatására emlék-kieséseim voltak. Mániás depresszió. Mániás depresszió! Érted? Tudod Te egyáltalán mi az a mániás depresszió? Ha nem, akkor nézz rám, és megtudod. Nem tudom hogy tudtam gyógyszer nélkül elviselni azt a pokoli fájdalmat, ami nem fizikai, hanem lelki volt. De mégis mentális problémáim vannak? Ez olyan felfoghatatlan dolog egy olyan embernek, aki nem éli át, vagy épp nem él az illető közvetlen társaságában. Ez nem csak egy kis szeretet hiány miatt kialakuló valami! Anyám nem lett róla tájékoztatva, sőt csak apám tudja, és az akinek én elmondom, tehát szinte senki. Mert nem úgy megyek bemutatkozni, hogy ?Heló, Moana vagyok, mániás depresszióm van, de nem vagyok veszélyes, nyugi.? Olyan nagyon közeli barátaim meg nincsenek, akiknek elmondanám.

?Fájdalom?

Miért fáj? Miért fáj valami olyan pokolian, hogy nem tudok felkelni tőle az ágyból, és egyszerűen felemészt? Felemészti az érzéseimet, a gondolataimat, felemészt engem. Nem akarom, hogy fájjon, nem értem miért jó másoknak, ha fájdalmat okoznak. Én nem szoktam fájdalmat okozni, mert én tudom milyen, ha valami tényleg fáj. Könnyeket csal, s bár azok szép, ahogy leperegnek egy bájos arcon, mégis rossz kedved lesznek tőlük. Ha jól megnézed őket, lehet látni bennük az egész világot. Igen, egy apró könnycseppbe tömörítve, nagyon szép. Benne van ezernyi érzelem, ábránd, nagy álmok, és vágyak. Csak egy könnycseppben. Mégsem szereti senki őket, mert szomorúságot tükröznek, és?ezek csak könnycseppek. Csak valami ember által kisajtolt mű-dolog. Az igazi könnyekre nem figyel fel senki, mert akkor nem a szemed könnyezik, hanem a szíved-lelked sír, vérzik és szenved. Ezt csak az láthatja, aki érzi. Látja az álmaiban, a képzeletiben, a gondolataiban. És érzi mindig, s mindenkor.

Mostanra hetedikes, azaz végzős vagyok a Roxfortban, ehhez képest fogalmam sincs mit csinálok majd a Roxfort után. Hogy őszinte legyek hiányozni fog a Roxfort, mindig is ragaszkodtam hozzá valamilyen fokon. Akár milyen is volt az eddigi életem, azt akarom hogy a jövőben valakivé váljak. Mert most nem érzem magam valakinek, nem tettem érte semmit, eddig csak tengettem minden napjaimat... még sosem éltem úgy igazán. De majd talán... majd talán most. Most végre elkezdek úgy igazán élni, mint ahogy mindenki körülöttem.

jellem

Hangulata sokszor ingadozó, érzelmei többnyire erőteljesek és hosszan tartók, több hétig képes egy kis piti dolgon szomorkodni. Gyakran tölti ágyban az egész hétvégét, ha sikerül valamit nagyon magára venni. Egyébként igazán szorgalmas, szeret olvasni, bár nem az a tipikus tanár-kedvence. Betegsége miatt(gyógyszer nélkül) egyszerűen képtelen megtartani a határokat. Bármennyire is akarja, a betegség nem engedi, egyedül nem tudja csak úgy leküzdeni. Nem szereti ha szabályokat, határokat vonnak köré, amiket be kell tartani, mivel elég szabad szellemű.
Örökké csak keresi önmagát, kergeti az álmait, miközben ott legmélyen tisztában van azzal, hogy nem lesz képes őket megvalósítani. Emiatt nem mondanám pesszimistának, inkább reálisan próbálja a világot szemlélni.
Nem az a nagy ismerkedős típus, kifejezetten szeret egyedül lenni, társaságban szavát alig hallani, inkább a saját kis világába burkolózik, gondolataiba mélyed.
Szeret írni. Több szösszenetet összehozott már, ezek többségében érzéseit írja le, teljesen őszintén. Mégsem mondható naplónak, inkább egyféle mentőöv a részéről, ha nincs más, hát Neki sírja, vagyis írja le bánatát.
A felfogása? gyorsan feladja a dolgokat. Mert, ha valamihez nincs tehetsége, miért küzdjön, harcoljon? Nem könnyebb feladni, és megsemmisülten arrébb sompolyogva, nagy fürdőt venni az önsajnálat simogató tengerében? De. Egyszerűbb, gyorsabb, jobb. Hisz?, a gyenge elbukik, míg az erős fennmarad, s nyer. Igenis szereti sajnálni magát, az önsajnálat a lelke mélyén megnyugtatja. Néha igazán utálja azért, amilyen. Nem akart ő boszorkány lenni, nem is akart más lenni, mint a többi átlagos mugli gyerek, és még is az. Inkább lenne olyan kocka-gyerek, de tudja, hogy ez az a helyes út, amin éppen jár. Ha ezt követi, talán eléri azt, amit szeretne: hogy elismerjék. Az elismerés utáni vágya hajthatatlan, és soha nem csillapodik. Feljebb és feljebb akar törekedni, nincs ideje örülni, annak, ha túltesz magán. Ha el is ismerik, akkor ő nem ismeri el igazán magát. Egyszerűen önértékelési problémái vannak, bár ez nem igazán látszódik rajta, igyekszik hiteles álarc mögé lopózni.
Egyébként pedig álomvilágban él. Tényleg. A könyvek mindig el-el repítik egy másik világba, ezért is szeret a sárgás lapok szárnyain utazni. Ott legalább nincs egyedül, jönnek vele a betűkből összeálló szavak, és a frappáns, fordulatos mondatok is. Szeretne ő is olyan remekműveket írni, mint amilyeneket olvas, de nem érez magában se tehetséget sem erőt erre a dologra, ezért inkább bele sem kezd, így senki nem foghatja rá, hogy feladta.

apróságok

mindig ||
Könyvtár-szag.
Esőben ázni.
Virágok bódító illata.
Az ég színe eső előtt-után.
Csend.
Versek.
Szösszenetek.
Link 80.

soha ||
Sötétség.
Egyedüllét.
Elhagyatottság.
Csalódottság.
Szenvedés.
Fájdalom.
Gyógyszerek.
Kórház.
Vér.
Emberek, akik túl sokat képzelnek magukról.

Dementorok ||

mumus || Anyja megtudja, hogy beteg és szépen betolja a Szt. Mungóba.
titkok ||
Van, hogy hajnalig virraszt a semmiért.
Nem éppen az a tipikus anya-lánya kapcsolat van közte és az anyja között? pontosabban szinte semmilyen kapcsolat nincs köztük.
Van egy féltestvére.

rossz szokás ||
Az órán írt jegyzeteit mindig átmásolja egy másik pergamenre, mert állítása szerint csúnyán írta őket.
Gyakran el-el kalandozik a figyelme, észre sem veszi, hogy tudatosan piszkálja a haját, vagy ami épp a kezébe kerül.
Mániákusan gyűjti a szalvétákat, a leveleket, mindent ami jól néz ki, sokfélét találhat belőle, és olcsó.

a család

apa || George Lines, 47, mugli
anya || Melissa McGrowen, 42, félvér
testvérek || Elisabeth Gray, nem tudni.
családi állapot || egyedülálló
állatok || Háziállat? Az van. Hogy mi? Egy mókus, aki a Pirit névvel büszkélkedhet, bár eredetileg az egyik mugli tudósról lett elnevezve, Einsteinről, de arra nem hallgatott, így inkább Pirit lett.

külsőségek

magasság || 173 cm
tömeg || y kg
rassz || európai
szemszín || barna
hajszín || fekete
különleges ismertetőjel || Fogszabályzó, fekete, vastag keretes szemüveg.
kinézet || Hófehér bőréhez jól passzol a fekete haj, és a mélybarna szempár. Nem, nem bosszankodik nap, mint nap, fekete(néhol barna) tincsei miatt, hófehér bőrére pedig nem ken fel ilyen-olyan szereket, hogy élettel-telibb benyomása legyen az arcának. Az arcát furcsának mondják, amit általában negatív és pozitív értelemben is értelmezhetjük, de nagy általánosságban a csúnyácska lányoknak szokták mondani, hogy furcsa az arcuk. Pedig ő nem csúnya, csak nem olyan tipikus széplány. Nincs olyan alakja, amit a modellek is megirigyelhetnének, erősebb csontozatú az átlagnál. Mélybarna szemei alatt gyakran sötét karikák időznek, bár a fekete, vastag keretes szemüveg eltereli róluk a figyelmet(amit egyébként nem mindig hord). Ajka se vöröslik olyan fényesen, mint a kikent-kifent, plakátokról visszaköszönő hölgyeknek, inkább sápadt-barackszínű valójában lefelé görbülően üldögél helyén. Rövidke, kicsit talán vastag ujjai a nap nagy részében óvatosan lapozgatják a sárgás színűvé vált lapokat, kedvenc könyveiben, vagy épp saját naplójában. Fogszabályzója vidáman csillan meg a napfényben, de általában eltakarja azt a már említett kéz. Ruhái reggelente vonakodva kúsznak-másznak fel testére, leginkább ugyan azok az egyszerű, néha kicsit talán idejemúlt alakjukban. Jó néhány csipkés, fűzős, selyem ruhája van, amiket nem igazán szeret, de azért hord.
egészségi állapot || Mániás depressziója van, ezt a mostani tanév előtti nyáron sikerült diagnosztizálniuk mugli orvosainak, lítiumot kell szednie, amit ha nem megfelelően adagol nem várt következmények is előfordulhatnak.

a tudás

varázslói ismeretek || 7. évébe kezdett bele, eddig nem volt kiemelkedő tanuló, de talán az utolsó évben megpróbálja a maximumot kihozni magából. Megbukni azért talán nem fog, bármennyire is utálja a Gyógynövénytan órákat, senkinek nem szerzi meg azt az örömöt hogy ráfirkantsák a vizsgájára a H betűt! Kedvenc tantárgy az átváltoztatástan, abban legalább jó.
mugli képzettségek || Az általános iskola első hat évfolyamát kitűnő eredményekkel végezte el, konyít valamennyit a színészethez, egy évig jazz-balettozni járt, de aztán végre sikerült megértetnie nagyanyjával, hogy ki nem állhatja ezt a ?sportot?. Szeret diabolózni.
pálca típusa || 14 hüvelyk, nyárfa, egyszarvú-farokszőr.
különlegesség || Meglepően ügyesen tud úgy tenni, mintha értené az adott dolgot, hitelesen bólogat, közben persze máson jár az esze.

szerepjáték-példa

-Nem érdekel mit mondanak mások, nem érdekelnek a vélemények, az idétlen pletykáik, hagyjanak már végre békén!
*Csattanok fel a nagy hallgatásból, amit apa mondatai okoztak. Már megint a környékünkön lakók találgatásai. Néhány hónapja volt az az eltévedt levél, még a dokitól, amiben megírta, hogy mindenképpen keres egy megfelelő gyógyszert a számomra, ami segít. Nos ezt a tájékoztató jellegű kis levelet véletlenül az ő postaládájába dobták be, és nem a miénkbe, Neki persze el kellett olvasnia a levelet, ahhoz képest hogy nem hozzá volt címezve. Azóta azt terjeszti, hogy őrült vagyok. Őrült. Ahogy gondolja, bár nem vagyok veszélyes másokra nézve, de ha így folytatja veszélyes leszek, főleg ránézve. Látom, hogy apa kicsit összerezzen, pedig már megszokhatta volna időleges kitöréseimet. Van, amikor muszáj kimondani mit gondolok, mert fáj. Így megszabadulok a tehertől, bár a fájdalom megmarad, de mégis? könnyítek a lelkemen. *
-Drágám, én? Beszélni fogok vele. Nincs joga ilyeneket állítania Mrs. Rhieternek. Én se beszélek mögötte arról, hogy egy szenilis, vén..
*Erre kicsit megdöbbenek, és lassan fokozódik bennem a düh, és a kétségbeesés egyvelege. Apa arcán látom, hogy ezt ő is észrevette, elkezdene magyarázkodni, de felkelek a székemről, ahol eddig üldögéltem, nem éppen rózsás hangulatomba, és rácsapok az asztalra, bár nem szándékosan, hanem reflexből. Minden csak dühből fakad, mert én nem ilyen vagyok, de remélem ezt ő is tudja. Apa hátrahőköl, de nem cselekszik, mert tudja: ki kell dühöngenem magamat, utána lenyugszom.. vagy mégsem? Neki kell eldöntenie. *
-NEM vagyok őrült! Ő TÉNYLEG szenilis, de én nem vagyok őrült. Vagy te is úgy gondolod, hogy őrült lennék?
*Sűvítem fel, az utolsó mondatot már csak suttogva, megadva a nyomatékot egyes szavaknak. Könnyes szemekkel nézek apa felé, aki csak tátogni tud. Nem tudja, milyen rosszat mondott, ő nem értheti, de én ezt célzásnak vettem?tudatosan célzásnak. Kicsit talán heves vagyok? Talán túl érzékenyen reagálok egy olyan dologra, amelyeknél mások csak megvonják a vállukat, és bénán vigyorognak? Nem csoda, hogy nem úgy fogadom az ilyen mondatokat, mint mások. Én nem olyan vagyok, mint ők. Én más vagyok, nekem ehhez jogom van. Olyanokon mentem keresztül, hogy ezt a kis kirohanást igenis megérdemlem. Vagy talán csak magamat nyugtatgatom ezzel? NEM. *
-Nem vagy őrült, én ezt jól tudom. Te is tudod, én is tudom, mások nem érdekelnek, ezt szoktad mondani. Csak..csak van egy kis problémád, de amióta?
*Nem tudja befejezni a mondatot, mert felemelem a lábamat, és hátrébb rúgom a széket, a meglepődöttségtől, pedig megakadnak szavai. Nem fél tőlem, tudom. Csak váratlanul érte ez az egész, egyébként ha felkészült volna, még meg is tudna állítani, de nem gondolta, hogy ismét ez lesz belőle. Szegény?ez az én hibám. Már-már úgy döntök, felállítom szépen a széket, és visszaülök a helyemre, de aztán az izzó düh, újra átveszi tőlem a szerepet, csak úgy jönnek a számból a szavak. Ezt nem hagyhatom már szó nélküli. *
-Kis probléma? Te erre mondod azt, hogy kis probléma? ERRE? Ha nincs itthon tej, na az a kis probléma! De az én problémám nem egyszerűen ?kis probléma?. Nem lehet olyan egyszerűen megoldani! Te is tudod, hogy a gyógyszerek csak elfedik a dolgot, nem oldják meg. EZ NEM egy KIS probléma!
*Fakadok ki most már úgy igazából, mondataimat egyenesen apának célzom, és célt is találnak. Mielőtt bármit is mondana szipogok egyet, magamhoz veszek egy takarót és átcsattogok a szobámba. Nem érdekel, hogy úgy viselkedtem, mint egy öt éves, nem érdekel ha megbántottam, mert akit ott hallott nem é voltam, hanem a bennem felgyülemlett düh szólt belőlem. Én csak eszköz voltam, és az érző fél. Hiába mondtam, hogy nem érdekel, igenis érdekel mit gondolnak. Mert én nem vagyok őrült.. én.. tényleg nem vagyok őrült. *

egyéb

Boldog karácsonyt, kellemes ünnepeket, sikerben gazdag új évet kívánok a vezetőségnek!=)