you taught me the courage before you left

csúnyúszavakat tartalmaz, ártalmas lehet a fejlődésben lévőkre

questions equal misery

Nem terveztem, hogy bármi különlegessel fogom tölteni az újév estéjét, mióta egyedül maradtam ebben az óriási házban erős a késztetés, hogy felhúzzam az utazó csizmám, és ismét útnak eredjek. Nem mintha ez a ház valaha is tele lett volna élettel, nincs sok boldog emlékem itt. Miért is maradtam ilyen sokáig? Ezen merengtem az elmúlt időben, nem is terveztem mást ma estére sem. Pezsgő behűtve, a medence méretű porcelánkádba csobog a víz, a levelek Mathiastól szanaszéjjel a padlón. Az elmúlt két napban mintha levél záporba kerültem volna, csak az elmúlt órában 5 jött a Montegro kastélyból, ahol az estély már javában tart.

Még három óra éjfélig, az pont elég ahhoz, hogy kényelmesen elszívjak egy fél doboz cigit az üveg pezsgő mellé, félájultan a kihülőben levő vízben. Az éjjfél valószínűleg ott talált volna a márvány padlón. Kár, hogy itt kibírhatatlanul hideg a tenger víz ebben az évszakban – meg úgy minden évszakban. Az újév Mexicóban 6 éve! Na az volt az igazi, metelenül úszkálva 2 csinos lánnyal. És most itt vagyok, tök egyedül. Lám, hova juttatják az embert a boldog békeidők?

Az ing már a földön, a nadrág a bokámon, és hirtelen egy madár a fejemen.
- Átkozott Montegrók, hogy dögölnétek meg a kurva baglyaitokkal együtt. – hogy miért ilyen akaratos mindenki! Nem tudnak csak békén hagyni? Megírtam, hogy nem megyek, és pont. Persze Mathias nem fogad el ilyen választ tőlem, miért is tenné. Elveszem a levelet, lássuk most mit talált ki. Már volt szó világvégére, halálos betegségről, meg minden beteg dologról, amit ki tudott ásni a kis lyukas agyából. A bagoly elégedetten huhog egyet, éles hangja felveri a fürdőszoba csendjét. Erős a késztetés, hogy hozzá vágjam az üveg pezsgőt. A bagoly megint huhog. Vagy gondolatolvasó, vagy tetszik neki a saját hangja. Látszik milyen családtól jött. Lerázom magamról az idétlenkedő állatot és beleborulok a vízbe. Na lássuk.

„Kedves Kibaszott Strange,
Két választásod van. Vagy megjelensz egy órán belül, vagy átköltöztetem hozzád az egész partit mind a nem tudom hány száz vendéggel.
p.s: igyekezz mert megbolondulok, Blaire meg halálra depizi magát.”

Persze, próbálja csak meg és megtanulja, hogy a barátságomnak is vannak határai. De azért ha Matt káromkodik, akkor ott komoly bajok vannak. Egy órán belül… Valamiért elmosolyodok. Senki mástól nem viselném el a parancsolgatást, soha többet, és senki másét nem teljesíteném. Kitartó a fiú, az estém meg amúgy is el van cseszve, sokkal rosszabb ott sem lehet. Legalább megnézhetem milyen pici ruhát vett fel Blaire és megtudhatom, hogy van e valami friss hír a húgomról.

••••

Egy órába telt mire rávettem magam, hogy nekiálljak készülődni, még egy órába hogy befejezzem az üveg pezsgőt és elinduljak. A ház tömött, fülledt, a zenétől azonnal megfájdul a fejem.
- Csak hogy ideértél. Figyu, nekem most fontos dolgom van, nem keresnéd meg a húgom? Kösd le egy kicsit, mindjárt visszajövök. – köszönt, olyan lázasan csillogó szemmel, ami csak egyet jelenthet: a nő ügyeit fogja lerendezni. Majd később velem is számolnia kell, de most hagyom szaladjon csak. Remélem, hogy a pici lány nem a tömegben van, mert félek túl sok idegesítő ismerős fog feltartóztatni, szóval lerövidítem az utat. Felpattanok az asztalra és keresztbe tett karral fordulok körbe a sarkamon. Mintha csak valami öltönynadrágba öltöztett kiállítási darab lennék, félrecsúszott nyakkendővel és félregombolt inggel. Nem ittam túl sokat, nem, szerintem sem. És egy nagydarab lila taláros hölgy parókás feje fölött ott van akit keresek. Felemelem a kezem és rámutatok.
- Ott is vagy, szépségem.–
A hölgy épp ekkor nézett a felfordulás felé és azt hitte, hogy hozzá beszélek. A szívéhez kapta a kezét és elvörösödött. Gyorsan rákacsintok, majd leugrok az asztalról és elvágtatok Blaireig, kishíjján lelökve a parókát a malackanéni fejéről.
- Meg vagy, gyerünk kifelé.–
nem is hagyom ellenkezni, karon ragadom és már viszem is kifelé a zsákmányom.

zene: SB - Breathe Again

dress

L E S T R A N G E

'Valami sírás, valami öröm, valami harc, valami csönd,
Valami nagy, mély szerelem hiányzik...
És így marad ez mindig, mindhalálig..?'

1998. szilvesztere

~~ ❈ ~~

Elmosolyodtam Mrs Dean szavain. Emily anyukája páratlan jelenség. Kedves, segítőkész, nagyra értékeli a fiatal nemzedéket. Egész életét rájuk tette fel. Eddig mindekitől elutasítottam a pályaválasztási tanácsadást de valahogy az ő szavai üdítően hatnak. Sőt mi több, elgondolkodtat.
- Hát ha maga mondja, valóban elhiszem. - kacagok fel és bólogatok közben igyekezve bölcsnek látszani, vagy legalábbis megfontoltnak, mint aki valóban elgondolkodik az általa ajánlott orvosi szakok egyikén. Pedig tudom, hogy egyáltalán nem nekem való pálya, sőt... kábé egyetlen egyet se tudnék mondani, ami nekem való lenne. Igaz, van még időm a RAVASZ-ig, na de ettől még nem ártana tudnom miket is jelölök meg vizsgázandó tárgynak. És már épp morcos lennék, amiért Mathias itt hagyott magamra és elcsalta Lyanát, mikor is A teremben pillanatnyi csend áll be. Meglepett felkiáltások hallatszanak, és én is abba az irányba kapom a fejem, ahova mindenki más is. Megdöbbenve látom a jelenetet. A kastélyban sok mindent megéltünk már, különös eseteket, furcsa estélyeket. Eszembe sem jutott hogy ez a szilveszter kissé másabb lenne. Ó, ha normális lenne itt bármi az lenne maga a csoda! Komolyan! Na de az, hogy Eric Lestrange enyhén viseletes öltözékben az asztalon táncol... hát több mint fura. Na jó táncnak ez nehezen nevezhető, inkább csak körbepörög, mint aki keres valakit. Aztán tekintete mintha épp rajtam állapodna meg.
Ez már nem tetszik. Nagyon nem.
- Ott is vagy, szépségem. - rikkantja el magát, amitől ösztönösen feljebb szökik cinikusan a szemöldököm. Feltételezem hogy mindezt nekem szánta, noha az egyik kissé teltebb hölgy mintha magára venné, mert hát lelkesen kezdi el magát félig ájuldozva legyezgetni. Na igen, Lestrange és a jól megszokott stílusa... A nők rend szerint képtelenek neki ellen állni, és... valahol meg is értem. Aranyvérű, a bőre alatt is pénz van és noha Mathais messzemenőkig jóképű addig Ericnek van egyfajta magasan űzött sármja, amitől még a legokosabb csitri is meginog stabil alaphelyzetében. Mondjuk rend szerint jobban hat ez ha normálisan fel van öltözve, nem épp úgy, mint aki most szabadult egy lebujból. Bele se merek gondolni abba mennyit ivott vagy merről is jött. Annyi biztos hogy a bátyám legalább vagy egy tucat levelet küldött neki a napokban hogy tegye tiszteletét. Erre persze gondolom szórakoztathatom én...
Aprót horkantok magamban, hogy na azt leshetik miközben Mrs. Dean felé fordulok egy elnéző mosoly kíséretében.
- Kérem bocsásson meg, de sajnos utána kell néznem a pezsgők felszolgálásának...- mentem ki magam a gyöngysorommal babrálva idegességemben, ugyanis látom ezüstkék íriszeim sarkából, ahogy a tömeg szétnyílni látszik. Gondolom Lestrange akar utat törni magának. A kérdés csak az hogy az idősebb hölgy a célpont vagy én... Szívből remélem hogy nem én. Nem mintha különösebb bajom lenne Eric-kel de azért ő mégis csak egy Lestrange. Manipulatív, mocsok, és kellőképpen arrogáns. Nem akarom elcseszni a szilveszterem csak azért mert Mathias úgy döntött, csajozik, és a haverja hoppon marad. Nem akarok egy elcseszett B-terv lenni és amúgy is... hol maradnak az én jogaim?
Hát ellépek és igyekszem púderszín ruhámban átfurakodni a tömegen de mindössze két vállon és egy emberháton jutok túl mikor megérzem a könyökömön a rántást, aminek már nem tudok ellenállni.
- Meg vagy, gyerünk kifelé.–
- Héééé! - kiáltok fel meglepetten és egyben dacosan, mert ezzel a mondattal beigazolódott a legrosszabb rémálmom. Eric hangja közvetlen közelről hallatszik és való igaz hogy engem keresett. Basztikuli! Hát ez gázos...
Igazából igyekszem kiszedni a kacsómat a karmai közül, de olyan esetlen mint egy vergődő bárány az oroszlán karmai közt. Kész szenvedés és elég hülyén is festhet a mi kis kettősünk szóval győz az önuralom, na meg az illemtanlecke. Inkább fél másodperc után abbahagyom és hagyom hogy kivezessen a teremből a csípős szilveszteri este irányába. Azzal nyugtatom magam hogy előbb vagy utóbb úgyis leszáll rólam, a kérdés csak az időfaktoron van.
- Te meg mi a szart csinálsz? - sziszegem neki halkan félvállról, egy centit húzódva csak közelebb felé hogy hallja de nem nézek rá. A világ minden kincséért sem tenném. És rögtön ahogy kimondom a lehető legtávolabb húzódom tőle és elbámulok a terem másik irányában.  Ez egészen addig működik is, mígnem megérzem magamon a szellő langymelegét és nincs immár más a fejem felett csak a csillagos égbolt. A teremből tompán szűrődik ki a hangfoszlányszerű kacajegyveleg, de ez a moraj immár csak aláfestő muzsikának hat. A beálló csöndben itt van ő meg én... senki de senki más.
- Mit akarsz? - vonom fel a szemöldököm és most már kénytelen vagyok ránézni, amint szemtől szembe kerülök vele. - Ez a legújabb hobbid? Meghívatod magad egy estélyre és elrabolod a házigazdát?
Jó, szigorúan véve Mathias a házigazda, de lássuk be, én rendeztem az egészet és én is viszem végig... Ebbe a tervbe pedig nem szerepelt Lestrange öncélú rablása.
- Amúgy meg... hogy nézel ki? - mérem végig cinikusan. - Hány lángnyelvet döntöttél már le hogy az inged se tudod begombolni?
Megpróbálom elfojtani a röhögésem. Azt már hozzá sem teszem hogy vajon hány csajt ebrudalt ki az ágyából hogy felötözhessen. Ó, igen, Eric Lestrange nem a szüzességéről híres, hanem a szüzek megdöntéséről. Abban toronymagasan vezet a brit férfitársadalom ranglétráján. És mert rohadt jó fej vagyok meg mégis csak szilveszter van, nyúlnék a pálcámért hogy előkapva orvosoljam az öltözködésbeli hiányosságait. Lemerevedve és elsápadva konstatálom ellenben, hogy bajban vagyok. A rózsafa ugyanis a hálószobámba maradt, és pont oda soha a jó büdös életben nem fogom beengedni Ericet...  

csúnyúszavakat tartalmaz, ártalmas lehet a fejlődésben lévőkre

questions equal misery

Ha tiltakozni akart, hát fel sem tűnt, ha csetlett botlott, észre sem vettem. Határozottan vezetem ki a teremből a karjánál fogva, minden szavát tökéletesen figyelmen kívül hagyva. Átkozott Monty! Tudtam, hogy nem kellene elfogadnom a meghívást, szemlére tennem magam a vendégserege előtt, mint valami látványosságot, de ha már így alakult, akkor igazi Eric Lestrange stílusban teszem. Kívülállóknak talán részeges alak vagyok, veszélyes névvel és heves természettel, azonban amikor visszajut majd ez a sztori Monty fülébe, ő tudni fogja, hogy valójában nem is volt szó semmilyen meghívás-elfogadásról. Sokkal inkább szabotázs ez. Lázadás az erőszakos meghívás ellen. Nyíltan villogtatom a szemem minden sugdolózókra, nyilatkozatként vicsorítok a levegőért kapkodó díszes népségekre. Látszik a szemeken: “Szegény, kedes kicsi Blaire Montrego.” Dögöljetek meg, rohadékok, fogalmatok sincs az egészről. De B biztosan tudja, mert tudnia kell, hisz pár hónapja ott volt anyám temetésén, megpróbálta vigasztani Leát és megpróbált vigasztalni engem amikor a húgom eltűnt. A kicsi kedves kicsi B mégis pofán vág a szavaival.  Mi az, hogy meghívattam magam? Csak akkor szólok hozzá, amikor már odakint vagyunk.
-Elrángatlak a potenciális tanuk elől, nem kellenek nézelődők amikor szétszedlek. Monty először kiborít a hülye baglyaival meg a hülye leveleivel, most meg annyira sem méltat, hogy azt mondja: “Kösz bazdmeg”. Tudod, hogy kishíjján kiírtottam a családi baglyaitok kilencven százalékát? Inkább te áruld el, hogy mi a fene folyik nálatok. Ez az új módszere, hogy emlékeket szerezzen? Segít ez neki, amikor még havonta látogatja az Ispotályt? - intek az épület felé. Heves mozdulat, pont olyan mint a fogaimon át kipréselt szavak, B sziszegésével ellentétben mélyről jövő és rekedt hangon. Öreg vagyok én már a kis szerencsétlenek játszadozásaihoz, főleg ahhoz, hogy elfordítsa tőlem a szemét mintha ezzel bármit is el tudna takarni. Pisis koruk óta ismerem őket, többet foglalkoztam velük, mint tulajdon testvéremmel és most így hálálják meg. Emlékek villannak fel a szemem előtt, elhallgattatnak egy pillanatra. A csöndben tűnik fel milyen közel húzódott, nem mintha kicsit is feszélyezne vagy meglepne. Cipeltem már a karjaimban, amikor elaludt a kanapén míg a bátyával pókereztünk, nem hat rám a közelsége. Az viszont igen, amikor elhúzódik. Hátracsapon a fejem s úgy szakad fel torkomból a sóhaj, mintha egy gőzvasalóból a forróság.-Most komolyan, B, mi értelme van ennek? - Egyetlen költő sem veszett el bennem, de a fejünk felett ragyogó csillagok szépsége majdnem a számba ad valami nyálas dumát. Valamit, ami talán Modestől természetesnek hangzana, sőt még Leától is. Idejében vissza nyelem őket s szemem sarkából ellenőrzöm a lány profilját. A hűvös levegő lassan kijózanít, de jómodort nem kölcsönöz. Három ember van, aki előtt nem kell felvennem a jólnevetség álarcát, és B az egyik, biztos vagyok benne, hogy viselkedésem nem lepi meg, bár nem tudom látott e már részegnek. Ha válaszolni akart, hát belé fojtottam a szót, majd akkor beszélsz, ha én befejeztem.
- Csak egy üveg pezsgőt, esküszöm, ártalmatlan vagyok.[/font]- kiugrok a zsebemből, hogy feltartott kezemmel parodizáljak. - Az öltözködés meg… A gombok. Nem. Akartak. A megelelő. Lyukba. Találni. Biztos nem az én ingem, az én ingeimnek olyan jó a lyukérzékük, mint nekem.

zene: SB - Breathe Again

dress

L E S T R A N G E

'Valami sírás, valami öröm, valami harc, valami csönd,
Valami nagy, mély szerelem hiányzik...
És így marad ez mindig, mindhalálig..?'

1998. szilvesztere

~~ ❈ ~~

-Elrángatlak a potenciális tanuk elől, nem kellenek nézelődők amikor szétszedlek.
Szétszed??? Mi a szar???
Időm sincs végiggondolni, mert Eric persze belelendül...
- Monty először kiborít a hülye baglyaival meg a hülye leveleivel, most meg annyira sem méltat, hogy azt mondja: “Kösz bazdmeg”.
Kénytelen vagyok egy szemöldökvonást beiktatni. Mi ez a duma ha nem tipik Eric Lestrange? Hát persze, hát persze... mit is várok....
-Tudod, hogy kishíjján kiírtottam a családi baglyaitok kilencven százalékát? Inkább te áruld el, hogy mi a fene folyik nálatok. Ez az új módszere, hogy emlékeket szerezzen? Segít ez neki, amikor még havonta látogatja az Ispotályt?
- Te totálisan hülye vagy! És részeg. Már bocs, de tudod milyen nap van ma? - kérdezek vissza cinikusan. Arcomról süt az ellenszenv, mert hát lássuk be, egy részeg Lestrange nem épp jó társaság. - Szil-vesz-ter...
Szótagolok, mint a dedóba. Mintha csak egy ötéves gyerek idióta agyába próbálnék értelmet verni. Depersze... totál feleslegesen szenvedek.
- És mit csinálnak az emberek ilyenkor? Szórakoznak, pezsgőznek ha éjfélt üt az óra akkor koccintanak. Ja te ezt nem szoktad mert inkább a világba vándorolsz és merlinsetudja kivel vagy...
Legyintenék szívem szerint és meg is teszem. Jobb lenne magára hagynom hogy a hideg levegő kijózanítsa. Megérdemelné meg hát rá is férne. Nem vagyok én barbár, nem szeretem nézni mások szenvedését. Még akkor sem ha az Eric pöcsfejvagyok Lestrange is.
-Most komolyan, B, mi értelme van ennek?
Egyedül a kérdése miatt maradok. Pedig már tényleg fordultam volna el, hogy elinduljak.. mit elinduljak? Inkább massírozzak... befele. De valahogy az ahogy sóhajt meg az eget bámulja megrémít. Sose láttam ilyennek. Vagy ez csak a részegség egy újabb fokozata? Mikor csillagokat bámulósra itta magát? Fogalmam sem volt róla hogy akad ilyesféle fázis is. Talán azért mert nem szokásom sűrűn a pohár aljára nézni. Meglepő mi?
- Minek mi értelme van? - kérdezek vissza értetlenül, bár voltaképpen nem remélek tőle értelmes választ. Nem igazán tűnik az értelmes kérdést értelmesen megválaszoló verziójának. A saját kiadásának is szarabb variációja jelenleg, jobb minimális mércét állítani elé.
- Csak egy üveg pezsgőt, esküszöm, ártalmatlan vagyok!
A tiltakozása nem hat meg. Csak felhorkantok és egy 'perszeperszét' dünnyögök az orrom alatt. Mert tudom jól hogy az az egy üveg jó esetben is legalább hatnak felelt meg. Talán csak annyinak. De ez nagyon bizonytalan talán.
- Az öltözködés meg… A gombok. Nem. Akartak. A megelelő. Lyukba. Találni. Biztos nem az én ingem, az én ingeimnek olyan jó a lyukérzékük, mint nekem.
Idestova két tizedmásodperc alatt lángvörösre gyúlok. Egy cseszett főnix se tudna vörösebb lenni mint én az ő társaságában. Hát ha valami, akkor ez aztán orbitális gáz. Érzem, ahogy lángol a fülem, az egész arcom és hirtelenjében már baromira nem kell fáznom.
- Hát persze! Örülök, hogy ennyire zseniális az ingjeid lyukérzéke. Meg mellé a tiéd is....- hangomban a cinizmus súlyos nyomot hagy. Miért kell mindig arra emlékeztetni és azzal hencegni, hány csajt írt fel a listájára? Dühítő... Szó szerint kiköpöm a szavakat, de még így sem tudok kegyetlen lenni vele. Képtelen vagyok rá, hiába Őpöcsfejsége... inkább szánom jelen helyzetében, na meg sajnálom a magam sajátos szelíd módján. Zavarom leküzdöm, magam sem értem hogyan és felé lépek. Karom kinyúlik, ujjaim megérintik az ingjének anyagát. Szívem ugyan kihagy fél pillanatot és a szám is kiszárad de nem foglalkozom ezzel. Tekintetem szigorúan az ingre fordítom és kigombolok kettőt hogy aztán majd szépen a helyére illesszem, úgy ahogy kell. Végül is nem hagyhatom hogy így menjen vissza... még a végén azt hiszik hogy engem rontott meg itt, a teraszon, az éjszaka kellős közepén....

csúnyúszavakat tartalmaz, ártalmas lehet a fejlődésben lévőkre

questions equal misery

Ó ne idegeskedj, édesem, nem akarom, hogy azok a kis ráncok mélyen bevésődjenek, jó lenne, ha szép maradnál. Elvigyorodok magamon, ó bár tudná, mi minden jár a fejemben. De ha már lyukak hallatán ilyen vörös lesz, akkor biztosan öngyulladásba kezdene a többi gondolatomtól, szóval meg tartom magamnak őket, egyenlőre. Főleg, amikor más lányokat emleget, akik az ágyamat szokták melegíteni. Csak nem féltékenység van a kérdés mögött? Pedig nem kellene annak lennie, csak egy kicsit merészebbnek, és minden máshogy lehetne.
- Pontosan tudom milyen nap van. - túl artikulálom a szavakat, hogy kifejezzem milyen hülyeségeket beszél. - Épp ezért ittam pezsgőt, nem valami mást, csak épp a hülye baglyod fejével koccintottam. - nem válaszolok a kérdésre, hogy minek mi értelme van, mert ha van valami a fejében, akkor magától is rájön. Vissza ugrok a zsebembe, ő közelebb lép. Mit csinálsz, angyalom? Ahogy az ing anyagát ujjai közé csippenti nagyon óvatosan elkerüli a bőrőmet. Mégis, ahogy a keményített vászon megmozdul és óvatosan megcirógatja testem elfog a vágy, hogy megragadjam a csuklóját és az ujjait az arcomhoz emeljem. Ellen állok a kísértésnek, már csak azért is, mert kimondhatatlanul bosszant a körülményeskedése, de a hirelen kelt, testvériesnek nem mondható érzelmeket megbosszolum azzal, hogy tovább fokozom a zavarát. Amint helyére illeszti a gombot előre hajolok, egész közel a lángvörös füléhez:
- Ó, az igazi kis házitündér. - kéjes suttogásom közben épp hogy nem érintem hozzá ajkaim. Arca olyan közel a mellkasomhoz, hogy az ingen keresztül is érzem a forró leheletét, de nem ugrom át azt a piciny távolságot, hogy megérintsem és követelőzően magamhoz húzzam. Most miért kellet ezt csinálnia velem? Olyan kis ártatlan, élvezem a zavarát. Kislány korában is mindig zavarba jött a közelemben, akkor édes de idegesítő volt, most pedig, hogy fiatal nőkét áll előttem a pirosodó arcáról egészen más jut eszembe. Hátra hajolok, hogy alaposan szemügyre vegyem, tekintetem lassan kúszik végig rajta.
- Gyere, táncoljunk. - Szavaimból eltűnik a részeges bolondozás, valami más költözik helyére. Megfontolás. Persze, most sem kérek engedélyt, a feje fölé emelem egyik karját hogy átpörgessem alatta. Ha megbotlik, majd megtámogatom, nem kell félni, sosem hagynám elvágódni.  A zene ilyen közel az ajtóhoz még elég hangos, túl hangos is. Nem akarom, hogy valaki kilépjen az ajtón, és megzavarjon, a lány most csak az enyém.
- Na mi van, csak nem félsz? - Nevetek az arcába amikor tétovázik, ettől függetlenül erős kezeim közé veszem mind két könyökét, hogy odébb táncoljak vele. Először az egyik lábfejem csúsztatom félig a cipője alá, aztán a másikat is ügyesen elkerülve a cipő sarkakat, amik immáron a levegőben lebegnek, mint amikor kiskorában táncoltunk és alig ért fel a könyökömig a feje búbja. Most tűnik fel igazán, mennyire más lett, felnőtt, most már az államig ér, de most is pontosan olyan könnyűnek tűnik, mint régen. A lábaink elkerülhetetlenül összeérnek, de felsőtestem eltartom tőle. Messzebb repülünk a fénytől, messzebb a hangoktól, egészen addig míg csak foszlányok jutnak el hozzánk a zenéből. Egyik könyökéről felsiklik a tenyerem, egészen a válláig. Nem hagyom, hogy lerázza magáról. Minél jobban ellenkezik, annál erősebben tartom, de nem húzom közel. Meg várom, míg abba hagyja a makacskodást és magától nyugszik bele az este ezen fordulatába. Milyen közel mersz jönni, drága? Ma este le akarom vetkőztetni ezt a kislányt, de nem úgy igazán, a bőrét, hanem a forró vérét amit illemszabályokba öltöztetett. Csak egyszer. Ha csak egyszer ki tudnám forgatni ezt a visszafogott, jól nevelt kis bestiát, aki olyan sokáig tengődött a jókislány szerep rabságában. A hosszú évek tanulsága szerint mindenkben lakik egy kis démon, aki vágyik a kalandra, a szabályok megszegésére és a társadalom pökhendi elvárásainak áthágására, és ma feltett szándékom megtalálni ezt a kis szörnyet Blaire bőre alatt.

zene: SB - Breathe Again

dress

L E S T R A N G E

'Valami sírás, valami öröm, valami harc, valami csönd,
Valami nagy, mély szerelem hiányzik...
És így marad ez mindig, mindhalálig..?'

1998. szilvesztere

~~ ❈ ~~

Inkább szó nélkül hagyom, mikor tudja milyen nap is van. Nem igazán érzem vagy hiszem, hogy valóban tisztában van a dátumokkal de nem állok le vele vitázni. Totál értelmetlen, tiszta fölösleges. Végtére is részeg az Isten szerelmére...! Hiába az egy üveg pezsgő vagy a hat...!
Na jó, na jó, valóban megfordul a fejemben egyetlen kósza percig, hogy talán csak megjátssza magát. Eric Lestrange nagy játékos, mint részegen hát még józanon... nehéz rajta kiigazodni még ennyi év ismeretség után is.
- Ó, az igazi kis házitündér.
Nem is tudom mi zavar jobban. Hogy cukkol, és egyben kritizál vagy hogy egy nyüves szolgához hasonlít (mint amilyen az ostoba házimanója) vagy hogy közelebb hajol. Ajakival majdnem megérint engem, érzem a fülemen a leheltét, ami csöppet sem segít. Ó de mennyire hogy nem. Zavarom csak fokozza és betetézi az, hogy az orromba kúszik erőteljes férfias illata. Nem csak az ing szövetanyagának illategyverege hanem az övé. A parfümjéé keveredve a bőrével.
Szinte öntudatlanul mozdulok, emelem el a kezem és vágom a tenyeremmel kőkeményen mellkason.
Bummm!
A hang ott visszhangzik közöttünk. Hiába a vörösség most ráemelem ezüstkék íriszeimet, amiben jórészt a harag csillan, de ha ügyes bizony kiolvashatja, hogy ez csak a menedékem jelenleg. A gyomrom ugyanis fel és le liftezik, mintha egy hullámvasútra ültettem volna fel.
- Ne legyél pofátlan Lestrange! Én csak jó fe....
Végig sem tudom mondai, hogy én csak jó fej akarok lenni, mert elkapja a derekam és mikor közli táncolási szándékát szimplán elhűlök.
- Bi...biztos jó ötlet ez?
Hangom cérnavékonyra vált át, mert nem hiszem hogy ez vicces lenne. Kurvára nem vicces. Mi van ha lebalettozik nekem itt saját magammal a párkányról? Oké valószínű túlélnénk a zuhanást, na de... Mathias kitekerné a nyakunkat. Főleg az enyémet mert én vagyok a beszámíthatóbb. Nem Eric-kel van bajom , még csak nem is a táncolással. Volt már esemény mikor megejtettük ezen udvariassági formulát. A problémám az állapotával van, mert míg az ingejinek frenetikus lyukérzékével viccelődik (és ő valóban azt hiszi hogy ez vicces, eszem megáll!) addig baj van. Orbitális baj.
A gond ott folytatódik hogy menekülni ellenben nem tudok még ha cseszettül akarnék, akkor sem. Jóvalta erősebb tőlem, és jelen pillanatban gátlástalanul kihasználja. Így csak hagyom hogy úgy, mint kiskoromban mikor Mathias is meg ő is tanított a tánc szabályaira keringeni kezdjen velem.
Egy pörgés, kettő és mire hármat pislogok, már messze esnek a fények. Még a zene sem szűrődik ki csak valami ezer meg egy csillagfényévnyinek tűnő távolságra. Olyan mintha nem is otthon lennék, pedig egy perce a saját házamban voltam, a saját partymon....
- Na mi van, csak nem félsz?
Kérdésére egy grimaszt vágok mindössze. Valószínű nem szép, mindössze sokat mondó és nem tudom erre áll meg vagy amúgy is több volt kettőnél neki a keringőlépés. Minden esetre a forgás megszűnésével célom lenne visszaszerezni az egyensúlyom a talajon (remélve hogy a saját lábamon állhatok nem pedig az övén kell tovább pipiskednem) mikor a keze szemtelen módon a vállamra siklik.
Így, a pánt nélküli estélyimben most esik csak le, mennyire nincs meleg, hogy én itt kint kóboroljak. Szigorúan erre fogom hogy libabőrös leszek és szelíden megremegek. Mert hát ha Eric tenyere nem simulna a vállamra és melengetné meg, semmi gondom nem lenne.... de így van. És egy halk torokköszörülést ejtek meg.
- Kielégítetted vágyaid? Kellően sokat pörögtél körbe? Vagy még igényelsz egy újabb kört?
Eszemben sincs vergődni a kezei közt. Úgyis lefog, mert egy erőszakos disznó. Minden férfi az, ha iszik. Még Mathias is. Ilyenkor elmúlik az illemtan, oda a neveltetés... én meg nem akarom kihívni magam ellen a sorsot. Mert hát soha de soha nem vallom be senkinek, de Lestrange nem csak a legtöbb (vagy éppen összes) női szívet mozgaja meg, de szégyen szemre még az enyémet is. Erre pedig ékes bizonyíték a gyomromba szorult millió kis pillangósereg, akik szabadulni akarnának, de megtiltom nekik erőt véve magamon. Ameddig még tudom.

csúnyúszavakat tartalmaz, ártalmas lehet a fejlődésben lévőkre

questions equal misery

Tudom-tudom, csak jó fej akarsz lenni… Az is vagy, cseppem, akkor is ha ütlegelsz, jó fej vagy, hogy nem próbálsz meg elszaladni, hanem inkább megpróbálsz elviselni. Nem sokan kísérelik meg, sokszor még én sem. Most, hogy eltáncoltattam a hatalmas terasz lehető legtávolabb szegletébe, hagyom, hogy ellépjen a lábamról. Ha nem táncolunk, hát nem, én is csak jó fej akartam lenni… gondolom.
-Nekem csak jó ötleteim vannak, Blaire. - A neve most olyan másképp hangzik, kénytelen vagyok lassan elismételni. Még mindig másképp hangzik, forgatom a nyelvemen, mintha még sosem ejtettem volna ki ezt a nevet azelőtt. Most hogy a bentről kiáradó fény már nem esik az arcunkra, csak a távoli csillagok fénye világít jobban látom őt. Egyébként nekem is pont ilyen verandám van, csak nem a félemeleten hanem a földszinten, hátul, a ház tengerre néző falán, pont ilyen derékig érő széles, csinos oszlopokon álló beton párkánnyal. - Azt mondtad, ma este a szórakoloz. Tényleg ez neked a szórakozás?- elgondolkodva nézek vissza a bálterem felé. Sok pletykás idióta, haszonleső hamis barát. - Hát ennél egy kicsit többet gondoltam rólad. - Persze, ki vagyok én, hogy másokat kioktassak az élet vitelről, de ha már ő ilyen hidegen elutasít, akkor én miért legyek hozzá kedves. Hisz én csak játszottam, persze csinálhat akármit is sértődöttséget nem csalhat az arcomra. Mégis, ahogy kimondtam, tudtam, hogy komolyan is gondoltam mert a csalódottság igazi a hangomban, mindenemben.
- Én is csak szórakozni akarok, ha már egy olyan party-n kell részt vennem, amin nem akartam, legalább maradj itt velem még egy kicsit. - A gondolat olyan gyorsan jön, amilyen gyorsan elengedem a vállát és felkapom, hogy felültessem a párkányra. Nem fog leesni, hacsak nem dől túlságosan hátra, de ha veszély fenyeget még részeges reflexeimmel is el tudnám kapni. Egy másik hirtelen jött felindulásból meg fogom az egyik bokáját és lehúzom a cipőjét, aztán a másikat is. Jófejségből… mert nem tűnik kényelmesnek. Nem szeretem, amikor a lányok mindenféle felesleges fájdalomba kényszerítik magukat a szépség nevében, amikor amúgy is gyönyörűek.
- Csak egy kicsit maradj még, aztán úgy is hazamegyek, nincs itt senki akivel jól érezhetném magam, most hogy Monty meglépett. Főleg, mert úgy néznek rám mint a farkasra, aki beszabadult a bárányok közé. Persze az is vagyok… De mint mondtam, rád nézve teljesen ártalmatlan. -  Kellet valaha is félned tőlem? Neki támaszkodom a párkánynak, háttal a terem ajtajának és elbámulok valahova a messzeségbe. Szeretem a Montegro kastélyt, sokkal jobban, mint a sajátunkat, sokkal több időt is töltöttem itt, mint ott. Ha B most leugrik, bele a cipőjébe és elszalad, nem fogok utána eredni, de ha marad, akkor nem garantálom, hogy mellettem jó estélye lesz. Még mindig majdnem van egy óra éjfélig, otthon meg egy másik üveg pezsgőm, ami legalább nem vág rám pofáka, de hiába a vágy, hogy egyedül töltsem az este további részét, azért bízok benne hogy nem hagy faképnél. Visszafordulok hozzá, várom, hogy valamit kinyögjön, de az arca helyett hamar az ölében fekvő kezére esik a tekintetem. Mintha enyhén megremegne, talán fázik, talán vissza kellene vinnem a meleg terembe, mert nincs semmi amit felajánlhatnék neki, hogy melegíts - magamon kívül. Valószínűleg túlfeszíteném a húrt. Ki kell vernem a fejemből, gyorsan. Mintha agyam parancsot adott volna a kezemnek azok megtalálják az arcom és erősen megdörzsik: Gyerünk Kibaszott Strange, tudsz te ennél jobbat is. Most akkor találd ki hogy meghúzni vagy megleckéztetni akarod.

zene: SB - Breathe Again

dress

L E S T R A N G E

'Valami sírás, valami öröm, valami harc, valami csönd,
Valami nagy, mély szerelem hiányzik...
És így marad ez mindig, mindhalálig..?'

1998. szilvesztere

~~ ❈ ~~

Csak jó ötletek. Nem tudom hol fekszik össze Eric meg a jó ötletek fogalomtára, de legyen neki....  Inkább nem megyek bele az aggályaimba mert totálisan fölösleges, no meg... úgysem érdekelné. Elvakítja a saját önteltségének képzete, és biztosan nem én vagyok a földkerekségre született nő, aki mindezt helyre tudja rakni a fejében. Jó eséllyel senki nem lesz képes rá, elnézve a statisztikai arányokat.
- Azt mondtad, ma este a szórakoloz. Tényleg ez neked a szórakozás? Hát ennél egy kicsit többet gondoltam rólad.
Mikor megállunk és van oly szíves elengedi, azon nyomban preferálom a saját lábaimmal támasztani a talajt. Figyelem, ahogy elpillant vissza abba az irányba, amerről jöttünk eltűnődve. Valahogy ez az újabb sértése (mert hát mi ez ha nem az?) már fel sem tűnik. Mellette az évek alatt megedződik az ember. Mindössze a házimanó kaliberű beszólások azok, amiket már az én egoista vérem sem bír elviselni, mert azért én is csak egy Montrego vagyok, könyörgöm!
- Én is csak szórakozni akarok, ha már egy olyan party-n kell részt vennem, amin nem akartam, legalább maradj itt velem még egy kicsit.
A kérlelésére persze kizárt hogy nemet tudjak mondani. Hiába van minden porcikám a dolog ellen, hiába tenyerel rá az agyam a piros vészcsengőre... hisz Merlinre, még egy szaros pálca sincs nálam! Na nem mintha épp Ericről akarnám leátkozni a gatyát... levenné ő azt magától is elég csak kérnem... de hát ismerem magam. Gyenge leszek kétszer fél perc alatt, könnyen meggyőzhető. Épp ezért megacélozom magam és arra gondolok (mint mindig) hogy olyan, mintha a bátyám lenne. Tekintetem az égre emelem, épp úgy mint nem sokkal ezelőtt ő és sóhajtok.
- Ahhh jó, hát jó! Legyen! Maradok! De... csak ha viselkedsz! Úriemberhez méltóan! - emelem meg a kezem fenyegetően, bár tudom, semmit nem ér a szigor. Pláne hogy a következő pillanatban mikor elpillantok oldalra, szabotázst indít ellenem. Halkan nyekkenek egyet ahogy felkap és a párkányra ültet. Nos, nem épp a legidillibb helyzet, de... nem is olyan szörnyű. Pláne ha nem nézek a hátam mögé, ahol a tátongó mélység kacsint vissza álmos feketén.
- Mit mondtam Lestrange? - kérdezem morcosan de félig azért nevetve. Kész, passz feladom, neveletlen disznó, esélytelen bármit is kezdeni vele... És torkomban dobogó szívvel figyelem ahogy a lábam után nyúl hogy egyesével szabadítson meg cipellőimtől. Ujjaival végigsimít a bokámon, amitől bennem reked a levegő, és inkább kisimítok arcomból egy kósza hajtincset, ami zavar. Igen, igen, színtiszta pótcselekvés.
- Csak egy kicsit maradj még, aztán úgy is hazamegyek, nincs itt senki akivel jól érezhetném magam, most hogy Monty meglépett. Főleg, mert úgy néznek rám mint a farkasra, aki beszabadult a bárányok közé. Persze az is vagyok… De mint mondtam, rád nézve teljesen ártalmatlan.
-Hát, ne hibáztasd... - közlöm szelíden vállat vonva. - ha láttad volna Lyana La Claire-t táncolni te is ott lihegnél vele versenyt futva.
Nincs irigység a hangomban, bár azért be kell valljam, valóban féltékeny vagyok. Lyana nem csak páratlan táncos, és mellé gyönyörű nő de még kedves is. Szimplán tökéletes és passzol is Mathiashoz. Csak remélni tudom hogy nem baltázza el az a szerencsétlen.
- És azon se lepődj meg hogy nem kedvelnek. Rászolgáltál a hírnevedre.. - biccentem el oldalra a fejem, és úgy méregetem őt. Figyelem ahogy elnéz a kert irányba, mintha csak a tűzijátékot várná pedig az jócskán odébb van.
- Még jó hogy rám ártalmatlan vagy. Mathias megoldaná a lyukproblémádat, mert nem lenne khm  gombod, az hétszentség!
Vigyorom szétterül arcomon és szemtelenül pislogok párat. De talán célt téveszt a viccem, mert ahogy medörzsöli arcát, mintha kelletlen tenné, vagy totálisan letargikus hangulatban. Ez meglep, mert legtöbbször Ericnek sosincs semmi baja, maximum annyi hogy nem tudja két kézzel falni az életet mert inkább négy kellene neki.
- Mi a gond? - vonom össze szemöldököm, így köztük megjelennek a ráncok. - És ne hazudj hogy nincs, mert ismerlek már!
Elég jól ahhoz hogy tudjam, valami nincs rendben. Csak arra képtelen vagyok rájönni voltaképpen mi is.

csúnyúszavakat tartalmaz, ártalmas lehet a fejlődésben lévőkre

questions equal misery

Szóval marad, remélem jól meggondolta, mert ha eddig ilyen könnyen hagyta magát felbosszantani, akkor mi lesz ha az alkohol kiszivárog az agyamból? És mintha csak a gondolatomra válaszolt volna valaki, feltűnik előttünk egy ezüst tálca tele pezsgős poharakkal. Kicsit türelmetlenül várom ki, míg befejezi a mondani valóját, mert szívesen a szavába vágnék helyenként. Főleg amikor látom, hogy a kedve javuló félben van, és már kellemesebb arcot ölt. Helyette ismét megdörzsölöm az arcom, hogy ne vágjak rá valami cifrát a Monty-s beszólására, csak felhorkantok. Figyelem, ahogy félre biccenti a fejét, cserébe összecsücsörítem az ajkaim. Aztán amikor befejezi azt kívánom bár ne tette volna be, mert így most válaszolnom kell.
- Semmi bajom, B, csak nem tudom eldönteni, hogy egészben egyelek e meg, vagy szépen lassan, báránykám. - Elütöm a kérdését, suttogva, ismét közelebb hajolva hozzá. Remélem ez megteszi, és nem faggat tovább.
Különben nem is rossz, Montrego, ilyen kiszolgálás mellett nem panaszkodhatok. - biccentek a tálca felé és elveszek két teli poharat, de a tálca nem mozdul, hogy tovább lebegjen a többi vendég felé, mintha tudná, hogy ide többre lesz szükség. - Ha maradsz, akkor jobban jársz, ha iszol. - Felé nyújtom az buborékos aranyat, és valószínűleg van valami a hangomban, ami miatt nem utasít vissza. Én az enyémet leteszem B mellé a párkányra, míg hanyagul előásom a cigit meg a nyújtót a nadrágzsebemből.
- Nem hiszem, hogy a bátyád bármilyen úriemberes viselkedést várt tőlem, amikor azt mondta keresselek meg, mert annyira hiányzom neked. - Hazug, hazug, hazug. Legalábbis a mondat második fele, de olyan jó cukkolni ezt a csinos kis pofit. - Az a lány meg vagy vonzza balszerencsét, vagy épp elkerülte. - ha előbbi, akkor Monty, ha az utóbbi akkor én vagyok a balszerencse megtestesítője. A cigivel a fogam közt morgok tovább: - De ugyan minek rohangálnék valami ismeretlen után, amikor van jobb dolgom is? - Akaratlanul is kissé összehúzom a szemem, majdnem ellenségesen döföm keresztül a tekintetemmel, de már felengedett a mogorva, fintorgó arca és ez rögtön elűzi az én gonoszkodásom is. Felajánlom neki a cigit, elvégre az a célom, hogy bűnbe vigyem. Tisztában vagyok vele, hogy ez az első igazi választási lehetősége mióta feltűntem a színen, és megfogja rgadni az alkalmat, hogy elutasítson, mint ahogy minden mással is tette volna, ha hagyom. De egyébként is meglepne, ha elég tökös lenne… a rózsaszín ruhájában. Nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e ez a lányos bájos öltözködés, ezzel kapcsolatban sosem jutottam dűlőre. Ha valóban csak szórakozni akarok egy lánnyal, akkor előnyben részesítem azokat, akik lazábbak, mocskos szájúbbak és jól pofánbasznak ha kellőképp az idegeikre mentem. De B az B, és a bájos, naiv ábrázat mögött egy távolság tartó kiskirálynő lakik, aki nyugodtan hozzám vágja az egyértelműt. Szerencséje, hogy nem veszem a szívemre, de csak megrántom a vállam és mélyen beleszívok a cigimbe.
- Tudod, akkor se kedveltek, amikor tizenegy voltam, és azóta nem lettem sokkal ártatlanabb.Hidd el cicám, hogy ha valami csoda folytán hirtelen elkezdenének kedvelni, biztos lelöknélek erről a párkányról, hogy megint utálhassanak. - Hazug. Hogy az arcomon miért ragyog fel a csíntalan félmosoly, azt nem tudom, az alkohol hibája, amiatt nem tudom visszafogni magam. - Mellesleg szerintem Monty örül, ha emlékszik melyik lyukba kell tennie a saját... gombját. Eszébe sincs idetolnia a képét. - Erre a gondolatra elvigyorodok, valószínű, hogy ez a válasz sokkal veszélytelenebb, mint amit eredetileg közbe akartam szúrni, de ez is mulattat. Persze szokásomhoz híven megint nem hagytam, hogy eltérítse a mondókámat, alig két szívdobbanásnyi idő alatt adtam elő az egész válaszom, csak annyira álltam le a pofázással hogy beleszívjak a cigimbe, abszolút minde nemű illemet mellőzve.

zene: SB - Breathe Again

dress

L E S T R A N G E

'Valami sírás, valami öröm, valami harc, valami csönd,
Valami nagy, mély szerelem hiányzik...
És így marad ez mindig, mindhalálig..?'

1998. szilvesztere

~~ ❈ ~~

A horkantása nem lep meg. Ha valaki, hát ő már csak ilyen. Szeret hangot adni a nemtetszésének. A báránykám jelzőre meglepetten pislogok kettőt. Ó szóval már angyal is vagyok és bárány is? Fura kombinációk ezek, de tőle nem meglepő. Szerintem egyetlen csaj nevére sem emlékszik, akit megfektetett, de hát ezen én nem tudok segíteni. Gondolom ezért alkalmazza ezeket a megnyilvánulásokat. No meg mert jó ezzel engem húznia. Persze mondhatjuk, hogy kisebb fajta csoda hogy az én nevemmel tisztában van. Mondjuk csúnya baleset lenne tizenhat év ismeretség után ha még mindig tündérkém lennék…
A lebegő tálca a pezsgővel hiányzott csak már. Figyelem ahogy elégedett fejjel leemel kettőt róla és még külön dicséretben is részesít.
- Mindent a kedves vendégekért! – közlöm kissé fanyaran, de persze ez a cinizmus is inkább csak cukkolás. Tőle nem tudom jól fogadni a bókot, még akkor sem ha az valóban bók. Mathias említésére meglepetten pislogok. Hirtelen nem is tudom elképzelni hogy ő uszította volna rám Ericet és annyira lesokkol ez a tény hogy a poharat is jobbnak látom letenni a kezemből.
- Az a lány meg vagy vonzza a balszerencséjét, vagy épp elkerülte.
Egy pislogás. Kettő. Aztán szemforgatás. Baszki Eric Lestrange! Hogy lehetsz ekkora majom?
- Ugyan kérlek, nem is tudom melyikőtök a rosszabb! Mellesleg örülhetnél! Végre nem picsog hanem próbálkozik! Ez értékelendő!
Rögtön védelmembe veszem a testvérem, még akkor is ha nincs szükség erre. Ellenben mégis csak a testvérem. Értékes számomra. Fontos. És nem tűröm meg még a legjobb haverjától sem hogy beszólogasson neki. Pláne a jelenlétemben.
Inkább elengedem a közbeszúrását a jobb dolgairól, mert erre csak egyet tudok asszociálni; a pohár bősz emelgetését. Most épp pezsgős holnap majd lesz whiskey-s. Mikor mi adatik meg. Nincs új a nap alatt…   Amúgy meg, ha ő ellenkezik, terel és nem vall színt, hát én nem fogom erőltetni a lelkizést vele. Sejtem mi a problémája. Vagy nő, vagy a húga. Nagyobb eséllyel a húga.
Figyelem, ahogy előhalássza a cigarettáját és felém nyújtja. Rápillantok a dobozra, egy percig szemezek velük. A szálak szép sorrendben sorakoznak, egész hívogatóan, egész csábítóan de végül egyértelmű nemet rázok a fejemmel. Ő persze zokszó nélkül rágyújt.
Gunyoros mosollyal arcomon konstatálom, ahogy kifújja a füstöt miközben előadja az újabb nagyzolós szövegét, hogy hogyan is lök majd le. Aha, hát a kedvesség mintapéldánya… Ezzel a gonosz egyszerre vonzó mégis pálcarántásra késztető félmosolyával meg aztán abszolút. Dühös leszek, és úgy döntök, ha ő pofátlan, hát én is az leszek. Kikapom ujjai közül a meggyújtott cigarettát és beleszippantok. Állam felszegem, fejem elfordítom, így profilból láthat és nézem én is őt. A kesernyés ízvilág végigszalad a torkomon, le a tüdőmbe. Visszafojtom a köhögési rohamot, nem adom meg neki a gyengeség örömét. Így fújom ki a füstöt, mintha csak napi szinten csinálnám, pedig nem is...
- Kezdjük ott hogy nem vagyok a cicád…! És… folytathatjuk azzal, hogy hát látod? Talán ezért utáltak már kiskorodban is. – pislogok ártatlanul és hajolok egy centit közelebb felé. Kezemmel bőszen hadonászok. - Már akkor egy vérbeli seggfej voltál. Azóta meg… csak még nagyobb hólyaggá váltál.
Bökök irányába, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Az ég kék, a fű zöld, Eric Lestrange egy seggfej. Tiszta a képlet. És csak hogy bosszút álljak a keze felett pöccintek egyet a cigivel hogy a hamu ráessen az ujjára és enyhe parázsló melegével megégesse szelíden. Édes kis semmiség, valószínű több és nagyobb fájdalmat is túlélt, de mégis csak örül a szívem. Mathias gombos-lyukas felemlegetésére csak horkantok és visszateszem a cigit a szájába.
- Hát akkor örüljünk ennek. Máskor is elintézhet téged, tudod jól. Szóval ne szemtelenkedj, ha jót akarsz magadnak.
Bökök a mellkasára, jelzés értékűen. Persze célt biztos nem ér a fenyítésem, de azért próbálkozni szabad.

csúnyúszavakat tartalmaz, ártalmas lehet a fejlődésben lévőkre

questions equal misery

A szemforgatásokra és a cinizmusra már nem tudok mit reaglni. Azt hiszem, kezdem elveszíteni a fonalat, már nem tudom mikor mivel húzom fel és mivel nevettetem meg, de azért még bírom a kiképzést. Mondjuk az meglep, hogy Blaire milyen könnyedén mond el minden gonosznak és csúnyának, miközben attól parázik, hogy valamit művelek vele. Na most vagy az egyik, vagy a másik, és a poén, hogy a lány még csak nem is issza a pezsgőjét. Megártott neki a friss levegő, vagy csak így akar lekoptatni?
-A bátyádat nem kell félteni…- Persze, hogy nem, Monty jó nevelést kapott, a legjobbat tőlem. Észre vettem hogyan reagált a másik dologra, amit a bátyjával kapcsolatban mondtam, ami  miatt lerakta az poharát. Meglepődött? Csalódott? Nem tudom, de egyre inkább belátom, hogy mi a baj a túl fiatal lányokkal.  Teljességgel kiszámíthatatlan a reakciójuk. Ha bókolsz nekik a szemüket forgatják, ha viccelsz velük megsértődnek, ha szívből jövően beszólsz nekik… azt meg figyelmen kívül hagyják. És ha őszintén megosztod velük életed egyik elfeledett szeletét: gunyorosan mosolyognak és felhasználják ellened az információt.. Úristen, Eric! Öreg vagy. Úgy látszik ezekkel a lányokkal lényegesen nehezebb boldogulni mostanság. Még akkor is, ha tulajdonképpen egész életükben ismerted őket. Mellesleg lehet, hogy épp ez a gond.
Tudtam, hogy nem fog rágyújtani, már csak azért sem, mert én ajánlom, de aztán őszinte megrökönyödésemre elveszi az enyémet és beleszív. Ezen elmosolyodok: ügyes kislány. És még csak meg sem fulladt. De aztán jön a hideg zuhany: “már gyerekkorodban is vérbeli seggfej voltál…”. Egy pillanatra lehunyom a szemem és összeszorítom a fogam. Nem lököm le, nem lököm le, nem lököm le.
-Ebbe, cicám, most alaposan beletrafáltál. - Az, hogy szándékosan lehamuzza a kézfejem alig tűnik fel. Számoljunk el tízig…. Meddig mehet el, csak azért mert Mathias húga? Hiszen nem rég még azt állítottam erről a kis csitriről, hogy a családom tagja. Nem baszom ki a teraszról, nem baszom ki a teraszról, nem baszom ki a teraszról. Kinyitom a szemem, és amikor meglátom a viccelődést a tekintetében ciccegve felnevetek, vagy valami olyasmi. De a szememet nem éri az öröm, megcsóválom a fejem aztán megbámulom a cipőmet. Mindehova nézek, de a lányra nem, félek, tényleg lekeverek neki egyet. Sosem bántottam, nem is szándékozom, de… Ránézek az órámra, aztán hátra fordulok a terem ajtaja felé.
-Ha igazam van, akkor 5 perc múlva ezt a teraszt megszállják a vendégeid. Ideje mennem, Blaire, további jó szórakozást. - Gondolom azt egyedül is megoldja, hogy lemásszon a párkányról és felvegye a cipőjét. Anélkül fordítok neki hátat, hogy még egyszer ránéznék. Tudom, hogy ha elindulok a terasz széle mentén a ház felé, akkor ott lesz egy keskeny lépcső ami levisz a félemeletről, tudom, hogy a lépcső úgy félúton lefelé elhalad egy ablak mellett, ami mindig nyitva van, egyszerű bemászni rajta. Ez az a menekülő út, amit Monty mindig használt, ha el akart tűnni. Be az ablakon, át a sötét, használaton kívüli szobán, és szemben a falikárpit mögötti lépcső egyenesen fel a tetőre. Ott jó lesz nekem, ott majd lenyugszom, nyugiban megnézem a tűzijátékot, aztán egy jó időre elfelejtem a Montregókat.

zene: SB - Breathe Again

dress

L E S T R A N G E

'Valami sírás, valami öröm, valami harc, valami csönd,
Valami nagy, mély szerelem hiányzik...
És így marad ez mindig, mindhalálig..?'

1998. szilvesztere

~~ ❈ ~~

A támadásom egyértelműen célt ér. Honnan tudom? Ó az évek meg a rutin. Nem én vagyok az amnéziás Montrego. És bár tény, sokkalta kevesebb dolgot tudok Ericről mint a testvérem, mert hát egyrészt lány vagyok másrészt én inkább voltam a kishúg-pótléka mint a barátja, de azért ismerem az észjárását. Most valószínű a hamis nevetése mögött a pokolra kíván. Annak is a legmélyebb bugyrába. És be kell valljam, ez tetszik. Végre egyszer abba a jó büdös életbe nem csak ő táncol az én idegrendszeremen, hanem nekem is sikerül kihoznom őt a sodrából. Tudom hogy így van, mert elég a tekintetébe pillantanom. A szemei nem csillognak úgy, mint mikor tényleg örül az ember. Na ja, Eric meg az öröm (a tényleges tiszta öröm nem pedig az aktuális ágymelegítők okozta kielégülés) két totál külön fogalom. Valamiért felötlik bennem, hogy ő talán soha de soha nem volt igazán boldog. Ez pedig elszomorít. Tudom, obszcén, abszolút szürreális, de... esküszöm elkezdem sajnálni őt.
Gondolataimból pedig csak az zökkent ki, hogy elpillant az órájára majd egy pillanatra vissza rám.
-Ebbe, cicám, most alaposan beletrafáltál. Ha igazam van, akkor 5 perc múlva ezt a teraszt megszállják a vendégeid. Ideje mennem, Blaire, további jó szórakozást.
Megborzongok, ahogy a kezét leveszi rólam. Ostoba ostoba, test amely túlérzékeny a változásokra. Eddig ugyan azon a kis felületen, mit magáénak tudott belőlem legalább nem ért a hideg. Ám most... szó szerint megrohamoz. Én pedig képtelen vagyok leküzdeni a remegésem. Valahol szarul esik az is hogy elköszön sután és elfordul tőlem. Konkréten itt hagy. ITT HAGY! ENGEM!
Hát a pofám leszakad! Pár pillanatig csak pislogok utána, hogy most mégis mi a szar van, aztán leesik. Ő komolyan nem viccel!
Ó Te elcseszett Lestrange! Szívem szerint utána üvöltenék, mert hát ő vonszolt félre, ő kérlelt hogy maradjak és ő un meg? Nem vagyok a gombjának az a bizonyos lyuka, amit akkor vesz kezelésbe, amikor akar! Argggggh!
A kezemmel erőt fejtek ki, hogy lehuppanhassak a földre. A hideg követ érinti a talpam és az érzet végigkúszik a gerincem mentén. Nem ittam sok pezsgőt, voltaképpen nem is kívánom. Megfordul a fejemben hogy Eric fejére kellene öntenem, de nem vagyok ennyire szemétláda. Ezt a posztot meghagyom neki. Helyette csak bámulok sután utána. Így telik el még egy kevéske idő, ami még nagyobb távolságot ékel közénk. Lehajolok összeszedni a cipőm, de csak a kezembe veszem nem bújok bele vissza. Helyette ravasz mosolyra húzódik ajkam, mert eszembe jut egy őrült terv, aminek a részes lesz. Persze tudom hogy meglepődik, talán ki is akad, de nem érdekel. Mindezt persze azért mert tőlem csöppet se szokta meg. Sose voltam szertelen, sose voltam együgyű, de elegem van a szabályrendszerekből, a skatulyákból...
Hát futni kezdek felé és mikor utolérem ugrom. Egyenesen a hátára hogy a nyakát körbefogva belecsimpaszkodjak úgy, mint egy kis majom az anyjába. A magassarkúim a mellkasát verdesik,én pedig a szabad kezemmel kikapom a cigit a szájából.
- Mégis mire készülsz barátom? Bagóval be nem mész a házamba!
Felkacagok, őszintén, mert lehet az a két pohár pezsgő ártott meg vagy ez az utolsó korty nem kellett volna csak... Fene tudja. Minden esetre hiába itt van ő, meg én, meg a gyomorforgásom az illata miatt azért mégis csak megnyugtató a jelenléte. Hisz ő Eric, aki mindig megvédett, aki megtanított kiválasztani a lapos köveket a kacsázáshoz, aki elmagyarázta  a konfúziósbűbáj lényegét, hogy tudjam alkalmazni a fiúkon. Ő több mint egy seggfej, számomra több, még akkor is ha valójában folyamatosan úgy viselkedik. Ha én neki a húg-pótlék vagyok hát ő nekem a báty-pótlék. Szóval csak rápillantok és az orra hegyét beazonosítva végigkövetem arca ívét egész a szeméig. Arcom a vállának döntöm, hajam leomlik és a nyakát csiklandozhatja miközben ezüstkék íriszeim az ő tekintetét keresik.
- Szóval hova is indultál ennyire váratlanul ahova engem nem viszel magaddal? - hangom tele van leplezetlen kihívással miközben a cigit elhajítom, hogy majd szépen bealudjon az éjféli levegő hűvösén. Mert már úgyse számít.

csúnyúszavakat tartalmaz, ártalmas lehet a fejlődésben lévőkre

questions equal misery

Te szent egek! Ezer százalák, hogy megfojtom Mathiast, a legeslegelső adandó alkalommal, amint karnyújtásnyira kerül a nyaka, kivégzem. Az egész elcseszett este az ő hibája, ha nem lett volna olyan erőszakos, akkor most jót dögönyözhetnék otthon, de sajnos ezt már nem lehet visszacsinálni. Szóval az estének három lehetséges kimenetele van: 1. Tovább sétálok, és egyedül elsütkérezek a holdfényben odafent a tetőn,  aztán ha a vendégek leléptek, nyugodtan, feltűnés nélkül hazamegyek. 2. Visszafordulok, és lelököm a lányt a párkányról, aztán megfojtom Monty-t. 3. Visszafordulok, felkapom a lányt, és magammal cibálom a tetőre, hogy ott addig kínozzam mígnem esedezni kezd a kegyeimért. Persze lehetne egy négyes opció is, gombokkal meg lyukakkal, de mire idáig eljutok gondolatba Blaire már a nyakamba van. Ó hogy szakadna rá az ég.
-Mi van? Nem elég, hogy bárány, cica meg mittudomén mi voltál ma este, most még majomkodsz is? Tiszta állatkert. - Dörmögöm az orrom alá, de amint meghallom a nevetését és jókedvű hangját ellágyul a szívem. Nem nagyon, csak egy kicsit. Az sem nagyon tetszik, hogy a nyakamba szuszog, hogy a haja cirógat és megtelik illatával az orrom. Pontosabban túlságosan is tetszik. Ennek még rossz vége lesz. Szabad kezemmel megfogom a karját, amivel a nyakamat szorítja, a másikkal továbbra is bagózok. Hátrafordulok, hogy valami ocsmányságot mondjak, de amikor az orrát épphogy nem a számban találom inkább csak telefújom az arcát füsttel, aztán ismét magam elé meredek. Megcsóválom a fejem, amikor elveszi a cigim, de most hogy a másik kezem is szabad, és a karját is teljesen feleslegesen fogom, inkább a lábaiért nyúlok mert érzem, hogy csúszik lefelé. Már épp meg akarnám válaszolni a kérdését, megmondani neki, hogy nem jön velem sehova, és ha kell a világ végére is elmegyek, csak hogy megszabaduljak tőle, amikor felötlik a kérdés a fejemben. Hogy az ördögbe tudja a combját körém feszíteni abban a hosszú, rózsaszín, nem túl bő ruhában, amikor még táncolni is alig tudott benne?  Aztán amikor a kezeim elérik minden világossá válik. Jobb oldalt a ruha végig felszakadt, egész hosszában, így tenyerem a meztelen, puha bőrét érinti. Hát persze, mert ilyen az én szerencsém, és egyikünknél sincs pálca. És most itt lóg a nyakamban, jéghideg karjaival fojtogat és eszelősen vihog a fülembe. De legalább a combja finom meleg, az is valami.
- Most megyünk, és keresünk neked valamit, amibe becsomagollak, hogy elküldhesselek valami kietlen, távoli helyre, ahol nem jelentesz fenyegetést minden élő és lélegző férfira, meg az emberiségre. - prüszkölöm mérgesen. Erősen megmarkolom mind két lábát, hogy ne ficánkoljon, mert az nem lenne szerencsés a csúszós, keskeny lépcsőn. Meg egyébként se ficánkoljon, ha jót akar magának. Lefelé menet óvatosan lépkedek, nem mintha a súlya zavarna, de az egyensúlyérzékemre nincs jó hatással, persze a rengeteg pezsgő sem segít.
- Kapaszkodj kis majom… - zsörtölődöm. - Hé, nem azt mondtam, hogy fojts meg. - Szép lassan araszolok vele a lépcsőn míg el nem érjük az az ablakot. Egyszerűen benyomom, még csak nem is nyikorognak a zsanérok. Innen már könnyű lesz, egyszerűbb belépni a párkányon, mint egy újabb meredek lépcsőfokot lejjebb mászni, Montynak mindig praktikus menekülő útvonalai voltak. A szobában nagyon sötét és hűvös van, nem szívesen tenném le a lányt, meg amúgy is jól ismerem az utat. Nincs is idő ténferegni, mert  tűzijátékot nem akarom lekésni. Felkapok valami, ami pokrócnak tűnik, majd sietek is tovább, át a faliszőnyegen, fel a lépcsőn ki a tetőre. Muszáj leraknom B-t, minél hamarabb, különben nem biztos, hogy jót állok magamért.  

zene: SB - Breathe Again

dress

L E S T R A N G E

'Valami sírás, valami öröm, valami harc, valami csönd,
Valami nagy, mély szerelem hiányzik...
És így marad ez mindig, mindhalálig..?'

1998. szilvesztere

~~ ❈ ~~

Most még valahogy a gunyoros megjegyzését is elengedem. Nem, nem veszem fel a zsörtölődését, mert tudom, voltaképp ez annak szól hogy megleptem. Valószínű nem örül neki, de hát teszek rá. Azt akarta hogy jól érezzem magam? Hát tessék, megkapja! Jól érzem hogy szívathatom, hogy szemtelen lehetek, hogy olyat tehetek, ami túl megy az illemhatárokon. Lássuk be, ha valaki meglát a vendégsereg közül ráadásul épp Eric hátán hát elég furcsának könyveli el. A pletykák pedig épp így fognak szárnyra kelni. Node könyörgöm! Szilveszter van! Mikor rúgjon ki az ember a hámjából ha nem most? Én kérem, nem itta, még csak táncolni is minimálisat táncikáltam (jószerével csak azt, amit Eric produkált velem) szóval ennyi nekem is kijut. Punktum.  
Mindez mint terv, gyönyörű szépnek hat, ám azzal nem számolok hogy akadnak bökkenők. Például, hogy a ruhám történetesen nem bírja a feszültséget. Nos túl szűk a szabás és totálisan megfeledkezek arról hogy ezt nem épp arra tervezték mint a sztrecs díjugratós lovaglóruháimat, amit Azúron vagy Esthajnalon ülve hordok. A selyem szakadásának jellegzetes hangja nem épp zene füleimnek, ellenben tudom a férfinak annál inkább. Ez a tény kissé kizökken a jó kedélyemből és egy halk o-ó hagyja el ajkaim. Mellé betársul egy néma káromkodás is. Ha nálam lenne a pálcám könnyeden orvosolható lenne a dolog, noha nem szeretek egy Ellie Saab ruhát magam foltozgatni. Meghagynám ezt a szakértőkre....
A zavarom újra felfokozódik mikor Eric kezét érzem meg a combomon. Szentséges szűz anyám, erre baromira nem gondoltam! De már késő visszakozni. Amúgy meg jogosan kap alám, hisz kezemmel nem tudom megtartani magam és lecsúsznék a hátán.  
- Most megyünk, és keresünk neked valamit, amibe becsomagollak, hogy elküldhesselek valami kietlen, távoli helyre, ahol nem jelentesz fenyegetést minden élő és lélegző férfira, meg az emberiségre.
Szavaira felhorkantok és újabb szemforgatást iktatok be, de persze ő ezt nem láthatja. Inkább csak a nyakába csimpaszkodom és vállára hajtom a fejem. Eldöntöm teljesen oldalra és lehunyom a szemeim, mintha csak aludni akarnék, pedig nem. Mindössze megbízom benne, hogy a keskeny lépcsősoron is levisz biztonságban. És jó kicsit elraktározni ezt a pillanatot az emlékeimbe. Az illatát, amit szeretek. A közelségét, ami egyszerre taszít el és mégis megnyugtat. A szívének dobbanását, amit érzem kapaszkodó kezeim alatt. Még az álla feszülését is dühében, amiért kijátszottam a helyzetet és ez ellen nem tud semmit tenni. Szeretnék erre tíz év múlva is emlékezni, mert bárhogy nézem is, fontos része az életemnek ő és a családja. Hiába nem vagyok és voltam sosem túl jóban Leával, Eric másabb. Minden téren másabb.
- És mégis hova küldenél te szájhős?
Szorosabbra fonom a kezem, de csak egy kicsit, ezzel jelezve hogy nem feltétlen sértésnek szánom a szavaim. Igazából ez olyan jellemző rá, mint rám jelenleg a majom. Elfogadható még akkor is ha nem a legidillibb.
- Hé, nem azt mondtam, hogy fojts meg.
Hát jogos, jogos. Enyhítek kissé kezeim bilincsén, amelyek a vállainak felső íve mentén  fogják közre és egy halk 'bocsit' mormolok el. Olyan halk hogy szinte ott sincs. Ritka ez is. Én meg a bocsánatkérés. Hozzászoktam az évek alatt, hogy sosem hibázhatok és ha mégis sosem kérek elnézést az esetek nagy többségében. Ugyanis totálisan fölösleges és indokolatlan. Elmélázok azon, vajon Eric valaha megtette-e ezt? Valaha vállalta a felelősséget a tetteiért? Elszámolt a hibáival? Vagy ő az örökké tévedhetetlen kőgazdag bunkó aranyvérű, akiért forog a világ? Jó kérdés.... Fogós kérdés....
Meglep mikor a szobába bejutva egy pokrócot kapok osztályrészül és már massírozunk is ki a tetőre. Értem én hogy nincs sok idő éjféli de én totálisan azt hittem van még pár perc. Jó pár perc. Ennyire tévedtem volna. Fura...
Arcomra kiül a zavarodott kétely, miközben várom, hogy történjen valami. Lerakjon vagy kevésbé kedves de sokkal inkább Lestrange-es stílusban ledobjon magáról, akár egy kígyó a levedlett bőrét.. Na meg, megszólaljon. Végtére is én nem hagytam magára. Ha már itt tartunk, nem illene ezt megköszönnie? Ó hát dehogynem. De ellenben ugyanúgy nekem sem ártana ha már végig cipelt idáig a hátán. Csak remélem hogy nem áll be ettől a malőrtől a dereka reggelre és hogy elejét vegyem a zavaromnak, na meg mert ma így félig a holnapba átevickélve nagylelkűnek érzem magam halk hangon szólalok meg.
- Köszönöm!
Egyszerű kis szó, egyszerű kis semmiség és mégis milyen nehéz kimondani, nekünk aranyvérűeknek. És hogy a hüledezését még magasabb fokokba emeljem, meggondolatlan ostobasággal küzdöm le a köztünk lévő távolságot, hogy arcára két meleg levegőáram között egy félrevert szívdobbanásnyi pillanatban egyetlen, apró, és éppoly jelentéktelen puszit nyomjak hálám jeléül. Karjaim pedig a bőrének és a borostának súrolását követően elernyednek hogy megadjam magamnak a szilárd talajfogás lehetőségét. Remélem ezzel ösztönzöm őt is valami hasonló gesztusra... és mennyire jó, hogy ha elérem, amit talán senki soha ezen a földkerekségen... és mekkora pech hogy nincs itt senki más tanúnak, mindössze a fekete égbolt a több ezer csillag pislákoló fényével, amely ugyanúgy hallgat mint maga az éjszaka.

csúnyúszavakat tartalmaz, ártalmas lehet a fejlődésben lévőkre

questions equal misery

Rég voltam már ezen a tető, nem is tudom, hogy mikor volt utoljára, hogy Mathias, Lea, Dina Blaire meg én idefent voltunk. Talán visszatérésem második nyarán, 1994-ben. Az emlék akár egy vödör jeges víz, végig csurog a hátamon ahogy eszembe jut milyen gyerekek voltak hozzám képest. Lea és Dina tizenkettő, Blaire tizenegy, Monty pedig tizennégy. Olyan voltam, mint egy nagybácsi a magam huszonhárom évével, akkoriban még magasan én voltam a legérettebb és legtapasztaltabb köztük, még nem barátként, hanem kiskutyákként kezeltem őket s mostanában tűnt csak fel, hogy a külömbség mennyire elhomályosult köztünk. Persze Monty már egy pár éve bebizonyította, hogy nem kis eszetlen taknyos hanem jó haver. Blaire….
A lépcső egy alig másfél méter széles kis útra vezetett, a ház magasba szökő homlokzata mögött indul és körbe futja a tető egész területét, innen indul a tetőcserép emelvény, ami magas kupolaként borítja be a ház tetejét. A cserepek és a mélység közt nincs semmi, csak földszinti teraszéhoz hasonló kő kerítésének mini verziója, ami alig ér fel a térdemig, s olyan egyszerűen át lehetne bukni rajta, mint levegőt venni. A csillagok most sokkal közelebb vannak, az estély hangja teljesen elnémult. A csöndben csak a tenger morajlását, sirályokat és a cserepeken fütyülő januári csípős lehet hallani. Óvatosan teszem le a lányt, lefejtem a karjait a nyakamról, erősen fogom ahogy eltartom magamtól és megfordulok, szerencsére van annyi esze, hogy a térdével elengedje a szorítást, hogy a csípőmmel is teljesen felé tudjak fordulni, aztán lassan a földre csúsztatja lábait. Nem engedem el, talán elfújná a szél, ha nem tartanám.
-Hogy hova küldenélek? Mondjuk ide. - Karjainál fogva még közelebb húzom magamhoz, majdnem olyan közel, hogy a mellkasomhoz ér, de ezen a kis szűk teraszon nincs sok hely variálni. Egy rossz lépés és lezuhanunk. A biztonság kedvéért inkább a derekát fogom át. Nem mintha ez veszélytelen lenne. Bér mögöttünk a mélység elképzelhetetlen, mégsem fogom olyan erősen, hogy ne tudjon felpipiskedni az arcomhoz, hogy egy puszit dobjon.
- Eleget sértegettük egymást ma estére, kezdjünk tiszta lappan. - lehajolok, hogy csókot nyomjak a fejé búbjára. Mind a bocsánata, mind a köszönete feloldja a feszültséget. Úgy érzem magam, mint egy idióta, amiért olyan könnyen berágtam rá, de egyiket sem fogom viszonozni, mindkettőt csak elvártam. Csak azért hoztam fel magammal, hogy lehetőséget adjak neki a békülésre.
- Nem szeretek haragudni rád. - majdnem azt is elárulom, hogy a lépcsőn felfelé jövet még azt terveztem, hogy a bokájánál fogva fogom lelógatni a tetőn, de a hirtelen jött kedvessége meghatott. Elengedem, hogy felvegyem a földre esett takarót, óvatosan mozdulok, nehogy lesodorjam a tetőről.
- Gyere, még van legalább 20 percünk a tűzijátékig, honnan fogjuk a legjobban látni? - óvatosan megkerülöm a lányt, hogy ő legyen a cserepek mellett, és én a peremen. Egy pillanatra arra gondolok, talán szívesebben menne vissza a vendégeihez, de inkább rákérdezek, ahelyett hogy találgatnék. Mondjuk, miért nem sikítozott, ha nem akart idejönni?
- Nem kéne inkább odalent lenned, hogy visszaszámold az év utolsó tíz másodpercét? - nem tudom milyen válaszra számítsak, de azt igen, hogy milyet szeretnék kapni. Már az is csoda számba megy, hogy hagyta magát felhozni ide, hogy elszakította a szoknyáját csak azért, hogy a hátamra ugorjon, mert nem akart hátra maradni. Végül még is csak felszínre bukkan a lázadó, akit a lány nehéz lánc pórázon tart magában. Nem ez volt a célom ma este? A takaró még mindig a kezemben, pedig miatta hoztuk fel. Ránézek a lányra, biztos mindjárt megfagy.
-Kis majom… - morgom, ismét, épp csak egy kicsit gyengédebben, mint legutóbb. Odafordulok hozzá, hogy becsomagoljam, ekkor veszem észre, hogy a cipője még mindig a kezében. Hát persze, a magas sarkak nem ide valóak. Kiszakad belőlem egy sóhaj. Mit csináljak vele? Ha másról lenne szó, lehet csak lelökném, hogy megszabaduljak a fejtörőstől. Nem szeretem az ilyen jellegű problémákat.
- Szerintem itt már jó lesz. - mármint, innen fogjuk látni a tűzijátékot, szerintem, ha onnan lövik, ahonnan minden évben, akkor majdnem szemmagasságban leszünk a fényekkel. Hirtelen nem tudom, hogy mégis hogyan fogunk itt leülni, aztán nem bonyolítom túl, lustán a cserép tető oldalának dőlök majd szép lassan lecsúszok a földig. Megfogom a kezét, amikor látom, hogy tétovázik, és az ölembe rántom. Igaz a seggem oda fog fagyni a betonhoz, de legalább a betakargatott lány melegíteni fog. Egyébként nem érintem meg, hagyom, hogy úgy helyezkedjen, ahogy szeretne.