to Dalton
Főnix és sólyom
♪ running from fire ♪ ✦ outfit
Főnix és sólyom
♪ running from fire ♪ ✦ outfit
Még sosem ért ilyen varázslat, ezért aztán azt gondoltam az utolsó pillanatig, hogy majd valahogy megoldom. Kivédem, vagy uralkodom az emlékeimen… De a másik szép szeme minduntalan mélyebbre és mélyebbre nézett, én meg tehetetlenül hagytam.
Újra felizzottak az emlék-lángok, amik a lelkemet égették azóta a végzetes nap óta. Megint kicsi kislány voltam, megint elvesztettem mindent. Az összes borzasztó kép ott izzott a fejemben, a lángok megint az arcom égették, a tüdőmet megint keserű füst és vörös szikrák kínozták.
Egy kis szünetetet éreztem, megpróbáltam elugrani, de a kötél nem engedett, szinte bénultan álltam ott, mint egy pattanásig feszült kőszobor.
- Te jóságos Merlin... Mibe keveredtél?
Rámeresztem jókora lószemeim, és egy pillanatig így méregettük egymást némán. Azt hiszem, még a fülem is kettébillen egy pillanatra, ami nem a legértelmesebb lovakra jellemző kifejezés, de hát ez van. Tényleg, mibe…
- Azt hiszem, megvan az emlék... Egy leégett istállóhoz és egy bikához kapcsolódik…
Mialatt beszélt, szerintem levegőt sem vettem. Meg se moccantam, tán csak a szél borzolta végig a vörös sörényszálakat finoman. Ennyi? Nem mond többet? Halkan fújtam ki a levegőt, de lovaknál ez is hanggal jár, révén a jókora tüdő. Hálásan néztem rá, bár azt még mindig nem tudtam, hogyan tovább. De, talán nem árul el…
- Nagyszerű Hamox! Akkor nincs más hátra, mint törölni a traumatizáló emléket!
Na most viszont felkaptam a fejem, és megint a szememet meresztgettem. A srácot néztem, és finoman ingattam a fejem. Még csak egy amnézia hiányzik… Szerintem, ha ezt az emléket kitörli, megbolondulok. Nem mintha hiányozna a poszttraumás stressz okozta rémkép-roham, vagy a gyilkos lángok égő érzése. Csak éppen, ha nem emlékszem rájuk, hogyan is emlékezhetnék akkor Thorne-ra, meg Leaves-re, a két maradék halálfalóra, akik közül az első egészen biztosan a nyomomban jár, és próbálja befejezni, amit évekkel ezelőtt félbe hagyott. A másikról nem sokat tudtam, a harmadik halálfaló meg már meghalt, de az emlék nélkül nem emlékeznék arra, hogy a Roxfort után miattuk nem mentem tovább sehova sem, miattuk élek bújkálva, meg a Minisztérium miatt, akik pedig az önbíráskodó bosszúhadjáratom miatt keresnek. Nagy baj volna… Nagy baj ez. Meg is van a válasz. Nagy bajba keveredtem, leginkább.
Így hát ránéztem erre a Hamoxra, és finoman, de jelentőségteljesen a fejemet ingattam. Nem-nem… Ez az emlék marad. Légyszi…
Azért éreztem egy halvány csábítást. De nem tudja meg nem történtté tenni az eseményeket, és én nem egy oktalan állat vagyok, akinek mindegy, hogyan éli tovább az életét. Biztos, ami biztos, megint nekifeszültem a kötélnek. Jobb volna most elszökni, de hiába, nem engedett a béklyó. Vágyakozva pislogtam a távolba, aztán meg a srác felé. Még a kötelet is a számba vettem, aztán vigyázva, hogy lehetőleg ne nyálas részt érintsek hozzá, megpróbáltam a kötelet a kezébe tenni.
“Sétáljunk egyet” - üzentem gondolattal. Mivel már úgyis lebuktam, szívesen magyarázkodnék neki - de a nyerítésből valószínűéleg nem értene sokat.