Roxfort RPG

Múlt => Főépület => A témát indította: Mrs. Norris - 2019. 06. 19. - 17:31:25



Cím: Gólem
Írta: Mrs. Norris - 2019. 06. 19. - 17:31:25

(https://i.imgur.com/YPY8aW0.jpg) (https://i.imgur.com/9aAKBiQ.jpg)

Egy elhagyatottabb folyosószakasz az első emeleten, aminek a végében Hollóháti Hedvig egyetlen hugának, Hollóháti 'Csúf' Helénának szobra áll. Szegény lány semmiben sem hasonlított nővérére, Hedvig mégis ragaszkodott hozzá, hogy szobrot állítsanak neki. Ebbe a többi alapító nagy nehezen bele is egyezett, azzal a kitétellel, hogy a kastély egy kihaltabb részére helyezzék a művet. Mivel a szobor elég hűen megörökítette Heléna csúfságát, ezért állandóan nyitott száját és előreugró alsó állkapcsát is szinte tökéletesen ábrázolta. Ebből jöhetett az ötlet - nyilván egy mugliszületésű diák által -, hogy aki egy papírcetlire felírja a kívánságát és bedobja szájába, annak a kívánsága teljesülni fog. Szegény Heléna száját azóta hetente takarítják a házimanók, akiknek a háború alatt megduplázódott a dolguk…