+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  Tópart
0 Felhasználó és 3 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 8 ... 18 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tópart  (Megtekintve 73579 alkalommal)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #75 Dátum: 2008. 08. 29. - 16:26:21 »
0

~ Zoey, a gonoszkodó mentőangyal Bibíí Vigyorog ~

Amy gonoszkodva, árgus szemekkel figyeli, ahogy Zoey nagyot kortyol az italból, s úgy tesz, mint aki vár valamire. Talán a vajsör hatására... tekintete akár azt az érzést is keltheti a mardekáros lányban, mintha Amy türelmetlenül lesné életjeleit, mintha csak arra várna, mikor akad el Zoey lélegzete. Joy addig-addig figyeli így a másikat, mígnem Zoey nyugtalankodni kezd, és amint ez bekövetkezik, hamisan felnevet. Nem gonosz ő, csak tréfának szánja az egészet. Eszébe sem jut, hogy a leányzó esetleg komolyabban megijedhet, legalábbis a tó mélyén történtek után itt már tényleg nincs mitől félnie. Legfőképpen Amytől nem kell tartania, hiszen ő egy életre a lekötelezettje, azaz minimum egy életmentés erejéig, de erre Zoey úgyis rájön hamarosan.
Amy újratölti a poharakat vajsörrel. Biztosan nem fog a fejükbe szállni az ital, mivel nem annyira tömény.
- Melegen sokkal jobb ám - jegyzi meg, azután ennek szellemében cselekszik: megmelegíti saját pohara tartalmát.
Lassan, kis kortyokban fogyasztja az ízletes - és ritka - csemegét. A házimanók soha nem raknak vajsört az asztalra egyetlen étkezésnél sem, Roxmorstba pedig csak néha-néha mehetnek le a diákok. Nem csoda, hogy ezen ritka alkalmakkor Amy mindig bevásárol néhány üveg vajsört, hogy legyen az ehhez hasonló nehéz időkre. Igaz, még soha nem fordult elő, hogy majdnem megfulladt volna a tóban.
- Csak nyugodtan... bár remélem nem a mi iménti történetünket óhajtod könyvbe csomagolni - vigyorodik el a lány. - Vagy ha igen, akkor a kiadással legalább azt várd meg, míg elvégezzük a sulit, utána már nem szúrhatnak le érte egyikünket sem a tanárok, és Frics is pofára esne.
Amy úgyként bámulja meg a tavat és környezetét, mintha most látná életében először, s nem lenne bevett szokása úszkálni benne. Elnyúlik a fűben, hogy az eget is megnézhesse, a felhők alakját fürkészhesse. Nem akarja zavarni Zoey-t az írásban, ezért nem nevetgél hangosan az egyik felhő mosakodó kölyökmacskát mintázó alakján, ahogy a vadászrepülőgéphez hasonlón sem.
Nagy nehezen leküzdi lustaságát, és felkászálódik, hogy elmenjen a cuccaiért. Már visszaér velük Zoey mellé, mire felködlik benne, hogy használhatta volna az Invito!-t is, aztán eszébe jut, hogy azzal talán megzavarta volna barátnőjét, aki igencsak elmerült a munkában. Csendben telepszik vissza korábbi helyére.
Amy legyőzi azon késztetését, hogy belelessen Zoey munkájába, hiszen tudja mennyire zavaró tud lenni egy tapintatlan kíváncsiskodó. Jobb híán újra szemügyre veszi a hasas, már-már a földet súroló felhőket, majd ő is megállapítja, hogy eső lesz, aztán ezt is: jó, hogy nem a vízben kapott el minket, akkor teljesen eltemettek volna a hullámok.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #76 Dátum: 2008. 08. 29. - 18:41:16 »
0

~Amy... úgy értettem, ahogy Hannahnál van, tudod...  kacsint :D~

Mikor ivás közben csak úgy rápillant a szeme sarkából Amyre, észreveszi azt a furcsa mosolyt, és a tekintetében valami különös csillogást. Ideges lesz tőle egy kicsit, de megpróbálja megnyugtatni magát. Biztos csak képzeltem… -hajtogatja gondolatban. Mikor másodszor is felnéz, még mindig ugyanúgy figyelik… Ez már nem lehet véletlen, de igyekszik nem tudomást venni róla. A mérgezés csak vicc volt… nyilvánvalóan csak az.
Egy ideig mégsem mer a lányra sandítani. Azt kívánja, mire felnéz, addigra tűnjön el a rohadtul idegesítő kifejezés… Ismételgeti magában, hogy a griffendéles csak viccelt, de amilyen képet vág… egy vérbeli, számító mardekáros is megirigyelhette volna. Homlokánál a képzeletbeli izzadtságcsepp egyre nő… a feszültség már szinte tapintható… nem, nem ijedt igazából, csak ideges. BAROMIRA ideges. Majdnem olyan erősen szorítja a még kezében lévő, már szinte üres poharat, mint odalent a pálcáját. Na jó, lehet, hogy tényleg megijedt… Mégpedig nem is kicsit…
Mikor évfolyamtársa véget vet a színjátéknak, egy kő gördül le a szívéről. Tréfás-rosszalló pillantást küld felé, majd kicsit elszégyelli magát, amiért valahol komolyan vette a kis színészkedést. Ilyen bizalmatlan lenne, vagy csak ilyen könnyen felült a játéknak? Inkább az utóbbi…
Az új adag vajsört is elfogadja, a lány tanácsára pedig egy pálcaintéssel felmelegíti. Még az írás előtt belekortyol, hogy ne vesszen kárba a munka. Érti is, meg nem is, miért nem szolgálnak fel ilyen italokat a nagyteremben. A kviddicsmeccsek utáni bulikon mindig előfordul, sőt, Roxmortsban is mindenki hozzájut, de efelett szemet hunyni és ténylegesen fel is szolgálni az italt már más kérdés…
Amy megjegyzésére elvigyorodik.
-Nem, más ötletem támadt… nem tudom, hogy valaha megírjam-e- már ha megjelentetem őket egyáltalán.
Újabb korty, csak most kezdi a munkát. Egy ideig elszöszmötöl vele, hogy olvasható is legyen (gyorsan ez nem könnyű), közben hallja a griffendéles távolodó majd közeledő lépteit. Munkája végeztével becsukja a füzetet, majd visszateszi azt a cuccai közé. Az invito neki valahogy nem is jut eszébe.
-Az előbb tényleg rám hoztad a frászt… jó színész vagy. –jegyzi meg egy mosollyal- az emlék felsülés helyett jó mókaként került raktározásba a memóriájában.       
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #77 Dátum: 2008. 08. 31. - 13:26:00 »
0

~ Zoey… akkor Hannah a „kis griffendéles” :D ~

A lány kivételesen élvezi a gonoszkodást, pedig ez nem szokása… legtöbbször. Látja Zoey megkönnyebbülését, mikor végre felnevet, ahogyan látja a rosszalló tekintetet is. Nem zavarja. Végre teljesen felszabadultan hahotázik, megkönnyebbül. Sokat jelent neki, hogy nem hagyták magába roskadni, mint apja halála után, így sokkal előbb túltehette magát a víz alatti „baleseten”. Csengő hangja kisgyermekek boldog nevetésére emlékeztet, még a nézése is hasonló, olyan ártatlan-tiszta-természetes. Azonban alig egy percig tart ez, utána Amy lassacskán visszakomolyodik, tekintete újra az a régi: kissé zárkózott.
Barátságos, de komoly vigyorral mondja Zoey-nak:
- Ha te sem tudod, hogy megjelenteted-e valaha, akkor ki tudja? Szerintem bátran megmutathatnád egy szerkesztőnek vagy legalább a legjobb barátodnak. Kinézem belőled, hogy szórakoztató, érdekes történet legyen. Bíznod kell magadban, mert úgy sokkal könnyebb, hidd el. Pláne, ha nem kell mindent magadban tartanod, ha néha elmondhatod másnak is a gondjaid vagy éppen a nagy ötleteket; ha megmutathatod valakinek a kész-, félkész művet.
Amy is zavarba jön egy kissé attól az okos(kodó) szövegtől, amit így hirtelen levágott. Zoey nem tudja még, hogy ő rajzolgatni szokott, így azt sem tudhatja, hogy a lány tapasztalatból beszél. Na most biztosan valami okoskodó sznob banyának tart, egy olyan pszichomókus féle őrültjelöltnek, aki mások lelkében vájkál unalmában, mert a sajátja túl sivár és mert fél egyedül maradni, hogy gondolkozzon. Az ilyenek legtöbbször nem is a saját gondolataikat adják vissza, hanem a korábban hallottakat, elolvasottakat mondják fel, mint valami leckét. Mindazonáltal Joy nem iparkodik eloszlatni az esetleges tévhitet, de megerősíteni sem.
Csak fekszik némán a fűben, hallgatja a penna sercegését, miközben egy eltévelyedett hangyát bámul. Szerény mosoly a felelet Zoey dicséretére. Amy sokáig halogatja a megszólalást, vívódik, hogy vajon elmondja-e a leányzónak, végül dönt: beszél.
- Tudom mennyire sokkoló hatással vagyok időnként a világra. Egy időben szokásom volt, hogy esténként kilógjak a lányhálóból, sétáljak a kastély üres folyosóin, egyszer még a tóhoz is lejöttem fürdeni. Naná, hogy sötétben jobb a klubhelységen kívül mászkálni, hiszen tiltott. Később azért sétálgattam, mert képtelen voltam elaludni éjszaka, csak feküdtem az ágyamban. Előfordult, hogy rajtakaptak, ezért a sokadik büntetőmunka után megtanultam élethűen eljátszani az ártatlan, riadt kislányt, aki csak véletlenül került a hálótermen kívülre, maga sem tudja mit keres itt. Elég jól haladtam, ma már szinte bárkivel képes vagyok elhitetni bármit pont úgy, ahogy az előbb veled is tettem: szimplán a nézésemmel. Bár néha a hangomat is hozzá kell adni, hogy teljesen hihető legyen a játék.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #78 Dátum: 2008. 08. 31. - 14:16:59 »
0

~Amy, Hannah nagytesója :D Vigyorog két értelemben is...~

Az önfeledt nevetés ragadós- ő is elkezd kacagni. Mikor ennek vége, meglepve veszi észre a változást Amy szemében. Elgondolkodik, vajon mi történhetett- a hirtelen fordulat  mögött sejt valamit, csak épp fogalma sincs, mi okozhatta. A zárkózottság ismerős- mintha csak a tükörbe nézne. Évfolyamtársa szavait fanyar mosollyal hallgatja. Igaza van… a történeteinek sorsa egyedül csak rajta áll. Ha ő nem változtat, akkor az összes kárba fog veszni… és később bánhatja.
És a másik dologban is van valami- egyedül boldogulni nehéz… Nem érti, miért bizonyul olyan bonyolultnak őnála, ha másban kell megbíznia, de ez mindig is így volt. Sokszor még önbizalma is alig van.
Azonban most eldöntötte, változtat. Vagy legalábbis megpróbálja.
Nem számít, milyennek hangzik a szöveg- Zoey számára az a lényeg, hogy a griffendéles tanácsot adott neki, és bátorítja.
Támad egy ötlete. Legalább olyan hirtelen, mint az írás volt, de remélte, hogy jól fog elsülni. Vesztenivalója nincs…
Már elindult eltenni a füzetet, de megfordul.
-Igaz… meg kéne mutatnom valakinek… -motyogja. Izgul kicsit, egy ideig a szavakat keresi, de végül Amyre néz, és megszólal.
-Megnéznéd? –azzal sután felé nyújtja a füzetet. Ha elfogadják, leül, és próbálja nyugtatni magát. Elkortyolgatja a vajsörét, és közben megpróbálja kitalálni, milyen fogadtatásra lelnek saját gyártmányú történetei. Némelyik elég rövid, van, amelyiknek csak a bevezetője van meg, de anyja (eddig az egyedüli, aki látta, mivel barátokat itt nemigen szerzett) szerint jól sikerültek. Az ember a saját teljesítményét nehezen tudja értékelni, de Zoey véleménye szerint sem rosszak.   
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #79 Dátum: 2008. 09. 01. - 16:14:48 »
0

~ Zoey, avagy a kistesó másik énje Vigyorog ~

Amy látja, hogy Zoey elindul. Nem csalódik a lányban: ő sem mutatná meg egy alig negyven perce ismert illetőnek a vázlatait. Váratlanul éri Zoey visszafordulása és alig érthető motyogása, kell neki néhány másodperc, míg összekapcsolja a szavakat. Joy döbbenten bámul a másikra, tétován magára mutat, majd alig fél perc múlva utoléri a hang is a mozgást.
- Én? – kérdezi.
Meglepettség, döbbenet és kíváncsiság kavarog benne. Tétován kinyújtja a kezét a füzetért, de végül nem mer hozzáérni.
- Biztos, hogy én…? – kérdi újra bizonytalanul.
Mégsem várja meg a választ, úgy veszi kézbe a füzetet, mintha valami különleges ereklyéhez jutott volna hozzá: áhítattal. Belelapoz, megnézi mennyit írt eddig Zoey, és leesett állal konstatálja, hogy nem is keveset; szinte az egész füzet tele van.
Az első oldallal kezdi az olvasást, s hamarosan olyannyira elmerül a történetben, hogy megfeledkezik Zoey jelenlétéről. Filmszerűen peregnek le szeme előtt az események, együtt izgul a hősökkel, szurkol nekik. Arcán néha mosoly szalad át, néha rémület jelenik meg, de nem néz fel a lapok közül. Képtelen letenni a füzetet, abbahagyni az olvasást. Sajnálja, mikor véget ér az első történet, de az újabb mese minden mást kiebrudal fejéből.
Nem veszi észre, hogy lassan árnyékot vet rá a közeli fa, ahogyan azt sem, hogy a távolban már szakad az eső. Nagysokára néz fel, mivel hirtelen meglehetősen felerősödik a szél, de csak hogy lassan alábbhagyjon. Az idő egyre jobban hűl lefelé, ám úgy tetszik, hogy a vihar el fogja kerülni őket, talán csak egy kis csendes eső lesz. Amy dideregve húzza össze magát, belebújik pulóverébe, ám a füzetet nem adja, helyette visszamerül az olvasásba, s csak a második történet végén hagyja abba.
Torokköszörülve néz fel, majd lassan elmosolyodik beszéd közben.
- Mit mondjak?! Tényleg nem akarod kiadni? Pedig fantasztikusak! Tudom, akkor a szerkesztő beledumálhatna, viszont mások is olvashatnák a történeteidet, és lehet, hogy nekik is sokat jelentene, nemcsak neked meg nekem. Hihetetlenül jó és olvasmányos az egész, nem is értem, miért vagy ilyen zárkózott. Ha bedobnád magad, te lehetnél a társaság szíve-lelke, hiszen van fantáziád, humorod és eszed.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #80 Dátum: 2008. 09. 02. - 16:32:36 »
0

~Amy, azaz a nővérke :D Vigyorog~

Halvány, barátságos mosolyra húzódik a szája Amy meglepetése láttán. Kicsit hirtelen volt a döntése, az igaz… Őt magát is meglepte vele. Általában nem ilyen merész, de valahogy Amy ez alatt a rövid idő alatt is elnyerte a bizalmát. Hogy hogyan? Alighanem a tóbéli események, meg az előtte való beszélgetésük tehette. Csak bólintással reagál a döbbent visszakérdezésre- mindkettőre. A mozdulat, ahogy a griffendéles utána nyúl, valahogy megnyugtatja- kiérződik belőle, hogy a lány érzi és érti a kis füzet értékét. Ez a benyomás csak erősödik az olvasás alatt- a történet menetét hűen követő arcrezdülések és a teljesítmény fogadása ezt érezteti. Vajsörös pohara időközben félig kiürült. Míg évfolyamtársa véleményét várja hol alábbhagyó, hol újból feléledő izgalommal, feltámad a szél- ekkor jut csak el agyáig, hogy a távolban máris rákezdett az eső, és hogy a tóparton is kezd hűlni a levegő. Elfelejtett sajna pulóvert hozni (nem gondolta volna, hogy ilyen jól eltöltik az időt), így kiüríti a vajsört, majd egy közeli virágból befőttesüveget gyárt, abba pedig tüzet rak, hogy melegítse őket. Lehet, hogy nem erős az ital, de azért jóból is megárt a sok… :D
Amy mondandója ismét mosolyt csak az arcára, ám ez elég furcsára sikeredett. Tudja ő, mit kéne tennie… de valahogy mindig is visszahúzódó volt. Túl visszahúzódó. Túl sokat törődik mások véleményével- ezzel tisztában van, érzi ezt és már mondták is neki… Azonban nem olyan könnyű kibújni a bőrünkből. Mindenesetre az igaz: egy próbát megérhet… Mosolya hálás kifejezésbe vált, mikor végül megszólal.
-Ez igaz… sok lehetőséget szalaszthatok így el… de ha a társaság középpontjába kerülnék, sokszor azon idegeskednék, hogy méltó legyek a helyemre. Tudom, butaság… -sóhajt. –A kiadót azért megpróbálom… -teszi hozzá már vidámabban.
Elég sötét van már- nem csak az őket elkerülő felhők miatt, hanem azért is, mert már jócskán benne járnak a délutánban. A tűz mellett nem fáznak, de lehet, hogy jobb lesz bemenni, mielőtt egy tanár (vagy Frics) még számon kérné őket. Akkor pedig félő, hogy nem soká maradhat titokban a fürdőzés…
-Nem kéne visszamenni a kastélyba? –kérdi.   
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Megan Salaban
Eltávozott karakter
*****


Negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #81 Dátum: 2008. 09. 04. - 09:45:43 »
0

×× Matt ××

-Hát ha arra gondolsz, amire én, akkor ki kell ábrándítsalak, én csak kápoaztalevet látok ott odabenn.- mondja, mintha sajnálná, pedig egyáltalán nem így van, felettébb boldog, hogy sikerült az egyetlen férfire rábukkannia az iskolában, aki ugyanolyan lökött, mint ő. Bár ezt sosem fogja elmondani Mattnek, mert a végén még megharagszik rá vagy ilyesmi, azt meg a világért sem akarná.
Bár a nóta nem valami fantasztikus, itt-ott eltér az eredeti verziótól, úgy tűnik Matt észre sem veszi a hibát, vagy lehet, igen, csak jól titkolja?
Miután elhagzott a melódia azt veszi észre, hogy Matt mintha fel akarná falni a szemeivel őt.  Most már semmi kétség, tuti belezúgott a csajba! Mindjárt elolvad! Ó, milyen kis aranyos, csak kár, hogy nem mondhatja meg neki, mert az „aranyos” kifejezésre valamiért minden férfi gyilkolni tudna. Pedig ha a nőkre mondják, akkor rájuk is lehetne… És még azt mondja mindenki, hogy a férfi agy egyszerű! Fenéket!
Váá, olyan romantikus ez a helyzet, egyáltalán nem érzi jól magát így, vagyis de, csak mégsem, nos, nem Megre vall az efféle viselkedés, annyira szappanoperába illő a szituáció, hogy mindjárt szétfolyik a romantikától. Fúj!
Majd Matt töri meg a csendet, javasolván egy újabb nótát. Hmm… Metallica, Stones vagy Beatles? Vagy AC/DC? Mennyi jó szám van! Viszont eljátszani őket már kicsit komplikáltabb… Hát akkor marad a Beatles-nél. Épp tegnapelőtt tanulta meg elejétől végéig a Yesterday-t, bár az túlságosan romantikus lenne ide. Akkor már inkább a Deep Purple-től fogja a Smoke on the Watert. Ja nem, mert ahhoz meg nem való akusztikus gitár. Na igen, többnyire basszeros számokat ismer, azokat meg nem nagyon meri bevállalni akusztikuson. Satine-nak biztos menne, viszont Meg még nem is tud normálisan gitározni, nemhogy még átírni a nótákat.
-Jó, akkor a mi számunk lesz a következő. Az a címe, hogy The Kill. Remélem, tetszeni fog, CC meg én írtuk a szöveget, Kayék meg a dallamot találták ki hozzá. Mi van, még mindig van olyan izé a hajamban? –kérdezi a fiút végül, aki épp a lány hajában babrál valamit, persze, lehet hogy csak kifogást keres arra, hogy megérinthesse a hosszú, ragyogó hajzuhatagot, amit tegnap mosott meg már végre… már rasztásodni kezdett itt-ott… Nos azért egy randira nem lehet csak úgy igénytelenül elmenni ugyebár.
-Jaj, Matt, ne mondj már ilyeneket! Viszont ha gondolod, felmászok egy fentebbi ágra és eltakarom a napot, ha ez minden vágyad.
Naplózva

Matthew DeLeon
Eltávozott karakter
*****


nagyszájú másodéves, Meg szerelme

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #82 Dátum: 2008. 09. 04. - 20:15:26 »
0

~ Meg, babám :D ~

- Hm… káposztalevél? – tűnődök el. – Legalább friss? Mert ha nem, akkor cserélnem kell. Van nálad néhány darab? Tudod, kell a nyulaknak, nehogy éhezzenek odabent.
Megint ugyanaz jut eszembe, mint az első találkozásunkkor: diliházban a helye mindkettőnknek, bár lassacskán kívül is olyan lesz a világ, mint a rácsokon belül. Remélem, azért a Meg féle őrültek lesznek többen: akik szépek és okosak legalább, hiába zizzentek egy pöttyet. Elvigyorodok a gondolatra. Megint Meghez tértem vissza, mint a bumeráng; mindig hozzá térnek vissza mostanság a gondolataim. Hülye egy helyzet, de ez van.
The Kill… kissé szomorkás a muzsika hangvétele, én mégis olvatagon szemlélem a nőt, mialatt gitározik. Ahogy nézem, egy furcsa hangulat ragad el: mintha… áh, ezt nem lehet elmondani, elég az, hogy egyfolytában mosolyognom kell a csajra, képtelen vagyok egy percig komoly fejet vágni. Mégis megpróbálom, hátha összejön. Félvigyor kerekedik belőle, de legalább nem mosolygok folyamatosan olyan ellágyult-bárgyú barom módjára.
A hajára vonatkozó kéréssel kizökkent a kusza gondolatok közül. Jé, hiszen észre sem vettem, hogy abbahagytam a kotorászást, és ott pihen a kezem a selymes tincseken. Na neeem! Méghogy selymes tincsek?! Ilyet én nem gondolhatok, hiszen nem nyálas bunkó vagyok, csak szerelmes!
- Igen, találtam még egyet – mutatom fel a szavaimat igazoló fecnit.
A kezem visszatéved a hajára, gondolataim pedig az iméntihez, mely szerint: szerelmes vagyok. Ééén??? Kizárt! Nem vagyok én egyetlen nyálas brazil szappanopera szereplője sem; csak azoknak való a szerelem. Na meg azoknak, akik bírják gyomorral az állandó szenvelgést, egymás hiányolását és az érzelmeket.
Dühödten vágom zsebre a kezeimet. Majd pont én gárgyulok meg a szerelem elnevezésű pink marhaságtól! Kizárt. Nagy nehezen lehiggadok, de azért még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem akarok totálisan elnyálasodni a szerelemtől. Az oké, hogy tetszik Meg, hiszen minden évfolyamtársam bukik a Noir tagjaira, de ettől még nem muszáj belehabarodnom… vagy igen?
Pont ezt akartam elkerülni, ezt a kétségbeesett „szeret - nem szeret” kérdéskört, ezért nem akartam belezúgni a csajba. Hát nem jött be.
Hangosan kacagva nézek Megre, s nem hiszem el, hogy megtenné, hogy felmászna egy fentebbi ágra, de azért… blazírt képpel nézek fel, egyenesen a szemébe:
- Jól van, bevallom, ha már ilyen ügyesen kitaláltad: ez minden vágyam. Plusz az, hogy miután szólóban bemutattad az evolúciót, azaz lejössz a fáról, még hasonló dallamokat játssz. És az sem baj, ha néhol nem hamisítod meg őket – nevetek rá gonoszkodva.
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #83 Dátum: 2008. 09. 05. - 17:21:43 »
0

~ Zoey, hugica Vigyorog ~

Amy a tüzet nézi, nem pillant a másik lány szemébe. Mert tudja, hogy ott pontosan ugyanazt látná, ami az övében van: kicsit tart attól, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, mégis vágyakozik rá. Talán éppen azért, hogy legyőzhesse ezt a félelmet. Kesernyés mosollyal nézi a tűz narancsszín lobogását; hiába szeretne, ő sem tud megváltozni egyik percről a másikra, meg neki nincs is olyan klassz fantáziája, mint Zoeynak.
- Hidd el, mindenki azon idegeskedne, hogy jó helyen van-e ott, biztosan ő erre a megfelelő ember és hasonlók, de ez teljesen egészséges. Csak azokat hagyjákk hidegen ezek a dolgok, akik túlzottan elszálltak maguktól, viszont igazán ritka az ilyen betegesen egoista és túlzott mértékű önbizalommal bíró ember, és te soha nem is fogsz ilyenné válni. Akármekkora sztár leszel, akkor is pontosan fogod tudni, hogy hol a helyed, ha egyszer megtaláltad. Nem fogod bebeszélni magadnak, hogy te mindenki felett állsz, felsőbbrendű vagy meg hasonlók, mert nem ilyen típus vagy.
Joy kedvesen mosolyog rá Zoey-ra, majd újra a tűzbe mered. Alig fél perc múlva megint a tó alját látja maga előtt, megint ott lebeg a mind szorosabban rátekeredő hínárok között. Tudja jól, hogy ezek a képek még kísérteni fogják egy darabig, mégis képtelen hozzászokni a gondolathoz... akárcsak az apja halála után. Hetekig látta maga előtt, ahogy apja meghalt, akárhányszor becsukta a szemét vagy egyedül maradt pár percre. Aztán elmúlt, jött helyette az üresség, a fájdalom. Csakhogy most nem így lesz; ha el is tűnnek végre a fejéből az emlékképek, nem jön a fájdalom, hiszen élnek mindketten, nem lett semmi bajuk.
- Tessék? - kapja fel a fejét szórakozottan Zoey kérdésére. - Jah, lehet, hogy lassan vissza kéne mennünk, de szerintem ráérünk még. Nézd, az eső is elkerül minket! Tisztára mint a sivatagban: évente egyszer esik, de akkor nagyon és sokáig. De ha fázol, akkor bemehetünk - biccent Amy a befőttesüveg felé, amiben nyilván azért gyújtott tüzet Zoey, mert kezdett fázni.
Fészkelődik ültében, ugyanis nem áll szándékában bemenni, viszont ezt tévedésből sem említené meg Zoey-nak. Szereti távolról nézni a viharokat, de néha a képes farmerban és pólóban kiállni a szakadó esőbe, mert az olyan "büfé" érzés. Büfé, azaz jó, klassz, zsír, állati, pláne ahogy az emberre rátapad a vizes cucca. Sóváran pillantást küld a távoli villámok felé, aztán várakozásteljesen néz Zoey-ra. Nem akarja befolyásolni a lányt, sem azt, hogy esetleg megfázzon, ezért reméli, hogy nem vette észre, ahogy az előbb a távolba nézett.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #84 Dátum: 2008. 09. 05. - 18:36:28 »
0

~Amy, a nővérkém Vigyorog~

A griffendéles szavai eloszlatják aggodalmát- ideiglenesen legalábbis, hisz ki tudhatja, az mikor tér vissza. Valóban, még ha jól titkolják is, a társaság „sztárjaiban” motoszkál néha ilyen érzés. Csak nagyon néha lehet észrevenni, egy-egy fél-sóhajon, elkomoruló arcon vagy tekinteten… figyelte elég sokszor ehhez az embereket. Alig tudta visszafojtani nevetését, mert eszébe jutott az egyetlen általuk is ismert férfi, aki ilyennek jelét sem tanúsította. Egy pillanatra látta is maga előtt a göndör, aranyszín hajat, a kék szempárt és a bárgyú vigyort…
-Mint Gilderoy Lockhart… -szalad ki a száján, mikor Amy a maguktól eltelt, egoista típust említi. Hát igen, elsős SVK tanáruk kitűnő modellt állhatott volna az önimádás szobrához, pedig semmit nem tanultak tőle. Egy biztos: ő, Zoey ilyen sose volt, és sose lesz, ebben évfolyamtársának nagyon is igaza volt.
A mágikus tűz, annak ellenére, hogy nem is táplálták semmivel, semmit sem vesztett kezdeti lendületéből, vidáman pattogott a hőállóvá varázsolt dunsztosüvegben. Vörös fénye a két lány arcára esett. Zoey is kicsit elbambul a tűzbe nézve- eszébe jutnak kiskora kirándulásai, mikor is többször tábortüzet raktak. Na nem főzni, dehogy… sütő volt a sátorban. Csak a hangulat kedvéért. Mugli rokonaik közül is elvittek magukkal néha párat (bár ez elég komplikált volt egyes kirándulóhelyek mugliriasztó bűbájai miatt), ők pedig hálásan fogadták ezt a gesztust. Meg valahogy nekik is megtetszett- a tábortűz figyelésében, a közös éneklésben, beszélgetésben olyasféle varázslat lakott, amilyet, bármily jó viszonyban is voltak egymással a családtagok, ritkán tapasztaltak. Meghittség.
-Így, a tűz mellett nem fázom. –mosolyodik el Amy mondatára, ami kizökkenti álmodozásából. –Szerintem is ráérünk még.
Az ablakból néha szokott viharokat figyelni, de szabadból még nem. Valószínűleg távoli lesz, és ők szárazon maradnak- ha meg eleredne, ott a pálca, a jó öreg Leperex, meg lehet még hasonló tüzeket varázsolni…
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #85 Dátum: 2008. 09. 08. - 19:56:52 »
0

~ Zoey, hugica Vigyorog ~

- Höhö, Lockhart?! - Amy olyan gúnyosan horkantva kacag fel, mint néha McGalagony teszi, amikor a diákok mindenféle ökörséget hordanak össze neki a késés okáról.
Már a nyelvén van, hogy Lockhart egy öntelt, pöffeszkedő hólyag volt, míg szerencsésen meg nem szabadult tőle a suli, ezt azonban mégsem mondja ki. Hiszen ki tudja, hátha Zoey pont ezt akarja hallani, hátha pont ezért adta elő a félénk leányzót, hogy pontlevonást provokáljon ki a Griffendélnek. Nem - szidja meg azonnal magát. - Zoey nem ilyen, éppen erről volt szó! Meg arról, hogy jót tenne neki, ha bízna az emberekben. Meglehet, nekem is jót tenne, ha nem kételkednék egyfolytában mindenkiben és mindenben.
Különös, kísérteties mosoly jelenek meg az arcán, ahogy felidézi a felette járóktól hallott tündérmanós órát.
- Lockhart, Lockhart, Lockhart... egyetlen hibája volt, de az mindent felülmúlt: az önteltsége. Na jó, bekpézelt is volt, ez már két hiba. Plusz egoista, ez eddig három. Oké, nem sorolom tovább - vigyorog Zoey-ra. - Hát, tudod, nem szívesen lettem volna a fickó helyében, mert egy-két álmodozó kislánytól eltekintve mindenki utálta. Én pedig képtelen vagyok kollektív utálat légkörében létezni, bár ez nálam születési hiba.
Amy kicsit közelebb araszol a tűzhöz, aztán észbekap és legyárt ő is egy befőttes üveget a pálcájával.
- Gyújtasz ebben is tüzet, légyszi? - fordul a mardekáros felé. - Ezt sosem tudtam megjegyezni, bár alig kétszer hallottam életemben, és elég fontos is lenne ilyenkor a hűvösben. Na majd most!
Joy kissé vacogva csúszik közelebb az üveghez. Ha már nagyon fázunk, akkor legfeljebb körülvesszük magunkat mégikus tűzzel bélelt üvegekkel - gondolja, s észre sem veszi, hogy elmosolyodik. Hirtelen eszébe villan, hogy a legfontosabbról elfeledkezett: az átváltoztatástan büntetésről. Egy "bocsi" kíséretében előhúzza táskája mélyéből a pergament, hogy befejezze a fogalmazást. Nincs sok hátra belőle, de még ma végezni akar vele, mert később már túl lusta lesz hozzá, ez holtbiztos. Néhány befejező sort ró a pergamen aljára, mert most nincs hangulata pedáns dolgozatot írni, sokkal inkább a távolban elvonuló vihart szeretné nézni. Alig öt perc múlva a táskába gyömöszöli az öszecsapott dolgozatot, azután az égre függeszti tekintetét.
- Nézd...! - sóhajtja áhítatosan egy hihetetlen sebességgel elsuhanó felhőre mutatva. - Szívesen lennék most ott fent, ilyenkor lehet a legjobb repülni. Persze biztonságos távolban a villámoktól, de képzeld el ezt a látványt felülről. Gyönyörű lehet. Kár, hogy lefagynék a seprűről, mire odaérek, annyira fentre. Ezer-ezerötszáz méter magasan lehet, de az ember már háromszázon, két pulcsiba burkolva is  átfagy, mire leszáll alig tíz perc után; nemhogy még tovább emelkedne.
Közben egy-egy pillanatra leveszi a tekintetét a felhőkről, hogy Zoey szemébe nézze, ahogy beszél. Biztatóan mosolyog a lányra, jelezvén: nem kell félni, totálisan elkerüli őket az egész, a villámok, a felhők nagy része, az eső, a szél. Hirtelen hangosan elnveti magát, ám ezt alig lehet hallani az égzengéstől.
- Olvastam egy könyvben, hogy akkor kell esőtől tartani, ha döglött egér színű szürkék a felhők. Hát akkor ezek határozottan döglött egér színeűek. Bár az egyik szereplő utána megkérdezte, hogy akkor milyen színű az élő egér, ha nem szürke...

de akkor a multibevallásnál miért nincs kiírva, hogy Hannah is te vagy?
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #86 Dátum: 2008. 09. 16. - 18:43:55 »
0

~Amy... ugye még mindig hívhatlak nővérkének?  Vigyorog~

Amy felsorolásán csak nevetni lehet. Ugyan Zoey hozzátenné még, hogy mocskos hazudozó is volt, hisz valójában semmit sem tudott (órái alapján legalábbis kétségesnek tetszett, hogy a könyveiben megírt dolgokat meg is tette), de ezt évfolyamtársa ugyanúgy tudja, mint ő. Egyébként is, lezárták a felsorolást.
-Hát igen… én sem bírtam volna ki. Vagy naiv volt, vagy vak, vagy teljesen belezúgott önmagába, mert egyáltalán jelét sem mutatta, hogy észrevette volna, pedig az egész Roxfort a háta közepére se kívánta. Na jó, pár kivétellel… -fintorodik el, mert hirtelen eszébe jut az a förtelmes Valentin-nap, amit a tanárnak köszönhettek. A kerti törpék, a zenés üzenetek, és a giccses díszítés még csak a jéghegy csúcsa volt- aki látta a megszégyenített Piton és Flitwick arcát, sosem felejti el. Még jó, hogy elment… Az egész iskolát bejárta a pletyka, miszerint csak azért ez a csapnivaló tanerő kapta meg az állást, mert más nem is mert jelentkezni az elátkozottnak vélt SVK-állásra.
A griffendéles kérésére kizökken gondolataiból, átveszi az üveget, és megmutatja a varázslatot.
-Piroinitio! –mondja, majd pálcája intésére (amit igény esetén megismétel) az üvegben vidám tüzecske lobban.
A bocsánatkérésre csak futó mosollyal válaszol. Egyáltalán nem zavarja az írás- az égre emeli tekintetét. A távoli viharból ők alig éreznek valamit, de így is nyilvánvaló az ereje. Zoey átszellemülten figyeli a sötét felhőket és a néha-néha lecsapó villámokat, közben a hirtelennek bizonyuló mennydörgésektől néha megrezzen. Nem fél, épp csak olyannyira elfoglalják gondolatai, hogy teljesen elfeledkezik róluk, így váratlanul érik.   
Itt kint milyen más… -gondolja. Arra lesz figyelmes, hogy évfolyamtársa megszólal. Élénk fantáziája elé is festi a képet: ott ül egy seprűn, és nézi, ahogy a vihar dúl... érzi, ahogy a villám készülődik… Mugli rokonaitól tudta, hogy az ő nézetük szerint a villám az elektromosan telt levegőben keletkezik, de sosem értette meg igazán.
-Biztos lenyűgöző látvány… -szólal meg halkan, a hidegről szóló értekezésre meg csak bólint. Hát igen, odafent könnyű csonttá fagyni…
Amy könyves története megnevetteti ismét. Ezek a felhők tényleg olyan szürkék, mint a döglött egér, bár azt mondják, a világos, jégesőt hozó felhők még veszélyesebbek.
A vihar pedig csak egyre tombol. A vad szélben keservesen nyögnek a fák, a táj néhány részletét jobban megvilágítja egy-egy villám. Olyannyira lefoglalja a figyelés, hogy nem jut mondandó az eszébe. Szabadban vihart átélni megismételhetetlen élmény…   
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Amelie J. Avery
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves - Anwen R.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #87 Dátum: 2008. 09. 21. - 01:24:33 »
0

^ Mosolyog Briant Mosolyog^

Hajnalodik. Lassan előbújnak a madarak, s az életet biztosító, meleget adó Nap is felkel. Csend van. Nem csoda, hiszen kinek lenne kedve felkelni hajnalok hajnalán, ha az nem kötelező? Hm… Mondjuk nekem. Imádom nézni az ébredező természetet, a megnyugtató csendet hallgatni. Néha csak sétálok, és úgy várom a reggel elérkeztét, néha pedig futással ütöm el az időt. Sokan gondolják úgy, hogy nem vagyok normális, hogy alvás helyett a mozgást, és a korai kelést választom… Viszont én nem így gondolom. Igenis jó dolog korán kelni, és frissen érkezni első órára. Most is kint futom a köröket. Időnként megállok, nyújtok, majd ismét kocogni kezdek. Hallom, ahogy a fű, és néhány ág összetörik a lábam alatt. Kellemes, enyhén hűvös idő van. A szél nem túl erősen fúj. Összegombolom a pulóveremet, majd futok tovább…

A füvön üldögélek, és a tavat bámulom. Lenyűgöző látványt kelt, ahogy a – már időközben felkelt – Nap rásüt. Aranyszínűen csillog, s az apró hullámok a mellette álló fa szélfútta hajladozását tükrözik vissza. Szédülök. A fejem lüktetni kezd. A táskámhoz nyúlok, majd kiveszek belőle egy csokit, és elkezdem enni. Hát persze… Leesett a cukrom. Nemrég tudtam meg, hogy mi a bajom. Cukorbetegség. Igazán kellemes betegség. Hátradőlök, és elterülök a fűben. Lehunyom a szememet, és csak élvezem a reggeli napsütést… Ki tudja, meddig...
Naplózva


Briant L. Duboise
Eltávozott karakter
*****


hetedév...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #88 Dátum: 2008. 09. 21. - 15:17:58 »
0

[ Hugrabug toronyba ]


Rémálmok kusza szövevénye térít észhez. Nem tudom mitől, de megint előtörtek. Anyám fagyos, jéghideg, hátborzongató tekintete, amely elől menekülnék, futnék, míg a lábam bírja. A rideg hang, mely körülölel, felemészt. A szitkozódó szavak, amelyek tőrt döfnek a szívembe, s megforgatják benne, hogy a fájdalmat még jobban érezzem, mint eleddig. S beköszönt a sötétség végeláthatatlan örvénye, mely magába szippant, befogad, nem ereszt, bárhogy is küzdök ellene. Fuldoklok tőle, a sűrű fekete massza mindenhol ott van, s hangosan kiáltva ébredek fel. Megint.
Mélyeket lélegezve pislogok körbe. Minden csendes, nyugodt, hisz még csak hajnal van. A fény haloványan pislákol be az ablakon, hogy mosolyt csalva köszöntse ez embereket. De nem engem.

Sötét karikás szemekkel kászálódok ki az ágyból. Már úgy sem fogok visszaaludni. Teljesen felesleges próbálkozni is. A tapasztalat beszél belőlem. Mert elég egyszer átélni a dolgot, onnantól kezdve tudod, mi vár rád. És rám az álmatlanság köszönt. Fáradtan öltözök fel. Ilyen korán fölösleges lemenni a Nagyterembe. Senki sincs ott, sőt, ilyentájt senki sincs ébren. Ha mégis, elég egy elvetemül ember az. Ennyi erővel persze én is az vagyok, de… engem nyomós okok mentenek fel eme vádak alól.
Elpiszmogok halkan, nem akarok senkit se felkelteni a társaim közül. Elvégre miért is tenném? Az én bajom, az én dolgom, hogy nem tudok mit kezdeni magammal. Pontosabban tudok. Mert az egyik könyvet megragadva állok az ablak elé. A világ így hajnaltájt teljesen más, valahogy egyszerűbb, szebb és nemesebb. De ez nem érdekel. Csak tükör gyanánt szolgál a tükör, hogy kétszer beletúrjak kissé kócos, csapzott hajamba, aztán továbbálljak. Ez a feltett szándékom. De egy mozgó pontocska felkelti az érdeklődésem. Ez nem Hagid kunyhója felől való mozgás, mert különben a vadőr kutyáját látnám. Nem, ez más. S szabályos köröket ró. Érdekes. Vállat vonva indulok el lefelé. Még az is lehet, utána járok a dolognak. Vagy nem.

[ Tópart ]


A kastély kihalt. Még az a rühes Mrs.Norris sem bukkan fel, legnagyobb örömömre. Tehát senki nem tudja meg, hogy kijöttem. Mert bent az épületbe mit csináltam volna? Kint jobb a szabad levegőn. De nem nagyon akaródzik bevallani, az a köröző pontocska is érdekel. Nagyon is érdekel.
Persze pechem van. Mert mire kiérek, már senki és semmi nincs ott. Biztosan káprázott a szemem, vagy tényleg csak Agyar ügetett. Habár az a kutya túl lusta bármihez is. Ha egy macska volt…mondjuk valamely diák házikedvence akkor is elnéztem. De egy macska miért rohant volna körbe körbe?
A rejtvény megoldása roppant nehéz, nehezebb mint gondolná bárki is.
Most viszont nincs kedvem ezen rágódni. Félrerakom a kérdést, s a tópart felé indulok. Ott majd letelepedve egy fához olvasok, míg el nem kezdődik a reggeli ideje.

Lépteim a harmattól ittas fűben halk csuppanásokként kísérnek végig. Mélyen lélegzem be a friss levegőt, miközben a legközelebbi fát célzom meg. Fel se tűnik csak egy pillanattal később, hogy van még ott valaki rajtam kívül. A titokzatos idegen, a lány, talán ő lehet a megoldás a kérdésre. Vagy nem. De persze ezt nem lehet tudni, hacsak rá nem kérdez az ember. Most viszont nyomaszt a kialvatlanság. És ilyenkor nem mindig tör elő belőlem az úriember. Hiába az vagyok alapvetően.
Csokoládé. Összefut a nyál a számban, de persze nem érdekelnek ezek az ösztönök. Természetesek, de visszafojthatók. Akárcsak minden más is.
- Korán reggel édesség? Hogy fogsz reggelizni Szépségem? –
Nem túl kedves köszöntés, de nem baj. Mellé lépek, lepillantok rá, de választ nem igazán várok. Csakúgy, ahogy engedélyt se ahhoz, hogy csatlakozzak hozzá. Egyszerűen csak leülök a fa tövébe kezemben a könyvvel. És el is van intézve minden. Legalábbis a részemről.
Naplózva

Amelie J. Avery
Eltávozott karakter
*****


Hetedéves - Anwen R.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #89 Dátum: 2008. 09. 21. - 17:27:10 »
0

Mosolyog ^?^ Briant ^?^ Mosolyog


Az, hogy kora reggel kimásztam az ágyból, és futni indultam, óriási elvetemültségnek tűnik. Legalábbis többek szemében. Pedig remek érzés. Számtalan gondolat cikázik a fejemben, ahogy a köröket rovom a birtokon. Ha valaki messziről lát, valószínűleg nem tudja beazonosítani, mi is az a szaladgáló valami. Pár körrel később megállok a fákkal körülvett tóparton. A hajnali órára való tekintettel még kissé nyirkos a fű – de mit sem törődve ezzel, lehuppanok a puha, zöldellő gyepre. Csak merengek. A múlton, a jövőn… Bár tudom, nem kellene, elvégre a múlt már elmúlt, a jövő pedig még messze van, de a táj, és a pillanat éppen ezt hozza ki belőlem. Vajon mi lehet velük…? Hogy érezheti magát az édesanyám? Miért nem kapok levelet Tőle? Hetek óta semmit sem tudok róla… Talán… Nem. Nem lehet. És… Hova tűnhetett az én drágalátos nővérem…?  Merre lehet, és mit csinálhat? És Braden… Franciaországban. Jól érzi magát, gondol néha rám? Megannyi kérdés, s a választ jelenleg egyikre sem találom. Talán nem is akarom…

Körbenézek… Óriási a csend még mindig, akárcsak egy órája, mikor futkározni kezdtem. A Nap aranylóan ragyog, s a napfényben a levelekre nehezedő harmat ezüstösen csillog. Ha nem tudnám, hogy ez tényleg létezik, és csak egy képet mutatnának róla, biztosan azt hinném, hogy ez csak egy kitaláció, és hogy valakinek nagyon jó volt a fantáziája. Nem túl erősen, halkan fúj a szél, meglebegtetve ezzel a fák leveleit. A tiszta, üde, hűvös levegő kitisztítja a fejemet, a kérdések, melyeken hosszú percek óta rágódok, szertefoszlanak. Csak vagyok. Én és a természet… Hirtelen azonban forogni kezd velem a föld, és elhomályosul a látásom. A fák helyén elmosódott foltokat látok csupán. Nem ijedek meg – semmi gond, csak a szokásos… Csokit, de nagyon gyorsan… Kutatni kezdek a táskámban, míg meg nem találom. Rágcsálni kezdek egy kockát. Ó, igen, ettől hamarosan jobb is lesz. Végigfekszem a füvön, szememet lehunyom. Mélyeket szívok a levegőből, és érzem, ahogy a csigolyáim is visszaállnak eredeti helyükre. Lépések. Hirtelen lépéseket hallok. Valaki közeledik. Nem, nem nyitom ki a szememet. Egy pillanatra az óvódás módszerre gondolok; ha én nem látom őt, ő sem lát engem. Magamban jót nevetek saját hülyeségemen, majd pislogni kezdek. Szóval, ideért az illető. Ránézek. Ismerős… Akárcsak én, Ő is a dicső Hugrabug házat erősíti. Megszólal. Hangjából tükröződik a fáradtság, és az, hogy az általa feltett kérdésre választ nem igazán vár… Kissé forog velem még a világ, de rápillantok, mikor mellém telepszik, és válaszolok neki.

– Neked is jó reggelt…
 
Hangom unott, kissé talán elutasítónak is tűnhet, pedig nem szándékoztam az lenni vele. Miközben ezt mondom, az előttünk elterülő víz felszínét kémlelem, majd később ismét rászegezem égszínkék lélektükreimet.

– Mi járatban itt kint hajnalok hajnalán? Hogyhogy nem alszol?

Próbálok elindítani egy beszélgetést vele, bár nem tudom, vevő-e rá. Majd kiderül. Ha nem akar, úgysem válaszol, vagy egyszerűen csak otthagy… Ki tudja, mi lesz a fiú reakciója… Mindenesetre... Kíváncsian várom...
Naplózva

Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 8 ... 18 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 08. - 02:21:40
Az oldal 0.16 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.